Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Budapest II. Rákóczi Ferenc u.110. Telefon:06-1/ Házirend HÁZIREND 2015/ 2016 KEDVES SZÜLŐK!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata. 1211 Budapest II. Rákóczi Ferenc u.110. Telefon:06-1/211-3341 Házirend HÁZIREND 2015/ 2016 KEDVES SZÜLŐK!"

Átírás

1 HÁZIREND 2015/ 2016 KEDVES SZÜLŐK! Szeretettel és tisztelettel köszöntjük Önöket a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Csodakút Egyesített Óvodájában. Az elkövetkező néhány évben közös lesz az örömünk és a felelősségünk a gyermekek nevelésében, ezért szeretnénk, ha kapcsolatunk a kölcsönös bizalomra és tiszteletre épülne, valódi nevelőpartnerek lennénk. Ahhoz, hogy ez az együttműködés eredményes és jó legyen, engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljuk az óvoda életét meghatározó fontosabb törvényi előírásokat, szokásokat és szabályokat. Az óvodák átszervezése szükségessé teszi, hogy a két részből álljon. Először a minden intézményegységre vonatkozó közös szabályokat tartalmazza, majd a bázis illetve tagóvodák helyi sajátosságaiból következő szabályok kerülnek megfogalmazásra. Bízunk benne, hogy segít az eligazodásban, a megértésben, valamint a gyermeki, a szülői, a dolgozói jogok és kölességek megismerésében és gyakorlásában. A et az intézményvezető és a tagóvoda-vezető készíti, a Szülői Szervezet véleményezi, és a nevelőtestület fogadja el. A ben foglaltak betartása a gyerekek, szülők, hozzátartozók, az intézménybe belépő személyek, és az óvoda minden dolgozójának közös érdeke. A házirend jogszabályi háttere: A nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvény 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 229/ 2012 (VII.28. Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 1997.évi XXXI. tv. a Gyermekvédelemről és gyámügyi igazgatásról A házirend személyi hatálya: Az óvodával jogviszonyban álló minden alkalmazott. A szülők, gondviselők. Az óvodával jogviszonyban álló gyermekek. Azon személyekre, akik az óvodával jogviszonyban nem állnak, de részt vesznek az óvoda feladatainak megvalósításában. A házirend területi hatálya: Az intézmény bázis óvodájának, tagóvodáinak, telephelyének területe. Az óvoda által szervezett pedagógiai programhoz kapcsolódó- óvodán kívüli programok. Külső kapcsolati alkalmak 1

2 Általános tudnivalók Az óvoda fenntartója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat 1211 Szent Imre tér 10. Telefonszám: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat Intézményfelügyeleti Ágazat 1211 Szent Imre tér 10. Telefonszám: Az óvoda neve: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Az intézmény vezetője: Hierholczné Faragó Tünde Elérhetősége: Intézményvezető- helyettes: Szücsné Gál Etelka Elérhetősége: Tanügyi vezető-intézményvezető helyettes: Hadházi Borsos Réka Elérhetősége: Szakmai tanácsadó: Barnáné Likovszky Márta Elérhetősége: Koordinációs intézményvezető- helyettes: Hermann-né Laboncz Etelka Elérhetősége: Fogadó órára az intézményvezetés munkatársaihoz előzetes bejelentkezés szükséges, melyet: telefonszámon lehet megtenni naponta ig Helye: 1215 Budapest Csete Balázs utca 13. Tagóvodák neve, a telephely címe és telefonszáma, címe: Aprajafalva Tagóvoda Budapest Völgy u. 8., Béke tér 13. Tel: és aprajafalva1@csepelgszi.hu Bóbita Tagóvoda Budapest Kiss János alt. u Tel: napraforgo.ovi@t-online.hu Csalitos Tagóvoda 1213 Budapest, Csalitos u

