TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint
|
|
- Rebeka Szőkené
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint Az alábbiakban Ajánlatkérő az ajánlat összeállítása kapcsán ad meg alapvető információkat azzal, hogy a Kbt. és az eljárásban releváns végrehajtási rendeletek, egyéb jogszabályok ismerete elvárás az ajánlattevők felé. A kért, és a tartalomjegyzékben megadott sorrendet kérjük, szíveskedjenek az ajánlat összeállításakor is betartani. Az egyes dokumentumokat, nyilatkozatokat értelemszerűen, a Kbt-ben foglaltakkal összhangban kérjük kitölteni. Amikor ajánlatát teljes körűen összeállította, kérjük, az egyes oldalakat (a tartalomjegyzéket is beleértve) a csatolt dokumentumokkal együtt folyamatosan növekvő sorszámmal ellátni. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nem zártan, vagy a nem írásban benyújtott ajánlat érvénytelennek minősül. 2
3 Értesítés közbeszerzési dokumentáció kézhezvételéről, letöltéséről 2 "Borászati eszközök és pinceklíma szabályozó technológiák, valamint mezovinifikációs erjedésfelügyeleti eszköz beszerzése a GINOP Szőlő-bor kutatásfejlesztési kiválósági központ létrehozása projekt keretében" tárgyú közbeszerzési eljárásban Gazdasági szereplő: Név:... Székhely:.. Kapcsolattartó neve: Tel.:... Fax: A közbeszerzési dokumentum kézhezvételének, letöltésének időpontja: hó. nap óra perc Kelt:, hó. napján Cégszerű aláírás Kérjük, hogy az értesítést kitöltve, aláírva scannelve a lanchidicsaba@gmail.com és a belteki.antonia@uni-eszterhazy.hu címre megküldeni szíveskedjenek! 2 A közbeszerzési dokumentumot ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, az ajánlattételi határidő lejártáig. 3
4 A Kbt. 73. (5) bekezdése szerinti tájékoztatás A Kbt. 73. (5) bekezdése értelmében tájékoztatásként közöljük azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől tájékoztatást kaphatnak a Kbt. 73. (4) bekezdés szerinti azon környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Nemzetgazdasági Minisztérium (munkabiztonság) Székhely: 1051 Budapest, József nádor tár 2-4. Levelezési cím: 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Web: A tájékoztatással és tanácsadással kapcsolatos feladatok ellátása az alábbiak szerint történik: A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztálya Munkavédelmi Információs Szolgálatot (MISZ) működtet: Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80/ cím: munkaved-info@ommf.gov.hu A megyeszékhelyeken, a helyszínen a Fővárosi, Megyei Kormányhivatalok Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályai (elérhetőségeik megtalálhatóak a honlapon az Elérhetőségek/Munkavédelmi felügyelőségek menüpont alatt) segítik tájékoztatással és tanácsadással a munkáltatókat és a munkavállalókat, a munkavédelmi képviselőket, továbbá az érdekképviseleteket munkavédelemmel kapcsolatos jogaik gyakorlásában, kötelezettségeik teljesítésében. Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Székhely: 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. Tel.: Fax: Honlap: 4
5 Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (bányászati munkavédelem) Székhely: 1145 Budapest, Columbus u Levelezési cím: 1590 Budapest, Pf. 95. Tel.: 06-1/ (központi telefonszám) Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80/ cím: április 01-től a megyei kormányhivatalokba integrálódott területi bányakapitányságok elérhetősége és illetékességi területe megtalálható a honlapon az Elérhetőség/Korábbi bányakapitányságok menüpont alatt. Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Székhely: 1132 Budapest, Visegrádi u. 49. Telefonszám: cím: info@szgyf.gov.hu Honlap: A megyeszékhelyeken a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság megyei kirendeltségei (elérhetőségeik megtalálhatóak a honlapon) adnak tájékoztatást a gazdasági szereplőknek. Munkaügyi Felügyelőségek: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (6000 Kecskemét, Klapka u. 34., telefon: , fax: , bacsk-kh-mmszsz-mv@ommf.gov.hu, bacsk-kh-mmszsz@ommf.gov.hu) Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (6000 Kecskemét, Klapka u.34., telefon: , fax: , bacsk-kh-mmszsz-mu@ommf.gov.hu, bacskkh-mmszsz@ommf.gov.hu) Baranya Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (7621 Pécs, Király u. 46., telefon: , fax: , baranya-kh-mmszsz-mv@ommf.gov.hu, baranya-khmmszsz@ommf.gov.hu) Baranya Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (7621 Pécs, Király u. 46., telefon: , fax: , baranya-kh-mmszsz-mu@ommf.gov.hu, baranya-khmmszsz@ommf.gov.hu) 5
6 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (4024 Debrecen, Piac u , telefon: , , fax: , Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (4024 Debrecen, Piac u , telefon: , fax: , Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (1036 Budapest,Váradi u. 15., telefon: , , fax: , Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (1036 Budapest,Váradi u. 15., telefon: , fax: , Pest Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (1135 Budapest, Lehel út , tel: , fax: , Pest Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (1135 Budapest, Lehel út , tel: , fax: , Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (9022 Győr, Jókai utca 12., tel: , fax: , Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (9022 Győr, Jókai utca 12., tel: , fax: , Vas Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (9700 Szombathely, Hargita u. 31., tel: 06-6
7 , fax: , Vas Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (9700 Szombathely, Hargita u. 31., tel: fax: , Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége(8900 Zalaegerszeg, Kelemen Imre u. 17., tel: , fax: , Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (8900 Zalaegerszeg, Kelemen Imre u. 17., tel: , fax: , Fejér Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (8000 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 6., tel: , fax: , Fejér Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (8000 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 6., tel: , fax: , Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2., tel: , , fax: , Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2., tel: , , fax: , Veszprém Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (8200 Veszprém, Batsányi u. 5., tel: , fax: , Veszprém Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (8200 Veszprém, Batsányi u. 5., 7
8 tel: , fax: , Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (7400 Kaposvár, Damjanich u , tel: , fax: , Somogy Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (7400 Kaposvár, Damjanich u , tel: , fax: , Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (7100 Szekszárd, Dr. Szentgáli Gyula u. 2., tel: , fax: , Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (7100 Szekszárd, Dr. Szentgáli Gyula u. 2., tel: , fax: , Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (3530 Miskolc, Mindszent tér 1., tel: , fax: , Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (3530 Miskolc, Mindszent tér 1., tel: , fax: , Heves Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (3300 Eger, Szarvas tér 1., tel: , fax: , Heves Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (3300 Eger, Szarvas tér 1., tel: , fax: , 8
9 Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., tel: , fax: , Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., tel: , fax: , Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége(5000 Szolnok, Kellner Gyula utca 2-4. III. emelet, tel: , fax: , Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (5000 Szolnok, Kellner Gyula utca 2-4. III. emelet, tel: , fax: , Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 9., tel: , fax: , Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 9., tel: , fax: , Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége(5600 Békéscsaba, Haán Lajos u. 3., tel: , fax: , Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (5600 Békéscsaba, Haán Lajos u. 3., tel: , fax: , 9
10 Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkavédelmi Felügyelősége (6722 Szeged, Rákóczi tér 1., tel: , fax: , Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának Munkaügyi Felügyelősége (6722 Szeged, Rákóczi tér 1., tel: , fax: , Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6., Tel: tisztifoorvos@oth.antsz.hu) zöld szám. A fentiekben felsorolt Megyei Kormányhivatalok Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerveinek Munkavédelmi Felügyelőségei a címen érhetőek el. 10
11 TARTALOM/ NYILATKOZATOK JEGYZÉKE 1. ELŐLAP (AJÁNLAT) 2. FELOLVASÓLAP 3. AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 4. AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT KBT 66. (2) BEKEZDÉSE ALAPJÁN 5. NYILATKOZAT A KBT A ALAPJÁN 6. CÉGOKMÁNYOK 7. ÉRTÉKELÉS MÓDSZERTANA 8. MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS ÁRTÁBLÁZAT 9. SZERZŐDÉS TERVEZET 10. NYILATKOZAT MINTA - P/1 ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNY IGAZOLÁSA 11. NYILATKOZAT MINTA - M/1 ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNY IGAZOLÁSA 11
12 AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐIG BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK MINTÁI 12
13 1.E L Ő L A P A J Á N L A T Eszterházy Károly Egyetem ajánlatkérő által megindított, Borászati eszközök és pinceklíma szabályozó technológiák, valamint mezovinifikációs erjedésfelügyeleti eszköz beszerzése a GINOP Szőlő-bor kutatásfejlesztési kiválósági központ létrehozása projekt keretében tárgyban kiírt, Kbt (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban Ajánlattevő (közös ajánlattevők) neve: Ajánlattevő (közös ajánlattevők) címe: Ajánlattevő által kijelölt kapcsolattartó: Kapcsolattartó személy neve: Kapcsolattartó személy címe: Kapcsolattartó személy telefonszáma: Kapcsolattartó személy fax száma: Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás 13
14 2.IRATMINTA FELOLVASÓLAP a Borászati eszközök és pinceklíma szabályozó technológiák, valamint mezovinifikációs erjedésfelügyeleti eszköz beszerzése a GINOP Szőlő-bor kutatásfejlesztési kiválósági központ létrehozása projekt keretében tárgyú közbeszerzési eljáráshoz Az ajánlattevő (közös ajánlattevő 3 ) adatai: név (megnevezés): székhely: Értékelési szempont: 1. részfeladat: 1.Ajánlati ár 4 : nettó. Forint 2. Jótállás időtartama 5 az eredményes átadás-átvétel napjától számított.. hónap 2. részfeladat: 1.Ajánlati ár 6 : nettó. Forint 2. Jótállás időtartama 7 az eredményes átadás-átvétel napjától számított.. hónap 3 Közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevőt meg kell nevezni, megjelölve a képviseletre feljogosított közös ajánlattevőt. 4 Ajánlatkérő ajánlati árként az ártáblázat mindösszesen sorában szereplő nettó összeget bírálja. 5 Egész hónapokban megadva, de minimum 6 hónap és maximum 36 hónap azzal, hogy a 6 hónapnál rövidebb megajánlások az ajánlat érvénytelenségét eredményezik, a 36 hónapnál hosszabb megajánlásokért pedig nem jár többlet pont és a képlet alkalmazásakor 36 hónap kerül feltüntetésre) 6 Ajánlatkérő ajánlati árként az ártáblázat mindösszesen sorában szereplő nettó összeget bírálja. 7 Egész hónapokban megadva, de minimum 6 hónap és maximum 36 hónap azzal, hogy a 6 hónapnál rövidebb megajánlások az ajánlat érvénytelenségét eredményezik, a 36 hónapnál hosszabb megajánlásokért pedig nem jár többlet pont és a képlet alkalmazásakor 36 hónap kerül feltüntetésre) 14
15 3. részfeladat: 1.Ajánlati ár 8 : nettó. Forint 2. Jótállás időtartama 9 az eredményes átadás-átvétel napjától számított.. hónap Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás 8 Ajánlatkérő ajánlati árként az ártáblázat mindösszesen sorában szereplő nettó összeget bírálja. 9 Egész hónapokban megadva, de minimum 6 hónap és maximum 36 hónap azzal, hogy a 6 hónapnál rövidebb megajánlások az ajánlat érvénytelenségét eredményezik, a 36 hónapnál hosszabb megajánlásokért pedig nem jár többlet pont és a képlet alkalmazásakor 36 hónap kerül feltüntetésre) 15
16 3. IRATMINTA AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT... részfeladat 10 Alulírott/Alulírottak.., mint a(z)... << cégnév >>... (... << cég székhelye >>...) kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai az Eszterházy Károly Egyetem ajánlatkérő által indított Borászati eszközök és pinceklíma szabályozó technológiák, valamint mezovinifikációs erjedésfelügyeleti eszköz beszerzése a GINOP Szőlő-bor kutatásfejlesztési kiválósági központ létrehozása projekt keretében tárgyú közbeszerzési eljárásban az alábbi nyilatkozatot teszem/tesszük: 1. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt ajánlattevővel szemben jelen közbeszerzési eljárás során az ajánlattételi felhívásban előírt, a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja szerinti kizáró okok nem állnak fenn. 2. Nyilatkozom a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontja alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén / szabályozott tőzsdén jegyeznek* * a megfelelő aláhúzandó Ajánlattevő valamennyi tényleges tulajdonosának neve és állandó lakóhelye 11 : Név: Lakóhely:. Név: Lakóhely:. 10 Részfeladatonként külön-külön kérjük csatolni 11 Amennyiben az ajánlattevő olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, ki kell tölteni. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXXVI. törvény 3. r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos: r) ra) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak, rb) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2. (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik, rc) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak, rd) alapítványok esetében az a természetes személy, 1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták, 2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy 3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár, továbbá re) az ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője; 16
17 * a tényleges tulajdonos(ok) fenti adatai lásd lábjegyzet kitöltendőek! VAGY Az általam képviselt cégnek nincs a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló, évi CXXXVI. törvény 3. r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonosa. 3. Nyilatkozom a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kc) alpontja alapján továbbá, hogy nincs olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelyik az ajánlattevő vonatkozásában közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik, illetve, amennyiben van olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelyik az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik, nyilatkozom, hogy ezen szervezet(ek) vonatkozásában a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában meghatározott kizáró feltételek nem állnak fenn. Adott esetben: Amennyiben van olyan szervezet, amelyik az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik, annak cégnevét és székhelyét meg kell nevezni: - szervezet neve: 4. Nyilatkozom a Kbt. 66. (4) bekezdése alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő - a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikrovállalkozásnak/kisvállalkozásnak/középvállalkozásnak 12 minősül * VAGY - nem tartozik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény hatálya alá.* *: a megfelelő aláhúzandó 5. Nyilatkozom a Kbt. 67. (4) bekezdése alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet. 6. Nyilatkozom a Kbt és 67. (1) bekezdése alapján, hogy az általam képviselt ajánlattevő megfelel az ajánlattételi felhívás L) P/1, M/1 szerinti alkalmassági követelményeknek évi XXXIV. tv. 3. (1) bekezdés KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (2) A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (3) A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg. (4) Nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése tőke vagy szavazati joga alapján külön-külön vagy együttesen meghaladja a 25%-ot. 17
18 E körben nyilatkozom, hogy az alkalmasság igazolásához a Kbt. 65. (7) bekezdése szerint az ajánlattevő igénybe vesz / nem vesz igénybe* kapacitást biztosító szervezetet. Igénybe vesz válasz esetén az ajánlattételi felhívás azon pontjának megjelölése, amelynek más szervezet/személy kapacitására támaszkodva kívánunk megfelelni:.. - a kapacitást biztosító szervezet vagy személy megnevezése: Név: Cím: Cégjegyzékszám/ Egyéni vállalkozói nyilvántartási szám: Adószám: *: a megfelelő aláhúzandó, és amennyiben igénybe vesz, csatolni kell az ajánlathoz a Kbt. 65. (7) bekezdés szerinti iratokat, különösen a szervezet szerződéses, vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot. 7. Nyilatkozom a Kbt. 66. (6) bekezdése alapján, hogy nyertességünk esetén a teljesítésbe alvállalkozókat: A) nem kívánunk igénybe venni*: B) igénybe kíván venni az alábbi az alábbiak szerint*: a közbeszerzésnek az a része (részei), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozó(k) megnevezése 13 * A megfelelő rész aláhúzandó vagy a nem megfelelő törlendő, illetve a táblázat kitöltendő (adott esetben)! 13 Amennyiben az ajánlat benyújtásakor még nincs ismert alvállalkozója ajánlattevőnek, kérjük a NEM ISMERT megjelölést feltüntetni 18
19 8. Nyilatkozom, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható.pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal teljes mértékben megegyezik. 9. Nyilatkozom, hogy: 1. cégünk esetében változásbejegyzési eljárás van folyamatban, és a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást ajánlatunkhoz csatoljuk; VAGY 2. cégünk esetében változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban Nyilatkozom, hogy az áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 3%-ának megfelelő összegű teljesítési biztosítékot a Kbt (4) bekezdése szerinti a szerződés hatálybalépésével egyidőben rendelkezésre bocsátjuk. Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás 14 A megfelelő aláhúzandó, és az 1. pont esetében csatolni kell az ajánlathoz a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást 19
20 4. IRATMINTA AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT KBT 66. (2) BEKEZDÉSE ALAPJÁN... részfeladat 15 Alulírott/Alulírottak.., mint a(z)... << cégnév >>... (... << cég székhelye >>...) kötelezettségvállalásra jogosultja/jogosultjai az Eszterházy Károly Egyetem ajánlatkérő által indított Borászati eszközök és pinceklíma szabályozó technológiák, valamint mezovinifikációs erjedésfelügyeleti eszköz beszerzése a GINOP Szőlő-bor kutatásfejlesztési kiválósági központ létrehozása projekt keretében tárgyú közbeszerzési eljárásban nyilatkozom a Kbt. 66. (2) bekezdése alapján, hogy jelen közbeszerzési eljárás során az ajánlattételi felhívást, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat megismertük, az abban foglaltakat tudomásul vettük. Ajánlatunkat az ajánlattételi felhívásban és a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően készítettük el és nyújtottuk be. Nyertességünk esetén megkötjük és teljesítjük az ajánlattételi felhívásban, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban, valamint az ajánlatban foglaltak szerint a szerződést a felolvasólapon meghatározott értékelési szempontok ellenében. Egyúttal nyilatkozom, hogy kötelezettséget vállalunk a szerződés megkötésére, valamint az abban foglaltak teljesítésére az ajánlati kötöttségnek megfelelően, a felolvasólapon feltüntetett ajánlati ár és egyéb értékelési szempontok szerint. Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás 15 Részfeladatonként külön-külön kérjük csatolni 20
21 5. IRATMINTA NYILATKOZAT a Kbt a alapján.részfeladat Alulírott, mint a. ajánlattevő nyilatkozattételre jogosult képviselője nyilatkozom az alábbiakról: Az ajánlattevő ajánlatának alábbiakban megjelölt részei üzleti titoknak minősülnek: Figyelemmel arra, hogy a Kbt. 44. (1) bekezdése szerint az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna, az üzleti titkot tartalmazó, fentiekben megnevezett és az ajánlatban elkülönített irat(ok)ban szereplő információ vagy adat nyilvánosságra hozatala az alábbi indokok miatt és alábbi módon okozna az ajánlattevő számára aránytalan sérelmet: Indokolás*:. *: A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Kijelentem, hogy jelen nyilatkozatot a Borászati eszközök és pinceklíma szabályozó technológiák, valamint mezovinifikációs erjedésfelügyeleti eszköz beszerzése a GINOP projekt keretében" tárgyban kiírt közbeszerzési eljárásban, az ajánlattételi felhívásban és a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokban foglaltakra figyelemmel, közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljából tettem meg. Kelt., hó napján.. cégszerű aláírás *kitöltése akkor kötelező, amennyiben az ajánlat tartalmaz olyan részt, melyet az ajánlattevő üzleti titoknak minősít 21
22 6.Cégokmányok Amennyiben ajánlattevő, alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet az ajánlatban átalakulásra hivatkozással jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat is. Nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként - a jogelőd Kbt. 65. (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül - maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy - ha a jogelőd megszűnt - megszűnése hiányában fennállna. Ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában, amennyiben nyilatkozatot tett, az aláíró személy képviseleti jogosultságának igazolása céljából, az ajánlatnak tartalmaznia kell: a) olyan okiratot (pld. alapító okirat, alapszabály), amelyből megállapítható az aláíró személy képviseletre való jogosultsága; valamint b) olyan közjegyző által készített aláírási címpéldányt vagy ügyvéd által ellenjegyzett vagy két tanú aláírásával ellátott dokumentumot, melyből egyértelműen megállapítható az aláíró személy aláírásának mintája. Amennyiben az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a évi V. törvény 3:89. -a szerinti gazdasági társaság, úgy nem kell csatolni az aláíró személy képviseletre való jogosultságát igazoló fenti a) pont szerinti okiratot, mivel ez Ajánlatkérő által ingyenesen ellenőrizhető elektronikus úton. Természetes személynek (ide értve az egyéni vállalkozót is) értelemszerűen saját személye vonatkozásában nem kell csatolni a saját személyének képviseletre való jogosultságát igazoló fenti a) pont szerinti okiratot. A b) pont vonatkozásában a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény (Ctv.) hatálya alá tartozó ajánlattevő, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az aláíró személy vonatkozásában figyelemmel a Ctv. 9. -ára közjegyző által készített aláírási címpéldányt vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintát kell csatolni. Amennyiben az ajánlatot vagy annak valamely nyilatkozatát aláíró cégjegyzésre nem jogosult, csatoljanak a polgári perrendtartásról szóló évi III. tv (1) bekezdése szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. A 321/2015.(X.30.) Korm.r. 13. alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatban, hogy esetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás; az nemleges nyilatkozatot is az ajánlathoz kell csatolni. 22
23 Az ajánlatban minden nyilatkozatot cégszerűen alá kell írni az erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. 23
24 7.ÉRTÉKELÉS MÓDSZERTANA MINDHÁROM RÉSZFELADATRA VONATKOZÓAN Értékelési szempont Súlyszám 1. Ajánlati ár (nettó Ft) - az ártáblázat mindösszesen sorában szereplő összeg 2.Jótállás időtartama (hónap, az eredményes átadás-átvétel napjától számítottan) (Egész hónapokban megadva, de minimum 6 hónap és maximum 36 hónap azzal, hogy a 6 hónapnál rövidebb megajánlások az ajánlat érvénytelenségét eredményezik, a 36 hónapnál hosszabb megajánlásokért pedig nem jár többlet pont és a képlet alkalmazásakor 36 hónap kerül feltüntetésre) Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: pont A módszerek ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: Az 1. részszempontra adott ajánlat a fordított arányosítás módszerével kerül értékelésre az alábbi képlet alapján: P= (Alegjobb: Avizsgált) x (Pmax - Pmin) + Pmin ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi értéke Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi értéke /Közbeszerzési Hatóságnak a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatója (KÉ évi 147. szám; december 21.) 1. számú melléklet A.1. ba) pontja alapján/. A 2. részszempontra adott ajánlat az egyenes arányosítás módszerével kerül értékelésre az alábbi képlet alapján: P = (Avizsgált : Alegjobb) x (Pmax - Pmin) + Pmin ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felsőhatára Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi értéke 24
25 Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi értéke /Közbeszerzési Hatóságnak a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatója (KÉ évi 147. szám; december 21.) 1. számú melléklet A.1. bb) pontja alapján/ Az egyes szempontokra adott pontszámok ezt követően, az adott szempontokhoz tartozó súlyszámmal felszorzásra kerülnek, és ezeknek az eredménye a súlyozott pontszám. Az az ajánlat az összességében legelőnyösebb az értékelt részfeladat vonatkozásában, amelynél a súlyozott pontszámok összeadásának eredménye, azaz a súlyozott összpontszáma a legnagyobb. Az ajánlatkérő a súlyozott összpontszámot két tizedes jegyre kerekítve vizsgálja. 25
26 8. MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS ÁRTÁBLÁZAT 1. részfeladat - BORÁSZATI ESZKÖZÖK BESZERZÉSE Megnevezés ENO 3 M2 szőlőbogyózó vagy azzal anyagában és kapacitásában egyenértékű Jolly 50/A szőlőbogyózó vagy azzal anyagában és kapacitásában egyenértékű Paulo Bacchus 400 lapszűrő vagy azzal anyagában és kapacitásában egyenértékű EKINSA hordómosó rendszer vagy azzal anyagában és kapacitásában egyenértékű BCM Volumex 60 gumilapátos szivattyú vagy azzal anyagában és kapacitásában egyenértékű Rover Novax 20 M szivattyú vagy azzal anyagában és kapacitásában egyenértékű Rover Novax 40 T szivattyú vagy azzal anyagában és kapacitásában egyenértékű A tétel paraméterei állítható daráló hengeres rozsdamentes bogyózó kosárral és csúszó garattal 1-1,5 t/h kapacitással zúzó-bogyózó centrifugál cefreszivattyúval festett min. 3 LE motorral 1,5-2 t/h kapacitással 20 db PP kerettel Szűrési teljesítmény: hl/óra mechanikus 225 és 600 liter közötti űrtartalmú hordók tisztításához max. 250 hl/h max. 2,5 bar min. 3 kw/380v 60 mm tömlőcsatlakozó max. 2,2 bar max. 30 l/min min. 0,3 kw folyadékgyűrűs Csonk átmérő: 20 mm Saválló bevonat max. 2,2 bar max. 120 l/min min. 0,8 kw folyadékgyűrűs Csonk átmérő: 40 mm Saválló bevonat Mennyiség (db) Az ajánlati árnak tartalmaznia kell az eszközökhöz kapcsolódó szállítási, üzembe-helyezési költségeket. 26
27 2. részfeladat- PINCEKLÍMA SZABÁLYOZÓ TECHNOLÓGIÁK BESZERZÉSE 1. Légtér hőmérséklet szabályozó modul Az Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéhez (3301 Eger Kőlyuktető) tartozó főépület alagsori, kb. 150 m 2 alapterületű Palackos raktár megnevezésű helyiségeiben: 4 db légtérszabályozó beltéri egység és 1 db hőszivattyús folyadékhűtő szállítása beszereléssel együtt; a kis tételes erjesztési kutatások biztosítására, a technológiához tartozó légterek (hordós, palackos tárolók stb.) hőmérsékletének megfelelő állandó szinten való tartása érdekében. A légtér-szabályozó beltéri egységek elvárt műszaki paraméterei: Elvárt teljesítmény: 10 m 3 /nap fok (15 kw) Elvárt biztosított hőmérséklet: C Max. hőfok: 30 C Min. hőfok: 2 C Villamos teljesítmény: 7 kw Hűtési mód: kompresszoros Hő-átadó közeg: monopropilén glikol Kiegészítő információ: A kísérleti borászati helység kialakításának alapvető feltétele a megfelelő belső környezeti feltétel megteremtése, annak fenntartása és pontos szabályzása. A kísérleti borászat az üzeminél sokkal precízebb légtérhőmérséklet szabályozást kíván ugyanis a kis tételű, mikro és mezovinifikáció sokkal könnyebben átveszi a környezet hőmérsékletét a nagyobb felület-térfogat arány miatt, illetve a jobb hő-átadó képességű technológiai szempontok alapján vékonyabb falú mikrovinifikációs tartályok használatának eredményéül. A hűtési teljesítmény és kapacitás megfelelő karakterizálása a hőmérséklet-állandóság fenntartásához elengedhetetlen, hogy megfelelő szabályozott legyen az erjedés dinamika, valamint a hőmérőtartályhűtés visszacsatolás a kritikus visszacsatolási tényező alatt maradhasson. 2. Légtér sterilizáló modul 4 db befúvó, 4 db szellőztető ventilátor, és 4 db UV légtér csírátlanító szállítása és beszerelése a borászati technológiához tartozó légterek alap és vész szellőzésének biztosítására, továbbá a légtér sterilizálás biztosítására 10 m 3 /nap teljesítményre Kiegészítő információ: A kísérleti borászati helység kialakításának alapvető feltétele a megfelelő belső környezeti feltétel megteremtése, annak fenntartása és pontos szabályzása. A szén-dioxid elvezetés mellett nagyon fontos, hogy megfelelő szellőzés alakuljon ki az erjesztő és érlelő helységben, hogy a mikrobiológiai környezet stabil ugyanakkor élelmiszeripari szempontból megfelelően tiszta maradhasson. A 27
28 szellőzés kialakításánál a terem adottságai figyelembe véve több ponton történő befúvás és elszívás kiépítése indokolt. 3. Pince szellőztető modul 2 db, 80 cm átmérőjű 3000 m 3 /nap teljesítményű vezérléssel rendelkező szellőző ventillátor szállítása és beszerelése a borászati technológiához tartozó pince terek, alap és vész szellőzésének biztosítására. Kiegészítő információ: A mezovinifikációs borászati helység kialakításának alapvető feltétele a megfelelő belső környezeti feltétel megteremtése, annak fenntartása és pontos szabályzása. A szellőzés kialakításánál a terem adottságai figyelembe véve több ponton történő befúvás és elszívás kiépítése indokolt. 3.Részfeladat - MEZOVINIFIKÁCIÓS RENDSZER, ERJEDÉSFELÜGYELETI ESZKÖZ BESZERZÉSE Mezovinifikációs rendszer - erjedésfelügyeleti eszköz: az Eszterházy Károly Egyetem hl/éves kapacitású borászatában az alábbi mezovinifikációs rendszerhez: 20 db 230 liter űrtartalmú álló hengeres tartály 10 db 600 liter űrtartalmú álló hengeres tartály 20 db 450 liter űrtartalmú álló hengeres tartály 2 db liter űrtartalmú álló hengeres tartály 1 db liter űrtartalmú álló hengeres tartály 2 db liter űrtartalmú álló hengeres tartály Az erjedésfelügyeleti eszköz az alábbi elemekből kell, hogy felépüljön: 10 darab tartály/hűtőrendszer; monopropilén glikol hűtőközeg; integrált automatikus hűtőrendszer szabályzó; automatikus erjedésanalitikai felügyelet; automatikus inertgáz bevezető rendszer; automata úszófedél felügyelet; ethernet és gsm kommunikácóval; az előbbiekhez kapcsolódó gépészeti, villamos és szerelési anyagok. A beszerezni kívánt rendszer -4 és +30 celsius fok között kell, képes legyen szabályozni az erjedő tételek hőmérsékletét. A hőmérséklet felügyelete mellett automatikus úszófedél felügyeleti rendszer kell, biztosítsa a túlzott oxidáció megelőzését. Az erjedésfelügyeleti rendszer a keletkező szén-dioxid mennyiségéből következtessen az erjedtségi fokra, így számíthatóvá válik a maradék cukor és keletkezett alkoholtartalom. 28
29 Az ajánlati árnak tartalmaznia kell az eszközökhöz kapcsolódó szállítási, beszerelési, üzembe helyezési és betanítási költségeket. Ajánlatkérő betanítás keretében 1 alkalommal, 4-6 óra időtartamban kéri az általa megjelölt személyek betanítását a telepítés helyszínén. A műszaki leírást is tartalmazó ártáblázat külön Excel file-ban kerül csatolásra. Az ártáblázatot kérjük papír alapon és az elektronikus példányon Excel fileként is becsatolni az ajánlathoz. 29
30 9. ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS TERVEZET A szerződéstervezet az ajánlattevő tájékoztatására szolgál, azt nem kell csatolni az ajánlatban. 30
31 ../2017. ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS TERVEZET.részfeladat amely létrejött egyrészről az Eszterházy Károly Egyetem (a továbbiakban: Vevő) székhely: 3300 Eger, Eszterházy tér 1. intézményi azonosító: F10955 törzskönyvi nyilvántartási szám: egységes statisztikai számjel: adószám: bankszámlaszám: képviseli: Dr. Liptai Kálmán rektor és Lengyel Péter kancellár másrészről a... (a továbbiakban: Eladó) székhely: cégjegyzékszám: adószám: bankszámlaszám: képviseli: (Vevő és Eladó a továbbiakban együttesen: Szerződő Felek vagy Felek) között, az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételekkel. ELŐZMÉNYEK I.1. Felek rögzítik, hogy Vevő pályázatot (a továbbiakban: "Pályázat, vagy Projekt") nyújtott be a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretén belül közzétett GINOP azonosító számú és Szőlő-bor kutatás-fejlesztési kiválósági központ létrehozása című felhívásra (a továbbiakban: felhívás). A Projekt támogatására vonatkozó Támogatói Okiratot a Vevő napján kézhez vette. A Felek kifejezetten kijelentik, és tudomásul veszik, hogy jelen szerződés megkötésére a Projekt keretei között kerül sor. Jelen szerződés keretében történő valamennyi joggyakorlásra és kötelezettségteljesítésre, az együttműködés valamennyi formájára a projekt Pályázati Felhívása, Pályázati Útmutatója, Támogatói Okirata és egyéb Projekt feltételek, kikötések és korlátozások (a továbbiakban: "projektdokumentáció") között kerül sor. Eladó köteles a projektdokumentáció valamennyi rendelkezését betartani, abban az esetben is, ha a Vevő jelen szerződésben, vagy egyéb módon nem hívja fel Eladó figyelmét valamely előírásra. Vevő a projektdokumentációt elektronikus úton bocsátja rendelkezésre, illetve az eredeti példány Vevő székhelyén megtekinthető. Felek rögzítik, hogy Vevő a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. tv. (továbbiakban: Kbt.) Harmadik rész, 113. (1) bekezdése szerinti összefoglaló tájékoztatással induló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. A hivatkozott közbeszerzési eljárás tárgya az alábbiak szerint került 31
32 meghatározásra: Borászati eszközök és pinceklíma szabályozó technológiák, valamint mezovinifikációs erjedésfelügyeleti eszköz beszerzése a GINOP Szőlő-bor kutatás-fejlesztési kiválósági központ létrehozása projekt keretében. I.2. Vevő a közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlato(ka)t megvizsgálta, egymással összevetette. Vevő a közbeszerzési eljárás alapján hozott döntése szerint a... részfeladatban (1. Részfeladat: Borászati eszközök beszerzése, 2. Részfeladat: Pinceklíma szabályozó technológiák beszerzése, 3. Részfeladat: Mezovinifikációs erjedésfelügyeleti eszköz beszerzése) 16 nyertes ajánlattevőként a jelen szerződést aláíró Eladót nevezte meg. I.3. A szerződéses feladatok részletes tartalmát a tárgyban lefolytatott közbeszerzési eljárás Eljárást megindító felhívása és kapcsolódó Közbeszerzési Dokumentumok, a nyertes ajánlattevő ajánlata, továbbá az ajánlatkérő által esetlegesen nyújtott kiegészítő információk határozzák meg. Felek kifejezetten rögzíteni kívánják, hogy a fent említett közbeszerzési eljárás során keletkezett valamennyi dokumentum a jelen adásvételi szerződés elválaszthatatlan részét képezi, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az eljárást megindító felhívást, a közbeszerzési dokumentációt, kiegészítő tájékoztatást (adott esetben), valamint az Eladó által beadott ajánlat anyagát is. Az ezen dokumentációkban foglaltak a jelen adásvételi szerződésben foglaltakkal egyezően kötelező érvényűek a felekre nézve abban az esetben is, ha valamely rendelkezésüket a jelen adásvételi szerződés nem vagy nem teljes mértékben tartalmazza. Amennyiben a jelen adásvételi szerződés, illetőleg a közbeszerzési eljárás keretében keletkezett valamely dokumentum tartalma között ellentét merülne fel, úgy a felek jogviszonyában mindig az ezen ellentétes rendelkezések közül a Vevőre nézve kedvezőbb rendelkezést kell alkalmazni. Eladó a jelen szerződés aláírásával kijelenti, hogy a leszállítandó árura vonatkozó, a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban az Eladói feladatokkal kapcsolatban az ajánlattevők rendelkezésére bocsátott dokumentumokat, a Vevő követelményeit megismerte, azok tartalmát elfogadta, az eljárás során az elvégzendő áruszállítással kapcsolatban további információ kérésére vonatkozó lehetőségével tisztában volt, minden az ajánlattételhez szükséges választ, információt megkapott, a szerződés rendelkezéseit mindezekre is tekintettel magára nézve kötelezőnek elfogadja Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 41. (6) bekezdése, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 50. (1a) bekezdése alapján, és a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjára figyelemmel az Eladó jelen szerződés aláírásával nyilatkozik, hogy a jelen pontban megjelölt jogszabályhelyeket ismeri. Jelen szerződés aláírásával Eladó nyilatkozik továbbá, hogy átlátható szervezetnek minősül. Eladó tudomásul veszi, hogy Vevő nem köthet vele érvényesen visszterhes szerződést, illetve a létrejött ilyen szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést, amennyiben Eladó a nyilatkozata ellenére nem minősül átlátható szervezetnek. 16 Megfelelő kiválasztandó. 32
33 Felek rögzítik, hogy a Vevő jelen pont szerinti feltétel ellenőrzése céljából, a jelen szerződésből eredő követelések elévüléséig az Áht ban foglaltak szerint jogosult az Eladó átláthatóságával összefüggő, az Áht ban meghatározott adatokat kezelni. Az Eladó a jelen pont szerinti nyilatkozatban foglaltak változása esetén arról haladéktalanul köteles a Vevőt tájékoztatni. Valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött jelen szerződést a Vevő azonnali hatállyal, erre való hivatkozással felmondja vagy ha a jelen szerződés teljesítésére még nem került sor a jelen szerződéstől eláll, amelyet az Eladó tudomásul vesz. A felmondással (elállással) egyidejűleg a valótlan tartalmú nyilatkozatból esetlegesen keletkező és a Vevőt ért hátrányok, károk tekintetében Eladó köteles helytállni Felek kötelezik magukat arra, hogy jelen szerződés teljesítése során mindenkor figyelemmel lesznek egymás érdekeire és lehetőségeire. Kifejezik arra vonatkozó álláspontjukat, hogy a magas színvonalú feladatellátás mindkét fél alapelve és közös érdeke. A fenti előzmények alapján a Felek az alábbi szerződést kötik: II. Szerződés tárgya II.1. Szerződő felek rögzítik, hogy jelen szerződés tárgyát képező termékek a jelen szerződés 1. sz. mellékletében kerülnek feltüntetésre, mely melléklet tartalmazza a termékek részletes specifikációját is (benyújtott ajánlat alapján). II.2. Szerződő felek rögzítik, hogy jelen szerződés keretében kizárólag új termék szállítható. Eladó kijelenti, hogy a jelen szerződés keretében általa leszállított valamennyi termék megfelel a vonatkozó szabványoknak, és törvényben, illetve a törvényhez kapcsolódó hatályos rendeletekben, valamint az előzmény közbeszerzési eljárás dokumentumaiban és jelen szerződésben foglaltaknak. Az Eladó funkcionálisan és esztétikailag egyaránt kifogástalan minőségű termékek szállítására köteles. Eladó tudomásul veszi, hogy mindezekért a Ptk.-ban foglalt szabályok szerint szavatossági és kárfelelősséggel tartozik. II.3. Jelen szerződés aláírásával Vevő megrendeli, az Eladó kötelezettséget vállal az 1. sz. mellékletben részletezett termék(ek) szállítására, üzembe-helyezésére és a 3. részfeladat esetén a Vevő által megjelölt személyek betanítására 1 alkalommal, 4-6 óra időtartamban a telepítés helyszínén. III. Szerződés időtartama III.1. Szerződő felek rögzítik, hogy jelen szerződés 1. számú mellékletét képező műszaki leírásban meghatározott termékeket augusztus 1. napjáig le kell leszállítani és üzembe kell helyezni és a Vevő által megjelölt személyeket be kell tanítani. III.2. Szerződő felek rögzítik, hogy Vevő az előteljesítéshez hozzájárulását adja. Eladó köteles a Vevőt a teljesítés idejéről 5 naptári nappal korábban értesíteni. 33
Módosított AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
Módosított AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Folyóirat beszerzés az Eszterházy Károly Egyetemen az EFOP-3.6.1-16-2016-00001. sz. projekt keretein belül " tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, nyílt közbeszerzési
KIEGÉSZÍTŐ IRAT. Pénzügyi nyilvántartó és elszámolási rendszer beszerzése az EFOP sz. projekt keretében"
KIEGÉSZÍTŐ IRAT Pénzügyi nyilvántartó és elszámolási rendszer beszerzése az EFOP-3.1.2-16-2016-00001 sz. projekt keretében" tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, tárgyalásos közbeszerzési eljárásban
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Laboratóriumi vegyszerek és fogyóeszközök beszerzése az Eszterházy Károly Egyetemen Európai Uniós források felhasználásával 2018" tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, nyílt
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Tartalomjegyzék Felolvasólap (1. számú melléklet) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a szerződéses feltételekre
tárgyú közbeszerzési eljárásban Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás tárgyát
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás
Közbeszerzési Dokumentumok
oldal 1 V. FEJEZET IRATMINTÁK Az iratmintákat nem kötelező alkalmazni, azok kitöltése javasolt. A benyújtott igazolásoknak és nyilatkozatoknak alkalmasnak kell lennie az adott érvényességi követelményeknek
TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról
Nyilatkozatok, nyomtatványok
Nyilatkozatok, nyomtatványok Nyilatkozatok Ajánlattevők a nyilatkozatmintákat nem kötelesek alkalmazni ajánlatuk elkészítésekor. 1. 1 példány (papír alapú) + elektronikus adathordozó (nem bontható kötésben)
AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT
MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet: FELOLVASÓLAP 2. sz. melléklet: AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT (KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁNAK ÉS AZ ALKALMASSÁGI FELTÉTELNEK VALÓ MEGFELELŐSÉGRŐL, EGYÉB NYILATKOZATOK) 3. sz. melléklet:
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a Fürdőirányítási rendszer üzemeltetése, távfelügyelete és a rendszer szükséges fejlesztése a meglévő eszközök integrálásával." tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, nyílt
Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Tartalmi követelmény. cégszerűen aláírva, 2. számú melléklet az Iratminta szerint szerinti ajánlati nyilatkozat
Az ajánlatot alkotó dokumentumok Dokumentum megnevezése Melléklet száma Tartalmi követelmény Formai követelmény Felolvasólap 1. számú melléklet az Iratminta szerint cégszerűen aláírva A Kbt. 66. (2) bekezdése
1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint
TARTALOMJEGYZÉK AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ... 1 TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint... 3 2. ÉRTESÍTÉS közbeszerzési dokumentáció kézhezvételéről, letöltéséről...
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt Budapest, Rákóczi út 42. A beszerzés elnevezése:
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Ajánlatkérő: Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 1072 Budapest, Rákóczi út 42. A beszerzés elnevezése: A Kbt. 112. (1) bekezdés a) pont szerinti egyszakaszos, tárgyalásos közbeszerzési
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ az Audio-vizuális eszközök beszerzése az Eszterházy Károly Egyetemen az EFOP-3.1.2-16-2016-00001. sz. projekt keretein belül" tárgyú Kbt. 1 81. (1) bekezdése szerinti, nyílt
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ
TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint
TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint Az alábbiakban Ajánlatkérő az ajánlat összeállítása kapcsán ad meg alapvető információkat azzal, hogy a Kbt. és az eljárásban releváns végrehajtási
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u. 20-22. Gárdony város közigazgatási területén burkolatépítési munkák kivitelezése vállalkozási szerződés keretében
TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz)
A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Tartalomjegyzék Felolvasólap (1. számú melléklet) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban A felelős műszaki vezetői pozícióra
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u. 20-22. Gárdony alközpont vízellátás és szennyvízelvezetés kivitelezése vállalkozási szerződés keretében tárgyú,
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ az tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, nyílt közbeszerzési eljárásban 1 a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 1 TÁJÉKOZTATÁS a Kbt.
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott
1 ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ
FELOLVASÓLAP. a. Neve:... b. Székhelye:...
1. sz. melléklet I. Ajánlattevő adatai: FELOLVASÓLAP a. Neve:... b. Székhelye:... c. Cégjegyzékszáma:.. d. Adószáma:.. e. Cégjegyzésre jogosult személy neve:... f. Jelen eljárásban kapcsolattartásra kijelölt
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a Pénzügyi nyilvántartó és elszámolási rendszer beszerzése az EFOP-3.1.2-16-2016-00001 sz. projekt keretében" tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, tárgyalásos közbeszerzési
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Fedlap(1. sz. melléklet) Tartalomjegyzék (fedlapot
IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben
IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben Az eljáráshoz rendelt elnevezés: A Budapest XVIII. kerület, Ady Endre utca és A pályázat azonosító száma: 351124
Nyilatkozatminták Napelemek elhelyezése Gyenesdiás Nagyközség középületein tárgyú, a Kbt (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz
Nyilatkozatminták tárgyú, a Kbt. 115. (1) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Ajánlatkérő: Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata I. Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok 2 TARTALOMJEGYZÉK
IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták
IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták Az eljáráshoz rendelt elnevezés: A Budapest XVIII. kerület, Ady Endre utca és A pályázat azonosító száma: 351124 ebr42 (forrás: Belügyminisztérium, 2018.
1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint
TARTALOMJEGYZÉK AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ... 1 TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint... 3 2. ÉRTESÍTÉS közbeszerzési dokumentáció kézhezvételéről, letöltéséről...
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK
5. sz. melléklet a 30700/19944 /2017. számú anyag dokumentációjába AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZATOK 1. sz. nyilatkozatminta N Y I L A T K O Z A T a Kbt. 66. (2) bekezdése alapján 1. rész (valamennyi ajánlattal
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Széchenyi Fürdő - Nappali kórház VIP részleg kialakítása, piaci típusú értékesítés érdekében tárgyú Kbt. 115. (1) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban 1 TARTALOM/
2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására 3. Ajánlat:
2.1. számú melléklet FELOLVASÓLAP (önálló ajánlattétel esetén) 1. Ajánlattevő: Név: Székhely: Telefon: Fax: E-mail: 2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Tiszasziget Község Önkormányzata Tiszasziget agrár-logisztikai
1. számú melléklet TARTALOMJEGYZÉK. Jelen Dokumentáció 5 pontja szerinti tartalommal elkészítve.
MINTÁK 1. számú melléklet TARTALOMJEGYZÉK Jelen Dokumentáció 5 pontja szerinti tartalommal elkészítve. 2. számú melléklet FELOLVASÓ LAP Ajánlattevő neve: címe: telefonszáma: fax száma: e-mail címe: Soproni
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Pillér Pénzügyi és Számítástechnikai Kft. Vállalkozási szerződés a Pillér Kft. székhelyén levő irodaépület
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyon- és felelősségbiztosítása tárgyú közbeszerzési eljárásban Ajánlatkérő: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október
TARTALOMJEGYZÉK SZERZŐDÉSTERVEZETHEZ
TARTALOMJEGYZÉK AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ... 1 TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. TÁJÉKOZTATÁS a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint... 3 2. ÉRTESÍTÉS közbeszerzési dokumentáció kézhezvételéről, letöltéséről...
MELLÉKLETEK. Az eljárás későbbi szakaszában, Ajánlatkérő külön felhívására benyújtandó dokumentumok
MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet: FELOLVASÓLAP 2. sz. melléklet: AJÁNLATI ÁRAK TÁBLÁZATA 3. sz. melléklet: AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT (KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁNAK ÉS ALKALMASSÁGI FELTÉTELNEK VALÓ MEGFELELŐSÉGRŐL,
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ tárgyú Kbt. 115. (1) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban 1 TARTALOM/ NYILATKOZATOK JEGYZÉKE 1. TÁJÉKOZTATÁS A KBT. 57. (1) BEKEZDÉS B) PONTJA SZERINT 2. REGISZTRÁCIÓS
Harmonika közép és nagyjavítása
Harmonika közép és nagyjavítása (BKV Zrt. T-429/16) KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK II. KÖTET KÖZBESZERZÉSI ÚTMUTATÓ 2017. 1. Az ajánlat csomagolása 1.1. Ajánlattevőnek az ajánlatot borítékba vagy csomagolásba
Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a
Nyilatkozatminták Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a jelen dokumentumot, közbeszerzési eljárást megindító felhívást és valamennyi kapcsolódó
ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ
ÚTMUTATÓ KÜLTERÜLETI ÚT FELÚJÍTÁSA ZSADÁNYBAN TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ Felhívjuk minden Ajánlattevő szíves figyelmét, hogy jelen dokumentációt alaposan és gondosan tanulmányozza át, és ajánlatát
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1. b) pontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ
MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK
MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK a Szolgáltatási szerződés az esztergomi Vaszary Kolos Kórház kórházban meglévő és működő Enterprise Multi Medikai Alkalmazás használati jogának és informatikai tárgyú közbeszerzési
NYILATKOZAT a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről
NYILATKOZAT a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről Nyilatkozattevő: Szervezet neve:. Székhelye:. Cégjegyzékszáma:.
II. a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott
II. a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. (Nvtv.) 3. (1) bek. 1.pont b) alpontjában meghatározott BELFÖLDI VAGY KÜLFÖLDI JOGI SZEMÉLY, VAGY JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZET
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK SZERKESZTHETŐ MELLÉKLETEK. Járművillamossági alkatrészek beszerzése Karsan gyártmányú autóbuszokhoz (BKV Zrt.
Járművillamossági alkatrészek beszerzése Karsan gyártmányú autóbuszokhoz (BKV Zrt. T-22/17) KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK SZERKESZTHETŐ MELLÉKLETEK 2017. 1. sz. melléklet I. Ajánlattevő adatai: FELOLVASÓLAP
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
AZ AJÁNLAT RÉSZEKÉNT BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
I. Az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatás, az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzéke, valamint a Kbt. 114.
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1/A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE
AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Felolvasólap (1. számú melléklet ) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Ajánlati biztosíték nyújtását igazoló
Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány utca 1/D.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Nyilatkozatminták, formanyomtatványok
Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány utca 1/D.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Nyilatkozatminták, formanyomtatványok a(z) Vállalkozási szerződés a Váli-völgy vízrendezési feladatai című projekt
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1/A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK. Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Ajánlatkérő: Gárdony Város Önkormányzat 2483 Gárdony, Szabadság u. 20-22. Csongor utca és Mikszáth K. utca felújítása vállalkozási szerződés keretében tárgyú, a közbeszerzésekről
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1/A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
MELLÉKLETEK. 4. számú melléklet: NYILATKOZAT A JÓLTELJESÍTÉSI BIZTOSÍTÉK RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSÁRÓL
Közbeszerzési útmutató BKV Zrt. TB-235/15. MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet: FELOLVASÓLAP 2. számú melléklet: NYILATKOZAT A KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁRÓL 3. számú melléklet: ÁRAZANDÓ KÖLTSÉGVETÉS: főösszesítő,
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.
1 KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. által, az alábbi beszerzési tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 113. -a szerinti nyílt
Közbeszerzési dokumentum. Kiegészítő információk és nyilatkozatminták
Budai úti bölcsőde korszerűsítése Budakalász Város Önkormányzata (2011 Budakalász, Petőfi tér 1.) Közbeszerzési dokumentum Kiegészítő információk és nyilatkozatminták Budakalász Budai úti önkormányzati
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
1. oldal, összesen: 9
Ajánlatkérő 69. (4) bekezdés szerinti felhívása esetén az erre felhívott ajánlattevők által benyújtandó nyilatkozatok jegyzéke a kizáró okok és az alkalmassági követelmények igazolása kapcsán Kbt. 69.
10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.
2 10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11. Rész ajánlattétel lehetősége: Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁSBAN AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 1 (kizáró okok nyilatkozata)
3 / A. S Z Á M Ú M E L L É K L E T VERSENYEZTETÉSI ELJÁRÁSBAN AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT 1 (kizáró okok nyilatkozata) Az eljárás tárgya: : Fogaskerekű kerékpár alkatrészek beszerzése Az eljárás száma: V-207/17
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
dr. Barna Orsolya felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó lajstromszám: Budapest, Bognár u. 6/B.
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK a tárgyú Kbt. 1 81. szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Az ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség lehető legteljesebb biztosításával
a "Testkezelési alapanyagok beszerzése" tárgyú, a Kbt (1)-(2) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK a tárgyú, a Kbt. 1 113. (1)-(2) bekezdése szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban Az ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség lehető
I. rész: Azonosító adatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1030-03 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmények között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz
Meghívásos eljárás ajánlattételi felhívás
Meghívásos eljárás ajánlattételi felhívás 1. Az ajánlatkérő neve és címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Ajánlatkérő neve: RÁBA-VAD Feldolgozó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Ajánlatkérő címe: 9312,
tárgyú Kbt szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK a tárgyú Kbt. 1 81. szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Az ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség lehető legteljesebb biztosításával
REGISZTRÁCIÓS ADATLAP 1. A Pesterzsébeti Jódos Sós Gyógyfürdő és Strandfürdő rekonstrukciója és bővítése" tárgyú közbeszerzési eljárásban
1 Tartalomjegyzék REGISZTRÁCIÓS ADATLAP... 3 Tájékoztatás a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint... 4 A Kbt. 73. (5) bekezdése szerinti tájékoztatás... 13 E L Ő L A P... 19 FELOLVASÓLAP... 20 Az egységes
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. által, az alábbi beszerzési tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 113. -a szerinti nyílt
I. rész: Azonosító adatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-04 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1050-04 jelű nyomtatványt az alábbi céllal használhatja: A Támogatási
REGISZTRÁCIÓS ADATLAP 1. A Médiaügynökségi szolgáltatások beszerzése a BGYH Zrt. részére" tárgyú közbeszerzési eljárásban
1 Tartalomjegyzék REGISZTRÁCIÓS ADATLAP... 3 Tájékoztatás a Kbt. 57. (1) bekezdés b) pontja szerint... 4 A Kbt. 73. (5) bekezdése szerinti tájékoztatás... 11 E L Ő L A P... 17 FELOLVASÓLAP... 18 Az egységes
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN
AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK 1./A sz. melléklet TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN Előzetes ellenőrzés körében csatolandó iratok Oldalszám Fedőlap (1/B sz.
KIZÁRÓ OKOK IGAZOLÁSA
NYILATKOZATMINTÁK FELOLVASÓLAP TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Oldalszám KIZÁRÓ OKOK IGAZOLÁSA Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásáról Nyilatkozat változásbejegyzési eljárásról Változásbejegyzési
I R A T M I N T Á K FIGYELEM! Az Ajánlatkérő bármely dokumentum, igazolás, nyilatkozat eredeti formátumban történő benyújtását is elfogadja.
I R A T M I N T Á K FIGYELEM! A benyújtott igazolásoknak és nyilatkozatoknak alkalmasnak kell lennie az alkalmasság, illetve az adott érvényességi követelményeknek való megfelelőség megállapítására, ellenőrzésére.
Mosodai szolgáltatások megrendelése" AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI a Mosodai szolgáltatások megrendelése" tárgyú Kbt. 1 113. (1) bekezdése szerinti, nyílt közbeszerzési eljárásban 1 a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.)
Nyilatkozat kizáró okok fenn nem állásáról
Nyilatkozat kizáró okok fenn nem állásáról Alulírott a. (székhelye:.) ajánlattevő képviseletében eljárva Oroszlány Város Önkormányzata mint ajánlatkérő által indított Központi orvosi (felnőtt- és gyermekorvosi)
IV. FELOLVASÓLAP ÉS NYILATKOZATMINTÁK
IV. FELOLVASÓLAP ÉS NYILATKOZATMINTÁK Az ajánlatkérő a jelen Dokumentációban irat-, és nyilatkozatmintákat bocsát az ajánlattevők rendelkezésére az érvényes ajánlattétel megkönnyítése érdekében. Az ajánlatkérő
I R A T M I N T Á K FIGYELEM!
I R A T M I N T Á K FIGYELEM! A benyújtott igazolásoknak és nyilatkozatoknak alkalmasnak kell lennie az alkalmasság, illetve az adott érvényességi követelményeknek való megfelelőség megállapítására, ellenőrzésére.
AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. a Vállalkozási keretszerződés alapján diákmunkaerő foglalkoztatása" tárgyú, Kbt szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz
a Vállalkozási keretszerződés alapján diákmunkaerő foglalkoztatása" tárgyú, Kbt. 1 81. szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Az ajánlatkérőnek jelen dokumentáció kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség
A kapcsolódó szolgáltatások részletes leírását a szerződés VII. fejezete tartalmazza.
9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 1067 Budapest, Eötvös utca 21. Kapcsolattartó:
AJÁNLAT. Önkormányzati épületek felújítása Nyírparasznya községben. tárgyú közbeszerzési eljárás. Ajánlattevő neve: Ajánlattevő székhelye:
IRATMINTA K AJÁNLAT Önkormányzati épületek felújítása Nyírparasznya községben tárgyú közbeszerzési eljárás Ajánlattevő neve: Ajánlattevő székhelye: AJÁNLAT TARTALOMJEGYZÉKE (a benyújtandó igazolások, nyilatkozatok,
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:
AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ
a Készpénzmentes elszámolási rendszer bevezetése a BGYH Zrt. üzemeltetésében lévő fürdők kereskedelmi egységeiben" tárgyú, Kbt. 1 81. szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz Szám:2018/S 037-80680 Az ajánlatkérőnek
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK 1/T/2018/SZTE Eszközbeszerzés a Szegedi Tudományegyetem részére a GINOP- 2.3.2-15-2016-00032 sz. projekt keretében tárgyú, nemzeti eljárásrendben folytatott hirdetmény nélküli
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. tárgyú közbeszerzési eljáráshoz
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a Fotovoltaikus rendszerek kialakítása a KEHOP-5.2.11 azonosító jelű pályázati konstrukció keretében a MÁV Kórház és Rendelőintézet Szolnok épületében tárgyú közbeszerzési eljáráshoz
Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (cég), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet
Kitöltési útmutató tényleges tulajdonosi nyilatkozat Jogi személy (cég), jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet 1. Lépés - Tényleges tulajdonos meghatározása Jogi személy számlatulajdonos esetében
Bem utca páratlan oldali járda építési munkák
AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
5.* Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetőleg az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja: -
9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 1067 Budapest, Eötvös utca 21. Kapcsolattartó:
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
7. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Római Katolikus Egyházközség, 4069 Egyek, Fő tér 26. 2. A közbeszerzés tárgya
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK, NYILATKOZATMINTÁK Tárgy: szilárd burkolattal való ellátása és vízelvezetésének kiépítése a 2016. évi Adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok támogatása
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL
NYILATKOZAT ÁTLÁTHATÓSÁGRÓL Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 50. (1) bekezdés c) pontja és a nemzeti onról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (Nvt.) 3. (1) bekezdés 1. pontja alapján