BEKÖSZÖNTŐ. A vakáció idejére jó pihenést kívánok minden kedves tanítványunknak és kollégának!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BEKÖSZÖNTŐ. A vakáció idejére jó pihenést kívánok minden kedves tanítványunknak és kollégának!"

Átírás

1 Tatay Sándor Közös Fenntartású Általános Iskola, Badacsonytomaj BEKÖSZÖNTŐ Kedves Szülők! Kedves Tanítványaink! Ismét kezükbe vehetik iskolai értesítőnket, melyben igyekszünk átfogó képet adni iskolánk ez évi tevékenységeiről, mindazokról az eredményekről, melyek tükrözik tanulóink kiemelkedő képességeit, kitartó, szorgalmas munkáját, a fejlesztő, nevelő-oktató munka gyümölcsét. Ez a tanév is bővelkedett programokban, feladatokban, s az erőfeszítések eredményeképpen szép számmal számolhatunk be sikerekről is. Nagy tisztelettel köszönöm meg a kedves Szülőknek a sok segítséget, melyet a tanév során nyújtottak. Köszönöm a fenntartó önkormányzatoknak, hogy támogatták tevékenységünket, biztosították a működéshez szükséges feltételeket, köszönöm a kollégáknak a vállalt többletfeladatokat. Mindezek segítségével sikeres, eredményes tanévet zárhatunk. A vakáció idejére jó pihenést kívánok minden kedves tanítványunknak és kollégának! Badacsonytomaj, június 16. Csizmarik Béláné igazgató 1

2 Iskolánk testületei NEVELŐTESTÜLET Első sor /balról jobbra/ Novákné Borsodi Ildikó Riteczné Lesz Renáta Csanádi Józsefné Csizmarik Béláné Vigh Márta Krisztin N. Lászlóné Lakatné Mógor Katalin Második sor /balról jobbra/ Hornyák Róbertné Kovácsné Zsebeházy Valéria Visontai Katalin Rákos Eszter Molnárné Zsidó Rita Farkas Csilla Harmadik sor /balról jobbra/ Hornyák Róbert Zapletál József Bolfné Tóth Melinda Horváth László Vajkai Béla könyvtár vezetője 8.b. osztályfőnöke igazgató-helyettes igazgató 8.a. osztályfőnöke, reál munkaközösség vezetője 7.o. osztályfőnöke, ifjúságvédelmi felelős; osztályfőnöki munkaközösség vezetője diákönkormányzat vezetője, ISK elnök tanár 1. osztály osztályfőnöke; alsós munkaközösség vezetője óraadó (kémia) 6. osztály osztályfőnöke, humán munkaközösség vezetője 4. osztály osztályfőnöke napközis csoport vezetője 5. osztály osztályfőnöke tanár napközis csoport vezetője, fejlesztőpedagógus 2. osztály osztályfőnöke 3. osztály osztályfőnöke Távolléte miatt a felvételen nem szerepel: Schneider Zsolt óraadó ( testnevelés) 2

3 Tatay Sándor Közös Fenntartású Általános Iskola, Badacsonytomaj ISKOLASZÉK Elnöke: Krisztin N. Lászlóné Titkára: Csanádi Józsefné Tagjai: Önk. részéről Szülők részéről Nevelőt. részéről Diákönk. részéről Lesz Ferenc Dérné Zöld Szilvia Horváth László Söpteiné Nagy Györgyi Sall Csabáné Kun István Tomposné Fabó Anikó Szabadi Richárd SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉG Elnöke: Sall Csabáné Tagjai: Hidvégi Gábor Takács Tiborné Raposa Izer Kitti Söpteiné Nagy Györgyi Boér Lászlóné Dérné Zöld Szilvia Terhesné Kopecskó Anita Dankó Istvánné Pető Lajos Sáfár Péterné Virágné Nagy Hajnalka Varga Márta Szombathelyi Ferencné Farkas Zsuzsanna Páros Zoltánné Kopecskó Krisztina Altner Rita DIÁKÖNKORMÁNYZAT Elnöke: Lakatné Mógor Katalin Diákelnöke: Szabadi Richárd Tagjai: Tar Vivien: vezető-helyettes Gelencsér Orsolya, Barcza Bence: krónikás Barcza Bence: faliújság-felelős Gelencsér Orsolya: kultúrfelelős Gelencsér Ádám, Szabó László: egészségőrök Molnár Mátyás, Szombathelyi Ferenc: sportfelelősök Pass Natália: pénztáros Bolf Annabella, Pető Réka: tisztaságfelelősök Farkas Klára: nótafa Kaczur Áron: természetfelelősök Kovács Kornél, Mráz Tamás, Szombathelyi Ferenc: sport-faliújság felelősök ISKOLAI SPORTKÖR Elnöke: Lakatné Mógor Katalin Elnökhelyettes: Schneider Zsolt Tagok: Csizmarik Béláné igazgató, Krisztin N. László, Tompos Fabó Anikó, Kun István, Söptei Gergő, Barcza Bence, Szombathelyi Ferenc, Vadász Dóra, Kulcsár Kinga, Mráz Tamás Pártoló tagok: Tapolcai Gábor, Pacsi István 3

4 Tanulóink a 2007/2008-as tanévben 1. osztály Osztályfőnök: Kovácsné Zsebeházy Valéria 1. Csizmadia Krisztián 2. Farkas Veronika 3. Gelencsér Dávid 4. Gerstenkorn Kelemen 5. Giczi Vivien Alexandra 6. Gyöngyösi Dávid Tamás 7. Hidvégi Gergő 8. Illés Bálint 9. Kerepesi Diána 10. Molnár Dominika 11. Nagy Eszter 12. Novák Panna 13. Samu Alíz Anna 14. Soós Fatima 15. Takács Péter 16. Tobak Dominik 17. Tóth Bettina 2. osztály Osztályfőnök: Horváth László 1. Barna Brigitta 2. Borda Fanni 3. Csalló Kristóf 4. Farkas Dániel Gábor 5. Fülöp Dominik 6. Nagy Barbara 7. Nagy Patrik 8. Péntek Patrik 9. Pintér Laura 10. Puha Cintia 11. Samu Adrienn Dzsesszika 12. Söptei Fanni 13. Szőke Áron 14. Virág Csongor 4

5 Tatay Sándor Közös Fenntartású Általános Iskola, Badacsonytomaj 3. osztály Osztályfőnök: Vajkai Béla 1. Babcsán Vanessza 2. Bereczki Laura 3. Boér Luca 4. Cseh Krisztián 5. Gerstenkorn Kelemen 6. Illés Bence 7. Kovács Tamás 8. Libinyi Zoltán 9. Németh Benigna Réka 10. Péntek Alexandra 11. Pintér Márton 12. Sall Kata 13. Szekér Liza Sára 14. Tar Kira 15. Tompos Fabó Noel 16. Urbán Brigitta 4.osztály Osztályfőnök: Molnárné Zsidó Rita 1. Árvai Adél 2. Békássy Éva 3. Böcskei Norbert 4. Dajka Kevin 5. Dér Eszter 6. Dressel Ármin 7. Esztó Brenda 8. Farkas Balázs 9. Gijsbers Zsófia 10. Hoffman Kristóf 11. Horváth Csenge Virág 12. Horváth Norman 13. Kovács Janka 14. Kovács Kitti 15. Kun Roland 16. Mékli Miksa Alex 17. Péntek Axel Noel 18. Róka Kristóf 19. Scheiber Liza 20. Simon Laura Ágota 21. Soós Bernadett 22. Szabó Marcell 23. Szommer Viktória 24. Szőke Márk 25. Szőke Tibor Ádám 26. Terhes Vivien 27. Tölli Ferenc 28. Vadász Attila 29. Vodenyák Alexa 30. Weller Tünde 5

6 5.osztály Osztályfőnök: Hornyák Róbert 1. Bolf Annabella 2. Cseh Péter 3. Dankó Dorina 4. Gelencsér Ádám 5. Götli Gréta 6. Györkös Anita 7. Halász Máté 8. Lampert Mónika 9. Maczó Lelle Kata 10. Molnár Mátyás 11. Németh Luca 12. Németh Stella 13. Pál Roland 14. Péntek Róbert András 15. Pető Réka 16. Szita Réka 17. Szlávik Barbara 18. Szőlősi Barbara 19. Tapolcai Klaudia 20. Tóth Dorina 21. Tóth Tamás 6.osztály Osztályfőnök: Rákos Eszter 1. Békássy Anna 2. Berkes Martin 3. Boér Franciska 4. Biró Bálint 5. Czilli Beatrix 6. Czimondor Ferenc 7. Dankó Vivien 8. Dressel Fruzsina 9. Farkas Gréta 10. Hutvágner Gergő 11. Kaczur Áron 12. Kovács Kornél 13. Libinyi Katalin Eszter 14. Orosz Péter 15. Péntek Dorisz Berill 16. Róka Márk 17. Sáfár Daniella 18. Szabó László 19. Szalay Gergő 20. Szőke Eszter 21. Virág Evelin 22. Vodenyák Klaudia 6

7 Tatay Sándor Közös Fenntartású Általános Iskola, Badacsonytomaj 7. osztály Osztályfőnök: Krisztin N. Lászlóné 1. Farkas Klára 2. Férhezli Dávid 3. Gelencsér Orsolya 4. Illés László 5. Kerepesi Lili 6. Kövesdi Friderika 7. Molnár Gergely 8. Németh Dávid 9. Németh Zsófia 10. Nyéki Enikő 11. Pass Natália 12. Rácz Milán 13. Scheiber Fanni 14. Simon Dorottya 15. Szombathelyi Ferenc 16. Takács Dániel 17. Trajber Szimonetta 18. Zabó Petra 7

8 A ballagó 8.a. osztály Osztályfőnök: Vigh Márta 1. Barcza Bence 2. Farkas Flávia 3. Götli Richárd Csaba 4. Kiss Bors Máté 5. Kovács Barbara 6. Kulcsár Kinga 7. Pádvai Miklós 8. Páhi Ádám Győző 9. Páros Alexandra 10. Rácz Nikolett 11. Samu Márkó 12. Söptei Gergő 13. Szabadi Richárd 14. Szalay Bernadett 15. Szántó Martina 16. Szőke Géza 17. Tombor Róbert A ballagó 8.b. osztály Osztályfőnök: Riteczné Lesz Renáta 1. Böcskei Dóra 2. Farkas Nikolett 3. Fodor Dániel 4. Illés Ádám 5. Kocsis Szabolcs 6. Kőmíves Richárd 7. Liktor Vivien 8. Markovics Patrik 9. Mráz Tamás 10. Rédei Nikoletta 11. Rindermojzer Dóra 12. Szabadi Zsolt 13. Szántai Ádám 14. Szlávik Sándor 15. Szőke Barnabás Ádám 16. Tar Vivien 17. Vadász Dóra 8

9 Tatay Sándor Közös Fenntartású Általános Iskola, Badacsonytomaj BALLAGÁSI BESZÉD Tisztelettel és szeretettel köszöntöm ballagási ünnepélyünkön a végzős diákok szüleit, nagyszüleit, hozzátartozóit, minden kedves vendégünket és kollégáimat! Külön szeretettel köszöntöm az általános iskola most ballagó 8. osztályos diákjait. Itt együtt valamennyien most utoljára jártátok végig az ismerős tantermeket. Felcsendültek a csak erre az ünnepi pillanatra szóló dallamok. Tekintetetekben az öröm és a szomorúság sajátos ötvözete ragyog. Ballagás! Mi mindent rejt és foglal magában e szó? Gyermekkort, az élmények szikrázó végtelenségét, örök életre szóló barátságokat, a lélek szárnyaló boldogságát, de jelenti az elválás szomorúságát is. Kedves Tanítványaim! Kedves Szülők! Kedves Vendégeink! A ballagás napja van. Ma értetek nagy virágcsokorrá lett az iskola. A máskor szigorú tanárok szemében könny csillog. 8 év kemény munkájának eredményeként állhattok most az ünnepeltek lépcsőjén, fogadhatjátok a gratulációt, a virágcsokrokat. Köszönt benneteket az iskola, az iskolatársak, a nevelőtestület, a kedves szülők, rokonok, ismerősök. Emlékezzetek egy villanásnyi időben önmagatok 6 éves énjére, gondoljatok vissza arra a kisfiúra, kislányra, akik akkor voltatok, arra az izgalomra, hogy iskolások lettetek. Talán emlékeztek még az első tanévnyitó ünnepélyre, s azokra a pillanatokra, amikor először léptétek át a badacsonytördemici iskola kapuját. Én magam előtt látom azokat a kis félős, riadt tekintetű gyerekeket, akik szüleik kezébe kapaszkodva jöttek az iskolába. Hiszen Horváth Laci bácsi és én voltunk a tanítóitok. Együtt igyekeztünk bevezetni benneteket a számok, betűk, fogalmak, alaptudományok birodalmába, s ti egyre ügyesebbek, okosabbak lettetek. Majd felső tagozatban az a osztálynak Ági néni lett az osztályfőnöke, a b osztálynak én. 7. osztálytól új osztályfőnökeitek lettek: Márti néni és Renáta néni. Szemünk láttára váltatok kicsi apróságokból, egészséges, vidám, és komoly fiatalokká. Hiszem, hogy filmként pereg le előttetek az elmúlt 8 év, és szeretettel gondoltok az iskola valamennyi nevelőjére, dolgozójára, osztályfőnökeitekre, akik féltő gonddal óvtak benneteket, segítették megoldani problémáitokat. Remélem, az évek nem múltak el nyomtalanul. Emberségre, szeretetre, kitartásra, gondolkodásra próbáltunk nevelni benneteket. Ez az időszak kemény munkából, sikerekből és néha kudarcokból állt, sok szép élményből, felejthetetlen órákból, de olyan percekből is, amelyek kevésbé voltak kellemesek. Mit mondhatnék búcsúzóul nektek? Engedjétek meg, hogy ballagó tarisznyátokba beletegyek én is néhány intő gondolatot. Táplálkozzatok belőle a hosszú úton, mely még előttetek áll. Ne feledjétek az együtt töltött időt! Hisz a múltból táplálkozik a jelen, s ebből ered a jövő. Ne feledjétek hát el az együtt töltött szép perceket! Emlékezzetek a tanulmányi versenyek sikereire, egyegy remek dolgozat örömére, a felelés előtti feszült csendre, izgalomra, a tanulmányi kirándulásokon átvirrasztott éjszakákra, a sportversenyekre, a sítáborra, az első nagy szerelemre, a barátokra. Sikertelenségeitek szolgáljanak tanulságképpen. Okuljatok belőle, hisz a teljes értékű tapasztalatszerzéshez nemcsak sikerekre van szükség, hanem kudarc okozta megrendülésekre is. Csak így válhattok teljes értékű emberré. A mai rohanó, elértéktelenedő világunkban kell, hogy egyre többen higgyenek a maradandó értékekben: tudásban, becsületben, tisztességben. Ezek azok az értékek, amelyek mindig megmaradnak. Fogadjátok meg Calcuttai Teréz anya gondolatait: Amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. De anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger 9

10 Higgyetek magatokban! Tűzzetek ki magatok elé okos célokat, s ezekért tanuljatok meg küzdeni. A cél eléréséhez vezető út a tudás. Mindannyian folytatjátok tanulmányaitokat valamilyen középiskolában. Kívánom, hogy ott is hasonló sikereket érjetek el, s mindig közelebb kerüljetek céljaitokhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott felnőttek lehessetek. A mai nap megfelelő alkalom arra, hogy egy pillanatra megálljatok, s ne szégyelljétek hangosan kimondani ezt a szót: köszönöm. Először szüleitek, nagyszüleitek felé hangozzon el a hála szava, akik néha erejükön felül is nagyon sokat tettek azért, hogy az elmúlt 8 év gondtalan tanulással telhessen. Köszönjétek meg, hogy veletek együtt izgulták át a sok-sok dolgozatírást, mellettetek álltak a kudarcokban, ápoltak benneteket beteg ágyatoknál. Köszönet illeti tanáraitokat is, akik nagyon sokat fáradoztak azért, hogy elérkezhessen a mai nap, és 8 évi kemény munka után, biztos tudással kopogtathassatok életetek következő állomásának kapuján. Az alapokat leraktuk. Rajtatok áll, hogy mit építetek rá: viskót vagy palotát. Kedves Szülők! A magam részéről szeretném megköszönni a 8 év során a munkánkhoz nyújtott segítségüket. A Önök háttértámogatása nélkül ez sokkal nehezebb lett volna. Külön köszönöm az osztály szülői munkaközösség vezetőinek a sok időt és fáradságot, amellyel szervezték a gyerekek támogatását. Végül köszönet a város lakóinak, a képviselő testületnek és mindenkinek, aki segített benneteket. Kedves Búcsúzó nyolcadikosok! A mai nap nem csupán életetek egy jelentős eseménye, de egyben egy állomás is, hisz innen most mindenki útra kél. Bízunk abban, hogy a 8 évi közös munka benneteket igényes emberré formált és a megszerzett ismeretanyag jó alapja a továbbiaknak. Induljatok az úton és jussatok minél magasabbra, és örömeitek, sikereitek pillanatában gondoljatok majd egy kicsit ránk is! Ha tehetitek, látogassatok meg bennünket! Mondjátok el tapasztalataitokat, örömeiteket, bánatotokat! Az iskola elköszön tőletek. Kívánom, hogy vágyaitok teljesüljenek. További tanulmányaitokhoz jó egészséget, kitartást, sikereket kívánok. Ne feledjétek el Weöres Sándor szavait: Szórd szét kincseid a gazdagság legyél te magad, Nyűdd szét díszeid a szépség legyél te magad. Feledd el mulatságaid a vígság legyél te magad. Égesd el könyveid a bölcsesség legyél te magad. Pazarold el izmaid az erő legyél te magad. Oltsd ki lángjaid a szerelem legyél te magad. Űzd el szánalmaid a jóság legyél te magad. Dúld fel hiedelmeid a hit legyél te magad. Törd át gátjaid a világ legyél te magad. Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad! Badacsonytomaj, június 13. Csanádi Józsefné igazgató-helyettes 10

11 Tatay Sándor Közös Fenntartású Általános Iskola, Badacsonytomaj AZ ISKOLAI MUNKÁT RENDSZERESEN SEGÍTIK Matics Éva Bolfné Tóth Melinda Dr. Sellyei Ferenc Dr. Szőrtsey Zoltán Fekete Lajos Nagy László Piros Ágnes Tamás László Fa Ágnes Németh László Logopédus Gyógypedagógus Iskolaorvos Fogorvos Néptáncoktató Néptáncoktató Védőnő DADA-oktató Pszichológus Labdarúgó-edző HITOKTATÓK Földi István Gondos Gábor Plébános Lelkész TECHNIKAI SZEMÉLYZET Ellésné Juhász Ilona Nagy Gyuláné Nagy Sándorné Sikos József Takarítónő Iskolatitkár Takarítónő Karbantartó - fűtő MENÜ BT. Lukács Antalné Gerencsér Györgyné Kolosi Béláné Kutasi Zoltánné Rakics Sándorné Lukács Boglárka Péntek Róbertné Üzletvezető Konyhai dolgozó Konyhai dolgozó Konyhai dolgozó Konyhai dolgozó Konyhai dolgozó Konyhai dolgozó BÜFÉ Kozári Beáta 11

12 A 2007/2008-AS TANÉV LÉTSZÁMADATAINAK LAKÓHELY SZERINTI BONTÁSA Osztály B.tomaj B.tördemic Á.hegy Salföld B.rendes K.tóti Összesen 1.o o o o o o o a b Összesen TOVÁBBTANULÁSRA JELENTKEZŐK FELVÉTELI EREDMÉNYEI 8.osztály % 8. osztályban végzettek 34 fő Gimnáziumba felvettek 13 fő 74 % Szakközépiskolába felvettek 12 fő osztályba felvettek 9 fő 26 % 12

13 Év végi eredmények: június 13. Kiváló tanulmányi eredményükért és példamutató szorgalmukért oklevelet és könyvjutalmat kaptak az alábbi tanulók: 1.osztály: Gerstenkorn Amália, Gelencsér Dávid, Illés Bálint, Kerepesi Diána, Novák Panna, Takács Péter, Tobak Dominik 2.osztály: Söptei Fanni, Borda Fanni+ matematika levelezős versenyen elért eredményéért Csalló Kristóf + matematika levelezős versenyért + sportban elért eredményéért 3. osztály: Babcsán Vanessza, Gerstenkorn Kelemen, Sall Kata, Illés Bence + matematika versenyen elért eredményéért, Németh Benigna Réka + sportban elért eredményéért 4. osztály: Békássy Éva, Árvai Adél + sportmunkájáért Szőke Tibor + sportmunkájáért 5. osztály: Molnár Mátyás + közösségi + sport + iskolarádióban végzett munkájáért Tóth Dorina, Pető Réka + közösségi munkájáért 6. osztály: Békássy Anna, Kovács Kornél, Szabó László + sportmunkájáért 7. osztály: Farkas Klára + sportmunkájáért Pass Natália + közösségi + sportmunkájáért Zabó Petra + sportmunkájáért 8.b. osztály: Szlávik Sándor + német nyelvi levelezős versenyért + sport munkájáért Jó tanulmányi eredményükért: 1.osztály: 2.osztály: Giczi Vivien, Tóth Bettina, Fülöp Dominik + a sportban elért eredményéért Nagy Patrik + matematika levelezős versenyért + sportban elért eredményéért, 4. osztály: Dér Eszter, Vodenyák Alexa, Horváth Norman + a sportban elért eredményéért, Scheiber Liza + közösségi munkájáért, 5. osztály: Bolf Annabella, Szlávik Barbara Németh Stella + közösségi munkájáért 6. osztály: Dressel Fruzsina, Szőke Eszter 7. osztály: Gelencsér Orsolya + sportmunkájáért, Molnár Gergely + sportmunkájáért Közösségi munkáért: 3. osztály: Cseh Krisztián, Péntek Alexandra, Tar Kíra, Tompos Fabó Noel, 4. osztály: Kovács Janka 5. osztály: Dankó Dorina, Götli Gréta, Lampert Mónika, Szita Réka, Tapolcai Klaudia, Péntek Róbert + iskolarádióban végzett munkájáért, 6. osztály: Vodenyák Klaudia 7. osztály: Németh Zsófia 8.a. osztály: Samu Márkó + sportmunkájáért 8.b. osztály: Illés Ádám Levelezős versenyek 1-5. helyezettjei: 6. osztály: Czilli Beatrix, Libinyi Katalin, Sáfár Daniella 13

14 Sportmunkáért: 1. osztály: Farkas Dániel, Szőke Áron, Péntek Patrik, 3. osztály: Pintér Márton 4. osztály: Dressel Ármin, Farkas Balázs, Mékli Miksa, Péntek Axel Noel, Szabó Marcell, Tölli Ferenc, Vadász Attila 6. osztály: Farkas Gréta Iskolarádióban végzett munkájáért: 5. osztály: Cseh Péter, Gelencsér Ádám, Tóth Tamás, Pál Roland + sportmunkájáért FONTOSABB VERSENYEREDMÉNYEINK ISKOLAI VERSENYEK: Tiszta rendes osztály 1. hely 4. osztály Az év faliújságja 1. hely 5. osztály Hulladékgyűjtés 1. hely 5. osztály Jó tanuló, jó sportoló: Barcza Bence 8.a osztály Az év labdarúgói: Szántai Ádám 8.b osztály Tombor Róbert 8.a osztály Az év kézilabdázója: Götli Richárd 8.a osztály Az év kapusa: Söptei Gergő 8.a osztály Az év sportolói: Szőke Géza 8.a osztály Kocsis Szabolcs 8.b osztály Mráz Tamás 8.b osztály Kulcsár Kinga 8.a osztály Vadász Dóra 8.b osztály Serleget vehettek át jó sportmunkájukért a következő tanulók: 8.a osztály: Kiss Bors Máté 7. osztály: Farkas Klára, Gelencsér Orsolya, Kövesdi Friderika, Molnár Gergely, Németh Zsófia, Szombathelyi Ferenc Szavalóverseny TANULMÁNYI VERSENYEK Háziversenyek 1 2. osztály 1.hely Takács Péter 1.o 2.hely Gelencsér Dávid 1.o 3.hely Fülöp Dominik 2.o Dicséret: Novák Panna 1.o Tobak Dominik 1.o 14

15 3 4. osztály 1.hely Dér Eszter 4.o 2.hely Scheiber Liza 4.o 3.hely Illés Bence 3.o Dicséret: Árvai Adél 4.o. Vodenyák Alexa 4.o. Weller Tünde 4.o Matematika verseny 3. osztály: 1.hely Illés Bence 61 pont 2.hely Gerstenkorn Kelemen 56 pont 3.hely Babcsán Vanessza 45 pont Tar Kíra 45 pont 4. osztály: 1.hely Szőke Tibor 70 pont 2.hely Árvai Adél 50 pont Esztó Brenda 50 pont 3.hely Mékli Miksa 43 pont 5. osztály: 1.hely Molnár Mátyás 62 pont 2.hely Németh Stella 60 pont 3.hely Pető Réka 55 pont Szlávik Barbara 55 pont 6. osztály: 1.hely Vodenyák Klaudia 73 pont 2.hely Biró Bálint 58 pont Dressel Fruzsina 58 pont 3.hely Kovács Kornél 57 pont 7. osztály: 1.hely Pass Natália 75 pont 2.hely Farkas Klára 70 pont Németh Zsófia 70 pont 3.hely Szombathelyi Ferenc 65 pont 8. osztály: 1.hely Farkas Flávia 91 pont 2.hely Szlávik Sándor 85 pont 3.hely Páros Alexandra 80 pont Német nyelvi verseny: 6. osztály: 1.hely Libinyi Katalin Sáfár Daniella 2. hely Péntek Dorisz Berill Szalay Gergő 3. hely Czilli Beatrix 8. osztály: 1.hely Szlávik Sándor 2.hely Böcskei Dóra Fodor Dániel 3.hely Götli Richárd Egry József munkássága pályázat: I. hely Rédei Nikoletta 8.b. II. hely Péntek Dorisz Berill 6.o. III. hely Pass Natália 7.o. 15

16 Egry-rajzpályázat: Alsó tagozat: I. hely Tóth Bettina 1.o. II. hely Békássy Éva 4.o. III. hely Gijsbers Zsófia 4.o. Felső tagozat: I. hely Bolf Annabella 5.o. II. hely Farkas Gréta 6.o. III. hely Szőke Eszter 6.o. Különdíj: Tobak Dominik 1. o. Körzeti, kistérségi versenyek A Költészet Napja alkalmából rendezett szavalóverseny Nemesgulácson 2.hely Takács Péter 1.o Oklevelet kapott: Gelencsér Dávid 1.o Babcsán Vanessza 3.o Tar Kíra 3.o Vodenyák Klaudia 6.o. A Kisfaludy Ramassetter Napok alkalmából rendezett szavalóverseny 1.hely Dér Eszter 4.o 2.hely Scheiber Liza 4.o A Kazinczy Napok alkalmából rendezett helyesírási verseny 5.hely Gerstenkorn Kelemen 3.o 7.hely Babcsán Vanessza 3.o 9.hely Németh Benigna Réka 3.o 29.hely Borda Fanni 2.o A Kazinczy Napok alkalmából rendezett helyesírási verseny 6.hely Árvai Adél Békássy Éva 4.o. A Kazinczy Napok alkalmából rendezett magyar nyelv és irodalom verseny 5. osztály 17.hely Tóth Dórina 22.hely Maczó Lelle Kata 23.hely Pető Réka 6. osztály 15.hely Dressel Fruzsina 18.hely Szabó László 7. osztály 10.hely Farkas Klára 13.hely Pass Natália 8. osztály 22.hely Farkas Flávia 25.hely Páros Alexandra 16

17 A Kazinczy Napok alkalmából rendezett angol nyelvi verseny 5. osztály 1.hely Németh Stella 12.hely Péntek Róbert 13.hely Molnár Mátyás 6. osztály 3.hely Szabó László 15.hely Dressel Fruzsina 17.hely Dankó Vivien 7. osztály 18.hely Pass Natália A Kazinczy Napok alkalmából rendezett német nyelvi verseny 6. osztály 11.hely Sáfár Daniella A Kazinczy Napok alkalmából rendezett Matematika Verseny 3.osztály 2.hely Illés Bence 10.hely Gerstenkorn Kelemen 18.hely Tar Kíra 5.osztály 29.hely Németh Stella 6.osztály 13.hely Kovács Kornél 23.hely Szabó László 31.hely Biró Bálint 7.osztály 17.hely Farkas Klára 25.hely Pass Natália 8.osztály 17.hely Farkas Flávia A Zrínyi Ilona matematika verseny legeredményesebb versenyzője: Farkas Klára 7.o Bolyai matematika csapatverseny megyei fordulója: Iskolánk a 9. helyezést érte el. 7. osztályos tanulók: Farkas Klára Németh Zsófia Pass Natália Zabó Petra Litterátum német nyelvi levelező verseny B. kategória: 6. osztály: Békássy Anna Libinyi Katalin Czilli Beatrix Sáfár Daniella C. kategória: 8. osztály: Szlávik Sándor arany fokozat arany fokozat arany fokozat arany fokozat arany fokozat 17

18 Balaton-felvidéki Iskolaszövetség Egyesület technika-informatika versenye 6.hely: Békássy Éva Gijsbers Zsófia 4.o. Emléklapban részesültek: Szommer Viktória 4.o Vodenyák Alexa 4.o Czilli Beatrix 6.o Sáfár Daniella 6.o Vodenyák Klaudia 6.o Szőke Eszter 6.o Boér Franciska 6.o Libinyi Katalin 6.o Nyéki Enikő 7.o Trajber Szimonetta 7.o A Balaton-felvidéki Iskolaszövetség Egyesület Az élet fizikája pályázatának eredményei 2. helyezett Szabadi Richárd, Szlávik Sándor, Szőke Barnabás 8.o. 5. helyezett Farkas Klára, Pass Natália, Zabó Petra 7.o. NABE badacsonytomaji csoportja által szervezett Zöld pont gyűjtési akció keretében I. helyezett: Vodenyák Klaudia 6. o. Vodenyák Alexa 3. o. II. helyezett: Illés Bence 3.o. III. helyezett. Vadász Attila 4.o. Bendegúz Országos Anyanyelvi Tanulmányi Verseny Megyei versenyre került Gelencsér Dávid 1. osztályos tanuló Batsányi-napok komplex természetismereti versenye I. helyezett: Péntek Róbert 5.o III. helyezett. Pető Réka 5.o. V. Megyei Erzsébet Királyné Olvasópályázat, Nyirád Legjobb fogalmazás 3-4. osztály kategóriában elért II. helyezés Vodenyák Alexa 4. osztályos tanuló IV. helyezett: Molnár Mátyás 5. osztályos tanuló Emléklapban részesült: 3. osztály: Babcsán Vanessza Gerstenkorn Kelemen Sall Kata 4. osztály: Esztó Brenda Békássy Éva Kovács Janka 6. osztály: Dressel Fruzsina 7. osztály: Scheiber Fanni Simon Dorottya Molnár Gergely Sulifesztivál Balatonfűzfőn Angol szépkiejtési verseny: VII. helyezett: Pass Natália 7.o VIII. helyezett: Zabó Petra 7.o Informatika verseny I. helyezett: Szabadi Richárd Szlávik Sándor 18

19 Testnevelés Csapat és egyéni eredményeink: Kézilabdában és labdarúgásban a 4. kcs. fiúk minden csapatot megverve továbbjuthattak a megyei döntőbe, ahol eredményesen szerepeltek. A diákolimpia és a kisiskolások atlétikai versenyén 2. helyen végeztek. Külön kiemelnénk Barcza Bence 8. osztályos tanulónk teljesítményét, aki a megyén 300 m futásban I., távolugrásban V. helyen végzett, ezzel az eredménnyel továbbjutott az országos versenyre, ahol a 26. helyezést érte el. Tapolca város Kazinczy kézilabda tornáján fantasztikus játékkal elhoztuk a Kazinczy kupát, a legtechnikásabb játékosnak Molnár Gergely 7. osztályos tanulónkat választották. Az idei évben hagyományosan megrendezett Tatay-kézilabdatornán a fiúk és a lányok is I. helyen végeztek, így a kupa iskolánkban maradt. A legtöbb gólt Vadász Dóra (22) és Szőke Géza (20) lőtte. A legjobb kapus díját Söptei Gergő és Kövesdi Friderika, míg a legtechnikásabb játékos díját Kocsis Szabolcs vehette át. A IV. korcsoportos lányoknál a Kistérségi kézilabda versenyen és a Góliát bajnokságon a II. helyen, a diákolimpia leány labdarúgó tornán I. helyen végeztünk, így a megyére kerülhettünk. A megyén az előkelő IV. helyet szerezte meg lelkes csapatunk. I. korcsoportos kispályás fiú városi körzeti labdarúgó tornán II. helyezést értek el tanulóink. A II. kcs. diákjaink a Góliát labdarúgó tornán I., a kistérségi atlétikai versenyen II. helyen, a diákolimpiai és a révfülöpi focitornán III. helyen végeztek. Minden évben tanár- diák mérkőzésekre kerül sor, amit nagy izgalommal drukkolunk végig. A jó sportolók kirándulásán köszönjük meg az egész éves eredményeket, tanév végén könyvjutalmakkal, illetve serlegekkel jutalmazzuk a sportban kifejtett kiemelkedő munkát. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az önkormányzatoknak, a szülői munkaközösségnek, az iskolának és diákönkormányzatának, a szülőknek és lelkes támogatóinknak, hogy segítették programjaink megvalósítását. Goethe idézettel lelkesíteném további kitartó munkára tanítványainkat: Ha egy embert olyannak veszünk, mint amilyen, Tulajdonképpen rosszabbá tesszük, De ha olyannak vesszük őt, amilyennek lennie kell, Akkor azzá tesszük őt, amivé lehetne. (Goethe) Az idei év legeredményesebb sportolói: Vadász Dóra, Kulcsár Kinga, Barcza Bence, Söptei Gergő, Götli Richárd, Tombor Róbert, Kiss Bors Máté, Szombathelyi Ferenc, Molnár Gergely, Németh Zsófia, Farkas Klára, Kövesdi Friderika, Gelencsér Orsolya, Szántai Ádám, Szőke Géza, Kocsis Szabolcs, Pass Natália, Zabó Petra, Szlávik Sándor, Szabó László, Farkas Gréta, Péntek Patrik, Szőke Áron, Csalló Kristóf, Nagy Patrik, Fülöp Dominik, Farkas Dániel., Farkas Balázs, Virág Csongor, Dressel Ármin, Tölli Ferenc, Mékli Miksa, Péntek Axel, Szabó Marcell, Szőke Tibor, Vadász Attila, Pintér Márton, Németh Benigna Réka, Molnár Mátyás, Pál Roland Lakatné Mógor Katalin ISK elnök 19

20 Házi Bajnokságok Asztalitenisz 1. hely Szőke Géza 2. hely Szabó László 3. hely Szalay Gergő Lövészet 1. hely Pádvai Miklós Fiú 2. hely Németh Dávid 3. hely Fodor Dániel Leány 1. hely Vadász Dóra 2. hely Gelencsér Orsolya 3. hely Németh Zsófia Kézilabda 7-8 oszt. fiú 1.hely 8.a 2.hely 8.b 3.hely 7.o Gólkirály: Szőke Géza 7-8 oszt. leány 1.hely 8.b 2.hely 7.o 3.hely 8.a Gólkirály: Vadász Dóra Labdarúgás oszt. 1.hely 6.o 2.hely 4.o 3.hely 5.o Gólkirály: Szalay Gergő Teremlabdarúgás 7-8 oszt. 1.hely 8.a 2.hely 8.b 3.hely 7.o Tapolca város és körzetének sportversenyei Atlétika Csapat: II kcs 2.hely Farkas Balázs Mékli Miksa Molnár Mátyás Pál Roland Szabó Marcell Vadász Attila Tapolca Diákolimpia Csapat: IV kcs 2.hely Barcza Bence Kiss Bors Máté Söptei Gergő Férhezli Dávid Szlávik Sándor Szőke Géza 20

21 Kistérségi verseny Fiú 2. hely Barcza Bence Biró Bálint Farkas Balázs Férhezli Dávid Kiss Bors Máté Szabó Marcell Szabó László Szőke Géza Kistérségi verseny Leány 2. hely Dankó Dorina Farkas Gréta Kulcsár Kinga Maczó Lelle Kata Németh Zsófia Scheiber Fanni Labdarúgás Fiú II kcs 2.hely Csalló Kristóf Farkas Dániel Farkas Balázs Fülöp Dominik Nagy Patrik Péntek Patrik Szőke Áron Virág Csongor Góliát-McDonald FC Fiú II. kcs 1. hely Révfülöp kupa 3. hely Farkas Balázs Farkas Dániel Dressel Ármin Kun Roland Mékli Miksa Péntek Axel Noel Szőke Tibor Tölli Ferenc Vadász Attila Labdarúgás Fiú IV kcs 1.hely Barcza Bence Kiss Bors Máté Kocsis Szabolcs Markovics Patrik Molnár Gergely Mékli Miksa Mráz Tamás Söptei Gergő Szabó László Szalay Gergő Szántai Ádám Szombathelyi Ferenc Szőke Géza Tombor Róbert 21

22 Labdarúgás fiú III. kcs. 2. hely Farkas Balázs Gelencsér Ádám Horváth Norman Hutvágner Gergő Kaczur Áron Mékli Miksa Róka Márk Szabó László Orosz Péter Tölli Ferenc Labdarúgás Leány IV kcs Tapolca Diákolimpia 1. hely Góliát labdarúgó torna 2. hely Farkas Gréta Farkas Klára Gelencsér Orsolya Kerepesi Lili Kövesdi Friderika Kulcsár Kinga Németh Zsófia Scheiber Fanni Simon Dorottya Vadász Dóra Zabó Petra Kézilabda Fiú IV kcs Tapolca Diákolimpia 1. hely Eötvös kupa 1. hely Tatay kupa 1. hely Barcza Bence Götli Richárd Kiss Bors Máté Kocsis Szabolcs Molnár Gergely Mráz Tamás Söptei Gergő Szabó László Szántai Ádám Szombathelyi Ferenc Szőke Géza Pádvai Miklós Tombor Róbert Kézilabda Leány IV. kcs Tapolca Diákolimpia 4. hely Tatay kupa 1. hely Révfülöp kupa 4. hely Eötvös kupa 2. hely Farkas Gréta Farkas Klára Gelencsér Orsolya Kövesdi Friderika Kulcsár Kinga Lampert Mónika Németh Zsófia Pető Réka Szita Réka Vadász Dóra Zabó Petra Kistérségi kézilabda torna Leány 2. hely Farkas Klára Gelencsér Orsolya Kövesdi Friderika Kulcsár Kinga Lampert Mónika Németh Zsófia Szita Réka Pass Natália Pető Réka Vadász Dóra Kézilabda torna Tapolca Diákolimpia III. kcs leány 3. hely Árvai Adél Dankó Dorina Bolf Annabella Götli Gréta Lampert Mónika Németh Stella Szita Réka Szőlősi Barbara Pető Réka Tóth Dorina Kazinczy-kupa fiú 1.hely Biró Bálint Férhezli Dávid Kocsis Szabolcs Mráz Tamás Molnár Gergely Németh Dávid Szabó László Szombathelyi Ferenc Szőke Géza Takács Dániel 22

23 Megyei versenyek Egyéni atlétika 1. hely Barcza Bence 300 m IV kcs 5. hely Barcza Bence távolugrás Adidas Kézilabda 5. hely Farkas Klára Gelencsér Orsolya Kövesdi Friderika Kulcsár Kinga Lampert Mónika Németh Zsófia Szita Réka Pass Natália Pető Réka Vadász Dóra Zabó Petra Nagypályás megyei labdarúgás Csoportmérk. 3.hely Barcza Bence Kiss Bors Máté Kocsis Szabolcs Markovics Patrik Molnár Gergely Mékli Miksa Mráz Tamás Söptei Gergő Szabó László Szalay Gergő Szántai Ádám Szombathelyi Ferenc Szőke Géza Tombor Róbert Kispályás labdarúgás 4. hely Farkas Gréta Farkas Klára Gelencsér Orsolya Kerepesi Lili Kövesdi Friderika Kulcsár Kinga Németh Benigna Réka Németh Zsófia Szőlősi Barbara Vadász Dóra Marcelházi labdarúgótorna 3. hely Barcza Bence Kiss Bors Máté Kocsis Szabolcs Mejlinger Zsolt Molnár Gergely Samu Marko Söptei Gergő Szombathelyi Ferenc Szőke Géza Tombor Róbert A III. Badacsony Kéknyelű duatlon verseny IV. kcs 2. hely Samu Marko II. kcs 2. hely Samu Adrienn Mezei futóverseny IV. kcs 1. hely Samu Marko 2. hely Férhezli Dávid II. kcs. 1. hely Péntek Róbert Veszprém megyei községek és kisvárosok sportversenye 1. hely: Versenyzők: Szombathelyi Dávid, Orbán Zsolt, Kiss Márton, Farkas János, Török Zoltán, Csala Ferenc, Tombor Péter, Forintos Ervin, Tóth Tamás, Takács Zoltán, Takács Zsolt, Férhezli Dávid, Bodó Olivér, Szombathelyi Ferenc, Molnár Gergely, Szőke Géza, Tombor Róbert, Tóth Kristóf, Barcza Bence, Vadász Dóra, Németh Zsófia, Zabó Petra, Berecz Renáta, Bujtor Gréta, Lakó Alexandra, Kövesdi Friderika, Kulcsár Kinga, Bodó Tamás, Csala Tamás, Sipos Zsuzsanna Szervezők: Lakatné Mógor Katalin, Lesz Ferenc 23

24 Országos versenyeredmények Atlétika 300 m futás 26. hely Barcza Bence Baseball Iskolánkban 2007 szeptemberében alakult a baseball szakkör. Heti két edzéssel készültünk a mérkőzésekre. Ősszel barátságos edzőmérkőzések segítségével tanultuk a játékot (Nemesvámos csapata volt az ellenfél) február 23-án, szombaton izgatottan indultunk útnak Badacsonytomajról Nagykovácsiba. Ez a település Budapest mellett található gyönyörű környezetben. Itt működik egy amerikai iskola, ahol lehetőségünk nyílott arra, hogy találkozzunk igazi amerikai baseballsztárokkal. Nem egyszerűen csak találkozhattunk velük, hanem részt vehettünk a vezetésükkel egy edzésen. Számunkra ez azért volt különleges, mert együtt játszhattunk a legjobbakkal, akik tolmács segítségével próbálták átadni tudásukat és finomítani a technikánkat. Testközelből figyelhettük a játékukat és igyekeztünk ellesni az apróbb fortélyokat. Az edzés nagyon jó hangulatban telt. Az elsőt Mike Davis tartotta, aki fénykorában csapata legkiemelkedőbb ütőjátékosa volt. Utána Darin Blood következett, ő mezőnyjátékával ejtett minket ámulatba. Utoljára, de nem utolsósorban Russ Ortiz foglalkozott velünk, aki 2007 év egyik legjobb dobójátékosa ( az ALL STAR csapatba választották). Tanácsaival dobásaink javításán fáradozott. - ( Molnár Mátyás cikke alapján) Az edzésen aktívan résztvevők: Illés Ádám (8.o.), Németh Dávid (7.o.), Szombathelyi Ferenc (7.o.), Bíró Bálint (6.o.), Kaczur Áron (6.o.), Kovács Kornél (6.o.), Szalay Gergő (6.o.), Cseh Péter (5.o.), Gergelics Ádám (5.o.), Molnár Mátyás (5.o.), Pál Roland (5.o.), Péntek Róbert (5.o.) tavaszán indultunk az országos juvenális baseball bajnokságban ( 12 év alattiak), ahol Érd, Diósd, Göd, Debrecen csapataival mérhettük össze tudásunkat. Nyolc mérkőzést nyerve veretlenül fejeztük be az alapszakaszt! A siker részesei: Bíró Bálint, Kaczur Áron, Kovács Kornél, Farkas Gréta, Vodenyák Klaudia,(6.o.) Cseh Péter, Gergelics Ádám, Molnár Mátyás, Pál Roland, Péntek Róbert, (5.o.) Dressel Ármin, Hoffman Kristóf, Kovács Janka, Mékli Miksa Axel, Szőke Márk, Vadász Attila (4.o.). Nemzetközi Barátság baseball kupa Nemesvámoson : április én (a pármai tigrisek részvételével!) III. helyezést értünk el. Iskolánk tanulói szerepeltek a Magyar Országos Serdülő Bajnokságban is ( 15 év alattiak számára), ahol tavasszal a Nyugati csoport élén végeztek 8 győzelemmel és 2 vereséggel. Játszottak: Molnár Mátyás, Szabó László, Szalay Gergő, Molnár Gergely, Németh Dávid, Szombathelyi Ferenc, Szőke Géza, Illés Ádám Edzőmérkőzéseken csapatunkat erősítették még: Kiss Bors Máté (8.a), Pádvai Miklós (8.a), Szlávik Sándor (8.b) július 27-től augusztus 5-ig Nemzetközi baseball világtalálkozón vett részt Molnár Mátyás és Pál Roland (5.o.) JAPÁNBAN. Zapletál József szakkörvezető Büszkék vagyunk a tanulmányi és sporteredményeket elérő tanulóinkra, mindannyiuknak gratulálunk! 24

25 AZ OSZTÁLYOK MAGATARTÁS, SZORGALOM ÉS TANULMÁNYI ÁTLAGAI 1. o. 2. o. 3. o. 4. o. 5. o 6. o. 7. o. 8. a. 8.b. Összes Magatartás átlag 4 4,5 4,1 4,2 4,2 4,3 4,1 4,4 3,9 4,1 Szorgalom átlag 4,4 4,5 4,1 4,1 4 3,8 3,6 3,6 3,2 3,9 Tanulmányi átlag 4,4 4,4 4,1 3,8 3,9 3,5 4 ZENEISKOLAI OKTATÁS Ebben a tanévben is kihelyezett képzést folytatott iskolánkban a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola. A szolfézs- és furulyaórákat Rompos Patrícia vezette. Zeneiskolás tanulóink nagy sikerrel szerepeltek iskolai, települési ünnepélyeinken, rendezvényeinken, színvonalas karácsonyi koncertet adtak az iskola aulájában. 25

26 A BALATONFELVIDÉKI SZÍN-VONAL ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 2007/2008 TANÉVI SZAKMAI EREDMÉNYEINEK BEMUTATÁSA A Balatonfelvidéki Szín-Vonal Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 12 évfolyamos alapfokú művészetoktatást tesz lehetővé a badacsonytomaji Tatay Sándor Általános Iskolában képző-és iparművészeti ágon, kézműves tanszakon. A művészeti iskola jelenleg a nagycsoportos óvodások részére előképző évfolyamot, az általános iskolai korosztály számára 5 évfolyamot működtet. A tanítási-tanulási folyamat eredményessége a 2007/2008-as tanévben: A tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben szereplő országos tanulmányi versenyeken elért eredményeink a következők: A 2007/2008-as tanévben az II. Országos Makett és papírtárgykészítő Versenyen II. helyezést ért el Kovács Barbara, III. helyezett Trajber Szimonetta. A II. Országos Fémműves Versenyen I. helyezést ért el Szőke Eszter, II. helyezett Békássy Éva, III. helyezett Szlávik Barbara. A II. Országos Kézműves Versenyen különdíjat kapott Gelencsér Orsolya. Az országos versenyen helyezést elért tanulók felkészítő tanára Baranyai Zoltánné. A fenti eredményekkel a Balatonfelvidéki Szín-Vonal Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az ország legeredményesebb művészeti iskolája, képző- és iparművészeti ágon. A Művészetek Völgye rendezvényeinek keretében 2008 nyarán, Kapolcson félszáz gyermekalkotást felvonultató, nagyon nagy látogatottságot vonzó, elismerést kiváltó szakmai kiállításon mutattuk be tanítványaink munkáit. A Tapolca és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás 2007-ben pályázatot írt ki a kistérségben élő gyermekek, tanulók számára azzal a céllal, hogy a fiatalok képző- vagy iparművészeti jellegű munkáikkal mutassák be lakóhelyük természeti kincseit, hagyomány- vagy mondavilágát. A beérkező pályamunkák közül a legjobban tetsző grafikákkal, festményekkel a kistérség részt vett a Város- és Faluvédők Szövetsége által meghirdetett Gyermekek az épített és természeti környezet védelméért című országos pályázaton. Intézményünkből Árvai Adél és Sáfár Daniella különdíjat kapott. A jutalmakat április 26-án a budai várban, a Történeti Múzeumban Ráday Mihály elnök adta át. A díjátadó után a reneszánsz évhez kapcsolódóan a díjazottak megtekintették Mátyás király korvináit és ezt követően állatkerti sétán vettek részt. A megye legrangosabb képzőművészeti pályázata a Víz világnapja alkalmára meghirdetett rajz pályázat. Intézményünk az elmúlt három évben a fenti versenyen a megye legeredményesebb intézményei között szerepel ban a Magyar Hidrológiai Társaság, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság által meghirdetett megyei pályázatra 63 iskolából 1022 rajz érkezett be. A kiállítással, vetélkedéssel, fogadással egybekötött hangulatos és egyben ünnepélyes eredményhirdetésen a zsűri 58 tanulónak adott át a kiemelkedő színvonalú pályamunkáért oklevelet, illetve könyvjutalmat. A díjazottak közül 16 fő a Balatonfelvidéki Szín Vonal Művészeti Iskola diákja. A badacsonytomaji helyezettek névsora: I. helyezett Böcskei Dóra, Szita Réka, Szlávik Barbara, Scheiber Liza, Tapolcai Klaudia. A vidékfejlesztési minisztérium megyei pályázatán Szlávik Barbara I. helyezést, Nagy Patrik, Németh Zsófia III. helyezést ért el. Az Egry József születésének 125. évfordulója tiszteletére meghirdetett országos pályázatra intézményünk tanulói több száz gyönyörű alkotással készültek. A pályázathoz kapcsolódóan a badacsonytomaji Egry József Emlékmúzeumban a zsűri döntése alapján az alábbi tanulók mutathatták be alkotásukat: Gersternkorn Kelemen, Tóth Bettina, Dankó Dorina. A művészekből álló zsűri döntése alapján az Egry-pályázat badacsonytomaji helyezettjeinek névsora a következő: 26

27 Festészet kategóriában a 7-10 éves korosztályban I. helyezést ért el Gersternkor Kelemen, a éves korosztályban I. helyezett Dankó Dorina. Az iparművészeti ágban, textil kategóriában I. helyezett Trajber Szimonetta, Nyéki Enikő, kerámia kategóriában I. helyezett Gelencsér Orsolya, zománc kategóriában I. helyezett Szőke Eszter. Az intézményünk kapta meg a jogot az Oktatási és Kulturális Minisztertől, hogy 2008 tavaszán megrendezze a X. Országos Népművészet Versenyt. Az országos döntőre az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek művészeti szakközépiskolások fiatalok. Az idei nyáron is egy hetes, hangulatos, sok-sok kirándulást, élményforrást biztosító alkotótábort szerveztünk tanítványaink számára. A táborban készült alkotásokat az érdeklődők a táborzárón, július 22-én tekinthették meg. Az alapfokú művészetoktatási intézmények szakmai munkáját az Oktatási Miniszter által kinevezett Minősítő Testület szakértő csoportja értékeli. A 2007/2008-as tanév számunkra legörvendetesebb eseménye az, hogy intézményünk 2008 januárjában megkapta a Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény címet. Békássy Anna alkotása 27

28 A TANÉV PROGRAMJAI Program Időpont Résztvevők Felelős AUGUSZTUS Előzetes összejövetel augusztus 26. Minden pedagógus Igazgató Javítóvizsga augusztus 27. Érintett tanulók, pedagógusok Csizmarik Béláné Tanévnyitó értekezlet augusztus 30. Minden pedagógus Igazgató SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély szeptember 3. Csizmarikné Csanádiné Első tanítási nap szeptember 3. Minden pedagógus Szakkörök, korrepetálások, szeptember 3. Szaktanárok előkészítők beindítása Diákönkormányzati és ISK szeptember 4. Érintett tanulók Lakatné Mógor - közgyűlés Tantestületi megbeszélés Őszi pedagógiai hetek továbbképzése Katalin szeptember 5. Minden pedagógus Csizmarik Béláné Badacsonyi Szüret szeptember 8-9. Minden pedagógus Lakatné Mógor Katalin Iskolaszövetségi ülés szeptember 12. Csizmarik Béláné Szülői értekezlet 1.o. szeptember 12. Kovácsné Zs. Valéria Badacsonyi szüret szeptember Lakatné Mógor Katalin Informatika továbbképzés szeptember 13. Zapletál József Tűzriadó szeptember 13. Hornyák R. DÖK nap. Akadályverseny szeptember 14. Lakatné Mógor Katalin Ranolder-megemlékezés szeptember 14. Csizmarik Béláné Továbbképzés szeptember 18. Csanádi Józsefné Rendőrségi tájékoztató az szeptember 25. Csanádi Józsefné 1-4.o részére Továbbképzés fejlesztő szeptember 26. Bolfné Tóth Melinda pedagógusoknak Továbbképzés Budapesten szeptember 26. Csizmarik Béláné Média továbbképzés szeptember 27. Vigh Márta Focitorna Marcelháza szeptember 28. Lakatné Mógor Katalin Tanmenetek leadásának szeptember 28. Csanádi Józsefné határideje: OKTÓBER Továbbképzés Október 2. Vigh Márta Tantestületi megbeszélés Október 3. Csizmarik Béláné Bábelőadás alsó tagozat Október 3. napközis nevelők Labdarúgás Október 3. Lakatné Mógor Katalin Szülői értekezlet 3. osztály Október 3. Vajkai Béla Labdarúgás Október 4. Lakatné Mógor Katalin Megemlékezés az Aradi vértanukról az 1. órában Október 5. Riteczné Vigh Márta 28

29 Erdei iskola 6-7. osztály Október 5. Hornyák Róbert Hornyák Róbertné Egy iskola egy polgárőr c. Október 6. Vajkai Béla program Papírgyűjtés Október 8. Lakatné Mógor Katalin Viadana koncert 11 óra Október 9. Csizmarik Béláné Szülői értekezlet Október 9. Osztályfőnökök 2-4.osztály. Szülői értekezlet Október 10. Osztályfőnökök 5-8.osztály. III. kcs. Kispályás városikörzeti Október 11. Lakatné Mógor Katalin labdarúgás III. - IV. kcs. leány foci Október 16. Lakatné Mógor Katalin Kirándulás 3.o. Október 16. Vajkai Béla Szakmai nap órától Október 17. Csizmarik Béláné osztály kirándulása Október 18. Hornyák Róbert Krisztinné Október 23-i Október 19. Krisztin N. Lászlóné megemlékezés az 1. órában Rákos Eszter Munkanap az 1-3. óra Október 20. Osztályfőnökök (hétfői órarend szerint) utána takarítás Munkaszüneti napok Október Tantestületi megbeszélés Október 24. Csizmarik Béláné Ifjúságvédelmi Október 25. Krisztin N. Lászlóné megbeszélés Bolyai matematikai Október 26. Vigh Márta csapatverseny Munkanap: tanítás a Október 27. Csizmarik Béláné pénteki órarend szerint Őszi szünet Október 29- nov.2-ig NOVEMBER Alsós fogadóóra November 5. Alsós szülők Osztályfőnökök 8.o. tanulóknak November 5. Érintett tanulók Osztályfőnökök pályaválasztási előadás a balatonfüredi Széchenyi Ferenc Szakképző Iskoláról Tanulmányi kirándulás 3.o. November 6. Vajkai Béla Szín-vonal Művészeti November 7. Baranyai Zoltánné Iskola kiállításának megnyitója óra Közalkalmazotti értekezlet November 7. Választási bizottság tagjai Iskolaszék ülése November 7. Krisztin N. Lászlóné Előadás az Iskolaszövetség November 8. Csizmarik Béláné tagjainak a Pedagógiai Program átdolgozásáról Zrínyi Matematika házi- November 14. Vigh Márta verseny Kézilabda IV. kcs. leány November 14. Lakatné Mógor Katalin 29

30 Szülői Munkaközösség Sall Csabáné ülése IV. kcs. kézilabda verseny November 17. Schneider Zsolt fiú Nevelési értekezlet November 21. Csanádi Józsefné Kézilabda fiú November 21. Schneider Zsolt HEFOP továbbképzés November Csizmarik Béláné Vigh Márta Versmondó verseny November 22. Munkaközösség-vezetők Adidas verseny IV. kcs. fiú November 23. Schneider Zsolt 8.o. informatika verseny November 23. Vigh Márta Balatonfűzfőn Tanulmányi kirándulás 4.o. November 23. Molnárné Zsidó Rita Versmondó verseny felső November 26. Riteczné Lesz Renáta tagozatosoknak Német házi verseny 6-8. November 26. Hornyák Róbertné osztály Szülői értekezlet leendő November 26. Csizmarik Béláné 1.o. tanulók szüleinek Színház 1-2. osztály November 27. osztályfőnökök Olvasási verseny November 27. Molnárné Zsidó Rita 4. o. Tapolca,Bárdos Iskola Nyílt nap az alsó November 28. Csanádi Józsefné tagozatban a leendő 1. o. tanulók szüleinek Közalkalmazotti Tanács November 28. Választási bizottság tagjai vezetőség-választás Tatay Sándor sírjának November 30. Csanádi Józsefné koszorúzása B.tamásiban és a Műv. Ház falán lévő tábla koszorúzása DECEMBER VIADANA koncert a December 1. Minden nevelő Minden nevelő templomban Vezényel: Till Ottó Teremlabdarúgás December 3. Kiválasztott tanulók Schneider Zsolt Kistérségi kézilabda December 3. Kiválasztott tanulók Lakatné Mógor verseny Katalin Fogadóóra December 3. Minden nevelő Minden nevelő Negyedéves értékelés December 4. Minden tanuló Csizmarik Béláné Magyarszakos kollégáknak December 5. Érintett kollégák Riteczné Lesz Renáta továbbképzés Tantestületi értekezlet December 5. Minden kolléga Csizmarik Béláné Mikulás ünnepség az December 6. Alsós osztályfőnökök Lakatné Mógor Katalin iskolában Mikulás ünnepség az December 6. Csanádi Józsefné óvodában Mikulás klubdélután - disco December 7. osztályfőnökök Lakatné Mógor Katalin 30

31 Iskolabál December 8. Sall Csabáné Karácsonyfa állítás December 13. Minden nevelő Csizmarik Béláné ADIDAS kézilabdaverseny December 14. Érintett tanulók Lakatné Mógor Katalin Karácsonyi műsor December 14. Érintett tanulók Csanádi Józsefné Ábrahámhegyen Krisztin N. Lászlóné Városi-körzeti asztalitenisz December 15. Lakatné Mógor Katalin verseny Nyugdíjas karácsony December 16. Érintett tanulók Csanádiné Krisztinné Zeneiskolások December 18. Érintett tanulók Rompos Patrícia hangversenye Iskolaszék ülése December 18. Krisztin N. Lászlóné Kistérségi karácsony December 20. Résztvevő tanulók Molnárné Zsidó Rita Tapolcán Iskolai karácsony December 21. Minden tanuló Csizmarik Béláné JANUÁR Alsós fogadóóra Január 7. Érintett kollégák Csizmarik Béláné Technika verseny feladatainak beadási határideje Január 7. Technikát tanító kollégák Zapletál József Tantestületi megbeszélés Január 9. Minden nevelő Csizmarik Béláné Karácsonyfa bontása Január 9 Minden nevelő Csizmarik Béláné Sítáborral kapcsolatos Január 14. Csizmarik Béláné szülői értekezlet Alsós magyar, felsős matematika és informatika továbbképzés Január 15. Résztvevő kollégák Félévi osztályozó értekezlet Január 17. Minden kolléga Csizmarik Béláné Első félév vége Január 18. Csizmarik Béláné Második félévi órarend Január 21. Minden nevelő A Magyar Kultúra Napja Január 22. Riteczné Lesz Renáta Ifjúságvédelmi Január 23. Krisztin N. Lászlóné megbeszélés Továbbképzés Január 23. Riteczné - Vigh Márta Félévi értesítők kiosztása Január 25-ig Minden osztályfőnök Csizmarik Béláné Szülői értekezlet 3-4 oszt. Január 28. Érintett szülők Osztályfőnökök Szülői értekezlet 1.osztály Január 29. Kovácsné Zsebeházy Valéria Félévi értekezlet Január 30. Minden kolléga Csizmarik Béláné Szülői értekezlet o. Január 30. Érintett szülők Osztályfőnökök Olvasópályázat beadásának határideje Január 31. Magyart tanító kollégák FEBRUÁR Sítábor Február 2-8-ig Érintett kollégák Krisztin N. Lászlóné Szülői értekezlet 6.o. Február 6. Érintett szülők Rákos Eszter Államvizsga - tanítás Február 8. Szőke Gabriella Zapletál József Úszásoktatás 4.o. Február o. tanulók Molnárné Zsidó Rita Simonyi Zsigmond helyesírási verseny isk.ford. Nyári táborok szervezése, igények felmérése Február 13. Érintett tanulók Riteczné Lesz Renáta Csizmarik Béláné Február 15. Csanádi Józsefné 31

32 Bendegúz iskolai forduló Február 15. Kovácsné Zsebeházy Valéria Fizika levelezős verseny Február 15. Zapletál József Úszásoktatás 4.o. Február o. tanulók Molnárné Zsidó Rita Ásvány- és közetkiállítás Február Hornyák Róbert Labdarúgó torna II. kcs. Február 20. Érintett tanulók Horváth László Góliát-kupa Február 21. Érintett tanulók Lakatné Mógor Katalin Továbbképzés baseball- Február 21. Zapletál József edzőknek Tábori jelentkezések Február 22. Csanádi Józsefné begyűjtése Zrínyi Ilona matematika Február 22. Érintett tanulók Vigh Márta verseny Tankönyvrendelés leadása Február 22. Csanádi Józsefné Labdarúgó-torna Február 22. Érintett tanulók Lakatné Mógor Katalin MOBSSZ téli edzés Február 23. Érintett tanulók Zapletál József Nagykovácsiban Úszásoktatás 4.o. Február o. tanulók Molnárné Zsidó Rita Leendő 1.o. szülői Február 25. Érintett szülők Csizmarik Béláné értekezlete Farsang Február 28. Minden tanuló Lakatné Mógor Katalin Szülői értekezlet 6.o. Február 28. Érintett szülők Rákos Eszter Javaslatok leadása a Tataynapok programjára Február 29. Minden kolléga Csanádi Józsefné MÁRCIUS Felsős fogadóóra Március 3. Szaktanárok Minden kolléga Nyílt nap az alsó Március 4-5. Érintett szülők Csanádi Józsefné tagozatban Negyedéves értékelés Március 6. Minden tanuló Csizmarik Béláné Tantestületi megbeszélés Március 6. Minden kolléga Csizmarik Béláné 1.osztályosok beiratkozása Március Érintett szülők Nagy Gyuláné Nyílt nap a felső tagozatban Március Érintett szülők Csanádi Józsefné Színházlátogatás 2-3.o. Március osztályos tanulók Osztályfőnökök Kisfaludy Ramassetter Március 13. Résztvevő tanulók Molnárné Zsidó Rita Napok Március 15-i megemlékezés Március 14. Minden tanuló Krisztin N. Lászlóné Riteczné Lesz Renáta Vezetői megbeszélés Március 19. Érintett kollégák Csizmarik Béláné Ifjúságvédelmi Március 19. Krisztin N. Lászlóné megbeszélés Igazgatói mk. megbeszélés Március 19. Érintett kollégák Csizmarik Béláné Tavaszi szünet Március ig Bendegúz megyei verseny Március 28. Érintett tanulók Kovácsné Zsebeházy Valéria Megyefutás Március 29. Érintett tanulók Lakatné Mógor Katalin ÁPRILIS Továbbképzés Április 1. Riteczné Lesz Renáta Továbbképzés Árpilis 2. Csizmarik Béláné Színházlátogatás 1-3. o. Április 2. Érintett tanulók Osztályfőnökök Továbbképzés Április 3. Bolfné - Farkas Csilla 32

33 Versmondó-verseny Április 3. Érintett tanulók Csanádi Józsefné N.gulácson Iskolaszövetség fizikamatematika Április 3. Érintett tanulók Vigh Márta Zapletál József verseny III.ford Fiú labdarúgás Április 4. Érintett tanuló Schneider Zsolt Alsós fogadóóra Április 7. Érintett szülők Csanádi Józsefné Fiú foci Április 8. Érintett tanulók Schneider Zsolt Tantestületi megbeszélés Április 9. Minden kolléga Csizmarik Béláné Tájékoztató a tanulóknak Április 10. Minden tanuló Csizmarik Béláné Megemlékezés a Költészet Április 10. Minden tanuló Riteczné Lesz Renáta napjáról Zöld pontok leadása Április 15. Krisztin N. Lászlóné Iskolaszövetség fizika Április 16. Érintett tanulók Vigh Márta - Zapletál József verseny győzteseinek kirándulása Nagycenkre Kazinczy-kupa Tapolcán Április 21. Érintett tanulók Lakatné Mógor Katalin Kazinczy matematika vers. Április 21. Érintett tanulók Felkészítő tanárok Továbbképzés Április 21. Molnárné Zsidó Rita Kazinczy helyesírási, Április 22. Érintett tanulók Felkészítő tanárok szövegértési verseny Labdarúgás Április 22. Érintett tanulók Horváth László Föld Napja kiállítás Április 22. Minden tanuló Hornyák Róbert Járdányi Pál Zeneiskola Április 22. Érintett tanulók Csanádi Józsefné tanárai és tanulóinak hangszeres bemutatója Továbbképzés Április 23. Csizmarik Béláné Tantestületi megbeszélés Április 23. Minden kolléga Csizmarik Béláné Kazinczy-verseny (angolnémet) Április 23. Érintett tanulók Felkészítő tanárok Kispályás labdarúgás Április 23. Érintett tanulók Molnárné Zsidó Rita Diákolimpia Továbbképzés Április 24. Bolfné Farkas Csilla Labdarúgás Április 24. Érintett tanulók Lakatné Mógor Katalin Sulifesztivál Balatonfűzfőn Április 25. Érintett tanulók Lakatné Zapletál József Munkanap 1-3. óra, utána Április 26. Minden tanuló Csizmarik Béláné szemétszedés Szín-Vonal Művészeti Isk. Április Baranyai Zoltánné országos versenye Leány foci Április 28. Érintett tanulók Lakatné Mógor Katalin Könyvtári vetélkedő Április 28. Érintett tanulók Szántainé Ruzsa Marianna Veszprémben a bejutott csapatok: o. Kispályás labdarúgótorna Április 29. Érintett tanulók Lakatné Mógor Katalin döntő Tanítás nélküli munkanap Április 30. Csizmarik Béláné MÁJUS Felsős fogadóóra Május 5. Minden felsős kolléga Kisiskolások kézilabdatornája Május 5. Érintett tanulók Lakatné Mógor Katalin 33

BEKÖSZÖNTŐ. A vakáció idejére jó pihenést kívánok minden kedves tanítványunknak és kollégának!

BEKÖSZÖNTŐ. A vakáció idejére jó pihenést kívánok minden kedves tanítványunknak és kollégának! BEKÖSZÖNTŐ Kedves Szülők! Kedves Tanítványaink! Immár 6. alkalommal gyűjtjük össze az eltelt tanév legfontosabb eseményeit, eredményeit, s vehetik kezükbe iskolai értesítőnket. Ez a tanév is bővelkedett

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

BEKÖSZÖNTŐ. A vakáció idejére jó pihenést kívánok minden kedves tanítványunknak és kollégának!

BEKÖSZÖNTŐ. A vakáció idejére jó pihenést kívánok minden kedves tanítványunknak és kollégának! Tatay Sándor Közös Fenntartású Általános Iskola, Badacsonytomaj BEKÖSZÖNTŐ Kedves Szülők! Kedves Tanítványaink! Immár 6. alkalommal gyűjtjük össze az eltelt tanév legfontosabb eseményeit, eredményeit,

Részletesebben

TATAY SÁNDOR Közös Fenntartású Általános Iskola ÉRTESÍTŐJE. A 2008/2009-es tanévről. Szerkesztette:

TATAY SÁNDOR Közös Fenntartású Általános Iskola ÉRTESÍTŐJE. A 2008/2009-es tanévről. Szerkesztette: Tatay Sándor Közös Fenntartású Általános Iskola, Badacsonytomaj A TATAY SÁNDOR Közös Fenntartású Általános Iskola ÉRTESÍTŐJE A 2008/2009-es tanévről Szerkesztette: Csanádi Józsefné és Baranyai Attila Nagy

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA FÜRST SÁNDOR UTCA 2. A 2017/18-AS TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA:

RENDEZVÉNYTERV FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA FÜRST SÁNDOR UTCA 2. A 2017/18-AS TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA: RENDEZVÉNYTERV A 2017/18-AS TANÉVRE FÜRST SÁNDOR UTCA 2. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: CSERHÁTI CSILLA (INTÉZMÉNYVEZETŐ-HELYETTES) RIEDERNÉ FENYVESI BERNADETT(INTÉZMÉNYVEZETŐ) FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE

A TANÉV HELYI RENDJE A TANÉV HELYI RENDJE A tényleges tanítási napok száma: 181 nap. Az első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Családi nap: 2018. szeptember 22. Az őszi szünet 2018. október 29-től 2018. november 2-ig

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2009/2010 ALSÓ TAGOZAT Móricz verses mesemondó verseny, helyi Felkészítő tanár Virág Zsuzsa 3. b 1. helyezett Kissné Berencsi M. Póti Mariann 4. b 1. helyezett Szikszainé H. A. Horváth

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

TATAY SÁNDOR Általános Iskola ÉRTESÍTŐJE. A 2013/2014-es tanévről. Felelős kiadó: Krisztin N. Lászlóné igazgató

TATAY SÁNDOR Általános Iskola ÉRTESÍTŐJE. A 2013/2014-es tanévről. Felelős kiadó: Krisztin N. Lászlóné igazgató Tatay Sándor Iskola, Badacsonytomaj A TATAY SÁNDOR Általános Iskola ÉRTESÍTŐJE A 2013/2014-es tanévről Felelős kiadó: Krisztin N. Lászlóné igazgató A címlap illusztrációját az iskola képzőművészeti oktatásban

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv Hónap Esemény, feladat Felelős Augusztus Aug. 23. Javítóvizsga Munkaközösség vez. Aug. 24. Alakuló értekezlet Ocskó Zoltán Nevelőtestület Aug. 28-31. Tantermek

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2016/ szeptember 1 (csütörtök) június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2016/ szeptember 1 (csütörtök) június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2016/2017. 2016.szeptember 1 (csütörtök) - 2017 június 15 (csütörtök) 182 tanítási nap aug. 5. 11. IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 22.

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

Munkaterv a as tanévre. Augusztus. Időpont Program Felelős

Munkaterv a as tanévre. Augusztus. Időpont Program Felelős Munkaterv a 2017-2018-as tanévre Augusztus Időpont Program Felelős 2017. augusztus 23. 8 óra Alakuló értekezlet 2017. augusztus 23. 8.30 Korrepetálások, tantermek-tanári rendezése 2017. augusztus 24-25.

Részletesebben

Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények. Országos tanulmányi verseny helyezettjei

Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények. Országos tanulmányi verseny helyezettjei 1.3.14. Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények Országos tanulmányi verseny helyezettjei 7. Mini LÜK Antónyi Emő Anna 2.a Magyarné Széchényi Judit 12. Angol

Részletesebben

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Szeptember udvar osztályterem tantermek

Szeptember udvar osztályterem tantermek szept. 1. hétfő 1. óra 2-4. óra 5-7. óra Tóth Árpád Gimnázium Ünnepélyes tanévnyitó Osztályfőnöki óra Szeptember udvar osztályterem tantermek Várallyainé B.J szept. 1. hétfő 6-7. óra Első emelt szintű

Részletesebben

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény: 2012/ évi tanulmányi eredmények ORSZÁGOS 2012/ levelezős TITOK angol nyelvi levelezős Csóti Eszter 7. o. 22. helyezés Bigors Fanni 6. o. 21. helyezés Börcsök Brigitta-Sebők Boglárka 4. o. 11. helyezés

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Időpontok Program 2018. augusztus 22. 9h Mozgásterápia felmérés augusztus 23. 9h Tantestületi alakuló értekezlet augusztus

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus

Részletesebben

Versenyeredmények tanév I. félév

Versenyeredmények tanév I. félév Versenyeredmények 2017-2018. tanév I. félév Tanuló neve Oszt./csop. Verseny megnevezése Iskolai Megyei/ Területi/ Régiós Országos/ Nemzetközi Eredmény Halász Alexa I. kcs. 25. Farsang Kupa Mezőberény x

Részletesebben

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet- Európa a 21. század többpólusú világában Farkas Gábor, Simon György augusztus 25. Magyar-Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlése és 141.

Részletesebben

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE AUGUSZTUS Augusztus 08. Tankönyvek érkezése Augusztus 21. Alakuló értekezlet, munkaközösségi foglalkozások ig, mkv-k Augusztus

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

Városi Városi Kispályás Labdarúgó Verseny, Szlovák Kupa 3.helyezés 11 fő 8. 5 fő Danyis János Kovács Richárd Gyulafalvi Máté Csaba Máté József Gyula

Városi Városi Kispályás Labdarúgó Verseny, Szlovák Kupa 3.helyezés 11 fő 8. 5 fő Danyis János Kovács Richárd Gyulafalvi Máté Csaba Máté József Gyula Verseny eredmények: Iskolai Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny iskolai fordulója 8. 4 fő Magyar Beatrix Naszvadi Regina Greguss Beatrix Klaudia Duhaj Bernadett 7.b 1 fő Kukuják Martina(80%

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5. KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita 5.a 6.a 5.b 2. III. korcsoport lány csapat Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea Galgóczy Olivér Mertinkó Marcell

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Bolyai Matematikaverseny (területi) Csapatban 4. hely Biró Adrienn 3.b Fülöp

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka Ábelovszkiné Gyurján Erika Édes hazám Magyarország földrajzi és honismereti vetélkedő által meghirdetett Alföldi népszokások című rajzverseny Szabó Anna Szeged- Csanádi Egyházmegye Húsvéti rajzpályázat

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium INFORMATIKA 1. Nemes Tihamér O.K. Alkalmazói Versenyen országos döntőbe jutottak: megyei 1. helyezés: Forgó Frigyes 11.E/A (országos 30.hely) felkészítő

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

V EGYÉNI ÖSSZETETT

V EGYÉNI ÖSSZETETT ATLÉTIKA TÖBBPRÓBA 2. KORCSOPORT MEGYEI DÖNTŐ MISKOLC 2018.05.07. LÁNY CSAPAT Ispán Panna Réka 5.a Nagy Helga 4.b Filep Zóra 4.b Molnár Teodóra 4.a Farkas Panka 4.a Szabó Hanna 4.a V. 2. testnevelő Bene

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013/2014. TANÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013/2014. TANÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013/2014. TANÉV TANULÓ NEVE OSZTÁLYA HELYEZÉS VERSENY NEVE IDŐPONT TERÜLETI VONATKOZÁS FELKÉSZÍTŐ Wertheim Dominik 1.a 8. Mondola Országos Vers-és Prózamondó Verseny 2014.01.17 Országos

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY megyei forduló Beke Norbert, Oláh Dávid, Beke Zoltán, Krucsó József Az országos döntőben a 16. helyezettek lettek.

Részletesebben

Sporteredmények (december-január)

Sporteredmények (december-január) Sporteredmények (december-január) Országos verseny Zolván Barbara 3.c 7. hely gyorskorcsolya Országos gyorskorcsolya bajnokság Mahler Gergő Bernát András 3.c 1. hely labdarúgás Shlimberger kupa Bakos Zsófia

Részletesebben

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az iskolai vers- és mesemondó verseny eredményei 1. -

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei.

2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei. 2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról Tanuló neve Osztálya Osztályfőnök neve 2. Kis Kornél 2. Kis Kornél 2. Bagó Norman 2. Papp Tibor 2. Papp Tibor

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat összesen 1. - évnyitó, 3 of. óra - nevelőtest. ért. 2. 3. - felsős matematika szintfelmérő

hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat összesen 1. - évnyitó, 3 of. óra - nevelőtest. ért. 2. 3. - felsős matematika szintfelmérő SZEPTEMBER (22) 1. - évnyitó, 3 of. óra - nevelőtest. ért. 2. 3. - felsős matematika szintfelmérő 4. 5. 6. A - szülői értekezlet, 1. és 5. o. - szülői értekezlet 7. - szülői értekezlet 6-7- 8. osztályok

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés Sor-sz. Gábor Á. Ált. Isk. Tanuló neve Osztálya neve Helyezés Felkészítő pedagógus 1. Antal Norbert 1.b. Versmondó I Polizosz Tünde 2. Le Uyen Trang Kitti 7.a Nyelvünkben élünk Révész 3. Dömötör Dóri 8.c

Részletesebben

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje 2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje Nap AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői értekezlet 23. 8 00 Munkaközösségi Alakuló értekezlet megbeszélések 24. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Tallós Pál Természetismereti Verseny Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Szeptember Október Császár Anna 8.o. Király

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben