SZOMBATHELY ARENA SAVARIA 25. Faiskolai BÖRZE SZEPTEMBER 6 7. KATALÓGUS
|
|
- Irma Hegedűs
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZOMBATHELY ARENA SAVARIA 25. Faiskolai BÖRZE SZEPTEMBER 6 7. KATALÓGUS
2 2 KIÁLLÍTÓINK Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely: 160 km Budapest Airport Szombathely: 230 km Perenye Kőszeg Söpte A Dozmat Bucsu Torony Zanat Nemesbőd 86 Győr E65 Budapest Szombathely Vép Szentkirály Táplánszentkereszt Gyöngyöshermán 87 Petőfitelep 86 Tanakajd Körmend E65 SLO km GPS: N , E
3 ELŐSZÓ 3 A Magyar Díszfaiskolások Egyesülete vezetősége nevében szeretettel köszöntök minden látogatót és kiállítót a 25. Faiskolai Börzén. 25 évvel ezelőtt az első kiállításunk a Prenor régi hűtőcsarnokában igazi börze -ként indult. Kavicsos felületen, félhomályban, huzatban, kezdetleges körülmények között, de lelkesen mutatták be tagjaink termékeiket, amelyek a börze végére szinte teljes egészében gazdára leltek. Azóta jelentős változások történtek. Megnőtt a kínálat, külföldről is szabadon és egyszerűen lehet növényeket behozni, mások a vásárlói szokások, az internet kinyitotta a világot. Mindezen körülmények mellett Egyesületünk továbbra is fontosnak tartja ezt a kimondottan a faiskolás és azzal rokon szakmáknak szánt kiállítást, melynek 12. éve a szombathelyi Arena Savaria Sportcsarnok ad otthont, ahol kulturált körülmények között, azonos feltételek mellett mutathatják be kiállítóink termékeiket immár 2 napon át. Megváltozott a látogatók összetétele is. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több kertés parképítő, valamint fenntartó látogatja kiállításunkat, amely nem csak a hazai termesztők, kereskedők és felhasználók találkozási helye lett, hanem egyre ismertebbé vált határainkon túl is, melyet a külföldi látogatók számának örvendetes emelkedése mutat. A börzét továbbra is elsősorban a szakemberek találkozójának színhelyéül szánjuk, ezért az első nap csak a szakmai látogatóknak szól. Azonban a magánvásárlókat sem szeretnénk kizárni ebből a lehetőségből, ezért a második napon a nagyközönség előtt is kitárjuk a kapukat, így az érdeklődők, kertbarátok is megismerkedhetnek a hazai és külföldi faiskolások áruválasztékával. E katalógussal segítséget kívánunk nyújtani a faiskolai termesztést, és az azt kiszolgáló üzletágakat magas színvonalon reprezentáló kiállítók megismeréséhez és a kapcsolattartás megkönnyítéséhez. Sikeres üzletkötést és kellemes időtöltést kívánok. Szombathely, augusztus 31. Izer Gábor Magyar Díszfaiskolások Egyesületének elnöke
4 4 SZERVEZŐ Magyar Díszfaiskolások Egyesülete H-9700 Szombathely, Béke tér 1. Telefon: / A kiállítást megnyitja: dr. PUSKÁS TIVADAR Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere
5 KIÁLLÍTÓINK 5 Alföldi Faiskolások Egyesülete H Kecskemét, Erdei Ferenc tér 1-3. Postacím: 4137 Magyarhomorog, Köztársaság u. 20. Kontakt: Tóth Ferencné elnök, Mobil: / erzsebet.vasok@gmail.com Web: Faiskolai egyesület. Szakmai érdekképviseleti tevékenység. ALFÖLDI FAISKOLÁSOK EGYESÜLETE Alpoktex Kft. H-9730 Kôszeg, Posztógyár u. 12. Telephely: 9730 Kôszeg, Cáki út 2. Kontakt: Biczó Antal Telefon: / alpoktex@alpoktex.hu, Web: Faiskolai jutazsák varrható és köthetô kivitelben, KONITEX, juta szalag, mûanyag faiskolai termesztô konténer, kókusz konténerfedô, bambusz karó, agroszövet, geotextília, vakondháló, térkôszegély és gyepszegély, talajtakaró textília, fenyô csomagoló háló, kertészeti szivatószövet, erózióvédelmi háló, árnyékoló háló, jégkár elleni háló kereskedelme. Bátori Kert-Plusz Kft. H-6000 Kecskemét, Szent István király krt. 24. Kontakt: Magyar Zoltán Mobil: / zoltan.magyar@kertplusz.com Web: Klasmann tôzeg termékek, Memon szerves trágya granulátumok, Desch Plantpak mûanyag termékek, Compo mûtrágyák, Idel faiskolai konténerek, Sylvania világítástechnikai termékek és kertészeti mérôeszközök forgalmazása. Beretvás és Társai Kft. H-2319 Szigetújfalu, 060/91. (Petôfi u. vége) Kontakt: Patkós István Fax: / , Mobil: / beretvaskert@gmail.com Web: Évelô dísznövények, fûszernövények, díszfüvek, páfrányok és évelôkkel társítható egynyári dísznövények termesztése.
6 6 KIÁLLÍTÓINK Berger Trio Kft. H-9241 Jánossomorja, Lovarda u. 80. Kontakt: Neuberger Krisztián Mobil: / Web: Évelô dísznövények termesztése, házhozszállítása. Kövirózsák nagy fajtaválasztékban, többféle cserépméretben. Tetôkertekhez: Sedum szônyeg, nyesedék, sejttálcás és cserepes varjúhájakat kínálunk. Növényeinket egyedi színes füllel ellátott, eladást megkönnyítô kiszerelésekben is értékesítjük, valamint igény esetén színes etikettel szállítjuk. Bíró Díszkert Kft. H-8900 Zalaegerszeg, Ságodi u. 47. Kontakt: Bíró László Telefon/fax: / Mobil: / Web: Fô tevékenységi köre a dísznövénytermesztés és nagykereskedelmi értékesítés. Földlabdás, konténeres örökzöldek, lombos cserjék és örökzöld szaporítóanyag alkotják a választékot. Bíró Zrt. H-2310 Szigetszentmiklós, Csepeli út Kontakt: Molnár Csongor Telefon: / Fax: / Mobil: / birozrt@biroflora.hu Web: Volmary egynyári és balkonnövények, évelô és kétnyári növények szaporítóanyagai (vetômag, palánta, dugvány, hagyma), valamint Stender tôzeg, termesztôközeg, Desch és TEKU termesztôedény, KNECHT öntözôkocsik, üvegházi asztalok és KRÖTZ fóliasátrak.
7 KIÁLLÍTÓINK 7 Borostyán Faiskola Kft. H-1238 Budapest, Templom u. 43. Telephely: H-1238 Budapest, Túri István u. 2. Kontakt: Pálfi Péter Mobil: / info@borostyanfaiskola.hu, Web: 5 ha területen konténeres díszcserjék, díszfák termesztése. Talajtakarók, virágos cserjék, hortenziák, rózsák, sövénynövények, futó növények, ÚJDONSÁGOK nagy választékban, nagy mennyiségben, jó minôségben, kedvezô áron. Faiskolai jelcímkék forgalmazása. (Kézzel és géppel írhatók.) BVBA Boomkwekerij Marc De Raeve B-9230 Wetteren, Adolf Papeleustraat 58. Kontakt: Daisy De Backer Telefon: , Fax: info@marcderaeve.com, Web: Faiskola Belgiumból. Kínálatunk: sor-és parkfák, gyümölcsfák, fenyôk, díszcserjék. Egzóta Díszfaiskola Németh Lajos EV H-8800 Nagykanizsa, Kaposvári út. 82. Kontakt: Németh Lajos Mobil: / egzota.nemeth@fre .hu Web: Családi vállalkozásunk 1986 óta mûködik Nagykanizsán. Fôbb növényeink: Thuja, Chamaecyparis, Juniperus, Taxus változatok, Ligustrum, Prunus laurocerasus, Ilex. Minôségi földlabdás növények, korrekt üzleti kapcsolatok. Erodium Kft. H-9700 Szombathely, Paragvári u. 27/a. Kontakt: Eredicsné Révész Györgyi Mobil: / eredicsgy@gmail.com Mikroszaporítással elôállított áfonya, kivi konténeres nevelése.
