MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG
|
|
- Ildikó Gulyásné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Adószám: MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3-9. R ép. III./317. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005 Dátum: május 12. a szervezet képviselője
2
3 1. A Társaság bemutatása A Magyar Nukleáris Társaság május 29-én alakult nukleáris területen dolgozó szakemberek összefogásával. A Társaságot a Fővárosi Bíróság január 8-án a 6.Pk /2. számú bírósági végzéssel a sorszám alatt, mint önálló jogi személyt nyilvántartásba vette, majd július 14-én a 16.Pk64.349/1990/23. számú végzésével közhasznú szervezetté minősítette. A Társaság közhasznú feladatának tekinti a nukleáris kultúra fejlesztését és annak elősegítését, hogy a nukleáris módszereket békés célra, minden területen szakértelemmel, felelősséggel és ellenőrzött módon használják, és ennélfogva ezek a módszerek az emberek egészségét, életkörülményeit ne veszélyeztessék, hanem javítsák. A Társaság azon munkálkodik, hogy a nukleáris kutatás által feltárt új lehetőségek minél fokozottabban járuljanak hozzá a környezet megóvásához és az életszínvonal javításához. A Társaság célja: elősegíteni az atomenergia és az ionizáló sugárzások biztonságos és környezetbarát hasznosítását; fórumot teremteni a Társaság tagjait, a nemzetet, az ipart és a nagyközönséget érdeklő nukleáris kérdések megvitatása és megoldása számára; elősegíteni, hogy a tanulóifjúság megismerje a természetes és mesterséges eredetű ionizáló sugárzások mérési módszereit, a nukleáris módszerek tudományos alapjait, a nukleáris energetika lehetőségeit, kockázatát és a veszélyek elleni védekezés módszereit; megvitatni és terjeszteni a nukleáris tudományokra és technikákra vonatkozó új hazai és külföldi eredményeket; segíteni az állampolgárokat abban, hogy megfelelő ismeretek alapján önálló álláspontot alakítsanak ki közérdekű nukleáris kérdésekben; előmozdítani a hasonló célokat szolgáló egyéb társadalmi szervezetekkel történő együttműködést; az atomenergia és az ionizáló sugárzások felhasználását érintő jogszabálytervezetekre vonatkozó állásfoglalásaival elősegíteni a Társaság céljaival összhangban levő jogszabályok elfogadását; fellépni az atomenergia és az ionizáló sugárzások helytelen és ennél fogva a társadalomra veszélyes felhasználása ellen; előmozdítani a magyar és a más országokbeli, illetve nemzetközi nukleáris közösségek közti kapcsolatokat. A Társaság politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, azoktól támogatást nem kér és nem fogad el. Országgyűlési, önkormányzati képviselő jelöltet nem állít és nem támogat. A Társaság a jövőre nézve is kizárja a politikai tevékenység folytatását. A Társaság vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A Társaság a tárgyévben vállalkozói tevékenységet nem folytatott.
4 A Társaság a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az Alapszabályában meghatározott tevékenységekre fordítja. 2. A Társaság számvitelével kapcsolatos fontosabb információk A Társaság a tárgyévben egyszeres könyvvitelt vezet, mely alapján egyszerűsített beszámolót készít. A tárgyi eszközök esetében az értékelés alapja a beszerzési ár. A Társaság a tárgyi eszközök és immateriális javak értékcsökkenési leírását lineáris leírási módszerrel, a várható élettartam és a társasági adóról szóló törvény előírásai figyelembevételével állapítja meg. A törtévi leírás az üzemben töltött napokkal arányosan kerül megállapításra. A ,-Ft egyedi bekerülési érték alatti tárgyi eszközök a használatbavételkor egyösszegben leírásra kerülnek. A Társaság éves beszámolóját honlapján a nyilvánosság számára elérhető módon közzéteszi. 3. A Társaság évi tevékenységének bemutatása április ig az Európai Nukleáris Társaság Budapesten rendezte a RRFM (Research Reactor Fuel Management) konferenciát, amelyen a Társaság elnöke és több tagja is előadást tartott. A 2005-ös év legnagyobb vállalkozása az MNT csernobili tudományos expedíciója volt, amelynek során május 28. és június 4. között a 30 résztvevő akik között a tapasztalt szakemberek mellett sok fiatal is volt a katasztrófa után 19 évvel fennálló állapotokat tanulmányozta és részletesen dokumentálta. Az összegyűjtött minták a hazai szakemberek képzését is elősegítik. Az expedíció során készített felvételekből dokumentumfilmet készítettek, amely részleteiben már országos médiumokban is bemutatásra került. A résztvevők az expedícióról nemzetközi konferenciákon is beszámoltak. A Magyar Nukleáris Társaság közreműködött a NEXUS európai uniós projekt július 4-5-i budapesti konferenciájának megrendezésében. A mikroelektronikai eszközökkel foglalkozó szakemberek a nukleáris ipar számára is fontos témákat vitattak meg. A Fiatalok a Nukleáris Energetikáért szakcsoport 7. alkalommal vett részt a Sziget Fesztiválon, ahol egy hét alatt több mint 1000 érdeklődőt tájékoztatott személyes beszélgetések keretében a nukleáris energetika kérdéseiről. Ezt megelőzően február én Balatonfüreden tartottak képzést a Szigeten dolgozó önkénteseknek. A Társaság december 1-2-án rendezte meg nagy sikerrel a IV. Nukleáris Technikai Szimpóziumot. A nukleáris technológiák széles spektrumát lefedő kb. 50 előadást több mint száz résztvevő hallgatta meg. Csatlakozva az UNESCO által meghirdetett "Fizika Éve 2005" világméretű mozgalomhoz, a Magyar Nukleáris Társaság 2004 októberében pályázatot hirdetett a magyar középiskolák számára a "Fizika Éve" méltó megünneplésére. A 2005-ös év során a 30 pályázó iskola gazdag programot szervezett, amit honlapunkon is nyilvánosságra hoztunk. A december 2-i
5 Ünnepi Közgyűlésen tartott díjkiosztón a bőkezű támogatóknak köszönhetően összesen több mint 2 millió forint értékű díjat adtunk át a magas színvonalú pályázatok jutalmaként. A díjak átutalására szerződéskötés után, már 2006 január-februárban került sor. Az Ünnepi Közgyűlésen Vastagh György tanár úr vehette át a Társaság évente odaítélt Szilárd Leó Díját életművéért, a nukleáris ismeretek fiatalok körében való terjesztéséért, valamint a tanári szakcsoport élén sok éven át végzett kiemelkedő munkájáért. A fiatal kutatók által pályázható Fermi Díjat Dóczi Rita kapta. A Társaság az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi szakcsoportja által szervezett XXX. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyamon díjat ajánlott fel a legjobb posztert bemutató előadónak, a Szilárd Leó középiskolai fizikaversenyen könyvjutalomban részesítette az első helyezetteket és különdíjat ajánlott fel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának évi Tudományos Diákköri Konferenciája Nukleáris Technika szekciójában is. 4. Az egyszerűsített beszámoló mérlegével kapcsolatos információk! A forgóeszközök között kimutatott pénzeszközök összetétele én a következő volt: Házipénztár:252 eft Bankszámla:7.176 eft ÖSSZESEN:7.428 eft! én a szervezetnek kötelezettségei nincsenek. 5. Az egyszerűsített beszámoló eredménylevezetésével kapcsolatos információk A Társaság bevételei 2005-ben tagdíjakból, bankkamatokból, pályázati úton elnyert támogatásból, egyéb támogatásokból, az alaptevékenységből származó bevételekből illetve a személyi jövedelemadó felajánlott 1%-ából származtak. Ezek összetétele a következőképpen alakult. BEVÉTELEK Különféle szervezeti bevételek Ft Tagdíjak bevétele Kapott támogatás magánszemélytől Kapott költségvetési támogatás Kapott támogatás vállalkozástól Céltámogatás pályázati díjakra SZJA 1%-ának bevétele NEXUS konferencia bevétele Egyéb bevétel Banki kamat bevétele FINE bevételei Ft Ismeretterjesztés bevétele Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft
6 BEVÉTELEK Kapott céltámogatás Szimpózium bevétel Ft Reklámszolgáltatás bevétele Szimpózium 2004 bevétele Szimpózium 2005 bevétele Csernobili expedíció bevételei Ft Csernobili expedíció részvételi díja Reklámszolgáltatás bevétele ÖSSZES BEVÉTEL Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft A Társaság legjellemzőbb költségei, ráfordításai a következők voltak: KÖLTSÉGEK, RÁFORDÍTÁSOK Különféle költségek, ráfordítások Ft Egyéb szervezet támogatása Reprezentációs költség Könyvelési díj Irodaszerek, nyomtatványok Postaköltségek Utiköltség térítések Illetékek Külföldi kiküldetés költsége Különféle egyéb beszerzések Tagdíjbefizetés nemzetközi szervezetnek Bankszámlakezeléssel kapcsolatos költségek Ösztöndíjak kifizetése Különféle egyéb szolgáltatás igénybevétele Különféle egyéb anyagbeszerzések Szimpózium 2004 költségei Ft Szaklap költsége Irodaszerek beszerzése Postaköltségek Szimpózium 2005 költségei Ft Nyomdai szolgáltatás Rendezvény étkezési költsége Különféle egyéb beszerzés FINE költségei Ft Balatonfüredi rendezvény szállásdíja Balatonfüredi rendezvény étkezés díja Balatonfüredi rendezvény beutaló díja Balatonfüredi rendezvény részvételi díja Üzleti ajándék Szállásköltség idegenforgalmi adója Utazási költség Irodaszerek Kisértékű eszköz beszerzés Különféle egyéb beszerzések Különféle igénybevett szolgáltatások Ft Ft Ft Ft Ft Ft 400 Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft
7 KÖLTSÉGEK, RÁFORDÍTÁSOK Reklámajándékok Postaköltségek Reprezentációs költség Konferencia részvétel költségei Rendezvény belépőjegyek NEXUS konferencia költségei Ft Szervezési költség Étel-ital ellátás költsége Terembérleti díj Csernobili expedíció költségei Ft Vízum Repülőjegy Buszköltség Eszköz beszerzés Különféle egyéb anyagbeszerzések Különféle igénybevett szolgáltatások Üzleti ajándék Csernobili expedíció helyszíni költségei Csernobil konferencia szállásköltség Különféle egyéb utiköltség ÖSSZES KÖLTSÉG, RÁFORDÍTÁS Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Más szervezet részére adott támogatás (Eötvös Lóránd Fizikai Társulat): (UNICEF): 25 eft 100 eft A Társaság tárgyévi pénzügyi eredménye: eft. 6. Cél szerinti juttatások kimutatása A Társaság a évben az alábbiak szerint nyújtott cél szerinti juttatást: Az UNESCO által meghirdetett 2005-ös Fizika Éve magyarországi rendezvényeinek interneten történő népszerűsítése érdekében végzett tevékenységre: Tallián Miklós Ft Wirth András Ft Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának évi Tudományos Diákköri Konferenciája Nukleáris Technika szekciójában előadott dolgozatára: Nagy Károly Ft Udvari Norbert Ft A 2005-ben kifizetett cél szerinti juttatások összege: 120 eft.
8 7. Költségvetési támogatások kimutatása A -ben 298 eft összegű működési célú pályázati támogatást nyert a Nemzeti Civil Alapprogramhoz benyújtott pályázata alapján. A Társaság 2005-ben 650 eft költségvetési támogatást kapott a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Irodától, az Európai Nukleáris Társaság tagdíjának kifizetésére. 8. Helyi önkormányzattól kapott támogatás mértéke A Társaság a évben helyi Önkormányzattól nem kapott támogatást. 9. A szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások bemutatása A Társaság vezető tisztségviselői évben juttatásban nem részesültek. 10. Egyéb információk A Magyar Nukleáris Társaság számviteli beszámolóját, valamint a közhasznúsági jelentést mérlegképes könyvelő állította össze. *************************
MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG
Adószám: 19668693-1-43 MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3-9. R ép. III./317. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 Dátum: 2007. május 2. a szervezet képviselője 1. A Társaság bemutatása
MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007
Adószám: 19668693-1-43 MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3-9. R ép. III./317. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007 Dátum: 2008. május 2. a szervezet képviselője 1. A Társaság bemutatása
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2012 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2014 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe Nagykanizsa,
KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE 8868 Letenye, Kossuth L. u.58. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 évről Készítette: Talentum Kontakt kft 2014-04-22 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló
Közhasznúsági jelentés 2003. évről
Közhasznúsági jelentés 2003. évről LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete 2518. Leányvár, Kálvária utca 69. Adószám: 18613425-1-11 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági bejegyzés száma:
2009. évi közhasznúsági jelentése
21. SZÁZADÉRT ALAPÍTVÁNY ( közhasznú szervezet ) http://www.ejk-heves.hu 2009. évi közhasznúsági jelentése Székhelye: Eötvös József Középiskola, 3360 Heves, Dobó út 29. Adószáma: 1-8579521-1-10 21. Századért
MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009
Adószám: 19668693-1-43 MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3-9. R ép. III./317. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Dátum: 2010. április 01. a szervezet képviselője 1. A Társaság bemutatása
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY 8800 Nagykanizsa, Teleki u. 7/C KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
SURDI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET 8831 Nagykanizsa, Gárdonyi u. 8. 1. A szervezet alapadatai 1. Elnevezés: Surdi Sporthorgász Egyesület 2. Képviselő: Kovács Tibor 3. Székhely: 8831 Nagykanizsa Gárdonyi u. 8.