3 Tel: Tagóvodák neve, a telephely címe és telefonszáma, címe: Csodakút Bázis Óvoda 1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 110. Tel: és csodakut1@csepeloszi.hu Erdősor Tagóvoda 1214 Budapest, Erdősor u Tel: erdosor2@csepelgszi.hu Fenyves Tagóvoda 1213 Budapest, Fenyves u. 28. Tel: fenyvesovi2@csepelgszi.hu Festő Tagóvoda 1214 Budapest, Festő u. 33. Tel: festo2@csepelgszi.hu Füstifecskék Tagóvoda 1214 Budapest, Iskola tér 46. Tel: fustifecskek1@csepelgszi.hu Gyermeksziget Tagóvoda 1214 Budapest, Kossuth Lajos u Tel: és gyermeksziget1@csepelgszi.hu Hétszínvirág Tagóvoda 1211 Budapest, Kiss János alt. u Tel: és ovoda@hetszinviragovoda.t-online.hu Jupiter Tagóvoda 1214 Budapest, Jupiter u. 24/a. Tel: és ovoda@jupiterovoda.t-online.hu Kádár Katalin Tagóvoda 1212 Budapest, Széchenyi u. 92/a. Tel: postmester@kadarkatalin.axelero.net Kerek Világ Tagóvoda 1211 Budapest, Posztógyár u Tel: és kerekvilag2@csepelgszi.hu Napsugár Tagóvoda 1215 Budapest, Vágóhíd u Tel: és ovoda@napsugarovoda.t-online.hu 3

4 Tagóvodák neve, a telephely címe és telefonszáma, címe: Népművészeti - Kézműves és Német Nemzetiségi Tagóvoda 1215 Budapest, Árpád u. 2. Tel: és nepmuveszetiovoda@gmail.com Repkény Tagóvoda 1213 Budapest, Repkény u. 86. Tel: repkenyov1@csepelgszi.hu Szarka Tagóvoda 1213 Budapest, Szarka u Tel: szarkaovi1@csepelgszi.hu Szivárvány Tagóvoda 1212 Budapest, Rákóczi tér 31. Tel: és szivarvany2@csepeloszi.hu Szúnyog Tagóvoda 1213 Budapest, Szúnyog u Tel: és szunyogovi2@csepeloszi.hu Tátika Tagóvoda 1211 Budapest, Kiss János alt. u 52. Tel: és ovoda@tatikaovoda.t-online.hu Tündérkert Tagóvoda 1214 Budapest, Szabadság u. 14/a. Tel: szabadsag1@csepelgszi.hu Vénusz Tagóvoda 1214 Budapest, Vénusz u. 17/a. Tel: venuszovi1@csepelgszi.hu Zsongás Tagóvoda 1213 Budapest, Körösi S. u. 11. Tel: ovoda@bordasovoda.t-online.hu 4

5 1. Az óvodai felvétel eljárásrendje: A Csepeli Csodakút Egyesített Óvodához tartozó bázis és tagóvodák, a telephely működési körzetét a fenntartó határozza meg. A felvétel jelentkezés alapján történik és nevelési év közben is folyamatos. Elsősorban azok a gyerekek nyernek felvételt, akik a bázis, illetve az egyes tagóvodák felvételi körzetébe tartoznak. Felvételt nyerhet az óvodába az a gyermek, aki a harmadik életévét betöltötte. Az óvodába felvehető az a gyermek is, aki a harmadik évét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden kerületünkben lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. Amennyiben a férőhely lehetővé teszi, körzeten kívüli gyermekek is felvételt nyerhetnek. Az óvodai felvétellel kapcsolatos döntésről gyermekek szüleit a bázis, illetve tagóvoda vezető határozatban értesíti. Ha a gyermeket a körzeti tagóvoda férőhely hiányában nem tudja felvenni, az intézményvezető irányításával, a fenntartó képviselőjének közreműködésével a tagóvoda-vezetőkből álló testület koordinálja a gyermek elhelyezését. Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról a tagóvoda vezető dönt, az óvodapedagógusok és a szülők véleményének figyelembevételével. Amennyiben a személyi feltételekben változás történik, egyéb nyomós indok áll fenn - a nevelési év elején, akár a nevelési év közben - a gyermekcsoportok érdekében sor kerülhet az óvodapedagógusok más csoportba történő beosztására. 1.1 A gyermekek óvodai elhelyezésének változtatása A tagóvodái közötti tagóvoda váltás hivatalos átjelentkezés útján történik, az intézményvezetés által kiadott áthelyezési kérelem formanyomtatványt a fogadó tagóvoda vezetője állítja ki. Ha az átjelentkezés nem az Egyesített Óvoda tagóvodai között történik, a tagóvoda köteles az Értesítés óvodaváltoztatásról tanügyi nyomtatványt a szülő által megjelölt fogadó óvodának megküldeni. Kérjük a szülőket, hogy óvodaváltoztatás esetén a jogviszony és a tanügyi nyilvántartások szabályossága érdekében a csoport óvodapedagógusainak és a tagóvoda vezetőjének minden esetben jelezzék, ha gyermeküket másik óvodába viszik. 2. A nevelési év rendje: A nevelési év szeptember elsejétől a következő év augusztus 31-ig tart. Az óvoda az országosan elrendelt munkaszüneti napok, pihenő és ünnepnapok alatt zárva tart. A nyitva tartás egész évben folyamatos, a nyári és téli zárás időpontját és időtartamát mindenkor a fenntartó szerv határozza meg. 5

6 A nyári zárás időpontjáról minden év február 15-ig, a téli zárás időpontjáról minden év november 10-ig tájékoztatjuk a szülőket. A nyári zárva tartás ideje alatt a szülők kérésére gyermekek elhelyezését a kerület másik tagóvodájában biztosítjuk. Az egyesített intézmény vezetője minden nevelési évben öt napot nevelés nélküli munkanappá nyilváníthat. Ezek igénybe vételéről a szülőket legalább két héttel előbb tájékoztatjuk. Igény szerint ügyeletet biztosítunk a kijelölt tagóvodában, vagy tagóvodákban. 3. Az óvoda nyitva tartása, napirendje: Az óvoda napi nyitva tartása: 12 óra. Reggel 6 órától délután 6 óráig, hétfőtől-péntekig fogadjuk a gyerekeket. A reggeli érkezés 8.30 óráig tart. Kérjük a szülőket, hogy az érkezés időpontját tartsák be az óvodai napirend zavartalan működése,, a többi gyermek mvelődéshez való jogának biztosítása érdekében. Azt az 5 éves gyermeket, akinek szülei csak délelőtt veszik igénybe az óvodát, a 4 óra óvodai foglalkozás biztosítása érdekében 8 órára meg kell érkeznie. A csak délelőtt bent tartózkodó gyermekekért 12 órára kell érkezni a szülőnek, hogy a napirend zavarása nélkül távozhassanak. Az óvoda napirendjét a gyermekek életkorának megfelelően alakítjuk ki, a gyermeki jogok biztosításával. A gyermekek fejlődéséhez szükséges biztonságos és egészséges környezetben a mozgásos és nyugalmasabb tevékenységek, valamint a pihenés szakaszai követik egymást. A szabad levegőn való tartózkodást, a gyermekek gondozásával kapcsolatos teendőket (étkezés, tisztálkodás, pihenés) a játéktevékenység egész napos folyamatába illesztjük. A reggelizés folyamatos, reggelit 9 óráig tudunk biztosítani. A szabad játékban párhuzamosan végezhető tevékenységek, az irányított, kötött és/vagy kötetlen foglalkozások után - időjárástól függően - a gyerekek szabadban játszanak, szabad és irányított mozgásos tevékenységekben vesznek részt. 12 és 13 óra között ebédelnek, azután pihenés, alvás következik. A 15 órai ébresztő után, az uzsonnázásra 15 óra 45 percig van lehetőség. Uzsonna után szabad játék van hazamenetelig. Jó idő esetén az udvaron tartózkodunk. A délutáni felkeléstől a hazamenetel folyamatos. A gyermeklétszám jelentős csökkenése esetén a csoportokat összevontan működtetjük. Összevonáskor az engedélyezett csoportlétszámot betartjuk, a nevelés színvonalának biztosítását helyezzük előtérbe. Ugyancsak összevont csoport működik a nyitástól reggel 7 óráig, valamint délután 5 órától zárásig. Az összevont csoport helyéről a szülőket a helyben szokásos módon tájékoztatjuk. 4. Védő-óvó előírások 4.1 Belépés és benntartózkodás szabályozása Felelősséget csak azokért a gyermekekért tudunk vállalni, akiket megérkezésükkor átadnak az óvodapedagógusnak. 6

7 A pedagógusi felügyelet a szülő megérkezéséig, a gyermek átvételéig tart. Kérjük a szülőket, hogy a balesetek elkerülése érdekében gyermeküket ne hagyják felügyelet nélkül, sem a reggeli érkezéskor, sem a délutáni távozáskor. Az óvodában tartózkodás ideje alatt, a nem óvodás kistestvérek felügyeletéről gondoskodjanak. Az esetlegesen velük történő balesetekért az óvoda felelősséget nem vállal, az általuk okozott károkért a szülők anyagi felelősséggel tartoznak. Az óvodából a gyermeket csak a szülő, vagy az általa meghatalmazott személy(ek) viheti(k) el. 18 év alatti kiskorú személy csak írásos szülői engedéllyel viheti el testvérét. Alkohol vagy egyéb befolyásoltság alatt álló személy az óvodában nem tartózkodhat, gyermeket az óvodából el nem vihet. Ebben az esetben értesítjük a Humán Szolgáltatások Igazgatósága Gyermekjóléti Központ ügyeletesét. Óvodán kívüli foglalkozásokra (séta, kirándulás, kulturális program, sportverseny, uszoda) a szülők írásos engedélyével visszük a gyermekeket. Válás, különélés esetén a szülői felügyeleti jog mindaddig fennáll, míg erről hatósági/ bírósági határozat máshogy nem rendelkezik, ezért mindkét szülőnek kiadjuk a gyermeket, amíg a gyermek elhelyezéséről jogi dokumentumot nem kaptunk. Vitás esetekben a láthatást óvodán kívül szíveskedjenek megoldani. Ha a délutáni zárás után gyermek marad az óvodában, az óvónő telefonon megpróbálja értesíteni a szülőt, illetve ennek eredménytelensége esetén a gyermek elvitelére feljogosított személyeket. Ha senkit nem tud elérni, 1 óra várakozás után az elhelyezési protokoll szerint jár el. Értesíti a Humán Szolgáltatások Igazgatósága krízistelefonján a készenléti családgondozót. Többszöri előfordulás esetén gyermekvédelmi megbízottja és a tagóvoda vezető értesíti a Humán Szolgáltatások Igazgatósága Gyermekjóléti Központot. Az óvoda területén ügynöki és reklám tevékenység nem folytatható. Kérjük a szülőket, - gyermekeik biztonsága érdekében - a kaput mindig zárják be maguk után. 4.2 Egészségmegőrzés Az óvodában csak egészséges gyermek tartózkodhat. Beteg, gyógyszert szedő, még lábadozó gyermek befogadása az óvodába, a többi gyermek egészségének megőrzése érdekében nem lehetséges. A gyermeknek gyógyszert, egyéb gyógyszertári készítményt az óvodapedagógusok csak akkor adhatnak be, ha a gyermek speciális ellátásra szorul, (pl. asztma, allergia, cukorbetegség) a szülő az ellátást írásban kéri, és szakorvosi igazolást hoz. Ebben az esetben kizárólag címkével ellátott gyógyszert veszünk át, melyen szerepelnie kell a gyermek nevének, az adagolási útmutatónak, a dátumnak és a szülő aláírásának. Bármilyen betegség miatti hiányzás után csak orvosi igazolás bemutatásával jöhetnek óvodába a gyermekek. Az orvosi igazolásnak tartalmaznia kell a betegség miatt bekövetkezett távollét pontos időtartamát. Orvosi igazolás hiányában a gyermekek befogadása az óvodába nem lehetséges. Orvosi igazolást kell hozni akkor is, ha az óvodapedagógus előző nap lázasan, betegségre utaló jelekkel (pl. hányás, hasmenés, mélyről jövő köhögés, sárga orrváladék, valamilyen látható, jelzett fájdalom) adta ki a gyermeket a szülőnek. 7

8 Az esetleges fertőző betegségről a szülőnek tájékoztatnia kell az óvodát, hogy a további fertőzés elkerülése végett megtegyük a szükséges intézkedéseket. Az óvodában előforduló fertőző betegségről az óvoda is tájékoztatja a szülőket, a személyiség jogok tiszteletben tartásával. Napközben történő megbetegedés esetén az óvodapedagógus értesíti a szülőt, aki köteles gyermeke mielőbbi orvosi ellátásáról gondoskodni. Szükség esetén a szülő érkezéséig a vele egyeztetett módon a lázcsillapítást biztosítjuk. Baleset esetén az óvodapedagógus az eset súlyosságától függően, - a szülővel való konzultáció után - intézkedik a gyermek ellátásáról: mentőt, orvost hív, vagy a szülő érkezéséig a gyermeket elsősegélyben részesíti. Az óvoda gondoskodik a gyermekek óvodai egészségügyi felügyeletéről. A gyermekek évente egy alkalommal részt vesznek fogászati vizsgálaton. A szűrésen való részvételhez a szülők írásos hozzájárulását kérjük. A védőnő rendszeresen látogatja az óvodát, elvégzi a tisztasági vizsgálatot, a védőoltások kontrollját, valamint egészségnevelési feladatokat végez. A gyermekorvos készenléti szolgálatot lát el. 4.3 Az egészséges környezet megóvása Az egészséges óvodai környezet megóvása érdekében felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy: az óvoda kiszolgáló helyiségeit (konyha, mosó helyiség, felnőtt öltöző, WC) nem használhatják. az óvoda területén és annak közvetlen közelében a dohányzás, alkoholfogyasztás, szemetelés tilos. utcai cipővel a csoportszobába, a mosdóba ne lépjenek. Kérjük, hogy: a gyermekek az időjárásnak megfelelő, kényelmes, tiszta, jellel ellátott ruhaneműt viseljenek, a csoportszobában váltó cipőt használjanak. a szükséges átöltözéshez rendelkezzenek tartalékruhával. a pihenéshez hálóruha, mozgásfoglalkozáshoz tornafelszerelés, (tornacipő, póló, nadrág) a szabadban való tartózkodáshoz az évszaknak és az időjárásnak megfelelő udvari öltözék biztosítása szükséges. Kérjük, hogy: a gyermekeket tisztán, gondozottan hozzák óvodába. mellőzzék az ékszerek használatát, mert veszélyeztethetik a gyermekek testi épségét, és az általuk okozott balesetért az óvoda felelősséget nem vállal, valamint elvesztésükért, megrongálódásukért sem tudunk anyagi felelősséget vállalni. ugyanígy az óvodába behozott eszközökért, játékokért, és azok épségéért sem vállalunk felelősséget. a gyermekek által behozott eszközök, játékok az óvodapedagógus, a szülő és a gyermek közötti előzetes megegyezés tárgyát képezzék. 4.4 Étkezés A gyermekek részére az óvoda háromszori étkezést biztosít. (reggeli, ebéd, uzsonna) Indokolt esetben a speciális étrendet igénylő gyermekek ellátását megszervezzük. 8

9 A heti étlapot a faliújságon helyezzük el. A kulturált étkezés szokásainak, a környezet tisztaságának megóvása érdekében kérjük, hogy az uzsonnát a gyermekek a csoportszobában, vagy ha uzsonnázás előtt hazamennek, otthon fogyasszák el. A külön gyümölcs, zöldség fogyasztásáról a szülők az év eleji szülői értekezleten döntenek. Az élelmezésbiztonsági előírások betartása érdekében a gyermekek az óvodába csak olyan élelmiszert hozhatnak, (pl. születésnapjuk, óvodai ünnepek alkalmával) amelyet nem otthon készítettek, a bolti és cukrászati készítményen a szavatossági idő feltüntetésre került. Az ételt fogyasztásig az óvoda hűtőben tárolja, és ételmintát vesz. Minden behozott ételt a gyermekek a többi gyermekkel együtt fogyasztanak el. 4.5 A gyermekek nevelése, jutalmazásának és fegyelmezésének elvei A gyermekek nevelése az óvodában a Pedagógiai Programja és a bázis illetve tagóvodák arculatára, helyi céljaira épülő Kiegészítő Programok alapján történik. Az óvodapedagógusok elfogadó, segítő, támogató attitűddel, a pozitívumok, az erősségek kiemelésére építő jutalmazási módszerek (mosoly, simogatás, elismerő tekintet, több fokozatú dicséret, buzdítás, motiválás, közös tevékenység, megbízatás adása) alkalmazásával biztosítják a gyermeki személyiség optimális kibontakozását. Következetesen kerülik az alul- és felülkövetelést, a megszégyenítést. Az óvodában elfogadható enyhe büntetők, fegyelmezési eszközök nemkívánatos viselkedések (csúnya beszéd, csúfolódás, fenyegetőzés, verekedés, a felnőtt kérésének, utasításának figyelmen kívül hagyása, megtagadása, játékok, eszközök, bútorok, gyermeki alkotások rongálása, szemetelés, a csoport szokás- szabályrendszerének mellőzése) esetén a figyelmeztetés és a néhány percig tartó tevékenységből való kivonás. Büntetés alkalmazásakor mindig a viselkedést ítéljük el, nem a gyermeket. Megbeszéljük a viselkedés megváltoztatásának módját, éreztetjük bizalmunkat. A kiemelt figyelmet igénylő gyermekek közül / a) különleges bánásmódot igénylő gyermekek: beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, kiemelten tehetséges gyermekek, b) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, a veszélyeztetett gyermekek/ nevelésében együttműködünk a szakszolgálat és a gyermekvédelem szakembereivel. Az alapító okiratuk alapján a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek közül sajátos nevelési igényű gyermekeket is nevelő tagóvodák a megfelelő gyógypedagógiai ellátást, a szakmaközi együttműködést biztosítják. A gyermekek az óvoda eszközeit, berendezéseit és felszereléseit ingyenesen, rendeltetésszerűen használhatják, arra vigyázniuk kell. Az óvodapedagógusok a védő-óvó, balesetvédelmi előírások figyelembevételével használhatnak saját készítésű és egyéb pedagógiai eszközöket az óvodai foglalkozásokon. Az óvónők ismertetik az eszközök használatával kapcsolatos balesetvédelmi szabályokat és ügyelnek azok betartására. A gyermekek életkoruknak és fejlettségüknek megfelelően részt vesznek környezetük és az általuk használt játékok, eszközök rendben tartásában. 9

10 4.6 Együttműködés a szülőkkel Együttműködésre, nyitottságra, nevelőtársi kapcsolatra törekszünk a gyermekek családhoz illesztett nevelési módszereinek alkalmazása érdekében. Ez csak akkor működik, ha minden felmerülő helyzetben kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás emberi méltóságát és jogait. A szülő kötelessége, hogy gondoskodjon gyermeke (i) érzelmi, értelmi, testi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételekről, tovább megadjon ehhez minden tőle elvárható segítséget, együttműködve az intézménnyel. A gyermekeket emberi méltóságuk és személyiségük tiszteletben tartása érdekében közvetlen, vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés az óvodában nem érheti. Az óvodapedagógusok a gyermekek fejlődéséről rendszeres tájékoztatást nyújtanak a szülőknek. Évente minimum 3 szülői értekezletet tartanak, amelyen a csoport életével kapcsolatos nevelési, szervezési kérdéseket beszélik meg. Minden nevelési évben minden szülő számára fogadóórát biztosítanak, amikor saját gyermekük fejlődésének nyomon követésével kapcsolatos tapasztalataikról számolnak be, és megismerik a szülők otthoni meglátásait, az esetleges nevelési kérdésekre válaszolnak, nevelési tanácsot adnak. Lehetőséget adunk rá, hogy az óvodában folyó pedagógiai munka alakításában a szülők aktívan részt vegyenek. Az együttműködésre felhasznált fórumok a már említett szülői értekezletek, fogadó órák mellett a játszó délutánok, nyílt napok, nyitott ünnepek, az óvodapedagógussal történő, rövid, esetenkénti megbeszélések. Kérjük a szülőket, hogy gyermekeikkel kapcsolatos, vagy magánjellegű beszélgetésekre az óvodapedagógust hosszabb időre ne vonják el a gyermekcsoporttól, mert balesetet idézhet elő és zavarja a nevelési, tanulási folyamatot a csoportban. Gyermekükkel kapcsolatban információt csak gyermekük óvodapedagógusaitól, az óvoda logopédusától, pszichológusától vagy a tagóvoda vezetőtől kérjenek. 5. A gyerekek távolmaradásával kapcsolatos szabályok: Az óvodába felvett gyermekek az óvodát rendszeresen látogatják, de előzetes bejelentéssel a szülő orvosi igazolás nélkül is otthon tarthatja gyermekét. Amennyiben a szülő 10 napnál hosszabb ideig nem kívánja az óvodát igénybe venni, a tagóvoda vezetőjétől írásban kell engedélyt kérnie. A harmadik életévet betöltött gyermek óvodába járása kötelező. Az óvoda alóli felmentés szabálya: A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. 10