8 8 KIÁLLÍTÓINK Fenyô Trend Kft. H-8900 Zalaegerszeg, Virágszer utca 1. Kontakt: Harmath László Mobil: / Vágott és földlabdás nordmann fenyô értékesítése, továbbá nordmann szaporítóanyag és fenyôtermelési segédeszközök kis- és nagykereskedelme cégünk fô tevékenysége. Mindemellett az árusítási és bemutatási kellékek nagykereskedelme. Fito-Trade Kft Szombathely, Semmelweis u. 28. Kontakt: Takács László ügyvezetô Telefon: / , Fax: / Mobil: / Web: Dísznövények, tuják, a kertészeti kultúra, kéz és láb munkavédelme. Kézápolók (folyékony kesztyû), láb tehermentesítôk. FLORA Mikroszaporító Kft. H-6000 Kecskemét, Platán u. 57. Kontakt: Hegedûs Erika Telefon: / Mobil: / florakft@florakft.hu Web: Faiskolai címkék kézi feliratozáshoz, lézer-, mátrix- és termotranszfer nyomtatókhoz. Jeltáblák, tálcafülek. Karácsonyfacímkék. Címkeszerkesztô magyar nyelvû program. Címkenyomtatás. Floranet-Plusz Kft. H-9700 Szombathely, 11-es Huszár út 120. Kontakt: Theisz Károly, Nagy Ibolya Telefon: / Mobil: / info@floranetplusz.hu SOPARCO mûanyag faiskolai konténerek, színes cserepek és termesztô edények, termesztô és szállító tálcák, rózsakonténerek, ampolnák, DOMOFLOR tôzegek és földkeverékek, KNAUF kertészeti agroperlit forgalmazása és képviselete.
9 KIÁLLÍTÓINK 9 Fortuna Kôdesign H-1163 Budapest, Bôség u. 14. Telephely, bemutatóterem: H-2120 Dunakeszi Táltos utca 6. Kontakt: Ulbert Jánosné Mobil: / , / info@koedeny.hu Web: Kézmûves fagyálló kôedények gyártása GHELARDESCHI PIANTE Società Agricola Semplice IT Masiano - Pistoia, Via Loreto e Carraiola 11 Kontakt: Anna Maria Ghelardeschi Telefon: , Fax: Mobil: info@ghelardeschipiante.it, Web: Faiskolai növények: díszcserjék, sövénynövény-, spalier-, formára nyírt- és mediterrán növények. Gurisatti Faiskola Kft. H-9730 Kôszeg, Hegyalja u. 5. Telephely: Kôszegfalva, 0153/34 hrsz. Kontakt: Gurisatti Péter Telefon: / , Fax: / Mobil: / info@gurisatti.hu, Web: Faiskolánkban, Kôszeg határában 29 hektáron szabadföldi-, továbbá 4 hektáron konténeres kétszer és háromszor iskolázott díszfákat nevelünk. Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezôgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium H-9700 Szombathely, Ernuszt Kelemen u. 1. Kontakt: Németh Csaba Telefon: / Mobil: / mail.hermanisk@gmail.com Web: A kertész iskola és termékeinek bemutatása
10 10 KIÁLLÍTÓINK Hírös Fóliaház Kft. H-6000 Kecskemét, Ballószög 406. Kontakt: Erdôdi Péter Telefon: / Fax: / Web: Fóliák prémium minôségben, több különbözô szélességekben, egyedi hosszban vágva, állandó óriási raktárkészletrôl szezonos garanciával. Komplett fóliaházak gyártása, kivitelezése, modernizálása 20 éves tapasztalattal. Horák a synové Okrasné školky s.r.o. CZ Bystrice pod Hostýnem, Za drahou Kontakt: Horák Radek Ing. Telefon: info@horak-skolky.cz Web: Lombos- és fenyô oltványok széles választékban. Hortus VITaE Kft. H-8854 Ôrtilos, Petôfi u. 11. Telephely/Áruda: 2040 Budaörs Kinizsi u. 5. (KIKA elôtt) Kontakt: Tóth Vilmos Mobil: / info@fenyokert.com Web: Faiskolai dísznövények termesztése, értékesítése. Kereskedelem. Horváth László H-9400 Sopron, Lackner Kristóf u. 24. Kontakt: Horváth László Mobil: / scarbantia23@gmail.com Fenyô oltványok elôállítása
11 Erős és ellenálló növények? Természetesen az ICL/SF műtrágyáival! Keresse fel az ICL Specialty Fertilizers tanácsadóját személyre szabott tanácsért. Szaktanácsadás: Mayerhoffer Attila 06 (30) Gócza Szabolcs 06 (30)
12 KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészet 6000 Kecskemét, Mártírok útja 88. telefon: (+36) 76/ , 76/ web: Németh Dávid / Gmoser Dávid / Hajnal Balázs / Faiskolánk több, mint 25 éve foglalkozik dísznövények termesztésével. 60 ha-os területen gazdálkodunk. Készletünk közel 100 fajta díszfából, mintegy 500 fajta cserjéből és több, mint 100 fajta fenyőféléből áll. Our plant nursery has been funcioning more than 25 years, our supply of ornamental trees, shrubs and evergreen plants has been expanding from year to year. Seit mehr als 25 Jahren existiert unsere Baumschule, mit einem sich von Jahr zu Jahr erweiternden Sortiment an Ziersträuchern, Zierbäumen und immergrünen Pflanzen.
13 KIÁLLÍTÓINK 13 ICL Specialty Fertilizers - Everris International B.V. NL-6422 PD Heerlen, Nijverheidsweg 1-5, Hollandia Telephely: H-2092 Budakeszi, Pf: 113 Kontakt: Mayerhoffer Attila Mobil: / attila.mayerhoffer@icl-group.com Web: A holland Everris International az ICL cégcsoport részeként, speciális mûtrágyák, fûmagok és mûtrágyaszórók gyártója. Legismertebb termékei az Osmocote, Universol, Peters és LandscaperPro termékcsaládok. Innoflora Kft. H-9700 Szombathely, Szent lmre herceg út 203. Telephely: H-9700 Szombathely, Csók István u. 9. Kontakt: Józsa Katalin Mobil: / info@innoflora.hu, Web: Évelôkertészet: talajtakarók, díszfüvek, virágágyi évelôk, levendulák, fûszernövények. Díszfaiskola: Józsa Miklós által nemesített fajták termesztése Inter-Mix Kft. H-1172 Budapest, Rétifarkas u. 6. Kontakt: Tornyi Tamás Telefon: +36 1/ Mobil: / Web: tamas@intermix.hu Giant udvari rakodógépek és Seco félprofesszionális fûnyírótraktorok hivatalos magyarországi importôre, szerviz- és alkatrészközpontja. Internet Gazda Áruház Kft. H-2310 Szigetszentmiklós, Csepeli út 15. Kontakt: Bíró Zoltán Mobil: / info@gazdabolt.hu, Web: Kertészeti segédanyag on-line, offline kereskedelem. Növényvédô szerek, mûtrágyák, fóliák, mûanyag termékek, szerszámok, közegek értékesítése.
14 14 KIÁLLÍTÓINK Józsa András Díszfaiskolája H-9700 Szombathely, Szt. Imre herceg u Telephely: H-9723 Gyöngyösfalu Kontakt: Józsa András Mobil: / Faiskolánkban jó minôségû konténeres növényeket állítunk elô, elsôsorban Dr. Józsa Miklós fajtáiból. KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészet H Kecskemét, Mártírok útja 88. Kontakt: Bekôné Polner Katalin Telefon: +36/76/ Fax: +36/76/ Mobil: / Web: www. juniperus.hu Parkerdészetünk faiskolai dísznövénytermesztéssel, ezek kis- és nagykereskedelmével, exportjával, valamint kertépítéssel foglalkozik. Közel 700 faj és fajta képezi választékunkat. Termékeinket szabadgyökérrel, földlabdásan vagy edényes növényként értékesítjük. Kohán Kft. H-4625 Záhony, Arany J. u. 17. Telephely: Klorofill Kertészeti Áruda (H-4400 Nyíregyháza, Nyíregyházi út 16.) Kontakt: Kohán Márk Mobil: / Web: Webshop: Lombos fa és örökzöld 1-2 éves oltványok, Konténeres gyümölcsfa oltványok, dió oltvány, cserje szaporítóanyag. Konténeres cserjék, fák.
15 KIÁLLÍTÓINK 15 Kovács Díszfaiskola Kovács Dezsô E.V. H-8994 Zalaszentgyörgy, Kossuth L. u. 71. Kontakt: Kovács Dezsô Fax: / Mobil: / Web: Díszfaiskolánkban 1991 óta foglalkozunk földlabdás örökzöldek, díszcserjék, konténeres örökzöldek, konténeres díszcserjék, formára nyírt növények, örökzöldek és díszcserjék szaporítóanyagának elôállításával. LC Packaging TPI Kft. H-6782 Mórahalom, Röszkei út 52. akontakt: Csizmadia Nándor Telefon: / Fax: / Mobil: / Kertészeti segédanyagok, forgalmazása, agroszövet, jutaszövet, árnyékoló háló, kötözô anyagok. Magnolia Bt. H-7500 Nagyatád, Dózsa Gy. u. 26. Kontakt: Szijártó Lajos Mobil: / Web: Edényben nevelt leyland ciprusok, cukorsüveg és egyéb törpefenyô fajták, magnóliák, azáleák, formára nyírt buxusok és más növények. 3 ha konténer telepen mintegy fajtát kínálunk eladásra kisebb és nagyobb tételben egyaránt.
16
17 ELŐTÉRI ÉS KÜLTÉRI KIÁLLÍTÓK 17 Beltéri kiállítók Alföldi Faiskolások Egyesülete MAKEOSZ Bejárat Magyar Kertészeti Árudák Egyesülete Magyar Díszfaiskolások Egyesülete Fôbejárat Pénztár Bejárat Ruhatár Szökôkút Elôtér Lift WC
18 18 BELTÉRI KIÁLLÍTÓK FLORA Kft. Sylvestris Kertcentrum Bíró Zrt. Pindstrup Mosebrug A/S. Internet Gazda Áruház Kft. Pro Horto Kft. Profi Partner 2003 Kft. Bejárat Bejárat Magyar Mezôgazdaság Kft. Alpoktex Kft. Hírös Fóliaház Kft. LC. Pack Növényorvosi Kamara Kohán Kft. Magnólia Bt. Zsohár Kertészet Fenyô Trend Kft. GHELARDESCHI PIANTE Società Agricola Semplice PRENOR Kertészeti és Parképítô Kft. Perintkert Kft. Bíró Díszkert Kft. Hortus VITaE Kft. Horák a synové Okrasné školky s.r.o. Gurisatti Faiskola Kft. Borostyán Bt. Maróti Díszfaiskola Kft. KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészet Emelvény ICL Everris Ulmus Díszfaiskola Kft. Horváth László Bejárat Bejárat
19 19 Józsa András Díszfaiskolája Bátori Kert Plusz Kft. Marczika Kft. Fortuna Kôdesign Erodium Kft. Kovács Díszfa iskola Innoflora Kft. Egzóta Díszfaiskola Németh Lajos Beretvás és Társai Kft. Berger Trio Kft. Ruisz Díszfaiskola Kft. Tahi Faiskola Kft. Rákosi Adorján Örökzöld Kertészet Kft. Viridis Kertészet Végh Attila EV. BVBA Boomkwekerij Marc De Raeve Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezôgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Van Eck Boskoop Szévíz parti Díszfaiskola STROMČEKY s.r.o. Fito Trade Kft. Floranet Plusz Kft. STUJA Bt. Inter Mix Kft.
20 20 KIÁLLÍTÓINK Magyar Díszfaiskolások Egyesülete H-9700 Szombathely, Béke tér 1. Kontakt: Tóth Péter titkár Mobil: / Web: Magyarország egész területérôl, de elsôsorban a Dunántúlról szervezôdött mintegy 200 tagja szakmai fejlôdését, érdekképviseletét szolgáló egyesület. Ennek érdekében közös programokat szervez, kapcsolatot épít ki bel- és külföldi szakmai szervezetekkel, tanácskozásokat tart neves szakemberekkel, kertészeti szakkönyveket ad ki és forgalmaz a növények népszerûsítésére. Legnagyobb rendezvénye a szombathelyi faiskolai börze, Közép- és Kelet-Európa faiskoláinak rangos szakkiállítása, amely minden év szeptember 2. hetében, csütörtök-pénteken kerül megrendezésre. Magyar Kertépítô és Fenntartó Vállalkozók Országos Szövetsége (MAKEOSZ) H-2822 Szomor, Hegyalja út 52. Elnök: Kosztka Ernô, Mobil: / Titkár: Kuszmann Noémi, Mobil: / info@makeosz.hu, Web: A Szövetség célja: a kertépítô és fenntartó vállalkozók érdekeinek képviselete a minôségi, magyar kertkultúra terjesztése és népszerûsítése a kertépítô szakma fejlôdésének elôsegítése, ismeretterjesztés lobbi tevékenység az európai és magyar szakintézményeknél rendes tagjai részére kedvezményes szolgáltatások biztosítása Magyar Kertészeti Árudák Egyesülete (MAKERT) H-1118 Budapest, Villányi u Kontakt: Kis-Tóth Roland titkár Mobil: / makert@makert.hu, Web: A magyar kertészeti árudák érdekképviseletét látja el egyesületünk szem elôtt tartva tagjaink szakmai fejlôdését.
