JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének január 6. napján tartott üléséről.
|
|
- Aurél Mészáros
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének január 6. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea, Molnár Jenő, Salamon Ferenc, Szipli Béla képviselők, Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető, Berkes László pályázatíró. Távol maradt: Torma Zoltán képviselő. Vörös Gyula polgármester megállapítja, hogy a testület 8 tagjából 7 fő jelen van, az ülés határozatképes, összehívására - az SZMSZ 20. (5) bekezdése alapján - szabályszerűen került sor, azt megnyitja. Javaslatára a képviselőtestület a következő napirendet tárgyalja meg: 1.) Pályázat benyújtása faluközpont felújítására 2.) Élelmiszerbolt értékesítése 3.) Társulási szerződés jóváhagyása ( szociális étkeztetés ) 4.) TÁMOP pályázat benyújtása 5.) Tájékoztatások, bejelentések 1./ Pályázat benyújtása faluközpont felújítására Vörös Gyula polgármester: A pályázatot 5 % plusz áfa díjért Berkes László készítené el. A pályázatkészítés, a műszaki ellenőr és a tájékoztató tábla költsége a pályázatban elszámolható. Előleget lehet igényelni, ami beépítésre kerül a pénzügyi tervbe. A közútkezelőhöz elküldte a hozzájárulás iránti kérelmet. Folyamatosan történik a szükséges dokumentumok beszerzése. Berkes László pályázatíró: Ismerteti az árajánlat nettó és bruttó összegét. A nettó összegre lehet pályázni, az áfa az önkormányzatot terheli. Az ő díja 333 ezer forint plusz 66 ezer forint áfa. Kétszeri Tamás lenne a műszaki ellenőr, ő 150 ezer forintért vállalja. A 25 %-os előlegre nem kapott konkrét megerősítést. Ő végzi a pályázatírást és a teljes bonyolítást. A beruházás érinti a közutat, ezért megállapodást kell kötni a közútkezelővel. Salamon Ferenc képviselő: Tehát durván másfél millió forint az önrész. Paréj István alpolgármester: Hitelt kell felvenni? Vörös Gyula polgármester: Igen. Ismerteti a hitelfelvétel ütemezését, hogy minél rövidebb időre terhelje a hitel költsége az önkormányzatot. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: Dönteni kell a pályázati kiírásban foglaltak szerint a beruházás megvalósításáról és annak indokoltságáról. Berkes László megbízásáról a pályázat elkészítésére, bonyolítására és az elszámolás benyújtására, valamint magának a pályázatnak a benyújtásáról, finanszírozásáról és a saját forrás biztosításáról.
2 Berkes László pályázatíró: Javasolja a műszaki ellenőrről is döntést hozni. Vörös Gyula polgármester: Ismerteti a pályázati felhívásban követelményként meghatározott döntési javaslatot. Javasolja Berkes László megbízását a pályázat elkészítésével és menedzselésével 5 % plusz áfa megbízási díjért. Kéri felhatalmazását a megbízási szerződés megkötésére. Javasolja Kétszeri Balázs megbízását a műszaki ellenőri feladatok ellátásával, ennek díja 150 ezer forint. Javasolja a pályázat benyújtásáról, az árajánlat szerinti finanszírozásáról és az önrész biztosításáról is döntést hozni. 1/2009.(I.6.) Kt. határozat: Szólád Község Képviselőtestülete a szóládi 5 hrsz-ú, 228 hrsz-ú és 362 hrsz-ú ingatlanokon, azaz a Faluház és a Polgármesteri Hivatal ( egyben orvosi rendelő és posta ), valamint az élelmiszerbolt épülete előtt, valamint a kapcsolódó járdaszakaszokon a térburkolat cseréjét, térkővel való ellátását valósítja meg. A beruházás révén kialakuló egységes burkolat tér jellegű megjelenést ad a községközpontnak, javítva esztétikai megjelenését, biztosítja a közintézmények akadálymentes megközelítését, javítja a közlekedés biztonságát, csökkenti a balesetveszélyt. 2/2009.(I.6.) Kt. határozat: Szólád Község Képviselőtestülete megbízza Berkes László, Balatonföldvár, Budapesti u.39. szám alatti lakos vállalkozót a faluközpont felújítására igénybe vehető pályázat benyújtásával, a pályázat és a beruházás teljes körű menedzselésével, valamint a pályázati elszámolás benyújtásával az elnyert pályázati támogatás 5 %-a plusz áfa megbízási díj megállapítása mellett. Megbízza a polgármestert a megbízási szerződés megkötésével. 3/2009.(I.6.) Kt. határozat: Szólád Község Képviselőtestülete megbízza Kétszeri Balázs, Andocs, Rákóczi u. 7. szám alatti lakos műszaki ellenőrt, a faluközpont felújítása beruházás műszaki ellenőri feladatainak ellátásával, bruttó Ft megbízási díj megállapítása mellett. 2
3 4/2009.(I.6.) Kt. határozat: Szólád Község Képviselőtestülete a faluközpont felújítása beruházás megvalósítására pályázatot nyújt be az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és fejlesztésre igénybe vehető támogatás elnyerésére. A beruházás előfinanszírozását a SIÓ-KÖÉP Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. árajánlata, valamint az egyéb felmerülő költségek ( megbízási díjak ) ismeretében vállalja, az áfa mértékével megegyező saját forrást költségvetésében biztosítja. Berkes László pályázatíró távozik az ülésteremből. 2./ Élelmiszerbolt értékesítése Pályázati felhívás írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: A bolt ingatlanát, az akkori fejlesztési elképzelésnek megfelelően, mi szerint egy központi épületben kerül elhelyezésre a hivatal és több üzlethelyiség, a képviselőtestület összevonta a hivatal ingatlanával. Így az ingatlan a törzsvagyonba került, felmerül, hogy nem lehet rá használati jogot alapítani, e helyett szóba jöhet társasház alapító szerződés kötése. A megfelelő jogi megoldást meg kell keresni, és annak megfelelően kell a felhívást megfogalmazni. Vörös Gyula polgármester: A vevő részéről felmerült, hogy két részletben fizetné meg a vételárat, felét szerződéskötéskor, felét december 31-ig. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: E szerint a képviselőtestület lehetőséget biztosít arra, hogy kedvezőbb ajánlat hiányában, két részletben kerüljön sor a vételár kiegyenlítésére, szerződéskötéskor, illetve december 31-ig. A meghirdetést a helyben szokásos módon, a képújságban és a hirdetőtáblán javasolja. 5/2009.(I.6.) Kt. határozat: Szólád Község Képviselőtestülete a szóládi 228 hrsz-ú ingatlanon lévő élelmiszerüzlet versenytárgyaláson való értékesítésére vonatkozó pályázati felhívást, Ft induló árral jóváhagyja, azzal, hogy az ingatlan besorolására tekintettel meg kell keresni a megfelelő jogi megoldást az értékesítésre, ennek függvényében kerül sor használati jog alapítására vagy társasház alapító szerződés megkötésére. A képviselőtestület kedvezőbb ajánlat hiányában biztosítja a vételár két egyenlő részletben történő megfizetését szerződéskötéskor, illetve december 31-ig. 3
4 3./ Társulási szerződés jóváhagyása ( szociális étkeztetés ) Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: A házhoz szállításnál az szerepel, hogy az önkormányzat az alkalmazásában álló gondozónő révén biztosítja. Mivel a gondozónők a kistérség alkalmazásába kerültek, ez a szövegrész kimaradna. Az 5.1.) pontban rögzíti a megállapodás, hogy a gesztor a társult önkormányzattól a finanszírozáshoz nem kér hozzájárulást, majd azonnal kitér a hozzájárulás mértékének meghatározására, a nem teljesítés esetén követendő eljárásra vonatkozó szabályokra, ennél a résznél ellentmondásos a tervezet. Vörös Gyula polgármester: Az alkalmazásában lévő gondozónő szövegrész kivételével jóváhagyásra javasolja a megállapodást, kéri felhatalmazását az aláírására. 6/2009.(I.6.) Kt. határozat: Szólád Község Képviselőtestülete az étkeztetés feladat ellátására vonatkozó, Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatával kötendő társulási megállapodást jóváhagyja azzal, hogy a 2.2.) pontban az alkalmazásában álló gondozónő révén szövegrész kimarad. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: január / TÁMOP pályázat benyújtása Vörös Gyula polgármester: A kistérségi társulás előtt nem az előterjesztésben foglaltakról volt szó. Az hangzott el, hogy két konzorcium alakul, és az előfinanszírozást a gesztor önkormányzatok vállalják. Az imént döntött a testület egy nyolcmilliós pályázatról, a könyvtári feladatok ellátása megfelelő, nem javasolja a pályázaton való részvételt. 7/2009.(I.6.) Kt. határozat: Szólád Község Képviselőtestülete nem kíván részt venni a TÁMOP Tudásdepó Expressz pályázaton. 4
5 5./ Tájékoztatások, bejelentések Vörös Gyula polgármester: Ismerteti a házi segítségnyújtás kistérségi ellátásának alakulását, a takarító-hivatalsegéd feladatkör ellátásának alakulását. Az eszközök átadásáról nem volt szó, ezt nem is javasolja. Salamon Ferenc képviselő: Meddig lesz fenntartva a helyiség a gyógyszertár számára? Vörös Gyula polgármester: Vizsgáló helyiséget is biztosítani kell, nem ismert, hogy ez a régiekre is vonatkozik-e. A kamarai tagság hiánya miatt hiúsult meg az újranyitás. Nem javasolja megszüntetni, mert akkor soha nem lesz a faluban gyógyszertár. A hivatal épületének felújítására megkeresett vállalkozókat, hogy adjanak árajánlatot, nem talált olyat, aki vállalná. Salamon Ferenc képviselő: Mit takar a belső felújítás? Vörös Gyula polgármester: A vizesblokkok teljes felújítását, akadálymentesítését, falburkolást, vagy megfelelő kezelést. A külső felújítás festés és tetőjavítás lenne. Salamon Ferenc képviselő: Az elektromos hálózat felújítása is szükséges lenne. Vörös Gyula polgármester: Ezekre külön-külön javasolja árajánlatot kérni. Fülöpné Kenyér Andrea képviselő: A katolikus egyház várná, hogy kapjon segítséget fejlesztéseihez a pályázatok benyújtásában. Vörös Gyula polgármester: Korábban felajánlotta a segítséget, de másik épületre vették igénybe a forrásokat. Salamon Ferenc képviselő: A fiatalok 70 ezer forint támogatásban részesülnek, e mellett villannyal fűtenek. Szipli Béla képviselő: Amikor ott járt, fával fűtöttek. Vörös Gyula polgármester: Kéri Szipli Béla képviselőt, hogy ennek járjon utána. Vörös Gyula polgármester az ülést berekeszti. K.m.f. Vörös Gyula polgármester Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető a jegyző megbízásából Fülöpné Kenyér Andrea HB elnöke 5
JEGYZŐKÖNYV. Javaslatára a képviselőtestület a következő napirendet tárgyalja meg:
JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2011. július 19. napján tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Rózsás Elemér polgármester, Nagy Dániel Lászlóné, Szabó Tamás, Vörös László képviselők,
JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Babina Éva alpolgármester, Gáspár Imréné Koseluk Zsuzsanna képviselő, Veres Zsolt PGB elnök
JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. június 5. napján tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Balatonföldvár - Városháza Jelen vannak: Holovits Huba polgármester,
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján
Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 45/2015(VI.15.) kt. határozat.
165/6/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015(VI.15.) kt. határozat. 41/2015(VI.15.)
17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.
Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073
J e g y z ő k ö n y v
N e m e s s z a l ó k K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9 5 3 3 N e m e s s z a l ó k, R á k ó c z i u. 1 5. Tel: 89/400-200; 30/278-1096 Fax.: 89/342-642 e-mail: nemesszalok@emw.hu Szám: 52-4/2015.
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai
JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal
Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége
Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi
BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. július 17-én 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről
12/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 17-én 17,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Eplény Közösségi Ház Jelen vannak: Fiskál János
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának szeptember 15. napján megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2008. szeptember 15. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Bodnár János, Tóth István bizottság tagok, Palsics János bizottsági tag a
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Községi Sport
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 13. napján tartott üléséről
Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24. / 46/390-120 FAX: 46/390-305 korjegyzoseg.bukkszentkereszt@digikabel.hu www.bukkszentkereszt.hu Jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről
JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása
Községi Önkormányzat Völcsej 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 15/2015.(IV. 10.) Az ülés napirendi pontjának elfogadása 16/2015.(IV.10.) Falubusz beszerzésére pályázat benyújtása,
Készült október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,
J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. október 09.-én megtartott soronkívüli ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének
9. számú JEGYZŐKÖNYV
9. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. április 29. napján 18 óra 30 perces kezdettel, Rétság Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében megtartott nyílt rendkívüli Képviselőtestületi
Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat.
264/6/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3 - án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 36/2015.(VI.3.) kt. határozat. 37/2015.(VI.3.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 6-A/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ Margit Nyírõ István Punk
Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós
JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 07-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 1/2013. (I. 07.)
JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 10/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 17-én 08.00 órai kezdettel a Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 10-én 17,30 órai kezdettel megtartott
14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 13-án, 16.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 13-án, 16.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 6/2011. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott
Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról.
183/15/2013. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. Rendelet: 10/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 79/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők
BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 129-7/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 27-én megtartott rendkívüli
Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete augusztus 18-án megtartott. nyílt üléséről
Határozat:178-179 Rendelet: - Jegyzőkönyv Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2014. augusztus 18-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Lakiter Hungária Európa Kft. ingatlan vásárlásáról szóló 82/2014.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.
Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött.
8522 Nemesgörzsöny, Széchenyi u. 10. ikt.szám:.../2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 13-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-22/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. augusztus 29-én megtartott nyilvános
J e g y z ő k ö n y v
1 J e g y z ő k ö n y v Készül: Pusztaszemes Község Képviselő-testületének 2009. szeptember 28-i üléséről. Jelen vannak: Mecseki Péterné polgármester Ifj. Kökönyei László alpolgármester, Csicsa István,
A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-8/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. december 1-jén tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 6-án megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok Tárgya: száma: 12/2012.(III.6.) Döntés a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 3.-án 16 óra 30 perckor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Tömörd Község Önkormányzat 12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án 11 00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:
JEGYZŐKÖNYV. Határozatok: 48-50 /2011. (IV. 19.) Perkáta, 2011. április 19.
Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 19-én (kedd) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Határozatok: 48-50 /2011.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-6/2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13.án ( szerdán ) 17.00-órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer
Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület
Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat
a 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. január 13.-án Megtartott nyílt üléséről Az ülés helye: Tanácskozó terme Készült: Bér: 2014.január
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2011. március 10. napján tartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2011. március 10. napján tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Holovits Huba polgármester, Babina Éva alpolgármester, dr. Szakács László
JEGYZŐKÖNYV. 17/2014.(II.25.) Kt. határozat: Szólád Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az ülés napirendjét az alábbiak szerint elfogadja:
JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. február 25. napján tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Szólád, Kossuth L.u.32. Jelen vannak:
Jegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy
Jegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 18. napján 9 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt
JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja
JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma
10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina
Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth
JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ipolydamásd Község Önkormányzatának április 28.-án megtartott testületi üléséről.
Szám: 110-6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ipolydamásd Község Önkormányzatának 2011. április 28.-án megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Rományik Ferenc polgármester:
Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 175-3/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.
JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat
JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:
Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ - /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 14.-én de. 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14.-én de. 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Mikáczó László Ferenc alpolgármester Czigle
Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 20-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Dr. Bakos Beáta,
Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza polgármesteri irodjában tartott ülésén.
Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel
Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.
32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba
Ügyszám: 11/1-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 13-án 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület március 22-én tartott rendkívüli üléséről
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 480-11/2013 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. március 22-én tartott rendkívüli üléséről
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-23/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án, 18 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án,
A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 12.-én, a Községházán 13.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli nyilvános üléséről.
K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a. Tel: 89/ ; 20/ Fax.: 89/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9532 K ü l s ő v a t, K o s s u t h u. 7 0. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.com Szám: 107-3/2014. J E G Y Z Ő K
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat
Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.
Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 19. napján tartott üléséről
Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24. / 46/390-120 FAX: 46/390-305 korjegyzoseg.bukkszentkereszt@digikabel.hu www.bukkszentkereszt.hu Jegyzőkönyv
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1. Víziközmű-rendszerre vonatkozó Gördülő Fejlesztési Terv jóváhagyásáról
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. szeptember 25. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /
1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület
JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.
JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)
Jegyzőkönyv. Napirend. 4./ Közoktatási intézmények 2012/2013. tanévi osztályaira, csoportjaira tett javaslat jóváhagyása
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 04-én 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,
HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10.számú JEGYZŐKÖNYV október 13. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI
HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10.számú JEGYZŐKÖNYV 2009. október 13. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 83/2009./X.13./kt.határozat: 84/2009./X.13./kt.határozat: 85/2009./X.13./kt.határozat: 86/2009./X.13./kt.határozat:
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén.
14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme