GYÓGYSZERÉSZ SZAK 1
1. FEJEZET 1. FEJEZET A DEBRECENI EGYETEM TÖRTÉNETI HÁTTERE A Debreceni Egyetem történeti háttere Debrecen felsőoktatásának gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza: 1538-ban alapították a Debreceni Református Kollégiumot. A Kollégium évszázadokon át a magyar oktatás, kultúra fejlesztésében, fenntartásában országosan kiemelkedő szerepet játszott. Falai között meglehetősen széleskörű felsőoktatás alakult ki, aminek meghatározó szerepe volt - Debrecen városának áldozatkészsége mellett - abban, hogy 1912-ben a pozsonyival egy időben Debrecenben került sor Magyar Királyi Tudományegyetem alapítására. A Kollégium három akadémiai tagozatát (ma úgy mondanánk, főiskolai karát) adta az új egyetemnek, amely az alapító okirat szerint, a klasszikus egyetemi mintára, a városi közkórházra alapozva, negyedik, orvostudományi karral bővül. A Debreceni Universitas Egyesülés korszaka (DUE) Debrecenben a '80-as években, az országos kormányprogramot megelőzve, megindultak az egyeztetések a széttagolt felsőoktatás újraegyesítéséről. A folyamatban részt vett az agrártudományi, valamint a Debrecenben megjelent főiskolai szintű műszaki képzés (akkor az Ybl Miklós Műszaki Főiskola Debreceni Főiskolai Egysége), valamint az MTA Atommagkutató Intézete (ATOMKI) is. 1991-ben hivatalosan is megalakult a Debreceni Universitas Egyesülés (DUE), amelynek keretében az intézmények közötti, meglevő kutatási, oktatási együttműködések dinamikusan fejlődtek, jelentős közös fejlesztések valósultak meg. A Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE) és a Debreceni Agrártudományi Egyetem (DATE) együttműködésében beindult Debrecenben a közgazdasági és üzleti képzés (jelenleg önálló kar), újraindult a jogászképzés (jelenleg ugyancsak önálló kar), az YMMF debreceni egysége levált budapesti anyaintézményétől, és Műszaki Főiskolai Kar néven betagozódott a KLTE-be. A DOTE és a KLTE együttműködésében beindult a DOTE-n a gyógyszerész-képzés, a DOTE, DATE és KLTE közös képzéseként a molekuláris biológus képzés, a DUE neve alatt, nemzetközi együttműködésben jött létre a Felsőoktatási Menedzsment Központ, amely 1998 tavaszán zárta első posztgraduális kurzusát. A DUE kapta meg, a debreceni felsőoktatás fejlesztésének céljaira, a századfordulón épült tüzérlaktanya (utóbb szovjet laktanya) mintegy 15 hektárnyi területét és lepusztult épületeit a Kassai úton. Ugyancsak a DUE hozta létre az összes debreceni felsőoktatási intézményt összekötő optikai kábeles informatikai hálózatot, ami közös számítógép- és telefon-hálózatot szolgál ki, lehetővé téve többek között a közös könyvtár-informatikai fejlesztést, ami szintén jelentős mértékben megvalósult. A Debreceni Egyetemi Szövetség kialakulása (DESZ) 1996 nyarán országos kormányprogramként felerősödött a széttagolt magyar felsőoktatás integrációjának előkészítése. Míg az 1993-ban elfogadott Felsőoktatási Törvény nem teremtett kedvező törvényi hátteret az universitasmozgalomnak, addig az 1996-ban elfogadott törvénymódosítás kimondta, hogy a felsőoktatási intézmények felsorolása 1998. december 31-ével lejár. Azt követően egyetem csak abban az esetben működhet, ha több tudományterületen, tudományterületenként több tudományágban, valamint több szakon folytat megfelelő színvonalú képzést (főiskola több tudományágban, több szakon). A felsőoktatási szövetséget úgy definiálta a törvény, mint az egységes felsőoktatási intézménnyé történő átalakulás maximum két évig fennálló átmeneti szervezeti keretét. A Világbank szakértőivel együttműködve elkezdődött egy felsőoktatás-fejlesztési program előkészítése, amely az integrációt, és azzal együtt a felsőoktatás korszerűsítését kívánja szolgálni (a gyorsan változó társadalmi igényekre rugalmasan reagálni képes, hatékonyan működő és gazdálkodó, színvonalas oktató- kutató-tevékenységet folytató, és a társadalom, a régiók fejlődését minden módon hatékonyan szolgáló, ehhez optimálisan szükséges kritikus méretet meghaladó intézményekből álló intézményrendszer kialakítása). Ezzel kapcsolatban, 1996-ban és 1997-ben pályázatok kerültek kiírásra a Felsőoktatás Fejlesztési Alapprogramok (FEFA) keretében. Ezeken a DUE tagintézményei, kibővülve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumával (LFZFDK), mindkét évben sikeresen szerepeltek, 300-300 MFt összegű fejlesztést nyertek el. A sikeres pályázás alapfeltétele az összes tagintézmény tanácsa által elfogadott integrációs szándéknyilatkozat volt. Ezt első ízben 1996. szeptember 25-én írta alá öt debreceni felsőoktatási intézmény (DATE, DOTE, DRHE, KLTE, LFZFDK), valamint társulási szándékkal az ATOMKI vezetője, azzal, hogy készek önként létrehozni a Debreceni Egyetemi Szövetséget, mint az egységes Debreceni Egyetem felé vezető átmeneti intézményt. Az 1998 év eseményei már a Debreceni Egyetemi Szövetség (DESZ) megalakulásának történetéről szólnak. A résztvevő intézmények köre 1997 végén bővült a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolával (KFRTF), így a Szövetség alapító tagjai között volt Debrecen mind a hat felsőoktatási intézménye (DATE, DOTE, DRHE, KLTE, KFRTF, LFZFDK), továbbá társult tagként az ATOMKI. A Debreceni Egyetem (DE) 2000. január 1-jével a város egyik legtekintélyesebb, legbonyolultabb szervezete, a Debreceni Egyetem jött létre húszezres hallgatói létszámával. Hajdú-Bihar megye egyetemei és főiskolái integrálódtak, melynek eredményeként öt egyetemi és három főiskolai karral kezdte meg működését a Debreceni Egyetem. A város három nagy jogelőd egyetemének karai, az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kara, az Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kara, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi, Természettudományi karai és 2000. január 1-től a Közgazdaságtudományi Kar, a Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskola, a Nyíregyházi Egészségügyi Főiskolai Kar, valamint a Kossuth Lajos Tudományegyetem Műszaki Főiskolai Kara önálló 2
A DEBRECENI EGYETEM TÖRTÉNETI HÁTTERE karként tagozódtak a monumentális intézménybe. Az intézetek sorában a Debreceni Konzervatórium speciális művészképző intézményként illeszkedik a struktúrába, Nyíregyházán, Karcagon kutatóintézetek, Debrecenben a Tangazdaság és Tájkutató Intézet működik. 2002-től Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Karral, 2003-tól pedig három újabb karral, a Fogorvostudományi Karral, Gyógyszerésztudományi Karral és az Állam- és Jogtudományi Karral gazdagodott a Debreceni Egyetem. A Népegészségügyi Iskola, 2006-tól Népegészségügyi Kar, mely az ország első, és egyetlen Népegészségügyi Kara, néhány éve a prevenció, az egészségügyi továbbképzés úttörő intézménye. 2006-ban a Konzervatórium és jogelődei fennállásának negyvedik esztendejében a Zeneművészeti Kar kezdte meg működését. Ezzel az egyetem karainak száma tizenötre emelkedett. A korábbi orvos- és agráregyetem bázisán Orvos- és Egészségtudományi és Agrártudományi Centrumok alakultak. Az Állam- és Jogtudományi Kar, Bölcsészettudományi Kar, Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar, az Informatikai Kar, a Közgazdaságtudományi Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar és a Zeneművészeti Kar Tudományegyetemi Karok néven képeznek egységet a Debreceni Egyetemen belül. A Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete, valamint az egyházi fenntartású intézmények (Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Kölcsey Református Tanítóképző Főiskola) társult tagjai a Debreceni Egyetemnek. A Debreceni Egyetem négy és fél évszázados, megszakítás nélküli múlttal ma az ország legrégebben folyamatosan ugyanabban a városban működő felsőoktatási intézménye. Mintegy 33000 hallgatójával, közel 1500 oktatójával az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, 15 karával és 25 doktori iskolájával pedig kétségtelenül a legszélesebb képzési és kutatási kínálatot nyújtja. Az oktatómunka, és különösen a kutatómunka minőségét jelzi, hogy az oktatók közel kétharmada tudományos fokozattal rendelkezik, köztük 30 professzor a Magyar Tudományos Akadémia rendes, vagy levelező tagja. Ez a kiemelkedő szellemi központ, hatalmas oktatási és K+F kapacitás egyre jelentősebb hatással van a régió gazdasági és társadalmi fejlődésére, kulturális felemelkedésére, egyre nagyobb figyelmet fordít a tudásalapú gazdaság és társadalom igényeinek minél hatékonyabb kiszolgálására, a regionális tudásközpont szerepkör betöltésére. Kiemelkedő eredmény a Debreceni Egyetem akkreditációs intézményi értékelése a Debreceni Egyetem minden szempontból eléri, sőt lényegesen meghaladja a MAB által előírt akkreditációs követelményeket. A MAB az egyetem szakjait, doktori iskoláit akkreditáltnak minősítette és a párhuzamos akkreditációk után az Általános Orvostudományi Kar, valamint a Fogorvostudományi Kar elnyerte a "Kiválósági hely" címet. Az egyetem 12 képzési területen, 64 alapszakon, 72 mesterképzésen, 37 felsőfokú szakképzési, 4 osztatlan szakon és 93 szakirányú továbbképzési szakon nyújt széles választékot a felvételizők számára. A Debreceni Egyetem széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, mely kiterjed mind az öt kontinensre. Az egyetemünkön tanuló külföldi állampolgárságú személyek száma is folyamatosan nő. Három osztatlan, 12 alapképzési és 7 mesterképzési szakot hallgathatnak idegen nyelven a hallgatók. Az intézményi szerződések keretében megvalósult oktatói illetve hallgatói mobilitás jelentős. Az ERASMUS program az Európai Bizottság által kiírt SOCRATES program részeként 1998-tól folyamatosan működik a Debreceni Egyetem és jogelőd intézményeiben. Tanévenként 200- nál több hallgatónak nyílt lehetősége kiutazni 27 országba. Az elmúlt három év során több, mint 200 beutazó hallgató érkezett az egyetemre és évente közel 80 sikeres ERASMUS oktatói mobilitási pályázat valósult meg. A Debreceni Egyetemen a doktori képzés eredményességét jelzi, hogy évente egyre többen szereznek fokozatot. 2011-ben 165 PhDoklevelet adott ki az egyetem. Az egyetemen folyó oktató-, kutató- és gyógyítómunka hatékonyságát lényegesen meghatározza az egyetem könyvtári bázisa. A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára állományával és szolgáltatásával a magyar felsőoktatási könyvtárak egyik vezető intézménye. Közel hatmillió dokumentummal az ország második legnagyobb könyvtáraként szolgálja az egyetem hallgatóít és oktatóít. A Debreceni Egyetem minden beiratkozott hallgatója tagja az Egyetem Hallgatói Önkormányzatának. A HÖK feladata a hallgatói érdekképviselet az egyetem felső vezetésében. A Debreceni Egyetemen a hallgatók közreműködésével döntenek a kollégiumi felvételekről, a lakhatási támogatásokról, a szociális ösztöndíjak odaítéléséről. Az egyetemisták legtöbb kulturális programját a Hajdúsági Hallgatói Önkormányzatok Kulturális Egyesülete, a HAHA szervezi. A Kassai úti egyetemi Campus területén, a Lovarda épületében 3000 nm-es hallgatói klub ad helyet a különböző programoknak. A Debreceni Egyetem hazánk legszélesebb spektrumú és egyik legnagyobb hallgatói létszámmal rendelkező állami egyeteme. Éves költségvetése meghaladja Debrecen városának költségvetését. További fejlődését az a nagyberuházási program biztosítja, melynek keretében már átadásra került a Társadalomtudományi és Egészségtudományi Központ, a Táj és Vidékfejlesztési Központ, az Élettudományi Épület és Könyvtár. A Kassai úti Campuson 2005-ben adták át az ország első befektetői tőkéből épülő kollégiumát. A Debreceni Egyetem a város és a régió gazdasági, társadalmi, kulturális fejődésében is meghatározó szellemi központ, betölti a tudáscentrum szerepét is. 11 6 3
2. FEJEZET 2. FEJEZET A DE OEC GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR TÖRTÉNETE Gyógyszerészképzés a Debreceni Egyetemen A Gyógyszerésztudományi Kar létrejötte a Debreceni Egyetemen folyamatos fejlődést, változást, megújulást és egyben elismertséget és presztízst is hordoz hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt.a Debreceni Egyetemen a gyógyszerészképzés szervezésének és kialakításának elindítását Mezey Géza professzor úr 1995-ben kezdte meg, amelynek eredményeként 1996-ban sikerrel elindult az első évfolyam oktatása a gyógyszerészképzés területén, az akkor még külön funkcionáló Kossuth Lajos Tudományegyetem és a Debreceni Orvostudományi Egyetem. A Gyógyszerésztudományi Intézet létrehozásához (2001) és annak felépítéséhez nélkülözhetetlen volt az akkori Debreceni Orvostudományi Egyetem és a Kossuth Lajos Tudományegyetem vezetésének kiemelkedő együttműködése, erőfeszítése, kompromisszumkészsége és folyamatos támogatása, amely a munkatársak és az egyetemi vezetőség aktív segítsége és együttműködése nélkül a Gyógyszerésztudományi Kar a jelenlegi formájában, valamint a Debreceni Egyetem 100 esztendős Megalapításának Jubileumi Évfordulójára nem jöhetett volna létre. A gyógyszerészképzés koordinálása és fejlesztése továbbra Mezey Géza professzor, a Gyógyszerésztudományi Intézet igazgatója (2001), kezébe összpontosult a professzor elhunytáig (2001. október 17). A jelenlegi Gyógyszerésztudományi Kar főépületének, ahol a Centrum Gyógyszertár és a Dékáni Hivatal kapott helyet, átadása 2001-ben megtörtént, s az új épület minden szempontból teljes mértékben eleget tesz a széles körű gyógyszerellátásnak a Debreceni Egyetem klinikáinak irányába, valamint a gyógyszerészképzés feltételeinek az EU követelményrendszerének megfelelően. Az Egyetem korábbi és jelenlegi vezetése, az Általános Orvostudományi Kar, és a volt Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karához tartozó tanszékek odaadó segítsége és együttműködése nélkül, ahol a kémiai és biológiai alapozó tárgyak elsajátítását biztosítják a gyógyszerészhallgatók számára, a gyógyszerészképzés a Debreceni Egyetemen nem valósulhatott volna meg. A 2001-es esztendőben csendült fel először a magyar himnusz, hiszen ekkor került sor az első gyógyszerészdiplomák átadására a Debreceni Egyetem ünnepélyes tanácsülésén. Az akkori Rektori vezetés valamint az Orvos- és Egészségtudományi Centrum elnökének támogatásával és iránymutatásával elkészült a Gyógyszerésztudományi Intézet karrá válásának akkreditációs tervezete, amelyet a Magyar Akkreditációs Bizottság 2003-ban jóváhagyott, s ettől az évtől kezdve a Gyógyszerésztudományi Kar önálló szervezeti egységként kezdte meg működését a Debreceni Egyetemen, mint annak 11-ik kara. A Gyógyszerésztudományi Intézet karrá válásának alapvető feltétele között szerepelt minimum 5 önálló tanszék létrehozása, amelyet az Egyetem mint alapvető feltétel teljesített a Gyógyszertechnológia (1996), Gyógyszerhatástan (1998), a Gyógyszerügyi Szervezés és Management (1999), a Biofarmácia (2000), a Gyógyszerészi Kémia (2001), a Klinikai Farmakológia (2001) tanszékek kialakításával, s ily módon a Kar 6-ra növelve tanszékeinek számát. A 2011-es esztendőben a Gyógyszerésztudományi Kar tanszékeinek száma növekedett, hiszen a TEVA és a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségügyi Centrumának Gyógyszerésztudományi Kara megalapították az Ipari Gyógyszergyártás Kihelyezett Tanszéket, amely a gyakorlati képzését erősíti a hallgatók számára a gyógyszerészdoktori képzés folyamán. A Gyógyszerésztudományi Kar sikeresen bekapcsolódott az Egyetem Ph.D. képzésébe a doktori iskolák tervezett programjainak a keretén belül. A sikeres karrá válást követően elkészítettük az angol nyelvű gyógyszerészképzés tematikáját, s sikeresen elindítottuk az angol nyelvű képzést (2004) a külföldi gyógyszerészhallgatók számára, amelynek már komoly hagyományai voltak az orvos és fogorvosképzés területén a Debreceni Egyetemen. Az angol nyelvű képzésre egyre több külföldi hallgató jelentkezi, s az évfolyamonkénti létszám jelenleg meghaladja a 25 főt. Mezey Géza Professzor Úrnak törekvéseit megköszönve a Kar méltó emléket állít számára, a róla elnevezett Dr. Mezey Géza Alapítvány. A Mezey Géza Alapítvány Kuratóriuma és a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar dékánja 2003 óta minden évben emlékérmet ítél oda kiemelkedő tanulmányi eredményért, a kiemelkedő tudományos diákköri munkáért, valamint az eredményes oktató és nevelőmunka elismeréseként. 4
AZ ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM HIVATALAI ÉS INTÉZMÉNYEI 3. FEJEZET AZ ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM HIVATALAI ÉS INTÉZMÉNYEI DEBRECENI EGYETEM REKTOR: Dr. Szilvássy Zoltán egyetemi tanár ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM HIVATALAI ÉS INTÉZMÉNYEI CENTRUM ELNÖK: Dr. Fülesdi Béla egyetemi tanár ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR DÉKÁN: Dr. Mátyus László egyetemi tanár FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR DÉKÁN: Dr. Hegedűs Csaba egyetemi tanár GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR DÉKÁN: Dr.Vecsernyés Miklós egyetemi docens NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KAR DÉKÁN: Dr. Balázs Margit egyetemi tanár CENTRUMELNÖK HELYETTESEK: Szak- és továbbképzési centrumelnök-helyettes: Dr. Ádány Róza egyetemi tanár Stratégiai centrumelnök-helyettes: Dr. Bíró Klára egyetemi docens Klinikai centrumelnök-helyettes: Dr. Nagy Endre egyetemi tanár Tudományos centrumelnök-helyettes: Dr. Bíró Tamás egyetemi tanár ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR : DÉKÁNHELYETTESEK Oktatási dékánhelyettes: Dr. Papp Zoltán egyetemi tanár Tudományos dékánhelyettes: Dr. Virág László egyetemi tanár Általános dékánhelyettes: Dr. Szekanecz Zoltán egyetemi tanár FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR DÉKÁNHELYETTES: Dr. Redl Pál egyetemi docens Dr. Tornai István egyetemi docens GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR DÉKÁNHELYETTES: Dr. Halmos Gábor egyetemi tanár 5
3. FEJEZET NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KAR DÉKÁNHELYETTES: Dr. Bánfalvi Attila egyetemi docens CENTRUMELNÖKI HIVATAL: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98., Pf. 5. Telefon: (52) 411-717/55100; 417-571 Telefax: (52) 419-807 CENTRUM GAZDASÁGI IGAZGATÓ: Kecskés Gábor OKTATÁSSZERVEZÉSI KÖZPONT Oktatási Igazgató: Dr. Kerékgyártó Csilla 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 94., Pf. 69. (Oktatási Központ) Telefon/fax: (52) 258-020 NEMZETKÖZI OKTATÁSI KÖZPONT: Igazgató: Dr. Jenei Attila egyetemi docens 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 94.(Oktatási Központ) Telefon: (52) 258-058 258-056 Fax:: (52)414-013 ÁOK DÉKÁNI HIVATAL: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 94., Pf. 69. (Oktatási Központ) Telefon: (52) 258-086 Fax: (52) 255-150 ÁOK DÉKÁNI HIVATAL VEZETŐJE: Juhász Katalin FOK OKTATÁSI TITKÁRSÁG VEZETŐJE: Dr. Lampé István klinikai szakorvos EGÉSZSÉGÜGYI KAR: Dékán: Dr. Fábián Gergely főiskolai tanár 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 2. Telefon: (42) 404-411Telefax: (42) 408-656, 404-403 Dékánhelyettesek: Dr. Kósa Zsigmond főiskolai docens Dr. Semsei Imre tudományos főmunkatárs Dr. Sárváry Attila főiskolai tanár REKTORI HIVATAL: Dr. Mászáros József mb. főtitkár Dr. Rőfi Mónika főtitkár-helyettes 4010 Debrecen, Egyetem tér 1., Pf. 37. Telefon: (52) 316-185, 512-900/62500 Telefax: (52) 416-490 Internet: http://www.unideb.hu 6 MARKUSOVSZKY LAJOS KOLLÉGIUM: II.sz. Kollégium: Nagyerdei krt. 98. Telefon: (52) 411-717/55887, 55051 I.em.: 55061, II.em.: 55062, III.em.: 55063 III.sz. Kollégium: Móricz Zs. krt. 22.
AZ ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM HIVATALAI ÉS INTÉZMÉNYEI Telefon: (52) 411-717/55611, 55376 Kollégiumi bizottság: 55008, 54729 DEENK KENÉZY ÉLETTUDOMÁNYI KÖNYVTÁRA: Főigazgató, könyvtárvezető: Karácsony Gyöngyi 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Telefon: (52) 518-601/ 22082 Telefon/fax: (52) 413-847 KÖZMŰVELŐDÉSI TITKÁRSÁG: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. (Oktatási Központ) Telefon: (52) 258-038 Fax: 255-250 HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATI IRODA: 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: (52) 411-717/55008, 55220, 55370 Telefon/Fax: (52)255-028 MAGYAR ORVOSTANHALLGATÓK EGYESÜLETE (MOE): III. sz. Kollégium 4004 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Telefon/fax: (52) 418-192, (52) 411-717/54219 ERASMUS/SOCRATES IRODA: 4004 Debrecen, Nagyerdei krt. 94. (Oktatási Központ) Telefon/fax: (52) 530--567, tel: (52) 411-717/58011, 258-011 Honlap: http://www.erasmus.dote.hu SÁNTHA KÁLMÁN SZAKKOLLÉGIUM: 4004 Debrecen, Nagyerdei krt. 94. (Oktatási Központ 407, 409 szoba) Telefon: 611-717/56132,, (52) 258-122, (52) 258-121, (52) 411-717/58121, 58122 Honlap: http://www.szakkoli.dote.hu 7
4. FEJEZET 4. FEJEZET A GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR ÉS TANSZÉKEI GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Dékán, egyetemi docens Dékánhelyettes, egyetemi tanár Dékáni Irodavezető: Külső előadó, az Egyetemi Gyógyszertár diplomás munkatársa Külső előadó: Dr. Vecsernyés Miklós Dr. Halmos Gábor Nagyné Vaszily Mária Dr. Feketéné Dr. Csótó Edit Dr. Fésüs Adina Dr. Horváth László Dr. Kiss Erzsébet Dr. Kraszits István Dr. Szabó Csongor Dr. Trestyánszky Zoltán Dr. Bálint Antal Ferenc Dr. Bárd Tibor Dr. Borsy János Dr. Milbik József BIOFARMÁCIA TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tel.: 52/411-717/55292; Fax: 52-255-586; E-mail: halmos.gabor@pharm.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi tanár: Egyetemi adjunktus: Tudományos segédmunkatárs: Egyetemi gyakornok: Biológus: Ph. D. hallgató: Rezidens: Tanulmányi felelős: Dr. Halmos Gábor Dr. Treszl Andrea Dr. Szabó Zsuzsanna Csiha Sára Rózsa Dávid Dr. Kiss Lili Dr. Sípos Éva Dr. Oláh Gábor Lakatos Szilvia GYÓGYSZERHATÁSTANI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. tel.: 52-255-586; Fax: 52-255-586 Tanszékvezető egyetemi tanár: Dr. Tósaki Árpád Egyetemi adjunktus: Egyetemi tanársegéd: Ph.D. hallgató: Dr. Bak István Dr. Gesztelyi Rudolf Dr. Juhász Béla Dr. Lekli István Dr. Bombicz Mariann 8 Dr. Csépányi Evelin
A GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR ÉS TANSZÉKEI Dr. Czompa Attila Dr. Pák Krisztián Dr. Varga Balázs Rezidens: Dr. Majnár Miklós Dr. Priksz Dániel Tanulmányi felelős: Dr. Varga Balázs GYÓGYSZERÉSZI KÉMIAI TANSZÉK 4010 Debrecen, Egyetem tér 1. Tel.: 52-512-900/22896; Fax: 52-512-914; Web: http://dragon.unideb.hu/~antibio/ Tanszékvezető egyetemi docens: Egyetemi tanár: Dr. Borbás Anikó Dr. Gunda Tamás Dr. Herczegh Pál Egyetemi tanársegéd: Dr. Bakai-Bereczki Ilona Dr. Fejes Zsolt Dr. Sipos Attila Meghívott előadó: Tanulmányi felelős: Dr. Pelyvás István Dr. Gunda Tamás GYÓGYSZERTECHNOLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tel.: 52-512-900/22456; Fax: 52-519-900/22630 Tanszékvezető egyetemi docens: Dr. Vecsernyés Miklós Egyetemi adjunktus: Dr. Fenyvesi Ferenc Dr. Kovácsné Dr. Bácskay Ildikó Egyetemi tanársegéd: Dr. Siposné Fehér Pálma Dr. Újhelyi Zoltán Dr. Váradi Judit Tanulmányi felelős: Dr. Siposné Fehér Pálma GYÓGYSZERÜGYI SZERVEZÉS ÉS MANAGEMENT TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tel.: 52-411-717/54474 Egyetemi tanár: Dr. Blaskó György IPARI GYÓGYSZERGYÁRTÁS KIHELYEZETT TANSZÉK TEVA 4022 Debrecen Pallgi út 13. Tanszékvezető: Györgyné Dr. Vágó Magdolna Külső oktató: KLINIKAI FARMAKOLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tel.: 52-315-759 Tanszékvezető egyetemi docens: Egyetemi tanár: Egyetemi tanársegéd: Külső előadó: Dr. Dér Péter Dr. Bodor Miklós Dr. Kovács Péter Dr. Somodi Sándor Dr. Borvendég János Dr. Gachályi Béla 9
5. FEJEZET 5. FEJEZET A GYÓGYSZERÉSZHALLGATÓK OKTATÁSÁBAN RÉSZTVEVŐ TTK INTÉZETEK,TANSZÉKEK BIOLÓGIAI ÉS ÖKOLÓGIAI INTÉZET Igazgató egyetemi tanár: NÖVÉNYTANI TANSZÉK Tanszékvezető egyetemi docens: Egyetemi tanár: Egyetemi docens: Egyetemi adjunktus: Egyetemi tanársegéd: Tudományos főmunkatárs: FARMAKOGNÓZIA RÉSZLEG 4010 Debrecen Egyetem tér 1. Tel.: 52-512-900 Részlegvezető egyetemi docens: Egyetemi tanársegéd: Gyógyszerész rezidens: KÉMIAI INTÉZET Igazgató egyetemi tanár: ALKALMAZOTT KÉMIAI TANSZÉK 4010 Debrecen Egyetem tér 1. Tel: 52-512-900 Tanszékvezető egyetemi tanár: Professor Emeritus: Egyetemi docens: Egyetemi adjunktus: Egyetemi tanársegéd: Főiskolai docens: Tanácsos: Okleveles vegyészmérnök: Dr. Tótmérész Béla Dr. Mészáros Ilona Dr. Borbély György Dr. Matus Gábor Dr. Papp Mária Dr. Vasas Gábor Dr. M-Hamvas Márta Dr. Máthé Csaba Dr. Molnár V. Attila Dr. Surányi Gyula Dr. Gonda Sándor Dr. Oláh Viktor Dr. Kerékgyártó János Dr. Vasas Gábor Dr. Gonda Sándor Dr. Parizsa Péter Dr. Somsák László Dr. Kéki Sándor Dr. Zsuga Miklós Dr. Deák György Dr. Nagy Miklós Dr. Nemes Sándor Dr. Nagy Lajos Dr. Kuki Ákos Nagy József Kakasi-Zsurka Sándor Balázs Tanulmányi felelős: Dr. Nemes Sándor FIZIKAI KÉMIAI TANSZÉK / DE-MTA HOMOGÉN KATALÍZIS KUTATÓCSOPORT 4010 Debrecen Egyetem tér 1., Tel: 52-512-900; Fax: 52-512-915; Web: http://fizkem.unideb.hu/ Tanszékvezető egyetemi tanár: Dr. Gáspár Vilmos Egyetemi tanár: Professor Emeritus: 10 Dr. Joó Ferenc akadémikus Dr. Rábai Gyula Dr. Bazs György
A GYÓGYSZERÉSZHALLGATÓK OKTATÁSÁBAN RÉSZTVEVŐ TTK INTÉZETEK,TANSZÉKEK Dr. Beck Mihály akadémikus Egyetemi docens: Egyetemi adjunktus: Egytemi tanársegéd: Dr. Póta György Dr. Ősz Katalin Gombos Réka Dr.Horváthné Dr. Csajbók Éva Tudományos főmunkatárs: Dr. Bényei Attila Dr. Kathó Ágnes Tudományos munkatárs: Győrváriné Dr. Horváth Henrietta Dr. Papp Gábor Tudományos segédmunkatárs: Dr. Czégéné Csilla Enikő Dr. Purgel Mihály Udvardy Antal Irodavezető: Ph.D. hallgató: Román Istvánné Józsa Éva Szikszai Dorina Voronova Krisztina Predoktor: Pontos István Szatmári Imre KOLLOID- ÉS KÖRNYEZETKÉMIAI TANSZÉK 4032 Debrecen Egyetem tér 1., Tel: 52-5812-900; Fax: 52-512-900/22385; Web: http://dragon.unideb.hu/~kolloid/ Tanszékvezető egyetemi tanár: Dr. Bányai István Egyetemi docens: Dr. Berka Márta Dr. Nagy Noémi Egyetemi adjunktus: Dr. Nagy Zoltán Dr. Novák Levente Egyetemi tanársegéd: Ph.D. hallgató: Nemes Zoltán Kéri Mónika Tanulmányi felelős Dr. Nagy Zoltán SZERVES KÉMIAI TANSZÉK 4032 Debrecen Egyetem tér 1. Tel: 52-512-900; Fax: 52-453-836 Tanszékvezető egyetemi tanár: Dr. Patonay Tamás Egyetemi tanár: Dr. Antus Sándor akadémikus Dr. Batta Gyula Dr. Somsák Sándor Egyetemi docens: Egyetemi adjunktus: Dr. Kurtán Tibor Dr. Juhász László Vágvölgyiné Dr. Tóth Marietta Egyetemi tanársegéd: Dr. Herczeg Mihály Dr. Juhászné Dr. Tóth Éva Tóthné Dr. Illyés Tünde Zita Tudományos munkatárs: Tanulmányi felelős: Dr. Csávás Magdolna Tóthné Dr. Illyés Tünde Zita 11
5. FEJEZET SZERVETLEN ÉS ANALITIKAI KÉMIAI TANSZÉK 4032 Debrecen Egyetem tér 1. Tel: 52-512-900; Fax: 52-518-660; E-mail: inorg@science.unideb.hu; Web: http://www.inorg.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi tanár: Dr. Fábián István Egyetemi tanár: Dr. Erdődiné Dr. Kövér Katalin Dr. Farkas Etelka Dr. Posta József Dr. Tóth Imre Professor Emeritus: Dr. Brücher Ernő Dr. Papp Lajos Dr. Sóvágó Imre Egyetemi docens: Dr. Buglyó Péter Dr. Gáspár Attila Dr. Gyémánt Gyöngyi Dr. Lázár István Dr. Lente Gábor Dr. Tóth Zoltán Dr. Várnagy Katalin Egyetemi adjunktus: Dr. Braun Mihály Dr. Tircsó Gyula Tudományos főmunkatárs: Tudományos munkatárs: Dr. Kállay Csilla Dr. Baranyai Zsolt Dr. Elek János Posztdoktor: Dr. Kálmán Ferenc Tanulmányi felelős: Dr. Várnagy Katalin FIZIKAI INTÉZET Igazgató egyetemi tanár: Dr. Pálinkás József SZILÁRDTEST FIZIKAI TANSZÉK 4026 Debrecen Bem tér 18/b Tel: 52-316-073; Fax: 52-316-073; Web: http://ssphys.science.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi docens: Dr. Szabó István Egyetemi docens: Dr. Katona Gábor 12
A DE OEC ELMÉLETI INTÉZETEI, TANSZÉKEI 6. FEJEZET A DE OEC ELMÉLETI INTÉZETEI, TANSZÉKEI ANATÓMIAI, SZÖVET- ÉS FEJLŐDÉSTANI INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-567 Fax: 52-255-115 Web: http://www.anat.dote.hu Intézetvezető egyetemi tanár Fogorvosi Anatómia Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos munkatárs Egyetemi gyakornok Ph.D. hallgató Kurzus direktor (neurobiológia) kurzus direktor (szövet- és fejlődéstan) Dr. Antal Miklós Dr. Matesz Klára Dr. Földes István Dr. Módis László Dr. Székely György Dr. Birinyi András Dr. Felszeghy Szabolcs Dr. Kisvárday Zoltán Dr. Wolf Ervin Dr. Zákány Róza Dr. Kern Mária Dr. Szentesiné Dr. Holló Krisztina Dr. Balázs Anita Dr. Juhász Tamás Dr. Katóné Papp Ildikó Dr. Matta Csaba Dr. Mészár Zoltán Dr. Rácz Éva Martinec Bernadett Hegedűs Krisztina Hegyi Zoltán Szakadát Mónika Dr. Wéber Ildikó Dr. Antal Zsófia Ducza László Gaál Botond Katona Éva Kecskés Szilvia Dr. Papp Tamás Somogyi Csilla Takács Roland Dr. Kisvárday Zoltán Dr. Wolf Ervin 13
6. FEJEZET Tanulmányi felelős (I. év) Tanulmányi felelős (II. év) Szakadát Mónika Kis Gréta BIOFIZIKAI ÉS SEJTBIOLÓGIAI INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-412-623 Fax: 52-532-201 E-mail: biophys@med.unideb.hu, Web: http://biophys.med.unideb.hu Intézetvezető egyetemi tanár Biofizikai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár Biomatematikai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár Sejtbiológiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos főmunkatárs Tudományos munkatárs Tudományos segédmunkatárs Dr. Szöllősi János Dr. Panyi György Dr. Mátyus László Dr. Szabó Gábor Dr. Vereb György Dr. Damjanovich Sándor Dr. Bacsó Zsolt Dr. Jenei Attila Dr. Krasznai Zoltán Dr. Nagy Péter Dr. Fazekas Zsolt Dr. Goda Katalin Dr. Hajdú Péter Dr. Székvölgyi Lóránt Dr. Varga Zoltán Hegedüs Éva Dr. Szántó G. Tibor Dr. Dóczy-Bodnár Andrea Dr. Vámosi György Dr. Pap Pál Dr. Sárközi Sándor Dr. Simon László Dr. Telek Andrea Dr. Tóth Ágnes Dr. Váradi Tímea Dr. Zsebik Barbara Dr. Bácskai Tímea Bartók Ádám Dr. Batta Gyula Gábor Dr. Horváth Henrietta Mészáros Beáta Szalóki Nikoletta 14
Egyetemi gyakornok Ph.D. hallgató Tanulmányi felelős A DE OEC ELMÉLETI INTÉZETEI, TANSZÉKEI Dr. Ujlaky-Nagy László Nizsalóczki Enikő Dr. Szöőr Árpád Dr. Balajthy András Bársony Orsolya Csomós István Domján Brigitta Gutayné Tóth Zsuzsanna Imre László Dr. Kovács Tamás Lajtos Tamás Dr. Minh Doan Xuan Quang Mocsár Gábor Nánási Péter Rente Tünde Shrestha Dilip Szalóki Gábor Szántó András Szilágyi Orsolya Tarapcsák Szabolcs Dr. Tóth Gábor Veres Adrienn Volkó Julianna Dr. Fazekas Zsolt BIOKÉMIAI ÉS MOLEKULÁRIS BIOLÓGIAI INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-416-432 Fax: 52-314-989 Web: http://bmbi.med.unideb.hu Intézetvezető egyetemi tanár Fogorvosi Biokémiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi tanár Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Dr. Tőzsér József Dr. Szondy Zsuzsa Dr. Fésüs László Dr. Nagy László Dr. Balajthy Zoltán Dr. Fuxreiter Mónika Dr. Szatmári István Dr. Bálint Bálint László Dr. Csősz Éva Dr. Király Róbert Dr. Sarang Zsolt 15
6. FEJEZET Egyetemi tanársegéd Tudományos főmunkatárs Tudományos munkatárs Tudományos segédmunkatárs Főiskolai docens Biológus Ph.D. hallgató 16 Dr. Tőkés Szilvia Dr. Köröskényi Krisztina Dr. Mótyán János Dr. Simon-Vecsei Zsófia Dr. Barta Endre Dr. Mádi András Dr. Nagy Zsuzsanna Dr. Rühl Ralph Dr. Csomós Krisztián Dr. Demény Máté Dr. Keresztessy Zsolt Dr. Póliska Szilárd Dr. Scholtz Beáta Dr. Varga Tamás Bartáné Tóth Beáta Brázda Péter Czimmerer Zsolt Gyöngyösi Adrienn Matúz Krisztina Mihály Johanna Pap Attila Péntek-Garabuczi Éva Dr. Tóth Katalin Ágnes Veréb Zoltán Révészné Dr. Tóth Réka Cseh Tímea Dr. Gyuris Tibor Kerekes Tamás Nagy Éva Simó Emília Szalóki Szilvia Dr. Albert Réka Dániel Bence Elvan Elguren Golda Mária Ixchelt Cuaranta Monroy Keresztesi Edina Kiruphagaran Thangarajan Kiss Beáta Dr. Koller Júlia Dr. Kristóf Endre
Tanulmányi felelős A DE OEC ELMÉLETI INTÉZETEI, TANSZÉKEI Lábiscsák Péter Dr. Meskó Bertalan Dr. Mohamed Faisal Mahdi Nagy Gergely Nagy Katalin Német István Pallai Anna Sárvári Anitta Kinga Simándi Zoltán Takács Erika Tóth Boglárka Tóth Ferenc Tóth Mária Dr. Tőkés Szilvia DE OEC MOLEKULÁRIS MEDICINA KUTATÓKÖZPONT 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: +36-52-347-800 Fax: +36-52-347-591 Szakmai igazgató, egyetemi tanár Tudományos tanácsadó Dr. Fésüs László Dr. Jóna István ÉLETTANI INTÉZET 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-575 Fax: 52-255-116 Web: http://phys.dote.hu Intézetvezető egyetemi tanár Fogorvosi Élettani és Gyógyszertani Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi tanár Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos tanácsadó Tudományos főmunkatárs Dr. Csernoch László Dr. Nánási Péter Dr. Kovács László Dr. Szűcs Géza Dr. Bányász Tamás Dr. Bíró Tamás Dr. Magyar János Dr. Szűcs Péter Dr. Benkő Szilvia Dr. Pál Balázs Dr. Szentandrássy Norbert Dr. Tóth István Balázs Dr. Almássy János Dr. Horváth Balázs Dr. Jóna István Dr. Szentesi Péter 17
6. FEJEZET Tudományos munkatárs Külső előadó, főiskolai tanár Egyetemi gyakornok OTKA posztdoktori álláshely Ph.D. hallgató Tanulmányi felelős Dr. Czifra Gabriella Dr. Dienes Beatrix Dr. Sztretye Mónika Dr. Cseri Julianna Dr. Jenes Ágnes Dr. Oláh Attila Dr. Szöllősi Attila Dr. Fodor János Kőszeghy Áron Dr. Lukács Balázs Ambrus Lídia Bodnár Dóra Budai Marietta Geyer Nikolett Dr. Hegyi Bence Kistamás Kornál Kovács Adrienn Nagy Zsuzsanna Dr. Palicz Zoltán Dr. Ruzsnavszky Ferenc Szabó Imre Lőrinc Tóth Adrienn Dr. Váczi Krisztina Varga Diána Vasas Nikolett Dr. Magyar János FARMAKOLÓGIAI ÉS FARMAKOTERÁPIAI INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-009 Fax: 52-255-009 Web: http://king.pharmacol.dote.hu/education Intézetvezető egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos főmunkatárs Dr. Szilvássy Zoltán Dr. Gergely Judith Dr. Benkő Ilona Dr. Pórszász Róbert Dr. Szentmiklósi József Dr. Megyeri Attila Dr. Peitl Barna Dr. Sári Zsuzsanna Réka Dr. Cseppentő Ágnes Dr. Németh József 18
Tudományos munkatárs Egyetemi gyakornok Ph.D. hallgató Tanulmányi felelős A DE OEC ELMÉLETI INTÉZETEI, TANSZÉKEI Dr. Gál Zsuzsanna Dr. Drimba László Hegedűs2 Csaba Kovács Diána Lelesz Beáta Marics Balázs Ungvári Éva Dr. Pórszász Róbert HUMÁNGENETIKAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-416-531 Fax: 52-416-531 E-mail: sbiro@med.unideb.hu, Web: http://www.genetics.dote.hu Tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos főmunkatárs Külső előadó, ny. egyetemi docens Egyetemi gyakornok Ph.D. hallgató Tanulmányi felelős Prof. Dr. Biró Sándor Prof. Dr. Takács László Prof. Dr. Barabás György Dr. Penyige András Hádáné Dr. Birkó Zsuzsanna Dr. Beyer Dániel Ernő Dr. Keserű Judit Dr. Szilágyi-Bónizs Melinda Dr. Vargha György Dr. Fehér Zsigmond Dr. Schlammadinger József Dr. Vitális Sándor Szentesiné Szirák Krisztina Dr. Buglyó Gergely Paholcsek Melinda Dr. Vargha György IGAZSÁGÜGYI ORVOSTANI INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-865 Fax: 52-255-865 Intézetvezető egyetemi docens Professor Emeritus Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Klinikai szakorvos Igazságügyi elmeszakértő, tanársegéd Igazságügyi genetikus szakértő Dr. Herczeg László Dr. Buris László Dr. Módis Katalin Dr. Gergely Péter Dr. Turzó Csaba Dr. Fodor Mihály Dr. Tar Erika Fazakas Ferenc 19
6. FEJEZET Szerződéses Vegyész Szakorvos jelölt Tanulmányi felelős Dr. Süvöltős Mihály Posta János Dr. Székely Andrea Dr. Borsay Beáta Ágnes Dr. Rácz Kálmán Dr. Turzó Csaba IMMUNOLÓGIAI INTÉZET 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Telefon: 52-417-159 Fax: 52-417-159 Web: www.immunology.unideb.hu Intézetvezető egyetemi tanár Egyetemi docens Egyetemi tanársegéd Tudományos munkatárs Egyetemi gyakornok Ph.D. hallgató Tanulmányi felelős Dr. Rajnavölgyi Éva Dr. Bácsi Attila Dr. Lányi Árpád Dr. Laczik Renáta Szabó Attila Dr. Gogolák Péter Dr. Koncz Gábor Csillag Anikó Dr. Agod Zsófia Bacskai Ildikó Bene Pál Krisztián Bokhobza Esther Fekete Tünde Dr. Horváth Krisztián Pázmándi Kitti Dr. Lányi Árpád KLINIKAI KUTATÓ KÖZPONT 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Igazgató, egyetemi docens Professor Emeritus Egyetemi docens Egyetemi tanársegéd Tudományos főmunkatárs Tudományos munkatárs Tudományos segédmunkatárs Dr. Bereczky Zsuzsanna Prof. Dr. Muszbek László Dr. Hársfalvi Jolán Pénzes-Daku Krisztina Dr. Katona Éva Dr. Komáromi István Dr. Bagoly Zsuzsa Dr. Fejesné Tóth Eszter Fekete Attila Dr. Orosz Zsuzsanna 20
Ph.D. hallgató Központi gyakornok Kutató orvos Tanulmányi felelős A DE OEC ELMÉLETI INTÉZETEI, TANSZÉKEI Gindele Réka Dr. Kállay Csilla Dr. Kovács Emese Dr. Kovács Kitti Bernadett Dr. Mezei Zoltán András Dr. Miklós Tünde Nagyváradi László Pataki Lajos Shemirani Gazaleh Székely Edina Dr. Koncz Zsuzsa Dr. Shemirani Amir Houshang Dr. Bagoly Zsuzsa MTA-DE VASZKULÁRIS BIOLÓGIA, THROMBÓZIS ÉS HEMOSZTÁZIS KUTATÓCSOPORT 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tudományos főmunkatárs Kutató orvos Dr. Komáromi István Dr. Amir Shemirani Houshang LABORATÓRIUMI MEDICINA INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-340-006 Fax: 52-417-631 E-mail: kbmpi@kbmpi.hu, Web: www.kbmpi.hu Intézetvezető egyetemi tanár Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos főmunkatárs Rezidens Szakorvos jelölt Dr. Kappelmayer János Dr. Antal-Szalmás Péter Dr. Balogh István Dr. Hevessy Zsuzsa Dr. Kerényi Adrienne Dr. Pal Bhattoa Harjit Dr. Csáthy László Dr. Ivády Gergely Dr. Miszti-Blasius Kornél Dr. V. Oláh Anna Dr. Fagyas Miklós Dr. Kárai Bettina Nagy Zsuzsanna Budainé Dr. Tóth Judit Dr. Koczok Katalin Dr. Mezei Zoltán András 21
6. FEJEZET Meghívott előadó Tanulmányi felelős Dr. Nagy Jr. Béla Dr. Szántó Eszter Dr. Bagoly Zsuzsa Dr. Bereczky Zsuzsanna Dr. Hársfalvi Jolán Dr. Lenkey Ágota Prof. Dr. Muszbek László Dr. Nagy Erzsébet Dr. Kerényi Adrienne ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: (52) 255-170 Fax: (52) 255-170 E-mail: simont@med.unideb.hu, Web: www.olkd.med.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi tanár Egyetemi tanársegéd Főiskolai tanár Főiskolai docens Analitikus Ph.D. hallgató Szakorvos Meghívott előadó Dr. Berényi Ervin Dr. Góth László Dr. Jakab András Dr. Szabó Béla Révészné Dr. Tóth Réka Béresová Mónika Bozó Alíz Lakatos Szilvia Nagy Marianna Nyesténé Nagy Teréz Dr. Fürjes Gergely Dr. Lánczi Levente István Dr. Bágyi Péter Dr. Décsy Judit Gyarmati Menyhért Dr. Kern Mária Dr. Molnár Péter Dr. Nagy Erzsébet Dr. Simon Éva ORVOSI MIKROBIOLÓGIAI INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-425 Fax: 52-255-424 E-mail: mikro@dote.hu, Web: mikrobiologia.deoec.hu Intézetvezető egyetemi docens Professor Emeritus Egyetemi docens Dr. Kónya József Dr. Gergely Lajos Dr. Majoros László 22
Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos segédmunkatárs Klinikai mikrobiológus Biológus Ph.D. hallgató Szakorvos jelölt Tanulmányi felelős (ÁOK, FOK) Tanulmányi felelős (GYTK) A DE OEC ELMÉLETI INTÉZETEI, TANSZÉKEI Dr. Szabó Judit Dr. Veress György Dr. Csoma Eszter Dr. Szarka Krisztina Dr. Dombrádi Zsuzsanna Dr. Kardos Gábor Dr. László Brigitta Oraveczné Gyöngyösi Eszter Dr. Szalmás Anita Simonné Miszti Cecilia Kis Andrea Dr. Berényi Réka Domán Marianna Dr. Ebrahimi Shabnam Ferenczi Annamária Kovács Renátó Mózes Julianna Szakács Levente Dr. Tatár Timea Dr. Bukta Evelin Dr. Kozák Anita Dr. Veress György Dr. Majoros László ORVOSI VEGYTANI INTÉZET 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Telefon: 52-412-345 Fax: 52-412-566 E-mail: medchem@dote.hu, Web: medchem.dote.hu Intézetvezető egyetemi tanár Egyetemi tanár Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Dr. Virág László Dr. Dombrádi Viktor Dr. Erdődi Ferenc Dr. Gergely Pál Dr. Bay Péter Dr. Csortos Csilla Dr. Farkas Ilona Dr. Tóth Béla Dr. Bakó Éva Dr. Bakondi Edina Dr. Hegedűs Csaba Dr. Kiss Andrea Dr. Lontay Beáta 23
6. FEJEZET Egyetemi tanársegéd Tudományos munkatárs Tudományos segédmunkatárs Egyetemi gyakornok Ph.D. hallgató Tanulmányi felelős Dr. Kókai Endre Dr. Docsa Tibor Dr. Iván Judit Dr. Szántó Magdolna Bécsi Bálint Földi Richárd Kovács Katalin Törő Gábor Bátori Róbert Boratkó Anita Dedinszki Dóra Fodor Tamás Horváth Dániel Kerekes Éva Kónya Zoltán Lakatos Petra Nagy Lilla Nikoletta Péter Margit Petrényi Katalin Sipos Adrienn Valkó Zsuzsanna Dr. Bakó Éva PATHOLOGIAI INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-245 Fax: 52-255-245 Web: pathol.med.unideb.hu Intézetvezető egyetemi tanár Neuropathologiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi docens Egyetemi tanársegéd Klinikai szakorvos Dr. Méhes Gábor Dr. Hortobágyi Tibor Dr. Molnár Péter Dr. Gomba Szabolcs Dr. Nemes Zoltán Dr. Dezső Balázs Dr. Hortobágyi Tibor Dr. Tóth László Dr. Kajtár Béla Dr. Soós Györgyike Dr. Szász Sándor Csaba Dr. Soós Györgyike Dr. Tóth László 24
Szakorvos Egyetemi gyakornok Szakorvos jelölt Tanulmányi felelős A DE OEC ELMÉLETI INTÉZETEI, TANSZÉKEI Dr. Baráth Lukács Dr. Bidiga László Dr. Cristofari Julia Lisa Dr. Molnár Csaba Dr. Szász Sándor Csaba Dr. Aranyi Vanda Dr. Arday Anna Dr. Bedekovics Judit Dr. Hendrik Zoltán Dr. Irsai Gábor Dr. Csonka Tamás Dr. Egervári Kristóf Dr. Nagy Bence Dr. Bidiga László 25
7. FEJEZET 7. FEJEZET A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI ANESZTEZIOLÓGIAI ÉS INTENZÍV TERÁPIÁS TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-347 Fax: 52-255-347 Web: www.aitt.dote.hu Tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi docens Klinikai főorvos Egyetemi tanársegéd Ph.D. hallgató Szakorvos Dr. Fülesdi Béla Dr. Hallay Judit Dr. Molnár Csilla Dr. Herman Katalin Dr. Szűcs Gabriella Dr. Gyulaházi Judit Dr. Megyeri Boglárka Dr. Mihály Eszter Dr. Síró Péter Dr. Végh Tamás Dr. Molnár Levente Dr. Nemes Réka Dr. Béczy Krisztina Dr. Békési Gyöngyi Dr. Berhés Marianna Dr. Bodnár Ferenc Dr. Csoba Emese Dr. Czifra Imre Dr. Czurkó Marina Dr. Duris Róbert Dr. Éberhardt Edit Dr. Erdei Irén Dr. Fagyas Anita Dr. Fekete Ágnes Dr. Filep Annamária Dr. Fodor Andrea Dr. Gál Judit Dr. Gyöngyösi Zoltán Dr. Juhász Marianna Dr. Kanyokné Dr. Szászi Erzsébet Dr. Kobzos Ilona Dr. Koszta György Dr. László István 26
Rezidens Szakorvos jelölt A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Nagy Dániel Dr. Németh Erzsébet Dr. Orosz Lívia Dr. Palatka Tünde Dr. Pálóczi Balázs Dr. Papp Csaba Dr. Pető Erika Dr. Pongrácz Adrienn Dr. Simon Éva Dr. Sira Gábor Dr. Sotkovszki Tamás Dr. Spisák Zsuzsanna Dr. Szatmári Katalin Dr. Szelei Emil Dr. Szűcs Ildikó Dr. Tankó Béla Dr. Timkó Adrienn Dr. Ungvári Zsolt Dr. Vajas Zsuzsa Dr. Váradi Magdolna Dr. Vass Györgyi Dr. Vitális Eszter Dr. Zudor András Dr. Büdi Tímea Dr. Cserép Edit Dr. Csernoch Vera Dr. Fábián Ákos Dr. Fodor Babett Dr. Illés Anna Dr. Kazup Ágota Dr. Szatmári Szilárd Dr. Takács Béla Dr. Varga Dávid Richárd Dr. Asztalos László Dr. Fábián Ákos Dr. Jakab Zsuzsa Dr. Jánvári Enikő Dr. Jenei Kluch Lenke Dr. Kovács Zsuzsanna Dr. Máté István Dr. Papp Enikő 27
7. FEJEZET Tanulmányi felelős Dr. Raffay Ágnes Dr. Szabó-Maák Zoltán Dr. Szamos Katalin Dr. Takács Gergely Dr. Venczel Andrea Dr. Megyeri Boglárka BELGYÓGYÁSZATI INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Igazgató, egyetemi tanár Dr. Paragh György ANYAGCSERE BETEGSÉGEK TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-600 Fax: 52-255-951 Tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos főmunkatárs Tudományos munkatárs Klinikai szakorvos Klinikai szakorvosjelölt Ph.D. hallgató Rezidens Dr. Paragh György Dr. Balogh Zoltán Dr. Káplár Miklós Dr. Katona Éva Melitta Dr. Páll Dénes Dr. Fülöp Péter Dr. Harangi Mariann Dr. Jenei Zoltán Dr. Somodi Sándor Dr. Seres Ildikó Dr. Katkó Mónika Dr. Koncsos Péter Dr. Köbling Tamás Dr. Sira Lívia Dr. Gaál Krisztina Dr. Sztanek Ferenc Dr. Zsíros Noémi Lőrincz Hajnalka Varga Viktória Dr. Juhász Imre Dr. Szentimrei Réka BELGYÓGYÁSZATI ANGIOLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 06 52 255-480 Fax: 06 52 255-218 Web: www.3belklinika.deoec.hu 28 Tanszékvezető egyetemi tanár Dr. Soltész Pál
Klinikai főorvos Egyetemi adjunktus Szakorvos Ph.D. hallgató Szakorvos jelölt Külső előadó A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Tizedes Franciska Dr. Kerekes György Dr. Veres Katalin Dr. Tímár Orsolya Dr. Diószegi Ágnes Dr. Sochka Ervin Dr. Laczik Renáta Dr. Veisz Richárd ENDOKRINOLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-600 Tanszékvezető egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi docens Klinikai főorvos Egyetemi tanársegéd Dr. Nagy Endre Dr. Leövey András Dr. Bodor Miklós Dr. Boda Judit Dr. Erdei Annamária Dr. Gazdag Annamária Dr. Juhász Mária FOGORVOSI ORVOSTANI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: +36-52-255-172 Fax: +36-52-255-172 E-mail: itornai@med.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi docens Dr. Tornai István (E-mail: itornai@med.unideb.hu) GASZTROENTEROLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Web: http://2bel.med.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi docens Klinikai főorvos Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Szakorvos Szakorvos jelölt Dr. Altorjay István Dr. Tornai István Dr. Várvölgyi Csaba Dr. Palatka Károly Dr. Papp Mária Dr. Vitális Zsuzsa Dr. Bubán Tamás Dr. Földi Ildikó Dr. Haraszti Boglárka Dr. Kacska Sándor Dr. Dávida László 29
7. FEJEZET Dr. Pályu Eszter Dr. Tornai Tamás GERIÁTRIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-218 Fax: 52-255-218 Web: www.3belklinika.deoec.hu Tanszékvezető egyetemi tanár Szakorvos jelölt Dr. Bakó Gyula Dr. Szabó Adrienn HEMATOLÓGIAI TANSZÉK 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52/255-601 Fax: 52/255-598/56598 E-mail: illesarpaddr@gmail.com, Web: http://2bel.med.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi tanár Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos munkatárs Klinikai szakorvos Ph.D. hallgató központi gyakornok Szakorvos jelölt Dr. Illés Árpád Dr. Udvardy Miklós Dr. Gergely Lajos Dr. Batár Péter Dr. Miltényi Zsófia Dr. Rejtő László Dr. Váróczy László Dr. Simon Zsófia Dr. Szász Róbert Szarvas Marianna Dr. Mezei Gabriella Dr. Reményi Gyula Dr. Ujj Zsófia Dr. Márton Adrienn Dr. Radnay Zita Dr. Jóna Ádám Dr. Magyari Ferenc Dr. Páyer Edit KLINIKAI IMMUNOLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52/255-218 Fax: 52/255-218 Web: www.3belklinika.deoec.hu Tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi tanár Professor Emeritus Dr. Zeher Margit Dr. Bodolay Edit Dr. Dankó Katalin Dr. Sipka Sándor Dr. Szegedi Gyula 30
Egyetemi docens Klinikai főorvos Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos főmunkatárs Tudományos munkatárs Szakorvos Molekuláris biológus Laborvezető szakorvos Ph.D. hallgató Rezidens A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Gaál János Dr. Szomják Edit Dr. Csiki Zoltán Dr. Szántó Antónia Dr. Tarr Tünde Dr. Végh Judit Dr. Griger Zoltán Dr. Zöld Éva Dr. Gyimesi Edit Dr. Csipő István Dr. Papp Gábor Dr. Horváth Ildikó Dr. Májai Gyöngyike Dr. Baráth Sándor Dr. Zilahi Erika Dr. Nagy Gábor Dr. Bodoki Levente Dr. Szabó Krisztina Dr. Győri Nikolett Dr. Husi Katalin Dr. Nagy-Vincze Melinda Dr. Székely Borbála NÉPEGÉSZSÉGÜGYI MEDICINA TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi tanársegéd Dr. Kárpáti István Dr. Köbling Tamás NEFROLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-414-227 Fax: 52-414-951 Tanszékvezető egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi docens Klinikai főorvos Adjunktus Tudományos főmunkatárs Klinikai szakorvos Dr. Balla József Dr. Kakuk György Dr. Kárpáti István Dr. Mátyus János Dr. Újhelyi László Dr. Trinn Csilla Dr. Ben Thomas Dr. Jeney Viktória Dr. P. Szabó Réka 31
7. FEJEZET Szakorvos jelölt Dr. Pető Ákos Dr. Pucsok Klára Dr. Váradi Zita Dr. Becs Gergely Dr. File Ibolya Dr. Kádár András REUMATOLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-091 Fax: 52-255-091 E-mail: reuma.titkarsag@med.unideb.hu, Web: www.rheumatology.hu Tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Klinikai szakorvos központi gyakornok Szakorvos jelölt Prof. Dr. Szekanecz Zoltán Dr. Szántó Sándor Dr. Szűcs Gabriella Dr. Szamosi Szilvia Dr. Váncsa Andrea Dr. Végh Edit Dr. Bodnár Nóra Dr. Soós Boglárka Dr. Gulyás Katalin Dr. Horváth Ágnes RITKA BETEGSÉGEK TANSZÉK 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-411-717/55196 Fax: 52-255-574 E-mail: g.pfliegler@gmail.com, Web: http://2bel.med.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi tanársegéd Szakorvos Külső munkatárs Szakorvos jelölt Dr. Pfliegler György Dr. Brúgós Boglárka Dr. Urbán Krisztián Dr. Kovács Erzsébet Dr. Kovács György SÜRGŐSSÉGI ORVOSTAN TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-411-717/56968 E-mail: ujvarosy.andras@mentok.hu Tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi adjunktus Mentőszervezet vezető mentőtiszt Oxyológus szakorvos Dr. Lőrincz István Dr. Vincze Zoltán Ujvárossy András Dr. Komoróczy Zoltán Dr. Lunczer István Dr. Nagy Gergely 32
Mentőorvos Mentőtiszt Tanulmányi felelős A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Ötvös Tamás Dr. Pápai György Dr. Seres Gábor Dr. Szép Imre Dr. Keller János Dr. Petrus Margit Dr. Szatmári Zoltán Dr. Ujvárossy Dóra Dede György Kiss Attila Kovács Zsolt Nagy Károly Pap János Rózsás Tímea Szemán Anikó Ujvárossy András HEMOPOETIKUS TRANSZPLANTÁCIÓS KÖZPONT 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Központvezető egyetemi tanár Egyetemi tanár Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos segédmunkatárs Szakorvos jelölt Dr. Udvardy Miklós Dr. Kiss Attila Dr. Rejtő László Dr. Szász Róbert Szarvas Marianna Dr. Ujj Zsófia TROMBÓZIS ÉS HEMOSZTÁZIS KÖZPONT 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 255-152 Fax: 255-152 E-mail: zboda@med.unideb.hu, Web: http://2bel.med.unideb.hu Központvezető egyetemi tanár Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos segédmunkatárs Klinikai szakorvos Központi gyakornok Rezidens Dr. Boda Zoltán Dr. Mikita János Dr. Oláh Zsolt Dr. Schlammadinger Ágota Dr. Ilonczai Péter Szarvas Marianna Dr. Árokszállási Anita Dr. Rázsó Katalin Dr. Selmeczi Anna Dr. Koncz Zsuzsa 33
7. FEJEZET BŐRGYÓGYÁSZATI KLINIKA 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-602 Fax: 52-255-736 E-mail: dermatologia@med.unideb.hu, Web: www.dermatologia.deoec.hu Tanszékvezető egyetemi tanár Bőrgyógyászati Allergológiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár Égési-Bőrsebészeti Osztály, tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi tanár Professor Emeritus Klinikai főorvos Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Szakorvos Rezidens Szakorvos jelölt Tanulmányi felelős (ÁOK) Tanulmányi felelős (FOK) Dr. Remenyik Éva Dr. Szegedi Andrea Dr. Juhász István Dr. Hunyadi János Dr. Horkay Irén Dr. Péter Zoltán Dr. Emri Gabriella Dr. Irinyi Beatrix Dr. Szabó Éva Dr. Bodnár Edina Dr. Gáspár Krisztián Dr. Kiss Borbála Dr. Kiss Flóra Dr. Törőcsik Dániel Dr. Erdei Irén Dr. Csordás Anikó Dr. Kósa Péter Dr. Paragh Lilla Dr. Rácz Anita Dr. Sawhney Irina Dr. Szima Georgina Zita Dr. Varga Szilvia Dr. Almádi Tamás Dr. Gellén Emese Dr. Herédi Emese Dr. Kékedy Judit Krisztina Dr. Várvölgyi Tünde Dr. Szabó Éva Dr. Juhász István DE OEC SEJTTERÁPIA KLINIKAI KÖZPONT 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-534-402 34 Szakmai igazgató, egyetemi tanár Fizikus Dr. Udvardy Miklós Dr. Kamarás Györgyi Dr. Korcsmáros Ferenc
Munkatárs Meghívott előadó Tanulmányi felelős A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Seres Gábor Dr. Válint Andrea Dr. Varga Melinda Bolyki Györgyi Komódi Edina Dr. Gorove László Dr. Göbl Gábor Dr. Szegeczky Dezső Puy Katalin GYERMEKGYÓGYÁSZATI INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-289 Fax: 52-255-335 Web: www.debrecenigyermekklinika.hu Intézetvezető egyetemi tanár Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár Klinikai Genetika Központ, szakmai igazgató egyetemi tanár Gyermek Belgyógyászati Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens Gyermek Sürgősségi-Csecsemő és Pulmonológiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi docens Klinikai főorvos Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Klinikai szakorvos Szakorvos Dr. Balla György Dr. Kiss Csongor Dr. Oláh Éva Dr. Mogyorósy Gábor Dr. Nagy Béla Dr. Csízy István Dr. György Ilona Dr. Káposzta Rita Dr. Korponay-Szabó Ilma Dr. Nemes Éva Dr. Szabó Tamás Dr. Szegedi István Dr. Nagy Andrea Dr. Felszeghy Enikő Dr. Tóth Judit Dr. Bálega Erika Dr. Papp Ágnes Dr. Pataki István Dr. Szikszay Edit Dr. Bene Zsolt Dr. Berkes Andrea Dr. Biró Erika Dr. Gáspár Imre Dr. Juhász Éva 35
7. FEJEZET Pszichológus Rezidens Szakorvos jelölt Tanulmányi felelős (ÁOK V-VI. évf.) Tanulmányi felelős (FOK) Tanulmányi felelős (IV. évf.) Tanulmányi felelős (TDK) Dr. Kadenczki Orsolya Dr. Magyar Ágnes Dr. Mándi Zsuzsa Dr. Szakszon Katalin Dr. Varga Petra Osváthné Tizedes Erika Dr. Fehér Boglárka Dr. Jancsik Réka Dr. Kicska Nóra Dr. Kőmíves Sándor Dr. Nagy Katalin Dr. Szabó Levente Dr. Vasas Krisztina Dr. Bakó Károly Dr. Balázs Gergely Dr. Brojnás Anita Dr. Elek Norbert Dr. Erdei Klára Dr. Kurucz Krisztina Dr. Lakatos Erzsébet Ilona Dr. Lantos Lajos Dr. Mák Edina Dr. Nagy Orsolya Dr. Orosz Petronella Dr. Rózsa Tímea Dr. Sutka Melinda Dr. Tóth Anita Dr. Pataki István Dr. Kiss Csongor Prof. Dr. Oláh Éva Dr. Bene Zsolt NEONATOLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 417-144 Tanszékvezető egyetemi tanár Klinikai főorvos Egyetemi tanársegéd Szakorvos Dr. Balla György Dr. Kovács Judit Dr. Polonkai Edit Dr. Bérces Mária Dr. Horváth Zsolt Dr. Katona Nóra 36
Tanulmányi felelős A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Kotormán Tünde Dr. Kovács Tamás Dr. Kovács-Pászthy Balázs Dr. Riszter Magdolna Dr. Sveda Brigitta Dr. Szima Sándor Dr. Horváth Zsolt IDEGSEBÉSZETI KLINIKA 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-419-418 Fax: 52-419-418 Igazgató, egyetemi tanár Egyetemi docens Klinikai orvos Rezidens Dr. Bognár László Dr. Klekner Álmos Dr. Novák László Dr. Szabó Sándor Dr. Dobai József Dr. Fekete Gábor Dr. Mezey Géza Dr. Mohamed Tayeb Rahmani Dr. Ruszthi Péter Dr. Hutóczki Gábor INFEKTOLÓGIAI ÉS GYERMEKIMMUNOLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-613 Fax: 52-430-323 Web: www.infekt.gyermekimmun.deoec.hu Tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi docens Egyetemi tanársegéd Tudományos munkatárs Analitikus Molekuláris biológus Ph.D. hallgató Laborvezető Prof. Dr. Maródi László Dr. Erdős Melinda Dr. Gulácsy Vera Dr. Méhes Leonóra Dr. Tóth Beáta Csorba Gabriella Taskó Szilvia Abdul Rahman Omar Dr. Juhász Pálma Pistár Zsuzsanna Dr. Sarkadi Adrien Katalin Soltész Beáta Dr. Székely Annamária Dr. Balogh István Dr. Nagy Gábor 37
7. FEJEZET Szakorvos Rezidens Szakorvos jelölt Tanulmányi felelős Dr. Székely Annamária Dr. Sarkadi Adrien Katalin Dr. Juhász Pálma Dr. Gulácsy Vera KARDIOLÓGIAI INTÉZET 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Telefon: 06-52-255-928 Fax: 06-52-255-928 E-mail: edes@dote.hu, Web: http://www.debkard.hu/ Igazgató, egyetemi tanár Dr. Édes István KARDIOLÓGIAI KLINIKA 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Telefon: 52-255-928 Fax: 52-255-928 E-mail: hegedusi@t-email.hu, Web: www.debkard.hu Intézetvezető egyetemi tanár Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Klinikai szakorvos Dr. Édes István Dr. Csanádi Zoltán Dr. Hegedűs Ida Dr. Kőszegi Zsolt Dr. Barta Judit Dr. Bódi Annamária Dr. Borbély Attila Dr. Fülöp Tibor Dr. Szűk Tibor Dr. Fülöp László Dr. Gergely Szabolcs Dr. Homoródi Nóra Dr. Jenei Csaba Dr. Kolozsvári Rudolf Dr. Lizanecz Erzsébet Dr. Sipka Sándor Dr. Balogh László Dr. Bene Orsolya Dr. Clemens Marcel Dr. Daragó Andrea Dr. Hertelendi Zita Dr. Kenéz Gáspár Dr. Kertész Attila Dr. Kun Csaba Dr. Leny Andrij Dr. Nagy László 38
Vegyész Rezidens Tanulmányi felelős A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Péter Andrea Dr. Rácz Ildikó Dr. Sándorfi Gábor Dr. Szabó Gábor Szatmáriné Kruzich Valéria Dr. Balogh Ágnes Dr. Czuriga Dániel Dr. Fagyas Miklós Dr. Kovács Emese Dr. Kracskó Bertalan Dr. Rácz Ágnes Orsolya Dr. Szegedi Andrea Dr. Hegedűs Ida KLINIKAI FIZIOLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Telefon: 52-255-978 mellék: 53577 Fax: 52-255-978 mellék: 56869 E-mail: klinfiz@med.unideb.hu, Web: http://www.debkard.hu/klinikai-fiziologiai-tanszek.html Tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi docens Tudományos segédmunkatárs Ph.D. hallgató Laboranalitikus Tanulmányi felelős Dr. Papp Zoltán Dr. Tóth Attila Dr. Alvarado Contreras Gerardo Csató Viktória Kalász Judit Dr. Kovács Árpád Dr. Nagy László Úri Katalin Pásztorné Tóth Enikő Dr. Tóth Attila (E-mail: atitoth@dote.hu) SZÍVSEBÉSZETI TANSZÉK 4004 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Telefon: 52-255-306 Fax: 52-255-306 Tanszékvezető egyetemi docens Professor Emeritus Klinikai főorvos Klinikai szakorvos Szakorvos Szakorvos jelölt Dr. Szerafin Tamás Dr. Péterffy Árpád Dr. Horváth Ambrus Dr. Maros Tamás Dr. Szentkirályi István Dr. Palotás Lehel Dr. Simon József Dr. Csizmadia Péter 39
7. FEJEZET Tanulmányi felelős Dr. Debreceni Tamás Dr. Durkó András Dr. Szerafin Tamás NEUROLÓGIAI KLINIKA 4032 Debrecen, Móricz Zs. körút 22. Telefon: 52-255-341 Fax: 52-453-590 E-mail: neuro@dote.hu, Web: neurologia.deoec.hu Tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Szakorvos Ph.D. hallgató Rezidens Szakorvos jelölt Tanulmányi felelős Dr. Csiba László Dr. Fekete István Dr. Mechler Ferenc Dr. Csépány Tünde Cecília Dr. Magyar Mária Tünde Dr. Oláh László Dr. Boczán Judit Dr. Hidasi Eszter Dr. Vámosi Bertalan Dr. Csapó Krisztina Dr. Fekete Klára Edit Dr. Kozák Norbert Dr. Mezei Zsolt Dr. Frendl Anita Dr. Kovács Edina Dr. Puskás Szilvia Dr. Széll Ibolya Dr. Szepesi Rita Dr. Viszokay Kornél Dr. Harman Aletta Dr. Rácz Lilla Vér Csilla Dr. Farkas Szabolcs Dr. Hofgárt Gergely Dr. Kovács Kitti Bernadett Dr. Kovács Katalin Réka Dr. Szabó Katalin Judit Dr. Kovács Katalin Réka 40
A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI NUKLEÁRIS MEDICINA INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-510 Fax: 52-255-510 E-mail: jvarga@med.unideb.hu, Web: http://oktatas.nuklmed.deoec.hu/index.php? option=com_content&view=article&id=75&itemid=264 Intézetvezető egyetemi docens Egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi docens Tudományos főmunkatárs Tudományos munkatárs Gyógyszerész Biológus Ph.D. hallgató Fizikus Vegyész Meghívott előadó Tanulmányi felelős Dr. Varga József Dr. Galuska László Dr. Trón Lajos Dr. Garai Ildikó Dr. Balkay László Dr. Emri Miklós Dr. Márián Teréz Dr. Kertész István Dr. Pintér Gábor Dr. Szegedi Zsolt Dr. Trencsényi György Krizsán Áron Lajtos Imre Dr. Máté Gábor Spisák Tamás Dr. Kis Sándor Attila Dr. Kis Sándor Attila Dr. Opposits Gábor Pohubi László Pohubi László Dr. Jószai István Dr. Mikecz Pál Miklovicz Tünde Péliné Szabó Judit Pótári Norbert Rubleczky Béla Dr. Szikra Dezső Várhalminé Németh Enikő Dr. Barna Sándor Kristóf Dr. Barta Zoltán Dr. Fedinecz Nikol Dr. Szűcs Bernadett Dr. Balkay László 41
7. FEJEZET ONKOLÓGIAI INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98 Telefon: 06 52 255 585 Fax: 06 52 255 585 Intézetvezető egyetemi docens Dr. Horváth Zsolt ONKOLÓGIAI NEM ÖNÁLLÓ TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-411-717/54331 Web: www.onkologia.dote.hu Tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi adjunktus Klinikai szakorvos Tanulmányi felelős Dr. Kocsis Judit Dr. András Csilla Dr. Gonda Andrea Dr. Szekanecz Éva Dr. Juhász Balázs Dr. Mailáth Mónika Dr. Tóth Judit Dr. András Csilla SUGÁRTERÁPIA NEM ÖNÁLLÓ TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-585 Fax: 52-255-585 Vezető Klinikai főorvos Szakorvos Fizikus Mérnök Menedzserasszisztens Rezidens Szakorvos jelölt Dr. Erfán József Dr. Adamecz Zsolt Dr. Besenyői Mária Dr. Dér Ádám Dr. Kollák Erzsébet Dr. Opauszki Adrienn Dr. Urbancsek Hilda Balogh István Dr. Dobos Erik Hócza Gergely Kovács Attila Dr. Pintye Éva Valastyánné Nagy Julianna Nagy Lajos Zámbó Lajos Nagy János Dr. Csiki Emese Dr. Hevesi Erika Dr. Furka Andrea egyetemi adjunktus Dr. Szabó Imre egyetemi adjunktus 42
Tanulmányi felelős A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Szántó Erika Dr. Besenyői Mária ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Pf. 103. Telefon: 52-255-942 Fax: 52-255-109 E-mail: orfmt@med.unideb.hu, Web: www.rehab.dote.hu Tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi docens Pszichológus Ph.D. hallgató Szakorvos Rezidens Dietetikus Ergoterapeuta Gyógypedagógus Gyógytornász Dr. Jenei Zoltán Dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna Burainé Bojtor Andrea Szilágyi Alíz Dr. Nagy Adél Dr. Simkovics Enikő Sipos Zsanett Dr. Szabó Éva Dr. Bajusz-Leny Ágnes Dr. Bulyovszky Lilla Dr. Horváth Judit Dr. Illyés László Dr. Sárközi Anna Dr. Simkovics Enikő Dr. Sveda Brigitta Dr. Szabó Éva Dr. Zsadányi Judit Dr. Borsi Katalin Dr. Iszlai Réka Dr. Iván Ildikó Dr. Konkoly Krisztina Dr. Nagy Krisztina Dr. Pohl Lorena Imola Dr. Szegedi Boglárka Dr. Varga Zsófia Nagy Éva Lakatos Julianna Olajos Istvánné Antal Szabina Bodnár Zsuzsa Dr. Korvinné Pató Katalin Galvács Enikő Győrfiné Jánossy Andrea Kurta Anna 43
7. FEJEZET Gyógytornász-ergoterapeuta Informatikus Logopédus Neuropszichológus Szociális munkás Szociálpedagógus, oktatási főelőadó Vezető gyógytornász és ergoterapeuta Sipos Zsanett Szabados Éva Anna Váradi Károly Dézsi Beáta Alíz Mózesné Kapocska Ildikó Polonkai Adrienn Lente Györgyi Kavaleczné Ilyés Julianna Baksa Szilvia Hőgye Zsófia PSZICHIÁTRIAI TANSZÉK 4042 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-240 Fax: 52-255-240 Tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Klinikai szakorvos Klinikai szakpszichológus Rezidens Szakorvos jelölt Dr. Frecska Ede Dr. Égerházi Anikó Dr. Andrejkovics Mónika Dr. Berecz Roland Dr. Glaub Theodóra Dr. Balla Petra Dr. Cserép Edina Dr. Kele Ildikó Dr. Kovács Attila Dr. Kristóf Andrea Dr. Magyar Erzsébet Dr. Süveges Ágnes Bukta Henrietta Gasparik Éva Kulcsár Emese Pusztai Annamária Dr. Balázs Anett Dr. Varga Zsófia Dr. Asztalos Zoltán Dr. Béres Elíz Dr. Cserép Edina Dr. Falussy Linda Dr. Ferenc Ákos Dr. Jáger Tibor Dr. Sári Balázs 44
A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI SEBÉSZETI INTÉZET 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22 Telefon: 52-411-717/55316 Fax: 52-255-356 Web: http://www.sebeszet.deoec.hu Igazgató, egyetemi tanár Regionális Endokrin-Emlő Központ, központvezető egyetemi docens Regionális Sebészeti Onkológiai Központ, központvezető egyetemi tanár Mellkassebészeti Központ, központvezető egyetemi adjunktus Sebészeti Gasztroenterológiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár Érsebészeti Központ, központvezető egyetemi docens Professor Emeritus Vesetranszplantációs Központ, központvezető klinikai főorvos Egyetemi docens Klinikai főorvos Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Klinikai szakorvos Rezidens Szakorvos jelölt Dr. Damjanovich László Dr. Juhász Ferenc Dr. Damjanovich László Dr. Takács István Dr. Damjanovich László Dr. Galajda Zoltán Dr. Balázs György Dr. Lukács Géza Dr. Sápy Péter Dr. Asztalos László Dr. Szentkereszty Zsolt Dr. Olvasztó Sándor Dr. Győry Ferenc Dr. Tanyi Miklós Dr. Dinya Tamás Dr. Enyedi Attila Dr. Fedor Roland Dr. Pósán János Dr. Bánfi Csaba Dr. Bodnár Fruzsina Dr. Fülöp Balázs Dr. Garami Zoltán Dr. Kanyári Zsolt Dr. Kósa Csaba Dr. Litauszky Krisztina Dr. Martis Gábor Dr. Orosz László Dr. Boros Péter Dr. Nagy Péter Ferenc Dr. Tóth Gyula Dr. Andrási Mónika Dr. Csiszkó Adrienn Dr. Deák János 45
7. FEJEZET Dr. Kóder Gergely Dr. Kovács Dávid Dr. Ötvös Csaba Dr. Susán Zsolt Dr. Szabó Károly Dr. Váradi Csongor SEBÉSZETI MŰTÉTTANI TANSZÉK 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Telefon: 52-416-915 Fax: +36-52-416-915 Web: www.surg.res.dote.hu Tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Egyetemi gyakornok Diplomás vezető asszisztens Külső oktatók Tanulmányi felelős (ÁOK) Tanulmányi felelős (FOK) Tanulmányi felelős (szabadon választható kurzusok) Dr. Németh Norbert Dr. Mikó Irén Dr. Furka István Dr. Pető Katalin Dr. Deák Ádám Dr. Kiss Ferenc Dr. Klárik Zoltán Dr. Lesznyák Tamás Dr. Tóth Enikő Ványolos Erzsébet Dr. Furka Andrea egyetemi adjunktus Dr. Takács E. Ildikó Dr. Tóth-Martinez Adrienn Dr. Klárik Zoltán Dr. Pető Katalin Dr. Kiss Ferenc Dr. Kiss Ferenc Dr. Pető Katalin Dr. Tóth Enikő SZEMKLINIKA 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-456 Fax: 52-255-456 46 Intézetvezető egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Dr. Berta András Dr. Zajácz Magdolna Dr. Balázs Erzsébet Dr. Damjanovich Judit Dr. Módis László Dr. Csutak Adrienne Dr. Fodor Mariann
Egyetemi tanársegéd Klinikai szakorvos Ph.D. hallgató Diplomás vezető asszisztens Rezidens Informatikus Tanulmányi felelős Tanulmányi felelős (TDK) A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Kemény-Beke Ádám Dr. Nagy Valéria Dr. Németh Gábor Dr. Takács Lili Dr. Kolozsvári Bence Dr. Losonczy Gergely Dr. Steiber Zita Dr. Surányi Éva Dr. Ujhelyi Bernadett Dr. Vajas Attila Dr. Kettesy Beáta Dr. Nagy Annamária Dr. Papp Erika Dr. Balogh Zsuzsa Dr. Rentka Anikó Dr. Turáni Melinda Nagyné Szőke Erzsébet Dr. Orosz Zsuzsanna Dr. Szalai Eszter Nagy Zoltán Dr. Balázs Erzsébet Dr. Steiber Zita SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI KLINIKA 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: +36-52-255-144 Fax: +36-52-255-705 E-mail: ztoth@med.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi tanár Nőgyógyászati Onkológia Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi tanár Professor Emeritus Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Dr. Póka Róbert Dr. Póka Róbert Dr. Hernádi Zoltán Dr. Tóth Zoltán Dr. Borsos Antal Dr. Lampé László Dr. Balogh Ádám Dr. Jakab Attila Dr. Kovács Tamás Dr. Major Tamás Dr. Szeverényi Péter Dr. Török Olga Dr. Birinyi László 47
7. FEJEZET Egyetemi tanársegéd Tudományos főmunkatárs Szakorvos Pszichológus Biológus Nyugdíjas Rezidens Szakorvos jelölt Tanulmányi felelős Dr. Csorba Roland Dr. Juhász Alpár Gábor Dr. Krasznai Zoárd Dr. Sápy Tamás Dr. Zatik János Dr. Daragó Péter Dr. Fekete István Dr. Móré Csaba Dr. Török Péter Dr. Vad Szilvia Dr. Veress Lajos Dr. Bartha Tünde Dr. Deli Tamás Dr. Kozma Bence Dr. Lukács János Dr. Molnár Zsuzsanna Dr. Ormos Márk Dr. Kovácsné Dr. Török Zsuzsanna Ráczné Buczkó Zsuzsanna Dr. Somsákné Dr. Zsupán Ildikó Dr. Balogh Ádám Dr. Maka Eszter Dr. Singh Jashanjeet Dr. Balla Heidi Dr. Erdődi Balázs Dr. Farkas Ágnes Dr. Kerepesi Judit Dr. Lampé Rudolf Dr. Orosz László Dr. Orosz Gergő Dr. Kovács Tamás Dr. Szeverényi Péter TÜDŐGYÓGYÁSZATI KLINIKA 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-222 Fax: 52-255-222 Klinikaigazgató egyetemi tanár Klinikai főorvos Egyetemi tanársegéd Főorvos Prof. Dr. Szilasi Mária Dr. Brugós László Dr. Fodor Andrea Dr. Vaskó Attila Dr. Koncz András 48
Szakorvos Rezidens Szakorvos jelölt Tanulmányi felelős A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Kardos Tamás Dr. Lieber Attila Dr. Mikáczó Angéla Dr. Ördög Csilla Dr. Papp Zsuzsa Dr. Sárközi Anna Dr. Szűcs Ildikó Dr. Erdődi Zoltán Dr. Makai Attila Dr. Nagy Attila Dr. Dávid Judit Dr. Lajtos Melinda Dr. Vass József Dr. Fodor Andrea (fodorandrea34@gmail.com) UROLÓGIAI KLINIKA 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-256 Fax: 52-255-256 E-mail: benyomatyas@yahoo.com, Web: www.urologia.deoec.hu Tanszékvezető egyetemi docens Urológiai Klinika Andrológiai Központ, igazgató egyetemi docens Professor Emeritus Klinikai főorvos Egyetemi adjunktus Szakorvos Szakorvos jelölt Tanulmányi felelős Dr. Flaskó Tibor Dr. Varga Attila Dr. Tóth Csaba Dr. Lőrincz László Dr. Berczi Csaba Dr. Farkas Antal Dr. Tállai Béla Dr. Benyó Mátyás Dr. Kiss József Zoltán Dr. Murányi Mihály Dr. Szegedi Krisztián Dr. Tóth Árpád Dr. Benyó Mátyás FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-208 Dékán, egyetemi tanár Általános dékánhelyettes, egyetemi docens Oktatási dékánhelyettes, egyetemi docens Tanulmányi felelős Dr. Hegedűs Csaba Dr. Redl Pál Dr. Tornai István Dr. Lampé István 49
7. FEJEZET (mellék:56663, 54431; fax: 36-52-255-208; e- mail:lampe.istvan@dental.unideb.hu) ARC- ÁLLCSONT- ÉS SZÁJSEBÉSZETI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-411-717/55290 Tanszékvezető egyetemi docens Adjunktus Tanársegéd Szakorvos Szakorvos jelölt Dr. Redl Pál Dr. Szabó Adrienn Dr. Boda Róbert Dr. Lukács Levente Dr. Csillik Attila Dr. D. Tóth Etelka Dr. Kelemen Máté Dr. Simay Attila Dr. Czompa Levente Dr. Horváth Dóra Dr. Remenyik Kálmán Dr. Révész Petronella FOGPÓTLÁSTANI ÉS BIOANYAGTANI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-430 E-mail: lampe.istvan@dental.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi tanár Klinikai főorvos Adjunktus Tanársegéd Klinikai szakorvos Molekuláris biológus Vegyész Dr. Hegedűs Csaba Dr. Lampé István Dr. Bistey Tamás Dr. Radics Tünde Dr. Mohácsi Rita Dr. Pétercsák Anita Dr. Bukovinszki Katalin Dr. Hrubi Edit Dr. Skaliczki Marianna Dr. Skopkó Boglárka Dr. Szepesi Márta Kerényi Farkas Bakó József Kuttor Andrea Szalóki Melinda 50
A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI GYERMEKFOGÁSZATI ÉS FOGSZABÁLYOZÁSI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-414-717/56249 Tanszékvezető egyetemi docens Adjunktus Tanársegéd Klinikai szakorvos Dr. Alberth Márta Dr. Nemes Judit Dr. Kovalecz Gabriella Dr. Török Judit Dr. Vitályos Géza KONZERVÁLÓ FOGÁSZATI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-725 E-mail: fokkt@med.unideb.hu, toth.janosne@dental.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi tanár Egyetemi docens Adjunktus Tanársegéd Klinikai szakorvos Szakorvos Dr. Márton Ildikó Dr. Kelentey Barna Dr. Bágyi Kinga Dr. Marincsák Rita Dr. Juhász Alexander Dr. Martos Renáta Dr. Balogh Bettina Dr. Jenei Ágnes Dr. Nagy László Dr. Orosz Mária PARODONTOLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-411-717/55228 Tanszékvezető egyetemi adjunktus Adjunktus Tanársegéd Dr. Varga István Dr. Angyal János Dr. Tar Ildikó Dr. Gebri Enikő Dr. Hernádi Katinka FOGORVOSI BIOKÉMIA TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tanszékvezető egyetemi tanár Dr. Szondy Zsuzsa FOGORVOSI ÉLETTANI ÉS GYÓGYSZERTANI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tanszékvezető egyetemi tanár Dr. Nánási Péter 51
7. FEJEZET FOGORVOSI MIKROBIOLÓGIA ÉS PATHOLÓGIAI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tanszékvezető egyetemi docens Dr. Dezső Balázs FOGORVOSI MŰTÉTTANI KOORDINÁLÓ TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Tanszékvezető egyetemi docens Dr. Juhász István GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Dékán, egyetemi docens Dékánhelyettes, egyetemi tanár Külső előadó, az Egyetemi Gyógyszertár diplomás munkatársa Külső előadó Dr. Vecsernyés Miklós Prof. Dr. Halmos Gábor Dr. Feketéné Dr. Csótó Edit Dr. Horváth László Dr. Szabó Csongor Dr. Trestyánszky Zoltán Dr. Bálint Antal Ferenc Dr. Bányai Zsuzsanna Dr. Bárd Tibor Dr. Borsy János Dr. Milbik József Dr. Szabó Attila NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KAR 4028 Debrecen, Kassai u. 26 Telefon: 52-417-267 Dékán, egyetemi tanár Dékánhelyettes, egyetemi docens Dr. Balázs Margit Dr. Bánfalvi Attila CSALÁDORVOSI ÉS FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: +36-52-25-52-52 Fax: +36-52-25-52-53 E-mail: csotanszek@sph.unideb.hu, Web: www.fam.med.unideb.hu 52 Tanszékvezető egyetemi docens Professor Emeritus Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Dr. Rurik Imre Dr. Ilyés István Dr. Jancsó Zoltán ((részállású)) Dr. Kolozsvári László ((részállású))
Szakorvos Az egyetemi oktatásban résztvevő háziorvosok, házi gyermekorvosok A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Szidor Judit Dr. Tamás Hajnalka Dr. Lengyel Emőke Dr. Baji Sándor Dr. Erdei István Dr. Hintalan János Dr. Kisfaludy Zsolt Dr. Kovács Eszter Dr. Márton Hajnalka Dr. Palla Sándor Dr. Sándor Péter József Dr. Simay Attila ((c. egyetemi docens)) Dr. Szerze Péter Dr. Szövetes Margit EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSMENT ÉS MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI TANSZÉK 4028 Debrecen, Kassai út 26. Telefon: 06-52-411-717/55052 Fax: 06-52-411-717/55187 E-mail: lepp.anett@med.unideb.hu Tanszékvezető egyetemi docens Egyetemi docens Egyetemi tanársegéd Dr. Bíró Klára Dr. Zsuga Judit Dr. Bányai Gábor FIZIOTERÁPIÁS TANSZÉK 4028 Debrecen, Kassai u. 26. Telefon: 52-512-732 Fax: 52-512-700/77142 E-mail: horvath.eniko@sph.unideb.hu, Web: http://www.nk.unideb.hu/index.php? pageid=fizioterapias_tanszek Tanszékvezető egyetemi docens Titkárság Egyetemi tanársegéd Főiskolai tanár Gyakorlati oktató Tanulmányi felelős Dr. Veres-Balajti Ilona Pálócziné Horváth Enikő Dr. Lukács Balázs Pálinkás Judit Dr. Cseri Julianna Csepregi Éva Dr. Némethné Gyurcsik Zsuzsanna Takács Dániel Török Diána Dr. Némethné Gyurcsik Zsuzsanna 53
7. FEJEZET KÓRHÁZHIGIÉNE ÉS INFEKCIÓKONTROLL TANSZÉK 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-795 Fax: 52-255-801 Tanszékvezető egyetemi docens Közegészségügyi-járványügyi felügyelő Infekciókontroll nővér Ph.D. hallgató Dr. Orosi Piroska Balás Katalin Tóthné Tóth Tünde Nábrádi Tibor Zsoltné Szabóné Tóth Andrea Vargáné Gyúró Gyöngyi Borbély Ágnes MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZET 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-594 Fax: 52-255-723 Web: http://mti.deoec.hu 54 Intézetvezető egyetemi docens Egészségügyi Humán Tudományok Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens Klinikai- és Egészségpszichológiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens Professor Emeritus Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Klinikai szakpszichológus Pszichológus (klinikákon) Pszichológus Ph.D. hallgató Meghívott előadó Dr. Kósa Karolina Dr. Bánfalvi Attila Dr. Kuritárné Dr. Szabó Ildikó Dr. Molnár Péter Dr. Bugán Antal Dr. Nagy Beáta Erika Dr. Bóta Margit Dr. Kakuk Péter Dr. Kuritárné Dr. Szabó Ildikó Dr. Tánczos Judit Dr. Tisljár Roland Bálint Mária Dr. Kőmüves Sándor Dr. Nemes László Dr. Szabó-Bartha Anett Dr. Csörsz Ilona Dr. Kovácsné Dr. Török Zsuzsanna Szabó Eszter Cserepes Réka Eszter Knapek Éva Merza Katalin Nagy Erika Spanyol Ágnes Tanyi Zsuzsanna Döbrőssy Bence
Tanulmányi felelős A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Bánfalvi Attila (III. évf. ÁOK, FOK (orvosi antrop., orvosi szoc.)) Dr. Bóta Margit (III. évf. FOK (orvosi pszichológia)) Dr. Csörsz Ilona (IV. évf. ÁOK, FOK (magatartásorvostan, magatartástudományi szigorlat)) Dr. Kakuk Péter (IV. évf. ÁOK FOK (bioetika)) Dr. Nemes László (IV. évf. GYTK (bioetika)) Dr. Tánczos Judit (I. évf. ÁOK, FOK (kommunikáció)) MEGELŐZŐ ORVOSTANI INTÉZET 4028 Debrecen, Kassai út 26. Telefon: 52-417-267 Fax: 52-417-267 Web: www.nk.unideb.hu Intézetvezető egyetemi tanár Biomarker Analízis Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanár Népegészségügyi Medicina Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens Biostatisztikai és Epidemiológiai Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens Egészségfejlesztési Tanszék, tanszékvezető egyetemi docens Professor Emeritus Egyetemi docens Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd Tudományos segédmunkatárs Dr. Ádány Róza Dr. Balázs Margit Dr. Kárpáti István Dr. Sándor János Dr. Kósa Karolina Dr. Kertai Pál Dr. Ádám Balázs Dr. Bárdos Helga Dr. Gődény Sándor Dr. Szűcs Sándor Dr. Árnyas Ervin Dr. Bíró Éva Dr. Fiatal Szilvia Dr. Köbling Tamás Dr. Molnár Ágnes Márta Dr. Nagy Attila Csaba Dr. Tóth Réka Dr. Diószegi Judit Ecsedi Szilvia Kornyicki Ágota Kovács Nóra Petrovski Beáta 55
7. FEJEZET Ph.D. hallgató Szakorvos jelölt Meghívott előadó Tanulmányi felelős (ÁOK) Tanulmányi felelős (FOK, GYTK) Pikó Péter Rigó Karolina Sipos Valéria Szász István Tomori Valéria Vízkeleti Laura Csenteri Orsolya Dombrádi Viktor Erdélyi Zsuzsa Esafiogho Peter Eseroghene Földvári Anett Kiss Tímea Koroknai Viktória Nagy Károly Otuyelu Ekundayo Babajide Pál László Szabó Edit Vincze Ferenc Dr. Rácz Gábor Dr. Juhász György Dr. Legoza József Dr. Fiatal Szilvia (e-mail: fiatal.szilvia@sph.unideb.hu) Dr. Szűcs Sándor NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ISKOLA 4028 Debrecen, Kassai út 26/b Telefon: 52-417-267 Fax: 52-460-195 Igazgató, egyetemi tanár Meghívott vezető oktató (szakirányú továbbképzés) Informatikus Dr. Ádány Róza Dr. Bereczki Dániel Dr. Bodrogi József Dr. Fodor Mária Dr. Józan Péter Dr. Kaló Zoltán Dr. Koós István Dr. Kozmann György Dr. Nagymajtényi László Dr. Szócska Miklós Dr. Topár József Gall Tibor 56
Tanulmányi felelős Jenei Tibor A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Nagy-Belgyár Zsuzsa (e-mail: belgyar.zsuzsa@sph.unideb.hu) OKTATÁSSZERVEZÉSI KÖZPONT 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 94. Telefon: 52-258-020 Fax: 52-258-020 Oktatási igazgató Titkárság Dékáni hivatalvezető Dékáni titkárság Tanulmányi osztályvezető-helyettes Tanulmányi előadó Pénzügyi előadó Kiadványszerkesztő Angol Program, előadó Szak- és Továbbképzési Központ, előadó Erasmus Iroda Ph.D. előadó HÖK Iroda, előadó Kollégiumi Bizottság Iroda, előadó Dr. Kerékgyártó Csilla Fekete Tünde Juhász Katalin Domján Judit Fábián Edit Bakonszegi Anna Buka Tamás Csűry - Bagaméry Beáta Dókáné Barta Zsuzsa Fábián Edit Karcza Anikó Ojtozi Ágnes Pásztori Anna Mária Gancsella Dóra Derzsi Judit Jasák Richárd Ludánszki Sándorné Somogyi Adrienn Királyné Sári Szabina Kiss Annamária Sólyomné Dihen Tímea Takács-Szabó Erzsébet Takácsné Csatári Ibolya Gara Péter Oláh Zsuzsa Szűcs Viktória Dr. Veres Tímea EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSERKÉPZŐ KÖZPONT 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 411-717/54586 E-mail: kla@med.unideb.hu Szakfelelős egyetemi tanár Szervezőtitkár Dr. Lukács Géza Kiss László 57
7. FEJEZET NEMZETKÖZI OKTATÁSI KÖZPONT 4012 Debrecen, Nagyerdei krt. 94. Telefon: 52-258-058, 52-258-060 Igazgató, egyetemi docens Előadó Menedzserasszisztens Dr. Jenei Attila Balogh Ildikó Benkő Dóra Galvácsi Anett Györe Katalin Kontér Erik Kovács Rita Mózes Zsófia Szakó Adrienn Szűcs Dóra Varga Zsuzsa Pálocska Zsanett OEC MINŐSÉGÜGYI KÖZPONT 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-379 Fax: 52-255-379 Stratégiai igazgatóhelyettes Irodavezető Adminisztrátor Dr. Balatoni Ildikó Házi Margit Bartháné Deák Marianna INTERAKTÍV ORVOSI GYAKORLATI KÖZPONT 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Igazgató Dr. Balatoni Ildikó IDEGENNYELVI LEKTORÁTUS 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-258-030 Fax: 52-255-266 E-mail: ilekt@med.unideb.hu, Web: ilekt.med.unideb.hu 58 Vezető Tanár Dr. Lampéné Dr. Zsíros Judit Balóné Jóna Annamária Darócziné Kövesi Éva Fodor Marianna Gerő Ildikó Jánossyné Nagy Jusztina Kovács Judit Krasznai Mónika Mezei Zsuzsa Répás László
A DE OEC KLINIKÁI, TANSZÉKEI, INTÉZETEI Dr. Takácsné Tóth Emőke EGYETEMI GYÓGYSZERTÁR 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: 52-255-645 Intézetvezető főgyógyszerész Intézetvezető helyettes főgyógyszerész Intézeti szakgyógyszerész Gyógyszerész rezidens Dr. Trestyánszky Zoltán Dr. Szabó Csongor Dr. Feketéné Dr. Csótó Edit Dr. Horváth László Dr. Kiss Erzsébet Dr. Kraszits István Dr. Fésüs Adina DEBRECENI EGYETEM EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR KENÉZY ÉLETTUDOMÁNYI KÖNYVTÁRA 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Telefon: 52-518-610 Fax: 52-518-605 E-mail: kenezy@lib.unideb.hu, Web: http://kenezy.lib.unideb.hu Könyvtárvezető Gyarapítási Osztály, osztályvezető Szakreferens Folyóirat Osztály Feldolgozás Olvasószolgálati Osztály, osztályvezető Olvasószolgálat Könyvtárközi kölcsönzés Másolószolgálat Gyűjtemény kezelő Publikációs adatbázis Web referens Informatikus Karácsony Gyöngyi Polónyiné Kerekes Margit Fejes Erika Pappné Czappán Marianna Kulcsár Kornélia Polónyiné Kerekes Margit Fórián Éva Kállai Zsuzsa Molnár Georgina Varga Adrienn Éva Petró Leonárd Varga Adrienn Éva Pappné Jakucs Krisztina Égerháziné Németi Ibolya Bacskai Ferenc Horváth Csaba Farkas-Rácz Ildikó Fazekas-Paragh Judit Görögh Edit Korpásné Szűcs Melinda Legeza Boglárka Balázs László Driszkó Károly 59
7. FEJEZET Tanulmányi felelős Harangi Gabriella Molnár Péter Petró Leonárd DEBRECENI EGYETEM SPORTIGAZGATÓSÁG OEC TESTNEVELÉSI ÉS SPORTCENTRUM 4032 Debrecen, Móricz Zs. krt. 22. Telefon: 52-411-600/54436 Fax: 52-411-600/54436 E-mail: sport@dote.hu Vezető Testnevelő tanár Nagyné Varga Katalin Magyarits Miklós Szoó László DE OEC DIETETIKAI SZOLGÁLAT 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98. Telefon: +36-52-255-283 Dietetikus, vezető Adminisztrátor Dietetikus Szalayné Kónya Zsuzsa Sápiné Kapási Katalin Kobzos Erzsébet Nagy Éva Papp Edit Serfőző Mária Szebenszki Erzsébet Tóth Krisztina Tóth Lászlóné EGÉSZSÉGÜGYI KAR 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4 Telefon: 42-404-411 Fax: 42-408-656 Dékán Általános és fejlesztési dékánhelyettes Tudományos dékánhelyettes Oktatási dékánhelyettes Dr. Fábián Gergely Dr. Kósa Zsigmond Dr. Semsei Imre Dr. Sárváry Attila 60
8. FEJEZET A KREDITRENDSZER A KREDITRENDSZER 2003. szeptemberétől minden magyarországi egyetemen kötelező a kreditrendszer bevezetése. A kreditrendszer a hallgatói munka mennyiségi és minőségi értékelésére szolgál. A kreditpont a tantervben szereplő valamely kötelező, kötelezően választható vagy szabadon választható tárgy-ra fordítható együttes munkamennyiség relatív mérőszáma. A tárgy elsajátításához szükséges munkamennyiségbe a tárgy előadásain, szemináriumain, gyakorlatain (ezek óraszámát kontakt-órának nevezzük) való aktív részvételen kívül beleértjük a hallgató egyéni (könyvtárban, otthon végzett) munkáját, a vizsgára készülést is. A tárgyhoz rendelt kreditponton (mennyiségi mutató) túlmenően a hallgató a tárgy eredményes teljesítésekor érdemjegyet (minőségi mutató) is kap. A Magyarországon bevezetésre kerülő kreditrendszernek az Európai Kreditátviteli Rendszerhez (ECTS) kell igazodnia. Az ECTS elsődleges célja a külföldi felsőoktatási intézményben folytatott résztanulmányok leghatékonyabb megszervezése, a hallgatói mobilitás elősegítése és a hallgató külföldi teljesítményének az anyai intézményben való teljes elismerése. A kreditrendszerű képzés rugalmasabb, a hallgató számára nagyobb választási lehetőséget, a tanulmányok során egyéni előrehaladási ütemet tesz lehetővé, valamely kötelező vagy kötelezően választható tárgynak más egyetemen, külföldön való teljesítését teszi lehetővé. A rugalmas kredit akkumulációs rendszer esetén az évismétlés fogalma értelmetlenné válik. Fontos azonban megemlíteni, hogy a hallgató a kreditrendszerű képzésben sem élvez tökéletes szabadságot. A kreditrendszer sem engedi, hogy a hallgatók önkényesen vegyenek fel tárgyakat, összekeverjenek modulokat. Az ismeretek egymásra épülése miatt szükséges, hogy az egyes tantárgyakat oktató tanszékek meghatározzák, azokat az előfeltételeket, amelyek teljesítése szükséges ahhoz, hogy az adott tantárgyat a hallgató felvegye. A rendelet értelmében a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara is kidolgozta a kredit rendszerét, melynek általános elveit és a hallgatók tanulmányi kötelezettségeit az alábbiakban fogalmazzuk meg: 1. 300 kreditpont szükséges ahhoz, hogy az egyéb kritérium feltételek teljesítése mellett, diplomát kaphasson a hallgató, mely az ajánlott tanmenetben öt év alatt érhető el. 2. A kreditrendelet értelmében egy félév alatt a hallgatónak átlagosan 30 kreditpontot kell teljesítenie. 3. Egy kreditpont megszerzésének kritériuma 30 munkaóra, mely magába foglalja a kontaktórán kívül a nemkontaktórák számát is. 4. Kredit akkor adható, ha egy tantárgyból a hallgató sikeres vizsgát tett. 5. A diploma megszerzéséhez szükséges kreditértéket a hallgató kötelező,kötelezően választható és szabadon választható tantárgyakból tett sikeres vizsgák letételével érheti el. Kötelező kreditpontos kurzus: teljesítése elengedhetetlen a diploma megszerzéséhez; Kötelezően választható kreditpontos kurzus: meghatározott számú kreditpontot az ebben a csoportban meghirdetett kurusokból kell a hallgatónak teljesítenie; Szabadon választható kreditpontos kurzus: témájában szabadon választható kurzusok 6. A 300 kreditpont 80 %-át, azaz 240 pontot kell a kötelező, 15 %-át, azaz 45 pontot a kötelezően választható kurzusokból megszerezni. A maradék 5 %, 15 pont szabadon választható kurzusok letételével szerezhető meg. 7. A szakmai kurzusok a képesítési követelményben meghatározott módon három modulba sorolhatók. Az alapozó modulban elméleti ismeretek és gyakorlati készségek elsajátítása történik. A biológiai, orvosi modul a szakmaspecifikus ismereteket készíti elő. A szakmaspecifikus modulban a szakmai ismeretek és képességek elsajátítására és szakmai gyakorlatok végzése történik. A különböző modulokban teljesített kötelező és kötelezően választható tárgyak kreditpont értékeinek a következő értékek között kell lenniük: alapozó modul: 95-125, biológia, orvosi modul 20-45, szakmaspecifikus modul: 100-160 pont. 8. A későbbiekben ismertetésre kerülő mintatantervekben a kötelező kurzusok ajánlott ütemezését mutatjuk be, melyekhez a kötelezően választható és szabadon választható kurzusokból megfelelően választott tárgyak kreditpontjának teljesítésével a diploma megszerzéséhez szükséges kreditpontok 10 szemeszter alatt megszerezhetők. 9. A két féléves tárgyaknál abban a félévben, amikor a tárgyból a hallgató szigorlatot tesz magasabb kreditértéket kap, hiszen a szigorlatra történő felkészülés több, nem-kontaktórát igényel a hallgatótól. 10. A kötelező szigorlatok száma 12, egy szigorlat legalább 10 kreditpont értékű ismeretanyag számonkérését jelenti. 11. A szakdolgozat 10 kreditpont értékű. 12. Az államvizsga előtti szakmai gyakorlat kötelezően választható, három fokozatú érdemjegy és 18 kreditpont adható sikeres teljesítése esetén. 13. A kreditrendszerű képzésben a hallgatónak egyes időszakokra vonatkozóan a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban (TVSZ) meghatározott minimális kreditpontot kell teljesíteni. 12 félév után a hallgató automatikusan a költségtérítéses rendszerbe kerül. 14. Azoknak a hallgatóknak, akik tanulmányaikat 2007 szept. után kezdték meg államilag finanszírozott képzésben, az 61
8. FEJEZET utolsó két aktív félévben meg kell szerezniük az ajánlott mintatantervben előírt kreditmennyiség legalább ötven százalékát, azaz 30 kreditpontot ahhoz, hogy állami finanszírozott képzésben maradjanak. Amennyiben a 30 pontot nem teljesítik, tanulmányaikat a következő tanévben csak költségtérítéses képzésben folytathatják. 15. A testnevelés, nyári szakmai gyakorlatok után kredit nem adható, ám azokat a diploma megszerzéséhez a Tájékoztatóban leírt módon kötelező teljesíteni. 16. A további kérdésekben a Kari TVSZ az irányadó. Reméljük, hogy ez az új oktatási forma elősegíti tanulmányainak sikeres teljesítését. Egyetemi munkájához sok sikert kívánunk! 62
9. FEJEZET MINTATANTERV MINTATANTERV 63
9. FEJEZET Tantárgyak Általános kémia elmélet Általános kémia gyakorlat Biofizika Fizika Fizikai kémia I. Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika Gyógyszerészi anatómia Gyógyszerészi biológia I. Gyógyszerészi biológia II. Gyógyszerészi latin I. Gyógyszerészi latin II. Matematika Szerves kémia elmélet I. Szerves kémia gyakorlat I. Szervetlen és kvalitatív analitikai kémia elmélet Szervetlen és kvalitatív analitikai kémia gyakorlat Neptun kód GYAKE01G1 GYAKE02G1 GYBIF05G2 GYFIZ01G1 GYFKE01G2 GYPPO01G1 GYANA01G2 GYBIO01G1 GYBIO02G2 GYLAT01G1 GYLAT02G2 GYMAT01G1 GYKSZ01G2 GYKSZ02G2 GYSZK01G2 GYSZK02G2 Ea. 45 15 15 21 30 Kötelező kurzusok 1. év I. szemeszter Sz. Gy. Vizsga K 15 60 5 fgy 30 K K 30 K 30 5 fgy 30 K Kredit 5 3 5 2 6 1 5 Ea. 15 30 45 35 60 45 Sz. 13 15 14 15 II. szemeszter Gy. Vizsga 16 K K 30 K 30 Sz 30 5 fgy K 42 5 fgy K 75 5 fgy Kredit 4 4 3 4 1 3 3 3 3 Tantárgyfelvétel feltétele Nincs feltétel Nincs feltétel Matematika, Fizika Nincs feltétel Fizika, Általános kémia elmélet, Általános kémia gyakorlat, Matematika Nincs feltétel Gyógyszerészi biológia I. Nincs feltétel Gyógyszerészi biológia I. Nincs feltétel Gyógyszerészi latin I. Nincs feltétel Általános kémia elmélet, Általános kémia gyakorlat Általános kémia elmélet, Általános kémia gyakorlat Általános kémia elmélet, Általános kémia gyakorlat Általános kémia elmélet, Altalános kémia gyakorlat 64
MINTATANTERV Tantárgyak Fizikai kémia II. Gyógynövény- és drogismeret elmélet I. Gyógynövény- és drogismeret gyakorlat I. Gyógyszerészeti biokémia Gyógyszerészeti növénytan elmélet Gyógyszerészeti növénytan gyakorlat Gyógyszertári gyakorlat II. évfolyam után Gyógyszertechnológia I. elmélet Gyógyszertechnológia I. gyakorlat Humán Élettan I. Humán Élettan II. Kolloidkémia elmélet Kolloidkémia gyakorlat Neptun kód GYFKE02G3 GYGND01G4 GYGND02G4 GYBIK01G4 GYGYN01G3 GYGYN02G3 GY_NYGY_2 EVF GYTEC01G4 GYTEC02G4 GYHÉL01G3 GYHÉL02G4 GYKOL01G3 GYKOL02G3 Ea. 30 30 28 Kötelező kurzusok 2. év I. szemeszter Sz. Gy. Vizsga 45 5 fgy K 30 5 fgy 15 K K 28 5 fgy Kredit 2 2 1 4 2 1 Ea. 30 40 30 30 Sz. 10 II. szemeszter Gy. Vizsga K 60 5 fgy 5 Sz 120 A K 60 5 fgy 20 Sz Kredit 2 3 6 0 2 2 6 Tantárgyfelvétel feltétele Fizikai kémia I. Szerves kémia II. elmélet és gyakorlat,gyógyszerészeti növénytan elmélet és gyakorlat Szerves kémia II. elmélet és gyakorlat,gyógyszerészeti növénytan elmélet és gyakorlat Leíró biokémia Gyógyszerészi biológia I. Gyógyszerészi biológia I. a III. évfolyamra történő regisztráció feltétele a II. éves gyógyszertári nyári gyakorlat teljesítése Kolloid kémia elm. és gyak, Fizikai kémia II. Kolloid kémia elm. és gyak., Fizikai kémia II. Gyógyszerészi biológia I. és Gyógyszerészeti anatómia Humán élettan I. Fizikai kémia I. Fizikai kémia I. 65
9. FEJEZET Tantárgyak Kvantitatív analitikai kémia I. Kvantitatív analitikai kémia II. elmélet Kvantitatív analitikai kémia II. gyakorlat Leíró biokémia Szerves kémia elmélet II. Szerves kémia gyakorlat II. Neptun kód GYKVA01G3 GYKVA03G4 GYKVA02G4 GYBKE01G3 GYKSZ03G3 GYKSZ04G3 Ea. 45 45 60 Kötelező kurzusok 2. év (folytatás) I. szemeszter Sz. Gy. Vizsga 15 K 5 K Sz 60 5 fgy Kredit 4 4 4 3 Ea. 15 Sz. II. szemeszter Gy. Vizsga Sz 75 5 fgy Kredit 3 3 Tantárgyfelvétel feltétele Szervetlen és kvalitatív analítika elmélet, Szervetlen és kvalitatív analitika gyakorlat Kvantitatív analitikai kémia I. Kvantitatív analitikai kémia I. Biofizika, Szerves kémia elmélet I., Gyógyszerészi biológia II. Szerves kémia I. elmélet, Szerves kémia I. gyakorlat Szerves kémia I. elmélet, Szerves kémia I. gyakorlat 66
MINTATANTERV Tantárgyak Gyógynövény- és drogismeret elmélet II. Gyógynövény- és drogismeret gyakorlat II. Gyógyszerészi kémia I. gyakorlat Gyógyszerészi kémia I. elmélet Gyógyszerészi kémia II. elmélet Gyógyszerészi kémia II. gyakorlat Gyógyszerészi neurobiológia Gyógyszertári gyakorlat III. évfolyam után Gyógyszertechnológia II. elmélet Gyógyszertechnológia II. gyakorlat Gyógyszertechnológia III. elmélet Gyógyszertechnológia III. gyakorlat Immunológia Neptun kód GYGND03G5 GYGND04G5 GYGKE02G5 GYGKE01G5 GYGKEO3G6 GYGKEO4G6 GYNEB01G5 GY_NYGY_3 EVF GYTEC03G5 GYTEC04G5 GYTEC05G6 GYTEC06G6 GYIMM05G6 Ea. 30 45 39 30 Kötelező kurzusok 3. év I. szemeszter Sz. Gy. Vizsga Sz 60 5 fgy 30 5 fgy K 16 10 KK K 120 5 fgy Kredit 4 3 2 4 3 3 4 Ea. 60 30 26 Sz. 3 II. szemeszter Gy. Vizsga Sz 30 5 fgy 120 A K 120 5 fgy 8 KK Kredit 6 2 0 3 4 4 Tantárgyfelvétel feltétele Gyógynövény- és drogismeret I. elmélet és gyakorlat Gyógynövény- és drogismeret I. elmélet és gyakorlat Szerveskémia II. elm. és gyak. Szerveskémia II. elm. és gyak. Gyógyszerészi kémia I. elmélet és gyakorlat Gyógyszerészi kémia I. elmélet és gyakorlat Humán élettan II., Gyógyszerészeti biokémia a IV. évfolyamra történő regisztráció feltétele a III. éves gyógyszertári nyári gyakorlat teljesítése Gyógyszertechnológia I. elmélet és gyakorlat Gyógyszertechnológia I. elmélet és gyakorlat Gyógyszertechnológia II. elmélet és gyakorlat Gyógyszertechnológia II. elmélet és gyakorlat Klinikai biokémia I. 67
9. FEJEZET Tantárgyak Klinikai biokémia I. Klinikai biokémia II. Neptun kód GYKPA01G5 GYKPA02G6 Ea. 36 Kötelező kurzusok 3. év (folytatás) I. szemeszter Sz. Gy. Vizsga 14 5 fgy Kredit 4 Ea. 55 Sz. 8 II. szemeszter Gy. Vizsga 30 Sz Kredit 8 Tantárgyfelvétel feltétele Gyógyszerészi biokémia, Humán élettan II. Klinikai biokémia I. 68
MINTATANTERV Tantárgyak Bioetika Gyógyszerészi műszeres bioanalitika I. Gyógyszerészi műszeres bioanalitika II Gyógyszerhatástan gyakorlat I. Gyógyszerhatástan I. elmélet Gyógyszerhatástan II. elmélet Gyógyszerhatástan II. gyakorlat Gyógyszertechnológia IV. elmélet Gyógyszertechnológia IV. gyakorlat Gyógyszerügyi szervezés és management Neptun kód GYETI05G8 GYGMB01G7 GYGMB02G8 GYHAT02G7 GYHAT01G7 GYHAT03G8 GYHAT07G8 GYTEC07G7 GYTEC08G7 GYMAN01G8 Ea. 30 60 30 Kötelező kurzusok 4. év I. szemeszter Sz. Gy. Vizsga K 60 5 fgy K Sz 45 5 fgy Kredit 4 3 4 3 3 Ea. 30 30 60 30 Sz. II. szemeszter Gy. Vizsga K 90 Sz Sz 60 5 fgy K Kredit 1 6 3 3 2 Tantárgyfelvétel feltétele Gyógyszertechnológia IV. elmélet és gyakorlat Kvantitatív anal. kémia elmélet II. Gyógyszerészi kémia elmélet II: Gyógyszerészi műszeres bioanalitika I. Gyógyszerészi kémia II. elm. és gyak., Klinikai biokémia II., Gyógynöv. és drogism. II. elm. és gyak. Gyógyszerészi kémia II. elm. és gyak., Klinikai biokémia II., Gyógynöv. és drogism. II. elm. és gyak. Gyógyszerhatástan I. elmélet és gyakorlat Gyógyszerhatástan I. elmélet és gyakorlat Gyógyszertechnológia III. elmélet és gyakorlat Gyógyszertechnológia III. elmélet és gyakorlat Gyógyszertechnológia IV. elmélet és gyakorlat 69
9. FEJEZET Tantárgyak Ipari gyógyszerészet Klinikai alapismeretek Klinikai gyógyszerészet Megelőző orvostan és népegészségtan Orvosi mikrobiológia I. Orvosi mikrobiológia II. Neptun kód GYIPGY01G8 GYKLI01G8 GYKGY01G8 GYMEG07G7 GYMIK07G7 GYMIK08G8 Ea. 30 30 Kötelező kurzusok 4. év (folytatás) I. szemeszter Sz. Gy. Vizsga 22 8 K 10 10 K Kredit 5 5 Ea. 30 65 30 15 Sz. 30 30 15 II. szemeszter Gy. Vizsga 15 K K KK Sz Kredit 2 5 4 5 Tantárgyfelvétel feltétele Gyógyszertechnológia IV. elmélet és gyakorlat Megelőző orvostan Megelőző orvostan Immunológia, Klinikai biokémia II. Klinikai biokémia II., Immunológia Orvosi mikrobiológia I. 70
MINTATANTERV Tantárgyak Biofarmácia Gyógyszeres interakciók Gyógyszerészi gondozás Gyógyszerészi pszichológia Klinikai farmakológia Középüzemi gyógyszergyártás Minőségbiztosítási ismeretek Radiogyógyszerészet Neptun kód GYBFA01G9 GYINT01G9 GYGYG01G9 GYPSY01G9 GYKFA01G9 GYKOU07G9 GYMIN01G9 GYRGY07G9 Ea. 30 30 30 30 30 30 30 15 Kötelező kurzusok 5. év I. szemeszter Sz. Gy. Vizsga 30 KK K KK K KK K K 18 K Kredit 6 4 3 3 3 3 3 2 Ea. Sz. II. szemeszter Gy. Vizsga Kredit Tantárgyfelvétel feltétele Gyógyszertechnológia IV. elm. és gyak., Gyógyszerhatástan II. elm. és gyak.,orvosi mikrobiológia II. Gyógyszerhatástan II., Mikrobiológia II. Gyógyszertechnológia IV. elmélet, Gyógyszerhatástan II. elmélet és gyakorlat Klinikai alapismeretek, Klinikai gyógyszerészet, Bioetika Gyógyszerhatástan II. elm. és gyak., Klinikai gyógyszerészet Gyógyszertechnológia IV. elmélet és gyakorlat Gyógyszerügyi szervezés és menedzsment, Gyógyszertechnológia IV. elmélet és gyakorlat Klinikai gyógyszerészet, Gyógyszertechnológia IV. elmélet ls gyakorlat 71
9. FEJEZET Tantárgyak Angol gyógyszerész szaknyelv I. Angol gyógyszerész szaknyelv II. Informatika Korszerű elsősegélynyújtás Könyvtárismeret Orvosi német I. Orvosi német II. Neptun kód GYANG45G1 GYANG46G2 GYINF47G1 GYELS41G2 GYKON47G1 GYNEM41G1 GYNEM42G2 Kötelezően választható kurzusok 1. év I. szemeszter Ea. Sz. Gy. Vizsga 60 5 fgy 30 5 fgy 10 5 fgy 30 5 fgy Kredit 3 3 1 2 Ea. 7 Sz. II. szemeszter Gy. Vizsga 60 5 fgy 8 5 fgy 30 5 fgy Kredit 3 1 2 Tantárgyfelvétel feltétele angol középfokú C típusú nyelvvizsga Angol gyógyszerész szaknyelv I. Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel német középfokú C típusú nyelvvizsga Orvosi német I. 72
MINTATANTERV Tantárgyak A sejtmembrán szabályozó szerepe fiziológiás körülmények között és kóros állapotokban Korszerű vizsgálómódszerek az élettudományokban Modern biofizikai mérőmódszerek a biológiában és az orvostudományban Orvosi német III. Orvosi német IV. Problémamegoldó feladatok az élettan tárgyköréből Neptun kód AOSEM41A4 AOKOR41A4 AOMOD41A4 GYNEM43G3 GYNEM44G4 AOPEL41A3 Kötelezően választható kurzusok 2. év I. szemeszter Ea. Sz. Gy. Vizsga 30 5 fgy Kredit 2 Ea. 20 20 24 Sz. II. szemeszter Gy. Vizsga 5 fgy 5 fgy 5 fgy 30 5 fgy 30 5 fgy Kredit 2 2 2 2 3 Tantárgyfelvétel feltétele Humánélettan I. Humánélettan I. Biofizika Orvosi német II. Orvosi német III. Humán Élettan I. 73
9. FEJEZET Tantárgyak Gyógyszerészeti segédanyagok Gyógyszerhatóanyagok kémiai szintézise Kábítószerek Kémiai biológia Nagy populációkat érintő betegségek molekuláris mechanizmusai Neptun kód GYSEA41G6 GYGHK4104 GYKAB41G7 GYKEB41G8 AOG167505 Kötelezően választható kurzusok 3. év I. szemeszter Ea. Sz. Gy. Vizsga 15 K 25 5 fgy Kredit 1 2 Ea. 15 30 15 Sz. II. szemeszter Gy. Vizsga 5 fgy K K Kredit 1 2 1 Tantárgyfelvétel feltétele Gyógyszertechnológia II. elmélet, gyakorlat Gyógyszerészi kémiai elmélet I. Szerves kémia II. elmélet Szerves kémia II. elmélet Gyógyszerészeti biokémia 74
MINTATANTERV Tantárgyak Neptun kód - alapjai A gyógyszerek metabolizmusának kémiai Biokozmetikumok Farmakovigilancia Gyógyászati segédeszköz alap- és anyagismeretek a gyógyszerészi sebészi gondozáshoz Gyógyszerhatóanyagok polimorfizmusa Gyógyszertári adminisztráció Környezetanalitika GYBKO41G8 GYFAV41G8 GYSEE01G8 GYGPO0108 GYADM41G6 GYKOR41G7 Kötelezően választható kurzusok 4. év I. szemeszter Ea. Sz. Gy. Vizsga 15 5 fgy 45 5 fgy Kredit 1 3 Ea. 15 15 8 30 30 Sz. 16 II. szemeszter Gy. Vizsga K K 8 5 fgy K 5 fgy Kredit 1 1 3 2 1 Tantárgyfelvétel feltétele Gyógyszerészi kémia II. elmélet és gyakorlat Gyógszertechnológia elmélet IV. Gyógyszerügyi szervezés és menedzsment Gyógyszertechnológia IV. elmélet és gyakorlat Gyógyszertechnológia II. elmélet és gyakorlat Gyógyszertechnológia IV. elmélet, gyakorlat Kvantitativ analitikai kémia, Gyógyszerészi kémia II. elmélet és gyakorlat 75
9. FEJEZET Tantárgyak A gyógyszeripar működési rendje, törzskönyvezés szabályozási mechanizmusok Állategészségügyi alapismeretek, állatgyógyászati követelmények Diplomamunka írása és védése Diplomamunka konzultáció Fitofarmakológia Gyógyszerészi kommunikáció Jogi ismeretek gyógyszerészeknek Szakirányú képzés - gyógyszerellátás Szakirányú képzés - ipari gyógyszerészet Neptun kód GYGMR41G9 GYAEU41G9 GYDIP42G10 GYDIP41G9 GYFFA41G9 GYGK041G9 GYJOG42G9 GYSZI46G9 GYSZI45G9 Kötelezően választható kurzusok 5. év I. szemeszter Ea. Sz. Gy. Vizsga 15 K 30 K 3 fgy 24 K 15 K 14 K 60 5 fgy 60 5 fgy Kredit 1 2 2 1 1 1 6 6 Ea. Sz. II. szemeszter Gy. Vizsga 5 fgy Kredit 8 Tantárgyfelvétel feltétele Gyógyszertechnológia IV. elmélet és gyakorlat Gyógyszerhatástan II. elmélet és gyakorlat, O. Mikrobiológia II. Diplomamunka konzultáció Nincs feltétel Gyógyszerhatástan II. elmélet és gyakorlat, Gyógynövény és drogismeret II. elmélet és gyakorlat Gyógyszerhatástan II. elmélet és gyakorlat, Gyógyszertechnológia IV. elmélet Gyógyszerügyi Szervezés és Management Klinikai gyógyszerészet, Gyógyszerhatástan II. elmélet és gyakorlat Klinikai gyógyszerészet, Gyógyszerhatástan II. elmélet és gyakorlat 76
MINTATANTERV Tantárgyak Szakirányú képzés - kémiai szintetikus Szakirányú képzés - klinikai Szakirányú képzés - toxikológia Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat I. Gyógyszertári expediálás Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat I. Gyógyszertári gyógyszerkészítés Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat II. Gyógyszertári expediálás Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat II. Gyógyszertári gyógyszerkészítés Neptun kód GYSZI44G9 GYSZI43G9 GYSZI41G9 GYZVG41G9 GYZVG42G9 GYZVG43G10 GYZVG44G10 Kötelezően választható kurzusok 5. év (folytatás) I. szemeszter Ea. Sz. Gy. Vizsga 60 5 fgy 60 5 fgy 60 5 fgy 120 3 fgy 120 3 fgy Kredit 6 6 6 3 3 Ea. Sz. II. szemeszter Gy. Vizsga 120 3 fgy 120 3 fgy Kredit 3 3 Tantárgyfelvétel feltétele Klinikai gyógyszerészet, Gyógyszerhatástan II. elmélet és gyakorlat Klinikai gyógyszerészet, Gyógyszerhatástan II. elmélet és gyakorlat Klinikai gyógyszerészet, Gyógyszerhatástan II. elmélet és gyakorlat Nincs feltétel Nincs feltétel Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat I. Gyógyszertári expediálás, Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat I. Gyógyszertári gyógyszerkészítés Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat I. Gyógyszertári expediálás, Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat I. Gyógyszertári gyógyszerkészítés 77
9. FEJEZET Tantárgyak Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat II. Gyógyszertári ügyvitel Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat II. Intézeti gyógyszertári és galenusi laboratóriumi blokk Neptun kód GYZVG45G10 GYZVG46G10 Kötelezően választható kurzusok 5. év (folytatás) I. szemeszter Ea. Sz. Gy. Vizsga Kredit Ea. Sz. II. szemeszter Gy. Vizsga 120 3 fgy 120 3 fgy Kredit 3 3 Tantárgyfelvétel feltétele Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat I. Gyógyszertári expediálás, Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat I. Gyógyszertári gyógyszerkészítés Záróvizsga előtti szakmai gyakorlat I. Gyógyszertári expediálás,záróvizsga előtti szakmai gyakorlat I. Gyógyszertári gyógyszerkészítés 78
MINTATANTERV Intézet/Klinika Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Belgyógyászati Intézet Humángenetikai Tanszék Humángenetikai Tanszék Humángenetikai Tanszék Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Tantárgy A gerincvelő szintű nociceptív szenzoros ingerületfeldolgozás ép és kóros körülmények között A látás funkcionális anatómiája Az agytörzs klinikai anatómiája Az idegi szabályozás válogatott kérdései: Neuronok és neuronhálózatok modellezése Szövettan haladóknak Csontvelő transzplantáció és haemopoetikus őssejt kezelés alapjai, innovatív haemopoetikus őssejt terápia A molekuláris biológia legújabb eredményei Génsebészet Prokarióták genetikája Általános angol 1 Általános angol 2 Általános német I. Általános német II. Szabadon választható kurzusok Neptun kód Kredit Szemeszter AOG107505-K9 1 2 AOG108104-K1 1 2 AOG107304-K1 1 2 AOG108604-K1 1 2 AOG107403-K1 1 1 AOG138607 1 1 AOG257403 1 1 AOG257203 1 1 AOG257302 2 - AOG261000 0 1 AOG261001 0 2 AOG267901 2 1 AOG268002 2 2 Óraszám 18 16 16 12 16 18 22 12 30 60 60 30 30 Vizsga 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy Tantárgyfelvétel feltétele Gyógyszerészi anatómia Gyógyszerészi anatómia Gyógyszerészi anatómia Gyógyszerészi anatómia Gyógyszerészi anatómia Humánélettan II., Immunológia Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Koordinátor Dr. Antal Miklós Dr. Kisvárday Zoltán Dr. Matesz Klára Dr. Wolf Ervin Dr. Felszeghy Szabolcs Dr. Vargha György Prof. Dr. Biró Sándor Dr. Fehér Zsigmond 79
9. FEJEZET Intézet/Klinika Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Idegennyelvi Lektorátus Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Tantárgy Francia álkezdő Prezentációs technikák PROFEX ANGOL felsőfokú nyelvvizsga előkészítő I. PROFEX ANGOL felsőfokú nyelvvizsga előkészítő II. PROFEX ANGOL felsőfokú nyelvvizsga előkészítő III. PROFEX ANGOL felsőfokú nyelvvizsga előkészítő IV. PROFEX NÉMET felsőfokú nyelvvizsga előkészítő I. PROFEX NÉMET felsőfokú nyelvvizsga előkészítő II. Spanyol nyelv I. Spanyol nyelv II. A lelki trauma A medicina alapproblémái A pszichoanalízis elmélete és hatása az orvoslás emberképére A veleszületett szocialitás - szocializált individualitás Bioetika filmen Bioetikai esetek Szabadon választható kurzusok Neptun kód Kredit Szemeszter AOG102504 1 2 AOG2612504 2 2 AOG2610605 2 1 AOG2610706 2 2 AOG2610805 2 1 AOG2610906 2 2 AOG261006 2 1 AOG261007 2 2 AOG268001 1 1 AOG268102 1 2 AOG3512602-K1 1 - AOG357101-K1 1 - AOG357901-K1 1 - AOG357501-K2 2 - AOG3514601 2 - AOG3511506-K1 2 - Óraszám 30 30 30 30 30 30 30 30 30 30 20 20 20 30 26 26 Vizsga 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy K Tantárgyfelvétel feltétele Francia nyelvi kurzus angol gyógyszerész szaknyelv II. Angol szaknyelv I., II. Angol szaknyelv I., II. Angol szaknyelv I., II. Angol szaknyelv I., II. Német szaknyelvi tárgyak teljesítése Német szaknyelvi tárgyak telejsítése Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Koordinátor Gerő Ildikó Kovács Judit Dr. Bánfalvi Attila Dr. Bánfalvi Attila Dr. Bánfalvi Attila Dr. Molnár Péter Dr. Kakuk Péter Dr. Kakuk Péter 80
MINTATANTERV Intézet/Klinika Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Magatartástudományi Intézet Nukleáris Medicina Intézet Orvosi Mikrobiológiai Intézet Orvosi Mikrobiológiai Intézet Orvosi Mikrobiológiai Intézet Orvosi Mikrobiológiai Intézet Tantárgy Egészségpszichológia Evolúció és orvoslás Interkulturális egészségügyi ellátás Jóga és meditáció I. Jóga és meditáció II. Kötődés és párkapcsolat Pályaszocializációs műhely orvostanhallgatóknak I. Pályaszocializációs műhely orvostanhallgatóknak II. Téboly és pszichiátria Zsidó orvosi etika I. Zsidó orvosi etika II. Az orvosi képalkotó diagnosztika története Antibiotikumokkal szembeni rezisztencia problémája Érdekességek az orvosi parazitológia témakörében Klinikai bakteriológia és virológia Klinikai mikrobiológiai esettanulmányok Szabadon választható kurzusok Neptun kód Kredit Szemeszter AOG3511902-K2 2 - AOG357301-K1 2 - AOG3510102-K2 2 - AOG3510001-K1 2 - AOG3511202-K1 2 - AOG3514403 2 - AOG3514501 2 - AOG3514502 2 - AOG3512502-K1 1 - AOG3514801 1 - AOG3514902 1 - A0G468003 1 1 AOG427605 1 1 AOG427505 1 1 AOG427408 1 1 AOG429005 1 1 Óraszám 30 26 30 30 30 30 30 30 20 15 15 14 15 12 14 9 Vizsga 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy K 5 fgy 5 fgy 5 fgy 5 fgy Tantárgyfelvétel feltétele Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Pályaszocializációs műhely orvostanhallgatóknak I. teljesítése Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel Nincs feltétel O. mikrobiológia II. O. mikrobiológia I. O. Mikrobiológia II. O. mikrobiológia II. Koordinátor Dr. Molnár Péter Dr. Nemes László Dr. Molnár Péter Dr. Molnár Péter Dr. Molnár Péter Dr. Molnár Péter Dr. Bugán Antal Dr. Bugán Antal Dr. Bánfalvi Attila Dr. Bánfalvi Attila Dr. Bánfalvi Attila Dr. Balkay László Dr. Szabó Judit Dr. Kónya József 81
9. FEJEZET Intézet/Klinika Orvosi Mikrobiológiai Intézet Orvosi Mikrobiológiai Intézet Orvosi Mikrobiológiai Intézet Tantárgy Kórokozók nyomonkövetése, járványtani nyomozó eljárások Sérült immunrendszerű betegek infekciói Utazás és fertőző betegségek, behurcolt fertőzések Szabadon választható kurzusok Neptun kód Kredit Szemeszter AOG429105 2 1 AOG429105 2 1 AOG429207 2 1 Óraszám 14 14 21 Vizsga 5 fgy 5 fgy 5 fgy Tantárgyfelvétel feltétele O. mikrobiológia O. mikrobiológia II. O. mikrobiológia I. Koordinátor 82
NYÁRI GYAKORLATRA, ÁLLAMVIZSGA ELŐTTI GYAKORLATRA AKKREDITÁLT KÉPZŐHELYEK 10. FEJEZET NYÁRI GYAKORLATRA, ÁLLAMVIZSGA ELŐTTI GYAKORLATRA AKKREDITÁLT KÉPZŐHELYEK Gyógyszertárak Szakképzőhely címe Szakképzésért felelős Alma Gyógyszertár Kisvárda, Szent László út 4. 4600 Puskásné Csüllög Margit Angyal Patika Debrecen, Űrhajósok tere 4. 4027 Ferencziné Dr. Angyal Angéla Angyal Patika Tata, Mikovényi u. 2. Kóréné Dr. Kiss Márta Arany Sas Gyógyszertár Hosszúpályi, Kossuth u. 1. 4274 Dr. Kövy Zsolt Arany Szarvas Gyógyszertár Nyíregyháza, Arany J. u. 4/A 4400 Dr. Kalivoda Zsolt Ákos Belvárosi Gyógyszertár Debrecen, Kossuth u. 7. 4031 Horváth Zsófia Judit Berek Patika Karcag, Kiss Antal u. 3. 5300 Kátainé Dr. Dörgő Irén Borostyán Gyógyszertár Borostyán Patika Debrecen, Miklós u. 55. 4025 Fegyvernek, Felszabadulás út 65. 5231 Dr. Tóth Ilona Dr. Kvasz János Caritas Patika Szolnok, Tószegi út 10. 5000 Mátyásné Dr. Simon Zsuzsanna Csapókerti Patika Debrecen, Süveg u. 5. 4033 Ungvári Ágnes Csillagvirág Gyógyszertár Salgótarján, Ady E. u. 1. 3100 Dr. Pintér Sándor Debrecen Pláza Gyógyszertár Debrecen, Péterfia u. 18. 4026 Bokros Jolán Edina Gyógyszertár Nagydobos, Fő út 124. 4823 Dr. Sarkadi Edit Eli Fórum Patika Debrecen, Csapó u. 30. 4029 Józsáné Juhász Gizella ELI Patika Palota Gyógyszertár Várpalota, Fehérvári u. 17. 8100 Nagy Sylvia Eszes Gyógyszertár Szentes, Klauzál u. 6. 6600 Dr. Eszes Edit Fehér Kígyó Gyógyszertár Újfehértó, Szent István út 8. 4244 Gazdagné Dr. Plánk Mária Fehér Kígyó Gyógyszertár Fehérgyarmat, Kossuth tér 2. 4900 Horváthné Szabó Zsuzsanna Felső-Szabolcsi Kórház Intézeti Gyógyszertár Kisvárda, Árpád u. 26. 4600 Fürdő Gyógyszertár Hajdúszoboszló, Szilfákalja u. 26. 4200 Füredi Gyógyszertár Debrecen, Böszörményi u. 68. B. lépcs. Fsz/6. 4032 Kovácsné Dr. Kocsis Melinda Csajbók Andrásné Bonyárné Dr. Filep Ilona Gedeon Gyógyszertár Nyíregyháza, Bocskai u. 94. 4400 Gedeon János Gyógyszerpont Gyógyszertár Hajdúszoboszló, Kabai útfél hrsz. 0228/2 4200begin_of_the_skype_highlighting 0228/2 4200 end_of_the_skype_highlighting Kovách Antalné Gyógyszertár Levelek Levelek, Ifjúság út. 6. 4555 Baktiné Hajba Mária Gyöngy Patika Váncsod, Kossuth u. 13. 4119 Megbízott vezető Gyöngyvirág Gyógyszertár Nyíregyháza, Ferenc krt. 2-4. 4400 Krankovicsné 83
10. FEJEZET Hárs Patika Hajdúsámson, Hunyadi u. 2. 4251 Herczku Ferencné Helios Patika Nyíregyháza, Korányi Frigyes út 21/2. 4400 Hernádnémeti Gyógyszertár Hernádnémeti, Petőfi u. 124. 3564 Magyar András Zsóka Istvánné Hospifarma Gyógyszertár Kazincbarcika, Május 1. út 56. 3700 Megbízott vezető Humanitas Gyógyszertár Sárospatak, Hild J. tér 2. 3950 Dr. Vitányi János Iris Patika Debrecen, Monostorpályi út 72. 4030 Megbízott vezető Ispotály Gyógyszertár Debrecen, Csigekert u. 7. 4027 Dr. Kovács Éva Jósa András Gyógyszertár Nyíregyháza, Ungvár st. 35. 4400 Dr. Czövek Zsuzsanna Kamilla Patika Hajdúszoboszló, Bethlen u. 30. 4200 Katona Tiborné Karász Patika Nyírkarász, Kossuth u. 1. 4544 Tóthné Dr. Ormos Éva Karitasz Gyógyszertár Encs, Bem J. út 7. 3860 Dr. Restyánszki Mária Károly Gyógyszertár Budapest, Vörösmarty u. 167. 1201 Dr. Bereczky Ferencné Kassai Úti Patika Debrecen, Kassai u. 8. 4028 Dr. Rácz Béláné Kígyó Gyógyszertár Szolnok, Indóháza u. 23. 5000 Dr. Maródi Antalné Korall Gyógyszertár Eger, Kallómalom u. 88-90. 3300 Tóth Lászlóné Korona Gyógyszertár Nyíregyháza, Szabadság tér 12/a. 4400 Kerékné Kiss Erzsébet Korona Patika Balmazújváros, Veres P. u. 2/D 4060 Bereczné Kocsis Márta Kristály Gyógyszertár Debrecen, Thury András u. 2. 4043 Dajnokiné Kovács Gizella Malomkerti Gyógyszertár Nyíregyháza, Kert köz 4/A. 4400 Dr. Iván Zsolt Mezőtúri Kórház Intézeti Gyógyszertár Mezőtúr, Kossuth u. 7-11. 5400 Dr. Mikéné Dr. Nagy Róza MISEK Intézeti Gyógyszertár Miskolc, Csabai kapu 9-11. 3529 Parizsáné Dr. Lesku Mária Nóra Gyógyszertár Nyírkata, Hodászi út 18. 4333 Dr. Puskás Béláné Dr. Filep Erzsébet Nyíregy-Nova Gyógyszertár Nyíregyháza, Pazonyi u. 36. 4400 Rozsi Ákos Olajág Gyógyszertár Hajdúdorog, Vasvári Pál tér 7. 4087 Fodor Jánosné Őrangyal Gyógyszertár Hajdúszovát, Ady E. u. 23. 4212 Péterfy István Páduai Szent Antal Gyógyszertár Budapest, Grassalkovich u. 117. 1238 Dr Kékesi Éva Patika Porcsalma Porcsalma, Szabadság tér 23. 4761 Dr. Stiránszki Henrikné Peron Gyógyszertár Dr. Péter-Szabó Mihály Nyíregyháza, Állomás tér 1. 4400 Péteri Gyógyszertár Sajószentpéter, Kossuth u. 128. 3770 Dobosné Dr. Bezsilla Anna Pingvin Patika Békéscsaba, Kazinczy u. 16. 5600 Dr. Dancsi Zoltán Mihály Pingvin Patika Szentes, Nagyörvény u. 59. 6600 Lánginé Dr. Bozó Edit Pingvin Patika Karcag, Kossuth tér 7-9. 5300 Véghné Dr. Tóth Judit Pingvin Patika Debrecen, Mester u. 7. 4026 Pajtás Judit Rákóczi Téri Patika Balkány, Rákóczi tér 1. 4233 Dr. Zajácz Tamás 84
NYÁRI GYAKORLATRA, ÁLLAMVIZSGA ELŐTTI GYAKORLATRA AKKREDITÁLT KÉPZŐHELYEK Remény Gyógyszertár Tiszaújváros, Szent István u. 9-11 3580 Dr. Szabó Attiláné Remény Gyógyszertár Püspökladány, Petőfi u. 5. 4150 Dr. Tóth Ágnes Római téri Patika Budapest, Római tér 3. 1031 Kováts Boglárka Sas Patika Debrecen, Hatvan u. 66. 4025 Dr. Lénárd Gyula Sugár Gyógyszertár Budapest, Örs Vezér tere 24. 1148 Megbízott vezető Szent Anna Gyógyszertár Debrecen, Szent Anna u. 64. 4024 Dr. Ungváriné Dr. Pozsár Mária Szent György Gyógyszertár Debrecen, Bethlen u. 11-17. 4026 Fülöpné Dr. Szepesi Erzsébet Szent Márk Gyógyszertár Szikszó, Pázmány P. tér 14. fszt/2. 3800 Vámossy István Szent Rókus Gyógyszertár Miskolc, Csabai kapu 11/a. 3529 Dr. Argay Márton Thymbra-Medowiss Gyógyszertár Miskolc, Pesti u. 19. 3516 Hajnalné Dr. Szikszai Emese Tüskevár Patika Kaposvár, Hajnóczy u. 15/a 7400 Dékányné Dr. Tátrai Márta Újkerti Patika Debrecen, Böszörményi út 75. 4032 Herczku Ferenc Üdvözítő Gyógyszertár Sátoraljaújhely, Kossuth tér 4. 3980 Dr. Csengő Adrienn 85
11. FEJEZET 11. FEJEZET I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Tantárgy: MATEMATIKA Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 Gyakorlat: 30 1. hét: Előadás: Matematika: A középiskolás anyag áttekintése (függvények alapfogalmai, lineáris függvények, hatványfüggvények, trigonometrikus függvények, exponenciális és logaritmikus függvények). Gyakorlat: Matematika: Alapvető számítások I. (arányosságok, százalék-számítás, logaritmikus számítások stb.). 2. hét: Előadás: Matematika: A számhalmazok fogalma (egész, racionális, valós, komplex számok halmaza). Függvények (függvény fogalma, megadása, tulajdonságai, inverz függvény, elemi függvények, exponenciális és logaritmikus függvény, függvényábrázolás). Gyakorlat: Matematika: Alapvető számítások II. (inverzfüggvény meghatározása, feladatok a trigonometria tárgyköréből, parciális törtekre bontás stb.). 3. hét: Előadás: Matematika: Függvények határértéke (a határérték fogalma és esetei, fogalma, jobb-és baloldali határérték, függvények folytonossága, a határérték meghatározása). Gyakorlat: Matematika: Függvények, számsorozatok határértéke. 4. hét: Előadás: Matematika: Számsorozatok. Nevezetes számsorozatok. Kamatos kamat. Bomlási és szaporodási folyamatok leírása. Gyakorlat: Matematika: Feladatok a szerves növekedést leíró függvény használatára. 5. hét: Előadás: Matematika: Differenciálszámítás (differenciálhányados fogal-ma, matematikai és fizikai jelentése). Deriválási szabályok, alapderiváltak. Hatványfüggvény, közvetett és inverz függvény deriváltja, exponenciális és logaritmikus függvény deriváltja, trigonometrikus függvények és inverzeik deriváltja. Gyakorlat: Matematika: Függvények deriválása. 6. hét: Előadás: Matematika: Függvénygörbék vizsgálata (a függvény menetének, határértékének és zérushelyének meghatározása). 86 Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet Gyakorlat: Matematika: Függvények deriválása II., függvényábrázolás, a függvény menetének elemzése, szélsőérték-feladatok, a L Hospital-szabály alkalmazása. 7. hét: Előadás: Matematika: Integrálszámítás (határozatlan integrál, alapintegrálok, parciális integrálás, közvetett függvények integrálása, integrálás helyettesítéssel). Gyakorlat: Matematika: Zárthelyi dolgozat a matematika gyakorlati anyagából. 8. hét: Előadás: Matematika: Differenciálegyenletek (differenciálegyenlet fogalma, fajtái és megoldásuk). Gyakorlat: Matematika: Függvények határozatlan integráljának meghatározása. 9. hét: Előadás: Matematika: Differenciálegyenletre vezető gyakorlati feladatok (sugárzások intenzitásának csökkenése, szaporodás, radioaktív bomlás, lehűlés, oldódás, oldat hígulása, első-és másodrendű kémiai reakció). Gyakorlat: Matematika:Függvények határozott integráljának meghatározása. 10. hét: Előadás: A matematikai ismeretek összefoglalása. Gyakorlat: Matematika: Egyszerű differenciálegyenletek megoldása. Gyakorlati feladatok a természetben lejátszódó, differenciálegyenletekkel leírható folyamatok köréből. 11. hét: Előadás: Informatika: A számítástechnika története. A IV. generációs számítógépek működése (Neumann-elvek, informatikai mértékegységek, hardware-felépítés, operációs rendszer). A különféle operációs rendszerek vázlatos ismertetése, fejlődési irányok, V. generációs számítógépek és programozási nyelvek Gyakorlat: Matematika: Zárthelyi dolgozat a matematika gyakorlati anyagából. 12. hét: Előadás: Informatika: Az IBM-kompatíbilis személyi számítógépek (felépítés, típusok, hardware elemek) A DOS, Windows, Unix operációs rendszerek vázlatos ismertetése.
Gyakorlat: Informatika: Alapvető DOS parancsok, a Norton Commander, a Windows operációs rendszer, a Microsoft Word szövegszerkesztő használata. 13. hét: Előadás: Informatika: Számítógép hálózatok (fizikai megvalósítás, protokollok és hálózati operációs rendszerek, az Ethernet hálózatok típusai, Novell és Unix hálózatok, adatátviteli sebesség). Gyakorlat: A Microsoft Excel táblázatkezelő. 14. hét: Előadás: Informatika: Az Internet (az Internet felépítése és I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények legfontosabb feladatai - telnet, ftp, e-mail, www). Gyakorlat: Matematika és informatika: A MAPLE matematikai programcsomag használata, a gyógyszerész munkájában előforduló legfontosabb számítási feladatok megoldása számítógép segítségével. 15. hét: Előadás: Az előadások anyagából írásbeli vizsga, informatika teszt. Gyakorlat: Informatika: Internet, elektronikus levelezés, telnet, ftp, World Wide Web. Matematika: Az előadásokon leadott anyag alapfogalmainak biztos ismerete. A tematikában felsorolt természeti jelenségek leírása matematikai módszerekkel. Az alapvető deriválási, integrálási és differenciálegyenlet megoldási szabályok alkalmazása. Informatika: File műveletek DOS és Norton Commander segítségével, a Windows fő-és segédprogramjainak használata, belépés Unix gépbe telnettel, e-mail programok kezelése Windowsban és Unixban, fileok másolása ftp-vel, keresés A World Wide Weben. Statisztikai és egyéb számítások Excellel. A gyakorlati jegy a matematika ZH-k, valamint az informatika teszt átlagából adódik. A kollokvium az előadások anyagából tett írásbeli vizsga lesz, ami alapján jegyet ajánlunk meg. Sikertelenség vagy javítási szándék esetében szóbeli vizsgát kell tenni. További információkat a Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet hirdető tábláján, ill. a gyakorlati termekben függesztünk ki, valamint az intézeti honlapon közlünk. Tanulmányi felelős: Dr. Fazekas Zsolt, e-mail: biophysedu@med.unideb.hu Fogadó óra: a honlapon közölt időpontban és helyszínen. Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZETI TUDOMÁNYTÖRTÉNET ÉS PROPEDEUTIKA Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Előadás: 15 1. hét: Előadás: A gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika oktatásának célja. A gyógyszerészi pálya, mint hivatás Gyógyszerészet története I. Áttekintés a kezdetektől a középkorig. 2. hét: Előadás: Gyógyszerészet története II. Gyógyítás az arab világban; Gyógyítás a középkori Európában 3. hét: Előadás: Gyógyszerészet története III. Az alkémia és jatrokémia hatása a betegségek gyógyítására; Új szemléletek kialakulása a gyógyítás érdekében A gyógyszerészi eskü; A nők képzése 6. hét: Előadás: Gyógyszerészet történet VI. Gyógyszerészképzés ügye az 1848/49-es szabadságharc alatt; A magyar gyógyszerészet fejlődése a Kiegyezés korától a századfordulóig; A Magyar Tanácsköztársaság és a gyógyszerészet; 7. hét: Előadás: Gyógyszerészet története VII. Az államosítás és a szocialista gyógyszerészet hazánk A gyógyszerészet ügye 1990-tól 2006-ig; Liberális egészségügy, avagy Verseny hivatali liberalizmus? Valós verseny-helyzet? 4. hét: Előadás: Gyógyszerészet története IV. A magyar betegek gyógyítása a kezdetektől, a környező világ tükrében 5. hét: Előadás: Gyógyszerészet története V. Orvos-, gyógyszerészképzés alakulása az európai és hazai egyetemeken; A magyar gyógyszerészképzés áttekintése; 8. hét: Előadás: Gyógyszerészet története VIII. Híres magyar gyógyszerészek 9. hét: Előadás: Propedeutika I. ( Bevezetés a fontos dolgokba előkészítés a gyógyszerészet tudományába.) Gyógyszertárak fajtái és a közforgalmú gyógyszertár felépítése 87
11. FEJEZET 10. hét: Előadás: Propedeutika II. Közforgalmú gyógyszertárban kötelezően tartandó naplók ; szakkönyvek (Gyógyszerkönyv, FoNo); gyógyszerészi folyóiratok, internetes gyógyszer- portálok; A gyógyszerkönyv feladata és felépítése I. 11. hét: Előadás: Propedeutika III. A gyógyszerkönyv feladat és felépítése II.; Norma puperum; FoNo (orvosi és gyógyszerészi) feladata és felépítése; FoNo Veterinariae feladata és felépítése 12. hét: Előadás: Propedeutika IV. A magyar orvosi vény felépítése, és a vényen használt rövidítések, azok jelentései 13. hét: Előadás: Propedeutika V. A gyógyszertár személyi és tárgyi feltételei; A hazai közforgalmú gyógyszertárakban forgalmazható készítmények; Kizárólag csak gyógyszertárban forgalmazható termékek; Gyógyhatású készítmények; 14. hét: Előadás: Propedeutika VI. Gyógyszertárakban forgalmazott ásványvizek; A gyógyszerek tárolása és raktározása a gyógyszertárban; A kábítószer és pszichotróp anyagok megrendelése, tárolása és ezen anyagokról vezetett kartonok helyes kitöltése 15. hét: Előadás: Propedeutika VII. Gyógyszertárban használatos mérőedények, azok mértékegységei és átváltásaik; latin számok; hígítási szabály; Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI BIOLÓGIA I. Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Előadás: 21 Gyakorlat: 30 Humángenetikai Tanszék 1. hét: Előadás: (1) Bevezetés a sejtbiológiába. Az élőt felépítő legfontosabb szerves vegyületek biológiai jellemzői. Szervetlen ionok. A víz. (2) A baktériumsejt fontosabb morfológiai és funkcionális jellemzői. Gyakorlat: A tanulás módszerei, jegyzetek és ajánlott irodalom. Ismerkedés, munkavédelmi oktatás. Mikroszkóp I. A fénymikroszkóp működési elve, részei. A fénymikroszkóp beállítása, az immerziós olaj használata. 2. hét: Előadás: (1) A gombasejtek legfontosabb morfológiai és funkcionális jellemzői. (2) A növényi sejt és jellemző felépítői. Gyakorlat: Mikroszkóp II. A fáziskontraszt és sötétlátóteres mikroszkóp működési elve, bemutatása. A fénymikroszkóp beállításának gyakorlása. 3. hét: Előadás: (1-2) A membránok molekuláris szerkezete és funkciói. Sejtmembrán és membrántranszport. A prokarióta és eukarióta sejthatár. Gyakorlat: Mikroszkóp III. A polarizációs mikroszkóp működési elve. A fénymikroszkóp beállításának gyakorlása. 4. hét: Előadás: (1-2) Endocitózis, exocitózis, sejtfelszíni receptorok. Az eukarióta sejt kompartmentalizációja. A fehérjék sejten belüli irányított transzportja. 88 Gyakorlat: Fehérjék, nukleinsavak, szénhidrátok, lipidek szerkezete és biológiai jelentősége. Dolgozatírás. Önellenőrző teszt 5. hét: Előadás: (1) A citoszkeleton. (2) Az állati sejt szerkezeti és funkcionális kapcsolata az extra-, és intercelluláris térrel. Sejt-junkciók, sejtközötti állomány, sejtadhéziós molekulák. Gyakorlat: A sejtek morfológiai tanulmányozásának módszerei. I. A legfontosabb elektronmikroszkópos eljárások. Membránok felépítése, membrán-transzport. Pro-és eukarióta sejtek összehasonlítása. A gombasejt. EM felvételek tanulmányozása. 6. hét: Előadás: (1) A mitokondrium és a biológiai oxidáció. (2) A kloroplaszt és a fotoszintézis. Gyakorlat: A sejtek morfológiai tanulmányozásának módszerei II. Citoszkeleton, sejtjunkciók, intercelluláris állomány. GERL rendszer, endocitózis. EM felvételek tanulmányozása. 7. hét: Előadás: (1-2) A sejtmag és a kromatin szerkezete. Gyakorlat: A sejtek morfológiai tanulmányozásának módszerei III. Anyagcsere, mitokondrium, kloroplaszt. EM felvételek tanulmányozása.
8. hét: Előadás: (1-2 ) A sejtek közötti jelátvitel, szignalizáció és ennek befolyásolási lehetőségei. Gyakorlat: A sejtek morfológiai tanulmányozásának módszerei IV. Sejtmag, kromatin, kromoszómák. EM felvételek tanulmányozása. 9. hét: Előadás: (1 ) A prokarióta sejtciklus. Gyakorlat: Szignáltranszdukciós szeminárium. Dolgozatírás. Önellenőrző teszt 10. hét: Előadás: (1-2) Eukarióta sejtciklus és sejtosztódás. Mitózis és meiózis. Gyakorlat: A sejtek morfológiai tanulmányozásának módszerei V. Sejtosztódás. EM felvételek tanulmányozása. 11. hét: Előadás: (1) A sejtosztódás és a sejtciklus szabályozása. Gyakorlat: Fehérjék (enzimek) izoelektromos pontja és ph-optimuma. Béta-galaktozidáz enzim ph-optimumának és az ovalbumin hődenaturációjának vizsgálata. I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények 12. hét: Előadás: (1) A sejtosztódás és szabályozása II. Mitózis Gyakorlat: (1) Baktériumok sejtfalszintézise és az erre ható antibiotikumok. 13. hét: Előadás: Tartalék előadás. Gyakorlat: A sejtek morfológiai tanulmányozásának módszerei VII. Citokémiai reakciók : PAS és Feulgen reakció. Dolgozatírás. Önellenőrző teszt 14. hét: Gyakorlat: A sejtek morfológiai tanulmányozásának módszerei VIII. Citokémiai reakciók : Mitokondriumok kimutatása. 15. hét: Gyakorlat: A sejtek morfológiai tanulmányozásának módszerei IX. Citokémiai reakciók: Immuncitokémia. A félév eredményeinek ismertetése. Mikroszkóp beszámoló. A félévi munka értékelése és az index aláírása: Az előadások látogatása ajánlott, a gyakorlatokon való aktív részvétel kötelező. Az előadásokon elhangzottak és a bemutatott ábrák részét képezik a vizsgaanyagnak, ennek megfelelően a jelenlétet a szigorlaton kérjük számon. A gyakorlatokon való megjelenést ellenőrizzük. Ha valaki elháríthatatlan és előre látható ok miatt nem tud megjelenni egy gyakorlaton, köteles hiányzását egy másik csoport gyakorlatán pótolni. Pótlás csak ugyanazon a héten lehetséges. Kettőnél több igazolatlan és nem pótolt távolmaradás az indexaláírás megtagadását vonja maga után. 3 vagy 4 hiányzás esetén az aláírás sikeres gyakorlati beszámolóhoz kötött. 5 hiányzás esetén az index nem írható alá. A gyakorlatokon felkészülten kell megjelenni. A tematika, a gyakorlati jegyzetek és a kiosztott sokszorosított anyagok ebben segítséget nyújtanak. Aki három alkalommal készületlenül jön gyakorlatra, nem végzi el a kijelölt feladatot, ill. az elvégzett kísérlet elvi lényegéről nem tud röviden és érthetően beszámolni, nem kaphat indexaláírást A II. félév során 3 házi feladatot adunk ki. Ha ezen feladatok megoldása jó, vagy elfogadható és a hallgató az 1 hetes határidőn belül beadja, a gyakorlatvezető bonusz pontot is adhat érte. A gyakorlatokon mindenkinek jegyzőkönyvet kell vezetnie. A gyakorlati jegyzőkönyvek formai követelményei: A gyakorlat elején meg kell lennie: 1. A gyakorlat címe, témája 2. A kísérlet elve 3. A kísérleti módszer A következő gyakorlat elején meg kell lennie: 4. A kapott eredmények 5. A levont következtetések A szemináriumi jegyzőkönyvek formai követelményei: A szeminárium elején meg kell lennie: 1. A szeminárium témája/témái 2. Az adott téma/témák 10 fontos fogalmának meghatározása Akinek 3 v. 4 gyakorlati (vagy szemináriumi) jegyzőkönyve hiányzik, annak az indexe nem írható alá, csak sikeres gyakorlati vizsga letétele után. Akinek négynél több esetben hiányzik a jegyzőkönyve, nem kaphat indexaláírást az adott félévben.el nem készített jegyzőkönyv pótlása legkésőbb az adott gyakorlat utáni héten történhet meg, ez után pótlást már nem tudunk figyelembe venni. Indexaláírás a félév utolsó gyakorlata után van. Külön hangsúlyt helyezünk a fénymikroszkóp kezelésének és beállításának ismeretére. Az I. félév folyamán minden hallgatónak beszámolón kell bizonyítania ennek a műszernek az elméleti ismeretét és kifogástalan gyakorlati 89
11. FEJEZET használatára való képességét. Sikeres beszámoló hiányában a félév nem fogadható el. Az oktatási honlap címe: www.genetics.dote.hu, ahol az előadások ábrái megtalálhatók. A felhasználói név: gyogyszereszi_biologia_1 jelszó: nuclease Számonkérések évközben A vizsgára való eredményes felkészülés érdekében 3 alkalommal tartunk írásbeli számonkérést - csoportonként - nagyobb anyagrészekből. Ezeken a részvétel kötelező. Két elmulasztott évközi számonkérés esetén az index már nem írható alá.a számonkérések javasolt időpontja megtalálható a félév programjában. Más tantárgyak demonstrációival való ütközés elkerülése végett ezek az időpontok - legfeljebb egy héttel - eltolhatók. A folyamatos tanulást jutalmazni szeretnénk. Aki megfelelő tanulmányi átlagot ér el a félév folyamán, jutalompontokat kap, amit beszámítunk a vizsga eredményébe. A technikai részleteket a félév folyamán közöljük. Kollokvium Az I. félévet kollokvium zárja le. A kollokviumon számonkért tananyag érdemben megegyezik az I. féléves előadások és gyakorlatok tematikájával. A kollokvium írásbeli vizsga lesz, ami alapján jegyet ajánlunk meg. A megajánlott jegy (ha legalább elégséges) szóbeli vizsgával javítható. A sikertelen kollokvium legalább három nap eltelte után ismételt szóbeli vizsgával javítható. Sikeres vizsga eredménye ugyancsak javítható szóbeli vizsgával de félévenként csak két tárgyból. Legalább közepes kollokviumi eredményt elérő hallgatók a szigorlaton kedvezményben részesülnek: a szigorlaton csak genetikából kapnak kérdéseket. A kedvezmény csak akkor érvényes, ha a szigorlatot ugyanabban a tanévben teszik le. Szigorlat A tanévet és az egész anyagot lezáró vizsga. Felöleli mindkét félév előadásainak és gyakorlatainak valamint a megadott jegyzetek anyagát. A szigorlat írásbeli és szóbeli részből áll, az írásbeliben kb. 30 kérdést teszünk fel, melyek rövid esszé jellegűek, v. problémamegoldást, ábrafelismerést, v. más logikai feladatot tartalmazhatnak. Ilyen kérdéseket kapnak az évközi dolgozatokban is. A dolgozat eredménye alapján, amennyiben az legalább elégséges, jegyet ajánlunk meg, amely szóbeli felelettel javítható. Elégtelen esetén az ismételt vizsga követelményei és lefolyása megegyeznek az,,a vizsgáéval. Az évközi teljesítmény figyelembevételével megállapított jutalompontok beszámítanak a szigorlat eredményébe és az esetleges utóvizsgákra is érvényesek. A tanév folyamán kétszer az oktatók találkoznak a csoportok képviselőivel, ahol minden oktatással és vizsgáztatással kapcsolatos kérdést megbeszélünk. A hallgatóknak szóló hirdetményeket az Élettudományi Épületben a földszinten és a II. emeleten található hirdetőtáblán, valamint a gyakorlati termek ajtaján, ill. a tanszéki honlapon helyezzük el. Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI LATIN I. Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 30 1. hét: Gyakorlat: Bevezetés a gyógyszerészeti terminológiába és a latin ábécébe Idegennyelvi Lektorátus 6. hét: Gyakorlat: Receptformulák, A recept részei 2. hét: Gyakorlat: Anatómiai síkok és irányok 3. hét: Gyakorlat: A latin névszók neme, főnév-melléknév egyeztetése 4. hét: Gyakorlat: Az emberi test 5. hét: Gyakorlat: A birtokos eset/genitivus alakjai és használata Vegyületnevek - A sók nevei 90 7. hét: Gyakorlat: Az emberi csontváz 8. hét: Gyakorlat: Félévközi dolgozat 9. hét: Gyakorlat: Görög számnevek a kémia képletekben A latin tőszámnevek 10. hét: Gyakorlat: Az I. és II. declinatio
11. hét: Gyakorlat: A háromvégű melléknevek ragozása Melléknévképzés 12. hét: Gyakorlat: Csontösszeköttetések, ízületi mozgások 13. hét: Gyakorlat: A III. declinatio A két- és egyvégű I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA melléknevek ragozása 14. hét: Gyakorlat: Félévvégi dolgozat 15. hét: Gyakorlat: A félév kiértékelése és zárása Követelmények A félévi munka értékelése és a kreditszerzés feltételei: Az óralátogatás kötelező. A félév értékelése 5 fokozatú gyakorlati jeggyel történik a félév során írt 2 írásbeli teszt valamint az órai munka alapján. Kettőnél több igazolatlan távolmaradás, ha az adott héten nem kerül pótlásra sor, az indexaláírás megtagadását vonja maga után. Tantárgy: ÁLTALÁNOS KÉMIA ELMÉLET Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Előadás: 45 Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék 1. hét: Előadás: A természettudományok tárgya és felosztása. A kémia kialakulása és fejlődésének rövid áttekintése. A tömeg és energiamegmaradás törvénye, kapcsolatuk. A mérés szerepe a kémia tudománnyá válásában, a fontosabb fizikai mennyiségek és mértékegységeik. Az SI egységrendszer alapjai, a fontosabb alap- és származtatott mennyiségek és mértékegységeik. A kémia mennyiségi törvényei, a sztöchiometria alapjai. Az állandó és többszörös súlyviszonyok törvénye. A vegyülő gázok térfogati törvénye. A daltoni atomelmélet alapfeltevései és az Avogadro tétel. A relatív atom- és molakulatömeg fogalma. A relatív atom- és molekulatömeg meghatározásának kísérleti módszerei. A tömegspektrometria alapelve és alkalmazási területei, a dublett módszer lényege. 2. hét: Előadás: A kémiai anyagmennyiség és mértékegysége, a mól fogalma, az Avogadro állandó. Az elemek és vegyületek jelölése, vegyjel, képlet (tapasztalati, molekula és szerkezeti képlet) jelentése. Az izoméria fogalma és egyszerűbb formái a szerves és koordinációs vegyületek körében. A vegyérték és oxidációs szám fogalma. Az oxidációs szám szerepe a szervetlen kémiában. A kémiai egyenlet és a kémiai számítások alapjai. A kémiai reakciók csoportosítási lehetőségei. 3. hét: Előadás: A halmazállapotok általános jellemzése, típusai, az összetartó erők és a rendezettség szerepe. A kinetikus gázelmélet alapjai, ideális és reális gázok. A gáztörvények, az ideális gázok állapotegyenlete. Gázelegyek, parciális nyomások törvénye. A folyadékok általános jellemzése, felületi feszültség és viszkozitás fogalma. A folyadékkristályok. A szilárd testek általános jellemzése, csoportosításuk: kristályos, üvegszerű, és amorf anyagok. A halmazállapot-változások: olvadás, fagyás, párolgás, kondenzáció, szublimáció. 4. hét: Előadás: Az összetett (többkomponensű) anyagi rendszerek típusai, homogén és heterogén rendszerek fogalma, fázisok. A fázisdiagramok jelentése, a víz és a szén-dioxid fázis-diagramjának értelmezése. Az olvadásés forráspont fogalma, értéküket befolyásoló tényezők. A hármaspont, a kritikus hőmérséklet és nyomás jelentése. A termodinamikai hőmérsékleti skála. Az oldatok jellemzése, az oldhatóságot befolyásoló tényezők, az oldatok töménysége, koncentráció-egységek. Elektrolit- és nemelektrolit oldatok, az elektrolitos disszociáció. A híg oldatok törvényei: az oldatok gőznyomása, a fagyáspontcsökkenés és forráspont emelkedés törvénye, gyakorlati alkalmazásaik. Az ozmózisnyomás kiszámítása, az ozmózis biológiai jelentősége. 5. hét: Előadás: A termokémia alapjai. A hőmennyiség fogalma, kiszámítása. A termodinamika első főtétele, a belső energia és az entalpia jelentése. A reakcióhő jelentése, értékét befolyásoló tényezők, exoterm és endoterm folyamatok. A Hess-tétel. A képződéshő fogalma és gyakorlati jelentősége. A fázisátalakulási hők és az oldáshő jelentése, értéküket befolyásoló tényezők. A kötési energia fogalma, a reakcióhő és a kötési energia kapcsolata. A spontán végbemenő kémiai folyamatok iránya, a termodinamika II. főtétele. A szabad entalpia és az entrópia jelentése. 6. hét: Előadás: A kémiai folyamatok sebessége, a 91
11. FEJEZET reakciósebesség függése a koncentrációtól és a hőmérséklettől. A reakciók rendűsége. Az aktiválási energia és szerepe a kémiai folyamatokban. Katalizátorok és működésük, homogén és heterogén katalitikus reakciók. Az enzimek. A fotokémiai folyamatok típusai, a kvantumhasznosítási tényező jelentése. A kémiai egyensúly jellemzése és az egyensúlyi állandó jelentése. Az egyensúlyok eltolásának lehetőségei. A Le-Chatelier elv, a kémiai egyensúly függése a hőmérséklettől és a nyomástól. 7. hét: Előadás: A heterogén egyensúlyi rendszerek jellemzése. Oldékonysági egyensúlyok és az oldhatósági szorzat. Az oldhatóság hőmérsékletfüggése. Gáz-folyadék és folyadékfolyadék egyensúlyok, a megoszlás és extrakció jelentősége. Sav-bázis elméletek. Az Arrhénius sav-bázis elmélet alapfeltevései. A Brönsted-Lowry (protolitikus) elmélet lényege, savak és bázisok fogalma. A savak és bázisok erőssége. A szupersavak jellemzése. A disszociációfok és disszociációállandó jelentése, kapcsolatuk. 8. hét: Előadás: A vizes oldatok jellemzése, a víz disszociációja, a vízionszorzat. A ph fogalma és kiszámítása. Az amfotéria fogalma, jelentősége. Pufferoldatok és indikátorok működése. A sóoldatok kémhatása. A Lewisféle sav-bázis elmélet lényege. A komplexvegyületek fogalma, a komplexképződési egyensúly jellemzése. A kemény és lágy savak és bázisok (hard-soft sav-bázis elmélet) jelentősége. 9. hét: Előadás: Az elektrokémia alapjai. A galvánelemek működése és az elektródpotenciál fogalma. A galvánelemek elektromotoros erejének kiszámítása, a standard elektródpotenciálok szerepe a kémiában, oxidálóés redukálószerek. A redoxifolyamatok egyensúlya. A víz mint redoxi rendszer. Az elektrolízis, bomlásfeszültség és túlfeszültség fogalma. Az elektrolízis mennyiségi törvényei. Az oldat- és olvadékelektrolízis ipari alkalmazásai. A kémiai áramforrások típusai, szárazelemek és akkumulátorok. 10. hét: Előadás: Az anyag atomos szerkezetének és az atomok oszthatóságának kísérleti bizonyítékai. Az elektron és az atommag felfedezése, a Rutherford-féle szórási kísérlet. Az elemi részecskék (proton, neutron és elektron) jellemző paraméterei. Az atommag felépítése, izotópok fogalma, gyakorlati jelentőségük. A radioaktivitás felfedezése, a radioaktív sugárzás típusai, élettani hatásaik és ipari, gyógyászati alkalmazásaik. A radioaktív bomlástörvény, természetes bomlási sorok. Az Einstein-féle tömeg-energia ekvivalencia elv, a tömegdeffektus. A magfúzió és maghasadás elvi alapjai és gyakorlati alkalmazásaik. változása, a foton hipotézis. A Bohr-féle atommodell és alkalmazása a hidrogénatom esetén. A hidrogénatom pályasugarainak és energiájának kiszámítása. Az elektromágneses sugárzás jellemzői, a színképek eredete. A hidrogénatom vonalas színképének értelmezése a Bohr modell alapján. A röntgen sugárzás eredete, értelmezése és gyakorlati jelentősége. Az anyag kettős természete, anyaghullámok. A Heisenberg-féle határozatlansági reláció. A kvantummechanikai atommodell alapjai és alkalmazhatósága a hidrogénatom esetén. Az atompályák alakja, a pályafüggvény távolságtól és szögtől függő részeinek jelentése. 12. hét: Előadás: A kvantumszámok és jelentésük. A többelektronos atomok kvantummechanikai tárgyalása. Az atompályák sugarának és energiájának változása a rendszám függvényében. A periódusos rendszer formáinak történeti fejlődése, a periódusos rendszer elektronszerkezeti felépítése, az energiaminimum elve, a Pauli elv és a maximális multiplicitás elve. A periódikusan változó atomi paraméterek (ionizációs energia, elektronaffinitás, atomméret, atomtérfogat) jelentése és változásuk a rendszám függvényében. A van der Waals-, fématom-, ion- és kovalens sugár fogalma, változásaik. Az elektronegativitás fogalma, kiszámítási lehetőségei (Pauling, Mullikan és Allred-Rochov-féle skálák). Az elektronegativitás jelentősége és változása a rendszám függvényében. 13. hét: Előadás: A kémiai kötés különböző formái, összehasonlító jellemzésük. Az ionkötés lényege a rácsenergia értékét befolyásoló tényezők. A fémes kötés jellemzése, kialakulásának feltételei. A kovalens kötés jellemzése, kialakulásának feltételei, a kötéselméletek fejlődése. A vegyértékkötés (VB) módszer alapjai és alkalmazhatósága. A rezonanciaelmélet és alkalmazásai, a delokalizált molekulapályák jelentősége. A pályahibridizáció fogalma, típusai, a szénatom lehetséges hibridállapotai és az egyszerűbb szerves vegyületek térszerkezetének értelmezése a hibridizáció alapján. A molekulapálya (MO) módszer alapjai és alkalmazása homonukleáris kétatomos molekulák (H 2, N 2 és O 2 ) esetén. A molekulapályák típusai, kötő, nemkötő és lazító pályák. A szigma- és pi-típusú molekulapályák főbb jellemzői. 14. hét: Előadás: A molekulák alakja, a hibridizáció és a vegyértékelektronpár taszítási elmélet alkalmazása az összetett molekulák térszerkezetének értelmezésére. Néhány egyszerűbb szervetlen és szerves vegyület térszerkezetének részletes tárgyalása. A kémiai kötés különböző formái közötti átmenet lehetőségei. Az ionok polarizációja, a polarizálóképesség és a polarizálhatóság mértékét befolyásoló tényezők, a viszontpolarizáció. A kovalens kötés polaritása, poláris és apoláris molekulák. 11. hét: Előadás: Az atomok energiájának kvantumszerű 92 15. hét: Előadás: A másodrendű kémiai kötőerők energetikai
jellemzése és típusai. A dipólus-dipólus és diszperziós kölcsönhatás eredete, értéküket befolyásoló tényezők. A hidrogénkötés kialakulásának feltételei, a hidrogén-fluorid és a víz szerkezete, a hidrogénkötés jelentősége a szerves vegyületek körében. A makroszkópikus anyagi halmazok szerkezete, típusaik. A molekula-, ion-, atom- és fémrácsos I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA anyagok kötésviszonyai és jellemző tulajdonságaik. A rácsszerkezet és a fizikai/kémiai tulajdonságok közötti összefüggések értelmezése. Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Tantárgy: ÁLTALÁNOS KÉMIA GYAKORLAT Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Szeminárium: 15 Gyakorlat: 60 1. hét: Szeminárium: Atomtömeg, molekulatömeg, tapasztalati képlet, molekula-képlet, anyagmennyiség fogalma. Vegyületek százalékos összetétele. Képlet meghatározás tömegszázalékos összetétel alapján. Gyakorlat: (I. NEGYEDÉVES CSOPORT) Bevezetés a laboratóriumi munkába Laboratóriumi munkaszabályok ismertetése Balesetvédelem Laboratóriumi eszközök ismertetése (olvasmány, bemutatás) Felszerelés átvétele Melegítés, hűtés, hőmérsékletmérés (olvasmány) Üvegmegmunkálás, gázégő használata (olvasmány, bemutatás) Dugófúrás, gumi- és parafadugók (olvasmány) 2. hét: Szeminárium: Az oldatok, elegyek összetételének megadási lehetőségei. A legfontosabb koncentrációegységek (anyagmennyiség-koncentráció (molaritás), molalitás, tömegkoncentráció) fogalma, jelentése, alkalmazásuk a koncentrációszámítási feladatok megoldásában. oldatkészítés. Koncentrációegységek átszámítása. Gyakorlat: (I. NEGYEDÉVES CSOPORT) Laboratóriumi alapműveletek Tömegmérés: mérés tára- és analitikai mérlegen (bemutatás) Térfogatmérés: pipetta, büretta, mérőlombik használata, porítás, oldatkészítés (bemutatás) Pipetta kalibrálása Adott koncentrációjú oldat készítése kristályos sóból Sűrűségmérés: a készített oldat sűrűségének meghatározása piknométerrel 3. hét: Szeminárium: Oldatkészítéssel kapcsolatos számítások Szilárd anyagból oldással történő oldatkészítéssel kapcsolatos számítások. Tömény oldatból hígítással történő oldat-készítéssel kapcsolatos számítások. Gyakorlat: (I. NEGYEDÉVES CSOPORT) Dekantálás, centrifugálás, szűrés (bemutatás) A piknométeres sűrűségmérés befejezése, az oldat tömegszázalékos összetételének kiszámítása a mérési adatok alapján Melegítés, hűtés, hőmérsékletmérés, a vízfürdő használata (olvasmány, bemutatás) Kristályosítás, átkristályosítás (olvasmány) Nátrium-kloriddal szennyezett benzoesav tisztítása KClO 3 -KCl összetételének meghatározása I. preparátum: Kettős só előállítása: vas(iii)-ammónium-szulfát előállítása alumínium-kálium-szulfát előállítása króm(iii)-kálium-szulfát előállítása ammónium-cink-szulfát előállítása 4. hét: Szeminárium: Oldhatósággal, kristályvízmentes és kristályvizes sók kristályosításával kapcsolatos számítások. Gyakorlat: (I. NEGYEDÉVES CSOPORT) A sav-bázis titrálás bemutatása (bemutatás) Adott koncentrációjú nátrium-hidroxid oldat készítése Nátrium-hidroxid oldat hígítása tízszeresére és koncentrációjának meghatározása Az átkristályosított benzoesav molekulatömegének meghatározása sav-bázis titrálással A Na 2 S 2 O 3 olvadáspontjának meghatározása A megtisztított benzoesav olvadáspontjának meghatározása Az átkristályosított benzoesav beadása Az I. preparátum befejezése, beadása 5. hét: Szeminárium: Vegyes feladatok a sztöchiometriai és koncentráció számolások témaköréből. Írásbeli számonkérés az 1-4. heti szeminárium anyagából. Gyakorlat: (I. NEGYEDÉVES CSOPORT) Extrakció, vékonyrétegkromatográfia Folyadék-folyadék extrakció, vékonyrétegkromatográfia (bemutatás) Kétkomponensű keverék szétválasztása extrakcióval, a szétválasztott komponensek tisztaságának ellenőrzése vékonyrétegkromatográfiával II. preparátum: ólom(ii)-klorid előállítása vas(ii)-ammónium-szulfát előállítása cink(ii)-szulfát előállítása 93
11. FEJEZET alumínium-szulfát előállítása 6. hét: Szeminárium: Egyszerű reakcióegyenletek rendezése. Számolás reakcióegyenletek alapján. Gyakorlat: (I. NEGYEDÉVES CSOPORT) Gáztörvények alkalmazása, laboróriumi gázfejlesztés Műveletek gázokkal: gázpalack kezelése, laboratóriumi gázfejlesztés (bemutatás) Oxigéngáz előállítása csiszolatos gázfejlesztő készülékben, kén égetése oxigénben Moláris tömeg meghatározása az ideális gáztörvény alapján Desztilláció Desztillációs készülék összeszerelése (bemutatás) Vákuumdesztilláció (bemutatás) Vízgőzdesztilláció (bemutátás) Metanol-víz elegy szétválasztása légköri desztillációval 7. hét: Szeminárium: Oxidációs szám, redoxireakciók rendezése. Oxidáció, redukció, oxidációs szám fogalma, az oxidációsszámok változása. Egyszerű- és összetett ionok, elemek, semleges vegyületek atomjai oxidációs számának meghatározása. Redoxireakciók rendezése oxidációsszámváltozás alapján. Gyakorlat: (I. NEGYEDÉVES CSOPORT) Kísérleti adatok ábrázolása, grafikonok értelmezése Csapadékképződéssel járó reakciók mennyiségi viszonyainak tanulmányozása Abszolút hőmérsékleti skála alsó pontjának közelítő meghatározása II. preparátum befejezése Sav-bázis egyensúlyok, oldatok ph-ja Pufferoldatok vizsgálata Ecetsav-nátriumacetát pufferoldat vizsgálata Ammónia-ammónium-klorid pufferoldat vizsgálata Sók hidrolízise Egyszerű kémiai reakciók vizsgálata kémcsőkísérletekkel Elektrokémia Standardpotenciál alapján értelmezhető reakciók Daniell-elem összeállítása A felszerelés leadása 8. hét: Szeminárium: Szilárd keverékek, folyadék- és gázelegyek összetételének meghatározása. Átlagos moláris tömeg fogalma, meghatározása szilárd keverékekben, folyadékés gázelegyekben. Szilárd keverékek, folyadék- és gázelegyek összetételének meghatározása átlagos moláris tömeg alapján. Szilárd keverékek, folyadék- és gázelegyek összetételének meghatározása a komponensek reakciói alapján. Gyakorlat: (I. NEGYEDÉVES CSOPORT) Zárthelyi dolgozat az 1-7. hét laboratóriumi anyagából (II. NEGYEDÉVES CSOPORT) A tematika megegyezik az 1. hét tematikájával számítások. Oldatok hígításával kapcsolatos számítások. Sav-bázis titrálások elvi alapjai, oldatok koncentrációjának meghatározása titrálási eredmények alapján. A sav-bázis titrálások felhasználásának lehetőségei egyéb meghatározásokban: moláris tömeg, tisztaság, savak, bázisok értékűségének megadása. Vegyes feladatok a sztöchiometria és a koncentrációszámolás témakörében. Gyakorlat: (II. NEGYEDÉVES CSOPORT) A tematika megegyezik a 2. hét tematikájával 10. hét: Szeminárium: Vegyes feladatok a reakcióegyenleteken alapuló számolások témaköréből. Írásbeli számonkérés a 6-9. heti szeminárium anyagából. Gyakorlat: (II. NEGYEDÉVES CSOPORT) A tematika megegyezik a 3. hét tematikájával 11. hét: Szeminárium: Gáztörvények. Az általános gáztörvény és alkalmazása sztöchiometriai számításokban. Erős savak és bázisok ph-ja Savak, bázisok, kémhatás, ph, poh, vízionszorzat fogalma. Egyértékű erős savak és bázisok ph-jának számítása koncentrációból, koncentráció számítása a ph ismeretében. Különböző koncentrációjú, ph-jú erős sav- és lúgoldatok készítésével, elegyítésével kapcsolatos számítások. Gyakorlat: (II. NEGYEDÉVES CSOPORT) A tematika megegyezik a 4. hét tematikájával 12. hét: Szeminárium: Gyenge savak és bázisok ph-ja. Sóoldatok ph-jának számítása. Gyenge savak és bázisok ph-jának számítása. Sók fogalma. Különböző egyértékű savak és bázisok reakciója során keletkező sóoldatok kémhatásának megbecsülése. Sóoldatok (gyenge Brönsted savak vagy bázisok) ph-jának számítása. Gyakorlat: (II. NEGYEDÉVES CSOPORT) A tematika megegyezik az 5. hét tematikájával 13. hét: Szeminárium: Pufferoldatok ph-ja, pufferkapacitás. Pufferoldatok fogalma, pufferoldatok készítésének gyakorlati lehetőségei. Pufferoldatok ph-jának számítása. Pufferkapacitás fogalma, jelentősége, számítása egy mintafeladaaton keresztül. Gyakorlat: (II. NEGYEDÉVES CSOPORT) A tematika megegyezik a 6. hét tematikájával 14. hét: Szeminárium: Indikátorok fogalma, működésének elve. Egyértékű savak és bázisok titrálási végpontjának jelzéséhez alkalmas indikátorok kiválasztásának feltételei. Az oldat ph-jának megadása a titrálás különböző pontjaiban.vegyes feladatok a ph számítás témakörében. Elektrokémiai feladatok. Gyakorlat: (II. NEGYEDÉVES CSOPORT) A tematika megegyezik a 7. hét tematikájával 9. hét: Szeminárium: Sav-bázis titrálással kapcsolatos 94 15. hét: Szeminárium: Vegyes feladatok a gáztörvényekkel
kapcsolatos és ph számolások témaköréből. Írásbeli számonkérés a 11-14. heti szeminárium anyagából. Gyakorlat: (II. NEGYEDÉVES CSOPORT) I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Zárthelyi dolgozat a 8-14. hét laboratóriumi anyagából Követelmények A szemináriumra 15 héten keresztül heti 2 órában, a laboratóriumi gyakorlatra tömbösítve 7 héten keresztül (I. negyedév vagy II. negyedév) heti 6 órában kerül sor. A gyakorlat gyakorlati jeggyel zárul. Ezt a laboratóriumi gyakorlatok elején írt rövid zárthelyi dolgozatok (10-15 perc), illetve a szemináriumok anyagából 3, a laboratóriumi gyakorlat anyagából 1 nagyobb lélegzetű zárthelyi dolgozat eredményei határozzák meg. Ha valamely hallgatónak a gyakorlaton nyújtott teljesítménye nem megfelelő, a gyakorlati jegye elégtelen, amelyet csak a gyakorlat újbóli felvételével lehet javítani. Ha a gyakorlati munka megfelelő, de az elméleti felkészültség nem (a kis zárthelyi dolgozatok, illetve a nagyzárthelyi dolgozatok átlaga nem éri el a 2,00-t), akkor a gyakorlati jegy szintén elégtelen, de ez a vizsgaidőszakban javítható. A javítás módja: írásbeli beszámoló a gyakorlat és a szeminárium elméleti anyagából. Tantárgy: FIZIKA Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Előadás: 15 Gyakorlat: 30 Szilárdtest Fizika Tanszék 1. hét: Előadás: A fizika törvényeinek jellege. Kísérlet és mérés. A fizikai mennyiségek jellege. Vektor és skalár mennyiségek. Gyakorlat: Mértékegységek átváltása. Matematikai alapok. Önellenőrző teszt 2. hét: Előadás: Tömegpontok mechanikája. A mozgás leírása és a mozgást jellemző mennyiségek. Gyakorlat: Mozgások leírása. Önellenőrző teszt 3. hét: Előadás: Síkmozgások és körmozgás jellemzése. Sebesség, gyorsulás kapcsolata. Gyakorlat: Gyorsuló mozgások leírása. Önellenőrző teszt 4. hét: Előadás: A Newtoni dinamika axiómái. Az erő és a tömeg fogalma. Gyakorlat: Erők és gyorsulások vizsgálata. Önellenőrző teszt Önellenőrző teszt 7. hét: Előadás: Az ideális gáz mechanikai leírása. A gáztörvény. A hőmérséklet fogalma. Statisztikus leírás. Gyakorlat: A gáztörvény alkalmazásai. Önellenőrző teszt 8. hét: Előadás: Rugalmas viselkedés. Hullámok rugalmas közegekben. Hullámok terjedése és tulajdonságaik. Gyakorlat: Rugalmas rezgések és hullámok leírása. Önellenőrző teszt 9. hét: Előadás: Hullámok terjedése és tulajdonságaik. Interferencia. A fény mint hullám. törésmutató Gyakorlat: Fénytörés. Önellenőrző teszt 10. hét: Előadás: A fény terjedése. Geometriai optika. Optikai leképezés, lencsetörvények, Gyakorlat: Optikai leképező rendszerek. Önellenőrző teszt 5. hét: Előadás: Megmaradó mennyiségek a fizikában. A lendület megmaradás. A munka és energia. Gyakorlat: ütközések, energia és munkavégzés Önellenőrző teszt 11. hét: Előadás: Elektromágneses alapjelenségek. Az elektromos és a mágneses tér. Elektromágneses hullámok. Gyakorlat: Töltések kölcsönhatása. Elektromos potenciál. Önellenőrző teszt 6. hét: Előadás: A gravitációs kölcsönhatás. Kepler törvényei. A perdület megmaradása. Gyakorlat: Gravitációs erőtörvény alkalmazásai. 12. hét: Előadás: A kvantummechanika alapjai.fekete test sugárzása. Fényelektromos hatás. Gyakorlat: fényelektromos hatás 95
11. FEJEZET Önellenőrző teszt 13. hét: Előadás: A kvantumosság következményei. Az atomok felépítése. Az anyag szerkezete és tulajdonságai. Gyakorlat: ismétlés, problémák megbeszélése 14. hét: Előadás: Nukleáris fizika. Az atommag felépítése, Követelmények magerők, tömeg defektus, radioaktivitás. Gyakorlat: tömegdefektus, radioaktivitás Önellenőrző teszt 15. hét: Előadás: A modern fizika világképe Gyakorlat: záró dolgozat Az előadás célkitűzése:a természettudományos képzést megalapozó fizikai fogalmak, mennyiségek bevezetése. 1. Kinematika, a mozgás leírása. Sebesség, gyorsulás, pálya, út. 2. Összettett mozgások, hajítás, rezgő és forgó mozgás leírása. 3. Az erő és a tömeg fogalma. A Newtoni mechanika axiómái. A dinamika alapegyenlete. Rezgőmozgás dinamika leírása. 4. Megmaradási tételek. Impulzus, perdület, energia és a munka tétel. 5. Az általános tömegvonzás: Bolygómozgás: Kepler törvények. Cavendish kísérlete. A föld tömege. 6. Ideális gáz: A hőmérséklet fogalma. Az Ideális gáz állapotegyenletének statisztikus mechanikai megalapozása. Az ekvipartíció tétele. 7. Hullámok: A hook törvény. A hullámterjedés kinematikája. A hullámegyenlet. Harmonikus hullámok. 8. Térbeli hullámok: A hullámfelület, hullámok törése, Interferencia, Transzverzális és longitudinális hullámok. Polarizáció. 9. A fény: A fény terjedési sebessége. Geometriai optika: törés és visszaverődés, relatív és abszolut törésmutató. A Fermat elv. 10. Elektromágnesség: Az elektrosztatikus és a mágneses tér jellemzése, a Coulomb törvény. 11. A fény, mint elektromágneses hullám. A szín és a hullámhossz kapcsolata. A fénykvantum. A fényelektromos effektus. 12. A fény és anyag kölcsönhatása. A hőmérsékleti sugárzás. A részletes egyensúly elve. A Plank állandó. 13. Az atom szerkezete. Az anyag hullámtulajdonságai, de Broglie reláció, az atomok vonalas spektrumának magyarázata. Az atom felépítés. 14. Az atommag felfedezése. A radioaktív bomlástörvény, bomlási formák, a kötési energia és a tömegdefektus, a magerők jellemzése. 15. Konzuktáció A számolási gyakorlat célkitűzése: A mértékegységek használatának, átváltásának elmélyítése. Az előadáson tanult fogalmak és törvények megértésének segítése, a fizikai képletek és a bennük szereplő mennyiségek értő alkalmazása, az előadáshoz kapcsolódóan egyszerű fizikai jelenségekre épülő feladatok önálló megoldása, Az aláírás megszerzésének feltételei: a félév során a Szilárdtest Fizika Tanszék elektronikus oktatási felületén feladott 96
I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA számítási feladatok határidőre történő megoldása legalább 50%-os eredményességgel a félév 12. hetében írt ZH legalább 35%-os teljesítése az alábbi feltételekkel A ZH felépítése: 12-16 db mértékegység átváltási feladat, amelyekben összesen egyetlen hiba lehet. Ennél több hiba a ZH sikertelenségét jelenti. 4-5 db a félév során megismert jelenségekhez kapcsolódó, a gyakorlatokon megoldottakhoz hasonló számítási feladat megoldása. Ezek eredménye adja a ZH százalékos eredményét. Meg nem írt ZH (kizárólag igazolt távolmaradás), 20-35% közötti eredménnyel megírt ZH, vagy 35% feletti, de hibás mértékegység átváltás miatt sikertelen ZH esetén a félév 14. hetében külön egyeztetett időpontban lehetőség van a ZH javítására/pótlására. Amennyiben a ZH 20% alatti, vagy a javító ZH sikertelen (mértékegység átváltási hiba, vagy 35% alatti eredmény), az aláírás nem szerezhető meg. Vizsga: A vizsga írásbeli, 110 perc időtartamú. A vizsgaidőszakban hetente 1-2 alkalommal lehet vizsgázni. A vizsgadolgozat első része mértékegység átváltásokat tartalmaz. Egynél több hiba esetén a dolgozat többi része nem kerül értékelésre, a vizsga eredménye elégtelen. A vizsga elméleti kérdésekből (6-8 db) és számítási feladatokból (2-4 db) áll. A gyakorlati ZH-n 70% feletti eredményt elérőknek a számítási feladatok megoldása nem kötelező, ekkor a ZH eredménye számít a vizsgadolgozatba. Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI ANATÓMIA Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Előadás: 45 Gyakorlat: 30 Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet 1. hét: Előadás: Fedőhámok Mirigyhám Kötőszövet Gyakorlat: Szövettan: Hámszövet Bemutatás: 1. Endothel (vékonybél, HE) 2. Hengerhám (vékonybél, cuticulás hengerhám,he) Bemutatás: 3. Többmagsoros csillószőrös hengerhám (trachea, HE) 4. Többrétegű el nem szarusodó laphám (oesophagus, HE) 5. Többrétegű elszarusodó laphám (ujjbegy, HE) 6. Faggyú-, izzadság- és apocrin mirigyek (hónaljbőr, HE) Bemutatás: 7. Mucinosus és serosus mirigyvégkamrák (glandula submandibularis, HE) 2. hét: Előadás: Zsírszövet. Porcszövet Csontszövet. Csontosodás. Izomszövet. Gyakorlat: Szövettan: Kötőszövet. Bemutatás: 1. Mesenchyma (köldökzsinór, HE) 2. Fibroblastok (sarjszövet, HE) 3. Hízósejtek (sarjszövet, toluidinkék) 4. Macrophagok (bőr, trypánkék-kernechtrot) 5. Kollagén rost (vastagbél, HE) 6. Rugalmas rost (aorta, orcein) 7. Rácsrost (máj, AgNO3 impregnáció) 3. hét: Előadás: Az erek szerkezete A vér A csontvelő és vérképzés Gyakorlat: Szövettan: Zsírszövet. Porcszövet. Csontszövet Bemutatás: 1. Zsírsejtek (mellékvese, HE) 2. Hyalin porc (trachea, HE) 3. Rugalmas porc (epiglottis, orcein) 4. Kollagén-rostos porc, és csont (térdízület, HE) 5. Csont keresztmetszet (Schmorl-féle festés) 4. hét: Előadás: A nyirokszervek szövettana I. A nyirokszervek szövettana II. Megtermékenyítés. Barázdálódás. Gyakorlat: Szövettan: Csontosodás. Izomszövet. 1. Chondralis csontosodás és az epiphysis porckorong (térd ízület, HE) 2. Harántcsíkolt izom (HE) Bemutatás: 3. Harántcsíkolt izom (vas-haematoxylin) 4. Simaizom (vastagbél, HE) 5. Szívizom (PTAH) 5. hét: Előadás: Gastruláció, a mesoderma korai fejlődése Az ectoderma és mesoderma differenciálódása Az entoderma differenciálódása, az embryohenger kialakulása. Gyakorlat: Szövettan: Az erek szerkezete. A vér. Csontvelő. Vérképzés 1. Elasticus arteria (orcein) 2. Muscularis arteria és vena (HE) 3. Arteriola, venula, kapilláris (colon, HE) 4. Vérkenet (May-Grünwald- Giemsa) 5. Csontvelő (HE) 97
11. FEJEZET 6. hét: Előadás: Magzatburkok. Placenta. A magzat külső alaki fejlődése. Ikrek. Az anatómiai terminológia. Általános csont, izület és izomtan. Gyakorlat: Szövettan: A nyirokszervek szövettana. 1. Thymus lymphaticus (HE) Bemutatás: 2. Nyiroktüsző (vastagbél, HE) 3. Nyirokcsomó (HE) 4. Lép (HE) 5. Tonsilla palatina (HE) 7. hét: Előadás: A felső végtag Az alsó végtag A koponya és a törzs Gyakorlat: A végtagok anatómiája A felső végtag csontjai, izületei, izmai, erei és idegei. Vénás injekciók, vérnyomás mérés helye. A medence csontjai. A csontos szalagos medence. A medence statikája. Az alsó végtag csontjai, izületei, izmai, erei és idegei. Muscularis injekció helye. Canalis femoralis. Önellenőrző teszt Trachea (HE) 3. Tüdő (HE) Bemutatás: 4. Tussal injiciált tüdô (HE) 11. hét: Előadás: A tápcsatorna fejlődése és általános felépítése Az oesophagus. A gyomor A vékony és vastagbelek. Gyakorlat: Az emésztőrendszer anatómiája A hasfal szerkezete, rétegei. A gyomor, a duodenum, a máj, a pancreas és a lép tanulmányozása. A belek. Egyes bélszakaszok demonstrálása. A peritoneum. Az aorta abdominalis és ágrendszere. A hasüregi nyirokrendszer megbeszélése. A rekeszizom. 12. hét: Előadás: A pancreas. A máj I. A máj II. A vena portae rendszere A peritoneum. A retroperitoneum Gyakorlat: Az emésztőrendszer szövettana 1. Gyomor (HE) 2. Jejunum (HE) 3. Colon (HE) Bemutatás: 4. Appendix vermiformis (HE) 5. Sertésmáj (HE) 6. Pancreas (HE) 8. hét: Előadás: A fej és a nyak anatómiája Az orrüreg és a szájüreg A garat és a gége Gyakorlat: A fej, a nyak és a törzs anatómiája. A koponya részei és felosztása. Az agykoponya felosztása: calvaria és basis cranii. Varratok, kutacsok. A csontos szemüreg és orrüreg, az orr melléküregei. Articulatio temporomandibularis, atlantooccipitalis et atlantoaxialis. A fej és a nyak anatómiai áttekintése. Az arc érző és motoros beidegzése. A mimikai izmok. A parotis és a ductus parotideus. Az a. carotis communis és ágrendszere. V jugularis externa et interna. A plexus cervicalis. A nyelvcsont, pajzsmirigy, pajzsporc helyzete. A gégemetszés helye. A tüdőcsúcs vetülete. A garat és a gége. A gerincoszlop szerkezete. 9. hét: Előadás: A szív I. A szív II. A trachea, a tüdők és a pleura. Gyakorlat: A szív és a légzőrendszer anatómiája A mellkasfal szerkezete. Az emlő nyirokelvezetése. A tüdők, a pleura és a pleurasinusok tanulmányozása. A tüdőkapu képletei. A szív tanulmányozása izolált preparátumon. A szívburok és üregei. A mediastinum fogalma és részei. 10. hét: Előadás: A tüdők szövettana A tüdők és a szív fejlődése A keringési rendszer. A magzati keringés. Gyakorlat: A légzőrendszer szövettana 1. Gége (HE) 2. Követelmények 13. hét: Előadás: A neuroendokrin szabályozás. A hypothalamohypophysealis rendszer. Az epiphysis. A pajzsmirigy. A mellékpajzsmirigy. A mellékvese. A vesék Gyakorlat: Az endokrin rendszer szövettana 1. Hypophysis (HE) 2. Pajzsmirigy 3. Mellékpajzsmirigy 4. Mellékvese 14. hét: Előadás: A vizelet elvezető rendszer A férfi nemiszervek I. A férfi nemiszervek II. Gyakorlat: A vesék és a nemiszervek anatómiája A vesék helyzetének és tokjainak tanulmányozása. A félbevágott vese metszlapjának tanulmányozása Kismedencei situs. Férfi és nôi medencei szervek demonstrálása. A külső nemiszervek demonstrálása. Arteria iliaca interna. Plexus sacralis. 15. hét: Előadás: A női nemiszervek I. A női nemiszervek II. Az urogenitalis rendszer fejlődése Gyakorlat: A vesék és a nemiszervek szövettana 1. Vese hosszmetszet (HE) 2. Here és mellékhere (HE) 3. Ovarium (HE) Bemutatás: 4. Corpus luteum (HE) 5. Uterus, progesteron fázis (HE) Önellenőrző teszt Az előadások és gyakorlatok tematikája a Tanrendben megtalálható, aktuális heti bontásban az intézeti hírdető táblán látható. Az Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata értelmében a gyakorlatokon való részvétel kötelező, a hiányzásokat a gyakorlatvezető jegyzi. Az intézet igazgató az index aláírást megtagadhatja, ha a gyakorlatról való hiányzás egy félévben akár igazoltan is meghaladja a kettőt. A számonkérés módja: Évközi demonstrációk: A demonstrációk, amelyeket a 7. és a 15. oktatási héten tartunk, írásban történnek, és a szemeszterben tartott előadások, gyakorlatok és szemináriumok anyagát ölelik fel. A demonstrációkon való részvétel kötelező. A demonstrációk értékelése. A demonstrációkon nyújtott teljesítményt pontszámokkal értékeljük, és a félév végén, a demonstrációkon elért pontszámokat összesítjük. Azoknak a hallgatóknak, akiknek a demonstrációkon nyújtott teljesítménye eléri vagy meghaladja a 60%-ot, az évközi teljesítményüknek megfelelő jegyet felajánljuk, mint félév végi kollokviumi jegyet. A 98
I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA félév végi kollokvium A vizsga írásban történik. A válaszokat pontozással értékeljük és az érdemjegyeket az összpontszám alapján állapítjuk meg a következő módon: 0 59 % elégtelen (1) 60 69 % elégséges (2) 70 79 % közepes (3) 80 89 % jó (4) 90 100 % jeles (5) Vizsgára való jelentkezés és vizsgahalasztás: A NEPTUN rendszeren keresztül. A vizsgaidőszak kezdete előtt a hallgatók kötelesek vizsgára lejelentkezni. Tantárgy: BIOFIZIKA Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Előadás: 15 Szeminárium: 13 Gyakorlat: 16 1. hét: Előadás: Elektromágnenses sugárzási spektrum és kölcsönhatása anyagi rendszerekkel. Hőmérsékleti sugárzás. Röntgensugárzás keletkezése, fékezési és karakterisztikus röntgensugárzás. A röntgensugárzás abszorpciójának értelmezése. 2. hét: Előadás: A lézerek működési elve és orvosi-biológiai alkalmazása. Speciális diagnosztikai eljárások fizikai alapjai. 3. hét: Előadás: A radiobiofizika alapjai. Izotópok. A radioaktív bomlás. A radioaktív sugárzások típusai és kölcsönhatásuk anyagi rendszerekkel. A találat elmélet alapjai, dózishatás görbék értelmezése. Vízaktiválási elmélet, idirekt sugárhatás. A sugárérzékenység és az azt befolyásoló tényezők. Szeminárium: A valószínüségelmélet alapjai.véletlen események, esemény kategóriák, eseményalgebra. 4. hét: Előadás: Elválasztási módszerek: Szedimentáció, Analitikai és preparatív centrifugálás, Gélelektroforézis, izoelektromos fókuszálás, blotting technikák. Szeminárium: Biostatisztika: A valószínűségi változó fogalma, eloszlásfüggvénye, a folytonos valószínűségi változó sűrűségfüggvénye, a várható érték és a szórás fogalma. 5. hét: Előadás: A fényemisszió (fluoreszcencia és foszforeszcencia) molekuláris alapjai. Fluoreszcenciás eljárások a biológiai kutatásban és orvosi diagnosztikában. Fluoreszcens mikroszkópia, Fluoreszcencia aktivált sejtanalizis (áramlási citometria) Szeminárium: Biostatisztika: Diszkrét valószínűségi változók néhány fontosabb eloszlástípusa. A binomiális és Poisson eloszlások. 6. hét: Előadás: Anyagcsere és transzport folyamatok biofizikája. A diffúzió valószínűségi értelmezése, Fick törvényei, termodiffúzió, facilitált diffúzió. Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet Szeminárium: Biostatisztika: Folytonos valószínűségi változók és eloszlásuk. Normális eloszlás. Standard normális eloszlás A statisztikai sokaság, mintavétel, torzitatlan becslés, empirikus várható érték, korrigált empirikus szórás. 7. hét: Előadás: Modern nagyfelbontású képalkotó diagnosztkai eljárások fizikai alapjai. Komputer tomográfia (CT). Gamma kamera. Egy-foton emissziós komputer tomográfia (SPECT). Pozitron emissziós tomográfia (PET). Szeminárium: Biostatisztika: Statisztikai hipotézisvizsgálatok, a próbák gondolatmenete Null hipotézis, szignifikancia szint (konfidencia intervallum). Az U-próba. 8. hét: Előadás: Az elektromos áram terápiás alkalmazásai. Ingeráram terápia, szívritmus szabályozó, defibrillátor. Hőterápiás eljárások, elektromos sebészet. Szeminárium: Biostatisztika: A Student-féle t-próba, a kétmintás t-próbák. A szórások egyezésének tesztje: az F- próba. 9. hét: Előadás: Ozmózis. A víz biológiai jelentősége, molekuláris struktúrája, tulajdonságai. Szeminárium: Biometria záródolgozat 10. hét: Előadás: Membrán biofizika. Sejtmembrán összetétele, szerkezete, fluiditása. A fehérjék és lipidek mozgékonysága (laterális és rotációs diffúzió) és annak funkcionális jelentősége a membránban. Membrán modellek. A lipid kettősréteg molekuláris szerkezete. Gyakorlat: Computer tomográfia (CT). (A gyakorlatokat az egyes alcsoportok (3-4 hallgató) körforgásos rendszerben végzik el! 11. hét: Előadás: A sejtmembrán elektromos tulajdonságai, elektrokémiai potenciál, Donnan-egyensúly, Nernstegyenlet. A passzív és aktív iontranszport biofizikája. Diffúziós potenciál. Gyakorlat: Spektrofluorimetria. Fehérje-drog kölcsönhatás modellezése. Disszociációs állandó 99
11. FEJEZET meghatározása fehérje (marha szérum albumin BSA) ANS (fluoreszcens drog) kölcsönhatás esetén fluoreszcencia mérésével. 12. hét: Előadás: Az inocsatorna fehérjék szerkezete, működése és szabályozása. Ionofór antibiotikumok az iontranszport kutatásban. Bioelektromos jelenségek mérése, nyugalmi potenciál, akciós potenciál. Elektrofiziológia egyedi sejt szinten. A "Patch-clamp" technika. Gyakorlat: Diffuziós állandó meghatározása. Fick törvény tanulmányozása KCl agar gélből történő diffuziója során. 13. hét: Előadás: Az ultrahang előállítása és fizikai tulajdonságai. Az ultrahangos képalkotás alapelvei. A doppler effektus gyakorlati felhasználása. Gyakorlat: Radioaktív sugárzások detektálása. Geiger Müller féle ionozációs detektorok működésének Követelmények tanulmányozása a gamma sugárzás gyengüléslnek mérése különböző anyagokban. 14. hét: Előadás: Érzékszervek biofizikája. Inger, receptorok; fény-, hang-, mechano-, elektromos és kémiai receptorok. A fotoreceptorok működése, színlátás. A szem elektromos tulajdonságai. A hallás mechanizmusa, a hang, a hangérzet intenzitása, Weber-Fechner törvény. A hangreceptorok elektromos tulajdonságai, a hanginger kódolása. Gyakorlat: Mérések optikai mikroszkóppal. 15. hét: Előadás: Az információ elmélet alapjai. Irányítás, vezérlés, szabályozás. Gyakorlat: Gyakorlati vizsga Célja: A kurzus célja megismertetni a hallgatókat azokkal az alapvető fizikai törvényekkel és jelenségekkel, melyekkel élettani folyamatok magyarázhatók, és amelyek a modern orvoslás diagnosztikai és terápiás módszereinek alapjául szolgálnak. A fizika különböző területei, úgy, mint szilárdtestek, folyadékok és gázok mechanikája, elektromosság, atom- és magfizika kerülnek tárgyalásra, hogy a hallgatók számára érthetővé tegyék a biomechanika, a légzés, a keringés, a különböző képalkotó és radioaktív jelöléses módszerek alapelveit. Több témakör az élettan megalapozásául szolgál. A tananyag előadásokon és szemináriumokon hangzik el, hogy lehetőséget biztosítson a hallgatóknak a problémás témakörök megbeszélését interaktív módon. A kurzus tartalmaz biostatisztika szemináriumokat is, ahol a hallgatók megismerhetik a valószínűségszámítás és az orvosi orientáltságú statisztika alapvető fogalmait, összefüggéseit. Előadás (6 2 óra) Szeminárium tematika (3 2 óra): 2-2 előadás anyagának megbeszélése Biostatisztika (7 2 óra): Kötelező és ajánlott irodalom: Az előadások anyaga és kiegészítő anyagok találhatók ahonlapon. Orvosi biofizika (2. kiadás, szerk.: Damjanovich Sándor, Fidy Judit, Szöllősi János, Medicina, 2006) Dinya Elek: Biometria az orvosi gyakorlatban Kollokvium: A tanévet és az egész anyagot lezáró vizsga. Felöleli a félév előadásainak és a tankönyv tematika által kijelölt részeinek az anyagát. A vizsga írásbeli teszt, mely összpontszámának kb. 25%-át biostatisztika feladatok adják. Az a hallgató, aki legalább 70%-ot elér a 12. heti felmentő dolgozaton, a kollokvium biostatisztika része alól felmentést, és maximális pontszámot kap. Elégtelen esetén az ismételt vizsga követelményei és lefolyása megegyeznek az,,a vizsgáéval. További információ: A hallgatóknak szóló hirdetményeket az intézet hirdetőtábláján helyezzük el. Ezen kívül számos információ megtalálható a www.biophys.dote.hu honlapon. 100
Tantárgy: FIZIKAI KÉMIA I. Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 Szeminárium: 15 I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Fizikai Kémiai Tanszék/Homogén Katalízis és Reakciómechanizmusok Kutatócsoport 1. hét: Előadás: Termodinamikai alapfogalmak. Rendszer, környezet, állapotjelzők, állapotegyenlet. Tökéletes és reális gázok. Nyílt, zárt, izolált, homogén, inhomogén, heterogén rendszer. Keverék és elegy. Állapottér, állapotváltozások, állapot- és folyamatfüggvény. A molekulák sebesség- és energiaeloszlása. Szeminárium: Termodinamikai alapfogalmak. Rendszer, környezet, állapotjelzők, állapotegyenlet. Tökéletes és reális gázok. Nyílt, zárt, izolált, homogén, inhomogén, heterogén rendszer. Keverék és elegy. Állapottér, állapotváltozások, állapot- és folyamatfüggvény. A molekulák sebesség- és energiaeloszlása. 2. hét: Előadás: A termodinamika I. főtétele. Munka, hő, belső energia, entalpia. Az energiamegmaradás tétele, az I. főtétel. Hőkapacitás. Reakcióhő, képződéshő, Hess tétele. A reakcióhő hőmérsékleti függése: Kirchhoff-tétel. Szeminárium: A termodinamika I. főtétele. Munka, hő, belső energia, entalpia. Az energiamegmaradás tétele, az I. főtétel. Hőkapacitás. Reakcióhő, képződéshő, Hess tétele. A reakcióhő hőmérsékleti függése: Kirchhoff-tétel. 3. hét: Előadás: A termodinamika II. és III. főtétele. A II. főtétel különféle megfogalmazásai, a természeti folyamatok iránya, irreverzíbilitás. Entrópia, potenciálfüggvények, szabadenergia, szabadentalpia. Hőerőgépek és hűtőgépek. Az anyagok termodinamikai viselkedése alacsony hőmérsékleten, az abszolút zérus fok elérhetetlensége. A II. és III. főtétel statisztikus mechanikai aspektusai. Szeminárium: A termodinamika II. és III. főtétele. A II. főtétel különféle megfogalmazásai, a természeti folyamatok iránya, irreverzíbilitás. Entrópia, potenciálfüggvények, szabadenergia, szabadentalpia. Hőerőgépek és hűtőgépek. Az anyagok termodinamikai viselkedése alacsony hőmérsékleten, az abszolút zérus fok elérhetetlensége. A II. és III. főtétel statisztikus mechanikai aspektusai. 4. hét: Előadás: Tiszta anyagok fázisátmenetei. Párolgás, olvadás, szublimáció, allotróp átalakulások. A Clapeyronés a Clausius Clapeyron egyenlet. Fázisdiagramok, a Gibbs-féle fázistörvény. Görbült felületek telített gőznyomása. Szeminárium: Tiszta anyagok fázisátmenetei. Párolgás, olvadás, szublimáció, allotróp átalakulások. A Clapeyronés a Clausius Clapeyron egyenlet. Fázisdiagramok, a Gibbs-féle fázistörvény. Görbült felületek telített gőznyomása. 5. hét: Előadás: Elegyek I. Ideális és reális elegyek, parciális moláris mennyiségek, kémiai potenciál. Az aktivitás és a fugacitás. Raoult és Henry törvényei. Korlátozott elegyedés, folyadékelegyek gőznyomás és forráspont diagramjai, a desztilláció elvi alapjai. Szeminárium: Elegyek I. Ideális és reális elegyek, parciális moláris mennyiségek, kémiai potenciál. Az aktivitás és a fugacitás. Raoult és Henry törvényei. Korlátozott elegyedés, folyadékelegyek gőznyomás és forráspont diagramjai, a desztilláció elvi alapjai. 6. hét: Előadás: Elegyek II. Ideális és reális oldatok, az oldhatóság hőmérséklet és nyomásfüggése. Híg oldatok törvényei. Fagyáspont-összetétel diagramok, megoszlás. Elektrolitoldatok belső szerkezete, aktivitása, a Debye Hückel féle határtörvény. Szeminárium: Elegyek II. Ideális és reális oldatok, az oldhatóság hőmérséklet és nyomásfüggése. Híg oldatok törvényei. Fagyáspont-összetétel diagramok, megoszlás. Elektrolitoldatok belső szerkezete, aktivitása, a Debye Hückel féle határtörvény. 7. hét: Előadás: Kémiai egyensúly. A szabadentalpia minimuma reaktív rendszerekben, egyensúlyi állandó. Az egyensúlyi állandó hőmérséklet és nyomásfüggése. A legkisebb kényszer elve. Heterogén egyensúlyok, oldategyensúlyok. Szeminárium: Kémiai egyensúly. A szabadentalpia minimuma reaktív rendszerekben, egyensúlyi állandó. Az egyensúlyi állandó hőmérséklet és nyomásfüggése. A legkisebb kényszer elve. Heterogén egyensúlyok, oldategyensúlyok. 8. hét: Előadás: Transzportjelenségek. Viszkozitás, értelmezése, hőmérsékletfüggése, mérése. Stokes-féle ellenállási erő. Diffúzió és konvekció fogalma, áramsűrűsége, a diffúzió és konvekció differenciálegyenlete. A diffúziós együttható Einstein-féle egyenlete. Hővezetés fogalma, hőáram sűrűsége, a hővezetés differenciálegyenlete. Elegyek, szilárd testek hővezetése. A hőterjedés egyéb formái. Szeminárium: Transzportjelenségek. Viszkozitás, értelmezése, hőmérsékletfüggése, mérése. Stokes-féle ellenállási erő. Diffúzió és konvekció fogalma, áramsűrűsége, a diffúzió és konvekció 101
11. FEJEZET differenciálegyenlete. A diffúziós együttható Einstein-féle egyenlete. Hővezetés fogalma, hőáram sűrűsége, a hővezetés differenciálegyenlete. Elegyek, szilárd testek hővezetése. A hőterjedés egyéb formái. 9. hét: Előadás: Elektrolitok vezetése. Fajlagos és moláris fajlagos vezetés, koncentrációfüggésük. Kohlrauschtörvény, ionok független vándorlásának törvénye, Ostwaldféle hígítási törvény, átviteli szám. Ionok mozgása oldatban, mozgékonyság. Szeminárium: Elektrolitok vezetése. Fajlagos és moláris fajlagos vezetés, koncentrációfüggésük. Kohlrauschtörvény, ionok független vándorlásának törvénye, Ostwaldféle hígítási törvény, átviteli szám. Ionok mozgása oldatban, mozgékonyság. 10. hét: Előadás: Galvánelemek felépítése, celladiagram, cellareakció és potenciálja, elektromotoros erő, kapocsfeszültség. Galvánelem termodinamikája. Koncentrációs elemek. Diffúziós potenciál. Elektródreakció potenciálja, elektródpotenciál. Elektródtípusok. Szeminárium: Galvánelemek felépítése, celladiagram, cellareakció és potenciálja, elektromotoros erő, kapocsfeszültség. Galvánelem termodinamikája. Koncentrációs elemek. Diffúziós potenciál. Elektródreakció potenciálja, elektródpotenciál. Elektródtípusok. 11. hét: Előadás: Elektrolízis, gyakorlati galvánelemek, korrózió. Elektrolízis, bontási feszültség, leválási potenciál, túlfeszültség. Faraday törvényei. Gyakorlati galvánelemek, Leclanché-elem, ólomakkumulátor. Korrózió, oxidrétegek, helyi elemek, korrózióvédelem. Szeminárium: Elektrolízis, gyakorlati galvánelemek, korrózió. Elektrolízis, bontási feszültség, leválási potenciál, túlfeszültség. Faraday törvényei. Gyakorlati galvánelemek, Leclanché-elem, ólomakkumulátor. Korrózió, oxidrétegek, helyi elemek, korrózióvédelem. 12. hét: Előadás: Reakciókinetika I. Reakciók követése, reakciósebesség, sebességi egyenlet, kinetikai differenciálegyenletek. Sebességi egyenlet meghatározása, rendűség, integrális és differenciális módszerek. Elemi reakciók, molekularitás, mechanizmus. Összetett reakciók, a Bodenstein-elv. Láncreakciók, homogén és heterogén Követelmények katalízis, enzimreakciók kinetikája, Michaelis Mentenegyenlet, a szubsztrátum különféle kinetikai hatásai. Autokatalízis, oszcilláció. Szeminárium: Reakciókinetika I. Reakciók követése, reakciósebesség, sebességi egyenlet, kinetikai differenciálegyenletek. Sebességi egyenlet meghatározása, rendűség, integrális és differenciális módszerek. Elemi reakciók, molekularitás, mechanizmus. Összetett reakciók, a Bodenstein-elv. Láncreakciók, homogén és heterogén katalízis, enzimreakciók kinetikája, Michaelis Mentenegyenlet, a szubsztrátum különféle kinetikai hatásai. Autokatalízis, oszcilláció. 13. hét: Előadás: Reakciókinetika II. A fotokémiai és radiokémiai reakciók alapvető sajátságai. A reakciósebesség hőmérsékletfüggése, Arrhenius-egyenlet, ütközési elmélet, az aktivált komplex elméletének alapjai. Reakciók folyadék fázisban, kalitka-effektus, diffúzió- és energiagátolt reakciók. Szeminárium: Reakciókinetika II. A fotokémiai és radiokémiai reakciók alapvető sajátságai. A reakciósebesség hőmérsékletfüggése, Arrhenius-egyenlet, ütközési elmélet, az aktivált komplex elméletének alapjai. Reakciók folyadék fázisban, kalitka-effektus, diffúzió- és energiagátolt reakciók. 14. hét: Előadás: Az anyag atomos szerkezete, a kémiai kötés. A kvantummechanikai leírás elemei, atomi pályák, MO és VB módszer, molekulapályák, kötések, hibridizáció, kétés többatomos molekulák molekulapályái. Szeminárium: Az anyag atomos szerkezete, a kémiai kötés. A kvantummechanikai leírás elemei, atomi pályák, MO és VB módszer, molekulapályák, kötések, hibridizáció, két- és többatomos molekulák molekulapályái. 15. hét: Előadás: Anyagszerkezeti vizsgáló módszerek. Forgási, rezgési és elektrongerjesztési spektrumok, Ramanspektroszkópia, elektronspektroszkópia. Röntgen-, elektron- és neutrondiffrakció alapelve Szeminárium: Anyagszerkezeti vizsgáló módszerek. Forgási, rezgési és elektrongerjesztési spektrumok, Ramanspektroszkópia, elektronspektroszkópia. Röntgen-, elektron- és neutrondiffrakció alapelve A tárgy feladatmegoldást is magában foglaló, szóbeli vizsgával zárul, amely az érvényes tanulmányi és vizsgaszabályzat szerint ismételhető és javítható. A vizsgára bocsátás feltétele a szemináriumi követelmények teljesítése. A szeminárium látogatása kötelező, az eredményes teljesítés feltétele a tárgyalt feladatanyagot tartalmazó jegyzet elkészítése. Tantárgyfelvétel feltételei: Az előadás+szeminárium csak együtt vehető fel, feltétel az alapozó matematika, fizika, általános és kémia elmélet és gyakorlat tárgyak sikeres teljesítése. 102
Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI BIOLÓGIA II. Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Előadás: 35 Gyakorlat: 30 I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Humángenetikai Tanszék 1. hét: Előadás: (1) Gének és allélek. Mendel szabályok. (2) Domináns, recesszív és nemhez kötött öröklődés. (3) Nem allélikus gének rekombinációja. Gyakorlat: Sejtalkotók kinyerése sűrűségi gradiens centrifugálással. 2. hét: Előadás: (1) Emberi monolokuszosan meghatározott jellegek és betegségek. (2) Vércsoportok genetikája és a HLA rendszer. (3) Poligénes öröklődés és multifaktoriális meghatározottság. Gyakorlat: Genetikai szeminárium. Az öröklődés törvényszerűségei. 3. hét: Előadás: (1) Citogenetika: kariogram, idiogram, sávtechnikák. Autoszómális triszómiák. (2) Ivari kromoszómák rendellenességei. Kromoszómák alakbeli rendellenességei. (3) Bevezetés a molekuláris genetikába: A DNS szerkezete. Gyakorlat: Citogenetikai szeminárium. Kariogram értékelése (házi feladat). 4. hét: Előadás: (1) A prokarióta és eukarióta DNS replikációja. (2) A prokarióták transzkripciója. (3) Prokarióták és eukarióták transzlációja. Gyakorlat: Kromoszómapreparátum vizsgálata. Szexkromatin. Önellenőrző teszt 5. hét: Előadás: (1) Transzformáció és transzdukció. (2) Konjugáció, plazmidok. (3) A crossimg over molekuláris mechanizmusa. Gyakorlat: Családfa elemzés. A humángenetika alapjai. Problémamegoldás klasszikus genetikából (házi feladat) Önellenőrző teszt 6. hét: Előadás: (1) IS elemek, transzpozonok. (2) Az operonális szabályozás. (3) A mutáció. Gyakorlat: Genetikai szeminárium: génszerkezet és génműködés. 7. hét: Előadás: (1) A DNS javítása. (2) Magasabb rendű szervezetek génregulációja. I. Gyakorlat: Szeminárium: Génszintű szabályozás. Bakteriális genetika. 8. hét: Előadás: (1) Magasabb rendű szervezetek génregulációja II. (2) A sejtciklus molekuláris genetikája I. Gyakorlat: Szeminárium: Magasabb rendűek génregulációja v. fejlődésgenetika. 9. hét: Előadás: (1) A sejtciklus molekuláris genetikája II. (2) Génsebészet (Rekombináns DNS) I. Gyakorlat: Szeminárium: A genetikai információ és annak változásai. Polimorfizmusok. Konzultáció. Önellenőrző teszt 10. hét: Előadás: (1) Génsebészet (Rekombináns DNS) II. (2) A rekombináns DNS orvosbiológiai és biotechnológiai alkalmazásai. I. Gyakorlat: Szeminárium: Öröklődő emberi betegségek molekuláris genetikája (házi feladat). 11. hét: Előadás: (1) A rekombináns DNS orvosbiológiai és biotechnológiai alkalmazásai II. (2) Géntől a fénig. Genotípus és fenotípus molekuláris szinten. Gyakorlat: Gyakorlat: Genetikai komplementáció. A gén fogalma. 12. hét: Előadás: (1) Öröklődő betegségek molekuláris mechanizmusai. (2) A populációgenetika alapjai I. Gyakorlat: Humán genetikai polimorfizmus kimutatása polimeráz láncreakcióval. 13. hét: Előadás: (1) A populációgenetika alapjai II. (2) Az egyedfejlődés és differenciálódás genetikája. Gyakorlat: Szeminárium: Rekombináns DNS. Konzultáció. Önellenőrző teszt 14. hét: Előadás: (1) A farmakogenetika és farmakogenomika alapjai. (2) Ökogenetika és ökogenomika. A humán populációk genetikai polimorfizmusai. Gyakorlat: A PCR termék gél-elektroforézise. Escherichia coli transzformációja. 15. hét: Előadás: (1) A humán genom program eredményei. (2) Tartalék előadás. Gyakorlat: Indukált enzimszintézis. Az operonális szabályozás. 103
11. FEJEZET Követelmények A félévi munka értékelése és az index aláírása: Az előadások látogatása ajánlott, a gyakorlatokon való aktív részvétel kötelező. Az előadásokon elhangzottak és a bemutatott ábrák részét képezik a vizsgaanyagnak, ennek megfelelően a jelenlétet a szigorlaton kérjük számon. A gyakorlatokon való megjelenést ellenőrizzük. Ha valaki elháríthatatlan és előre látható ok miatt nem tud megjelenni egy gyakorlaton, köteles hiányzását egy másik csoport gyakorlatán pótolni. Pótlás csak ugyanazon a héten lehetséges. Kettőnél több igazolatlan és nem pótolt távolmaradás az indexaláírás megtagadását vonja maga után. 3 vagy 4 hiányzás esetén az aláírás sikeres gyakorlati beszámolóhoz kötött. 5 hiányzás esetén az index nem írható alá. A gyakorlatokon felkészülten kell megjelenni. A tematika, a gyakorlati jegyzetek és a kiosztott sokszorosított anyagok ebben segítséget nyújtanak. Aki három alkalommal készületlenül jön gyakorlatra, nem végzi el a kijelölt feladatot, ill. az elvégzett kísérlet elvi lényegéről nem tud röviden és érthetően beszámolni, nem kaphat indexaláírást A II. félév során 3 házi feladatot adunk ki. Ha ezen feladatok megoldása jó, vagy elfogadható és a hallgató az 1 hetes határidőn belül beadja, a gyakorlatvezető bonusz pontot is adhat érte. A gyakorlatokon mindenkinek jegyzőkönyvet kell vezetnie. A gyakorlati jegyzőkönyvek formai követelményei: A gyakorlat elején meg kell lennie: 1. A gyakorlat címe, témája 2. A kísérlet elve 3. A kísérleti módszer A következő gyakorlat elején meg kell lennie: 4. A kapott eredmények 5. A levont következtetések A szemináriumi jegyzőkönyvek formai követelményei: A szeminárium elején meg kell lennie: 1. A szeminárium témája/témái 2. Az adott téma/témák 10 fontos fogalmának meghatározása Akinek 3 v. 4 gyakorlati (vagy szemináriumi) jegyzőkönyve hiányzik, annak az indexe nem írható alá, csak sikeres gyakorlati vizsga letétele után. Akinek négynél több esetben hiányzik a jegyzőkönyve, nem kaphat indexaláírást az adott félévben.el nem készített jegyzőkönyv pótlása legkésőbb az adott gyakorlat utáni héten történhet meg, ez után pótlást már nem tudunk figyelembe venni. Indexaláírás a félév utolsó gyakorlata után van. Külön hangsúlyt helyezünk a fénymikroszkóp kezelésének és beállításának ismeretére. Az I. félév folyamán minden hallgatónak beszámolón kell bizonyítania ennek a műszernek az elméleti ismeretét és kifogástalan gyakorlati használatára való képességét. Sikeres beszámoló hiányában a félév nem fogadható el. Az oktatási honlap címe: www.genetics.dote.hu, ahol az előadások ábrái megtalálhatók. A felhasználói név: gyogyszereszi_biologia_2, jelszó: telomerase Számonkérések évközben A vizsgára való eredményes felkészülés érdekében 3 alkalommal tartunk írásbeli számonkérést - csoportonként - nagyobb anyagrészekből. Ezeken a részvétel kötelező. Két elmulasztott évközi számonkérés esetén az index már nem írható alá.a számonkérések javasolt időpontja megtalálható a félév programjában. Más tantárgyak demonstrációival való ütközés elkerülése végett ezek az időpontok - legfeljebb egy héttel - eltolhatók. A folyamatos tanulást jutalmazni szeretnénk. Aki megfelelő tanulmányi átlagot ér el a félév folyamán, jutalompontokat kap, amit beszámítunk a vizsga eredményébe. A technikai részleteket a félév folyamán közöljük. Kollokvium Az I. félévet kollokvium zárja le. A kollokviumon számonkért tananyag érdemben megegyezik az I. féléves előadások és gyakorlatok tematikájával. A kollokvium írásbeli vizsga lesz, ami alapján jegyet ajánlunk meg. A megajánlott jegy (ha legalább elégséges) szóbeli vizsgával javítható. A sikertelen kollokvium legalább három nap eltelte után ismételt szóbeli vizsgával javítható. Sikeres vizsga eredménye ugyancsak javítható szóbeli vizsgával de félévenként csak két tárgyból. Legalább közepes kollokviumi eredményt elérő hallgatók a szigorlaton kedvezményben részesülnek: a szigorlaton csak genetikából kapnak kérdéseket. A kedvezmény csak akkor érvényes, ha a szigorlatot ugyanabban a tanévben teszik le. Szigorlat A tanévet és az egész anyagot lezáró vizsga. Felöleli mindkét félév előadásainak és gyakorlatainak valamint a megadott jegyzetek anyagát. A szigorlat írásbeli és szóbeli részből áll, az írásbeliben kb. 30 kérdést teszünk fel, melyek rövid esszé jellegűek, v. problémamegoldást, ábrafelismerést, v. más logikai feladatot tartalmazhatnak. Ilyen kérdéseket kapnak az évközi dolgozatokban is. A dolgozat eredménye alapján, amennyiben az legalább elégséges, jegyet ajánlunk 104
I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA meg, amely szóbeli felelettel javítható. Elégtelen esetén az ismételt vizsga követelményei és lefolyása megegyeznek az,,a vizsgáéval. Az évközi teljesítmény figyelembevételével megállapított jutalompontok beszámítanak a szigorlat eredményébe és az esetleges utóvizsgákra is érvényesek. A tanév folyamán kétszer az oktatók találkoznak a csoportok képviselőivel, ahol minden oktatással és vizsgáztatással kapcsolatos kérdést megbeszélünk. A hallgatóknak szóló hirdetményeket az Élettudományi Épületben a földszinten és a II. emeleten található hirdetőtáblán, valamint a gyakorlati termek ajtaján, ill. a tanszéki honlapon helyezzük el. A Humángenetikai Intézet által meghirdetett I-II. évfolyamon szabadon választható kurzusok: Prokarióták genetikája I- II. évf. AOG257302 Génsebészet ÁOK, FOK, GYTK, NK II. évf. AOG257203 A molekuláris biológia legújabb eredményei és azok orvosi alkalmazása II. évf. AOG257403 A részletes kurzusleírásokat l. a konkrét kurzusoknál. Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI LATIN II. Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 30 Idegennyelvi Lektorátus 1. hét: Gyakorlat: A III. declinatio, A két- és egyvégű melléknevek ragozásának ismétlése 2. hét: Gyakorlat: Izmok 9. hét: Gyakorlat: A légzőrendszer 10. hét: Gyakorlat: Az V. declinatio, Latin kicsinyítőképzők 3. hét: Gyakorlat: Melléknévfokozás, Prepozíciók és vonzataik 4. hét: Gyakorlat: A latin igék ragozási rendszere 5. hét: Gyakorlat: Az emésztőrendszer 6. hét: Gyakorlat: A tápcsatornához kötődő receptek 7. hét: Gyakorlat: A IV. declinatio, A participium imperfectum és perfectum 8. hét: Gyakorlat: Félévközi dolgozat Követelmények 11. hét: Gyakorlat: A bőr, Bőrgyógyászati készítmények és receptek 12. hét: Gyakorlat: A vizeletkiválasztás szervei 13. hét: Gyakorlat: A szívérrendszer 14. hét: Gyakorlat: Az idegrendszer alapvető gyógyszerkészítményei Ismétlés 15. hét: Gyakorlat: Félévvégi dolgozat A félévi munka értékelése és a kreditszerzés feltételei: Az óralátogatás kötelező. A félév értékelése 5 fokozatú gyakorlati jeggyel történik a félév során írt 2 írásbeli teszt valamint az órai munka alapján. Kettőnél több igazolatlan távolmaradás, ha az adott héten nem kerül pótlásra sor, az indexaláírás megtagadását vonja maga után. Tantárgy: SZERVES KÉMIA ELMÉLET I. Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Előadás: 60 Szerves Kémiai Tanszék 105
11. FEJEZET 1. hét: Előadás: A szerves kémia története, a hazai gyógyszeripar kialakulása. A szerves vegyületek homo és heteronukleáris kötéseinek jellemzése. 2. hét: Előadás: A kémiai kötés MO és VB elmélete. 3. hét: Előadás: Szerves vegyületek konstitúciója, konfigurációja, konformációja, sztereokémiai alapfogalmak. Kiralitás, optikai aktivitás. Optikailag aktív vegyületek tulajdonságai. A szerves vegyületek csoportosítása és nomenklatúrájának alapjai. 4. hét: Előadás: A szerves kémiai reakciók csoportosítása. Reakciómechanizmusok. Szerkezet és a fizikai tulajdonság összefüggései. 5. hét: Előadás: A szerves vegyületek szerkezetének meghatározása. A spektroszkópiai módszerek alapjai. 6. hét: Előadás: Alkánok szerkezete, izomériaviszonyai. Alkánok előállítása. 7. hét: Előadás: Alkánok és cikloalkánok reakciói. Szteroidok. 8. hét: Előadás: Alkének jellemzése, reakcióik és előállításuk. 9. hét: Előadás: Diének, polének, allil rendszerek jellemzése, reakcióik, előállításuk. 10. hét: Előadás: Alkinek jellemzése, előállításuk és reakcióik. Aromás vegyületek csoportosítása. 11. hét: Előadás: Aromacitás fogalma, aromás vegyületek reakciói. Az aromás elektrofil szubsztitúció elmélete. 12. hét: Előadás: Irányítási szabályok az aromás elektrofil szubsztitúciónál. 13. hét: Előadás: Policiklusos aromás vegyületek. 14. hét: Előadás: Halogénvegyületek jellemzése, reakcióik, előállításuk. 15. hét: Előadás: Halogénvegyületek, nukleofil szubsztitúciója és eliminációja. Követelmények Követelményszint: Az előadáson elhangzott ismeretek elégséges szintű elsajátítása. Index aláírás: Az aláírás feltétele a kollokvium sikeres teljesítése. Tantárgy: SZERVES KÉMIA GYAKORLAT I. Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Szeminárium: 14 Gyakorlat: 42 Szerves Kémiai Tanszék 1. hét: Szeminárium: A tanszék bemutatása, műszeres anyagvizsgáló laboratóriumok és kémiai szakkönyvtár bemutatása. Átkristályosítás. Szűrési technikák. Desztilláció. Gyakorlat: A. csoport: Felszerelés átvétele, balesetvédelmi oktatás, laborrend ismertetése. Acetanilid átkristályosítása vízből. Gravitációs és vákuum szűrés. Vékonyréteg-kromatográfiás tisztaságellenőrzés. Szilárd anyag szárítása.tisztaságellenőrzés op. méréssel és VRKval. B. csoport: Felszerelés átvétele, balesetvédelmi oktatás, laborrend ismertetése. Desztilláció légköri nyomáson és vákuumban. Forráspont mérés. A. csoport: Desztilláció légköri nyomáson és vákuumban. Forráspont mérés. B. csoport: Acetanilid átkristályosítása vízből. Gravitációs és vákuum szűrés. Vékonyrétegkromatográfiás tisztaságellenőrzés. Szilárd anyag szárítása.tisztaságellenőrzés op. méréssel és VRK-val. 2. hét: Szeminárium: Szerves kémiai nevezéktan rendszere. Vékonyréteg kromatográfia. Vákuumszűrés, vákuumdesztilláció. O.p. mérés. Gyakorlat: A. csoport: Nikotin kinyerése dohánylevélből. Vízgőzdesztilláció, sóképzés. B. csoport: Koffein izolálása tealevélből. Extrakció, folyadékok szárítása. Paprikaszínezékek oszlopkromatográfiás elválasztása. Oszlopkromatográfia. 106
3. hét: Szeminárium: Természetes vegyületek izolálása. Vízgőzdesztilláció. Folyadék-folyadék extrakció. Gyakorlat: A. csoport: Koffein izolálása tealevélből. Extrakció, folyadékok szárítása. Paprikaszínezékek oszlopkromatográfiás elválasztása. Oszlopkromatográfia. B. csoport: Nikotin kinyerése dohánylevélből. Vízgőzdesztilláció, sóképzés. 4. hét: Szeminárium: Vegyületek ábrázolása, modellezés. Oszlopkromatográfia. Folyadékok szárítása. Gyakorlat: A. csoport: Szénhidrogének. Ismeretlen meghatározása. Terc-butil-klorid előállítása és frakcionálása. B. csoport: Két szerves anyag keverékének elválasztása extrakcióval. Szénhidrogének I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA halogénszármazékai (kémcsőkísérletek). Követelmények 5. hét: Szeminárium: Az izomeria formái, konformáció, konfiguráció. Szénhidrogének.Az extrakció elve, gyakorlati kivitelezése. Szénhidrogének halogénszármazékai. Gyakorlat: A. csoport: Két szerves anyag keverékének elválasztása extrakcióval. Szénhidrogének halogénszármazékai (kémcsőkísérletek). B. csoport: Szénhidrogének. Ismeretlen meghatározása. Terc-butilklorid előállítása és frakcionálása. A. csoport: Gyakorlat értékelése; felszerelés leadása. B. csoport: Gyakorlat értékelése; felszerelés leadása. Követelményszint: A gyakorlatok és a zárthelyi dolgozatok sikeres teljesítése. Évközi számonkérés: Zárthelyi dolgozatok a gyakorlatok elméleti anyagából, és a korábbi gyakorlatok kísérleti megfigyeléséből. Index aláírás: a gyakorlati tematika teljesítése. Érdemjegy javítás: gyakorlati érdemjegy javítása a TVSz alapján csak a gyakorlat újbóli felvételével lehetséges. A laboratóriumi gyakorlat két negyed évre tömbösítve lesz megtartva, 6ó/hét. Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Tantárgy: SZERVETLEN ÉS KVALITATÍV ANALITIKAI KÉMIA ELMÉLET Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Előadás: 45 1. hét: Előadás: Az elemekről általában. Az elemek csoportosítása, gyakoriságuk. Előállításuk fizikai és kémiai (kohászati) módszerekkel. Nemfémes elemek előállítása oxidációval. Fém-oxidok és halogenidek redukciója szénnel, hidrogénnel, fémekkel. Fém-halogenidek és karbonilok hőbontása. Elemek kinyerése és tisztítása elektrolízissel. A hidrogén. Atomi és fizikai sajátságok, előfordulásuk, kémiai tulajdonságok. A deutérium és trícium. Orto- és parahidrogén. A hidrogén túlfeszültség és alkalmazásai. Előállítás és felhasználás. A nemesgázok (18. csoport). A nemesgázok atomi és fizikai sajátságai, előfordulása, kémiai tulajdonságai. A nemesgáz klatrátok, ionos és kovalens vegyületeik. Előállításuk és felhasználásuk. 2. hét: Előadás: A halogének (17. csoport). A halogén elemek előfordulása, fizikai és kémiai tulajdonságai. Interhalogének. A halogén elemek hidrogén- és oxigénvegyületei, oxosavai. Az oxosavak szerkezete és erőssége. Előállításuk és felhasználásuk. 3. hét: Előadás: A kalkogén elemek (16. csoport). A kalkogén elemek előfordulása, fizikai és kémiai tulajdonságai. A kalkogén elemek hidrogén- és halogénvegyületei. A víz és a vízlágyítás. A kalkogén elemek oxigénvegyületei, oxosavai. Kén-nitrogén vegyületek. Az elemek előállítása és felhasználása. 4. hét: Előadás: A nitrogéncsoport (15. csoport). A nitrogéncsoport elemeinek előfordulása, fizikai és kémiai tulajdonságai. Vegyületeik fő típusai, a nitrogén és a foszfor sztereokémiájának összehasonlítása. Hidridek, az ammónia előállítása és alkalmazásai. Oxidok és oxosavak szerkezete, kémiai tulajdonságaik, gyakorlati jelentőségük. Az elemek előállítása és felhasználása. A IV. oszlop főcsoportjának (14. csoport) elemei. A 14. csoport elemeinek előfordulása, fizikai és kémiai tulajdonságai. Az elemek előállítása és felhasználása. A szén és szilícium kémiájának jellemző vonásai. A szén sztereokémiája, a szénvegyületek fő típusai. A szilícium főbb vegyületei. Oxidok, oxosavak és származékaik. Fontosabb szénnitrogén vegyületek. Karbidok. 5. hét: Előadás: A III. oszlop főcsoportjának (13. csoport) elemei. A 13. csoport elemeinek előfordulása, fizikai és kémiai 107
11. FEJEZET tulajdonságai. Az EX 3 összetételű vegyületek szerkezetének és kémiai tulajdonságainak értelmezése. A háromcentrumos kötés. A bór hidridjei, a bór és az alumínium komplex hidridjei. Oxidok és származékaik. Az elemek előállítása és felhasználása. Halogén- és kénvegyületek összefoglaló áttekintése. A III VI. oszlop elemeinek halogénvegyületei, fizikai és kémiai tulajdonságaik. Az ionos és kovalens halogenidek összehasonlítása. A III VI. oszlop elemeinek szulfidjai. A szulfidok fő típusai. Tiosavak, tiobázisok, tiosók. 6. hét: Előadás: Kvalitatív analitikai kémia alapjai. Az analitikai kémia fogalma, kialakulása. A kvalitatív kémia analízis feladata és módszerei. A minőségi kémiai analízisben használatos fontosabb módszerek. A kémiai reakciók csoportosítása az analitikai kémia szempontjai szerint: savbázis-, redoxi- és komplexképződéssel, színváltozással és csapadékképződéssel járó reakciók. A kémiai reakciók szelektivitása, specifitása és érzékenysége. A minőségi kémiai analízis előkészítő műveletei: a mintavétel, homogenizálás, oldás. 7. hét: Előadás: Az anionok és kationok csoportosítása. A csoportosítás lehetőségei, szervetlen kémiai alapjai. A koordinációs kémiai alapfogalmak. A komplex egyensúlyok, a stabilitást megszabó tényezők. A komplex vegyületek és a ligandumok csoportosítása. A hard-soft elmélet alkalmazása az analitikai kémiában. Az anionok 1. és 2. osztálya: a karbonát-, hidrogénkarbonát-, szilikát-, szulfid-, poliszulfid-, szulfit-, tioszulfát- és hipokloritionok, valamint a borát-, foszfát-, szulfát-, fluorid, bromát- és jodátionok reakciói. Az anionok 3. és 4. osztálya: a klorid-, bromid-, jodid-, cianid- és rodanid-, valamint a nitrit-, nitrát-, acetát-, klorát-, perklorátionok és a peroxid reakciói. 8. hét: Előadás: Rendszeres minőségi elemzés. A Freseniusrendszer. A kationok 1. osztálya: az ezüst-, ólom-, higany(i)-, higany(ii)-, réz-, bizmut- és kadmiumionok reakciói és elválasztásuk. A kationok 2. osztálya: anionképző félfémek, arzenit, arzenát, tetrakloroantimonát(iii), hexakloro-antimonát(v), tetraklorosztannát(ii) és hexakloro-sztannát(iv) ionok reakciói és elválasztásuk. A kationok 3. osztálya: nikkel-, kobalt-, vas(ii)-, vas(iii)-, mangán- (permanganát), króm(iii)- (kromát), alumínium- és cinkionok reakciói és elválasztásuk. A kationok 4. és 5. osztálya: kalcium-, stroncium-, bárium-, valamint nátrium-, kálium-, litium-, magnézium- és ammónium-ionok reakciói és elválasztásuk. Az összetett analízis menete. Egyszerűbb elválasztási lehetőségek a minőségi kémiai elemzés során. Feltárási módszerek. 9. hét: Előadás: Az s-mező elemei. Az alkálifémek fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. Az alkálifémek oldódása cseppfolyós 108 ammóniában. Az alkálifémek kovalens vegyületei, komplexvegyületei, koronaéterek és kriptándok. Az alkáliföldfémek fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. Az alkáliföldfémek fontosabb vegyületei: hidridek, halogenidek, oxidok, hidroxidok és ásványi savakkal alkotott sók, komplexek. A Grignard-reagens. 10. hét: Előadás: A d-mező elemei: az átmeneti fémek általános jellemzése. Az átmenetifémek elektronszerkezete, az oxidációs szám, az atom- és ionméret változása. Az átmenetifémek vízszintes és függőleges hasonlósága. Az átmenetifémek fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk. Az átmenetifémek vegyületeinek általános jellemzése. A hidridek. A halogenidek kötésviszonyai, csoportosításuk. Az oxidok, hidroxidok és oxosavak, sav-bázis és redoxi reakcióik. Az átmeneti fémek ionjai vizes oldatokban, a hidratált kationok, oxokationok és oxoanionok létezésének feltételei. Az izo- és heteropolisavak képződése. Az átmenetifémek szulfidjai és néhány egyéb biner vegyületük. -akceptor ligandumokkal alkotott komplexek. Karbonilok, alkénkomplexek. A d-mező elemei. A titán, cirkónium és hafnium fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. Halogenidjeik és oxidjaik, a titántetraklorid, titán-dioxid és cirkónium-dioxid gyakorlati jelentősége. A vanádium, nióbium és tantál fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. Halogenidjeik szerkezete, klasztervegyületek. Oxidjaik és származékaik. 11. hét: Előadás: A króm, molibdén és wolfram fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. Halogenidjeik és oxidjaik jellemzése. Izoés heteropolisavak képződése. Fontosabb króm(iii)- komplexek. A mangán, technécium és rénium fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. Halogenidjeik és oxidjaik jellemzése. A mangán eltérő oxidációs állapotú vegyületei és gyakorlati jelentőségük. A vas, kobalt és nikkel fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. A vas- és acélgyártás kémiája. Halogenidjeik, oxidjaik, szulfidjaik és fontos komplexeik jellemzése. A platinafémek (Ru, Rh, Pd; Os, Ir, Pt) fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. Halogenidjeik, oxidjaik és szulfidjaik jellemzése. Komplexképző tulajdonságaik, ismertebb komplexeik. A transz-hatás jelentősége. Alkalmazásuk ipari katalízisben. A réz, ezüst és arany fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. Halogenidjeik, oxidjaik, szulfidjaik és fontos komplexeik jellemzése. A fényképezés kémiai alapjai. A cink, kadmium és higany fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. Halogenidjeik, oxidjaik, szulfidjaik és fontos komplexeik jellemzése.
12. hét: Előadás: A 4f-mező elemei: a lantanoidák. A lantanoidák elektron-szerkezete, a lantanoida kontrakció, fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. Hidridjeik, halogenidjeik, oxidjaik és fontosabb komplexeik jellemzése. Az 5f-mező elemei: az aktinoidák. Az aktinoidák elektron-szerkezete, fizikai és kémiai tulajdonságai. A tórium és az urán fizikai és kémiai tulajdonságai, előfordulásuk, előállításuk és felhasználásuk. Fontosabb vegyületeik, ezek szerepe az atomenergia hasznosításában. A transzurán elemek előállításának lehetőségei. 13. hét: Előadás: A bioszervetlen kémia alapjai. A biológiai rendszerek elemi összetétele. A létfontosságú és toxikus elemek megkülön-böztetése. A létfontosságú elemek funkcióinak csoportosítása. A biológiailag fontos ligandumok komplexképző sajátságai. Fizikai-kémiai és biokémiai kísérleti módszerek a biológiai rendszerek tanulmányozására. 14. hét: Előadás: A létfontosságú elemek funkciói. Kismolekulák szállítása, aktiválása a biológiai rendszerekben. -Négy részre tagolódik az előadás anyaga: A; A p-mező elemei B; Az s-, d- és f-mező elemei C; Az elemek bioszervetlen kémiája D; Az anionok és kationok minőségi analitikai kémiája I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények Metalloenzimek, metalloproteinek fogalma, fontosabb képviselőik, működésük. Kationmegoszlás, transzportfolyamatok. Ionfelvétel és iontranszport a membránon keresztül. Az alkálifémionok biológiai szerepe. A nátrium- és káliumionok biológiai szerepe: a membránpotenciál szabályozása, enzim-aktiválás. Az alkáliföldfémionok biológiai szerepe. A kalciumion szerepe az izomműködésben és az enzimek működésében. A kalcium szerepe a mineralizációban. A magnézium biológiai szerepe az enzimek működésében és a fotoszintézisben. 15. hét: Előadás: Az átmenetifémek és egyéb elemek biológiai szerepe. Az oxigénmolekula szállítása, tárolása és aktiválása. A vas szerepe és anyagcsere folyamatai. Réztartalmú proteinek és a réz anyagcsere folyamatai. A cink szerepe a biológiai rendszerekben, az enzimek aktiválásában. Egyéb elemek (molibdén, szelén, szilicium) jelentősége. Gyógyászati alkalmazás. A nehézfémek toxicitása. Komplex-vegyületek és komplexképző ligandumok, mint gyógyászati készítmények. A laboratóriumi gyakorlat igényeinek megfelelően a szervetlen kémia "A" részét (5x3 óra előadás) követően hangzik el a "D" analitika rész (2x3 óra előadás + a szemináriumi feldolgozás, ami a kollokviumi számomkérés részét képezi), majd a szervetlen kémia "B" (5x3 óra előadás) és a bioszervetlen kémia "C" (2x3 óra előadás) rész következik. Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Tantárgy: SZERVETLEN ÉS KVALITATÍV ANALITIKAI KÉMIA GYAKORLAT Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Szeminárium: 15 Gyakorlat: 75 1. hét: Gyakorlat: A laboratóriumi munkarend megbeszélése Balesetvédelmi oktatás A felszerelések átvétele Hidrogén előállítása Kipp-készülékben, a hidrogén meggyújtása (bemutatás) Kálium-klorát reakciója kénnel és vörösfoszforral (bemutatás) Kén-hidrogén reakciója kén-dioxiddal (bemutatás, olvasmány) Kén oldódása (NH 4 ) 2 S-ban (bemutatás) 2. hét: Gyakorlat: A klór előállítása és reakciója fémekkel (négyesével) Klór előállítása NaOCl (hypo) és HCl (sósav) reakciójával Alkáli-klorid, -bromid és -jodid reakciója tömény kénsavval A hipoklorition reakciói Oxigén előállítása csiszolatos gázfejlesztő készülékben (olvasmány) Elemek égése oxigénben (négyesével) A hidrogén-peroxid reakciói Kén-hidrogén és kén-hidrogénes víz előállítása, a H 2 S kimutatása A kénsav kémiai tulajdonságai 3. hét: Gyakorlat: Nitrogén előállítása 109
11. FEJEZET Az ammónia oxidálása halogénekkel (négyesével) Ammónia oldódása vízben (szökőkút kísérlet) (bemutatás) Nitrogén-monoxid előállítása és tulajdonságai (bemutatás) Salétromossav előállítása és tulajdonságai Kísérletek salétromsavval Kísérletek vörös és fehér foszforral Foszfor-pentaoxid reakciója vízzel 4. hét: Gyakorlat: A szén-dioxid tulajdonságai (négyesével) A szén-monoxid előállítása és tulajdonságai (négyesével) Kísérletek bórsavval Alkálifémek és alkáliföldfémek reakciója vízzel (négyesével) Ammónia cseppfolyósítása, anyagok oldódása cseppfolyós ammóniában (bemutatás) Az alumínium, ón és ólom kölcsönhatása savakkal és lúgokkal A vas, réz és cink kölcsönhatása savakkal és lúgokkal 5. hét: Gyakorlat: A reakciók gyakorlati csoportosítása (olvasmány) Az ionok csoportosítása (olvasmány) Az anionok reakciói (olvasmány) Az anionok I. osztálya A karbonát-, hidrogén-karbonát-, a szilikát-, a szulfid-, poliszulfid- és a szulfitionok reakciói Halogenátionok megkülönböztetése Tisztasági vizsgálat kémiai módszerekkel (olvasmány) Tisztasági vizsgálat: Bromát szennyezés vizsgálata káliumbromidban 6. hét: Gyakorlat: Az anionok II. osztálya A foszfát-, a szulfát-, a fluorid-, a bromát- és a jodátionok reakciói Ortofoszfátionok eltávolítása vizes oldatokból Az anionok III. osztálya A klorid-, a bromid- és a jodidionok reakciói Ismeretlen: Szilárd formában kiadott alkálifémsó ismeretlen anionjának kimutatása az anionok I-II. osztályából (CO 3 2 ; HCO 3 ; S 2 ; SO 3 2 ; SO 4 2 ; PO 4 3 (HPO 4 2, H 2 PO 4 ); F ; BrO 3 ; IO 3 ) Szorgalmi ismeretlen: Egy anion kimutatása oldatból az anionok I-II. osztályából (CO 3 2 (HCO 3 ); S 2 ; SO 3 2 ; SO 4 2 ; PO 4 3 (HPO 4 2, H 2 PO 4 ); F ; BrO 3 ; IO 3 ) 7. hét: Gyakorlat: Bromid- és jodidionok egymás melletti kimutatása klórosvízzel Kloridionok kimutatása bromid- és jodidionok mellett (Berg-reakció) Ismeretlen: Két anion kimutatása egymás mellett oldatból az anionok I III. osztályából A lehetséges ionok köre: CO 3 2 ; S 2 ; SO 3 2 ; SO 4 2 ; PO 4 3 (HPO 4 2, H 2 PO 4 ); F ; BrO 3 ; IO 3 ; Cl, Br ; I (Nincs kiadva együtt SO 3 2 és SO 4 2.) Szorgalmi ismeretlen: 1 vagy 2 anion kimutatása egymás mellett oldatból az anionok I III. osztályából. CO 3 2 ; S 2 ; 110 SO 3 2 ; SO 4 2 ; PO 4 3 (HPO 4 2, H 2 PO 4 ); F ; BrO 3 ; IO 3 ; Cl, Br ; I (Nincs kiadva együtt SO 3 2 és SO 4 2.) 8. hét: Gyakorlat: Az anionok IV. osztálya A nitrit-, a nitrát- és a klorátionok reakciói (A klorátionok 5. próbája bemutatás) Nitrit- és nitrátionok kimutatása Griess Ilosvay reagenssel Ismeretlen: Szilárd formában kiadott alkálifémsó keverék 2 ismeretlen anionjának (I IV. osztály: CO 3 2 ; S 2 ; SO 3 2 ; SO 4 2 ; PO 4 3 (HPO 4 2, H 2 PO 4 ); F ; BrO 3 ; IO 3 ; Cl, Br ; I ; NO 2 és NO 3 ) kimutatása (A következő anionpárok nincsenek kiadva : SO 3 2 SO 4 2 ; Br NO 3 ; I NO 3 ) Szorgalmi ismeretlen: 1 vagy 2 anion kimutatása oldatból az előbbiek figyelembevételével 9. hét: Gyakorlat: A kationok I. osztálya (olvasmány) A kationok I. osztályának reakciói A réz(ii)-, az ezüst(i)-, a kadmium(ii)-, a higany(ii)-, a higany(i)-, az ólom(ii)- és a bizmut(iii)ionok reakcói Tisztasági vizsgálat: Ólom szennyezés vizsgálata bórsavban 10. hét: Gyakorlat: Arzén szennyezés kimutatása Sanger-Blackpróbával (bemutatás) Tisztasági vizsgálat: Ezüst szennyezés vizsgálata bázisos bizmut(iii)-nitrátban Ismeretlen: 2 kation kimutása egymás mellett oldatból a kationok I. osztályából: Cu 2+ ; Ag + ; Cd 2+ ; Hg 2 2+ ; Hg 2+ ; Pb 2+ és Bi(III) (Nincs együtt kiadva : Hg 2 2+ és Hg 2+, valamint Cu 2+ és Hg 2 2+ ) Szorgalmi ismeretlen: I.osztálybeli 1 vagy 2 kation kimutatása oldatból (Nincs együtt kiadva: Hg 2 2+ és Hg 2+, valamint Cu 2+ és Hg 2 2+ ) 11. hét: Gyakorlat: A kationok II. osztálya (olvasmány) A kationok II. osztályának reakciói Az arzén(iii), az arzén(v), az antimon(iii), az antimon(v), az ón(ii) és az ón(iv) reakciói Néhány ion kimutatása szerves reagenssel Kromát- és dikromátionok képződése és tulajdonságai Permanganátionok képződése és tulajdonságai A 3d átmenetifémek oxidációs állapotai vizes oldatokban 12. hét: Gyakorlat: A kationok III. osztálya (olvasmány) A kationok III. osztályának reakciói Átmenetifém-cianidok és cianokomplexek képződése és vizsgálata A nikkel(ii)-, a kobalt(ii)-, a vas(ii)-, a vas(iii)-, a mangán(ii)-, a króm(iii)-, a cink(ii)- és az alumínium(iii)ionok reakciói Ismeretlen: 2 egymás melletti komponens kimutatása oldatból a kationok III. osztályából: Ni 2+ ; Co 2+ ; Fe 3+ ; Mn 2+ ; Cr 3+ ; Zn 2+ ; Al 3+ Szorgalmi ismeretlen: 1 vagy 2 egymás melletti komponens kimutatása oldatból a kationok III. osztályából:
Ni 2+ ; Co 2+ ; Fe 3+ ; Mn 2+ ; Cr 3+ ; Zn 2+ ; Al 3+ 13. hét: Gyakorlat: A kationok IV. osztálya (olvasmány) A kationok IV. osztályának reakciói A kalcium(ii)-, a stroncium(ii)- és a bárium(ii)ionok reakciói A stroncium(ii)- és a bárium(ii)ionok kimutatása nátriumrodizonáttal A kationok V. osztálya (olvasmány) A kationok V. osztályának reakciói A lítium-, a nátrium-, a kálium-, az ammónium- és a magnéziumionok reakciói Vízben rosszul oldódó alkálifémsók vizsgálata Nyomnyi mennyiségű ammónia kimutatása (bemutatás) Ismeretlenek: 2 egymás melletti komponens kimutatása oldatból a kationok I., III., IV. és V. osztályából Az egyik komponens Cu 2+ ; Ag + ; Cd 2+ ; Hg 2 2+ ; Hg 2+ ; Pb 2+, Bi(III); Ni 2+ ; Co 2+ ; Fe 2+ ; Fe 3+ ; Mn 2+ ; Cr 3+ ; Zn 2+ vagy Al 3+, míg a másik Ca 2+ ; Sr 2+ ; Ba 2+ ; NH 4+ ; Li + ; Na + vagy K + lehet. Szorgalmi ismeretlen: Megegyező összetételű az ismeretlennel I. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények 14. hét: Gyakorlat: A csoportreakciók összefoglalása (olvasmány) Összetett anyagok analízise a csoportreakciók segítségével (olvasmány) Ismeretlen anyagok azonosítása (olvasmány) Ismeretlen: Összetett kvalitatív analitikai feladat önálló végrehajtása: Kétkomponensű szilárd keverék összetevőinek kimutatása (kation és anion; A két komponensben vagy a kation, vagy az anion azonos, így összesen 3 ion mutatandó ki. A kationok lehetséges köre: Cu 2+ ; Ag + ; Cd 2+ ; Hg 2+ ; Pb 2+, Bi(III); Ni 2+ ; Co 2+ ; Fe 3+ ; Mn 2+ ; Cr 3+ ; Zn 2+ ; Al 3+ ; Ca 2+ ; Sr 2+ ; Ba 2+ ; NH 4+ ; Li + ; Na + és K +, de nincs kiadva együtt két IV., vagy két V. osztálybeli kation. Az anionok lehetséges köre: CO 3 2 (HCO 3 ); SO 4 2 ; PO 4 3 (HPO 4 2, H 2 PO 4 ); F ; Cl, Br ; I ; NO 3, de a feltüntetett deprotonált és protonált formák között nem kell különbséget tenni. A felszerelések leadása A tárgyat a 2. félévben hirdetjük meg heti 1 óra szeminárium és 5 óra laboratóriumi gyakorlat formájában. A szemináriumok célja a következő gyakorlatok előkészítése. A gyakorlat az első félévben teljesített Általános kémia előadások és gyakorlatok, valamint a párhuzamosan futó Szervetlen és kvalitatív analitikai kémia előadások anyagára építve lehetőséget biztosít az anyagismeret elmélyítésére, a kvalitatív analitika fontosabb módszereinek megismerésére. A gyakorlatokra történő felkészültséget, a korábban elsajátított anyagrészek ismeretének mélységét a gyakorlatok első részében (20-25 perc) írásban ellenőrizzük. Ezen írásbeli munkák érdemjegyei lényeges részét képezik a gyakorlati jegynek. Alapvető követelmény a 2,0 átlag elérése. Az ismeretlenek elemzésére szintén osztályzatot adunk. A tisztasági vizsgálatokat elfogadható, vagy nem elfogadható minősítéssel értékeljük. A szorgalmi ismeretlenek jó eredményei pozitívan befolyásolják a végső eredményt. A laboratóriumi munkáról jegyzőkönyvet kell vezetni, amelynek színvonalát a gyakorlati jegy megállapításánál szintén figyelembe vesszük. Ha sem a gyakorlati munka, sem az elméleti munka nem éri el a kívánt szintet, a gyakorlati jegy elégtelen, ami csak a gyakorlat újbóli felvételével javítható. Ha a gyakorlati munka megfelelő, de az elméleti felkészültség nem (a kis zárthelyi dolgozatok átlaga nem éri el a 2,00- t), akkor a gyakorlati jegy szintén elégtelen, de ez a vizsgaidőszakban javítható. A javítás módja: írásbeli beszámoló a gyakorlat és a szeminárium elméleti anyagából. 111
12. FEJEZET 12. FEJEZET II. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Farmakognózia Részleg Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZETI NÖVÉNYTAN ELMÉLET Év, szemeszter: 2. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: A gyógyszerészeti növénytan, a botanika története, a növényi sejt szerkezete, működése, funkciói, a növényi organellumok 7. hét: Előadás: Embriophyta, cormophyta növények, mohák, harasztok és gyógyászati szempontból fontos fajaik. 2. hét: Előadás: A növényi szövetek, merisztémák, a bőrszövetrendszere, a szállítószövet-rendszer, alapszövetrendszer, a kiválasztó és váladéktartó szövetek. 3. hét: Előadás: A növényi test felépítése, a gyökér, a szár szöveti felépítése, kialakulása, működése, a fa és háncsszövetek, szár és hajtástípusok és módosulásai 4. hét: Előadás: A levél szövettana, működése, típusai, módosulásai, a virág szöveti felépít-ése, az ivaros szaporodás, az életciklus fogalma és típusai az evolució során, a virág részei, csésze, párta, lepel, porzó és termőtáj, kettős megtermé-kenyítés, virágdiagram, virágképlet, a mag és a termés, terméstípusok és módosulásai. 5. hét: Előadás: A növényi embrió és a csíranövény. Növényrendszertani alapismeretek, a növényrendszerezés története, mesterséges és fejlődéstörténeti rendszerek (fenetikus-, alkalmazott-, kemotaxonómiai rendszerek. Rendszertani fogalmak: a faj, a populáció, a geno- és fenotípus stb. 6. hét: Előadás: Az élővilág rendszerezése, a prokarióta és eukarióta szerveződés, növényi vírusok, baktériumok (cianobaktériumok) algák rendszerezésének alapjai. Követelmények A tantárgyi követelmények az első előadáson kerülnek ismertetésre. 8. hét: Előadás: Spermatophyta növények, nyitvatermők általános jellemzése, fontosabb alosztályok, rendek és családok. 9. hét: Előadás: Zárvatermők rendszertana, Dicotyledonopsida, Magnoliidae és fontosabb rendjei, családjai. 10. hét: Előadás: Hamamelididae és fontosabb rendjei, családjai. 11. hét: Előadás: Dilleniidae és fontosabb rendjei, családjai. 12. hét: Előadás: Rosidae és fontosabb rendjei, és családjai. 13. hét: Előadás: Asteridae és fontosabb rendjei, családjai. 14. hét: Előadás: Monocotyledonopsida, Liliidae és fontosabb rendjei, családjai. 15. hét: Előadás: Commelinidae és fontosabb rendjei, családjai, Arecidae és fontosabb rendjei, családjai. Farmakognózia Részleg Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZETI NÖVÉNYTAN GYAKORLAT Év, szemeszter: 2. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 30 112
1. hét: Gyakorlat: A növényi sejt felépítése, diagnosztikus értékű sejtalkotók, sejtfal zárványok, vakuolum, festett preparátumok (neutrál vörös, lugol oldat), plazmolízis jelenség vizsgálata, saját preparátumok készítése. 2. hét: Gyakorlat: A bőrszövetrendszer tanulmányozása (elsődleges, másodlagos bőrszövet), egyszikű növény levél epidermiszének és sztómáinak vizsgálata, saját preparátum készjtése. Digitalis purpureae folium - kollabált fedőszőr. Salviae folium - ostoros fedősrőr. Absinthii folium - T- alakú fedőszőr. Althaeae folium - csillag alakú fedőszőr. Thymi folium - kampó alakú fedőszőr. Lamiaceae- tjpusú mirígyszőr és csillagalakú fedőszőr sztereomikroszkópos vizsgálata. Periderma és lenticella vizsgálata, Frangulae cortex. 3. hét: Gyakorlat: Az alapszövetremdszer vizsgálata, raktározó alapszövet - Salep tuber, átszellüztető alapszövet - calami rhizoma. A mechanikai alapszövet vizsgálata, sarkos kollenchima - Marrubii herba, lemezes kollenchima - Capsici fructus, kősejt - Cydoniae fructus. A kiválasztó alapszövet vizsgálata, szkizogén illóolajjárat - Foeniculi fructus, lizigén illóolajjárat - Aurantii pericarpium. 4. hét: Gyakorlat: A szállítószövetrendszer vizsgálata, a faszövet elemeinek vizsgálata, tracheák, tracheidák, farostok, faparenchima. Háncsszövet elemeinek vizsgálata, rostacsövek, kísérősejtek, háncsrostok, háncsparenchima. Szállítónyaláb tjpusok vizsgálata, egyszerű nyaláb - Veratri radix, kollaterális nyílt nyaláb - Agrimoniae herba, kollaterális zárt nyaláb, leptocentrikus nyaláb - Calami rhizoma, bikollaterális nyaláb - Belladonnae folium, hadrocentrikus nyaláb - Filicis maris rhizoma. 5. hét: Gyakorlat: Elsődleges vastagodású gyökér általános szöveti szerkezete, Veratri radix, Valerianae radix, Primulae radix. Másodlagos vastagodású gyökér általános szöveti szerkezete, Liquiritiae radix, Saponariae albae radix, Belladonnae radix, Gentianae radix, Althaeae radix. 6. hét: Gyakorlat: Másodlagos vastagodású gyökér általános szöveti szerkezete, Ipecacuanhae radix, Ononidis radix, Ratanhiae radix. Rhizomák általános szüöveti szerkezete, Graminis rhizoma, Veratri rhizoma, Rhei rhizoma. 7. hét: Gyakorlat: A növényi szár és kérgek vizsgálata, egy és kétszikű lágyszárú szár általános szöveti szerkezetének vizsgálata, Agrimoniae herba. Equisetum arvense meddő hajtásának szöveti szerkezete. Kérgek általános szöveti szerkezete, héjkéreg, Chinae cortex, Frangulae cortex, II. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények Cinnamomi cassiae cortex, Cinnamomi ceylonici cortex, Quercus cortex. 8. hét: Gyakorlat: A lomblevél általános szöveti szerkezetének vizsgálata, Sennae folium, Absinthii folium, Uvae ursi folium, Belladonnae folium.derített levél vizsgálata, Belladonnae folium, Stramonii folium, Hyoscyami folium. Kálcium-oxalát kristályformák vizsgálata. 9. hét: Gyakorlat: A termés vizsgálata. Ikerkaszsttermés, felfújt bogyótermés, narancstermés és tobobogyó vizsgálata, Foeniculi fructus, Carvi fructus, Anisi vulgaris fructus, Conii fructus, Coriandri fructus, Aurantii pericarpium, Juniperi galbulus. Apiaceae termések sztereómikroszkópos vizsgálata. 10. hét: Gyakorlat: A magok általános szöveti szerkezetének vizsgálata Lini semen, Strophanthi semen, Strychni semen, Sinapis nigrae semen, Myrysticae semen. Strychni semen és Strophanthi semen sztereómikroszkópos vizsgálata. Az azonosító szövettani bélyegek vizsgálata drogporokban. 11. hét: Gyakorlat: A gyógyászati szempontból fontos növénycsaládok jellemzése, legfontosabb fajainak bemutatása, növényhatározás, Ranunculacae, Helleboracae, Papaveraceae, Fumariaceae. 12. hét: Gyakorlat: A gyógyászati szempontból fontos növénycsaládok jellemzése, legfontosabb fajainak bemutatása, növényhatározás. Rosaceae, Fabaceae, Apiaceae, Brassicaceae. 13. hét: Gyakorlat: A gyógyászati szempontból fontos növénycsaládok jellemzése, legfontosabb fajainak bemutatása, növényhatározás. Apocynaceae, Rubiaceae, Boraginaceae 14. hét: Gyakorlat: A gyógyászati szempontból fontos növénycsaládok jellemzése, legfontosabb fajainak bemutatása, növényhatározás. Lamiaceae, Solanaceae, Scophulariaceae, Asteraceae. 15. hét: Gyakorlat: A gyógyászati szempontból fontos növénycsaládok jellemzése, legfontosabb fajainak bemutatása, növényhatározás. Monocotylenodonopsida, Liliaceae, Poaceae. Számonkérés. A Tantárgyi követelmények részletesen az első gyakorlaton kerülnek ismertetésre. 113
12. FEJEZET Tantárgy: FIZIKAI KÉMIA II. Év, szemeszter: 2. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 45 Fizikai Kémiai Tanszék/Homogén Katalízis és Reakciómechanizmusok Kutatócsoport 1. hét: Gyakorlat: félév eleji gyakorlatismertető 2. hét: Gyakorlat: Oldatok elektromos vezetésének mérése vagy Oldatok fényelnyelésének mérése 6. hét: Gyakorlat: Reakciókinetikai mérések gázvolumetriásan vagy Forgatóképesség mérése 7. hét: Gyakorlat: Gázvolumetria vagy Elektrolízis 3. hét: Gyakorlat: Elektromotoros erő mérése vagy Hőmennyiség mérése 4. hét: Gyakorlat: Sűrűségmérés vagy Kolligatív sajátságok vizsgálata 5. hét: Gyakorlat: Reakciókinetikai mérések vagy Aktivitási együttható meghatározása koncentrációs galvánelem vizsgálatával 8. hét: Gyakorlat: Refraktometria és viszkozimetria 9. hét: Gyakorlat: Desztilláció 10. hét: Gyakorlat: A korrózió elektrokémiai vizsgálata 11. hét: Gyakorlat: pótgyakorlat Követelmények A félév során a gyakorlatvezető által előre meghatározott gyakorlatokat kell elvégezni. A méréseket a hallgatók önállóan, egyesével végzik, a gyakorlatok sorrendje hétről hétre, egyénenként változó. A tárgy gyakorlati jeggyel zárul, amelynek alapja a gyakorlatok elvégzésének színvonala, beleértve a gyakorlatokhoz kapcsolódó elméleti anyag ismeretét is. Az érvényes tanulmányi és vizsgaszabályzattal összhangban levő a félév elején részletesen ismertetett követelmények nem teljesítése az aláírás és gyakorlati jegy megtagadásával jár. Tantárgy: KOLLOIDKÉMIA ELMÉLET Év, szemeszter: 2. évfolyam - 1. félév Előadás: 28 Kolloid- és Környezetkémiai Tanszék 1. hét: Előadás: A kolloidika tárgya. A kolloid rendszerek osztalyozása, jellemzése. 2. hét: Előadás: Kolloid állapotjelzők. Molekuláris kölcsönhatások. Határfelületi jelenségek: fluid határfelületek 3. hét: Előadás: A határfelületi kémia alapjai. Folyadék gáz, szilárd-gáz, szilárd- folyadék határfelületek 4. hét: Előadás: Adszorpció es orientació a határfelületen. Felületaktivitás és inaktivitás. Monomolekuláris felületi rétegek. 5. hét: Előadás: Szilárd-gáz hatarfelület. Szilárd felület molekuláris szinten. Felületvizsgáló módszerek. Szorpciós izotermák. 114
6. hét: Előadás: Adszorpció oldatból. Elegyadszorpció. Adszorpció erős elektrolitok vizes oldataiból. 7. hét: Előadás: Elektromos kettősréteg. Elektromos potenciálkülönbség eredete. Az elektromos potenciálkülönbség nagysága. 8. hét: Előadás: Kolloidstabilitás I. Liofób, liofil kolloidok. DLVO elmélet. II. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA szolok.) 11. hét: Előadás: Asszociációs kolloidok. Tenzidek. 12. hét: Előadás: Makromolekulak. A linearis polimerek mérete, alakja, molekulatömeg eloszlás. Ozmózis. Szedimentáció. Ultracentrifuga. Diffúziómérés, Donnan-potenciál. 13. hét: Előadás: Reológia. Általános definíciók. Viszkozitásanyagszerkezet.Reológiai mérések. 9. hét: Előadás: KolloidstabilitasII.. Sztérikus + elektrosztatikus stabilizálás. 10. hét: Előadás: Kolloid rendszerek előállitása es tisztítása. Aeroszolok, lioszolok, xeroszolok. (Habok, emulziók, 14. hét: Előadás: Fényszórás. A jelenség magyarázata. A szórt fény szögfüggéseés polarizációja. SLS és DLS. Spektrálanalizis, Autokorreláció Tantárgy: KOLLOIDKÉMIA GYAKORLAT Év, szemeszter: 2. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 28 Kolloid- és Környezetkémiai Tanszék 1. hét: Gyakorlat: Kenőcs reológiai vizsgálata 2. hét: Gyakorlat: Oldatok felületi feszültségének tanulmányozása 6. hét: Gyakorlat: Asszociációs kolloidok CMC értékének meghatározása 7. hét: Gyakorlat: Szolubilizáció vizsgálata 3. hét: Gyakorlat: Polimerek átlagos molekulatömegének meghatározása 4. hét: Gyakorlat: Reológiai mérések rotációs viszkoziméterrel 5. hét: Gyakorlat: Színezékek elválasztása papír-elektroforézissel 8. hét: Gyakorlat: Részecskeméret-eloszlás meghatározása 9. hét: Gyakorlat: Adszorpció szilárd folyadék határfelületen 10. hét: Gyakorlat: Különböző reológiai típusú anyagok minősítése Brookfield RV viszkoziméterrel Tantárgy: SZERVES KÉMIA ELMÉLET II. Év, szemeszter: 2. évfolyam - 1. félév Előadás: 60 Szerves Kémiai Tanszék 1. hét: Előadás: Alkoholok, fenolok, éterek csoportosítása, kötésszerkezete. Alkoholok, éterek és tioanalogonjainak előállítása. 115
12. FEJEZET 2. hét: Előadás: Alkoholok, éterek és tioanalogonjaik reakciói. 3. hét: Előadás: Fenolok és tioanalogonjainak előállítása és reakcióik. 4. hét: Előadás: Aminovegyületek jellemzése, reakcióik és előállításuk. Peptidek és fehérjék szerkezete. 10. hét: Előadás: Peptidek szerkezetének meghatározása, peptidszintézisek. Szénhidrátok, mono-, di- és poliszacharidok jellemzése, térszerkezetük. 11. hét: Előadás: Szénhidrátok reakciói, di- és poliszacharidszintézisek. 5. hét: Előadás: Nitrovegyületek, diazovegyületek és diazóniumsók előállítása és reakciói. 6. hét: Előadás: Aldehidek, ketonok és dioxovegyületek reakciói és előállításuk. Nukleofil addíciós-eliminációs reakciók. 7. hét: Előadás: Mono- és dikarbonsavak, valamint származékai csoportosítása, kötésrendszerük jellemzése, reaktivitási viszonyaik. 8. hét: Előadás: Acil nukleofil szubsztitúció, karbonsavak és savszármazékok előállítása és egymásba alakítása. Szerves szénsavszármazékok. 9. hét: Előadás: Aminosavak jellemzése, reakcióik, előállításuk. 12. hét: Előadás: Heterociklusos vegyületek, heteroaromás rendszerek. Három-, négy- és öttagú, egy heteroatomot tartalmazó heterociklusok. -laktám antibiotikumok. Követelmények Követelményszint: Az előadáson elhangzott ismeretek elégséges szintű elsajátítása. Index aláírás: Az aláírás feltétele a szigorlat sikeres teljesítése. 13. hét: Előadás: Porfinvázas vegyületek. Öttagú, két- és több heteroatomot tartalmazó gyűrűrendszerek. Hattagú, egy heteroatomot tartalmazó gyűrűrendszerek. 14. hét: Előadás: Hattagú, több heteroatomot tartalmazó gyűrűrendszerek jellemzése és jelentőségük. Alkaloidok. Flavonoidok, vitaminok. 15. hét: Előadás: Nukleozidok, nukleotidok és nukleinsavak szerkezete, előállítása és átalakításaik. Tantárgy: SZERVES KÉMIA GYAKORLAT II. Év, szemeszter: 2. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 60 Szerves Kémiai Tanszék 1. hét: Gyakorlat: A. Csoport: Felszerelés átvétele, balesetvédelmi oktatás; Karvon kivonása köménymagból vízgőzdesztilláció, oxidáció, VRK. B. csoport: Felszerelés átvétele, balesetvédelmi oktatás. Piperin kinyerése feketeborsból, szilárd-folyadék extrakció, VRK. 2. hét: Gyakorlat: A. Csoport: Piperin kinyerése feketeborsból, szilárd-folyadék extrakció, VRK. Szénhidrogének hidroxiszármazékai (kémcsőkísérletek). Ismeretlen meghatározás. B. csoport: Karvon kivonása köménymagból vízgőzdesztilláció, oxidáció, VRK. Szénhidrogének hidroxiszármazékai (kémcsőkísérletek). Ismeretlen meghatározás. 3. hét: Gyakorlat: A. Csoport: Benzamid előállítása, savamid képzés. 2,6-Dibenzilidénciklohexanon előállítása: Claisen- Schmidt kondenzáció. Heterociklus előállítása. B. csoport: Ciklohexanon előállítása és hidrazonképzés, szekunder alkohol oxidációja (kémcsőváltozat). N-benzoil-glicin (hippursav) előállítása. Szénhidrogének aminoszármazékai (kémcsőkísérletek). Ismeretlen meghatározás. 4. hét: Gyakorlat: A. Csoport: Ciklohexanon előállítása és hidrazonképzés, szekunder alkohol oxidációja (kémcsőváltozat). N-benzoil-glicin (hippursav) előállítása. Szénhidrogének aminoszármazékai (kémcsőkísérletek). 116
Ismeretlen meghatározás. B. csoport: Benzamid előállítása, savamid képzés. 2,6-Dibenzilidénciklohexanon előállítása: Claisen-Schmidt kondenzáció. Heterociklus előállítása. 5. hét: Gyakorlat: A. Csoport: Acetil-szalicilsav előállítása: acetilezés savanhidriddel. Jodoform előállítása, haloform reakció. Szénhidrogének oxoszármazékai (kémcsőkísérletek). Ismeretlen meghatározás. B. csoport: A szerecsendió gliceridjének izolálása és elszappanosítása. Benzoesav előállítása, haloform reakció. Benztriazol előállítása, diazotálás. B. csoport: 6. hét: Gyakorlat: A. Csoport: A szerecsendió gliceridjének II. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények izolálása és elszappanosítása. Benzoesav előállítása, haloform reakció. Benztriazol előállítása, diazotálás. B. csoport: Acetil-szalicilsav előállítása: acetilezés savanhidriddel. Jodoform előállítása haloform reakció. Szénhidrogének oxoszármazékai (kémcsőkísérletek). Ismeretlen meghatározás. 7. hét: Gyakorlat: A. csoport: A gyakorlat értékelése, felszerelés leadása. B. csoport: A gyakorlat értékelése, felszerelés leadása. Követelményszint: A gyakorlatok és a zárthelyi dolgozatok sikeres teljesítése. Évközi számonkérés: Zárthelyi dolgozatok a gyakorlatok elméleti anyagából, és a korábbi gyakorlatok kísérleti megfigyeléséből. Index aláírás: a gyakorlati tematika teljesítése. Érdemjegy javítás: gyakorlati érdemjegy javítása a TVSz alapján csak a gyakorlat újbóli felvételével lehetséges. A laboratóriumi gyakorlat negyed évre tömbösítve lesz megtartva, 8ó/hét. Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Tantárgy: KVANTITATÍV ANALITIKAI KÉMIA I. Év, szemeszter: 2. évfolyam - 1. félév Előadás: 45 Szeminárium: 15 1. hét: Előadás: Bevezetés: Az analitikai kémia, feladata Oldategyensúlyi reakciók és analitikai alkalmazásuk: csak mennyiségi analitikai alkalmazások, visszautalásokkal a szervetlen kémiai ismeretekre a minőségi analitikai vonatkozásoknál. Szeminárium: Savakkal-bázisokkal, sav-bázis reakciókkal kapcsolatos számolások: Alapvető ph-számolási feladatok (ismétlés). Egyértékű gyenge savak és bázisok, konjugált párjaik oldatainak kvantitatív jellemzése. Sav-bázis pufferek, pufferkapacitás. Titrálási görbék, titrálási eredmények számolása. 2. hét: Előadás: Sav-bázis egyensúly (tárgyalása a Brönsted- Lowry elmélet alapján) Alapfogalmak: savak, bázisok, amfolitok, öndisszociáció, savak, bázisok erősségének jellemzése, disszociációs állandó, asszociációs állandó. ph számolás: erős savak, erős bázisok ph-ja, gyenge savak, gyenge bázisok, pufferek ph-ja, többértékű savak, bázisok ph-ja, átfedő párhuzamos sav-bázis egyensúlyok: makrokonstans és mikrokonstans. Sav-bázis titrálások: titrálási görbék és számításuk, alakjukat befolyásoló tényezők, végpont, ekvivalenciapont, végpontjelzési módszerek (Gran függvény és alkalmazásai). Gyakorlati alkalmazások. Szeminárium: Savakkal-bázisokkal, sav-bázis reakciókkal kapcsolatos számolások: Alapvető ph-számolási feladatok (ismétlés). Egyértékű gyenge savak és bázisok, konjugált párjaik oldatainak kvantitatív jellemzése. Sav-bázis pufferek, pufferkapacitás. Titrálási görbék, titrálási eredmények számolása. 3. hét: Előadás: Komplexképződési egyensúly Alapfogalmak: lépcsőzetes egyensúly, egyensúlyi állandók, részecskeeloszlási görbék, látszólagos stabilitási állandó, kelát effektus. Komplexometriás titrálások: titrálási görbék és számításuk, alakjuk függése a körülményektől, végpontjelzés, komplexképződési reakció szelektívvé tétele. Gyakorlati alkalmazások. Szeminárium: Savakkal-bázisokkal, sav-bázis reakciókkal kapcsolatos számolások: Alapvető ph-számolási feladatok (ismétlés). Egyértékű gyenge savak és bázisok, konjugált párjaik oldatainak kvantitatív jellemzése. Sav-bázis pufferek, pufferkapacitás. Titrálási görbék, titrálási eredmények számolása. 4. hét: Előadás: Csapadékképződési egyensúly Alapfogalmak: oldhatóság, oldékonyság, oldhatósági szorzat, csapadékok oldhatóságát befolyásoló tényezők. Csapadékos titrálások: 117
12. FEJEZET titrálási görbék, számításuk és alakjuk, végpontjelzési módszerek. Gyakorlati alkalmazások (argentometria). Szeminárium: Többértékű savak és bázisok, amfolitok (illusztrálás a foszforsav titrálási görbéjének értékelése alapján). Sav-bázis reakciókon alapuló titrálásokkal kapcsoltos számolások Ekvivalenciapont számolása, indikátor kiválasztása. A titrálás megtervezéséhez kapcsolódó számolások, titrálás végeredményének számolása. 5. hét: Előadás: Redoxi egyensúly Alapfogalmak: redoxi potenciál, Nernst egyenlet, egyensúlyi redoxi potenciál, egyensúlyi állandó és redoxi potenciál, a redoxi potenciált befolyásoló tényezők. Redoxi titrálások: titrálási görbék, számításuk és alakjuk, gyakorlati alkalmazások (permanganometria, kromatometria, cerimetria, bromatometria, jodometria, reduktometriás titrálások). Szeminárium: Többértékű savak és bázisok, amfolitok (illusztrálás a foszforsav titrálási görbéjének értékelése alapján). Sav-bázis reakciókon alapuló titrálásokkal kapcsoltos számolások Ekvivalenciapont számolása, indikátor kiválasztása. A titrálás megtervezéséhez kapcsolódó számolások, titrálás végeredményének számolása. Spektroszkópiai módszerek: A spektrum forrása. A módszerek csoportosítása. Atomspektroszkópiai módszerek: atomabszorpció, ICP. Molekulaspektroszkópia, UV-VIS. A fluoreszcencia és foszforeszcencia analitikai alkalmazásai. IR és Raman spektroszkópia. Egyéb spektroszkópiai módszerek: röntgendiffrakció, NMR, ESR. Szeminárium: Komplexképződési egyensúlyok. A látszólagos stabilitási állandó értelmezése és számolása. Komplexometriás titrálásokkal kapcsolatos számolások 9. hét: Előadás: Elektrokémia: Az áram és anyag kölcsönhatásának analitikai alkalmazásai. Potenciometria. Szeminárium: Komplexképződési egyensúlyok. A látszólagos stabilitási állandó értelmezése és számolása. Komplexometriás titrálásokkal kapcsolatos számolások 10. hét: Előadás: Elektrokémia: Voltammetriás és polarográfiás módszerek. Konduktometria. Coulombmetria és elektrogravimetria. Szeminárium: Oxidációs-redukciós (redoxi) egyensúlyok kvantitatív jellemzése. Különféle redoxi titrálásokkal kapcsolatos számolások 6. hét: Előadás: Elválasztási módszerek Alapfogalmak: megoszlási állandó, megoszlási hányados, elválasztási tényező. Fázisátalakulással járó elválasztási módszerek (tömeg szerinti elemzés, gázfejlődésen alapuló elemzések, zónaolvasztás, extrakciós módszerek). Szeminárium: Gyakorló feladatok a ph-számítás témaköréből 7. hét: Előadás: Kromatográfiás módszerek Alapfogalmak: csoportosítás, elválasztási technikák, a kromatográfiás folyamat (HETP, elméleti tányérszám, kromatográfiás alapegyenlet, sávszélesedés és okai, van Deemter egyenlet, felbontás és optimalizálása), kromatogramok minőségi és mennyiségi értékelése (retenciós paraméterek, mennyiségi értékelési módszerek). Gázkromatográfia: gázkromatográf felépítése, részei, detektorfajták, a hőmérséklet szerepe a gázkromatográfiában, illékonnyátétel lehetőségei, gyakorlati alkalmazások. Folyadékkromatográfia: folyadékkromatográf felépítése, részei, detektorok, folyadékkromatográfiás módszerek (GLC, LLC) és alkalmazásuk, ioncserés kromatográfia (ionkromatográfia), gélkromatográfia, sikkromatográfiás módszerek. Elektroforézis: klasszikus technika, kapilláris elektroforézis. A legmegfelelőbb elválasztási módszer kiválasztásának szempontjai. Szeminárium: I. zárthelyi dolgozat írása (Számítási feladatok a ph-számítás témaköréből) 8. hét: Előadás: Műszeres analitika Alapfogalmak: Jel, zaj, érzékenység, méréshatár, reprodukálhatóság, pontosság, kalibráció, jel/zaj arány, a hibaszámítás alapjai. 118 11. hét: Előadás: Spektroszkópiai módszerek: A spektrum forrása. A módszerek csoportosítása. Atomspektroszkópiai módszerek: atomabszorpció, ICP. Molekulaspektroszkópia, UV-VIS. A fluoreszcencia és foszforeszcencia analitikai alkalmazásai. IR és Raman spektroszkópia. Egyéb spektroszkópiai módszerek: ESCA, NMR, ESR. Szeminárium: Oxidációs-redukciós (redoxi) egyensúlyok kvantitatív jellemzése. Különféle redoxi titrálásokkal kapcsolatos számolások 12. hét: Előadás: Tömegspektrometria: A tömegspektrometria alapjai: ionizáció, detektorok, adatfeldolgozás, FT-MS. Kapcsolt tömegspektrometriás módszerek: GC-MS, LC- MS, ICP-MS, MS-MS.4.4. Szeminárium: Csapadékképződési reakciók kvantitatív jellemzése. Oldhatósági szorzat, oldhatáság. A sajátion felesleg és a ph hatása az oldhatóságra, csapadékképződési reakciókkal és csapadékos titrálásokkal kapcsolatos számítások. 13. hét: Előadás: Termikus analízis: A hő és anyag kölcsönhatásának analitikai alkalmazásai. Termogravimetria, derivatív termogravimetria. Differenciál termikus analízis, DSC. Termometriás titrálások. Szeminárium: Csapadékképződési reakciók kvantitatív jellemzése. Oldhatósági szorzat, oldhatáság. A sajátion felesleg és a ph hatása az oldhatóságra, csapadékképződési reakciókkal és csapadékos titrálásokkal kapcsolatos számítások.
14. hét: Előadás: Mintaelőkészítő módszerek Szeminárium: Gyakorló feladatok a komplexképződési, oxidációs-redukciós és csapadékképződési egyensűlyok témaköréből II. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA 15. hét: Előadás: Minőségbiztosítás Szeminárium: II. zárthelyi dolgozat írása (Számítási feladatok a komplexképződési, oxidációs-redukciós és csapadékképződési egyensűlyok témaköréből Követelmények A szemináriumon való részvétel kötelező. Az I. és II. zárthelyi eredményes teljesítése szükséges előfeltétel a Kvantitatív analitika I. kurzus kollokviuma megszerzéséhez. A zárthelyik teljesítésének feltétele : A két zárthelyi dolgozat pontszámösszege a maximálisan elérhető 100 pontból legalább 41 legyen, és mindkét dolgozatból legalább 20 %-ot (10 pont) el kell érni. Ellenkező esetben sikeres III. zárthelyi dolgozatot vagy a kollokvium előtt un. beugró dolgozatot kell írni. Amennyiben az I. és II. dolgozat telesítménye egyaránt legalább 85 %, e teljesítmény a kollokviumi jegyét egy értékkel növeli (kivételt képez az elégtelen jegy!). Tantárgy: LEÍRÓ BIOKÉMIA Év, szemeszter: 2. évfolyam - 1. félév Előadás: 45 Gyakorlat: 5 Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék 1. hét: Előadás: Bevezetés a biokémiába. A víz szerepe az életben. Az élet molekuláris dimenziói. Másodlagos kölcsönhatások, nagy energiájú vegyületek. Tematika, tanév rendje, számonkérések, segédanyagok. 2. hét: Előadás: Aminosavak. Peptidek. Aminosavszekvencia meghatározása. Fehérje szerkezet és funkció. Primer, szekunder és tercier szerkezet. Denaturáció. Fehérjék tisztítása: modern elválasztástechnikai módszerek. A fehérjék szerkezetének meghatározása. 3. hét: Előadás: Az enzimek mint biokatalizátorok. Az enzimműködés általános jellemzői. Az enzimreakciók osztályozása. Enzimek szerkezete, kofaktorok, koenzimek. Enzimaktivitás szabályzása. Enzimkinetika. Bevezetés és definiciók. A Michaelis-Menten egyenlet. A KM és Vmax grafikus meghatározásának lehetőségei. Enzimek aktiválása és gátlása. A gátlástípusok kinetikai értelmezése. Enzimek alkalmazása, néhány enzim laboratóriumi diagnosztikai jelentősége. 4. hét: Előadás: Szénhidrátok. Bevezetés és definiciók. Monoszacharidok, diszacharidok, oligo- és poliszacharidok. Glikokonjugátumok. Biológiai membránok. Lipidek. Biológiai jelentőség, csoportosítás. Neutrális zsírok, olajok, viaszok. A membrán lipidek fő csoportjai. Membrán modellek. Nukleinsavak és kémiai felépítésük. Purin és pirimidin bázisok. Nukleozidok. Nukleotidok: camp, ATP, nukleotid koenzimek. Polinukleotidok: DNS, RNS. 5. hét: Előadás: Szénhidrátok metabolizmusa. A glikolízis. A piruvát sorsa. Glükoneogenezis. A Cori kör. Különféle szénhidrátok belépése a glikolízisbe. 6. hét: Előadás: A szénhidrát lebontás speciális útvonalai: a pentózfoszfát ciklus és jelentősége. Poliszacharidok lebontása. A glikogén metabolizmusa. A glikogén szintézis és lebontás szabályozása. A szénhidrát anyagcsere orvosi vonatkozásai. 7. hét: Előadás: A trikarbonsav ciklus. Acetil-CoA keletkezése, a piruvát dehidrogenáz komplex felépítése és működése. A citrátkör részfolyamatai és energiamérlege. Kiegészítő reakciók, a glioxalát ciklus. 8. hét: Előadás: Az oxidatív foszforiláció. Az elektron-transzport lánc összetevői és működése. Az elektron-transzport és az ATP szintézis kapcsolata. Az ATP-szintetáz és az ATP szintézisének mechanizmusa. 1. Számonkérés 9. hét: Előadás: Zsírsav metabolizmus. A zsírsavak oxidációja, a lebontás energiamérlege. Ketontestek képződése. A lipogenezis. A zsírsavak szintézise, lokalizációja, enzimei, a szintézis feltételei. Telítetlen zsírsavak szintézise. A 119
12. FEJEZET lánchosszabbítás lehetőségei. 10. hét: Előadás: A zsíranyagcsere és a citrát ciklus kapcsolata. Kapcsolat a szénhidrát anyagcserével. Triacilglicerolok keletkezése. A koleszterol bioszintézise. A lipid anyagcsere klinikai vonatkozásai. Elhízás. 11. hét: Előadás: Fehérjék emésztése. Aminosavak anyagcseréje. Az aminotranszferázok és a citrát dehidrogenáz központi szerepe a citrát metabolizmusban. Aminosavak lebomlásának útvonalai. Az urea ciklus és kapcsolata a citrát körrel. 12. hét: Előadás: Az aminosavak szénláncának sorsa. Esszenciális és nem esszenciális aminosavak, aminosavak szintézise,. Az aminosav anyagcsere öröklött enzimdefektusai. 13. hét: Előadás: Nukleinsavak emésztése. Purinok, pirimidinek szintézise. A purinok és pirimidinek lebomlása. C1 komponensek metabolizmusa, a tetrahidrofolát származékai. Biológiai metilezések. Nukleinsav anyagcsere betegségei. 14. hét: Előadás: 2. számonkérés Követelmények Az aláírás feltétele a gyakorlat megfelelt minősítésű teljesítése. Az írásbeli számonkérés alapján megajánlott jegy kapható. A félév végén kollokvium, az ismételt (B,C) vizsgák is szóbeliek. Tantárgy: HUMÁN ÉLETTAN I. Év, szemeszter: 2. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 Szeminárium: 15 Élettani Intézet 1. hét: Előadás: Bevezetés Passzív és aktív transzport A nyugalmi membrán potentciál 2. hét: Előadás: Ioncsatornák Az akciós potenciál mechanizmusa Receptorok és funkcióik 3. hét: Előadás: A szívizomsejtek akciós potenciálja EKG Excitációs-kontrakciós kapcsolat a szívizomban 4. hét: Előadás: A szív kontrakciós sajátságai A szívciklus és a perctérfogat A szívműködés humorális és vegetativ szabályozása 5. hét: Előadás: Szinapszis, Neuromuscularis junction A vázizom A simaizom 6. hét: Előadás: Írásbeli beszámoló 7. hét: Előadás: A szervezet folyadékterei, vörösvértestek Vércsoportok, vérplazma, haemostasis, icterusok A keringési rendszer felépítése 8. hét: Előadás: Artériás keringés 9. hét: Előadás: Microcirkuláció, vénás keringés Kardiovaszkuláris reflexek A keringési rendszer humorális szabályozása 10. hét: Előadás: A keringési rendszer idegi szabályozása Agyi és coronaria keringés A splanchnikus területek, a bőr és a vázizmok keringése 11. hét: Előadás: Kisvérköri keringés, schock A légzés mechanizmusa Compliance, légzési munka 12. hét: Előadás: A vérgázok szállítása A légzés központi szabályozása 13. hét: Előadás: Írásbeli beszámoló 120
II. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények 1. Indexaláírás feltételei Az előadások és szemináriumok látogatása kötelező. A négy alkalmat meghaladó szemináriumi hiányzás esetén az index aláírása megtagadható. Az Intézet ragaszkodik a Tanulmányi Osztály által kijelölt csoportbeosztáshoz, attól eltérni nem lehet. Az előadások tematikája és az aktuális információk az intézeti honlapon (http://phys.dote.hu) érhetők el. 2. Évközi számonkérés A félév során két írásbeli beszámolót tartunk, amelyeken a részvétel kötelező. A beszámolókon egy-egy nagyobb anyagrész ismeretét ellenőrizzük, eredményét %-ban adjuk meg. 3. Vizsgák A kollokvium az egész féléves anyagot felölelő írásbeli (teszt) vizsga lesz, az értékelés az alábbi skála szerint történik: 0 59 %: elégtelen (1) 60 69 %: elégséges (2) 70 79 %: közepes (3) 80 89 %: jó (4) 90 100 %: jeles (5) A kollokvium alól felmentést kapnak azok a hallgatók, akiknél az első félév során írt beszámolók átlagos eredménye elérte az elégséges szintet (60%) és kevesebb mint 6 hiányzása van az előadásokról. Amennyiben a hallgató nem tartja kielégítőnek ezt az eredményt (vagy az nem éri el az elégséges osztályzat szintjét [<60%] ), akkor a félévi vizsgaidőszakban vizsgát kell tennie A C vizsgán szóban ellenőrizzük a hallgatók tudását. Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZETI BIOKÉMIA Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Előadás: 40 Gyakorlat: 5 1. hét: Előadás: Táplálkozás biokémia (3 óra) Energia szükséglet. Alapanyagcsere. A táplálék energia tartalma. Energia raktározás és hőtermelés. A fehérjék mint energia és N szolgáltatók. N egyensúly. Esszenciális aminosavak. Fehérjehiányos állapotok. Vegetarianizmus. A fehérjetáplálás gondjai traumatizált betegekben, idősekben és vesebetegekben. Szénhidrát és lipid táplálás. Vitaminok. Szerkezet, biokémiai funkció, kapcsolat a biokémiai funkció és a hiánytünetek között. A táplálék inorganikus esszenciális elemei (metabolizmus, funkció, hiánytünet). Lipidek orvosi vonatkozásai. 2. hét: Előadás: Orvosi lipidbiokémia (3 óra) Lipid természetű struktúrák szerveződése. Kevert micellák a bélcsatornában.lipoproteinek a vérplazmában. Koleszterol szintézis. A koleszterol "mozgása" a szervezetben. Az LDL receptor és génje. Koleszterol kiürülése a szervezetből. Az emelkedett koleszterolszint létrejöttének biokémiai magyarázata.. Az elhízás biokémiai magyarázat 3. hét: Előadás: Genomika (3 óra) Az eukarióta génexpresszió szabályozásának szintjei. Az aktív kromatin. A transzkripció szabályozása. mrns szintű szabályozás. A transzláció szabályozása. Transzláció utáni események. Génterápia: a biokémiai funkció visszaállítása 4. hét: Előadás: A sejtproliferáció biokémiája (3 óra) A sejtciklus és a mitotikus kaszkád. Az M-fázis kináz. Protoonkogének termékei és funkcióik. Az onkogénné válás biokémiai mechanizmusai. Tumor szupresszor gének és biokémiai funkcióik. A terminális differenciálódás biokémiai jellemzői. A természetes sejthalál biokémiája. 5. hét: Előadás: A jelátviteli folyamatok biokémiája I. (3 óra) Szabályozás fogalma, szintjei. A metabolikus, a citokin, hormonális és az idegi szabályozás jelentősége és összekapcsolódása. A sejtet kívülről érő szignálok. Receptorok és jelátviteli rendszerek 6. hét: Előadás: A jelátviteli folyamatok biokémiája II. (3 óra) Nem penetráló szignálok szignálútvonalai. Ioncsatorna típusú receptorok. Hét transzmembrán típusú receptorok. G fehérjék és GTP-ázok. Az adenilát cikláz rendszer, foszfolipáz C szignálút. Guanilát cikláz rendszer. Tirozin 121
12. FEJEZET kináz receptorok. Magreceptorok. A sejten belül zajló jelátviteli útvonalak. 7. hét: Előadás: Szteroidok, D-vitamin (1 óra) A stresszválasz alapjai (2 óra) Szteroid hormonok, epesavak, D-vitamin szintézise és szerepük. Stressz állapot: stressz fehérjék és stressz enzimek eukariota sejtekben. A hősokk fehérjék fajtái, és szerepük a sejtekben normál körülmények között. Chaperonok és chaperoninok. Hsp 90 fehérjék családja és szerepük. A hősokk gének transzkripciójának szabályozása. Stressz szignálok. 8. hét: Előadás: Évközi számonkérés az I. blokk anyagából 9. hét: Előadás: Hemoglobin (2 óra), A máj biokémiája I. (1 óra) A hemoglobin és mioglobin összehasonlítása, az oxigénkötés szabályozása. Globinok polimorfizmusa. Anomiás és patológiás hemoglobinok. A máj anyagcseréje. 10. hét: Előadás: A máj biokémiája II. (3 óra) Biotranszformáció. Az alkoholfogyasztás biokémiai következményei 11. hét: Előadás: A véralvadás biokémiája I. (3 óra) A véralvadás celluláris, humorális és vaszkuláris aspektusai. Követelmények Trombociták szerkezete, aktivációja, adhéziója és aggregációja. A véralvadási faktorok osztályozása és szerepük a véralvadásban. K- vitamin függő faktorok. 12. hét: Előadás: A véralvadás biokémiája II. (1 óra) Vas anyagcsere (2 óra) Az érfal szerepe a véralvadásban. Az alvadék lebontása. A vas transzportja és raktározása a sejtekben. A vasfelhasználás molekuláris szabályozása: a transzferrin receptor és ferritin szint szabályozása. A szabad vas veszélye. 13. hét: Előadás: Hem (1 óra) Extracelluláris mátrix (2 óra) Hem fehérjék. A hem szintézise és szabályozása. Hem lebontás: epefestékek keletkezése, konjugálása kiüülése. 14. hét: Előadás: Sportbiokémia (2 óra) Miofibrillumok felépitésében résztvevő proteinek. Az erő keletkezésének molekuláris mechanizmusa. Az izom energiaforrásai. Izom metabolizmusa különböző intenzitású munka esetén. Sport hatása. Gyakorlat: A máj méregtelenítő működése (5 óra) 15. hét: Előadás: Évközi számonkérés az II. blokk anyagából A félév aláírásának feltétele a gyakorlat teljesítése és a kötelező előadások látogatása (lásd előző oldalon a tematikát). A kötelező előadásokról maximum egyszer lehet hiányozni, egynél több hiányzás esetén a hallgató félévi aláírást nem kaphat. A félév során egy gyakorlat lesz, a 14. héten. A gyakorlat elvégzése kötelező. Aki a gyakorlatot kiválóan teljesíti, 2 bonusz pontot kap. A bonusz pont az évközi teljesítményhez, vagy az év végi vizsga írásbeli beugró pontszámához adható hozzá. Az évközi számonkérések formája írásbeli. A félév során a hallgatók két dolgozatot írnak, melyek 5 esszékérdést tartalmaznak. Ha a hallgató a félév során szerezhető maximális pontszámnak (50 pont) legalább a felét (min. 25 pont) eléri az évközi számonkéréseken, akkor mentesül az év végi vizsga írásbeli beugró része alól. Az évközi dolgozatok megírása nem kötelező. Az év végi vizsga írásbeli beugróból és szóbeli vizsgából áll. Az írásbeli részben a Gyógyszerészeti Biokémia tantárgyat kérdezzük esszékérdések formájában. A szóbeli vizsga csak eredményes írásbeli beugró után kezdhető meg. Az írásbeli akkor eredményes, ha a hallgató legalább 50%-os teljesítményt nyújt. Sikeres írásbeli beugró után tett eredménytelen szóbeli vizsga esetén a B vagy C vizsgák előtt már nem kell a beugrót megismételni. Ha a C vizsga írásbeli beugrója is sikertelen, akkor a hallgatót szóban is megkérdezzük. A szóbeli vizsgán a hallgatók két Gyógyszerészeti Biokémia tételt húznak. Javító vizsga: A vizsgaidőszak során a hallgató egy alkalommal javító vizsgát tehet. Javító vizsgán az előzőleg sikeres vizsga jegyén már rontani nem lehet. Tudnivalók: a félév során a dolgozatok és vizsgák pontos helyét, időpontját és minden más fontos információt az intézet hirdetőtábláján (ETK, földszint) és az intézet honlapján (http://bmbi.med.unideb.hu,felhasználó:student, jelszó:student2013) fogunk kihirdetni. Kérjük, hogy a hirdetményeinket kísérjék folyamatosan figyelemmel! 122
Tantárgy: GYÓGYNÖVÉNY- ÉS DROGISMERET ELMÉLET I. Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: A gyógynövény - és drogismeret (farmakognózia) tárgya, fejlődése (történeti áttekintése), a kémiai ismeretek megjelenése, a növénykémia kialakulása. A gyógynövények, a drogok nevezéktana, alapfogalmak. Az egységes anyagcsere az élővilágban, az anyagcsere változatossága (kemotaxonómiai alapismeretek). A szekudér anyagcsere termékeinek szerepe az élővilágban és a gyógyászatban. 2. hét: Előadás: Növénykémiai alapismeretek, növényi anyagcserefolyamatok, primér- és szekundér anyagcsere, a szekunder anyagcsere termékek rendszerezése, kémiájuk. 3. hét: Előadás: A természet mint gyógyszerforrás, természetes eredetű bioaktív molekulák forrásai. A természetes eredetű anyagok, mint kiindulási termékek és modellek. Növényi szövetkultúrák, biotechnológia. Az új gyógynövények, drogok és gyógyhatású természetes anyagok felkutatása. A vadon előforduló gyógynövények gyűjtése, kultúrába vétele, termesztése. Ipari gyógynövények. A gyógynövények, a drogok, a természetes eredetű anyagok helye a gyógyászatban/gyógyszerkincsben. 4. hét: Előadás: A gyógynövények és drogok vizsgálata, a minősítés. A gyógynövények és drogok jellemző makro- és mikro-morfológiai bélyegei, azok felhasználása a vizsgálatban. Azonosítás, hamisítások, összetévesztések, szennyezések kimutatása. Minőségi hatóanyagtartalmi követelmények, azok fejlődése, gyógyszerkönyvi- és szabványszempontok. A hazai és nemzetközi megközelítés. A növénykémiai ismeretek alkalmazása a drogok azonosításában, a minősítési-, szabványosítási munkában. A mezőgazdaságban alkalmazott növényvédőszer-maradványok kimutatása, mérése a gyógynövényekben, a drogokban. 5. hét: Előadás: A szénhidrátokat tartalmazó drogok áttekintése, keletkezésük, szerepük a gyógyászatban. Amylumok, mézgák. 6. hét: Előadás: A növényi savak (gyümölcssavak) áttekintése, keletkezésük, szerepük a gyógyászatban. Zsíradékok, II. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Farmakognózia Részleg Követelmények A tantárgyi követelmények részletesen az első előadáson kerülnek ismertetésre. viaszok áttekintése, keletkezésük, szerepük a gyógyászatban. 7. hét: Előadás: Aminosavak, fehérjék, enzimek áttekintése, keletkezésük, szerepük a gyógyászatban. Izoprenoidok áttekintése, keletkezésük, szerepük a gyógyászatban. Az izoprenoidok, mint illóolaj alkotók. Az illóolaj tatalmú drogok, az illóolajok gyógyászati jelentősége. 8. hét: Előadás: Monoterpéneket és származékaikat tartalmazó drogok. 9. hét: Előadás: Oxidált monoterpén származékok (piretroidok, iridoidok stb.). 10. hét: Előadás: Szeszkviterpének és származékaik. Szeszkviterpéneket tartalmazó drogok. 11. hét: Előadás: Diterpén származékok (balzsamok, gyanták). Triterpén származékok, keletkezésük, gyógyászati jelentőségük. Triterpén szaponinok. 12. hét: Előadás: A szteroid származékok áttekintése, keletkezésük, szerepük a gyógyászatban. A szteroidokból keletkező egyéb vegyületek (spirosztánok, furosztánok). Szteroid szaponinok. 13. hét: Előadás: Kardenolid glikozidokat tartalmazó növények, jelentőségük a gyógyászatban. Egyéb, terpenoidokat tartalmazó növények. 14. hét: Előadás: - Önellenőrző teszt (Gyógynövények hatóanyagai teszt.) 15. hét: Előadás: - Önellenőrző teszt (Gyógynövények hatóanyagai teszt. Pótlás / javítás.) 123
12. FEJEZET Farmakognózia Részleg Tantárgy: GYÓGYNÖVÉNY- ÉS DROGISMERET GYAKORLAT I. Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 60 1. hét: Gyakorlat: Balesetvédelmi oktatás, felszerelés átvétele. 2. hét: Gyakorlat: Szénhidrát tartalmú drogok vizsgálata I. 3. hét: Gyakorlat: Szénhidrát tartalmú drogok vizsgálata II. 4. hét: Gyakorlat: Zsíros olajok vizsgálata. 5. hét: Gyakorlat: Gyümölcssavakat és peptideket tartalmazó drogok vizsgálata. 6. hét: Gyakorlat: Illóolajat tartalmazó drogok vizsgálata I. Monoterpéneket tartalmazó illóolajok. 9. hét: Gyakorlat: Iridoidokat tartalmazó drogok vizsgálata. 10. hét: Gyakorlat: Triterpén szaponinokat tartalmazó drogok vizsgálata. 11. hét: Gyakorlat: Kardenolid glikozidokat tartalmazó drogok vizsgálata. 12. hét: Gyakorlat: Gyógynövények hatóanyag-termelő in vitro tenyészetei. Alapvető technikák. 13. hét: Gyakorlat: Hatóanyag-termelés növelése gyógynövények in vitro tenyészeteiben (elicitáció). Konzultáció. 7. hét: Gyakorlat: Illóolajokat tartalmazó drogok vizsgálata II. - Szeszkviterpén és fenilpropanoid tartalmú illóolajok. 8. hét: Gyakorlat: Szekoiridoidokat és szeszkviterpén laktonokat tartalmazó drogok vizsgálata. Követelmények A tantárgyi követelmények első gyakorlaton kerülnek részletes ismertetésre. 14. hét: Gyakorlat: Pótlás. Gyakorlati vizsga. 15. hét: Gyakorlat: Gyakorlati vizsga. Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERTECHNOLÓGIA I. ELMÉLET Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: A gyógyszertechnológia és feladata. A gyógyszer fogalma és adagolása. A recept. 2. hét: Előadás: A gyógyszerészet változó szabványai. 3. hét: Előadás: Biofarmácia és gyógyszertechnológia kapcsolata. Farmakokinetikai alap-fogalmak. Gyógyszerkészítés és gyógy-szerhatás összefüggése. 124 4. hét: Előadás: Művelettan: hőközlés. Desztillálás. Egyéb elválasztó eljárások (ülepítés, centrifugálás, préselés, szárítás, szűrés). 5. hét: Előadás: Szűrés. A szűrés elmélete, eszközei. Szűrőberendezések, szűrőtestek típusai. 6. hét: Előadás: Szárítás. A szárítás elvi alapjai. Szárítási eljárások. Szárítás hőközléssel, szoba-hőmérsékleten. Fluidizáció. Fagyasztásos szárítás.
7. hét: Előadás: Sterilezés. A sterilezés elméleti alapjai, módszerei. Fizikai sterilező eljárások (hőhatással, sugárzással, ultrahanggal). 8. hét: Előadás: Aszeptikus gyógyszerkészítés. Tiszta tér. Gyógyszerek mikrobiológiai tisztasága. Normatív előírások. Dezinfekció. Konzerválás. 9. hét: Előadás: Gyógyszerek stabilitása. Reakció kinetikai alapfogalmak és alkalmazásuk a gyógyszertechnológiában. Gyorsított stabilitási vizsgálatok. 10. hét: Előadás: Gyógyszerek, gyógyszerkészítmények eltartása, az eltartható-ságot befolyásoló tényezők. Gyógyszertárolásra szolgáló anyagok. 11. hét: Előadás: Keverés. Keverés minősége és időtartama. Keverési elvek. Keverő eszközök. Homogenitás. II. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények 12. hét: Előadás: A gyógyszerformulálás elméleti fizikai-kémiai alapjai. Egyfázisú rendszerek. Folyadékok. Folyadékok mechanikai sajátságai, viszkozitás, reológiai alapok. Viszkozitásmérés módszerei. 13. hét: Előadás: Oldatok. Az oldás termodinamikája, oldékonyság, diffúzió, oldódási sebesség. Oldékonyság növelés lehetőségei. Kolligatív tulajdonságok 14. hét: Előadás: Két- és többfázisú rendszerek. Határfelületi jelenségek: határfelület, felületi feszültség. Nedvesítési szög. Diszperz többfázisú rendszerek, diszperz többfázisú rendszerek viszkozitása, szedimentáció és fölöződés, elektrosztatikus jelenségek, koaguláció. 15. hét: Előadás: Az ellenőrzött gyógyszergyártás irányelvei. Előadások: A gyógyszertechnológia előadások látogatása kötelező. Az előadásokon elhangzottak részét képezik a vizsgaanyagnak, ezért az előadások figyelemmel kisérése igen fontos. Ezen ismereteket az I. és II. félévet lezáró kollokviumokon kérjük számon. Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERTECHNOLÓGIA I. GYAKORLAT Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 60 1. hét: Gyakorlat: Felszerelés átvétele, általános tájékoztató, jegyzőkönyvvezetés megbeszélése Munkavédelmi, tűzrendészeti oktatás Kiszerelés (folyékony, szilárd gyógyszerforma) Solutio pepsini FoNo VII. ½ dos. 2. hét: Gyakorlat: Solutio acriflavini FoNo VII. Solutio Castellani sine fuchsino FoNo VII. Solutio contra rhagades mamillae FoNo VII 34,0g Elmélet: Oldatkészítésről általában Hatástani kifejezések Számonkérés (mértékegységváltás) 3. hét: Gyakorlat: Belsőleges oldat, dózisellenőrzéssel Solutio noraminophenazoni pro parv. FoNo VII. Papaverines oldat Solutio theophyllini FoNo VII Hatástani kifejezések Számonkérés (mértékegységváltás) 4. hét: Gyakorlat: Klizma, elixír, mixtúra, gargarisma /elmélet/ Klysma chlorali pro infante FoNo VII. Mixtura pectoralis FoNo VII. Sol. gingivalis FoNo VII. Hatástani kifejezések Számonkérés (mértékegységváltás,koncentrációszámolás) 5. hét: Gyakorlat: Elmélet: Főzet, Forrázat, Orrcsepp, fülcsepp Infusum ipecacuanhae pro parvulo FoNo VII. Nasogutta zinci cum ephedrino FoNo VI. Otogutta borica FoNo VII. Recept rövidítések Számonkérés (hatástani kifejezések) 6. hét: Gyakorlat: Demonstráció Gutta codeini FoNo VI. Gutta methylhomatropini composita FoNo VI. Suspensio terpini Elmélet: Perorális csepp, szuszpenzió 7. hét: Gyakorlat: Elmélet: Linimentum, emulzió, szuszpenzió Emulsio olei ricini FoNo VII. ½ dos. Suspensio anaesthetica FoNo VII. Linimentum scabicidum FoNoVII. 125
12. FEJEZET 8. hét: Gyakorlat: Külsőleges szuszpenzió, inkompatibilitás Suspensio zinci aquosa FoNo VII. Suspensio zinci oleosa FoNo VII. Inkompatibilitás: 1. vény (jegyzet 249.o.) 9. hét: Gyakorlat: Elmélet: Osztatlan por, inkompatibilitás Sal ad rehydrationem FoNo VII. Pulvis antacidus FoNo VII. Inkompatibilitás: 3. vény (jegyzet 250.o.) 12. hét: Gyakorlat: Elmélet: Osztott por Pulvis analgeticus FoNoVII. 10 db osztott porra Pulvis Caroli Ph.Hg.VII. 100,0 g Pulvis paracetamoli c.codeino FoNo VII. 10 db osztott porra 13. hét: Gyakorlat: Egyéni Gyógyszerkészítés 10. hét: Gyakorlat: Demonstráció Elmélet:Osztott por, hintőpor, inkompatibilitás Pulvis magnesii citrici FoNo VII. 10 db osztott porra Sparsorium infantum FoNo VII. Inkompatibilitás: 8. vény (jegyzet 254.o.) 14. hét: Gyakorlat: Egyéni gyógyszerkészítés 15. hét: Gyakorlat: Pótlások,javítások Leszerelés 11. hét: Gyakorlat: Egyéni gyógyszerkészítés Követelmények A gyógyszertechnológiai gyakorlatokon (recepturai gyógyszerkészítés, középüzemi gyógyszerkészítési gyakorlat) való aktív részvétel kötelező. A gyakorlatokon való megjelenést ellenőrizzük. A hiányzásokat igazolni kell. A gyakorlatok pótlása kötelező. Pótlás a gyakorlatvezetővel egyeztetett időpontban lehetséges.kettőnél több igazolatlan és nem pótolt távolmaradás az indexaláírás megtagadását vonja maga után. Egy-két igazolatlan hiányzás esetén az aláírás a Tanszékvezetőnél tett sikeres gyakorlati beszámolóhoz kötött. A gyakorlatokon felkészülten kell megjelenni. A tematika és a kiosztott sokszorosított anyagok ebben segítséget nyújtanak. A gyakorlatokon mindenkinek jegyzőkönyvet kell vezetnie, amelyet minden gyakorlat végén a gyakorlatvezetőnek be kell mutatni. A gyógyszertechnológia gyakorlati teljesítmény öt fokozatú minősítéssel történik. A tényleges gyakorlati jegy a receptura és az üzemi gyakorlati jegy átlaga. Elégtelen gyakorlati jegy esetén a hallgató elméleti vizsgára nem bocsátható. A gyakorlati jegy javítása a vizsgaidőszak első hetében a Tanszékvezetőnél tett gyakorlati beszámoló formájában történhet. A recepturai gyakorlati jegy megszerzésének feltételei: A félév folyamán 2 alkalommal írásbeli számonkérést tartunk. Az elégséges szint az összpontszám 60 %-át jelenti, de alapismereti hiányosság (mértékegység tévesztés, gyógyszercsere) nem megengedhető. Az elégtelen dolgozatok ismétlése és javítása céljából egy alkalommal lehetőséget biztosítunk az írásbeli beszámoló újra írására. A tematikában megadott gyógyszerkészítmények elkészítése kötelező, ettől eltérni csak kivételesen indokolt esetben lehet. A félév folyamán minden hallgató elkészített gyógyszere közül min. 5 db készítményt tömegre visszamérünk. A visszamérések átlagának 3,00 felett kell lennie az érvényes gyakorlati jegyhez. Elégtelen készítmény egyszer ismételhető. Azon kívül, ha a gyakorlatvezető súlyos készítési hiányosságot észlel, amely a felkészületlenségből ered, a gyógyszerkészítést elégtelennel minősítheti. A félév folyamán mindenkinek egy érvényes felelettel kell rendelkeznie. Minden gyakorlat elején mértékegység átváltásból, koncentráció számolásból, latin rövidítésekből, kifejezésekből, a gyógyszer hatására utaló kifejezésekből, a gyakrabban előforduló szinonímákból számonkérés történhet. Fentiek alapismeretnek minősülnek. A félév során az így megszerzett összpontszám 75%-át teljesíteni kell. Pótolni, javítani a gyakorlatvezetővel egyeztetett időpontban lehetséges. A félév során a tematikában megadottak szerint önálló gyógyszerkészítésre kerül sor, amelyet minden esetben minősítünk. A minősítések átlagának elégségesnek kell lennie. Összefoglalva: a recepturai gyakorlat érdemjegyét 1+2+3+4 átlaga adja, ahol: 1. a demonstrációk, 2. feleletek, 3. egyéni feladatok, 4. alapismeretek. Mentesség gyakorlati szigorlat, illetve elméleti szigorlaton gyakorlati tétel húzása alól: A gyógyszertechnológia kurzus IV. évfolyam I. félévében elméleti és gyakorlati szigorlattal zárul. A gyakorlati szigorlat alól az a hallgató mentesül, akinek a 4 félévben kapott gyakorlati jegyeinek átlaga legalább 4,75. Abban az esetben, ha a 4 félévben kapott gyakorlati jegyeinek átlaga eléri a 4,50-öt, mentesül az elméleti szigorlaton a gyakorlati tétel húzása alól. Az index aláírása és a gyakorlati jegy beírása a félévi utolsó gyakorlat után történik. A hallgatóknak a félév folyamán kétszer -novemberben és áprilisban- lehetőséget biztosítunk, hogy találkozhassanak a Tanszék oktatóival, ahol minden oktatással és vizsgáztatással kapcsolatos kérdést megbeszélünk. Tantárgy felvétel feltétele: Kolloid kémia elm. és gyak., Fizikai kémia II. 126
II. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Gyógyszerésztudományi Kar Tantárgy: GYÓGYSZERTÁRI GYAKORLAT II. ÉVFOLYAM UTÁN Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 120 Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Tantárgy: KVANTITATÍV ANALITIKAI KÉMIA II. ELMÉLET Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Előadás: 15 Követelmények A II. évfolyam II. félév végén a hallgatók Analitika tárgyból szigorlatot tesznek, amely a kvalitatív és kvantitatív analitika anyagát foglalja magában. Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Tantárgy: KVANTITATÍV ANALITIKAI KÉMIA II. GYAKORLAT Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 75 1. hét: Gyakorlat: Laboratóriumi munkaszabályok ismertetése, balesetvédelem, a felszerelések átvétele, tisztítása 250 cm 3 ~0,1 mol/dm 3 HCl mérőoldat készítése 2. hét: Gyakorlat: A HCl mérőoldat koncentrációjának meghatározása KHCO 3 tözsoldatra. HgO-KCl porkeverék összetételének meghatározása (ismeretlen). NaOH mérőoldat készítése a Sörensen módszer szerint (500 cm 3, 0,1 mol/dm 3 ). A NaOH mérőoldat koncentrációjának meghatározása. Oxálsav meghatározása (ismeretlen). Erlenmeyer-lombikok előkészítése alkaloidmeghatározáshoz. Szűrőtégelyek mosása, szárítása, mérése Ca(II) ionok Ca(COO) 2 formában történő gravimetriás meghatározásához. 4. hét: Gyakorlat: 100,00 cm 3 0,05 mol/dm 3 Na-oxalát oldat készítése. A KMnO 4 mérőoldat koncentrációjának meghatározása Na 2 (COO) 2 -ra. Fe(II)-oxalát meghatározása (ismeretlen). H 2 O 2 permanganometriás meghatározása (ismeretlen). Ca(COO) 2 leválasztása, szűrése (a csoport második negyede). 5. hét: Gyakorlat: Na 2 S 2 O 3 mérőoldat készítése (250 cm 3, 0,05 mol/dm 3 ) és koncentrációjának meghatározása 0,008 mol/dm 3 KIO 3 -ra. Cu(II) meghatározása jodometriásan (ismeretlen) Jodidionok meghatározása Winkler-féle jódsokszorozó eljárással (ismeretlen) Ca(COO) 2 leválasztása, szűrése (a csoport harmadik negyede). 3. hét: Gyakorlat: A NaOH mérőoldat koncentrációjának ellenőrzése. Bórsav és kénsav egymás melletti mérése (ismeretlen). KMnO 4 mérőoldat készítése (250 cm 3, 0,02 mol/dm 3 ). Alkaloidok (papaverin) meghatározása nemvizes közegben (elfogadásra). Ca(COO) 2 leválasztása, szűrése (a csoport első negyede). 6. hét: Gyakorlat: KBrO 3 mérőoldat készítése (250,00 cm 3, 0,02 mol/dm 3 ). C-vitamin hatóanyagának meghatározása (ismeretlen). 100,00 cm 3 AgNO 3 mérőoldat készítése (0,05 mol/dm 3 ). KCl-KBr porkeverék összetételének meghatározása (ismeretlen). Ca(COO)2 leválasztása, szűrése (a csoport negyedik negyede). 127
12. FEJEZET 7. hét: Gyakorlat: Na 2 EDTA mérőoldat készítése (250,00 cm 3, 0,01 mol/dm 3 ). Ca 2+ és Mg 2+ ionok meghatározása egymás mellett (ismeretlen). Al(III) ionok meghatározása (ismeretlen). A felszerelések leadása. 8. hét: Gyakorlat: Műszeres analitikai módszerek KISCSOPORTONKÉNT EGY-EGY FELADAT VÉGZÉSE Elektroanalitika: vezetőképesség mérés ph-metria vagy potenciometria polarográfia (dead stop végpontjelzés) (3 minta elemzése) Spektrális módszerek: UV-látható spektrometria atomabszorpciós elemzés ICP-AES vizsgálat (bemutatása) (2 minta elemzése) Kromatográfiás elválasztások és mennyiségi meghatározások: gázkromatográfia Követelmények HPLC vékonyréteg-kromatográfia (3 elemzés) 9. hét: Gyakorlat: A tematika megegyezik a 8. hét tematikájával. 10. hét: Gyakorlat: A tematika megegyezik a 8. hét tematikájával. 11. hét: Gyakorlat: A tematika megegyezik a 8. hét tematikájával. 12. hét: Gyakorlat: A tematika megegyezik a 8. hét tematikájával. 13. hét: Gyakorlat: A tematika megegyezik a 8. hét tematikájával. 14. hét: Gyakorlat: A tematika megegyezik a 8. hét tematikájával. A gyakorlat teljesítésének, a gyakorlati jegy megszerzésének feltételei 1. Valamennyi gyakorlat teljesítése, a klasszikus analitikai kémiai gyakorlaton valamennyi ismeretlen meghatározása, a gyakorlatvezetők útmutatása alapján a jegyzőkönyvek elkészítése 2. A műszeres analitikai kémiai gyakorlaton a gyakorlatokra kapott jegyek legalább 2,0-es átlaga. 3. A klasszikus analitikai kémiai gyakorlaton az ismeretlenek legalább 2,0-es átlaga. 4. A klasszikus analitikai kémiai gyakorlaton minden alkalommal írt zárthelyik legalább 2,0-es átlaga. A műszeres analitikai gyakorlatok (8-14. hét) végzése 4-6 fős csoportokban "forgószínpadszerűen" történik. Tantárgy: HUMÁN ÉLETTAN II. Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 Szeminárium: 10 Gyakorlat: 20 Élettani Intézet 1. hét: Előadás: Gyakorlati előkészítő A tápcsatorna működésének idegi és hormonális szabályozása A tápcsatorna motoros működése 2. hét: Előadás: A nyál és gyomornedv elválasztás A máj és a pancreas exocrine működése A tápanyagok felszívódása A táplálékfelvétel szabályozása 3. hét: Előadás: Vitaminok Írásbeli beszámoló 4. hét: Előadás: Energiaforgalom, hőháztartás Bevezetés, a vesemûködés kvantitatív jellemzése A glomerularis filtráció mechanizmusa és szabályzása 5. hét: Előadás: Tubuláris transzportfolyamatok A vese hígító és koncentráló mûködése, kóros vesemûködés Ozmoreguláció, vízháztartás, diureticumok 6. hét: Előadás: Volumenreguláció, nátriumháztartás Sav-bázis egyensúly fiziológiás és kóros körülmények között Kalciumháztartás, a csont élettana 7. hét: Előadás: Káliumháztartás, vizeletürítés Írásbeli beszámoló 8. hét: Előadás: A neuroendokrin szabályozás alapjai Hypophysis, növekedési hormon 128
9. hét: Előadás: A női és férfi nemi működés Terhesség, lactatio A hasnyálmirigy hormonjai I. 10. hét: Előadás: A hasnyálmirigy hormonjai II. Az intermedier anyagcsere endokrin szabályozása A pajzsmirigy működés I. II. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA 11. hét: Előadás: A pajzsmirigy működés II. A mellékvesekéreg működése I. A mellékvesekéreg működése II. 12. hét: Előadás: A mellékvesevelő működése 13. hét: Előadás: Írásbeli beszámoló Követelmények 1. Indexaláírás feltételei Az előadásokon, szemináriumokon és gyakorlatokon történő megjelenés kötelező. Az index aláírása megtagadható azon hallgatók esetében, akiknek legalább öt szemináriumi, és/vagy legalább három gyakorlati hiányzása van. A gyakorlati hiányzást kötelező bepótolni, ugyanakkor a szemináriumi hiányzás pótlására nincs mód. Az indexaláírás feltétele a Gyakorlati Munkafüzet feladatlapjainak hiánytalan kitöltése is, melyet a gyakorlatvezető aláírásával igazol. Az Intézet ragaszkodik a Tanulmányi Osztály által kijelölt csoportbeosztáshoz, attól eltérni nem lehet. Az előadások tematikája és az aktuális információk az intézeti honlapon (http://phys.dote.hu) érhetők el. 2. Évközi számonkérés A félév során három írásbeli beszámolót tartunk, amelyeken a részvétel kötelező. A gyakorlati anyag sikeres elsajátítását a második félév végén megtartott zárógyakorlat során ellenőrizzük gyakorlati beszámoló formájában, amelynek eredménye (+) vagy (-) lehet. A zárógyakorlaton történő részvétel feltétele a gyakorlati munkafüzet minden gyakorlatának sikeres elvégzése amit a gyakorlatvezető aláírásával igazolt. Ezek hiányában a hallgató nem vehet részt a zárógyakorlaton. A zárógyakorlaton elvárjuk egy, az oktató által kijelölt gyakorlat önálló kivitelezését, a kapcsolatos elméleti alapok ismeretét. A sikertelen zárógyakorlat egy alkalommal ismételhető. Ha a zárógyakorlat végső eredménye (-), ez esetben a szigorlat során, a hallgatónak, a gyakorlatokat érintő kérdésekre is válszolnia kell. 3. Vizsgák A szigorlat felöleli az egész éves tananyagot, beleértve valamennyi előadás, szeminárium és gyakorlat anyagát. Amennyiben a hallgató sikeres zárógyakorlatot tett, a szigorlat során a gyakorlati anyagból nincs számonkérés. Az A-B típusú szigorlat kizárólag írásban, míg a C típusú kizárólag szóban történik. Az A-típusú szigorlat eredményét a következő módon számítjuk: az A-típusú szigorlat pontszáma=(x+y)/2 ahol x= az öt évközi beszámolónak az átlaga (2 teszt az első félvében és 3 teszt a második félévben) y= a vizsgán elért eredmény. Az A-típusú szigorlat sikerességéhez az írásbeli vizsgán el kell érni a 60 százalékos határt (y>=60%)! A szigorlati vizsga értékelése az alábbi skála szerint történik: 0 59 %: elégtelen (1) 60 69 %: elégséges (2) 70 79 %: közepes (3) 80 89 %: jó (4) 90 100 %: jeles (5) - Az B-típusú szigorlat eredményének megállapításakor az évközi beszámolókon elért eredményeket már nem vesszük figyelembe (a B-típusú szigorlat pontszáma= y) - Azon hallgatók esetében, akik az első félév végén kollokviumi vizsgát tesznek (megajánlott jegy hiányában, vagy javító vizsgaként), az évközi teljesitmény átlagának kiszámításánál (x) az első féléves beszámolók eredményei helyett a kollokviumi eredményt vesszük alapul. 129
13. FEJEZET 13. FEJEZET III. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI NEUROBIOLÓGIA Év, szemeszter: 3. évfolyam - 1. félév Előadás: 39 Szeminárium: 16 Gyakorlat: 10 1. hét: Előadás: 1. Bevezetés. Az idegrendszer fejlődése, fő részei. 2. Az idegrendszer szöveti szerkezete. 3. Központi idegrendszer burkai, vérellátása. Vér-agy gát. Gyakorlat: Szövettan: Az idegszövet. A gerincvelő mikroszkópos anatómiája. 1. Perifériás ideg (HE) 2. Ganglion spinale (HE) 3. Gerincvelő (HE) 4. Gerincvelő (Bielschowsky impregnáció) 2. hét: Előadás: 1. A gerincvelő szerkezete. 2. Az agytörzs és a kisagy szerkezete. 3. A diencephalon és a telencephalon szerkezete. Gyakorlat: Szövettan: A kisagy és a nagyagy mikroszkópos szerkezete 1. Kisagy (HE) 2. Kisagy (Golgi impregnáció) 3. Nagyagy (Golgi impregnáció) 3. hét: Előadás: 1. Az idegrendszer biokémiája: anyagcsere útvonalak az agyban. 2. Az idegsejtek közötti ingerület áttevődés morfológiai alapjai. A kémiai szinapszis. 3. Axon transzport, degeneráció és regeneráció az idegrendszerben. Gyakorlat: Anatómia: A gerincvelő és az agyvelő makroszkópos szerkezete 4. hét: Előadás: 1. Neurotranszmitterek, receptorok biokémiája. 2. Preszinaptikus mechanizmusok. 3. Posztszinaptikus mechanizmusok. Szeminárium: Biokémia 5. hét: Előadás: 1. Neuronok és gliasejtek membránsajátságai. 2. Központi idegrendszeri szinapszisok funkcionális jelentősége. 3. A gerincvelő motoros működései. Szeminárium: Élettan 6. hét: Előadás: 1. A somatomotoros rendszer. 2. A vestibuláris rendszer 3. Gerincvelő szerepe az izomműködés szabályozásában. Szeminárium: Élettan 7. hét: Előadás: 1. Kisagy, törzsdúcok, agykéreg szerepe a 130 mozgásszabályozásban. Szeminárium: Élettan Önellenőrző teszt (ÉVKÖZI BESZÁMOLÓ KÉSŐBB KIJELÖLT NAPON ) 8. hét: Előadás: 1. Az idegrendszer érző működésének szerkezeti alapjai. A bőr, mint érzékszerv. 2. A somatoszenzoros rendszerek. 3. Szomatoviscerális érzőműködések Szeminárium: Élettan 9. hét: Előadás: 1. A fájdalomérzés kialakulásának neurobiológiai háttere. 2. A fájdalomcsillapítás elvi lehetőségei. 3. A látószerv anatómiája Gyakorlat: Szövettan: A bőr funkcionális mikroszkópos anatómiája 1. Ujjbegy (HE) 2. Fejbőr (HE) 10. hét: Előadás: 1. A látás élettana 2. A látás biokémiája 3. Ízérzés, szaglóműködés Szeminárium: Élettan 11. hét: Előadás: 1. A halló és egyensúlyozó szerv anatómiája. 2. A hallás élettana. 3. A vegetatív idegrendszer felépítése. Gyakorlat: Szövettan: A látás és a hallás mikroszkópos anatómiai alapjai 1. Szem (HE) 2. Belső fül (HE) 12. hét: Előadás: 1. Vegetatív idegrendszer perifériás részének funkcionális sajátságai. 2. Centrális vegetatív szabályozás (hypothalamus). 3. Az agykéreg működése (EEG). Egyes központi idegrendszeri funkciók agykérgi szabályozása. Szeminárium: Élettan 13. hét: Előadás: 1. Alvás, ébrenlét. 2. Tanulás, emlékezet megjelenési formái. 3. A monoaminerg és a limbikus rendszer. Szeminárium: Élettan 14. hét: Előadás: 1. Motiváció, viselkedés, érzelmi működések. 2. A tanulás és memória biokémiai alapjai, zavarai. Szeminárium: Biokémia
III. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Önellenőrző teszt (ÉVKÖZI BESZÁMOLÓ KÉSŐBB KIJELÖLT NAPON!) Követelmények A tantárgyat az Anatómia, Biokémiai és Élettani Intézetek közösen oktatják. A tantárgy koordinátora az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet. A tantermi előadásokra, gyakorlatokra és szemináriumokra az oktató intézetek saját szabályai vonatkoznak. Az Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata értelmében a gyakorlatokon és szemináriumokon való résztvétel kötelező. A tantárgy koordinátora a tanulmányi követelmények teljesítésének elfogadását megtagadhatja, ha a gyakorlatokról és szemináriumokról való hiányzás a félév során a kettőt meghaladja (a hiányzások pótlása az adott Intézet saját szabályai és lehetőségei szerint történhet). A tantárgy anyagának elsajátítása a kötelező és ajánlott tankönyvek és jegyzetek használatát valamint az előadásokon elhangzott információk ismeretét feltételezi és igényli. A félév során két írásbeli beszámolót tartunk; egyiket a 7., másikat a 14. oktatási héten. A beszámolókon a résztvétel kötelező. A kérdéseket az oktatásban résztvevő intézetek állítják össze, az általuk tartott előadások arányában. A két beszámolón elért pontszámot intézetenként összegezzük. Az elérhető maximális pontszám (100) intézetek közötti megoszlása a következő: anatómia: 40 pont biokémia: 17,5 pont élettan: 42,5 pont Azoknak a hallgatóknak, akik mindhárom intézetnél elérik a lehetséges pontszám 60 %-át, a félév végén esedékes záróvizsga jegyét az évközi összteljesítmény alapján megajánljuk. A megajánláshoz elérendő minimális pontszámok: anatómia: 24 pont biokémia: 10,5 pont élettan: 25,5 pont Ha a jegy megajánlható, azaz a hallgató mindhárom minimumpontszámot elérte, a jegy megállapítása az összpontszám alapján történik, az alábbi módon: jeles 90-100 pont jó 80-89 pont közepes 70-79 pont elégséges 60-69 pont Azok a hallgatók, akik a félév során nem érnek el jegymegajánlást lehetővé tevő eredményt vagy a megajánlott jegyet javítani kívánják, a vizsgaidőszakban írásbeli vizsgát tesznek a tantárgy teljes tananyagából. Sikeres vizsgához ebben az esetben is szükséges a tárgyankénti minimum 60 % elérése. Anatómia: Kötelező irodalom: Matesz Klára: Funkcionális neuroanatómia, egyetemi jegyzet (DE OEC, 2003) Ajánlott irodalom: Szentágothai-Réthelyi: Funkcionális Anatómia 1. és 3. Kötet (8. kiadás, Medicina Kiadó, ISBN 963 242 564 2) Sobotta: Az ember anatómiájának atlasza 1-2 (Semmelweis Kiadó, ISBN 963-8154-276) Komáromi: Az agyvelő boncolása (Medicina Kiadó, 1995, ISBN 963 242 263 5) Röhlich Pál: Szövettan (SOTE Képzéskutató, Oktatástechnológiai és Dokumentációs Központ, Budapest, 1999, ISBN 963-7731-92-X, 963-7731-93-8) T.W. Sadler: Langman Orvosi Embryologia (Medicina Könyvkiadó, ISBN 963-242-035-7) D.E. Haines: Fundamental Neurosicence (2nd edition, Churchill Livingstone, ISBN 0-443-06603-5) K.L. Moore, A.F. Dalley: Clinically Oriented Anatomy (4th edition, Lippincott Williams & Wilkins, ISBN 0-683- 06141-0) M.H. Ross, L.J. Romrell, G.I. Kaye: Histology. A Text and Atlas (3rd edition, Lippincott Williams & Wilkins, ISBN 0-683-07369-9) Élettan: Fonyó Attila: Élettan gyógyszerészhallgatók részére (Medicina Könyvkiadó Rt, Budapest, 1998) Biokémia: Kötelező irodalom: Biokémia és molekuláris biológia III. kötet (Sejt- és szervbiokémia), IX. fejezet (III. kiadás, 2002) Ajánlott irodalom: Biokémia és molekuláris biológia III. kötet (Sejt- és szervbiokémia), Válogatott olvasmányok (III.kiadás, 2002, 46. oldal) 131
13. FEJEZET Farmakognózia Részleg Tantárgy: GYÓGYNÖVÉNY- ÉS DROGISMERET ELMÉLET II. Év, szemeszter: 3. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: Alkaloidokról általában. Ornitinből, lizinből keletkező alkaloidok. 2. hét: Előadás: Fenilalaninból és triptofánból keletkező alkaloidok. 3. hét: Előadás: Glicinből, hisztidinből keletkező alkaloidok és terpenoid vázas alkaloidok. Egyéb, speciális aminosavszármazékokat tartalmazó drogok. Glükozinolátok, izotiocianátok. 4. hét: Előadás: Floroglucin-származékokat tartalmazó drogok. Antrakinon-származékokat tartalmazó drogok. 5. hét: Előadás: Flavonoid glikozidokat tartalmazó gyógynövények. 6. hét: Előadás: Flavonolignánokat, lignánokat tartalmazó drogok. 7. hét: Előadás: Kumarinokat, furano-, és piranokumarinokat tartalmazó drogok. 8. hét: Előadás: Cserzőanyagokat tartalmazó drogok. 9. hét: Előadás: Naftokinon-származékokat, fenolos Követelmények A tantárgyi követelmények részletesen az első előadáson kerülnek ismertetésre. vegyületeket, fenolglikozidokat, fenilpropanoid illóolajokat tartalmazó drogok. 10. hét: Előadás: A fitoterápiáról általában. A gyógynövények helye a bizonyítékon alapuló orvoslásban. A fitoterapeutikumok minősége, jellemzői. Gyógynövények mellékhatásai, kontraindikációi, gyógyszerkölcsönhatásai. 11. hét: Előadás: Az antioxidánsok és jelentőségük, növényi gyulladáscsökkentők. A kardiovaszkuláris rendszer és a központi idegrendszer kezelésére szolgáló gyógynövények és termékek áttekintése. 12. hét: Előadás: A gasztrointesztinális és urogenitális traktus kezelésére szolgáló gyógynövények és termékek áttekintése. 13. hét: Előadás: A légző szervrendszer, bőrbetegségek és egyéb betegségek kezelésére szolgáló gyógynövények és termékek áttekintése. Kemoprevenció. 14. hét: Előadás: - Önellenőrző teszt (Gyógynövények hatóanyagai teszt.) 15. hét: Előadás: - Önellenőrző teszt (Gyógynövények hatóanyagai teszt. Pótlás / javítás.) Farmakognózia Részleg Tantárgy: GYÓGYNÖVÉNY- ÉS DROGISMERET GYAKORLAT II. Év, szemeszter: 3. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 60 1. hét: Gyakorlat: Balesetvédelmi oktatás, felszerelés átvétele. 2. hét: Gyakorlat: Alkaloidokat tartalmazó drogok vizsgálata I. 132 3. hét: Gyakorlat: Alkaloidokat tartalmazó drogok vizsgálata II.
4. hét: Gyakorlat: Alkaloidokat tartalmazó drogok vizsgálata III. III. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA 10. hét: Gyakorlat: Kumarinokat tartalmazó drogok vizsgálata. 5. hét: Gyakorlat: Antrakinon-származékokat tartalmazó drogok vizsgálata. 11. hét: Gyakorlat: Egyéb, fenolos anyagcseretermékeket tartalmazó drogok vizsgálata. 6. hét: Gyakorlat: Flavono-lignánokat és diantronokat tartalmazó drogok vizsgálata. 7. hét: Gyakorlat: Flavonoidokat tartalmazó drogok vizsgálata I. 8. hét: Gyakorlat: Flavonoidokat tartalmazó drogok vizsgálata II. 12. hét: Gyakorlat: Komplex teakeverékek vizsgálata. 13. hét: Gyakorlat: Komplex teakeverékek vizsgálata II. Drogok azonosítása. Konzultáció. 14. hét: Gyakorlat: Pótlás. Gyakorlati vizsga. 9. hét: Gyakorlat: Cserzőanyagokat tartalmazó drogok vizsgálata. 15. hét: Gyakorlat: Gyakorlati vizsga. Követelmények A tantárgyi követelmények első gyakorlaton kerülnek részletes ismertetésre. Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERTECHNOLÓGIA II. ELMÉLET Év, szemeszter: 3. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: Gyógyszerkészítmények: folyékony gyógyszerformák, oldatok, törzsoldatok. Vizes oldatok, olajos oldatok, szirupok. Aromás vizek, toroköblítők, alkoholos oldatok. 2. hét: Előadás: Szemen alkalmazott gyógyszerformák, definíció. A szem anatómiája, biofarmáciai problémák. Szemészeti készítmé-nyekkel szemben támasztott követelmények (kompatibilitás és irritáció mentesség, baktérium mentesség, stabilitás). Általános előállítási elvek. 3. hét: Előadás: Speciális szemészeti gyógyszerformák, kontaktlencsék, kontaktlencse folyadékok. Tartályok, orrcseppek, fülcseppek. 4. hét: Előadás: Kolloid rendszerek. Molekula kolloidok. Asszociációs kolloidok (termotrop, liotrop aszociációs kolloidok). Nyákok, klizmák. 5. hét: Előadás: Emulziók. Makro-emulziók. Emulgensek. 6. hét: Előadás: Emulziók stabilitása. Emulziók stabilizálása. Emulziók előállítása, vizsgálata. 7. hét: Előadás: Szuszpenziók. Definíció, szuszpenziók típusai, nevezéktana, szuszpenziók fizikai-kémiai alapjai. Szuszpenziók stabilitása. Előállítás, szuszpenziók vizsgálata. 8. hét: Előadás: Infúziós készítmények. Általános szempontok. Infúziós készítmények előállítása. Infúziók vizsgálata. Speciális infúziós készítmények. Tartályok (műanyagok alkalmazhatósága). 9. hét: Előadás: Parenterális táplálás oldatai, zsíremulziók. All in one keverékek. 10. hét: Előadás: Injekciók. Alapelvek. Definíció. Alkalmazási módok. Biofarmáciai problémák. Injekció előállítás általános szempontjai. Injekciós készítmények ható- és segédanyagai. Oldószerek. Injekciós oldatok előállítása. 133
13. FEJEZET 11. hét: Előadás: Injekciós tartályok, töltés és zárás. Sterilezés. Injekciók vizsgálata, minőség-biztosítás. Injekciók stabilitása. Speciális injekciós készítmények (szuszpenziós injekciók, porampullák, liofilezett termékek, tabletták). 12. hét: Előadás: Inhalaszolok, aeroszolok. Definíció, nomenklatúra. Biofarmáciai szempontok. Az areoszol és inhalaszol előállításának elmélete és művelete. Hajtógázok. Környezetbarát megoldások. Aeroszol tartályok. Aeroszolok betöltése. Aeroszolok vizsgálata. 13. hét: Előadás: Kenőcsök. Definíció, nomenklatúra. Követelmények Kenőcsalapanyagok kolloidikai értelmezése. Kenőcsalapanyagok csoportosítása. 14. hét: Előadás: Kenőcsök, krémek, paszták és hidrogélek előállítása. A kenőcs alapanyagok stabilitása. Az alapanyag kiválasztásának szempontjai. Kenőcsök biofarmáciája. Kenőcsök minőség-vizsgálata. Szemkenőcsök, paszták. 15. hét: Előadás: Konzultáció. A gyógyszertechnológia előadások látogatása kötelező. Az előadásokon elhangzottak részét képezik a vizsgaanyagnak, ezért az előadások figyelemmel kisérése igen fontos. A tantárgy felvételének feltétele: Gyógyszertechnológia I. elmélet és gyakorlat teljesítése. Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERTECHNOLÓGIA II. GYAKORLAT Év, szemeszter: 3. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 120 1. hét: Gyakorlat: Ismétlő készítmény az előző féléves tematika alapján. 2. hét: Gyakorlat: Linimentum ammoniatum FoNo VI. 50,0g ½ csop. Linimentum scabicidum FoNo VI. 50,0g ½ csop. Supp. aminophenazoni FoNo VI. 0,1g 10db ( préseléssel) Kúpöntőformák kalibrálása különböző kúpmasszákkal. Kúpkészítés préseléssel. 3. hét: Gyakorlat: Supp. anodynum FoNo VI. 3 db öntéssel vagy préseléssel. Decoctum saponariae FoNo VI. 100g Ung. antisepticum FoNo VI. 30,0g Suspensio siccans FoNo VI. 50,0g Kúpkészítés öntéssel. Főzetek, forrázatok elkészítésének általános irányelvei. Kenőcsök készítésének általános irányelvei. 4. hét: Gyakorlat: Ung. benzosalicylatum FoNo VI. 30,0g 1, 2, 3 egyéni receptek ( az eddigi receptek alapján ) 5. hét: Gyakorlat: Pilula coffeini FoNo VI. 15 db. 1, 2, 3 egyéni receptek ( az eddigi receptek alapján ) Pilulák készítésének általános irányelvei. Demonstráció 6. hét: Gyakorlat: Infusum ipecacuanhae pro parvulo FoNo VI. 134 50,0g 1, 2, 3 egyéni receptek ( az eddigi receptek alapján ) 7. hét: Gyakorlat: Infusum ipecacuanhae pro parvulo FoNo VI. 50,0g 1, 2, 3 egyéni receptek ( az eddigi receptek alapján ) 8. hét: Gyakorlat: Ung. argenti nitrici Ph.Hg.VII. 20,0g 4, 5, 6 egyéni receptek ( az eddigi receptek alapján ) 9. hét: Gyakorlat: Supp. ad nodum FoNo VI. 10 db. 4, 5, 6 egyéni receptek ( az eddigi receptek alapján ) 10. hét: Gyakorlat: Ung. ichthyolsalic. FoNo VI: 30,0g 4, 5, 6 egyéni receptek ( az eddigi receptek alapján ) 11. hét: Gyakorlat: Pil. antispastica pro parvulo FoNo VI. 25 d Pulvis aluminii antacidus FoNo VI: 50,0gCremor antierythematus solaris FoNoVI. 50,0g Cremor dermophylicus FoNo VI 50,0g 12. hét: Gyakorlat: Oculogutta neomycini FoNo VI. 10g ½ csop. Oculogutta pilocarpini 1% FoNo VI: 10g ½ csop. 7, 8, 9 egyéni receptek ( az eddigi receptek alapján ) Szemcseppek előállításának általános irányelvei.
13. hét: Gyakorlat: Supp. antiemeticum FoNo VI: 5db. 7, 8, 9 egyéni receptek ( az eddigi receptek alapján ) Demonstráció 14. hét: Gyakorlat: Ung. boraxat. c. aqua calc. FoNo VI. 50,0g 7, III. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA 8, 9 egyéni receptek ( az eddigi receptek alapján ) 15. hét: Gyakorlat: Pótlás, leszerelés, javítás Gyógyszerészi Kémiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI KÉMIA I. GYAKORLAT Év, szemeszter: 3. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 30 1. hét: Gyakorlat: Laboratóriumi rendszabályok, balesetvédelem, jegyzőkönyv-vezetés, felszerelés átvétele 2. hét: Gyakorlat: Szervetlen hatóanyagok 5. hét: Gyakorlat: Uretán, klorálhidrát, fenitoin, aminofenazon. 6. hét: Gyakorlat: Acetilszalicilsav, fenacetin, benzoesav, rezorcin, timol vizsgálata. 3. hét: Gyakorlat: Alkoholok vizsgálata, barbitál, hexobarbitál 4. hét: Gyakorlat: B-vitaminok vizsgálata kémiai és UV spektrofotometriai módszerrel. 7. hét: Gyakorlat: a) Fentiazinvázas vegyületek és imipramin, fenolftalein, metén amin b.)szénhidrátszármazékok, C-vitamin, citromsav. Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI KÉMIA I. ELMÉLET Év, szemeszter: 3. évfolyam - 1. félév Előadás: 45 Gyógyszerészi Kémiai Tanszék 1. hét: Előadás: Gyógyszerészi kémia tárgya, vizsgálati módszerei. Gyógyszerkönyv, törzskönyvezés. Nevezéktan. 2. hét: Előadás: Gyógyszer fogalma, gyógyszerek felosztása, tárolása. Ph. Hg. VIII követelményei. Szervetlen hatóanyagok I. 3. hét: Előadás: Szervetlen hatóanyagok II. Ivóvizek, ásványvizek, gyógyvizek 4. hét: Előadás: Központi idegrendszerre ható szerek. Érzéstelenítők. 5. hét: Előadás: Benzodiazepinek, barbiturátok és egyéb nyugtatók, altatók. Antiepileptikumok. 6. hét: Előadás: Kábító és nem kábító fájdalomcsillapítók. Morfin vázas alkaloidok. Endorfinok. 7. hét: Előadás: Egyéb szerkezetű fájdalomcsillapítók, reumaellenes szerek 8. hét: Előadás: Szteránvázas gyulladásgátlók, glüko- és minearalokortikoidok. Nem szteroid gyulladásgátlók 9. hét: Előadás: Pszichofarmakonok. Minor és major trankvillánsok. 10. hét: Előadás: Fenotiazin, butirofenon és benzodiazepin származékok. Triciklusos antidepresszánsok, MAO gátlás. Hallucinogének 135
13. FEJEZET 11. hét: Előadás: Pszichostimulánsok, étvágycsökkentők. Hőcsökkentők, szalicilsav, anilin, pirazolin, antranilsav és aril-ecetsav származékok 12. hét: Előadás: Antiparkinson szerek, dopaminszint befolyásolása. Antitusszivumok, kábító és nem kábító hatású anyagok. Nyákoldó szerek 13. hét: Előadás: Különböző típusú diuretikumok. Elektrolit-víz háztartás befolyásolása, antidiuretikumok. Szerves Kémia szigorlat Követelmények 14. hét: Előadás: Perifériás idegrendszerre ható szerek, paraszimpatomime-tikumok, membránstabilizáló izomrelaxánsok. 15. hét: Előadás: Vegetatív idegrendszerre ható anyagok. Paraszimpatolitikumok. Tropánvázas és nem tropán vázas vegyületekvegyületek. Simaizom görcsoldók. ß-Adrenerg receptor blokkolók Tantárgy: KLINIKAI BIOKÉMIA I. Év, szemeszter: 3. évfolyam - 1. félév Előadás: 36 Gyakorlat: 14 Laboratóriumi Medicina Intézet 1. hét: Előadás: 1. Bevezető: Patobiokémia, klinikai biokémia, laboratóriumi diagnosztika 2. Általános tudnivalók a laboratóriumi diagnosztikáról (ref. Tart., vizsgálatkérés, hibalahetőségek, eredmények értékelése) 2. hét: Előadás: 3. A sejtkárosodás patobiokémiája és laboratóriumi jelei 4. A gyulladás patobiokémiája 3. hét: Előadás: 5. Tumormetasztázisok klinikai biokémiája 6. A szervezetben malignus betegségek kapcsán kialakuló patobiokémiai regulációk és ezek következményei I. 4. hét: Előadás: 7. A szervezetben malignus betegségek kapcsán kialakuló patobiokémiai regulációk és ezek következményei II 8. Tumor markerek a malignus megbetegedések diagnosztikájában 5. hét: Előadás: 9. Veleszületett anyagcsere rendellenességek és laboratóriumi diagnosztikájuk I. 10. Veleszületett anyagcsere rendellenességek és laboratóriumi diagnosztikájuk II. 6. hét: Előadás: 11. Veleszületett anyagcsere rendellenességek és laboratóriumi diagnosztikájuk III. 12. Plazmafehérjék patobiokémiája 7. hét: Előadás: 13. A vasanyagcsere rendellenességei. Mikrocyter anemiák laboratóriumi diagnosztikája. 14. Hemoglobinopátiák laboratóriumi diagnosztikája 9. hét: Előadás: 17. Akut és krónikus leukémiák, lymphomák laboratóriumi diagnosztikája I. 18. Akut és krónikus leukémiák, lymphomák laboratóriumi diagnosztikája II. Gyakorlat: Molekuláris genetikai módszerek alkalmazása a klinikai biokémiában. 10. hét: Előadás: 19. Akut és krónikus leukémiák, lymphomák laboratóriumi diagnosztikája III. 20. A transzfúzió története, vércsoport szerológiai alapfogalmak Gyakorlat: Hematológia I. Vérvételi eszközök, antikoagulálás módszerei. Perifériás vérkenet készítése, festése. 11. hét: Előadás: 21. ABO rendszer biokémiája, öröklődése, antigénjei, A-alcsoport tulajdonságok klinikai jelentősége 22. h vércsoportrendszer genetikája. D antigén és variánsai, egyéb Rh antigének. Rh rendszerbeli antitestek, jelentőségük Gyakorlat: Hematológia II. Normál kenet értékelése. Vörösvértest morfológia. Reticulocyta számolás. 12. hét: Előadás: 23. Egyéb vércsoportrendszerek (Kell, Kidd, Duffy, MN, Ss, Ii) jelentősége 24. Központi idegrendszeri megbetegedések laboratóriumi diagnosztikája. Likvor 136
laboratóriumi vizsgálata Gyakorlat: Hematológia III. Hemoglobin, hematokrit meghatározása. Hematológiai automaták. 13. hét: Előadás: 25. Porphyriák laboratóriumi diagnosztikája 26. Az újszülött és gyermekkor ill. az öregkor speciális klinikai biokémiája Gyakorlat: Hematológia IV. Perifériás kenet értékelése malignus hematológiai kórképekben. Protein elfo, myeloma III. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA 14. hét: Előadás: 27. Terápiás gyógyszerszint monitorozás I. 28. Terápiás gyógyszerszint monitorozás II. Gyakorlat: ABO, Rh vércsoport meghatározás. 15. hét: Előadás: 29. Farmakogenetika 30. A vitamin anyagcsere zavarai Gyakorlat: Irreguláris antitestek kimutatása: ellenanyagszűrés, kompatibilitási vizsgálat. Követelmények Megengedett hiányzások száma, pótlása : A gyakorlatokról az első félévben második félévben 2 mulasztás megengedett. Az ezen felüli hiányzásokat pótolni kell. Minden gyakorlat csak az adott oktatási héten pótolható. Egy csoportnál kettőnél több hallgató nem pótolhat. Index aláírása: Amennyiben a hallgató a megengedettnél több gyakorlatról igazolatlanul mulaszt, nem kap index aláírást. Vizsga típusa, részei: Az első félévben második félévben 3 klinikai biokémia demonstrációt tartunk. Az első félév végén a demonstrációk eredményeit összegezzük, amely alapján 5 fokozatú jegyet kap a hallgató. Amennyiben a demonstrációk összegzett eredménye alapján a hallgató megbukik, írásbeli teszt vizsga során köteles javítani a vizsgaidőszakban. A tanév végén a második félév során írt demonstrációk eredményeit összegezzük,amely alapján plusz pontok szerezhetők, amit a szigorlati jegybe beszámítunk. A hallgatók évvégén a két szemeszter anyagából írásbeli vizsgát tesznek. Elégtelen esetén a tesztvizsgát meg kell ismételnie. A C vizsga szóban és vizsgabizottság előtt történik. Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERTECHNOLÓGIA III. ELMÉLET Év, szemeszter: 3. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: Vérkészítmények, szérumok. kötéstípusok. A granulátum képzés módjai. Száraz, nedves granulálás. Felépítéses granulálás. Fluidizációs granulálás. 2. hét: Előadás: Rektális gyógyszerformák. Definíció. Végbélkúpok alap és segédanyagai. 3. hét: Előadás: Kúpkészítés préseléssel, öntéssel. Speciális kúpkészítési eljárások, kúpok vizsgálata. Kúpformák. 4. hét: Előadás: Vaginális gyógyszerformák /hüvelykúpok, -golyók, -hengerek, vaginális tabletták/. Egyéb vaginális gyógyszerformák. Biofarmáciai szempontok. Pilulák. Pilulák előállítása. Pilulák ellenőrzése. Bóluszok. 5. hét: Előadás: Porok. Dezintegráló műveletek: az aprítás, őrlés művelete, fizikája. Őrlő-, aprítóberendezések. Portechnológiai sajátságok mérés technológiája, részecskenagyság, -eloszlás, részecske forma, sűrűség, specifikus felület, porozitás, víztartalom jelentősége. Hintőporok. 6. hét: Előadás: Granulátumok. A granulátum képzés elvi alapjai, 7. hét: Előadás: Tabletták. Definíció, csoportosítás, követelmények. A préselés művelete. Préselés alatt lejátszódó jelenségek (kötődési mechanizmusok, energia viszonyok). 8. hét: Előadás: A granulálás és tablettázás segédanyagai (töltő-, dezintegráló-, kötő-adszorpciós, nedvesség megtartó-, hidrofilizáló anyagok, glidánsok, lubrikánsok, antiadhéziós anyagok, antisztatikumok, ízjavító és színező anyagok). Granulátumok és tabletták vizsgálata. 9. hét: Előadás: Drazsék. A bevonás művelete. A bevonás módjai (cukor-, filmdrazsírozás, filmdrazsírozás gyomorban, bélben oldódó bevonatok). Száraz drazsírozás. 10. hét: Előadás: Fluidizációs drazsírozás. A bevonás eszközei. A drazsémag és a szárítás hőmérséklete. A drazsé vizsgálata. 137
13. FEJEZET 11. hét: Előadás: Kapszulák. Keményzselatin kapszulák, előállítás, betöltés. Lágyzselatin kapszulák, előállítás, betöltés. Bélnedvben oldódó kapszulák. Ostyakapszulák. Kapszulák vizsgálata. 12. hét: Előadás: Kivonással készülő gyógyszerformák. A kivonás általános szempontjai, kivonást befolyásoló tényezők. A kivonás módszerei (áztatás, turbo-, hidroextrakció, átáramoltatásos kivonás, ellenáramú kivonás). Extractumok, tinktúrák. Főzetek, forrázatok. Teakeverékek. Gyógyteák elkészítésének helyes módja. Szappanok, tapaszok. Definíció. Szappanok, tapaszok előállítása. Fontosabb készítmények. Állatgyógyászati készítmények. Követelmények 13. hét: Előadás: Mikrokapszulázások /molekuláris kapszulázás/, nanokapszulák. Mikroemulziók. 14. hét: Előadás: Liposzómák, liposzómákszerkezete, előállítása. Gyógyszeres liposzómák. Kozmetikumok. 15. hét: Előadás: Primer csomagoló anyagok. Primer csomagoló anyagok és tartályok anyagainak leírása: üveg, műanyagok. Vizsgálatuk. Speciális csomagoló anyagok. A gyógyszertechnológia előadások látogatása kötelező. Az előadásokon elhangzottak részét képezik a vizsgaanyagnak, ezért az előadások figyelemmel kisérése igen fontos. A tantárgy felvételének feltétele: Gyógyszertechnológia II. elmélet és gyakorlat, Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERTECHNOLÓGIA III. GYAKORLAT Év, szemeszter: 3. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 120 1. hét: Gyakorlat: Felszerelés átvétele, baleset-és tűzvédelem. Elmélet: Paszták. Osztott porok. 1. Sal ad rehydrationem FoNo VII. 28,0 g 2. Pasta boraxata 50,0 g FoNo VI. 3. Pulvis antidoloricus FoNo VI. ½ csoport, FoNo VII. ½ csoport; dos.i. 2. hét: Gyakorlat: Hintőporok, hüvelygolyók, hüvelyhengerek. 4. Sparsorium antisudoricum FoNo VI. 34,2 g 5. Pulvis asthmalyticus FoNo VI. ½ csoport, FoNo VII.. ½ csoport ; dos.i. 6. Ovulum metronidazoli v. nystatini FoNo VII. ½ csoport, FoNo VII..½ csoport; dos.i. 7. Globulus glycerini boraxati FoNo VII. 10 db/2 ember 3. hét: Gyakorlat: Inkompatibilitásokról. 8. Inkompatibilitás 1. 20,0 g 9. Inkompatibilitás 2. 150,0 g 10. Inkompatibilitás 3. 100,0 g 11. Inkompatibilis kúp Codein. Phosp. 0,24 g Acid. Acetylsalic. 3,00 g Phenacetin 3,00 g Adeps solid 50 helyett 3 qu.s. (6 db kúpra) 12. Pulvis spasmalgeticus FoNo VI. ½ csoport, FoNo VII. ½ csoport ; 4. hét: Gyakorlat: 13. Inkompatibilitás 4. (kenőcs) 30,g 14. Inkompatibilitás 5. (por) 10 db 15. Inkompatibilitás 6. (hintőpor) 50,0 g 16. Cink-szulfát tartalmú hüvelygolyó 17. Pasta contra solarem FoNo VII. 25,0 g ; dos. ½ 138 5. hét: Gyakorlat: 5. héten demonstráció 5.-6.-7. hét: forgás A. csoport B csoport C csop. 18. Pasta antirheumat. FoNo VII. 87,5 g ¼ dos. 22. Pulv. dyspnosedans FoNo VI. 10 db Egyéni feladat 19. Pulv. combinatus FoNo VII. 10 db 23. Susp. Bismogeli. FoNo VII. 87,5 g ¼ dos. 20. Supp. Algopyrini. FoNo VII.6 db 24. Supp. haemorrhoid. FoNo VI. 10 db 21. Ung ceratolyticum FoNo VII. 50,0 g 25. Spars infantum FoNo VI. 40,0 g ½ dos. 6. hét: Gyakorlat: 5.-6.-7. hét: forgás A. csoport B csoport C csop. 18. Pasta antirheumat. FoNo VII. 87,5 g ¼ dos. 22. Pulv. dyspnosedans FoNo VI. 10 db Egyéni feladat 19. Pulv. combinatus FoNo VII. 10 db 23. Susp. Bismogeli. FoNo VII. 87,5 g ¼ dos. 20. Supp. Algopyrini. FoNo VII.6 db 24. Supp. haemorrhoid. FoNo VI. 10 db 21. Ung ceratolyticum FoNo VII. 50,0 g 25. Spars infantum FoNo VI. 40,0 g ½ dos. 7. hét: Gyakorlat: 5.-6.-7. hét: forgás A. csoport B csoport C csop. 18. Pasta antirheumat. FoNo VII. 87,5 g ¼ dos. 22. Pulv. dyspnosedans FoNo VI. 10 db Egyéni feladat 19. Pulv. combinatus FoNo VII. 10 db 23. Susp. Bismogeli. FoNo VII. 87,5 g ¼ dos. 20. Supp. Algopyrini. FoNo VII.6 db 24. Supp. haemorrhoid. FoNo VI. 10 db 21. Ung ceratolyticum FoNo VII. 50,0 g 25. Spars infantum FoNo VI. 40,0 g ½ dos.
8. hét: Gyakorlat: 8.-9.-10. hét: forgás A. csoport B csoport C csoport 26. Susp terpini. FoNo VI. 100,0 g 30.Pil. nicophyllini. FoNo VI. 30 db Egyéni feladat 27. Ung salicyl. FoNo VI. dos. I. 31. Emuls. Paraff.c phenolp. FoNo VI. ½ dos. 28. Supp. analg. forte FoNo VI. 3 db 32. Pasta antiphlogistica FoNo VII. 1 dos. (100,0 g) 29. Pulv. codacetini FoNo VI. 5 db 33. Ung. neonatorum FoNo VI. 50,0 g 9. hét: Gyakorlat: 8.-9.-10. hét: forgás A. csoport B csoport C csoport 26. Susp terpini. FoNo VI. 100,0 g 30.Pil. nicophyllini. FoNo VI. 30 db Egyéni feladat 27. Ung salicyl. FoNo VI. dos. I. 31. Emuls. Paraff.c phenolp. FoNo VI. ½ dos. 28. Supp. analg. forte FoNo VI. 3 db 32. Pasta antiphlogistica FoNo VII. 1 dos. (100,0 g) 29. Pulv. codacetini FoNo VI. 5 db 33. Ung. neonatorum FoNo VI. 50,0 g 10. hét: Gyakorlat: 8.-9.-10. hét: forgás 10. héten demonstráció A. csoport B csoport C csoport 26. Susp terpini. FoNo VI. 100,0 g 30.Pil. nicophyllini. FoNo VI. 30 db Egyéni feladat 27. Ung salicyl. FoNo VI. dos. I. 31. Emuls. Paraff.c phenolp. FoNo VI. ½ dos. 28. Supp. analg. forte FoNo VI. 3 db 32. Pasta antiphlogistica FoNo VII. 1 dos. (100,0 g) 29. Pulv. codacetini FoNo VI. 5 db 33. Ung. neonatorum FoNo VI. 50,0 g 11. hét: Gyakorlat: 11.-12.-13. forgás A. csoport (Form. Nosocomialis) B csoport C csoport 34. E-kanalas 38. III. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Köptető keverék adde Dionin (Mixt. Pectoralis ½ dos.; 100,0 g + 0,075 g dionin) Egyéni feladat 35. Kézkenőcs (Vas. Chloesterin.) 39. Supp. antipyr.pro parv. FoNo VI. 6 db 36. Kamillás hüvelyhenger 40. Pil coffeini. FoNo VI. 30 db 37. Antibiotikus katéternyák 41. Pulv. somniferens FoNo VI. 10 db 12. hét: Gyakorlat: 11.-12.-13. forgás A. csoport (Form. Nosocomialis) B csoport C csoport 34. E-kanalas 38. Köptető keverék adde Dionin (Mixt. Pectoralis ½ dos.; 100,0 g + 0,075 g dionin) Egyéni feladat 35. Kézkenőcs (Vas. Chloesterin.) 39. Supp. antipyr.pro parv. FoNo VI. 6 db 36. Kamillás hüvelyhenger 40. Pil coffeini. FoNo VI. 30 db 37. Antibiotikus katéternyák 41. Pulv. somniferens FoNo VI. 10 db 13. hét: Gyakorlat: 11.-12.-13. forgás A. csoport (Form. Nosocomialis) B csoport C csoport 34. E-kanalas 38. Köptető keverék adde Dionin (Mixt. Pectoralis ½ dos.; 100,0 g + 0,075 g dionin) Egyéni feladat 35. Kézkenőcs (Vas. Chloesterin.) 39. Supp. antipyr.pro parv. FoNo VI. 6 db 36. Kamillás hüvelyhenger 40. Pil coffeini. FoNo VI. 30 db 37. Antibiotikus katéternyák 41. Pulv. somniferens FoNo VI. 10 db 14. hét: Gyakorlat: Pótlás,javítás. 15. hét: Gyakorlat: Leszerelés. Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI KÉMIA II. ELMÉLET Év, szemeszter: 3. évfolyam - 2. félév Előadás: 60 Gyógyszerészi Kémiai Tanszék 1. hét: Előadás: ß-Receptor blokkolók, koszorúér tágítók és angina ellenes szerek.vérnyomáscsökkentők. 2. hét: Előadás: Szelektív agyi keringésgokozók. Hiperlipidémia gyógyszerei. Véralvadást befolyásoló gyógyszerek, vérlemezkék aggre-gációjának gátlása 3. hét: Előadás: Aminosavak, természetes peptidek. Inzulin és egyéb diabetikus készítmények. 4. hét: Előadás: Fontosabb fehérjekészítmények. Fehérjebontó enzimek. Emésztésre ható gyógyszerek. 5. hét: Előadás: Laxativ szerek, hánytatók, hányáscsillapítók. Hormonok fogalma, típusai 6. hét: Előadás: Androgének, ösztrogének, progesztogének. Fogamzásgátlás. Pajzsmirigy hormonjai, pajzsmirigyre ható anyagok. 7. hét: Előadás: Hipertireózis gyógyszerei. Allergia ellenes szerek, hisztaminok és antihisztaminok. Vitaminok 8. hét: Előadás: Vegyes szerkezetű külső és belső fertőtlenítőszerek. 139
13. FEJEZET 9. hét: Előadás: Kemoterapeutikumok. Szulfonamidok. Tuberkulózis ellenes szerek. 13. hét: Előadás: Naftacén és fenantrén vázas antibiotikumok. 10. hét: Előadás: Gombaellenes szerek. 11. hét: Előadás: Peptid és glikopeptid antibiotikumok., ß-laktám antibiotikumok 12. hét: Előadás: Makrolid antibiotikumok. Szénhidrát alapú antibiotikumok, aminoglikozidok. Gyógyszerkémia I és Gyógyszerkémiai gyakorlat I Követelmények 14. hét: Előadás: Virusellenes szerek. Protozoa ellenes szerek. Maláriaellenes szerek. Tumorellenes szerek, citotoxikus anyagok. 15. hét: Előadás: Citosztatikus anyagok, célzott kemoterápia. Gyógyszerészi Kémiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI KÉMIA II. GYAKORLAT Év, szemeszter: 3. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 30 1. hét: Gyakorlat: Laboratóriumi rendszabályok, balesetvédelem, jegyzőkönyv-vezetés, felszerelés átvétele 5. hét: Gyakorlat: Kinin, kinidin, drotaverin, papaverin vizsgálata, Quarelin tabletta VRK vizsgálata 2. hét: Gyakorlat: Metanolszennyezés kimutatása etanolban, Merisztin tabletta vizsgálata, allopurinol, hexaklorofén 3. hét: Gyakorlat: Szulfonamidok, trimetoprim, kloramfenikol 4. hét: Gyakorlat: Koffein, teobromin, teofillin valamint Antineuralgica tabletta vizsgálata 6. hét: Gyakorlat: Bór-cink kenőcs vizsgálata, Pulvis Chinacisalis cum vitamin C 7. hét: Gyakorlat: Spiritus salycilatis cum resorcino UV spektrofotometriás vizsgálata; Suppositorium analgeticum vizsgálata Gyógyszerkémiai gyakorlat I Követelmények Gyógyszerésztudományi Kar Tantárgy: GYÓGYSZERTÁRI GYAKORLAT III. ÉVFOLYAM UTÁN Év, szemeszter: 3. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 120 140
Tantárgy: IMMUNOLÓGIA Év, szemeszter: 3. évfolyam - 2. félév Előadás: 26 Szeminárium: 3 Gyakorlat: 8 III. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Immunológiai Intézet 1. hét: Előadás: Az immunrendszer felépítése, működési elve Központi és perifériás nyirokszervek Szeminárium: Az immunrendszer működésében résztvevő sejtek 2. hét: Előadás: A természetes és a szerzett immunitás jellegzetességei A komplement rendszer működése Szeminárium: Az immunrendszer működésében résztvevő molekulák 3. hét: Előadás: A B-limfociták antigén felismerő működése Az ellenanyagok szerkezete Szeminárium: Az antigén meghatározása, jellegzetességei (komplement aktiválás) 8. hét: Előadás: A segítő T-limfociták szerepe az immunválasz polarizálásában A citotoxicitás különböző formái Gyakorlat: Az elsődleges antigén ellenanyag kapcsolódáson alapuló immunológiai módszerek (az ELISA módszerek fõ típusai, immunoszorbens, immunoblot eljárás, immunhisztokémia) 9. hét: Előadás: A tímuszban történő T-limfocita érés A központi tolerancia kialakulása Gyakorlat: Az immunológiailag kompetens sejtek funkcionális vizsgálata I (makrofágok effektor funkciói, a citotoxicitás különbözô formái, hízósejt degranuláció) 4. hét: Előadás: Az ellenanyagok sokféleségének genetikai háttere Az ellenanyagok által közvetített effektor funkciók Gyakorlat: Az ellenanyagok képződése (a poliklonális ellenanyagok előállítása és izolálása, vakcináció) 5. hét: Előadás: A T-limfociták antigén felismerő működése Az antigén prezentáló sejtek szerepe Gyakorlat: A monoklonális ellenanyagok előállítása, jellemzése, felhasználása 6. hét: Előadás: Az MHC molekulák szerkezete és funkciói Az antigén feldolgozása és bemutatása Gyakorlat: A másodlagos antigén ellenanyag kapcsolódáson alapuló immunológiai módszerek I (precipitáció, agglutináció) 7. hét: Előadás: Citokinek, limfokinek, kemokinek A T- limfociták effektor funkciói Gyakorlat: A másodlagos antigén ellenanyag kapcsolódáson alapuló immunológiai módszerek II 10. hét: Előadás: Az extracelluláris patogének elleni immunválasz Az intracelluláris patogének elleni immunválasz Gyakorlat: Az immunológiailag kompetens sejtek funkcionális vizsgálata II (a T- és B-limfociták poliklonális aktiválásának lehetőségei, következményei: proliferáció mérése, sejtfunkciók vizsgálata ELISA, ELISPOT, FACS ICC) 11. hét: Előadás: Perifériás tolerancia és fiziológiás autoimmunitás Autoimmun betegségek Gyakorlat: Immunmoduláló szerek, szerv- és szövetátültetés 12. hét: Előadás: Immundeficienciák Tumorimmunológia, tumor antigének és tumor elleni immunválaszok 13. hét: Előadás: Allergia A csontvelő átültetés immunológiai vonatkozásai Követelmények Az előadások 30%-nak látogatása kötelező. A kötelező előadásokról a félév 1. hetében tájékoztatjuk a hallgatókat. A szemináriumokon és a gyakorlatokon való részvétel kötelező, kettőnél több igazolatlan hiányzás esetén a félévi aláírás nem szerezhető meg. Az első beszámoló időpontja a 10. hét, az alap immunológia előadások és az 1-3. heti szemináriumok anyagát kérjük számon. A második beszámoló időpontja a 14. hét, számonkérés az immunpatológia és a gyakorlatok anyagából. Ha bármelyik számonkérés nem értékelhető (részvétel hiánya vagy 0 teljesítmény miatt), kollokvium jegy nem ajánlható meg. 141
13. FEJEZET A két demonstráció pontszámainak alapján kollokvium jegyet ajánlunk meg, az elfogadási határ 51%. Amennyiben a két demonstráció pontszámának átlaga nem éri el az 51%-ot, a kollokvium jegy a vizsgaidőszakban, írásbeli szűrőtesztből és szóbeli részből álló vizsgával szerezhető meg. Azok a hallgatók, akik az oktatási időszakban nyújtott teljesítményük alapján megajánlott jegyet nem fogadják el, a kollokvium jegyet a vizsgaidőszakban, szóbeli vizsgával szerezhetik meg. A szóbeli vizsgán a megajánlott jegyet javítani és rontani is lehet. Tantárgy: KLINIKAI BIOKÉMIA II. Év, szemeszter: 3. évfolyam - 2. félév Előadás: 55 Szeminárium: 8 Gyakorlat: 30 Laboratóriumi Medicina Intézet 1. hét: Előadás: 1. Coagulopathiák (általános bevezetés), haemophiliák 2. von Willebrand betegség 3. Egyéb coagulopathiák, thrombocyta funkció zavarok Gyakorlat: Laboratóriumi informatika anyagcsere rendellenességeinek laboratóriumi diagnosztikája 21. Acut coronaria syndroma patobiokémiája és laboratóriumi diagnosztikája I. Gyakorlat: Laboratóriumi vizsgálómódszerek metabolikus betegségekben 2. hét: Előadás: 4. Öröklött thrombophiliák 5. Szerzett thrombophiliák 6. Prethrombotikus állapotok, thromboembolia, consumptios coagulopathiák Gyakorlat: A coagulopathiák laboratóriumi diagnosztikája 3. hét: Előadás: 7. Na és vízháztartás klinikai kémiája I. 8. Na és vízháztartás klinikai kémiája II 9. Na és vízháztartás klinikai kémiája III. Gyakorlat: A thrombophilia laboratóriumi diagnosztikája. Az antikoaguláns terápia laboratóriumi monitorozása 4. hét: Előadás: 10. A kálium háztartás klinikai kémiája 11. A vese patobiokémiája I. 12. A vese patobiokémiája II Gyakorlat: Thrombocyta funkciós defektusok laboratóriumi diagnosztikája. Antithrombocyta terápia monitorozás 5. hét: Előadás: 13. Sav-bázis egyensúly zavarai 14. A vesebetegségek laboratóriumi diagnosztikája, a glomeruláris és tubuláris funkciók laboratóriumi tesztjei 15. Diabetes mellitus patogenezise és patomechanizmusa Gyakorlat: Vesebetegségek laboratóriumi vizsgálatának módszerei 6. hét: Előadás: 16. A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája 17. A diabetes mellitus acut anyagcsere zavarainak patobiokémiája és laboratóriumi diagnosztikája 18. Hypoglycaemiák Gyakorlat: Vizelet üledék vizsgálat 7. hét: Előadás: 19. Lipid anyagcsere zavarai 20. A lipid 142 8. hét: Előadás: 22. Acut coronaria syndroma patobiokémiája és laboratóriumi diagnosztikája II. 23. Atherosclerosis rizikó faktorai 24. Hyperurikémia, köszvény laboratóriumi diagnosztikája Gyakorlat: Esetismertetés (só-víz háztartás, vese, diabetes) /Gyógyszerszint monitorozás (GYTK) 9. hét: Előadás: 25. A májbetegségek patobiokémiája I. 26. A májbetegségek patobiokémiája II. 27. Akut májkárosodások klinikai biokémiája, a májfunkció laboratóriumi megítélése Gyakorlat: Szérum lipid meghatározások 10. hét: Előadás: 28. A cholestasis és a cirrhosis patobiokémája és laboratóriumi diagnosztikája 29. Gyomor-béltraktus patobiokémája és laboratóriumi diagnosztikája I. 30. Gyomor-béltraktus patobiokémája és laboratóriumi diagnosztikája II. Gyakorlat: Kromatográfiás vizsgálatok, légzéstesztek 11. hét: Előadás: 31. Acut pancreatitis laboratóriumi diagnosztikája 32. Hypothalamus, hypophisis klinikai biokémiája 33. Pajzsmirigy betegségek patobiokémiája Gyakorlat: Infarktus laboratóriumi diagnosztikája 12. hét: Előadás: 34. A thyreoida funkció zavarainak klinikai biokémiája 35. Mellékpajzsmirigy betegségek klinikai biokémiája 36. A calcium, phosphat és magnézium metabolizmus zavarai és laboratóriumi diagnosztikája Gyakorlat: POCT (We, koleszterin, vércukor)
13. hét: Előadás: 37.Mellékvese kéreg működés pathobiokémiája és laboratóriumi diagnosztikája 38. A mellékvese velő működés patobiokémiája és laboratóriumi diagnosztikája 39. Gonád működés klinikai biokémiája Gyakorlat: Máj és pancreas megbetegedések laboratóriumi vizsgálata 14. hét: Előadás: 40. Laboratóriumi eljárások az izombetegségek III. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények diagnosztikájában 41. Laboratóriumi eljárások a csontbetegségek diagnosztikájában 42. Szigorlati gyakorlati vizsgasor-képek bemutatása Gyakorlat: Esetismertetés (lipid, AMI, máj, pancreas) 15. hét: Előadás: 43. Laboratóriumi módszerek összefoglalása Gyakorlat: Immunoassay Megengedett hiányzások száma, pótlása : A gyakorlatokról az első félévben második félévben 2 mulasztás megengedett. Az ezen felüli hiányzásokat pótolni kell. Minden gyakorlat csak az adott oktatási héten pótolható. Egy csoportnál kettőnél több hallgató nem pótolhat. Index aláírása: Amennyiben a hallgató a megengedettnél több gyakorlatról igazolatlanul mulaszt, nem kap index aláírást. Vizsga típusa, részei: Az első félévben második félévben 3 klinikai biokémia demonstrációt tartunk. Az első félév végén a demonstrációk eredményeit összegezzük, amely alapján 5 fokozatú jegyet kap a hallgató. Amennyiben a demonstrációk összegzett eredménye alapján a hallgató megbukik, írásbeli teszt vizsga során köteles javítani a vizsgaidőszakban. A tanév végén a második félév során írt demonstrációk eredményeit összegezzük,amely alapján plusz pontok szerezhetők, amit a szigorlati jegybe beszámítunk. A hallgatók évvégén a két szemeszter anyagából írásbeli vizsgát tesznek. Elégtelen esetén a tesztvizsgát meg kell ismételnie. A C vizsga szóban és vizsgabizottság előtt történik. 143
14. FEJEZET 14. FEJEZET IV. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Biofarmácia Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI MŰSZERES BIOANALITIKA I. Év, szemeszter: 4. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: Tantárgyismertetés, a műszeresanalitika és bioanalitika helye és szerepe a gyógyszergyártásban, a gyógyszertudományokban és az orvostudományban. 2. hét: Előadás: Mintavételi és minta-előkészítési eljárások, az alkalmazott eszközök és anyagok előkészítése. 3. hét: Előadás: UV-VIS spektrofotometria elméleti alapjai és gyakorlati alkalmazása a gyógyszerek, és szennyezőik azonosításában. 4. hét: Előadás: Infravörös spektroszkópia elméleti alapjai és gyakorlati alkalmazása gyógyszerkészítmények vizsgálatában. gyógyszermetabolizmusban és a bioanalitikában. 9. hét: Előadás: Elválasztástechnikai módszerek II.: GC, HPLC, TFC elméleti alapjai és gyakorlati alkalmazása a gyógyszermetabolizmusban, gyógyszergyártásban és a bioanalitikában. 10. hét: Előadás: Elválasztástechnikai módszerek III.: CE, OPLC, analitikai ultracentrifugálás elméleti alapjai és gyakorlati alkalmazása a gyógyszermetabolizmusban és a bioanalitikában. 11. hét: Előadás: Tömegspektrometria alkalmazása a bioanalitikai vizsgálatokban. Elméleti alapok, MS készülékek felépítése, működése, alkalmazás. 5. hét: Előadás: Szerves vegyületek vizsgálata tömegsektrometriával. Elméleti alapok, gyakorlati alkalmazások, általános szabályok, EI-MS spektrumok értékelése. 6. hét: Előadás: Radioanalitika. Radiokémiai bomlás. Aktivációs elemzés. Izotóphigításos módszer, Radiometriás titrálás, PET, SPECT. 7. hét: Előadás: I. zárthelyi dolgozat 8. hét: Előadás: Elválasztástechnikai módszerek I.: elméleti alapok, VRK, 2D VRK, affinitáskromatográfia, oszlopkromatográfia gyakorlati alkalmazása a Követelmények 12. hét: Előadás: Kapcsolt technikák (GC-, HPLC-, CE-, MS-MS) alapjai és gyakorlati alkalmazása a gyógyszer metabolizmusban és a bioanalitikában. 13. hét: Előadás: In vitro és ex vivo rendszerek a gyógyszerek metabolizmusának vizsgálatában. 14. hét: Előadás: Az oxidatív és nem oxidatív gyógyszer metabolizmus modellezésére használatos rendszerek. 15. hét: Előadás: II. zárthelyi dolgozat Az előadások 30%-ának látogatása kötelező. Az évközi beszámolókon a részvétel kötelező. A két ZH eredményét átlagoljuk, ami A vizsgajegynek minősül és bekerül az indexbe. Abban az esetben, ha a számonkérések eredménye elégtelen a javítóvizsga automatikusan B vizsgának minősül. 144
Tantárgy: GYÓGYSZERHATÁSTAN I. ELMÉLET Év, szemeszter: 4. évfolyam - 1. félév Előadás: 60 IV. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Gyógyszerhatástani Tanszék 1. hét: Előadás: Bevezetés a központi idegrendszer farmakológiájába. Narkózis. Általános érzéstelenítők. 2. hét: Előadás: Fájdalomcsillapítók. Opioid fájdalomcsillapítók, agonisták. Opioid antagonisták. 3. hét: Előadás: Centrálisan ható köhögéscsillapítók. Élvezeti szerek. 4. hét: Előadás: Kábítószerabúzus, tolerancia, dependencia. 5. hét: Előadás: A KIR transzmitterei. 6. hét: Előadás: Az Alzheimer-kór farmakoterápiája. A migrén terápiája. Centrális és perifériás izomrelaxánsok. Önellenőrző teszt 10. hét: Előadás: A simaizmok működésére ható szerek. Helyiérzéstelenítők. 11. hét: Előadás: Bevezetés a vegetatív idegrendszer farmakológiájába. A kolinerg transzmissziót fokozó szerek. Kolinerg transzmissziót gátló szerek. 12. hét: Előadás: Adrenerg neurotranszmisszió és a transzmissziót fokozó szerek: Szimpatomimetikumok. Adrenerg transzmissziót gátló szerek: Alfa-szimpatolitikumok. 13. hét: Előadás: Béta-szimpatolitikumok. A szem betegségeiben használatos szerek. Önellenőrző teszt 7. hét: Előadás: Sedato-hypnotikumok, anxiolitikumok. Antidepresszánsok. 8. hét: Előadás: Antimániás szerek. Antipszichotikumok. 9. hét: Előadás: Parkinson kór terápiája. Epilepszia kezelése. Követelmények 14. hét: Előadás: Non-adrenerg, non-kolinerg transzmisszió I. Non-adrenerg, non-kolinerg transzmisszió II. Az adenozin és a nitrogén-monoxid szerepe a transzmisszióban. 15. hét: Előadás: Általános konzultáció az I. félév anyagából. A félév során 2 számonkérés történik a félév anyagából írásban. A számonkéréseknek egyenként, külön-külön legalább 50%-nak kell lennie ahhoz, hogy a félév elfogadásra kerüljön és a hallgató vizsgára bocsátható legyen. A szemináriumokon való részvétel kötelező, négynél több hiányzás esetén a félévi aláírás kizárt. A félév végén Gyógyszerhatástan I. elméletből a vizsga szóbeli kollokvium formájában történik (3 tétel húzása az I. féléves tételsorból, rövid kidolgozás, majd szóbeli felelet), mely előtt a hallgatóknak rövid írásbeli beugrón kell bizonyítaniuk felkészültségüket. Amennyiben a hallgató nem teljesíti a beugrón a minimális elvárást (50%), nem szóbelizhet, vizsgája sikertelen (elégtelen). Amennyiben a hallgató teljesíti ugyan a 50%-ot a beugrón, de a szóbeli kollokviumon elégtelen feleletet ad, vizsgája sikertelen, újra kell jönnie vizsgázni, de beugróznia már nem kell újra! A félév során lehetőség van a szóbeli kollokvium kiváltására. A 2 írásbeli számonkérés átlagából számolt négyes és ötös érdemjegyet ajánljuk meg kollokviumi jegynek (tehát minimum 80%-ot kell elérni). A megajánlott jegy szóban javítható, amennyiben a hallgatónak nem felel meg. A hallgatónak ilyenkor is beugrót kell írnia a szóbeli vizsgára való bejutáshoz. A szóbeli kollokviumi jegy jobb és rosszabb is lehet, mint a megajánlott jegy. 145
14. FEJEZET Tantárgy: GYÓGYSZERHATÁSTAN GYAKORLAT I. Év, szemeszter: 4. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 60 1. hét: Gyakorlat: Bevezetés a gyógyszerhatástanba. 2. hét: Gyakorlat: A farmakodinámia alapjai. A gyógyszerek sorsa a szervezetben. Farmakokinetika. 3. hét: Gyakorlat: A szervezet és a gyógyszerek kölcsönhatásait módosító tényezők. Bevezetés a farmakogenomikába. 4. hét: Gyakorlat: Fájdalomcsillapítók. Opioid fájdalomcsillapítók, agonisták és antagonisták. Centrálisan ható köhögéscsillapítók. 5. hét: Gyakorlat: Élvezeti szerek. Kábítószerabúzus, tolerancia, dependencia. 6. hét: Gyakorlat: A KIR transzmitterei. 7. hét: Gyakorlat: Alzheimer kór terápiája. A migrén terápiája. 8. hét: Gyakorlat: Sedato-hypnotikumok, anxiolitikumok. Gyógyszerhatástani Tanszék Követelmények Antidepresszív szerek. Antimániás szerek. 9. hét: Gyakorlat: Parkinson kór terápiája. 10. hét: Gyakorlat: Az epilepszia kezelése. Centrális és perifériás izomrelaxansok. 11. hét: Gyakorlat: Helyiérzéstelenítők. Simaizmok működésére ható szerek. 12. hét: Gyakorlat: A vegetatív idegrendszer farmakológiája. Kolinerg transzmissziót fokozó és gátló szerek. 13. hét: Gyakorlat: Adrenerg neurotranszmisszió. Adrenert neurotranszmissziót fokozó és gátló szerek. 14. hét: Gyakorlat: A szem betegségeiben használatos szerek. 15. hét: Gyakorlat: Általános konzultáció az I. félév anyagából A félév során 2 számonkérés történik a félév anyagából írásban. A számonkéréseknek egyenként, külön-külön legalább 50%-nak kell lennie ahhoz, hogy a félév elfogadásra kerüljön és a hallgató vizsgára bocsátható legyen. A szemináriumokon való részvétel kötelező, négynél több hiányzás esetén a félévi aláírás kizárt. Ezen 2 számonkérés átlaga adja majd a félévi gyakorlati jegyet, a következő ponthatárok alapján: 50%-tól kettes, 65%- tól hármas, 80%-tól négyes, 90%-tól ötös. A gyakorlati jegyen nincs további javítási lehetőség. Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERTECHNOLÓGIA IV. ELMÉLET Év, szemeszter: 4. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: Kompatibilitás inkompatibilitás. Az inkompatibilitás okai, típusai, elkerülésének és meggátlásának lehetőségei. 146 2. hét: Előadás: Stabilitás instabilitás. Lejárati idő meghatározása. A gyakorlati stabilitásvizsgálatok
alapvonásai. 3. hét: Előadás: A hatóanyag felszabadulás in vitro módszerei. In vitro/in vivo korreláció, kioldódási vizsgálatok, eszközök. 4. hét: Előadás: Gélek, gélképzők, polimerek. 5. hét: Előadás: Gyógyszerkészítmények generációi. Retard- és depot gyógyszerformák. Definíciók. Terápiás célok. Biofarmáciai alapok. Depot gyógyszerformák hatóanyagira vonatkozó kritériumok. Eljárások a hatóanyag hatástartamának megnyújtására. Terápiás eljárások, technológiai lehetőségek. 6. hét: Előadás: Nyújtott hatású orális készítmények. Orális retard készítmények tervezésének farmakokinetikai alapjai. Nulladrendű és elsőrendű kioldódási gyógyszerforma tervezése. Retard orális gyógyszerkészítmények biohasznosíthatóságának és bioekvivalenciájának ellenőrzése. Depot-parenteráliák. Oldatok, szuszpenziók, emulziók, implantátumok. 7. hét: Előadás: Terápiás rendszerek: általános elvek. Modern terápiás lehetőségek. IV. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA 8. hét: Előadás: Perorális terápiás rendszerek. Parenterális terápiás rendszerek. 9. hét: Előadás: Szemészeti terápiás rendszerek. 10. hét: Előadás: Transzdermális terápiás rendszerek. 11. hét: Előadás: Nazalis és inhalációs terápiás rendszerek. 12. hét: Előadás: A közeljövő gyógyszerformái. magic bullets,drug targeting stb., pharmaceutical biotechnology. 13. hét: Előadás: Mikropartikuláris rendszerek. Passzív és aktív targeting. 14. hét: Előadás: Konzultáció. 15. hét: Előadás: Konzultáció. Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERTECHNOLÓGIA IV. GYAKORLAT Év, szemeszter: 4. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 45 1. hét: Gyakorlat: Tablettabevonás I. Történelmi visszatekintés. A bevonattal ellátott tabletták alkalmazásának előnyei, hátrányai. A gyógyszerformával szemben támasztott követelmények. Cukros drazsék előállításának elméleti alapjai, gyakorlati kivitelezésének lehetséges módjai, segédanyagai. Cukor bevonat készítése 2. hét: Gyakorlat: Tablettabevonás I. Történelmi visszatekintés. A bevonattal ellátott tabletták alkalmazásának előnyei, hátrányai. A gyógyszerformával szemben támasztott követelmények. Cukros drazsék előállításának elméleti alapjai, gyakorlati kivitelezésének lehetséges módjai, segédanyagai. Cukor bevonat készítése 3. hét: Gyakorlat: Tablettabevonás I. Történelmi visszatekintés. A bevonattal ellátott tabletták alkalmazásának előnyei, hátrányai. A gyógyszerformával szemben támasztott követelmények. Cukros drazsék előállításának elméleti alapjai, gyakorlati kivitelezésének lehetséges módjai, segédanyagai. Cukor bevonat készítése 4. hét: Gyakorlat: Bevont tabletták gyógyszerforma vizsgálatai (törési szilárdság, dezintegráció, hatóanyagkioldódás vizsgálat). Gyógyszerforma vizsgálatok kiértékelése I. 5. hét: Gyakorlat: Gyógyszerforma vizsgálatok kiértékelése II. Demonstráció. 6. hét: Gyakorlat: A III. éven tanultak ismétlése. Injekciók Az injekciók fogalma. Injekciókkal szemben támasztott követelmények. Az injekciók előállításának általános szempontjai. Injekciókhoz használt oldószerek csoportosítása Injekciók segédanyagai. Injekciók ellenőrzése. Injekciós, infúziós készítmények csomagolóanyagai, tartályai, töltése, zárása. Készítés: Injectio natrii chlorati 100 mg/ml ( Ph.Hg.VII.) Injectio kalii chlorati 100 mg/ml (Ph.Hg.VII.) Gyógyszerformavizsgálat Mechanikai szennyezés, szín Kémhatás 147
14. FEJEZET ellenőrzése Ampullák lezárásának és sértetlen-ségének ellenőrzése. 7. hét: Gyakorlat: Porampullák, krioszikkátumok, tabletták Emulziós,szuszpenziós injekciók. Készítés: Injectio magnesii sulfurici 10% Injectio papaverinii hydrochlorici 1,0 % Gyógyszerforma-vizsgálat: 8. hét: Gyakorlat: Többadagos injekciók. Hidrolízisre hajlamos injekciók előállítása. Készítés: Injectio procainii chlorati 20 mg/ml ( Ph.Hg.VII.) Injectio atropinii sulfurici 1 mg/ml (Ph.Hg.VII.) 9. hét: Gyakorlat: Hővel nem sterilezhető készítmények előállításának szabályai. Oxidatív bomlásra hajlamos injekciók előállítása. Készítés: Injectio aethylmorphinii chlorati 20 mg/ml Injectio acidi ascorbici 10% 10. hét: Gyakorlat: DE. Infúziós laboratórium látogatása. Írásbeli demonstráció. 11. hét: Gyakorlat: Kenőcsök, krémek előállítása és vizsgálata A kenőcsök fogalma, csoportosítása. Kenőcsalapanyagok. Az előállítás részműveletei. Gyógyszerforma vizsgálatok: cseppenési hőmérséklet meghatározás, konzisztencia vizsgálat, lemoshatóság vizsgálat, dermedésvizsgálat, stb. Kenőcsgyártás. 12. hét: Gyakorlat: Szuszpenziós kenőcsök és paszták előállítása és vizsgálata Fogalmak. A gyártás műveletei. Háromhengerművek. Gyógyszerforma vizsgálatok: Tapadóképesség, konzisztencia, szétterülés. Pasztagyártás. 13. hét: Gyakorlat: Kúpok előállítása és vizsgálata Fogalmak. Kúpalapanyagok. Segédanyagok. A gyártás részműveletei. Kúpforma kalibráció és kiszorítási faktor meghatározás. Vizsgálatok. Kúpgyártás. 14. hét: Gyakorlat: Porok előállítása és vizsgálata Fogalmak. Az előállítás folyamata. Aprítás, porítás őrlés. A szitálás elmélete és gyakorlata. Sziták. Szitaanalízis. Szemcseméret meghatározás. A keverés elmélete és gyakorlata. Keverőberendezések. Statisztikai homogenitás 15. hét: Gyakorlat: Záródolgozat Megelőző Orvostani Intézet Tantárgy: MEGELŐZŐ ORVOSTAN ÉS NÉPEGÉSZSÉGTAN Év, szemeszter: 4. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 Szeminárium: 22 Gyakorlat: 8 1. hét: Előadás: 1. A megelőző orvostudomány és a népegészségtan tárgya, története, módszerei 2. Bevezetés a humán ökológiába. A környezetszennyezés általános következményei Szeminárium: 1-2. A népegészségügyi szakigazgatási szervek működése és feladatai 2. hét: Előadás: 3. A levegőszennyeződés hatása az emberi egészségre 4. Az ivóvíz szennyeződés hatása az emberi egészségre Szeminárium: 3-4. A gyógyszerészek feladatai a népegészségügyi szolgálatban: a tisztigyógyszerészeti szolgálat 3. hét: Előadás: 5. Táplálkozási hiánybetegségek 6. Élelmiszerek okozta megbetegedések Szeminárium: 5-6. Táplálkozási szűrővizsgálatok 4. hét: Előadás: 7. Bevezetés a foglalkozási toxikológiába 8. A foglalkozás-egészségtan tárgyköre. Foglalkozási betegségek Szeminárium: 7-8. Foglalkozási betegségek bejelentése, baleset-elhárítás, munkavédelem. A gyógyszertári gyakorlat munkaegészségügye 5. hét: Előadás: 9. Az ionizáló sugárzások hatása az egészségre 10. Nehézfémek az emberi környezetben Szeminárium: 9-10. A kémiai biztonság gyakorlati kérdései 6. hét: Előadás: 11. Mezőgazdasági eredetű környezeti ártalmak: a peszticidek toxikológiája 12. A szerves oldószerek, a poliklórozott bifenilek és a dioxinok toxikológiája Gyakorlat: 11-12. Közegészségügyi vonatkozású ivóvízés élelmiszervizsgálatok 148
7. hét: Előadás: 13. A mentális betegségek és magatartászavarok epidemiológiája 14. Életmód és egészség: az egyéni tényezők hatása az egészségi állapotra Gyakorlat: 13-14. Közegészségügyi vonatkozású ivóvízés élelmiszervizsgálatok 8. hét: Előadás: 15. Életmód és egészség: az alkohol- és kábítószerfogyasztás hatása az egészségi állapotra 16. A társadalmi-gazdasági tényezők hatása az egészségi állapotra Szeminárium: 15-16. Egészségfejlesztés, egészségnevelés 9. hét: Előadás: 17. Bevezetés a fertőző betegségek járványtanába 18. A légutakon keresztül terjedő fertőző betegségek epidemiológiája Szeminárium: 17-18. A népesség egészségi állapotának vizsgálata demográfiai és epidemiológiai módszerekkel és mutatókkal 10. hét: Előadás: 19. A bőrön keresztül terjedő fertőző betegségek epidemiológiája 20. A szexuális úton terjedő fertőző betegségek és az AIDS epidemiológiája Szeminárium: 19-20. A legfontosabb járványügyi teendők, védőoltások és oltóanyagok 11. hét: Előadás: 21. A nosocomiális fertőzések epidemiológiája 22. A hepatitisek járványtana IV. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények Szeminárium: 21-22. A WHO/HFA adatbázis bemutatása és alkalmazása 12. hét: Előadás: 23. Bevezetés a nem fertőző betegségek epidemiológiájába 24. A krónikus légzőszervi betegségek epidemiológiája Szeminárium: 23-24. Sterilezés, fertőtlenítés 13. hét: Előadás: 25. A daganatos betegségek epidemiológiája 26. A keringési betegségek epidemiológiája Szeminárium: 25-26. Sterilezés a mindennapos kórházi gyakorlatban (látogatás a DE OEC Központi Sterilizálójába) 14. hét: Előadás: 27. A csont- és fogbetegségek epidemiológiája I. 28. A csont- és fogbetegségek epidemiológiája II. Gyakorlat: 27-28. Sterilitás vizsgálatok. Oltóanyagok és fertőtlenítő szerek ellenőrző vizsgálata (laboratóriumi demonstráció és gyakorlat) 15. hét: Előadás: 29. Az egészségpolitika alapjai, társadalombiztosítás Magyarországon 30. Az egészségügyi ellátó rendszerek szerkezete és funkciói Szeminárium: 29-30. Az egészségügyi ellátás szervezete és működése, különös tekintettel a gyógyszertári hálózatra és a gyógyszerellátásra Tantárgyi követelmények: Az előadások látogatása ajánlott, a szemináriumok és gyakorlatok látogatása kötelező. Kettőnél több hiányzás esetén az intézetigazgató megtagadja a leckekönyv aláírását. Vizsgakövetelmények: A félév végi vizsga gyakorlati szóbeli vizsgából és az elméleti anyag írásbeli számonkéréséből áll. A gyakorlati vizsga tartalmazza a félév szemináriumainak és gyakorlatainak anyagát. Az írásbeli vizsgán az előadások és az összevont szeminárium anyaga kerül számonkérésre feleletválasztós tesztkérdések formájában. Az írásbeli vizsga három részből áll: környezet-egészségtan, epidemiológia, valamint egészségfejlesztés és egészségpolitika. A három rész értékelése külön-külön történik. A végleges érdemjegyet a gyakorlati vizsgán és az írásbeli vizsgán szerzett jegyek átlaga határozza meg.a vizsga érdemjegye elégtelen, ha a gyakorlati jegy vagy az írásbeli vizsgának bármelyik része elégtelen. Ismétlő vizsgát csak az elégtelen érdemjeggyel minősített részből kell tenni, a többi rész elfogadott érdemjegyét vesszük figyelembe a végleges jegy megállapításához. Az írásbeli vizsga bármelyik részének érdemjegye elégtelen, ha a hallgató nem szerzi meg a kérdésekre adható összes pontszám 50%-át. Javító vizsgát csak egy alkalommal és a teljes anyagból (előadások + szemináriumok, gyakorlatok) lehet tenni a vizsgáztatóval történt időpont egyeztetést követően. A javító vizsgán szerzett érdemjegy kerül beírásra a leckekönyvbe függetlenül attól, hogy az jobb, vagy rosszabb az előző vizsga érdemjegyénél. A vizsga típusa: Kollokvium Tantárgyfelvétel feltétele: 149
14. FEJEZET Az immunológia és a komplex pathológia II. tantárgyak teljesítése Tantárgy: ORVOSI MIKROBIOLÓGIA I. Év, szemeszter: 4. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 Szeminárium: 10 Gyakorlat: 10 1. hét: Előadás: A mikrobiológia tudománya. A mikrobák gyógyszerészeti jelentősége. A prokarióta sejt felépítése. Gyakorlat: Munkavédelmi oktatás. Mintavétel, mintafeldolgozás. 2. hét: Előadás: A baktériumsejt felépítése. A baktériumok genetikája. Patogenitás és infekció. Gyakorlat: Mikroszkópos technikák (sötétlátóteres, fáziskontraszt-,elektronmikroszkóp). Natív készítmények. Festési eljárások (Gram-, Ziehl-Nielssen és Neisser-festés). A mikroszkópos morfológia vizsgálata. 3. hét: Előadás: A szervezet védekezése a bakteriális fertőzésekkel szemben. A vakcinázás immunológiai alapjai. Gyakorlat: A baktériumok tenyésztése (tenyésztési feltételek, táptalajok, telepmorfológia). Anaerob kórokozók diagnosztikája. A baktériumok azonosítása (biokémiai aktivitás vizsgálata). 4. hét: Előadás: Passzív és aktív immunizálás általános jellemzői. Immunglobulinok. Vakcinák. Gyakorlat: Immunreakciókon alapuló diagnosztikai eljárások. Molekuláris diagnosztika. 5. hét: Előadás: Gram-pozitív coccusok és pálcák. Gram-negatív coccusok. Saválló baktériumok. Gyakorlat: Bakteriális légúti fertőzések. Bakteriális meningitis. 6. hét: Előadás: Gram-negatív coccobacillusok. Gram negatív pálcák. Hajlított pálcák. Szeminárium: Enterális baktériumfertőzések diagnosztikája. 7. hét: Előadás: Mycoplasmák és obligát intracelluláris baktériumok. Spirochaeták. Szeminárium: Húgyúti fertőzések. Szexuális úton terjedő 150 Orvosi Mikrobiológiai Intézet megbetegedések. 8. hét: Előadás: Az antibakteriális terápia alapelvei, az antibakteriális szerek csoportosítása, hatásmechanizmusaik. Az antibiotikumhatás matematikai leírása. Antibiotikum politika. Szeminárium: Önellenőrző teszt. 9. hét: Előadás: Sejtfalszintézist gátló antibiotikumok. Szeminárium: Antibiotikumok fejlesztése és klinikai kipróbálása. 10. hét: Előadás: Fehérjeszintézist gátló antibiotikumok Szeminárium: Az antibiotikum érzékenység meghatározásának módszerei. Az antibiotikumok közötti kölcsönhatások és vizsgálatuk. 11. hét: Előadás: Nukleinsav anyagcserére ható és antimetabolit antibiotikumok. Szeminárium: Húgyúti fertőzések, meningitis és anaereb fertőzések esetén alkalmazható antibiotikumok. 12. hét: Előadás: Antituberkulotikumok. A gombák morfológiája, fiziológiája, virulenciája, csoportjai. Klinikai szempontból fontos gombák. Szeminárium: A rezisztencia fogalma, lehetséges rezisztencia mechanizmusok. 13. hét: Előadás: Antifungális kemoterápia. Szeminárium: Mikológiai diagnosztika. Lokális kezelés esetén alkalmazható antifungális szerek. 14. hét: Előadás: A vírusok általános jellemzése. A vírusfertőzések patogenezise. A vírusok szaporodása, replikációs stratégiák. Szeminárium: Önellenőrző teszt.
15. hét: Előadás: Konzultáció. Szeminárium: Konzultáció. IV. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények A gyakorlatokon/szemináriumokon való részvétel kötelező. Kettőnél több hiányzás esetén az index aláírás nem szerezhető meg. A gyakorlatok és szemináriumok pótlására az adott gyakorlati héten a másik csoporthoz csatlakozva van mód, a gyakorlatvezetőkkel történő előzetes egyeztetés után. Az első félév végén a hallgatók a félév elméleti és gyakorlati anyagából kollokviumot tesznek, a vizsga írásbeli és szóbeli részből áll. A szóbeli vizsgára csak sikeres írásbeli vizsga után bocsátható a hallgató. Az írásbeli vizsga kérdéseit az intézet a hallgatók rendelkezésére bocsátja. A félév során megírt két önellenőrző teszt összesített eredménye alapján az Intézet kollokviumi jegyet ajánl meg. A tesztek megírása kötelező. Tantárgy: KLINIKAI ALAPISMERETEK Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 65 Szeminárium: 30 Belgyógyászati Intézet 1. hét: Előadás: BELGYÓGYÁSZAT 1. A normális veseműködés, a vesebajos betegek vizsgálata. 2. Nephritis, nephrosis syndroma, Henoch-Schönlein purpura, ANCA pozitív glomerulonephritisek. 3. Intersitiális nephritisek. Acut és chronikus veseelégtelenség. 4. Thromboemboliák. 5. Acut és chronicus leukaemiák. 2. hét: Előadás: 6. Infektív endokarditis és prevenciója. 7. Anticoaguláns kezelés szívbetegségben. 8. Szívelégtelenség, pacemaker kezelés. 9. Angina pectoris. Myocardiális infarctus. 10. Szívritmuszavarok. 3. hét: Előadás: 11. A hypophysis betegségei, akut- és krónikus mellékvesekéreg-elégtelenség. 12. A pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy betegségei. 13. Epekőbetegség, acut és krónikus pancreatitis. 14. Hypertonia, kezelése és szövődményei. 15. Hypertensios sürgősségi állapot. 4. hét: Előadás: 16. Gastroesophagealis reflux, nyelőcső varicositas, nyelőcső motilitási zavarok. Acut és chr. Gastritis. 17. Gastrointestinalis vérzés. 18. A gyomor fontosabb vizsgáló módszerei. Peptikus fekélybetegség. 19. Degeneratív izületi betegség, köszvény. 20. Rheumatoid arthritis, seronegativ spondylarthritisek. 5. hét: Előadás: 21. A gyomor daganatai. 22. A bél gyulladásos betegségei, Crohn betegség, colitis ulcerosa. Antibiotikum indukálta colitis. 23. Gluténszenzitív enteropathia, irritabilis bélszindróma. 24. Acut hepatitis. Chronicus hepatitisek. 25. Májcirrhosis. 6. hét: Előadás: 26. Immunhiányos betegségek, autoimmunitás. 27-28. Autoimmun betegségek (SLE, Scleroderma, Poly-, dermatomyositis, Sjögren-sy). 29-30. Anaemiák. 7. hét: Előadás: 31. A veleszületett és szerzett vérzékenység. 32. A légzőszervek betegségei (pneumonia, tbc, bronchus carcinoma). 33. Asthma bronchiale, status asthmaticus. COPD. Emphysaema. 34-35. Malignus lymphomák. 8. hét: Előadás: 36-38. Diabetes mellitus. SEBÉSZET 39-40. Sebek, sebgyógyulás, traumatológiai alapismeretek, mozgásszervi sérülések. 9. hét: Előadás: 41. Shock, asepsis, antisepsis 42. Sebészeti fájdalomcsillapítás 43. Sebészeti onkológia GYERMEKGYÓGYÁSZAT 44. Kardiológia 45. Haematológia 10. hét: Előadás: 46-48. Nephrológia 49-50. Hányás, hasmenés csecsemőkorban 11. hét: Előadás: 51. Veleszületett fejlődési rendellenességek 52. Növekedés és fejlődés újszülött és csecsemőkorban 53. Gyermekneurológia IDEGGYÓGYÁSZAT 54. Fájdalom (okai, formái, diagnosztika, farmakoterápia) 55. Fejfájás 12. hét: Előadás: 56. Epilepsia 57. Eszméletlen beteg tájékozódó vizsgálata. (Eszméletlen állapot differenciáldiagnosztika.) 58. Stroke 59. Lumboischialgia, discushernia. Spinalis kompresszio 60. Dementia, Parkinson-kór 151
14. FEJEZET 13. hét: Előadás: IDEGSEBÉSZET 61-63. Traumás károsodások. A kp. idegrendszer daganatai és kezelésük. ELMEGYÓGYÁSZAT 64. Szorongásos zavarok. (Generalizált szorongás, pánikbetegség, fóbiák, kényszerbetegség, poszttraumás stresszbetegség.) 65. Affektív zavarok és kezelésük. 14. hét: Előadás: 66. Az alkoholizmus és pszichoaktív szerek okozta zavarok. 67. Pszichózisok (skizofrénia) és kezelésük. 68. A pszichiátria terápiában használt gyógyszerek, alkalmazásuk. SZÜLÉSZET ÉS NŐGYÓGYÁSZAT 69. Gyógyszeres terápia szempontjai Követelmények A tárgyfelvétel előfeltételei: Megelőző orvostan, Gyógyszertechnológia IV. A kurzus célkitűzése: Az orvoslás lefgontosabb területei. Vizsga típusa: kollokvium terhesség alatt, magzati melléhatások 70. Szülészeti kórképek és terápiájuk. Nőgyógyászati gyulladások és kezelésük. 15. hét: Előadás: 71. Szülés, gyermekágy. Gyógyszerek szülés és szoptatás alatt. 72. Fogamzásgátlás. Hormonális fogamzásgátlók hatásai, mellékhatásai. 73. Klimax, tartós hormonpótlás. 74. Menstruációs zavarok fertilis korban, meddőség, hormonterápia, ovulációindukció. 75. Jó és rosszindulatú nőgyógyászati daganatok klinikuma és gyógyszeres kezelése. Biofarmácia Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI MŰSZERES BIOANALITIKA II Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 Gyakorlat: 90 1. hét: Előadás: Immunanalitikai módszerek I.: Southernblotting, Northern-blotting, Western-blotting. Gyakorlat: Általános ismertetés, balesetvédelem. 2. hét: Előadás: Immunanalitikai módszerek II.: RIA, ELISA, FISH, IHC. Gyakorlat: UV-VIS spektrofotometria. 3. hét: Előadás: Nukleinsavak izolálása, gélelektroforézis, DNSchip technika alapjai és alkalmazása a bioanalitika és laboratóriumi diagnosztika területén. Gyakorlat: Gázkromatográfia (GC). 4. hét: Előadás: PCR, RT-PCR technika alapjai és alkalmazásuk a kutatásban és a laboratóriumi diagnosztikában. Gyakorlat: Folyadékkromatográfia (HPLC) 5. hét: Előadás: Ligand kötési assay-k. Gyakorlat: Fehérjék izolálása. 6. hét: Előadás: DNS szekvenálás, fehérje szekvenálás elméleti alapjai és alkalmazásuk a bioanalitika és laboratóriumi diagnosztika területén. Proteomika alapjai, alkalmazási lehetőségei a bioanalitikában és a kutatásban. Gyakorlat: Western-blott. 7. hét: Előadás: I. ZH Gyakorlat: Nukleinsavak izolálása, agaróz gélelektroforézis. Önellenőrző teszt 8. hét: Előadás: Betegségek laboratóriumi diagnosztikája, laboratóriumi tesztek. Gyakorlat: PCR, RT-PCR 9. hét: Előadás: A terápiás gyógyszerszintminitorozás. Gyakorlat: Immunhisztokémia. 10. hét: Előadás: Toxikológia. Különböző vegyületcsoportok toxikológiai kimutatása műszeresanalitikai technikákkal. Gyakorlat: RIA, ELISA 11. hét: Előadás: Bioanalízis: bioanalitikai vizsgálatok jelentősége, szerepe és kivitelezése a gyógyszerkutatás és fejlesztés során. Gyakorlat: Infravörös spektrofotometria (IR). 152
12. hét: Előadás: LC-MS/MS alkalmazása biomolekulák (peptidek, proteinek, cukrok, lipidek, nukleinsavak) vizsgálatában. Gyakorlat: GC-MS 13. hét: Előadás: Humán gyógyszerfejlesztés analitikai IV. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA vonatkozásai. Gyakorlat: MS 14. hét: Előadás: II. ZH Gyakorlat: Konzultáció Követelmények Az előadások 30 %-ának látogatása kötelező. A félév során 2 számonkérés történik a félév anyagából írásból. A számonkérések egyikének legalább 60 %-nak kell lennie ahhoz, hogy a félév elfogadásra kerüljön és a hallgató vizsgára bocsátható legyen. A gyakorlatokon való részvétel kötelező, 1 igazolt hiányzás (1 hét) engedélyezett félévente. Gyakorlat pótlására a félév végén a gyakorlatvezetővel egyeztetve lehetséges. A gyakorlat teljesítése az aláírás feltétele. Aki a gyakorlatot nem teljesíti, szigorlatot nem tehet. A félév végén Gyógyszerészi műszeres bioanalitika II. tárgyból a kötelező vizsga szigorlat formájában történik. Gyógyszerfelügyelet és Gyógyszergazdálkodási Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERÜGYI SZERVEZÉS ÉS MANAGEMENT Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: A magyar gyógyszerészetet körülvevő egészségügyi környezet. Általános ismeretek az egészségügy rendszeréről, főbb népmozgalmi mutatók, statisztikák stb. Az egészségügy aktuális helyzete, a gyógyszertárak és klinikai gyógyszerészet alapjai. 2. hét: Előadás: Az egészségbiztosítási rendszer és a gyógyszerfinanszirozás rendszerének felépítése, a gyógyszerár támogatási rendszere, szempontjai, elszámolási rendszer. 3. hét: Előadás: A gyógyszerárak kiakulása, árszerkezet, nagykereskedelem, kiskereskedelem. A gyógyszerutilizáció és előnyei a gyógyszerkereskedelemben. A gyógyszergazdaságtan elemei I. 4. hét: Előadás: A gyógyszerkutatás és fejlesztés. Preklinikai, klinikai kutatások, generikus fejlesztés. Bioekvivalencia. A gyógyszermellékhatások monitorozása, figyelő rendszere. Követelmények Szeminárium: A gyógyszerügyi marketing alapjai I. 5. hét: Előadás: A gyógyszerellátási struktúra. Gyógyszertárak típusai. Az evidenciákon alapuló orvoslás alapjai és eredményei. A gyógyszergazdaságtan elemei II. Szeminárium: A gyógyszerügyi marketing alapjai II. 6. hét: Előadás: Ellenőrzési és adminisztratív rendszer. Az Országos és Megyei Tiszti Főgyógyszerész és hivatala. Egyéb hatóságok a gyógyszertárakban. A gyógyszerészet szakmai szervezetei. 7. hét: Előadás: Gyógyszermarketing, orvosi marketing. Vállalati, stratégiai és üzleti management. A gyógyszerismertetés elemei, etikai kódexe, tudományos, etikai, jogi kérdése. A gyógyszerészet és a reklám-, ill. fogyasztóvédelmi törvények. Szeminárium: Generikus gyógyszerek. Követelményszint: a hallottak logikus rendben történő visszaadása. Érdemjegyjavítási lehetőség: megbeszélés szerint. Indexaláírás: a vizsga alkalmával. 153
14. FEJEZET Tantárgy: GYÓGYSZERHATÁSTAN II. ELMÉLET Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 60 Gyógyszerhatástani Tanszék 1. hét: Előadás: A szívizom iszkémiájának kezelésére szolgáló szerek Szívelégtelenség kezelésére szolgáló szerek 2. hét: Előadás: Antiarrhythmiás szerek 3. hét: Előadás: A hypertonia kezelésére szolgáló szerek. Hyperlipidaemia kezelésre alkalmas szerek. 4. hét: Előadás: Diuretikumok és antidiuretikumok Légzőrendszer gyógyszertana, asthma bronchiale és kezelése 5. hét: Előadás: Vér és vérképzés gyógyszertana. Vérképzést befolyásoló készítmények Haemostasis, antikoagulánsok, trombolitikumok, antifibrinolitikumok 6. hét: Előadás: Thrombocyta-aggregációt-gátlók. Vérzéscsillapítók. Bevezetés az endokrinológia gyógyszertanába. Hypothalamicus hormonok, adenohypophysis gyógyszertana. 7. hét: Előadás: A szénhidrát-anyagcsere gyógyszertana, Diabetes mellitus és gyógyszerei Szteroid hormonok általános jellemzői. A mellékvesekéreg gyógyszertana. 8. hét: Előadás: Ivarszervek, nemi hormonok és fogamzásgátlók gyógyszertana. Kalcium és csontanyagcsere gyógyszertana. Pajzsmirigyhormonok, thyreoid és antithyreoid készítmények. 9. hét: Előadás: Bevezetés a gastroenterológia gyógyszertanába. Ulcus pepticum. Reflux betegség (GERD) Prokinetikus készítmények, hánytatók, hányáscsillapítók. Hashajtók és hasmenést gátlók. Önellenőrző teszt 10. hét: Előadás: Gyulladásos bélbetegségek (IBD) Máj és epeműködésre ható szerek, pancreas enzimek. Enzimfunkciós zavarok kezelése Étvágybefolyásoló szerek. A Táplálékfelvétel zavarai, obesitas. Gerontofarmakológia 11. hét: Előadás: Bevezetés a kemoterápiába. Fertőtlenítők. Antibakteriális kemoterápia 12. hét: Előadás: Vírusellenes szerek Gomba-, protozoon és féregellenes szerek. 13. hét: Előadás: A gyulladás gyógyszertana, nem szteroid gyulladásgátlók, köszvényterápia, prosztaglandinok, kininek, rheumatoid arthritis. Antihisztaminok, szerotonin agonisták és antagonisták. Önellenőrző teszt 14. hét: Előadás: A daganatos megbetegedések gyógyszertana Immunfarmakológia 15. hét: Előadás: Toxikológia Követelmények A félév során 2 számonkérés történik a félév anyagából írásban. A számonkéréseknek egyenként, külön-külön legalább 50%-nak kell lennie ahhoz, hogy a félév elfogadásra kerüljön és a hallgató vizsgára bocsátható legyen. A szemináriumokon való részvétel kötelező, négynél több hiányzás esetén a félévi aláírás kizárt. A félév végén Gyógyszerhatástan II. elméletből a vizsga szóbeli szigorlat formájában történik (2 tétel húzása a II. féléves és 1 tétel húzása az I. féléves tételsorból, rövid kidolgozás, majd szóbeli felelet), mely előtt a hallgatóknak rövid írásbeli beugrón kell bizonyítaniuk felkészültségüket. Amennyiben a hallgató nem teljesíti a beugrón a minimális elvárást (50%), nem szóbelizhet, vizsgája sikertelen (elégtelen). Amennyiben a hallgató teljesíti ugyan a 50%-ot a beugrón, de a szóbeli szigorlaton elégtelen feleletet ad, vizsgája sikertelen, újra kell jönnie vizsgázni, de beugróznia már nem kell újra! 154
Tantárgy: GYÓGYSZERHATÁSTAN II. GYAKORLAT Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 60 1. hét: Gyakorlat: Bevezetés a gyógyszerhatástan II. félévébe. 2. hét: Gyakorlat: Demonstratív gyakorlat a kardiovaszkuláris farmakológia köréből I. 3. hét: Gyakorlat: Demonstratív gyakorlat a kardiovaszkuláris farmakológia köréből II. 4. hét: Gyakorlat: Demonstratív gyakorlat a kardiovaszkuláris farmakológia köréből III. 5. hét: Gyakorlat: Demonstratív gyakorlat a kardiovaszkuláris farmakológia köréből IV. 6. hét: Gyakorlat: Bevezetés az endokrinológia gyógyszertanába. Hypothalamicus hormonok, adenohypophysis gyógyszertana. 7. hét: Gyakorlat: A szénhidrát-anyagcsere gyógyszertana, Diabetes mellitus és gyógyszerei. Szteroid hormonok általános jellemzői. A mellékvesekéreg gyógyszertana. IV. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Gyógyszerhatástani Tanszék 9. hét: Gyakorlat: SZÁMONKÉRÉS (a 8. hét anyagával bezárólag) Önellenőrző teszt 10. hét: Gyakorlat: Gyulladásos bélbetegségek (IBD) Máj és epeműködésre ható szerek, pancreas enzimek. Enzimfunkciós zavarok kezelése. Étvágybefolyásoló szerek. A Táplálékfelvétel zavarai, obesitas. Gerontofarmakológia 11. hét: Gyakorlat: Antibakteriális kemoterápia 12. hét: Gyakorlat: Vírusellenes szerek. Gomba-, protozoon és féregellenes szerek. 13. hét: Gyakorlat: SZÁMONKÉRÉS (a 12. hét anyagával bezárólag) Önellenőrző teszt 14. hét: Gyakorlat: A daganatos megbetegedések gyógyszertana, Immunfarmakológia 8. hét: Gyakorlat: Ivarszervek, nemi hormonok és fogamzásgátlók gyógyszertana. Kalcium és csontanyagcsere gyógyszertana. Pajzsmirigyhormonok, thyreoid és antithyreoid készítmények. 15. hét: Gyakorlat: Általános konzultáció a II. félév anyagából Követelmények A félév során 2 számonkérés történik a félév anyagából írásban. A számonkéréseknek egyenként, külön-külön legalább 50%-nak kell lennie ahhoz, hogy a félév elfogadásra kerüljön és a hallgató vizsgára bocsátható legyen. A szemináriumokon való részvétel kötelező, négynél több hiányzás esetén a félévi aláírás kizárt. Ezen 2 számonkérés átlaga adja majd a félévi gyakorlati jegyet, a következő ponthatárok alapján: 50%-tól kettes, 65%- tól hármas, 80%-tól négyes, 90%-tól ötös. A gyakorlati jegyen nincs további javítási lehetőség. 155
14. FEJEZET Tantárgy: IPARI GYÓGYSZERÉSZET Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 Gyakorlat: 15 Gyógyszertechnológiai Tanszék 1. hét: Előadás: Általános ismertetés 2. hét: Előadás: Üzemlátogatás TDK1 TDK3K Megapack 3. hét: Előadás: Üzemlátogatás TDK1 TDK3K Megapack 4. hét: Előadás: Szilárd és félszilárd gyógyszerformák ipari előállítása 5. hét: Előadás: Gyógyszeripari minőségbiztosítás alapjai 6. hét: Előadás: Minőségellenőrzés és minőségbiztosítás a gyógyszeriparban 7. hét: Előadás: Steril gyógyszerformák ipari előállítása/i. 9. hét: Előadás: Generikus kutatásfejlesztés 10. hét: Előadás: A törzskönyvezés folyamata 11. hét: Előadás: Gyógyszerkészítmények primer és szekunder csomagolóanyagai, csomagolás folyamata 12. hét: Előadás: Összefoglalás. 13. hét: Előadás: Konzultáció. 14. hét: Előadás: Konzultáció. 15. hét: Előadás: Záróvizsga. 8. hét: Előadás: Steril gyógyszerformák ipari előállítása/ii. Követelmények Az oktatás célja, hogy a hallgatók teljes körű áttekintést kapjanak a nagyüzemi gyógyszergyártás minden fontos területéről. Az oktatás tömbösített formában a TEVA Zrt munkatársai közreműködésével valósul meg. Tantárgy: KLINIKAI GYÓGYSZERÉSZET Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 Szeminárium: 30 1. hét: Előadás: Klinikai gyógyszerészet (bevezetés). A klinikai gyógyszerészet tevékenységi köre és működési területei, általános és speciális feladatai. A klinikai gyógyszerész kapcsolata a farmakoterápiával. Gyógyszerbiztonság: elvek és gyakorlat. Szeminárium: A nemkívánt gyógyszerhatások típusai, előfordulásuk, klinikai jelentőségük. Prediszponáló tényezők kialakulásukat illetően (kombinált terápiák, kor, nem, interkurrens betegségek, farmakokinetikai módosulások, farmakogenetika, allergia). Farmakovigilancia (esettanulmányok, okozati összefüggés 156 Gyógyszertechnológiai Tanszék kutatás, a beteg, az orvos és a gyógyszerész feladatai). Gyógyszer indukálta bőrelváltozások. Bőrreakciók osztályzása, kialakulásuk lehetséges módjai, diagnózisuk, kezelésük. (exanthematicus reakciók, erythroderma, exfoliativ dermatitis, urticaria, angioedema, acne, psoriasis, purpura, vasculitis, stb.). 2. hét: Előadás: A gyógyszerész szerepe és feladatai a betegellátásban: beteg tanácsadás, gyógyszerészi gondozás, a terápia követése. A gyógyszerész helye az egészségügyi ellátásban. A gyógyszerész szerepe a
gyógyszerellátásban. Kapcsolata a betegekkel, orvosokkal, nővérekkel, más diszciplinák tagjaival. Szeminárium: A gastriointestinalis tractust érintő elváltozások. A szájüreget (ízérzékelés zavarai, a gingiva túlnövése, pigmentáció, xerostomia, ptyalismus, fekély), a nyelőcsövet, a gyomrot és duodenumot (nemszteroid gyulladásgátlók, egyéb gyógyszerek), a vékonybelet (fekély, perforáció, paralyticus ileus, pseudo-obstrukció) és a vastagbelet (diarrhoea, ischaemiás colitis) érintő nemkívánt gyógyszerhatások. A májat érintő gyógyszer mellékhatások. Csoportosításuk, mechanizmusai, tünetei. Kockázati tényezők (nem, kor, korábbi máj betegségek, genetikai hajlam, enzimindukció, táplálkozási szokások, gyógyszerfogyasztás). A gyógyszer indukálta májrendellenességek diagnózisa, típusai (dózisfüggő, és attól független hepatotoxicitás). Kezelés, prevenció. 3. hét: Előadás: Compliance - Non-compliance. A noncompliance fogalma, meghatározása, kiterjedése és jelentősége. A non-compliance mérésének módszerei, kialakulásának főbb okai. Stratégiák a compliance javítására. Szeminárium: Veserendellenességek. Hajlamosító tényezők a gyógyszer okozta nemkívánt hatások kialakulását illetően. Diagnózis. Akut veseelégtelenség (pre-, intra-, és postrenális elégtelenség). Krónikus veseelégtelenség. Nephrogen diabetes insipidus. Haemolyticus-uraemiás syndroma. Az endocrin rendszert befolyásoló ártalmas gyógyszerhatások. A pajzsmirigy funkciót és a pajzsmirigy funkciós teszteket befolyásoló gyógyszerek. A mellékvese működését befolyásoló szerek. A gonadotropinok felszabadulását és a nemi működést befolyásoló gyógyszerek. Az ADH elválasztását befolyásoló farmakonok. 4. hét: Előadás: Terápiás gyógyszermonitorozás. Lehetőségek a közforgalmú gyógyszertári gyakorlatban. Kórházi gyakorlat (gyógyszertör-ténet felvétele, gyógyszerhatékonyság monitorozása, gyógyszer-vérszint monitorozás, mérési módszerek. A gyógyszerek hatása a klinikai kémiai laboratóriumi vizsgálatok eredményeire. Gyógyszer okozta labor érték változások, mint a diagnosztikai hibák forrásai. A kölcsönhatás lehetőségei. In vivo és in vitro változások kifejlődési mechanizmusa. Szeminárium: A légzőrendszer működését befolyásoló gyógyszerkészítmények. Nazális congestio. Légúti obstrukciót, pulmonális oedemát, pulmonális thromboemboliát előidéző gyógyszerek. A tüdő parenchymát károsító gyógyszerek. Az izom és csontrendszert érintő káros gyógyszerhatások. Izomkárosodások. Eosinophilia-myalgia syndroma. Csontszövetet károsító szerek (osteoporosis, osteomalacia, osteonecrosis). Az ízületeket érintő mellékhatások 5. hét: Előadás: A parenterális gyógyszerkombinációk jelentősége. Az inkompatibilitás és instabilitás elméleti alapjai. Gyakran alkalmazott intravénás additívek IV. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA kompatibilitása és stabilitása különböző alapinfúziókban. A citosztatikum tartalmú intravénás additívek készítése és alkalmazása. Problémák a műanyag infúziós zsákkal és szerelékekkel. Szeminárium: A vérben jelentkező elváltozások (aplasticus anaemia, agranulocytosis, thrombocytopenia, aplasia, haemolyticus anaemia egaloblasztos anaemia). 6. hét: Előadás: Klinikai táplálás. Az enterális és korszerű parenterális táplálás szükségessége. A parenterális táplálásra használt alkotóelemek. A parenterális tápláló oldatok (PTO) készítése. Szeminárium: A mentális státuszt befolyásoló gyógyszerek és azok mellékhatásai (depresszió, pszichózis, mánia, zavartság, delírium, dementia, szerotonin syndroma, neurolepticus malignus syndroma. A gyógyszeres terápia okozta pszichiátriai elváltozások kezelése. A cardiovascularis rendszert érintő ártalmas gyógyszerhatások. Arrhythmiák (a QT intervallum megnyúlása, torsade de pointes és ezek kezelése), pitvarfibrilláció, bradycardia, szívelégtelenség, hypertensio, mycardialis toxicitás, ischaemia, infarktus, thromboemboliás zavarok, billentyű hibák. 7. hét: Előadás: Klinikai gyógyszer vizsgálatok elméleti és gyakorlati menete. A humán vizsgálatok háttere, a vizsgálati típusok jellemzése. A fázisvizsgálatok feladata típusai jellegzetességei. A klinikai farmakológiai vizsgálatok dokumentációja A klinikai gyógyszerész szerepe. Szeminárium: Neurológiai rendellenességek. Fejfájás (analgéziás, asepticus meningitis, pseudotumor cerebri). Rohamok, kóma és encephalopathia. Neuropathiák (cranialis, perifériás). Guillain-Barré sydroma. Myopathiák. A neuromuscularis junctiot befolyásoló mellékhatások és a myasthenia gravis. Gyógyszer indukálta mozgásrendellenességek (extrapyramidalis hatások) (Parkinzonizmus, akut dystonia, akut akathisia, tardív dyskinesia, egyéb rendellenességek). A nemi működést befolyásoló nemkívánt gyógyszerhatások. Infertilitás (cytotoxicus kemoterápia, egyéb gyógyszerek). Szexuális diszfunkciók (erectilis, ejakulációs zavarok, priapismus, a libido megváltozása). 8. hét: Előadás: Gyógyszerek rendelése, kiadása és ellenőrzése. A rendelés különböző fajtái. Hibák a gyógyszerrendelés során. Gyógyszerbiztonság (unit dose rendszer, a klinikai gyógyszerész szerepe). A gyógyszerek eltosztási rendszerei. 9. hét: Előadás: Evidence Based Medicine. Az EBM fogalma, alapjai, gyakorlati jelentősége a betegellátásban. Nemkívánt gyógyszerhatások, mint a gyógyszeres terápiát hátrányosan befolyásoló tényezők. 157
14. FEJEZET 10. hét: Előadás: Farmakovigilancia - gyógyszer-mellékhatások helyes kezelése. Legfontosabb fogalmi meghatározások (alkalmazási előírás, akut túladagolás, hatásosság hatástalanság. A farmakovigilancia törvényi háttere (magyarországi és EU jogszabályok). A mellékhatás bejelentés folyamatának elemei. 11. hét: Előadás: Evidenciák a kemoterápia mellékhatásainak kivédésében és kezelésében. 13. hét: Előadás: Gyógyszerinformáció. A gyógyszerinformációhoz kapcsolódó témák (internet, intranet, extranet). A gyógyszerész szerepe az információ feldolgozásában és továbbításában. Információforrások, az információ tárolása és visszakeresése 14. hét: Előadás: A minőségbiztosítás alapjai és gyakorlata a klinikumban, különös tekintettel a gyógyszerellátásra. 12. hét: Előadás: Gyógyítás etikája gyógyszergazdálkodás. A kórházi gyógyszergazdálkodás problémái. A gyógyítás és a gazdálkodás kapcsolata. A klinikai gyógyszerészet és a gazdasági kérdések kapcsolata. 15. hét: Előadás: Vizsga Tantárgy: BIOETIKA Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: Az etika és az erkölcs általános jellemzése. Erkölcs és természettudomány. Tanítható-e, ill. tanulható-e az etika? Az erkölcs szabályozó funkciója (erkölcsiség és erkölcsösség a személyes életünkben). Az erkölcsi döntés. Jog és erkölcs viszonya. Az erkölcsi kérdések deontológiai és utilitariánus megközelítése. Az aranyszabály elve, a kettőshatás elve. Erény- és kötelességetikák. Hivatás, hivatáserkölcs és hivatástudat. A gyógyszerészeti etika. Általános és szaketikák. Az erkölcs intézményei az egészségügyben. (gyógyszerészek erkölcsi kódexe, gyógyszerész eskü, nemzetközi deklarációk, etikai bizottságok, Kamarák stb.) 2. hét: Előadás: A bioetika kialakulása, alapelvei és normái. Mi a bioetika? A bioetika kialakulása, történelmi gyökerei és szerepe a pluralista társadalomban. A bioetika alapelvei és normái: - az autonómia tisztelete, - jótékonyság, - ne árts. - igazságosság. Bizalom és igazmondás a gyógyszerészeti munkában. A titoktartás normája. Paternalizmus és a páciens autonómiáját tiszteletben tartó etikai magatartások. A gyógyszerész kapcsolata a páciensekkel, orvosokkal, és az eü-i intézményekkel. 3. hét: Előadás: A betegtájékoztatás. Betegjogok. A tájékozott beleegyezés elve és gyakorlata. A gyógyíthatatlan, rossz kórjóslatú betegek felvilágosításának etikai kérdései. Elhallgatás és hazugság a gyógyításban. Betegjogok. Bioetikai alapelvek és a betegek jogai, kötelességei. A betegjogi képviselő. 158 Magatartástudományi Intézet 4. hét: Előadás: Igazságosság az egészségügyben I. Az egészségügyi makroallokáció etikai kérdései. makroallokáció fogalma. Az egyén, az egészségügy és a társadalom felelőssége az egészség fenntartásában. Az egészségügyi ellátáshoz való jog problémája. Szabadpiaci versus közfinanszírozású egészségügyi ellátás etikai kérdései. Az igazságos egészségügyi rendszer. A sorolás fogalma. 5. hét: Előadás: Igazságosság az egészségügyben II. A mikroallokáció fogalma. Az életmentő, ritka általánosan nem elérhető eszközök, gyógyszerek, eljárások elosztásának etikai problémái. A gyakorlatban használt mikroallokációs kritériumok etikai kérdési 6. hét: Előadás: A reproduktív medicina etikai kérdései. A művi abortusz erkölcsi megítélése, a különböző álláspontok erkölcsi érvei. Asszisztált reproduktív technikák etikai kérdései. Dajkaterhesség, embriókísérletek Az emberi méltóság. 7. hét: Előadás: A halál és haldoklás filozófiai-etikai kérdései. A halállal kapcsolatos főbb filozófiai és vallási felfogások. A terminális állapotú betegek ellátásának etikai kérdései. A hospice. Öngyilkosság, eutanázia. 8. hét: Előadás: Az emberkísérletek etikai kérdései. A Nürnbergi kódex és a Helsinki Deklaráció. A randomizált kontrollcsoportos Klinikai Kísérletek etikai kérdései.
Állatkísérletek etikája. Vannak-e az állatoknak jogai? 9. hét: Előadás: Genetika és etika. A társadalom geneticizálódásának veszélye. Az emberi méltóság tisztelete és a genetikai adatok védelme. A genetikai redukcionizmus veszélye. A genetikai szűrések és tesztek etikai kérdései. 1992 ENSZ-egyezmény, 1997. UNESCO NYILATKOZAT legfontosabb megállapításai. 10. hét: Előadás: A szervátültetés etikai kérdései. A transzplantáció erkölcsi és vallási megítélése. Az agyhalál fogalma. A halott testével kapcsolatos etikai és jogi kérdések (boncolás, szervkivétel). Élő személy testéből való szervkivétel etikai kérdései. A szervkereskedelem. Az autonómia tisztelete elvének különböző szintű lehetőségei és formái a szervdonáció jogi szabályozásában. A szervdonáció hazai jogi szabályozása. 11. hét: Előadás: A gyógyszerészeti szakma speciális etikai kérdései. I. A közforgalmú gyógyszerellátás etikai kérdései. Gyógyszertári filozófia, a gyógyszerészi munka bizalmi jellege, felelőssége, titoktartási kötelezettség, önkontroll jelentősége. A gyógyszerész beteg kapcsolat jellege, átalakulása az elmúlt évtizedben, az információs különbség etikai vetülete Orvos és gyógyszerész kapcsolat elemzése. Partneri viszony, a gyógyítás bizalmi jellegének megteremtése, megőrzése. Összejátszás az orvosokkal. A gyógyszerészek egymás közötti kapcsolata, gyógyszertáron belül, gyógyszertárak között, szakmai területek között. IV. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények 12. hét: Előadás: A gyógyszerészeti szakma speciális etikai kérdései. II. A gyógyszerforgalmazáshoz kapcsolódó etikai kérdések A nyereségorientáltság etikai kérdései, gyárak, nagykereskedők, gyógyszertárak tekintetében. A tisztességes haszon. A gyógyszerismertetés, promóció az orvosok, gyógyszerészek irányában. Tájékoztatás a gyógyszertárban, a tájékoztatás intimitása. A gyógyszerek reklámozásának etikai kérdései A köztestületi kamara lehetősége és korlátai etikai-fegyelmi ügyek esetén 13. hét: Előadás: A kórházi-klinikai gyógyszerészeti munka etikai kérdései. A klinikai gyógyszerészet szerepe, feladatai, hatásköre, jogosultsága. Tanácsadás vagy rendelés? Orvosgyógyszerész- gyógyító személyzet kapcsolata, etikai vonatkozások. Gyógyszerészi konzultáció vizit előtt vagy vizit alatt? Gyógyszerformák ismertetése, alkalmazási módok bemutatása, receptírási segítségnyújtás etikai vonatkozásai. Gyógyszerész- beteg kapcsolat etikai kérdései a kezelő intézetekben. 14. hét: Előadás: Konzultáció Konzultációs megbeszélés a féléves anyagból. 15. hét: Előadás: Írásbeli vizsga. Értékelés: Kollokvium, melyet írásbeli jegymegajánló vizsgával lehet megszerezni. Javítani szóbeli vizsgával lehet. Az indexaláírás feltétele az előadásokon való részvétel. Tantárgy: ORVOSI MIKROBIOLÓGIA II. Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 15 Szeminárium: 15 Orvosi Mikrobiológiai Intézet 1. hét: Előadás: Herpeszvírusok. Szeminárium: Direkt víruskimutatás. A vírusok tenyésztése, a vírusszaporodás kimutatása. 2. hét: Előadás: Hepatitist okozó vírusok. Szeminárium: Vírusszerológia. Molekuláris virológia. 3. hét: Előadás: Orvosi szempontból fontos RNS vírusok. Szeminárium: Magzatot károsító és neonatalis vírusfertőzések. 4. hét: Előadás: Orvosi szempontból fontos arbo- és robovírusok Szeminárium: Vírusvakcinák előállítása. 5. hét: Előadás: HIV vírus. Szeminárium: Opportunista fertőzések. 6. hét: Előadás: Antivirális kemoterápia. 159
14. FEJEZET Szeminárium: Antivirális szerek gyakorlati alkalmazása. 7. hét: Előadás: Orvosi szempontból fontos protozoonfertőzések. Szeminárium: Antimaláriás kemoterápia. Egyéb protozoonok elleni terápiás lehetőségek. 8. hét: Előadás: Orvosi szempontból fontos szalagféreg fertőzések. Szeminárium: Féregfertőzések terápiája I. 9. hét: Előadás: Orvosi szempontból fontos hengeresféreg fertőzések. Szeminárium: Féregfertőzések terápiája II. 10. hét: Előadás: Ektoparazitózisok. Szeminárium: Ektoparazitózisok terápiája. ellenőrzése. Szeminárium: Sterilezés és dezinficiálás I. 12. hét: Előadás: Dezinficiálás, dezinficiensek hatástani csoportjai. Szeminárium: Sterilezés és dezinficiálás II. 13. hét: Előadás: Gyógyszerkészítmények mikrobiális kontaminációja és romlása, tartósítás. Szeminárium: Mikrobiológiai tisztasági standardok. 14. hét: Előadás: Pre-, pro- és synbiotikumok. Szeminárium: Immunológiai készítmények mikrobiológiai ellenőrzése. 15. hét: Előadás: Konzultáció. Szeminárium: Konzultáció. 11. hét: Előadás: Sterilezés. Sterilezés hatékonyságának Követelmények A gyakorlatokon/szemináriumokon való részvétel kötelező. Kettőnél több hiányzás esetén az index aláírás nem szerezhető meg. A gyakorlatok és szemináriumok pótlására az adott gyakorlati héten a másik csoporthoz csatlakozva van mód. A második félév végén a hallgatók szigorlatot tesznek a teljes év elméleti és gyakorlati anyagából, a vizsga írásbeli és szóbeli részből áll. A szóbeli vizsgára csak sikeres írásbeli vizsga után bocsátható a hallgató. Az írásbeli vizsga kérdéseit az intézet a hallgatók rendelkezésére bocsátja. 160
V. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA 15. FEJEZET V. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Tantárgy: RADIOGYÓGYSZERÉSZET Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 15 Gyakorlat: 18 ATOMKI Környezetfizikai Tanszék 1. hét: Előadás: Radioaktív izotópok és izotópos nyomjelzés az élő szervezetben (nukleáris medicina) 2. hét: Előadás: Nyomjelző radionuklidok sugárfizikai tulajdonságai, dozimetria 3. hét: Előadás: Az in vivo izotópdiagnosztika, mint humánvizsgálati eljárás 4. hét: Előadás: A radionuklid terápia, mint humán kezelési eljárás 5. hét: Előadás: Radionuklidok előállításának általános módszerei 6. hét: Előadás: Az izotópgenerátorok fogalma, működése, alkalmazása 7. hét: Előadás: A nukleáris medicinában használatos radiofarmakonok előállítása, minőségbiztosítás, GMP 8. hét: Előadás: A kit-formulázás előnyei, hátrányai, gyógyszertechnológiai vonatkozásai. A Radiogyógyszertár (Nuclear Pharmacy) koncepció 9. hét: Előadás: Pozitron sugárzó radionuklidokat (F-18, C-11, N-13, O-15) tartalmazó radiofarmakonok előállítása és alkalmazása 10. hét: Előadás: Radioaktív nemesgázok (Kr-81m, Xe-133) és radiojódozott vegyületek (I-123, I-131) előállítása és alkalmazása 11. hét: Előadás: Anionos Tc-99m komplexek a vese, a csont és a hepatobiliáris rendszer vizsgálatára 12. hét: Előadás: Semleges és kationos Tc-99m az agy és a szívizom vizsgálatára 13. hét: Előadás: Tc-99m radionukliddal jelzett makromolekulák és diszperz rendszerek (kolloidok, vérsejtek) előállítása és alkalmazása a diagnosztikában 14. hét: Előadás: Egyéb radioaktív fémizotópokat (Cr-51, Ga-67, In-111, Tl-201) tartalmazó radiogyógyszerek diagnosztikai alkalmazása 15. hét: Előadás: Terápiás hatású radionuklidokat (P-32, Y-90, I- 131, Sm-153, Re-186) tartalmazó készítmények előállítása és alkalmazása Tantárgy: BIOFARMÁCIA Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 Gyakorlat: 30 Biofarmácia Tanszék 1. hét: Előadás: A biofarmácia fogalma, módszerei (alapfogalmak) Szeminárium: Bevezető: a biofarmácia gyakorlati jelentősége 161
15. FEJEZET 2. hét: Előadás: A LADMER rendszer alapvető sajátságai Szeminárium: A LADMER rendszer jelentősége a terápia tervezése során 3. hét: Előadás: A felszívódás, megoszlás, metabolizmus Szeminárium: Gyógyszerbeviteli lehetőségek és metabolizmus befolyásolának jelentősége a klinikai gyakorlat szempontjából 4. hét: Előadás: Kiválasztás, clearance, recirkulációs mechanizmusok Szeminárium: Komputeres modell rendszerek: Penicillinek (ampicillin, benzylpenicillin) farmakokinetikai viselkedésének tanulmányozása MUPHARM program segítségével 5. hét: Előadás: Gyógyszerkölcsönhatások, mellékhatások értelmezése farmako-kinetikai alapokon Szeminárium: Gyógyszerkölcsönhatások, mellékhatások jelentősége a gyakor-latban 6. hét: Előadás: Kompartment modell rendszerek. Egy, két és több kompart-mentes nyitott modell, konstansok meghatározása Szeminárium: Komputeres modell rendszerek: Digoxin, digitoxin farmako-kinetikai viselkedésének tanulmányozása 7. hét: Előadás: Biológiai felezési idő fogalma, adagolás tervezés Szeminárium: Komputeres modell rendszerek: Bétablokkolók (atenolol, oxprenolol) jellemzése MUPHARM/TOPFIT program segítsé-gével 8. hét: Előadás: Egyszeri és többszöri adagolási mód elmélete Szeminárium: Komputeres modell rendszerek: Acetaminophen és az Aspirin (szalicilátok) jellemzése MUPHARM/TOPFIT program segítségével 9. hét: Előadás: Biohasznosíthatóság fogalma Szeminárium: Komputeres modell rendszerek: Aminoglikozidok jellemzése MUPHARM program segítségével 10. hét: Előadás: A terápiás igényeknek megfelelő gyógyszerek tervezése. Farmakokinetika a gyógyszeripar tapasztalatainak tükrében. Szeminárium: Komputeres modell rendszerek: Barbiturátok jellemzése MUPHARM/TOPFIT program segítségével 11. hét: Előadás: Adagolás tervezés a genetikai eltérések, napi ritmus és megbetegedések ismeretének fényében illetve elhízott egyének esetén Szeminárium: Komputeres modell rendszerek: Phenytoin és Carbamazepin jellemzése MUPHARM/TOPFIT program segítségével 12. hét: Előadás: Technológiai megoldások az optimális terápiához Szeminárium: Komputeres modell rendszerek: Theophyllin és Lidocain jellemzése MUPHARM/TOPFIT program segítségével 13. hét: Előadás: Gyógyszerkölcsönhatások kinetikai alapjai Szeminárium: Komputeres modell rendszerek: Nortriptilin és Temazepam jellemzése MUPHARM/TOPFIT program segítségével 14. hét: Előadás: Terápiás gyógyszerszint monitorozás Szeminárium: Terápiás gyógyszerszint monitorozás kivitelezése a gyakorlatban 15. hét: Előadás: Klinikai farmakológia alapjai Szeminárium: Év végi írásbeli számonkérés Követelmények A félév végén számonkérés történek írásban a félév anyagából. A számonkérésnek legalább 60% kell lennie ahhoz, hogy a félév elfogadásra kerüljön. Gyakorlati jeggyel nem minősítjük a hallgató tudását. A félév végén a kötelező vizsga szóbeli kollokvium formájában történik. A szemináriumokról 1 igazolt hiányzás (1 hét) engedélyezett félévente. Ezen korlát túllépésének esetén a gyakorlat anyagát teljes egészében pótolni kell beszámoló formájában. 162
Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 V. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Biofarmácia Tanszék 1. hét: Előadás: A gyógyszerészi gondozás szemlélete, története, alapjai 2. hét: Előadás: A Gyógyszeres Terápi Menedzsment fogalma, szemlélete 3. hét: Előadás: Nemzetközi gyógyszerészi gondozási protokollok és azok hazai adaptációi 4. hét: Előadás: Gyógyszerészi gondozás a metabolikus szindróma kérdéseiben 5. hét: Előadás: Gyógyszerészi diabetes prevenció 6. hét: Előadás: Gyógyszerészi gondozás a dislipidémia és hipertónia teületén 7. hét: Előadás: Koleszterin, glükóz, INR, és vérnyomás mérések gyakorlati bemutatása és azok elméleti háttere I 8. hét: Előadás: Koleszterin, glükóz, INR, és vérnyomás mérések gyakorlati bemutatása és azok elméleti háttere II 9. hét: Előadás: A táplálkozási tanácsadás - mint gyógyszerészi gondozási feladat I. (Táplálkozás fogalma, BMI kiszámítás, táplálék piramis, prevenció) 10. hét: Előadás: A táplálkozási tanácsadás - mint gyógyszerészi gondozási feladat II. (mintaétrendek, speciális diéták, különös tekintettel a metabolikus szindróma ill. a tumoros betegek táplálkozására) 11. hét: Előadás: Meddig tart a gyógyszerészi kompetencia az alábbi megbetegedésekben: nátha, influenza, köhögés, fejfájás, napégés) 12. hét: Előadás: Asztma, COPD, inhalációs gyógyszerterápia gyógyszerészi gondozási kérdései 13. hét: Előadás: Gyógyszerész szerepe a reflux betegségek kezelésével kapcsolatosan 14. hét: Előadás: Véralvadás és protrombin idő mérésének gondozási kérdései 15. hét: Előadás: Konzultáció Követelmények A féléves tantárgy esetén (V. évfolyam) írásbeli számonkérés nincs, gyakorlati jeggyel nem minősítjük a hallgató tudását. A félév végén a kötelező vizsga szóbeli kollokvium formájában történik. Az előadásokról 3 igazolt hiányzás (3 hét) engedélyezett félévente. Ezen korlát túllépésének esetén a tantárgy anyagát teljes egészében pótolni kell beszámoló formájában. Tantárgy: GYÓGYSZERES INTERAKCIÓK Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 Gyógyszertechnológiai Tanszék 1. hét: Előadás: Bevezető előadás Farmakokinetikai és farmakodinámiás kölcsönhatások 2. hét: Előadás: Biotranszformáció Védőoltások és ellenanyagok intrakciói 163
15. FEJEZET 3. hét: Előadás: A véralvadásraható gyógyszerek interakciói 4. hét: Előadás: Antidiabetikumok gyógyszeres interakciói 5. hét: Előadás: Nonsteroid gyulladáscsökkentők interakciói 6. hét: Előadás: Szív- és vérkerinésreható gyógyszerek interakciói. 7. hét: Előadás: Szív- és vérkerinésreható gyógyszerek interakciói. 8. hét: Előadás: Évközi írásbeli beszámoló 9. hét: Előadás: Alkohol és KIR (triciklikus vegyületek, antidepresszánsok, anxiolitikumok, antiepileptikumok) gyógyszereinek interakciói 10. hét: Előadás: KIR (Li, MAO- bénítók, neuroleptikumok, antiparkinzon szerek) gyógyszerek interakciói 11. hét: Előadás: Oralis antikoncipiensek gyógyszeres interakciói 12. hét: Előadás: Sympathomimeticumok és légzésreható (theophyllin és a xantin származékok) gyógyszerek interakciói 13. hét: Előadás: Immunsuppresszív gyógyszerek és a cytotoxicus gyógyszerek interakciós lehetőségei Az antibiotikumok interakciós lehetőségei Félév végi írásbeli teszt 14. hét: Előadás: Összefoglaló előadás 15. hét: Előadás: Konzultáció. Követelmények A vizsgaanyaga az előadáson elhangzottak alapján kerül összeállításra. Mindkét teszt megírása kötelező. Amennyiben a hallgató mindkét teszten minimum 60 %- t kell teljesít, akkor kollokviumi jegyként minimum közepes érdemjegy ajánlható meg. Tantárgy: KÖZÉPÜZEMI GYÓGYSZERGYÁRTÁS Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 Gyógyszertechnológiai Tanszék 1. hét: Előadás: Gyógyszergyártó középüzem szerepe és feladata a gyógyszer- ellátásban 2. hét: Előadás: Üzemlátogatás I. 3. hét: Előadás: A középüzem működésének feltételei 4. hét: Előadás: Minőségbiztosítás és minőség-ellenőrzés a középüzemben (GMP, GCLP) 5. hét: Előadás: Gyártáshygiéne 6. hét: Előadás: Beszámoló 7. hét: Előadás: Üzemlátogatás II. 8. hét: Előadás: Aqua destillata és Aqua demineralisata előállítása. 9. hét: Előadás: Nagyüzemi oldatkészítés 10. hét: Előadás: Nagyüzemi kenőcskészítés 11. hét: Előadás: Nagyüzemi kúpkészítés 12. hét: Előadás: Nagyüzemi tablettagyártás I. 164
13. hét: Előadás: Nagyüzemi tablettagyártás II. Félév végi beszámoló V. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA 15. hét: Előadás: Félév végi beszámoló 14. hét: Előadás: Üzemlátogatás III. Tantárgy: MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI ISMERETEK Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 Gyógyszerészi Kémiai Tanszék 1. hét: Előadás: A minőségbiztosítás története, fejlődése; a Teljeskörű Minőségszabályozás (T.Q.M.) értelmezése; oktató videó film (A T.Q.M. stratégiája) 2. hét: Előadás: A Teljeskörű Minőségszabályozás elemei, a javítófolyamatban alkalmazott eszközök és technikák; oktató videó film (Stratégia a minőségjavításban) 3. hét: Előadás: ISO rendszerek áttekintése, részletes tárgyalása; oktató videó film (Minőségügyi rendszer kialakítása Magyarországon) 4. hét: Előadás: A gyógyszerbiztonság szabályozásának áttekintése; GXP rendszerek; Helyes Gyógyszertári Gyakorlat (GGP); oktató videó film (Az oktatás szükségessége) 5. hét: Előadás: GMP rendszer tárgyalása (Helyes Gyártási Gyakorlat): minőségügy, személyzet, helységek és berendezések, beruházások minőségbiztosítása, dokumentáció; oktató videó film (GMP1) 6. hét: Előadás: GMP rendszer tárgyalása: gyártás, minőségellenőrzés, bérmunka, reklamáció; oktató videó film (GMP2) 7. hét: Előadás: GMP rendszer tárgyalása: steril gyógyszerkészítmények; oktató video film (GMP3) 8. hét: Előadás: Önellenőrzés, inspekció, auditálás; minőségköltségek; oktató video film (Minőségi rendszer auditálása, Minőségköltségek mérésének esete) 9. hét: Előadás: A készítményfejlesztés folyamata; Kutatás + Fejlesztés minőségbiztosítása GMP elvekkel összhangban 10. hét: Előadás: Helyes Laboratóriumi Gyakorlat (GLP) tárgyalása 11. hét: Előadás: Helyes Klinikai Gyakorlat (GCP) tárgyalása 12. hét: Előadás: Helyes Validációs Gyakorlat (GVP) tárgyalása 13. hét: Előadás: Az Országos Gyógyszerészeti Intézet főbb feladatai; törvények, rendeletek, szabványok 14. hét: Előadás: Törzskönyvezés Forgalombahozatali engedély folyamata; EU harmonizálás; EU-FDA kapcsolata 15. hét: Előadás: Gyógyszerhatóanyagok gyártásának minőségbiztosítása Tantárgy: KLINIKAI FARMAKOLÓGIA Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 Klinikai Farmakológiai Tanszék 1. hét: Előadás: Klinikai farmakológiai alapjai 165
15. FEJEZET 2. hét: Előadás: Etikai és jogi vonatkozások 3. hét: Előadás: Hatósági szabályozás Magyarországon 4. hét: Előadás: Betegtájékoztatás és Beleegyező Nyilatkozat 5. hét: Előadás: A klinikai vizsgálatok fázisa (I-II.) 6. hét: Előadás: A klinikai vizsgálatok fázisa (III-IV.) 7. hét: Előadás: A klinikai vizsgálati terv 8. hét: Előadás: A helyes klinikai gyakorlat GCP 9. hét: Előadás: A klinikai jelentés 10. hét: Előadás: Statisztika a klinikai farmakológiában 11. hét: Előadás: Gyógyszerellátás a klinikai vizsgálatban 12. hét: Előadás: Monitorozás és minőségbiztosítás 13. hét: Előadás: Mellékhatás, súlyos mellékhatás 14. hét: Előadás: Folyó vizsgálat megismerése 15. hét: Előadás: CRO, SMO: új struktúrák Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI PSZICHOLÓGIA Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 Magatartástudományi Intézet 1. hét: Előadás: A beteggé válás folyamata 2. hét: Előadás: A kommunikáció folyamata. A nem verbális és verbális kommunikációs csatornák egymásra hatása. 3. hét: Előadás: A percepció és személyészlelés folyamatairól. A személy-percepció típushibái. 4. hét: Előadás: Emócióink és kapcsolatuk az egészséggel. Az empátia kérdésköre. 5. hét: Előadás: Az egészségi állapot változását befolyásoló tényezők. Az észlelt kontroll és a tanult tehetetlenség. 6. hét: Előadás: A stresszel és a betegséggel való megküzdés. A társas támogatás. 7. hét: Előadás: A személyiség szerepe az egészségi állapot változásaiban. Az A és C típusú személyiségről. 8. hét: Előadás: A krónikus beteg és betegsége. Stigmatizáló 166 betegségek. 9. hét: Előadás: A fájdalom pszichológiája, szocio-kulturális faktorai. Az időskorúak pszichológiája. 10. hét: Előadás: A szorongásról. Pszichés krízis és krízisintervenció. 11. hét: Előadás: A gyógyszerész beteg találkozás és együttműködés pszichológiai jellegzetességei. Betegek a gyógyszertárban. 12. hét: Előadás: Terápiás betegoktatás, betegtájékoztatás. 13. hét: Előadás: Gyógyító team Kapcsolatrendszerek az egészségügyben: orvos gyógyszerész beteg. 14. hét: Előadás: Gyógyító team Kiégés 15. hét: Előadás: Gyógyszerészi gondozás
V. ÉVFOLYAM KÖTELEZŐ TÁRGYAINAK TEMATIKÁJA Követelmények A szorgalmi időszak utolsó hetében az előadások anyagából jegymegajánló dolgozat írható. Az érdemjegy elfogadása esetén vizsgajegynek minősül. A dolgozat időpontja az előadások szokásos időpontjával egyezik meg. Amennyiben a hallgató a jegyet nem fogadja el, a vizsgaidőszakban szóbeli A vizsgát tehet. Érdemjegy: Kollokvium 167
16. FEJEZET 16. FEJEZET KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZETI SEGÉDANYAGOK Év, szemeszter: 3. évfolyam - 2. félév Előadás: 15 Alkalmazott Kémiai Tanszék Tantárgy: INFORMATIKA Év, szemeszter: Gyakorlat: 30 Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet 1. hét: Gyakorlat: Felmérő teszt. 2. hét: Gyakorlat: Az informatika alapjai. 3. hét: Gyakorlat: Operációs rendszerek. 4. hét: Gyakorlat: A Windows operációs rendszer. 5. hét: Gyakorlat: Számítógépes hálózatok. 6. hét: Gyakorlat: Szövegszerkesztő programok, MS Word I. 7. hét: Gyakorlat: Szövegszerkesztő programok, MS Word II. 8. hét: Gyakorlat: Táblázatkezelő programok, MS Excel I. 9. hét: Gyakorlat: Táblázatkezelő programok, MS Excel II. 10. hét: Gyakorlat: Számítógépes prezentáció, MS PowerPoint I. 11. hét: Gyakorlat: Számítógépes prezentáció, MS PowerPoint II. 12. hét: Gyakorlat: Internet. Követelmények 13. hét: Gyakorlat: Internetes adatbázisok. 14. hét: Gyakorlat: Bevezetés a weboldalak szerkesztésébe. 15. hét: Gyakorlat: Gyakorlati vizsga. Akurzus célkitűzései: Diplomamunka, pályamunka készítéséhez szükséges számítástechnikai alapismeretek elsajátítása. A kurzus rövid leírása: Adatértékelés, adatábrázolás, szövegszerkesztő, táblázatkezelő, prezentációs, webszerkesztő programok használata, képszerkesztés és manipulálás, tudományos adatbázisok elérése és felhasználása, alapvető hálózati és operációs rendszer ismeretek. Oktatási honlap címe: biophys.med.unideb.hu 168
KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet Tantárgy: MODERN BIOFIZIKAI MÉRŐMÓDSZEREK A BIOLÓGIÁBAN ÉS AZ ORVOSTUDOMÁNYBAN Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Előadás: 24 1. hét: Előadás: Lumineszcencia Spektroszkópia. A lumineszcencia elméleti alapjai-a lumineszcencia spektroszkópia alkalmazása fehérjék, nukleinsavak, sejtmembránok szerkezetének vizsgálatára-biomolekulák fluoreszcens jelölése-polarizált emisszió és energiatranszfer mérésén alapuló technikák. 2. hét: Előadás: Modern mikroszkópiás eljárások a sejtszerkezeti kutatásokban. A fluoreszcenciás mikroszkópia és képalkotás elméleti alapjai. Pásztázó és teljes látóteres képalkotás. Detektorok. Digitalizálás, a digitális kép megjelenítési és tárolási formái. Digitális képelemzés alapok és biológiai alkalmazások. A konfokális elv, konfokális mikroszkópia. Nagyfeloldású és nemlineáris technikákon alapuló módszerek. 3. hét: Előadás: A sejtmembrán szerkezete, fehérje és lipid mobilitás a membránban. A sejtmembrán szerkezeti modelljei, újabb aspektusai- lipidek és fehérjék laterális és rotációs diffúziója-membránfluiditás-a membránok lipid domén szerkezete- időfüggő fluoreszcencia és foszforeszcencia spektroszkópiás technikák-fotokioltás utáni fluoreszcencia visszatérés (FRAP)- fluoreszcencia korrelációs spektroszkópia- a fluiditás és molekula mozgások fiziológiás vonatkozásai. 4. hét: Előadás: Áramlási citometria és alkalmazási területei. Az áramlási citométer felépitése és mûködési elve-alkalmazási területek: immunogenetika, receptor-, antigén-kutatás és Követelmények diagnosztika, DNS-tartalom és fragmentáció analizis, sejtciklus analizis, membrán permeabilitás, membrán potenciál, intracelluláris enzimaktivitás, ph és ionkoncentrációk vizsgálata, sejtfelszini fehérjeasszociációk vizsgálata rezonancia energia transzfer mérésekkel (FCET). 5. hét: Előadás: LSC Lézer pásztázó citometria (slide-based imaging cytometry, tárgylemez citometria, képalkotó citometria). Az áramlási citometria és a mikroszkópia határai, az áramlási citometria, a mikroszkópia és a képalkotó citometria összehasonlítása. A képalkotó citométer működése. A képalkotó citometria lehetőségei és korlátai. A képalkotó citometria alkalmazása a sejtbiológiában és a klinikai kutatásokban. 6. hét: Előadás: NMR/MRI. Az NMR és MRI fizikai alapjai. Modern MRI módszerek az orvosbiológiai kutatásban. 7. hét: Előadás: Modern elektrofiziológiai technikák. A sejtmembrán elektromos tulajdonságai-passziv és ektiv iontranszport jellemzői- ioncsatornafehérjék szerkezete és működése- a patch clamp technika elvi alapjai- ionáramok és membránpotenciál vizsgálata patch clamp technikával. 8. hét: Előadás: Számonkérés teszt formájában (jegymegajánló). A kurzus célkitűzései: Az biofizika és sejtbiológia tantárgyak keretében elsajátított alapokra építve modern molekuláris biofizikai és kvantitatív biológiai ismeretek tárgyalása, különös tekintettel ezek orvosbiológiai vonatkozásaira. A kurzus rövid leírása: 1. Magmágneses rezonancia spektroszkópia (NMR) biológiai és orvosi diagnosztikai alkalmazásai. 2.Lumineszcencia spektroszkópia. 3. Áramlási citometria és alkalmazási területei. 4. A sejtmembrán szerkezete, fehérje és lipid mobilitás a membránban. 5. Modern mikroszkópiás eljárások a sejtszerkezeti kutatásokban. 6. Modern elektrofiziológiai technikák. 7. A tárgylemez alapú képalkotó citometria lehetőségei. Kötelező irodalom: az Intézet honlapján elérhető előadás és segédanyagok Oktatási honlap címe: 169
16. FEJEZET Vizsga típusa: 5 fokozatú gyakorlati jegy Követelmények: Index aláírás: 7 előadásból legalább 5 előadáson részvétel. Figyelem! Az indexeket kizárólag a tanulmányi felelős kezeli a fogadóórájában! A vizsga típusa: 5 fokozatú gyakorlati jegy (Molekuláris Biológus MSc.: kollokvium) A vizsgáztatás módja: írásbeli, tesztkérdések. Az írásbeli vizsgára a 8. előadás idején kerül sor, évfolyam szinten. A vizsga értékelése: 50% alatt: elégtelen 51%-59%: elégséges 60-69%: közepes 70-75: jó >75%: kiváló Minimum jelenlét: 5/7 alkalom. Pótvizsga/javítóvizsga:a vizsgaidőszakban, egy alkalommal, írásban Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet Tantárgy: NAGY POPULÁCIÓKAT ÉRINTŐ BETEGSÉGEK MOLEKULÁRIS MECHANIZMUSAI Év, szemeszter: 3. évfolyam - 1. félév Előadás: 25 Követelmények A kurzus célkitűzései: Nagy populációkat érintő betegségek molekuláris mechanizmusainak ismertetése. A kurzus rövid leírása: Klasszikus betegség gének és felfedezésük (Duchenne, cisztikus fibrózis, neurofibromatózis, Huntington, "triple repeat" mutációk). Elhízás, diabetes, érelmeszesedés. Tumorok: onkogének, tumor szupresszor gének és azok klinikai értelmezése. Öregedés, dementia, Alzheimer-kór. A gyógyítás lehetséges útjai I: modellrendszerek: transzgénikus és "knock out" egerek, antiszensz technológia, RNS enzimek. A gyógyítás lehetséges útjai II: génterápia, specifikus biokémiai célpontok és célbajuttatás. Egyéni referátum. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Kenézy Élettudományi Könyvtára Tantárgy: KÖNYVTÁRISMERET Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 10 Követelmények A kurzus célja: Alapvető elméleti és gyakorlat ismeretek elsajátítása a könyvtári keresőrendszerek és adatbázisok használatában az eredményes tanulási-kutatási tevékenység érdekében. 170
KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA A kurzus leírása: A DEENK rövid történetének, felépítésének, használati szabályzatának megismerése, a könyvtári szolgáltatások bemutatása a könyvtár saját honlapján keresztül. A honlap felépítése, fontosabb menüpontok áttekintése. Hagyományos és az elektronikus könyvtári rendszerek és szolgáltatások, adatbázisok, online katalógus használata. PubMed: felépítése, szerepe a tudományos kutató tevékenységekben, legfontosabb keresési módok, lehetőségek. Internetes források, egészségügyi webhelyek, online folyóiratok. Élettani Intézet Tantárgy: A SEJTMEMBRÁN SZABÁLYOZÓ SZEREPE FIZIOLÓGIÁS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ÉS KÓROS ÁLLAPOTOKBAN Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Előadás: 20 1. hét: Előadás: Bevezetés, a felszíni membrán általános jellemzése. A felszíni membrán elektromos és biokémiai sajátságai. 2. hét: Előadás: A szívizomsejtek ionáramainak általános jellemzése. A szívizomsejt ingerületi folyamatainak kapcsolata az [Ca2+]i szabályozásával. 3. hét: Előadás: [Ca2+]i-függő ingerületi folyamatok a szívizomsejt felszíni membránjában 6. hét: Előadás: A TRP csatornák szerepe humán bőr sejtek biológiai folyamatainak szabályozásában. TRP-páthiák. 7. hét: Előadás: Az endocannabinoid rendszer szerepe bőr eredetű sejtek transzmembrán szignalizációjában, avagy "Mit szív a bőrünk?". 8. hét: Előadás: A neuronok membránsajátságainak változásai kóros körülmények között. A neuronok fokozott ingerületi tevékenységén alapuló patológiás állapotok. 4. hét: Előadás: A felszíni membrán ioncsatornáinak módosulásai örökletes izombetegségekben: az izom degenerációjával járó formák izomdystrophiák. Az izom tónusának megváltozásával járó formák myotóniák. 9. hét: Előadás: A felszíni membrán jelentősége a Ca2+homeosztázis szabályozásában neuronokon. A kalciumháztartás zavaraira visszavezethető kóros idegrendszeri folyamatok. 5. hét: Előadás: A vázizom felépítése és az ingerületi folyamatban résztvevő ioncsatornák. Az ioncsatornák struktúrális alapjai. 10. hét: Előadás: Számonkérés Követelmények 1. Indexaláírás feltételei A gyakorlatok látogatása kötelező. A négy alkalmat meghaladó gyakorlati hiányzás esetén az index aláírása megtagadható. A tantárggyal kapcsolatos aktuális információk folyamatosan hozzáférhetők az intézeti honlapon (http://phys.dote.hu) 2. Évközi számonkérés Nincs. 3. Vizsgák A kurzus végén írott formában, teszt kérdések segítségével, számonkérést tartunk, melynek eredménye határozza meg a kredit jóváírását. A beszámolót elmulasztók, vagy a javítani kívánók részére egy alkalommal ismétlő tesztet iratunk a vizsgaidőszak első hetében. További jegyszerzési lehetőség nincs, a mindkét lehetőséget elmulasztók elégtelen jegyet kapnak. A kurzust záró teszt eredménye alapján az alábbi konverzió szerint írjuk jóvá a kreditet: 0 39,9 %: elégtelen (1) 171
16. FEJEZET 40 54,9 %: elégséges (2) 55 69,9 %: közepes (3) 70 84,9 %: jó (4) 85 100 %: jeles (5) Élettani Intézet Tantárgy: KORSZERŰ VIZSGÁLÓMÓDSZEREK AZ ÉLETTUDOMÁNYOKBAN Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Előadás: 20 1. hét: Előadás: Az előadások tematikája az intézeti honlapon (http://phys.dote.hu) érhető el. Követelmények 1. Indexaláírás feltételei Az előadáson való részvételt ellenőrizhetjük. Az előadást nem tartjuk meg, ha 5 vagy annál kevesebb hallgató jelenik meg; az érintett előadáson leadni tervezett anyag viszont részét képezi a kurzus végén írandó tesztnek. A tantárggyal kapcsolatos aktuális információk, az előadások beosztása folyamatosan hozzáférhetők az intézeti honlapon (http://phys.dote.hu). 2. Évközi számonkérés Nincs. 3. Vizsgák A kurzus végén írott fomában, tesztek segítségével számonkérést tartunk, melynek eredménye határozza meg a kredit jóváírását. A kurzust záró teszt eredménye alapján az alábbi konverzió szerint írjuk jóvá a kreditet: 0-39.9% - elégtelen 40-54.9% - elégséges 55-69.9% - közepes 70-84.9% - jó 85-100% - jeles A kurzus végén tarott számonkérés megismétlésére nincs lehetőség. Élettani Intézet Tantárgy: PROBLÉMAMEGOLDÓ FELADATOK AZ ÉLETTAN TÁRGYKÖRÉBŐL Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 30 1. hét: Gyakorlat: A gyakorlatok tematikája az intézeti honlapon (http://phys.dote.hu) érhető el. Követelmények A PROBLÉMA MEGOLDÓ OKTATÁS (PMO) KREDITKURZUS SZABÁLYAI 1. A program a második félév 3-11. hetében zajlik egyéni témavezető irányításával. A hallgatók az Intézet bármelyik oktatója vezetésével végezhetnek PMO-t az oktatóval történt előzetes egyeztetés után. A témavezető saját döntése, hogy vállalja-e egy-egy jelentkező témavezetését. 2. Csak azok a hallgatók vehetik fel a tárgyat, akik - az Élettan tárgyból az első félév végén közepes, vagy jobb kollokviumi jeggyel zártak, 172
KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA - az előző félévi zárógyakorlatot sikeresen teljesítették és a tanulmányi felelős engedélyével is rendelkeznek. - Különleges szabály: csakis a témavezető regisztrálhatja a hallgatót a programra. 3. Három program típus egyike választható: project munka, cikk referátum és laboratóriumi látogatás. A project munka során a PMO dolgozatot két hallgató közösen készíti. A cikk referátum és laboratóriumi látogatás programokon a hallgatók egyedileg dolgoznak. 4. A project munka és a laboratóriumi látogatás eredményeiből írásbeli beszámolót kell készíteni, melyet a program végén PDF formátumban kell benyújtani a tanulmányi felelősnek. Az írásbeli beszámoló és a cikk referátum értékelése 5 fokozatú jeggyel történik. 5. A választható témák listája és azok rövid leírása megtalálható a gyakorlati teremben. 6. A programra való jelentkezés határideje a második oktatási hét vége. 7. A programmal kapcsolatos aktuális információk megtalálhatóak az Intézet honlapján (http://phys.dote.hu). Fizikai Kémiai Tanszék/Homogén Katalízis és Reakciómechanizmusok Kutatócsoport Tantárgy: GYÓGYSZERHATÓANYAGOK POLIMORFIZMUSA Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: Bevezetés. A polimorfizmus fogalma. Történeti áttekintés. Polimorfizmus a mindennapi életben és a gyógyszergyártásban. Vizsgálati módszerek áttekintése. Rendeződési és konformációs polimorfizmus. Pszeudopolimorfizmus, szolvatopolimorfizmus? FDA, ICH, Q6a követelmények. A ritonavir és a cefuroxim esete. Irodalmi források. 2. hét: Előadás: Termodinamikai megfontolások. Termogravimetriai módszerek alapelvei és alkalmazhatóságuk polimorfok vizsgálatában. A Burger- Ramberger szabályok. 3. hét: Előadás: Szabadalmi fogalmak. Új meglepő hasznos. Igénypontok buktatói. Polimorfok szabadalmaztathatósága. Ranitidin hidroklorid és paroxetin hidroklorid. 7. hét: Előadás: Egykristály röntgen diffrakció. Polimorfok szerkezeti kérdései. Hidrogén hidas szerkezetek gráfelméleti leírása. Saját eredmények. 8. hét: Előadás: Szerkezet meghatározása pordiffrakciós adatokból. Az elemi cella meghatározása, intenzitás információ kinyerése, a szerkezet megoldása, Rietveld finomítás. A cimetidin szerkezete. 9. hét: Előadás: Szilárd fázisú NMR. Alkalmazhatóság polimorfok vizsgálatában. Szteroid vázas vegyületek példája. 10. hét: Előadás: FT-IR és Raman spektroszkópia, előnyök és hátrányok. ATR technikák. Saját eredmények. 4. hét: Előadás: A kristályok növekedésének termodinamikája és kinetikája. Gócképződés gócnövekedés, morfológia. A polimorfok képződésének kontrolálása. A kristályositás technológiai kérdései. Az aszpartám esete. 5. hét: Előadás: Számítási kémia - polimorfok előfordulásának jóslása. 6. hét: Előadás: A röntgendiffrakció alapjai. A fázis probléma és megoldása. Pordiffrakció. A részecske méret hatása a pordiffrakciós felvételre. Preferred orientation. Mennyiségi XRPD. Saját eredmények. 11. hét: Előadás: Festékek, robbanóanyagok polimorfizmusa (angolul, szakfordítók számára is). 12. hét: Előadás: Adatbázisok a polimorfizmus kutatásában. Krisztallográfiai és szabadalmi keresések. 13. hét: Előadás: A CSD adatbázis használata. 14. hét: Előadás: Grafikus programok a szerkezetvizsgálatban 15. hét: Előadás: Esettanulmányok. A csokoládé polimorfizmusa 173
16. FEJEZET kollokvium az előadás anyagából Követelmények Gyógyszerészi Kémiai Tanszék Tantárgy: A GYÓGYSZEREK METABOLIZMUSÁNAK KÉMIAI ALAPJAI Év, szemeszter: 4. évfolyam - 1. félév Előadás: 15 - Követelmények Gyógyszerészi Kémiai Tanszék Tantárgy: GYÓGYSZERHATÓANYAGOK KÉMIAI SZINTÉZISE Év, szemeszter: 3. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: Kinolonkarbonsav típusú antibakteriális szerek szintézise 2. hét: Előadás: Nem-nukleozid típusú HIV reverz transzkriptáz inhibitorok, valamint influenzavírus-ellenes gyógyszerek szintézise 3. hét: Előadás: Béta-laktám antibiotikumok szintézise, félszintézise 8. hét: Előadás: Kálcium-ioncsatorna-gátlószerek szintézise 9. hét: Előadás: Antihiperlipidémiás szerek szintézise 10. hét: Előadás: Modern altatószerek szintézise 11. hét: Előadás: A gyógyszerkutatás néhány modern módszere 4. hét: Előadás: Béta-laktám antibiotikumok szintézise, félszintézise 5. hét: Előadás: Protozoaellenes szerek szintetikus kémiája 6. hét: Előadás: A diabetesz gyógyszereinek szintézise 7. hét: Előadás: ACE-gátló és angiotenzin AT1-antagonisták szintézise Szerves kémiai szigorlat Követelmények 12. hét: Előadás: Glükokortikoidok szintézise 13. hét: Előadás: Nemi hormonok szintézise 14. hét: Előadás: Antihisztamin hatású szerek szintézise 15. hét: Előadás: Diuretikumok szintézise 174
Tantárgy: KÁBÍTÓSZEREK Év, szemeszter: 3. évfolyam - 1. félév Előadás: 15 KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA Gyógyszerészi Kémiai Tanszék 1. hét: Előadás: Bevezetés, tematika ismertetése, elérhető irodalmak, alapvető definíciók, ellenőrzött anyagok, ellenőrzési osztályok 2. hét: Előadás: Drogok rendszerezése több aspektusból, hatásmechanizmusuk értelmezése alapvető neurofarmakológiai fogalmakkal 3. hét: Előadás: Stimulánsok csoportosítása, társadalmi megítélésük. Metilxantinok, piridin alkaloidok és egyes étvágycsökkentők 4. hét: Előadás: Illegális stimulánsok: kokain és társai, az amfetamin. Stimulánsok klasszikus gyógyászati alkalmazások és új kutatási irányok: NDRI-k és NRI-k, ampakinok 5. hét: Előadás: Antidepresszáns szerek és trankvillánsok hatástani csoportosítása, legjelentősebb példák és az abúzus lehetőségei 6. hét: Előadás: Hallucinogének. Osztályozásuk, társadalmi megítélésük változása, (gyógyászati) alkalmazásaik, pszichedelikumok 7. hét: Előadás: A tervezett drogok: feniletilamin, triptamin és fenciklidin származékok 8. hét: Előadás: Marihuána, THC és a továbbfejlesztett módosulatai. Kulturális és társadalmi háttér. Kapunyitódrog elmélet 9. hét: Előadás: Szedatív hipnotikumok, narkotikumok osztályozása, gyógyászati alkalmazások 10. hét: Előadás: Ópium, morfin, heroin és egyéb természetes, félszintetikus és szintetikus opioid-aktív vegyületek 11. hét: Előadás: Morfinánkémia új irányai: fájdalomcsillapítás és kábítószerfüggők gyógykezelése 12. hét: Előadás: Dopping, anabolikus szteroidok, stimulánsok, egyéb kábítószerek a sportban 13. hét: Előadás: Kábítószer-hatás biológiai alapjai, gyógykezelés jelenlegi alternatívái 14. hét: Előadás: Kábítószer függőség elméletei, kábítószerekkel összefüggő bűnözés 15. hét: Előadás: Kábítószer fogyasztási trendek, visszaélés fő típusai és a kábítószerrel összefüggő bűnözés Magyarországon Szerves kémia szigorlat Követelmények Tantárgy: KÉMIAI BIOLÓGIA Év, szemeszter: 3. évfolyam - 2. félév Előadás: 15 Gyógyszerészi Kémiai Tanszék 1. hét: Előadás: A proteinek és poliszacharidok szerkezete. 2. hét: Előadás: A nukleinsavak szerkezete. 3. hét: Előadás: A makromolekuláris lipidek szerkezete. A biológiai makromolekulák szerkezetét meghatározó erők. 175
16. FEJEZET 4. hét: Előadás: Peptidek és fehérjék kémiai szintézise 5. hét: Előadás: Poliszacharidok kémiai szintézise. 6. hét: Előadás: Nukleinsavak kémiai szintézise. 7. hét: Előadás: A kémiai biológia molekuláris biológiai eszközei. 8. hét: Előadás: Molekuláris biológiai módszerek. 9. hét: Előadás: Elektronspektroszkópiai és vibrációs spektroszkópiai módszerek a kémiai biológiában. biológiai alkalmazása. 11. hét: Előadás: Röntgendiffrakciós vizsgálatok a kémiai biológiában. Elméleti molekulamechanikai és molekuladinamikai számítások 12. hét: Előadás: A molekuláris felismerés. 13. hét: Előadás: Tömegspektrometriás módszerek a kémiai biológiában. 14. hét: Előadás: Kémiai biológiai esettanulmányok 15. hét: Előadás: Kémiai biológiai esettanulmányok 10. hét: Előadás: Az NMR-spektroszkópia alapjai és kémiai Tantárgy: DIPLOMAMUNKA ÍRÁSA ÉS VÉDÉSE Év, szemeszter: 5. évfolyam - 2. félév Gyógyszerésztudományi Kar Tantárgy: DIPLOMAMUNKA KONZULTÁCIÓ Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerfelügyelet és Gyógyszergazdálkodási Tanszék Tantárgy: FARMAKOVIGILANCIA Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 15 1. hét: Előadás: A farmakovigilancia kialakulása és jelentősége 2. hét: Előadás: A farmakovigilancia definiciói, nemzetközi kitekintés Risk/benefit analizisek 3. hét: Előadás: A farmakovigilancia definiciói, nemzetközi kitekintés Risk/benefit analizisek 4. hét: Előadás: A farmakovigilancia definiciói, nemzetközi kitekintés Risk/benefit analizisek 5. hét: Előadás: A gyógyszermellékhatások felosztása különböző szempontok szerint Milyen mechanizmusok okozzák a különböző mellékhatások? 6. hét: Előadás: A gyógyszermellékhatások felosztása különböző szempontok szerint Milyen mechanizmusok okozzák a 176
különböző mellékhatások? 7. hét: Előadás: A gyógyszermellékhatások felosztása különböző szempontok szerint Milyen mechanizmusok okozzák a különböző mellékhatások? 8. hét: Előadás: A farmakovigilancia a Hatóság oldaláról Gyógyszerbiztonságosság a gyógyszer(generikus) fejlesztés alatt 9. hét: Előadás: A farmakovigilancia a Hatóság oldaláról Gyógyszerbiztonságosság a gyógyszer(generikus) fejlesztés alatt 10. hét: Előadás: A farmakovigilancia a Hatóság oldaláról Gyógyszerbiztonságosság a gyógyszer(generikus) fejlesztés alatt KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA 11. hét: Előadás: Klinikai vizsgálatok gyógyszerbiztonsági vonatkozásai 12. hét: Előadás: Klinikai vizsgálatok gyógyszerbiztonsági vonatkozásai 13. hét: Előadás: Klinikai vizsgálatok gyógyszerbiztonsági vonatkozásai 14. hét: Előadás: Összefoglalás. 15. hét: Előadás: Vizsga. Tantárgy: FITOFARMAKOLÓGIA Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 24 Gyógyszerhatástani Tanszék Követelmények A félév elfogadásának feltétele az előadások legalább 50%-án való részvétel. A félév vége előtt a hallgatóknak a félév anyagából írásban be kell számolniuk. A számonkérésen legalább 60%-ot kell elérni ahhoz, hogy a félév elfogadásra kerüljön és a hallgató vizsgára bocsátható legyen. A félév végén a vizsga szóbeli kollokvium formájában történik. A félév során lehetőség van a szóbeli kollokvium kiváltására. Az írásbeli számonkérés eredménye alapján a négyes (80%) és ötös (90%) érdemjegyet megajánljuk kollokviumi jegynek. Amennyiben a megajánlott jegy a hallgatónak nem felel meg, az a kollokviumon javítható. A szóbeli kollokviumi jegy jobb és rosszabb is lehet, mint a megajánlott jegy. Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: A GYÓGYSZERIPAR MŰKÖDÉSI RENDJE, TÖRZSKÖNYVEZÉS SZABÁLYOZÁSI MECHANIZMUSOK Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 15 1. hét: Előadás: Gyógyszeripari praktikák, bevezető előadás : -gyógyszeripar gazdasági környezetének ismertetése -gyógyszerfejlesztés, gyógyszertörzskönyvezés, gyógyszermarketing, gyógyszer forgalmazás 2. hét: Előadás: Gyógyszertörzskönyvezés I. : - Törzskönyvezés története - Gyógyszer regisztráció felépítése 3. hét: Előadás: Gyógyszertörzskönyvezés II. : -Törzskönyvezés fajtái, DCP, centrális, MRP, nemzeti regisztrációk -Alkalmazási előírat, betegtájékoztatók, címkeszövegek 177
16. FEJEZET 4. hét: Előadás: Gyógyszermarketing a vállalatvezető szempontjából 5. hét: Előadás: Gyógyszermarketing a marketing igazgató szempontjából 6. hét: Előadás: Gyógyszermarketing a termékmenedzser és az orvoslátogató szempontjából 7. hét: Előadás: Gyógyszerfejlesztés, üzletfejlesztés a gyógyszercég életében: -Gyógyszerfejlesztés klinikai fázisai -Gyógyszerbiztonság - Pharmakovigilancia -Üzletfejlesztés szempontjai 8. hét: Előadás: Gyógyszergyártás, minőségbiztosítás technikai szempontjai 10. hét: Előadás: Generikumok - originalitások 11. hét: Előadás: Összefoglaló előadás 12. hét: Előadás: Összefoglaló előadás 13. hét: Előadás: Összefoglaló előadás 14. hét: Előadás: Konzultáció. 15. hét: Előadás: Konzultáció. 9. hét: Előadás: Gyógyszerforgalmazás, termékbevezetés Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK, ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÖVETELMÉNYEK Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: A magyar állategészségügy szervezeti felépítése, működése, jogi szabályozása [1995. évi XCI. Törvény az állategészségügyről, 41., 1997. (V. 28.) FM rendelet az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról]. 2. hét: Előadás: Magyarország mezőgazdasága és ezen belül kiemelten az állattenyésztés helyzete az ezredfordulón az EU csatlakozás várható hatásainak tükrében. 3. hét: Előadás: A földművelésügyi miniszter 22/1996. (II. 9.) rendelete az állatgyógyászati készítményekről (kiemelten a vényköteles termékek köréről, élelmezésegészségügyi várakozási időről, különböző értékesítési formákról). 4. hét: Előadás: Gyógyszerformák és alkalmazási módok az állatgyógyászatban. Kiemelt figyelemmel a humán medicinától eltérőekre. Gyógyszerek osztályozása. 5. hét: Előadás: Formule Normales Veterinariae III. (Fo No Vet) helye a jelen és a jövő állatorvoslásában. 6. hét: Előadás: Szarvasmarha és kiskérődzők (juh, kecske) 178 fontosabb betegségei és gyógykezelésük. 7. hét: Előadás: Sertés fontosabb betegségei és gyógykezelésük. 8. hét: Előadás: Lovak fontosabb betegségei és gyógykezelésük. 9. hét: Előadás: Társállatok (kutya, macska, kétéltűek, hüllők, halak, madarak) fontosabb betegségei és gyógykezelésük. 10. hét: Előadás: Baromfifélék (tyúk, lúd, kacsa, pulyka, galamb) fontosabb betegségei és gyógykezelésük. 11. hét: Előadás: Méhek és halak fontosabb betegségei és gyógykezelésük. 12. hét: Előadás: Zoonosisok: állatorvos emberorvos gyógyszerész feladatai megelőzés, gyógyítás, együttműködés. 13. hét: Előadás: Parazitás megbetegedések és gyógykezelésük. Immunbiológiai preparatumok diagnosztikumok,
szérumok, vakcinák). 14. hét: Előadás: Fontosabb gyógyszermellékhatások és interakciók. Gyógyszerérzékenység, inkompatibilitás. Nem várt hatást figyelő rendszer működése. KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA 15. hét: Előadás: Konzultáció. (Szükség esetén az elmaradt előadás pótlása.) Tantárgy: BIOKOZMETIKUMOK Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 15 Gyógyszertechnológiai Tanszék 1. hét: Előadás: A bőr szerkezete 2. hét: Előadás: A kozmetikumok csoportosítása 3. hét: Előadás: Testápolás és bőrápolás 4. hét: Előadás: Kozmetikai kezelőeljárások 5. hét: Előadás: Kozmetikai rendellenességek a bőrön 6. hét: Előadás: Nem kozmetikai jellegű bőrbetegségek és azok kezelése 7. hét: Előadás: Kozmetikumok lehetséges mellékhatásai 9. hét: Előadás: Folyékony bőrápoló kozmetikumok 10. hét: Előadás: Arcpakolások 11. hét: Előadás: Púderek stb., Dekorkozmetikumok 12. hét: Előadás: Hajápoló szerek 13. hét: Előadás: Fog-és szájápoló szerek 14. hét: Előadás: Egyéb kozmetikai készítmények 15. hét: Előadás: Konzultáció 8. hét: Előadás: Arckrémek Tantárgy: GYÓGYSZERÉSZI KOMMUNIKÁCIÓ Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 15 Gyógyszertechnológiai Tanszék 1. hét: Előadás: A kommunikáció alapjai 2. hét: Előadás: Verbális kommunikáció 3. hét: Előadás: Non-verbális kommunikáció 4. hét: Előadás: Metakommunikáció 5. hét: Előadás: Kongruens és inkongruens kommunikáció 6. hét: Előadás: Vegetatív kommunikáció 7. hét: Előadás: Szakmai kommunikáció I. 8. hét: Előadás: Szakmai kommunikáció II. 179
16. FEJEZET 9. hét: Előadás: Szakmai kommunikáció III. 10. hét: Előadás: Reklámok, reklámozás szerepe 11. hét: Előadás: Egészségi magatartás 12. hét: Előadás: Közlésekkel szembeni elvárások 13. hét: Előadás: Rizikószemélyiség problematikája 14. hét: Előadás: Szituációk gyakorlása 15. hét: Előadás: Beszámoló Tantárgy: GYÓGYSZERTÁRI ADMINISZTRÁCIÓ Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 30 1. hét: Előadás: Általános áttekintés a rendszer bázisát képező ún. hardver eszközökről. Az officinai terminál részei. Billentyűkezelés, funkcióbillentyűk szerepe. 2. hét: Előadás: Általános áttekintés a rendszer bázisát képező ún. hardver eszközökről. Az officinai terminál részei. Billentyűkezelés, funkcióbillentyűk szerepe. 3. hét: Előadás: A napi munka áttekintése: a napi munka kezdése, nap nyitás, nap zárás, pénztárnyitás, pénztárzárás. 4. hét: Előadás: A napi munka áttekintése: a napi munka kezdése, nap nyitás, nap zárás, pénztárnyitás, pénztárzárás. 5. hét: Előadás: Az expediálás szabályai. Blokkos eladás receptre, recept nélkül. Magisztrális készítmények expediálása, bilétás eladás. Gyakorlás a gépeken. 6. hét: Előadás: Az expediálás szabályai. Blokkos eladás receptre, recept nélkül. Magisztrális készítmények expediálása, bilétás eladás. Gyakorlás a gépeken. 7. hét: Előadás: Tételek javítása. Pénzügyi műveletek, pénztár jelentés, Sztornózás, defektus vezetése, passzív törzs. Gyakorlás a gépeken. 8. hét: Előadás: Tételek javítása. Pénzügyi műveletek, pénztár jelentés, Sztornózás, defektus vezetése, passzív törzs. Gyógyszertechnológiai Tanszék Gyakorlás a gépeken. 9. hét: Előadás: Szakmai információk expediálás közben. Helyettesíthetőség, hatóanyag szerinti keresés és vizsgálat, OTC- szakmai modul, interakció. Gyakorlás. 10. hét: Előadás: Szakmai információk expediálás közben. Helyettesíthetőség, hatóanyag szerinti keresés és vizsgálat, OTC- szakmai modul, interakció. Gyakorlás. 11. hét: Előadás: Egyszerűsített számla, kézípatika, fiókpatika elszámolása, fizetés bankkártyával. Egészségpénztárak. Retaxálás. Gyakorlás. 12. hét: Előadás: Egyszerűsített számla, kézípatika, fiókpatika elszámolása, fizetés bankkártyával. Egészségpénztárak. Retaxálás. Gyakorlás. 13. hét: Előadás: Közgyógy nyilvántartás, az online rendszer felépítése, a D2 VIREP kommunikációs program működése, expediálás. Gyakorlás. 14. hét: Előadás: Az eddig tanultak közös áttekintése, Gyakorlás. 15. hét: Előadás: Az irodai terminál részei, szakmai infó, MEDIRIS információs felület. Gyakorlás. 180
Tantárgy: JOGI ISMERETEK GYÓGYSZERÉSZEKNEK Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Előadás: 14 KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA Gyógyszertechnológiai Tanszék 1. hét: Előadás: A magyar jogrendszerről általában, a törvényi hierarchia és a bírói szervezet felépítése. 2. hét: Előadás: Az államigazgatási eljárásról. A szakhatóságok és felügyeletek szerepe a gyógyszerészetben. 3. hét: Előadás: A magyar családi jog rendszere. 4. hét: Előadás: A magyar polgári jog rendszere. A személyekre vonatkozó rendelkezések. 5. hét: Előadás: A tulajdon jog szabályai. 6. hét: Előadás: A kötelmi jog szabályai. 7. hét: Előadás: A szerződések joga. 8. hét: Előadás: Az öröklés és a szellemi alkotások joga. 9. hét: Előadás: A magyar büntetőjog alapelvei, egyes törvényi tényállások. 10. hét: Előadás: A magyar társasági jog alapelvei. 11. hét: Előadás: Egyes társasági formák jellemzői. 12. hét: Előadás: Az egyéni vállalkozásról. 13. hét: Előadás: A magyar munkajog alapelvei, különös tekintettel a munkaszerződésre. 14. hét: Előadás: A gyógyszerészekre vonatkozó legfontosabb jogszabályok. 15. hét: Előadás: Illeték és adójogszabályok. Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS - GYÓGYSZERELLÁTÁS Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 60 Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS - IPARI GYÓGYSZERÉSZET Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 60 181
16. FEJEZET Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS - KÉMIAI SZINTETIKUS Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 60 Tantárgy: SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS - KLINIKAI Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 60 Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS - TOXIKOLÓGIA Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 60 Gyógyszertechnológiai Tanszék Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: ZÁRÓVIZSGA ELŐTTI SZAKMAI GYAKORLAT I. GYÓGYSZERTÁRI EXPEDIÁLÁS Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 120 Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: ZÁRÓVIZSGA ELŐTTI SZAKMAI GYAKORLAT I. GYÓGYSZERTÁRI GYÓGYSZERKÉSZÍTÉS Év, szemeszter: 5. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 120 Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: ZÁRÓVIZSGA ELŐTTI SZAKMAI GYAKORLAT II. GYÓGYSZERTÁRI EXPEDIÁLÁS Év, szemeszter: 5. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 120 182
KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: ZÁRÓVIZSGA ELŐTTI SZAKMAI GYAKORLAT II. GYÓGYSZERTÁRI GYÓGYSZERKÉSZÍTÉS Év, szemeszter: 5. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 120 Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: ZÁRÓVIZSGA ELŐTTI SZAKMAI GYAKORLAT II. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYVITEL Év, szemeszter: 5. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 120 Gyógyszertechnológiai Tanszék Tantárgy: ZÁRÓVIZSGA ELŐTTI SZAKMAI GYAKORLAT II. INTÉZETI GYÓGYSZERTÁRI ÉS GALENUSI LABORATÓRIUMI BLOKK Év, szemeszter: 5. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 120 Tantárgy: ANGOL GYÓGYSZERÉSZ SZAKNYELV I. Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 60 1. hét: Gyakorlat: Organizing the course Digestive system Major parts and functions of the system Idegennyelvi Lektorátus 7. hét: Gyakorlat: Test 1 Önellenőrző teszt 2. hét: Gyakorlat: Word building Indigestion 3. hét: Gyakorlat: What herbs may relieve indigestion? Pharmacology 8. hét: Gyakorlat: The lungs and respiratory system Word building 9. hét: Gyakorlat: Pharmacology 4. hét: Gyakorlat: Some diseases affecting the digestive system Medication/Treatment Zantac (drug used to treat hyperacidity) 5. hét: Gyakorlat: Vitamins How can I tell if I am getting enough of the B vitamins? 6. hét: Gyakorlat: Water soluble vitamins Fat soluble vitamins 10. hét: Gyakorlat: Asthma Herbs used as a natural asthma remedy 11. hét: Gyakorlat: Cough Herbal cough medicines Zirtek 12. hét: Gyakorlat: Skin Major parts and functions of the skin Word building 183
16. FEJEZET 13. hét: Gyakorlat: Eczema What herbs may relieve the condition 14. hét: Gyakorlat: Types of skin preparations Skin disorders 15. hét: Gyakorlat: Test 2 Önellenőrző teszt Követelmények Az óralátogatás kötelező. A félév értékelése 5 fokozatú gyakorlati jeggyel történik a félév során írt 2 írásbeli teszt, valamint egy beszámoló alapján. Tantárgy: ANGOL GYÓGYSZERÉSZ SZAKNYELV II. Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 60 Idegennyelvi Lektorátus 1. hét: Gyakorlat: Organizing the course Germolene cream 2. hét: Gyakorlat: The eye Word building Conjunctivitis 3. hét: Gyakorlat: Dry eye Contact lens problems Applying medicines to the eye 4. hét: Gyakorlat: The ear Word building 5. hét: Gyakorlat: Outer ear problems Wax Applying ear drops 6. hét: Gyakorlat: The mouth Mouth ulcers Medicines for mouth ulcers 7. hét: Gyakorlat: Thrush Treatment for thrush Oraldene (mouthwash) 8. hét: Gyakorlat: Test 1 Önellenőrző teszt 9. hét: Gyakorlat: Cardiovascular system Blood pressure Pharmacology 10. hét: Gyakorlat: Medicines for high blood pressure Word building 11. hét: Gyakorlat: The heart Circulatory problems 12. hét: Gyakorlat: Blood Clots Anticoagulants Antiplatelet medicines 13. hét: Gyakorlat: Methods of drug administration Drug forms/vehicles 14. hét: Gyakorlat: Amoxicyllin Prescription writing Abbreviations in prescription writing 15. hét: Gyakorlat: Test 2 Önellenőrző teszt Követelmények Az óralátogatás kötelező. A félév értékelése 5 fokozatú gyakorlati jeggyel történik a félév során írt 2 írásbeli teszt, valamint egy beszámoló alapján. 184
Tantárgy: ORVOSI NÉMET I. Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 30 KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA Idegennyelvi Lektorátus 1. hét: Gyakorlat: Orientáció 2. hét: Gyakorlat: Nyaralás veszélyekkel (leégés, hogyan védekezzünk a napsugárzás káros hatásai ellen, testrészek) 3. hét: Gyakorlat: A bőr 1. (felépítése, funkciója) 4. hét: Gyakorlat: A bőr 2. (anyajegyek, melanóma, pattanás) 5. hét: Gyakorlat: Utazási betegségek 1. (utazási gyógyszertár összeállítása, védőoltások, malária, kolera, hepatitis) 6. hét: Gyakorlat: Utazási betegségek 2. (tetanusz, veszettség, tífusz) 7. hét: Gyakorlat: Mid-term 8. hét: Gyakorlat: Az emberi csontváz és betegségei 1. (csontváz általános áttekintése-végtagok/mellkas, fej csontjai) 9. hét: Gyakorlat: Az emberi csontváz és betegségei 2. (csonttörés, gerincferdülés, oszteoporózis, kácium és D vitamin szerepe, rachitis) 10. hét: Gyakorlat: Izomrendszer és betegségei 1. (izmok, izomsérülések típusai, doping) 11. hét: Gyakorlat: Izomrendszer és betegségei 2. (izombetegségek- Duchenne izomdisztrófia, melléknévragozás gyakorlása) 12. hét: Gyakorlat: A láz (fogalma, okai, tünete, diagnózisa, lázmérés módszerei, lázgörcs) 13. hét: Gyakorlat: Összefoglalás 14. hét: Gyakorlat: End-term 15. hét: Gyakorlat: Evaluáció, jegyadás Követelmények A félév értékelése 5 fokozatú gyakorlati jeggyel történik a félév során írt 2 írásbeli teszt, valamint szóbeli beszámoló alapján. Tantárgy: ORVOSI NÉMET II. Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 30 1. hét: Gyakorlat: Orientáció Idegennyelvi Lektorátus 4. hét: Gyakorlat: Bél traktus (felépítés, IBS, colitis ulcerose) 2. hét: Gyakorlat: Szájüreg (felépítése, fogak, ínygyulladás, szájszag) 3. hét: Gyakorlat: Nyelőcső, gyomor (felépítés, reflux, gastritis, gyomorrontás) 5. hét: Gyakorlat: Máj (felépítés, funkció, cirrózis, zsírmáj, heptitis, transzplantáció) 6. hét: Gyakorlat: Epe, hasnyálmirigy (epekő, sárgaság, hasnyálmirigyrák) 185
16. FEJEZET 7. hét: Gyakorlat: Mid-term 8. hét: Gyakorlat: Keringési rendszer 1. (kis/nagyvérkör, vérnyomás) 9. hét: Gyakorlat: Keringési rendszer 2. (magas vérnyomás, alacsony vérnyomás, szívinfarktus) 10. hét: Gyakorlat: Keringési rendszer 3. (elsősegélynyújtás szívinfarktusnál, idiómák a szív szóval) mechanikája, dohányzás hatása, COPD) 12. hét: Gyakorlat: Légzőrendszer 2. (pollenallergia, köhögés, tüdőembólia) 13. hét: Gyakorlat: Összefoglalás 14. hét: Gyakorlat: End-term 15. hét: Gyakorlat: Evaluáció, jegyadás 11. hét: Gyakorlat: Légzőrendszer 1. (felépítés, légzés Követelmények A félév értékelése 5 fokozatú gyakorlati jeggyel történik a félév során írt 2 írásbeli teszt, valamint szóbeli beszámoló alapján. Tantárgy: ORVOSI NÉMET III. Év, szemeszter: 2. évfolyam - 1. félév Gyakorlat: 30 Idegennyelvi Lektorátus 1. hét: Gyakorlat: Óramegbeszélés 2. hét: Gyakorlat: A tantárgy követelményeinek ismertetése. 3. hét: Gyakorlat: Süchte und Drogen I.: Arbeitssucht, Drogen 4. hét: Gyakorlat: Süchte und Drogen II.: Alkohol 5. hét: Gyakorlat: Gesunde Ernährung I., Profex Hörverstehen: Warum ist es so wichtig, was wir essen? 6. hét: Gyakorlat: Gesunde Ernährung II., Essstörungen 7. hét: Gyakorlat: Test 1 9. hét: Gyakorlat: Alternative Medizin I.: Chinesische Medizin 10. hét: Gyakorlat: Alternative Medizin II. 11. hét: Gyakorlat: Bioboom 12. hét: Gyakorlat: Diabetes 13. hét: Gyakorlat: Schlafstörungen 14. hét: Gyakorlat: Test 2 15. hét: Gyakorlat: javítási lehetőség 8. hét: Gyakorlat: Heilpflanzen Követelmények A félév értékelése 5 fokozatú gyakorlati jeggyel történik a félév során írt 2 írásbeli teszt, valamint szóbeli beszámoló alapján. 186
Tantárgy: ORVOSI NÉMET IV. Év, szemeszter: 2. évfolyam - 2. félév Gyakorlat: 30 KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA Idegennyelvi Lektorátus 1. hét: Gyakorlat: Orientáció 2. hét: Gyakorlat: Függőségek 1. (Függőségek formái, drogfüggőség) 3. hét: Gyakorlat: Függőségek 2. (gyógyszerfüggőség, alkohol) 4. hét: Gyakorlat: Egészséges életmód 1. (kvalitatív táplálkozás, szénhidrátok/fehérjék/zsírok, vitaminok) 5. hét: Gyakorlat: Egészséges életmód 2. (vérszegénység, farkasvakság, kvantitatív táplálkozás, anorexia, bulimia) 6. hét: Gyakorlat: Géntechnika (fogalma, kihatása, nyelvtan: feltételes mód) 7. hét: Gyakorlat: Mid-term 8. hét: Gyakorlat: Gyógynövények (hatásuk, elkészítési móduk, kamilla, fokhagyma, csalán, aloe vera) 9. hét: Gyakorlat: Alternatív medicina (homeopátia, akupunktúra, Bach-terápia, gyógyító kövek) 10. hét: Gyakorlat: Fájdalom (típusai, fájdalomcsillapítók, fejfájás és típusai) 11. hét: Gyakorlat: Gyógyszertárban (gyógyszerfajták, gyógyszeradagolás fajtái, gyógyszerbevétel, mellékhatások) 12. hét: Gyakorlat: Rehabilitáció, orvos megnevezések, orvosi eszközök (Bobath-koncepció, látássérültek rehabilitációja, függők rehabilitációja, nyelvtan: célhatározás) 13. hét: Gyakorlat: Összefoglalás 14. hét: Gyakorlat: End-term 15. hét: Gyakorlat: Értékelés Követelmények Az óralátogatás kötelező. A félév értékelése 5 fokozatú gyakorlati jeggyel történik a félév során írt 2 írásbeli teszt, valamint egy beszámoló alapján. Sebészeti Műtéttani Tanszék Tantárgy: GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZ ALAP- ÉS ANYAGISMERETEK A GYÓGYSZERÉSZI SEBÉSZI GONDOZÁSHOZ Év, szemeszter: 4. évfolyam - 2. félév Előadás: 8 Szeminárium: 16 Gyakorlat: 8 1. hét: Előadás: Általános és sebészeti deontológia. Műszertan. Szeminárium: A szövetek szétválasztásának műszerei. Vérzéscsillapítás műszerei. A sebek feltárásának, szövetek rögzítésének műszerei. Speciális műszerek. Szövetek egyesítésének műszerei. Műtéti tálcák rendje, műszerek kezelése, sterilizálása. 2. hét: Előadás: Sebegyesítés és az ahhoz szükséges sebészeti segédanyagok. Szeminárium: Sebészeti tűk, varróanyagok, csomózási és varrattechnikák. Sebészi varróanyagok csoportosítása, csomagolása, felhasználása, tárolása, sterilizálása, 187
16. FEJEZET minőségi ellenőrzése. Gyakorlat: Sebészeti tűk, varróanyagok, csomózási és varrattechnikák. 3. hét: Előadás: A műtő berendezése, a műtői munka rendje.sebészi bemosakodás művelete, és a hozzá szükséges anyagok. Műtéti előkészítés, a műtéti terület izolálása. Szeminárium: Műszerek kirakása a műtőasztalokon, műtéti terület fertőtlenítése, izolálása. Gyakorlat: Zsilipelés, bemosakodás.varrattechnikák gyakorlása sebészeti oktatástechnikai modellen. 4. hét: Előadás: Sebészi bemosakodás művelete, és a hozzá szükséges anyagok. Műtéti előkészítés, a műtéti terület izolálása. Szeminárium: Haemorheologiai alapfogalmak és alapelvek. Gyakorlat: Ligatura gézbabán. Vena preparálás/kanülálás, i.v. injectio és vérvétel fantom modelleken. 5. hét: Előadás: Vérzéscsillapítási lehetőségek. Vérzéscsillapítási eljárások és az ehhez szükséges anyagok. Szeminárium: Az infúziós szerelékek típusai. Infúziós pumpa működésének ismertetése. Keverék infúzió készítés, kalória számítás. Gyakorlat: Infúziós szerelék csatlakoztatása a palackhoz, légtelenítés, vena kanüllel összekapcsolás. Vérnyomásmérő készülékek típusai és használatuk. 6. hét: Előadás: Műtéti metszések és laparotomiák. Műtéttechnikai alapok a béltraktus műtéteihez. Szeminárium: Sebek fajtái, sebkezelés alapelvei, sebkötöző anyagok. Drének, katéterek fogalma, fajtái, alkalmazásuk. Incontinentia betétek. Vizeletkondomok. Stoma zsákok. Gyakorlat: Laparotomia fantom modellen. Húgyhólyag katéterezés fantom modellen. 7. hét: Előadás: Parenchymás szervek sebészete. Bioplasztok, szövetragasztók és felhasználásuk területei. Conicotomia, tracheostomia. Érsebészeti alapok. Szeminárium: Szövetragasztók, bioplasztok gyakorlati alkalmazásának bemutatása, videofilm segítségével. Conicotomia, tracheostomia bemutatása videofilm segítségével. Érlumen rekonstrukciója, és a szükséges anyagok. 8. hét: Előadás: Az állatkísérletek engedélyezése. Állatvédelem, etikai kérdések. Kísérleti állatok tartása, kezelése. A kísérleti állatok altatása, anaesthesiája. Kísérleti állatok intraoperativ monitorozása, az életjelenségek regisztrálása. Szeminárium: Minőségügyi követelmények: ISO, GLP. Preklinikai állatkísérletek a gyógyszerfejlesztésben. Izolált szervek preparálásának alapjai (szív, ér, izom, bél preparátumok). In vivo technikák, modellek. Kísérleti állatok exterminálása, boncolása, mintavételek megbeszélése. Önellenőrző teszt Követelmények Tantárgyfelvétel feltétele: Gyógyszertechnológia IV. elmélet Célkitűzések: A kor követelményeinek megfelelő korszerű elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása, hogy a hallgatók megismerjenek olyan alapvető módszereket, amely azt szolgálja, hogy a gyógyszerészek munkájuk során megfelelően tájékozottak legyenek egyes alapvető sebészi beavatkozások mikéntjéről és a hozzá rendelt anyagokról. Ismerjék meg az operatív gyógyítás folyamán szükséges segédanyagok (varróanyagok, bioplastok, szövetragasztók, katéterek, kanülök, drének, stoma zsákok, vizelet kondomok, incontinentia betétek) tulajdonságait, felhasználási módjait. Ismeretanyaguk legyen olyan manuális jellegű beavatkozásokról, melyekre a gyógyszerellenőrző, vagy pharmacológiai kutatómunkájuk során szükségük lehet. Cél továbbá a manuális készség fejlesztése. Alapvető ismeretekkel rendelkezzenek esetleges katasztrófa esetén, hogy megfelelő segítséget tudjanak nyújtani a manuális, operatív jellegű -sokszor életmentő- tevékenységhez. Az orvos-gyógyszerész dinamikus egység, a gyógyszerészi gondozás keretén belül rendelkezzenek a beteg felvilágosításához, segítéséhez szükséges alapvető ismeretekkel. Tantárgyi követelmények: Az oktatott tárgy elméleti előadásaira épülnek a gyakorlatok, ezért az elméleti ismeretek nélkül a gyakorlatokon való részvétel csak igen korlátozott tevékenységet tesz lehetővé. Az egyes foglalkozások szigorúan egymásra épülnek, az előző gyakorlaton szerzett elméleti tudás és gyakorlati technika nélkül a következő nem oldható meg. Három alkalommal való hiányzás esetén a félév nem igazolható. A év végi számonkérés teszt formájában történik, melynek alapján 5 fokozatú gyakorlati jeggyel történik a minősítés. 188
Tantárgy: KORSZERŰ ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS Év, szemeszter: 1. évfolyam - 2. félév Előadás: 7 Gyakorlat: 8 KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK TEMATIKÁJA Sürgősségi Orvostan Tanszék 1. hét: Előadás: Az elsősegély fogalma, elsősegély szintek. Időfaktor. Az elsősegélynyújtótól megkívánt magatartás. Mentők igénybevétele, mentőhívás szabályai. 2. hét: Előadás: Az eszméletlenség. A légúti elzáródás tünetei. A légutak szabaddá tétele és szabadon tartása. 3. hét: Előadás: A halál, mint folyamat. Életjelenségek vizsgálata. A klinikai halál felismerése. Újraélesztés ABCjének elméleti alapjai. A reanimáció szövődményei, megelőzésük, elhárításuk. Hatás, eredmény, siker. 4. hét: Gyakorlat: Keringés, légzés vizsgálata. Gábor-féle műfogás gyakorlása. 5. hét: Gyakorlat: Lélegeztetés gyakorlása. 6. hét: Gyakorlat: Lélegeztetés gyakorlása. gyakorlása. 9. hét: Gyakorlat: Nagy kiterjedésű lágyrész zúzódás, rándulás, ficam, törés elsősegélynyújtása. Rögzítő kötések. A háromszögletű kendő használata. 10. hét: Gyakorlat: Kimentési módok, fektetési eljárások. 11. hét: Gyakorlat: Égésbetegség elsősegélye. Shock. 12. hét: Gyakorlat: Mérgezések. Méreg szervezetbe jutásának lehetséges útjai. Marószerrel történő mérgezések ellátása. 13. hét: Gyakorlat: Leggyakrabban előforduló mérgezések tünetei, felismerése, aspecifikus, specifikus ellátása. 14. hét: Gyakorlat: Konzultáció, gyakorlás. Önellenőrző teszt 7. hét: Gyakorlat: Ideiglenes sebellátás. Vérzéscsillapítás. Artériás nyomáspontok. Artériás és vénás nyomókötés. 8. hét: Gyakorlat: Kötéstípusok bemutatása testtájanként és Követelmények 15. hét: Előadás: A hirtelen fellépő belgyógyászati és neurológiai kórképek felismerése, ellátása. (Ischaemias cardiológiai kórképek, stroke, stb.) Vizsgák típusa: ötfokozatú gyakorlati jegy. Követelményszint: Tankönyv, előadás és gyakorlatok anyaga. Érdemjegy javítási lehetőség: vizsgaszabályzat szerint. Index aláírás: az intézet az index aláírás feltételeiről, a gyakorlatok pótlásának módjáról a hallgatókat az első előadás alkalmával írásban tájékoztatja. Tantárgy: KÖRNYEZETANALITIKA Év, szemeszter: 4. évfolyam - 1. félév Előadás: 45 Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék 1. hét: Előadás: Mintavételi módszerek gázokból, folyadékokból és szilárd anyagokból. Mintavételi helyek megválasztása, a szükséges mintatömeg, mintaszám meghatározásának módszerei. A mintavételi hibák jellege, becslésük módszerei. A mintavételi tervezése 2. hét: Előadás: Gáz, folyadék és szilárd halmazállapotú minták előkészítése analízishez. A minták homogenizálása. Tárolása. A minták oldatbavétele 189
16. FEJEZET 3. hét: Előadás: Levegőszennyezés vizsgálati módszerei 4. hét: Előadás: Felszíni és talajvizek vizsgálati módszerei 5. hét: Előadás: Talajszennyezések vizsgálata 6. hét: Előadás: Nehézfémek meghatározása növényi mintákban 7. hét: Előadás: Eszenciális és toxikus elemek analízise humán mintákban (vér, vizelet, haj, csont, izom, stb.) 8. hét: Előadás: Környezetanalítikában fontos laboratóriumi módszerek ismertetése 9. hét: Előadás: Környezetanalítikában fontos laboratóriumi módszerek ismertetése Gyakorlat: Mintavételi módszerek. A legfontosabb mintavételi eljárások (levegő, víz, talaj, szennyvíz, növényzet, stb.) ismertetése és kipróbálása. A gyakorlaton vett minták előkészítése analízishez. A levegőben lévő szén-dioxid, szén-monoxid, metán és kéndioxid mérése hordozható gázelemzővel módszerek ismertetése Gyakorlat: Gyógynövényekből készült teák, teakeverékek nátrium- és kálium-tartalmának meghatározása lángfotometriás, kálcium- és magnézium-tartalmának mérése lángatom-abszorpciós módszerrel 11. hét: Előadás: Speciációs analitikai módszerek szerepe a környezetvédelemben Gyakorlat: Ásványvizek elemösszetételének vizsgálata induktív csatolású plazma atom emissziós módszerrel 12. hét: Előadás: Környezetanalítikai vizsgálatok tervezése Gyakorlat: Nyál higanytartalmának vizsgálata atomabszorpciós módszerrel 13. hét: Előadás: Környezetanalítikai módszerek validálása, az eredmények kiértékelésénél használt statisztikai módszerek Gyakorlat: Vér és vérszérum minták ólomtartalmának meghatározása grafitkemencés atomabszorpciós módszerrel 14. hét: Előadás: A gyakorlat eredményeinek kiértékelése 15. hét: Előadás: A gyakorlat eredményeinek kiértékelése 10. hét: Előadás: Környezetanalítikában fontos laboratóriumi Követelmények -Az előadások heti 1 órában, a gyakorlatok tömbösítve, öt alkalommal, heti 6 órában kerülnek megtartásra. Az egyes feladatokat 4-5 fős csoportok hajtják végre. 190
PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK 17. FEJEZET PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet 1. Cím: Cannabinoid receptorok szerepe a gerincvelői szintű nociceptív ingerületfeldolgozásban ép és kóros körülmények között 2. Cím: GABAA és GABAB receptor által mediált gátlás a gerincvelő hátsó szarvában ép és kóros körülmények között. Témavezető: Dr. Antal Miklós 3. Cím: A nervus opticus regenerációjának vizsgálata békában 4. Cím: A vestibularis rendszer regenerációjának vizsgálata békában és patkányban 5. Cím: Az extracellularis matrix szerepe az idegi regenerációban Témavezető: Dr. Matesz Klára 6. Cím: Szignáltranszdukciós útvonalak vizsgálata a fogfejlődés során Témavezető: Dr. Felszeghy Szabolcs 7. Cím: Callosalis inputok funkcionális térképezése a látókérgi neuronok dendritfáján 8. Cím: Cortico-corticalis gátló és serkentő inputok dendritikus integrációja a primer látókéregben Témavezető: Dr. Kisvárday Zoltán 9. Cím: A szinapszisok számának és eloszlásának korrelációja az általuk létrehozott posztszinaptikus potenciálokkal: számítógépes modellezés Témavezető: Dr. Wolf Ervin 10. Cím: A porcdifferenciációt szabályozó jelátviteli pályák tanulmányozása 11. Cím: Proteinfoszfatázok jelátviteli szerepének tanulmányozása human melanoma sejtvonalakon Témavezető: Dr. Zákány Róza 12. Cím: Gerincvelői neuronhálózatok ontogenezisének vizsgálata Témavezető: Dr. Mészár Zoltán 13. Cím: Vestibulospinalis axonok végződési mintázata és motoneuronokkal képzett szinaptikus kapcsolatai Témavezető: Dr. Birinyi András 14. Cím: Fájdalommal kapcsolatos molekulák vizsgálata gyulladásos és neuropátiás fájdalom modellekben Témavezető: Dr. Szentesiné Dr. Holló Krisztina 15. Cím: Propriospinális sejtkapcsolatok korrelatív fiziológiai és morfológiai vizsgálata a gerincvelő hátsó szarvában Témavezető: Dr. Antal Zsófia Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék 1. Cím: Inhalációs anesztetikumok evaporációja a műtéti területből 2. Cím: Postcraniotomiás fejfájás Témavezető: Dr. Molnár Csilla 3. Cím: A fájdalom 4. Cím: Általános anesztézia és tudatvesztés Témavezető: Dr. Gyulaházi Judit 5. Cím: Intraopterativ monitorozás a mellkassebészeti anesztéziában Témavezető: Dr. Végh Tamás Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet 1. Cím: ErbB2 onkogén termék sejtfelszíni topológiájának vizsgálata emlőtumor sejteken 2. Cím: Tumoros őssejtek szerepe a trastuzumab rezisztencia kialakulásában emlő tumoroknál Témavezető: Dr. Szöllősi János 3. Cím: A P170 multidrog pumpafehérje ioncsatorna funkcióinak vizsgálata patch clamp technikával Témavezető: Dr. Krasznai Zoltán 4. Cím: Az MHC szerepe a sejtfelszíni fehérjemintázatok kialakításában 5. Cím: Sejtfelszíni fehérjék topológiájának matematikai modellezése Témavezető: Dr. Mátyus László 6. Cím: Feszültségfüggő K+ csatornák inaktivációjának vizsgálata heterológ expressziós rendszerben Témavezető: Dr. Panyi György 7. Cím: A multidrog rezisztenciáért felelős ABC transzporterek membrán mikrokörnyezetének vizsgálata 8. Cím: Az ABC transzporterek katalitikus mechanizmusának vizsgálata Témavezető: Dr. Goda Katalin 9. Cím: Epigenetikai modifikációkat befolyásoló hiszton pontmutációk hatása a kromoszómák szerkezetére 10. Cím: Kromoszóma szerkezet térbeli rekonstrukciója újgenerációs szekvenálásból származó adatsorok alapján Témavezető: Dr. Székvölgyi Lóránt 11. Cím: Benzofenantridin alkaloidok hatásmechanizmusának vizsgálata tumorsejteken 12. Cím: Sejtfelszíni fehérje mintázatok biofizikai analízise és funkcionális jelentőségük feltárása a T sejtes immunválaszban Témavezető: Dr. Dóczy-Bodnár Andrea 191
17. FEJEZET 13. Cím: Interleukin-2 és -15 receptorok működésének és kölcsönhatásainak vizsgálata T sejteken modern mikroszkópiás módszerekkel 14. Cím: Magreceptorok működésének vizsgálata modern mikroszkópiás módszerekkel Témavezető: Dr. Vámosi György 15. Cím: A P170 multidrog pumpafehérje fiziológiás szerepkörökben 16. Cím: Citotoxikus limfociták működésének sejtanalitikai vizsgálata Témavezető: Dr. Bacsó Zsolt 17. Cím: Az ErbB fehérjék asszociációjának kvantitatív vizsgálata biofizikai és molekuláris biológiai módszerekkel 18. Cím: Emlődaganatok metasztatikus hajlamának és kemorezisztenciájának összefüggése az ErbB fehérjék expressziójával és asszociációjával Témavezető: Dr. Nagy Péter 19. Cím: Fluoreszcens fehérjével konjugált Kv1.3 csatornák komparatív vizsgálata Témavezető: Dr. Hajdú Péter 20. Cím: ABC transzporterek és membránkörnyezet kölcsönhatásai 21. Cím: Nukleoszóma-DNS kapcsolat epigenetikai szabályozása Témavezető: Dr. Szabó Gábor 22. Cím: Daganatok immunterápiájának molekuláris mechanizmusai 23. Cím: Receptor tirozinkinázok és integrinek molekuláris kölcsönhatásának szerepe daganatok terápia rezisztenciájában. Témavezető: Dr. Vereb György Belgyógyászati Intézet 1. Cím: A hirtelen szívhalál gyógyszeres prevenciója 2. Cím: A hirtelen szívhalál rizikófelmérése 3. Cím: A hirtelen szívhalált túlélő betegek ellátása 4. Cím: A pitvarfibrilláció sürgősségi ellátása 5. Cím: Arrhythmia rizikófelmérés 6. Cím: Fizikai manőverek haszna a vasovagális syncope kezelésében 7. Cím: Pacemaker kezelés vasovagális syncopeban 8. Cím: Pajzsmirigy betegségekben fellépő ritmuszavarok és szívritmuszavar kezelése során fellépő pajzsmirigybetegségek. 9. Cím: Syncope pathofiziológiája 10. Cím: Vegetatív idegrendszer szerepe az arrhythmogenezisben Témavezető: Dr. Lőrincz István 11. Cím: Plazmaviszkozitás befolyásolása hypertriglyceridaemiában 12. Cím: Vizeletben ürülő podocyták vizsgálata diabeteszes és egyéb glomerulopathiákban Témavezető: Dr. Újhelyi László 192 13. Cím: A Wegener-granulomatosis klinikai sajátosságai. 14. Cím: Regulatórikus sejtek és funkciójuk Sjögrenszindrómában. 15. Cím: Ritka szisztémás vasculitis formák jellegzetességei. 16. Cím: Sjögren-szindrómával társult autoimmun kórképek. Témavezető: Dr. Zeher Margit 17. Cím: Antifoszfolipid szindróma kevert kötőszöveti betegségben (esetismertetés és irodalmi összefoglalás) 18. Cím: Az anti-ccp antitestek jelenléte hogyan módosítja a kórlefolyást kevert kötőszöveti betegségben 19. Cím: Kardiális eltérések az autoimmun kórképek bevezető fázisában Témavezető: Dr. Bodolay Edit 20. Cím: Környezeti tényezők hatása a myositisek kialakulására 21. Cím: Necrotisáló autoimmun myopathiák jellegzetességei Témavezető: Dr. Dankó Katalin 22. Cím: A plazmaferezis kezelés a belgyógyászati intenzív terápiában 23. Cím: Endothel diszfunkció angiológiai vizsgálata Témavezető: Dr. Soltész Pál 24. Cím: Autoimmun betegségek és a tápcsatorna. 25. Cím: Felnőttkori ételallergia. 26. Cím: Immunológiai vizsgálatok felnőttkori lisztérzékenységben szenvedő betegekben. 27. Cím: Immunológiai vizsgálatok gyulladásos bélbetegségekben szenvedő betegekben. 28. Cím: Mikroszkópikus colitis és társulása szisztémás autoimmun betegségekkel. Témavezető: Dr. Barta Zsolt 29. Cím: A Raynaud betegség funkcionális vizsgálata 30. Cím: Raynaud betegek életminősége. 31. Cím: Táplálkozási allergiák diagnosztikája. Témavezető: Dr. Csiki Zoltán 32. Cím: A restenosist befolyásoló tényezők PTAstenteléssel kezelt alsóvégtagi obliteratív érbetegségben. 33. Cím: PTA-stenteléssel kezelt alsóvégtagi obliteratív érbetegségben szenvedők követése során szerzett tapasztalataink. Témavezető: Dr. Szomják Edit 34. Cím: Kardiális eltérések kevert kötőszöveti betegségben. 35. Cím: Kardialis ertérések szisztémás sclerosisban. 36. Cím: Sclerodermás betegek kardiológiai státuszának felmérése 37. Cím: Subklinikus bal kamra funkció károsodás vizsgálata szisztémás autoimmun betegségek esetén Témavezető: Dr. Végh Judit
38. Cím: Alsóvégtagi stentelt betegek klinikai utánkövetése 39. Cím: Az endothel disfunctio mérési lehetőségei microcirculation szintjén Témavezető: Dr. Kerekes György 40. Cím: Antifoszfolipid szindrómás betegek (koronária és perifériás artériás érintettsége) 41. Cím: Az antifoszfolipid szindróma thromboticus folyamatainak vizsgálata. Témavezető: Dr. Veres Katalin 42. Cím: Glutén-szenzitív enterophathia előfordulása Sjögren-szindrómában 43. Cím: Infertilitás immunológiai háttere 44. Cím: Malignus kórképek előfordulása Sjögrenszindrómás betegeink között 45. Cím: Polyarthritis jellemzése Sjögren-szindrómában 46. Cím: Sjögren-szindróma fenotípusainak jellemzése Témavezető: Dr. Szántó Antónia 47. Cím: Komplex cardiovasculáris rizikó felmérés szisztémás lupus erythematosusban. 48. Cím: Túlélési adatok elemzése szisztémás lupus erythematosusban. 49. Cím: Új terápiás lehetőségek szisztémás lupus erythematosus kezelésében. Témavezető: Dr. Tarr Tünde 50. Cím: Immunológiai vizsgálatok autoimmun és immunmediált kórképekben 51. Cím: Immunológiai vizsgálatok coeliakiás és NDC-s betegeknél Témavezető: Dr. Zöld Éva 52. Cím: Módszertani vizsgálatok gyógyszerallergiában. Témavezető: Dr. Gyimesi Edit 53. Cím: Haemopoeticus őssejtátültetés (HSCT) 54. Cím: Myeloma multiplex miatt transzplantált betegek őssejtátültetése 2003-2010 között. Adatok elemzése Témavezető: Dr. Kiss Attila 55. Cím: A multidrug resistentia vizsgálata krónikus lymphoid leukemiában Témavezető: Dr. Telek Béla 56. Cím: A fotoferezis terápia hatásának klinikai és laboratóriumi vizsgálata szisztémás sclerosisban 57. Cím: Regulatív és effektor immunsejtek vizsgálata szisztémás autoimmun betegségekben Témavezető: Dr. Papp Gábor 58. Cím: A vesepótló kezelések szövődményei 59. Cím: Endothelialis sejtfunkciók veseelégtelenségben Témavezető: Dr. Balla József 60. Cím: Antivirális kezelés HCV fertőzött vesebetegekben. 61. Cím: Bioimpedencia vizsgálatok vesebetegekben PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK Témavezető: Dr. Mátyus János 62. Cím: Az accelerált atherosclerosist meghatározó tényezők krónikus veseelégtelenségben 63. Cím: Az akcelerált atherosclerosist meghatározó tényezők krónikus veseelégtelenségben Témavezető: Dr. Kárpáti István 64. Cím: Endothel dysfunctio korai markerei hypertoniában. 65. Cím: Endothel dysfunctio non-invaziv vizsgálata belgyógyászati kórképekben 66. Cím: Endothel dysfunctio non-invaziv vizsgálata belgyógyászati kórképekben. Témavezető: Dr. Jenei Zoltán 67. Cím: Egészséges terhesek ambuláns vérnyomásmonitorozása. 68. Cím: Hypertoniás fiatalok cardiovascularis rizikójának felmérése. Témavezető: Dr. Páll Dénes 69. Cím: Antioxidánsok hatásmechanizmusának tanulmányozása 70. Cím: Nitrogén monoxid meghatározás plazmában. 71. Cím: Nitrogén monoxid meghatározás plazmában. 72. Cím: S-adenozilmetionin (SAM) és S- adnozilhomocisztein (SAH) párhuzamos meghatározása biológiai mintákban HPLC segítségével Témavezető: Dr. Lestárné Katkó Mónika 73. Cím: A lecitin-koleszterin-acil-transzferáz és a paraoxonáz aktivitás változása hyperlipoproteinaemiában szenvedő egyénekben. 74. Cím: A lipoprotein lipáz és a paraoxonáz aktivitás változása hyperlipoproteinaemiában szenvedő egyénekben. 75. Cím: A statinok nem lipid hatásai 76. Cím: Az alacsony HDL előfordulási aránya a gondozott hyperlipidaemiás betegekben. 77. Cím: Az alacsony HDL előfordulási aránya a gondozott hyperlipidaemiás betegekben. 78. Cím: Az endogén és exogén koleszterin felvétel szerepe a lipidszintek alakulásában 79. Cím: Az obesitas kezelési elvei a nemzetközi és a hazai guideline-ok alapján 80. Cím: Diabeteses dyslipidaemia 81. Cím: Metabolikus szindrómában mennyiben valósulnak meg a terápiás célértékek? 82. Cím: Primer HDL csökkenéssel rendelkező egyének terápiás kezelési lehetőségei. Témavezető: Dr. Paragh György 83. Cím: 2-es típusú diabetes onkológiai vonatkozásia 84. Cím: Adipocytokinek és az LDL oxidáció enzimatikus gátlása metabolikus syndromában 85. Cím: Akut krízishelyzetek diabetes mellitusban 86. Cím: Az akut pancreatitis korszerű kezelése TMSc 87. Cím: Metabolikus eltérések polycystás ovarium syndromában 88. Cím: Nem alkoholos zsírmáj és diabetes mellitus 193
17. FEJEZET 89. Cím: Nem alkoholos zsírmáj és metabolikus syndroma 90. Cím: Posttranszplantációs diabetes mellitus 91. Cím: Serum paraoxonase aktivitás posttranszplantációs diabetes mellitusban Témavezető: Dr. Balogh Zoltán 92. Cím: A fehérvérsejt myeloperoxidáz aktivitás összefüggése a diabeteses érszövődmények kialakulásával 93. Cím: A haptoglobin polimorfizmus szerepe a diabeteses angiopathia kialakulásában 94. Cím: A vasanyagcsere, a haptoglobin polimorfizmus összefüggése a diabeteses érszövődmények kialakulásával 95. Cím: Csontvelő eredetű keringő endothel progenitorok és diabeteses angiopathia kapcsolata 96. Cím: Endothelium progenitor sejtek előfordulása egészségesekben és diabeteses betegekben, kapcsolatuk az érszövődmények kialakulásával 97. Cím: Fokozott thrombocyta aktiváció cukorbetegekben, a gyógyszeres kezelés lehetőségei 98. Cím: Vasanyagcsere szerepe az atherosclerosisban és a diabeteses érszövődménynek kialakulásában 99. Cím: Vascularis haematologia és diabetes mellitus kapcsolata Témavezető: Dr. Káplár Miklós 100. Cím: A pajzsmirigy működés változása terhességben. 101. Cím: Az endokrin ophthalmopathia pathogenesise és klinikuma. Témavezető: Dr. Nagy Endre 102. Cím: A pajzsmirigy betegségek előfordulási gyakorisága idős korban. 103. Cím: A polipragmasia veszélyei időskorú betegekben. 104. Cím: Hashimoto thyreoiditis immunológiai folyamatainak gyógyszeres befolyásolhatósága. Témavezető: Dr. Bakó Gyula 105. Cím: Időskori perifériás érbetegség Témavezető: Dr. Tizedes Franciska Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet 1. Cím: A transzglutaminázok génjeiben található SNP-k kapcsolata betegségekkel. 2. Cím: Hatékonyabb rekombináns szöveti transzglutamináz termelési és transzglutamináz aktivitás mérési módszerek fejlesztése, tesztelése. Szuper GTPáz szöveti transzglutaminázok vizsgálata. 3. Cím: Különböző klinikai manifesztációjú és stádiumú coeliakiás (lisztérzékeny) betegek autoantitestjeinek hatása a szöveti transzglutaminázra és ezen kölcsönhatást befolyásoló fehérjék vizsgálata. 4. Cím: Terápiás célokra felhasználható transzglutamináz 2 mutánsok fejlesztése és tesztelése. Témavezető: Dr. Fésüs László hatásának mechanizmusa a bakteriális lipopoliszachariddal kiváltott gyulladási válasz befolyásolásában. 7. Cím: A membránkötött TNF alfa szerepe az apoptótikus sejtek gyulladást módosító hatásában. 8. Cím: A szöveti transzglutamináz szerepe a fogzománc kialakításában. 9. Cím: A szöveti transzglutamináz szerepe az apoptótikus sejtek fagocitózisában. 10. Cím: Az adenozin A2 receptor gyulladáscsökkentő hatásának mechanizmusa a bakteriális lipopoliszachariddal kiváltott gyulladási válasz befolyásolásában. 11. Cím: Az adenozin A3 receptor szerepe a bakteriális lipopoliszachariddal kiváltott gyulladási válasz befolyásolásában. 12. Cím: Az adenozin A3 receptor szerepe az apoptótikus sejtek gyulladást módosító hatásában. Témavezető: Dr. Szondy Zsuzsa 13. Cím: Dendritikus sejtek és makrofágok létrehozása embrionális őssejtekből. (MBMsc) Témavezető: Dr. Nagy László 14. Cím: Rekombináns retrovírusok előállítása génterápiás alkalmazásokra 15. Cím: Retrovirális proteáz szerepének vizsgálata a retrovírusok életciklusában. Témavezető: Dr. Tőzsér József 16. Cím: A nukleáris szöveti transzlutamináz szerepének vizsgálata. 17. Cím: Szöveti transzglutamináz hozzájárulása a leukociták differenciációjához. 18. Cím: Szöveti trasnszglutamináz hiányos állapot hatása a metabolizmusa differenciálódó és terminálisan differenciált NB4 neutrofil garnulocitákban. Témavezető: Dr. Balajthy Zoltán 19. Cím: Dendritikus sejtek transzkripciós átprogramozása 20. Cím: Embrionális őssejt eredetű myeloid sejtek transzkripciós programozása Témavezető: Dr. Szatmári István 21. Cím: Differenciációs útvonalak szabályozása szintetikus biológiai eszközökkel. 22. Cím: DNS metiláció vizsgálata és klinikai vonatkozásai. Témavezető: Dr. Bálint Bálint László 23. Cím: Élő és in vivo bioaktiváció vizsgálata riporter transzgenikus egerekben. 24. Cím: Paradicsom-karotenoidok bioaktivációjának detektálása in vitro kísérletekben, valamint karotinoid anyagcseretermékek vizsgálata HPLC-MS-MS módszerrel. 25. Cím: Paradicsom-karotinoidok bioaktivációja in vitro kísérletekben (TTMsc) Témavezető: Dr. Rühl Ralph 5. Cím: A glükokortikoiddal kiváltott timocita sejtelhalás mitokondriális jelátviteli útvonalának tanulmányozása. 6. Cím: A membránkötött TNF alfa gyulladáscsökkentő 194 26. Cím: Limbális eredetű cornea epithelsejtek különböző humán eredetű biológiai anyagokra való in vitro növesztése klinikai transzplantáció céljából.
27. Cím: Multipotens sejtek izolálása és karakterizálása iris és retina pigment epithelből, valamint cilari testből klinikai transzplantáció céljából. Témavezető: Dr. Petrovski Goran 28. Cím: Kalretikulin gének és a MYO9B gén vizsgálata coeliakiában. Témavezető: Dr. Korponay-Szabó Ilma 29. Cím: A könnyben előforduló patogének gyors azonosítása MALDI-TOF tömegspektrométer segítségével. 30. Cím: A verejték proteomikai jellemzése. Témavezető: Dr. Csősz Éva 31. Cím: Makrofág, dentritikus és zsírsejt vizsgálatokból származó microarray, TSS, ChIP-SEQ és RNA-SEQ adatok bioinformatikai meta-analízise. 32. Cím: Nukleáris hormonreceptor kötőhelyek genomszintű bioinformatikai vizsgálata ChIP-SEQ eredmények elemzésével. 33. Cím: Regulációs SNP-k keresése különböző fajok promóter régióiban bioinformatikai módszerekkel. (MBMsc) Témavezető: Dr. Barta Endre 34. Cím: A transzkripciós gépezet szerkezeti megváltozásainak szerepe betegségek kialakulásában 35. Cím: Jelátviteli utak meghibásodásának szerepe a rák kialakulásában 36. Cím: Molekuláris tényezők szerepe a sejtek differenciálódásban 37. Cím: Vírusok átprogramozó mechanizmusainak vizsgálata Témavezető: Dr. Fuxreiter Mónika PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK vizsgálata Témavezető: Dr. Bíró Tamás 8. Cím: A K+-áramok jelentősége a neuronális funkcióban 9. Cím: A TASK-csatornák expressziója és jelentősége physiologiás és pathologiás folyamatokban. Témavezető: Dr. Rusznák Zoltán 10. Cím: Iontranszport tanulmányozása mesterséges membránok alkalmazásával Témavezető: Dr. Jóna István 11. Cím: Az ioncsatorna működés krónikus szabályozása szívizomsejteken Témavezető: Dr. Magyar János Fogorvosi Orvostani Tanszék 1. Cím: A krónikus C vírus hepatitis epidemiologiája, diagnosztikája és kezelése 2. Cím: A portalis hypertonia tünetei, diagnosztikája és kezelése Témavezető: Dr. Tornai István Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet 1. Cím: A diabetes és a keringési betegségek összefüggései 2. Cím: A diabeteszes neuropátia szerepe az inzulin érzékenység változásában 3. Cím: A szív iszkémiás adaptációjának károsodása ateroszklerozisban 4. Cím: Az inzulin érzékenység csökkenés keringési hatásai Témavezető: Dr. Szilvássy Zoltán Élettani Intézet 1. Cím: Az intracellularis Ca2+-koncentráció módosulása pathologiás folyamatokban Témavezető: Dr. Csernoch László 2. Cím: A szívizomsejtek elektrofiziológiai sajátságainak regionális eltérései 3. Cím: Az emlősszív elektrofiziológiai sajátságai Témavezető: Dr. Nánási Péter 5. Cím: Kolóniastimuláló faktorok, citosztatikumok és más gyógyszerek hatása a vérképzésre témakörből szabadon választott terület feldolgozása Témavezető: Dr. Benkő Ilona 6. Cím: Az inzulin rezisztencia és kardiovaszkuláris szövődményeinek vizsgálata 7. Cím: Neurogén gyulladás farmakológiája Témavezető: Dr. Peitl Barna 8. Cím: Szabadon választott téma a daganatkemoterápia témaköréből Témavezető: Dr. Megyeri Attila 4. Cím: Intracelluláris ionkoncentrációk változásainak jelentősége a neuronok funkcionális sajátosságaiban Témavezető: Dr. Szűcs Géza 5. Cím: Utódepolarizációs mechanizmusok szerepe szívritmusza-varokban Témavezető: Dr. Bányász Tamás 6. Cím: Protein kináz C izoenzimek differenciált szerepe a sejtek működésében 7. Cím: Vanilloid- (capsaicin-) receptorok sajátságainak 9. Cím: Az amidazofen kérdés 10. Cím: Szabadon választott téma a farmakológia témaköréből. Témavezető: Dr. Cseppentő Ágnes 11. Cím: Szabadon választott téma az antibakteriális kemoterápia témaköréből Témavezető: Dr. Gál Zsuzsanna 12. Cím: Farmakológia-farmakoterápia A-tól Z-ig fókuszálva az új terápiás lehetőségekre 195
17. FEJEZET Témavezető: Dr. Pórszász Róbert 13. Cím: Szabadon választható témák a farmakológia tárgyköréből Témavezető: Dr. Szentmiklósi József Gasztroenterológiai Tanszék 1. Cím: A nyelőcső varixvérzés epidemiológiája, mortalitási mutatói 2. Cím: Tápcsatornai vérzések ritka okai Témavezető: Dr. Altorjay István 3. Cím: A Crohn-betegség korszerű kezelési lehetőségei 4. Cím: A non-steroid gyulladáscsökkentők gasztrointesztinális hatásai Témavezető: Dr. Palatka Károly 5. Cím: A nyelőcső varixvérzés prognózisát befolyásoló tényezők vizsgálata 6. Cím: Haemostasiszavarok májbetegségben Témavezető: Dr. Vitális Zsuzsa 7. Cím: A gyomortumorok előfordulása, kezelése, túlélése klinikánk 1 éves beteganyagában Témavezető: Dr. Kacska Sándor 8. Cím: Bakteriális fertőzések kialakulása előrejelezhető-e májcirrhosisban? 9. Cím: Szerológiai markerek jelentősége a betegséglefolyás és a kezelésre adott válasz előrejelzésében gyulladásos bélbetegségekben. Témavezető: Dr. Papp Mária 10. Cím: A krónikus C vírus hepatitis epidemiológiája, diagnosztikája és kezelése 11. Cím: A portalis hypertonia tünetei, diagnosztikája és kezelése 12. Cím: A primér sclerotizáló cholangitis kezelési lehetőségei 13. Cím: Autoimmun hepatitis kezelése 14. Cím: Az alkoholos hepatitis patomechanizmusa Témavezető: Dr. Tornai István Humángenetikai Tanszék 1. Cím: Humán betegségmodellek állatokban és egyszerűbb eukarióta szervezetekben (irodalmi áttekintés). Témavezető: Dr. Fehér Zsigmond 2. Cím: Mono-ADP-ribozilált fehérjék izolálása pro- és eukarióta sejtekből. Témavezető: Dr. Penyige András 3. Cím: Kromoszóma-követéses vizsgálatok komplex betegségekben Témavezető: Dr. Vargha György 4. Cím: A C faktor fehérjecsalád jellemzése számítógépes adatbázisok segítségével. 5. Cím: A WT1 gén és splice variánsai expressziójának vizsgálata különböző kórképekben real time PCR reakcióval. 6. Cím: A WT1 gén mutációinak vizsgálata különböző kórképekben. 7. Cím: Egy bakteriális differenciálódást szabályzó gén vizsgálata. Témavezető: Prof. Dr. Biró Sándor 8. Cím: A fehérjefunkció szempontjából releváns térszerkezet konzerváltságának detektálása monoklonális antitestek felhasználásával. 9. Cím: Az emberi vérplazma-interactóm globális analízise egészségeseken és betegekben. Témavezető: Prof. Dr. Takács László Igazságügyi Orvostani Intézet 1. Cím: Kardiológiai szempontból klinikailag kivizsgált elhaltak szívének módosított bonctechnikája, makroszkópos vizsgálata Témavezető: Dr. Gergely Péter 2. Cím: Kardiológiai szempontból klinikailag kivizsgált elhaltak szívének módosított bonctechnikája, mikroszkópos vizsgálata Témavezető: Dr. Sarkadi László Hematológiai Tanszék 1. Cím: A dózisintenzitás lehetőségei az onkohematológiában 2. Cím: A hiszton acetiláció és metiláció zavarai non- Hodgkin limfómákban 3. Cím: A mikrorns-ek szerepe a non-hodgkin limfómák pathogenezisében 4. Cím: Antitumor immunválasz szerepe a B-sejtes limfómák gyógyításában 5. Cím: Az áramlási citometria alkalmazásának lehetőségei és korlátai a non-hodgkin limfómák kezelésében 6. Cím: Az infekciók szerepe, lehetséges diagnosztizálás és kezelés a nagydózisú kezelések során 7. Cím: Csontvelővizsgálat limfómákban 8. Cím: Immuno-kemoterápia alkalmazása a B-sejtes non- Hodgkin limfómákban 9. Cím: Klónok, mutációk. A lymphomák kialakulásának és genezisének új szemlélete 10. Cím: Lelátviteli mechanizmusok zavarai és kezelési lehetőségek non-hodgkin limfómákban 11. Cím: Rituximab kezeléssel szerzett tapasztalatok lymphomákban 12. Cím: Vakcinációs terápiák a limfómák gyógyításában Témavezető: Dr. Gergely Lajos 13. Cím: Az autológ őssejt-transzplantáció szerepe az autoimmun kórképek kezelésében 14. Cím: Kezelési eredményeink myeloma multiplexes betegeknél 15. Cím: Multi-drug rezisztencia gének jelentősége a lymphoproliferatív kórképek prognózisában 16. Cím: Polyneuropathia vizsgálata bortezomibbal kezelt 196
myeloma multiplexes betegeknél 17. Cím: Új terápiás lehetőségek a myeloma multiplex kezelésében Témavezető: Dr. Váróczy László 18. Cím: Immunológiai eltérések anti-cd20 terápiát követően DLBCL-ben 19. Cím: Mentális stressz vizsgálata Hodgkinlymphomában 20. Cím: Primer pulmonalis Hodkgin-lymphoma Témavezető: Dr. Simon Zsófia 21. Cím: A jövő kezelési lehetőségei Hodgkinlymphomában. 22. Cím: Szürke zóna lymphomák 23. Cím: Terápiarefrakter immunhemoitikus anaemia Témavezető: Dr. Illés Árpád 24. Cím: CML kezelési lehetőségei Témavezető: Dr. Rejtő László 25. Cím: Tápcsatornai lymphomák Témavezető: Dr. Mezei Gabriella 26. Cím: TNF-alfa gátló kezelés szerepe a lymphomák kialakulásában Témavezető: Dr. Páyer Edit 27. Cím: 18FDG-PET/CT vizsgálatok T-sejtes lymphomákban 28. Cím: Interim PET pozitivitás Hodgkin-lymphomában 29. Cím: Tüdőtoxicitás vizsgálata Hodgkin-lymphomában Témavezető: Dr. Miltényi Zsófia Immunológiai Intézet 1. Cím: A dendritikus és endotél sejtek együttműködése 2. Cím: A dendritikus sejtek érzékelő funkcióinak vizsgálata Témavezető: Dr. Rajnavölgyi Éva 3. Cím: A HOFI/ SH3PXD2B adaptor szerepének vizsgálata antigén prezentáló - és fagocita sejtekben (dendritikus sejtekben és makrofágokban) 4. Cím: A SLAM receptorok immunfunkcióinak vizsgálata 5. Cím: Egy új adaptor fehérje (HOFI) protein interakcióinak vizsgálata Témavezető: Dr. Lányi Árpád 6. Cím: Dendritikus sejtek és CD1 specifikus T sejtek kölcsönhatásai Témavezető: Dr. Gogolák Péter 7. Cím: A pollenszemek által termelt reaktív oxigéngyökök szere-pének vizsgálata az allergiás reakciók patomechanizmusában 8. Cím: Az oxidatív DNS károsodások javítása és a légúti gyulladás kialakulásának kapcsolata. Témavezető: Dr. Bácsi Attila 9. Cím: Dentális implantátumok immunológiája PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK Témavezető: Dr. Laczik Renáta 10. Cím: Az immunrendszer nem-apoptotikus sejthalál folyamatainak vizsgálata, lehetséges mechanizmusok a tumorok apoptózis rezisztenciájának áttörésében. Témavezető: Dr. Koncz Gábor Klinikai Kutató Központ 1. Cím: Artériás körülmények között áramló thrombocyták és sérült endothel mátrix kapcsolódása 2. Cím: Gyakori vérzékenység (VWB) patobiokémiája 3. Cím: Nyíróerő hatása fehérjemolekulák biológiai aktivitására. Témavezető: Dr. Hársfalvi Jolán 4. Cím: Antitrombin deficienciák - klinikai és laboratóriumi, molekuláris genetikai szempontok 5. Cím: Antitrombin, protein C és S gén polimorfizmusok és a vénás thromboembolia kockázatában játszott szerepük 6. Cím: Protein S deficienciák új diagnosztikus lehetőségek 7. Cím: Veleszületett haemostasis rendellenességek és molekuláris genetikájuk Témavezető: Dr. Bereczky Zsuzsanna 8. Cím: A XIII-as faktor fibrinolízisben betöltött szerepének új biokémiai és klinikai aspektusai 9. Cím: Clopidogrel rezisztencia vizsgálata modern laboratóriumi módszerekkel Témavezető: Dr. Bagoly Zsuzsa 10. Cím: Alpha2 plazmin inhibitor izoformák arányának meghatározására alkalmas módszerek fejlesztése 11. Cím: Az aktivált XIII-as faktor simaizom sejtekre kifejtett hatásának vizsgálata 12. Cím: Az V-ös véralvadási faktor aktivációja során felszabaduló B fragmens azonosítása humán plazmában 13. Cím: D-vitamin meghatározások összehasonlító vizsgálata 14. Cím: Oxidált hemoglobin kimutatása humán mintákból specifikus antitestek segítségével Témavezető: Dr. Katona Éva 15. Cím: Új kromogén módszer az APC rezisztencia mérésére. 16. Cím: Véralvadási faktorszintek változása autoimmun betegségekben. Témavezető: Prof. Dr. Muszbek László 17. Cím: Véralvadási fehérjék számótógépes modellezése, in silico vizsgálatok. Témavezető: Dr. Komáromi István Laboratóriumi Medicina Intézet 1. Cím: Thrombosis és gyulladás folyamatainak tanulmányozása PSGL-1 deficienciában 197
17. FEJEZET 2. Cím: Thrombotikus és inflammatórikus stimulusok hatása a thrombocyta-aktivációra Témavezető: Dr. Kappelmayer János 3. Cím: Antimikrobiális hatású fúziós fehérjék funkcionális vizsgálata 4. Cím: Hematológiai és egyéb malignus megbetegedések molekuláris genetikai diagnosztikája Témavezető: Dr. Antal-Szalmás Péter 6. Cím: Idiopathiás inflammatorikus myopathiák korszerű szemlélete 7. Cím: A jövö kezelési lehetőségei reumatoid arthritis esetén 8. Cím: A vasculáris reumatológia 9. Cím: Biológiai terápia hosszú távú hatása és biztonságossága reumatoid arthritises betegek esetén Témavezető: Dr. Váncsa Andrea 5. Cím: FXIII-A felhasználása minimális reziduális betegség detektálására akut limfoid leukémiában 6. Cím: Őssejt mobilizáció vizsgálata perifériás őssejt transzplantáció során Témavezető: Dr. Hevessy Zsuzsa 7. Cím: Osteoporosis laboratóriumi diagnosztikája. Témavezető: Dr. Pal Bhattoa Harjit 8. Cím: A heparin indukálta trombocitopénia laboratóriumi diagnosztikája Témavezető: Dr. Kerényi Adrienne 9. Cím: A herediter spherocytosis laboratóriumi diagnosztikája 10. Cím: P-selectin Glycoprotein Ligand-1 (PSGL-1) hiány jelentősége G-CSF kezelés során állatkísérletes modellben Témavezető: Dr. Miszti-Blasius Kornél 11. Cím: GFR számításának és alkalmazásának kérdései Témavezető: Dr. V. Oláh Anna 12. Cím: Reziduális blastok kimutatása áramlási citometriával Témavezető: Dr. Csáthy László 13. Cím: Cystás fibrosis molekuláris genetikai vizsgálata 14. Cím: Súlyos öröklött betegségek molekuláris genetikai vizsgála Témavezető: Dr. Balogh István Reumatológiai Tanszék 1. Cím: Reumatológia 2009 - modern diagnosztika és terápia Témavezető: Prof. Dr. Szekanecz Zoltán 2. Cím: Spondylitis ankylopoetica extra-artikuláris manifesztációi. 3. Cím: Szeronegatív spondylarthritisek modern kezelési lehetőségei. Témavezető: Dr. Szántó Sándor 4. Cím: Pulmonalis artériás és hypertonia szisztémás sclerosisban. Témavezető: Dr. Szűcs Gabriella 5. Cím: A sclerodermas betegek életminősége és a betegségaktivitás követése. Témavezető: Dr. Szamosi Szilvia 198 10. Cím: A korai arthritis és diagnózisa és terápiája. Témavezető: Dr. Bodnár Nóra Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Tanszék 1. Cím: A pajzsmirigy elváltozások UH megjelenésének differenciál diagnosztikája Témavezető: Dr. Simon Éva 2. Cím: A hydrocephalusok diagnosztikája, liquoráramlás vizsgálati lehetőségei 3. Cím: Agydaganatok non invazív preoperativ klasszifikálása diffúziós tenzor képalkotással 4. Cím: Agyi kapcsolatrendszerek térbeli megjelenítése és lateralizáció 5. Cím: Arckoponya paleoradiológiai CT feldolgozása két egyiptomi múmia kapcsán 6. Cím: Az ágyéki gerinc porckorongsérvjének képalkotó diagnosztikája 7. Cím: Diffúziós tenzor MRI alkalmazása a neuroonkológiában 8. Cím: Háromdimenziós, multimodális vizualizációk az idegsebészeti tervezésben 9. Cím: In vivo MR spektroszkópia 10. Cím: Koponyaűri térfoglaló folyamatok (agydaganatok.) radiológiai vizsgálata, differenciál diagnosztikája 11. Cím: Központi idegrendszeri fejlődési rendellenességek vizsgálata a modern neuroradiológia módszereivel 12. Cím: MR angiográfia elve, fajtái és alkalmazási területei 13. Cím: Neurodegenerativ betegségek diffúziós tenzor feldolgozása 14. Cím: Vérzéses stroke-ban elhunyt betegek volumetrikus feldolgozása Témavezető: Dr. Berényi Ervin 15. Cím: A CT képalkotás lehetőségei a paleoradiológiában, különös tekintettel az ókori múmiák vizsgálatára 16. Cím: A digitális képalkotás adta technikai lehetőségek oktatási, továbbképzési, tudományos célú felhasználása 17. Cím: A WEB lehetőségei a képalkotás oktatásában - e- learning 18. Cím: Protokollok alkalmazása, jelentősége a CTdiagnosztikában 19. Cím: Protokollok alkalmazása, jelentősége a hagyományos röntgen diagnosztikában
20. Cím: Sürgősségi képalkotó diagnosztika. Protokollok 21. Cím: WEB 1.0-3.0 - a képalkotás szolgálatában Témavezető: Dr. Bágyi Péter 22. Cím: Funkcionális jellegű radiológiai vizsgálatok az endoscopia mellett Témavezető: Dr. Décsy Judit 23. Cím: Hatékonyság növelés a korszerű menedzsment rendszerek alkalmazásával a for-profit jellegű képalkotó diagnosztikában 24. Cím: Hatékonyság növelés a korszerű menedzsment rendszerek alkalmazásával a non-profit jellegű képalkotó diagnosztikában 25. Cím: Képalkotó diagnosztika támogatása integrált rendszerrel Témavezető: Gyarmati Menyhért Ritka Betegségek Tanszék 1. Cím: A krónikus C és B hepatitis ritka szövődményei 2. Cím: Ritka lymphomák Témavezető: Dr. Pfliegler György Orvosi Mikrobiológiai Intézet 1. Cím: Multirezisztens baktériumok különböző új antibiotikumokkal szembeni érzékenységének in vitro vizsgálata Témavezető: Dr. Szabó Judit 2. Cím: Antifungális szerek fungicid hatásának vizsgálata idő-ölőhatás görbék felhasználásával. 3. Cím: Új és régi szerek az antifungális kemoterápiában. Témavezető: Dr. Majoros László 4. Cím: Új humán polyomavírusok kóroki szerepének vizsgálata Témavezető: Dr. Csoma Eszter 5. Cím: Humán papillomavírusok szerepe fej-nyaki daganatokban Témavezető: Dr. Szarka Krisztina 6. Cím: Humán papillomavírus onkoproteinek hatásának vizsgálata a citoplazmatikus kinázok aktivitására keratinocitákban Témavezető: Dr. Szalmás Anita 7. Cím: Nukleinsav izolálás automatizálása a mikrobiológiai diagnosztikában Témavezető: Dr. László Brigitta 8. Cím: Klinikai MRSA izolátumok molekuláris epidemiológiai vizsgálata Témavezető: Dr. Dombrádi Zsuzsanna 9. Cím: Humán papillomavírusok intratípusos variabilitásának vizsgálata Témavezető: Dr. Veress György PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK 10. Cím: Nozokomiális Gram negatív baktériumok aminoglikozid rezisztenciájának molekuláris epidemiológiója. Témavezető: Dr. Kardos Gábor 11. Cím: Véráramfertőzést okozó multirezisztens Acinetobacter baumanii előfordulása a DE OEC klinikáin 2008-2012 között Témavezető: Dr. Kozák Anita 12. Cím: Antimikrobás sejtes immunválasz mrns szintű mérése Témavezető: Dr. Kónya József Sürgősségi Orvostan Tanszék 1. Cím: Stroke oxyologiája. Témavezető: Dr. Szép Imre 2. Cím: Újraélesztés időszerű kérdései és oxyologiája. Témavezető: Nagy Gergely 3. Cím: Életveszélyes ritmuszavarok oxyologiai ellátása. Témavezető: Dr. Válint Andrea 4. Cím: Az acut coronaria syndroma korszerű és sürgősségi ellátása 5. Cím: Stroke fibrinolysis a prehospitalis ellátó szemszögéből Témavezető: Dr. Pápai György 6. Cím: A stroke és sürgősségi ellátása Témavezető: Dr. Komoróczy Zoltán 7. Cím: Fájdalomcsillapítás és shocktalanítás az oxyologiában. Témavezető: Ujvárossy András Orvosi Vegytani Intézet 1. Cím: A máj glikogénanyagcsere szabályozása szénhidrát analóg vegyületekkel 2. Cím: Foszfoszerin és foszfotreonin specifikus protein foszfatázok vizsgálata emlős sejtek jelátviteli folyamataiban Témavezető: Dr. Gergely Pál 3. Cím: Protein foszfatázok molekuláris biológiai vizsgálata Témavezető: Dr. Dombrádi Viktor 4. Cím: Protein foszfatáz 1 katalitikus alegység kölcsönhatása szabályozó fehérjékkel Témavezető: Dr. Erdődi Ferenc 5. Cím: Mesenchymális őssejtek differenciációjának tanulmányozása 6. Cím: Sejthalálútvonalak szabályozása Témavezető: Dr. Virág László 7. Cím: Protein foszfatáz regulátor alegységek vizsgálata 199
17. FEJEZET Témavezető: Dr. Csortos Csilla 8. Cím: A metabolizmus kismolekulájú szabályozásának vizsgálata. Témavezető: Dr. Bay Péter 9. Cím: Protein foszfatáz kölcsönhatása inhibitor molekulákkal Témavezető: Dr. Kiss Andrea 10. Cím: A smoothelin like-1 (SMTNL1) fehérje szabályzó szerepe a váz- és simaizomzat fiziológiai változásaiban terhesség alatt. 11. Cím: A smoothelin-like 1 fehérje szerepének vizsgálata a pajzsmirigybetegségekben. Témavezető: Dr. Lontay Beáta 12. Cím: Robotizált biokémiai és sejtbiológiai mérések. Témavezető: Dr. Hegedűs Csaba 13. Cím: Emlős kalcineurin (protein foszfatáz 2B) vizsgálata endothel sejtekben Témavezető: Dr. Bakó Éva Trombózis és Hemosztázis Központ 1. Cím: A veleszületett és szerzett thrombophilia 2. Cím: Őssejtterápia perifériás artériás érbetegségben 3. Cím: Új direkt orális antikoagulánsok Témavezető: Dr. Boda Zoltán 4. Cím: A Willebrand faktor szerepe belgyógyászati kórképekben Témavezető: Dr. Schlammadinger Ágota 5. Cím: A heparin-indukálta thrombocytopenia Témavezető: Dr. Oláh Zsolt Pathologiai Intézet 1. Cím: A kromoszómaszám és a mutáns allél mennyiségi összefüggései daganatszövetekben 2. Cím: A mitózis-index és a hiszton-foszforiláció összefüggései daganatos elváltozásokban 3. Cím: Aurora-kináz expresszió lymphoproliferatív kórképekben Témavezető: Dr. Méhes Gábor 4. Cím: A glialis daganatok molekuláris osztályozása 5. Cím: A töröknyereg vidéki, nem adenohypophysaer daganatos elváltozások pathologiája 6. Cím: Az IDH-1 immunhistochemia alkalmazása neuroonkologiában Témavezető: Dr. Molnár Péter 7. Cím: Gliális agytumorok molekuláris pathológiája 8. Cím: Klinikopathológiai vizsgálatok ischaemiás strokeban 9. Cím: Klinikopathológiai vizsgálatok vérzéses stroke-ban 10. Cím: Sejtpusztulás pathomechanizmusa 200 neurodegeneratív kórképekben Témavezető: Dr. Hortobágyi Tibor Bőrgyógyászati Klinika 1. Cím: A lézeres szőrtelenítés 2. Cím: Bőrdaganatok transzplantált betegeken Témavezető: Dr. Remenyik Éva 3. Cím: Az ulcus cruris komplex kezelése a DEOEC Bőrgyógyászati Klinika gyakorlatában Témavezető: Dr. Szabó Éva 4. Cím: Cutan lymphomas esetek a DE OEC Bőrgyógyászati Klinikán Témavezető: Dr. Bodnár Edina 5. Cím: A lipid környezet hatása a dermalis makrofágok aktiválására 6. Cím: Zsíranyagcsere rendellenességhez társuló bőrgyógyászati tünetek Témavezető: Dr. Törőcsik Dániel 7. Cím: Az antiszeptikus sebkötözőanyagok szerepe a krónikus sebek kezelésében 8. Cím: Carcinoma basocellulare recidiva előfordulási gyakorisága klinikánk 5 éves anyagában retrospektív vizsgálat Témavezető: Dr. Juhász István 9. Cím: A krónikus urticaria kivizsgálása és kezelése a DEOEC Bőrgyógyászati Klinikán 10. Cím: NKT sejtek vizsgálata atopiás dermatitisben 11. Cím: Psoriasisos betegeken végzett epidemiológiai vizsgálatok Témavezető: Dr. Szegedi Andrea 12. Cím: Égés utáni ízületi kontraktúrák helyreállító műtétei Témavezető: Dr. Péter Zoltán Gyermekgyógyászati Intézet 1. Cím: Coeliakia előfordulása rizikócsoportokban Témavezető: Dr. Korponay-Szabó Ilma 2. Cím: Craniosynostosisok. Témavezető: Dr. Nagy Andrea 3. Cím: Gyermekkori IBD jellegzetességei. Témavezető: Dr. Nemes Éva 4. Cím: Krónikus veseelégtelen gyermekek hasi dialízisével szerzett tapasztalataink. 5. Cím: Vesetranszplantáció gyermekkorban. Témavezető: Dr. Juhász Éva 6. Cím: Cytoperiás gyermekek infectios spektruma. 7. Cím: Gyermekkori myeloproliferatív kórképek. 8. Cím: Intentzív ellátást igénylő szövődmények daganatos
gyermek-ekben. Témavezető: Dr. Szegedi István 9. Cím: A Hajdú-Bihar megyében előforduló SIDS-es esetek retrospectív fedolgozása. 10. Cím: Az anaemia és a SIDS kapcsolata. Témavezető: Dr. Bálega Erika 11. Cím: Gyermekkori asztma-életminőség 12. Cím: Hőkamerás vizsgálat gyermekkorban Témavezető: Dr. Papp Ágnes 13. Cím: Húgyuti fertőzések gyermekkorban. Témavezető: Dr. Bene Zsolt 14. Cím: Súlyos szöveti destrukcióval járó pneumoniák. Témavezető: Dr. Gáspár Imre 15. Cím: Gyermekgyógyászati sűrgősségi ellátás. Témavezető: Dr. Juhász Éva 16. Cím: Regressziós kórképek a gyermekgyógyászatban. Témavezető: Dr. Szakszon Katalin 17. Cím: Vörösvérsejt sejtmembrán betegségek Témavezető: Dr. Kiss Csongor 18. Cím: Bizonyítékon alapuló gyermekkardiológia. 19. Cím: Infektív endocarditis gyermekkorban 20. Cím: Szövődmények szívműtéteket és intervenciós szívkatéterezéseket követően. Témavezető: Dr. Mogyorósy Gábor 21. Cím: Hypothermiás kezelés újszülöttkori hypotoniás állapotokban. Témavezető: Dr. Balla György 22. Cím: Langerhans sejtes histiocytosis gyermekkorban. 23. Cím: Significance of surfactant proteins. Témavezető: Dr. Nagy Béla Neonatológiai Tanszék 1. Cím: Koraszülöttek krónikus tüdőbetegsége Témavezető: Dr. Balla György 2. Cím: Érett újszülöttek táplálásának gyakorlata bababarát Intézményben Témavezető: Kovács Judit 3. Cím: Hypoxiás újszülöttek akut kezelése Témavezető: Dr. Katona Nóra 4. Cím: Koraszülöttek idegrendszeri betegségei Témavezető: Dr. Polonkai Edit 5. Cím: Konvencionális gépi lélegeztetés Témavezető: Dr. Horváth Zsolt 6. Cím: Újszülött újraélesztés Témavezető: Dr. Kovács-Pászthy Balázs PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK 7. Cím: Icterus neonatorum Témavezető: Dr. Riszter Magdolna 8. Cím: Retardált koraszülöttek glükóz anyagcseréje Témavezető: Dr. Bérces Mária 9. Cím: Koraszülött-újszülött habilitáció rehabilitációs lehetőségek a csecsemőkorban. 10. Cím: Koraszülöttek enterális táplálása Témavezető: Dr. Sveda Brigitta Idegsebészeti Klinika 1. Cím: A hemispherotomia szerepe az epilepszia kezelésében 2. Cím: Az agyi cysták korszerű neuroendoszkópos kezelése 3. Cím: Sebészi megfontolások a low grade gliomák kezelésében Témavezető: Dr. Novák László 4. Cím: Az extracellularis matrix szerepe az idegsebészeti kórképek pathológiájában. Témavezető: Dr. Klekner Álmos 5. Cím: A trigeminus neuralgia műtéti kezelési lehetőségei, a gamma sugársebészeti kezelés szerepe. Témavezető: Dr. Dobai József 6. Cím: A gerinctumorok epidemiológiája és kezelési stratégiája. 7. Cím: Gerinc metastasisok kezelési lehetőségei és epidemiológiája. Témavezető: Dr. Ruszthi Péter 8. Cím: A pulmonális agyi áttét prognosisa 9. Cím: Az arteria cerebri media aneurysmák oldalisága. Van-e jobb oldali dominancia? Témavezető: Dr. Szabó Sándor 10. Cím: Új intraoperativ és postoperativ diagnosztikus lehetőségek agytumorokban. 11. Cím: Astrocytomák molekuláris biológiai vizsgálatának lehetőségei. 12. Cím: Gamma sugársebészeti kezelések hatásának kisérletes vizsgálata. Témavezető: Dr. Mezey Géza 13. Cím: A gerinc degenerativ betegségeinek instrumentális kezelési lehetőségei. Témavezető: Dr. Mohamed Tayeb Rahmani Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszék 1. Cím: Genomikus DNS szekvenálás X-kromoszómához kötött agammaglobulinaemiában 2. Cím: Molekuláris genetikai vizsgálatok APECED szindrómában Témavezető: Dr. Tóth Beáta 201
17. FEJEZET 3. Cím: C. difficile fertőzés előfordulása infektológiai osztályon 4. Cím: Infektív eredetű véres hasmenések differenciál diagnosztikája Témavezető: Dr. Méhes Leonóra 5. Cím: Antimikróbás immunvédekező mechanizmusok 6. Cím: DNS vaccinák 7. Cím: Gyermekkori AIDS 8. Cím: Konjugátum vaccinák 9. Cím: Nosocomiális kórházi fertőzések 10. Cím: Passzív immunizáció Témavezető: Prof. Dr. Maródi László 11. Cím: A fertőzések etiopatológiája hyper-igm szindrómában 12. Cím: A fertőzések etiopatológiája X-kromoszómához kötött lymphoproliferatív szindrómában 13. Cím: A Shwachman-Diamond szindróma klinikopatológiája és molekuláris genetikája 14. Cím: Antifungalis terápia 15. Cím: EBV infekció gyermekkorban 16. Cím: Enzimszubsztitúciós terápia Gaucher-kórban 17. Cím: Intravénás immunglobulin terápia autoimmun kórképekben 18. Cím: Invazív pneumococcus fertőzések primer immundefektusokban 19. Cím: Klinikai manifesztációk hyper-ige szindrómában 20. Cím: Mucocutan candida fertőzések 21. Cím: Nosocomialis infekció, surveillance 22. Cím: Pneumococcus poliszacharid vakcinák 23. Cím: Szelektív antipoliszacharid antitest deficientia 24. Cím: WHIM szindróma Témavezető: Dr. Erdős Melinda 25. Cím: Antibiotikum-terápia gyermekkori akut felső légúti fertőzésekben 26. Cím: Wiskott-Aldrich szindróma Témavezető: Dr. Gulácsy Vera 27. Cím: A neutropeniák differenciál diagnosztikája 28. Cím: Enzimpótló kezelés Fabry-kórban 29. Cím: Kawasaki-szindróma Témavezető: Dr. Székely Annamária Kardiológiai Klinika 1. Cím: A pitvarfibrilláció újszerű kezelési módjai (katéter abláció, sebészi megoldások, pacemaker kezelés) 2. Cím: A szívelégtelenség nem gyógyszeres terápiája Témavezető: Dr. Csanádi Zoltán 3. Cím: Gyógyszert kibocsájtó stentek Témavezető: Dr. Kőszegi Zsolt 4. Cím: A diabetes mellitus kardiovaszkuláris vonatkozásai 5. Cím: Obes betegek bal kamrai funkciója Témavezető: Dr. Fülöp Tibor 6. Cím: ISZB-s betegek antithrombotikus kezelése Témavezető: Dr. Szűk Tibor 7. Cím: Intenzív osztályos kezelés ACS-ben Témavezető: Dr. Szokol Miklós 8. Cím: Őssejt-beültetés szívinfarktus után Témavezető: Dr. Balogh László 9. Cím: Aspirin rezisztencia Témavezető: Dr. Homoródi Nóra 10. Cím: Supraventricularis arrhythmniák Témavezető: Dr. Kun Csaba 11. Cím: Szekunder prevencia primer-pci után 12. Cím: Vasodilatator kezelés szívelégtelenségben jobb szívfél katéterezéssel irányítva Témavezető: Dr. Fülöp László 13. Cím: A PCI-előtti echokardiográfia szerepe az infarctus szövődményeinek elhárításában Témavezető: Farkas-Rácz Ildikó 14. Cím: Dermatomyositis betegek kardiovaszkuláris szövődményei Témavezető: Dr. Péter Andrea Klinikai Fiziológiai Tanszék 1. Cím: Poszttranszlációs módosítások szerepe a szívizom kontraktilitásában. 2. Cím: Vanilloid-receptor szerepe a vérkeringés szabályozásában. Témavezető: Dr. Tóth Attila 3. Cím: A szívizom inotropiájának fokozása fiziológiás és kóros körülmények között. Témavezető: Dr. Papp Zoltán Szívsebészeti Tanszék 1. Cím: A szívüregek megnyitásával járó műtétek alatt alkalmazott alternatív légtelenítés - széndioxiddal történő elárasztás - neurológiai szövődményeket csökkentő hatásainak vizsgálata Témavezető: Dr. Maros Tamás 2. Cím: A mitralis billentyű plasztika hosszútávú eredményeinek vizsgálata 3. Cím: A tricuspidális billentyű funkció hosszútávú eredményeinek vizsgálata mitrális billentyű műtéten átesett betegeken Témavezető: Dr. Szentkirályi István 4. Cím: Aorta billentyű megtartó műtétek középtávú eredményei Témavezető: Dr. Horváth Ambrus 5. Cím: Biológiai aorta műbillentyű beültetést követő különböző anticoagulatios kezelések eredményeinek 202
összehasonlítása Témavezető: Dr. Palotás Lehel 6. Cím: A széndioxiddal végzett szívüregi légtelenítés hatásai billentyű műtétek kapcsán - irodalmi áttekintés 7. Cím: Különböző műtéti bőrfertőtlenítő szerek antibakteriális hatásának vizsgálata Témavezető: Dr. Szerafin Tamás Neurológiai Klinika 1. Cím: A máj és veseműködés paraméterei thromobolysises betegeinkben 2. Cím: A vérzéses és ischemiás stroke nemi, életkori és prognosztikai jellegzetességei beteganyagunkban Témavezető: Dr. Csiba László 3. Cím: Mozgásérzékelő alkalmazhatósága sclerosis multiplexben Témavezető: Dr. Csépány Tünde Cecília 4. Cím: A dohányzás hatása a cerebralis hemodinamikára Témavezető: Dr. Oláh László 5. Cím: A hypoxiás stressz és következményei alvási apnoéban 6. Cím: Cardiovascularis rizikó alvási apnoeban 7. Cím: Obesitas és alvási apnoe Témavezető: Dr. Magyar Mária Tünde 8. Cím: Anti-neuronális és onconeuralis antitestek metasztatizáló daganatos betegekben Témavezető: Dr. Boczán Judit Nukleáris Medicina Intézet 1. Cím: Ultrahang kontrasztanyagok (Irodalmi áttekintés, angol nyelvismeret szükséges) (KDA) 2. Cím: A PET képminőség és a scan időtartam összefüggése (KDA) 3. Cím: Az MRI képalkotásának vizsgálata MRI nélkül (az Earth Field MRI használata) (KDA) Témavezető: Dr. Balkay László 4. Cím: Funkcionális és strukturális agyi hálózatok vizsgálata (ÁO, OLKDA) 5. Cím: Kisállat PET-tel végzett projektekhez kapcsolódó képfeldolgozási feladatok (ÁO, OLKDA) 6. Cím: Korszerű képfeldolgozási módszerek alkalmazása a PET/CT diagnosztikában (ÁO, OLKDA) Témavezető: Dr. Emri Miklós 7. Cím: 18F-ral történő alifás nukleofil szubsztitúció módszerfejlesztése (OKLA, ODLA) 8. Cím: Peptid hormon analógokjelölése 18F-ral PETképalkotás céljából (KDA, OKLA, ODLA) Témavezető: Dr. Kertész István 9. Cím: A Fluor-18 előállításakor keletkező hosszú felezési idejű izotópok mérése és izolálása (KDA, OKLA) 10. Cím: Metiljodid előállításának optimalizálása (OKLA, PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK ODLA) Témavezető: Dr. Mikecz Pál 11. Cím: 11C-Metionin kémiai tisztaságának vizsgálata (OKLA, ODLA) 12. Cím: Aromás vegyületek katalitikus 18Fradiofluorozása (OKLA, ODLA) Témavezető: Dr. Jószai István 13. Cím: Elektronikus segédanyagok kidolgozása a nukleáris medicina oktatásához (ÁO, KDA) 14. Cím: ROI optimalizálása retrobuláris gyulladás méréséhez (KDA, ÁOK) Témavezető: Dr. Varga József 15. Cím: Agytumorok PET vizsgálata (ÁO) Témavezető: Dr. Szűcs Bernadett 16. Cím: Az FDG-felvétel karakterisztikája a különböző szövettani típusú lymphomákban (ÁO) 17. Cím: FDG PET/CT preoperatív staging jelentősége az emlőműtétekre kerülő betegek körében (ÁO) 18. Cím: Szívizom-perfúziós vizsgálat szegmentananlízise és összevetése a coronaria-cta, ill. koronarográfiás vizsgálat eredmnyeivel (ÁO) Témavezető: Dr. Garai Ildikó 19. Cím: PET radiojelölésre alkalmas mikrofluidikai szintézisrendszer fejlesztése (TTK, ÁO GYTK) Témavezető: Dr. Szikra Dezső 20. Cím: DICOM-alapú adattovábbítás és -feldolgozás lehetőségei a képalkotó diagnosztikában (KDA) Témavezető: Dr. Opposits Gábor 21. Cím: Bélgyulladás aktivitásának és kiterjedésének kimutatása Tc99m jelzett leukocita SPECT/CT és F18 FDG PET/CT vizsgálattal (ÁO) Témavezető: Dr. Fedinecz Nikol 22. Cím: FDG eloszlásának vizsgálata MiniPET-kamerával állatmodellen (KDA) Témavezető: Dr. Trencsényi György 23. Cím: Orvosi képalkotás területén alkalmazott rekonstrukciós módszerek optimális paraméteregyütteseinek meghatározása (OKLA, ODLA) Témavezető: Dr. Kis Sándor Attila 24. Cím: A szemről készült SPECT-vizsgálat jelentősége pajzsmirigy-betegségekben (KDA, ÁOK) Témavezető: Dr. Galuska László 25. Cím: Pajzsmirigyrákos betegek metasztatikus nyirokcsomóinak kimutatása és műtét előtti lokalizálása Tc99m-MIBI-SPECT/CT-vel és F18 FDG-PETC/CT-vel (ÁO) Témavezető: Dr. Barna Sándor Kristóf 203
17. FEJEZET Onkológiai Nem Önálló Tanszék 1. Cím: Emlődaganatok prognosztikai faktorai. 2. Cím: Onkológiai gyógyszeres terápiák kardiális mellékhatásainak vizsgálata. Témavezető: Dr. Horváth Zsolt 3. Cím: A májáttétes colorectalis daganatos betegek túlélésének vizsgálata. 4. Cím: Kemoterápiás kezelések hatékonysága colorectális tumorokban. Témavezető: Dr. András Csilla 5. Cím: Heredaganatok terápiás eredményei. Témavezető: Dr. Gonda Andrea 6. Cím: Prognosztikai faktorok az agy daganatok kezelésében Témavezető: Dr. Tóth Judit 7. Cím: Metasztatikus vesedaganatok korszerű kezelése. Témavezető: Dr. Juhász Balázs 8. Cím: Fej- nyaki daganatok kezelése. 9. Cím: Hasnyálmirigy daganatok nem sebészeti kezelése Témavezető: Dr. Szekanecz Éva 10. Cím: Új terápiás célpontok az emlődaganatok kezelésében Témavezető: Dr. Horváth Zsolt 11. Cím: Emlődaganatok endokrin terápiája Témavezető: Dr. Kocsis Judit Sugárterápia Nem Önálló Tanszék 1. Cím: Basedow-kór sugárkezelése 2. Cím: Prognosztikai faktorok jelenősége prostata tumorokban 3. Cím: Prognosztikai faktorok jelentősége rectum tumorokban 4. Cím: Sugárterápiás elvek és kezelési protokollok változása prostata tumorok esetén Témavezető: Dr. Urbancsek Hilda 5. Cím: CT, CT-MR fúzió alapú besugárzástervezés összehasonlítása primer központi idegrendszeri malignomában Témavezető: Dr. Dér Ádám 6. Cím: Fej-nyak tumoros betegek sugárkezelése során tapasztalt korai és késői mellékhatások kezelése. 7. Cím: Pancreas tumorok sugárkezelése Témavezető: Dr. Opauszki Adrienn 8. Cím: Dozimetria a teleterápiában Témavezető: Dr. Pintye Éva 9. Cím: PET, PET-CT szerepe a sugárterápiában Témavezető: Kovács Attila 204 10. Cím: Speciális eljárások a sugárterápiában I. (total body irradiation TBI, teljes testfelszín elektron kezelés) Témavezető: Dr. Dobos Erik 11. Cím: Emlőtumorok sugárkezelése 12. Cím: Palliáció, szupportáció a radioonkológiai kezelés során 13. Cím: Rectum tumorok neoadjuváns radiokemoterápiája Témavezető: Dr. Furka Andrea egyetemi adjunktus 14. Cím: Az oedema képződés dielektromos vizsgálata LINAC kezelt emlődaganatos betegekben 15. Cím: Cutan erythema spektrofotometriás vizsgálata LINAC kezelt emlődaganatos betegekben 16. Cím: Radiodermatitis dosimetriai vonatkozásai Témavezető: Dr. Szabó Imre egyetemi adjunktus 17. Cím: A béta-ctx változása ossealis metastasisok bisphosphonat terápiájában 18. Cím: A tumoros betegségek családi halmozódása 19. Cím: Ismeretlen primer tumorok palliatív sugárkezeésének eredményei Témavezető: Dr. Adamecz Zsolt Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszék 1. Cím: ÉLETMINŐSÉG ÉRTÉKELÉSE A REHABILITÁCIÓBAN 2. Cím: SPASZTIKUS BETEGEK KOMPLEX REHABILITÁCIÓJA, SPECIÁLIS TECHNIKÁK ALKALMAZÁSA MINT A WII, ILLETVE MÉRÉSEK MYOMÉTERREL 3. Cím: ÚJ TERÁPIÁS MÓDSZEREK CEREBRALIS PARESISBEN Témavezető: Dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna Pszichiátriai Tanszék 1. Cím: Kényszeres tünetek szkizofréniában 2. Cím: Szkizofrénia, életminőség és rehabilitáció Témavezető: Dr. Glaub Theodóra 3. Cím: Szkizofrén beteg utókezelésének, rehabilitációjának lehetőségei Témavezető: Dr. Magyar Erzsébet 4. Cím: Hipnoterápia Témavezető: Dr. Andrejkovics Mónika 5. Cím: A depresszió kognitív elmélete és terápiája 6. Cím: A mentalizáció fejlődése és zavara szkizofréniában 7. Cím: A pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés hatékonysága és kölcsönhatásai. 8. Cím: A személyközpontú pszichoterápia hatótényezői és alkalmazásának területei Témavezető: Dr. Égerházi Anikó 9. Cím: A depresszió neurobiológiája 10. Cím: Agyképező eljárások a pszichiátriában. 11. Cím: Katasztrófahelyzetek pszichiátriai és
pszichológiai következményei. Poszt-traumás stressz betegség és poszt-traumás növekedés. Témavezető: Dr. Frecska Ede Sebészeti Intézet 1. Cím: Akut műtétek ileust okozó colorectalis betegségekben. Témavezető: Dr. Damjanovich László 2. Cím: Autotranszfúzió és vérmegőrző módszerek a sebészetben 3. Cím: Sebészi és endovaszkuláris beavatkozások kritikus alsó-végtagi ischaemia kezelésében Témavezető: Dr. Olvasztó Sándor 4. Cím: Szemléletváltozás az emlőrák kezelésében. Témavezető: Dr. Fülöp Balázs 5. Cím: Laparoscopos fundoplicatio Témavezető: Dr. Orosz László 6. Cím: Az ambuláns egynapos sebészet helye az egészségügyi ellátásban. Témavezető: Dr. Bánfi Csaba 7. Cím: Az arteria carotis interna plaque-ok histopathológiai vizsgálata, a betegség lefolyására vonatkozó prognosztikai következtetések levonása. Témavezető: Dr. Litauszky Krisztina 8. Cím: A PET CT klinikai jelentősége korai stádiumú emlőrákok esetén. 9. Cím: Occult daganatok klinikai jelentősége. Témavezető: Dr. Garami Zoltán 10. Cím: Képalkotó eljárások szerepe a colorectalis daganatok recidivájának és metastasisainak felismerésében. Témavezető: Dr. Kanyári Zsolt 11. Cím: Opportunista fertőzés a veseátültetést követő 6 hónapban. Témavezető: Dr. Asztalos László 12. Cím: Endocrinopathiával szövődött hyperthyreosis sebészi kezelése. 13. Cím: Hormonaktív és inaktív mellékvese tumorok sebészi kezelése. Témavezető: Dr. Juhász Ferenc 14. Cím: Basedow kór és differenciált pajzsmirigy carcinoma együttes előfordulása. Témavezető: Dr. Győry Ferenc PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK betegségeinek kezelésében 18. Cím: A myasthenia gravis sebészi kezelése 19. Cím: Hörgőcsonk elégtelenség prevenciója tüdőrezekcióknál Témavezető: Dr. Takács István 20. Cím: Az öröklődő vastagbéltumorok különböző formáinak előfordulása betegeink között. Kezelési és követési protokoll. Témavezető: Dr. Tanyi Miklós 21. Cím: Hálóbeültetés szerepe a mellkasfali defektusok műtéti megoldásánál 22. Cím: Tüdőcarcinoma miatt operált betegeink adatainak elemzése Témavezető: Dr. Enyedi Attila 23. Cím: Hybrid műtétek elemzése pelveo-femoralis érrekonstrukciók során. 24. Cím: Lokál recidivát befolyásoló tényezők vizsgálata rectum középső- és alsó harmadi tumorok eseteiben. 25. Cím: Neoadjuváns chemo-irradiatiot követő regresszió vizsgálata rectum alsó kétharmadi daganatok eseteiben Témavezető: Dr. Martis Gábor Sebészeti Műtéttani Tanszék 1. Cím: Híres sebészek, híres felfedezések Témavezető: Dr. Mikó Irén 2. Cím: Ischaemia-reperfusiós károsodások haemorheologiai vonatkozásai a terápiás lehetőségek számbavételével 3. Cím: Vörösvérsejt membránstabilitás változása sebészeti patofiziológiai folyamatokban Témavezető: Dr. Németh Norbert 4. Cím: Fejezetek az asepsis, antisepsis sebésztörténeti vonatkozásaiból Témavezető: Dr. Kiss Ferenc 5. Cím: Ischaemia-reperfusiós károsodás és kivédési lehetőségei Témavezető: Dr. Pető Katalin 6. Cím: Sejttenyészetek mikrosebészeti alkalmazása Témavezető: Dr. Tóth Enikő 7. Cím: Újabb technikai lehetőségek a sebészetben Témavezető: Dr. Furka Andrea egyetemi adjunktus 8. Cím: Kísérleti állatok anatómiai sajátosságainak jelentősége a kísérlettervezésben Témavezető: Dr. Deák Ádám 15. Cím: Tüdőmetastasisok sebészi kezelése 16. Cím: Új lehetőségek az akut nekrotizáló pancreatitis kezelésében Témavezető: Dr. Szentkereszty Zsolt 17. Cím: A májrezekciók eredményei a máj gócos 9. Cím: A mikrosebészet története Témavezető: Dr. Klárik Zoltán Szemklinika 1. Cím: A cornea vastagság mérése különböző 205
17. FEJEZET módszerekkel (diplomamunka) 2. Cím: A keratoconus korszerű diagnosztikája (pályamunka, diplomamunka) 3. Cím: Conjunctivális impressziós citológia a szemfelszín betegségeiben (pályamunka) 4. Cím: Keratoplasztikát követő immunszupresszió (pályamunka, diplomamunka) Témavezető: Dr. Módis László 5. Cím: A szemfenéki thrombosisok laser kezelése Témavezető: Dr. Nagy Valéria 6. Cím: A corneális epithel tenyésztés és vizsgálata 7. Cím: Szaruhártya disztrófiák Témavezető: Dr. Takács Lili 8. Cím: A góckutatás jelentősége szembetegségekben és szemészeti beavatkozások kapcsán 9. Cím: Lencse dislocatiók műtéti megoldásai Témavezető: Dr. Kemény-Beke Ádám 10. Cím: Kontaktlencse viselés és szövődményei 11. Cím: Terápiás kontaktlencsék klinikai alkalmazása Témavezető: Dr. Kettesy Beáta 12. Cím: A diabeteszes betegektől nyert könnyminták fehérje mintázata (pályamunka) 13. Cím: Diabeteszes betegek szemészeti szűrése (diplomamunka) Témavezető: Dr. Csutak Adrienne 14. Cím: Cornea cross-linking kezelés hatása a könnyre 15. Cím: Keratoconus pathogenezisének vizsgálata Témavezető: Dr. Fodor Mariann 16. Cím: Az emberi szem fénytörési aberrációinak tanulmányozása Témavezető: Dr. Németh Gábor 17. Cím: Topometriás és tomometriás vizsgálatok keratoconusban Témavezető: Dr. Kolozsvári Bence 18. Cím: Protein receptorok tanulmányozása uveális melanoma mintákon Témavezető: Dr. Steiber Zita 19. Cím: Chorioidea melanomák ultrahangos jellemzői Témavezető: Dr. Surányi Éva 20. Cím: Szemfenéki betegségek klinikai és molekuláris biológiai vizsgálata Témavezető: Dr. Losonczy Gergely 21. Cím: Endokrin orbitopathia patogenezise és korszerű terápiája (diplomamunka) Témavezető: Dr. Ujhelyi Bernadett 22. Cím: A senilis maculadegeneratio kezelési módszerei Témavezető: Dr. Vajas Attila 206 23. Cím: A Blow-out fracturáról.csak FOK hallgatóknak 24. Cím: A vesebetegségek szemészeti szövődményeiről 25. Cím: Az orbita gyulladásos megbetegedései különös tekintettel fogászati vonatkozásaira. Csak FOK hallgatóknak. Témavezető: Dr. Balázs Erzsébet 26. Cím: Intraocularis daganatok vizsgálata (diplomamunka) 27. Cím: INTRAOCULARIS MELANÓMÁK DIAGNOSZTIKÁJA ÉS KEZELÉSE (pályamunka) 28. Cím: Vizsgálatok intraocularis daganatokban Témavezető: Dr. Damjanovich Judit 29. Cím: A congenitalis ptosis konzervatív és műtéti terápiája Témavezető: Dr. Nagy Annamária Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika 1. Cím: Serdülőkori fogamzásgátlás elméleti és gyakorlati szempontjai Témavezető: Dr. Borsos Antal 2. Cím: A postmenopausalis osteoporosis terápiája: ellenőrzött klinikai vizsgálatok Témavezető: Dr. Balogh Ádám 3. Cím: Hogyan tudja a szülő nő saját viselkedését kontrollálni a vajúdás során? 4. Cím: Pszichoszexuális zavarok különböző nőgyógyászati betegcsoportban Témavezető: Dr. Szeverényi Péter 5. Cím: Genetikai tanácsadás különböző teratogen ártalmak esetén Témavezető: Dr. Török Olga 6. Cím: Hysteroscopia szerepe az endometrium elváltozásainak diagnosztizálásában Témavezető: Dr. Birinyi László 7. Cím: Az ultrahang markerek jelentősége policisztás ovárium szindrómás (PCOS) betegeknél 8. Cím: Terhességgel kapcsolatos kockázatok policisztás ovárium szindrómában (PCOS) 9. Cím: Váratlan nőgyógyászati ultrahang eltérések tünetmentes betegeknél Témavezető: Dr. Jakab Attila 10. Cím: A méhnyakrákmegelőző állapotok diagnosztikája és terápiája 11. Cím: A praeclampsia etiológiája és pathogenezise Témavezető: Dr. Zatik János 12. Cím: Nőgyógyászati endocrin kórképek megjelenése a serdülőkorban Témavezető: Dr. Major Tamás 13. Cím: A makroprolaktin jelentősége a vérzészavarok
kezelésében Témavezető: Dr. Jenei Katalin 14. Cím: A női stresszinkontinencia kezelésének modern sebészeti eljárásainak TVT, TOT - összehasonlítása 15. Cím: A szexuális bántalmazások által okozott sérülések ellátása 16. Cím: A TOT (trans-obturator-tape) műtét kezelésével szerzett tapasztalataink 17. Cím: Érdekes esetek a gyermeknőgyógyászatban 18. Cím: Fiatalkorúakkal szemben elkövetett szexuális bántalmazás Témavezető: Dr. Csorba Roland 19. Cím: A csontanyagcsere változásai a terhesség során 20. Cím: A menopausa hormonális változásai és a hormonpótlás 21. Cím: Urogynecológia aktuális kérdései Témavezető: Dr. Móré Csaba 22. Cím: Endometriosis és inseminatio 23. Cím: Endometriosis kezelése napjainkban 24. Cím: Homológ és donor inseminatios gyakorlat a Női Klinikán 25. Cím: Klinikai mellékhatások alakulása az endometriosis GnRH-analógos kezelés alatt 26. Cím: Stimulatios protokollok inseminatios kezelésekben Témavezető: Dr. Fekete István 27. Cím: Gyermekvárás és pszichés zavarok 28. Cím: Nőgyógyászati onkológia pszichés vonatkozásai Témavezető: Dr. Kovácsné Dr. Török Zsuzsanna 29. Cím: Az első trimeszteri UH szűrővizsgálat Témavezető: Dr. Tóth Zoltán PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK diagnosztika és a terápia lehetőségei 40. Cím: Pajzsmirigy autoimmunitás jelentősége a humán reprodukcióban 41. Cím: PCOS-es beteg terhesgondozásának speciális vonatkozásai Témavezető: Dr. Deli Tamás 42. Cím: Diathermiás hurokkimetszés és conisatio összehasonlító vizsgálata a méhnyak rákmegelőző állapotainak kezelésében 43. Cím: Előzményi operatív hysteroscopia és a terhesség kimenetelének vizsgálata 44. Cím: Granulociták fagocita funkciójának vizsgálata egészséges és preeclampsiás terhességben 45. Cím: Méhnyakrák epidemiológiája, diagnosztikája és terápiája. 46. Cím: Nőgyógyászati műtétes betegek hospitalizációját befolyásoló általános egészségügyi mutatók 47. Cím: Oxidatív stressz szerepe a preeclampsia kialakulásában 48. Cím: Perifériás granulocyták superoxid termelése nőgyógyászati daganatokban 49. Cím: Perioperatív profilaxis és hemosztázis monitorizálás szülészeti és nőgyógyászati műtétek során 50. Cím: Symphysis-fundus távolság sorozatmérések gemini terhesség-ben 51. Cím: Szekunder ováriumtumorok epidemiológiája 52. Cím: Vaginalis fluor epidemiológiája, diagnosztikája és terápiája Témavezető: Dr. Póka Róbert 53. Cím: Fizikoterápia szerepe a nőgyógyászati műtétek utáni reconvalescentiában 54. Cím: Méhtestrák gyógyulási eredményeit befolyásoló tényezők vizsgálata Témavezető: Dr. Balla Heidi 30. Cím: HPV pozitív fiatal nők követéses vizsgálata Témavezető: Dr. Hernádi Zoltán 31. Cím: A szoptatás segítése a szülészeten Témavezető: Kovács Judit 32. Cím: A genetikai amniocentesis gyakoriságának változása 35 év feletti terhesek körében 33. Cím: ART során alkalmazott spermiumszelekciós eljárások hatékony-sága kromoszómarendellenességek vonatkozásában 34. Cím: Az intrauterin retardáció diagnosztikája 35. Cím: Magzati Doppler Flow vizsgálatok prognosztikai értéke Témavezető: Dr. Kovács Tamás 36. Cím: A női hyperandrogenizmus jelentősége 37. Cím: Az obesitas interdisciplinaris szempontjai Témavezető: Dr. Gődény Sándor 38. Cím: Endokrin betegségek és a terhesség kölcsönhatásai és ezek klinikai jelentősége 39. Cím: Genetikai eredetű korai ovarium kimerülés: a Tüdőgyógyászati Klinika 1. Cím: Gépi lélegeztetés mellett használt adjuváns terápia Témavezető: Dr. Szűcs Ildikó 2. Cím: Asthma bronchiale kontrollszintjének felmérése 3. Cím: Az asthma bronchiale újabb terápiás lehetőségei 4. Cím: Foglalkozási nátha Témavezető: Prof. Dr. Szilasi Mária 5. Cím: A biológiai terápia pulmonológiai vonatkozásai 6. Cím: COPD akut exacerbációja 7. Cím: COPD-s betegek pneumoniája 8. Cím: Felnőttkori cisztás fibrózis 9. Cím: Pneumoniák etiológiai diagnózisa 10. Cím: TBC diagnosztikai lehetőségei Témavezető: Dr. Brugós László 11. Cím: A PET-CT szerepe a tüdőtumorok diagnosztikájában 12. Cím: Új lehetőségek az NSCLC szisztémás kezelésében Témavezető: Dr. Fodor Andrea 207
17. FEJEZET 13. Cím: A légzőszervi betegek rehabilitálási lehetőségei Témavezető: Dr. Sárközi Anna 14. Cím: Krónikus légzési elégtelenség konzervatív és intenzívterápiás ellátása Témavezető: Dr. Vaskó Attila 15. Cím: Intervenciós bronchológia Témavezető: Dr. Kardos Tamás Urológiai Klinika 1. Cím: Laparoscoppal végzett urológiai műtétek. Témavezető: Dr. Flaskó Tibor 2. Cím: Cystectomia utáni vizeletdeviációk értékelése. Témavezető: Dr. Varga Attila 3. Cím: Anti-inkontinens műtéteink eredményeinek összehasonlító vizsgálata. 4. Cím: Hüvelyi elektrostimulációs kezelések eredményessége stressz inkontinenciában. Témavezető: Dr. Lőrincz László 5. Cím: Vesedaganatos betegek komplex kezelése Témavezető: Dr. Berczi Csaba 6. Cím: A pyeloureteralis határ szűkületének laparoscopos műtétei. Témavezető: Dr. Farkas Antal 7. Cím: Gyermekkorban végzett urológiai laparoszkópos beavatkozások Témavezető: Dr. Tállai Béla 8. Cím: Az urológiai ambulancián megjelenő betegek merevedési zavarai 9. Cím: Az urológiai radikális műtétek haemostasiológiai vonatkozásai Témavezető: Dr. Benyó Mátyás Fogorvostudományi Kar 1. Cím: Degradábilis polimerek alkalmazása a fogászatban 2. Cím: Fém-kerámia kötődés sajátosságai 3. Cím: Fogászatban alkalmazható korszerű anyagok fizikai, kémiai tulajdonságainak vizsgálati lehetőségei Témavezető: Dr. Hegedűs Csaba 4. Cím: 3 Dimenziós mikroszivárgás vizsgálatok gyökértömések mentén-tdk pályamunka 5. Cím: Gyökértömés vagy implantáció? 6. Cím: Monoblokrendszerek az endodontiában Témavezető: Dr. Juhász Alexander 7. Cím: Carieses dentin mikrobiológiai vizsgálata-tdk pályamunka 8. Cím: Dentin-hiperszenzivitás korszerű kezelése 9. Cím: Fogászati elváltozások az ókorban (múmia vizsgálat alapján) Témavezető: Dr. Kelentey Barna 208 10. Cím: Flare-up az endodontiai kezelések között 11. Cím: Mikroszkóp alkalmazása az endodonciában Témavezető: Dr. Bágyi Kinga 12. Cím: Erózió 13. Cím: Kompozit rétegzési technikák fejlődése Témavezető: Dr. Martos Renáta 14. Cím: Allergiás betegek phichológiai analízise 15. Cím: Kompozit csapok és klinikai alkalmazásuk Témavezető: Dr. Radics Tünde 16. Cím: Életminőség a protetikai rehabilitáció után 17. Cím: Kompozíciós tömőanyagok szélizáródásának vizsgálata Témavezető: Dr. Lampé István 18. Cím: A polimerizációs zsugorodás fogászati vonatkozásai 19. Cím: Az anyagválasztással kapcsolatos megfontolások teljes kerámia pótlások esetén Témavezető: Dr. Bukovinszki Katalin 20. Cím: CAD CAM technológiák 21. Cím: Peroxid tartalmú fogfehérítők hatásának vizsgálata. Témavezető: Dr. Bistey Tamás 22. Cím: A rizikófaktorok hatása a parodontális terápiára 23. Cím: Sebészi és nem-sebészi parodontális terápiák összehasonlító értékelése Témavezető: Dr. Varga István 24. Cím: A kúpsugaras CT vizsgálatok jelentősége a fogászat egyes területein 25. Cím: Hagyományos és digitális képalkotó módszerek a fogorvosi gyakorlatban 26. Cím: Osteoporosis vizsgálata fogászati radiológiai módszerekkel Témavezető: Dr. Angyal János 27. Cím: A koraszülés fogazati problematikája 28. Cím: Pulpotómia a tej- és a maradó fogazatban Témavezető: Dr. Alberth Márta 29. Cím: A hangképzés, beszédfejlődés fogászati vonatkozásai 30. Cím: Kamaszkori problémák a fogászatban Témavezető: Dr. Nemes Judit 31. Cím: Csecsemőkori orthodonciai kezelések 32. Cím: Generalizált foghiányok és komplex ellátásuk Témavezető: Dr. Török Judit 33. Cím: A fluoridok hatása az emberi szervezetre 34. Cím: Faciális diszmorfizmussal járó szindrómák Témavezető: Dr. Kovalecz Gabriella 35. Cím: Fogszabályozó kezelések parodontológiai
vonatkozásai 36. Cím: Orthodonciában használt ragasztóanyagok Témavezető: Dr. Vitályos Géza 37. Cím: Alveolus prezerváció 38. Cím: Teporomandibularis ízületi arthroplastica Témavezető: Dr. Redl Pál 39. Cím: Actinomycosis a maxillofacialis régióban 40. Cím: Időskori állkapocs törések kezelése Témavezető: Dr. Szabó Adrienne 41. Cím: Lokális lebenyplasztikák az arcon 42. Cím: Osteodistractio a maxillofaciális sebészetben Témavezető: Dr. Boda Róbert 43. Cím: Herpesz vírusok szerepe orális elváltozásokban 44. Cím: Korszerű diagnosztikai módszerek a parodontológiában Témavezető: Dr. Tar Ildikó 45. Cím: Caries indikátorok alkalmazása 46. Cím: Gyökérkezelés rendhagyó fogbélkamra morfológiájú fogak esetén Témavezető: Dr. Nagy László Fogpótlástani és Bioanyagtani Tanszék 1. Cím: Az osteoporosis és fogászati vonatkozásai 2. Cím: Csontsűrűség vizsgálata intraorális képalkotó eljárásokkal Témavezető: Dr. Mohácsi Rita 3. Cím: Különböző típusú csapos fogművek eltávolításának lehetőségei 4. Cím: Prevenció a fogpótlástanban Témavezető: Dr. Pétercsák Anita 5. Cím: Hatóanyag leadó rendszerek a fogászatban 6. Cím: Látható fény hatására polimerizálódó biodegradábilis nanokompozitok előállítása és vizsgálata Témavezető: Bakó József 7. Cím: Arany nanorészecskék alkalmazásának lehetőségei a fogászatban 8. Cím: Fehérjék és fogászati polimer allergének kötődésének vizsgálata SPR készülékkel Témavezető: Szalóki Melinda Konzerváló Fogászati Tanszék 1. Cím: A PROMS (Patient-Reported Oral Mucositis Symptom) kérdőív magyar verziójának validálása chemoterápiával kezelt gyermekek körében. A chemoterápia kapcsán kialakuló szájnyálkahártya gyulladás életminőségre gyakorolt hatásának vizsgálata. Témavezető: Dr. Jenei Ágnes PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK Családorvosi és Foglalkozásegészségügyi Tanszék 1. Cím: A betegjogok érvényesüléseinek lehetőségei az alapellátás gyakorlatában 2. Cím: Alapellátási ügyeletek tevékenységének jellemzői Témavezető: Dr. Jancsó Zoltán 3. Cím: A centrális típusú elhízás és metabolikus szindróma az alapellátásban. Témavezető: Dr. Kovács Eszter 4. Cím: A háziorvos dokumentációja Témavezető: Dr. Kozma Richárd 5. Cím: A 2-es típusú diabetes mellitus háziorvosi ellátása 6. Cím: Minőségbiztosítás a hypertónia gondozásban. Témavezető: Dr. Simay Attila 7. Cím: Aging male a férfi klimax jellegzetes változásai. 8. Cím: A háziorvos szerepe a daganatos betegek gondozásában 9. Cím: A rendszeres testmozgás szerepe a betegségek megelőzésében. 10. Cím: Foglalkozás eredetű megbetegedések a háziorvosi gyakorlatban. 11. Cím: Táplálkozási tényezők szerepe a betegségek megelőzésében és kialakulásában. Témavezető: Dr. Rurik Imre 12. Cím: Krónikus verőér megbetegedések a háziorvosi gyakorlatban Témavezető: Dr. Hintalan János 13. Cím: A családorvoslás specifikumai (a háziorvosi team tevékenységének elemzése alapján). 14. Cím: Pszichés kórképek a háziorvosi gyakorlatban. Témavezető: Dr. Palla Sándor 15. Cím: Munkaügyi szabályozások változásai és a keresőképtelenségi statisztika Témavezető: Dr. Lengyel Emőke 16. Cím: 2-es típusú diabetes gondozásának rendszere és jelentősége az alapellátásban 17. Cím: Szomatoform zavarok megjelenése a praxisban Témavezető: Dr. Hintalan Ádám 18. Cím: A hypertóniás betegek gondozása a háziorvosi gyakorlatban Témavezető: Dr. Szűcs László 19. Cím: A chronikus szívelégtelenségben szenvedő betegek gondozása a háziorvosi gyakorlatban 209
17. FEJEZET 20. Cím: A krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek gondozása a háziorvosi gyakorlatban Témavezető: Dr. Zilahi Zsolt 21. Cím: Az egynapos sebészeti beavatkozások háziorvosi vonatkozásai 22. Cím: Időskori elesések okai, következményei, a megelőzés kérdései 23. Cím: Otthoni szakápolás a családorvosi gyakorlatban Témavezető: Dr. Németh Éva 24. Cím: Az antibiotikum rezisztencia problémaköre a háziorvoslásban 25. Cím: Demencia korai felismerése az alapellátásban 26. Cím: Enyhe kognitiv zavar vizsgálata az alapellátásban 27. Cím: Fogyatékkal élőkkel kapcsolatos hallgatói attitűdök vizsgálata Témavezető: Dr. Kolozsvári László 28. Cím: A narratív orvoslás a háziorvosi praxisban Témavezető: Dr. Bojti István 29. Cím: A kardiometabolikus szemlélet érvényesítése a háziorvos gondozási gyakorlatában 30. Cím: A kardiovaszkuláris prevenció megvalósítása a háziorvosi gyakorlatban 31. Cím: Daganatos betegek otthoni ápolása, gondozása és pszichés vezetése Témavezető: Dr. Fónagy-Sütő Zoltán 32. Cím: Hepatitis A infekciók egy háziorvosi praxisban 33. Cím: Májtranszplantációra szoruló gyógyszer indukálta hepatopátia Témavezető: Dr. Perneczky János 34. Cím: A gyógyítás stratégiája a háziorvosi praxisban 35. Cím: A háziorvos feladatai a hospice ellátásban 36. Cím: Kapcsolat felvétel és tartás a beteggel, Interperszonális Kommunikáció Témavezető: Dr. Mándi László 37. Cím: Háziorvosi praxis finanszírozásainak és működtetéseinek kérdései Témavezető: Dr. Szegedi Tibor 38. Cím: A Mini Mentál Teszt és az órateszt hatékonyságának összehasonlító vizsgálata idősotthonban élő gondozottaknál 39. Cím: A szenvedélybetegségek okai és előfordulási frekvenciája családorvosi praxisban 40. Cím: A szomatizáció és a pszichoszomatikus megbetegedések előfordulása családorvosi praxisban (keresztmetszeti vizsgálat) 41. Cím: A szorongásos megbetegedések spektruma családorvosi praxisban 42. Cím: Az időskori mentális hanyatlás gyakorisága és népegészségügyi jelentősége 43. Cím: Az intézetben kezelt és otthonukban ápolt demens betegek mentális teljesítményének összehasonlítása (keresztmetszeti vizsgálat) 210 Témavezető: Dr. Karakó Erzsébet 44. Cím: Az akut koronária szindróma (ACS) sürgősségi ellátása 45. Cím: Tartós antikoaguláns kezelés a háziorvosi praxisban Témavezető: Dr. Köteles László Egészségügyi Menedzsment és Minőségirányítási Tanszék 1. Cím: A beteg és az ellátó személyzet kommunikációja 2. Cím: A kommunikáció jelentősége az egészségügyi intézményekben 3. Cím: Az egészségügy kihívásai, ezek okai, következményei 4. Cím: Egészségügyi ellátórendszerek összehasonlítása 5. Cím: Gyógyító személyzet egymás közötti kommunikációja 6. Cím: Munkahelyi stressz az egészségügyi ágazatban 7. Cím: Munkahelyi stressz és a teljesítmény kapcsolata Témavezető: Dr. Zsuga Judit 8. Cím: Az egészségügyi ellátás fogyasztóinak fokozódó elvárásai 9. Cím: Az egészségügyi struktúra átalakítási dilemmái 10. Cím: Egészségügyi ellátórendszerek finanszírozása 11. Cím: Egészségügyi reformok, hatásuk az egészségügyi szolgáltatásokra 12. Cím: Járó és fekvőbeteg szakellátás Témavezető: Dr. Bíró Klára 13. Cím: A betegek jogai, és a betegjogi képviselő jelentősége 14. Cím: Humán erőforrás menedzsment az egészségügyben 15. Cím: Humán erőforrás válság az egészségügyben 16. Cím: Szupervízió az egészségügyben Témavezető: Dr. Bányai Gábor Kórházhigiéne és Infekciókontroll Tanszék 1. Cím: Infekciókontroll elemek az alapellátásban és a járóbeteg szakellátásban. 2. Cím: Nosocomiális surveillance egészségügyi intézményekben. Témavezető: Dr. Orosi Piroska Magatartástudományi Intézet 1. Cím: Szomatizációs zavarok pszichológiai intervenciója 2. Cím: Szorongáscsökkentő technikák a fogorvosi gyakorlatban Témavezető: Dr. Csörsz Ilona 3. Cím: A genetikai kutatások etikai és jogi kérdései 4. Cím: A hivatásetika és hálapénzrendszer Magyarországon 5. Cím: Az élet végi döntések etikája
6. Cím: Kutatásetikai ügyek az orvos- és egészségtudományokban Témavezető: Dr. Kakuk Péter 7. Cím: A medikalizáció és társadalmi összefüggései. 8. Cím: A nő a medicinában (kulturális antropológiai megközelítés) 9. Cím: A nyugati orvoslás változó emberképe. 10. Cím: A test a medicinában (kulturális antropológiai megközelítés) 11. Cím: Ferenczi Sándor Klinikai naplója és az orvosbeteg viszony filozófiája. 12. Cím: Pszichoanalízis és medicina. Témavezető: Dr. Bánfalvi Attila 13. Cím: Iskolai mentálhigiéné 14. Cím: Munkahelyi egészségfejlesztés Témavezető: Dr. Bóta Margit 15. Cím: Alkalmazott filozófia az egészségügyben 16. Cím: Klinikai etikai problémák a hazai egészségügyi ellátásban Témavezető: Dr. Nemes László 17. Cím: A kommunikáció neuropszichológiai szerveződése a nyelvi szemantika feldolgozása során 18. Cím: Az emlékezet eltérő szerveződésű rendszerei és ezek kölcsöhatásai Témavezető: Dr. Tánczos Judit 19. Cím: A darwiniánus medicina története és státusza. 20. Cím: A betegtájékoztatás etikai minőségének vizsgálata egy választott egészségügyi intézményben (empirikus vizsgálat) 21. Cím: A betegtájékoztatás médiumainak és kommunikációs straté-giáinak differenciálanalízise szociokulturális csoportokban és betegségcsoportokban. (Intézeti interdiszciplináris kutatás) 22. Cím: A terápiás betegoktatás történeti áttekintés. 23. Cím: Az orvossá válás egészségpszichológiai vetülete 24. Cím: Emócióelmélet, kötődéstörténet, empátia: kapcsolatuk elemzése 25. Cím: Emócióink és kapcsolatuk az egészséggel. 26. Cím: Evolúciós pszichológia: kritikai elemzés. 27. Cím: Irodalom és orvoslás: egy releváns mű elemzése. 28. Cím: Junior Bálint csoportok elmélete és gyakorlata. 29. Cím: Kötődés és kötődéspatológia: ok-okozati elemzések. 30. Cím: Kultúra, egészség, betegség: interdiszciplináris elemzés. 31. Cím: Kulturális és biológiai szempontok a nemverbális kommunikáció értelmezésében. 32. Cím: Magatartásunk biológiai gyökerei: az evolúciós pszichológia horizontja. 33. Cím: Narratív medicina. 34. Cím: Nem verbális magatartás: biológiai és szociális szempontok összehasonlító elemzése. 35. Cím: Veleszületett szocialitás - szocializált individualitás elmélete. Témavezető: Dr. Molnár Péter PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK 36. Cím: A haldoklás szociológiája 37. Cím: Eutanázia Témavezető: Dr. Kőmüves Sándor 38. Cím: A humor és a mentális egészség kapcsolata 39. Cím: Egyéni élettörténet-stratégiák és hatásuk a felnőttkori párválasztásra, kötődésre, mentális egészségre 40. Cím: Evolúciós pszichopatológia Témavezető: Dr. Tisljár Roland Megelőző Orvostani Intézet 1. Cím: Daganatos betegségek kialakulását és progresszióját befolyásoló tényezők Témavezető: Dr. Balázs Margit 2. Cím: Egyetemi hallgatók mentális egészségének vizsgálata 3. Cím: Egyetemi hallgatók tanulási motivációi 4. Cím: Hátrányos helyzetű gyermekek szenzomotoros fejlesztése 5. Cím: Középiskolások egészsége és egészségmagatartása 6. Cím: Munkahelyi egészségfejlesztés 7. Cím: Oktatási programok hátrányos helyzetű gyermekek integrációjára Témavezető: Dr. Kósa Karolina 8. Cím: A lakosság vezetékes ivóvízzel és megfelelő szennyvíz-elvezetéssel való ellátottsága Közép-kelet Európában Témavezető: Dr. Szűcs Sándor 9. Cím: II. típusú diabetes mellitus genetikai epidemiológiája (irodalmi összefoglaló) 10. Cím: Metabolikus szindróma genetikai epidemiológiája (irodalmi összefoglaló) 11. Cím: Primer hipertenzió genetiai epidmiológiája (irodalmi összefoglaló) Témavezető: Dr. Fiatal Szilvia 12. Cím: A női hiperandrogenizmus kockázatai 13. Cím: Az elhízás népegészségügyi jelentősége. 14. Cím: Az elhízott betegek ellátásának minőségügyi szempontjai 15. Cím: Klinikai hatékonyság szempontjai a magyarországi egész-ségügyi ellátás minőségének fejlesztésében. Témavezető: Dr. Gődény Sándor 16. Cím: Hulladékok korszerű kezelése és újrahasznosítása 17. Cím: Magyarország levegő minőségének vizsgálata Témavezető: Dr. Árnyas Ervin 18. Cím: Diabetes előfordulása adott megyében 19. Cím: Vizsgálattervezés diabetes monitorozására Témavezető: Dr. Nagy Attila Csaba 20. Cím: Kockázatértékelés különböző társadalmi csoportokban 21. Cím: Ritka betegségek morbiditási viszonyai 211
17. FEJEZET 22. Cím: Ritka betegségek okozta halálozás változásai 23. Cím: Szervezett szűrővizsgálatok hatékonyságának elemzése 24. Cím: Táplálkozási szokások koraterhesség idején Témavezető: Dr. Sándor János 25. Cím: A haldoklás szociológiája 26. Cím: Eutanázia Témavezető: Dr. Kőmüves Sándor Népegészségügyi Iskola 1. Cím: A diagnosztikai eljárások logikája: a Bayes-háló módszer 2. Cím: A logikai adatvédelem eszközei és megvalósításuk az egészségügyben 3. Cím: Adatbiztonság, adatvédelem az egészségügyben 4. Cím: Bizonytalan tudás kezelése: a Dempster-Shafer módszer 5. Cím: Döntéstámogatás és életlen halmazok 6. Cím: Nem hagyományos adatfeldolgozás: mesterséges ideghálók és egészségügyi alkalmazásaik Témavezető: Dr. Koós István OEC Minőségügyi Központ 1. Cím: Új terápiás célpontok az emlődaganatok kezelésében Témavezető: Dr. Horváth Zsolt Egyetemi Gyógyszertár 1. Cím: A beteg nemének hatása a gyógyszeres terápiára 2. Cím: A gyógyszeres terápiát hátrányosan befolyásoló tényezők időskórban Témavezető: Dr. Trestyánszky Zoltán 3. Cím: Citosztatikus keverékinfúziók előállítása Témavezető: Dr. Szabó Csongor 4. Cím: A gyógyszerészi gondozás gyakorlata és etikai vonatkozásai Témavezető: Dr. Feketéné Dr. Csótó Edit 5. Cím: Gyógyszeres interakciók, toxikológia 6. Cím: Utazásegészségügy, trópusi medicina, fertőzőbetegségek, vakcinológia Témavezető: Dr. Horváth László Fizikai Kémiai Tanszék/Homogén Katalízis és Reakciómechanizmusok Kutatócsoport 1. Cím: Biológiai membránok katalitikus módosítása Témavezető: Prof. Dr. Joó Ferenc 2. Cím: Ru-komplexek gyógyászati alkalmazása (irodalmi feldolgozás) Témavezető: Dr. Kathó Ágnes 3. Cím: Gyógyszerhatóanyagok polimorfizmusa szabályozási és minőségbiztosítási kérdések 4. Cím: Krisztallográfiai adatbázisok használata, molekulacsaládok összehasonlítása 5. Cím: Röntgendiffrakciós szerkezetvizsgálat és az internet eszközei 6. Cím: Szulfonamidok polimorfizmusa (irodalmi feldolgozása) Témavezető: Dr. Bényei Attila Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék 1. Cím: Biomolekuláris kölcsönhatások vizsgálata NMR és egyéb technikákkal Témavezető: Dr. Erdődiné Dr. Kövér Katalin 2. Cím: Makrociklusos komplexképzők a gyógyászatban és a diagnosztikában (irodalmi feldolgozás) Témavezető: Dr. Lázár István 3. Cím: A biomolekulák fémion-katalizált oxidációjának szerepe a neurodegeneratív betegségek kialakulásában. (Irodalmi feldolgozás) Témavezető: Dr. Timári Sarolta 4. Cím: A kadmium toxikus hatása az emberi szervezetre. A kadmium mérgezés kezelésének lehetőségei (irodalmi feldolgozás) Témavezető: Dr. Várnagy Katalin 5. Cím: Ca bevitelére szolgáló gyógyszerforma kialakítása 6. Cím: Osteoporozis megelőzésére alkalmazott Catartalmú gyógyszerformák összehasonlítása (irodalmi feldolgozás) Témavezető: Dr. Gyémánt Gyöngyi Szerves Kémiai Tanszék 1. Cím: Antioxidáns hatású flavonoidok szintézise Témavezető: Prof. Dr. Antus Sándor 2. Cím: Gyulladásgátló és analgetikus hatású 3-ciano-2- (1H)-piridonok szintézise 3. Cím: Sejtburjánzást gátló kondenzált 2-amino-3-ciano- 4H-piránok szintézise Témavezető: Prof. Dr. Patonay Tamás 212
Farmakognózia Részleg 1. Cím: Armoracia rusticana (torma) és Armoracia macrocarpa (debreceni torma) összehasonlító farmakognóziai vizsgálata 2. Cím: Gyógynövények farmakognóziai jellemzése Témavezető: Dr. Vasas Gábor PÁLYATÉTELEK, DIPLOMAMUNKA CÍMEK 3. Cím: Armoracia rusticana (torma) feldolgozásának és analitikájának optimalizálása 4. Cím: Tilia (hárs) fajok virágzatának kémiai vizsgálata Témavezető: Dr. Gonda Sándor 213
18. FEJEZET 18. FEJEZET KÖTELEZŐ ÉS AJÁNLOTT IRODALOM 1. év Általános kémia elmélet: Brücher Ernő: Általános kémia (anyagszerkezet). Egyetemi jegyzet, Debrecen, 2002. Gergely Pál : Általános és bioszervetlen kémia. Semmelweis Kiadó, 2001. Veszprémi Tamás: Általános kémia. Akadémiai Kiadó, Budapest,, 2008. J. McMurray, R.C. Fay: Chemistry, Pearson Education. New Jersey, 2004. Általános kémia gyakorlat: Dr. Lengyel Béla: Általános és szervetlen kémiai praktikum. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990,. Farkas Etelka, Fábián István, Kiss Tamás, Posta József, Tóth Imre, Várnagy Katalin: Általános és analitikai kémiai példatár.. Várnagy Katalin: Általános és szervetlen kémiai munkafüzet.. Fizika: Holics László: Fizika 1,2.. Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika: Rixer András: Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika. Egyetemi jegyzet,. Heinz - Schott: A medicina krónikája. 1996. Kempler Kurt: A magyarországi gyógyszerészet a századfordulón (1888-1914)... Kertai Etelka: Gyógyszerészeti tudománytörténet és alapfogalmak. Egyetemi jegyzet.,. Gyógyszerészi biológia I.: : Biológia I. éves gyógyszerészhallgatók számára. 1999. : Biológiai gyakorlatok II. füzet, Sejtbiológia. 1994. : Biológia II.. 2000. : Genetika jegyzet I-II-III. megfelelő fejezetei. 2003. Bruce Alberts, Dennis Bray, Karen Hopkin, Alexander Johnson, Julian Lewis, Martin Raff, Keith Roberts, Peter Walter: Essential Cell Biology. 214 3. Garland Science, 2010. Gyógyszerészi latin I.: Dr. Belák Erzsébet: Lingua Latina Medicinalis.. Dr. Nagy József: Orvosi latin nyelvi alapismeretek.. Répás László: Bevezetés az orvosi latin nyelvbe.. Répás László, Bóta Balázs: Medi-Lingua - Orvosi szaknyelvoktatási e-learning oldal. URL: http://www.medi-lingua.hu Informatika: Greg Perry: Microsoft Office. 2007. ISBN: 9789639637375. Könyvtárismeret: Antal Zoltánné, Karácsony Gyöngyi, Virágos Márta: Bevezetés az orvos-biológiai szakirodalmi információ keresésbe.. Matematika: : Bevezetés az informatikába.. Agócs László: Bevezetés a Windows használatába, a Winword 6.0 használata, az Excel használata, a Unix rendszerek használata stb.. Hajtman Béla: Matematika gyógyszerész hallgatók részére. SOTE egyetemi jegyzet,. Hajtman Béla: Matematika orvosok és gyógyszerészek részére (egyetemi segédtankönyv). Medicina Kiadó,. Hajtman Béla: Feladatgyűjtemény az első éves gyógyszerészhallgatók matematika című tantárgyához. SOTE Gyógyszerésztudományi Kar, 1995. : NIIF információs füzetek. URL: http:/www.iif.hu : Alan Grant és mtsai.. Angol gyógyszerész szaknyelv I.: Jusztina N. Jánossy, Zsuzsa Kiss, Mónika Krasznai and Gabriella Marschalkó: Textbook for students of Pharmacy. Debrecen, 2005. Orvosi német I.: Kókai: Medizinische Fachsprache. 2005. Általános német I.:
Kókai: Medizinische Fachsprache. 2005. Biofizika: : Biofizikai mérések. Debreceni Egyetemi Jegyzet, 2001. Damjanovich Sándor, Mátyus László: Orvosi biofizika. 1. Medicina Kiadó, 2000. ISBN: 963-242-653-3. : Biofizika. URL: http://biophys.med.unideb.hu/ Gyógyszerészi anatómia: Birinyi András: Anatómia egyetemi jegyzet, DEOEC. DEOEC,. Petkó Mihály: Szövettan egyetemi jegyzet. DEOEC,. T.W. Sadler: Langman Orvosi Embryologia. Medicina Kiadó,. ISBN: 963-242-035-7. Szentágothai-Réthelyi: Funkcionális Anatómia. 8.. Medicina Kiadó,. ISBN: 963 242 564 2. Sobotta: Az ember anatómiájának atlasza 1-2. Medicina,. ISBN: 978-963-226-103-4. H. R. Ross: Szövettan. Kézikönyv és Atlasz. Medicina Kiadó,. ISBN: 978 963 226 052 5. Fizikai kémia I.: Póta Gy.: Fizikai kémia gyógyszerészhallgatók számára (egyetemi jegyzet). 6. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2008. Erdey-Grúz T., Schay G.: Elméleti fizikai kémia I-II-III,. TK 1962.,. Liszi J., Schiller R., Ruff I., Varsányi Gy.: Bevezetés a fizikai kémiába. MK, Bp. 1983,. Erdey-Grúz T.: A fizikai kémia alapjai. MK, Bp. 1972,,. Erdey-Grúz T., Schay G.: Elméleti fizikai kémia I-II-III,. TK 1962.,. P. W. Atkins: Fizikai kémia, I-II-III, A tankönyvi feladatok megoldása. TK Budapest, 1992. P. J. F. Griffiths, J. D. R. Thomas: Fizikai kémiai számítások. MK, Bp.,. J. Bares, C. Cerny, V. Fried, J. Pick: Fizikai kémiai számítások. TK Budapest,. R. Chang: : Physical Chemistry with Applications to Biological Systems. Macmillan, New York 1977.,. Gyógyszerészi latin II.: Dr. Nagy József: Orvosi latin nyelvi alapismeretek.. Répás László: Bevezetés az orvosi latin nyelvbe.. Répás László, Bóta Balázs: Medi-Lingua - Orvosi szaknyelvoktatási e-learning oldal. URL: http://www.medi-lingua.hu KÖTELEZŐ ÉS AJÁNLOTT IRODALOM Korszerű elsősegélynyújtás: Andics László: Alapfokú és közúti elsősegély. SubRosa, 1994. Betlehem József: Első teendők sürgős esetekben elsősegélynyújtás. Medicina Könyvkiadó Zrt., 2012. Szerves kémia elmélet I.: Antus S., Mátyus P.: Szerves Kémia. Tankönyvkiadó, 2005. Novák L., Nyitrai J.: Szerves Kémia. Műegyetemi Kiadó, 1998. Furka Á.: Szerves Kémia. Tankönyvkiadó,. ISBN: 963 1812 588. Bruckner Győző: Szerves Kémia I/1., II/1., II/2.,. Tankönyvkiadó,. Berényi S., Patonay T.: Szerves Kémiai Laboratóriumi Gyakorlatok (Gyógyszerészhallgatók számára). Kossuth Egyetemi Kiadó, 1999. Litkei Gy.-Patonay T.: Szerves Kémiai Feladatgyűjtemény. Tankönyvkiadó,. Szervetlen és kvalitatív analitikai kémia gyakorlat: Dr. Barcza Lajos, Dr. Buvári Ágnes: A minőségi kémiai analízis alapjai. Medicina Könyvkiadó Rt., 1997. : Magyar Gyógyszerkönyv I-IV.. 7. Medicina Könyvkiadó Rt., 1993. Lázár István, Emri József és Győri Béla: Szervetlen kémiai gyakorlatok. DE, TTK jegyzete, 2009. Dr. Lengyel Béla: Általános és szervetlen kémiai praktikum. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990,. Szervetlen és kvalitatív analitikai kémia elmélet: Dr. Barcza Lajos, Dr. Buvári Ágnes: A minőségi kémiai analízis alapjai. Medicina Könyvkiadó Rt., 1997. Gergely Pál,Erdődi Ferenc, Vereb György: Általános és bioszervetlen kémia. Semmelweis Kiadó, 1997. Sóvágó Imre: Szervetlen kémia I., A nemfémes elemek és vegyületeik (oktatási segédanyag).. N.N. Greenwood, A. Earnshaw: Az elemek kémiája I III.. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 1999. Szerves kémia gyakorlat I.: Berényi S., Patonay T.: Szerves Kémiai Laboratóriumi Gyakorlatok (Gyógyszerészhallgatók számára). Kossuth Egyetemi Kiadó, 1999. Orvosi német II.: 215
18. FEJEZET Kókai: Medizinische Fachsprache. 2005. Angol gyógyszerész szaknyelv II.: Jusztina N. Jánossy, Zsuzsa Kiss, Mónika Krasznai and Gabriella Marschalkó: Textbook for students of Pharmacy. Debrecen, 2005. Gyógyszerészi biológia II.: : Genetika jegyzet I-II-III. megfelelő fejezetei. 2003. : Biológia II.. 2000. : Biológiai gyakorlatok II. füzet, Sejtbiológia. 1994. : Biológiai gyakorlatok III. füzet. 1994. Oláh Éva: Klinikai genetika. Medicina Kiadó, 1999. Robert L. Nussbaum, Roderick R. McInnes, Huntington F. Willard, Ada Hamosh: Thompson & Thompson Genetics in Medicine. 7th Edition. Saunders Elsevier, 2007. ISBN: 9781416030805. Hartl, D.L: Essential genetics. 5.2011. Thomas D., Gelehrter, Francis S., Collins, David Ginsburg: Principles of medical genetics. 2. Williams & Wilkins, 1998. ISBN: 0683034456. Passarge, E.: Color Atlas of Genetics. Thieme, 2001. Tom Strachan and Andrew Read: Human Molecular Genetics. 4th edition. Garland Science, 2011. ISBN: 978-0-815-34149-9. 2. év Fizikai kémia II.: Dr. Csongor Józsefné, Dr. Horváthné Dr. Csajbók Éva, Dr. Kathó Ágnes : Fizikai kémiai laboratóriumi gyakorlatok I, egyetemi jegyzet. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2008. Dr. Ősz Katalin, Dr. Bényei Attila: Fizikai kémiai laboratóriumi gyakorlatok II, egyetemi jegyzet. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2008. Erdey-Grúz Tibor, Proszt János: Fizikai kémiai praktikum I-II,. TK, Bp., 1967.,. Pataki László, Zapp Erika: Analitikai kémia. TK, Bp., 1972.,. Csányi László, Farsang György, Szakács Ottó: Műszeres analízis. TK, Bp., 1969.,. Gyógyszerészeti növénytan elmélet: Haraszti Árpád: Növényszervezettan és növényélettan. Tankönyvkiadó, Budapest, 1979,. Simon Tibor: A magyarországi edényes flóra határozója. 216 Tankönyvkiadó, 1992. Dános Béla: Farmakobotanika, a gyógynövénytan alapjai (Kemotaxonómia). Argumentum Budapest, 1997. Humán Élettan I.: Fonyó Attila: Élettan gyógyszerészhallgatók részére. Medicina Kiadó, 1998. J.B. West: Best and Taylor's Physiological Basis of Medical Practice. 12. Williams & Wilkins,Baltimore,1990,. R. M. Berne, M. N. Levy, B. M. Koeppen, B. A. Stanton: Physiology. 5. Mosby Co., St. Luis., 2003. A.C. Guyton, J. E. Hall : Textbook of Medical Physiology. 10. Philadelphia, 2000. Kolloidkémia elmélet : Szántó Ferenc: A kolloidkémia alapjai. JATEPress, 1999. Patzkó Ágnes: A kolloidika alapjai. JATEPress, 1998. G.T. Barnes, I.R. Gentle: Interfacial Science. Oxford University Press, 2005. Kolloidkémia gyakorlat: Dr. Berka Márta, Dr. Nagy Zoltán, Dr. Novák Levente: Kolloidkémiai gyakorlatok.. G.T. Barnes, I.R. Gentle: Interfacial Science. Oxford University Press, 2005. Kvantitatív analitikai kémia I.: Pungor Ernő: Analitikai Kémia.. Burger Kálmán: A kémiai analízis alapjai: Kémiai és műszeres elemzés. Semmelweis Kiadó, 1999. : VII. Magyar Gyógyszerkönyv. Medicina Kiadó, 1993. Farkas Etelka, Fábián István, Kiss Tamás, Posta József, Tóth Imre, Várnagy Katalin: Általános és analitikai kémiai példatár.. Leíró biokémia: Ádám Veronika: Orvosi Biokémia. Medicina Könyvkiadó, 2006. Fésüs László: Biokémia sillabusz orvostanhallgatóknak. Nyomdaipari Szolgáltató KKT., Debrecen, 1996. L. Stryer, W.H.: Biochemistry. New York,. Szerves kémia gyakorlat II.: Berényi S., Patonay T.: Szerves Kémiai Laboratóriumi Gyakorlatok (Gyógyszerészhallgatók számára). Kossuth Egyetemi Kiadó, 1999.
Génsebészet: Watson, JD, Witkowski, J, Gilman, M and Zoller, M.: Recombinant DNA. Second edition. Scientific American Books, 1992. ISBN: 0-7167-2282-8. Tom Strachan and Andrew Read: Human Molecular Genetics. 4th edition. Garland Science, 2011. ISBN: 978-0-815-34149-9. Orvosi német III.: Kókai: Medizinische Fachsprache. 2005. A molekuláris biológia legújabb eredményei: B. Lewin: Genes IX.. Oxford University Press, Oxford, 2009. Primrose, S., Twyman, R. : Principles of Gene Manipulation and Genomics, Business and Technology Management,. University of York, 2006. Általános német I.: Kókai: Medizinische Fachsprache. 2005. Szerves kémia elmélet II.: Antus S., Mátyus P.: Szerves Kémia. Tankönyvkiadó, 2005. Novák L., Nyitrai J.: Szerves Kémia. Műegyetemi Kiadó, 1998. Furka Á.: Szerves Kémia. Tankönyvkiadó,. ISBN: 963 1812 588. Bruckner Győző: Szerves Kémia I/1., II/1., II/2.,. Tankönyvkiadó,. Berényi S., Patonay T.: Szerves Kémiai Laboratóriumi Gyakorlatok (Gyógyszerészhallgatók számára). Kossuth Egyetemi Kiadó, 1999. Gyógynövény- és drogismeret elmélet I.: Tóth László: Gyógynövények, drogok, fitoterápia.. 2005. William C Evans: Pharmacognosy. 16th. Saunders Ltd., 2009. ISBN: 978-0702029332. Gyógynövény- és drogismeret gyakorlat I.: William C Evans: Pharmacognosy. 16th. Saunders Ltd., 2009. ISBN: 978-0702029332. : VIII. Magyar Gyógyszerkönyv.. Tóth László: Gyógynövények, drogok, fitoterápia.. 2005. KÖTELEZŐ ÉS AJÁNLOTT IRODALOM Gyógyszerészeti biokémia: : Gyógyszerészeti Biokémia sillabusz (elektronikus formában jelenik meg az intézet honlapján).. Ádám Veronika: Orvosi biokémia. Medicina Könyvkiadó Zrt., 2006. : Biokémia gyakorlatok. Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet, Debreceni Egyetem, 2007. Gyógyszertechnológia I. elmélet: Kedvessy Gy.: Gyógyszertechnológia. Medicina Kiadó,. Bauer-Frőmming-Führer: Pharmazeutische Technologie. 1998. : Acta Pharmaceutica Hungarica (folyóirat).. : Gyógyszerészet (folyóirat).. Rácz I.-Selmeczi B.: Gyógyszertechnológia 1-3.. Medicina Kiadó, 2001. Gyógyszertechnológia I. gyakorlat: Bácskay I., Siposné Fehér Pálma,fenyvesi Ferenc, Váradi Judit, Kocsán Réka, Vecsernyés Miklós: Receptúrai gyógyszer-készítés jegyzet. Debreceni Egyetem, 2004. : Pharmacopoea Hungarica Ed. VII. Tomus I-IV.. Medicina Kiadó, 1992. : Pharmacopoea Hungarica Ed. VIII.. Medicina Kiadó, 2003. : Formulae Normales Editio VI.. Medicina Kiadó, 1995. : Formulae Normales Editio VII.. Melánia Kiadó, 2003. Humán Élettan II.: Fonyó Attila: Élettan gyógyszerészhallgatók részére. Medicina Kiadó, 1998. : ÉLETTANI GYAKORLATOK jegyzet, átdolgozott, bővített kiadás. DEOEC, 2008. : Élettani Munkafüzet gyógyszerész és molekuláris biológus hallgatók részére. DEOEC, 2008. J.B. West: Best and Taylor's Physiological Basis of Medical Practice. 12. Williams & Wilkins,Baltimore,1990,. R. M. Berne, M. N. Levy, B. M. Koeppen, B. A. Stanton: Physiology. 5. Mosby Co., St. Luis., 2003. A.C. Guyton, J. E. Hall : Textbook of Medical Physiology. 10. Philadelphia, 2000. Kvantitatív analitikai kémia II. elmélet: Burger Kálmán: Az analitikai kémia alapjai. Semmelweis Kiadó, 1999. Pungor Ernő: Analitikai Kémia. 217
18. FEJEZET. Farkas Etelka, Fábián István, Kiss Tamás, Posta József, Tóth Imre, Várnagy Katalin: Általános és analitikai kémiai példatár.. Barcza Lajos: A mennyiségi kémiai analízis gyakorlati kézikönyve. Medicina Kiadó, 2005. Kvantitatív analitikai kémia II. gyakorlat: Burger Kálmán: Az analitikai kémia alapjai. Semmelweis Kiadó, 1999. Pungor Ernő: Analitikai Kémia.. Barcza Lajos: A mennyiségi kémiai analízis gyakorlati kézikönyve. Medicina Kiadó, 2005. Farkas Etelka, Fábián István, Kiss Tamás, Posta József, Tóth Imre, Várnagy Katalin: Általános és analitikai kémiai példatár.. Orvosi német IV.: Kókai: Medizinische Fachsprache. 2005. Modern biofizikai mérőmódszerek a biológiában és az orvostudományban: Damjanovich Sándor, Fidy Judit, Szöllősi János: Orvosi biofizika. 2. Medicina Kiadó, 2006. ISBN: 963-226-024-4. Szabó Gábor: Sejtbiológia. 2. Medicina Kiadó, 2008. 3. év Gyógynövény- és drogismeret elmélet II. : Tóth László: Gyógynövények, drogok, fitoterápia. DE Kossuth Egyetemi Kiadó, 2005. William C Evans: Pharmacognosy. 16th. Saunders Ltd., 2009. ISBN: 978-0702029332. Gyógynövény- és drogismeret gyakorlat II.: William C Evans: Pharmacognosy. 16th. Saunders Ltd., 2009. ISBN: 978-0702029332. : VIII. Magyar Gyógyszerkönyv.. Tóth László: Gyógynövények, drogok, fitoterápia. DE Kossuth Egyetemi Kiadó, 2005. Gyógyszerészi kémia I. elmélet: Sztaricskai Ferenc: Gyógyszerészi kémia alapjai I. KLTE, 1999. Herczegh Pál: Gyógyszerészi kémia II. házijegyzet. 218. Fülöp-Noszál-Szász-Novák: Gyógyszerészi Kémia. Semmelweis Kiadó, 2010. : Gyógyszerészi Kémiai Gyakorlatok házi jegyzet 1.. : Magyar Gyógyszerkönyv Ph.Hg VIII.. Gyógyszerészi kémia I. gyakorlat : Sztaricskai Ferenc: Gyógyszerészi kémia alapjai I. KLTE, 1999. Herczegh Pál: Gyógyszerészi kémia II. házijegyzet.. Fülöp-Noszál-Szász-Novák: Gyógyszerészi Kémia. Semmelweis Kiadó, 2010. : Gyógyszerészi Kémiai Gyakorlatok házi jegyzet 1.. : Magyar Gyógyszerkönyv Ph.Hg VIII.. Gyógyszertechnológia II. elmélet: Rácz I.-Selmeczi B.: Gyógyszertechnológia 1-3.. Medicina Kiadó, 2001. Kedvessy Gy.: Gyógyszertechnológia. Medicina Kiadó,. Bauer-Frőmming-Führer: Pharmazeutische Technologie. 1998. : Acta Pharmaceutica Hungarica (folyóirat).. : Gyógyszerészet (folyóirat).. Gyógyszertechnológia II. gyakorlat : Bácskay I., Siposné Fehér Pálma,fenyvesi Ferenc, Váradi Judit, Kocsán Réka, Vecsernyés Miklós: Receptúrai gyógyszer-készítés jegyzet. Debreceni Egyetem, 2004. : Pharmacopoea Hungarica Ed. VII. Tomus I-IV.. Medicina Kiadó, 1992. : Formulae Normales Editio VI.. Medicina Kiadó, 1995. Klinikai biokémia I.: Dr. Kappelmayer János, Prof. Dr. Muszbek László: Laboratóriumi diagnosztikai gyakorlatok. egyetemi jegyzet, 2010. William J. Marshall: Klinikai Kémia. Medicina Könyvkiadó Rt., 2003. William J. Marshall, Stephan K. Bangert, Marta Lapsley: Clinical Chemistry. 7th Edition. Mosby-Elsevier, 2012. PROFEX NÉMET felsőfokú nyelvvizsga előkészítő I.: Betty Bagossy: Deutsch Für Mediziner..
Általános német I.: Kókai: Medizinische Fachsprache. 2005. Gyógyszerészeti segédanyagok: : Magyar és Európai Gyógyszerkönyv.. Gyógyszerészi kémia II. elmélet: Gunda T. Sztaricskai F.: Gyógyszerészi kémia alapjai III. DEOEC, 2009. Herczegh Pál: Gyógyszerészi kémia II. házijegyzet.. Fülöp-Noszál-Szász-Novák: Gyógyszerészi Kémia. Semmelweis Kiadó, 2010. : Gyógyszerészi Kémiai Gyakorlatok házi jegyzet 2... : Magyar Gyógyszerkönyv Ph.Hg VIII.. Gyógyszerészi kémia II. gyakorlat : Gunda T. Sztaricskai F.: Gyógyszerészi kémia alapjai III. DEOEC, 2009. Herczegh Pál: Gyógyszerészi kémia II. házijegyzet.. Fülöp-Noszál-Szász-Novák: Gyógyszerészi Kémia. Semmelweis Kiadó, 2010. : Gyógyszerészi Kémiai Gyakorlatok házi jegyzet 2... : Magyar Gyógyszerkönyv Ph.Hg VIII.. Gyógyszertechnológia III. elmélet: Rácz I.-Selmeczi B.: Gyógyszertechnológia 1-3.. Medicina Kiadó, 2001. Kedvessy Gy.: Gyógyszertechnológia. Medicina Kiadó,. Bauer-Frőmming-Führer: Pharmazeutische Technologie. 1998. : Acta Pharmaceutica Hungarica (folyóirat).. : Gyógyszerészet (folyóirat).. Gyógyszertechnológia III. gyakorlat: Bácskay I., Siposné Fehér Pálma,fenyvesi Ferenc, Váradi Judit, Kocsán Réka, Vecsernyés Miklós: Receptúrai gyógyszer-készítés jegyzet. Debreceni Egyetem, 2004. : Pharmacopoea Hungarica Ed. VII. Tomus I-IV.. Medicina Kiadó, 1992. : Formulae Normales Editio VI.. Medicina Kiadó, 1995. Rácz I.-Selmeczi B.: Gyógyszertechnológia 1-3.. Medicina Kiadó, 2001. Prágai Gábor: Tabletták és kapszulák előállítása és vizsgálata-jegyzet. Debrecen, 2000. KÖTELEZŐ ÉS AJÁNLOTT IRODALOM Immunológia: Czirják L.: Klinikai Immunológia. Medicina Kiadó, 2006. Falus András, Buzás Edit, Rajnavölgyi Éva: Az immunológia alapjai. Semmelweis Kiadó, 2007. Erdei Anna: Immunológiai módszerek. Medicina Kiadó, 2006. Erdei Anna, Sármay Gabriella, Prechl József: Immunológia. Budapest. Medicina Könyvkiadó Zrt., 2012. ISBN: 978-963-226-370-0. Klinikai biokémia II.: Dr. Kappelmayer János, Prof. Dr. Muszbek László: Laboratóriumi diagnosztikai gyakorlatok. egyetemi jegyzet, 2010. William J. Marshall: Klinikai Kémia. Medicina Könyvkiadó Rt., 2003. William J. Marshall, Stephan K. Bangert, Marta Lapsley: Clinical Chemistry. 7th Edition. Mosby-Elsevier, 2012. A látás funkcionális anatómiája: Kandel, Schwartz, Jessell: Principles of Neural Sciences. 4. Mcdraw and Hill, 2000. Edited by Gordon M. Shepherd: The Synaptic Organization of the Brain. Edition 5.2003. ISBN: 13: 978-0195159561. Az idegi szabályozás válogatott kérdései: Neuronok és neuronhálózatok modellezése: Christof Koch and Idan Segev: Methods in Neuronal Modeling, From Synapses to Networks. MIT Press, Cambridge, Massachusetts, and London, England, 1991. PROFEX NÉMET felsőfokú nyelvvizsga előkészítő II.: Betty Bagossy: Deutsch Für Mediziner.. 4. év Gyógyszerhatástan I. elmélet: Tósaki Árpád: A gyógyszerhatástan válogatott fejezetei. Debreceni Egyetem, egyetemi jegyzet, 2011. Vizi E. Szilveszter: Humán farmakológia. Medicina Kiadó, 2002. Fürst. Zs.: Farmakológia (legújabb kiadás). Medicina Kiadó,. Dr. Tósaki Árpád: Gyógyszerhatástan és terápia. URL: http://gyogyszertankonyv.med.unideb.hu/jegyzetek.php 219
18. FEJEZET Gyógyszerészi műszeres bioanalitika I.: Burger Kálmán: A kémiai analízis alapjai: Kémiai és műszeres elemzés. Semmelweis Kiadó, 1999. Burger Kálmán: Az analitikai kémia alapjai. Semmelweis Kiadó, 1999. Kalász Huba, Lengyel József : A gyógyszerek szervezetbeni sorsa és vizsgáló módszerei. Semmelweis Kiadó, 2007. : VIII. Magyar Gyógyszerkönyv.. Dinya Zoltán: Elektron spektroszkópia. Tankönyvkiadó, 1979,. Dinya Zoltán: Szerves tömegspektrometria. DE Egyetemi kiadó, 2002. Dinya Zoltán: Infravörös spektroszkópia. Tankönyvkiadó, 1981,. Balla József: A gázkromatográfia analitikai alkalmazásai. Budapest: Abigél Bt., 1997. Görög Sándor: Spektrofotometriás gyógyszeranalízis. Akadémiai Kiadó, 1993. Dr. Bak István: Műszeres analitikai technikák a gyógyszerészi és bioanalitikai vizsgálatokban. URL: http://gyogyszertankonyv.med.unideb.hu/jegyzetek.php Gyógyszertechnológia IV. elmélet: Rácz I.-Selmeczi B.: Gyógyszertechnológia 1-3.. Medicina Kiadó, 2001. Kedvessy Gy.: Gyógyszertechnológia. Medicina Kiadó,. Bauer-Frőmming-Führer: Pharmazeutische Technologie. 1998. : Acta Pharmaceutica Hungarica (folyóirat).. : Gyógyszerészet (folyóirat).. Gyógyszertechnológia IV. gyakorlat: Prágai Gábor: Tabletták és kapszulák előállítása és vizsgálata-jegyzet. Debrecen, 2000. Rácz I.-Selmeczi B.: Gyógyszertechnológia 1-3.. Medicina Kiadó, 2001. Környezetanalitika: Kőmíves József: Környezeti analitika. Műegyetemi Kiadó, 2002. Papp Lajos: Környezeti minták analitikai kémiai vizsgálata. Kossuth Egyetemi Kiadó, 1998. Orvosi mikrobiológia I.: Szarka Krisztina, Kardos Gábor: Gyógyszerészeti mikrobiológia I. (egyetemi jegyzet). 2008. D. Tóth Ferenc: Az orvosi mikrobiológiai diagnosztika alapjai (egyetem jegyzet). 220 1996. Budai József, Nyerges Gábor: Védőoltások.. 5. Medicina Kiadó, 2004. Szerkesztette: Szalka András, Tímár László: Infektológia. Medicina Kiadó, 2005. Pál Tibor: Az orvosi mikrobiológia tankönyve. 1. kiadás. Medicina, 2012. ISBN: 978 963 226 353 3. Megelőző orvostan és népegészségtan: Ádány R.: Megelőző orvostan és népegészségtan. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2006. ISBN: 963 226 070 8. Kertai P.: Megelőző Orvostan. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1999. ISBN: 963 242 334 8. Dési Illés (szerk.): Népegészségtan. V.. Semmelweis, 2001. Gyógyszerhatástan gyakorlat I.: Tósaki Árpád: A gyógyszerhatástan válogatott fejezetei. Debreceni Egyetem, egyetemi jegyzet, 2011. Dr. Tósaki Árpád: Gyógyszerhatástan és terápia. URL: http://gyogyszertankonyv.med.unideb.hu/jegyzetek.php Fürst. Zs.: Farmakológia (legújabb kiadás). Medicina Kiadó,. Vizi E. Szilveszter: Humán farmakológia. Medicina Kiadó, 2002. Bioetika: Dr. Kovács József: A modern orvosi etika alapjai : Bevezetés a bioetikába. Medicina, Budapest, 1999. Dr. Kata Mihály, Kissné Dr. Kapocsi Erzsébet: Gyógyszerész - etika.. 4. bővített átdolgozott kiadás. Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar, szeged, 2001. : Betegjogi Szabályozások, 1997. évi CLIV: Törvény az egészségügyről. I-II. fejezet. Népjóléti Közlöny, 1998. jan. 12. XLVIII évf. 1. szám.. : Előadások anyaga.. Gyógyászati segédeszköz alap- és anyagismeretek a gyógyszerészi sebészi gondozáshoz: Furka I., Mikó I.: Gyógyászati segédeszköz alap- és anyagismeretek. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2011. Furka I., Mikó I.: Műtéttani alapismeretek. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012. ISBN: 987-963-318-257-4. Gyógyszerészi műszeres bioanalitika II: Dombrádi Viktor: Alapvető molekuláris biológiai módszerek.
Debrecen, 1998. : VIII. Magyar Gyógyszerkönyv.. Juhász Péter, Dux László: Klinikai laboratóriumi diagnosztika. Springer Tudományos Kiadó, 2000. William J. Marshall: Klinikai Kémia. Medicina Könyvkiadó Rt., 2003. László Ferenc, Janáky Tamás: Clinical application of radioimmunoassay. Akadémiai Kiadó, 1992. Daniel Lieble: Introduction to proteomics: tools for the new biology. Totowa, NJ: Humana Press, 2002. Susan R. Mikkelsen, Eduardo Corton: Bioanalytical chemistry. Wiley-Interscience, 2004. Gyógyszerhatástan II. elmélet: Tósaki Árpád: A gyógyszerhatástan válogatott fejezetei. Debreceni Egyetem, egyetemi jegyzet, 2011. Vizi E. Szilveszter: Humán farmakológia. Medicina Kiadó, 2002. Fürst. Zs.: Farmakológia (legújabb kiadás). Medicina Kiadó,. Dr. Tósaki Árpád: Gyógyszerhatástan és terápia. URL: http://gyogyszertankonyv.med.unideb.hu/jegyzetek.php Gyógyszerhatóanyagok polimorfizmusa: Joel Bernstein: Polymorphism in Molecular Crystals. Oxford University Press, 2002. Eds. D. Braga and F. Grepioni, Wiley: Making Crystals by Design: Methods, Techniques and Applications. 2006. Farkas Béla, Révész Piroska: Kristályosítástól a tablettázásig. Universitas Szeged, 2007. Gyógyszerügyi szervezés és management: : Gyógyszermarketing. Medicina Kiadó, 1999. : Az előadások print-outja. 2003... Vincze Z., Zelko R.: Gyógyszerügyi szervezéstan. Medicina Kiadó, 2008. Klinikai alapismeretek: Tierney LM, McPhee SJ, Papadakis MA : Korszerű orvosi diagnosztika és terápia. 5. Melánia Kiadó, Budapest, 2003. Klinikai gyógyszerészet: Mezey Géza: Klinikai gyógyszerészet. Egyetemi jegyzet, Szeged., 1992. KÖTELEZŐ ÉS AJÁNLOTT IRODALOM Orvosi mikrobiológia II.: Szarka Krisztina, Kardos Gábor: Gyógyszerészeti mikrobiológia I. (egyetemi jegyzet). 2008. D. Tóth Ferenc: Az orvosi mikrobiológiai diagnosztika alapjai (egyetem jegyzet). 1996. Budai József, Nyerges Gábor: Védőoltások.. 5. Medicina Kiadó, 2004. Szerkesztette: Szalka András, Tímár László: Infektológia. Medicina Kiadó, 2005. Pál Tibor: Az orvosi mikrobiológia tankönyve. 1. kiadás. Medicina, 2012. ISBN: 978 963 226 353 3. Gyógyszerhatástan II. gyakorlat: Fürst. Zs.: Farmakológia (legújabb kiadás). Medicina Kiadó,. Tósaki Árpád: A gyógyszerhatástan válogatott fejezetei. Debreceni Egyetem, egyetemi jegyzet, 2011. Vizi E. Szilveszter: Humán farmakológia. Medicina Kiadó, 2002. Dr. Tósaki Árpád: Gyógyszerhatástan és terápia. URL: http://gyogyszertankonyv.med.unideb.hu/jegyzetek.php A látás funkcionális anatómiája: Kandel, Schwartz, Jessell: Principles of Neural Sciences. 4. Mcdraw and Hill, 2000. Edited by Gordon M. Shepherd: The Synaptic Organization of the Brain. Edition 5.2003. ISBN: 13: 978-0195159561. 5. év Állategészségügyi alapismeretek, állatgyógyászati követelmények: Dr. Stampf Gy.: Állatgyógyászati ismeretek.. Dr.Kata M.: Állategészségügyi alapismeretek,állatgyógyászati készítmények.. Dr.Biksi-Dr.Harmath-Dr.Steiner: Állatgyógyászati terápiás útmutató.. dr.perényi: Állatgyógyászati készítmények. 1998. Biofarmácia: Minker Emil : Az alkalmazott biofarmácia alapjai.. Dévay Attila, Antal István: A gyógyszeres terápia biofarmáciai alapjai. Medicina Kiadó, 2009. Gyógyszeres interakciók: Mezey Géza: Gyógyszeres interakciók. 2002. 221
18. FEJEZET Gyógyszerészi gondozás: : Galenus kiadó ezirányú szakmai kiadványai.. Dr.Vinkler G, Dr.Samu A.: Gyógyszerészi diabetes gondozás.. Gyógyszerészi kommunikáció: Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Tömegkommunikációs Kutatóközpont,,. Gyógyszerészi pszichológia: Csabai Márta és Molnár Péter: Egészség, betegség, gyógyítás. Springer Hungarica Kiadó, Budapest, 1999. Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Tömegkommunikációs Kutatóközpont,,. Segerstrale, U.- Molnár P.: Nem verbális kommunikáció: ahol a természet a kultúrával találkozik. Typotex Kiadó, 2001. Robin C. Fraser: Az alapellátás módszertana. Melánia Kiadó, Budapest, 1998. Jogi ismeretek gyógyszerészeknek: : Vonatkozó jogszabályok.. : Vonatkozó jogszabályok.. Klinikai farmakológia: Lakner G., Renczes G., Antal J.: Klinikai vizsgálatok Kézikönyve. Springmed, 2008. Középüzemi gyógyszergyártás: Rácz I.-Selmeczi B.: Gyógyszertechnológia 1-3.. Medicina Kiadó, 2001. Radiogyógyszerészet: Környei József: A nukleáris medicina fizikai-kémiai alapjai. (Bevezetés az in vivo izotóp alkalmazásba.). Egyetemi jegyzet, KLTE, Debrecen,, 1997. Jánoki Győző - Láng Jenő: Radioaktív gyógyszerek az izotópdiagnosztikában és terápiában.. Földes Iván: Klinikai izotópdiagnosztika és terápia... Nagy Lajos György - Nagyné László Krisztina: Radiokémia és izotóptechnika. Műegyetemi Kiadó, Budapest, 1997. Fitofarmakológia: Dr. Juhász Béla: Szemelvények a fitofarmakológia és fitoterápia tárgyköréből. URL: http://gyogyszertankonyv.med.unideb.hu/jegyzetek.php 222