21 KIÁLLÍTÓINK 21 Magyar Mezôgazdaság Kft. H-1141 Budapest, Mirtusz u. 2. Telefon: +36 1/ Fax: +36 1/ Web: Mezôgazdasági, kertészeti szaklapok kiadása. Hetilapok: Magyar Mezôgazdaság, Kertészet és Szôlészet. Havilapok: Kistermelôk Lapja, Méhészet, Kerti Kalendárium. Kéthavonta megjelenô kiadványok: Kertbarát Magazin, Borászati Füzetek, A mi erdônk. Publishing agricultural, horticultural professional journals and magazines. Weekly: Magyar Mezô gazdaság, Kertészet és Szôlészet. Monthly: Kistermelôk Lapja, Méhészet, Kerti Kalendárium. Bimounthly magazines: Kertbarát Magazin, Borászati Füzetek, A mi erdônk. Magyar Növényvédô Mérnöki és Növényorvosi Kamara Vas Megyei Szervezete H-9762 Tanakajd, Ambrózy sétány 2. Telefon: / info@vmnk.hu web: Célkitûzésünk: ne csak a szûken vett növényvédelmi szolgáltatásért keressék a növényorvosokat! Eszközeink: Dji Phantom 4 drón Laboratóriumi mûszerek: Combi 5000 (ph + EC + aktivitás + talajnedvesség + hômérséklet) Monitox1000 (aflatoxin); RIDA QUICK SCAN (gombatoxin), víz keménység mérô Szoftver fejlesztés: Pic2rate program ;Spray2RateNGe program
22 22 KIÁLLÍTÓINK Marczika Kft. H-2030 Érd, Napvirág u. 4/2. Kontakt: Marczika András Telefon/fax: / Mobil: / Web: A MARCZIKA Kft. kizárólagos képviseletként forgalmazza: az EINHEITSERDE Werkverband termesztôközegeit; a GÖTSCH&FÄLSCHLE GmbH energiatakarékos növényház rendszereit, öntözô- és fûtôberendezéseit; az URBANITI cseréptöltô-, magvetôgépeit, bálalazítóit és palántázórobotjait; a FACKLER GEWÄCHSHAUSTECHNIK GmbH növényasztalait. Maróti Díszfaiskola Kft. H-2243 Kóka Dózsa Gy. u. 47. Telephely: H-2252 Tóalmás, Peresi dûlô 0121/7. Kontakt: Maróti Henrietta Telefon: / Mobil: / maroti@marotidiszfaiskola.hu Web: Budapest közelében 25 ha-on konténeres és szabadföldi díszfák, díszcserjék, fenyô oltványok termesztése széles fajta- és méretválasztékban, szaporítóanyagtól szoliterig, valamint formára nyírt örökzöldek. Örökzöld Kertészet Kft. H-9700 Szombathely, Páfrány u. 2/b. Kontakt: Horváthné Kocsis Henrietta Telefon/fax: / Mobil: / szombathely@orokzold.hu, Web: Díszfaiskolánkban különféle földlabdás örökzöldeket, szoliter díszfákat és díszcserjéket termesztünk. Szombathelyi és soproni kertészeteinkben kertépítôket, viszonteladókat is kiszolgálunk. Mediterrán különlegességek, díszfák, díszcserjék, gyümölcstermôk, faiskolai, illetve kertészeti kiegészítôk kis- és nagykereskedelmével foglalkozunk.
23 KIÁLLÍTÓINK 23 Perintkert Kft. H-9721 Gencsapáti, 0173/18 hrsz. Kontakt: Kovács Zoltán Telefon/fax: / Mobil: / Web: 50 hektár szabadföldön és 1 hektár konténertelepen termelünk lomblevelû örökzöldeket, tû- és pikkelylevelû fenyôket, oltványokat, szoliter cserjéket, díszfákat. Pindstrup Mosebrug A/S. DK-8550 Ryomgaard, Fabriksvej 2. Kontakt: Aradi László Mobil: / al@pindstrup.dk, Web: A dán Pindstrup Mosebrug A/S. professzionális tôzegeket, földkeverékeket kínál közvetlenül a felhasználók számára. PRENOR Kertészeti és Parképítô Kft. H-9700 Szombathely, Béke tér 1. Kontakt: Dr. Sinkó Zoltán kereskedelmi vezetô Telefon: / , Fax: / Mobil: / zoltan.sinko@prenor.hu, Web: Díszfaiskolai növények termesztése és értékesítése, parképítés, ICL (Everris) mûtrágyák, növényvédôszerek, PAZZAGLIA gépek és faiskolai segédanyagok forgalmazása. Pro Horto Kft. H-6600 Szentes, Vásárhelyi út 177. Kontakt: Boróczki Gergely Mobil: / info@prohorto.hu Web: Kókuszrost ültetôközeg nagykereskedelme.
24 24 KIÁLLÍTÓINK Profi Partner 2003 Kft. H-2310 Szigetszentmiklós, Csepeli út Kontakt: Nagy Melinda Telefon: / Fax: / Mobil: / Web: Magyarország piacvezetô díszfaiskolai nagykereskedése Szigetszentmiklóson. Örökzöldek, díszfák, díszcserjék, évelôk, cserép, bambuszrúd, drótkosár, stb. nagykereskedelme. Rákosi Adorján H-2713 Csemô, Varga dûlô 9. Telephely: H-2713 Csemô, Varga dûlô 6. Kontakt: Rákosi Adorján Mobil: / Évelôk, cserjék, fás szárú növények szaporító anyaga cellás szaporító tálcában, illetve 9x9- es cserépben. Évelô és cserje készáru növény 9x9-es cserepestôl 3 literes konténerig. Ruisz Díszfaiskola Kft. H-9375 Répceszemere, Fô u. 68. Kontakt: Ruisz Artúr Telefon/fax: / Mobil: / ruisz.artur@gmail.com 7,5 hektáros faiskolánkban, ebbôl 4 hektáros konténertelepen termesztünk szabadföldön és konténerben fenyôféléket, cserjéket, sziklakerti törpe örökzöldeket, cserepes szaporítóanyagot. A növények szállítását vállaljuk.
25 Díszfaiskolánk többgenerációs családi vállalkozás Budapest közelében, Tóalmáson. 25 ha szabadföldi és konténertelepen termesztünk széles fajtaés méretválasztékban, edzett, a szélsőséges környezeti hatásokat jól tűrő örökzöldeket, fákat és cserjéket. Kínálatunkban megtalálhatóak: formára nyírt örökzöldek, fenyőoltványok, konténeres sor- és parkfák, szoliter cserjék és fenyőfélék, valamint kommersz cserjék. Maróti Tree Nursery Ltd. is a multigeneration family company near Budapest, on the outskirts of Tóalmás. We cultivate wide range of species and varieties of evergreens, trees and shrubs, that tolerating extreme environmental conditions, on a 25 hectare open ground and container plants. In our tree-nursery can be found: cone- and globe shape cut evergreens, graft of pines, lane and park trees in container, solitary shrubs and pines, as well as commercial shrubs. Telephely: 2252 Tóalmás, Peresi dűlő Hrsz. 0121/7. Telefon: / / maroti@marotidiszfaiskola.hu
26
27 KIÁLLÍTÓINK 27 STROMČEKY s.r.o. SK-94651, Nesvady, Máchova 21, Slovakia Telephely: SK Imeľ, Bohátská cesta 25. Kontakt: Mgr. Zoltán Lovász Mobil: Web: Kiskereskedelem, nagykereskedelem, webshop. Fô tevékenység: Leyland-ciprus, szivarfa, kínai kenderpálma és cédrusok. STUJA Bt. H-9463 Sopronhorpács, Ságvári E. u. 18/E Kontakt: Stummer Zoltán, Mobil: / web: Díszfaiskolánkban 5 ha-on termesztünk díszfákat, földlabdás, formára nyírt növényeket. Egész évben KONTÉNERES növények is kaphatók telepünkön. A kiváló minôséget termelôi áron kínáljuk. Sylvestris Kertcentrum Csizmazia György EV. H-8230 Balatonfüred, Nádor u. 16. Telephely: 8230 Balatonfüred, 71-es fôút, Hajógyári buszforduló Kontakt: Csizmazia Szilveszter Telefon/fax: / Mobil: / info@sylvestris.hu, Web: STOCKER, MAX, LEYAT, REMA, LÖWE kertészeti szerszámok és kötözéstechnikai anyagok importja, forgalmazása. Szévíz-parti Díszfaiskola Józsa Tamás H-8925 Bucsuszentlászló, Petôfi u. 77. Kontakt: Józsa Tamás Fax: / Mobil: / szevizpartidiszfaiskola@gmail.com, jozsa03@t-online.hu Jelenleg 10 hektáron földlabdás fenyôféléket termelünk, mintegy m 2 -en cserepes magonc fenyôket állítunk elô, melyet oltáshoz alanynak és továbbnevelésre ajánlunk.
28 28 KIÁLLÍTÓINK Tahi Faiskola Kft. H-2022 Tahi, Nagykert 050/3 hrsz. Kontakt: Kulin Balázs György Telefon: / Mobil: / Web: Duna kanyarban elhelyezkedô faiskolánkban koros díszfák, cserjék, szoliterek, örökzöldek nagy választékban egész évben elérhetôek. Számos különlegesség és ritkaság! Árudánkban gyümölcsfák, évelô és egynyári növények, bogyós gyümölcsûek egész évben beszerezhetôek. ULMUS díszfaiskola Kft. H-9326 Szil, Szabadság u. 39. Kontakt: Kószás Odett Mobil: / Dísznövények termesztése, kis- és nagykereskedelme. Van Eck Boskoop NL-2771 CN Boskoop, Biezen 86. (Hollandia) Kontakt: René van Eck Telefon: Web: Export faiskola óta vagyunk jelen Magyarországon. Faiskoláknak, gartencentereknek, nagykereskedéseknek szállítunk. Specialitásaink: Acer, Clematis, Magnolia, Rhododendron, oltott fenyôfélék. Minôség, megbízhatóság és személyes kapcsolat az alapelvünk. Szívesen látjuk Önt!
29 KIÁLLÍTÓINK 29 Viridis Kertészet Végh Attila EV. H-9143 Enese, József A. u. 4. Telephely: 9162 Bezi-Pihenôpuszta Kontakt: Végh Attila Mobil: / Cégünk talajtakaró cserjék termesztésével foglalkozik, 9 cm-es cserépmérettôl 5 l-es konténer méretig. Elsôsorban faiskolai árudák és parképítô cégek számára értékesítjük termékeinket. Zsohár Kertészet Zsohár Csaba EV. H-9938 Nagyrákos, Belsôszer 097/33. Kontakt: Zsohár Csaba egyéni vállalkozó Telefon: / Fax: / Mobil: / Info@zsohar.hu Web: Lágyszárú évelô dísznövények termesztése 3 hektáron.
30 JEGYZET
31 JEGYZET 31
32 Magyar Díszfaiskolások Egyesülete (MDE) Fő feladatunk tagjaink szakmai érdekeinek és szakmai álláspontjának hatékony képviselete. Arra törekszünk, hogy minél több hazai termesztésű növény kerüljön felhasználásra a közterületeken és a magánkertekben. HAZAI TERMESZTÉSŰ NÖVÉNYEK HIDEG TÉL FORRÓ NYÁR IGEN, MI EZT MIND BÍRJUK! További céljaink: évenkénti Faiskolai börze megrendezése hazai és külföldi szakemberek részére szakmai kiállításokon való részvétel szakmai képzések és konferenciák belföldi és külföldi szakmai utak szakkönyv kiadás egyesületünk tagja az Európai Faiskolások Szövetségének (European Nurserystock Association, ENA) Elérhetőség: Magyar Díszfaiskolások Egyesülete (MDE) 9700 Szombathely, Béke tér 1. info@fakertesz.hu tel: /
33 FAISKOLAI BÖRZE KÉPEK FAISKOLAI BÖRZE 2017
34 34 FAISKOLAI BÖRZE KÉPEK 2017 FAISKOLAI BÖRZE 2017
35 kedvezménnyel! Fizessen elő a Kertészet és Szőlészet digitális változatára akár 30% Egy lapszám ára Havi előfizetés Negyedéves előfizetés Féléves előfizetés Éves előfizetés Nyomtatott lapár (Ft) Digitális lapár (Ft) Egyedi kedvezményes ár digitálislap-előfizetőink részére! Egyszerű, gyors, kényelmes előfizetési lehetőség! Bővített interaktív tartalom! Platformfüggetlen - bárhol, bármilyen eszközön megtekinthető! Keresési lehetőség a cikkekben és egyéb felhasználóbarát megoldások! Hirdetőpartnereink számára újszerű, interaktív megjelenési lehetőség! Olvassa be a kódot és fizessen elő kényelmesen!
36 Díszfaiskolai termesztés Több, mint 200 hektáron közel hatszáz faj és fajta. Szaporítóanyagtól a szoliter növényekig. Gyors kiszolgálás, teljes körû logisztikai ügyintézés. Parképítés Parkfenntartás ICL (korábban Everris) mûtrágyák és fûmagok Webáruházon keresztül is Gépek, segédanyagok, növényvédô szerek faiskolai termesztéshez Pazzaglia bambuszkarók: 60 cm-tôl akár 420 cm-ig drótkosarak csomagolóanyagok (juta, konitex, stb.) növényvédô szerek ZEBA talajnedvességet raktározó szuperabszorbens PRENOR Kertészeti és Parképítô Kft. PRENOR KFT. H-9700 Szombathely, Béke tér 1. prenor@prenor.hu Díszfaiskola értékesítés: (+36) Fax: (+36) Parképítés / Parkfenntartás: (+36) ICL mûtrágyák forgalmazása: (+36) Faiskolai kiegészítôk, gépek: (+36)
SZOMBATHELY 26. Faiskolai BÖRZE SZEPTEMBER KATALÓGUS
SZOMBATHELY 26. Faiskolai BÖRZE 2019. SZEPTEMBER 12 13. KATALÓGUS Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely: 160 km Budapest Airport Szombathely: 230 km Perenye Kőszeg Söpte A Dozmat
SZOMBATHELY ARENA SAVARIA 24. Faiskolai BÖRZE SZEPTEMBER KATALÓGUS
SZOMBATHELY ARENA SAVARIA 24. Faiskolai BÖRZE 2017. SZEPTEMBER 14 15. KATALÓGUS 2 KIÁLLÍTÓINK Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely: 160 km Budapest Airport Szombathely: 230
SZOMBATHELY ARENA SAVARIA 22. Faiskolai BÖRZE 2015. SZEPTEMBER 10 11. KATALÓGUS
SZOMBATHELY ARENA SAVARIA 22. Faiskolai BÖRZE 2015. SZEPTEMBER 10 11. KATALÓGUS 2 KIÁLLÍTÓINK Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely: 160 km Budapest Airport Szombathely: 230
S z o m b a t h e ly A r e n a S a v a r i a 19. Faiskolai. Börze. 2012. augusztus 10 11. Katalógus
S z o m b a t h e ly A r e n a S a v a r i a 19. Faiskolai Börze 2012. augusztus 10 11. Katalógus Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely: 160 km Budapest Airport Szombathely:
S z o m b a t h e ly A r e n a S a v a r i a. k i á l l í t ó i n k 1 20. Faiskolai. Börze. 2013. augusztus 9 10.
S z o m b a t h e ly A r e n a S a v a r i a k i á l l í t ó i n k 1 20. Faiskolai Börze 2013. augusztus 9 10. Katalógus 2 k i á l l í t ó i n k Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely:
forgalmazása, gázálarcok, védőfelszerelések.
AGRO NATÚRTÁP KFT 5700 Gyula, Szent József u. 1. office@agronaturtap.hu www.agronaturtap.hu +36-30/348-2804 Szilárd és folyékony szerves trágyák, szubsztrátumok, virágföldek. BÁCSGÉPKER KFT. 6440 Jánoshalma,
2011. augusztus 12 13. Szombathely, Arena Savaria 18. Faiskolai Börze. Katalógus
2011. augusztus 12 13. Szombathely, Arena Savaria 18. Faiskolai Börze Katalógus Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely: 160 km Budapest Airport Szombathely: 230 km Perenye Kőszeg
2009. augusztus 8. Szombathely, Arena Savaria 16. Faiskolai Börze. Katalógus
2009. augusztus 8. Szombathely, Arena Savaria 16. Faiskolai Börze Katalógus GPS: N 47 14 27.05, E 16 37 6.01 elôszó 1 A Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesületének vezetôsége nevében szeretettel üdvözlök
2010. augusztus 13 14. Szombathely, Arena Savaria 17. Faiskolai Börze. Katalógus
2010. augusztus 13 14. Szombathely, Arena Savaria 17. Faiskolai Börze Katalógus Perenye Kőszeg Söpte Bucsu Ausztria Torony Dozmat 89 87 Zanat Nemesbőd 86 Győr E65 Budapest Szombathely Gyöngyöshermán Petőfitelep
2008. augusztus 8 9. Szombathely, Arena Savaria KATALÓGUS
2008. augusztus 8 9. Szombathely, Arena Savaria 15 15. Faiskolai Börze KATALÓGUS ELÔSZÓ 1 A Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesületének vezetôsége nevében szeretettel üdvözlök minden kiállítót és látogatót.
SZOMBATHELY ARENA SAVARIA 23. Faiskolai BÖRZE SZEPTEMBER 8 9. KATALÓGUS
SZOMBATHELY ARENA SAVARIA 23. Faiskolai BÖRZE 2016. SZEPTEMBER 8 9. KATALÓGUS 2 KIÁLLÍTÓINK Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely: 160 km Budapest Airport Szombathely: 230 km
SZAKMAI GYAKORLAT. 2010. június 14. július 3. Tulln, Ausztria
SZAKMAI GYAKORLAT 2010. június 14. július 3. Tulln, Ausztria Összeállította: Horváth Ferenc tankertészet-vezető helyettes A Tempus Közalapítvány által hirdetett Szakiskolai Fejlesztési Program keretein
FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet
FEBRUÁR Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet A rendezvény támogatója: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat MAGYAR MEZŐGAZDASÁG KFT. 2014_konyvho_Meghivo_megnyito_CS6.indd
Energetikai szakreferens 2018 évi jelentés az Árendás Virág Kft. részére
Energetikai szakreferens 2018 évi jelentés az Árendás Virág Kft. részére az alábbi törvényi kötelezettségek szerint: 2015. évi LVII. törvény 122/2015 (V.26.) kormányrendelet 2/2017. (II. 16.) MEKH rendelet
Egyesületi hírek. Az elmúlt idôszakban 1 vezetôségi gyûlés volt
Faiskolai Börze 2008 Egyesületi hírek 2008. július 13-19. között került sor Budai László vezetésével az Erdélyi kirándulásra, melyen 29 fô vett részt. A gyönyörû táj, a vendégszeretô házigazdák és a kedve
Oladi Havasok Díszfaiskola KÖSZÖNTÔ TISZTELT VÁSÁRLÓNK!
Oladi Havasok Díszfaiskola KÖSZÖNTÔ TISZTELT VÁSÁRLÓNK! Örömmel szeretnénk felkelteni az Ön érdeklôdését növényeink iránt. Augusztustól az ôszi és tavaszi szezonban ahogy az árjegyzékünkben látható komoly
TERMÉKKATALÓGUS 2008 ÕSZ-2009 TAVASZ - VIRÁGFÖLDEK -
TERMÉKKATALÓGUS 08 ÕSZ09 TAVASZ VIRÁGFÖLDEK 3 40 4 48 PH 6,0 7,0 ÁLTALÁNOS VIRÁGFÖLD Közepesen laza szerkezetû, sötétbarna színû, magas biotápanyag tartalmú termesztõ közeg. Vízmegtartó képessége kitûnõ,
Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében
Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy
FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)
verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Parképítő és fenntartó technikus szakma i képzéséhez OKJ szám: 54 51 02 Évfolyam: 1/13. évfolyam Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely neve, címe:
a(z) DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 622 01 DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,
KERINFÓ 60 KFT LATAGRO és KUDRAS balti tőzeg irányárak
Érvényes: 206.0.0-től visszavonásig KERINFÓ KFT LATAGRO és KUDRAS balti tőzeg irányárak 0-5 8 3 050,0 65,0 3 0,0 77 3,0 0-0 8 3 050,0 65,0 3 0,0 77 3,0 50 36 24 8 080 720 2,0 2 80,0 2 9,0 63 50,0 490,0
A KERTÉSZ MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. 2013/2014-es tanév
A szőlőszem kicsiny gyümölcs, egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék mondja Szilveszter, az apostol Petőfi Sándor versében. Egy tanítvány beéréséhez ennél jóval több idő, fáradtság kell. A KERTÉSZ MUNKAKÖZÖSSÉG
Elıszó. Dr. Maráczi László elnök Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete
Elıszó Immár 10. alkalommal kerül megrendezésre a Nyugatdunántúli Díszfaiskolások Egyesületének börzéje. Az egyesület 1990-ben történı megalakulásakor többek közt szakmai közös programok megszervezését
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu
HODÁK FAISKOLA SZABADGYÖKERŰ DÍSZFÁK 2012 ŐSZ
SZABADGYÖKERŰ DÍSZFÁK 2012 ŐSZ Acer n. Flamingo 150/200 SUH. 2.600 Ft (zöld juhar) Acer n. Kelly s Gold 200/250 PF. 3.600 Ft (sárga levelű zöld juhar) Acer platanoides 150/200 SUH. 2.000 Ft Acer platanoides
Zöldség - Gyümölcs Feldolgozás. Alapanyag. Feldolgozás. Értékesítés. Oktatás
Zöldség - Gyümölcs Feldolgozás MOBILSAVI Alapanyag Feldolgozás Értékesítés Oktatás MOBILSAVI / Jogtulajdonos / VE KON BO 99 Kft. 8456 Noszlop Dózsa György u. 1. sz. Szabó Péter - Cégtulajdonos / Ügyvezető
A KERTÉSZ MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE. 2014/2015-es tanév
A szőlőszem kicsiny gyümölcs, egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék mondja Szilveszter, az apostol Petőfi Sándor versében. Egy tanítvány beéréséhez ennél jóval több idő, fáradtság kell. A KERTÉSZ MUNKAKÖZÖSSÉG
BEJELENTÉSKÖTELES KERESLEDELMI TEVÉKENYSÉG GYÖNGYÖSFALU KÖZSÉGBEN. Nyitvatartás. hétfőpéntek: ;
BEJELENTÉSKÖTELES KERESLEDELMI TEVÉKENYSÉG GYÖNGYÖSFALU KÖZSÉGBEN Nyilvántartási szám 1. Üzlet elnevezése, alapterülete Posta 40 m2 Üzlet Címe, Kőszegi út 22. Kereskedő neve, székhelye Magyar Posta Zrt.
A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 622 01 1.2. Szakképesítés
II. S.Pártai Félmarathon
1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26
RECOMP AGRO Talajjavító termékek.
REFERENCIÁK RECOMP AGRO talajjavító termékek bemutatása és felhasználása a gyakorlatban 2015. április www.recompagro.hu Felhasználhatók: termőföldként és talajok termőképességének fokozására, organikus
TARTALOM I. EGYESÜLETI HÍREK...2
TARTALOM I. EGYESÜLETI HÍREK... 2 I.1. BESZÁMOLÓ AZ ELŐZŐ KÖZGYŰLÉS ÓTA VÉGZETT MUNKÁRÓL... 2 I.2. ÚJ ELNÖK VÁLASZTÁSA... 2 I.3. EGYEBEK2 II. BÜK KONFERENCIA: 2006.02.18. (ELŐADÁSOK VÁZLATOS ISMERTETÉSE)...
100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1.
FIÚ EREDMÉNYEK - VI. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú VI. kcs. 11.6 Kiss István 1999 Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros 11.6 1. Ajide
TAGEGYESÜLETI NYILVÁNTARTÁS
01. Alsószölnöki Sport és Turisztikai Sporthorgász ek Barabás Norbert elnök 9983 Alsószölnök, Fő u. 24. nbarbas@freemail.hu; (30) 298-0684 02. Büki HE Sporthorgász ek Szabó József elnök 9737 Bük, Széchenyi
Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -
1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.
KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai
Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation
Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (MSH) I. em. 104. Tel.: +36-1-460-6848 E-mail: birkszov@elender.hu www.birkozoszov.hu facebook.com/magyarbirkozosport
A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.
