2012. augusztus 17-én óra BM központi épület, márványaula AUGUSZTUS 20-AI ÜNNEPSÉG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2012. augusztus 17-én 11.00 óra BM központi épület, márványaula AUGUSZTUS 20-AI ÜNNEPSÉG"

Átírás

1 2012. augusztus 17-én óra BM központi épület, márványaula AUGUSZTUS 20-AI ÜNNEPSÉG TISZTELT ÁLLAMTITKÁR URAK! KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! BEJELENTEM, HOGY ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - SZAKTERÜLETÉN TÖBB ÉVTIZEDEN ÁT VÉGZETT KIEMELKEDŐ ÉS EREDMÉNYES SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, AUGUSZTUS 20-A, ALKALMÁBÓL KINEVEZI TŰZOLTÓ DANDÁRTÁBORNOKKÁ KOVÁCS FERENC tű. ezredes urat a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját

2 2 MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, AUGUSZTUS 20-A, ALKALMÁBÓL A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA Több mint negyedszázados, a rendőrség állományában végzett kimagasló szakmai és vezetői tevékenysége, példamutató szolgálati életútja elismeréséül SZABÓ JENŐ JÁNOS r. dandártábornok úrnak a Nemzeti Védelmi Szolgálat, Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata Igazgatósága igazgatójának, főigazgató-helyettesnek A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA Több mint két évtizedes, Fülöpjakab község polgármestereként végzett eredményes településfejlesztő tevékenysége elismeréséül CSÁKI BÉLA úrnak Fülöpjakab község polgármesterének Állampolgársági területen végzett három évtizedes kimagasló szakmai munkája, az anyakönyvezetői és a migrációs szakképzés hatékonyabbá tétele érdekében végzett oktatói tevékenysége elismeréséül DR. PARRAGI MÁRIA VALÉRIA asszonynak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Állampolgársági Igazgatósága igazgatójának

3 3 Jakabszállás polgármestereként végzett több mint három évtizedes eredményes településfejlesztő tevékenysége elismeréséül SZABÓ MIHÁLY úrnak Jakabszállás község polgármesterének A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA Több mint két évtizedes, a katasztrófavédelem területén végzett eredményes munkája elismeréséül MOLNÁR ZSUZSANNA tű. ezredes asszonynak a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Humán Szolgálata szolgálatvezetőjének A közoktatási, a szakképzési, a felnőttképzési és a felsőoktatási tevékenységek irányításában, módszertani fejlesztésében, a vezetőképzési, a továbbképzési és a vizsgarendszerek működtetésében, valamint fejlesztésében végzett több évtizedes tevékenysége elismeréséül DR. SZAKÁCS GÁBOR ny. r. ezredes úrnak a BM Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság, Rendészeti Vezetőképzési Igazgatósága igazgatójának A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA Több évtizedes elkötelezett, példaértékű oktatói-nevelői és tehetséggondozói munkája, közéleti tevékenysége elismeréséül DR. GIBER VILMOS úrnak a Klebelsberg Középiskolai Kollégium igazgatójának, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata önkormányzati képviselőjének

4 4 A bel- és árvízvédelemben, a veszélyelhárítás érdekében végzett sokirányú, közel négy évtizedes munkája elismeréséül HORVÁTH BÉLA úrnak a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettesének Közel három évtizedes eredményes közszolgálati tevékenysége elismeréséül DR. MAULNÉ DR. TÓTH CSILLA KLÁRA asszonynak Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Főosztálya főosztályvezetőjének A rendvédelmi szervek állományában hosszú időn át végzett eredményes munkája elismeréséül NAGY IRMA asszonynak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Főigazgatói Titkársága titkárságvezetőjének A MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA A büntetés-végrehajtási szervezet állományában végzett több mint két évtizedes gyógyító tevékenysége elismeréséül DR. HEGEDŰS ZSOLT BÉLA bv. o. alezredes úrnak a Szegedi Fegyház és Börtön osztályvezetőjének

5 5 A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA A Belügyminisztérium állományában végzett eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül BARTÓK PÉTER úrnak a Belügyminisztérium Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztálya főosztályvezető-helyettesének A Belügyminisztérium állományában végzett eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül DÓCS MIHÁLY úrnak a Belügyminisztérium Műszaki Főosztálya vagyongazdálkodási ügyintézőjének A rendőrség állományában végzett több mint két évtizedes lelkiismeretes munkája elismeréséül GOMBAI IBOLYA asszonynak a Kaposvári Rendőrkapitányság Hivatala segédhivatal-vezetőjének Pápa és környéke történeti, néprajzi értékeinek megőrzése, gondozása és bemutatása érdekében évtizedeken keresztül végzett példaértékű tevékenysége elismeréséül GYŐRY ENDRÉNÉ ABONYI ÉVA asszonynak nyugalmazott pedagógusnak

6 6 Közel négy évtizedes eredményes közszolgálati tevékenysége elismeréséül KULIFFAYNÉ MOLNÁR PIROSKA asszonynak Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ügyintézőjének, ellenőrzési szakreferensnek Két évtizedes eredményes közszolgálati tevékenysége elismeréséül DR. VINCZE NÓRA HÉDI asszonynak Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Jogi Osztálya osztályvezetőjének A MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA A büntetés-végrehajtási szervezet állományában végzett több mint két évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül HORVÁTH ZSUZSANNA bv. főtörzszászlós asszonynak a Márianosztrai Fegyház és Börtön osztályvezető-helyettesének A rendőrség állományában végzett három évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül KATONA IMRE r. főtörzszászlós úrnak a Készenléti Rendőrség tűzszerész-technikusának A katasztrófavédelem területén végzett negyedszázados lelkiismeretes szolgálati tevékenysége elismeréséül KATÓ JÓZSEF tű. főtörzsőrmester úrnak a Tatabányai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltójának

7 7 A rendőrség állományában végzett közel két évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül KOVÁCS LÁSZLÓ r. főtörzszászlós úrnak az ORFK Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, Közrendvédelmi Osztálya szolgálatparancsnokának A rendőrség állományában végzett közel két évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül MOLNÁR FERENC r. alezredes úrnak a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztálya osztályvezető-helyettesének A rendőrség állományában végzett közel három évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül VERESS ATTILA r. főtörzszászlós úrnak a Békéscsabai Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztálya szolgálatparancsnokának A MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA Eredményes és lelkiismeretes munkája elismeréséül HIDEG ZOLTÁN ANDRÁS úrnak a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola, Gazdasági Szervek Ellátási és Fenntartási Osztály, Ellátási Csoportja főelőadójának Több évtizedes kimagasló vízügyi szakmai tevékenysége elismeréséül PÓCZA SÁNDOR ISTVÁN úrnak az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnökség-vezetőjének

8 8 A MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA A rendőrség állományában végzett közel két évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül DÖMŐK LÁSZLÓ r. főtörzszászlós úrnak a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusának A rendőrség állományában végzett közel három évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül KRÉN JÓZSEF r. főtörzszászlós úrnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Fogda- és Kísérőőr-szolgálati Osztálya kísérőőrének A rendőrség állományában végzett másfél évtizedes kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül VIGH ISTVÁN ATTILA r. törzszászlós úrnak a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának

9 9 MAGYARORSZÁG KORMÁNYA - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - ÉLETMENTÉS SORÁN TANÚSÍTOTT HŐSIES MAGATARTÁSA ELISMERÉSÉÜL ÉLETMENTŐ EMLÉKÉRMET ADOMÁNYOZ PATAI ANDRÁS úrnak SZILÁGYI LÁSZLÓ ANDRÁS úrnak és SZILÁGYI ARNOLD úrnak jánoshidai lakosoknak akik 2011 novemberében egy kerekesszékes nagypapát és négy éves unokáját egy égő házból az ablakon keresztül mentettek ki A nagypapa később belehalt sérüléseibe. MÁRKUS LÁSZLÓ úrnak és SZABÓ TIBOR úrnak berekfürdői lakosoknak valamint HORVÁTH SZABOLCS LIPÓTNAK kunmadarasi lakosnak akik 2012 januárjában egy befagyott bányató jegén csúszkáló, majd beszakadó gyermeket mentettek ki a jeges vízből KAPOSI LÁSZLÓNÉ asszonynak és FARKAS JÁNOS TIBORNÉ asszonynak kadarkúti lakosoknak akik egy szeretetotthonban keletkezett tűzből 44 idős, mozgásában korlátozott személyt mentettek ki

10 10 DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE KIEMELKEDŐ HELYTÁLLÁSA, BÁTOR MAGATARTÁSA ELISMERÉSÉÜL BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJELET ADOMÁNYOZ EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI FODOR VIKTOR tű. hadnagy urat a Szolnoki Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnokát aki Szolnokon egy tízemeletes égő épület legfelső szintjéről mentett ki egy eszméletlen lakót HEGEDŰS ZSOLT tű. főtörzsőrmester urat az Encsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetőjét aki égő lakóházból hozott ki egy PB gázpalackot, megelőzve ezzel egy robbanást HORVÁTH ZSOLT tű. törzsőrmester urat a XIX. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját aki saját légzőkészülékének átadásával kísért le egy sokkos állapotban lévő kisgyermeket és szüleit egy épület 5. emeletéről, miután az épület 3. emeleti lakásában keletkezett tüzet társaival felszámolta IHÁSZ JÁCINT tű. főtörzsőrmester urat a Keszthelyi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját aki szennyvíztisztító aknába szorult, eszméletlen emberért önként, légzőkészülék nélkül ereszkedett le és mentette ki a bajbajutottat SZABÓ BOGÁR IMRE JÁNOS tű. őrnagy urat a Csongrádi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokát aki 18 személyt menekített ki egy társasházból, ahol tűz keletkezett

11 11 TAKÁCS KÁROLY tű. főtörzsőrmester urat a Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját aki a MOL Nyrt, Zalaegerszegi Finomítójában történt tartályrobbanás, valamint tűz balesetben a tűz korai szakaszban való megfékezésében tanúsított kiemelkedő helytállást EREDMÉNYES SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL ARANY FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA BALOGH LÁSZLÓ ZOLTÁNNÉ asszonynak Tépe község jegyzőjének DR. GERZÁNICS ANNAMÁRIA ERZSÉBET asszonynak a Belügyminisztérium Területrendezési és Településügyi Főosztálya főosztályvezető-helyettesének KANYÓ JÁNOSNÉ asszonynak a BM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztálya főosztályvezető-helyettesének STOKLÁSZNÉ TISZA ILONA asszonynak a BM Szabályozási és Koordinációs Helyettes Államtitkárság titkársági ügyintézőjének SÜLE KÁROLYNÉ asszonynak Nyárád és Pápadereske Községek Körjegyzősége pénzügyi főelőadójának A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL EZÜST FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA BURKA ISTVÁNNÉ asszonynak Tiszaföldvár Város Polgármesteri Hivatala szociális igazgatási ügyintézőjének

12 12 OTTNÉ VINKLER ÁGNES asszonynak Balatonalmádi Város Önkormányzata, Igazgatási Osztálya kereskedelmi ügyintézőjének TRUKA ISTVÁN úrnak a Közterület Felügyelet és Mezei Őrszolgálat Győr intézményvezetőjének KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZOLGÁLATÉRT EMLÉKPLAKETT ARANY FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA FARKAS GYÖRGY úrnak a Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójának KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL ELŐLÉPTETI SORON KÍVÜL TŰZOLTÓ EZREDESSÉ LÉVAI KÁLMÁN tű. alezredes urat a Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltség katasztrófavédelmi kirendeltség-vezetőjét TANKA LÁSZLÓ tű. alezredes urat a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Informatikai Főosztálya főosztályvezetőjét RENDŐR ŐRNAGGYÁ TAKÁCS PÉTER r. százados urat a Terrorelhárítási Központ osztályvezetőjét

13 13 RENDŐR ZÁSZLÓSSÁ DARÁNYI ISTVÁN r. főtörzsőrmester urat a Ceglédi Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztálya járőrét GÉRESI ISTVÁN r. főtörzsőrmester urat a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Cigándi Rendőrőrs járőrét BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ZÁSZLÓSSÁ SZÖLLŐSI JÓZSEF bv. főtörzsőrmester urat a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet körletfelügyelőjét RENDŐRSÉGI FŐTANÁCSOSI CÍMET ADOMÁNYOZ BERCZI LÁSZLÓ r. alezredes úrnak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, Humánigazgatási Szolgálata szolgálatvezetőjének KORSÓSNÉ DR. BAJZÁT TERÉZIA r. alezredes asszonynak az ORFK Ellenőrzési Szolgálat, Szakmai Ellenőrzési Osztálya osztályvezetőjének NÉMETH ÁGNES r. alezredes asszonynak az ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztálya osztályvezetőjének TŰZOLTÓSÁGI FŐTANÁCSOSI CÍMET ADOMÁNYOZ DÁNYI BÉLA tű. ezredes úrnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének

14 14 RENDŐRSÉGI TANÁCSOSI CÍMET ADOMÁNYOZ CSERÉNYI JÓZSEF r. alezredes úrnak az Országos Rendőr-főkapitányság, Rendészeti Osztálya kábítószer rendészének PAPNÉ DR. KOVÁCS JUDIT r. alezredes asszonynak a Nemzeti Védelmi Szolgálat Humánigazgatási Főosztálya főosztályvezetőjének TŰZOLTÓSÁGI TANÁCSOSI CÍMET ADOMÁNYOZ DOBOS GÁBOR tű. alezredes úrnak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Központi Főügyeleti Főosztálya főosztályvezető-helyettesének DR. KANYÓ FERENC tű. alezredes úrnak a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelőjének BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI TANÁCSOSI CÍMET ADOMÁNYOZ KOSZORUS VERONIKA bv. százados asszonynak a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet főelőadójának MAGYARORSZÁG CÍMERÉVEL ÉKESÍTETT ARANYGYŰRŰ EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ STIMM GÁBOR úrnak a Közép- Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjének DÍSZKARD EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ DR. DRÁVUCZ SÁNDOR úrnak a Magyar Honvédség Honvédkórháza tudományos stratégiai és kutatásfejlesztési parancsnok-helyettesének

15 15 ARANYLÁNC EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ BÖRÖNTE ESZTER asszonynak Helvécia Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala pénzügyi csoportvezetőjének FODOR SÁNDORNÉ asszonynak az Országos Vízügyi Főigazgatóság, Vízkárelhárítási Főosztálya titkárnőjének NAGY VIKTÓRIA asszonynak a BM Jogszabály-előkészítő és Koordinációs Főosztálya titkárnőjének ÖTVÖS IRÉN r. őrnagy asszonynak a IX. kerületi Rendőrkapitányság, Igazgatásrendészeti Osztálya osztályvezetőjének ÓRA EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ KUCSKÓ LÁSZLÓ úrnak a BM Támogatás-koordinációs Főosztálya ügyintézőjének DR. RÉVAI RÓBERT úrnak a BRFK Egészségügyi Osztálya osztályvezetőjének SZABÓ ZSUZSANNA asszonynak a BM Építésügyi Szabályozási Osztálya osztályvezetőjének SZUKI FERENC r. főtörzszászlós úrnak a Készenléti Rendőrség, Objektumvédelmi Főosztály szolgálatparancsnokának DR. VÖRÖS-GYÖNGY ANNA asszonynak a BM Európai Együttműködési Főosztálya jogi szakreferensének

16 16 ZSOLNAY KÉSZLET EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ KABA LÁSZLÓNÉ asszonynak a BM Ügykezelési és Irattári Osztálya ügyintézőjének SZIMONNÉ BARINA ERIKA asszonynak a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság, Igazgatásrendészeti Osztálya több munkafolyamatot ellátó ügyviteli alkalmazottjának SZŐKE ISTVÁNNÉ asszonynak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, Gazdasági Osztálya takarítójának FESTMÉNY EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ KEKKNÉ HORVÁTH ILONA asszonynak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság, Veszprémi Kirendeltsége idegenrendészeti ügyintézőjének LUKÁCS ANITA r. alezredes asszonynak a BM Közfoglalkoztatási Helyettes Államtitkársága titkárságvezetőjének SZABÓ ZOLTÁN bv. ezredes úrnak a Büntetés-végrehajtási Szervezet Továbbképzési és Rehabilitációs Központja igazgatójának Államtitkár úr, az ismertetést befejeztem!

