Tuzson J.: A Potentilla rupestrís rendszertani tagolódása. Musci frondosi. A fajok legtöbbje Közép-Európában van elterjedve és nem

Átírás

1 HAZ8LIN8ZKY FBÍGYES HAGYATÉKÁBÓL 207 Musci frondosi O -Q O a C3 KI o > O -3 Hypnum jmllescens S c h r e b... cupressiforme L.... f. fiuformc molluscum L ^ cuspidatum L purum, L Hylocomium triquetrum L.... p loreum Br. cur... Sphagnum acutifolium E li r.. h. A felsorolás szerint Hazslinszky Frigyes Horvátországban és Fiúméban gyjtött 98 zuzmó fajt 145 termhelyrl, továbbá 14 faj májmohát 24 termhelyrl és 79 faj lombos mohát 125 termhelyrl, a mely számokból a Zákányon, tehát Magyarországban gyjtött 2 zuzmó- és 1 májmohafaj leszámítandó. A fajok legtöbbje Közép-Európában van elterjedve és nem ritka, úgy hogy a fenti termhelyek megjelölése a legtöbb esetben növényföldrajzi jelentséggel alig bír. (A szakosztálynak 1908 november 11-én tartott ülésébl). Tuzson J.: A Potentilla rupestrís rendszertani tagolódása és elterjedése. A fajra és ennek alosztályára vonatkozó felfogások különfélék lévén, szükségesnek vélem, hogy azokat a tételeket, a melyeket irányadóknak tartok és ebben a dolgozatomban is szem eltt tartottam, itt elre bocsássam. Ha a fajok keletkezésére vonatkozó kutatásoknak eredményeit és azokat a legelemibb követelményeket, a melyeket egy biztos alapokra helyezett rendszerhez fzünk, figyelembe vesszük, úgy mindenekeltt a faj keretébe tartozó legvégs egységnek, a fonnának vagy esetleg subformának is teljes önállóságot kell tulajdonítanunk; vagyis olyannak kell azt tekintenünk, mint a melynek sajátságai utódról utódra örökldnek. Ezek a végs egységek sok esetben a J r d a n-féle apró fajok (petites espéces) változatosságának és sokaságának jellegét viselik magukon ; különben pedig a d e Vries-féle elemi fajokkal (Elementarart) azonosak és egyrészt a mi megkülönböztet képességünk, másrészt a tudomány czélszerségi szempontjai által határolt végs tagjai a rendszernek.

2 208 TUZSON J. Ennek következtében az olyan növényalakok, a melyekrl feltételezzük, hogy a megkülönböztetés alapját tev sajátságaikban változásnnk vannak alávetve, hogy csupán a termhely behatásai alatt létrejött múló alakok, azok tulajdonképen sem formák, de még subformák sem lehetnek. Az ilyeneknek sajátságait az illet formák vagy varietások leírásában czélszer megemlíteni, de tudományosan elnevezett külön egység alapját nem képezhetik. A másik tétel, a mit e helyen elre bocsátok, az, a mit látszólag felesleges is fejtegetni hogy nincsen semmi okunk a fajt, illetleg annak alosztályait, az utolsó kivételével, valamely növénypéldányhoz (originale) kötni, hanem azok éppen olyan gyjtfogalmak, mint a génusz, família vagy rend. És ennek megfelelen sorozzuk a faj keretébe a subspecies-eket, a melyek varietásokat és ezek ismét formákat tartalmazhatnak. Természetes, hogy a faj keretében semmiféle fokozat sem szükséyképeni. A fenti fokozat tagjai közé másokat is iktathatunk, mint a hogy azt pl. a bécsi nemzetközi botanikai kongresszustól kiadott nomenklatúra- szabályokban találjuk felsorolva, vagy pedig a mint az Ascherson-Grabne r-féle Synopsis-ban történt. Viszont a faj állhat pl. csupán varietásokból, vagy csupán formákból, vagy végül csupán egyedekbl. A besorozás tudományos alapját az egyes növényalakok fejldéstörténeti leszármazása teszi, a mit a morfológiai hasonlóságok és különbségek mérlegelése révén igyekszünk megállapítani, illetleg a gyakorlatban többnyire csakis az utóbbival számolunk. A fentemiitett alárendelés nehézségei a melyek e módszernek sok ellenséget támasztottak, egyrészt abban állanak, hogy a helyes besorozás az összes többi formák vagy varietások beható ismeretét tételezi fel és ennek következtében egy új" növény alakot könnyebb egyszeren új fajnévvel látni el, mint azt ha rendszertani értéke úgy kívánja, az illet faj keretébe pontosan beillesztve ismertetni. Másodsorban pedig az okoz nehézségeket, liogy a természetes rokonságot, illetleg a leszármazás mikéntjét a legtöbb esetben igen nehéz, st többnyire lehetetlen biztosan megállapítani ; éppen úgy, mint a hogy a génuszokat, családokat és rendeket is sok esetben nehéz, st lehetetlen teljes biztossággal olyan sorozatba illeszteni, a mely a természetes rokonságot és a leszármazás történetét híven visszatükrözné. A mint azonban a génuszok, családok stb. csoportosításában természetesnek találjuk a fejldési sorozat rendszeres feltüntetését még akkor is, ha a származási sorozatot nem ismerjük biztosan, éppen úgy a faj határain belül sem lehet a tudományos rendszertan szempontjaiból - más elv irányadó. A gyorsan kibontakozó növéuystatisztika és növényföldrajz czéljainak természetesen ez az elv nem felel meg, mert körülj)iényesebb és behatóbb munkát igényel eljárást követel ; a

3 A POTENTILLA RUPESTRIS RENDSZERTANI TAGOLÓDÁSA ÉS ELTERJEDÉSE 209 statisztika és a növény földrajz hivatása pedig a gyors és könynyen áttekinthet módon való ismertetés. A nehézségek természetesen csak a monografice részletesen fel nem dolgozott növénycsoportokra vonatkoznak ; az olyan csoportok alakjait ellenben, a melyek rendszeresen fel vannak dolgozva, úgy a statisztika, mint a növényföldrajz leghelyesebben rendszertani értékük szerint veszi figyelembe, st úgy a fejldéstörténetig mint az ökológiai növéngföldrajz7iak egyik ffeladata az ú. n. növénygeografai alakokat szisztematikái értékük alapján ismertetni. Itt csupán bizonyos technikai nehézségek volnának a megnevezés czélszer módja tekintetében. Erre vonatkozólag kétségtelen, hogy az említett dolgozatok szövegében a, binominális ith'.gnevezés a legczélszerübb és ennek tulaj donképen nincs is semmi különös akadálya oly értelemben, hogy a génusz-névhez közvetlenül a subspecies, varietas illetleg forma neve csatlakozzék,^ moly esetben természetesen az illet név nem vehet szisztematikai kijelentésnek, vagyis nem jelenti az illet növényalakiiak külön faj gyanánt való tekintését. Ha a fajt széttagoljuk különféle rangon álló elemekre^ ügy az alacsonyabb rangnak a tudományos rendszertanban gyökeredz egyedüli indoka csakis az lehet, liogy a közvetlen fölötte álló kategóriának összetev részét képezi. Miután ezek az összetev részek a sajátságaik elütése tekintetében és a diíferencziák értéke tekintetében igen különfélék és miután a rendszeres csoportosítás bizonyos mértékben a tudomány kényszere alatt történik, természetes, hogy a faj alkotó elemei, ú. m. a varietások, formák stb. egymáshoz viszonyítva nem szabhatók bizonyos szigorúan betartandó állandó értékekhez. E tekintetben a fennforgó viszonyok döntenek és elfordulhat pl. az, hogy egy varietas kisebb morfológiai differencziára van alapítva, mint a milyen differencziák az odasorozott formák között tapasztalhatók. Az sincs kizárva, st közelrl rokon formákon gyakran elfordul, hogy ugyanaz a növényalak elfordul két vagy több különböz forma példányai között. Ilyenek az ú. n. átmeneti" alakok is, a melyeket morfológiai alapon ugyanazzal a joggal sorozhatnánk két vagy három forma vagy varietas, st subspecies alakjainak körébe is. Ezekben az esetekben szintén nehéz a biztos döntés, mert szigorúan morfológiai alapon, esetleg geografiailag és fejldéstörténeti szempontokból is egymástól távol es növények egy keretbe kerülhetnek vagy meg, fordítva. Ilyen esetekben az egyedüli czélhoz vezet módszer az- ^ Ez ellentétben áll a nemzetközi szabályok XIV. 28. pontjával, mely szerint a faj alosztályaira a binominális megnevezés meg nem engedhet". Ennek daczára a legújabb növényföldrajzi s fejldéstörténeti munkákban is gyakran tapasztaljuk a fenti módszernek hallgatag és igen czélszer érvényesülését. És hacsak nem akarjuk minden egyes alkalommal a species, subspecies, varietas és forma, vagy még több kategória nevét ismételni, úgy más megoldás mint a fenti, nem is gondolható.

4 210 TUZSON J. ha az illet helyekrl számos példányt vizsgálunk meg és ezáltal a kérdéses növényalakok normális variálásának terjedelmét és milyenségét vetjük össze, a mi jogos alapját képezheti annak, hogy egyes, els pillantásra morfológiailag azonos példányokat egymástól különválasszunk, illetleg különböz formákhoz, vagy varietásokhoz csatoljunk. Végül még egy tételt említek itt meg. A fajok keletkezésére vonatkozó vizsgálatok eredményei, de a florisztikai tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy egymáshoz hasonló^ st egymással ítéletünk szerint azonos növényalakok, killö7iböz helyeken s különböz alakokból (polytropikus úton) is származhatnak. Ezeknek az eseteknek biztos megítélése nem minden esetben lehetséges és ha a véletlen szerencse nem nyújt felénk biztos adatokat; úgy könnyen tévedhetünk, még pedig két irányban. Vagy elválasztunk egymástól két morfológiailag azonos, de különféle származású növényalakot, csupán növényföldrajzi alapon, vag}' pedig egyesítjük a két alakot egymással, holott közös származásaik iránt alapos gyanúnk van. Ez a kényszerhelyzet mindenesetre ritkán fordul el, mert a különféle leszármazás a legteljesebb morfológiai convergentia mellett is nyomot hagy a növényen. Különösen pedig felismerhet a különbség annak a módszernek segítségével, a melyet már elbb említettem, t. i. azáltal, ha az illet növényalakok nagyobb számú példányát vizsgáljuk meg, és a két alak nagyszámú példánya alapján, az illet alakok normális variálási terjedelmét és az ennek határain belül es sajátságokat is egybevetjük. Ezek elrebocsátása után megkísérlem a Potentilla rupestris fajnak eddigelé ismeretes és a rendelkezésemre álló herbáriumi vizsgálati anyagból^ megállapítható európai és nyugatázsiai alakjait rendszerbe foglalni. Az összes leirt alakok és elfordulási helyeik csakis tényleg megvizsgált példányokra alapítvák. Ez okból dolgozatom nem teljes, illetleg nem annyira, mintha az összes irodalmi adatokat is tartalmazná. A szibériai és északamerikai alakok e dolgozatba nincsenek felvéve. A Potentillákrsi vonatkozólag L e h m a n n ^, Z i m m e t e r ^ és W 1 f * régebbi monográfiáitól eltekintve, újabban az A s c li e r- son és Grabuer Synopsisában ^ és legújabban W o 1 f nak dolgozatom befejezésekor megjelent monográfiájában*^ lev adatok 1 Vizsgálati anyagomat a budapesti nemzeti múzeum és a bécsi cs és kir. udvari múzeum növénytani osztályának s a budapesti tudomány egyetem herbáriumának, továbbá Simonkai Lajos herbáriumának példányai és saját gyjtéseim képezték. Mindazoknak, a kik vizsgálati anyaggal támogattak, szinte köszönetet mondok. - Revisio Potentillarum, ' Die Europ. Arten d. Gatt. Potentilla, ' Potentillen-Studien, I, 1901; II., ' Synopsis d. Mitteleurop. Flóra, VI, ' Monogr. d. Gatt. Potentilla, Bibi. I'.ot. Heft. 71, 19u8.

5 A POTENTILLA RUPESTRIS RRXDSZRRTAM TAGOLÓDÁSA ES RLTERJEDESE 211 és az ott olvasható rendszertani beosztások vannak eltérben. Vizsgálataim ezeket az adatokat és illetleg beosztásokat a továbbiak szerint részben megersítik, részben pedig kiegészítik és helyesbítik. Potentilla rupestris L. L. Spec. pl. 1753, 711 ; A s eh er s o n et Gr ab ne r, Synopsis, VI, 1904, 695; Th. Wolf, Monogr. d. Gatt. Potentilla, Bibi. Bot. 1908, 123. Caules ramosi, miilti- vei pauciflori, 2 60 cm. alti: fólia pedunctdata, pinnata^ 2 4 juga ; foliola ellyptica, rhomhoideo-ovata vei suborbiculata, acute vei subobtuse biserrata, partim serraturis simplicibus; sepala externa acuta vei subobtusa, saepe bi-vel trifida, internis angustiora et breviora, sepala interna oblongo-ovata, apiculata; peiala obovata, vei suborbiculata, calycem subaequantia vei plus minus superantia; álba vei (exemplarium exsiccatorum f. rumelicae) ochroleuca; stamina 20 30: carpella numerosa, oblongo-ovoidea subacuminata: stylus fiisiformis, carpello siihaequilongus; stigmata incrassata; \ Potentilla rupestris magja: 1. a var. orientalis-é ; 2. a többi alakoké. 54:1. semina 1 l'3mm. longa, suhvemicosa vei (var. orientális) laevia (icon 1.2), subapiculato-ovata, apice subarctiata; caules, pedunculi, petioli, calyces et foliola pilis patentissimis vei erectis et pilis articulatis glanduligeris plus minus dense obtecta; foliola retardata plerumque densissime pilosa. var. 1. gracilis (Friv.) Asch. et Grabn. Synopsis, VI, 1904, 696; var. typicat\x. Wolf, Monogr. d. Gatt. Potentilla, 1908, 126. Caules erecti, cm. alti, plus minus ramosi, multiflori; petala sepalis paulo longiora, álba; receptacula, caules, pedunculi et petioli pilis simplicibus et glanduligeris phis minus densis obtecti, foliola stibtíis praecipue in nervis et ad margines pilosa, supra pilis sparsis. Itália septentr. : m. Calvario pr. Domodossolam, Rossi. Hb. Sgfr. 46/a, 46/b; Itália (?) Hb. Wiilfen. Helvetia : Thayngeii (Schaífhausen), 0. Appel, Hb. Sgfr. 46/c; Schaffhausen, 1., W. S o n d e r, 2,, P o s t ; Mayens de Verbier (Valais), M. Besse. Hb. Sgfr. 46/d: Bignasco (ficino), Hb. Pittoni;

6 ; 212 TUZSONJ. Mont Blanc pr. Sarmieux, Bohatsch: Geneve, Hb. Tausclier; Biére (Vaud), Mortier, Hb. Tripet. Gallia : Chambéry á Lémenc (Savói) Hb. H a z s 1. ; Bessans (Savoie), Huguenin; La Papé pr. Lyon, 1., Hb. E. Migiol, Soc. Vog.-Rhén., 2., J. Guichard fils, Reliq, Maillé and, 3., A. Boullu, Soc. dauph., 4., Herb. Jordán, 5., Ozanon, Reliq. Maillé and, Neyron (Rhone), Roux, Flór. sel. exs. Germania : Deidesheim (Pfalz), F. Schultz, Hb. norm. 253; Breslau (Schlesien) 1., Sintenis, 2., Baenitz, Hb. Eur. ; Görlitzer Thai (Schlesien), Wiitzor ; Meseritz (Fosén), Th. Meyer; m. Gorayer Berge (Posen), R. Hiilsen; Driessen (Neumark), W. Lasch; Lagow (Brandenburg), J. Golcnz; Schernieisel (Brandenburg), J. Golenz; Austria : Sattendorf (Karinthien), F e n z 1 : Klagenfurt (Karintbien), 1., Jabornegg, FI. exs. Austr.-Hung. 819, 2., Krenberger, 3., Jabornegg, Hb. S gfr.: Dornbach (Karinthien) 1., J. Kovát s, 2., D 11 i n er, 3., Hey n e : Langenlois (Niederösterreich), 1., Kollbrnnner, 2., Andorfer: Wien, Reichenbach; Gratz, 1., Herb. W. Streinz, 2., Gebhard. 3., Pro kopp 4., Hb. F ü r- s t e n w ;i r t e r : Bozen (Tirol), Hausmann; m. Carnioliae (Tirol) 1., Hb. S eh ott, 2., Gráf; Maria Trost (Stiria) ; Frain (Máhren), A. b o r n y ; m. Göltzschberg (Böhnien, Mittelgebirg) Hb. R e i c h a r d t Kost (Böhmen), G. Lorinser; m. Kahlerberg pr. Kunratitz (Böhnien) A. Naumann; Lewin (Böhmen): m. Göltzschberg (Böhmen), A. C. M a y e r ; Hungária occid. : Pozsony, 1., H e u f í e 1, 2., T a u s c h e r, 3., Baumler; Keszthely, Bor b ás; Sopron, 1., Sonklar, 2., H a y n a 1 d : Kszeg, A. W a i s b e c k e r, Hb. S g f r. ; Szt. Lörincz (Com. Vas) Márton: R. Hidvég (Com. Vas), Márton; Tarótháza (Com. Vas), Márton; Pécs, 1., Simon kai, 2., Nendtvich; m. Dobogók pr. Budapest, Tuzson et Lengyel. Hungária septentrionalis : m. Kis Kárpátok, Zahlbruckner; Szabarka (Com. Gömör), Fábry; Rimaszombat, Fábry: Széchény (Com. Nógrád), H a y n a 1 d ; Selmeczbánya, 1,. M á g o c s y, 2. J á v o r k a, 3. Tuzson, Balcan : Stara Planina (Serbia) A d a m o v i c FI. Serb. : Rasovati Kamen P a n c i é. Rossia : Warschava, K a r o ; Macocha pr. Sauniki, K. D r y m m e r. Ehhez a nagyon változatos varietáshoz szokás számítani azokat az összes alakokat, a melyek a továbbiakban megnevezend varietasokon és formákon kívül Európában ismeretesek. Kétségtelen, hogy ez még számos formára tagolódik. így a vizsgálati anyagomban igen sokszor ismétldött egy egyenes szárú és csak a csúcs felé elágazó cm. magas alak. melynek szirmai csak kevéssel haladják túl a csészét és melynek 1 3'5 cm. hosszú, tehát aránylag apró levélkéi vannak. Feltnen elütnek ettl a nagylevelü s nagy termet, ersen elágazó, szintén apró virágú alakok, a milyenek pl. a Pozsony környékérl származó példányok. Szembeötlen nagy virágú és meglehetsen molyhos alakot láttam Sopron környékérl és a tiroli mészkhegyekbl, vagy ugyanilyenek a Schultz-féle herb. norm.-ban 253.

7 A POTENTILLA RUPK8TRI8 RENDSZERTANI TAGOLÓDÁSA ÉS ELTERJEDÉSE 213 sz. alatt kiadott Deideshain környékérl származó példányok. Szintén molyhos, de apró virágú alak akadt a kezembe Svájcz délnyugati és Francziaország délkf'leti részébl és egy feltnen nagyvirágú és igen molyhos csészéjü és kocsányú példány Szerbiából ((Rasovati kamen). Igen apró virágú példányt láttam Kuntrasitz környékérl (Csehország) stb. Mindezek a sajátságok olyan természetek, hogy esetleg örökldhetnek is, biztos meggyzdést azonban ez irányban nem szerezhettem, mert egyrészt csak 1 1 példányból kellett következtetnem, másrészt pedig az egy és ugyanarról a helyrl származó példányokon is oly változatosságot láttam, hogy az egyes alakok normális variálásának határait lehetetlen volt biztosan megállapítanom. ^ A termet nagyságát a talaj minsége, a beárnyékolás stb. befolyásolhatja, a molyhosság ersebb vagy gyt^ngébb kifejldésére vonatkozólag pedig igen fontos tudnunk azt, hogv azt a tenyészeti retardatio emeli, mely utóbbi körülmény folytán a megkésve fejld virágok csészéje és kocsánya, de a levelek is tömötten molyhosak lehetnek anélkül, hogy ez az illet alak állandó sajátsága volna. var. 2. TÍllosa (Lee. et Lam.) m. pr. p. var. rillosa Lee, et Lam. Cat. Pl. centr. 1847, 154. Gaules cm. alti; fólia pilis adpressis hirsufa, caules et peduncula in parte superiore pilis dense obtecta; petala sepala multo obtectis. superantia. f. 1. suecica m. FoHis tenuibus, suhpellucidis, pthis mediocriter Suecia: Trolimén pr. Kinne KuUe (Vestergötland), 1. Lagerheim, 2. Areschoug; Gisseberg (Vestergötland), Lundquist, Pl. Scand. ; Vestergötland, 1. A n d e r s se n, 2. Wik strö m : Alseda (Smaland), Lundquist: Smalandia, Fries, Hb. Sadl. : Halland bor., E. Fries et Sieurin. Ezt az alakot eddig nem vették figyelembe; sem Ascherson és G r a b n e r, sem W o 1 f nem említik, sem elkülönítve, sem pedig valamely alakhoz csatolva. Linné a fajt tulajdonképen erre is alapította. (Sp. plánt. 1753, 711). A f. pyrenaeica-\ól valamivel kevésbbé molyhos volta és finomabb, hártyaszer levélkéi által különböztethet meg ; a var. gracilis nagyobb termet alakjaihoz közel áll. de nagyobb pártája és molyho«sága által, a var. orientális -tó\ pedig szemcsés felület magja révén könnyen megkülönböztethet. f. 2. pyrenaelca m. var. villosa Lee. et Lam. Cat. Pl. centr ; f. villosa Th. W o 1 f, Monogr. d. Gatt. Potentilla, Bibi. Bot. 71, 1809, 127; var. subalpina Th. Wolf ibid Fólia crassiora {varietati gradli siniilia), pilosa. Hispánia: Origuela (Teruel), 1. E. Reverchon, Hb. Sgfr. 959/a, 2. B a e n i t z, Hb. Eur. ; Serrania de Cuenca, M. Gandoger: Gerte pr. Placencia, E. Bourgeau, Pl. d'esp. ^ Terjedelmesebb vizsgálati anyag átvizsgálása után az általam feláuitott f. grandifolia rendszertani értéke bizonytalan. (L. M. Bot. Lap., 1908, 209. old.)

8 214 TUZ80N J. Gallia: Gedre (alp. Pyrenaeis, 1600 m.), 1. H. Bordere, Hb. Sgfr. 492, 2. Bordéré: m. Cournilie (alp. Pyrenaeis, 2000 m.), H. Bordere; Caryol pr. Espalion (Aveyron), H. Cos te, Hb. Sgfr. 46. f. : St. Jean-du-Bruel (m. Cebenniíi, Aveyron), H. Coste, Hb. Sgfr Helveiia: Mayens de Sión (Valais m.), F. 0. Wolf; Salvan (Valais), R. M ásson. A mint a synonymok is jelzik, vitás növényalak. Mint a var. {/racüis-t formákra, úgy ezt a formát talán több subformára lehetne osztani, de csakis behatóbb és az illet elfordulási helyeken tett vizsgálatok alapján. Wolf legutóbb (minden kapcsolat fenntartása nélkül) két részre bontotta : var. subalpina-ra. és f. vülosa-ra. Az elbbinek jogosultságát a P. grandiflora Heuff. alakkal szemben indokolja és ez kétségtelen is ; a var. villosa Lee. et L a m o 1 1 e-tól azonban csak az utóbbinak tömöttebb szörözete és apróbb termete révén választja el, a mi nem állhat meg, mert a Pyrenaeusok és a délkeleti franczia hegységek magasabb helyeirl származó apróbb alakok (var. suhalpina Wolf) szrözet tekintetében éppen oly változatosak, mint a Spanyolországból Siegfried-tl kiadott var. villosa-^. Viszont ezektl a Siegf r i e d - féle 49. sz. lap példányai sem különböztethetk meg (utóbbiakat Wolf ugyanis var. suhalpina-wdik tartja). A Wolf var. s u b a 1 p i n a-ja különben is minden valószínség szerint nagyon heterogén alakcsoportokat tartalmaz. Ha a spanyolországi és délfrancziaországi ama alpesi alakok, a melyeket Wolf az ö suhalpina-]k\ioz soroz, melyeket areverchon, Gandoger, Bordere s mások gyjtéseibl ismerek, egyáltalán önállóak volnának, lígy mint subformák kétségkívül a fenti f. pyrenaeica alá volnának sorozandók. Emellett, azonban úgy hiszem, hogy az Alpok és Keletszibéria subalpina" alakjai (ha önállóak volnának), morfológiailag is felismerheten, más és más leszármazásnak és nem tartoznak sem a var. villosa alá, sem egymás kötelékébe. obtecta. var. 3. Benitzkyi (Friv.) m. Caules 6 S cm. alti, petnla sepalis multo.usque duplo longiora. Subvar. 1. grandiflora (Heuff.) m. Pilis mediocriter dense f. 1. banatica (Th. AVolf) m. var. hanatica Th. Wolf, Monogr. d. Gatt. Potentilla, 1908, 128. P. rup. var. grandiflora Heuff.i Verh. zool.-bot. Ges. 1858, 101. Pilis rigidis^ stiberectis : foliolis plus minus ovalibus, usque -SVg 3 cm. longis. Hungária m,erid. : m. Strazsucz pr. Mehadia, 1. Heuff el, 2. Simonkai. f. 2. rumelica m. P. Benitzkyi Friv. Flóra IX, 1836, 437. P. Bömeri Friv. in herb. ' A Heuff el eme elnevezését Wolf jogtalanul vetette el, mert hogy Heuff el ezt a növényt értette, az a diagnosisból és az elfordulás megadásából minden kétséget kizárólag bizonyos.

9 ; A POTENTILLA RüPESTRIS RENDSZERTANI TAGOLÓDÁSA ÉS ELTERJEDÉSE 215 FoHolis suborbiculatis, 1 2 cm. longis, pilis patentissimis, caulibus usque 20, plerumque cm. altis, floribns albis, vei in exemplariis exsiccatis {etiam in vivibus?) flavescentibus.^ Philippopel Rnmelia, Frivald3zky;ia siibalp. Karlovae, F r i v a 1 d s z k y Frivaldszky. f. 3. asperula T h. W o 1 f. Monogr. d. Gatt. Potentilla, 1908, 127. Caulibus usque cm. altis, foliis crassioribus. nerins tobustioribus, pilis majori parte patentibus. Bulgária, m. Catalkaje pr. Sliven, Wagner. subvar. 2. mollis (Panch.) m. Pot. mollis Pancic, Add. FI. Serb., 1884, 139. Pot. nialacophylla Borb. Östr. Bot. Ztschr., 1886, 239.; var. mollis Asch. et Grabn,, Synopsis 1904, VI, 697. Plánta pilis breviuscidis patentissimis omni parte densissime obtecta. Serlna merid. Zlatibor, Pancic. A var. Benitzkyi összes leírt alakjait jellemzik az aránylag alacsony termet és nagy szirmok. Ezenkívül geográfiai elterjedésük is egymással érintkez területekre esik és így egységes. A subvar. mollis tömött és selymes molyhosságával a legfeltnbben elüt a többi alakoktól, de ez a molyhosság nem nóvum, csak fokozatban különbözik a többi alakétól és így bármily értékes sajátság is diagnostikailag-, rendszertanilag nem nagy jelentség és ezért a többi közös vonások alapján a var. Benitzkyi keretébe helyezend. A Wolf f. asperula-ja, kétségen kívül ide tartozik. Különválasztásának jogosultságát csupán a vastagabb levelek és a kiállóbb erezete alapján nem látnám kétségtelennek. Elálló szörözete azonban a f. banatica-tó\, termete és leveleinek alakja a rumelica-ió\ különbözvé teszik és így egymagában marad. (A kékes zöld szín, melyrl Wolf említést tesz a P. rupestris más alakjain tett tapasztalataim szerint,- a termhelytl és konzerválástól függ). P. Sintenis és J. Bornmüller (Iter Turc. 1891, No 708.) kiadtak Törökország Hágion Oros (Áthos) félszigetérl egy P. Benitzkyinek jelzett (det. Halácsy) növényt. Ez szintén a subvar. grandiflorahoz tartozik. Termete hasonlít a /'. banatica-hoz, de szörözete apró, elálló és aránylag széles levélkéi feltnen durván frészeltek. Valószínleg külön forma, de csak egyetlen terméses példányt láttam (Hb. Impr. Vindob.), és így a növényt nem ismerhettem meg eléggé, Ascherson és Grabner megjegyzései kapcsán (i. h old.) említem meg, hogy a Janka által a var. Benitzkyi-hez csatolt sarmieuxi növény (B o h a t s c h) egy példányát láttam (Hb, Mus. Nat. Hung.) és azt a var. gracilis-hez tartozónak határoztam meg. Apróbb virágú, erteljes termet szrös növény. Egy példányból biztosan nem ^ A vh-ág sárga színét úgy Lehmann (i. h. 53. old.), mint Wolf (Monogr old.) kétségbe vonják azzal a feltevéssel, hogy a Frivaldszky.,petalis ochroleucis" megjegyzése a szirmoknak herbáriumban való megsárgulására vezetend vissza. A bécsi múzeum egyik példányán a szirmok sárga színe igen jól felismerhet. Mikroszkóppal vizsgálva azt találtam, hogy a festanyag a szirmok papilláiban van. Egyelre legalább a szárított állapotra vonatkozólag a..sárgás jelzt fentartandónak velem. '

10 e ; 216 TUZSON J. dönthettem felette, az azonban bizonyos, hogy nem tartozik a var. Benitskyi-hez. A V o e r n 1 ein-tól említett déltiroli növény szintén valószínleg a var. gracilis-hez tartozik. A var. Halácsyana (D e g.) T h. W. és f. idaea T h. W. ismeretlenek elttem. Könnyen lehetséges, hogy a subvar. grandiftora-hoz tartoznak ; csupán a leírásuk alapján azonban róluk biztos véleményt mondani lehetetlen. Tar. 4. strigosa Th. W. Monogr. d. Gatt. Pot. in Bibi. Bot. 71, 1908, 133. Plánta caulibus stnctis,erectis,omni parte pilis rigidis obtecta, subsetosa; calycibuspostanthesinpauloauctis, petaliscalycibus paulolongiorihus, Balcan, Frivaldszky; Rumelia (Hb. Mus. Nat. Hung.) Khodoppe, Frivaldszky; Rumelia. Frivaldszky. Tar. 5. orientális (Keller et Siegfr.) m. Pot. rupestris f. orientális Keller et Siegfr. Engl. bot. Jahrb. XIV Caulibus cm. altis, robustis, cum calyce sericeo-villosis; petalis sepala multo superantibus ; calycibus post anthesin valde auctis ; foliolis ovatis, usque 4 cm. latis, supra sericeis, infra glandidosis ; seminibus laevibus, nervatis. Asia minor.: m. Darsosdagh (Szanschak, Gümüschchane), 1. Sintenis Hb. Sgfr. No 650. a., 2. Sintenis Iter. orient No 5790; Istavros (Sz. Gümüschchane), Sintenis, Iter orient No 1783: V. Djimil (Lazistan). Balansa, Pl. d'orient. No 1430; alp. Lazistani, Herb. Monbret: Armenia, SzovitsHb. h. Petrop,; Olympus (Bithynia), Herb. Monbret. Tar. 6. minor (Boiss.) ni. f. minor Boiss. FI. Or , 707. (nomen nudum). Caidibus 2 22 cm. altis ; plánta omni parte minor, petalis sepalis paulo, nsque i/^ longioribus. f. 1. Boissieri m. Pilis erectis. Asia minor : in summis Mesogis (Lydia), B o i s s i e r. Ezt az alakot Boissier i. h. nomen nudum-mal jelzi; Wolf (i. h old.) a var. gracilis eltörpült példányaival (subvar. humilis Rouy et Camus) kapcsolatosan említi, mint kétes növényt. A bécsi múzeum P. rupestris-ei között akadtam rá a B oi s si er-féle lydiai növényre és azt morfológiailag a P. j)ygmaea Jord. alakhoz igen közel állónak találtam. Különbség a kett között csupán az, hogy a P. pygmaea szörözete elálló, a B o i s s í e r-féle növényé pedig merev, felfelé álló. A feltn hasonlóság alapján ezt a két növényt összefoglalom, habár elfordulási helyeikbl következtetve majdnem kétségtelen, hogy különböz leszármazásúak. f. 2. pyg'maea (Duby) m P. rup. var. pygmaea Duby Bot. Gall. I. 1828, 112. P. pygmaea Jord. Obs. pl. nouv 7. fragm ; P. corsica Soleir. Mss. ex Lehm. Jnd. sem. Hamb Pilis mollibus, patentissimis. Corsica: m. Renoso, Bastélica, Re ve re hon, Pl. d. 1. Corse 1878, No 107. Sardinia : m. Geargentu, U. M a r t II i. Hb. Sgfr. Exs. Pot. No. 50.

11 Non A POTENTILLA RUPE8TRI8 RENDSZERTANI TAGOLÓDÁSA ÉS EIiTERJEDÉSE 217 A mint az elfordulási helyek sorozatából kiderül, a P. rupestris typikus növénye az északi extratropikus flóravidéknek. Legészakibb adatunk a vestergötlandi (58 59 ), legdélibb elfordulási helyeink pedig Spanyolországban, Szardínia szigetén, a Samothiake szigeten s a Hágion Oros félszigeten a 40 tájára esnek. Legnyugatibb elfordulási adataink Spanyolország keleti részébl valók; a legkeletiebbek pedig Kis-Azsiaból, nevezetesen a lazisztáni hegyekbl Ezen a területen a P. rupestris nem ritka, de nem is gyakori és elfordulása szeszélyes, néha majdnem meteorikusnak nevezhet. Jacquin feljegyezte egy herbáriumi czédulára (Hb. Imp. Vindob.) Austriae rarissime plánta"; Uechtritz ugyancsak egy herbáriumi czédulán említi, hogy hiányzik déli Lengyelországból, Fels Sziléziából, Galicziából ; holott e helyeken kívül, köröskörül elfordul. B o r b á s Vasmegye flórájában felhozza, hogy Fels Lövn csak egy helyen, de öt évig nem mutatkozott". Budapest környékérl, Visegrád melll Sadler^ említi legelször s az nyomán késbb Kerner-^ és Borba s^ is; utóbbi csillag alatt, vagyis nem látta. Én Lengyel asszisztens úr társaságában tavaly gyjtöttem a Sikáros feletti réten, a Dobogókre viv út mellett, a hol ha elbb is lett volna úgy B r b á s figyelmét aligha kerülte volna ki. A mint a kisebb részletekben, úgy nagyjából is érdekes e növény elterjedése. Hazánk északi, nyugati és délnyugati hegyvidékén, ha nem is gyakori, de eléggé elterjedt növény. Az Alföldrl és úgylátszik Erdélybl is teljesen hiányzik, Erdélybl a csikmegyei Ocsémtetejé-rl ugyan felemlíti Schur* nemkülönben Baumgarten'^ is Brassó és Alsórákos környékérl. ''' Simonkai, mint kérdéses növényt sorolja fel, maga nem gyjtötte és a Baumgarte n-féle herbáriumban sem találta meg. így lehet, hogy a Pot. rupestris Erdélybl hiányzik. Növényünknek nagy területekrl vaió hiányzását különben Z i m m e t e r nyomán Ascherson és Glrabner is kiemelik. Európában, és kelet felé egészen Kis-Azsiáig eléggé el van terjedve, az említett kikerü ése egyes területeknek azonban feliün. Wolf adatai szerint (i h old.) hiányzik a P. rupestris Skandinávia északi részérl, Írországból, ^kócziából, Dániából, Hollandiából, Francziaország északnyugati és Olaszország déli részébl, Oroszország és az északnémetországi síkság nagy részébl, Glalicziából stb. Kisázsián túl, kelet felé nincsenek adataink elfor- ^ Flóra Com. I'esthiensis, 1840, 209 : frequens in rupestribus ad Visegradum et Dömös". '^ Die Ve^etationsverháltnisse des mittleren und östlichen Ungarns und angrenzenden Siebenbürgens, 1875, 141. ^ Budapestnek és környékének növényzete, 1879, 164. * Österr. Bot. Ztschr. Vül, 1858, 22. * Etiumeratio stirpium Maííno Transs5'lvaniae etc, " Erdély edényes Hórájának helyetibített foglalatja, 1886, 218. Növénytani Közlemények VII. kötet, 5. füzet. 18

12 218 TUZSON J: a POTENTILLA RUPESTBIS STB. dulásáról, ilyenek már csak Szibiria több részében és Eszakamerika nyugati hegységeiben való elfordulásáról számolnak be. Ennek a szeszélyes elfordulásnak ol<ait kutatva, els sorban a növénynek a termhely iránti igényeiben vélnök azt keresni. Ebben a tekintetben azonban növényünk a legkevésbbé sem válogatós. Leggyakoriabbak azok a herbáriumi példányok, a melyek sziklás, köves területekrl valók. Elfordul azonban a havasalji rétektl kezdve le a völgyek talpán elterül rétségekig mindenféle helyeken. Úgy látszik azonban, hogy a nagy kiterjedés sijcságojcról teljeset! hiányzik. Fejldéstörténeti szemponi okból, mint a Rosacea-k általában, a harmadkori arktikus flóra elemei közül való, Európa területére északról vándorolt be; azonban aligha az orosz síkságon keresztül, hanem vagy északról a skandináviai félszigeten, szóval Európa északnyugati részén át, vagy pedig Kis- Ázsián keresztül, a hová az ettl keletre es hegylánczolatok vonalán jutott el, a mely irányban még hat fajrokona van elterjedve. Valósziuü, hogy mint számos növényünk, úgy ez is Északamerika északi részeibl jutott Európa területére. Eszakamerikából jelenleg a JRupestres- csoportnak 5 faja ismeretes. A P. rupestris egyes alakjainak Európában való elhelyezkedése igen érdekes és fontos következtetésekre jogosít. Azt látjuk ugyanis, hogy a var. gracilis, a mely úgy látszik a faj talakját tartalmazza, Középeurópában aránytalanul nagy területen el van terjedve, még pedig oly helyeken, a melyek ennek a talaknak boreális természetére vallanak. Eme terület körül, mint központ körül, habár megszakításokkal, ko.'ízorú alakjában helyezkednek el az egyes varietások, illetleg alakok. Még pedig : északról kezdve, a skandináviai félszigeten. Spanyol- és Francziaországban és Svájcz délnyugati részében^ a var. mllosa alakjai; délen, Corsica- és Sardinia- szigetén a í. pygmaea, Magyarország déli részén és a Balkán-félsziget hegységeiben egészen Kis-Azsiáig a var. Benitzkyi változatos formái és a var. strigosa, Kis-Azsiában pedig a var. orientális és a f. Boissieri. A töalaktól eltér alakok tehát valamennyien az elbbi elterjedésének határszélein fordulnak el és minden valószínség szerint ott is keletkeztek. Ez a körülmény a mellett bizonyít, hogy a varietások s formák fleg a talak optimális elterjedési területének szélein jutnak érvényre és tartják fenn magukat, mint az illet területrészek jellemz növényalakjai. ' Igen érdekes és mindenesetre ritkábban elforduló eset, hogy Svájcz délnyugati részében (Valais), a f. pyrenaeica és a var. gracilis, vagyis a faj két subtilis kategóriája keveredik; minek érdekességét emeli az a körülmény is, hogy a Pyrenaeusoktól keletre haladva, a Lyont környez területekrl a f. pyrenaeica hiányzani látszik, hogy Svájczban ismét fellépjen. A szakosztálynak 1908 április 8-án tartott ülésébl.