FELSŐJURA AMMONITESZ-ŐSFÖLDRAJZ AZ ALP-KÁRPÁTI RÉGIÓBAN

Átírás

1 Általános Földtani Szemle 25, , Budapest FELSŐJURA AMMONITESZ-ŐSFÖLDRAJZ AZ ALP-KÁRPÁTI RÉGIÓBAN Upper Jurassic ammonite palaeobiogeography in the Alpine-Carpathian region Főzy István ÖSSZEFOGLALÁS A dolgozat adatbázisát 37 fe lső -ju ra lelőhely ammonitesz faunája je le n ti. A legnyugatibb előiorduie Ardéche, a legkeletibb pedig Dobrudzsa terü;--téről való. Észak felé egy közép-lengyelországi, dél felé egy a máltai letörésből gyűjtött anyag je le n ti a szélső pontokat. A magyarországi anyag túlnyomó többségét a Dunántúli középhegységből begyűjtött ammoniteszek, kisebb részét a közelmúltban előkerült mecseki fe lső -ju ra fauna te szi k i. Az egyes lelőhelyek anyagát alaposan, az összehasonlító elemzés módszerével feldolgozó értékelések hiányában, jelen munka i s csak az egy-egy taxon kiemelésén (meglétén, hiányán) alapuló paleobiogeográfiái elemzést nyújt. A fö ld - és megismeréstörténeti okokból szerényen dokumentált oxfordi és kimmeridgei emeletek értékelése csak vázlatosan, míg a tithon (s főként az alsó-tith o n) vonatkozásában az összefüggések árnyaltabban voltak tárgyalhatők. A néhány ő sföld ra jzi szempontból értékesnek ít é lt s k iv á la sz to tt taxont a dolgozat az alábbi csoportokban tárgyalja: Az első csoportba tartoznak a Hybonoticeras és Virgatosimoceras nemzetségek, és a Schaireria neoburqensis (Opp.) faj. Elterjedésük i l l. gyakoriság adataik alapján a tágaob értelemben vett Tethys, i l l. annak nyugati medencéje jelölhető ki. A második csoportba tartozó Volanoceras nemzetség és a Semiformiceras semiforme (Opp.), Haploceras verruciferum ( Z it t. ). Richterella richteri (Opp.; fajok segítségével egy szőkébb régió, a szokásos szóhasználattal Mediterrán provinciának nevezett terület, i l l. annak pereme körvonalazható. A Simocosmoceras nemzétséq és Cyrtosiceras c o lle g ia lis (Opp.) faj a harmadik csoportot te s te s íti meg. A sproradikus elterjedésű, különös morfológiajú ammoniteszek az ökológiai tényezők provincián b e lü li szerepét hivatottak hangsúlyozni. Az egyes taxonok elterjedésének összevetése alapján a régi m egállapítás, m iszerint a Dunántúli középhegység mediterrán jellegű, a fe lső -ju rára nézve i s igazolható volt. A legszorosabb kapcsolatok a Déli-Alpok és az Appenninek területével mutatkozik. A még feldolgozatlan mecseki ammonitesz anyag, paleobiogeográfiái szempontból i s érdekesnek Ígérkezik. A3STRACT The study is based on the Upper Durassic ammonite fauna of 37 European outerops. The westernmost examined succession i s írom Ardéche, the easternmost i s írom Dobrogea. Tomaszow, and the Malta Escarpment are the extreme points towards the North and South, respectively. The overhelming part of the Hungárián matériái came-from tiie Transdanubian Central Rangé. The recently gathered small fauna írom the Mecsek Mts. was only p rovisio n ally involved intő the the study. Because of the lack of the detailed comprehensive re su lts on certain successions, the recent study gives a usual paleobiogeographic evaluation only. The method i s based on the presence or lack of certain ammonite taxa. In Hungary, the Oxfordian and Kimmeridgian are le ss documented, however the Tithonian (e specially the Lower Tithonian) i s more complete. According to th is, as far as the paleobiogeography i s concerned, the most re liab le data are produced on the Tithonian. Taxa especially useful from the point of view of paleobiogeography are ranged intő three groups: The f ir s t group include the genera Hybonoticeras and Virgatosimoceras and Schaireria neoburqensis (Opp.). On the b asis of the d istrib u tio n of these taxa, the western basin of the Tethys can be outlined. The second group contains the genus Volanoceras. and Semiformiceras semiforme (Opp.) Haploceras verruciferum (Z it t. ) and Richterella ric h te ri (Opp.).~With th e ir help, a smaller region, the so called Mediterranean province can be sketched. The third group includes such strange forms lik e Simocosmoceras and Cyrtosiceras c o lle g ia lis (Opp.). Because of their sporadic d istrib u tio n and peculiar appearance, they are used to stre ss the importance of the (paleo)ecological factors within a more or le ss uniform province. On the b asis of the evaluation of the d istrib u tio n of the above mentioned taxa, the old statement, that the Transdanubian Central Rangé have a strong Mediterranean a ffin it y, was confirmed. With a special focus on the Upper Jurassic assemblages, the strong sim ila rity to the Central Rangé fauna, and those coming from the Southern Alps and from the Apennines were pointed out. The s t i l l unpublished matériái from the Mecsek Mts. promises to be interesting from the point of view of the paleobiogeography too. Fuzy X., Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytől-, IC. Dudapest, rúzonm körúi 14-]'.. 287

2 BEVEZETÉS A geológiai folyamatok egy része, természeténél fogva megsemmisíti a korábbi történések dokumentumait. A földtannal kapcsolatban gyakran emlegetett mondás, m iszerint az a megközelítések tudománya, a paleobiogeográfiu vonatkozásában fokozottan érvényes. A szőkébb témánál, a fe lső -ju ra mediterrán paleo- biogeográfiánál maradva, további nehézségekkel i s számolni k e ll. Az adatbázis szegényes, s az irodalom jelentős része i s csak fenntartással, s csak egy-egy szempont sze rin t értékelhető. A kla ssziku s nagy monográfiák rendszerint kevés rétegtani információt hordoznak, s számos "modern" faunalista mellől hiányoznak az ábrázolások. A vörös gumós fácie s sok kisebb-nagyobb (rétegtani) hézagot takar(hat), így egy-egy ammonitesz együttes gyakran már eleve hiányzik a szukcesszióból. Érthető hát, ha a mozaik összerakása, a paleobiogeográfiai rekonstrukció nehezen halad. Mindezek ellenére, a közelmúltban számos a témába vágó dolgozat született (Enay 1972, 1980, Enay et Mangold 1902, 01 ő riz 1985, 1988 stb). Fenti munkák mindegyike az egyes faunák k v a lita tív értékelése, egy-egy taxon kiemelése (jelenléte vagy hiánya), alapján sz ü le te tt. A fenti módszer korlátain, természetesen jelen dolgozat sem képes felülemelkedni. A biztosabb m egítélést nyújtó k va n titatív értékeléshez sok le lő h e ly rő l, rétegről-rétegre gyűjtött, jó l dokumentált anyagra lenne szükség. Egy lehetőség sze rin t pontos paleobiogegráfiái értelmezéshez természetesen csak az összehasonlítható, azaz közel azonos korú lelőhelyek használhatók fe l. Ennek megfelelően a k iv á la sz to tt lelőhelyek nagy része azonos, itthon korú faunával jellemezhető. Az oxfordi és a kimmerdgei adatokat csak ritkán, s csak ott használtam ahol tithon lelőhelyek híján ezek nélkül még a durva paleobiogeográfiai értelmezés sem le tt volna elvégezhető. Magyarországot ille tő e n amúgy i s a tithon a legalaposabban megismert fe lső -ju ra emelet, így a fe n ti választás ez alapján i s indokoltnak tekinthető. Az egyes pontokkal kapcsolatban a sorszám után rendre az alábbi adatok szerepelnek: szelvénynáv (nevek), a lelőhelyet fe lö le lő fö ld ra jzi és/vagy tektonikai egység neve, a gyűjthető fauna kora. irodalm i hi,'atkozás(ok). A konkrét szelvényekkel kapcsolatban az egyes nevek csak akkor szerepelnek, ha azok ismertebbek, más esetben csak az adott terület neve kerü lt megadásra. 1. Le Pouzin, Chomerac stb., Ardeche. Tithon ("Ardechian") - b erriá zi. Toucas (1890), Hölder et Z iegler (1959), Cecca (1986a, 1986b, 1989). 2 Croix-de-St.Concors (Chamtoery), Helvétikum. Tithon. Donze - Enay (1961). 3. Haute-Saone, Jura. Kimmeridgei. Contini - Hantzpergue (1975). A KIVÁLASZTOTT LELŐHELYEK A paleobiogeográfiai vizsgálatokba 37 db lelőhelyet vontam be. Ezek fö ld ra jzi helyzetét a 1. ábra szem lélteti. A Kárpát-medence - központú kivágat minél teljesebb lefedésére törekedtem. Legnyugatabbra fekvő lelőhelyem Ardéche, legkeletebbre néhány b u lgária i pont található. Észak fe lé egy közép-lengyelországi előfordulás, dél fe lé egy tengeralatti (a "máltai letörésből" származó) adat je le n ti a szé lső pontot. Számos fontos lelőhelyet (É-Afrika, Szubbétikum, Kaukázus stb.), minthogy a szorosabb értelemben vett alp-kárpáti régióból kilógnak, kihagytam. 4. Tengeri-Alpok, (Alpes-M aritim es), Nyugati- Alpok. Kimmeridgei. K iliá n et Guébhard (1905). 5. Sin isc o la, Pasada, Sardinia. Felső-kim m eridgei, a tithon már zátony fáciesű. Dieni et al. (1966). 6. Baden (Svájc), Molasz-öv. Kimmeridgei. L o rio l (1878) 7. Svób-Alb. (O xfordi) - tithon. Berckhemer et Hölder (1959), Zeiss (1968), Ohmert et Z eiss (1980)

3 1. ábra, F ig. l.. 1. Le Pouzin stb., (Ardéche). 2. C ro ix-de-st.conxcors,( Chambéry). 3. Haute-Saone, (Jura). 4. Tengeri-Alpok, (Alpes Maritimes) 5. S in isc o la. 6. Baden, (Sw itzerland). 7. Sváb-Alb, (Svabian Alb). 3. Srentonico, (Southern A lp s ). 9. Sette Comun.i., (Southern Alps). 10. M.Nerone stb., (Marche, Apennines). 11. M.Sassetto, stb., (Umbria, Apennines). 12. M.Lacerone, stb., (Sabine, Apennines). 13. Palermo, ( S ic ily ). y ií. Santa Anna, ( S ic ily ). 1?. Bivona, ( S ic ily ). 16. "Málta le töré s", (Malta escarpment) 17. Neuburg a.d.d. (Franconian-Alb) 16. Salzkammergut, (Northern Calcareous Alps). 19. Lemes, (High Karst). 20. Nisder-Fellabrunn, (A ustria) 21. Bakony, (Transdanunian Central Rangé) 22. Gerecse, (Transdanubian Central Rangé) 23. Mecsek, (South Hungary). 24. Epirus, (Ionian Zone). 25. Lefkas, (Ionian Zone). 26. Stramberg, (CSSR) 27. Tomoschow, (Middle Poland). 28. Rogoznik. (Klippen Beit, Poland). 29. Bradet, (Southern Carpathians). 30. Svin ita, (Southern Carpathians). 31. Ginci, (Stara Planina). 32. Bajkovec, (Stara Planina). 33. Poiana Botizei, (Botiza Klippen Beit) 34. GyilkoskS stb, (Eastern Carpathians) 35. Persány, (Eastern Carpathians). 36. Bucsecs, (Southern Carpathians). 37. Hársova, stb., (Dobrogea). 289

4 8. Brentonico, Déli-Alpok. (O xfordi) - tithon. Sa rti (1986). 9. Sette Comuni, Déli-Alpok. (Kimmeridgei) - tithon. Del Campana (1905). 10. M. Nerone', M. C atria, Furlo stb. Marche, Appenninek. (Kimmeridgei) - tithon. Ramaccioni (1939), Rossi (1984), Cecca et al. (1985). 11. M. Sassotetto, Sasso di Pale, stb. Umbria, Appenninek. (Kimmeridgei) - tithon. Rossi (1984), Santantonio (1986) 12. M. Lacerone stb. Sabine, Appenninek. (Kimmeridgei) - tithon. Santantonio (1983, 1986), Cecca et al. (1985). 13. Palermo környéke, S z ic ilia. (Kimmeridgei) - tithon. Gemmellaro (1871). 14. Santa Anna, Sciacca, S z ic ilia. (Kimmeridgei) tithon. De Wever et a l. (1986) 15. Mt. Sicani (Bivona), S z ic ilia. Tithon. Gemmellaro (192D), Geyssant et Mascle (1970). 16. M álta-letörés, tenger a la tti gyűjtés. (O xfordi), Tithon. Enay et a l. (1982). 17. Neuburg a.d., Frankonia Tithon. Schneid (1915). 18. Salzkammergut, Északi-Mészkő-Alpok. (Kimmeridgei) - tithon. Neumayr (1873). 19. Lemes, Magaskarszt, Lika Zóna. Kimmeridgei - tithon. Chorowicz et Geyssant (1972). 20. Nieder-fellabrunn, Szirtöv. Tithon. Vetters (1905). 21. Bakony, Dunántúli középhegység. (O xfordi) - tithon. Vígh (1984), Fözy (1988a, 1988b, 1990). 22. Gerecse, Dunántúli középhegység. (O xfordi) - tithon. Vígh (1984) 23. P usztakisujfalu, Kárász, stb., Mecsek. Kimmeridgei - tithon. Saját gyűjtés, p ublikálatlan adat. 24. Lefkas, Io n ia i Zóna. (O xfordi) tithon. B ernoulli et Renz (1970). 25. Epirus, Io n ia i Zóna. (O xfordi) tithon., B ernoulli et Renz (1970). 26. Stramberg, Baska C ordille ra, Szirtöv. i Tithon. Z itte l (1868), Blaschke (1911), Housa (1975), O ló riz et Tavera (1982). 27. Tomoschow, Közép-Lengyelország. Tithon. Z eiss (1977). 28. Rogoznik, Stankowa Skala. Czorsztyn Hátság, Szirtö v. (O xfordi) - tithon. U hlig (1878), Kutek et Wierzbowski (1979, 1986). 29. Bradet, (Stájerlak Anina), Gétikum, Déli-Kárpátok. Tithon. Raileanu et a l. (1957). 30. S v in ita, Danubikum, Déli-Kárpátok. (O xfordi) - tithon. Raileanu et Nastaseanu (1961) 31. G inci, Stara Planina, Balkán. (O xfordi) - Tithon. Sapunov et Z iegler (1976), Sapunov (1979). 32. Bajkovec, Stara Planina, Balkán. (O xfordi) - tithon. Sapunov (1979). 290

5 33. Poiana Batizei, Batizai Szirtöv, Keleti-Kárpátok. Tithon. Saját gyűjtés, p ublikálatlan adat. 34. Gyilkoskö, Csofronka, stb., Erdélyi Takaró, Keleti -Kárpátok. Kimmeridgei-tithon. Neumayr (1873), Herbich (1878) 35. Persány, Déli-Kárpátok. T ith o n -b e rriá zi. P atru liu s et Avram (1976). 36. Bucsecs, Déli-Kárpátok. Kim m eridgei-tithon. Dekelius (1516). 37. Hársova, Topái, Dobrudzsa. Oxfordi-kim meridgei. Barbulescu (1974). A KIVÁLASZTOTT TAXONOK Munkamódszer A munka során igyekeztem paleobiogegráfiái szempontból jó l értékelhető, amellett könnyen felismerhető, jellegzetes, s ami az előzőekkel összefügg, aránylag gyakori taxonokat k ivála szta n i. Egy-egy reprezentáns példányukat, lehetőség sze rin t a típusokat, a 2. ábra sze m lé lte ti. Az egyes taxonok paleobiogegráfiái 'értékét ille tően (3. ábra), az alábbi csoportokat állítottam fe l: 1. csoport: Ide tartoznak a Hybonoticeras és a Vlrgatosimoceras nemzetségek, valamint a S ch a irsria neoburgensis (Oppel) faj. A fenti taxonok képviselői a tágabb értelemben vett Tethys medencéjét, i l l. annak nyugati részét népesítették be (4. ábra). Egy ilyen értelmű kiemelés a Tethysnek a b ore ális i l l. az a frik a i provinciákkal szembeni viszonylagos önállóságát h ivatott hangsúlyozni. 2. csoport: Ide tartoznak a "le gigazibb" Simoceratidae-k, azaz a Volanoceras-ok, a Semiformiceras semiforme (Oppel), a Haploceras verruciferum (Z it te l) és a Richterella rich te ri (Oppel) fajok. Fenti taxonok mindegyikének igazi e lterjed é si területe a Tethys provinciáján belül egy szűkebb régió (5. ábra), amely számos szerző nyomán Mediterrán alprovinciaként nevezhető meg. E k issé sommás m egállapítást az alábbi tények árnyalják: A _H_. verruciferum elterjedése, úgy tűnik, hogy jelen munkában k issé szélesebb értelmezést nyert mint számos korábbi dolgozatban. A ric h te ri Cecca (1986a) nyomán a Mediterrán szubprovincia É -i határának indikátoraként i s értelmezhető. 3. csoport: Az utolsó csoportba néhány sp e c iá lis forma, mint a Simocosmoceras-o k, s a 1 Cyrtosiceras c o ile g ia lis (Oppel) tartoznak. Bár *1 elterjedésük alapvetően a Mediterrán 1 szubprovincián belül jellegzetes (6. ábra), mégis, úgy tűnik, hogy előfordulásukat nem egyszerűen (paleo)biogegráfiái keret, hanem a (paleo)ökológiai tényezők határozzák meg. Ez utóbbi m ellett szól, hogy: - az idézett formák apró termetűek, - "tú ld ísz íte tte k ", vagy aduit lakókamrájuk extrém módon anomális, - ritká k, - példányaik egy jelentős része sp e c iá lis, "tith o n h ie rla tz " jellegű fáciesből került elő. Fenti érvek külön-külön alighanem nem sokat jelentenének, ám együtt talán már bizonyító erejűnek tekinthetők. 1. csoport. Hybonoticeras B re istro ffe r Diagnózis: Közepes termetű evolut formák komprimált kanyarulat-átm etszettel. A la t e r á lis bordákat egy u m b ilikális és egy v e n tro -la te rá lis tüskesor k ís é ri. A v e n trá lis oldalon jellegzetes árok húzódik. A nemzetség dimorf. F öld ra jzi elterjedés: A csoport leggyakoribb a mediterrán területeken ám megtalálható a szubmediterrán régióban, s az a frik a i provinciában is. Rétegtani elterjedés: A nemzetség a felső-kimmeridgei s a lsó -tith o n faunák jellegzetes alakja. Megjegyzés: A csoport gyakorlati értéke abban á ll. hogy míg a durván burdázott nagytermetű formák (H_. hybonotum csoport) az alsó tithont (Hybonotum Zóna) je lz ik, addig a redszerint kisebb és finomabban d ís z ite t t alakok a kimmeridgei Beckeri Zónájára utalnak. 291

6 2. ábra, F ig. 2. : A k iv á la s z t o t t taxonok. - The selected taxa. a: V irgatosim o ce ras ro th p le tz i - Schneid 1915, p l. 7., f ig. 3. b: H ybonoticeras hybonotum - Oppel 1863, p l. 71., f i g. l. c: S c h a ire ria neoburgensis - Oppel 1863, p l. 58., fig. 5. d: Sem iform iceras semiforine - Z it t e l 1870, p l. 28., fig. 5. e: Haploceras verruciferum - Z it t e l 1870, p l. 27., fig. 8. f: Volanoceras volanense - Oppel 1863, p l. 58., fig. 2. g: R ic h te re lla r ic h t e r i - Z it t e l 1870, p l. 20., fig. 9. h: Simocosmoceras adversum - Z it t e l 1870, p l. 31., fig.1 0. i: C y rto sic e ra s c o l l e g i a l i s - Z it t e l 1870, p l. 20., fig

7 BOREÍLIS provincia TETHVS 3. ábra: A kiválasztott taxon-csoportok paleobiogeográfiai értéke. A Tethys az 1. csoport elterjedése alapján határolható le. A vonalkázással jelölt Mediterrán alprovincia a 2. csoport segítségével jelölhető ki. A karikák a R. richteri vázlatos, a Mediterrán alprovincia északi peremére szorítkozó elterjedését jelölik. A 3. csoport taxonjai a (paleo)ökolőgia tényezők szerepét hivatottak hangsúlyozni. A szaggatott vonal a "Hispanic Corridor" felé való migrációs lehetőségét jelöli. i Fig.3.: The paleobiogeographic value of selected taxa-groups. The Tethys can be outlined on the hasis of the distribution of the representatives of the first group. The area of the Mediterranean region (dotted) is indicated by the second group. The approximate dispersion of _R_. richteri (marked by rings) suggests the northem limit of the Mediterranean area. The third group focuses the attetion on the paleoecologic factors.the broken line indicates the possible migration route through the "Hispanic Corridor" Virgatosimoceras Spath 1925 Diagnózis: Közepes termetű mérsékelten evolut Simoceratidae. A bordázat biforkáló és egyszerű bordákból áll. A dimorfizmus érdemben nem tárgyalható. Földrajzi elterjedés: A nemzetség a mediterrán és szubmediterrán régió jellegzetes ammonitesze. Az Európán kívüli előfordulások vitathatók. Rétegtani elterjedés: A Virpatosimoceras-ok az alső-tithonra jellemzőek. Leggyakoribbak a Fallauxi Zóna felső szintjében (Admirandum-Biruncinatum Szubzóna). Megjegyzés: A feltehetően polifiletikus csoportba számos új, mindeddig le nem írt forma is tartozik. Schaireria neoburgensis (Oppel 1863) Diagnózis: Közepes termetű, erősen evolut, gömbded forma. A ház teljesen sima, a többi Aspidoceratidae-től eltérően tüskék nem díszitik. A dimorfizmus érdemben nem tárgyalható. Földrajzi elterjedés: A faj leggyakoribb a Mediterrán alprovinciában, ám előfordul a szubmediterrán területeken is. Rétegtani elterjedés: A neoburgensis az egész alsó-tithonban jelen van, ám maximális gyakoriságát rendszerint a Semiforme Zónában éri el. Megjegyzés: Az Oppel féle faj talán a legjellegzetesebb tithon Aspidoceratidae. 2. csoport. Volanoceras Geyssant Diagnózis: Közepes termetű, mérsékelten evolut Simoceratidae, négyzethez közelítő kanyarulat-keresztmetszettel. A nukleusz bordázott. A fragmokonusz és a lakókamra egyszerű bordáit egy köldökperemi és egy ventro-laterális csomósor kíséri. A nemzetség dimorf. Földrajzi elterjedés: Jellegzetes mediterrán annoniteszek, ennek megfelelően a nemzetség gyakori a Szubbétikum, az Appenninek, a Déli-Alpok területén, valamint a Dunántúli középhegységben. Ismerünk Volanoceras-okat a szubmediterrán teületekről is (pl. Neuburg), ezeken a helyeken jelenlétük az esetenként erősödő mediterrán hatás bizonyítékaként értelmezhető. Rokon, vagy azonosc?) forma ismert Cubából (Imlay 1942), valamint Argentinéból (Krantz 1928). Rétegtani elterjedés: A morfológiailag nagyon közel álló, (ám gondos elemzéssel megbízhatóan szétválasztható) aesinense (Meneghini 1885) és V- volanense (Oppel 1863) fajok, valamint egy nagyon kevéssé ismert alak a J/^ praecursor (Santantonio 1986) sorolható a nemzetségbe. Meneghini féle faj a Semiforme Zónának, az Oppel féle faj pedig a Ponti Zónának index értékű alakja. Megjegyzés: Hogy a korábban Slrooceras volanense név alatt leírt taxonok (legalább) két külön fajba tartoznak, amelyek rétegtenilag is 293

8 A I f thys nyugati részére jellemző néhány tithon ammonitesz európai elterjedése. Jelkulcs: /JHybonoticeras, ^ 7 Virgatosimoceras, O Schaireria neoburgensis. European d istrib u tio n of somé Tithonian amnonites, ch a ra cte ristic mainly fó r the western part or the Tethys. (Fór key, see above.) 294

9 5. ábra: Néhány a Mediterrán alprovinciára jellemző ammonitesz elterjedése. A t e li je l gyakoriságot, a sraffozott pediq viszonylagos ritkaságot jelez. Jelkulcs: 0 Volanoceras, X H a p - ioceras verruciferum, f^sem iform iceras semiforme, 0 Richterella ric h te ri. f F ig. 5. : D istrib u tio n of somé selected Tithonian ammonite ch a ra cte ristic fór the Mediterranean region. The f u ll symbols indicate re la tív e aöundance, while the shaded marks sporadic occurrence. I (Por key, see above.) 295

10 6. ábra: Néhány ritk a tithon ammonitesz európai előfordulása. Jelkulcs: -í f Cyrtosiceras c o lle g ia lis, Q Simocosmoceras. Fig.6.: European d istrib u tio n of somé rare Tithonian ammonites. (Fór key, see above.) 296

11 jó l szeparálhatók, arra elsőként Santantonio (1986) mutatott rá. További vizsgálatok a fenti tényt megerősítették (Főzy 1988a). A nemzetségbe tartozó fajok paleobiogeográfiái elterjedése nagyon hasonlónak tekinthető. Megjegyzés: Az (aduit) forma olyannyira jellegzetes, hogy az ábrázolás nélküli hivatkozások i s, rendszerint korrekt adatnak tekinthetők. Richterella ric h te ri (Oppel 1865) Semiformiceras semiforme (Oppel 1865) Diagnózis: Nagytermetű Semiformiceras excentrikus lakókamrával. A fragmokonusz ventrumát gyögysor-taréj, a k ife jle tt lakókamrát la t e r á lis és vagy ve n tro -la te rá lis csomók i l l. bordák d ís z it ik. A nemzetség feltehetően dimorf. F öld rajzi elterjedés: Valamennyi Semiformiceras közül a semiforme a "legmediterránabb forma. Ennek megfelelően gyakori a Szubbéticum, a D éli Alpok, az Appenninek, valamint a Dunántúli középhegység területén. Európán kivü l nem ismert. Rétegtani elterjedés: A fa j zónajelző értékű. Enay et Geyssant (1975) nyomán a mediterrán területeken a le galsó -tith o n Hybonotum Zóna fe le tt a Darwini, Semiforme és Falla u xi Zónák következnek. A három zóna index a la kjai rendre a megfelelő Semiformiceras fajok. Megjegyzés: Mérete és d íszité se alapján sokban különbözik a több Semiformiceras fa jtó l, így gyakran már a töredékek i s biztosan határozhatók. Diagnózis: Közepes termetű, mérsékelten evolut Perisphinctaceae. A keresztmetszet erősen komprimált. A b ifu rkáló bordák a ve n tro -la te rá lis peremen előrehúznak. A fa j dimorf. Földrajzi elterjedés: A R. ric h te ri a szorosabb értelemben vett mediterrán területeken (p l. Szubbétikum) i s jelen van, ám gyakoribb a szubmediterrán régió bizonyos részein (Ardéche, "Élő-Alpok", Keleti-Kárpátok. így a faj a Mediterrán szubprovincia É -i határának jelzésére is felhasználható. A _R^_ ric h te ri ilye n értelmű paleobiogeográfiai értékére elsőként Cecca (1986a) hívta fe l a figyelmet. Az Európán k ív ü li előfordulások (pl. Kaukázus), bizonytalannak tekeintendők. Rétegtani elterjedés: A R. ric h te ri a Fallauxi Zóna alsó, R ich te ri Szubzónájának index-alakja. A faj pontos s z tra t ig rá fia i elterjedését Cecca (1986/b) részletesen elemzi. Megjegyzés: A Richteria O lóriz 1978, a Richterella Avram 1974 nemzetségnév szinonimjának tekintendő, s mint ilye n érvénytelen. Haploceras verruciferum ( Z itte l 1869) Diagnózis: Nagyon jellegzetes Haploceras az aduit lakókamra v e n trá lis részén egy kidudorodással (verru cával). A fa j feltehetően dimorf. F öld rajzi elterjedés: A korábbi dolgozatok alapján a fa j a Mediterrán alprovincia jellegzetes alakjának tekinthető: ennek megfelelően gyakori a Szubbétikum, az Appenninek, a Déli-Alpok, s a Dunántúli középhegység teületén. Annál meglepőbb vo lt a közelmúlt felism erése: a mecseki faunából i s előkerült egy jó l azonosítható példány. Egy ré gi, k issé e lfe le jte tt, de ez utóbbival összecsengő adat a Dekelius (1916) á lta l je lze tt bucsecsi előfordulás. A szerző a Jh verruciferum három példányát e m líti a brassói hegyekből. A faj Európán kívü l nem ismert. Rétegtani elterjedés: A fa j zónajelző értékű. O ló riz (1978) a Szubbétikum területére kidolgozott rétegtani táblázatában a Verruciferum Zóna index-alakjaként szerepel. 3. csoport. Simocosrooceras Spath 1925 Diagnózis: Kistermetű, mérsékelten evolut, kerekded kanyarulat-átmetszetű forma. Az erős d ís z ité s la t e r á lis bordákból és csomókból, valamint ve n trá lis csomókból á ll. Az aduit szájadékon la t e r á lis nyúlvány. A dimorfizmus nem b izonyított. F öld ra jzi elterjedés: Ábrázolt példányokat ismerünk Rogoznikból, s az Appenninek te rü le té rő l. Szép példányai kerültek elő a gerecsei Szél-hegyről is. A Cosmoceras adversuro Oppel 1865 fa jt em líti még Blanchet (1929) Col du Lauzon ("E lő -A lp o k") te rü le té ről, a Cosmoceras simum Oppel 1865 egy oéldányát je ke liu s (1916) a brassói hegyekből. A Di-Stefano féle s z i c í l i a i előfordulás (1882) bizonytalannak tekinthető. Egy-egy Simocosmoceras előkerült még az Andokból (Leanza - O ló riz 1987), valamint a cubai tithonból i s (R. Myczynski szóbeli közlése nyomán). 297

12 Rétegtani elterjedés: Eddigi ismereteink sze rin t a Simocosmoceras-ok a Semiforme Zóna jellegzetes ammoniteszei. Megjegyzés: A nemzetség ritka, az eddig ismert példányok száma kb. 20-ra tehető. Ebben már a gerecsei anyag i s (10 példány) beleértendő. Cyrtosiceras c o lle g ia lis (Oppel 1865) Diagnózis: Kistermetű, erősen komprimált j formák, extrém módon anomális aduit lakókamrával. Az aduit lakókamra kezdetét, a v e n trá lis részen ráncok d ís z it ik. A fa j feltételezhetően egy mikroconch forma. F öld rajzi elterjedés: A C. c o lle g ia lis csak Rogoznikból, s a Szél-hegy tithonjából ismert. Rétegtani elterjedés: A fa j eddig a Semiforme j Zónába sorolható rétegekből került elő. Megjegyzés: A _C^_ c o lle g ia lis - hoz nagyon közel á ll a microps (Oppel 1865) fa j. Utóbbi példányai csak Rogoznikból ismertek. A nemzetség ritk a, az ismert példányok száma 20 körül van. Ebből a gerecsei anyag mintegy 10 példánnyal részesedik. ; ÉRTÉKELÉS A mediterrán területeken az oxfordi és a kimmeridgei emeletek ism ertségi foka elmarad a tithon emelet ism ertségi fokától. Ennek oka részben abban keresendő, hogy az oxfordi-kimmeridgei rétegsorok eleve hézagosabbak, szegényesebben dokumentáltak. Fokozottan igaz ez Magyarországra nézve. Ennek megfelelően, jelen dolgozat i s csak érintőlegesen tárgyalja az oxfordi-kimmeridgei paleobiogeográfiát, s több szó e sik a tithon adatokról. Oxfordi Az oxfordiban a Tethys területe észak felé a jellegzetes b ore á lis formák (p l. Amoeboceras) hiányával jó l lehatárolható. A szorosabb értelemben vett mediterrán területek és a szubmediterrán régió között további különbségek tehetők: az elsőre az extrém módon evolut Passendorferia-k. mig a másodikra a nagytermetű, legszorosabb értelemben vett Perisphinctes-ek a jellemzőek. Az Oppeliidae-k a szubmediterrán területeken, míg az Aspidoceratidae-k a mediterrán területeken gyakoribbak. A Phylloceratina és Lytoceratina alrendek kiugró aránya természetesen az alsó-maim faunákban i s mediterrán bélyegnek tekintendő. A szubmediterrán területekhez csatlakozik az a sekélytengeri fv, amely az ismert oxfordi szivacszátonyokat is magába fo g la lja. Ezt a zátonyrendszert, amelynek roncsai a német és lengyel területeken keresztül egészen Dobrudzsáig nyomozhatók, egy-egy "p illa n a tra " még b ore ális hatások i s érték (v.ö.: A. Matyja és A. Wierzbowski 1987). Midezeknek megfelelően a Dunántúli középhegységből származó szerény oxfordi anyag (P h yllo caratin ae-k, Lytoceratinae-k, Euáspidoceras-ok, Paraspidoceras-ok Gregoryceras-o k, Passendorferia- k, stb.) paleobiogeográfiai kapcsolatait a szorosabb értelemben vett mediterrán területeken k e ll keressük. Kimmeridgei A kimmeridgeiben a jellegzetes Amoeboceras-o k, P ic to n ia -k, Rasenia-k, Aulacostephanus-ok hiánya alapján a tethysi régió jó l elkülönül a b ore ális területektől. A szubmediterrán részekre a gyakori se ké ly v izi, s gazdag bentonikus faunát tartalmazó rétegsorok m ellett a változatos Progeronia, Ataxioceras együttes a jellemző. A Nebrodites-ek számos mediterrán (Szubbétikum, Aopenninek, t Bakony), és szubmediterrán (Keleti-Kárpátok) lelőhelyen gyakoriak. Az Oppeliidea-k és az Aspidoceratidae-k részesedésével kapcsolatban nehéz volna becslésekbe bocsájtkozni, mindkét alprovinciában gyakoriak. A differenciák inkább faj-szin te n értékelhetők. Mindezeknek megfelelően, a Dunántúli középhegység (főként a Bakonyból gyűjtött) kiraneridgei ammonitesz faunája legszorosabb rokonságban a Déli-Alpokból, az Appenninekből, s egyes s z i c í l i a i i l l. Keleti-kárpátokból származó faunákkal á ll. S bár nem lehetetlen, hogy a középhegység egyes részei között paeobiogeográfiai vonatkozásban különbségek tehetők (konkrétan: lehet, hogy a Bakony "mediterránabb" mint a Gerecse, v.ö.: Vígh (1984)), az á llít á s, hogy a középhegységi kimmeridgei alapvetően mediterrán, természetesen nem hat újként. Újdonságot ígé r azonban a közelmúltban a Mecsekből (P usztakisfalu m ellől) begyűjtött közé p ső(?)-fe lső kimmeridgei ammonitesz anyag. A fauna kevés Phylloceratinae-t és Lytoceratinae-t, s számos Taramelliceras- t. Aspidoceras-t. s b i- és 298

13 7. ábra: A titbon ammonitesz faunák közötti hasonlóságok alapján a tethysi terület (üresen hagyva) jó l elkülöníthető a b ore á lis és az a frik a i provinciáktól (sávozott részek). A szorosabb értelemben vett mediterrán területet vonalkázás je lö li. F ig.7.: On the b asis of the s im ila ritie s of the Tithonian ammonite fauna, i t i s easy to separate the Tethyan (blank) írom the, Boreal and African (shaded) provinces. The Mediterranean area i s ruledd. trifu rk á ló bordákkal d ísz ite tt mérsékelten evolut Perisphinctidae-t, valamint néhány Hybonoticeras-t tartalmaz. A fauna feldolgozása folyamatban van. Tithon. A tithon a tethysi terület talán legjobban megismert fe lső -ju ra emelete. Az északi (b ore á lis) p rovinciától jellegzetes faunaképe, gyakran már egyes taxonok jelenléte alapján i s a tethysi régió megbízhatóan elkülöníthető 0?. ábra). Alighanem e gyökeres különbségek i s közrejátszanak abban, hogy a tithon és a volgai emeletek korrelációja mind a mai napig meggyugtató módon nem oldódott meg. Az a frik a i p rovin ciától való önállóság megítélése már nehezebb feladat. Ez irányban sajnos különösen szegényesek a taxonómiai adatok. Nyugat felé egy szerény, de biztosan létező kapcsolattal (Hispanic Corridor) számolhatunk, kelet felé egy kite rje d t nagy óceánnal. így Madagaszkár és a Himalája felé a provincializm us kialakulásában a döntő szerep alighanem a távolságnak jutott. Dél- és Közép-Amerika irányába pedig a k in y íló Atlantikum óceánközépi hátsága mint 299

14 8. ábra: A R. ric h te ri e lterjedési területe. A gyakorisági adatok pontos ismeretében, alighanem pontosabban kirajzolódna a faj elterjedésének "peri-m editerrán" jellege. F ig.8.: D istrib u tio n of R. ric h te ri. 300

15 pedig a k in y íló Atiantikum őceánközépi hátsága «in t f ilt e r, s ezenkívül az é ghajlati övesség szabhatott határt a faunamigrációnak. A Hybonoticeras-ok és Virgatosim oceras-ok bár a Porától Oél-Németországon keresztül, a legmediterránabb területeken át egészen Bulgáriáig gyakoriak, az északi területekről már teljesen Mányoznak. Az ábrázolt lelőhelyek közül egyedül a 27-es (Tomoscfiow) faunája reprezentál a te th y sitő l teljesen idegen anyagot. Miként az ismeretes, további megközelítések is tehetők. A kivála szto tt taxonok 2. csoportja alapján k ije lö lh e tő egy szorosabb értelemben vett mediterrán terület: az it t nem elemzett Szubbétikumon k ív ü l ide tartoznak az Appenninek, a Déli-Alpok a Dunántúli középhegység, S z ic ília, s feltehetően néhány görögországi lelőhely (7. ábra). A rogozniki i 11. a strambergi lelőhelyek je le n tik a legészakibb ha nem is tip ik u s1 mediterrán faunát. Dél fe lé S z ic ília i i l l. a még délebbre gyűjtött ló. pont i s mediterrán faunát szolgáltatott. Biztos azonban hogy ez az anyag sem olyannyira mediterrán mint p i. az Appenninekböl származó: habár i t t i s találunk Volanoceras-okat s egyébb "mediterrán" faunaelemeket, ám ezek gyakorisága elmarad a szorosabb értelemben vett mediterrán területeken tapasztalható gyakoriság-adatoktóf. Hasonló a helyzet Ardéche vonatkozásában is. 8ár akadnak i t t jellegzetes mediterrán formák (pl S. semiforroe), a terület a k is d iverzitású faunája alapján már szubmediterránnak tekinthető (Cecca 1986a). Hasonlóan értelmezhető a Volanoceras nemzetség előfordulása a neuburgi rétegekben: tethysi hatás egy szubmediterrán környezetben. Az Északi-Mészkő-Alpok területéről való néhány adat szinte értékelhetetlen. Hasonlóan hiányosak információink a Dinaridák területéről is. Az innen való egyetlen figyelembe vett pontról azonban (19) egy nagyon szerény, Properonia-kat és U sseliceras-okat tartalmazó fauna került elő. így talán meglepő, de ez alapján a Magaskarszt területe ( i l l. annak kimmeridgei-tithonja) szubmediterránnak tekinthető, s szorosabb fa u n isztik a i kapcsolatban á ll a dél-francia és dél-német területek faunájával mint p l. a Dunántúli "középhegység anyagával. Ami a középhegységünket i l l e t i, annak tithonja leginkább a Dél-Alpok tithonjára emlékeztet. Problémát jelent azonban, hogy e rrő l a területről 1 a komoly, az egész faunát feldolgozó modern munkák hiányoznak, így a megítélés bizonytalan. Az Appenninek anyagával i s jó l rokonítható a bakonyi vagy a gerecsei anyag, ám bizonyos különbségek mégis tehetők: a nagyon jellegzetes (és nagyon mediterrán) Simoceratidae-k p éldául, a magyar anyagban ritkábbak. Fontos küllönbség továbbá, hogy a gyakori mediterrán faunaelemeken k ív ü l, a középhegységben számos szubmediterrán ammonitesz i s van, elsősorban a perisphintes-félék körében. Vígh (1984) Franconites-eket í r t le a Gerecséből, s magam is gyűjtöttem már pl. U sse lice ra s-okat bakonyi lelőhelyen. Mindkét nemzetség a dél-németországi alsó-tithonban gyakori. A Bakony és a Gerecse tithonja közti különbségek elemzése egyébként további feladat. A közelmúltban a Mecsekből gyűjtött szerény a lsó-tith o n fauna nóvumnak tekinthető.-" Az anyag számos Phylloceratina-t és Lytocereatina-t, valamint Haploceras-okat (mikro- és makroconchokat egyaránt), továbbá S ch a lre ria-kat, s egy Virgatosim oceras-t tartalmaz. A legmeglepőbb a _H, verruciferum előfordulása volt: a fa j eddig csak (három bucsecsi példányt nem számítva) a legtipikusabb mediterrán területekről került elő. Hogy a Kárász és Magyaregregy m ellől begyűjtött faunula milyen mértékben mediterrán, azt nehéz lenne megmondani. Az azonban megállapítható, hogy a mecseki liá sz ra oly határozottan kimondott észek-európai kapcsolatokkal szemben ( i l l. am ellett) a tithonban mediterrán hatással ( i s ) k e ll számolnunk. A v iz sg á lt taxonok közül a R, ric h te rl sajátos megvilágításban szerepel. A faj a Szubbétikumtól a Balkánig (?)Kaukázusig előfordul. Leggyakoribb azonban bizonyos szubmediterránnak is tekinthető területeken mint p l.: Ardéche, Keleti-Kárpátok. A mediterránabb területeken ha jelen i s van (pl: Bakony,?Appenninek), cssk nagyon szerény példányszámmal képviselt. Mindezeknek megfelelően a faj mint a Mediterrán alp rovincia peremének indikátora jelölhető meg (Cecca 1986a)(8. ábra.). A kivála szto tt taxonok 3. csoportjában két olyan forma (a Simocosmoceras-ok és a C. c o lle g ia lls ) szerepel, amelyek elterjedését feltehetően nem (csak) a paleobiogeográfiai faktorok, hanem (?)elsősorban ökológiai tényezők határozták meg. A c o lle g ia lis csak a gerecsei és a rogozniki faunából ismert, azaz elterjedése egyetlen 301

16 alprovinciára korlátozódik. A szintén nagyon ritka Simocosmoceras-ok azonban európán kívül ismertek Kubából i s, s egy legfrissebb adat szerint (Leanza - O ló riz 1987) Argentinéból is előkerült egy példány. Az a lig 20 egyed 3 provinciából származik! Érdekes hát, hogy egy ritka nemzetség nem (csak és elsősorban) egy provincia lehatárolására alkalmas, hanem az in te rp ro vin c iá lis korreláció szempontjából is hasznos lehet. A magyar felső -ju ra ammonitesz-anyag árnyalt paleobiogeográfiai értékelése kapcsán a jövőre nézve az alábbi feladatok jelölhetők meg: - a Dunántúli középhegység oxfordi-kimmeridgei anyagának megismerése, - a középhegység egyes részei között fe n n á lló i?) paleobiogeográfiai különbség értelmezése, - a Mecsek felső-jurájának megismerése, az alp-kárpáti régió fe lső -ju ra ammonitesz-anyagának egységes szempontok alapján történő re vizió ja. IRODALOM Avraro E. (1974): P osition et valeur taxonomique du groupe "B e rria se lla " ric h te ri (Oppel). - Dari de seama ale se din te lo rln st. Geol. Geofiz. 40. ( ), 3.- Paleontologie, pp , p l. 3., fig. 4., Bucuresti. Barbulescu A. (1974): S tra tig ra fia O urasicului din vestül Dobrogei Centrale. - Edit. Acad. Rep. Soc. Románia, Bucuresti, pp , p l. 46. Berckhemer F., Hölder H. (1959): Ammoniten aus dem oberen Weissen jura Süddeutschlands. - Beih.Geol.3b., 35., pp , fig.8 9., p l. 27., Hannover Bernoulli D., Renz 0. (1970): Jurassic carbonate facie s and new ammonite faunas írom western Greece. - Ecl. G eol.helv., 63/2., pp , fig.6., p l. 6., Basíe Blanchet F. (1929): Étude paleontologique d'un nouveau gisemerit f o s s ilif é r e dans le Tithonique in tra -a lp in entre Briancon et Chateau-Qneyras (Hautes-Alpes). - Ann.Univ,. Grenoble, n.s. 2., pp , p l. l., Grenoble Blaschke F. (1911): Zűr Tithonfauna von Stramberg in Mahren. Ann.k.k.Natur-hist.Hofm us., 25., pp , p l. l., Wien B re istro ffe r M. (1947): * Notes de Nomenclature paléozoologique. I. Ammonites jurassiques et crétacées. - Proc.Verbaux.Mens. Soc.S c i.dauphiné, 26.,196. pp.5..grenoble Cecca F. (1986/a): Le Tithonique de la bordűré Ardéchoise dans le region du stratotype de l'a rd escien: étude stratigraphíque et paléontologique. - Thése Univ. Claude-Bernard, Lyon I. no : pp , fig.3 9., p l. 24., Lyon Cecca F. (1986/b): Le genre Richterella Avram (Ammonitina, Périsphinctidés) dans le Tithonique in fé rie u r de la bordűré Ardéchoise (Sud-Est de la Francé): dimorphisme et v a ria b ilité. - Geobios, 19., 1., pp , fig. 4., p l. l., Lyon Cecca F. (1989): Ammonites Mediterranneánnes du Tithonique in fé rie u r de L'Artíéche (Sud-Est de la Francé): analyse des afflu x téthysiens. - Geobios, 21., 2., pp , fig. 4., Lyon Cecca F., Cresta S., P a llin i G., Santantonio M. (1985): Remarks on the Kimmeridgian Lower Tithonian ammonits biostratigraphy of two sections in the Central Appenines (Ita ly ). New sl.stratigr. 15., 1., pp , fig.5., Stuttgart Chorowicz M.3., Geyssant R.3. (1972): Présence des couches de Lemes (calcaire s a ammonites submediterranéennes du maim) dans la Lika (Crotie, Yugoslavie). - Cr. Acad. Se. P a ris., 275., 0., pp , P a ris Contini 0., Hantzpergue P. (1975): Le Kimmeridgien de Haute-Saone. - Ann. Sc i. Univ. Besancon, Geol. 3., 23., pp.5-37., p l. 6. Besancon Del Campana 0. (1905): F o s s ili dél Giura superiore in Sette Comuni d i provinzia di Vicenza. - Public. R. In st. Studi. Sup. Firenze, pp , p l. 7. Firenze Oe Wever P., Geyssant 3., Azéma 3., Oevos L., Dveé G., M anivit H., Vrielnyck B. (1986): The Santa Anna section (Upper ju ra ssic and Lower Cretaceous of Sciacca Zone, S ic ily ) : a b io stra tigra p h ic synthesis from macro-, micro- and nannofossils. Rev.M icropal., 29., 3., pp Paris. Oieni I., Massari F., Sturani C. (1966): Segnalazione d i Ammoniti nel Giurese d ella Sardegna orientale. - Acc, Lincei, Rend. d. Cl. di Se. f is. mát. e t n a t., 8., 40., pp , p l. 2. Roma Di Stefano G. (1882): Sopra a lt r i f o s s ili dél Titonio in fe rio re di S ic ilia. - Giorn. Se. Nat. Econ. Palermo, 14., pp.9-37., p l. 3., Palermo Donze P., Enay R. (1961): Les Céphalopodes du Tithonique in fé rie u r de la Croix-tíe-Saint-Concors prés Chambéry (Savóié). - Trav.Lab.G sol., N.S. 7., pp , f ig. 5 9., p l. 22., Lyon Enay R., (1972): Paleobiogeographie des ammonites du Jurassique terminál (Tithonique/Volgian/Portlandian s. l. ) et m obilite continentale. - Beobios, 5., 4., pp fig.1 2., Lyon. 302

17 Enay R., (1980): Paléobiogéographie et ammonites Ourassiques: "rhytmes fauniques" et variatio n s du niveau marin; vo is d'échanges, m igrations et domaines biogéographiques. - Mám. h. Soc. geol. de Francé, 10., pp , f ig. 6., P aris : Enay R., Bizon 0., Mascle G., Morei Y., P errie r R., Biju-Ouval B. (1982): Faunes du Ourassique Supérieur dans le s sé rie s pélagiques de l'escarpment de Malte (Mer Ionienne) Im plications paléogéographiques. - Rév. de Is t. Franc, du Petrol, 37., 6., pp , p l. 4. P aris Enay R., Geyssant 3.R. (1975): Faunes I tithoniques des chaines bétiques (Espagne m éridiolnale). - in:. Colloque sur la lim ité Jurassiqtie-Crétacé, Lyon Neuchatel septembre 1973, Mpm. B.R.G.M., No.36., pp , fig.4. P aris Enay R., Mangold C. (1982): Dinamique biogéographique et évulution des faunas d Ammonites au Jurassique. - B u li. Soc. geol. Francé, 24., 5-6., pp., , fig.10. P aris. F6zy I. (1988a): Tithonian ammonites (Oppeliidae, Haploceratidae and Simoceratidae) írom tbe Transdanubian Central Rangé, Hungary Ann.U niv.sci.r.eötvös., Sect.Geol. 28., pp , fig.1 8., p l. 15. Budapest Fözy 1. (1988b): Upper Ourassic facies and ammonite succession of the Transdanubian Central Rangé. Rendiconti Soc.G eol.lt., 9., pp , fig. 3., Roma Főzy I. (1990): Upper Jurassic ammonite succession of three sections írom the Bakony Mts. (Hungary). - Commemorazione d i Raffaele P ic c in in i, F o s s ili Evoluzione Ambiente, Pergola (in press) Gemmellaro G.G. ( ): Studi p aleontologii su lla fauna dél Calcare a Terébratula janitor dél Nord di S ic ilia. - - Giorn.Sci.Nat.Econom. Palermo (Part I. pp.1-56., p l. 12., Part I I. pp , p l. 15., Part I I I. pp , p l. 13.) Gemmelaro M. (1920): Contributo a lla conoscenza dél Titonico in fe rio re di alcune lo c a litá déllé provincie di Palermo e di Girgenti. - B oll. Soc. Se. nat. econ. Palermo, 2., p , Palermo Geyssant 3.R. (1985): Révision taxonomique du genre d ammonite téthysien Simoceras et créacion d'un nouveau genre Volanoceras (Ammonitina, Simoceratidae). - Geobios, 18., 5., pp , Lyon Geyssant 3.R., et Mascle M. 3. (1970): Deux gisements fo s s ilifé r e s du Tithonique des Monts Sicani ( S ic ile Occidentale). - C.R. som. des séances de la Soc. Geol. Francé, 6., p.213., P aris i Herbich F. (1878): A Székelyföld földtani és őslénytani le írá sa. - Magyar Kir. Földt. In t , pp , p l.2 0^ L Budapest Housa V. (1975): Geology and paleontology of the Stramberg limestone (upper Tithonian) and the associated lower Cretaceous beds. - Mem. du B.R.G.M. 86., pp , fig.2., P aris Hölder H., Z iegler B. (1959): Stratigraphische und faunistische Beziehungen im Weissen 3ura (Kimeridgien) zwischen Süddeutschland und Ardéche. - Neues 3b. Geol. Paleont. Abh., 108., 2., pp , fig.8., 1 p l.5., Stuttgart \ Imlay R.W. (1942): Laté 3urassic f o s s ils írom Cuba and th e ir economic significance. - Bull.Geol.Soc.Am., 53., 10., pp , p l. 12., fig.4., New York 3ekellus E. (1916): A brassói hegyek mezozoós faunája. I I I. - V I I. A brassói dogger és malmfauna. - M.Kir.Földtani In t.é vk., 24., 3., pp , p l. 3., text fig.2 3., Budapest K iliá n M. et Guébhard A. (1905): ttude Paléontologique et Stratigraphique du Systéme 3urassique dans le s Préalpes Maritimes. - B u ll. Soc. geol. Francé, 4., 2., pp , p l. 3., P aris Krantz F. (1928): La fauna dél Titono superior y medio de la C ordillera Argentína en la parte meridional de la provincia de Mendoza. Acad.Nac.Cienc.Rep.Arg., 10., pp.2-57., p l. 4., Buanos Aieres Kutek 3., Wierzbowski A. (1979): Lower to Middle Tithonian ammonite succession at Ragoznik in the Pieniny Klippen Beit. - Acta Geol.Pol., 29., pp , fig.3., Warszava Kutek 3., Wierzbowski A. (1986): A new account on the Upper 3urassic stratigraphy and ammonites of Czorsztyn succession, Pieniny Klippen Beit, Poland. - Acta Geol.Pol., 36., 4., pp , p l.2.,warszava Leanza H., F. O ló riz (1987): Presencia dél genero Simocosmoceras Spath (Cephalopoda - Ammonoidea) en el Tithoniano Andino y su sig n ificado paleobiogeografico. - Ameghiniana (Rév. Asoc. Paleont. Argent.), 24., 3-4., pp , fig. 2., Buenos Aires Lo rio l P. (1878): Monographie paléontologique des couches de la zone a Ammonites tenuilobatus de Baden (Argovie). - Mem. Soc. Pál. Suisse, 8., pp.1-60., p l. 9., Génévé Matyja A., A. Wierzbowski (1987): The two Amoeboceras invasions in Submediterrean Laté Oxfordian of Central Poland (Abstract) ü 2nd International Sympposium on 3urassic Stratigraphuy, Lisboa, September,

18 Meneghini G. (1885): Nuove ammoniti d eli Appenninico Centrale raccolte dal Reverendo Don A. Moriconi. Mem.Soc.Tosc.Sc.Nat., 6., 2., pp , p l. 3., Pisa Neumayr M. (1873): Die Fauna dér Schichten mit Aspidoceras acanthicum. Abh.k.k.Reichsanst, 5., 6., pp , p l. 12., Wien Ohmért W., Zeiss A. (1980): Ammoniten aus den Hagenden Bankkalkan (Unter-Tithon) dér Schwabischen Alb (Süddeutschland). Abh. geol. Landesamst Baden-Würtemberg, 9., pp.5-50., p l. 14., Freiburg im Breisgau O ló riz S.F. (1978): Kimmeridgiense-tithonico in fe rio r en le sector Central de la s C o rd ille ra s Béticas (Zóna Subbetica). Paleontologia, B io stra tig ra fia. - Tesis doct. Univ. Granada, 184., pp , p l. 57., fig.2 9., Granada O lóriz S.F., (1985): Paleogeography and Ammonites in the Upper Jurassic. O utlines fór a pattern. - in: G. P a llin i (e d it.) Commemorazione di dón R. P ic c in in i, A tti i convegno di Pergola ottobre 1984, pp.1-9. Roma O ló riz F. (1988): "Ammonites and d isp ersal biogeography" Is that a l l? - 2nd International Symposium on Jurassic Stratigraphy pp , Lisboa O ló riz F., et Tavera J.M. (1982): Stratigraphische P osition dér Kaiké von Stramberg (CSSR) - Überarbeitung dér jüngsten Hypothesen. - N.Jb.Paleont. Mh. 1., pp , f ig. l., Stuttgart Oppel A. (1863): über jurassische Caphalopoden (Fortsetzung). Paleont.M itt.m us.k.bayer.staat., 3., pp , p l. 23., Stuttgart Oppel A. (1865): Die tithonische Etage. - Zeitschr. Deutsch. geol. Ges., 17., pp , B e rlin P atru liu s D., Avram E., (1976): Les céphalopodes des couches de Carhaga (Tithonique superieur-barrémien in fé rie u r). - Mém.Inst.Geol. Géophys. 24., pp , p l. 10., Bucarest Raileanu G., Nastaseanu A. (1961): C o n trib u tii la cunoasterea faunéi de ammoniti din Jurasicul superiore la S v in ita (Bánát). - Stud.Cerc.Geol. 5., pp.7-38., p lp. ll., Bucarest Raileanu G., Nastaseanu A., Mutihac V. (1957): Cercétari geologice in re giu n e a Anina - Doman. - Acad. R.P.R. 11., 2., Bucuresti Ramaccioni G, (1939): Fauna g iu ra lia ssic a e cretacea dél Monté Cucco e dintorni (Appennino Centrale). - P ale on t.lt., 39., pp , p l. 5., Pisa Rossi F. (1984): Ammoniti dél Kimmeridgiano superiore -B erriasiano in fe rio re dél Passo dél Furlo (Appennino umbro-marchigiano). Mem.Soc.It.Sci.Nat.Mus.Civ.St.Nat. Milano, 23., pp , p l. 8., Milano Santantonio M. (1983): Ammoniti rare della Famiglia Haploceratidae nel Maim deli'appennino Umbro-Marchigiano-Sabino. - Geol. Rom., pp , fig.2., p l. l., Roma Santantonio M. (1986): Simoceras volanense (Oppel), Simoceras aesinense Meneghini e forme a ff in i nel Tithonico in fe rio re d eli Appennino umbro-marchigiano. - in: P a llin i G. (E d it.), Commemorazione di Don Raifaele P ic c in in i, A tti i convegno di Pergola ottobre 1984, pp , p l. 6., f i g. 5., Pesaro Sapunov I.G. (1979): Les fo s sile s de Bulrarie. I I I. 3. Jurassique superieur, Ammonoidea. - Acad. Búig. Sci. pp , p l. 59., Sofia Sapunov I.G., Ziegler B. (1976): S+ratigraphische Probléma im Oberjura dús westlichen Balkangebirges. Etuttgarter B e itr. Naturk. ser. B. 18., f/p.1-34., p l. 3., Stuttgart S a rti C. (1986): Fauné e b io stra tig ra fia dél Rosso Ammonitico dél Trentino centrale (Kimmeridgiano ' - Tithonico). Boll.Soc. P ale on t.lt., 23., 3., pp , Modena Schneid T. (1915): Die Ammonitenfauna Per obertithonischen Kaiké von Neuburg a.d. Oonau. - Geol.Paleont.Abh. N.F., 13., pp , f i g. l., p l. 13., Jena Spath L.F. ( ): A monograph of the Ammonoidea of the Gault. - pp.l-7b7., p l. 72., fig.248., London Toucas A. (1890): Étude de la fauné des * couches tithonique de l'ardéche. Bull.Soc.Geol. Farance, 3., 18., pp , p l. 5., P a ris U hlig V. (1878): Beitrage zűr Kenntniss dér Juraformation in den karpatischen Klippen. - Jb.d. k.k. Reichsanstalt 28., 4., pp , p l. 2., Wien Vetters H. (1905): Oie Fauna dér Juraklippen zwischen Oonau und Thaya. - B eitr. zűr Paleont. Österreich-Ungarns, 17., 3., pp.1-37., p l. 2., Wien u. Leipzig Vígh G.(1984): Néhány bakonyi (tito n ) és gerecsei (tito n -b e rriá z i) lelőhely ammonitesz-faunájának b io sz tra tig rá fiá i értékelése. - MÁFI Évk,. 67., pp , p l. 7., Budapest Z eiss A. (1968): Untersuchungen zűr Paleontologie dér Cephalopoden des Unter-Tithon dér Südlichen Frankenalb. Abh.8ayer.Akad.W iss. mathem.-naturwiss., Kl.N.F., 132., pp , te x t.fig. 1 7., p l. 27., München Z eiss A. (1977): Somé ammonites of tha Kletnice Beds (Upper Tithonian) and remarks on co rre latio n of the uppermost Ju rassic. - Acta Geol. Pol. 27., 3., pp , p l. 3., Warszawa Z itte l K.A. (1868): Oie Cephialopoden dér Stramberger Schichten. Paleont.Mitth.Mus.k.bayer.Staates., 2., A b t.l., pp , p l. 24., München Z itte l K.A (1869): Geologische Beobachtungen aus den Central -Apenninen. - Geogn.Paleont.Beitr., 2., pp , München