R E N D E L E T T A R T A L O M

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "R E N D E L E T T A R T A L O M"

Átírás

1 ISSN Szerkeszti, sokszorosítja és kiadja: Biatorbágy Város Önkormányzata 2051 Biatorbágy, Baross Gábor. utca 2/a Térítési díj nélkül megrendelhető telefonon 06 23/ /242 mellék, vagy a sajto@biatorbagy.hu címen T A R T A L O M Rendelet... 1 Határozatok R E N D E L E T Biatorbágy Város Képviselő-testülete 7/2015. (V. 8.) rendelete A közterületek használatáról és a reklámhordozók elhelyezéséről Biatorbágy Város Képviselő testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 54. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. A rendelet célja, hogy ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések a) meghatározza a közterület rendeltetésszerű és rendeltetésétől eltérő használatának rendjére, a reklámhordozók, reklámok elhelyezésére vonatkozó szabályokat, figyelemmel a helyi adottságokra, a lakossági igényekre, a környezetvédelmi, július műemlékvédelmi, valamint a településrendezési szempontokra; b) megállapítsa a közterület-használati díj mértékét és fizetésének módját. 2. A rendelet hatálya kiterjed Biatorbágy közigazgatási területén található valamennyi közterületre, valamint minden természetes, jogi és jogi személyiség nélküli szervezetre, aki Biatorbágy közigazgatási területén reklámhordozókat helyeznek el. 3. E rendelet alkalmazásában: a) közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Étv.) pontja szerinti fogalom; b) rendeltetéstől eltérő célú közterület-használat: ha a használat az Étv. 54. (4) és (5) bekezdésével ellentétes használat vagy e rendelet 11. -ában rögzítettektől eltérően a közterület vagy annak meghatározott része mások általi rendeltetésszerű igénybevételét az e rendeletben meghatározott módon akadályozza; c) ingatlan: az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI. törvény (továbbiakban: Inytv.)12. és 13. -aiban meghatározott valamennyi önálló ingatlan, amely e rendelet értelmében nem közterület; d) tulajdonos: a közhiteles ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonos, vagy tulajdonosok, amennyiben több tulajdonosa van az ingatlannak a tulajdonosok egyetemlegesen felelősek e rendeletben foglaltak betartásáért, e rendelet alkalmazásánál tulajdonos továbbá az Inytv. 12. b) pontjában meghatározott társasházi öröklakások tekintetében a társasházakról szóló évi CXXXIII. törvény 3. (1) bekezdésében meghatározott közösség valamint az Inytv. 12. c) pontjában meghatározott szövetkezeti lakás, illetőleg nem lakás céljára szolgáló helyiség tekintetében a lakásszövetkezetekről szóló évi CXVL. törvény 2. -a szerinti lakásszövetkezet; e) üzembentartó: a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló évi LXXXIV. törvény pontjában meghatározott üzemben tartó; f) üzemképtelen jármű: az a jármű, amely a közúti forgalomban csak hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt, de a hatósági jelzése hiányzik vagy az engedélye lejárt, érvénytelen. g) megbízott: az a szervezet, aki Biatorbágy Város Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat) képviselőjeként az üzemképtelen járművekre vonatkozó szabályok alkalmazása során eljár. h) reklám: minden olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket, szolgáltatás, ingatlan, vagyoni értékű jog értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul. i) reklámhordozó: a reklám közzététele céljából szabad téren elhelyezett eszköz - tekintet nélkül tartalmára, anyagára, alakjára, méretére-, ideértve az épületen lévő tető- vagy homlokzati reklámot; ablakban, erkélyen elhelyezett; tűzfalra erősített; ingatlanon, kerítésen, támfalon elhelyezett, épületek között vagy út (tér) felett átfeszített; szoborra, hídra, oszlopokra erősített; szerelt, tömör vagy áttört, megvilágított vagy világító; egyedi vagy csoportos, rögzített, álló, mozgó, villogó felirat, tábla, piktogram,márkajelzés, embléma, és az illetékességi területen állandóan vagy időszakosan kiállított, reklámot hordozó jármű. Reklámhordozónak minősül minden, az i) m) pontokban bekezdésekben felsorolt típus.

2 j) cégér, cég- és címtábla: az épület, építmény, helyiség (csoport) rendeltetésére, jellemzésére, tulajdonosára, üzemeltetőjére utaló, azt megjelenítő, a homlokzaton síkban vagy konzolosan elhelyezett, közterületről látható feliratos, rajzos vagy figurális épülettartozék, mely az 2 m 2 -t nem haladja meg. k) óriásplakát: 10 m 2 -nél nagyobb felületű, változó tartalmú hirdetések elhelyezésére alkalmas reklámhordozó építmény. l) transzparens: Hordozható, rendezvényeket reklámozó tábla. m) plakátok és egyéni hirdetések, falragaszok: legfeljebb 1 m 2 nagyságú, papír alapú reklám, hirdetés. n) hirdető berendezés: minden, a (2) - (5) bekezdés fogalmán kívül eső reklámhordozó - anyagától és kivitelétől függetlenül -, amelynek az a célja, hogy a közlekedők figyelmét felhívja valamilyen szolgáltatásra, gyártmányra, termékre, létesítményre. o) önkormányzat érvényes rendezvényterve: Biatorbágy Város Képviselő testülete határozatával elfogadott a tárgyévben megtartandó valamennyi rendezvény. MÁSODIK RÉSZ Ingatlanok, közterületek tisztántartása 4. (1) Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlan, valamint az ingatlan mellett húzódó közterületet képező járda, vízelvezetésre szolgáló árok, áteresz és az úttestig terjedő zöldterület, növényzet tisztántartásáról gondoskodni. (2) A terek, sétányok, nyilvános kertek (parkok) és a közvetlenül mellettük húzódó járdák, árkok, folyók és a hozzá tartozó utak tisztántartásáról az önkormányzat a Polgármesteri Hivatal útján gondoskodik. (3) Az ingatlan tulajdonosának kötelessége: a) az ingatlan előtti járdaszakasz, járda hiányában 1 m széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van az úttestig terjedő teljes terület tisztítása, a fű rendszeres lekaszálása, az árkok folyamatos rendben tartása és szükség esetén az esetleges mélyépítése. b) a járdaszakasz melletti árkok és műtárgyak tisztítása, karbantartása. c) a csapadékvíz zavartalan lefolyásának biztosítása. d) az ingatlan melletti közterületen telepített növényzet (élő sövény, virág, stb.) gondozása. (4) A saroktelken lévő ingatlan tulajdonosa a telek melletti járdaszakaszokat és vízelvezető árkokat is köteles tisztán tartani, karbantartani. (5) A tulajdonos az ingatlan előtti járdaszakaszt hetente legalább egy alkalommal, illetve az időjárásnak megfelelően szükség szerint köteles letakarítani, síkosság megszüntetéséről gondoskodni. (6) A járdák sózása tilos. (7) A közterület vegyszeres gyomirtása tilos. (8) Közterületre szennyvizet kivezetni, kiönteni tilos. (9) A 4. -ban felsorolt kötelezettségek alól, kérelemre, mentesül az a magánszemély, aki az ott felsorolt feladatokat szociális vagy egészségügyi okok miatt nem tudja ellátni. Ez esetben az önkormányzat látja el ezeket a feladatokat a tulajdonos helyett. 5. (1) Az üzlethelyiségek és elárusítóhelyek előtti járdákat, közterületeket a helyiség használója köteles tisztán tartani július (2) Az utcai árusok kötelesek a részükre kijelölt helyet és annak közvetlen környékét tisztán tartani, az árusításból keletkezett hulladékot összegyűjteni és annak elszállításáról gondoskodni. (3) Az ingatlan előtti járdát a tulajdonos naponta reggel 8 óráig köteles a hótól megtisztítani, és azt járhatóvá, sikosságmentessé tenni. A sikosságmentesítést és hómentesítést szükség szerint naponta többször is el kell végezni. (4) A havat úgy kell felhalmozni, hogy a gyalogos és közúti forgalom biztonsága és zavartalansága biztosított legyen. 6.. Az önkormányzat tulajdonában, kezelésében lévő utak járhatóvá tételéről, a ban meghatározott útszakaszok, területek kivételével, az önkormányzat Polgármesteri Hivatala gondoskodik. Közterületek, zöldterületek védelme 7. (1) Belterületi közterületet elfoglalni, illetve azt a rendeltetéstől eltérő módon használni csak hozzájárulás alapján lehet. (2) A közigazgatási területen bárminemű burkolt úttestet, járdát felbontani csak hozzájárulás alapján lehet. (3) Közterületen építési, bontási és egyéb törmeléket csak a ban szabályozottak szerint lehet tárolni. (4) Építési, bontási, tatarozási és közműépítéssel kapcsolatos munkálatot úgy kell végezni, hogy a szennyeződés a közterületre ne jusson, illetve a csapadékvíz elvezetése biztosított legyen. (5) Mindennemű szállítmány fel- vagy lerakásánál, illetve szállításánál ügyelni kell arra, hogy a közterület ne szennyeződjön. Szennyeződés esetén a szállító köteles azt azonnal megtisztítani. Amennyiben a szállító ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, úgy azt a rakodás helyén az köteles elvégezni, akinek részére, illetve érdekében a szállítás történt. A szállítmányozási és építőipari, valamint építőanyag-kereskedelmi vállalkozások árufogadása, ki-és berakodása, értékesítése közterületről nem történhet. A rakodási tevékenységet telephelyen belül kell elvégezni. (6) Közterület igénybevétele esetén a fákat, valamint a létesítményeket védőburkolattal kell körülvenni. Rongálódás esetén a kárt annak okozója köteles megtéríteni. (7) Közterületen lévő berendezési és felszerelési tárgyak megrongálása, illetőleg beszennyezése tilos. (8) Közterületen járművek mosása tilos. (9) A közigazgatási területen ültetett fák, dísznövények és egyéb növények rongálása, leszakítása tilos. (10) Fák gallyazása, csonkítása és kivágása csak a jegyző engedélyével végezhető. Amennyiben az önkormányzat Polgármesteri Hivatalához beteg, elpusztult, vagy életveszélyes, közterületen lévő belterületi fákra vonatkozó bejelentés érkezik, és az önkormányzat kertészének véleménye szerint a fa állapota azt indokolja, élet- és vagyonvédelmi okokból a fa gallyazásáról, vagy kivágásáról és eltávolításáról az önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Városgondnoksága (továbbiakban: Városgondnokság) haladéktalanul gondoskodik. Amennyiben a fa gallyazása vagy kivágása bármilyen föld feletti vagy föld alatti vezetéket veszélyeztet, illetve a fa galylyazása vagy kivágása a vezetékek biztonsági övezetén belül végezhető csak el, a Városgondnokság megfelelő felszereléssel rendelkező személyeket von be e feladatának ellátáshoz, ebben az esetben a bevonandó személyek szerzik be a galylyazáshoz esetlegesen szükséges engedélyeket. A veszély elhárítása érdekében elvégzett gallyazásról, fakivágásról, vagy faeltávolításról a Városgondnokság haladéktalanul értesíti a jegyzőt. (11) A tömegközlekedési célokat szolgáló buszmegállókat a szolgáltató csak a le-és felszállás idejére, tevékenységével

3 összhangban veheti igénybe, járaton kívüli időszakokban azokat parkolási célra használni nem lehet. 8. (1) Fákon, közterületen álló építményeken, épületek falán, kerítésen rendeltetésszerűen hirdetésre szolgáló berendezések kivételével hirdetni, falragaszt vagy reklámot elhelyezni tilos. (2) Hirdetésre szolgáló berendezések elhelyezésének engedélyezése a Polgármesteri Hivatal feladata. Bárminemű magán-, illetve közérdekű hirdetést kizárólag ezen berendezéseken lehet elhelyezni. (3) Hirdetés csak esztétikailag és tartalmilag megfelelő formában kerülhet kihelyezésre. 9. (1) Vásárok, kiállítások, bemutatók, előadások céljára parkterületet igénybe venni csak engedéllyel szabad. A kijelölt területet a használat után az igénybe vevő köteles az eredeti állapotnak megfelelően helyreállítani, vagy ha az nem lehetséges, az okozott kárt megtéríteni. (2) Az ideiglenes használat alatt az igénybe vevő fát nem vághat ki, az igénybe vett területen köteles gondoskodni a növényzet megóvásáról és szakszerű kezeléséről, a meglévő műszaki berendezéseket még részlegesen sem szűntetheti meg, illetve alakíthatja át. 10. A Polgármesteri Hivatal a kötelezett költségére elvégzi, illetve elvégezteti, azt a közterületek, zöldterületek védelmével kapcsolatos kivéve a fák gallyazására vonatkozó - kötelezettséget, melynek a kötelezett felszólítás ellenére sem tett eleget. A közterület rendeltetésszerű használata 11. A közterületet, azok építményeit, berendezéseit és felszereléseit rendeltetésüknek megfelelően állaguk sérelme nélkül és a hatályos jogszabályok betartásával mindenki ingyenesen használhatja. A közterület-használati hozzájárulás 12. (1) A közterület rendeltetéstől eltérő használatához közterület-használati hozzájárulást szükséges beszerezni. (2) A közterület rendeltetéstől eltérő használatát, az önkormányzat Polgármesteri Hivatalához a tervezett használatot megelőző 30 nappal korábban kell bejelenteni. 13. (1) Közterület-használati hozzájárulást kell beszerezni: 1. a közterület tartós megváltozását, beépítését eredményező olyan helyhez kötött műszaki alkotás elhelyezéséhez, amely létesítése építéshatósági engedély köteles tevékenység, 2. közterületen történő kereskedelmi tevékenységre vagy szolgáltató tevékenységre (szolgáltató fülke, pavilon, épület elhelyezése, üzlet létesítése), valamint turisztikai, kereskedelmi, vendéglátó-ipari hasznosításhoz (vendéglátó létesítményhez kapcsolódó terasz), működési tevékenységhez; 3. közlekedési szolgáltatással kapcsolatos megállóhelyek, megállóhelyeken létesített fülke és várakozóhelyiség létesítéséhez; 4. utcai árusító és egyéb automaták, valamint távbeszélő fülke felállításához; 5. az Étv.-ben maghatározottak kivételével a közhasználatra még át nem adott és birtokba nem vett terület hasznosításához; 6. az önkormányzat által történő elhelyezést kivéve utcabútor, figyelmeztető és tájékoztató tábla elhelyezéséhez; 7. ünnephez kapcsolódó kiállítás és vásár céljára az ünnep napját megelőző legfeljebb 20 napban, továbbá sport és kulturális rendezvények, valamint az ezekhez kapcsolódó ideiglenes parkolók létesítéséhez; 8. reklámhordozó elhelyezésére; 9. mozgó vagy alkalmi árusítóhely létesítéséhez, nyílt szerkezetű elárusítópultra, portrérajzoláshoz; 10. üzemképtelen jármű közterületen történő tárolására legfeljebb 30 napra; 11. lakókocsi és utánfutó tárolására; 12. közüzemi üzemzavar elhárításához, a közút (járda) építésével, javításával, fenntartásával kapcsolatban a közút (járda) területének elfoglalásához a munkaterületen belül, továbbá az úttartozékok és a közúti közlekedés irányítását szolgáló berendezések elhelyezéséhez, ha annak időtartama előreláthatólag a 72 órát meghaladja; 13. építési munkával kapcsolatos létesítmények (építési állványzat, munkaterület körülhatárolása, irodakonténer, konténer és annak tartozékai) elhelyezéséhez; törmelék porvédő hálóval letakart konténerben történő elhelyezéséhez, tárolásához, illetve ömlesztett építőanyag porvédő hálóval letakart konténerben illetve kalodában történő tárolásához, ha a tárolás időtartama előreláthatólag meghaladja a 72 órát; 14. tűzijáték rendezéséhez, hőlégballon felbocsátásához, ha arra közterületet vesznek igénybe; 15. betonpumpa vagy daru, illetve 5 tonna feletti bármely gép, berendezés, felszerelés, anyag vagy egyéb tárgy elhelyezésére. 14. Ha az igénybevétel eléri, de nem haladja meg a 72 órát, nem kell közterület-használati hozzájárulást beszerezni az előre nem tervezhető tevékenységekre, ha azok elvégzését közvetlen balesetveszély elhárítása vagy fontos közérdek indokolja. 15. Nem adható közterület-használati hozzájárulás: 1. zajos, bűzös, tűz-és robbanásveszélyes tevékenység gyakorlására, szeszes-ital (kimért és palackozott) forgalmazására, 2. közlekedés biztonságát veszélyeztető berendezések és anyagok elhelyezésére, 3. város- és utcaképbe nem illeszkedő berendezések létesítésére, 4. sátorgarázs létesítésére, 5. elárusítóhelyek, üzletek környékén áru- és göngyöleg tárolására, 6. haszonjármű tárolására, 7. olyan tevékenység folytatására, amely jogszabályi tilalomba ütközik (pl. üzletek működéséről szóló jogszabály, jövedéki törvény, stb.), 8. szeszesital árusítására az eseti rendezvények kivételével, 9. göngyöleg elhelyezésére, árukirakodásra, 10. tömegközlekedési járművek megállóiban folytatandó tevékenységre, ha az nem az utasforgalom érdekét szolgálja, 11. egy éven belül annak a kérelmezőnek, akinek az előzőleg megadott közterület használati hozzájárulását jogellenes használat vagy díjfizetési hátralék miatt a közterület használati szerződés felmondásával visszavonták vagy a szerződést a fenti okok miatt nem hosszabbították meg, 12. a lakosság nyugalmát zavaró vagy a közerkölcsöt sértő tevékenység végzésére, 13. teher- és áruszállításra szolgáló gépjármű, mezőgazdasági vontató, vontató munkagép, pótkocsi, 12 főnél nagyobb befogadóképességű autóbusz közterületen való tárolására, kivéve a táblával kijelölt közterületeket, július 3

4 14. üzemképtelen jármű közterületen való tárolására 30 napon túl, 15. üzemképtelen jármű főútvonalon történő tárolására, kg vagy azt meghaladó össztömegű üzemképtelen gépjármű tárolására, 17. parkolóhely kizárólagos használatára, 18. törmelék elhelyezéséhez, tárolásához, illetve ömlesztett építőanyag tárolásához, ha azok nem konténerben kerülnek elhelyezésre; Az üzemképtelen járművekre vonatkozó szabályok 16. (1) Az üzembentartó az üzemképtelenné vált járművet saját költségén köteles haladéktalanul eltávolítani a közterületről, amennyiben ez nem lehetséges legfeljebb 30 napos időtartamra a közterület-használat engedélyezhető. (2) Az üzembentartó köteles a közterület-használati hozzájárulás kiadásáról szóló igazolást a járművön jól látható és olvasható helyen (szélvédő üveg mögött) kifüggeszteni. Az igazolásnak tartalmaznia kell az üzemképtelen jármű üzembentartójának a nevét, ha az üzembentartó és a tulajdonos személye nem ugyanaz, mindkettőjük nevét, és a közterület-használati hozzájárulást tartalmazó határozatszámot és az érvényesség idejét. (3) A Polgármesteri Hivatal vagy a rendőrhatóság az e rendelet megszegésével tárolt üzemképtelen járműveket elszállíttathatja a saját illetve a megbízott telephelyére. (4) A hatósági elszállításnál a jármű műszaki állapotát a szállító szükség esetén szakértő bevonásával állapítja meg és arról jegyzőkönyvet vesz fel. A jegyzőkönyvben fel kell sorolni a járműben talált tárgyakat is. (5) A hatóságilag elszállított üzemképtelen járműveket a megbízott a gépjármű üzembentartójának, amennyiben az üzembentartó és a tulajdonos személye nem ugyanaz, a tulajdonos költségére és veszélyére tárolja a Polgári Törvénykönyv felelős őrzésre vonatkozó szabályai szerint. (6) Az elszállítással kapcsolatos költségek és a tárolás költségei a tulajdonost terhelik. (7) Az üzemképtelen járművet a tárolótelepre történő beszállítását követően minden esetben haladéktalanul jegyzőkönyv felvétele mellett lehetőleg roncsolásmentesen, - fel kell nyitni, és a járműben talált ingóságokat ugyancsak jegyzőkönyv felvételével a megbízott köteles őrzésre átvenni. (8) Amennyiben a tulajdonos kiléte megállapítható, megbízott a beszállítás napjától számított 15 napon belül köteles a tulajdonost a jármű 30 napon belüli elszállítására írásban felszólítani. Ismeretlen tulajdonos esetén a felszólítást az önkormányzat hirdetőtábláján közzé kell tenni. (9) A (8) bekezdésben meghatározott felszólítás kézbesítésének illetőleg közlésének időpontjától számított 30 nap elteltével ki nem váltott üzemképtelen járműveket a megbízott értékesítheti. 17. (1) Az üzemképtelen járművek és az azokban talált dolgok értékesítésére a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény felelős őrzésre vonatkozó szabályait megfelelően alkalmazni kell. (2) Az értékesítés során befolyt összeget a megbízott az összes felmerült költség levonása után öt évig kezeli. (3) A tulajdonos a polgári jogi elévülési időn belül az értékesítés során befolyt a költségekkel csökkentett összegre jogosult igényét érvényesíteni, amennyiben tulajdonjogát hitelt érdemlően igazolja. (4) A megbízott jogosult a tulajdonossal szemben érvényesíteni az értékesítés során felmerült és a befolyt összegből nem fedezett költségét. (5) Figyelemmel e rendelkezéseire, amennyiben a járművel kapcsolatos költségek a jármű értékét elérik vagy meghaladják, úgy az közvetlenül érvényesíthető. 18. Amennyiben a tulajdonos és az üzembentartó személye nem ugyanaz, a alkalmazása során tulajdonos a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett tulajdonos. Eljárási szabályok 19. A közterület-használati hozzájárulás elbírásáról, a használat időtartamáról és feltételeiről a polgármester dönt. 20. (1) A közterület-használati kérelemnek tartalmaznia kell: a) a kérelmező azonosításra alkalmas adatait; b) a használni kívánt közterület megjelölését, nagyságát m 2 - ben és helyszínrajzát; c) a közterület-használat célját (ott folytatandó tevékenység célját); d) a közterület-használat időtartamát; e) építmény esetében a műszaki dokumentációt, látványtervet; f) reklámhordozó esetében a reklámfelület méretét, darabszámát, látványtervét, a felirat szövegét; g) a kérelemben megjelölt tevékenység folytatásához a más jogszabályokban előírt már meglévő szakhatósági hozzájárulásokat. (2) A közterület-használati hozzájárulás iránti kérelmet a Polgármesteri Hivatalban kell beadni. A kérelem nyomtatványát az Hiba! A hivatkozási forrás nem található. tartalmazza. 21. A közterület-használati hozzájárulás a kérelmezőt nem mentesíti az egyéb - jogszabályokban meghatározott - engedélyek beszerzése alól. 22. (1) Az hozzájárulás módosítását illetve meghosszabbítását az hozzájárulás lejárata előtt legkésőbb 30 nappal lehet kérelmezni. Az hozzájárulás módosítására illetve meghoszszabbítására a hozzájárulás kiadására irányadó szabályokat megfelelően alkalmazni kell. (2) Az (1) bekezdés szerinti elbírálás során vizsgálni kell, hogy a hozzájárulás megadásának feltételei változatlanul fennállnak-e. A közterület-használati díj 23. (1) A közterület rendeltetéstől eltérő használatáért a használó a Hiba! A hivatkozási forrás nem található. szerint díjat köteles fizetni. (2) A közterület-használat tárgy évre meghatározott díját előre, a közterületi hozzájárulásban megadott határidőn belül kell megfizetni. Az éves díj kérelemre részletekben is megfizethető. Részletfizetés esetén, ha a használó a közterülethasználati díj bármely részletét a megadott határidőn belül nem fizeti meg, a közterület-használati hozzájárulást a polgármester visszavonja. (3) A közterületet használó a díjat a hozzájárulásban meghatározott időtartamra köteles megfizetni tekintet nélkül a közterület tényleges igénybevételére. (4) A létesítményekkel elfoglalt közterület nagyságának meghatározásánál a létesítmény alapterületét és a használathoz szükséges csatlakozó terület mértékét kell figyelembe venni. (5) Reklámhordozók esetében a ténylegesen használt reklámfelület után kell díjat fizetni július

5 (6) A díj megfizetésének tényét a Polgármesteri Hivatalban legkésőbb a használat megkezdését megelőző 3 napon belül igazolni kell, ennek elmaradása esetén a közterület-használati hozzájárulást a polgármester visszavonja. (7) A közterület használatának befejezése után az eredeti állapotot helyre kell állítani. Amennyiben a használó ennek a kötelezettségének határidőre nem tesz eleget, a Polgármesteri Hivatal az eredeti állapotot helyreállíttatja, és annak költségei a használót terhelik. A jogellenes közterület használat következményei 24. (1) Annak, aki a közterületet a) hozzájárulás nélkül használja, a jogellenes használat megkezdésének időpontjától a mindenkori díjtétel tízszeresét kell megfizetnie a jogellenes használat megszüntetéséig; b) a hozzájárulásban meghatározottaktól eltérően használja, a hozzájárulástól eltérő használat megkezdésének időpontjától a mindenkori díjtétel tízszeresét kell megfizetnie a jogellenes használat megszüntetéséig. (2) Aki az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül a közterületet, azok építményeit, berendezéseit, és felszereléseit nem rendeltetésüknek megfelelően használja, 500 Ft / m 2 / nap díjat köteles fizetni a jogellenes használat megkezdésétől a jogellenes használat megszüntetéséig. (3) Az (1) és a (2) bekezdésben meghatározottak esetén a polgármester felszólítja a használót, hogy a felszólítás kézhezvételétől számított 30 napon belül az eredeti állapotot állítsa helyre és annak költségeit is fizesse meg. (4) Ha a használó a felszólítás szerint, a (3) bekezdésben meghatározott határidőben helyreállítja az eredeti állapotot, a polgármester a (2) bekezdésben meghatározott díj mértékét mérsékelheti, de annak teljes elengedéséről nem dönthet. (5) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott díjak mértékétől a polgármester eltérhet, de azok teljes elengedéséről nem dönthet. (6) Aki a 12. (2) bekezdésben meghatározott bejelentési kötelezettségét elmulasztja, az adott tevékenységre az e rendeletben meghatározott díjat köteles megfizetni. Letéti díj 25. (1) A közterület használatáért a használó a közterülethasználati díj mellett letéti díjat köteles fizetni, ha a közterülethasználat után helyreállítási kötelezettsége van különös tekintettel a 13. (1) bekezdés 2., 5., 7., 8., 12., 14. és 15. pontok vonatkozásában. (2) A letéti díj összege: 1 10 m ,- Ft/m2 10 m 2 felett 50 m 2 -ig ,- Ft/m2 + minden 10 m 2 feletti terület Ft/ m 2 50 m 2 felett ,- Ft/m2 + minden 50 m 2 feletti terület 500 Ft/ m 2 (3) Amennyiben az igénybevevő a közterületet határidőre az eredeti állapotába helyreállítja, a letéti díj részére visszajár, ha ezt elmulasztja, a letéti díj összege a helyreállítási költségbe beszámításra kerül. (4) A letéti díj befizetésének tényét a Polgármesteri Hivatalban legkésőbb a szerződés megkötésével egyidejűleg igazolni kell. Mentesség a közterület-használati díj fizetése alól 26. (1) Díjmentes a közterület-használat, ha a közterület használati hozzájárulást a) jótékonysági rendezvényre, b) az önkormányzat saját intézményeinek rendezvényére, c) önkormányzati beruházásra, d) egyházi rendezvényre, e) kisebbségi önkormányzatok kulturális rendezvényeire, f) a helyi társadalmi szervezetek nem üzleti célú, kulturális vagy sport rendezvényeire, g) a helyi mezőgazdasági őstermelők kérik. (2) Az (1) bekezdésben felsoroltakon felül alábbi feltételek együttes teljesülése esetén díjmentes a közterület használat a mikró- és kisvállalkozások és az egyéni vállalkozók (továbbiakban: vállalkozó) egy darab 1m2 méretű reklámhordozójára, ha a reklámhordozó 1m2-nél nagyobb méretű, a mentesség ebben az esetben is 1m2-ig jár: a) a vállalkozás biatorbágyi székhellyel rendelkezik, b) a vállalkozás a tevékenységét iparszerűen Biatorbágyon, vagy Biatorbágyon is végzi, c) a reklámhordozó a vállalkozás székhelyén vagy az iparszerűen végzett tevékenység helyszínén van kihelyezve. (3) A polgármester egyedi elbírálás alapján díjmentességet adhat a nem helyi társadalmi szervezet nem üzleti célú, társadalmilag hasznos, közösségi célú, kulturális vagy sport rendezvényeire. HARMADIK RÉSZ Reklámhordozók elhelyezésének szabályai 27. A reklámhordozók elhelyezésének szabályaira a rendelet első és második részében foglaltakat is megfelelően alkalmazni kell. 28. (1) Nem helyezhető el reklámhordozó közterületen a) ha az az útpálya űrszelvényébe nyúlna, b) a közút berendezési sávjában, ha az gondozott, parkjellegű zöldterület, valamint c) a közúti közlekedésről szóló évi I. törvény valamint a reklámtáblák, reklámhordozók és egyéb reklám célú berendezések közutak melletti elhelyezésének részletes szabályairól szóló 224/2011.(X.21.) Korm. rendelet rendelkezései szerint. (2) Nem helyezhető el cégér, cég- és címtábla kivételével reklámhordozó a) védett értéken, b) a védett épület, épületegyüttes előtti közterületi szakaszon, c) védett területen, d) közforgalomnak megnyitott magánúton, e) közparkok és védett kopárok területén, f) erdőterületen. (3) Lombhullató és örökzöld fán reklámhordozó nem helyezhető el. (4) Kizárólag gazdasági terület-felhasználású övezet területén szabad elhelyezni: a) hirdető berendezést kerítésen, támfalon, kéményen, vagy szellőztető berendezés kéményszerű kivezetésén, legfeljebb a műtárggyal azonos méretben (burkolatszerűen kialakítva), b) óriásplakátot, c) ingatlanonként egy darab totemoszlopot, legfeljebb 20 m magasságig július 5

