Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium verseny

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium verseny"

Átírás

1 Beszámoló a TÁMOP /10-1/KMR azonosító számú pályázat keretében a 2. fenntartási évben ( ) megvalósításra került tevékenységekről Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium verseny Iskola címe: 1114 Budapest, Villányi út 27. Időpont: április 22., szerda Programért felelős személy: dr. Balázs Ottóné Krasznai Orsolya További rendező: Pintér Balázs (az iskola tanulója, egyesületünk versenyzője) Iskola részéről szervező: Perczel Tamás, Gruber Ildikó biológia tanárok Megvalósítás helye: Budapest, XI. ker, Budai Arborétum Résztvevők: az iskola tanulói, az V VII. osztályból (összesen 159 fő) Rendező: a Tabáni Spartacus SKE Tájékozódási Futó Szakosztálya A Budai Ciszterci.Szent Imre Gimnáziumnak a Föld Napja alkalmából rendeztünk tematikus versenyt. A Corvinus Egyetem arborétumáról nemrég készült először tájfutó térkép, így ez volt itt az első ilyen rendezvény. A feladat nem csupán a térképpel jelzett 9 ellenőrzőpont megtalálása volt. A pontokon zacskókban a Föld napjához kapcsolódóan ökológiai kérdések voltak, keskeny papírcsíkokra írva. Minden csapatnak (általában 2 fősek, de néha 1 vagy 3) ki kellett venni egy papírcsíkot minden ponton, így a célba érve 9 kérdésre kellett kigondolniuk a választ. A kérdéseket Gruber Ildikó tanárnő állította össze, többek között az ökológiai lábnyomról, a szelektív hulladékgyűjtésről, vagy a nemzeti parkjainkról. A helyes válaszok betűjeleit összegyűjtve, és megfelelő sorrendbe rakva megkapták a FÖLD NAPJA kifejezést. Az időmérés a rajt pillanatától a megfejtésre való rátalálásig tartott. A gyerekek általában jól tájékozódtak a térképen, ügyesen megtalálták a pontokat, mindenki igyekezett gyorsan befutni a célba. Ott izgatott fejtörés következett, a szemfülesek hamar kitalálták a megoldást, akik elakadtak, kaptak egy kis rávezetést. Mindenki nagyon élvezte, mert aki a mozgásban nem jeleskedett, a szellemi feladatban előrébb léphetett. A diákok 4 órán keresztül jöttek, azok, akiknek éppen testnevelésórájuk volt. Így az első órában két 7. osztály, aztán az 5.a, 5.b, majd a 6.a következett. Az iskolából a testnevelő tanárok kísérték ki az osztályokat, ők is és a gyerekek is hálásak voltak, hogy ilyen különleges és tartalmas tanórájuk lehetett. Két fős csapatok indultak, de volt néhány 3 fős csapat és egyéni induló is. A verseny izgalmait fokozta, hogy egyszerre 9 csapat indult 9 különböző irányba, így szemmel tarthatták egymást a versengő diákok. A feladatot sikeresen teljesítők az egészségtudatosság nevében aszalt gyümölcsöket és magvakat kaptak ajándékba.

2 Életképek a parkból: Tájékozódás a térképen: A pont megtalálásának öröme: Fejtörés a célban:

3 RÉSZTVEVŐK 5.a (13 csapat, 25 fő) 1. Boros Benedek, Alpár Bertalan Király Dániel, Árvay Hanna Varga Kadosa, Jókay Szabolcs Csizmadia Ágoston, Imre Domonkos Jeney Jonka, Nagy Lili Tarpataki Zsombor, Vidács Gergely Kelen Ágoston Vadon Barnabás, Farkas Botond Zimmer Ágoston, Urbancsek János Varga Mária, Deme Dorottya Kasuba-Tóth Miklós, Juhász Imre Pusztai Rebeka, Szalai Virág Pajzs Abigél, Alács Anna 5.b (16 csapat, 33 fő) 1. Rafai Péter, Kurucz Bence Nagy András, Ágoston Pál Porteleki-Helbich Ágoston, Gubányi-Kléber Álmos Barsi Hanna, Somosi Hanga Schell Adél, Kristofics Kata Vasbányai Lilla, Bálint Veronika Bélavári Botond, Barlay Gellért Szili Dorottya, Dringó Orsolya Rizmayer Márton, Farkas Csongor, Szigetvári Sámuel Pörneczi Bence, Szabó Boldizsár Gaál Péter, Süle-Szigeti Árpád Hornyik Anna, Nagy Karola Tóth Zsuzsanna, Rádi Luca, Karagich Anna Rácz Dorka, Seres Lili Kovács Márton, Matiszlovics Dániel Hunyadi Kinga, Fuchs Hana 6.a (17 csapat, 33 fő) 1. Bélavári Bálint, Peics András Somogyi Ábel, Kocsis Ádám Benedek-Sároncsi Zsolt, Czine Csongor Rábai Márton, Réffy Domonkos Szili Domonkos, Spiller Péter Gaál Soma, Madas Bence 13.05