2012. április 27-én 11.00 óra

2012. április 27-én 11.00 óra 2012. április 27-én 11.00 óra TISZTELT MINISZTER ÚR! TISZTELT ELNÖK ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! BEJELENTEM, HOGY KÖVÉR LÁSZLÓ AZ ORSZÁGGYŰLÉS

Részletesebben

2016. április 22-én óra

2016. április 22-én óra 2016. április 22-én 11.00 óra TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, ELNÖK ÚR, KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! BEJELENTEM, HOGY ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG

Részletesebben

2018. április 20-án óra TISZTELT MINISZTER ÚR! ÁLLAMTITKÁR ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK!

2018. április 20-án óra TISZTELT MINISZTER ÚR! ÁLLAMTITKÁR ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! 2018. április 20-án 11.00 óra TISZTELT MINISZTER ÚR! ÁLLAMTITKÁR ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE

Részletesebben

Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi

Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 2. oldal Rigó Máriának, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hi Magyar joganyagok - 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat - kitüntetés adományozásáról 1. oldal 157/2008. (VIII. 20.) KE határozat kitüntetés adományozásáról Az Alkotmány 30/A. (1) bekezdése j) pontja, valamint

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából A tűzoltóság napja alkalmából belügyminiszteri és főigazgatói elismerésben részesültek kollégáink. Az elismerések átadása a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepélyes

Részletesebben

ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL

ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL A RENDŐRSÉG NAPJA ALKALMÁBÓL ELŐLÉPTETI RENDŐR VEZÉRŐRNAGGYÁ SZABÓ JENŐ

Részletesebben

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának.

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának. KIVONAT MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK, A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG FŐIGAZGATÓJÁNAK, VALAMINT A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓJÁNAK ÁLLOMÁNYPARANCSAIBÓL Szombathely,

Részletesebben

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE Közszolgálati Tisztviselők Napja 2013. június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE A KÖZIGAZGATÁSI MINŐSÉGPOLITIKÁÉRT ÉS SZEMÉLYZETPOLITIKÁÉRT FELELŐS MINISZTER

Részletesebben

2014. október 21-én 14.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE

2014. október 21-én 14.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE 2014. október 21-én 14.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - HOSSZÚ IDŐN ÁT VÉGZETT KIMAGASLÓ

Részletesebben

Forgatókönyv Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából elismerések átadásához

Forgatókönyv Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából elismerések átadásához 1 Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Humán Szolgálat H-1081 Budapest, Dologház u. 1. : 1443 Budapest, Pf.: 154 Tel: (36-1) 459-2480 Fax: (36-1) 459-2472 e-mail: fki.human@katved.gov.hu Jóváhagyom!

Részletesebben

2018. október 18-án óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG

2018. október 18-án óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG 2018. október 18-án 11.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR, TÁBORNOK ASSZONYOK ÉS URAK, REKTOR ÚR, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! DR. PINTÉR

Részletesebben

2016. október 20-án óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG

2016. október 20-án óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG 2016. október 20-án 11.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR, ÁLLAMTITKÁR URAK, KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK!

Részletesebben

2013. október 22-én 13.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE

2013. október 22-én 13.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE 2013. október 22-én 13.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - NEMZETI ÜNNEPÜNK, OKTÓBER 23-A,

Részletesebben

2015. március 12-én 11.00 óra BM földszint, márványaula. március 15-ei ünnepség ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE

2015. március 12-én 11.00 óra BM földszint, márványaula. március 15-ei ünnepség ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE 2015. március 12-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - HOSSZÚ IDŐN ÁT VÉGZETT KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI

Részletesebben

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért a rendvédelmi szerv hivatásos szolgálatában töltött

Részletesebben

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 30. BM központi épület márványaula

Közszolgálati Tisztviselők Napja június 30. BM központi épület márványaula Közszolgálati Tisztviselők Napja 2016. június 30. BM központi épület márványaula TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR! TISZTELT HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ASSZONY! TISZTELT HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ÚR! HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

2015. október 22-én 11.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE

2015. október 22-én 11.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE 2015. október 22-én 11.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE

Részletesebben

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója,

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója, Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy A katasztrófavédelem terén huzamosabb ideje végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül Tűzoltó Nap alkalmából

Részletesebben

ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE

ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZZA választói közössége

Részletesebben

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: Év tűzoltója címet adományozta: Bódi Csaba tűzoltó alezredes úrnak,

Részletesebben

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A 2019. MÁJUS 29-ÉN A DUNA FŐVÁROSI SZAKASZÁN ELSÜLLYEDT HABLEÁNY TERMES SZEMÉLYHAJÓ UTASAINAK, LEGÉNYSÉGÉNEK MENTÉSÉBEN ÉS A HAJÓRONCS KIEMELÉSÉBEN VÉGZETT

Részletesebben

2019. március 14-én óra BM központi épület, márványaula MÁRCIUS 15-EI ÜNNEPSÉG

2019. március 14-én óra BM központi épület, márványaula MÁRCIUS 15-EI ÜNNEPSÉG 2019. március 14-én 11.00 óra BM központi épület, márványaula MÁRCIUS 15-EI ÜNNEPSÉG TISZTELT MINISZTER ÚR, MINISZTERHELYETTES ÚR, ÁLLAMTITKÁR URAK, TÁBORNOK ASSZONYOK ÉS URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES

Részletesebben

Mecsei Judit tűzoltó ezredesnek, az Ellenőrzési Szolgálat szolgálatvezetőjének és

Mecsei Judit tűzoltó ezredesnek, az Ellenőrzési Szolgálat szolgálatvezetőjének és Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából tűzoltósági főtanácsosi címet adományozott Mecsei

Részletesebben

a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét

a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért hivatásos szolgálatban töltött évek után szolgálati jelet adományoz, egyben a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, eredményes

Részletesebben

Egyed János László tűzoltó alezredesnek, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának.

Egyed János László tűzoltó alezredesnek, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának. 1 Nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából dr. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke a belügyminiszter előterjesztésére a Magyar Arany

Részletesebben

2017. március 14-én (kedd) óra BM földszint, márványaula nemzeti ünnepünk, március 15-e

2017. március 14-én (kedd) óra BM földszint, márványaula nemzeti ünnepünk, március 15-e 2017. március 14-én (kedd) 11.00 óra BM földszint, márványaula nemzeti ünnepünk, március 15-e TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK ÉS ASSZONYOK, ELNÖK URAK, TÁBORNOK ASSZONY ÉS URAK, HÖLGYEIM

Részletesebben

2012. március 14-én óra

2012. március 14-én óra 2012. március 14-én 11.00 óra TISZTELT MINISZTER ÚR! TISZTELT ELNÖK ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! BEJELENTEM, HOGY SCHMITT PÁL, MAGYARORSZÁG

Részletesebben

DR. ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - BELÜGYMINISZTER ÚR ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL

DR. ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - BELÜGYMINISZTER ÚR ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL DR. ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - BELÜGYMINISZTER ÚR ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL SZEPTEMBER 8-AI HATÁLLYAL KINEVEZTE BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI DANDÁRTÁBORNOKKÁ

Részletesebben

2013. március 14., 11.00 óra ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE -

2013. március 14., 11.00 óra ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - 2013. március 14., 11.00 óra ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - SZAKTERÜLETÉN TÖBB ÉVTIZEDEN ÁT VÉGZETT KIEMELKEDŐ ÉS EREDMÉNYES SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE

Részletesebben

2014. március 14-én óra ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE -

2014. március 14-én óra ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - 2014. március 14-én 11.00 óra ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - NEMZETI ÜNNEPÜNK, MÁRCIUS 15-E, AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC KEZDETÉNEK 166.

Részletesebben

a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába és kinevezte a soproni hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnokának

a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába és kinevezte a soproni hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnokának Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója javaslatára kinevezte tűzoltó főhadnaggyá

Részletesebben

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója május 04-e Flórián Nap alkalmából a szakmai feladatok végrehajtásában kiemelkedő és huzamosabb időn át magas színvonalon nyújtott

Részletesebben

Macz János Zsolt tűzoltó alezredest, a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetőjét

Macz János Zsolt tűzoltó alezredest, a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetőjét Nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából, dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere hosszú időn át végzett, kiemelkedő tevékenysége

Részletesebben

Miniszteri Díjat adományozott és jutalomban részesítette

Miniszteri Díjat adományozott és jutalomban részesítette 1 Dr. Pintér Sándor, a Magyar Köztársaság belügyminisztere a szolgálatteljesítés során tanúsított kiemelkedő helytállása, munkakörében hosszú időn át nyújtott példaértékű feladatellátása elismeréseként

Részletesebben

AUGUSZTUS 20-I ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE -

AUGUSZTUS 20-I ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - 2013. augusztus 15-én 11.00 óra BM központi épület, márványaula AUGUSZTUS 20-I ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - SZAKTERÜLETÉN TÖBB ÉVTIZEDEN

Részletesebben

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tűzoltó őrnagy urat, a Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokát. Soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tűzoltó őrnagy urat, a Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokát. Soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé KIVONAT MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK, A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG MEGBÍZOTT FŐIGAZGATÓJÁNAK, VALAMINT A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓJÁNAK ÁLLOMÁNYPARANCSAIBÓL

Részletesebben

50. születésnapja alkalmából miniszteri emléktárgyat adományozott:

50. születésnapja alkalmából miniszteri emléktárgyat adományozott: Kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé: Alpekné Garda Hilda tűzoltó alezredest, az Igazgatási Főosztály főosztályvezetőjét, 1 Báner Attila tűzoltó alezredest,

Részletesebben

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A SZOLGÁLATTELJESÍTÉS KÖZBEN, A SZOLGÁLATI KÖTELMEKKEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN MEGSÉRÜLT AKTÍV HIVATÁSOS ÉS NYUGÁLLOMÁNYÚ RENDŐRÖKNEK, HATÁRŐRÖKNEK, TŰZOLTÓKNAK,

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kinevezte

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kinevezte 1 Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kinevezte tűzoltó őrnaggyá a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába

Részletesebben

2. oldal dr. Januszewski Tímea r. őrnagy asszonynak, a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság Hivatala kiemelt főreferensének, Nazareczki A

2. oldal dr. Januszewski Tímea r. őrnagy asszonynak, a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság Hivatala kiemelt főreferensének, Nazareczki A 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2015/34. számában A Belügyminisztérium 2015. június havi elismerési hírei A belügyminiszter kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül, Pedagógusnap alkalmából

Részletesebben

AUGUSZTUS 20-AI ÜNNEPSÉG

AUGUSZTUS 20-AI ÜNNEPSÉG AUGUSZTUS 20-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, AUGUSZTUS 20-A, ALKALMÁBÓL A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE - katonai tagozatát

Részletesebben

2. oldal Sipos Edit bv. alezredes asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, Közgazdasági Főosztálya főosztályvezetőjét; - tűzoltó száz

2. oldal Sipos Edit bv. alezredes asszonyt, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, Közgazdasági Főosztálya főosztályvezetőjét; - tűzoltó száz 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2012/51. számában A belügyminiszter Elismerések nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül - Bátorságért

Részletesebben

ANYÁK NAPJA 2013. május 3., 11.00 óra Belügyminisztérium márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE, ANYÁK NAPJA ALKALMÁBÓL