6 (5) Gazdasági terület-felhasználású övezeten kívüli egyéb övezetű területen kerítésen, támfalon kizárólag cégér, cég- és címtábla helyezhető el. (6) A természeti értékek helyi védelméről és az építészeti értékek helyi védelméről szóló rendelet hatálya alá tartozó védett értéken és környezetében, védett területen, valamint műemléképületen és környezetében, műemléki környezetben cégér, cég- és címtábla elhelyezésére a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás valamint a településképi kötelezés szabályaira vonatkozó rendeletben foglaltak is irányadók. (7) Plakát, egyéni hirdetés, falragasz csak a kijelölt helyeken, az önkormányzat által e célra létesített hirdetőtáblákon, hirdetőoszlopokon helyezhető el. (8) Transzparens elhelyezésére csak kulturális vagy sportesemények, ünnepek, illetve új létesítmények (kereskedelmi, kulturális) megnyitásának akciószerű reklámozása céljából adható hozzájárulás, legfeljebb 30 nap időtartamra. (9) A (2) bekezdés a) b) és c) és a (4) bekezdés a) pontban foglalt korlátozások alól mentességet élveznek az önkormányzat érvényes rendezvénytervében szereplő rendezvények tekintetében, a rendezvények szervezésében részt vevő önkormányzati intézmények épületei. 29. (1) Reklámhordozó úgy helyezhető el, hogy az szervesen illeszkedjen a meglévő és tervezett épület(ek) vízszintes és függőleges homlokzati tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához és együttesen összhangban legyen az épület építészeti részletképzésével, kialakításával, színezésével. (2) Kerítésen, támfalakon csak azok tagozásával összhangban, egységes elrendezésű, méretű reklámhordozókat szabad elhelyezni. (3) Világító felületű reklámhordozó csak cégér cég- és címtábla, vagy buszváróval szerkezetileg egy egységet képező hirdető berendezés lehet. (4) Az épületek homlokzatain elhelyezett hirdető berendezés nagysága nem haladhatja meg az érintett homlokzati felület 10%-át. (5) Óriásplakát a 28. (4) bekezdésben foglalt területen túlmenően egyéb területeken is elhelyezhető az építés ideje alatt, az építkezést körülhatároló kerítésen. 30. (1) A reklámhordozók és környezetük karbantartásáról a reklámhordozók tulajdonosai kötelesek folyamatosan gondoskodni. Az elhanyagolt, tönkrement reklámhordozó tulajdonosát a jegyző felszólítja a helyreállításra. Ha a tulajdonos a felszólításnak nem tesz eleget, a reklámhordozót a Polgármesteri Hivatal a közterületről a tulajdonos értesítése mellett, annak költségére eltávolítja, illetve a nem közterületen található reklámhordozó eltávolítására az ingatlan tulajdonosát kötelezi. (2) A jogszabályokban meghatározottaknak nem megfelelő reklámhordozót tulajdonosának felszólítását követően a jegyző a közterületről kártérítési és kártalanítási igény kizárásával a tulajdonos költségére eltávolítja. (3) A nem közterületnek minősülő ingatlanokon elhelyezett, a ban foglalt szabályoknak nem megfelelő reklámhordozók tulajdonosait a jegyző kötelezi a reklámhordozó szabályossá tételére, illetve elbontására. (4) E rendelet előírásainak nem megfelelő reklámhordozót, amennyiben tulajdonosa ismeretlen, vagy nem érhető el helyétől függetlenül a Polgármesteri Hivatal kártalanítási és kártérítési igény kizárásával - eltávolítja és azt 30 napig a felelős őrzés szabályai szerint őrzi. Ismeretlen tulajdonos esetén a reklámhordozó eltávolítására szóló felszólítást, valamint a felelős őrzés tényét az önkormányzat hirdetőtábláján július közzé kell tenni. A felszólítás kézbesítésének illetőleg közlésének időpontjától számított 30 nap elteltével ki nem váltott reklámhordozót a 17. megfelelő alkalmazásával értékesítheti. (5) A cégért, cég-és címtáblát a tevékenység szüneteltetése alatt vagy annak megszűnését követően haladéktalanul el kell távolítani a tulajdonosnak. NEGYEDIK RÉSZ Hatálybalépés 31. (1) E rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépéséig Biatorbágy Város közigazgatási területén kihelyezett reklámhordozó tulajdonosa köteles az önkormányzatnál az adott reklámhordozót regisztráltatni, ennek elmulasztása esetén köteles azt e rendelet hatálybalépésekor eltávolítani. (3) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a közterületek használatáról szóló Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testület 9/2007. (05.03.) Ör. sz. rendelete valamint a reklámok elhelyezésének szabályairól szóló Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testület 10/2007- (05.03.) Ör. sz. rendelete. Tarjáni István polgármester dr. Kovács András jegyző 8/2015. (V. 8.) számú önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete módosításáról az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 35. -ban kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a Magyarország évi költségvetéséről szóló évi C. törvényre, Biatorbágy Város Képviselő-testülete évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II.27.) Ör. rendeletét (a továbbiakban: Rendelet) az alábbiak szerint módosítja: 1. A Rendelet mellékletét képező I/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/1. számú melléklet 2. A Rendelet mellékletét képező I/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/6. számú melléklet 3. A Rendelet mellékletét képező I/9. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/9. számú melléklet 4. A Rendelet mellékletét képező I/11. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/11. számú melléklet 5. A Rendelet mellékletét képező I/13. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/13. számú melléklet 6. A Rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet 6. A Rendelet mellékletét képező II/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/6. számú melléklet 7. A Rendelet mellékletét képező II/7. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/7. számú melléklet 8. A Rendelet mellékletét képező II/10. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/10. számú melléklet 9. A Rendelet mellékletét képező II/11. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/11. számú melléklet

7 10. A Rendelet mellékletét képező II/12. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/12. számú melléklet 11. A Rendelet mellékletét képező III/8. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező III/8. számú melléklet 12. Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Tarjáni István polgármester dr. Kovács András jegyző Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő- testületének 9/2015.(V.28.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata évi költségvetésének végrehajtásáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV törvény 89. -ában foglalt kötelezettsége alapján a évi költségvetési gazdálkodásról szóló zárszámadásról az alábbi rendeletet alkotja: 1. (1) Biatorbágy Város Képviselő-testülete a évi költségvetéséről szóló 5/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete végrehajtásának a.) bevételi főösszegét ,- eft-ban, azaz négymilliárd nyolcszázhatvannégymillió tizenhat forintban, b.) kiadási főösszegét ,- eft ban, azaz négymilliárd egyszázkilencezer kettőszázhatvanegy forintban, jóváhagyja. (2) A bevételi és kiadási előirányzatokat, azok teljesülését a rendelet mellékletei tartalmazzák. 2. Jelen rendelet mellékleteinek módosított előirányzat adatai Biatorbágy Város Képviselő-testülete évi költségvetéséről szóló 5/2014. (II.28.) önkormányzati rendelet mellékleteiben foglalt adatok helyébe lépnek. 3. Biatorbágy Város Képviselő-testülete évi költségvetési maradványát ,- eft-ban, azaz hétszázötvennégymillió kilencszáznyolcvannégyezer forintban jóváhagyja. 4. Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a Biatorbágy Város Képviselő-testülete évi költségvetéséről szóló 5/2014.(II.28.) önkormányzati rendelete. Tarjáni István polgármester dr. Kovács András jegyző 10/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény 45. (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, testülete a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény 44/C. (2) bekezdés és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 11. és 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A rendelet célja és hatálya 1. (1) A köztisztasággal és településtisztasággal kapcsolatos önkormányzati feladatok ellátása keretében Biatorbágy Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz (a továbbiakban: szennyvíz) begyűjtésére, szállítására és ártalommentes elhelyezésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatás útján gondoskodik. (2) A rendelet célja Biatorbágy város termőtalajának és a kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi terület védelme. A kötelező közszolgáltatásra vonatkozó rendelkezések célja a közszolgáltatás folyamatos és biztonságos ellátása, a tevékenység ellenőrizhetősége. (3) A rendelet területi hatálya kiterjed Biatorbágy város bel-és külterületén található ingatlanokon keletkezett szennyvíz begyűjtésére, elszállítására, valamint ártalommente elhelyezésére. (4) A rendelet személyi hatálya kiterjed a (3) bekezdésben meghatározott területen lévő ingatlanok valamennyi tulajdonosára vagy használójára illetve azok közösségére (a továbbiakban együtt: tulajdonos) a szennyvizet kibocsátó, üzemelő közüzemi szennyvíz csatornára rá nem köthető beépített ingatlan tulajdonosára az ingatlant egyéb jogcímen használóra (beépítetlen telek esetén a tulajdonos nem minősül kibocsátónak) közüzemi szennyvíz csatornával ellátott területen (utcában) lévő, de rákötési kötelezettségének még eleget nem tett ingatlan tulajdonosára (5) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz alábbi fajtájára: a közcsatornába be nem kötött ingatlanok egyedi vízzáró szennyvíztároló létesítményeiben történő gyűjtésére és a kötelező közszolgáltatásra (elszállításra és ellenőrzött végleges elhelyezésére, befogadásra, ártalmatlanításra) (6) A rendelet hatálya nem terjed ki: a) mezőgazdasági és ipari szennyvízre, b) háztartási és települési szilárd hulladékra, c) egyéb jogszabályok alapján az emberre és a környezetre veszélyes hulladékok, szennyvizek, szennyvíziszapok gyűjtésére, kezelésére, szállítására és ártalmatlanítására. 2. Általános rendelkezések 2. (1) A szennyvíz begyűjtésére, szállítására és ártalommentes elhelyezésére vonatkozó közszolgáltatást (a továbbiakban: közszolgáltatás) Önkormányzat a Város közigazgatási területén, kijelölt közszolgáltató igénybevételével szervezi és tartja fenn. (2) A közszolgáltatás nyújtására kijelölt közszolgáltató a rendelet hatályba lépésétől számított egyéves határozott időtartamra a Fővárosi Vízművek Zrt. (1134 Budapest, Váci út ) (a továbbiakban: közszolgáltató). 3. A közszolgáltatás ellátásának rendje 3. (1) A közszolgáltató a közszolgáltatást az ingatlantulajdonosok felé folyamatos rendelkezésre állással, napközben, az ingatlantulajdonos bejelentésétől számított 3 órán belül teljesíti. (2) A közszolgáltató a közszolgáltatást csak jogszabályban meghatározott esetekben szüneteltetheti vagy korlátozhatja július 7

