Vizsgaszervezés rendje 2013.



Hasonló dokumentumok
Az új Országos Képzési Jegyzék bevezetése

Jogszabályok, jogszabály módosítások. WAYDA IMRÉNÉ Képzési és Szaktanácsadási Igazgatóság igazgatóhelyettes

A komplex szakmai vizsgáztatás jogszabályi háttere 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet

oktatóközpont ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ FOCUS OKTATÁSI KFT.

Dr. Henczi Lajos. A komplex szakmai vizsgához kapcsolódó díjazási rendszer

Szabóky Adolf. Általános és Szakképző Iskola BIZONYÍTVÁNYNYOMTATVÁNYOK KEZELÉSI, BIZONYÍTVÁNY, BIZONYÍTVÁNYMÁSODLAT KIÁLLÍTÁSI ÉS KIADÁSI SZABÁLYZATA

A komplex szakmai vizsgáztatás szabályainak jogkövetése

Közlemény januárjától 2016 decemberéig az írásbeli és interaktív vizsganapokat, illetőleg a futárnapot az alábbi táblázat tartalmazza:

Közlemény januárjától 2017 márciusáig az írásbeli és interaktív vizsganapokat, illetőleg a futárnapot az alábbi táblázat tartalmazza:

Közlemény. I. Eljárásrend a 150/2012. (VII.6.) Korm. rendeletben szereplő szakképesítések iskolarendszeren kívüli képzés komplex vizsgái esetében

A 86. sorszámú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal feladatai a vizsgaelnöki névjegyzékkel és a vizsgaelnöki kijelöléssel kapcsolatban

Moduláris vizsgáztatás szervezési tapasztalatai

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés

Bizonyítványnyomtatványok kezelési, bizonyítvány, bizonyítványmásodlat kiállítási és kiadási szabályzata február

A 77. sorszámú Közművelődési szakember II. megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók

Az Országos Képzési Jegyzék szerkezete, tartalma, jogszabályi keretei

SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

NGM Közlemény. Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés (OKJ azonosító száma: )

Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság

IFRS MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés

Tájékoztató a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet szerinti

A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A gyakorlati feladatoknak összhangban kell lenniük a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott feladat meghatározással (a feladat címével).

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, október

VIZSGASZERVEZÉSI ÉS LEBONYOLÍTÁSI

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

Bizonyítványnyomtatványok kezelési, bizonyítvány, bizonyítványmásodlat kiállítási és kiadási szabályzata április

Marosi Katalin A szakmai vizsga szervezése és lebonyolítása

Az NMH SZFI központi szervező, dokument{ló, ellenőrző szerepe a szakképzésben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

S P O R T E D Z Ő S Z A K K É P E S Í T É S

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése. A szakmai vizsgáztatás rendszerének változása. Helyszín dátum

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

Magyar joganyagok - 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet - a nemzeti fejlesztési miniszt 2. oldal 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1.

1. MODULVIZSGÁK 1.1. Egészségügyi modul. Jelentkezés

Tájékoztató az ügykezelői alapvizsgáról vizsgázók részére

ÉLELMISZERIPARI TECHNIKUS VIZSGAKÖVETELMÉNYE VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

KÉPZÉSI PROGRAM. LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ OKJ azonosító: Szolnok

Tájékoztató felnőttképzési program résztvevői számára

Irányszám min. < max. PED magyar és 6 40 < 100 idegen nyelv (5) v. szakmai előkészítő tárgy (3) A N A óvodapedagógus

A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

DE-EK. 1 /

Statisztikai célú adatnyilvántartás, adatszolgáltatás Tananyag

Vizsgaszabályzat. Pallas 70 Oktatási Kft január 1. Érvényes: visszavonásig

Képzések, továbbképzések a GYEMSZI szervezésében, szakmai vizsgák tapasztalatai. Ridegné Cseke Irén főosztályvezető Szakképzés Szervezési Főosztály

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ (OKJ száma: )

A 95. sorszámú Színháztechnikus, szcenikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelet egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör

A 105. sorszámú Pantomimes megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelet egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE

A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

vizsgaszervezési és lebonyolítási szabályzat

A szakmai vizsgák ellenőrzése. Kálózi Erika szakmai referens Képzési Főosztály

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete

MUNKAVÉDELMI TECHNIKUS

Magyar joganyagok - 307/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet - szakképzési és felnőttképz 2. oldal (a szorzata.) 3. Az R1. a) 2. mellékletében foglalt tábl

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali

A 182. sorszámú Pénzügyi projektmenedzser-asszisztens megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 156. sorszámú Műemlékfenntartó technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A sorszámú Légi közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 11. sorszámú IT mentor megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 136. sorszámú Családsegítő asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Bérügyintéző (OKJ ; E /2015/A001) TÁVOKTATÁS! BEVEZTŐ ÁRON! A képzés kezdésének időpontja: szeptember 09.

Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság

Képzési folyamat és vizsgák az új OKJ szerint. Szolnok december 5.

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008

A Magyar Nemzeti Múzeum meghirdeti Múzeumi Gyűjtemény- és Raktárkezelő felső-középfokú szakképző tanfolyamát a 2017/2018-as tanévre

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

A 230. sorszámú Vámügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A. A képzési program

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele

A megjelent R. 26 korábbi Korm. rendeletet módosít, azonban az oktatást csupán néhány érinti. Ezekre térek ki az alábbiakban.

A 26. SORSZÁMÚ KÖZSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE. 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

NEMZETI KLÍMAVÉDELMI HATÓSÁG VIZSGASZABÁLYZAT SZEPTEMBER VIZSGASZABÁLYZAT

A 319. sorszámú Képző- és iparművészeti program- és projektszervező megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 35. sorszámú Vasútforgalmi szolgálattevő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Magiszter Menedzser Kft.

A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás

A 185. sorszámú Pénzügyi ügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 204. sorszámú Szárazépítő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A komplex szakmai vizsgáztatás rendszere

A modul{ris és a komplex szakmai vizsga összehasonlít{sa, a vizsgabizotts{g működése, feladatai a szakmai vizsg{n

A 107. sorszámú Rendezvényszervező megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör

A 320. sorszámú Médiaművészeti program- és projektszervező megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 108. sorszámú Festő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 16. sorszámú Bérügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Átírás:

Vizsgaszervezés rendje 2013. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal, mint vizsgaszervező a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet, a 9/2008. (VI. 28.) SZMM rendelet alapján, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatáskörébe tartozó informatika képesítések vonatkozásában havi rendszerességgel szakmai vizsgákat szervez. A Nemzeti Munkaügyi Hivatalt (továbbiakban: NMH) vizsgaszervezésre felkérő képző intézmények az alábbiak szerint tájékozódhatnak a vizsgaszervezés felkéréséről, menetéről és lebonyolításáról. 1. Befogadó nyilatkozat A képző intézmény vizsgaszervezésre kéri fel az NMH t: a.) amennyiben első alkalommal történik a felkérés: www.nive.hu Vizsgák NMH SZFI vizsgaközpont által szervezett szakmai vizsgák Befogadó nyilatkozat kérése (új képzők számára) b.) amennyiben nem első alkalommal történik a felkérés: www.nive.hu Vizsgák NMH SZFI vizsgaközpont által szervezett szakmai vizsgák Vizsgák ügyintézése (regisztrált képzők részére) Bejelentkezés útvonalon található űrlap kitöltését kérjük. A fenti elérhetőségeken található űrlapot kitöltést követően: elektronikusan el kell küldeni, valamint kinyomtatva, lepecsételve, aláírva faxon (477 5660), majd postai úton eljuttatni az NMH Szak és Felnőttképzési Igazgatósága, Vizsgaügyviteli főosztály, Vizsgaszervezési és Törzslapnyilvántartási osztály, Vizsgaszervező csoport (telephely címe: 1085 Budapest, Baross u. 52.) A Befogadó nyilatkozat csak abban az esetben készül el, amennyiben elektronikusan és papíralapon is beérkezik. A Befogadó nyilatkozat kiadását követően a vizsgaszervező és a képző intézmény Megállapodást kötnek, melyben rögzítik az együttműködés feltételeit. Vizsga csak a Megállapodás aláírását követően szervezhető. 2. Szakmai vizsga bejelentése A képző intézmény a szakmai vizsgák bejelentésének határidejéről a www.nive.hu Vizsgák NMH SZFI vizsgaközpont által szervezett szakmai vizsgák Vizsgabejelentési határidő táblázat 2013. alapján tájékozódhatnak. Amennyiben a bejelentendő szakmai vizsga írásbeli/interaktív vizsgatevékenységeket is tartalmaz, ezek központilag meghatározott időpontjait a www.nive.hu Vizsgák Iskolarendszeren kívüli képzések szakmai vizsgái Vizsgaidőpontok útvonalon tekinthetik meg (mind a vizsganapok, mind a vizsgafeladatok időbeosztása táblázatot szükséges megnyitni). 1

A képző intézmény a szakmai vizsga bejelentését a www.nive.hu Vizsgák NMH SZFI vizsgaközpont által szervezett szakmai vizsgák Vizsgák ügyintézése (regisztrált képzők részére) útvonalon teheti meg. A vizsga bejelentését követően kérjük, elektronikusan küldje el, valamint kinyomtatva, aláírva, lepecsételve, kinyomtatott formában faxon (477 5660), majd postai úton juttassa el az NMH Szak és Felnőttképzési Igazgatósága, Vizsgaügyviteli Főosztály, Vizsgaszervezési és Törzslapnyilvántartási Osztály, Vizsgaszervező csoportjához (telephely címe: 1085 Budapest, Baross u. 52.). 3. Szakmai vizsga bejelentését követő teendők: A szakmai vizsga bejelentését követően kérjük, a vizsgára jelentkezők alábbi dokumentumainak beküldését postai úton a NMH Szak és Felnőttképzési Igazgatósága, Vizsgaügyviteli Főosztály, Vizsgaszervezési és Törzslapnyilvántartási Osztály, Vizsgaszervező csoportjához (telephely címe: 1085 Budapest, Baross u. 52.). o Összesített táblázat, amely tartalmazza: a vizsgázó neve; születési neve; születési hely és idő; anyja neve; o Eredeti példányban: Jelentkezési lap szakmai vizsgára (20/2007.(V.21.) SZMM rendelet 6. sz. melléklete) o Bizonyítványok képző intézmény által hitelesített másolatai (a szakmai és vizsgakövetelmény (továbbiakban: SZVK) által előírt előképzettséget igazoló bizonyítványok másolata/ iskolarendszerben kiállított 8. / 10. osztály vagy érettségi bizonyítvány másolatok) o Másolati példányban: Igazolás modulzáró vizsgáról (20/2007.(V.21.) SZMM rendelet 7. sz. melléklete) o A képző intézmény által kiállított nyilatkozat az egészségügyi alkalmassági igazolások meglétéről (az eredeti igazolásokat a vizsga napján mutatja be a vizsgabizottság számára) o Képzési program o Amennyiben az SZVK egyéb feltételeket is előír, kérjük, ezek meglétének igazolását is beküldeni. Gyakorlati feladattervekkel kapcsolatos teendők: Amennyiben a bejelentett szakmai vizsga tartalmaz gyakorlati vizsgatevékenység(ek)et, a javasolt gyakorlati feladatterveket, valamint a feladatok értékeléséhez szükséges értékelő lapokat a vizsga bejelentésével azonos időben e mail ben kérjük eljuttatni: A 8. Vegyipar, 12. Nyomdaipar, 17. Kereskedelem marketing, üzleti adminisztráció és a 19. Egyéb szolgáltatások szakmacsoportok esetén: Tel.: 477 5688 Fax: 477 5667 E mail cím: szarvase@lab.hu 2

A többi szakmacsoport esetén: Tel.: 477 5685 Fax: 477 5667 E mail cím: bokodib@lab.hu Kérjük, a munkatársunk részére küldött e mailben jelöljék meg a képző intézmény nevét, a szakképesítés megnevezését és OKJ számát, a szakmai vizsga időpontjait és helyszínét. Szóbeli vizsgafeladatokkal kapcsolatos tudnivalók: A szóbeli vizsgatevékenységekhez kiadott központi szóbeli tételek elérhetősége: www.nive.hu Vizsgák Iskolarendszeren kívüli képzések szakmai vizsgái Szóbeli vizsgafeladatok A modulos rendszerű vizsgák esetén a szóbeli tételeket a modulok száma alapján lehet keresni. A szóbeli vizsgafeladatok megrendelése: Tel.: 477 5613 Fax.: 477 5677 A szóbeli vizsgafeladatokról megrendelésével kapcsolatos információk elérhetősége: www.nive.hu Vizsgák Iskolarendszeren kívüli képzések szakmai vizsgái Szóbeli vizsgafeladatok megrendelése 4. A vizsgabizottság díjazása 2013. évben A szakképesítések fokozatba való besorolását az NMH a szakmai vizsgadíj és vizsgáztatási díjak kereteiről szóló 20/2008. (XII. 17.) SZMM rendelet alapján állapítja meg. 3.. (3) A vizsgáztatási díj vizsgázónként a vizsga évének első munkanapján érvényes kötelező legkisebb munkabér (a továbbiakban: minimálbér) összegének a kerekítés szabályai szerint százas értékre kerekített: a) a vizsgabizottság elnöke részére I. kategória esetén 4,5% a, II. kategória esetén 4% a, III. kategória esetén 3,5% a, b) a vizsgabizottság tagja részére I. kategória esetén 3,5% a, II. kategória esetén 3,1% a, III. kategória esetén 2,7% a, c) a vizsgabizottság jegyzője részére I. kategória esetén 2,05% a, II. kategória esetén 1,55% a, III. kategória esetén 1,05% a. Vizsgáztatási díj I. kategória II. kategória III. kategória Elnök 4.400, Ft 3.900, Ft 3.400, Ft Vizsgabizottsági tag 3.400, Ft 3.000, Ft 2.600, Ft Jegyző 2.000, Ft 1.500, Ft 1.000, Ft 3