ANYÁK NAPJA 2013. május 3., 11.00 óra Belügyminisztérium márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE, ANYÁK NAPJA ALKALMÁBÓL ANYÁK NAPJA 2013. május 3., 11.00 óra Belügyminisztérium márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE, ANYÁK NAPJA ALKALMÁBÓL KÖSZÖNETÉT ÉS ELISMERÉSÉT FEJEZI KI A SZOLGÁLATTELJESÍTÉSSEL

Részletesebben

2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség

2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség 2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, KABINETFŐNÖK URAK, ELNÖK ÚR, TÁBORNOK ASSZONY ÉS URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM,

Részletesebben

ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - TÖBB ÉVTIZEDES KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL

ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - TÖBB ÉVTIZEDES KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - TÖBB ÉVTIZEDES KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL A RENDŐRSÉG NAPJA ALKALMÁBÓL ELŐLÉPTETI RENDŐR VEZÉRŐRNAGGYÁ

Részletesebben

Tóbis Gábor Béla tűzoltó ezredesnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettesének és

Tóbis Gábor Béla tűzoltó ezredesnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettesének és 1 Nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc 169. évfordulója alkalmából dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a belügyminiszter előterjesztésére a Magyar Érdemrend

Részletesebben

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába: A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába:

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába: A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába: 1 Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója javaslatára kinevezte: Tűzoltó őrnaggyá

Részletesebben

2. oldal Kelemen Árpád c. r. zászlós urat, a Siklósi Rendőrkapitányság, Sellyei Rendőrőrs nyomozóját, Kiss József c. tű. főtörzsőrmester urat, a Siófo

2. oldal Kelemen Árpád c. r. zászlós urat, a Siklósi Rendőrkapitányság, Sellyei Rendőrőrs nyomozóját, Kiss József c. tű. főtörzsőrmester urat, a Siófo 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2015/44. számában A Belügyminisztérium 2015. július és augusztus havi elismerési hírei A belügyminiszter a magyar-amerikai belügyi kapcsolatok terén kiemelkedő

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé 1 Szolgálatteljesítés során tanúsított kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Tűzoltóság Napja alkalmából dr. Áder János köztársasági elnök a belügyminiszter előterjesztésére kinevezte tűzoltó dandártábornokká

Részletesebben

2016. december 7-én óra BM márványaula TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! TÁBORNOK URAK! HÖLGYEIM ÉS URAIM!

2016. december 7-én óra BM márványaula TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! TÁBORNOK URAK! HÖLGYEIM ÉS URAIM! 2016. december 7-én 11.00 óra BM márványaula TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! TÁBORNOK URAK! HÖLGYEIM ÉS URAIM! DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A SZOLGÁLATTELJESÍTÉS KÖZBEN, A SZOLGÁLATI

Részletesebben

A belügyminiszter./2011. ( ) BM. rendelete

A belügyminiszter./2011. ( ) BM. rendelete 1 A belügyminiszter./2011. ( ) M rendelete a elügyminisztérium és a belügyminiszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek fontos és bizalmas munkaköreiről és a nemzetbiztonsági ellenőrzés

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL) MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a honvédelmi miniszter előterjesztésére ÁLLAMI ÜNNEPÜNK 2013. augusztus 20-a alkalmából KITÜNTETI A MAGYAR ÉRDEMREND

Részletesebben

Ezredes Úr, kérek engedélyt az olvasóparancs ismertetésére.

Ezredes Úr, kérek engedélyt az olvasóparancs ismertetésére. Ezredes Úr, kérek engedélyt az olvasóparancs ismertetésére. Bejelentem, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi ünnepségén 4 munkatársunk részesült magasabb szintű elismerésben Dr. Pintér

Részletesebben

tűzoltó századossá His-Pugymer Orsolyát Dr. Márkus Noémit, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába

tűzoltó századossá His-Pugymer Orsolyát Dr. Márkus Noémit, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába 1 Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója javaslatára kinevezte tűzoltó századossá

Részletesebben

Elismerésben részesült munkatársak a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományában 2013-ban. Magyarország Köztársasági Elnöke

Elismerésben részesült munkatársak a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományában 2013-ban. Magyarország Köztársasági Elnöke Elismerésben részesült munkatársak a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományában 2013-ban Magyarország Köztársasági Elnöke Állami ünnepünk, augusztus 20. napja alkalmából a Magyar

Részletesebben

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká

Részletesebben

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A SZOLGÁLATTELJESÍTÉS KÖZBEN HŐSI HALÁLT HALT, ILLETVE SZOLGÁLATI HALOTT HIVATÁSOS ÁLLOMÁNYÚAK ÖZVEGYEINEK ELISMERÉSÉT ÉS KÖSZÖNETÉT FEJEZI KI ÁFRÁNÉ SZEKERES

Részletesebben

Víz Világnapja március óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

Víz Világnapja március óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE Víz Világnapja 2017. március 22. 14.00 óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A VÍZÜGYI IGAZGATÁS TERÜLETÉN HUZAMOSABB IDŐN KERESZTÜL VÉGZETT PÉLDAMUTATÓ MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL,

Részletesebben

A belügyminiszter. /2015. ( ) BM rendelete

A belügyminiszter. /2015. ( ) BM rendelete Melléklet a BM/13590/2014. számú előterjesztéshez A belügyminiszter /2015. ( ) BM rendelete a belügyminiszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról

Részletesebben

Tűzoltósági főtanácsosi címet adományozott:

Tűzoltósági főtanácsosi címet adományozott: Nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-s magyar forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere Tűzoltósági főtanácsosi címet adományozott: Fentor

Részletesebben

2. oldal Bári Szabolcsot osztályvezető munkakörbe helyezte. Vezetői munkakör változása Zrínyi Ákost osztályt vezető főosztályvezető-helyettes munkakör

2. oldal Bári Szabolcsot osztályvezető munkakörbe helyezte. Vezetői munkakör változása Zrínyi Ákost osztályt vezető főosztályvezető-helyettes munkakör 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2016/24. számában A Miniszterelnökség 2016. április havi személyügyi hírei Kormánytisztviselő kinevezése Babicz Tamást, Búza Kitti Virágot, dr. Piegelné Viszmeg

Részletesebben

Nagyné Paulik Krisztina tő. fıhadnagynak, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Koordinációs és Személyzeti Osztálya kiemelt fıreferensének

Nagyné Paulik Krisztina tő. fıhadnagynak, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Koordinációs és Személyzeti Osztálya kiemelt fıreferensének 1 Dr. Pintér Sándor, a Magyar Köztársaság belügyminisztere a szolgálatteljesítés során tanúsított kiemelkedı helytállása, munkakörében hosszú idın át nyújtott példaértékő feladatellátása elismeréseként,

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül

A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül Rendkívüli helytállásért vörösiszap-katasztrófa érdemjelet

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, augusztus 20-a alkalmából

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, augusztus 20-a alkalmából MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2019. augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE több mint négy évtizedes katonai szolgálata során végzett kiemelkedő színvonalú szakmai

Részletesebben

2. oldal - első díjként jutalomban részesítette: Ferenc Róbert r. őrnagy urat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, Nyíregyházi Rendő

2. oldal - első díjként jutalomban részesítette: Ferenc Róbert r. őrnagy urat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, Nyíregyházi Rendő 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2011/26. számában Emlékgyűrű adományozása A Legfőbb Ügyészség személyügyi hírei A legfőbb ügyész Szem. 21.687/504/2011. számon hozott döntésével - szakmai életútja

Részletesebben

ANYÁK NAPJA 2012. május 4. 11.00 óra Belügyminisztérium központi épület, márványaula

ANYÁK NAPJA 2012. május 4. 11.00 óra Belügyminisztérium központi épület, márványaula ANYÁK NAPJA 2012. május 4. 11.00 óra Belügyminisztérium központi épület, márványaula TISZTELT ÁLLAMTITKÁR URAK! KABINETFŐNÖK ÚR! HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ASSZONYOK, URAK! TÁBORNOK URAK! HÖLGYEIM ÉS URAIM!

Részletesebben

2015. augusztus 18., 11 óra BM központi épület, márványaula AUGUSZTUS 20-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE

2015. augusztus 18., 11 óra BM központi épület, márványaula AUGUSZTUS 20-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE 2015. augusztus 18., 11 óra BM központi épület, márványaula AUGUSZTUS 20-AI ÜNNEPSÉG ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE HOSSZÚ IDŐN ÁT VÉGZETT KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének

Részletesebben

1 Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette:

1 Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette: 1 Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette: Tűzoltó őrnaggyá: Dr. Sápi Gergely Ferenc tűzoltó századost, a

Részletesebben

Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Király Zsolt tűzoltó zászlós

Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Király Zsolt tűzoltó zászlós A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság dísztárgyat adományozott a tűzoltóság fennállásának 140 éves évfordulója alkalmából a Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltségnek A Tolna Megyei Tűzoltószövetség

Részletesebben

Csepregi Péter Antal tűzoltó alezredest, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelőjét,

Csepregi Péter Antal tűzoltó alezredest, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelőjét, Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Tűzoltóság Napja alkalmából soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé, és dr. Góra Zoltán

Részletesebben

A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete

A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete 1 T E R V E Z E T!! A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete a hivatásos katasztrófavédelmi szerv szervezeti változásával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról A fegyveres szervek

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA

Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés KATONAI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA Magyarország köztársasági elnöke A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésében közreműködő honvédségi erők középszintű vezetése során végzett kiemelkedő tervező

Részletesebben

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje 1. sz. függelék A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje I.) Az igazgató közvetlen alárendeltségébe és irányítása alá 1. igazgatóhelyettes 2. gazdasági igazgatóhelyettes 3. humán

Részletesebben

2. oldal dr. Üveges Irina bv. ezredes asszonynak, a BM Gazdasági Helyettes Államtitkárság főosztályvezetőjének, titkárságvezetőnek; - dísztőr emléktár

2. oldal dr. Üveges Irina bv. ezredes asszonynak, a BM Gazdasági Helyettes Államtitkárság főosztályvezetőjének, titkárságvezetőnek; - dísztőr emléktár 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/3. számában Az Országgyűlés elnökének közleménye díj adományozásokról Az Országgyűlési Őrség megalakulásának napja, december 28-a alkalmából, az Országgyűlés

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Alkalmazott hadtudomány tagozatban: I Fodor Dóra Konzulense: Dr. Forgács Balázs százados

Részletesebben

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományú klubok kezdeményezésére, a honvédelem, illetve a nyugállományú katonák érdekében végzett tevékenysége elismeréséül Nemzeti

Részletesebben

Dr. Nagy Imre tűzoltó alezredest, a debreceni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjét. Szent Flórián Érdemjelet adományozott

Dr. Nagy Imre tűzoltó alezredest, a debreceni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjét. Szent Flórián Érdemjelet adományozott Dr. Pintér Sándor Magyarország Belügyminisztere hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Tűzoltóság Napja alkalmából soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé és dr. Góra Zoltán

Részletesebben

Hirschl János tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Veszprémi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság beosztott tűzoltójának

Hirschl János tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Veszprémi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság beosztott tűzoltójának 1 Nemzeti ünnepünk, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 55. évfordulója és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 22. évfordulója alkalmából a Dr. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke visszavette

Részletesebben

2. oldal - büntetés-végrehajtási tanácsosi címet adományozott Fazekas Szilvia bv. alezredes asszonynak, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet paran

2. oldal - büntetés-végrehajtási tanácsosi címet adományozott Fazekas Szilvia bv. alezredes asszonynak, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet paran 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2016/50. számában A Belügyminisztérium 2016. szeptember hónapra vonatkozó elismerési hírei A belügyminiszter kiemelkedő helytállása, bátor magatartása elismeréséül

Részletesebben

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. OLVASÓPARANCS ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Tájékoztatásul bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Részletesebben

Általános közzétételi lista. I. Szervezeti, személyzeti adatok. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Államigazgatási Kollégium tagjai

Általános közzétételi lista. I. Szervezeti, személyzeti adatok. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Államigazgatási Kollégium tagjai Általános közzétételi lista I. Szervezeti, személyzeti adatok A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Államigazgatási Kollégium tagjai 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pf.: 199. Román István kormánymegbízott Tel:

Részletesebben

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 1054 Budapest, Steindl Imre u. 8. Központi

Részletesebben

A Szolgálati érdemjel arany fokozatát adományozza. Németh Erika törzszászlósnak. * A Szolgálati érdemjel ezüst fokozatát adományozza

A Szolgálati érdemjel arany fokozatát adományozza. Németh Erika törzszászlósnak. * A Szolgálati érdemjel ezüst fokozatát adományozza ISMERTETEM MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT, valamint a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnokának parancsát ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. A határozatokat és a parancsot aláírta!!!!

Részletesebben

2. oldal - Bátorságért Érdemjelet adományozott, egyben jutalomban részesítette Barabás Tamás tű. főtörzsőrmester urat, a Sárbogárdi Hivatásos Tűzoltóp

2. oldal - Bátorságért Érdemjelet adományozott, egyben jutalomban részesítette Barabás Tamás tű. főtörzsőrmester urat, a Sárbogárdi Hivatásos Tűzoltóp 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2013/23. számában A Belügyminisztérium elismerési hírei 2013. április hónapban A belügyminiszter a Rendőrség Napja és a Tűzoltóság Napja alkalmából - Év Rendőre

Részletesebben

2019. augusztus 16-án óra BM központi épület, márványaula augusztus 20-ai ünnepség

2019. augusztus 16-án óra BM központi épület, márványaula augusztus 20-ai ünnepség 2019. augusztus 16-án 11.00 óra BM központi épület, márványaula augusztus 20-ai ünnepség KÉREK ENGEDÉLYT A HATÁROZATOK ISMERTETÉSÉRE. TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR, ÁLLAMTITKÁR URAK, TÁBORNOK ASSZONYOK

Részletesebben

BUD8~PeST. l F. Kgy. i 2014.JON 3 O. 111~11 UII!IIIIIIIIMIIIMUIIIIIIIIIIIIIII ' ' Véleménynyilvánftás a Budapesti. a Közgyűlés részére

BUD8~PeST. l F. Kgy. i 2014.JON 3 O. 111~11 UII!IIIIIIIIMIIIMUIIIIIIIIIIIIIII ' ' Véleménynyilvánftás a Budapesti. a Közgyűlés részére BUD8~PeST 111~11 UII!IIIIIIIIMIIIMUIIIIIIIIIIIIIII '1000063034564' Budapest Főváros Föpolgármestere ikt. szám: FPH017 /54-17 /2014 01 l F. Kgy. i 2014.JON 3 O.! L. tárgy: Véleménynyilvánftás a Budapesti

Részletesebben

Szervezeti egység Kiadmányozási / Aláírási joggal rendelkező személy vezeték és utóneve Rendfokozata Beosztása Elektronikus aláírás fajtája elektronikus bélyegző elektronikus aláírás Elektronikus bélyegző

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,

Részletesebben

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVII. A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

IV. évfolyam 2. szám, március

IV. évfolyam 2. szám, március IV. évfolyam 2. szám, 2019. március Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler

Részletesebben

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI

A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XX. A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK

Részletesebben

- Dr. Bagi Gábor a szolnoki Damjanich János Múzeum történészmuzeológusának az emberi erőforrások miniszterétől kiemelkedő muzeológiai tevékenysége elismeréseként Móra Ferenc-díjat vehetett át. - Bajkainé

Részletesebben

2. oldal Totterveich János c. tű. főtörzsőrmester urat, a IX. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját; huzamosabb idő óta végzett

2. oldal Totterveich János c. tű. főtörzsőrmester urat, a IX. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját; huzamosabb idő óta végzett 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2017/25. számában A Belügyminisztérium 2017. április havi elismerési hírei A belügyminiszter életmentés során tanúsított hősies magatartása elismeréséül - jutalomban

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató Felterjesztett neve Munkahelye, beoszása Sinkáné dr. Csendes Ágnes Szabó Károly Nagy Sándor Dr. Kőrösi Margit Mamuzsics Gábor Lajos Bancsi Attila Rácz Róbert Dr. Asztalos Gézáné Dr. Ferenczy Judit Katalin

Részletesebben

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete 1 A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó munkáltatói jogkörökről és azok gyakorlására feljogosított

Részletesebben

IV. évfolyam 3. szám, június

IV. évfolyam 3. szám, június IV. évfolyam 3. szám, 2019. június Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler

Részletesebben

Mohácsi Rendőrkapitányság elektronikus aláírási és elektronikus bélyegzési szabályzat Kiadmányozó/Aláírási joggal Elektronikus aláírás fajta Sorszám Szervezeti egység rendelkező személy vezeték és Rendfokozat

Részletesebben