8 4. (1) A közszolgáltatás teljesíthetőségének alapvető feltétele, hogy a tevékenység balesetmentesen, biztonságosan és a jogszabályoknak megfelelően elvégezhető legyen. (2) A közszolgáltató csak az alapfelszereltséget igénylő, legalább 3/4 részben megtelt, szennyvízgyűjtő berendezést köteles kiüríteni a rendelet mellékletében meghatározott közszolgáltatási díjért. (3) A megrendelés beérkezését követően közszolgáltató jogosult a távolság, valamint az ingatlan természetbeni elhelyezkedésének ellenőrzésére abból a célból, hogy felmérje a megrendelés teljesíthetőségét. (4) Amennyiben az ingatlan közút vagy magánút melletti telekhatára, vagy kerítése és a szennyvízgyűjtő berendezés távolsága meghaladja a 40 métert, közszolgáltató jogosult megvizsgálni, hogy a megrendelés teljesítéséhez milyen pótfelszerelések, például további csőcsatlakozások, vagy szivatytyú közbeépítések szükségesek. A pótfelszerelések beépítése esetén közszolgáltató jogosult a rendelet mellékletében meghatározott közszolgáltatási díj 20 %-ával növelt összegének alkalmazására. (5) A közszolgáltató a közszolgáltatás ellátását nem tagadhatja meg, kivéve a) ha a szennyvíz veszélyes hulladéknak minősül, b) ha a szennyvíz ismeretlen eredetű, annak veszélytelenségének megállapításáig, c) ha a szennyvíz állaga olyan, amelyet a szállítójármű szivattyúja maximális terhelés mellett sem képes átszívni a szállítójármű tartályába, d) a 4. (1), (2) és (4) bekezdéseiben foglalt esetekben, ha a közszolgáltatás teljesíthetőségének feltételei nem állnak fenn. 4. Szennyvíz elhelyezése 5. (1) A tulajdonos köteles gondoskodni az ingatlanán keletkező szennyvíz szakszerű elhelyezéséről az alábbiak szerint: (2) Ahol a szennyvíz közcsatornán történő elvezetésének lehetősége biztosított, azt a közcsatornába kell bevezetni. (3) Ahol a szennyvíz közcsatornán történő elvezetésének lehetősége nem biztosított, a keletkező szennyvíz jogszabályi előírásoknak megfelelő tárolását, rendszeres elszállíttatását kell biztosítani. (4) Azok a gazdálkodó szervezetek, amelyeknek fogyasztói, illetve gazdasági tevékenysége során szennyvíz keletkezik, a kötelező közszolgáltatás keretében szervezett hulladékbegyűjtést nem kötelesek igénybe venni, feltéve, hogy a gazdálkodó szervezet a hulladék hasznosítására vagy ártalmatlanítására vonatkozó kötelezettségét a) a jogszabályokban meghatározott feltételekkel, megfelelő hasznosító vagy ártalmatlanító eljárás, berendezés, létesítmény alkalmazásával saját maga teljesíti, vagy b) az erre feljogosított és engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek történő átadással, a kezelés költségeinek megfizetésével teljesíti. 6. (1) A szennyvíz ideiglenes tárolására szolgáló létesítmény kiürítését, a folyékony hulladék összegyűjtését, szállítását és ártalommentes elhelyezését az Önkormányzat kötelező helyi közszolgáltatás útján látja el (továbbiakban: szolgáltatás) (2) A 1. hatálya alá tartozó ingatlan valamennyi tulajdonosa a keletkező szennyvíz gyűjtéséről, tárolásáról, elhelyezéséről az e rendeletben meghatározott módon, a szolgáltatás igénybevétele útján köteles gondoskodni. (3) A tulajdonos köteles a közszolgáltató által nyújtott közszolgáltatást igénybe venni július (4) A kötelező szolgáltatással kapcsolatos szerződéses jogviszonyt a közszolgáltató és a tulajdonos között a szolgáltatás igénybevételének ténye hozza létre. 5. A tulajdonos jogai és kötelezettségei 7. (1) A szennyvíz elszállítását a tulajdonosnak kell megrendelnie a közszolgáltatótól. (2.) A tulajdonos köteles biztosítani a szennyvízgyűjtő berendezés megközelíthetőségét úgy, hogy a közszolgáltatást végző a kiürítését alapfelszereltségével el tudja látni. (3.) A tulajdonos a közszolgáltatásért a rendelet mellékletében megállapított mértékű díjat köteles a közszolgáltatónak fizetni. 6. A közszolgáltatás díja 8. (1) A szolgáltatás igénybevételéért a tulajdonos díjat köteles fizetni. (2) A közszolgáltatás díját a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza. 9. (1) A közszolgáltató 30 napon belül számlát bocsát ki a nem gazdálkodó szervezet tulajdonos által fizetendő közszolgáltatási díjról. A számla alapján a tulajdonos a közszolgáltatási díjat a közszolgáltató részére utólag, a számla keltétől számított 15 napon belül köteles kiegyenlíteni. (2) A közszolgáltató 30 napon belül számlát bocsát ki a gazdálkodó szervezet tulajdonos által fizetendő közszolgáltatási díjról. A számla alapján a tulajdonos a közszolgáltatási díjat a közszolgáltató részére utólag, a számla keltétől számított 15 napon belül köteles kiegyenlíteni. (3) A közszolgáltatás díját tartalmazó számla összegszerűségével kapcsolatban a tulajdonos a közszolgáltatónál kifogást emelhet. A tulajdonos által írásban tett kifogásra a közszolgáltató 30 napon belül írásban köteles válaszolni. Amennyiben a számlázással kapcsolatban felvetett kifogásnak a közszolgáltató helyt ad, a tulajdonosnak a többletösszeget visszafizeti, vagy a tulajdonos kérésére az esedékes díjfizetési kötelezettségbe betudja. 10. (1) A közszolgáltató a díjhátralék, mint adók módjára behajtandó köztartozás behajtására a Vgt. 44/E. -ában foglaltak szerint intézkedik. 7. Az adatkezelés 11. (1) A tulajdonosok számára végzett közszolgáltatások nyilvántartásáról a vonatkozó jogszabályokban meghatározottak szerint a közszolgáltató gondoskodik. A közszolgáltató köteles a tulajdonos személyes adatainak kezelésével összefüggésben a hatályos adatvédelmi jogszabályok betartásáról gondoskodni. (2) Az Önkormányzat talajterhelési díjjal, a közszolgáltatással és más, jogszabályban előírt feladataival kapcsolatban felmerült adatszolgáltatási igényeit közszolgáltató Önkormányzat kérésére és a Vgt. 44/H. -a alapján köteles teljesíteni. 8. Záró rendelkezések 12. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépésével hatályát veszti az önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvíz és a biztosított csatornaszolgáltatás díjainak megállapításáról szóló Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testülete 13/2005.(11.15.) Ör. számú rendelete, valamint a települési folyékony hulladék kezelésének kötelező közszolgáltatásról és a talajterhelési díjról szóló Biatorbágy Nagyközség Képviselő-testülete 7/2008.(05.30.) Ör. számú rendeletének I. III. fejezete, és az Tarjáni István polgármester dr. Kovács András jegyző

9 11/2015. (V.28.) számú önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete módosításáról az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 35. -ban kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a Magyarország évi költségvetéséről szóló évi C. törvényre, Biatorbágy Város Képviselő-testülete évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II.27.) Ör. rendeletét (a továbbiakban: Rendelet) az alábbiak szerint módosítja: 1. A képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésében a költségvetési pénzforgalmi bevételek összegét eft-ban a költségvetési pénzforgalmi kiadások összegét: eft-ban a finanszírozási bevételek összegét: eft-ban ebből: működési finanszírozási bevételt: eft-ban felhalmozási finanszírozási bevételt: 0 eft-ban melyből: belső finanszírozását: eft-ban eft-ban külső finanszírozását: 0 a finanszírozási kiadások összegét: eft-ban a tárgyévi teljes hiányát: 0 eft-ban állapítja meg az I/1. sz. melléklet szerint. 2. A Rendelet mellékletét képező I/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/1. számú melléklet 3. A Rendelet mellékletét képező I/5. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/5. számú melléklet 4. A Rendelet mellékletét képező I/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/6. számú melléklet 5. A Rendelet mellékletét képező I/7. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/7. számú melléklet 6. A Rendelet mellékletét képező I/8. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/8. számú melléklet 7. A Rendelet mellékletét képező I/9. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/9. számú melléklet 8. A Rendelet mellékletét képező I/10. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/10. számú melléklet 9. A Rendelet mellékletét képező I/11. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/11. számú melléklet 10. A Rendelet mellékletét képező I/13. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/13. számú melléklet 11. A Rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet 12. A Rendelet mellékletét képező II/5. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/5. számú melléklet 13. A Rendelet mellékletét képező II/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/6. számú melléklet 14. A Rendelet mellékletét képező II/7. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/7. számú melléklet 15. A Rendelet mellékletét képező II/9. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/9. számú melléklet 16. A Rendelet mellékletét képező II/10. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/10. számú melléklet 17. A Rendelet mellékletét képező II/11. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/11. számú melléklet 18. A Rendelet mellékletét képező II/13. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/13. számú melléklet 19. A Rendelet mellékletét képező IV/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező IV/1. számú melléklet 20. A Rendelet mellékletét képező IV/7. sz. melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező IV/7. sz. melléklet 21. Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Tarjáni István polgármester dr. Kovács András jegyző Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 12/2015.(VI.26.) rendelete Az önkormányzat saját halottjává nyilvánítás szabályairól szóló Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselőtestületének 8/2013. (IV.26.) rendelet módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében biztosított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében az alábbiakat rendeli el: 1. Az önkormányzat saját halottjává nyilvánítás szabályairól szóló Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV.26.) rendelete (továbbiakban: Rendelet) 3. -a egy további (3) bekezdéssel egészül ki: (3) Amennyiben az elhunytnak közeli hozzátartozója nincs, a polgármester is kezdeményezheti a saját halottá nyilvánítási eljárást azzal a feltétellel, hogy a kezdeményezésről a hozzátartozókkal is egyeztetni szükséges. 2. A Rendelet az alábbi 6/A -al egészül ki: 6/A (1) Biatorbágy Város Önkormányzata megbecsülése és tisztelete jeléül - e rendelet hatályba lépését megelőzően Biatorbágyon eltemetett azon polgárai sírhelyének megváltási költségeihez hozzájárul, akik a településnek hazai vagy nemzetközi szinten jó hírnevet szereztek, vagy a biatorbágyi közéletben tevékenyen részt vállaltak és ez által munkájukkal kiemelkedőt alkottak. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott sírhelymegváltási költségeket Biatorbágy Város Önkormányzata kizárólag abban az esetben vállalja át, amennyiben az elhunyt leszármazói erre július 9

10 vonatkozó írásbeli kérelmet nyújtanak be közvetlenül Biatorbágy Város Polgármesteréhez. (3) A kérelem elbírására Biatorbágy Város Polgármestere jogosult. 2. E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Tarjáni István polgármester dr. Kovács András jegyző 13/2015. (VI. 26.) számú önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete módosításáról az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 35. -ban kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a Magyarország évi költségvetéséről szóló évi C. törvényre, Biatorbágy Város Képviselő-testülete évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II.27.) Ör. rendeletét (a továbbiakban: Rendelet) az alábbiak szerint módosítja: 1. A Rendelet mellékletét képező I/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/1. számú melléklet 2. A Rendelet mellékletét képező I/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/6. számú melléklet 3. A Rendelet mellékletét képező I/8. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/8. számú melléklet 4. A Rendelet mellékletét képező I/9. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/9. számú melléklet 5. A Rendelet mellékletét képező I/10. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/10. számú melléklet 6. A Rendelet mellékletét képező I/13. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/13. számú melléklet 7. A Rendelet mellékletét képező I/19. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező I/19. számú melléklet 8. A Rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/1. számú melléklet 9. A Rendelet mellékletét képező II/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/6. számú melléklet 10. A Rendelet mellékletét képező II/7. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/7. számú melléklet 11. A Rendelet mellékletét képező II/9. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/9. számú melléklet 12. A Rendelet mellékletét képező II/10. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/10. számú melléklet 13. A Rendelet mellékletét képező II/11. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/11. számú melléklet 14. A Rendelet mellékletét képező II/13. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/13. számú melléklet 15. A Rendelet mellékletét képező II/15. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező II/15. számú melléklet július 16. A Rendelet mellékletét képező VI/1. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező VI/1. számú melléklet 17. A Rendelet mellékletét képező VI/5. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező VI/5. számú melléklet 18. A Rendelet mellékletét képező VI/6. számú melléklet helyébe jelen rendelet mellékletét képező VI/6. számú melléklet 19. Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti. Tarjáni István polgármester dr. Kovács András jegyző H A T Á R O Z A T O K 65/2015. (IV.30.) határozata Tájékoztató Biatorbágy közbiztonságának helyzetéről megtárgyalta és elfogadja Biatorbágy közbiztonságának helyzetéről szóló tájékoztatót. 66/2015. (IV.30.) határozata A köznevelési intézmények pályázat elbírálásáról az 54/2015. (III.26.) határozatával pályázatot hirdetett a köznevelési intézmények támogatására. A képviselő-testület a köznevelési intézmények évi támogatására benyújtott pályázatokat az alábbiak szerint bírálja el: Pályázati téma 1. További szakképesítés megszerzése Támogatás összege 1 További szakképesítés_varga Monika További szakképesítése_koczor Viktória Csoportos továbbképzés_btm_módszertani Szakvizsga_Csősz Éva (PMAMI) Csoportos továbbképzés, autizmus Szakvizsga_Juhász Adrienn

11 7 További szakképesítés_dobróka Angéla További szakképesítés_farkas Tímea Anna Diákcsere 1 diákcsere_gyergyóremetei diákok fogadása 0 2 diákcsere_herbrechtingen További szakképesítés_meggyesné Ihász Katalin 0 2. Szakmai eszközök beszerzése Szorgalmi időben szervezett tanulmányi kirándulás 1 BIÁI alsós kirándulás 0 1 Szakmai eszköz_nevelési_tanácsadó BIÁI _IKT eszközök BIÁI felsős kirándulás 0 3 BIÁI választott tanórai foglalkozás Czuczor kirándulás Ritsmann_audio eszközök Szakmai eszköz_digitális tábla Ritsmann alsós és felsős kirándulás Szakmai eszköz és könyvtárfejlesztés_czuczor Tanulmányi versenyen való részvétel 6 Szakmai eszköz_pianíno_pmami 0 1 Tanulmányi versenyek BIÁI Szakmai eszköz_tornaszerek_csicsergő Ovi Szakmai eszköz_közlekedési pálya_vadvirág Ovi PMAMI_métafesztivál és százhalombattai fesztivál Tantestületi csapatépítő Szakmai eszköz_mozgásfejlesztés_meserét 9 Ovi Projekt napok 1 Czuczor_6_projektnap Csicsergő nap Gyermeknap a Vadvirág Oviban Gyermeknap a Meserét Oviban BIÁI_felsős_projektek BIÁI _ősz_projekt BIÁI_alsós_projekt_sport és majális Rendhagyó énekórák Csapatépítő Hétvége Fonyódligeten Tantestületi csapatépítő PMAMI csapatépítő Szakmai napok, konferenciák 1 BTM szakmai konzultációk IKT szakmai nap Coaching szakmai nap Cselló, zongora szakmai nap IV. Papp Lajos zongoraverseny Szakmai kiadványok 1 Tanévkezdő kiadvány Intézményi könyvtárak fejlesztése 1 könyvtár_fejlesztés Szakmai eszköz és könyvtárfejlesztés_czuczor Iskolanyitogató Összesen július 11

12 A képviselő-testület az 5. pályázati cél 1-es pályázatának támogatására a testvérvárosi keretből biztosít 60 ezer Ft-ot, mely összeggel a testvérvárosi keretet megemeli. A fennmaradó Ft keretösszeg túllépés fedezetére az általános tartalékkeret nyújt fedezetet. A végrehajtásért felelős: Szervezési Osztály, Pénzügyi Osztály 67/2015. (IV.30.) határozata Biatorbágy Város koncepciója a köztéri műalkotások elhelyezéséről megtárgyalta a köztéri műalkotások elhelyezésének koncepciójáról szóló előterjesztést. A képviselő-testület létrehoz egy munkabizottságot, melynek elnöke Tarjáni István polgármester, tagjai: Varga László alpolgármester, Tamás Gábor, Biatorbágy főépítésze, valamint a Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány és a Helyi Értéktár Bizottság egy-egy delegáltja. A munkabizottság feladata a köztéri műalkotások, városarculati elemek elhelyezéséről szóló koncepció megalkotása. Határidő: A munkabizottság létrehozása: május 30. A köztéri műalkotások elhelyezéséről szóló koncepció kidolgozása: okt. 31. Végrehajtásért felelős: Szervezési Osztály 68/2015. (IV.30.) határozata A Rákóczi Szövetség kérelméről megtárgyalta a Rákóczi Szövetség kérelmét. A képviselő-testület 2015-ben is csatlakozik a Rákóczi Szövetség felhívásához a határon túli magyar ajkú gyermekek beiskolázásának támogatásához. A képviselő-testület Biatorbágy testvérvárosában, Alistálon a Corvin Mátyás Alapiskolába beiratkozott 21 fő és az Alistáli Református Alapiskolába beiratkozott 6 fő részére fejenként forintos iskolakezdési támogatást biztosít a Rákóczi Szövetségen keresztül. A támogatás összege Ft., melyet Biatorbágy Város Önkormányzata a Rákóczi Szövetség számára szeptember 20-áig átutalással teljesít. Határidő: szeptember 20. A végrehajtásért felelős: Szervezési és Pénzügyi Osztály 69/2015. (IV.30.) határozata A Biatorbágyi Nagycsaládosok Egyesületének támogatási kérelméről megtárgyalta a Biatorbágyi Nagycsaládosok Egyesületének támogatási kérelmét. A képviselő-testület az egyesület működési kiadásaihoz Ft összegű támogatást biztosít, az egyesület húsz éves fennállásának megünnepléséhez kapcsolódó kiadásokhoz Ft támogatást nyújt július A végrehajtásért felelős: Szervezési Osztály 70/2015. (IV.30.) határozata A Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció feladataival összefüggő kérdésekről megtárgyalta a Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció feladataival összefüggő kérdésekről szóló előterjesztést. A képviselő-testület elfogadja dr. Révész Magda szociálpolitikus, bruttó Ft. összegű ajánlatát, az általános tartalék terhére, az alapozó tanulmány elkészítésére. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció előkészítésével kapcsolatos egyeztetések lefolytatására, és az alapozó tanulmány elkészítéséhez szükséges Megbízási Szerződés aláírására, a jegyzőt a szerződés ellenjegyzésére., jegyző Végrehajtásért felelős: Szervezési Osztály és Igazgatási Osztály vezetője 71/2015. (IV.30.) határozata A Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola létszámbővítési kérelméről támogatja a Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskolába maximálisan felvehető tanulók számának 500 főre történő emelését szeptember 1-jei hatállyal. Végrehajtásért felelős: Szervezési Osztály 72/2015. (IV.30.) határozata A Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola udvari sporteszközeinek bővítéséről az általános tartalékkeret terhére Ft forint összeggel támogatja a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola udvari sporteszközeinek bővítését. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a Támogatási Szerződés megkötésére. A végrehajtásért felelős: Szervezési Osztály 73/2015. (IV.30.) határozata Nagydobrony testvértelepülés támogatásáról megtárgyalta a Nagydobrony testvértelepülés támogatásáról szóló előterjesztést és a Biatorbágy jó hírének öregbítése kommunikációs keret terhére havi Ft összeggel, azaz az idei évben összesen Ft-tal támogatja a krízishelyzetben lévő településen az ingyen konyha és gyógyszerellátás megszervezését.

13 A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: május 1-jétől március 1-jéig. Végrehajtásért felelős: Polgármesteri Kabinet 74/2015. (IV.30.) határozata A fonyódligeti üdülő használatának és hasznosításának koncepciója I. megtárgyalta a fonyódligeti üdülő használatának és hasznosításának koncepcióját. 1. A képviselő-testület a fonyódligeti üdülőt fontos, megtartandó értéknek tartja a város számára, ezért felkéri a jegyzőt, hogy készíttesse el a fonyódligeti üdülő használatának és hasznosításának koncepcióját. 2. A képviselő-testület a költségbecsléssel ellátott, több verziót tartalmazó tervet három hónap múlva ismét napirendre veszi. 3. A képviselő-testület majd a kiválasztott verzió alapján készítteti el a koncepciót, aminek határideje további három hónap. Felelős: jegyző Határidő: A 2. pont esetében július 31. A végrehajtásért felelős: Beruházási és Vagyongazdálkodási Osztály 75/2015. (IV.30.) határozata Az iharosi tábor használatának és hasznosításának koncepciójáról megtárgyalta az iharosi tábor használatáról és hasznosításáról kialakítandó koncepcióról szóló előterjesztést. 1. A képviselő-testület az eddigi hagyományoknak megfelelően erdei iskolák, nyári táborok, edzőtáborok városi és civil szervezetek rendezvényei szabadidős rendezvények, családi események helyszíneként kívánja üzemeltetni az iharosi tábort. 2. A képviselő-testület az épület lebontásával, új épület felépítésével lehetővé teszi az 1. pontban megfogalmazott célok megvalósítását. 3. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az 1-2. pontokban foglaltak figyelembe vételével készíttessen felújítási tervet az iharosi tábor korszerűsítésére. Határidő: október 31. A végrehajtásért felelős: Beruházási és Vagyongazdálkodási Osztály, jegyző Végrehajtásért felelős: Pénzügyi Osztály 77/2015. (IV.30.) határozata A Gyöngyvirág utca forgalmával összefüggő kérdésekről 1. Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Viadukt-völgyhíd alatti körforgalom megépítésével összhangban, illetve a lehető leggyorsabban a Gyöngyvirág utcát a közforgalom előtt megnyitja. 2. Az utca megnyitásához szükséges munkák elvégzéséhez bruttó Ft összegű keretet határoz meg, a pénzügyi forrást a költségvetés általános tartaléka terhére biztosítja. 3. A képviselő-testület közlekedéstervezővel megvizsgáltatja, hogy az úttest nyomvonala a jelenlegi tervektől eltérően haladhat-e máshol, továbbá a Pátyi út Gyöngyvirág utca kereszteződését a közlekedéstervezővel megtervezteti, engedélyezteti. 4. A képviselő-testület a körforgalom átadását követően újból megvizsgálja a Gyöngyvirág utca működésével kapcsolatos kérdéseket. 5. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a vonatkozó szerződések megkötésére., jegyző Végrehajtásért felelős: Beruházási Osztály Határidő: a körforgalom építésével összhangban, de a lehető leggyorsabban 78/2015. (IV.30.) határozata Budakeszi településen kialakítandó Budakeszi Járási Mentési Pont létrehozásáról megtárgyalta Budakeszi településen kialakítandó Budakeszi Járási Mentési Pont létrehozásáról szóló előterjesztést. 1. A képviselő-testület támogatja Budakeszi településen kialakítandó Budakeszi Járási Mentési Pont létrehozását, és ehhez évben az Egészséges Biatorbágyért Program keretéből Ft-ot biztosít. 2. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére., legkésőbb május 20. Végrehajtásért felelős: Szervezési Osztály 79/2015. (IV.30.) határozata Városgondnokság évi munkájáról 76/2015. (IV.30.) határozata Összefoglaló jelentés a belső ellenőrzés évi működtetéséről megtárgyalta és elfogadja a évi összefoglaló belső ellenőrzési jelentést és a belső ellenőrzés évi működtetését. megtárgyalta és elfogadja a Városgondnokság évi munkájáról szóló tájékoztatót. A képviselő-testület a Városgondnokság személyi állományához május 1-jétől + 3 fő teljes munkaidős státuszt biztosít, a költségvetés általános tartalék kerete terhére. Határidő: május 01. Végrehajtásért felelős: Városgondnokság július 13

14 80/2015. (IV.30.) határozata Biatorbágy, Katalin-hegy 3141 hrsz-ú ingatlanra bejegyzett elővásárlási jog törlésével kapcsolatos kérelemről megtárgyalta Biatorbágy, Katalin-hegy 3141 hrsz-ú ingatlanra bejegyzett elővásárlási jog törlésével kapcsolatos kérelemről szóló előterjesztést. 1. A képviselő-testület az elővásárlási jogával nem kíván élni, a Katalin-hegy 3141 hrsz-ú ingatlan vonatkozásában, hozzájárulását adja az elővásárlási jog törléséhez. 2. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Végrehajtásért felelős: Szervezési Osztály 81/2015. (IV.30.) határozata Az Összefogás Építési Alapból igényelhető támogatással összefüggő kérdésekről megtárgyalta az Összefogás Építési Alapból igényelhető támogatásról szóló előterjesztést. 1. A képviselő-testület az Összefogás Építési Alap költségkeretét Ft összegben határozta meg, és a évi költségvetés (5/2015. (II.27.) sz. rendelet) 1/13. mellékletében a költségvetési keretet előirányozta. 2. A képviselő-testület az Összefogás Építési Alapból igényelhető támogatás tekintetében PÁLYÁZATI KI- ÍRÁS -t tesz közzé és felkéri a Településfejlesztési Bizottságot az eljárás lefolytatására. Határidő: május 31. Végrehajtásért felelős: Beruházási és Vagyongazdálkodási Osztály 82/2015. (IV.30.) határozata A Fészek Fogyatékos Nappali Ellátójának telephely engedély kérelméről megtárgyalta a Premontrei Női Kanonok rend telephely engedély kérelméről szóló napirendet. 1. A képviselő-testület jóváhagyja a Biatorbágy, Táncsics Mihály utca 9. szám alatti ingatlan telephely kérelmét és felhatalmazza a polgármestert a Dr. Megygyes Pro Vobis Alapítvánnyal és a Premontrei Női Kanonok renddel kötendő alhaszonkölcsön szerződés aláírására. 2. Az alhaszonkölcsön szerződést a határozat melléklete tartalmazza. Határidő: május 31. Végrehajtásért felelős: Szervezési Osztály 83/2015. (IV.30.) határozata A Dr. Vass Miklós Alapítvány évi támogatásáról július megtárgyalta a Dr. Vass Miklós Alapítvány által fenntartott Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ támogatásáról szóló előterjesztést. A képviselő-testület a Biatorbágy Város Önkormányzata és a Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ között fennálló szerződés keretében évben Ft támogatást biztosít az Egészséges Biatorbágyért Program keret terhére az intézmény működésének céljára. A támogatás kifizetése a évben megkötött támogatási szerződés 4. pontjában rögzített feltételek szerint történik. Határidő: augusztus 20. A végrehajtásért felel: Pénzügyi Osztály 84/2015. (IV.30.) határozata Biatorbágy jó hírnevének öregbítésével kapcsolatos kérelemről megtárgyalta Chemez Farkas lovas zarándokútjának támogatásáról szóló előterjesztést. A képviselő-testület a évi zarándoklathoz a város költségvetésében a Biatorbágy jó hírnevének öregbítése keret terhére Ft összegű támogatást biztosít. A végrehajtásért felelős: Pénzügyi Osztály 85/2015. (IV.30.) határozata Biatorbágy, 02/22 hrsz-ú ingatlan belterületbe csatolásáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testület megtárgyalta és a Helyi Építési Szabályzattal összhangban támogatja, a Biatorbágy 02/22 hrsz-ú ingatlan belterületbe csatolását az alábbi feltételekkel: 1.) Kérelmező vállalja, hogy viseli a belterületbe csatolással járó költségeket. 2.) Az eljárás lefolytatásával, a közművek bevezetésével, a csapadékvíz elvezetés rendezésével, a közvilágítás, járda és az útburkolat kiépítésével kapcsolatban az önkormányzatnak költsége nem merülhet fel. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a vonatkozó szerződést kösse meg. Végrehajtásért felelős: Építési Szolgáltatási Pont 86/2015. (IV.30.) határozata Budapest Balaton közötti kerékpárút nyomvonalával kapcsolatos kérdésekről megtárgyalta a Budapest-Balaton kerékpárút Biatorbágyot érintő szakaszáról szóló előterjesztést. A képviselő-testület döntése az alábbi nyomvonalvezetést hagyja jóvá a településen: 1. A Biatorbágy Gábor Áron utca Széchenyi utcai szakaszán egy oldalon, a Széchenyi utca páros oldalán kerékpár út, a páratlan oldalon gépjármű parkolók

15 kerülhetnek kiépítésre, a József Attila utcai gyógyszertár előtti parkolók a Bajcsy-Zsilinszky utcai Szentháromság tér közötti parkolók megszűnésével. 2. A képviselő-testület a Bocskai és a Május 1. utcai parkolók terveztetését ezzel egyidejűleg megkezdi, és a meglévő Szabadság út terveit felülvizsgálja. A képviselő-testület döntése alapján felhatalmazza a polgármestert a kerékpárút módosított útvonalának a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ felé történő előterjesztésére. Határidő: folyamatos A végrehajtásért felelős: Beruházási és Vagyongazdálkodási Osztály 87/2015. (IV.30.) határozata A Tópark beruházással összefüggő kérdésekről Településrendezési Szerződést köt az ÚTNET Kft-vel (1072 Budapest, Rákóczi út 30.), a Tópark beruházáshoz szükséges közlekedésfejlesztési elemek településrendezési eszközeinek (Helyi Építési Szabályzat, Településszerkezeti Terv) módosításával kapcsolatban. Az ÚTNET Kft. a Tópark beruházáshoz kapcsolódó közlekedésfejlesztési elemei településrendezési eszközeinek módosításához szükséges költséget Biatorbágy Város Önkormányzata részére megfizeti. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a Településrendezési Szerződés megkötésére. Végrehajtásért felelős: Szervezési Osztály 88/2015. (IV.30.) határozata Biatorbágy 452 hrsz-ú ingatlanon kialakításra kerülő 16 tantermes általános iskola II. ütemének építési engedélyezési tervdokumentációja és kiviteli terveinek elkészítése tárgyú közbeszerzési eljárás kiírásáról megtárgyalta Biatorbágy 452 hrsz-ú ingatlanon kialakításra kerülő 16 tantermes általános iskola II. ütemének építési engedélyezési tervdokumentációja és kiviteli terveinek elkészítése tárgyú közbeszerzési eljárás kiírásáról szóló előterjesztést. 1. A képviselő-testület a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény 94. (2) c) pontja alapján hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást indít a Biatorbágy 452 hrsz-ú ingatlanon kialakításra kerülő 16 tantermes általános iskola II. ütemének építési engedélyezési tervdokumentációja és kiviteli terveinek elkészítésére. 2. A képviselő-testület az ajánlati felhívást a Leták és Tamás Építésziroda Kft. (1126 Budapest, Vöröskő u. 21.) részére küldi meg és felhatalmazza a polgármestert a közbeszerzési eljárás megindítására. Határidő: május 15. Végrehajtásért felelős: Szervezési osztály 89/2015. (IV.30.) határozata A Bajcsy-Zsilinszky utcai óvoda két csoporttal történő bővítésének közbeszerzési eljárásának megindításáról a közbeszerzésekről szóló CVIII. törvény Harmadik Része és a 122. (7) bekezdése a) pontja alapján a Biatorbágy, Bajcsy-Zsilinszky utcai óvoda két csoporttal történő bővítése tárgyában hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást indít. A képviselő-testület a felhívást az alábbi szervezetek részére küldi meg: 1. POLIÉDER Kft. Székhely: 1039 Budapest, Hortobágy u 5. Cégjegyzékszám: Q Design Kft. Székhely: 2051 Biatorbágy, Szabadság u 48. Cégjegyzékszám: TERNO BUDA Kft Székhely: 1124 Budapest, Németvölgyi út 87/c. sz Cégjegyzékszám: GOMÉP Kft. Székhely: 6050 Lajosmizse, Dózsa Gy út 219. Cégjegyzékszám: A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a közbeszerzési eljárás megindítására. Végrehajtásért felelős: Szervezési Osztály 90/2015. (IV.30.) határozata A közszolgálati televízióval összefüggő kérdésekről megtárgyalta a közszolgálati televízióval összefüggő kérdésekről szóló előterjesztést. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a lineáris médiaszolgáltatást nyújtó közösségi televízió létrehozásával és engedélyeztetésével kapcsolatos előkészítő lépéseket az ehhez szükséges szakértők bevonásával megtegye. Határidő: szeptember 30. A végrehajtásért felelős: Polgármesteri Kabinet 91/2015. (IV.30.) határozata Az ápolási támogatás formájában nyújtott települési támogatás megállapítása iránti kérelme ügyében benyújtott fellebbezés elbírálásáról Á. Z. biatorbágyi lakos fellebbezését elutasítja, egyben a polgármesternek mint első fokon eljáró hatóságnak az ápolási támogatás formájában nyújtott települési támogatásra való jogosultságát megállapító, I0-311/3/2015. ikt. számú, napján kelt határozatát helyben hagyja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a fellebbezés elutasítására vonatkozó határozat aláírására. Határidő:2015. május 5. Végrehajtásért felelős: Igazgatási Osztály július 15

16 92/2015. (IV.30.) határozata Biatorbágy Város Önkormányzata által átruházott az önkormányzat saját halottjának nyilvánítása ügyében hozott döntésekről elfogadja a években átruházott hatáskörben hozott polgármesteri döntéseket az önkormányzat saját halottjának nyilvánítása ügyekben. Végrehajtásért felelős: Polgármesteri Kabinet 93/2015.(V.27.) határozata Gesztori szerepvállalásról csoportos villamos energia közbeszerzési eljárásban Biatorbágy Város Képviselő-testülete megbízza a Polgármestert, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei vonatkozásában a es évekre a mellékelt gesztori nyilatkozatot, szindikátusi szerződést és megbízási szerződést elfogadja és aláírja, a Jegyzőt az ellenjegyzésre. (A gesztori nyilatkozat, szindikátusi szerződés, megbízási szerződés a határozat melléklete.) Végrehajtásért felel: Szervezési Osztály 94/2015. (V.27.) határozata Közbeszerzés kiírása a Szily kastély homlokzatának és nyugati szárnyi alagsori épületrészének felújítására megtárgyalta a Közbeszerzés kiírása a Szily kastély homlokzatának és nyugati szárnyi alagsori épületrészének felújításáról szóló előterjesztést és az alábbi döntést hozza: 1) a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény 122. (7) bekezdés a) pontja alapján hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást indít a 2051 Biatorbágy, Szily-Fáy kastély udvari homlokzatainak felújítására, előlépcsők és angolakna átalakítására, utcai kerítés felújítására, valamint a Nyugati szárny alagsorának belső felújítására, a gondnoki helység és foglalkoztató kialakítására és a nyílászárók cseréjére, 2) a jelen határozat mellékletét képező ajánlattételi felhívást az alábbi szervezetek részére küldi meg: - Kovács Ferenc egyéni vállalkozó címe: 2051 Biatorbágy, Rákóczi u. 2/b. adószáma: Q Desing Kft. székhelye: 2051 Biatorbágy, Szabadság út 48. cégjegyzékszáma: adószáma: Marco 2100 Kft. székhelye: 2120 Dunakeszi, Vajda János u. 19. cégjegyzékszáma: július adószáma: felhatalmazza a Polgármestert a közbeszerzési eljárás megindítására. Határidő: május 27. Végrehajtásért felelős: Szervezési osztály 95/2015. (V.27.) határozata A Faluház és Karikó János Könyvtár évi nyári nyitvatartási endjéről Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Faluház és a Karikó János Könyvtár évi nyári nyitvatartási rendjét az alábbiak szerint határozza meg: 1. Faluház: - június 22-től július 19-éig és augusztus 10-től 23-áig szakmai ügyelet tart óráig, a recepció: 10-től 18 óráig működik; - július 20-tól augusztus 8-áig a lakossági szolgáltatás szünetel 2. Café Chaplin: - hétfő kedd szerda: óráig, csütörtök péntek: óráig, szombat: nyitva - július 26 és augusztus 6. között zárva. 3. Közösségi Ház: - A lakossági szolgáltatás július 27. augusztus 9. között szünetel 4. Karikó János Könyvtár - július 13. augusztus 8. között a lakossági szolgáltatás szünetel, nyitás augusztus 10-én órakor A végrehajtást végzi: Faluház és Karikó János Könyvtár igazgatója 96/2015. (V.27.) határozata A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosításáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete megtárgyalta és jóváhagyja a Benedek Elek Óvoda Alapító Okirat módosítását. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testület a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. Törvény 42. (7) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva módosítja a Benedek Elek Óvoda alapító okiratának következő pontjait: pont: Felvehető maximális létszám: Csicsergő tagóvoda 138 fő szövegrész módosítása Csicsergő Tagóvoda 188 fő szövegrészre pont: Alaptevékenységek: Óvodai intézményi étkeztetés szövegrész módosítása Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben szövegrészre Munkahelyi étkeztetés szövegrész módosítása Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben szövegrészre

17 Határidő május /2015. (V.27.) határozata A Benedek Elek Óvoda módosító okiratának elfogadásáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Benedek Elek Óvoda módosító okiratát. Határidő május /2015. (V.27.) határozata A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának elfogadásáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Benedek Elek Óvoda egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát. (Az egységes szerkezetű alapító okirat a határozat mellékletét képezi.) Határidő május /2015. (V.27.) határozata A Benedek Elek Óvoda vezetőjének státuszbővítési kérelméről Biatorbágy Város Képviselő-testülete megtárgyalta a Benedek Elek Óvoda státuszbővítéséről szóló előterjesztést és az alábbi döntéseket hozta: 1. A Bajcsy Zsilinszky utcai Csicsergő tagóvoda bővítéséhez kapcsolódó munkaerő fejlesztés évre eső három havi fedezetét Biatorbágy Város Önkormányzat évi költségvetése céltartaléka tartalmazza Ft,- értékben. 2. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő- testülete a Benedek Elek Óvoda önként vállalt feladat ellátásához szeptember 1-jei hatállyal biztosítja 1 fő logopédus, 1 fő fejlesztő pedagógus, 0,5 óvodapszichológus, 0,5 fő technikai dolgozó álláshelyének három havi pénzügyi fedezetét, Ft,- értékben. Felelős: Jegyző Határidő: szeptember 1. A végrehajtásért felelős: Pénzügyi Osztály 100/2015. (V.27.) határozata Az ivóvíz szolgáltatásra, szennyvízelvezetésre, szennyvízkezelésre vonatkozó kérdésekről : 1. megtárgyalta az ivóvíz szolgáltatásra, szennyvízelvezetésre, szennyvízkezelésre vonatkozó kérdésekről szóló előterjesztést, 2. felkéri a Fővárosi Vízművek Zrt.-t, hogy évben, az Önkormányzat javára beszedett Ft összegű víziközmű-fejlesztési hozzájárulást és az Ft összegű csatorna-fejlesztési hozzájárulást az Önkormányzat részére, a szennyvíztisztító telep intenzifikálásának céljára adja át, 3. hozzájárul ahhoz, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt., a víziközmű fejlesztési hozzájárulás meghatározásának alapelveit, szempontjait és díjak elemeit, valamint a víziközmű fejlesztési hozzájárulás alkalmazásának részletes szabályait megállapító hatósági előírások megjelenéséig az egyes lakásméretekre vonatkozóan a vízigény meghatározására az alábbi számítás módszert alkalmazza: Határidő: 30 nap 59m² nagyságú alapterületig 0,3m³/nap 60m² és 99m² közötti alapterület esetén 0,45m³/nap 100m²-t meghaladó alapterületnél 0,6 m³/nap 101/2015. (V.27.) határozata A kötelező eszköz és felszerelésjegyzékhez kötődő önkormányzati támogatásról A képviselő-testület megtárgyalta a kötelező eszköz és felszerelésjegyzékhez kötődő önkormányzati támogatásról szóló előterjesztést. I. Biatorbágy Város Önkormányzata a mellékelt táblázat alapján 1. a Biatorbágyi Általános Iskola számára forintot biztosít 2. a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola számára forintot biztosít 3. a Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola számára forintot biztosít 4. a Biai Református Általános Iskola számára forintot biztosít 5. a Czuczor Gergely Tagiskola számára forintot biztosít a szükséges eszközök és felszerelések beszerzésére. II. A Képviselő- testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a fennmaradó Ft pénzügyi keret terhére gondoskodjon a Karinthy utcai épület sportudvarán a labdafogó háló cseréje és a por, illetve hangszennyezés csökkentése érdekében a Meggyfa utca-karinthy utca mentén az iskola kerítésén belül tuja-sor ültetése iránt. A végrehajtást végzi: Pénzügyi Osztály 102/2015. (V.27.) határozata A Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma által kiírt köztéri szobor pályázatról Biatorbágy Város Képviselő-testülete: 1. dönt arról, hogy Biatorbágy Város Önkormányzata indul az NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma 3974/279 kódszámú pályázatán, 2. a mű témájaként Bia és Torbágy 1966-os egyesítésének 50 éves évfordulóját jelöli meg, július 17

18 3. a mű megvalósítására meghívásos pályázati kiírást tesz közzé, mely a határozat mellékletét képezi, 4. felkéri a biatorbágyi székhelyű és kötődésű Villa Negra Művészeti Egyesületet, hogy 3 szobrász tagja adjon pályázati anyagot, 5. az alkotás elhelyezésének helyszínekén a Biatorbágy, Baross Gábor utca mentén elhelyezkedő ú.n. Kreszpark/Kölyök játszótér melletti ivókútnál kialakított viacolorral burkolt kör alakú terület határozza meg, 6. felhatalmazza a Polgármestert a pályázat benyújtásával kapcsolatos intézkedések és szükséges nyilatkozatok megtételére. Határidő: június 8. Végrehajtásért felelős: polgármesteri kabinet 103/2015. (V.27.) határozata A helyi építési szabályzat megalkotásával összefüggő kérdésekről - területrendezési hatósági eljárás kezdeményezése, a hatályos településszerkezeti terv BATrT - vel való összhangjának megállapítására (összhang igazolása) Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő- testülete megtárgyalta a helyi építési szabályzat megalkotásával összefüggő kérdésekről - területrendezési hatósági eljárás kezdeményezése, a hatályos településszerkezeti terv BATrT - vel való összhangjának megállapítására (összhang igazolása) vonatkozó előterjesztést és az alábbi döntéseket hozza: 1) megállapítja, hogy a BATrTMód. elfogadása előtt jogszerűen elfogadott Biatorbágy településszerkezeti terve szerinti területfelhasználási egyes területeken nincs összhangban a BATrTMód. térségi szerkezeti tervében kijelölt térségi területfelhasználási kategóriákkal; 2) úgy dönt, hogy a településrendezési eszköznek a BATrT vel való összhangjának megállapítására (a továbbiakban: összhang igazolása) a területrendezési hatósági eljárásokról szóló 76/2009. (IV. 8.) kormányrendelet (a továbbiakban: Kr) szerinti területrendezési hatósági eljárás kérelmezése szükséges; a beérkező igényeknek a felmérésére és az azokra való válaszadásra a településfejlesztési bizottságot jelöli ki 3) úgy dönt, hogy az összhang igazolására vonatkozó területi hatásvizsgálat készítésére az Obeliszk Stúdió Kft. által tett 1,8 millió Ft tervezési ajánlatát elfogadja, melynek fedezete az általános tartalékkeret; 4) úgy dönt, hogy jelen döntés az összhang igazolására vonatkozó területrendezési hatósági eljárás megindítására szolgáló kérelem benyújtását megerősítő képviselő-testületi döntés; 5) felkéri a Polgármestert, az összhang igazolására vonatkozó területi hatásvizsgálat a) tervezési szerződésének aláírására, b) alapján, a területrendezési hatósági eljárás kezdeményezésére, a kérelem benyújtására. 6) A képviselő-testület élve a felterjesztési jogával, ismételten kezdeményezi a nagysebességű vasúti nyomvonal Biatorbágyon történő vezetésének felülvizsgálatát, és a jelenlegi nyomvonal kivételét az OTrT-ből, valamint a BATrT-ből július 7) A településfejlesztési bizottság a Helyi Építési Szabályzat megalkotásával kapcsolatban a munkabizottsági ülését hétfőnként tartja. Felelős: Főépítész Határidő: június /2015. (V.27.) határozata A Faluház gépjárműjének lecseréléséről : 1. dönt az önkormányzati tulajdonban álló HXR-280 frsz.-ú FIAT DUCATO kisteherautó lecseréléséről, egy hasonló tulajdonságú, de jobb műszaki állapotú zárt kisteherautóra, 2. a kisteherautó lecserélésére ,- Ft. keretet biztosít az általános tartalékkeret terhére, 3. felhatalmazza a Polgármestert a szükséges adásvételi szerződések aláírására, a Jegyzőt az ellenjegyzésekre. Határidő: június 30. Végrehajtásért felelős: Városgondnokság 105/2015. (V.27.) határozata A nagydobronyi diákok szociális táboroztatásáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete: 1. dönt arról, hogy támogatja 66 nagydobronyi diák egy hetes táboroztatását a Fonyódligeti üdülőben, 2. erre a célra a költségvetés polgármester vis maior kerete terhére forint forrást biztosít, 3. a sikeres lebonyolítás érdekében megbízza a polgármestert, hogy egy fő, a szükséges helyismerettel rendelkező kísérő tanárt felkérjen a programba. Határidő: június 1. Végrehajtásért felelős: polgármesteri kabinet 106/2015. (V.27.) határozata A közterület-felügyelet kérdésének rendezéséről Biatorbágy Város Képviselő-testülete megtárgyalta a közterület-felügyelet kérdésének rendezéséről szóló előterjesztést és az alábbi döntést hozza: 1. Biatorbágy Város Önkormányzata július 1. napjával csatlakozni kíván a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás önálló intézményeként működő Budakörnyéki Közterület-felügyelethez (továbbiakban: Felügyelet), ezért július 1. napjától a plusz 1 fő közterület-felügyelő személyi és dologi kiadásaihoz szükséges bruttó Ft/hó összeget, így évre összesen Ft összegű költségviselést vállalja. 2. Biatorbágy Város Önkormányzata kiköti, hogy a Felügyelet Biatorbágy Városában dolgozó közterületfelügyelője a hét minden munkanapján a Felügyelet munkarendjéhez igazodva - havi 160 órában végezzen a biatorbágyi önkormányzat számára közterületfelügyelői feladatokat.

19 3. A képviselő- testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére és tárgyalásokon való részvételre, valamint a jelen határozat 1. és 2. pontjában meghatározott feltételekkel a megállapodások aláírására. Határidő: július 01. Végrehajtásért felel: Szervezési Osztály 3/2001 (04.10.) Ör. sz. rendeletében foglaltak alapján Bálinger János részére Biatorbágy Városért Életműdíj kitüntetést adományoz. 110/2015. (V.27.) határozata Biatorbágyért kitüntetés adományozásáról 107/2015. (V.27.) határozata Bajcsy-Zsilinszky utcai óvoda két csoporttal történő bővítésének közbeszerzési eljárás elbírálásáról a 89/2015. (IV.30.) határozatában a közbeszerzésekről szóló CVIII. törvény Harmadik Része és a 122. (7) bekezdése a) pontja alapján a Bajcsy-Zsilinszky utcai óvoda két csoporttal történő bővítésére hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított. A képviselő-testület: 1 a közbeszerzési bírálóbizottság javaslata alapján megállapítja, hogy a közbeszerzési eljárás értékelése eredményesen és érvényesen lezáródott, 2 nyertes ajánlattevőként a Q Design Kft-t (székhelye: 2051 Biatorbágy, Szabadság u. 48.) hirdeti ki, tekintettel arra, hogy a nyertes ajánlattevő ajánlata megfelel az ajánlati felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, 3 felhatalmazza a polgármestert, hogy a nyertes ajánlattevővel a szerződést megkösse, 4 a szerződés megkötéséhez szükséges Ft többletforrást a évi költségvetésének általános tartalékkeret terhére biztosítja. A beérkezett ajánlatról készült összegezést a határozat melléklete tartalmazza. Határidő: szerződéskötésre június 8. Végrehajtásért felelős: Szervezési osztály 108/2015. (V.27.) határozata Kamatmentes szociális kölcsön iránti kérelme elutasítása ügyében benyújtott fellebbezés elbírálásáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete: 1. F. L.-né fellebbezését elutasítja, egyben a Polgármesternek mint első fokon eljáró hatóságnak a kamatmentes szociális kölcsön megállapítása iránti kérelmét elutasító, I0-345/4/2015. ikt. számú, napján kelt határozatát helyben hagyja, 2. felhatalmazza a Polgármestert a fellebbezés elutasítására vonatkozó határozat aláírására. Végrehajtásért felel: Igazgatási Osztály 3/2001 (04.10.) Ör. sz. rendeletében foglaltak alapján Mancs- Rancs Állatmentő Alapítvány, valamint a Kóborka Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület részére Biatorbágyért kitüntetést adományoz. A képviselő-testület továbbá az állatvédelmi mozgalomban végzett munkájának elismeréseként okleveleket oszt ki. Az oklevélben részesülők nevét és az oklevelek szövegezését az előterjesztéshez benyújtott laudáció tartalmazza. 111/2015. (V.27.) határozata Török Henrik Pedagógus Díj kitüntetés adományozásáról 3/2001 (04.10.) Ör. sz. rendeletében foglaltak alapján Szebeni Angyalka részére Török Henrik Pedagógus Díj kitüntetést adományoz. 112/2015. (V.27.) határozata Geréby Imre Köztisztviselői Díj kitüntetés adományozásáról 3/2001 (04.10.) Ör. sz. rendeletében foglaltak alapján Pénzesné Szép Anna részére Geréby Imre Köztisztviselői Díj kitüntetést adományoz. 113/2015. (VI.3.) határozata Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázatról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot nyújt be az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt, az Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra fejlesztés, felújítás, vagy új sportlétesítmény létrehozása c) jelű alcélra, a pályázat tárgya a Biatorbágy Kodály téren létrehozandó 20X40 m-es multifunkciós sportpálya létrehozása, a pályázat benyújtásához a saját forrás meglétét igazolja, a vállalt önerő összegét forint összegben állapítja meg, ezt a forrást a évi költségvetésének terhére biztosítja. A végrehajtást végzi: Polgármesteri Kabinet 109/2015. (V.27.) határozata Biatorbágy Városért Életműdíj kitüntetés adományozásáról 114/2015. (VI.3.) határozata Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázatról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot nyújt be az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesz július 19

20 tések támogatására kiírt, Belterületi utak, járdák, hidak felújítása b) jelű alcélra, a pályázat tárgya a Biatorbágy Karinthy utcai járdaépítés-felújítás, a vasútállomás felé eső lépcsőfelújítással és a lépcsőtől az iskoláig járdafelújítással és építéssel. A pályázat benyújtásához a saját forrás meglétét igazolja, a vállalt önerő összegét forint összegben állapítja meg, ezt a forrást a évi költségvetésének járdaépítési keretösszeg terhére, a fennmaradó összeget a pályázati önerő tartalék terhére biztosítja. A végrehajtást végzi: Polgármesteri Kabinet 115/2015. (VI.3.) határozata A Füzes táncegyüttes támogatási kérelméről Biatorbágy Város Képviselő-testülete: 1. a Biatorbágyi Ifjúsági Fúvószenekar és Füzes Táncegyüttes elutazását az Amerikai Egyesült Államokban rendezendő Duna-menti Svábok Világtalálkozójára a 22/2015 (I.29.) határozatával megítélt 1 millió forintos támogatáson felül további 4 millió Ft öszszeggel támogatja, 2. a támogatást a évi civilpályázati lehetőségeken felül külön költségvetési előirányzatként az általános tartalékkeret terhére biztosítja, 3. felhatalmazza a Polgármestert a Támogatási Szerződés megkötésére, a Jegyzőt az ellenjegyzésre. A végrehajtást végzi: Pénzügyi Osztály 116/2015. (VI.3.) határozata A Körzeti megbízotti iroda elhelyezéséről Biatorbágy Város képviselő-testülete: 1. a körzeti megbízotti iroda és rendőrségi szolgálati lakások elhelyezésére 33.5 millió forint összegért megvásárolja a Biatorbágy, Nagy utca 48. szám alatti ingatlant (Biatorbágy 189 hrsz.), 2. az ingatlan vételárának fedezetét a teljes polgármesteri Vis Maior keret, a fennmaradó általános tartalék keret, valamint ezer Ft értékben a Pályázati Önerő Alap terhére biztosítja, 3. felhatalmazza a Polgármestert a megkötött előszerződés alapján az adásvételi szerződés megkötésére, a Jegyzőt az ellenjegyzésre. (Az előszerződés a határozat mellékletét képezi.) Határidő: Adás-vételi Szerződés megkötésére: 15 nap, Jegyző Végrehajtásért felel: Beruházási Osztály 117/2015. (VI.25.) határozata A helyi építési szabályzat megalkotásával összefüggő kérdésekről 1. dönt arról, hogy a készülő Biatorbágy településszerkezeti tervben az előterjesztés 1. számú mellékeltében rögzített módosítási igények továbbtervezésre kerüljenek, a mellékletben rögzített javaslatok szerint; 2. dönt arról, hogy a készülő Biatorbágy településszerkezeti tervben az előterjesztés 1. számú mellékeltében szereplő nem támogatott módosítási igények ne kerüljenek továbbtervezésre; 3. megállapítja, hogy azon kérelmek vonatkozásában ahol a településfejlesztési célok megvalósítására településrendezési szerződés köthető döntését telepítési tanulmányterv alapján hozza meg, amennyiben a telepítési tanulmánytervet a kérelmező jelen döntéstől számított 2 hónapon belül rendelkezésre bocsátja; 4. dönt arról, hogy - a továbbtervezésből adódó, illetve településfejlesztési célt szolgáló - további módosítási igények meghatározására jelen döntéstől számított 2 hónap határidőt határoz meg; 5. a terület-felhasználási módosítási javaslatok a jelenleg érvényes építési jogok és magasabb szintű jogszabályok együttes figyelembevételével kerüljenek továbbtervezésre. Felkéri a Képviselő-testület a Polgármestert: - arra, hogy jelen döntést és a mellékleteit adja át az Obeliszkstúdió Kft. képviselőjének továbbtervezésre; - arra, hogy jelen döntésről a telepítési tanulmányterv készítésével érintett kérelmezőket (az érintett telek tulajdonosokat, illetve a beruházni szándékozókat) tájékoztassa, továbbá a kapcsolódó feladatok ellátásra; továbbá - a településrendezéssel kapcsolatos önkormányzati feladatkörbe tartozó feladatok ellátására, a szóban forgó tervezési szerződésben szereplő időbeli ütemezés felülvizsgálatára. Felkéri a Képviselő-testület a jegyzőt és a főépítészt: - a kapcsolódó szakmai feladatok előkészítésére. Végrehajtásért felelős: főépítész 118/2015. (VI.25.) határozata Biatorbágy, 8800/3 hrsz-ú ingatlan egy részének vételi ajánlatáról : 1. a Biatorbágy 8800/3 hrsz-ú ingatlanból 2560 m2 megvásárlására, 1070 Ft/m2 áron vételi ajánlatot tesz az ingatlan tulajdonosának, 2. felhatalmazza a polgármestert, a vételi ajánlat elfogadása esetén az ingatlan adás-vételi szerződés aláírására, a jegyzőt az ellenjegyzésre, az ingatlan megosztást követően, 3. a telekalakítási eljárás és az adás-vétel költségét a 2015-ös költségvetés tartalék keret terhére biztosítja. Határidő: március 31. Végrehajtásért felelős: beruházási osztály Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 119/2015. (VI.25.) határozata július

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 7/2015. (V. 8.) rendelete. A közterületek használatáról és a reklámhordozók elhelyezéséről

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 7/2015. (V. 8.) rendelete. A közterületek használatáról és a reklámhordozók elhelyezéséről Biatorbágy Város Képviselő-testülete 7/2015. (V. 8.) rendelete A közterületek használatáról és a reklámhordozók elhelyezéséről Biatorbágy Város Képviselő testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

2. Általános rendelkezések A közszolgáltatás ellátásának rendje 3. 4.

2. Általános rendelkezések A közszolgáltatás ellátásának rendje 3. 4. Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2015.(VIII.03.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Budakeszi Város

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A reklámhordozók elhelyezésének szabályairól szóló 10/2007. (05.03.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatáról

ELŐTERJESZTÉS. A reklámhordozók elhelyezésének szabályairól szóló 10/2007. (05.03.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A reklámhordozók elhelyezésének

Részletesebben

A nem közmüvei összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról

A nem közmüvei összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete A nem közmüvei összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Biatorbágy Város

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete. A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2018.(XI.29.) rendelete A közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Előterjesztés. a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló rendelet módosításáról

Előterjesztés. a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló rendelet módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a nem közművel összegyűjtött

Részletesebben

A közterületek használatáról

A közterületek használatáról Gyöngyöshalász községi Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2008. (V.22.) önkormányzati rendelete és az azt módosító 17/2008.(VI.26.), 19/2013.(XII.10) önkormányzati rendeletei egységes szerkezetben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A közterületek használatáról szóló 9/2007. (05.03.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatáról

ELŐTERJESZTÉS. A közterületek használatáról szóló 9/2007. (05.03.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A közterületek használatáról

Részletesebben

1. A rendelet célja és hatálya 1.

1. A rendelet célja és hatálya 1. Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016.(VII.04.) számú rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Szigetmonostor Önkormányzatának

Részletesebben

1. A rendelet hatálya 1..

1. A rendelet hatálya 1.. 1 Jászboldogháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014.(VII. 02.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Jászboldogháza

Részletesebben

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 10 / 2004.( IV. 05. ) Ör. r e n d e l e t e

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 10 / 2004.( IV. 05. ) Ör. r e n d e l e t e Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10 / 2004.( IV. 05. ) Ör. r e n d e l e t e A közterületek használatáról (egységes szerkezetben a 25/2005. (X.28.) önkörmányzati rendelettel) Nagyecsed

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE. a közterületek használatáról

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE. a közterületek használatáról Tolmács Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (II.15.) RENDELETE a közterületek használatáról Tolmács Község Önkormányzat képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő-testület) a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2008. (X.2.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2008. (X.2.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2008. (X.2.) Kt. sz. rendelete a közterületek használatáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

1. A rendelet célja 1.. 2. A rendelet hatálya 2.. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése 3..

1. A rendelet célja 1.. 2. A rendelet hatálya 2.. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése 3.. Tapsony Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Tapsony Községi

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Értelmező rendelkezések Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 14 /2015. (VI.15.) önkormányzati rendelete A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Tiszasas Község Önkormányzatának

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Dombegyház Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014. (III.28.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Dombegyház

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete A NEM KÖZMŰVEL ÖSSZEGYŰJTÖTT HÁZTARTÁSI SZENNYVÍZ BEGYŰJTÉSÉRE VONATKOZÓ HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Békés Város

Részletesebben

Perőcsény Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.27.) sz.rendelete a közterületek használatáról

Perőcsény Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.27.) sz.rendelete a közterületek használatáról Perőcsény Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.27.) sz.rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 16..(1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések. 3. A közszolgáltatás tartalma

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések. 3. A közszolgáltatás tartalma Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II.03) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról (egységes szerkezetben)

Részletesebben

Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat. 1/2010. (I.29.) rendelete. a közterületek használatáról

Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat. 1/2010. (I.29.) rendelete. a közterületek használatáról Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat 1/2010. (I.29.) rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (XII.23.) számú R e n d e l e t e

Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (XII.23.) számú R e n d e l e t e Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (XII.23.) számú R e n d e l e t e - A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról - Tuzsér

Részletesebben

Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.4.) sz.rendelete a közterületek használatáról /egységes szerkezetben/

Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.4.) sz.rendelete a közterületek használatáról /egységes szerkezetben/ Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 6/2002. (VI.4.) sz.rendelete a közterületek használatáról /egységes szerkezetben/ A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 16..(1) bekezdésében

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014.(III.20.) önkormányzati rendelete (I4)

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014.(III.20.) önkormányzati rendelete (I4) Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014.(III.20.) önkormányzati rendelete (I4) a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Balkány Város

Részletesebben

Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013 (...) önkormányzati rendelete

Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013 (...) önkormányzati rendelete 4 Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013 (...) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Szuhakálló

Részletesebben

BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK

BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (IV.24.) számú rendelete a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról BOGDÁSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL. I. cím A rendelet hatálya 1. II. cím Közterület használati engedély 2.

A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL. I. cím A rendelet hatálya 1. II. cím Közterület használati engedély 2. BABÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5 /2005. (VIII. 29.) RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL Babót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a Magyar

Részletesebben

1. Rendelet célja. 2. Értelmező rendelkezések. 3. A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai

1. Rendelet célja. 2. Értelmező rendelkezések. 3. A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.29.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásokról Kistelek Város

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013.(XII.06.) önkormányzati rendelete

Rimóc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013.(XII.06.) önkormányzati rendelete Rimóc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013.(XII.06.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Rimóc Község

Részletesebben

A rendelet tárgykódja: I4 Tárgykód megnevezése: Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz

A rendelet tárgykódja: I4 Tárgykód megnevezése: Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK ADATFELVÉTELI LAPJA Megye neve: H E V E S Település neve: H A T V AN város A rendelet címe: HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 45/2016. (XII. 16.), 40/2017. (XII.

Részletesebben

(7) Az ingatlantulajdonos köteles a közszolgáltató által nyújtott közszolgáltatást igénybe venni.

(7) Az ingatlantulajdonos köteles a közszolgáltató által nyújtott közszolgáltatást igénybe venni. Pócsmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IX.6.) számú rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Pócsmegyer Önkormányzatának

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata 28/2013. (XII.20.) sz. önkormányzati rendelete

Celldömölk Város Önkormányzata 28/2013. (XII.20.) sz. önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata 28/2013. (XII.20.) sz. önkormányzati rendelete közszolgáltatásról Celldömölk Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d.) pontjában meghatározott

Részletesebben

Rétalap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Rétalap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Rétalap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Rétalap Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6 / (V. 23.) sz. RENDELETE a közterületek használatáról (egységes szerkezetben)

TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6 / (V. 23.) sz. RENDELETE a közterületek használatáról (egységes szerkezetben) TARD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6 / 2003. (V. 23.) sz. RENDELETE a közterületek használatáról (egységes szerkezetben) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

A rendelet célja A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja A rendelet hatálya 2. Röszke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (III.31.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Röszke Község

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezések

1. Értelmező rendelkezések Tószeg község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013.(XII. 19.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Tószeg Község Önkormányzata

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2013.( ) önkormányzati rendelete

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2013.( ) önkormányzati rendelete SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.( ) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról (t e r v e z e t) Simontornya

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.

A rendelet hatálya 1. Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 9/2004. (III. 30.) rendelete a közterületek használatáról, védelméről és a közterület használat díjáról* Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya Pátka Község Önkormányzata 2/2014 (II.5.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése

A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése 1 / 4 2016. 05. 02. 13:00 Söjtör Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014 (XII.5.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és

Részletesebben

A rendelet célja és hatálya

A rendelet célja és hatálya Cserkút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2019. (I. 16.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatásról Cserkút

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Cserszegtomaj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2005.(IX.21.) egységes szerkezetbe foglalt rendelet a közterületek használatáról szóló 8/2000.(III.30.) sz. rendeletének módosításáról A helyi

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 4/2014. (I.29) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 4/2014. (I.29) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 4/2014. (I.29) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról

Részletesebben

/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./

/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./ Vasasszonyfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.7.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról /A 10/2018.

Részletesebben

A rendeletet alkalmazási köre. Értelmező rendelkezések

A rendeletet alkalmazási köre. Értelmező rendelkezések Békésszentandrás Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 16 /2012.(VI.29.) Önkormányzati rendelete a közterületek használatáról és közterület használati díjakról Békésszentandrás Nagyközségi Önkormányzat

Részletesebben

Pakod Község Önkormányzat 1/2015. (I.20.) önkormányzati rendelete

Pakod Község Önkormányzat 1/2015. (I.20.) önkormányzati rendelete Pakod Község Önkormányzat 1/2015. (I.20.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról Pakod Község

Részletesebben

A rendelet hatálya. A közszolgáltatás tartalma, területe

A rendelet hatálya. A közszolgáltatás tartalma, területe Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014. (III.03.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatatásra Bocskaikert

Részletesebben

22/2006. (III.29.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

22/2006. (III.29.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A KÖZTERÜLETEK RENDELTETÉSTŐL ELTÉRŐ HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÓ a 19/2008. (III.27.), 26/2008. (IV.29.) 32/2008. (V.23.),,20/2009. (IX. 25.) és a 5/2010. (II.15.)

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2014. (IV.30.) Önk. r e n d e l e t e

Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2014. (IV.30.) Önk. r e n d e l e t e Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2014. (IV.30.) Önk. r e n d e l e t e a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Nagykálló

Részletesebben

Nagymaros Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (...) önkormányzati rendelete

Nagymaros Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (...) önkormányzati rendelete Nagymaros Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (......) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról

Részletesebben

2. A rendelet hatálya nem terjed ki az ipari szennyvízre és veszélyes hulladékokra, valamint az ezekkel összefüggő tevékenységekre.

2. A rendelet hatálya nem terjed ki az ipari szennyvízre és veszélyes hulladékokra, valamint az ezekkel összefüggő tevékenységekre. Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (XI. 19.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló

Részletesebben

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2008.(VII.07.) rendelete a közterület-használatról Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Módosította: a 18/2014.(IX.29.) önk. rendelet. (egységes szerkezetben)

Módosította: a 18/2014.(IX.29.) önk. rendelet. (egységes szerkezetben) Apátistvánfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(I.23.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Módosította:

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN 1 Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2002. /II.21./ rendelete a köztisztaság fenntartásának rendjéről és a hulladékkezelési közszolgáltatásról 1 EGYSÉGES SZERKEZETBEN Sárvár Város Önkormányzatának

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(V.04.) rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Hosszúhetény Községi

Részletesebben

Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő testületének 11/2013. (VII.25.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról. A rendelet hatálya

Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő testületének 11/2013. (VII.25.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról. A rendelet hatálya Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő testületének 11/2013. (VII.25.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról

17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Tard község Önkormányzatának 17 / 2013. (X. 31) önkormányzati

Részletesebben

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (X. 3.) sz. Kt. rendelete a közterületek használatáról

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (X. 3.) sz. Kt. rendelete a közterületek használatáról NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2000. (X. 3.) sz. Kt. rendelete a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015 (VII.16.) önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről

Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015 (VII.16.) önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015 (VII.16.) önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről Tar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai

A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai Hegyeshalom Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Hegyeshalom

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (XII.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (XII.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (XII.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésesére vonatkozó közszolgáltatásról Bátonyterenye

Részletesebben

1. A közszolgáltatás tartalma, területe

1. A közszolgáltatás tartalma, területe Litér Község Önkormányzata Képviselő-testülete../2014. ( ) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Litér Község Önkormányzat

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. Vál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(XII.14.) önkormányzati rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló

Részletesebben

Kup Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (VII.31.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról

Kup Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (VII.31.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Kup Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (VII.31.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról Kup Önkormányzat Képviselő-testülete a közrend, közbiztonság, a környezet védelme érdekében

Részletesebben

A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai. Közszolgáltató és működési területének határai

A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai. Közszolgáltató és működési területének határai Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2015.(III...) önkormányzati rendelet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás helyi szabályairól

Részletesebben

A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai 1.

A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai 1. 1. oldal, összesen: 5 oldal Mezősas Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(VII.9.) önkormányzati rendelete A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról

Részletesebben

Tabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015.(V.27.) önkormányzati rendelete

Tabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015.(V.27.) önkormányzati rendelete Tabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015.(V.27.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás helyi szabályairól Tabdi

Részletesebben

SZAKÁLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 17/2004. (XII.31.) számú RENDELETE. A közterületek használatáról. Általános rendelkezések

SZAKÁLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 17/2004. (XII.31.) számú RENDELETE. A közterületek használatáról. Általános rendelkezések SZAKÁLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 17/2004. (XII.31.) számú RENDELETE A közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

1.. A rendelet hatálya 2.. Fogalmi meghatározások

1.. A rendelet hatálya 2.. Fogalmi meghatározások SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 10/2005./IV.20./ sz. r e n d e l e t e a település FOLYÉKONY HULLADÉK SZÁLLÍTÁSÁVAL, KEZELÉSÉVEL kapcsolatos helyi közszolgáltatásról 22/2006.XII.20./ sz.

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése Cece Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (II.10.) önkormányzati rendelet-tervezete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Cece Nagyközség

Részletesebben

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2009.(IX.22.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 10/2008. (X.28.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2009.(IX.22.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 10/2008. (X.28.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2009.(IX.22.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 10/2008. (X.28.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Szólád Község Képviselő-testülete az 1990.

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések 1..

I. fejezet. Általános rendelkezések 1.. Kerecseny község Önkormányzatának 13/2003./XII.17./ sz. rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Kerecseny község Önkormányzata a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10/2017. (V. 8.) önkormányzati rendelete

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10/2017. (V. 8.) önkormányzati rendelete TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10/2017. (V. 8.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról szóló 10/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosításáról Tapolca Város Önkormányzata

Részletesebben

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 5/2012. (III.28.) önkormányzati rendelete

Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 5/2012. (III.28.) önkormányzati rendelete Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 5/2012. (III.28.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról Gelse Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Tolna Város Önkormányzata Képviselőtestületének 3/1997. (III.25.) Ör. rendelete a települési szippantott szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról Tolna Város

Részletesebben

Csátalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2014.(V.5.) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések

Csátalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2014.(V.5.) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések Csátalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(V.5.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Csátalja Község Önkormányzatának

Részletesebben

Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012.(X.31.) önkormányzati rendelete a közterület-használat szabályairól

Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012.(X.31.) önkormányzati rendelete a közterület-használat szabályairól Farkaslyuk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012.(X.31.) önkormányzati rendelete a közterület-használat szabályairól Farkaslyuk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 5/2007.(III.28.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A közterület használatról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

4. Az ingatlantulajdonos és a közszolgáltató jogai és kötelezettségei, a közszolgáltatás kötelező igénybevételének módja és feltételei

4. Az ingatlantulajdonos és a közszolgáltató jogai és kötelezettségei, a közszolgáltatás kötelező igénybevételének módja és feltételei Visnye község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014.(I.27.) sz. önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Visnye Község Önkormányzatának

Részletesebben

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.10.) rendelete a közterületek használatáról

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.10.) rendelete a közterületek használatáról Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.10.) rendelete a közterületek használatáról Jászkisér Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

A rendelet célja és hatálya

A rendelet célja és hatálya Egyházasrádóc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (X. 21.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Egyházasrádóc

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011 (III.28.) rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról

Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011 (III.28.) rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011 (III.28.) rendelete a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról Pátka Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a közterület-használat rendjéről és feltételeiről

Biharnagybajom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a közterület-használat rendjéről és feltételeiről Biharnagybajom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a közterület-használat rendjéről és feltételeiről Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

III. fejezet A folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási feladatatok és kötelezettségek A Szolgáltató kötelezettségei 3.

III. fejezet A folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási feladatatok és kötelezettségek A Szolgáltató kötelezettségei 3. Ivád Község Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete a települési folyékony hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Ivád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Előterjesztés. A közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásáról szóló rendelet módosításáról

Előterjesztés. A közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásáról szóló rendelet módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A közösségi együttélés

Részletesebben

(egységes szerkezetben) 1

(egységes szerkezetben) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (VI. 14.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról (egységes

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Albertirsa Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/1997. (V.23.)sz. rendelete a 3/2000. (II.25.) rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a közterületek tisztántartásáról A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 22 /2004. (XII.28.) rendelete. a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Önkormányzat Képviselőtestületének 22 /2004. (XII.28.) rendelete a települési folyékony hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Taktaszada Község Képviselőtestülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKROMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2014. (II.13.) önkormányzati rendelete

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKROMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2014. (II.13.) önkormányzati rendelete TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKROMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2014. (II.13.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló

Részletesebben

Szatymaz Község Képviselő-testületének 32/2012.(XII.13.) önkormányzati rendelete

Szatymaz Község Képviselő-testületének 32/2012.(XII.13.) önkormányzati rendelete Szatymaz Község Képviselő-testületének 32/2012.(XII.13.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról és

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás helyi szabályairól

Részletesebben

Kazincbarcika Városi Önkormányzatának 12/2001. (IV. 27.) számú rendelete a közúti forgalmat nagymértékben akadályozó,

Kazincbarcika Városi Önkormányzatának 12/2001. (IV. 27.) számú rendelete a közúti forgalmat nagymértékben akadályozó, Kazincbarcika Városi Önkormányzatának 12/2001. (IV. 27.) számú rendelete a közúti forgalmat nagymértékben akadályozó, valamint a közterületen engedély nélkül tárolt jármûvek elszállításáról Kazincbarcika

Részletesebben

(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2012. május 14.)

(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2012. május 14.) Felsőtárkány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (III. 8.) önkormányzati rendelete a közterületi hirdető és reklámhordozók elhelyezéseinek szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva és

Részletesebben

A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL

A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL DAD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2005. (XI.29.) számú rendelete A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL 2 Dad községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

A rendelet hatálya. A közszolgáltatás ellátásának rendje

A rendelet hatálya. A közszolgáltatás ellátásának rendje Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtéséről és ártalommentes elhelyezéséről Füzesgyarmat

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közszolgáltató és az ártalmatlanító hely megnevezése Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(V.08.) önkormányzati rendelete a nem közművet összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Mágocs Város Önkormányzatának

Részletesebben

Vének Község Önkormányzata Képviselő-testülete Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (VIII.28.) önkormányzati rendelete

Vének Község Önkormányzata Képviselő-testülete Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (VIII.28.) önkormányzati rendelete Vének Község Önkormányzata Képviselő-testülete Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (VIII.28.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére

Részletesebben

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2014. (I.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2014. (I.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2014. (I.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A NEM KÖZMŰVEL ÖSSZEGYŰJTÖTT HÁZTARTÁSI SZENNYVÍZ BEGYŰJTÉSÉRE VONATKOZÓ KÖZSZOLGÁLTATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET HATÁLYA FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2002. (I.25.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (A 24/2007. (XII.21.) és a

Részletesebben

1. A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai

1. A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai Rábakecöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Rábakecöl Község

Részletesebben

Hatályos! Bükkösd Község Önkormányzatának 11/2003(VII.31)sz. rendelete a közterület használatáról

Hatályos! Bükkösd Község Önkormányzatának 11/2003(VII.31)sz. rendelete a közterület használatáról Hatályos! Bükkösd Község Önkormányzatának 11/2003(VII.31)sz. rendelete a közterület használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16..(1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel

Részletesebben