NADIHÁZ Tradicionális Pránanadi Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2013. ÉVRŐL. Budapest, 2013. 05. 07..
NADIHÁZ Tradicionális Pránanadi Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2013. ÉVRŐL Budapest, 2013. 05. 07.. I. Bevezető 1. Az alapítvány neve NADIHÁZ Tradicionális Pránanadi Alapítvány 2. Az egyesület székhelye:
Közhasznúsági Jelentés Mezei Menedék KHA ASZ:18210668-1-14. MEZEI MENEDÉK KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 2011. évi Közhasznúsági jelentése
Közhasznúsági Jelentés Mezei Menedék KHA ASZ:18210668-1-14 MEZEI MENEDÉK KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. május 5. Mezei Erzsébet Bevezető A Mezei Menedék Közhasznú
Adószám:
Közhasznúsági jelentés 2011 Egry József Általános Iskola TOLNAI ALAPÍTVÁNY Adószám: 18953305-1-20 8360. Keszthely, Vásár tér 10. Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési
Közhasznúsági jelentés évről
Közhasznúsági jelentés 2004. évről LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete 2518. Leányvár, Kálvária utca 69. Adószám: 18613425-1-11 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági bejegyzés száma:
ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
18329394995692 statisztikai számjel ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 26 Székhely: 7838 Vajszló Rákóczi u 1 Adószám: 183293-1-2 Statisztikai számjel: 183293-9499-569-2
La Leche Liga Magyarország EGYESÜLETI JELENTÉS. 1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9499-529-01
1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9499-529-01 EGYESÜLETI JELENTÉS a 2008. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz Budapest, 2009.március 2 EGYESÜLETI
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
1 8 2 1 6 7 6 7 9 4 9 9 5 2 9 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 1 1 Év KORTÁRS GASZTRONÓMIAI
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány 5054 Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 15. Adószám: 18829723-1-16 Jászalsószentgyörgy, 2011. május 31. a) Számviteli beszámoló 18829723949956916
Készült: 2012. április 26... aláírás
Adószám: 18131677-1-41 Statisztikai számjel: 18131677-9499-569-01 Székhely: 1135 Budapest, Szent László út 15. V/8. EUROPA VARIETAS ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Készült: 2012. április 26....
Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány 8294 Kapolcs, Kossuth u. 2.
Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány 8294 Kapolcs, Kossuth u. 2. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány Közhasznúsági jelentése az 2010-es esztendőről 1.
KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA
Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2013 Bírósági nyilvántartási szám: 7.PK.60669/2005/3 Adószám: 18187616-1-42 Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány
La Leche Liga Magyarország EGYESÜLETI JELENTÉS. 1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9199- -01
1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9199- -01 EGYESÜLETI JELENTÉS a 2012. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz Budapest, 2013. február 2 EGYESÜLETI
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány 1116 Budapest, Fehérvári út 144. Adószám: 19650218-1-43 Budapest, 2011. március 05. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített
ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2010 TARTALOM 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél
Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány. 2011. évi Közhasznúsági jelentés
Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány 2011. évi Közhasznúsági jelentés Címe: 1065 Budapest, Bajcsy Zsilinszky u. 9. Bírósági végzés száma: 61194 Statisztikai száma: 18023099-9499-569-01 Közhasznúság fokozata:
Közhasznúsági jelentés 2007.
Közhasznúsági jelentés 2007. LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete 2518. Leányvár, Kálvária utca 69. Adószám: 18613425-1-11 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági bejegyzés száma:
Közhasznúsági jelentés az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság évi tevékenységéről
1026 Budapest, Nagyajtai u.2/b. 1535 Budapest, Pf.: 740. Tel.: 2128803 Fax: 2127638 http://eoq.hu E-mail: info@eoq.hu Közhasznúsági jelentés az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság 2004.
Az MNT 2015-ös tevékenysége és 2016 évi tervei
Az MNT 2015-ös tevékenysége és 2016 évi tervei Ördögh Miklós, MNT elnök ELFT Sugárvédemli Szakcsoport, XLI. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Budapest, 2016. április 27. Az MNT alapítása 1990. május 29.
SPRINT Diáksport Egyesület
M É R L E G, B E S Z Á M O L Ó 2010 SPRINT Diáksport Egyesület székhely: 5000.Szolnok, Széchenyi krt.22. adószám: 19227344-1-16 Szolnok, 2011. május 31. T a r t a l o m Számviteli beszámoló egyéb szervezetek
Közhasznúsági jelentés 2008.
Közhasznúsági jelentés 2008. LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete 2518. Leányvár, Kálvária utca 69. Adószám: 18613425-1-11 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági bejegyzés száma:
Tiszazug Egészségügyért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉV
Tiszazug Egészségügyért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉV Kelt: Kunszentmárton, 2011. március 8. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési támogatás
MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG EGYESÜLET évi Közhasznúsági jelentése
MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG EGYESÜLET 2011. évi Közhasznúsági jelentése Adószámunk: 1 8 9 9 2 6 9 2-1 - 0 9 A. Számviteli törvény szerinti beszámoló MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG
Jövőnk nukleáris energetikusáért alapítvány 2011.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SZÁMSZAKI ADATOK
Jövőnk nukleáris energetikusáért alapítvány 211.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SZÁMSZAKI ADATOK Az alapítvány neve: JÖVŐNK ENERGETIKUSÁÉRT ALAPITVÁNY Képviselők neve: Dr. Csom Gyula Budapest Dr. Bihari Péter
Kiegészítő melléklet a 2010. január 1. december 31. egyszerűsített éves beszámolóhoz. I. Általános információk
BOM egyesület Kiegészítő melléklet a 2010. január 1. december 31. egyszerűsített éves beszámolóhoz I. Általános információk A BOM Egyesület közhasznú szervezetként működik. A Fővárosi Bíróság 11.945. sorszám
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Beszámolási időszak: 01.01. - 12.31 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI: Alapítás éve: 2008. Működés kezdete: 2009.02.04. Bírósági bejegyzés száma: 9. Pk.60.716/2008/2. Bejegyezte: Fővárosi Bíróság
MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 Tartalomjegyzék I. A szervezet alapadatai... 3 II. Számviteli beszámoló... 4 III. Költségvetési támogatás felhasználása... 6 IV. Vagyon felhasználásával
Academia Humana Alapítvány 1112 Budapest, Brassó út 26/A.
Academia Humana Alapítvány 1112 Budapest, Brassó út 26/A. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. május 30. Kiss Sándor Kuratóriumi elnök Áttekintő adatok Az Academia Humana Wagner Nándor Művész
Közhasznúsági jelentése
Az Alfa Polgárőr Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2012. évről. A Fővárosi Bíróság 2009. szeptember hó 24-én kelt 12. Pk. 60.217/2009. sz. végzésével a13451.. sorszám alatt nyilvántartásba vett Alfa
A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése
A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség 2006. évi közhasznúsági jelentése A szövetség közhasznúsági fokozata: "közhasznú" Bírósági nyilvántartásba vételi sorszám: 1254. Bírósági nyilvántartásba vételi végzés
Szervezet neve: Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Ikt. Sz.:.. /2006.K Jóváhagyom:.. elnök KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2005. évi gazdálkodásáról 1 KIMUTATÁS A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI
EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK
FŐKÖNYVI KIVONAT 2013.01.01-2013.12.31 Psalmus Humanus Egyesület - 2013 Forgalom Fők.szám Megnevezés Tartozik Követel 1 14 3 31 36 38 381 384 39 392 4 41 45 454 463 464 471 474 49 5 51 143 145 149 1491
18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2. Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2009
18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2 Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2009 I. Általános rész 1. A szervezet bemutatása: A szervezet neve: Szent Kristóf
KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA
1 8 0 1 9 6 4 9-1 - 4 3 adószáma cégjegyzék száma KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 2 0 1 4 ÉV A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva
tata.etata.hu
KÖZHASZ Ú JELE TÉS a Tartalom: 2004. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.
2011. évi Közhasznúsági jelentése
1042 Budapest, Árpád út 44-46. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. március 10. Kusper Zsolt elnök A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről 1.
Közhasznúsági beszámoló
Közhasznúsági beszámoló Az egyszerűsített beszámoló, illetve a közhasznú egyszerűsített beszámoló mérlegének előírt tagolása az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetnél,illetve közhasznú egyéb szervezetnél.
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés 2011 Magánorvosok Országos Szövetsége (MAOOSZ) 1135 Budapest, Kerekes utca 9. 5/7. Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása
A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év
A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év Székhely: 5400 Mezőtúr Petőfi tér 1. Adószám: 19223261-1-16 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: A Jász-Nagykun-Szolnok
Fonyódi Óvodáért Közhasznú Alapítvány 8640 Fonyód, Fő u. 25. 2013. évi Közhasznúsági jelentése
Fonyódi Óvodáért Közhasznú Alapítvány 8640 Fonyód, Fő u. 25. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Fonyód, 2014. május 21. elnök A Fonyódi Óvodáért Közhasznú Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2013-es esztendőről
MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY székhely: 1146 Budapest, Cházár András u. 19. adószám: 18049471-2-42 közhasznúsági fokozat: kiemelkedően közhasznú szervezet
Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése
Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Újszász, 2009. március 10. Főtitkár 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Lábtoll-labda Szövetség 2008. évben
Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2011 év
Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2011 év Budapest: 2012. március 26. Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2011 évről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés 2013 Magyar Magánbőrgyógyászok Közhasznú Egyesülete (MMKE) 8000 Székesfehérvár Palotai út 8/b Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 0 0 8 év GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY egyéb szervezet megnevezése 8800 NAGYKANIZSA TELEKI U. 7/C. II/16. címe Keltezés:
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés Alapítvány az Aszódi Evangélikus Fiatalokért 2010. évi Közhasznúsági jelentése Aszód, 2011. május 31. Detre Zoltán elnök 2 AZ Alapítvány az Aszódi Evangélikus Fiatalokért Közhasznúsági
A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2009. évről
Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2009. évről Alapítványunknak a közhasznú szervezetekről szóló többször módosított 1997. évi CLVI.
Közhasznúsági jelentés az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság 2005. évi tevékenységéről
Közhasznúsági jelentés az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság 2005. évi tevékenységéről A Fővárosi Bíróság az 1992. február 13-án 4264. sorszám alatt nyilvántartásba vett EOQ Magyar
KŐZHASZNUSÁGI JELENTÉS. a Dunakeszi MÁV Sporthorgász Dunakeszi MÁV Sporthorgász Egyesület. 2009 évi gazdálkodásáról
KŐZHASZNUSÁGI JELENTÉS a Dunakeszi MÁV Sporthorgász Dunakeszi MÁV Sporthorgász Egyesület 2009 évi gazdálkodásáról 1. Az egyesület bemutatása 1.1 Alakulás, az egyesület célja Az egyesület többször módosított
Közhasznúsági jelentés 2011
Adószám: 19011211-2-13 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 378 Magyar Pulmonológiai Alapítvány 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály út 70 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak:
2010. évi Közhasznúsági jelentés
Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület, Törökbálint 18028049-1-13 i Közhasznúsági jelentés Kelt: Törökbálint, 2011. május 10. képviselő 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A szervezet ben gazdálkodásáról a számviteli
A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a évről
A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2008. évről Alapítványunknak a közhasznú szervezetekről szóló többször módosított 1997. évi CLVI. törvény rendelkezése alapján beszámolási
KRÚDY ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.
KRÚDY ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás a kapott
KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2014 év
A szervezet megnevezése: Esély Budapest (fővárosi gyermek és ifjúsági) Alapítvány Címe: 1136. Budapest, Tátra utca 6. Adószám: 19022888-2-41 KSH szám: 19022888-9499-569-01 Bejegyző határozat száma: 0100/.Pk.62592/1990
Alapítvány a klinikai biostatisztikai színvonal emeléséért Közhasznúsági jelentés 2011. évre
Alapítvány a klinikai biostatisztikai színvonal emeléséért Közhasznúsági jelentés 2011. évre Készítette: 2012. április 20. Alapítvány a klinikai biostatisztikai színvonal emeléséért 1138 Budapest, Népfürdő
Magyar Tinnitus Egyesület Közhasznúsági jelentése a gazdálkodási évről
Magyar Tinnitus Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2012. gazdálkodási évről Készítette: Magyar Tinnitus Egyesület Magyar Tinnitus Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2012-as esztendőről 1. SZÁMVITELI
Közhasznúsági jelentés 2012.
Adószám: 18181256-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: nyilvántartási szám: 8949 MAGYAR KARDIOLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK SZÍVALAPÍTVÁNYA 1146.BUDAPEST. CHÁZÁR ANDRÁS ÚT 19. 2012. Fordulónap:
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés 2010 Egry József Általános Iskola TOLNAI ALAPÍTVÁNY 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása
NégyeS-O-S Alapítvány
1 9 1 3 6 0 5 3-8 5 2 0-5 6 9-1 0 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2011. január 01. -
SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Készítette: Alf Martienssen elnök sk. - 2 - T A R T A L O M 1. A 2007. évi számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 1. Számviteli beszámoló A Mérleg és az Eredménylevezetés mellékelve. 2. A költségvetési támogatás felhasználása Az egyesület ilyen
Tiszazug Egészségügyért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV
Tiszazug Egészségügyért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016. ÉV Kelt: Kunszentmárton, 2017. április 20. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési támogatás
2012. Szobért-Szobiakért Közalapítvány 2628 Szob, Szent Imre u. 12. Egyszerűsített éves beszámoló. Nyilvántartási szám: 1380
Szobért-Szobiakért Közalapítvány 2628 Szob, Szent Imre u. 12. Nyilvántartási szám: 138 Egyszerűsített éves beszámoló 212. Tartalom: - közhasznúsági jelentés - mérleg - eredmény-kimutatás - könyvvizsgálói
Közhasznúsági jelentés 2007.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. JÚNIUS Adószám: 19011211-2-13 Bejegyzõ szerv: Fõvárosi Bíróság Regisztrációs szám: 378 Magyar Pulmonológiai Alapítvány 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály út 70. Közhasznúsági
Teljesítménytúrázók Társasága
18062630-9240-521-01 Statisztikai számjel 7162 Fővárosi Bíróság nyilvántartási száma Teljesítménytúrázók Társasága 1035 Budapest Raktár u. 6. V/28. Közhasznú társadalmi szervezet egyszerüsített beszámolója
TASSI HELYTÖRTÉNETI EGYESÜLET 6098 Tass, Dózsa György út 24.
TASSI HELYTÖRTÉNETI EGYESÜLET 6098 Tass, Dózsa György út 24. 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Tass, 2012. február 24. Gubacsi István elnök ph. Tassi Helytörténeti Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2011-
A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület
A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Közhasznúsági jelentés 1/9. oldal Közhasznúsági Jelentés az A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület 2010. évi működéséről A szervezet
2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01.-2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés
MAGYAR ATLANTI TANÁCS Budapest,1016. Bérc.u.13-16
MAGYAR ATLANTI TANÁCS Budapest,1016. Bérc.u.13-16 Közhasznúsági jelentés és a 2010. évi beszámoló kiegészítő melléklete 1. A szervezet alapadatai, működési formája: Működési forma: társadalmi szervezet
az ALAPÍTVÁNY AZ EGRESSY GÁBOR ISKOLÁÉRT
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ az ALAPÍTVÁNY AZ EGRESSY GÁBOR ISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY 2011. évi tevékenységéről Budapest, 2012.május 10... a szervezet vezetője (képviselője) T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. Az Alapítvány
A FÜVÉSZKERTÉRT ALAPÍTVÁNY
A FÜVÉSZKERTÉRT ALAPÍTVÁNY Kiegészítő melléklet 2012 Budapest, 2013. március 14. 2 A szervezet alapadatai: 1. elnevezés: A Füvészkertért Alapítvány 2. képviselő: Dr. Isépy István 3. székhely: 1083 Budapest,
KÖRNYEZETTUDATOS VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI EGYESÜLET évi számviteli beszámoló
KÖRNYEZETTUDATOS VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI EGYESÜLET 2006. évi számviteli beszámoló Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület Budapest, 1063 Munkácsy M. u. 16 KSH szám: 18154630911244101 Kettős könyvvitelt
Napsárkányok Kajak-kenu és Sárkányhajó Klub 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7.. 2012. évi Közhasznúsági jelentése
Napsárkányok Kajak-kenu és Sárkányhajó Klub 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7.. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. április 09. Kállay Kristóf elnök A Napsárkányok Közhasznúsági jelentése
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés 2015. Üzleti évről 2015. január 01-2015. december 31. 2151 Fót, Malom u.1. tel.:27/ 539-680 a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma - SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ: - Közhasznú
A MTESZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE év
A MTESZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2011. év Nyíregyháza, 2012.május 18. Losonczi László ügyvezető igazgató 1 AZ MTESZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI
KÖZHASZHÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZHÚSÁGI JELENTÉS 29. Beszámolási időszak: 29.2.4. - 29.12.31 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI: Alapítás éve: 28. Működés kezdete: 29.2.4. Bírósági bejegyzés száma: 9. Pk.6.716/28/2. Bejegyezte: Fővárosi Bíróság
Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója
1 8 2 1 1 1 4-9 4 9 9-5 6 9-1 3 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 211. május 23. - 211. december 31. 211 Kelt Fót, 212. május 2. P. H. A vállakozás beszámolóját készítette
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról
Szervezet neve: Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Ikt. Sz.:../2013.K KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról Jóváhagyom:... elnök 1 KIMUTATÁS A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI
Közhasznúsági jelentés 2011.
1 Adószám: 18447051-1-05 Bejegyző szerv: BAZ. Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Pk.2152/2004/4 Megyei nyilvántartási szám: 2152/2005 Országos nyilvántartásbeli azonosító: 37226/2004 Az Észak-magyarországi
18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2. Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2011
18784347-9329-529-14 Pk.60.147/2007/2 Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Kiegészítő melléklet 2011 I. Általános rész 1. A szervezet bemutatása: A szervezet neve: Szent Kristóf
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2017.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1.
2017.ÉVRŐL Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2018.03.31. I. Alapítvány adatai Alapítás éve: 1992.02.04 Bírósági bejegyzés száma: 9.Pk.67193/91. Helye: Fővárosi Bíróság Közhasznúsági
SANDAN KARATE KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET. 2220 Vecsés Hunyadi u. 13. Adószám: 18701335-1-13. Cégjegyzékszám: TE 3777. Ksh: 450135
SANDAN KARATE KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET 2220 Vecsés Hunyadi u. 13. Adószám: 18701335-1-13 Cégjegyzékszám: TE 3777 Ksh: 450135 2011. évi Közhasznúsági jelentése Vecsés, 2012. május 23. Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés Készítette: Kiskunmajsai Keresztény Ifjúságért Alapítvány 2012. május 14. Kiskunmajsai Keresztény Ifjúságért Alapítvány Kiskunmajsa Csontos Károly utca 2. 2011. évi Közhasznúsági
Tiszazug Egészségügyért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV
Tiszazug Egészségügyért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV Kelt: Kunszentmárton, 2014. május 30. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési támogatás
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2014 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. 01.01. - 2014 12.31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b)
A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet. 2012. évi közhasznúsági jelentése
A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet székhely: 1026 Budapest, Pasaréti út 66/b a.sz.: 18132283-1-41 2012. évi közhasznúsági jelentése Hudecz András a Kuratórium elnöke 2013. május 18. A közhasznú szervezetekről
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány 1223.Budapest Közgazdász utca 9-11 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012 évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
Közhasznúsági jelentés 2007.
Adószám: 19000565-2-13 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: nyilvántartási szám: 536 1023 Budapest, Margit utca 9. III. I. 1. 2007. Fordulónap: 2007. december 31. Beszámolási időszak: 2007.
ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1.
Adószám: 18692536-1-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Bírósági végzés száma: PK.60106/2001 Bírósági végzés kelte: 2001.02.21. ARANYKAPU Alapítvány 2440, Százhalombatta Szent István tér 1. Közhasznúsági
FELDERÍTŐK TÁRSASÁGA EGYESÜLET 2012. ÉVI PÉNZFORGALMA. Bevétel Ft Megjegyzés. Kiadás Ft Megjegyzés
1 Tisztelt Közgyűlés! A civil szervezetek történetében az adó 1%-ának felhasználását szabályzó 1996-os törvény hatálybalépése óta nem volt olyan komoly felbolydulás, mint a 2011.évi jogszabályi változások
2012. évi Közhasznúsági jelentés
Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület, Törökbálint Adószám: 18028049-1-13 Bírósági végzés száma: 13.Pk.60.467/2009/6.sz. Képviselő neve: Géczy Krisztián i Közhasznúsági jelentés Kelt: Törökbálint,