MNNSZ MÉDIAAJÁNLAT 2015
|
|
- Kristóf Magyar
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MNNSZ MÉDIAAJÁNLAT 2015
2 Az MMSZ bemutatkozik A Magyar Napelem Napkollektor Szövetséget 12 hazai kereskedelmi, kivitelező és tervező vállalkozás hozta létre, azzal a céllal, hogy a magyar piacon népszerűsítse és széles körben elterjessze, az ingyenes és demokratikus energia, a Napenergia hasznosítását, mely energia mindenkinek korlátlanul áll rendelkezésre. Szövetségünknek évben már több mint 180 tagvállalata van melyek a magyar szolár piac legjelentősebb gyártó, kereskedő, tervező és kivitelező vállalkozásai, szolár piaci részesedésük meghaladja az 50%-ot és az egyik legaktívabb szakmai szövetség hazánkban. Szövetségünk üzemelteti az mnnsz.hu szolár szakmai portált, mely összegyűjti a hazai és a nemzetközi nyomtatott és elektronikus sajtóban megjelenő szolár piaci híreket, információkat, tanulmányokat. Szövetségünk tagjai folyamatosan publikálnak szakcikkeket, tanulmányokat, támogatjuk szakkönyvek megjelenését. Több hazai és nemzetközi kiállításnak látjuk el a szakmai védnökségét, mint a Renexpo, a Construma Hungarotherm kiállítások, a III. Nemzetközi Szolárkonferencia, Nap napja rendezvények, Összefogás az épületgépészetért előadás sorozat, HKVSZ közgyűlés, Gyógyszerészeti Kamara Közgyűlés és még számos MNNSZ stand Construma 2014 rendezvényen szervezünk konferenciákat, szakmai előadásokat és támogatjuk a szolár szakképzést. Célzott marketing lehetőségeket biztosítunk tagvállalataink számára kommunikációs csatornáinkon keresztül térítésmentesen ill. kedvezményesen, míg más vállalkozások számára ügynökségünkön keresztül térítés ellenében. Az MNNSZ.hu weblap, a Szolár7 internetes folyóirat és a Facebook, Google+ és a Twitter közösségi oldalainkon keresztül hatékonyan érhetők el a szakmai és a szolárpiac iránt érdeklődő potenciális felhasználók és hatékony lehetőséget biztosítanak a közvetlen elérésre kampányaink. Kommunikációs csatornáink a legszélesebb körben érik el a szolárpiac szereplőit és a potenciális felhasználókat a hazai piacon. A szövetség oldalait tagvállalataink munkatársai társadalmi munkában, szakmai elhivatottságból térítés nélkül gondozzák, fejlesztik! Szövetségünkről további információkat, részletes beszámolókat az elvégzett tevékenységünkről az mnnsz.hu oldalon talál. MNNSZ szakképzés, Sashalom
3 Az mnnsz.hu oldalait zömmel a éves jellemzően férfi olvasók látogatják Havonta látogató közel oldalt olvas vagy tölt le így szakportálunk a leglátogatottabb Az mnnsz.hu oldala már 103 országban népszerű Látogatóink 60 %-a új, 40 % visszatérő
4 kampány Több mint olvasónkhoz tudja eljutatni közvetlenül eseményeiről, ajánlatairól tájékoztató kiadványait. Nagyszerű lehetőség a szakmai közönség közvetlen elérésre, meghívására. A kampány díja: Ft/ kampány Tagvállalataink számára a tagdíj mértékéig ingyenesek (éves tagdíj, cégek, jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások számára: Ft/év ill. egyéni vállalkozók, magánszemélyek számára Ft /év) a tagdíjon felül pedig 50% kedvezmény a feltüntetett hirdetési tarifákból. jelentkezes/
5 A Facebook és a Twitter célja: k özösségi oldalainkon azonnali elérést nyújtunk követőink érdeklődő partnereink számára. k özvetlen kommunikációs lehetőség a szolár piac szereplőivel és potenciális felhasználóival, tagvállalataink számára ingyenesen ill. kedvezményesen míg más vállalkozások számára ügynökségünkön keresztül térítés ellenében Facebook követők Oldalainkat már több mint érdeklődő követi, de fizetett kampányokkal közel 1,5 M érdeklődőt tudunk elérni. A hirdetési kampányokra kérje egyedi ajánlatunkat.
6 A szakportál célja: ö sszegyűjteni a hazai és a nemzetközi nyomtatott és elektronikus sajtóban megjelenő szolár piaci híreket, információkat, tanulmányokat átfogó képet nyújtva a napkollektoros és a napelemes piac fejlődésről, eseményeiről szakembereink által készített előadások, tanulmányok szakkönyvek, publikációja ismertetése, terjesztése szövetségünk híre, eseményei ismertetése szakmai információk, tervezési engedélyeztetési információk Napelemes és napkollektoros ajánlatközvetítés tagvállalataink számára k özvetlen kommunikációs lehetőség a szolár piac szereplőivel és potenciális felhasználóival, tagvállalataink számára ingyenesen ill. kedvezményesen míg más vállalkozások számára ügynökségünkön keresztül térítés ellenében. H avonta látogató közel oldalt olvas vagy tölt le így szakportálunk a leglátogatottabb oldal a hazai szolár piacon. MNNSZ.hu - banner elhelyezési árak/hét (Ft+áfa) Megnevezés Címlap kiemelt Címlap kiemelt fél Közepes téglalap Kis téglalap Harmad Negyed Egyéb megjelenések Egyedi hírlevél Szponzorált szakcikk Méret (px) 728x90 468x60 308x x x x hét db hét db hét db hét hét hét
7 A Szolár7 célja: heti összefoglalót készítünk a hét legérdekesebb cikkeiből, eseményeiből, tanulmányaiból, mindazok számára akik nem látogatják napi rendszerességgel szakportálunkat, de szeretnének folyamatosan naprakészek lenni. közvetlen kommunikációs lehetőség a szolár piac szereplőivel és potenciális felhasználóival, tagvállalataink számára ingyenesen ill. kedvezményesen míg más vállalkozások számára ügynökségünkön keresztül térítés ellenében Szolár7 olvasottság Hetente már több mint olvasónkhoz jut el a Szolár7 internetes folyóirat és nyújt heti összefoglalót a héten megjelent hírekből, szakmai eseményekből, így az összefoglalónk segítségével nem maradnak le a legfontosabb információkról. Hirdetési lehetőségek Tagvállalataink számára a tagdíj mértékéig ingyenesek (éves tagdíj, cégek, jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások számára: Ft/év ill. egyéni vállalkozók, magánszemélyek számára Ft /év) a tagdíjon felül pedig 50% kedvezmény a feltüntetett hirdetési tarifákból. Szolár7 hetilap - banner elhelyezési árak/alkalom (Ft+Áfa) Megnevezés Méret (px) 1-4 hét 5-10 hét hét hét hét hét Teljes felső 958x Fél 639x Harmad 308x Negyed 308x Felső álló 157x
8 Akikre büszkék vagyunk! Alapítók/tagvállalataink: Austria KIOTO Photovoltaics GmbH - Ablak a napra Bt. - Acculine Elektronikai Kft. - Acrux Bt. - Agulhas-Solar Kft. - Alfasolar Kft. - Alternatív Energia Rendszerek Kft. - Antóni Elektro Kft. - A.SMART Kft. - Apricus Australia Pty Ltd Suite - Axyy-Advisor Kft. - BALATON THERMO-TECH Bt. - Barta-Thermoker Kft. - Bau-Consulting Kft. - Berdám Kft. - Biglift Kft. - BioEnergieTeam GmbH - Biovac Kft.- BlitzVill - BME - Buildgreen Kft. - Buknicz-Épületgépész Kft. - Butenkov János ev. Freon Szerviz és Üzletház - Candimpex Budapest Kft. - Codefon Solar Kft. - Computer és Vonalkód Technika Bt. - COP Rendszertechnika Kft. - Corporate Impex Kft. - Czibulya és Társa Bt. - DARABOS Consult Kft. - Deutsch József ev. - DisTech Kft. - Dodó Vill. D-Solar Tech Kft - D-Sprint Bt. - dr. Varga Antal ev. - E&S+E Kft. - Eco3Energy Magyarország - Ed-Lux Kft. - EHE Anhui EHE New Energy Tech.Co., Ltd. Econo&Tech. - Ekron Kft. - Electrohomebau Kft. - ELMARK PLUS s.r.o. - ELVÉ 2004 Mérnökiroda Kft. - Eman-Komfort Kft. - Emundo Solar Kft. - Energo Bt. - Energom Electronic Kft. - Energiaterv Bt. - Energiaexpert Kft. - Ensolar - Equinoxe Kft. - Eszkimo Magyarország Kft. - ÉT-Cash Kft. - ÉU Épületgépész Unió Kft. - EU-SOLAR Kft. - EVB Építő Kft. - Exclusive ElektroBau Kft. - ExtremeSolar Kft. - Fekete István ev. - Fischer Hungária Bt. - For-Office Bt. - Free Energy Team Kft. - GBC Napenergia Kft. - GeoSolTech Kft. - Gerőcs Imre ev. - Gershoj Energia Kft. - GLOBAL FOCUS Kft. - Goodwill Energy Kft. - GreenSys Electric Kft. - Green Plan Energy Kft. - Greentechnic Hungary Kft. - Hajdú-Energia Kft. - H-Centrum Kft. - Homor és Lányai Kft. - Horváth Attila ev. - Ipar-Invest Kft. - Izorex Kft. - Jamila-Zét-Szolár Kft. - JinkoSolar Gmbh - Jüllich Glas Solar Kft. - Kabinet-Solar Kft. - Karg Autó Kft. - Kelemen Gyula ev. - Kels Vill Kft. - Kinyik Bartha József ev. - Kiss Zoltán ev. - Klimabest Kft. - Komfort-Sat Elektronikai Kft. - Konyha Nándor ev. - Villám Kapuszerviz - Komlós Ferenc - Korsós Kft. - Krinner Slovakia - Krizsán Épületgépészet - Krupla Ép. Gép. BT. - KT-Electronic Kft. - Loch és Társai Kft. - Lukács Kft. - Magyar Napenergia Művek Zrt. - Magyar Napenergia Kft. - Megújuló Energia Megoldások - Merkapt Kft. - Mészöly Gábor ev. - Minden Ami Nap Kft. - MIHA-TERV KFT. - Mosaic Business System Kft. - M-PROTECH Kft. - Nagy József ev. - Napcsapda Magyarország Kft. - Naprendszer Kft. - Napszolár-Miskolc Kft. - Necron Kft. - New Generation Technologies Rendszerfejlesztő és Szolgáltató Kft. - Newergies Kft. - NG PROJECT Kft. - OBO Bettermann - Kft. - Odrobina András ev. - Pannon Metal Kft. - Phoenix Contact Kft. - Polaris-Nord Kft. - Privátenergia Kft. - Princz-Jakovics Péter ev. - Promaqua Kft. - Puszta-Tel. Kft. - PV Napenergia Kft. - Regiszter-Ép Kft. - Rinoker Solar Kft. - Sárközi Tamás ev. - Sarkcsillag Invest Kft. - SAS-INNO Kft. - Schmiedt Tibor ev. - SIVA-MONT Kft. - Siva-Solar Kft. - Smarthome Kft. - Sol Animus Kft. - Solar Konstrukt Kft. - Solar Systems Hungary Kft. - Solarcell Hungary Kft. - Solarstore Kft. - Sollaris s.r.o. -Solart Kft. - Solartech Kft. - Solaqua Kft. - Solterm Kft. - Spring Solar kft. - Sugár-Terv Kft. - Sun Express Kft. - Sun Power Team Hungary Kft. - Szénégető és Társa Kft. - Szentendre Solar - Szentgyörgyi Judit ev. - Szerip Kft. - SZIMFÉK Zrt. - Szőke-Tóth Mihályné ev. - Szirmay Endre - TELE-WATT Kft. - TESTO Kft. - Tesy Ltd. - Thermo-Ciklon Kft. - Thermo D Comfort Kft. - Thermo Épgép Kft. - Thermotel Kft. - Traexbau Kft. - TriodaGroup Kft. - Umirs Europe Kft. - Unisolar Kft. - VHT-2000 Bt. - Visimpex-Hungary Kft. - Vivaco Kft. - WesTech International - Development Ltd. - Würth Szereléstechnika Kft. - Xénia-Ker. Kft. - Zsely Szabolcs ev. - Ziment Kft. Hirdetési felületeinket a Rinoker-Solar Kft. értékesíti.
MNNSZ MÉDIAAJÁNLAT 2015/2
MNNSZ MÉDIAAJÁNLAT 2015/2 Az MNNSZ bemutatkozik A Magyar Napelem Napkollektor Szövetséget 12 hazai kereskedelmi, kivitelező és tervező vállalkozás hozta létre, azzal a céllal, hogy a magyar piacon népszerűsítse
Magyar Napelem Napkollektor Szövetség
MNNSZ MÉDIAAJÁNLAT 2018 Az MNNSZ bemutatkozik A Magyar Napelem Napkollektor Szövetséget 12 hazai kereskedelmi, kivitelező és tervező vállalkozás hozta létre, azzal a céllal, hogy a magyar piacon népszerűsítse
MNNSZ MÉDIAAJÁNLAT 2017
MNNSZ MÉDIAAJÁNLAT 2017 Az MNNSZ bemutatkozik A Magyar Napelem Napkollektor Szövetséget 12 hazai kereskedelmi, kivitelező és tervező vállalkozás hozta létre, azzal a céllal, hogy a magyar piacon népszerűsítse
A leggyorsabb út a szolár piacon
A leggyorsabb út a szolár piacon MNNSZ MÉDIAAJÁNLAT 2019 Az MNNSZ bemutatkozik A Magyar Napelem Napkollektor Szövetséget 12 hazai kereskedelmi, kivitelező és tervező vállalkozás hozta létre, azzal a céllal,
Alapítva 2010. Előadó: Kiss Ernő MNNSZ elnök
Alapítva 2010 Köszöntjük ö a HKVSZ Szakmai előadássorozat vendégeit Pécsi Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola 2014.12.0212 02 Előadó: Kiss Ernő MNNSZ elnök Napelem és hőszivattyú szimbiózisa 1.
A napenergia szektor hazai helyzete, kihívásai és tervei, a METÁR-KÁT szerepe
A napenergia szektor hazai helyzete, kihívásai és tervei, a METÁR-KÁT szerepe Előadó: Kiss Ernő MNNSZ elnök MTVSZ ENERGIAÁTMENET országos fórum FUGA - Budapesti Építészeti Központ, Budapest 2018.11.29.
Köszöntjük a 3. Nemzetközi Szolárkonferencia résztvevőit. 3. Nemzetközi Szolárkonferencia 2014.03.12.
Köszöntjük a 3. Nemzetközi Szolárkonferencia résztvevőit 3. Nemzetközi Szolárkonferencia 2014.03.12. 1. szekció: A napenergia szektor helyzete Európában és Magyarországon - jövő, trendek 09:10 Napelemes
Megjelenési lehetőségek a Várépítő pályázathoz kötődő kommunikációs csatornákon és eszközökön
Megjelenési lehetőségek a Várépítő pályázathoz kötődő kommunikációs csatornákon és eszközökön Pályázati felhívás (postázott nyomtatott anyag) Minden évben több mint 8 000 példányban gyermekintézményeknek,
A napenergia-iparág időszerű kérdései Napelemes és napkollektoros piaci helyzetkép és lehetséges fejlődési irányok, újdonságok
A napenergia-iparág időszerű kérdései Napelemes és napkollektoros piaci helyzetkép és lehetséges fejlődési irányok, újdonságok Ismét megrendezzük a Napenergia-hasznosítás az épületgépészetben konferenciát
3. szekció: A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség éves közgyűlése
3. szekció: A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség éves közgyűlése 16:30 MNNSZ beszámoló a 2013. évben elvégzett feladatokról és az elért eredményekről Kiss Ernő, MNNSZ elnök 17:10 Oktatási program beszámoló
Playboy.hu médiaajánlat
Playboy.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Playboy.hu bemutatkozás 3 A Playboy.hu tartalmi elemei 4 A Playboy.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági
ONLINE jelentkezés itt
ONLINE jelentkezés itt Megállíthatatlanul gyorsul tovább a megújuló energiák technológiai fejlődése és piaci térnyerése. Rendezvényünkön a szakmai terület hazai kínálatát, legújabb technikáit fogják bemutatni
KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft.
KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét nagyon kedvező áron kínálunk megjelenési lehetőséget a jövő
VLV.HU MÉDIAAJÁNLAT. Bemutatkozás
VLV.HU MÉDIAAJÁNLAT Bemutatkozás A VLV.HU honlap Kemény Dénes akkori szövetségi kapitány, mai MVLSZ- elnök kezdeményezésére jött létre a 2007- es melbourne- i világbajnokság előtt, hogy korszerű médiaeszközként
Weborvos.hu médiaajánlat
Weborvos.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Weborvos.hu bemutatkozás 3 A Weborvos.hu tartalmi elemei 4 A Weborvos.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági
Magyar Telekom DELFIN Díj, A Naplopó Kft. pályázata Fenntarthatósági tudatformálás, oktatás kategóriában
Magyar Telekom DELFIN Díj, 2016 A Naplopó Kft. pályázata Fenntarthatósági tudatformálás, oktatás kategóriában A Naplopó Kft. a hazai napenergia-hasznosítás úttörő vállalkozása. 20 éve lopjuk a Napot. Az
Vasarnapihirek.hu médiaajánlat
Vasarnapihirek.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Vasarnapihirek.hu bemutatkozás 3 A Vasarnapihirek.hu tartalmi elemei 4 A Vasarnapihirek.hu strukturális felépítése
Médiaajánlat szeptember.
Médiaajánlat 2016. szeptember www.magro.hu Mi az a Magro? A Magro.hu egy online mezőgazdasági piactér, amely többek között gabonafélék, egyéb szántóföldi- és takarmánynövények és mezőgazdasági gépek nagy
Ckm.hu médiaajánlat 3333
Ckm.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Ckm.hu bemutatkozás 3 A Ckm.hu tartalmi elemei 4 A Ckm.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
Angliai Kisokos Médiaajánlat 2016
Angliai Kisokos Médiaajánlat 2016 Bemutatkozás Az angliai magyarok oldala az Angliai Kisokos egy 2015-ben alapított független információs és hirdető portál, ahol mindig a legfrissebb, legaktuálisabb információkat
ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT H I R D E T É S I A J Á N L A T
ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT H I R D E T É S I A J Á N L A T AZ ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT Az Építésinfo.hu csoport 2008-ban a Szigetelésinfo.hu oldal elindulásával kezdte meg működését, ami a hazai piacon elérhető
Kézi.hu médiaajánlat
Kézi.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Kézi.hu bemutatkozás 3 A Kézi.hu tartalmi elemei 4 A Kézi.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
EFFEKT Hungary Kft. MÉDIABEMUTATÓ
EFFEKT Hungary Kft. 2010 MÉDIABEMUTATÓ TERJESZTÉS Kiadványainkat ingyenesen terjesztjük: Biztonságtechnikával, vagyonvédelemmel foglalkozó cégek döntéshozói (tervezők, telepítők, kivitelezők, távfelügyeleti
Hir7.com médiaajánlat
Hir7.com médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Hir7.com bemutatkozás 3 Látogatottsági és demográfiai adatok 4 Hirdetési formátumok 5 Hirdetési helyek a Hir7.com-n
JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE
KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét kedvező megjelenési lehetőséget kínálunk a 2014 évi CONSTRUMA
Síelők.hu médiaajánlat
Síelők.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Síelők.hu bemutatkozás 3 A Síelők.hu tartalmi elemei 4 A Síelők.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
Dimag.hu médiaajánlat
Dimag.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 A Dimag.hu bemutatkozás 3 A Dimag.hu tartalmi elemei 4 A Dimag.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
Médiaajánlat 2009-2010
Médiaajánlat 2009-2010 Bemutatkozás Portálunk célja interaktív közösségi teret biztosítani a hazai és általában a magyar ajkú biológusoknak, kutatóorvosoknak és az élettudományok illetve a kapcsolódó ipar
Kalauz.hu médiaajánlat
Kalauz.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Kalauz.hu bemutatkozás 3 A Kalauz.hu tartalmi elemei 4 A Kalauz.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
epiteszforum.hu médiaajánlat érvényes 2010. október 1-től
epiteszforum.hu médiaajánlat érvényes 2010. október 1-től Az idén 10 éves www.epiteszforum.hu naponta új hírekkel jelentkező építészeti napilap, amely a hasznos szakmai és közéleti információk mellett
JOOTTHON MÉDIAAJÁNLAT TARIFATÁBLÁZAT (utolsó frissítés: 2014. március 25.)
JOOTTHON MÉDIAAJÁNLAT TARIFATÁBLÁZAT (utolsó frissítés: 2014. március 25.) A Jootthon nem csupán egy hirdetési- nyilvántartási portál, Jootthon egy olyan közösség, amelynek tagjai folyamatosan oszthatnak
ALBATROS2. Innovatív szabályozástechnikai megoldások több hőtermelős fűtési rendszerekhez. Válaszok az infrastrukturára
ALBATROS2 Innovatív szabályozástechnikai megoldások több hőtermelős fűtési rendszerekhez Válaszok az infrastrukturára Innovatív szabályozástechnikai megoldások alternatív és több hőtermelős fűtési rendszerek
Kommunikáció Szépségipar. Dinamizmus. Hatékonyság Népszerűség. Széles körű ismertség
Kommunikáció Szépségipar Dinamizmus Hatékonyság Népszerűség Széles körű ismertség MÉDIAAJÁNLAT Kommunikáció és szépségipar Mi is az a REMEKA? A szépségipari médiaszolgáltatások célja a szépségipari márkák
A REMEKA célcsoportja:
Mi a REMEKA? A remeka.hu szerkesztett tartalommal, hasznos funkciókkal a szakmai élet és annak velejáróiban nyújt információt és interaktív megmutatkozási lehetőséget. Egy olyan szépségiparra szakosodott
Parkonet.com médiaajánlat
Parkonet.com médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Parkonet.com bemutatkozás 3 A Parkonet.com tartalmi elemei 4 A Parkonet.com strukturális felépítése 5 Látogatottsági
Ismertető a Kamionhirek.hu oldal funkcióiról, szolgáltatásairól
Ismertető a Kamionhirek.hu oldal funkcióiról, szolgáltatásairól AZ OLDAL ELŐNYEI A SZAKMÁBAN JELENLEG ELÉRHETŐ MÉDIUMOKKAL ÖSSZEHASONLÍTVA: Folyamatos fejlesztés: A folyamatos fejlesztéseknek és népszerűsítésnek
Pafi.hu médiaajánlat
Pafi.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Pafi.hu bemutatkozás 3 A Pafi.hu tartalmi elemei 4 A Pafi.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
II. LIBRI.HU LÁTOGATOTTSÁG ÉS DEMOGRÁFIA
MÉDIAAJÁNLAT 2017 I. BEMUTATKOZUNK A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió legjelentősebb kulturális vállalata. A cégcsoportba tartozó Libri és Bookline márkák egyaránt meghatározó szereplői a hazai
Médiaajánlat www.bioboltbudapesten.hu
Médiaajánlat A bioboltbudapesten.hu 2012. tavaszán indult információs portál, mely a budapesti bioboltok és bio webáruházak bemutatását célozta meg. A weboldal a bio termékek térhódításának köszönhetően
47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!
Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás
2013. február 23. szombat
Szövetségünk célja: az ingyenes és demokratikus, mindenki számára korlátlanul rendelkezésre álló energia, a napenergia hasznosításának népszerűsítése, széleskörű elterjesztése! Program: 09.30 Érkezés,
Mandiner médiaajánlat
Mandiner médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Mandiner bemutatkozás 3 A Mandiner tartalmi elemei 4 A Mandiner strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
Napkollektoros pályázat 2012. Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató
Napkollektoros pályázat 2012 Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató 10 ÉVE MEGÚJULUNK 2 2002 óta azért dolgozunk, hogy Magyarországon is minél több ember számára legyen elérhető
DiamondDeal Médiaajánlat
DiamondDeal Médiaajánlat Tartalomjegyzék Miért hirdessen a DiamondDeal-en? 2 Általános banner méretek Leaderboard, Super Leaderboard Full banner, Medium rectangle Skyscraper Full banner, Medium rectangle
ÁLTALÁNOS MÉDIAAJÁNLAT
Otthontérkép ÁLTALÁNOS MÉDIAAJÁNLAT OTTHONTÉRKÉP Az ország első számú térképes, innovatív ingatlankereső portálja Prémium környezet és felületek Jól célozható közönség (ingatlan eladók és keresők) Komplex
Médiaajánlat. Igazság több van, valóság egy!
Médiaajánlat Igazság több van, valóság egy! Lapcsaládunkról A legnagyobb erdélyi magyar lapcsalád tagjaként a Székelyhon vezető szerepet tölt be a tájékoztatásban. A portfólióba tartozó online kiadványokban
Napenergia-hasznosítás iparági helyzetkép
Figyelem! Az előadás tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, azt a szerző kizárólag a konferencia résztvevői számára, saját felhasználásra bocsátotta rendelkezésre, harmadik személyek számára nem átruházható,
Magyar.film.hu médiaajánlat
Magyar.film.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Magyar.film.hu bemutatkozás 3 A Magyar.film.hu tartalmi elemei 4 A Magyar.film.hu strukturális felépítése 5
CÉLCSOPORTUNK OLDALSTATISZTIKA*
BITPORT Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is IT szakember, akinek pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát?
Webnyeremeny.hu médiaajánlat
Webnyeremeny.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Webnyeremeny.hu bemutatkozás 3 A Webnyeremeny.hu tartalmi elemei 4 A Webnyeremeny.hu strukturális felépítése
Nyest.hu médiaajánlat
Nyest.hu médiaajánlat 93333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Nyest.hu bemutatkozás 3 A Nyest.hu tartalmi elemei 4 A Nyest.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és
Miért éri meg Önnek a Magro-n hirdetni?
Médiaajánlat 2017 Miért jó a Magro? Havonta 140.000 látogatás a portálon. A Magro-ra azok a termelő cégek, gazdálkodók látogatnak, akik a szabad piacon is értékesítik terményeiket, és döntéshozók a befektetéseikben.
47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!
Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás
Topauto.hu médiaajánlat
Topauto.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Topauto.hu bemutatkozás 3 A Topauto.hu tartalmi elemei 4 A Topauto.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és
Vedd fel a kapcsolatot a Kutyá Világgal. Média és Reklám
Vedd fel a kapcsolatot a Kutyá Világgal Média és Reklám 1 A kezdet- Az ötlet 2005-ben induló working-dog, összeköti a világ kutyatulajdonosait azáltal, hogy kutyáik törzskövét és adatlapját, saját munka
Narancsjuice.hu médiaajánlat
Narancsjuice.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Narancsjuice.hu bemutatkozás 3 A Narancsjuice.hu tartalmi elemei 4 A Narancsjuice.hu strukturális felépítése
Médiaajánlat. KIDSOASIS KFT. 2120 Dunakeszi, Pallag u. 26. T: +36 27 200 873 Fax: +36 27 200 872 info@kidsoasis.hu. www.kidsoasis.
Médiaajánlat 1. Bemutatkozás A KidsOasis egy családbarát minősítési rendszer, egy bejegyzett tanúsító védjegy, és az ahhoz kapcsolódó szállásfoglalási portál. A szálláshelyeket egy több mint 50 feltételből
Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka
Szenvedély van. programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT NYÚJT A BUDAPEST BOAT SHOW? Szakmai találkozóhelyet a motoros hajópiac számára, és helyszínt, ahol a kiállítók bemutathatják termékeiket, szolgáltatásaikat
IX/4. IX. Elektromos munkák. 75. Megújuló energiahasznosító berendezések. TERC Kft. 2015.
IX. Elektromos munkák IX/ 75. Megújuló energiahasznosító berendezések TERC Kft. 2015. Tételcsoportok 75-000 75-001 75-002 75-003 75-004 75-051 75-061 75-101 75-111 75-182 Bontási munkák Napenergia hasznosítása
Nyitvatartas.hu médiaajánlat
Nyitvatartas.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Nyitvatartas.hu bemutatkozás 3 A Nyitvatartas.hu tartalmi elemei 4 A Nyitvatartas.hu strukturális felépítése
A MEGJELENÉSEK KOMMUNIKÁCIÓJA
A MEGJELENÉSEK KOMMUNIKÁCIÓJA Nemzetközi Kommunikáció és Nemzetközi Alumni Hálózat MAGYAR NOÉMI HATÉKONY NEMZETKÖZI MEGJELENÉSEK MŰHELY 2019. 06. 17. NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ: STUDENT LIFE CYCLE BEFORE
Mediajogfigyelo.hu médiaajánlat
Mediajogfigyelo.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Mediajogfigyelo.hu bemutatkozás 3 A mediajogfigyelo.hu tartalmi elemei 4 A mediajogfigyelo.hu strukturális
magyarmezogazdasag.hu
magyarmezogazdasag.hu médiaajánlat 2018 Megújult külső és tartalom Havonta több, mint 500 hazai és nemzetközi agrárhír és videóriport Több tízezer cikket tartalmazó agrárhír-archívum magyarmezogazdasag.hu
Köszöntjük a 2. Nemzetközi Szolár Konferencia résztvevőit. Kiss Ernő MNNSZ elnök
Köszöntjük a 2. Nemzetközi Szolár Konferencia résztvevőit Kiss Ernő MNNSZ elnök Napelemes piaci elemzés, nemzetközi és hazai PV piaci helyzet 2013. április 25. Források: www.pv-magazine.com www.solarbuzz.com
Bemutatkozás gépnet.hu A gépnet.hu új alapokra helyezi a marketing és értékesítési stratégiáját!
Bemutatkozás Kevés olyan vállalat van Magyarországon, amely maximális hatékonysággal alkalmazza az internet kínálta online marketing és értékesítési lehetőségeket. Ennek oka egyrészt, hogy nem ismerik
Médiaajánlat Érvényes: 2012. december 7-től visszavonásig. info@magro.hu www.magro.hu
Médiaajánlat Érvényes: 2012. december 7-től visszavonásig Miért a Magro.hu? A Magro.hu célzott elérést biztosít az agrárszektor minden gyakorlati szereplőjének megszólításában, minőségi felületen célközönsége:
Joy.hu médiaajánlat 3333
Joy.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Joy.hu bemutatkozás 3 A Joy.hu tartalmi elemei 4 A Joy.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
II. LIBRI.HU LÁTOGATOTTSÁG ÉS DEMOGRÁFIA
MÉDIAAJÁNLAT 2019 I. BEMUTATKOZUNK A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió legjelentősebb kulturális vállalata. A cégcsoportba tartozó Libri és Bookline márkák egyaránt meghatározó szereplői a hazai
Energiahatékonysághoz, megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó beszerzések a gyakorlatban
Energiahatékonysághoz, megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó beszerzések a gyakorlatban Farkas Zénó szerkesztő Zöldtech magazin és piactér www.zoldtech.hu Energiahatékonyság lendületben energetikai zöld
Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22.
Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. 1.Mi is az a beiskolázási marketingtevékenység? A felsőoktatási
Instyle.hu médiaajánlat
Instyle.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Instyle.hu bemutatkozás 3 Az Instyle.hu tartalmi elemei 4 Az Instyle.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági
ALBATROS2. Innovatív megoldások alternatív hőtermelős fűtési rendszerekhez. Válaszok az infrastrukturára
ALBATROS2 Innovatív megoldások alternatív hőtermelős fűtési rendszerekhez Válaszok az infrastrukturára Innovatív szabályozástechnikai megoldások alternatív és több hőtermelős fűtési rendszerek átfogó,
Litera.hu médiaajánlat
Litera.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Litera.hu bemutatkozás 3 A Litera.hu tartalmi elemei 4 A Litera.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter December 8.
Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter 2010. December 8. J Ö V Ő K É P Az autóiparban meghatározó gazdasági erővel bíró, összehangolt, hatékony, széleskörű együttműködésen alapuló, versenyképes, innovatív
ÁLTALÁNOS MÉDIAAJÁNLAT 2018
2018. 01. 29. ÁLTALÁNOS MÉDIAAJÁNLAT 2018 NOT NEWS, BUT NEW Egyedi gazdasági információk, a szerkesztőség minél több saját értesülést, információt egyedi módon dolgoz fel a főbb üzleti hírek megjelentetése
Boon.hu médiaajánlat
Boon.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Boon.hu bemutatkozás 3 A Boon.hu tartalmi elemei 4 Látogatottsági és demográfiai adatok 5 Hirdetési formátumok 6 Hirdetési
amihez mi is szeretnénk hozzájárulni hirdetésünkkel!
Tisztelt Leendő Partnerünk, Hirdetőnk! Sikeres 3,5 évet tudhatunk magunk mögött, a pécelinfo.hu növekvése a mai napig töretlen. A 2009-es induláshoz képest 2011-re már elértük a 40-45 folyamatos péceli
Napelem vagy napkollektor? Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató
Napelem vagy napkollektor? Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató 10 ÉVE MEGÚJULUNK 2 Wagner Solar Hungária Kft. Székhely: Dunakeszi 2002 óta azért dolgozunk, hogy Magyarországon
Tematika. Szolgáltatások. Célcsoport. Miért érdemes hirdetni?
A babasmamas.hu portál azoknak szól, akiknek fontos, hogyan élnek, akik szeretnének minél többet megtudni önmagukról, születendő gyermekükről, családjukról, akik szeretnék napjaikat minél tudatosabban
Zeneszoveg.hu médiaajánlat
Zeneszoveg.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Zeneszoveg.hu bemutatkozás 3 A Zeneszoveg.hu tartalmi elemei 4 A Zeneszoveg.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági
Médiaajánlat 2014. január-április
Médiaajánlat 2014. január-április Erdélyi Magyar Lovas Portál és Erdélyi Magyar Lovas Újság www.erdelyilovas.ro Lovas Portál Akik vagyunk... BEMUTATKOZÓ Az első magyar nyelvű erdélyi lovas szakportál,
Köszöntjük a Napenergia hasznosítás aktuális helyzete és fejlődési irányai szakmai konferencia résztvevőit
Köszöntjük a Napenergia hasznosítás aktuális helyzete és fejlődési irányai szakmai konferencia résztvevőit Napenergia hasznosítás aktuális helyzete és fejlődési irányai 14:30 14:45 Napelemes piaci körkép
MÉDIAAJÁNLAT 2010. www.bautrend.hu
MÉDIAAJÁNLAT 2010 1 A lap kulcsterületei megegyeznek az építôipar területeivel, e köré csoportosítjuk a témákat. Ennek megfelelôen egy-egy lapszám rovatszerkezete is az éppen aktuális tematika, az építôipar
NiT HUNGARY MÉDIAAJÁNLAT
NiT HUNGARY MÉDIAAJÁNLAT Rólunk A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete NiT Hungary 1989 óta a hazai közúti közlekedési szolgáltatók meghatározó érdekképviseleti és érdekvédelmi társadalmi szervezete.
MÉDIAINFORMÁCIÓK. Piacfigyelő megnyitások megoszlása Növényterm. Állatteny. 2013. I. negyedév heti átlag 63 980 20 515 67 % 33 %
MÉDIAINFORMÁCIÓK ALAPADATOK: Műfaj: ELEKTRONIKUS HÍRFIGYELŐ KIADVÁNY Gyakoriság: HETI MEGJELENÉS Terjedelem: kb. 2 x 70 oldal/hét Példányszám: 60 000 + Kiadó: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Felhasználói
Elitemagazin.hu médiaajánlat
Elitemagazin.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Elitemagazin.hu bemutatkozás 3 Az Elitemagazin.hu tartalmi elemei 4 Az Elitemagazin.hu strukturális felépítése
KREATÍV MÉDIAAJÁNLAT TERJESZTÉSI ADATOK OLVASÓI ÖSSZETÉTEL VÁLLALATI DÖNTÉSHOZÓ 35% 53% KKV AB STÁTUSZÚ 90% KONTAKT. Professional Publishing Hungary
KREATÍV Professional Publishing Hungary MÉDIAAJÁNLAT SZAKLAP ÉS TARTALOM A Kreatív több, mint 20 éves múltjával, a kommunikációs szakma legismertebb, mérvadó szaklapja, amely havonta jelenik meg. Olvasói
MEDIAAJÁNLÓ 2016. MFKI Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara CCI FRANCE HONGRIE. www.ccifrance-hongrie.org. info@ccifrance-hongrie.
www.ccifrance-hongrie.org info@ccifrance-hongrie.org MEDIAAJÁNLÓ 2016 MFKI Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara CCI FRANCE HONGRIE ű 2 Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara Kapcsolatok Információ
Metropol.hu médiaajánlat
Metropol.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Metropol.hu bemutatkozás 3 Metropol.hu tartalmi elemei 4 A Metropol.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági
Vedd fel a kapcsolatot a Kutyás Világgal. Média és Reklám
Vedd fel a kapcsolatot a Kutyás Világgal Média és Reklám A kezdet- Az ötlet 2005-ben induló working-dog, összeköti a világ kutyatulajdonosait azáltal, hogy kutyáik törzskövét és adatlapját, saját munka
Médiaajánlat. Hirdetési lehetőségek a sopont.hu weblapon. - vállalkozások részére - Bestroy Bt. Érvényes: 2013. június-szeptember
Médiaajánlat Hirdetési lehetőségek a sopont.hu weblapon - vállalkozások részére - Bestroy Bt. Érvényes: 2013. június-szeptember Tartalomjegyzék Ismertető... 3 Céginformáció... 3 Elérhetőségeink... 3 Bemutatkozó
Koncepció. vezető tréning cégeinek
10 10.. Personal Hungary Szakkiállítás 2013. október 9-10 10.. Koncepció Magyarország vezető tréning cégeinek 10. Personal Hungary Magyarország elsőszámú HR Szakkiállítása 78kiállító és 2.105szaklátogató
Stop.hu médiaajánlat
Stop.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Stop.hu bemutatkozás 3 Látogatottsági és demográfiai adatok 4 Hirdetési formátumok 5 Hirdetési tarifák Hagyományos
Shape.hu médiaajánlat
Shape.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Shape.hu bemutatkozás 3 A Shape.hu tartalmi elemei 4 A Shape.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
Napenergiás helyzetkép és jövőkép
Napenergiás helyzetkép és jövőkép Varga Pál elnök MÉGNAP Egyesület Napkollektoros és napelemes rendszerek (Magyarországon) Napkollektoros és napelemes rendszerek felépítése Hálózatra visszatápláló napelemes
TRAINBUD ENERGIAAKADÉMIA
A magas szinten hasznosítható tudás TRAINBUD ENERGIAAKADÉMIA Megújuló épületgépészet 2016.04.06-10. www.trainbud.hu A KEZDEMÉNYEZÉS FELÉPÍTÉSE Cél: Szakemberek továbbképzése energiahatékonyság és megújuló
Uniós Vállalkozói Hitelek kommunikációs kampány 2009-10. Mikrohitel közvetítői kommunikáció
Uniós Vállalkozói Hitelek kommunikációs kampány 2009-10 Mikrohitel közvetítői kommunikáció Gáspár Bence, főosztályvezető, Kommunikációs és Ügyfélkapcsolati főosztály, MAG Zrt. Uniós Vállalkozói Hitelek
Ne csak célozgasson...
Ne csak célozgasson... ...menjen biztosra! ORVOS KAPCSOLAT Az on-line orvosközösség médiaajánlat www.orvoskapcsolat.hu Egy kattintásra az ország legnagyobb orvosközössége Több, mint 3500 orvos közvetlen
Prherald.hu médiaajánlat
Prherald.hu médiaajánlat 93333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Prherald.hu bemutatkozás 3 A Prherald.hu tartalmi elemei 4 A Prherald.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági