Nagykovácsi Víziközmű Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ÜZLETI JELENTÉS
|
|
- Ildikó Ballané
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nagykovácsi Víziközmű Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ÜZLETI JELENTÉS BESZÁMOLÓ NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG VIZIKÖZMŰVEINEK ÜZEMELTETÉSÉRŐL 2012 Nagykovácsi, május Oszoly Tamás ügyvezető
2 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés A Nagykovácsi Víziközmű Kft január 1.-én kezdte meg Nagykovácsi Község víziközműveinek üzemeltetését, az Önkormányzattal decemberében kötött üzemeltetési szerződés alapján. A Kft-t Nagykovácsi Község Önkormányzata és a Fővárosi Csatornázási Művek Rt. alapította december 16.-án, a Pest Megyei Bíróság mint cégbíróság bejegyezte a Cg számú cégjegyzékbe február 15.-én. A Kft. a tulajdonosok közötti Együttműködési Megállapodásnak megfelelően decemberében Megbízási Szerződést kötött a Fővárosi Csatornázási Művek Rt.-gal. Felek az 1998-ban kötött Együttműködési Megállapodásban foglaltakat újratárgyalták, és április 16-án a módosított Együttműködési Megállapodást és a kapcsolódó szerződéseket aláírták. A Kft elkészítette az üzemeltetési szabályzatokat, melyeket a szakhatóságok jóváhagytak. A Kft. kérte a viziközművek vízjogi üzemeltetési engedélyeinek nevére történő átírását. A vízügyi hatóság áprilisában vízjogi üzemeltetési engedélyt adott az ivóvízhálózat üzemeltetésére. A csatornahálózat üzemeltetési engedélyét a vízügyi hatóság én KTVF: /2008 sz. határozatában adta ki. A déli üdülőterület Remeteszőlős néven önálló településsé vált tól a terület ingatlanjait közvetlenül kiszolgáló víziközművek üzemeltetését nem a Nagykovácsi Viziközmű Kft. végzi. A évben elkészült Nagykovácsi északi terület középső részének csatornázása. A terület fogyasztói számára 2005 végén nyílt lehetőség az új szennyvízelvezető hálózatára történő rákötésre ban megkezdődött a rákötések kivitelezése, az Önkormányzat ösztönzésére. A rákötések számának növekedése 2012 évben is folytatódott az ingatlanok beépítésével év nyarán az ivóvíz szolgáltatás zavartalan volt. A nyári időszak hosszantartó meleg és csapadékmentes volt, azonban nem jelentkezett probléma az igények kielégítésében. Az ivóvíz fogyasztás az év során kiegyenlítetten alakult. Az Önkormányzat megbízásából 2012 decemberében elkészült a víziközművek vagyonleltára. Az alábbiakban megadott víz- és csatornahálózati hosszúsági adatok (gerinc- és bekötővezeték) a vagyonleltár alapján kerültek be az üzleti jelentésbe. A évben a Kft 2011 évi felülvizsgálatát követő önkormányzati kérésre készített intézkedési tervben foglaltakat a Kft. maradéktalanul végrehajtotta áprilisától a Kft. kiszervezte a leolvasási, számlázási, díjbeszedési tevékenységét. Ezen időponttól a Díjbeszedő Holding Zrt. végzi ezt a tevékenységet. Az ügyfélfogadási rendje változatlan, a fogyasztóváltozás, bekötési ügyintézés, mérőkkel kapcsolatos ügyintézések kapcsán az új Kossuth Lajos utcai Ügyfélforgalmi irodában fogadja ügyfeleit a Kft. A Díjbeszedő Holding munkatársai ugyan ezen irodában és a Kft.-vel összehangolt időpontban tart ügyfélfogadást.
3 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés Az Önkormányzat kérésére a vízszerelők személye változott, új kollégák alkalmazására került sor. Az Intézkedési Tervben foglaltaknak megfelelően 2011-ben megkezdődött a fogyasztási helyek, közbeszerzési eljárás során kiválasztott külső szakértő cég által végrehajtott helyszíni ellenőrzése. Az ellenőrzés 2012-ben fejeződött be. Az ellenőrzés eredményes volt, kevés számban mutatkoztak a szabályosságtól való eltérések. Legjellemzőbb probléma vízmérők plombazsinórjainak korrózió miatti szakadtsága volt. Az utóbbi években már korrózióálló plombazsinórt és ahol lehetséges műanyag zárat használ a Kft. a probléma kiküszöbölésére. Visszatérő probléma a házi vízellátó rendszer összekötése a közműves rendszerrel, 6 esetben volt probléma, utóellenőrzést a 2013 locsolási időszakában elvégzi a Kft. A vízmérőaknába előszeretettel szerelnek a Fogyasztók különböző locsolórendszerekhez kapcsolódó szivattyúkat, ami szabálytalan. A év tavaszán történt Kutyahegyi tűzeset kapcsán a tavaszi, kora nyári időszakban alapos felülvizsgálatra kerültek a település tűzcsapjai. A téli rendkívüli több napon át -20 C 0 alatti hideget követően sok tűzcsap állapota jelentősen leromlott. A tavaszi ellenőrzés több hibát derített fel, melyeket a Kft. tavasz végére tudott maradéktalanul megoldani. A évi beruházási tervben a Kft. javasolta a Kossuth Lajos utcában több tűzcsap cseréjét földalattiról földfelettire, melyet az Önkormányzat elfogadott. A tavaszi tűzesetet követően a Katasztrófavédelem a teljes adminisztrációra és az összes tűzcsapra kiterjedő helyszíni vizsgálatot tartott. A vizsgálat során a év novemberében alkotott rendelet szerint járt el. Jelentésében: - az adminisztrációban nem talált kifogásolhatót. - az összes tűzcsapra kiterjedő vizsgálat során működési hiányosságot nem talált. A hozzáférhetőség, kerítésen való kitáblázás, festési hiányosságok megszüntetésére az előírásokat a Kft. határidőre teljesítette. - A jegyzőkönyvben elmarasztalás született a Kft. belső ellenőrzés időpont határnapjának tekintetében a tűzcsapok 3%-ban, az-az tíz esetben átlagosan 17 nap késés miatt. A kérdéses 10 db tűzcsapból 5 db Remeteszőlős területén helyezkedik el. A hatóság Ft bírságot szabott ki. Az elmarasztalást a Kft. tudomásul vette, azonban jelezte a rendelet nem egyértelműségét a tekintetben, hogy a rendelet szövegezése szerinti fél éves ellenőrzési ciklus szigorúan nem értelmezhető 183 napként, mert a naptári év, hónapokból, hetekből, napokból áll és e tekintetben a rendelet félreértelmezhető.
4 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés MŰSZAKI ADATOK: Ivóvízellátó rendszer vízhálózat gerincvezeték összesen: m ófalu északi terület déli terület Pók - Savanyító területe összesen: m m m m m bekötővezeték összesen: ,5 m ivóvízhálózat összesen: m új vízbekötések száma északi terület ófalu Pók - Savanyító területe összesen: 2 db 8 db 17 db 27 db víztározók Ponty utca 2x100 m 3 Kálvária domb 2x500 m 3 összesen: 1200 m 3 távfelügyelet nyomásfokozók Ponty utca (1+1) x 100 m 3 /h H=98m 2db Grundfos CR 90-5 tip. (1+1) x 50m 3 /h H=50m 2db Grundfos CR tip. egyidejű kapacitás 200 m 3 /h távfelügyelet Kálvária domb (2+1) x 60 m 3 /h H=60m 3db szivattyú Vogel VDH 3.65/6-2 tip.kompakt nyomásfokozó berendezés egyidejű kapacitás 100 m 3 /h távfelügyelet (visszaszabályozott) Erdő-Séta (2+1) x 14 m 3 /h egyidejű kapacitás 28 m 3 /h hibabejelzés
5 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés Barack utca Lowara VDH 1.7/3-2 7 m 3 /h hibabejelzés vízhálózati szerelvények szakaszoló tolózár tűzcsapok közkutak ivókút dísz csobogó nyomásszabályozók 279 db 264 db 15 db 6 db 1 Szennyvízelvezető rendszer Csatornahálózat szennyvíz gerinc: ófalu déli terület+budapesti felvezetés ófalu és déli terület között északi terület Pók - Savanyító területe összesen: m m m m m m bekötőcsatorna összesen: csatornahálózat összesen: ,7 m m új csatorna bekötések száma északi terület ófalu Pók - Savanyító területe összesen: közbenső átemelő Séta utca végátemelő nyomócső Rácski telep egyidejű kapacitás (2+ Flygt CP 3300) 20 db 10 db 36 db 66 db GSM felügyeleti rendszer összesen: Rácski telep és Nap u. között (iker vezeték) Nap u. laktanya között laktanya és Rézsű utca között összesen: 324 m 3 /h távfelügyelet 675 m 447 m 216 m 1338 m Séta u. kisátemelő mindösszesen: 81 m m
6 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés Bekötések száma: dec. 31-én dec. 31-én változás ivóvíz: lakossági ebből: 0 ófalu észak ipari ebből: 0 ófalu észak összesen: dec. 31-én dec. 31-én változás csatorna: lakossági ebből: 0 ófalu észak ipari ebből: 0 ófalu észak összesen: Ivóvíz mennyiségek: 2010 tény 2011 tény 2012 terv 2012 tény vásárlás összesen, m3/év vásárlás Nagykovácsi részére vásárlás Érd részére tény 2011 tény 2012 terv 2012 tény értékesítés, összesen, m3/év Nagykovácsi lakossági ipari ÉTV részére hatásfok 0,68 0,80 0,77 0,77
7 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés Szennyvízmennyiségek: FCSM-nek átadott, m3/év 2010 tény 2011 tény 2012 terv 2012 tény vásárlás összesen vásárlás Nagykovácsi részére vásárlás Érd részére tény 2011 tény 2012 terv 2012 tény értékesítés m Nagykovácsi összesen lakossági ipari ÉTV részére Jelentősebb meghibásodások évben jelentős, hosszabb idejű szolgáltatás kieséssel járó műszaki probléma nem volt sem az ivóvízellátó sem a szennyvízelvezető rendszeren. Az elmúlt évek során sok gondot okozó áramkimaradásból jelentkező szolgáltatatás kiesések a évhez képest kisebb mértékben jelentkeztek. A Kft. korábban is rendszeresen jelezte a problémákat, ennek hatására a villamos szolgáltató a év során sort kerített arra, hogy elvégezze a szükséges átalakításokat a viziközműveket érintő villamos hálózatán. Összességében 11db áramkimaradás volt, ebből jelentősebb egy, ami több órás áramszünetet jelentett a Rácski telepi szennyvízátemelőnél. Az alábbi fontosabb meghibásodások történtek a víziközmű hálózaton: január hónapban meghibásodott a Kálvária-dombi ivóvíz nyomásfokozó berendezés egyik szivattyújának frekvenciaszabályzó egysége, amelyet cserélni kellett. Május 17.-én csőtörés keletkezett a Rácski telepi szennyvízátemelő NÁ300-as iker nyomóvezetékének egyikén a Csillag sétányon. A másik vezetékre történt átállás után a szennyvízelvezetés zavartalanul folytatódott. Június 8.-án csőtörés alakult ki az ivóvíz hálózaton a Kút u. Medve u. kereszteződésben, megsérült a csomópontban hegesztett kötésekkel kialakított NÁ150 KPE gerincvezeték. Június 25.-én meghibásodott a második frekvenciaszabályzó berendezés a Rácski telepi szennyvízátemelő telepen (az elsőt 2011-ben kellett felújítani). Júniusban és szeptemberben is meghibásodott a Rácski telepi átemelő biofilter berendezése. A jelentkező szaghatások kialakulásának elkerülése érdekében az üzemeltető vegyszeradagoló rendszert (adagoló szivattyú, tartály, vezetékek) épített ki. A Séta utcai szennyvíz kisátemelő kétszer, a Rácski telepi végátemelő pedig egyszer öntött ki áramkimaradás miatt. Decemberben megsérült a Séta utcai NÁ150 KM PVC ivóvíz gerincvezeték a 9. sz. ingatlan előtti szakaszon az új föld feletti tűzcsap-telepítés feltárási munkálatai során. A fent említett ivóvíz gerincvezeték csőtörések mellett nagyobb vízveszteséget okoztak a Kossuth L. u. 1., Szilva u. 23. és Őzike u. 24. sz. előtti föld feletti tűzcsapok bekötővezetékein bekövetkezett csőtörések.
8 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés ivóvíz ellátó rendszeren: gerinc csőtörés vízbekötés meghib. összesen vízbekötés meghib. aknában ebből: vízmérő előtt vízmérő után szivárgás aknában tűzcsap probléma ebből: tűzcsap elfagyás tűzcsap bekötés meghibásodás tűzcsap meghibásodás tűzcsap tolózár probléma betemetett tűzcsap megemelése közkút bekötés meghibásodás nyomásszabályozó meghib. szivattyú meghib. rendszer levegősödés ivókút meghibásodás sziv. vezérlés meghibásodás vezérlés meghib. áramkimaradás fagyott vízmérő vízóra utáni vezeték meghib. adatkommunikációs hiba elfagyott vízbekötés vízhiány túltöltés egyéb meghibásodás vagyonvédelmi probléma 2 db 34 db 63 db 53 db 10 db 7 db 45 db 2 db 3 db 40 db 5 db 2 db - db - db 4 db 7 db 6 db 1 37 db - db 3 db 7 db - db szennyvízelvezető rendszeren: nyomócső törés dugulás elhárítás hbcs kcs takart akna szintbehely. fedlap szintbehelyezés fedlap pótlás átemelők Rácski telep Séta u. (iker nyomóvezeték) 20 db 23 db - db - db 9 db (2 db vezérlés meghib.) ( elektromos meghib.) ( szivattyú meghib.) ( szivattyú dugulás) ( elöntés áramszünet miatt) (2 db biofilter meghibásodás) ( kommunkációs hiba) 2 db (áramszünet miatt)
9 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés Nagykarbantartások Évente zajlik a település tűzcsapjainak ellenőrzése, szükséges javítások utáni festése. Ivóvíz ellátó rendszeren: vízmérők csere ebből: tervszerű rendkívüli ellenőrzés megszüntetés visszaszerelés fagyott mérő szivattyú tolózár beépítés tolózár megszüntetés közkút megszüntetés közkút áthelyezés ivókút meghibásodás vagyonvédelmi rendszer jav. elektromos szekrények karb. kommunikációs rendszer karb. tűzcsapok: javítás felújítás csere új tcs-ra átépítés at-ról ff-re áthelyezés megszüntetés új beépítés nyomáscsökkentő karb. 879 db 802 db 77 db 227 db 6 db 10 db 37 db 2 db 2 db - db - db 13 db 16 db 7 db 8 db - db 2 alkalom parkfenntartás folyamatos medence ürítés, tisztítás, töltés évente 2 alkalom szennyvízelvezető rendszeren: szivattyú javítás térvilágítás karb. parkfenntartás folyamatos tisztított csatorna 3296 fm kamerás vizsgálat 6 db, 390 m, 350 perc szívótértisztítás 68 alkalom szennyvíz-iszap szállítás 40 m 3 szennyvíz szállítás - m 3 biofilter karb. 1 alkalom vezérlés karbantartás 1 alkalom távfelügyeleti rendszer karb.
10 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés A víziközműveken elvégzett értéknövelő felújításokat és beruházásokat a évi Beruházási Terv teljesítéséről szóló jelentés tartalmazza. KÖZMŰFEJLESZTÉSI HOZZÁJÁRULÁSOK LÉTSZÁM Az utólagos csatlakozás díja, és a közműfejlesztési hozzájárulás az önkormányzathoz kerül befizetésre dec. 31-én vízvezetékszerelő ügyintéző mellékfoglalkozású ügyintéző mellékfoglalkozású műszaki vezető mellékfoglalkozású ügyvezető összesen: 1 fő 1 fő 1 fő 1 fő 1 fő 5 fő GAZDASÁGI ADATOK: Árbevétel: értékesítés: eft támogatás: eft ebből: állami: eft önkormányzati: - eft egyéb eft összesen: eft Kintlévőség én (értékvesztés nélkül): Saját számlázásból határidőn túli: eft határidőn belüli: eft összesen: eft Dijbeszedő Holding eft Díjbeszedő Faktorház eft Mindösszesen eft Költségek, ráfordítások: értékesítés: egyéb: összesen: eft eft eft Üzemi eredmény: ebből: vízellátás szennyvízelvezetés 927 eft eft eft
11 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés egyéb tevékenység Pénzügyi műveletek eredménye Rendkívüli eredmény Adózás előtti eredmény Mérleg szerinti eredmény eft eft -510 eft eft 648 eft ÖSSZEFOGLALÓ SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS Üzemeltetési engedélyek, tulajdonviszonyok A Kft még 1999-ben megkérte a belterületi csatornahálózat és a belterületi, valamint az északi és déli üdülőterület ivóvízhálózatának vízjogi üzemeltetési engedélyét, az érvényes engedélyek nevére történő átírását. A környezetvédelmi és a közegészségügyi hatóság szakhatósági hozzájárulását az átíráshoz megadta. A vízügyi hatóság többször kérte az engedélykérelem kiegészítését, aminek a Kft. minden esetben eleget tett. A vízügyi hatóság áprilisában vízjogi üzemeltetési engedélyt adott a község ivóvízhálózatának üzemeltetésére. A KDV KTVF módosította Nagykovácsi községi ivóvízhálózata vízjogi üzemeltetési engedélyét ( , KTVF: 42393/2006), melyben a korábban benyújtott kérelmek egy részét figyelembe vette. A kérelmekben szereplő további részekre vonatkozón a KDV-KTVF január 16- án adta ki az ivóvízhálózat vízjogi üzemeltetési engedély módosítását KTVF: /2009 számon én kelt KTVF: /2008. sz. határozatában a Felügyelőség kiadta Nagykovácsi nagyközség teljes szennyvízelvezető rendszerének vízjogi üzemeltetési engedélyét ben, a műszaki átadás-átvételi eljárások lezárását követően a Kft. megkérte az érvényben lévő vízjogi üzemeltetési engedélyek kiegészítését az alábbi munkákra: - Kossuth L. u. vízellátó és szennyvízelvezető hálózat bővítése - Tinódi u. szennyvízcsatorna rekonstrukció (gerinc, házi bekötések) A vízhálózati üzemeltetési engedély kiegészítése december 20.-án megtörtént (száma: KTVF: /2012), a szennyvízhálózati üzemeltetési engedély kiegészítésének eljárása folyamatban van. Az ivóvíz minősége év során 47 db egyszerű kémiai, 37 db egyszerű bakteriológiai, 35 db biológiai, 5 db részletes kémiai és 7 db, a tározókból vett vízmintákra kémiai, bakteriológiai és biológiai jellemzőkre vonatkozó vizsgálatot végzett a Kft. megbízásából a DMRV Zrt. akkreditált laboratóriuma. A mintákat a Ponty utcai és a Kálvária dombi tározó medencékből, 32 esetben közintézmények kijelölt csapjaiból Szeles u.1. óvoda és a Száva u. 7. óvoda konyhán lévő vízkivételi helyről, az Amerikai Nemzetközi Iskola portájánál vették. A mintavételi pontokat kijelölését a Kft. az ÁNTSZ munkatársával egyeztette és annak javaslatára jelölte ki. A vizsgálati eredményekből megállapítható, hogy a szolgáltatott ivóvíz minősége jó.
12 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés Fogyasztók A Pók u. feletti, Savanyító területén létesített víz- és csatornahálózatra, illetve az újonnan létesült északi területi csatornahálózatra a korábbi években a bekötések a várttól elmaradó ütemben létesültek. Az Önkormányzat az ingatlan tulajdonosok kötelezésével segítette elő a megépült csatornahálózat kihasználtságát. A kötelezések hatására a lakóépület tulajdonosok a évben nagyobb számban kapcsolódtak rá a megépült művekre. Fogyasztók száma: dec. 31-én dec. 31-én változás ivóvíz: lakossági (almérő) ebből: ófalu észak ipari (almérő) ebből: ófalu észak összesen: (almérő) változások: fiktív fogyasztók törlése a nyilvántartásból (+) 0 felderített fogyasztók felvétele nyilvántartásba (+) 0 szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása (-) 0 szolgáltatás újra indítása (+) 11 ikresítés (+) 28 új fogyasztók (+) 27 változás összesen: (+) 66
13 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés csatorna dec. 31-én dec. 31-én változás lakossági (almérő) ebből: 0 ófalu észak ipari (almérő) ebből: ófalu észak összesen: (almérő) változások: fiktív fogyasztók törlése a nyilvántartásból (+) 0 felderített fogyasztók felvétele nyilvántartásba (+) 0 szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása (-) -30 szolgáltatás újra indítása (+) 11 ikresítés (+) 28 új fogyasztók (+) 66 változás összesen: (+) 75 Locsolómérő felszerelése: 28 db Számlázás, díjbeszedés év márciusától a mérők leolvasását, a számlák előkészítését, kézbesítését díjbeszedést a Díjbeszedő Zrt. végzi. A Fogyasztói törzsállomány kezelése, a mérőállomány kezelése, a bekötési ügyintézés, mérőcserék, panaszok, műszaki problémák kivizsgálása és a műszaki ügyintézés a Kft. feladata. Az év júniusától a Nagykovácsi Viziközmű Kft. a saját számlázásának lezárását követően ellenőrizte a korábbi évek fogyasztói tartozás behajtási hatékonyságát és a folyamatos behajtási rend lezárása után az évek során nem rendezhető fennmaradt kintlévőség ( az értékesítés mintegy 1,5%-a) behajtását kezdte meg. A tartozó fogyasztók újra kiértesítésre kerültek, majd a türelmi határidő elmúltával a jogi ügyintézés vette kezdetét.
14 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés A felszólítások során a Kft Ft tartozásra küldött a fogyasztóknak különböző szintű értesítést, ügyvédi felszólítást. Az év során Ft tartozás rendezésre került. Ezt követően megkezdődött a felszólított tételek jogi ügyintézése azoknál a fogyasztóknál, akik nem rendezték tartozásaikat a Kft. felé. Tapasztalat, hogy sok tartozó a közjegyző által megküldött felhívás esetén sem veszi fel a kapcsolatot a Kft.-vel és ezért a végrehajtási szakaszba kerülnek az ügyek. A végrehajtás jelentős költségtöbblettel és ügyintézéssel jár, sok esetben e szakaszban folyamodnak a fogyasztók részletfizetési lehetőségért. Ivóvízellátás A viziközművek beépített kapacitása a jelenlegi igényeket ki tudja elégíteni. Kapacitás elégtelenségből származó vízhiány nem volt. Vízmérők Az év során 1106 db vízmérő cseréjére, felújítására, hitelesítésére és ellenőrzésére került sor. A 802 db ütemezett vízmérőcserén kívül sor került: 75 db ütemezett mérőellenőrzésre 152 db rendkívüli mérőellenőrzésre 40 db hibás mérő cseréjére 6 db mérő leszerelésére 10 db mérő visszaszerelésére 37 db fagyott mérő cseréjére 8 db vízmérőhely javításra A Kft. kizárólag B osztályú vízmérőt szerel be ben 28 db locsolómérő átvételére került sor. Tűzcsapok év során az alábbi fontosabb beavatkozásokra került sor: - 7 db tűzcsap cseréje új szerelvényre - 8 db tűzcsap átépítése altalajiról föld feletti kivitelűre, - 13 db tűzcsap javítás, - 16 db felújítás - új föld feletti tűzcsap beépítés - 5db tűzcsap előtti tolózár probléma elhárítása (kezelőszár beépítése) - 3db tűzcsap bekötés meghibásodás javítása - Meghibásodott, nem javítható tűzcsapok cseréje: - Hóvirág u. 36. (fagyott) föld feletti tűzcsap - Tulipán u. 6. (fagyott) föld feletti tűzcsap - Virágos stny 23. föld feletti tűzcsap - Nyúl u. 20. föld feletti tűzcsap
15 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés Körte u. vége (szemétszállítás során megsérült) föld feletti tűzcsap - Bajcsy Zs. u. 2. altalaji tűzcsap - Kolozsvár u. 36. altalaji tűzcsap - Az alábbi, meghibásodott altalaji tűzcsapok épültek át föld felettire: - Szent Anna u. 14. előtt - Park u. 31. előtt - Séta u. 6. előtt - Séta u. 46. előtt - Séta u. 26./A előtti, áthelyezve a Séta u. 9. elé - Lombos u. 28. előtt További 2 db altalaji tűzcsap átépítése történt meg föld felettire a Tinódi útfelújítást megelőző viziközmű felújítási beruházás keretében (9. és 21. sz. előtti). - Javított tűzcsapok: Pók u. 46., Arany J. u. 19., Bajcsy Zs. u. 36., Puskás T. u. 5., Virágos stny 23., Szt Flórián u hrsz., Mátra u. 32., Szt Anna u. 14., Pók u. 28., Balta u. 1., Hidegkúti u. 8., Rákóczi F. u. 22., Szt Flórián u Tűzcsap felújítások: Kossuth L. u. 41., 63., 77., 135. és 145., Kolozsvár u. 2., Park u. 7. és 49., Puskin u. 5. és 41., Jókai u. 2., Ördögárok u.-telki út, Besenyőtelek u. 4., Ady E. u. 55., Puskin köz vége, Pók u A Tinódi utcai viziközmű felújítási beruházás keretében 1db új föld feletti tűzcsap került beépítésre a Tinódi u. 39. sz. elé. - Tűzcsapok előtti elzáró szerelvény problémák elhárítása: Száva u. 3., Nyúl u. 20., Mátra u. 32., Pitypang u. 18., Árvácska u Tűzcsap bekötés meghibásodások: Kossuth L. u. 1., Szilva u. 23., Őzike u. 24. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi kirendeltsége a tűzoltóság bevonásával július 26. szeptember 5. közötti időszakban helyszíni bejárások keretében leellenőrizte valamennyi tűzcsapot. Az ellenőrzés során működésképtelen tűzcsapot nem találtak. Az elvégzett ellenőrzések tapasztalatairól a Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szeptember 5.-én összeállított jegyzőkönyvben rögzített hiányosságokat (tűzcsapon földtakarás, jelzőtábla hiánya, korrodált tűzcsap, nehezen megközelíthető tűzcsap) elhárítása megtörtént. A tűzoltóság számára a Kft biztosítja helyi ügyeletesének éjjel nappali elérhetőségét. Közkutak, ivókutak 2012-ben a Tinódi u.-ban zajlott viziközmű felújítási munkák során megszüntetésre került a 13. sz. ingatlan előtti közkút, a 31. sz. előtti közkút pedig áthelyezésre került a 35. sz. elé. A Tisza I. téri ivókút meghibásodást az üzemeltető kijavította. Víztározók és nyomásfokozók
16 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés A tartályok előírt, évi kétszeri fertőtlenítő tisztítása megtörtént január 8.-án meghibásodott a Kálvária-dombi nyomásfokozó gépházban az utolsó, a évi nyomásfokozó átépítés során telepített frekvenciaszabályzó egység, amelynek szükségessé vált a cseréje. Vízveszteség A Kft. a vásárolt ivóvíz mennyiségének több, mint 74 %-át számlázta ki ben. A számlázási veszteséget a Kft. az illegális fogyasztók felkutatásával, a vízmérők nagyobb pontosságúra történő cseréjével csökkenti. A technikai veszteséget csökkenti a túltöltés elleni távfelügyelet, a Kft. vizsgálja a tűzcsapokat és a közkutakat, a szivárgásokat folyamatosan szünteti meg. A nyomáscsökkentett területeken a fogyasztók ellátása megfelelően biztosított, emellett a rejtett, apró, nehezen felderíthető meghibásodásokon a kisebb nyomás miatt kisebb vízveszteség keletkezik. A évben bevezetett nyomáscsökkentéses módszer a veszteség csökkentésre jónak bizonyult, és tovább keresi a Kft a lehetőségeket az alkalmazásra, ahol a terepviszonyok lehetővé teszik azt. Az észlelt csőtöréseket, a házi bekötések hibáit a Viziközmű Kft. azonnal kijavíttatja. kezelték, ezáltal veszélyeztették a tűzcsapok üzembiztonságát is. Feltehető, hogy az illetéktelen beavatkozások térítetlen vízvételezés miatt történtek. A plombálások után csökkentek a problémák. Bejárással, szemrevételezéssel ellenőrzött vezetékhossz: 130 km. Műszeres vizsgálattal ellenőrzött vezetékhossz: 23 km Ebből: Szolgáltató által feltárt jelentősebb hibahelyek száma: 2 db A fogyasztók által bejelentett jelentősebb hibahelyek száma: 2 db Szennyvízelvezetés Szennyvíz elvezető rendszer jelentősebb meghibásodásai dugulás elhárítás hbcs kcs nyomócső törés (NÁ300-as vezeték) 20 db 23 db átemelők Rácski telep 9 db (2 db vezérlés meghib.) ( elektromos meghib.) ( szivattyú meghib.) ( szivattyú dugulás) ( elöntés áramszünet miatt) (2 db biofilter meghibásodás)
17 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés ( kommunkációs hiba) Séta u. 2 db (áramszünet miatt) Csatornahálózat A csatornarekonstrukciókat a Kft. továbbra is azokon a helyeken javasolja soron kívül végrehajtani, ahol rendszeres dugulási problémák miatt elöntések, vagy bűzpanaszok jelentkeznek. Egyéb esetekben a csatorna állapotának függvényében, az útfelújításokat megelőzően javasolja ütemezni. Így került sor 2012-ben a Tinódi utcai szennyvízcsatorna gerincvezeték rekonstrukciójára a Telki út Akácfa köz közötti szakaszon. A házi bekötések a telekhatárig kerültek átépítésre. Szennyvízátemelő telepek tavaszán, a szennyvíz átemelő telepeken üzembe kiépültek szaghatást csökkentő berendezések, biofilterek. Elkészült a Rácski telepi műtárgyak felújítása, átalakítása, légmentes lezárása, melyek jelentősen csökkentették a lakossági panaszok számát. A évben a Rácski telepen kiépült a szennyvízhez bűzhatását csökkentő vegyszert adagoló rendszer is, melyet a nyári időszakban üzemelteti a Kft. Az átemelőben 2008 évben beépítésre került 2 db frekvencia szabályzó berendezés. Az egyik berendezés 2011-ben történt felújítását követően, 2012-ben a másik szabályzó egység is meghibásodott és szükségessé vált a felújítása. Fenti szabályozó berendezések az egyenletes szennyvízszállítást biztosítják, ezzel csökkentve a nyomócsövek dinamikus terhelését ben csőtörés alakult ki a Rácski telepi átemelő iker nyomóvezetékének Csillag utcai szakaszán. A másik vezetékre történt átállást követően a szennyvízelvezetés zavartalanul működött. Beruházások, értéknövelő felújítások A 2012 évi Beruházási Terv teljesítéséről szóló jelentést a melléklet tartalmazza. Elvégzett fontosabb feladatok: Az Önkormányzat beruházásában tervezett és megvalósult útpálya felújításokat megelőzően megtörténtek a szükséges viziközmű felújítási munkák. A Tinódi utcában az alábbi feladatok valósultak meg: - ivóvíz házi bekötővezetékek csatlakozó idomainak cseréje a Tinódi u. teljes szakaszán, - 2db altalaji tűzcsap átépítése föld feletti kivitelűre, - 1db új föld feletti tűzcsap beépítése (39. sz. elé), - 1db közkút megszüntetése (13. sz. előtti) - 1db közkút áthelyezése (35. sz. elé) - 2db DN200-as szennyvíz tisztítóidom átépítése tisztító aknára (3. és 5. sz. előttiek), - ivóvíz tolózár csapszekrények és szennyvíz fedlapok szintbe helyezése.
18 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés Megtörtént a Tinódi utcai szennyvízelvezető rendszer rekonstrukciója is az Akácfa köz-telki út közötti szakaszon. Megépült 267,1m DN200 KG PVC gerinccsatorna és a 19db házi bekötés kiváltása telekhatárig, összesen 101,7m hosszban decemberében új aszfaltburkolatot kapott a Kossuth L. u. Ady E. u.-tisza I. tér közötti szakasza is. Ezt megelőzően megtörtént a szennyvíz csatorna nem megfelelő tisztítóakna vagy idom fedlapjainak szükség szerinti cseréje, illetve a szükséges szintbe emelések szeptember végén kezdetét vette a Séta utcai ivóvíz gerincvezeték átépítésének kivitelezése. A munkálatokra két ütemben kerül sor. Az első ütem, a Dózsa Gy. u.- Táncsics M. u. közötti szakasz, 2012 novemberében fejeződött be. Megépült és az érintett házi bekötések átkötés után üzembe helyezésre került 227m hosszú, NÁ100 mm átmérőjű KPE vezetékszakasz. A második ütem Táncsics M. u.-erdő u. közötti szakasz megvalósítása 2013 tavaszán veszi kezdetét. A Zsíroshegyi út és a felszíni vízelvezetés kiépítése nem tette lehetővé a Kálváriadombi víztározók leürítő vezetékének átkötését a szennyvízelvezető rendszerről a felszíni vízelvezető rendszerre, ezért ezt a vízmű telep környezete felszíni vízelvezetésének rendezése során kell megoldani ben elkészült a medencék leürítésének végleges megoldására vonatkozó kiviteli terv, amelynek vízjogi létesítési engedélyét január 30.-án adta ki a KDV KTVF (száma KTVF: /2013). Az Önkormányzat 2009-ben elkészíttette a Lombos utcai útépítés egyesített tervdokumentációját. Az útépítést megelőzően, a Lombos utcai telekrendezésekhez kapcsolódóan szükségessé vált a viziközművek rendezése is. Az erre vonatkozóan 2012-ben elkészült kiviteli tervdokumentációra a KDV KTVF december 18.-án kiadta a létesítési engedélyt (száma KTVF: /2012). További tervezési feladat volt 2012-ben a Nagyszénás utcában egy ivóvízvezeték szakasz megépítése a körvezetékesítés, ezáltal az ellátás biztonságának növelése érdekében. A kiviteli terv december 6.-án kapott létesítési engedélyt KTVF: /2012 számon. A Hóvirág utcában, a szennyvízcsatorna nyomvonalán, de nem annak meghibásodásából jelentkező burkolatsüllyedések megakadályozása érdekében tervdokumentáció készült az útpálya stabilizációjára vonatkozóan. Az Önkormányzat felkérésére, tervezést és engedélyeztetést követően megtörtént a Kossuth L. utcában húzódó víz és csatorna gerincvezetékek meghosszabbítása a Rozmaring utcától kezdődően a 970/18, 19 és 20 hrsz. ingatlanok elláthatóságának biztosítása érdekében. Kiépült 77,7m D63 KPE ivóvíz és 78,3m, DN160 KG PVC szennyvíz gerincvezeték ben az Önkormányzat megbízást adott ki egy szaktervező cég részére egy saját, mélyfúrású ivóvíz kút kialakításához szükséges tervdokumentáció elkészítésére és engedélyeztetésére. Az engedélyeztetés során 2010-ben a Vízügyi Igazgatóság egy kiegészítő tanulmány elkészítését írta elő, amely elkészült és benyújtásra került a hatóság felé.
19 Nagykovácsi Víziközmű Kft. Üzleti Jelentés A létesítési engedély kiadása 2011-ben megtörtént, a kútfúrás kivitelezés pályáztatása 2013 január elején történt meg közbeszerzési eljárás keretében. melléklet: - Jelentés a Nagykovácsi Viziközművek évi Beruházási tervének teljesítéséről
NAGYKOVÁCSI VIZIKÖZMŰVEK ÉVI MÓDOSÍTOTT BERUHÁZÁSI TERV teljesítése
NAGYKOVÁCSI VIZIKÖZMŰVEK 2012. ÉVI MÓDOSÍTOTT BERUHÁZÁSI TERV teljesítése 2012 évben indított munkák I. Előre nem tervezett értéknövelő munkák A keret terhére az alábbi munkák valósultak meg 2012-ben:
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés munkaterv szerinti ülésre Véleményezi: Pénzügyi Bizottság E - 86 Nagykovácsi, 2012. június 21. Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: Balzó Edina önkormányzati ov. Melléklet: módosított
BESZÁMOLÓ NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG VIZIKÖZMŰVEINEK ÜZEMELTETÉSÉRŐL
Nagykovácsi Víziközmű Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ÜZLETI JELENTÉS BESZÁMOLÓ NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG VIZIKÖZMŰVEINEK ÜZEMELTETÉSÉRŐL 2011 Nagykovácsi, 2012. május Oszoly Tamás
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 72 /2011. (V. 26.)
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁJUS 26-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 72 /2011.
Veszprém, Pápai út 41.
1. sz. melléklet Veszprém, Pápai út 41. BAKONYKARSZT ZRT. AMORTIZÁCIÓS ELSZÁMOLÁS 2006-2010. KÖZÖTTI IDŐSZAKRA ! "#$ % "% & *) 1),$ -"$ - $ "0 - # $ & &./ 1 & /. "0 "%#, " %.% 2 3 2 4 4 54 54 4 7 6& 3&,$
FÜLÖP KÖZSÉG KÖZMŰVES ÍVÓVÍZELLÁTÁSÁT BIZTOSÍTÓ VÍZIKÖZMŰ RENDSZER GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE
KÖZSÉG KÖZMŰVES ÍVÓVÍZELLÁTÁSÁT BIZTOSÍTÓ VÍZIKÖZMŰ RENDSZER GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE Ellátásért felelős : Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp Arany János u. 19. Víziközmű-szolgáltató : Tiszamenti Regionális
Polgár Város víziközműveinek gördülő fejlesztési terve
Polgár Város víziközműveinek gördülő fejlesztési terve 2018-2032 Víziközmű rendszer kódjai: Ivóvízrendszer: 11-23117-1-001-00-10 Szennyvízrendszer: 21-23117-1-001-00-06 A víziközmű rendszer üzemeltetője:
Termék kód Termék megnevezése Mennyiség Díj Áfa
Termék kód Termék megnevezése Mennyiség Díj Áfa FÜRDŐ01 USZODA ÉS TERMÁLDFÜRDŐ BELÉPŐJEGYEK darab ÁFA 27% FÜRDŐ02 SZAUNA darab ÁFA 27% FÜRDŐ03 ELŐLEG alkalom ÁFA 27% FÜRDŐ04 GYÓGYVÍZ SZOLGÁLTATÁS hó ÁFA
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PIMJY Nagykovácsi Dátum: 2014.06.03 08:43:47 Dávidné Tóth Edit Lapszám: 1
Dávidné Tóth Edit Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-088-001-7, Cím: Kossuth Lajos u.101.(általános Iskola) Besenyõtelek utca teljes közterület 13 Diófa köz teljes közterület 33 Diófa utca teljes
BESZÁMOLÓ a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. Egyeki telephelyeinek 2013. évi működéséről
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE Miluczky Attila polgármester úr részére 4069 EGYEK Fő u. 3. sz. Ikt. szám: /2013. Ügyintéző: Balla Marianna Kanyuk János Kerekes János Tárgy: Beszámoló 2013.
Elvégzendő munkák és beruházások szükségességének alátámasztó indoklása
Elvégzendő munkák és beruházások szükségességének alátámasztó indoklása Tervezett felújítási, pótlási munkák az ivóvíz szolgáltatás területén. Elkülönített keret: 500 e Ft/év 2. Házi bekötő vezetékek cseréje
Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/ Meghívó
Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. Tel.: 56/556-010 Meghívó FEGYVERNEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. SZEPTEMBER 21-én CSÜTÖRTÖKÖN 9,00 ÓRAKOR RENDKÍVÜLI ÜLÉST TART Melyre
Előterjesztés. a víziközművek gördülő fejlesztési tervének évi megvalósításáról
Előterjesztés a víziközművek gördülő fejlesztési tervének évi megvalósításáról 1. előterjesztés száma: 138/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Soós Attila 3. előterjesztés készítésében közreműködő
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselőtestülete 2015. július 16.i rendkívüli ülésére Tárgy: Víziközművekre vonatkozó Gördülő Fejlesztési Terv véleményezése Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma:
2017. évi Árjegyzék II.
1 S 00690001 Ivóvíz bekötések építése (1.1. - 1.3. pontok alapján): 2017. évi Árjegyzék II. Felhasználási helyeken végzett tevékenységek árai 1.1. Ivóvízbekötés készítése, megcsapolás, épített aknában
2017. évi Árjegyzék II.
2017. évi Árjegyzék II. Felhasználási helyeken végzett tevékenységek árai 1 S 00690001 Ivóvíz bekötések építése (1.1. - 1.4. pontok alapján): 1.1. Ivóvízbekötés készítése, megcsapolás, épített aknában
VI. KÖZMÛHÁLÓZATOK FEJLESZTÉSE
VI. KÖZMÛHÁLÓZATOK FEJLESZTÉSE 1. Ivóvízellátás A településen közüzemi vízmû és vízhálózat üzemel. A szükséges ivóvizet 2 db mélyfúrású kút biztosítja. A kutak vize vas és mangántartalmú, vízkezelést tesz
A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések
Felsőpakony Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010. (XII.01.) számú rendelete (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva a13/2011. (XI.30.) rendelettel) Felsőpakony Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Előterjesztés. a Bicskei víziközmű rendszerek évi Gördülő Fejlesztési Tervéről (GFT)
Előterjesztés a Bicskei víziközmű rendszerek 2017-2031. évi Gördülő Fejlesztési Tervéről (GFT) 1. előterjesztés száma: 287/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Soós Attila 3. előterjesztés készítésében
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Szuromi Krisztina jegyző
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Szuromi Krisztina jegyző Tárgy: Javaslat az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt által a Bérleti Üzemeltetési Szerződés alapján az Önkormányzatnak
2016. évi Árjegyzék II.
1 S 00690001 Ivóvíz bekötések építése (1.1. - 1.3. pontok alapján): 2016. évi Árjegyzék II. Felhasználási helyeken végzett tevékenységek árai 1.1. Ivóvízbekötés készítése, megcsapolás, épített aknában
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET
1 Nagykovácsi Víziközmű Kft KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2012.01.01-2012.12.31. Nagykovácsi, 2013. május 10. Oszoly Tamás ügyvezető 2 Kiegészítő melléklet Nagykovácsi Viziközmű Kft 2012. év 1998. december 16-án
FELÚJÍTÁSOK ÉS PÓTLÁSOK ÖSS)EFOGLALÓ TÁBLÁ)ATA
Gördülő fejlesztési terv a - időszakra FELÚJÍTÁSOK ÉS PÓTLÁSOK ÖSS)EFOGLALÓ TÁBLÁ)ATA A tervet e yújtó szervezet : Bi ske Város Ö kor á yzata ellátásért felelős / ellátásért felelősök képviselője / víziköz
ÁTEMELŐK ÉS NYOMÓVEZETÉKEK KIMUTATÁSA
ÁTEMELŐK ÉS NYOMÓVEZETÉKEK KIMUTATÁSA 1.sz. átemelő Helye: Kálvin tér (templom előtt) Műtárgy: MÉLYÉPTERV típusú, 2,5 m, 10 m3 hasznos térfogatú Szivattyúk típusa, kapacitása, mennyisége: Flygt CP3126/430,
Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához
Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához
Tervezett éves forrás: Tervezett költség: Tartalék, hiány: Bicske, Váradi úti és Móricz úti átemelők bejelzéseinek kiépítése a szv.
A tervet benyújtó szervezet megnevezése: Víziközmű-szolgáltató megnevezése: Víziközmű-szolgáltatási ágazat megnevezése: Véleményeltérést megfogalmazó érintett fél megnevezése: Víziközmű-rendszer kódja:
Makó város szennyvíz-csatornázási munkáin belül a meglévő csatornahálózat részleges rekonstrukciója
Makó város szennyvíz-csatornázási munkáin belül a meglévő csatornahálózat részleges rekonstrukciója 1. Előzmények Az Önkormányzati Társulás Makó Város Térsége szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának
Üzemeltetési Külön Szerződés
(MUNKAPÉLDÁNY) mely létrejött egyrészről, Név: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Székhely: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Nyilvántartó cégbíróság: Baranya Megyei Bíróság, mint Cégbíróság Adószám: 15735612-2-02
NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÉS FÜLÖP KÖZSÉG KÖZMŰVES SZENNYVÍZELVEZETÉSÉT ÉS TISZTÍTÁSÁT BIZTOSÍTÓ VÍZIKÖZMŰ RENDSZER GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE
NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÉS FÜLÖP KÖZSÉG KÖZMŰVES SZENNYVÍZELVEZETÉSÉT ÉS TISZTÍTÁSÁT BIZTOSÍTÓ VÍZIKÖZMŰ RENDSZER GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE Ellátásért felelős : Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata 4264 Nyírábrány
Viziközmű kivitelezési feladatok
Viziközmű kivitelezési feladatok AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Építési beruházás [x] Árubeszerzés [ ] Szolgáltatás [ ] Építési koncesszió [ ] Szolgáltatási koncesszió [ ] I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
Általános rendelkezések
Madocsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2003. (V.1.) önkormányzati rendelete a közüzemi ívóvízellátással és a közműves szennyvízelvezetéssel kapcsolatos díjak megállapításáról és a díjalkalmazás
MEGÁLLAPODÁS 1. számú módosítása. amely létrejött egyrészről az ÉRV. Észak-magyarországi Regionális Vízművek ZRt.
a 189/2013.(IX.13.) számú Ökt. határozat 1. sz. melléklete MEGÁLLAPODÁS 1. számú módosítása amely létrejött egyrészről az ÉRV. Észak-magyarországi Regionális Vízművek ZRt. Székhely: 3700 Kazincbarcika,
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 25-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A víziközmű bérleti díj terhére elvégzendő rekonstrukciós munkák Iktatószám:
Tárgy: Javaslat a víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX. tv. szerinti 15 éves gördülő fejlesztési terv elfogadására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Nagy-György Tiborné vezető-főtanácsos Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. tv. szerinti
VASVÁR IPARTERÜLET KIALAKÍTÁS VÍZIKÖZMŰ ELLÁTÁS TANULMÁNYTERV
TARTALOMJEGYZÉK Iratok: Tartalomjegyzék Aláírólap Műszaki leírás Tervezői költségbecslések 7/2 A L Á Í R Ó L A P Felelős tervező: Szilvás István... VZ-TEL; 18-0162 A dokumentáció 7 gépelt oldalt tartalmaz.
SZAJOL TELEPÜLÉS VÍZIKÖZMŰVEINEK GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE
SZAJOL TELEPÜLÉS VÍZIKÖZMŰVEINEK GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE Ellátásért felelős : Szajol Község Önkormányzata 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Víziközmű-szolgáltató : Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. 5000
Közép-szigetközi szennyvízelvezető és tisztító rendszer beruházásai
szennyvízelvezető és tisztító rendszer beruházásai A szennyvízelvezető és tisztító rendszer 2018. évi beruházási feladatainak végrehajtási összegzése: A szennyvízelvezető és tisztító rendszer 2018. - 2032.
K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 135/2014. (IX.18.) határozata
SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA. ÁFA nélkül ÁFA-val 1. Rezsi óradíj Ft/óra Ft ÁFA: 27 %
Nyírlugos-Nyírmihálydi-Nyírgelse települések Víziközmű szolgáltatáshoz kapcsolódó szolgáltatások és másodlagos tevékenységek 2014. január 1-én hatályos díjai SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA 1. Rezsi óradíj 3 150 Ft/óra
Gördülő Fejlesztési Terv
Gördülő Fejlesztési Terv 2017-2031 Kunszentmárton Közműves ivóvízellátás Víziközmű rendszer kódja: 11-32504-1-001-00-02 Kecskemét, 2016. augusztus 2 / 7 1 Alapadatok Víziközmű rendszer azonosítója: 1301
2014. március 27-i rendes ülésére
2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27-i rendes ülésére Tárgy: DRV Zrt.-vel kapcsolatos ügyek, gördülő fejlesztési terv.
MaSzeSz Konferencia Lajosmizse 2011.május 17-18. 18. Szeged csatornázása és szennyvíztisztítása eredmények tapasztalatok Mit terveztünk? 391 km csatorna, 14 353 db ingatlan bekötés 36 db közbenső átemelő,
Jánossomorjai szennyvízelvezető és tisztító rendszer felújításai, pótlásai
Jánossomorjai szennyvízelvezető és tisztító rendszer felújításai, pótlásai Jánossomorjai szennyvízelvezető és tisztító rendszer 2016. évi felújításai, pótlásai feladatainak végrehajtási összegzése: Jánossomorjai
szabálytalan csapadékvíz elvezetés, számlázással kapcsolatos
1 2016.11.22 Dátum Ellenőrző hatóság Eljárás célja Érintett terület Észrevétel Állapot 2013. Gazdasági Versenyhivatal szakszerűségi vizsgálat szolgáltatás díja szakszerűségi vizsgálat szolgáltatás díja
VÍZELLÁTÁS, CSATORNÁZÁS
6211-11 VÍZELLÁTÁS, CSATORNÁZÁS Jegyzet a következő szakképesítések tananyaga: 31 582 21 0010 31 03 Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő 54 582 06 0010 54 01 Épületgépész technikus A jegyzet a következő
800 Bérleti díj. ja uár. 2016. december 31. rövid x
Gördülő fejlesztési terv a - időszakra FELÚJÍTÁSOK ÉS PÓTLÁSOK ÖSS)EFOGLALÓ TÁBLÁ)ATA A tervet e yújtó szervezet : Fel sút község Ö kor á yzata ellátásért felelős / ellátásért felelősök képviselője / víziköz
Kiszállási díj. Díjtétel ÁFA. ÁFA -val növelt Díj. ÁFA -val növelt díj 20% Vezetékszakítással kapcsolatos munkák. Díjtétel ÁFA nélküli.
Kiszállási díj tétel díj Kiszállási díj (fogyasztó, kereskedő, közüzem megrendelésére végzett szolgáltatások esetében)* Telephelyen belül, és kívül a kiszállásban résztvevő gépjárművek, és dolgozók számától
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/ , Fax: 06/ ,
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Tájékoztató az ÉRV Zrt. 2013. szeptember 1-től Ózd városban végzett víziközmű-szolgáltatási tevékenységéről
Tájékoztató az ÉRV Zrt. 2013. szeptember 1-től Ózd városban végzett víziközmű-szolgáltatási tevékenységéről Ózd, 2013. december 19. Előterjesztő: ÉRV Zrt. vezérigazgatója 1 1. Ivóvízellátás Ózd városában
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Bányász Csaba jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Bányász Csaba jogi szakreferens Tárgy: Javaslat az ÉRV. Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. és Kazincbarcika Város Önkormányzata között
CSATORNABEKÖTÉSI KÉRELEM. név város/község. utca sz. em. ajtó. alatti lakos megrendelem Önöknél a város/község. utca sz. hrsz-ú
Vevői rendelésszám: Előlegszámla száma: Üzemmérnökség Bekötési előleg: Ft Befizetés ideje: Megrendelő tölti ki: CSATORNABEKÖTÉSI KÉRELEM név város/község utca sz. em. ajtó alatti lakos megrendelem Önöknél
A rendelet hatálya. (2) az önerős beruházásban megvalósuló ivóvíz és szennyvízelvezető hálózat közműnek a meglévő közműhálózatra csatlakozás.
Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 18/2010.(XII. 17.) számú rendelete a KÖZMŰFEJLESZTÉSI HOZZÁJÁRULÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK RENDJÉRŐL egységes szerkezetben a 16/2014. (IX.15.) sz. rendelettel Bugyi Nagyközség
Gördülő Fejlesztési Terv
A Gördülő Fejlesztési Terv (GFT) módszertani fejlesztése Gőcze Ferenc Márkus Dániel Sopron 2015 Gördülő Fejlesztési Terv jogszabályi elvárásai A GFT vízi közmű rendszerenként és fejlesztési ütemenként
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. Tárgy: Egészségügyi alapellátási körzetekről szóló rendelet módosítása
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 112/2016. Tárgy: Egészségügyi alapellátási körzetekről szóló rendelet módosítása Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve: Grégerné Papp Ildikó
Energia Hálózat Üzemeltetés Tisza Site
Energia Hálózat Üzemeltetés Tisza Site Ivó-és Iparivíz szolgáltatás bemutatása Seprényi Gábor AGENDA I. MPK bemutatása 3 II. Ivóvíz szolgáltatás technológiai bemutatása 5 III. Iparivíz szolgáltatás technológiai
Projekt információk. Előszállás Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása KEOP-7.1.0/11-2011-0001
A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. Projekt információk Előszállás Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása KEOP-7.1.0/11-2011-0001
A vízi közműből szolgáltatott ivóvíz, továbbá csatornamű révén szolgáltatott szennyvízelvezetés, - tisztítás és kezelés szolgáltatás egységenként:
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2007. (XII.13.) sz. rendelete a helyi közüzemi ivóvízdíj és csatornadíj megállapításáról a 25/2008. (XII.19.) 28/2009. (XII.17.) sz. a 25/2010. (XII.16.)
A felhasználó kötelezettségei
A felhasználó kötelezettségei A Felhasználó az Üzletszabályzat más pontjaiban, valamint a jogszabályokban meghatározottakon túlmenően, különösen az alábbiakra köteles: a Víziközmű-szolgáltató által nyújtott
Műanyag csövek szerepe a víziközmű szolgáltatásban
Műanyag csövek szerepe a víziközmű szolgáltatásban Műanyagcső konferencia Budapest 2017. Radács Attila MaVíz Műszaki Bizottság Magyar Víziközmű Szövetség 41 víziközmű szolgáltató az országban Ivóvízellátás
A rendelet alkalmazási köre 1..
Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2004.(VII.12.) rendelete az önkormányzati tulajdonú közüzemű vízműből szolgáltatott ivóvízért és a közüzemű csatornamű használatáért fizetendő
Bőcs Községi Önkormányzat Képviselő Testületének. 14/2013.(X.30.) önkormányzati rendelet. A rendelet hatálya
Bőcs Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013.(X.30.) önkormányzati rendelet a közműves ivóvízellátásról, a közműves szennyvízelvezetésről és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz
TISZAUG POLGÁRMESTERI HIVATAL KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE március TÁRGY : TÁJÉKOZTATÓ A TELEPÜLÉS VÍZMINŐSÉGI HELYZETÉRŐL
TISZAUG POLGÁRMESTERI HIVATAL KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE 2011. március TÁRGY : TÁJÉKOZTATÓ A TELEPÜLÉS VÍZMINŐSÉGI HELYZETÉRŐL Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Testület! A település ivóvízellátó
A RENDELET HATÁLYA HATÓSÁGI ÁRMEGÁLLAPÍTÁS
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2008. (XII. 16.)önkormányzati rendelete AZ IVÓVÍZ - ELLÁTÁSI ÉS SZENNYVÍZ-ELVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS DÍJAINAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL ÉS A SZOLGÁLTATÁSOK
Üzemeltetési Külön Szerződés 1. számú módosítása
mely létrejött egyrészről: Üzemeltetési Külön Szerződés 1. számú módosítása Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Székhely: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Nyilvántartó cégbíróság: Adószám: 15735612-2-02 Bankszámlaszám:
SZEPTEMBER HAVI JELENTÉS
HÉB HUNGÁRIA ÉPÍTŐ ÉS BEFEKTETÉSI KFT. 1095 BUDAPEST, IPAR U. 7. B ÉP. VII. EM. 2. JÁNOSHALMA-MÉLYKÚT IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÓ PROJEKT KEOP-1.3.0/09-11-2011-008 SZEPTEMBER HAVI JELENTÉS Kedvezményezett: Jánoshalma
Megvalósítás várható időtartama
Gördülő fejlesztési terv a 2017. 2031. időszakra A tervet benyújtó szervezet : BAKONYKARSZT Víz és Csatornamű Zrt. ellátásért felelős / ellátásért felelősök képviselője / víziközműszolgáltató Víziközműszolgáltató
... ef1(t..!... ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. SZEPTEMBER 21-EI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:.1.i..:... MELLÉKLETEK: - DB TÁRGY: VÍZIKÖZMŰ-RENDSZERRE VONATKOZÓ GÖRDÜLŐ JÓVÁHAGYÁSÁRÓL
EGYSÉGES SZERKEZET. A rendelet hatálya 1..
EGYSÉGES SZERKEZET Cserszegtomaj község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2011.(X.27.) önkormányzati rendelete a közműfejlesztési hozzájárulás megállapításának rendjéről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. február 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. február 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 26/2015.(II.26.) sz. önkormányzati határozat: Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Fegyvernek település
II. ÁRJEGYZÉK SZENNYVÍZBEKÖTÉSHEZ. II./1 Gravitációs szennyvízbekötéshez. Egységár. Tételszám Megnevezés Menny. egység
II. SZENNYVÍZBEKÖTÉSHEZ II./1 Gravitációs szennyvízbekötéshez Tételszám Megnevezés Menny. egység Anyag Egységár Munkadíj 53-001-32.1.1 KGB csatornaív NA 110/45 o db 449 2262 53-001-32.1.2 KGB csatornaív
ESETTANULMÁNYOK. Ssz. Eset Kitöltendő űrlap(ok)
ESETTANULMÁNYOK Javaslatok néhány egyszerűbb, általános esetre a megfelelő létesítményűrlapok kiválasztásához az integrációs feladatokat ellátó munkacsoport szakterületi alcsoport besorolásai alapján:
Jánossomorjai szennyvízelvezető és tisztító rendszer felújításai, pótlásai
Jánossomorjai szennyvízelvezető és tisztító rendszer felújításai, pótlásai Jánossomorjai szennyvízelvezető és tisztító rendszer 2018. évi felújításai, pótlásai feladatainak végrehajtási összegzése: Jánossomorjai
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-132 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2017. december 13-i ülésére
Cakó Balázs. Gv-01 1:50. Alaprajz A.M. WC IRODA-TEAKONYHA ELŐ. FFI WC ELŐTÉR 2% NŐI WC RAKTÁR KERTI RAKTÁR CB-2018_ /03.
FFI WC ELŐ. RAKÁR IRODA-EAKONYHA PE-HD Kiszellőző vezeték tető fölé kivezetve NA110 NA110 KERI RAKÁR A.M. WC NA110 WC meglévő, NA110 meglévő HHV WC NŐI WC ELŐÉR meglévő szennyvíz aknához 2% meglévő, Melévő
KEOP-1.2.0/09-11-2011-0014
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ 2015. FEBRUÁR 19. LAKOSSÁGI BEKÖTÉSEK a "Szigetszentmiklós, Bucka városrész szennyvízcsatornázás és a szennyvíztisztító telep bővítése" tárgyú, KEOP-1.2.0/09-11-2011-0014 azonosító
Tájékoztató az igénybejelentéshez
Tájékoztató az igénybejelentéshez E01-01 M08v1 A DRV Zrt. a vízközmű szolgáltatást az 58/2013. (II.27) Korm. rendeletben leírtak szerint végzi. Ebben a kiadványban az igénybejelentésről tájékoztatjuk.
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 31-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. március 31-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 34/2016.(III.31.) sz. önkormányzati határozat: A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Fegyvernek település
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 17/2011. (VI.24.) Ör.sz. rendelete. a szennyvízcsatorna közműfejlesztési hozzájárulásról
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2011. (VI.24.) Ör.sz. rendelete a szennyvízcsatorna közműfejlesztési hozzájárulásról Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
(8) A vízszolgáltató jogosult a fogyasztók vízmérőjét ellenőrizni, amennyiben az a díjmegállapítás alapjául szolgál.
Újudvar községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2006.(XII.15.) számú rendelete a víz-és csatornadíjak megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről Újudvar község Képviselő-testülete
TIGÁZ-DSO Kft. Földgázelosztási üzletszabályzata III/6. számú függelék. Számlázható tevékenységek. Árközlemény száma
a., az engedélyes kezelésében lévő hálózaton történő munkavégzés (beleértve a nyomásszabályozóval vagy a gázmérő felülvizsgálatával kapcsolatos munkavégzést) 50 59 54 54 z Idegen megrendelésre végzett
Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete
Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért-, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról,
A Területfejlesztési Bizottság által a 14/2012. (12.17.) TFB határozattal lezárt pályázatok (1. melléklet) Szerződés száma
1. 2. 3. 4. 5. 6. Bag Kisfaludy utca építése 13/366 02804 K 2005. június 2010. június Batthyányi utca 13/494 02303 K 2005. június 2010. június Kodály Zoltán út építése 130009205 K 2007. január 2012. január
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2011.(V. 2.) önkormányzati rendelete. Értelmező rendelkezések 1..
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2011.(V. 2.) önkormányzati rendelete A közüzemi ivóvízellátás és közüzemi szennyvízelvezetés szolgáltatás igénybevételéről, valamint az ezzel összefüggő
MÛSZAKI LEÍRÁS ROHOD. Településrendezési tervéhez. A község külterületén az alábbi csatornák találhatók:
1 MÛSZAKI LEÍRÁS ROHOD Településrendezési tervéhez 1) Általános vízgazdálkodás jellemzése: Rohod község a 46. számú Nyíri belvízrendszer területén helyezkedik el. Domborzata tagolt, változatos terepviszonyok
Általános adatok. Leírási kulcsok. Települések száma Szennyvíztisztítók száma. Kelebia. Összesen
Általános adatok Projekt megnevezése Települések száma Szennyvíztisztítók száma Kelebia település csatornázása és 1 db db Kelebia Összesen Projekt szakaszok ideje Tervezési év 2010 Beruházás kezdő éve
Budaörs 24 tantermes Általános Iskola építése. Munkanem megnevezése Anyag Díj Összesen
közmű_összesítő Budaörs Hársfa utca (hrsz 4080/10) alatti "24 Tantermes Iskolala" projekt közműépítési munkái VI. Közművek összesítő Munkanem megnevezése Anyag Díj Összesen 1. vízellátás 707 370 696 627
Egységes szerkezetben IV.
Nagyrécse Község Önkormányzati Képviselőtestületének a víz- és csatornadíjak megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről szóló *6/2010.(XII.10.) sz. r., a 14/2009.(XII.22.) sz. r., a 12/2007.
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2009.(I.30.) önkormányzati rendelete
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2009.(I.30.) önkormányzati rendelete az ivóvíz-ellátási szolgálatás díjainak megállapításáról és a szolgáltatások egyes kérdéseiről Csabacsűd
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. által alkalmazott külön díjas szolgáltatások
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. által alkalmazott külön díjas szolgáltatások Elosztó - és leágazó vezeték vagy csatlakozó vezeték megszüntetése (levágása) vagy visszakötése / közműre kötése, áthelyezése;
NEM ÉRI MEG KOCKÁZTATNI SZABÁLYTALAN KÖZMÛHASZNÁLAT, SZERZÔDÉSSZEGÉS INFORMÁCIÓ CSEPPEK
NEM ÉRI MEG KOCKÁZTATNI SZABÁLYTALAN KÖZMÛHASZNÁLAT, SZERZÔDÉSSZEGÉS INFORMÁCIÓ CSEPPEK Mindenki számára köztudott, hogy egy szolgáltatás igénybevétele vagy egy termék vásárlása esetén szerzôdést kell
HU-Tököl: Szennyvíztisztító építése 2013/S 030-046006. (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, 27.11.2012, 2012/S 228-375232)
1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:46006-2013:text:hu:html HU-Tököl: Szennyvíztisztító építése 2013/S 030-046006 Tököl és Térsége Szennyvíztisztító Önkormányzati
Szerkesztési ajánlások
Szerkesztési ajánlások A leírás a fontosabb szakági objektumok jelölésére ad tájékoztatást, mely összhangban van a jelkulcskészletben szereplő jelölésekkel. A jelkulcskészlet nagyobb tárházat biztosít
Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. /4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós út. 1./ Üzletszabályzata 1. sz. melléklet
Ügyfélkód/Mérőhelykód LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÓVAL KÖTÖTT VÍZIKÖZMŰ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Mely - egyrészről a Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. (székhelye: 4220 Hajdúböszörmény, Radnóti
24/2004. (XII. 21.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet
24/2004. (XII. 21.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet a közüzemi ivóvízhálózatból szolgáltatott ivóvíz és a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás díjnemeinek szabályozásáról Egységes szerkezetben! Dunaharaszti
E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. NOVEMBER 25-i RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRE. Ács Rezsı polgármester
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 214. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat a víziközmő rendszer beruházási, felújítási és pótlási tervének jóváhagyására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Szeged, 2014.07.02-04. Energia-megtakar és s Csatornamű Kft. Ift Miklós ügyvezető KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft.
XXXII. Országos Hidrológiai VándorgyV ndorgyűlés Szeged, 2014.07.02-04. 04. Energia-megtakar megtakarítás a KAVÍZ Z Kaposvári Víz-V és s Csatornamű Kft. üzemeltetési tevékenys kenységében Ift Miklós ügyvezető
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 47/2008. (XI.28.) önkormányzati rendelete a vízgazdálkodási közfeladatok ellátásáról 1
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 47/2008. (XI.28.) önkormányzati rendelete a vízgazdálkodási közfeladatok ellátásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2)
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére
33. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: Csatlakozási díj felülvizsgálata a Dombóvár és térsége
ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 41-98/2012. ELŐTERJESZTÉS Készült:
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Bálint Béla ELŐTERJESZTÉS
Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Bálint Béla ELŐTERJESZTÉS Püspökladány 2019-2033. időszakra vonatkozó gördülő fejlesztési tervének jóváhagyásáról A víziközmű-szolgáltatásról