4 7. Ludányi Tamás Kevés Eszter, Pongrácz Rosanna Heim Nóra, Nick Blanka Godányi Dorottya, Méri Janka Süveges Borbála, Gaál Eszter Míg László, Márkus Lőrinc Mányai Borbála, Sándor Borbála Jeney Zsuzsanna, Gaál Csenge Bécser Kamilla, Fehér Ágnes Eőry Piroska, Bethlenfalvy Zsuzsi Mezei Bíbor, Hoffmann Réka 7.a-7.b (33 csapat, 68 fő) 1. Márki Léna, Papp Kinga Lakatos Tamás, Alpár Benedek Kamuthy Emma, Zimmer Csenge Antal Júlia, Szigetvári Vilma, Porteleki-H. Rozina Rosch Emma, Benedek-S. Réka, Kenyeres Sára Somogyi Péter, Kelen Domonkos Oláh Gergely, Ungvári Botond Skorcov Noémi, Tarnai Anna Lakatos Barnabás, Mózer Márton Balogh Katalin, Csanády Viola Liptai Zsófia, Dobos Mimi Csákay Kinga, Stegger Kinga Nagy Boldizsár, Hegedűs Dániel Kerkovits Rita, Schmutz Eszter Dunay Benedek, Csordás Márton Haupt Bernát, Baker Benjámin Ramadan Erik Boros Benedek, Müller Ferenc Czeizing Adél, Sólyomvári Kata Tóth-Salamon Csaba, Szabó Gergely Pauer Viktória, Zakariás Dorottya Bayer Zsuzsi, Szakonyi Luca Borody Júlia, Ónody Zsófia Horváth Liza, Varga Réka Dabóczi Krisztina, Tóth Imola, Révai Paula Veres Domonkos, Ferenczy András Koblencz Bertalan, Szűcs Bence Sallai Péter, Kalabay László 20.40

5 29. Almási Marcell, Éry Botond Nágó Emese, Mocsáry Zsófia Haller Eszer, Rádi Panna Erdélyi Lilla, Sepsi Inez Mikó Gréta, Makkai Lilla hiány Budapest, dr. Balázs Ottóné Krasznai Orsolya

Könyvári tankönyvkölcsönzést igényelt tanulók Név 1 5.a Bene Máté 2 Benedek-Sároncsi Zsolt 3 Bélavári Bálint 4 Czine Csongor Tamás 5 Eöry Piroska 6

Könyvári tankönyvkölcsönzést igényelt tanulók Név 1 5.a Bene Máté 2 Benedek-Sároncsi Zsolt 3 Bélavári Bálint 4 Czine Csongor Tamás 5 Eöry Piroska 6 1 5.a Bene Máté 2 Benedek-Sároncsi Zsolt 3 Bélavári Bálint 4 Czine Csongor Tamás 5 Eöry Piroska 6 Fehér Ágnes 7 Gaál Sebestyén Soma 8 Illényi Júlia Mandorla 9 Márkus Lőrinc 10 Nick Blanka Flóra 11 Pap

Részletesebben

mot.levél ker.levél nap időpont NÉV (JELSZÓ) 8 évfolyamos képzés kedd 15: BBFC 1 1 csütörtök 15:00 Ágoston Terézia 1 1

mot.levél ker.levél nap időpont NÉV (JELSZÓ) 8 évfolyamos képzés kedd 15: BBFC 1 1 csütörtök 15:00 Ágoston Terézia 1 1 kedd 15:00 2002BBFC 1 1 csütörtök 15:00 Ágoston Terézia 1 1 csütörtök 13:00 AMADEUS 1 1 csütörtök 15:00 ANDERSEN 1 1 hétfő 17:00 ANDI2002 1 1 hétfő 15:00 Asztalos Panna Letícia hétfő 13:00 BADA24 1 1 kedd

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Versenyeredmények. Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c. Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV

Versenyeredmények. Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c. Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV Versenyeredmények Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV LATIN OKTV-döntő 3. helyezés: Szkiba Zsófia (11.c) felkészítő tanár: Kudari Enikő 9. helyezés: Kalabay

Részletesebben

SZOLFÉZS CSOPORTOK 2016/17

SZOLFÉZS CSOPORTOK 2016/17 SZOLFÉZS CSOPORTOK 2016/17 SZOLFÉZS 1 /A SZOLFÉZS 1 / B SZOLFÉZS 1 /C óra ideje: HÉTFŐN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN 115-100-IG óra ideje: KEDDEN ÉS PÉNTEKEN 115-100-IG első tanóra: szeptember 13-án kedden óra ideje:

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár:

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár: Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola Időpont: hétfő, szerda 14:30-15:15 1. Adler Márton hegedű Tarcsay Beáta 2. Bolla Zsófia Zorka hegedű Tarcsay Beáta 3. Dublecz

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY 1.hely Zalaegerszeg "A" 133 pont Jakab Martin 2005 5 Fonyódi Ákos 2005 7 Gaál Máté 2005 14 Mészáros Mirkó 2006 17 Horváth Kevin 2005 20 Balogh Ákos 2005

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

1. Gadányi Márk 2008 Marcali BÚSz SE 0:29,54 38p 2. Vers Hunor 2009 Gaby Úszóiskola 0:37,8 18p

1. Gadányi Márk 2008 Marcali BÚSz SE 0:29,54 38p 2. Vers Hunor 2009 Gaby Úszóiskola 0:37,8 18p 25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2007 1. Jakab Balázs 2007 Keszthelyi Kiscápák 0:20,27 120p 2. Andor Zsombor 2007 Keszthelyi Kiscápák 0:24,88 64p 3. Nagy Selmeczy Bulcsú 2007 Keszthelyi Kiscápák 0:25,15

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Részletesebben

Kecskemét / HUN Magyar Öttusa Szövetség KIDS KUPA - KÉTTUSA - I. korcsoport lány EGYÉNI VÉGEREDMÉNY

Kecskemét / HUN Magyar Öttusa Szövetség KIDS KUPA - KÉTTUSA - I. korcsoport lány EGYÉNI VÉGEREDMÉNY Kecskemét / HUN 2018.04.07. 25. KIDS KUPA - KÉTTUSA - I. korcsoport lány 1 GÖNDICS Klára Cegléd 2009 904 (1) 0:58,27 896 (2) 03:43,00 1800 2 HAJDÚ Angelika Esztergom 2009 876 (2) 1:00,64 900 (1) 03:42,50

Részletesebben

5. évfolyamra jelentkezők szóbeli vizsgájának időbeosztása (a péntekig beérkezett jelentkezési lapok alapján)

5. évfolyamra jelentkezők szóbeli vizsgájának időbeosztása (a péntekig beérkezett jelentkezési lapok alapján) 5. évfolyamra jelentkezők szóbeli vizsgájának időbeosztása (a péntekig beérkezett jelentkezési lapok alapján) 2017. február 21. kedd (a tanuló neve melleti szám a kezdési időpontot jelenti, bármelyik oszlopban

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Amatőr gyermek leány ( ) Amatőr gyermek fiú ( )

Amatőr gyermek leány ( ) Amatőr gyermek fiú ( ) Amatőr gyermek leány (2009-2010) Helyezés Név Rajtszám Egy./Iskola Idő 1 Hegyi Flóra 476 VEDAC 0:04:22 2 Szalai Manna 461 Tóvárosi Ált. 0:04:26 3 Zatykó Panka 486 Futóbarátok 0:05:20 4 Nagy Emese 483 VEDAC

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

2017/2018 Tanulmányi versenyek évfolyam

2017/2018 Tanulmányi versenyek évfolyam 2017/2018 Tanulmányi versenyek 5-12. évfolyam Verseny megnevezése Forduló megnevezése (házi, iskolai, megyei, országos) 1. szépkiejtési verseny iskolai forduló irodalom Nevezés Tantárgy Versenyző neve

Részletesebben

Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I U11 EREDMÉNYEK 1. hely

Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I U11 EREDMÉNYEK 1. hely Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I. 2019.05.18. U11 EREDMÉNYEK 1. hely Győri AC "Alma" 1. Simon Bátor 2009 5 4 4 4 02:59,3 2. Molnár Mátyás 2009 4 0 4 4 03:13,3 3. Tolnay Réka

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

www.szucspihenohaz.hu 1. SZÁM: 2009-2008 FIÚ ÉS LÁNY PILLANGÓ MOLNÁR BERTALAN 0,49,02 VK KLAUSZ LILI 0,57,82 1 HOLLÓ-HUNYA MÁRTON 1,04,87 2 RAKACZKI ZSOMBOR 1,18,41 3 ZRÍNYI MIKLÓS 1,28,84 4 TORY KATA

Részletesebben

LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények február 28. I.

LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények február 28. I. TOVÁBBJUTÓK LI. IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY 2018/2019. tanév fővárosi fordulón elért eredmények 2019. február 28. I. A kategória 1A30 1A4 Szabó Péter Levente Farkas Izabella összesen

Részletesebben

Ózd, november 12. VERSENYJEGYZŐKÖNYV. U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény. Csapatértékelés (5 fő 4 eredménye számít) : - 22 pont

Ózd, november 12. VERSENYJEGYZŐKÖNYV. U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény. Csapatértékelés (5 fő 4 eredménye számít) : - 22 pont VERSENYJEGYZŐKÖNYV U9 KA csoport beérkezési sorrend és csapateredmény 1. Lipták Doroti Miskolc Városi SI 2. Farkas András Miskolc Városi SI 3. Keller Zsombor Ózdi Teknőc Futó Club 4. Vida Tibor Ózdi Teknőc

Részletesebben

Katolikus Iskolák Vívó Bajnoksága I-II. korcsoport Párbajtõr Fiú és Leány Egyéni Pécs, 2018' március 3. szombat

Katolikus Iskolák Vívó Bajnoksága I-II. korcsoport Párbajtõr Fiú és Leány Egyéni Pécs, 2018' március 3. szombat 2018.03.03. 16:59:34 I-II. korcsoport Párbajtõr Fiú és Leány Egyéni 1 VARGA-FLÓRA Luca CISZTERI SZENT ISTVÁN GIMN. 2 DEÁK András SZENT ERZSÉBET 3 HORVÁTH Zsongor SZENT MARGIT 4 MÁTYÁS Gábor SZENT MÓR 5

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

2. évfolyam Pontszám: 56

2. évfolyam Pontszám: 56 Töprengő matematika verseny eredményei 2018. március 8. 2. évfolyam Pontszám: 56 Helye NÉV Pont Felkészítő tanár 1. Szolnoki Péter 53 Thúry Tamásné Szabó Lőrinc 2. Török Balázs 48 Petőné Gál Erika Vörösmarty

Részletesebben

KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar"

KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola Zöld udvar KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar" 2017.10.20 U9 FIÚ VÉGEREDMÉNY 1. Ale Patrik 2010 Központi 2. Horváth Áron 2009 Központi 3. Balázs Alex 2009 Felsővárosi 4.

Részletesebben

BBU Föld alatti futás

BBU Föld alatti futás 1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő

Részletesebben

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár TESTNEVELÉS, SPORT 11.a 9.a Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Európabajnokság 5. Patakfalvy Csenge Európabajnokság 1. Patakfalvy Luca 9.c 10.a

Részletesebben

V.WALLACHER ÁKOS EMLÉKVERSENY

V.WALLACHER ÁKOS EMLÉKVERSENY V.WALLACHER ÁKOS EMLÉKVERSENY 2017.03.11. SZEKSZÁRD, GARAY ÁLT. ISK. 60 m gátfutás 2007-es fiúk 1. Vajda Dávid Várdomb 11,18 2. Both Benedek Baka 11,20 3. Kovalik Máté Baka 11,22 4. Rácz Dávid Baka 12,08

Részletesebben

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány. Bp.-Székesfehérvár / HUN MÖSZ-Volán Fehérvár

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány. Bp.-Székesfehérvár / HUN MÖSZ-Volán Fehérvár Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány 1 BARTA Luca Trion SC 1999 250 (1) 27Gy-11V 291 (2) 2:16,46 15:16,17 925 2 PÉTER Rebeka KSI 2000 202 (10) 19Gy-19V 297 (1) 2:14,41 15:01,95 898 3 SARCIA

Részletesebben

Rabb Csenge 5.a 1. Pozsonyi Anna 7.a 3. Tálosi Kristóf 5.c 1. Szilágyi Lilla; Hergár Réka, Waller Tamara 6.c

Rabb Csenge 5.a 1. Pozsonyi Anna 7.a 3. Tálosi Kristóf 5.c 1. Szilágyi Lilla; Hergár Réka, Waller Tamara 6.c Versenyek Tanulók helyezés Felkészítő tanár vers és prózamondó 5-6. évf Rabb Csenge 5.a 1. vers és prózamondó 7-8. évf Pozsonyi Anna 7.a Schődl Gabi helyesírási 5. évf Tálosi Kristóf 5.c 1. könyvtári Szilágyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

ZALAIPARKER KUPA FEDETT PÁLYÁS GYERMEK VERSENY ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK FIÚK

ZALAIPARKER KUPA FEDETT PÁLYÁS GYERMEK VERSENY ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK FIÚK ZALAIPARKER KUPA FEDETT PÁLYÁS GYERMEK VERSENY 2011.02.05 ZALAEGERSZEG EREDMÉNYEK FIÚK 60m 10 évesek döntı 1. VASS-VÁRKÖVI MÁRTON 01 ZALASZÁM-ZAC 9,4 2. BODÓ BARNABÁS 01 ARAK 9,6 3. DORMÁN BOLDIZSÁR 01

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Darnózseli

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, március 20.

FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, március 20. FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás 10-11-12 éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, 2010. március 20. Gyermek 10 éves fiú 60 méter gátfutás 1. időelőfutam 1. Farkas Ádám 2000 Albertirsa 11,89

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09.

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. 2. évfolyam Maximális pontszám: 42 pont NÉV Pont Felkészítő tanár 1. Köcski Roland 38 Törökné veres Andrea Miskolci Görög Katolikus Általános 2. Rem

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér

Részletesebben

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr, 1. 50 m. fiú mell 1 Nagy-Hornok Sámuel Szolnoki Dózsa 2010 0:59,37 0:53,34 10 2 Molnár Benett Invictus Szolnok 2010 0:58,00 0:53,38 8 3 Remete Márk Invictus Szolnok 2010 0:59,00 0:57,06 6 4 Rácz Gyula

Részletesebben

21. K.I.D.S. KUPA FIÚ és LEÁNY TORNÁSZBAJNOKSÁG Budapest III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

21. K.I.D.S. KUPA FIÚ és LEÁNY TORNÁSZBAJNOKSÁG Budapest III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Győr Apor Vilmos Római Katolikus Ált. Isk., Gimn. 45,600 1 44,500 2 45,900 1 136,000 2 Celldömölk Szent Benedek Katolikus Általános Iskola 44,150 2 44,600 1 42,000 4 130,750 3 Miskolc

Részletesebben

Sport XXI. Regionális versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv Verseny helyszíne, időpontja:miskolc Tábori László futófolyosó 0..0. Korcsoport :U Csapat neve: Eger B Kiss Domonkos 00. Kiss András 00. Horváth Kristóf 00. Jancsik Petra 00. Kiss Virág 00.0 Kormos Bence

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola 2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

Sportorvosi érvényesvége

Sportorvosi érvényesvége 21412 Gede Balázs 4.2.2019 29.1.2019 15:30 21780 Somogyi Mátyás 7.2.2019 29.1.2019 15:30 20018 Varga Ábel 7.2.2019 29.1.2019 15:30 8445 Mészáros Gergő 7.2.2019 29.1.2019 15:30 10085 Józsa Soma 7.2.2019

Részletesebben

Mikulás Kupa Úszóverseny eredményei December 03.

Mikulás Kupa Úszóverseny eredményei December 03. Mikulás Kupa Úszóverseny eredményei 2016. December 03. 2012-ben született lány 25m hát 1. Kovács Liszkai Zoé 31.48 2. Párkányi Panna 44.29 3. Pásztor Vanda 59.82 2012-ben született fiú 25m hát 1. Németh

Részletesebben

Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszámok: 25m lány hátúszás , Kádár Anna Edényi Nóri. Joó Dóra.

Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszámok: 25m lány hátúszás , Kádár Anna Edényi Nóri. Joó Dóra. Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszámok: 25m lány hátúszás 2006-2007, 2005 Név Időeredmény H Név Időeredmény H 2006-2007 2005 1. pálya László Dóri Fábián Kamilla Kádár Anna Edényi Nóri 2. pálya

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/

Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/ I. Bizottság Hétfő 2018.04.16. Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/ Ispán Ildikó 12.a magyar irodalom magántanuló 12.00-12.45 B.-né U.Rita 120. 14.00-15.30 18. Kárpáti Monika/ Gergely Krisztina

Részletesebben

Edelrid Boulder Kupa 2013 I. forduló:

Edelrid Boulder Kupa 2013 I. forduló: Edelrid Boulder Kupa 2013 I. forduló: Név Pontszám 1. Kucsera Bálint 2518,246 2. Komjáti Zoltán 2030,746 3. Kovács Gergely 1948,802 4. Barabás Gábor 1534,913 5. Gyenes Balázs 1459,913 6. Kucsera Lenke

Részletesebben

"BALUSWIM 20" Jubileumi Úszóverseny jegyzőkönyv

BALUSWIM 20 Jubileumi Úszóverseny jegyzőkönyv "BALUSWIM 20" Jubileumi Úszóverseny jegyzőkönyv 1. SZÁM: 2009-2007 FIÚ ÉS LÁNY PILLANGÓ Murguly Lili 2 0,31,07 1. Rakaczki Zsombor 1 0,42,65 2. 2. SZÁM: 2006-2005 LEÁNY ÉS FIÚ PILLANGÓ 25 méter Solt Maja

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam JUNIOR 10:30 1. nap 1 Kovács Dániel 1997 UTE 2 7.1h Q 2 Fedor Benjámin 1998 Reménység Vác 3 7.7h Q 3 Kökény Péter 1997 VSE 4 7.9h Q 4 Tóth Ádám 1998 VSE

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2008 1. Tuli Botond 2008 BBSC Balatonboglár 0:19,09 143p 2. Gadányi Márk 2008 Egyéni induló 0:19,36 137p 3. Tamás Barnabás 2008 Győri Úszó SE 0:20,01 124p 4. Tóth Csanád

Részletesebben

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

E R E D M É N Y L I S T A I. PALÓC KUPA - 2015.10.17. SALGÓTARJÁN

E R E D M É N Y L I S T A I. PALÓC KUPA - 2015.10.17. SALGÓTARJÁN I. KCS UP FIÚ KATA / 6-7 ÉV 1 Gasparics István_Marcell Hinode Sportegyesület 2 Kovács Máté_ Jászberényi SE - JKA Shotokan Karate Szakosztály 3 Kovács Viktor Életforrás-do 4 Strádl Bence Bushido-Viadukt

Részletesebben

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Várkonyi Zsombor 6 1 Veres Sándor Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvő Virág Levente 6 1 Szeıkéné Tanai Éva Óbudai Harrer Pál 2 1 Lengyel Balázs

Részletesebben

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. 9 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Csaba 28 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Lakatos Áron Levente

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás I. kcs. 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás I. kcs. 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 1. Pozsár Szabolcs 2007 Hunyadi Debrecen 0:35,3 2. Pap Richard 2007 József A. B.újfalu 0:36,2 3. Fábián Gergő 2007 Hatvani Debrecen 0:36,4 4. Budai János 2007 Diószegi

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:25 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord 1 Parai Dávid 2001 BHSE 5 11.8h 2 Kósa Zoltán 1967 VEDAC 4 12.5h PB 3 Gregus Tamás Dominik 2002 BHSE

Részletesebben

TEJSZOLG-SZENTES KFT. Városi és Városkörnyéki Úszás Diákolimpia Döntő JEGYZŐKÖNYV

TEJSZOLG-SZENTES KFT. Városi és Városkörnyéki Úszás Diákolimpia Döntő JEGYZŐKÖNYV TEJSZOLG-SZENTES KFT. Városi és Városkörnyéki Úszás Diákolimpia Döntő JEGYZŐKÖNYV 2013.01.14 FIÚ 1 33 GYORS Idő 1 Kürti Szabó Zsombor Szent Erzsébet 2005 25,48 2 FélegyháziTörök János Kissb 2004 26,67

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

CSAPAT ÖSSZPONTSZÁMA HELYEZÉS

CSAPAT ÖSSZPONTSZÁMA HELYEZÉS Budapest - Honvéd pálya -217. április 29. Postás SE 6m pont 2 m pont magas pont hármas pont Kislabda pont Kalapács pont 1 Rákosy Márton 25 7:2 2 615 14 37, 17 51 2 Méhling Levente 26 12,2 1 558 1 25, 9

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály. Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve

Jelentkezési űrlap. Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály. Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve Jelentkezési űrlap Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve Iskola neve Település 1. Fazakas Gergő Nándor 152 Péterfi Edit Székely

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:28.12 (Csütörtöki Marcell évesek)

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:28.12 (Csütörtöki Marcell évesek) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:28.12 (Csütörtöki Marcell - 2004-11 évesek) I 1. Kollár Bálint 2006 VÁSÁRHELYI 0:32,06 2. Mozsárik Levente 2006 MÓRA-Kerek 0:33,23 3. Dankó Levente

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

Csapatverseny :35

Csapatverseny :35 Csapatverseny 1. Gödi SE 338 pont 2. Váci Hajó 250 pont 3. Nagymaros SE 151 pont 4. Váci Vasutas 63 pont 5. Verőce 26 pont 6. Szeged 10 pont 7. EKKSE 7 pont 2011-08-28 12:35 1. 9:30 K-1 III. kcs fiú 1.

Részletesebben

Be Kezd Ki Kedd

Be Kezd Ki Kedd 2016.06.13 Hétfő Szabó Eszter német nyelv Varga Katalin 8:00 8:00 8:15 Géczi Eszter Zsuzsanna francia nyelv Hedrich Andrea 8:00 8:15 8:30 Szilák Dániel Szabolcs német nyelv Varga Katalin 8:15 8:30 8:45

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben 1. Egyéni eredmények: Házi helyezések 1-3-ig Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Tantárgy Forduló A verseny

Részletesebben

NŐI Serdülő II.o. CSB. 2. ford.

NŐI Serdülő II.o. CSB. 2. ford. NŐI Serdülő II.o. CSB.. ford.. forduló eredménye MVSI,0 Galaxis TF SE,90 MTK,00 UTE,0 TFSE,90 FTC,00 Kenguru TC,0 Arany Torna DSE "A",0 ORSZÁGOS BAJOKSÁG. ford.. ford. Össz. MVSI,00,0,0 Galaxis TF SE 9,00,90,0

Részletesebben

Pátyi Terepfutás szeptember 01, vasárnap

Pátyi Terepfutás szeptember 01, vasárnap Pátyi Terepfutás 2013. szeptember 01, vasárnap 400 m 2007-1. 29 Nagy Soma Dániel f 2007-1 1:29 2. 24 Sike Roland András f 2007-2 1:30 3. 88 Laky Péter f 2007-3 1:32 4. 8 Szöllıs Hanka n 2007-1 1:35 5.

Részletesebben

Helyezettek. 1. évfolyam

Helyezettek. 1. évfolyam Helyezettek 1. évfolyam Elérhető maximális pontszám: 86 pont Versenyzők száma: 21 fő Helyezés Tanuló neve Elért Iskola pontszám 1. Jáni Mihály 77 2. Mile Réka 75 3. Kovács Rebeka 74 Egry József Ált. Isk.

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

TESTNEVELÉS GYAKORLAT

TESTNEVELÉS GYAKORLAT 2012. november 22. csütörtök TESTNEVELÉS GYAKORLAT 10. Juhász Réka olasz 12:00 12:00 12:15 11. Császár Péter angol Táskai 12:00 12:15 12:30 12. Gutai Szilvia testnevelés 12:00 12:30 12:45 13. Papp Annamária

Részletesebben