MISKOLCI EGYETEM MEGHÍVÓ A MISKOLCI EGYETEM Rektora, Hallgatói Önkormányzata és Tudományos Diákköri Tanácsa tisztelettel meghívja Önt, munkatársait, hallgatótársait a 2011. november 16. december 02. között megrendezésre kerülő TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRA
A programfüzetet szerkesztette: Dr. Dabasi Halász Zsuzsanna egyetemi docens a Miskolci Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsának titkára A szerkesztési munkát segítette: Lehoczkyné Tóth Alexandra előadó Kupcsik Lászlóné tanácsos Kiadja a Miskolci Egyetem A kiadásért felelős: Dr. Dobróka Mihály rektorhelyettes Miskolc-Egyetemváros, 2011. Példányszám: 800 2
ELŐSZÓ A Miskolci Egyetemen a hallgatói tudományos munka sok évtizedes hagyománnyal bír. Nagy szerepe van ebben azoknak a kiváló oktató-kutató tanároknak, akik a tehetséges, ambiciózus, tanulási kötelességeiket felelősen teljesítő hallgatókkal való foglalkozást, a tehetség-gondozást szívesen, önzetlenül végzik. A legfontosabb szereplők azonban a hallgatók. Szerencsére mindig vannak olyan hallgatók, akiket vonz a saját tudományos munka lehetősége. Az idén ez jelentősen növekvő tendenciát mutat, az egyetem által elnyert TÁMOP-4.2.2B/101-2010-0008 számú tehetséggondozási pályázatnak köszönhetően. A hallgatói tudományos munka megismerésének szervezett formája az évenkénti intézményi tudományos diákköri konferencia, amely különböző szakmai szekciókban ad lehetőséget a fiatalok dolgozatainak bemutatására. A 2011. évi konferencián a Miskolci Egyetem 8 kari és 1 intézeti tudományos diákköri tanácsának szervezésében 56 szekcióban 338 előadás hangzik el. A szekcióüléseket az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elhatározásának megfelelően kibővített tanszéki, intézeti illetve összevont tanszéki konferenciák formájában tartjuk meg. A szekcióülésekre és azok programjaira hívjuk és várjuk az érdeklődőket, továbbá értelemszerűen elvárjuk a szekció tudomány- illetve szakterületén tevékenykedő tanszékek oktatóit és kutatóit, valamint az előadó-szerzőkkel együtt hallgató, azonos szakon tanuló diákokat, valamint az érdeklődő ipari szakembereket. Szerencsére vannak ipari kapcsolatokhoz, munkákhoz kötődő TDK dolgozatok is és remélhetőleg ezek száma növekedni fog a jövőben. A tudományos diákköri munkában való részvétel fontos szerepet játszik az egyetemi képzésben, mert elősegítheti a hallgatók egyéni fejlődését, jutalmazásukat is jelentheti, későbbi pályafutásukat külföldi és hazai konferenciákon, külföldi részképzésben való részvételüket, doktorandusz-képzésre való felvételüket pedig előnyösen befolyásolhatja. Reméljük, hogy a 2011. évi konferencián elhangzó előadások bizonyítják majd a diákok szakirodalmi tájékozottságát, azon túl alkotóképességük fejlődését, valamint a választott téma kutatási módszereinek elsajátítását. Prof. Dr. Jármai Károly egyetemi tanár, az ETDT elnöke 3
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Díjátadó ünnepség: Díjakat átadja: 2011. december 2. péntek 11,00 órától ÁJK Mintatárgyaló Prof. Dr. Szabó Miklós egyetemi tanár, dékán Dr. Erdős Éva egyetemi docens, TDT elnök I. AGRÁRJOGI, KÖRNYEZETJOGI ÉS MUNKAJOGI SZEKCIÓ Helye: Kari tanácsterem (A/6. ép. 31.) Ideje: 2011. november 30. (szerda) 9,00 óra 1. Balogh Nikoletta, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-504 Az ügyész környezetvédelmi tevékenysége- különös tekintettel a közigazgatási- és magánjogi szakági intézkedésekre Konzulens: Dr. Szilágyi János Ede, PhD, adjunktus 2. Barta Ferenc, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-503 A közmunka kritikája a tisztes munka ára: a teljes foglalkoztatás utópia vagy valóság? Konzulens: Dr. Jakab Nóra, PhD, egyetemi tanársegéd 3. Gál Fruzsina, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-502 A borászati melléktermékek kötelező lepárlásával keletkező mezőgazdasági melléktermékek energiacélú felhasználásának lehetőségei és a vidékre gyakorolt hatásai a jogi szabályozás szempontjából Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens 4. Molnár Tamás, ÁJK-CTI, V. évfolyam A vadászterület kialakításának jogi problémái Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens 5. Nyebehaj Csilla, ÁJK-MTB-J3TB A csernelyi biomassza fűtőműhöz kapcsolódó foglalkoztatáspolitikai kérdések Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens 6. Rózsavölgyi Tibor, ÁJK-MTB-J3TB A csernelyi biomassza fűtőműhöz kapcsolódó támogatási lehetőségek Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens 7. Szilágyi Szabolcs, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-506 A csernelyi biomassza alapú energetikai rendszer kidolgozásának jogi problémái Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens 4
II. ALKOTMÁNYJOGI, INFORMÁCIÓS-ÉS MÉDIAJOGI SZEKCIÓ Helye: Államtudományi Intézet Könyvtára (A/6. 216.) Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 14,30 óra 1. Maksó Bianka, ÁJK-ÁTI, III. évfolyam J-302 Kivert biztosíték? a döntés megalapozását szolgáló adatok nyilvánossága Konzulens: Dr. habil. Majtényi László, intézeti tanszékvezető, egyetemi docens 2. Miklós István, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-502 Nemzet és önrendelkezés Konzulens: dr. Hallók Tamás, adjunktus 3. Muskovits András, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-501 A magyar választási rendszer az arányosság tükrében Konzulens: dr. Hallók Tamás, adjunktus 4. Pohubi Máté, ÁJK-ÁTI, IV. évfolyam J - 403 A szerzett jogok alkotmányos védelme Konzulens: Prof. Dr. Paulovics Anita, intézeti tanszékvezető, egyetemi tanár 5. Török Erzsébet Zsuzsanna, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J - 508 A betegjogok alkotmányos kérdései Konzulens: Prof. Dr. Paulovics Anita, intézeti tanszékvezető, egyetemi tanár III. BÜNTETŐJOGI SZEKCIÓ Helye: Bűnügyi Tudományok Intézetének Könyvtára (A/6. ép. 131. szoba) Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 13,30 óra 1. Divinyi Katalin, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-402 Mediáció és resztoratív igazságszolgáltatás a büntetés - végrehajtási intézetekben Konzulens: Prof. Dr. Görgényi Ilona, intézeti tanszékvezető, egyetemi tanár 2. Kádas Dalma, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-404 A fogyasztóvédelmi büntetőjog és az élelmiszer-büntetőjog kapcsolata, különös tekintettel az élelmiszer-és a borhamisításra Konzulens: Prof. Dr. Görgényi Ilona, intézeti tanszékvezető, egyetemi tanár 3. Nagy Ádám, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-401 Jogos védelem a bírói gyakorlatban Konzulens: Dr. Gula József, PhD, egyetemi docens 4. Soltész Bertalan, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-405 A kábítószer-bűnözés tendenciái- A magyar és a német drogtörvény összehasonlítása Konzulens: Dr. Sántha Ferenc, PhD, egyetemi docens 5
5. Toma Barbara, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-508 Változások a jogos védelem területén, avagy a védelmi jog határainak kiterjesztése Konzulens: Dr. Gula József, PhD, egyetemi docens IV. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI ÉS BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSI JOGI SZEKCIÓ Helye: Bűnügyi Tudományok Intézetének Könyvtára (A/6. ép. 131. szoba) Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 16,00 óra 1. Bernáth Bernadett, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-504 Emberi jogok a büntetés-végrehajtási jogban Konzulens: Dr. Nagy Anita, PhD, egyetemi docens 2. Gonda Éva, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-402 A Nemzeti Védelmi Szolgálat és a megbízhatósági vizsgálat Konzulens: dr. Jánosi Andrea, egyetemi tanársegéd 3. Guzi Zsuzsanna, ÁJK-BTI, III. évfolyam J-304 Állat-asszisztált terápiák a büntetés-végrehajtási intézetekben Konzulens: Dr. Nagy Anita, PhD, egyetemi docens 4. Kós Gergő, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-508 Daktiloszkópia - a bűnüldözés szolgálatában Konzulens: Prof. Dr. Farkas Ákos, intézetigazgató egyetemi tanár 5. Orsós András, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-506 A büntető igazságszolgáltatás hatékonyságának problémái a korrupció elleni fellépésben Konzulens: Prof. Dr. Farkas Ákos, intézetigazgató egyetemi tanár 6. Országh Márta Rózsa, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-405 A büntetőeljárási törvény módosításának hatása az eljárási garanciákra Konzulens: Dr. Róth Erika, PhD, intézeti tanszékvezető egyetemi docens V. EURÓPAJOGI ÉS NEMZETKÖZI JOGI SZEKCIÓ Helye: Kari tanácsterem (A/6. ép. 31.) Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 10,00 óra 1. Béres Attila, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-501 Az immunitás jogintézménye a nemzetközi közjogban, különös tekintettel az államfők immunitására Konzulens: Dr. Kirs Eszter, PhD, adjunktus 2. Brebán Zsófia, ÁJK-ENI, V. évfolyam A nemzetközi tengeri csatornázás problematikája Közép-Amerikában Konzulens: Dr. Raisz Anikó, PhD, adjunktus 6
3. Fülöp Ádám Máté, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-504 A háborús bűntettek fogalma a nemzetközi büntetőjogban Konzulens: Dr. Kirs Eszter, PhD, adjunktus 4. Kiss Gergely Attila, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-503 Az uniós fellépés lehetőségei és kilátásai a nemzetközi politikai színtéren, különös tekintettel az Európai Külügyi Szolgálat működésének tapasztalataira Konzulens: Dr. Lévayné Prof. Dr. Fazekas Judit, intézeti tanszékvezető egyetemi tanár 5. Lechner Mirjam, ÁJK-ENI, V. évfolyam Guatemala Az Emberi Jogok Amerikaközi Bírósága és Ítéletei Konzulens: Dr. Raisz Anikó, PhD, adjunktus 6. Prieger Adrienn, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-508 A nők helyzete az iszlám jogban Konzulens: Dr. Raisz Anikó, PhD, adjunktus 7. Radóczné Fekete Anikó, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-502 Az állatok jogai a nemzetközi jogban Konzulens: Dr. Raisz Anikó, PhD, adjunktus 8. Szabó Viktória, ÁJK-ENI, IV. évfolyam J-403 Az áldozatok a nemzetközi büntetőeljárásban Konzulens: Dr. Kirs Eszter, PhD, adjunktus VI. JOGELMÉLETI SZEKCIÓ Helye: Jogtörténeti Intézet Könyvtára (A/6. ép. 220. szoba) Ideje: 2011. november 23. (szerda) 16,00 óra 1. Gyovai Márk, ÁJK-JTI, IV. évfolyam J-406 Jog és közgazdaságtan a magyar polgári jogban Konzulens: dr. Hegyi Szabolcs, adjunktus 2. Németh Nóra, ÁJK-JTI, III. évfolyam J-304 A szabadságkorlátozó elvek rendszere Konzulens: dr. Hegyi Szabolcs, adjunktus 3. Sánta Csaba, ÁJK-JTI, V. évfolyam A hálózatelmélet jog(elmélet)i alkalmazása Konzulens: Prof. Dr. Szabó Miklós, intézeti tanszékvezető egyetemi tanár 7
VII. JOGTÖRTÉNETI ÉS RÓMAI JOGI SZEKCIÓ Helye: Jogtörténeti Intézet Könyvtára (A/6. ép. 220. szoba) Ideje: 2011. november 22. (kedd) 14,00 óra 1. Barta Ferenc, ÁJK-JTI V. évfolyam J- 503 A Nürnbergi törvényszék és a magyar népbíróságok Konzulens: dr. Turkovicsné Dr. Koncz Ibolya Katalin, PhD, egyetemi docens 2. Dornfeld László ÁJK-JTI II. évfolyam J- 203 A sabinianusok és a proculianusok a principatus kori Rómában Konzulens: Dr. Sáry Pál, PhD, egyetemi docens 3. Ristowski Mirjam, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-402 Jó szerencsét! Segít a bányatársláda Konzulens: dr. Turkovicsné Dr. Koncz Ibolya Katalin, PhD, egyetemi docens VIII. KERESKEDELMI JOGI SZEKCIÓ Helye: Kari tanácsterem (A/6. ép. 31.) Ideje: 2011. november 24. (kedd) 14,00 óra 1. Fekete Georgina Liza, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-506 A szerződési szabadság korlátai a versenyjogban Konzulens: Ujváriné dr. Antal Edit, egyetemi adjunktus 2. Kovács József, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-501 A bankkölcsönszerződések aktuális jogkérdései, különös tekintettel az egyoldalú szerződésmódosítás jogára és az előtörlesztésre Konzulens: Dr. Barta Judit, PhD, intézeti tanszékvezető egyetemi docens 3. Tóth Ladislav, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-504 Információs megállapodások az uniós jog tükrében Konzulens: Dr. Barta Judit, PhD, intézeti tanszékvezető egyetemi docens IX. KÖZIGAZGATÁSI JOGI SZEKCIÓ Helye: Kari Könyvtár Ideje: 2011. november 23. (szerda) 16,00 óra 1. Cseh Gergely, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-503 A közösségi portálok árnyoldalai Konzulens: dr. Czékmann Zsolt, egyetemi tanársegéd 8
2. Jámbor Adrienn, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-501 Ebrendészet és állatvédelem Konzulens: Prof. Dr. Paulovics Anita, intézeti tanszékvezető, egyetemi tanár Konzulens: Prof. Dr. Bragyova András,DSc, egyetemi tanár 3. Klemm Dávid, ÁJK-ÁTI, IV. évfolyam J-405 Jogorvoslat a közigazgatási eljárásban Konzulens: Prof. Dr. Paulovics Anita, intézeti tanszékvezető, egyetemi tanár 4. Szilágyi Blanka, ÁJK-ÁTI, III. évfolyam J-304 Járások múltja, jelene és jövője Konzulens: dr. Bodnár Norbert, egyetemi tanársegéd 5. Tantó Csilla, ÁJK-ÁTI, IV. évfolyam J-401 A miskolci paneltűz szerencsétlen véletlenek végjátéka vagy? Konzulens: dr. Turkovics István, egyetemi tanársegéd Konzulens: Dr. Tisza Tamás, B-A-Z Megyei Főügyészség, Főügyészségi ügyész X. PÉNZÜGYI JOGI SZEKCIÓ Helye: Kari Tanácsterem (A/6. ép. 31.) Ideje: 2011. november 28. (hétfő) 14,00 óra 1. Erdős Zoltán, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-501 Hamburgeradó, avagy a népegészségügyi termékadó Konzulens: Dr. Nagy Zoltán, PhD, egyetemi docens 2. Farkas Gergő, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-501 A közbeszerzések pénzügyi ellenőrzései Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd 3. Hudák Lajos, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam Az illeték alapjának megállapítása Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd 4. Kiss Dorottya, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-506 A gazdasági válság hatása a lakossági hitelezés jogi szabályozására Konzulens: Dr. Nagy Zoltán, PhD, egyetemi docens 5. Nagy Kinga, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam Visszterhes vagyonátruházási illeték elméletben és gyakorlatban Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd 6. Ráczkevy Gábor Dániel, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam Az egyéni vállalkozó adózása Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd 7. Sándor Diána, V. évfolyam J-507 Az adóhatóság átalakulásáról, különös tekintettel a NAV létrejöttére és annak gyakorlati működésére Konzulens: Dr. Erdős Éva, PhD, intézeti tanszékvezető egyetemi docens 9
8. Virágh Ágnes, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam, J-507 A zálogház, mint pénzügyi vállalkozás Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd XI. POLGÁRI JOGI ÉS POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI SZEKCIÓ Helye: Civilisztikai Tudományok Intézete valamint az Európai és Nemzetközi Jogi Intézet Könyvtára (A/6. ép. 117/A. szoba) Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 16,00 óra 1. Sápi Edit, ÁJK-CTI, IV. évfolyam J-403 Az Athenaeum pertől a Médiatörvényig, avagy a sajtó-helyreigazítás mint személyiségvédelmi eszköz Konzulens: Dr. Juhász Ágnes, PhD, egyetemi tanársegéd 2. Polgáry Enikő, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-506 A végrendeletek érvénytelenségének vizsgálata, különös tekintettel a magánvégrendeletek érvénytelenségére Konzulens: Dr. Leszkoven László, PhD, egyetemi docens 3. Kerpely Ádám, ÁJK-CTI, V. évfolyam Közhatalmi jogkörben okozott károkért való felelősség Konzulens: Dr. Leszkoven László, PhD, egyetemi docens 4. Zakar Annamária, ÁJK-CTI, IV. évfolyam J-401 Az orvosi vizsgálatok, beavatkozások és a veszélyes üzemi tevékenység kapcsolata Konzulens: Dr. Leszkoven László, PhD, egyetemi docens XII. POLGÁRI JOGI SZEKCIÓ Helye: Civilisztikai Tudományok Intézete valamint az Európai és Nemzetközi Jogi Intézet Könyvtára (A/6. ép. 117/A. szoba) Ideje: 2011. november 25. (péntek) 10,00 óra 1. Csordás Levente, ÁJK-CTI, III. évfolyam J-304 A zálogházak a mai szabályozásban Konzulens: Prof. Dr. Bíró György, intézetigazgató egyetemi tanár 2. Tóth Gergő József, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-508 Az értékarányosság vizsgálata a bizalmi ügyletekben Konzulens: Prof. Dr. Bíró György, intézetigazgató egyetemi tanár 3. Rózsahegyi Nóra, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-508 Valóban a magánjog perifériáján? Az ügyész feltűnése a polgári peres és nem peres eljárásokban Konzulens: dr. Nagy Andrea, egyetemi adjunktus 10
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Díjátadó ünnepség Helye: B/2. épület, fsz., Kék terem (XXVIII. előadó) Ideje: 2011. november 30. (szerda) 16,00 óra Megnyitó: Dr. Illésné dr. Kovács Mária, a Bölcsészettudományi Kar dékánja I. ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI ÉS FORDÍTÁSTUDOMÁNYI SZEKCIÓ Helye: C/1. épület, III. emelet, 304/A. terem Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 15,00 óra 1. Berta Andrea Ilona, MA 2. évfolyam Minősítő elvek a fordítástámogató szoftverek eszköztárában Konzulens: Dr. Dobos Csilla, egyetemi docens Modern Filológiai Intézet 2. Mudris Anikó, MA 1. évfolyam Az igék jelentésének generalizálása és konkretizálása a fordításban Konzulens: Dr. Simigné dr. Fenyő Sarolta, egyetemi docens Modern Filológiai Intézet 3. Popovicsné Csernák Orsolya, MA 1. évfolyam Dialektus fordítási megoldásainak összehasonlítása Emily Bronté Üvöltő Szelek (Wuthering Heights) című regényének német, magyar és olasz nyelvű fordításaiban Konzulensek: Dr. Simigné dr. Fenyő Sarolta, egyetemi docens Dr. Dobos Csilla, egyetemi docens Modern Filológiai Intézet 4. Takács István, MA 1. évfolyam Az anglicizmusok fordításának problémái német és magyar nyelvű logisztikai szakszövegekben Konzulens: Dr. Dobos Csilla, egyetemi docens Modern Filológiai Intézet 5. Tanyi Andrea, BA 3. évfolyam A külső megjelenésben rejlő kommunikatív szignálok Konzulens: Dr. Dobos Csilla, egyetemi docens Modern Filológiai Intézet 6. Vitéz Ágnes, BA 3. évfolyam A nonverbális kommunikáció szerepe a magyar jelnyelvben és hangzó nyelvben Konzulens: Dr. Dobos Csilla, egyetemi docens Modern Filológiai Intézet 11
II. GERMANISZTIKA SZEKCIÓ Helye: A/6. épület, fsz., 30. terem Ideje: 2011. november 25. (péntek) 15,00 óra 1. Hankó Franciska, BA 2. évfolyam Analyse Möglichkeiten der Intertextualität und Intermedialität am Beispiel eines Afrodeutschen Hip-hop Textes Konzulens: Kegyesné dr. Szekeres Erika, egyetemi docens Modern Filológiai Intézet 2. Henczel Ildikó, FSZ 2. évfolyam Textsortenspezifische Analyse der Schemnitzer Stammbücher Konzulens: Kegyesné dr. Szekeres Erika, egyetemi docens Modern Filológiai Intézet 3. Sotkó Katalin, MA 1. évfolyam Frauen und Männer in Lehrbüchern Konzulens: Kegyesné dr. Szekeres Erika, egyetemi docens Modern Filológiai Intézet III. IRODALOMTUDOMÁNYI SZEKCIÓ Helye: B/2. épület, III. emelet, Ferdinandy Könyvtár Ideje: 2011. november 25. (péntek) 10,00 óra 1. Deák Lilla, MA 1. évfolyam Az irodalom titka: a titok irodalma (meseátiratok a posztmodern angol novellisztikában) Konzulens: Dr. Dósa Attila, egyetemi docens Modern Filológiai Intézet 2. Egerer Lilla, MA 2. évfolyam Szent László: az oroszlán Konzulens: Dr. Tasi Réka, egyetemi adjunktus Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet 3. Kapusi Angéla, MA 2. évfolyam A szöveg architektúrája. Vitruvius: Tíz könyv az építészetről Konzulens: Dr. Darab Ágnes, egyetemi docens Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet 4. Major Ágnes, BA 3. évfolyam Az idő mindent megszépít? - Agatha Christie és Hercule Poirot viszonyának stációi Konzulensek: Prof. Dr. Kabdebó Lóránt, professor emeritus Dr. Kőrizs Imre, egyetemi adjunktus Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet 12
5. Szlávik Mária, MA 1. évfolyam Feljegyzések a bűnösök és szentek házából (Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés és A félkegyelmű című művének összehasonlító elemzése) Konzulens: Dr. Farkas Zsolt, egyetemi tanársegéd Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet 6. Vass Róbertné, MA 2. évfolyam Ady Endre és a feminizmus Konzulens: Dr. Kappanyos András, egyetemi docens Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet IV. KULTURÁLIS ÉS VIZUÁLIS ANTROPOLÓGIAI SZEKCIÓ Helye: C/1. épület, III. emelet, 301. terem Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 12,00 óra 1. Kovács Kitti, MA 2. évfolyam Látszólagos polaritás? Nemi szerepek a wicca vallási mozgalomban Konzulens: Dr. Dallos Csaba, egyetemi tanársegéd 2. Mátyás Lilla, MA 1. évfolyam Együttélési színterek vizuális reprezentációja Bősházán Konzulens: Dr. Biczó Gábor, egyetemi docens Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet 3. Orbán Tímea, MA 2. évfolyam Motivációs különbségek a mély szegénységben élő cigány tanulók között állami, és alapítványi iskolákban Konzulens: Dr. Kotics József, egyetemi docens Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet 4. Oroszi Borbála, BA 2. évfolyam Alkalmazott antropológiai kutatás Csernely községben Konzulens: Dr. Biczó Gábor, egyetemi docens Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet 5. Ribb Péter, BA 3. évfolyam A kárpátaljai Beregi Református Egyházmegye szakadása Konzulens: Borbély Sándor, egyetemi tanársegéd Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet 6. Szakolczai Zsófia, BA 3. évfolyam A falusi turizmus, mint településfejlesztési lehetőség Nagybörzsönyben Konzulens: Dr. Illyés Zoltán, egyetemi docens Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet 13
V. MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI SZEKCIÓ Helye: B/2. épület, III. emelet, Nyelvész Könyvtár Ideje: 2011. november 21. (hétfő) 14,00 óra 1. Putz Orsolya, MA 2. évfolyam Vizsgálódások a kognitív nyelvészet területén Konzulens: Dr. Illésné dr. Kovács Mária, egyetemi docens Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet 2. Rostás Édua, MA 2. évfolyam Nyelvhasználat a virtuális környezetben Konzulens: Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, egyetemi adjunktus Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet VI. POLITIKATUDOMÁNYI SZEKCIÓ Helye: B/2. épület, fsz., Kék terem (XXVIII. előadó) Ideje: 2011. november 23. (szerda) 16,00 óra 1. Becze Sára Barbara, BA 2. évfolyam Az EU kül-, védelem- és biztonságpolitikája: A nyugati világ válasza az arab tavasz eseményeire Konzulens: Fekete Sándor, egyetemi tanársegéd Politikatudományi Intézet 2. Kemény Zsuzsa, MA 1. évfolyam A politikai nevelés szerepe a civil társadalom kifejlődésében és a vezetők rekrutációjában Magyarországon a rendszerváltozás után Konzulens: Fekete Sándor, egyetemi tanársegéd Politikatudományi Intézet 3. Kiss Máté István, BA 2. évfolyam Alkotmányos kérdések Magyarországon a XVIII-XIX. század fordulóján Konzulens: Fekete Sándor, egyetemi tanársegéd Politikatudományi Intézet 4. Komoróczki Noémi, MA 1. évfolyam A 2010-es önkormányzati választások Konzulens: Fekete Sándor, egyetemi tanársegéd Politikatudományi Intézet 14
5. Nagy Dóra, MA 2. évfolyam A japán és a német ellenségkép, valamint a háború ábrázolása a II. világháborús amerikai filmekben Konzulens: Dr. Szűcs Zoltán Gábor, egyetemi tanársegéd Politikatudományi Intézet 6. Sárközi Péter, BA 3. évfolyam Kontroll és bliccelés Konzulens: Fekete Sándor, egyetemi tanársegéd Politikatudományi Intézet VII. SZABAD BÖLCSÉSZETI SZEKCIÓ Helye: B/2. épület, II. emelet, 217/a. terem Ideje: 2011. november 23. (szerda) 17,00 óra 1. Durbák Eszter, BA 3. évfolyam Heidegger az építészetben Konzulens: Prof. Dr. Schwendtner Tibor, egyetemi tanár Filozófiai Intézet 2. Szakács Péter, MA 2. évfolyam A tudatalatti fogalma a jóga tanításában Konzulens: Kerekes Erzsébet, egyetemi tanársegéd Babes-Bolyai Tudományegyetem VIII. SZOCIOLÓGIAI SZEKCIÓ Helye: B/2. épület, I. emelet, 115. terem Ideje: 2011. november 22. (kedd) 14,00 óra 1. Buj Tímea Eszter, Osztatlan 5. évfolyam Az 1976-1983 között működő Salgótarjáni Krízis-intervenciós osztály munkája és tevékenységének társadalmi tanulságai Konzulens: Prof. Dr. Szigeti Jenő, professor emeritus Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet 2. Makár Ildikó Zsuzsa, MA 2. évfolyam Csáth Géza és a deviancia Konzulens: Dr. Havasi Virág, egyetemi adjunktus Szociológiai Intézet 15
3. Nagy Noémi, BA 3. évfolyam Hogyan generálódik a divat az alsóbb társadalmi rétegekben napjainkban Magyarországon Konzulens: Gyukits György, egyetemi adjunktus Szociológiai Intézet 4. Petkes Csongor, BA 3. évfolyam Térfigyelés társadalmi hatásai Konzulens: Prof. Dr. Csepeli György, egyetemi tanár Szociológiai Intézet 5. Szalai Sára, BA 2. évfolyam Családon belüli erőszak magánügy vagy közügy? Konzulens: Dr. Szabó-Tóth Kinga Dóra, egyetemi docens Szociológiai Intézet 6. Szander Ágnes Katalin, MA 1. évfolyam Atom a feldobott érme Konzulens: Dr. Havasi Virág, egyetemi adjunktus Szociológiai Intézet IX. TÖRTÉNETTUDOMÁNYI, HADTUDOMÁNYI ÉS RÉGÉSZETI SZEKCIÓ Helye: B/2. épület, IV. emelet, 417. Történész Szakkönyvtár Ideje: 2011. november 22. (kedd) 11,00 óra 1. Cserna Olga, BA 3. évfolyam Állattartás ás állattenyésztés Magyarországon a XIX. század első felében Konzulens: Dr. Németh Györgyi, egyetemi docens Történettudományi Intézet 2. Molnár Dániel, MA 1. évfolyam Háború a Közel-Keleten Az Operation Iraqi Freedom hadművelet Konzulens: Fekete Sándor, egyetemi tanársegéd Politikatudományi Intézet 3. Pokrovenszki Krisztián, BA 2. évfolyam Előzetes jelentés Dég Erdősor utca Árpád-kori temetőjének feltárásáról Konzulens: Dr. Pusztainé dr. Fischl Klára, egyetemi adjunktus Történettudományi Intézet 16
EGÉSZSÉGÜGYI KAR Elnök: Prof. Dr. Barkai László MTA doktor, tanszékvezető egyetemi tanár Helye: Miskolc- Egyetemváros B3-B4 épület, TVK -terem Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 13,00 I. PREVENTÍV MEDICINA SZEKCIÓ Helye: Miskolc- Egyetemváros B3-B4 épület, TVK -terem Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 13,00 1. Bolla Barbara védőnő IV. évf. A várandós életmódjának hatása a magzat fejlődésére A várandósok koffeinfogyasztásának hatása a magzat fejlődésére Konzulens: Kissné Dányi Éva gyakorlati oktató 2. Gárdosi Edit egészségturizmus szervező III. évf. Funkcionális élelmiszerek fogyasztási szokásai az élelmiszerpiacon Konzulens: Dr. Szántó Ákos egyetemi docens 3. Hornyák Henrietta védőnő III. évf. Jövőkép és családtervezés az egyetemisták körében Konzulens: Dr. Kiss-Tóth Emőke főiskolai tanár 4. Jobbágy Márta védőnő IV. évf. A gingivitis gravidarum előfordulási gyakorisága és ennek összefüggése a szájhigiénés adatokkal és egyéb tényezőkkel Konzulens: Dr. Faragó Ildikó fogszakorvos Dr. Peja Márta főiskolai tanár 5. Monori Barbara védőnő III. évf. Inzulin pumpa hatása az 1-es típusú diabéteszes gyermekek és serdülők életminőségére Konzulens: Lukács Andrea gyakorlati oktató 6. Oláh Gabriella védőnő III. évf. Jöttödre várva - A várandósság alatti időszak Konzulens: Simon Nóra gyakorlati oktató 7. Zámbó Szabina védőnő IV. évf. Az elhízás hatása a menstruációra serdülőkorú lányok körében Konzulens: Dr. Ságodi László főiskolai tanár 17
II. KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA SZEKCIÓ Elnök: Prof. Dr. Barkai László MTA doktor, tanszékvezető egyetemi tanár Helye: Miskolc- Egyetemváros B3-B4 épület, TVK -terem Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 15,00 1. Csorba Ádám diagnosztikai képalkotó IV. évf. Lumbális gerincet érintő degeneratív ízületi elváltozások CT és MR vizsgálata, valamint a discus hernia kiemelt képalkotó vizsgálata Konzulens: Dr. Fornet Béla főiskolai tanár 2. Kiss Zsuzsanna diagnosztikai képalkotó III. évf. A tüdőembólia képalkotó diagnosztikája Konzulens: Dr. Fornet Béla főiskolai tanár 3. Kozák Zsolt diagnosztikai képalkotó III. évf. A csontos mellkas fal sérüléseinek és szövődményeinek sürgősségi képalkotó diagnosztikája Konzulens: Dr. Fornet Béla főiskolai tanár 4. Mokánszki Béla diagnosztikai képalkotó IV. évf. Hagyományos röntgen szerepe a gyermekkori orrmelléküreg-gyulladások diagnosztikájában Konzulens: Prof. Dr. Lombay Béla főiskolai tanár 5. Molnár Tünde diagnosztikai képalkotó IV. évf. MR vizsgálat szerepe a Sclerosis Multiplex diagnosztizálásában, illetve a betegség nyomon követésében Konzulens: Dr. Martos János főiskolai tanár 6. Sebők Gábor diagnosztikai képalkotó IV. évf. Osteomyelitis képalkotó diagnosztikája gyermekkorban, valamint a vizsgálatok hatékonyságának értékelése Konzulens: Dr. Fornet Béla főiskolai tanár 7. Simon Ádám diagnosztikai képalkotó III. évf. CT: diagnózis vagy sugárártalom, avagy mennyi is az annyi tulajdonképpen? Konzulens: Prof. Dr. Lombay Béla főiskolai tanár 8. Tamási Mária diagnosztikai képalkotó IV. évf. A gyermekbántalmazás radiológiai vonatkozásai Konzulens: Dr. Fornet Béla főiskolai tanár 9. Varró Orsolya diagnosztikai képalkotó III. évf. Subependymalis vérzések újszülött és csecsemőkorban Konzulens: Dr. Deák Mária főorvos 18
III. FIZIOTERÁPIA REHABILITÁCIÓ SZEKCIÓ Elnök: Prof. Dr. Rácz Olivér főiskolai tanár Helye: Miskolc- Egyetemváros B3-B4 épület, 5. terem Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 13,00 1. Bacskai Katalin gyógytornász IV. évf. Subaqualis mozgásprogram eredményességének vizsgálata objektív és szubjektív adatok alapján Konzulens: Juhász Eleonóra tanársegéd 2. Krajecz Enikő gyógytornász IV. évf. Autista fiatalok mozgásfejlesztése állatasszisztált terápia segítségével Konzulens: Breznai Annamária gyakorlati oktató 3. Pribula Evelin gyógytornász IV. évf. Degeneratív ízületi betegségek esetén alkalmazott Sztreching és az Arthrosis torna kezelés összehasonlítása Konzulens: Kató Csaba gyakorlati oktató, Dr. Baffi Istvánné gyógytornász 4. Szuhai Krisztina gyógytornász IV. évf. Bobath kezelés tapasztalatai spasztikus tetraparetikus beteg esetén Konzulens: Juhász Eleonóra tanársegéd, Dr.Peja Márta főiskolai tanár 5. Takácsné Géczy Ildikó gyógytornász IV. évf. Haloterápia, mint fizioterápiás módszer bölcsődés gyermekeknél Konzulens: Dr. Peja Márta főiskolai tanár 6. Tóth Anikó gyógytornász III. évf. Asthma Bronchialeaban szenvedő gyermekek rehabilitációja gyógytornász szemmel vizsgálva elsősorban a barlangterápia szemszögéből Konzulens: Prof. Dr. Barkai László egyetemi tanár Dr. Borsodi Klára főorvos 7. Uzonyi Zsuzsanna gyógytornász IV. évf. Középkorú, alsó végtag amputált betegek fizioterápiás kezelése és életkörülményeik vizsgálata Konzulens: Kató Csaba gyakorlati oktató 19
IV. INTERDISZCIPLINÁRIS SZEKCIÓ Elnök: Prof. Dr. Rácz Olivér főiskolai tanár Helye: Miskolc- Egyetemváros B3-B4 épület, 5. terem Ideje: 2011. november 24. (csütörtök) 15,00 óra 1. Czumbilné Varga Judit védőnő III. évf. Lányok és fiúk formálódó szülésképe Konzulens: Simon Nóra gyakorlati oktató 2. Farkas Éva védőnő III. évf. A nyolcadik osztályos roma tanulók pályaválasztási szándékai Konzulens: Dr. Kiss-Tóth Emőke főiskolai tanár 3. Gombos Krisztina védőnő III. évf. Családtervezés, gyermekvállalás és fogamzásgátlás módszerei a szegénynegyedekben, telepszerű szegregációban élő családoknál Konzulens: Gyukits György egyetemi adjunktus 4. Kardos Eszter diagnosztikai képalkotó IV. évf. A CT szerepe az acut ischaemiás stroke képalkotó diagnosztikájában Konzulens: Dr. Velkey Imre főiskolai tanár 5. Lengyel Lilla egészségturizmus szervező III. évf. Magyarország gyógyturisztikai ismertsége és imázsa külföldön Konzulens: Dr. Szántó Ákos egyetemi docens 6. Seress Anna Veronika diagnosztikai képalkotó IV. évf. Az interim 18FDG-PET/CT vizsgálatok szerepe a Hodgkin-lymphoma kezelésében Konzulens: Prof. Dr. Lombay Béla főiskolai tanár 7. Szepesi Nikolett gyógytornász IV. évf. Fizikailag aktív és inaktív 1-es típusú diabéteszes fiatalok metabolikus kontrolljának, antropometriai tulajdonságainak és fizikai fittségének összehasonlítása Konzulens: Lukács Andrea gyakorlati oktató 8. Szilágyi Ágnes védőnő III. évf. Születési sorrend hatása a személyiségfejlődésre Konzulens: Simon Nóra gyakorlati oktató 20
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Díjátadó ünnepség Helye: XXXIII. Előadó, Susánszky terem (A/1. ép. mfszt.) Ideje: 2011. december 05. (hétfő) 14. 00 óra I. GAZDASÁG- ÉS TURIZMUSPOLITIKAI SZEKCIÓ Helye: A/4 épület 4. em. 411. szoba Ideje: 2011. november 22. (kedd) 15,00 1. Mráz Levente Pénzügy és számvitel szak, BSc. I. évf. Szabo Michael, Nemzetközi gazdálkodási szak, BSc. I. évf. A bankrendszer, bankszektor társadalmi megítélése, felelőssége napjainkban Konzulens: Kelemen Imre Gábor, tanársegéd Gazdaságelméleti Intézet 2. Krajcsik Zsolt Gazdálkodási és menedzsment szak, BSc. II. évf. A Diákhitelről közgazdász szemmel Konzulens: Sáfrányné Dr. Gubik Andrea, egyetemi docens Gazdaságelméleti Intézet 3. Ribb Nóra Kereskedelem és marketing szak, BSc. I. évf. Rehabilitációs stratégiák a Pannonhalmi borvidéken Konzulens: Papp Adrienn, tanársegéd Gazdaságelméleti Intézet 4. Szesze Zsanett Turizmus - vendéglátás szak, BSc. II. évf. Falvak kitörési lehetőségei a turizmus segítségével Konzulens: Orloczki Mónika, tanársegéd Gazdaságelméleti Intézet 5. Udvari Judit Turizmus - vendéglátás szak, BSc. II. évf. A magyar turizmus fejlesztése, fejlődése a stratégiák vetületében- avagy aki nem játszik, az nem is nyer Konzulens: Orloczki Mónika, tanársegéd Gazdaságelméleti Intézet 21
II. GAZDÁLKODÁSI SZEKCIÓ Helye: A/4 épület 4.em. 403. szoba (Intézeti könyvtár) Ideje: 2011. november 22. (kedd) 13,00 óra 1. Bihari Péter, Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. III. évf. A futballstadionok helyzete Magyarországon Konzulens: Kádárné Dr. Horváth Ágnes, egyetemi adjunktus Gazdálkodástani Intézet 2. Luteránus Emese Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. III. évf. Tőzsér Anna Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. III. évf. A miskolci Bosch gyakornokainak kompetencia kiértékelése Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus Gazdálkodástani Intézet 3. Metszősy Gabriella Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. II. évf. Védd a fogyasztót! - főleg a weben Konzulens: Csiszár Csilla Margit, egyetemi tanársegéd Gazdálkodástani Intézet 4. Oláh Gábor Vállalkozásfejlesztés szak, MSc. I. évf. Megújuló energiaforrások helyzete és jövője Magyarországon Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus Gazdálkodástani Intézet 5. Riczu Zsófia Turizmus-vendéglátás szak, BSc. I. évf. Vertek már át? Élj a jogaiddal! A fogyasztóvédelem ismerete és jelentőségének vizsgálata egy korcsoporton belül Konzulens: Csiszár Csilla Margit, egyetemi tanársegéd Gazdálkodástani Intézet 6. Varga Kamilla Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. III. évf. Kihívások az európai és magyar borászatokkal szemben a globális piacon Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus Gazdálkodástani Intézet 22
III. HUMÁN ERŐFORRÁS SZEKCIÓ Helye: A/2 épület 1.em. 130. szoba Ideje: 2011. november 22. (kedd) 10,00 óra 1. Bódi Szabina Nemzetközi gazdálkodási szak, BSc. III. évf. Atipikus foglalkoztatási formák magyarországi és európai trendje Tipikus-e az atipikus? Konzulens: Lipták Katalin, egyetemi tanársegéd Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 2. Fekszi Kinga Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. III. évf. Ipari depressziós területek depressziós munkaerőpiac Borsod-Abaúj-Zemplén megyében?! Konzulens: Dr. Dabasi Halász Zsuzsanna, egyetemi docens Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 3. Kiss Gergely Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. II. évf. Térségi foglalkoztatási különbségek elemzése, különös tekintettel Borsod-Abaúj- Zemplén megye munkaerőpiacára Konzulens: Dr. Dabasi Halász Zsuzsanna, egyetemi docens Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 4. Sallai Borbála Pénzügy és számvitel szak, BSc. III. évf. Miskolc város szociálpolitikája, avagy barnamezős szociálpolitikai juttatások?! Konzulens: Dr. Dabasi Halász Zsuzsanna, egyetemi docens Hegyi-Kéri Ágnes, doktorandusz Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 5. Matta Kinga Somosi Ágnes Nemzetközi gazdálkodási szak BSc. I. évf. A női munkavállalók esélyei a Kazincbarcikai Kistérség munkaerőpiacán Konzulens: Kelemen Imre Gábor, egyetemi tanársegéd Gazdaságelméleti Intézet IV. MARKETING I. (FOGYASZTÓI MAGATARTÁS) SZEKCIÓ Helye: A/2. épület 1. em. 10. szoba (Könyvtár) Ideje: 2011. november 22. (kedd) 10,00 óra 1. Csorba Emese Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. A fiatal férfiak szegmens élelmiszer vásárlási szokásainak vizsgálata Konzulens: Hajdú Noémi, egyetemi tanársegéd Marketing Intézet 2. Gecse Dóra Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. Az egészségtudatosság vásárlási döntésekre gyakorolt hatásának vizsgálata Konzulens: Dr. Molnár László, egyetemi adjunktus Marketing Intézet 23
3. Papp László János Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. A közösségi hálózatok fogyasztókra gyakorolt hatása Konzulens: Dr. Steiner István, egyetemi adjunktus Marketing Intézet 4. Prókaj Lilla Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. A környezettudatosság és a fogyasztói magatartás Az értékek és a vásárlási szokások közötti összefüggés elemzése Konzulens: Dr. Nagy Szabolcs, egyetemi docens Hajdú Noémi, egyetemi tanársegéd Marketing Intézet 5. Várföldi Vivien Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. Munkaeszköz vs. státuszszimbólum- avagy kihasználjuk-e az okostelefon funkcióit Konzulens: Dr. Nagy Szabolcs, egyetemi docens Hajdú Noémi, egyetemi tanársegéd Marketing Intézet 6. Zsiros Gabriella Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. A fogyasztói magatartás és attitűd vizsgálata online vásárlás esetén Konzulens: Dr. Nagy Szabolcs, egyetemi docens Hajdú Noémi, egyetemi tanársegéd Marketing Intézet V. MARKETING II. (SZERVEZETI MAGATARTÁS) SZEKCIÓ Helye: A/2. épület 1. em. 10. szoba (Könyvtár) Ideje: 2011. november 23. (szerda) 10,00 óra 1. Balajti Adrienn Marketing szak, MSc. I. évf. "Tuti ár a TutiCar-nál" - egy induló vállalkozás marketing terve Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus Gazdálkodástani Intézet 2. Csuhaj Milán Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. Business marketing egy építőipari vállalatnál Konzulens: Kelemen Imre Gábor, egyetemi tanársegéd Gazdaságelméleti Intézet 3. Csontos Péter Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. Marketing jelentősége a labdarúgó klubok bevételi forrásaiban Konzulens: Dr. Molnár László, egyetemi adjunktus Marketing Intézet 4. Dombi Renáta Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. Új termék bevezetése a piacon Konzulens: Dr. Molnár László, egyetemi adjunktus Marketing Intézet 24
5. Illés Viktória, Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. A belső PR alkalmazásának lehetőségei egy ipari középvállalatnál Konzulens: Gulyásné Dr. Kerekes Rita, egyetemi tanársegéd Marketing Intézet 6. Szesze Zsanett Turizmus és vendéglátás szak, BSc. II. évf. Falvak kitörési lehetőségei a turizmus segítségével Konzulens: Orloczki Mónika, egyetemi tanársegéd Gazdaságelméleti Intézet 7. Tamás Adrienn Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. Adott vállalat beszerzési rendszerének elemzése Konzulens: Dr. Molnár László, egyetemi adjunktus Marketing Intézet VI. MENEDZSMENT SZEKCIÓ Helye: Vezetéstudományi Intézet (A/3 312. terem) Ideje: 2011. november 22 (kedd) 13,00 óra 1. Bodnár Tibor Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. III. évf. Ázsiai vállalkozások kereskedelmének elemzése, különös tekintettel Kínára nézve Konzulensek: Réthi Gábor, tanársegéd Vezetéstudományi Intézet 2. Király Vitalij Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. I. évf. Motiváció ereje a sportban Konzulensek: Dr. Kunos István, egyetemi docens Vezetéstudományi Intézet 3. Kovács Eszter Gazdálkodás és menedzsment szak, BSC. III. évf. MICE a hivatásturizmus térnyerése a magyar szállodaiparban, különös tekintettel Budapestre Konzulensek: Harangozó Zsolt, tanársegéd Vezetéstudományi Intézet 4. Nagy Edina Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. III. évf. A minőség kincs Elégedettség vizsgálat az EFQM alapján Konzulensek: Dr. Berényi László, adjunktus Vezetéstudományi Intézet 5. Ocsovai Gabriella Logisztikai menedzsment szak, MSc. I. évf. Beszállítási termékstruktúra csomagolásának logisztikai problémái Konzulensek: Dr. Illés Béla, tanszékvezető, egyetemi tanár Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék 6. Pásztor Nikolett Vezetés és szervezés szak, MSc. I. évf. Nyerünk vagy sem? - avagy a panelprogram vizsgálata klímaérzet szempontjából Konzulensek: Dr. Berényi László, adjunktus Vezetéstudományi Intézet 25
7. Szendrei Anikó Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. III. évf. Csillagok, csillagok A Hotel BorsodChem fejlesztése a vendégek elégedettsége alapján Konzulensek: Dr. Berényi László, adjunktus Vezetéstudományi Intézet 8. Szilágyi Zsuzsa Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. I. évf. A projektmenedzsment kultúra fejlődése különös tekintettel az agilis projektmenedzsmentre Konzulensek: Dr. Kása Richárd, adjunktus Vezetéstudományi Intézet 9. Szolnoki Bernadett Gazdálkodás és menedzsment, BSc. I. évf. Baptiszta Beatrix Gazdálkodás és menedzsment, BSc. I. évf. Humán Tőke vizsgálata Konzulensek: Ráczkövy Ágnes, doktorandusz Vezetéstudományi Intézet VII. NEMZETKÖZI GAZDASÁGPOLITIKAI SZEKCIÓ Helye: A/4 épület 4. em. 411. szoba Ideje: 2011. november 22. (kedd) 13,00 óra 1. Hoffmann Gréta Kereskedelem és marketing szak, BSc. I. évf. Dubai, egy világváros felemelkedőben Konzulens: Dr. Karajz Sándor, egyetemi docens Gazdaságelméleti Intézet 2. Petőfi Gábor Nemzetközi gazdálkodási szak, BSc. I. évf. A magyar versenyszabályozás elemzése, tekintettel a monopol helyzetekre Konzulens: Dr. Karajz Sándor, egyetemi docens Gazdaságelméleti Intézet 3. Rádi Enikő Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szak, MSc. II. évf. Nemzetközi tőkeáramlás elméletben és gyakorlatban Konzulens: Dr. Bartha Zoltán, egyetemi docens Gazdaságelméleti Intézet 4. Szemán Ádám Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szak, MSc. II. évf. Az Európai Unió és Oroszország gázháborúja kelet-közép európai kitekintéssel Konzulens: Dr. Bartha Zoltán, egyetemi docens Gazdaságelméleti Intézet Dr. Kuttor Dániel, egyetemi docens Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 5. Tóth Orsolya Logisztikai menedzsment szak, BSc. I. évf. A Tobin adóvita Konzulens: Dr. Karajz Sándor, egyetemi docens Gazdaságelméleti Intézet 26
6. Virág Bettina Pénzügy és számvitel szak, BSc. I. évf. Az Európai Unió növekedési stratégiái 2020 Konzulens: Papp Adrienn, tanársegéd Gazdaságelméleti Intézet VIII. PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZEKCIÓ Helye: A/1 épület III.em. 313. Ideje: 2011. november 22. (kedd) 10,00 óra 1. Balogh Miklós Pénzügy és számvitel szak, BSc. III. évf. A lakossági bankhitelezés változásai és a banki magatartás alakulása Konzulens: Süveges Gábor, tanársegéd Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 2. Buczkó Anett Pénzügy és számvitel szak, BSc. III. évf. Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások jelentősége Konzulens: Dr. Bozsik Sándor, egyetemi docens Süveges Gábor, tanársegéd Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 3. Faragóné Gulyás Ildikó Matild Számvitel szak, MSc. II. évf A devizahitelezés problematikája a gazdasági válság óta a megoldások tükrében Konzulens: Süveges Gábor, tanársegéd Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 4. Homonnai Zsófia Pénzügy és számvitel szak, BSc. III. évf. Az euró szerepe és jövője: a konvergencia kritériumok teljesülésének hatása a gazdasági növekedésre Konzulens: Süveges Gábor, tanársegéd Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 5. Kiss László Számvitel szak, MSc. II. évf. A lízing számviteli elszámolásának, könyvvizsgálatának hazai és nemzetközi szabályozása Konzulens: Dr. Kántor Béla, egyetemi adjunktus Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 6. Lévay Ádám Számvitel szak, MSc. I. évf. Az OTP Bank Nyrt. technikai elemzése és a technikai módszerek hatékonyságvizsgálata Konzulens: Süveges Gábor, tanársegéd Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 7. Lupkovics Gabriella Pénzügy és számvitel szak, BSc. II. évf. Pataki Zita Pénzügy és számvitel szak, BSc. II. évf. Fiktív számlákkal elkövetett visszaélések Konzulens: Dr. Fellegi Miklós, egyetemi docens Süveges Gábor, tanársegéd Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 27
8. Madura Gábor Pénzügy és számvitel szak, BSc. III. évf. Molnár Árpád Endre Pénzügy és számvitel szak, BSc. II. évf. High Frequency Trading piaci hatásai Konzulens: Dr. Bozsik Sándor, egyetemi docens Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 9. Szabados Tamás Pénzügy és számvitel szak, BSc. III. évf. Transzferár és adózás kapcsolata Konzulens: Dr. Szemán Judit, egyetemi docens Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 10. Uracs Tímea Számvitel szak, MSc. I. évf. A könyvvizsgálat jövője, avagy élet a megszorításokon túl Konzulens: Dr. Pál Tibor, egyetemi docens Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet IX. REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN SZEKCIÓ Helye: A/2 épület 1.em. 130. szoba Ideje: 2011. november 23. (szerda) 13,00 óra 1. Bobcsák Gréta Nemzetközi gazdálkodási szak BSc. III. évf. A környezeti, társadalmi és gazdasági életciklus-elemzés alkalmazhatóságának vizsgálata avagy mekkora ökológiai lábnyomot ró a környezetre egy csésze kávé elfogyasztása? Konzulens: Dr. Tóthné dr. Szita Klára, egyetemi tanár Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 2. Fekete Zoltán Nemzetközi gazdálkodási szak, BSc. III. évf. Környezeti és gazdasági megtakarítások összehasonlító vizsgálata a világító rendszerek területén Konzulens: Dr. Tóthné dr. Szita Klára, egyetemi tanár Roncz Judit, egyetemi tanársegéd Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 3. Selmeci Alexandra Regionális és környezeti gazdaságtan szak, MSc. I. évf. A helyi pénz integrálhatósága Miskolc gazdaságába Konzulens: Dr. G. Fekete Éva, egyetemi docens Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 4. Vizkeleti Anna Regionális és környezeti gazdaságtan szak, MSc. I. évf. Környezeti erőforrások kiaknázásának kockázata különös tekintettel a recski aranybányászatra Konzulens: Dr. Tóthné dr. Szita Klára, egyetemi tanár Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 28
X. VÁLLALKOZÁSI SZEKCIÓ Helye: A/4 épület 4.em. 401. szoba Ideje: 2011. november 22. (kedd) 13,00 óra 1. Batka Dalma Nemzetközi gazdálkodási szak, BSc. II. évf. Vállalkozások demográfiája Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus Gazdálkodástani Intézet 2. Bubenkó Tamás Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. III. évf. IT- előny vagy lételem? A magyar és az olasz kkv szektor IT ellátottsága Konzulens: Dr. Sasvári Péter, egyetemi docens Gazdálkodástani Intézet 3. Guba Dávid Vállalkozásfejlesztés szak, MSc. I. évf. Mit fejleszt a Vállalkozásfejlesztés, avagy Készség- és kompetenciavizsgálat a Miskolci Egyetem Vállalkozásfejlesztés Mesterszakos hallgatóinak körében Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus Gazdálkodástani Intézet 4. Kónya Franciska Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. I. évf. Munka vagy család? - A nők helyzete napjainkban Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus Gazdálkodástani Intézet 5. Pálfi Petra Gazdálkodás és menedzsment szak, BSc. III. évf. Szakáts Judit Nóra Kereskedelem és marketing szak, BSc. III. évf. Lehetőségek hazája Magyarország, avagy kedvez-e a környezet a kis-és középvállalkozások számára? Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus Gazdálkodástani Intézet 6. Pavlik Ádám Kereskedelem és marketing szak, BSc. I. évf. Az ifjúság egészségtudatosságának mérése Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus Gazdálkodástani Intézet 29
XI. VILÁGGAZDASÁGTAN SZEKCIÓ Helye: A/2 épület 1.em. 130. szoba Ideje: 2011. november 22. (kedd) 13,00 óra 1. Homonnai Zsófia Pénzügy és számvitel szak, BSc. III. évf. Kína és az Európai Unió kereskedelmi kapcsolatának vizsgálata Konzulens: Dr. Nagy Zoltán, egyetemi docens Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 2. Molnár Zoltán Kereskedelem és marketing szak, BSc. II. évf. Magyarország és a BRIC országok közötti gazdasági kapcsolatok elemzése Konzulens: Dr. Dankó László, egyetemi docens Marketing Intézet 3. Pardi Viktória Nemzetközi gazdálkodási szak, BSc. III. évf. A munkaerőpiaci helyzet és a versenyképesség alakulása a Visegrádi országokban Konzulens: Lipták Katalin, egyetemi tanársegéd Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 4. Varga Anikó Nemzetközi gazdálkodási szak, BSc. II. évf. Be a Change Agent! Application and selection in the Local Committees of AIESEC Hungary Konzulens: Siposné dr. Nándori Eszter, egyetemi tanársegéd Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 30
GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Díjátadó ünnepség Helye: Anyagmozgatási és Logisztika Tanszék Tárgyaló (A/5. ép. I. em. 106.) Ideje: 2011. december 01. (csütörtök) 14, 00 óra Díjakat átadja: Prof. Dr. Illés Béla egyetemi tanár, tanszékvezető, dékán I. VEGYIPARI-ENERGETIKAI SZEKCIÓ Helye: Robert Bosch Mechatronikai Tanszék (A/5. ép. III. em., 303. labor) Ideje: 2011. november 23. (szerda) 14,00 óra Szekció elnöke: Dr. Lakatos Károly egyetemi docens 1. Bíró Melinda G-2MG_VE Növényvédő szerek Magyarországon Konzulens: Dr. Mannheim Viktória egyetemi docens Vegyipari Gépek Tanszéke 2. Bodnár István G-2MG_VE Növényvédő szerek gyártástechnológiája, valamint hulladékaik kezelési módjai az Európai Unióban Konzulens: Dr. Mannheim Viktória egyetemi docens Vegyipari Gépek Tanszéke 3. Jónás Szabolcs G-6BGG Cseppleválasztó túlhevítő túlnyomás elleni védelme hasadótárcsával Konzulens: Dr. Bozóki Géza ny. egyetemi adjunktus 4. Spisák Mária G-2BM Porrobbanás elleni védelem tervezési előírásainak összehasonlítása, síkalapú készülékek teherviselő képességeinek vizsgálata Konzulens: Dr. Siménfalvi Zoltán egyetemi docens, tanszékvezető Vegyipari Gépek Tanszéke 5. Tihor József G-4BE Stirling gépekben zajló folyamatok vizsgálata, matematikai modellkészítés, egy adott típus numerikus vizsgálata Konzulens: Dr. Tolvaj Béla egyetemi docens Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Tanszéke 31
II. ANYAGTUDOMÁNY, ANYAGVIZSGÁLAT SZEKCIÓ Helye: Mechanikai Technológiai Tanszék Könyvtár (A/4. ép. földszint 44. terem) Ideje: 2011. november 23. (szerda) 14,00 óra Szekció elnöke: Prof. Dr. Tisza Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető 1. Bodó Tibor G-4BGA Csaphegesztett kötés vizsgálata, minőségbiztosítása Konzulens: Dr. Török Imre egyetemi docens Mechanikai Technológiai Tanszék 2. Miklós Eleonóra G-4BM Inkrementális lemezalakítás Konzulens: Prof. Dr. Tisza Miklós egyetemi tanár, tanszékvezető Mechanikai Technológiai Tanszék 3. Németh Alexandra Kitti G-3BGA Öntömörödő betonok minőségi követelményei és alkalmazhatóságának lehetőségei Konzulens: Dr. Marosné dr. Berkes Mária egyetemi docens Mechanikai Technológiai Tanszék 4. Pósalaky Dóra G-2MG_HT Szénhidrogén-szállító csővezetékek automatizált hegesztése Konzulens: Dr. Török Imre egyetemi docens Mechanikai Technológiai Tanszék 5. Vékony Sándor G-4BGA Hegesztett T-kötések összehasonlító vizsgálata Konzulens: Dr. Török Imre egyetemi docens Mechanikai Technológiai Tanszék 6. Veres Viktória G-4BTe Lemezek korszerű alakíthatósági vizsgálata Konzulens: Kovács Péter Zoltán egyetemi adjunktus Mechanikai Technológiai Tanszék 32
III. GÉPTERVEZÉS, SZÁMÍTÓGÉPPEL SEGÍTETT TERVEZÉS SZEKCIÓ Helye: Szerszámgépek Tanszéke Kabinet terem (A/5. épület III. emelet 312. ajtó) Ideje: 2011. november 23. (szerda) 14,00 óra Szekció elnöke: Dr. Takács György egyetemi docens, tanszékvezető 1. Daróczy László G-1MG Új eljárás rácsos tartók topológiai optimálására: Folyadékszerű viselkedésen alapuló evolúciós eljárás Konzulens: Prof. Dr. Jármai Károly egyetemi tanár Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék 2. Hajner Ádám G-4BGM Szuperfiniselő készülék Golyós anya belső meneteinek befejező megmunkálásához Konzulens: Szilágyi Attila egyetemi adjunktus Szerszámgépek Tanszéke Demeter Péter egyetemi adjunktus Szerszámgépek Tanszéke 3. Kiss Dániel G-2MG_CC Nagy menetemelkedésű golyósanya keményesztergálási lehetőségeinek vizsgálata Konzulens: Dr. Csáki Tibor egyetemi docens Szerszámgépek Tanszéke Dr. Szabó Szilárdné Dr. Makó Ildikó egyetemi docens Szerszámgépek Tanszéke 4. Kővágó Máté G-4BGM Nullpont rendszerű készülékcsalád tervezése Konzulens: Dr. Takács György egyetemi docens, tanszékvezető Szerszámgépek Tanszéke Hegedűs György egyetemi adjunktus Szerszámgépek Tanszéke 5. Lajtos Gergő G-4BM Golyós-menetes mozgás-átalakítók előfeszítésének vizsgálata Konzulens: Dr. Takács György egyetemi docens, tanszékvezető Szerszámgépek Tanszéke Szilágyi Attila egyetemi adjunktus Szerszámgépek Tanszéke 6. Nagy László G-2MG_CC Intelligens modellek felépítése autóipari lyukasztó készülékekhez Catia V5 tervezőrendszer használatával Konzulens: Dr. Takács György egyetemi docens, tanszékvezető Szerszámgépek Tanszéke Hegedűs György egyetemi adjunktus Szerszámgépek Tanszéke 33