A 20/2008. (XII. 17.) SZMM rendelet 3..(2) alapján Ha a vizsgatevékenységek száma és a vizsgatevékenységek összideje alapján eltérő kategóriába sorolás lehetséges, úgy mindig a magasabb díjazású kategóriát kell választani. Az elnök, vizsgabizottsági tag (vizsgaszervező intézmény képviselője, területileg illetékes kamara/érdek képviselet képviselője), jegyző díjazása vizsgázónként értendő. A vizsgabizottság és a jegyző díja nem tartalmazza a felmerülő utazási, szállás költségeit, melyet a képző intézmény a vizsgáztatási díjjal együtt a vizsga helyszínén, a vizsga lezárásakor, ill. átutalással 15 napon belül köteles fizetni. 5. A vizsga költségei NMH szervezés esetén Dokumentáció + eljárási költség*: 4.500, Ft/vizsgázó Írásbeli/ interaktív vizsgafeladat díja: 2.800, Ft/feladat/vizsgázó Elrontott bizonyítvány helyett új bizonyítvány kiadásának költsége: 400 Ft/bizonyítvány 6. Az iskolarendszeren kívüli bizonyítványmásodlat költségei Az 1990. évi XCIII. az illetékről szóló törvény alapján az Iskolai bizonyítvány ideértve a felsőfokú oktatási intézmény által kiállított oklevelet is, továbbá a tanfolyami bizonyítvány másolatának, másodlatának kiállításáért 2.000 forint illetéket kell fizetni valamint 2.000 forint eljárási díj befizetése szükséges az NMH részére. 7. Az Europass bizonyítvány kiegészítő térítési díja A 20/2007.(V.21.) SZMM rendelet 32..(2) (5) alapján a szakmai vizsgát szervező intézmény állítja ki. NMH szervezésű vizsgák esetén az alábbiak szerint járunk el: A vizsgázó írásban megkéri az Europass bizonyítvány kiegészítőt a választott magyar, angol, német vagy francia nyelv megjelölésével. A kérelmező térítési díjat fizet a vizsgaszervező részére. A térítési díj összege: a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított, az adott naptári év január 1 jén érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) havi összegének öt százaléka kiegészítőlaponként. A fentiek alapján befizetendő összeg 2013. évben 4.900 Ft, amely egy magyar és egy választható (angol/német/francia) idegen nyelven kiállított bizonyítvány kiegészítőre értendő. Tel.: 477 5644; E mail cím: kocsisgne@lab.hu 4

8. Vizsgaösszesítő adatlap A képző intézmény a szakmai vizsgáról a vizsga befejezését követően a 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet, valamint a vizsgaszervezővel kötött Megállapodás alapján szakmai vizsgaösszesítő adatlapot állít ki és küld el elektronikusan a www.nive.hu Vizsgák NMH SZFI vizsgaközpont által szervezett szakmai vizsgák Vizsgák ügyintézése (regisztrált képzők részére) Bejelentkezés útvonalon a Hallgatói adatok felvitele menüpontban valamint kinyomtatva, lepecsételve, aláírva, papíralapon a vizsga lezárását követően tizenöt napon belül átad, illetve postai úton elküldi a fenti címre. További információk: 434 5779 E mail cím: longauerm@lab.hu 5