A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu
Mitől sikeresek a hollandok a faiskolai
A holland titok Mitől sikeresek a hollandok a faiskolai termelésben és értékesítésben? Tények & Adatok Földrajzi adatok Hollandia Magyarország Terület: 41.560 km2 Terület: 93.030 km2 Lakosság: 16.500
a díszfaiskolai Dr. Schmidt Gábor G rnyezetben konferencia, Siófok, február r 8.
Változások és s lehetőségek a íszfaiskolai és s forgalmazásban Dr. Schmit Gábor G A A faiskolák k helyzete és s jövőképej a változv ltozó gazasági gi környezetbenk rnyezetben konferencia, Siófok, 2013.
Időpont: február Helyszín: Greenfield Hotel Golf & Spa 9740 Bükfürdő, Golf u. 4
A Magyarországi zöld szakma szakembereinek legnagyobb találkozója közösen a Magyar Díszfaiskolások, a Magyar Kertészeti Árudák és a Magyar Faápolók Egyesületének a Magyar Tájépítészek Szövetségének és
FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)
verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Dísznövénykertész szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 622 01 Évfolyam: 1. évfolyam (közismereti oktatás nélkül) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely
Egyesületi hírek. A Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete. A tisztújítás eredménye: Elnök: Izer Gábor
Egyesületi hírek A Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete 2008.február 8-9-én tartotta meg Bükfürdôn a Radisson SAS Konferencia központban az éves Közgyûlését. A közgyûlésen a 232 fôs tagságból 57
Időpont: február Helyszín: Hunguest Hotel Pelion**** superior 8300 Tapolca, Köztársaság tér 10.
A Magyarországi zöld szakma szakembereinek legnagyobb találkozója közösen a Magyar Díszfaiskolások, a Magyar Kertészeti Árudák, a Magyar Faápolók Egyesületének és a Magyar Tájépítészek Szövetségének szakmai
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó
42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián
Fokhagymaországban jártunk
Fokhagymaországban jártunk 2014. április 22-26-ig a Nürnberg adott otthont az Európai Kertésztanárok Munkaközössége 10. szemináriumának. Eberhard és Elsbeth Seischab, az ottani kertészeti szakiskola tanára
Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006
Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Jegyzőkönyv Helyszín: Ideje: Rendező: Szombathely, Fedett Uszoda, 50 m-es medence, elektromos időmérés
T Á R S A S Á G I S Z E R Z İ D É S
1 T Á R S A S Á G I S Z E R Z İ D É S A PRENOR Kertészeti és Parképítı Korlátolt Felelısségő Társaság társasági szerzıdésének XV. számú módosítása A 2006. december 15. napján kelt XIV. számú, a 2006. november
IRODASZER, ISKOLASZER ÉS KREATÍV HOBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS. www.printker.hu
IRODASZER, ISKOLASZER ÉS KREATÍV HOBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS IRODÁBA, ISKOL ÁBA MINDENT EGY HELYEN! www.printker.hu A szegedi raktárunkban több mint 2.000 négyzetméteren tároljuk import és belföldi termékeinket,
SZORTIMENT AJÁNLAT 2015.
Kisker COMPO UNIVERZÁLIS VIRÁGTÁP COM TÁPOLDAT UNIVERZÁLIS 500ML 4 008 398 943 523 12 357 Ft 550 Ft Felhasználás: január - december, általános minden növény számára ideális tápanyagutánpótlást biztosít
Telepengedély nyilvántartás. Oldal 1
Megszűnt telephely: sárga háttér A jegyző által kiadott nyilvántartási szám A bejegyzés oka* (*1. engedély kiadása, 2. tevékenység bejelentése, 3.adat módosítása, 4. tevékenység változása, 5. engedély
A jövő kertészei VIII. Szakmai gyakorlat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar kertészmérnök szakos hallgatóinak
A jövő kertészei VIII. Szakmai gyakorlat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar kertészmérnök szakos hallgatóinak A Sapientia Hungariae Alapítvány (SHA) pályázatot nyújtott be,
Foglalkozás-egészségügyi orvosok jegyzéke
Foglalkozás-egészségügyi orvosok jegyzéke A Nemzeti Közlekedési Hatóság az Országos Közegészségügyi Központ adatai alapján - a 21/2002. (XI. 8.) GKM-ESzCsM rendeletben kapott felhatalmazás szerint közzé
43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács
2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti
5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0
FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,
we supply green Garden Bonsai Collection
we supply green Garden Bonsai Collection www.orienttrend.eu Tisztelt Hölgyem/Uram! A katalógus, melyet kezében tart, hét év kitartó munkájának gyümölcse. Történetem a Japán Kerti Bonsaiokkal 2006-ban kezdődött,
Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek
2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060
Üzletek nyilvántartása
II/6 Nyilvántartásba vétel száma Kereskedő neve, címe, ill. székhelye Kereskedő cégjegyzékszá ma, vállalkozói nyilvántartási száma illetve a kistermelő regisztrációs száma Kereskedő statisztikai száma
FEBRUÁR. Rendezők: A rendezvény támogatója: Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete
FEBRUÁR Rendezők: Agrárkiadók Szervező Bizottsága Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése A rendezvény támogatója: Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete Magyar
BEMUTATKOZÁS. Saját fejlesztésű esővíz hasznosító rendszerünk és szennyvízátemelő berendezésünk, számos helyen üzemel, hazánkban.
A HYDRO-KING Kft. 1996 ban alakult. A cég története szorosan összefügg a szivattyúkkal. Az alapító id. Dienes György vegyipari gépészmérnök húsz éven át szivattyúk üzemeltetésével, fejlesztésével, vízgépészeti
SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés
Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,
Nyilvántartás szolgáltatási tevékenység megtiltásáról
Szolgáltató Tilalom hatálya Neve Székhelye Szolgáltatási tevékenység megnevezése Döntés kelte Időbeli Területi Cseri út Ragoncsa Jolán az üzlet ideiglenes bezáratása 2009. október 20. 90 nap Cseri út 2.
Dísznövény dekoráció. kölcsönzés
Dísznövény dekoráció kölcsönzés Fontos tudnivalók: A Plantart 1991 óta foglalkozik dísznövény-dekorációk tervezésével, kivitelezésével, és ehhez kapcsolódóan rendezvények, kiállítások dísznövénydekorációjának
Dísznövénytermesztés Általános jellemzők
Dísznövénytermesztés Általános jellemzők Dísznövények: Díszítő hatás, esztétikum Kedvező környezet (talajtakarás, por-, hang-, szélvédelem, páratartalom növelés) biológiai és klimatikus hatás Pszichológiai
ÜGYVITELI ALAPISMERETEK
0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. ÜGYVITELI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM CÉDRUS KERTÉSZETI ÁRUHÁZ Név
Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám:
34 582 08 KŐMŰVES ÉS HIDEGBURKOLÓ 2017. 05. 18 06. 09. Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám: 130509 1. Csík Tamás Gábor 2. Rostás Erik Adrián 3. Szegő Adorján József 34 582 04 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ
Ágoston András az év főkertésze
1. oldal (összes: 5) 2. oldal (összes: 5) Ágoston András a sátoraljaújhelyi Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumban végzett kertészeti szakon 1975-ben, ezt követően Budapesten,
Harmadik Forrás Coop kft 101. sz. Forrás Coop Szuper Üzlet 9737 Bük, Kossuth L. utca 125.
Képzésre jogosult szervezet neve Gyakorlati képzőhelyek a kereskedelem ágazatban Képzésben résztvevő telephely (képzőhely) neve Irányítószám Telephely címe Co-op Vasvár Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
IRODASZER, ISKOL ASZER ÉS KREATÍV HOBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS N I M OL ÁBA S I
IRODASZER, ISKOL ASZER ÉS KREATÍV HOBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS IRO K S I, A B Á D E N Y L! E H Y G E T N E D N I M OL ÁBA w w w. p r i n t k e r. h u A szegedi raktárunkban több mint 2.000 négyzetméteren
12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL
12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA
VI.Szigetköz Minimaraton
2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51
Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma
1. Ódor István Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 87 2. Bogár Dániel Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 85 3. Nagy Levente Békéscsaba 84 4. Rácz Marcell Zalaegerszegi SZC
A magyar díszkertész ágazat stratégiája. Előadó: Izer Gábor, Prenor Kft. ügyvezető igazgató Budapest, 2014. március 26.
A magyar díszkertész ágazat stratégiája Előadó: Izer Gábor, Prenor Kft. ügyvezető igazgató Budapest, 2014. március 26. A dísznövény nem luxuscikk, hanem az életminőség javításának nagyon fontos eszköze!
Budapest, 2014. december 02.
Felhívás a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény 1. (3) bekezdés 10/a. pontja szerinti vámudvarok elérhetőségi és nyitvatartási adatairól A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatja
Időpont: február Helyszín: Balatonfüred, Hotel Füred**** Spa & Conference. A 2017-es konferencia témája: Hogyan leszek eredményesebb?
A Magyarországi zöld szakma szakembereinek legnagyobb találkozója közösen a Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások, a Magyar Kertészeti Árudák és a Magyar Faápolók Egyesületének szakmai rendezvényével, egy időben,
01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980
Sólyom Team SE 11:53:58.867 1 1 3 1009 HORVÁTH Ákos 1975 01:20:30.633 2 9 1015 MACSEK Zoltán 1974 01:20:32.640 3 10 1008 BOKOR Attila 1982 01:20:32.693 4 49 1016 RÁKSI Mihály 1980 01:28:53.583 5 67 1014
Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..
CSEPEL HALÁSZTELEK: SZ.SZENTMIKLÓS: SZIGETHALOM: TÖKÖL: SZIGETCSÉP: SZ.SZENTMÁRTON: SZIGETÚJFALU: RÁCKEVE: SZIGETBECSE: MAKÁD: Név: Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. Túrázás
250 FŐ 120 CÉG 3 NAP 4 SZERVEZET KAPCSOLATÉPÍTÉS
4 SZERVEZET A Magyarországi zöld szakma szakembereinek legnagyobb találkozója közösen a Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások, a Magyar Kertészeti Árudák és a Magyar Faápolók Egyesületének szakmai rendezvényével,
Fedezze fel a Legrand világát
Fedezze fel a Legrand világát MINDEN, AMI VILLANYSZERELÉS www.legrand.hu 15 éve Magyarországon! A Legrand Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt. piacvezetõ a kisfeszültségû elektromos szerelvények gyártása
FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:
FELÜGYELETI SZERVEK I. NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG 1015 BUDAPEST, OSTROM U. 23-25. LEVELEZÉSI CÍM: 1525 BUDAPEST, PF. 75. KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 1133 BUDAPEST, VISEGRÁDI U. 106. TEL.: 061/468-0500
CORVINUS DÍSZKERT 2013 PROGRAMOK
CORVINUS DÍSZKERT 2013 PROGRAMOK Péntek (április 26.): 10.00: Ünnepélyes megnyitó A épület, A1-es előadó 10.30-16.00: Tájépítészeti konferencia: A jövő tervezése, a tervezés jövője A épület, A1-es előadóterem.
VIRÁGFÖLDEK, FENYŐKÉRGEK
VIRÁGFÖLDEK, FENYŐKÉRGEK 35 40 1 302 038 100 VIRÁGFÖLD 20 L AKCIÓS 5997512792040 120 1 302 071 100 VIRÁGFÖLD 50 L AKCIÓS 5998236315218 51 Szobanövények, balkonnövények, egynyári virágok számára. Közel
A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI
A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 1054 Budapest, Steindl Imre u. 8. Központi
A békéltető testületi eljárás megindítása
A békéltető testületi eljárás megindítása A fogyasztó erre irányuló kérelme alapján a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület helyett a szerződés teljesítésének helye vagy
XXXVI. Miskolci Nemzetközi. Ásványfesztivál. Miskolc-Egyetemváros, március 3-4. Kiállítások: Dudás László (Tucson, Arizona) hagyatékából
XXXVI. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál Miskolc-Egyetemváros, 208. március 3-4. Fluorit, Orokusu Mine, Namíbia. Kupi László felvétele Kiállítások: Dudás László (Tucson, Arizona) hagyatékából Az év ásványa:
INFO 9/2018 ÚJDONSÁGOK
INFO 9/2018 www.alcaplast.hu OK Zuhanyfolyóka APZ1BLACK, APZ101BLACK Rács PURE BLACK Műanyag zuhanyfolyóka rozsdamentes peremmel APZ18 Simple TARTALOM 2 BŐVÍTETTÜK TERMÉK KÍNÁLATUNKAT FEKETE-MATT KIVITELBEN........................
Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő
Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat
Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára
Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára 2006. július hónapra 2006. július 31. Az Alapkezelő ezen jelentést a 2001. évi CXX. Törvény a Tőkepiacról alapján készítette el és teszi közzé A Törvény
250 FŐ 120 CÉG 3 NAP 4 SZERVEZET KAPCSOLATÉPÍTÉS
4 SZERVEZET A Magyarországi zöld szakma szakembereinek legnagyobb találkozója közösen a Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások, a Magyar Kertészeti Árudák és a Magyar Faápolók Egyesületének szakmai rendezvényével,
A Nespresso Magyarország partnerüzleteinek listája
A Nespresso Magyarország partnerüzleteinek listája (Frissítve: 2019.05.08.) BUDAPEST II. KERÜLET Media Markt Buda Kft. Lövőház u. 2. Mammut Bevásárlóközpont, 1024 Extreme Digital Mammut Lövőház u. 2. Mammut
A 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás
2. melléklet a 210/2009. (IX. 29.) orm. rendelethez A) Bejelentéshez kötött esetében: A 210/2009. (IX. 29.) orm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás 1. a nyilvántartásba vétel száma; 2. a kereskedő
Fiú 100m síkfutás V. Kcs. Szül.dát. Iskola Eredmény 1. Vörös Márk. 96 PREG 11, Mátyás Martin 96 GÉP 11,8. 96 NLG 11,8 5.
Fiú 100m síkfutás V. Kcs. 1. Vörös Márk 96 PREG 11,5 2.-3. Mátyás Martin 96 GÉP 11,8 Szakonyi Kristóf 96 GÉP 11,8 4. Horváth Krisztián 96 NLG 11,8 5. Kovács Péter 96 AUSZTRIA 12 6.-7. Hedari Dávid 97 BOLYG
SZOLGÁLATI HELYEK ÉS EELŐVÉTELI PÉNZTÁRAK
SZOLGÁLATI HELYEK ÉS EELŐVÉTELI PÉNZTÁRAK A. Szolgálati helyek elérhetőségei 1. Társaság székhelye - cím: 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk utca 16. - levelezési cím: 8901 Zalaegerszeg, Pf. 12. - telefon:
Név: Osztály: Osztályfőnök: Telefonszám: vagy egyéb cím: Farkas József Mihály 4.b Jánoska Tivadar
1955 Farkas József Mihály 4.b Jánoska Tivadar Németh Szaniszló 4.c Dr. Szöllősy nemethstana@gmail.com 1959 Nógrádi László 4.b Dr. Szöllősy nogradilaci940@gmail. com Szakál György 4.b Dr. Szöllősy 20/ 922-0143
Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Vas Megyei Szervezete
Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Vas Megyei Szervezete Célkitűzésünk, hogy a gazdálkodók ne csak a szűken vett növényvédelmi szolgáltatásért keressék a növényorvosokat, hanem a növényvédelem
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2009. (VI.23.) rendelete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2009. (VI.23.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről szóló 42/2004. (VI.24.) ÖKT rendelet módosításáról Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete
NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl
Rábakecöl Község Önkormányzata... önkormányzat megnevezése NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi rõl A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet 6. (1) bekezdése alapján kötelezõ.