11 Betegségen kívüli hiányzás akkor tekinthető igazoltnak, ha azt a szülő előre bejelentette. A bejelentés nélküli hiányzást igazolatlannak kell tekintenünk. A szülők gyermekeik betegségen kívüli, előre bejelentett hiányzását igazolhatják. Ha a gyermek az Nkt. 8. (2) bekezdése alapján vesz részt az óvodai nevelésben, és igazolatlan mulasztása egy nevelési évben eléri az öt nevelési napot, az óvoda vezetője a mulasztásról tájékoztatja a gyermek tényleges tartózkodási helye szerinti Gyámügyet, Gyermekjóléti Szolgálatot, az általános szabálysértési hatóságként eljáró járáshivatalt. Az értesítést követően intézkedési tervet készítenek, feltárják a mulasztás okait, meghatározzák a gyermek érdekeit szolgáló feladatokat. Ha a gyermek az Nkt. 8. (2) bekezdése alapján vesz részt az óvodai nevelésben, és igazolatlan mulasztása egy nevelési évben eléri a tíz nevelési napot, az óvoda vezetője haladéktalanul értesíti a gyermek tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyámhatóságot. 6. A szülőket terhelő fizetési kötelezettségek 6.1 Az étkezés befizetése Az óvodai ellátás ingyenes. Az étkezési térítési díj a mindenkori jogszabályoknak megfelelően kerül megállapításra. Az óvodai térítési díjak beszedése havonta egy alkalommal, előre meghatározott napon történik. A befizetés napjáról, a fizetendő térítési díj összegéről a helyben szokásos módon tájékoztatjuk a szülőket. Ebédpénzt csak a meghatározott napokon fogadhat el az óvoda! A pótbefizetési napot köteles az óvoda kijelölni. 6.2 Az étkezés lemondása és visszatérítése Hiányzás esetén az étkezés lemondható minden nap ½ 9 óráig telefonon, vagy a kijelölt helyen levő lemondó füzetbe történő bejegyzéssel. A lemondási kötelezettség az ingyenességre jogosult szülőkre is vonatkozik. A lemondás a következő naptól érvényes és a következő havi befizetéskor írható jóvá, vagy fizethető vissza. Be nem jelentett hiányzás esetén a szülő a térítési díj visszafizetésére nem tarthat igényt. 6.3 Étkezési támogatások A gyermekétkeztetési normatív kedvezmény igénybevételét az alábbi jogcímen lehet igényelni: amennyiben adott időszakban a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, a gyermek tartósan beteg vagy fogyatékos, családban egy lakcímen vagy tartózkodási címen, tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermek van, a családban három vagy annál több 18 éven aluli, illetve 25 éves korig továbbtanuló gyermeket nevelnek, nevelésbe vételt rendelt el a gyámhatóság, 11

12 a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett, azaz nettó összegének 130%-át. A kedvezmények igénybevételéhez meghatározott határidőre nyilatkozatot kell kiölteni, és igazolni kell a jogosultság fennállását, az előírt dokumentumokkal. 6.4 Egyéb fizetési kötelezettség Az önköltséges szolgáltatásokról és azok díjának megállapításáról a nevelési év eleji szülői értekezleten döntenek a szülők. A szolgáltatások igénybevétele tetszőleges. A gyermekcsoportoknak szervezendő külön programok anyagi támogatásáról a szülők döntenek. A gyermekcsoportok kulturális és kirándulás program javaslatát az óvodapedagógusok a nevelési év eleji szülői értekezleten tárják a szülők elé, akik választanak, és döntenek a költségek finanszírozásáról. A külön programokkal kapcsolatos pénz kezelését a szülői közösség által megbízott személyek kezelik, ők számolnak el a szülői közösség felé. Rendkívüli esemény az óvodában Rendkívüli esemény bekövetkezésekor elsődleges feladat az életmentés, a megfelelő belső szabályzatok alapján. Tűz esetén: Intézkedés a Tűzriadó terv alapján. Bombariadó esetén: A jelzést észlelő személy az óvodában tartózkodó összes felnőtt dolgozó bevonásával haladéktalanul intézkedik a gyermekek esetre kijelölt helyre történő kimenekítéséről. Azonnal értesíti a Csepeli Rendőrkapitányságot, a tagóvodavezető, vagy helyettese értesíti az Egyesített Óvoda vezetőjét. Egyéb rendkívüli helyzetben a katasztrófavédelmi terv alapján szükséges intézkedni. Rendkívüli esemény esetén a szülők értesítése a tagóvodában szokásos módon történik. (telefon, SMS, ) 7. Beiskolázás és az óvodai elhelyezés megszűnése A beiskolázás eljárás rendje: Az óvodapedagógusok az óvodába lépéstől kezdve nyomon követik a gyermekek fejlődését. A gyermekek értelmi, beszéd-, hallás-, látás-, mozgásfejlődésének eredményét, illetve a tagóvodák által meghatározott egyéb szempontok szerinti megfigyeléseket, szükség szerint, de legalább félévenként rögzítik a személyiséglapon. Félévenként értékelik a fejlődési irányokat, meghatározzák a szükséges egyéni fejlesztési feladatokat a gyermekek erősségei és fejleszthető területi mentén az optimális fejlődés érdekében. Rögzítik a gyermek fejlődését szolgáló intézkedéseket, megállapításokat, javaslatokat is. Erről a szülőt évente legalább egy alkalommal, fogadóórán tájékoztatják. A szülő ezt aláírásával igazolja. 12

13 Indokolt esetben az óvodapedagógusok a logopédussal és az óvodapszichológussal együttműködésben már a beilleszkedési időszakban kezdeményezik a szakszolgálat igénybe vételét. A tankötelessé váló gyermekek fejlettségének vizsgálatát a nevelési év elején az óvoda pszichológusa és logopédusa - a szülők előzetes engedélye alapján elvégzi. Az óvodapedagógusokkal történő konzultáció után, ha szükséges, javaslatot tesznek a logopédiai kezelésen, vagy fejlesztő foglalkozáson való részvétel megkezdésére. A logopédiai kezelés az óvodában történik, a fejlesztő foglalkozásokra a Szakszolgálat intézményébe a szülő viszi el gyermekét. Minden évben, március 31-ig az óvoda átadja a szülőknek a gyermek iskolai alkalmasságát igazoló óvodai szakvéleményt, melyet beiratkozáskor be kell mutatni a körzeti iskolában. Ha a gyermek eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban, abban a naptári évben, amelyben a hatodik, legkésőbb, amelyben a nyolcadik életévét betölti, tankötelessé válik. A gyermek, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, abban a naptári évben, amelyben a hatodik életévét augusztus 31-ig betölti, megkezdi a tankötelezettség teljesítését. A tankötelezettség kezdetéről a tagóvoda vezető dönt, az óvodapedagógusok és a segítő szakemberek véleményének figyelembevételével. Amennyiben a szülő nem ért egyet a döntéssel, szakértői bizottság vizsgálatát kell kezdeményezni. A szülők kérésére a gyermek iskolába távozásakor, vagy azt követően 6 hónapon belül az óvodapedagógusok tájékoztatót készítenek a gyermek óvodai fejlődéséről, és javaslatot tesznek a gyermek további fejlődéséhez szükséges intézkedésekre (fejlesztési javaslat). A szülő joga, hogy gyermeke neveléséhez igénybe vegye a pedagógiai szakszolgálatot. A szülő kötelessége, hogy gyermekével megjelenjen a nevelési tanácsadáson, biztosítsa gyermekének a fejlesztő foglalkozásokon való részvételét, ha ezt az óvoda kezdeményezi. 8. Az óvoda hagyományai: Az tagóvoda hagyományait, tervezett közös programjait a tagóvoda helyi céljaiból adódó kiegészítő programban és munkatervében rögzíti. Az ünnepek, jeles napok, közös családi programok előtti készülődést, a szülői értekezleteken egyeztetett módon segítik a családokat 9. Fakultatív hit- és vallásoktatás: Az óvoda a vallási, világnézeti nevelés kérdésében semleges. Tiszteletben tartva a szülők vallási és világnézeti meggyőződését, a bázis és a tagóvodák lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyermekek egyházi jogi személy által szervezett fakultatív hit- és vallásoktatásban vegyenek részt. Ennek érdekében együttműködnek az érdekelt egyházi jogi személlyel és biztosítják a tárgyi feltételeket. 13

14 A hitoktatás megszervezésére akkor kerül sor, ha legalább hét gyermek jelentkezik azonos felekezethez tartozó vallásoktatásra. Az igényeket az tagóvoda vezetőjének kell jelezni a tanév első szülői értekezletén. 10. A házirend nyilvánossága: A házirend egy példányát minden szülő megkapja az óvodába történő beiratkozáskor. A házirend egy példányát elhelyezzük az óvoda honlapján, valamint előterében, mely nyitvatartási időben bármikor megtekinthető. Záró rendelkezések A házirend megsértésének jogkövetkezménye: A házirend megsértése esetén: Személyesen vagy megbízott által írásbeli panasszal lehet élni. Az óvoda intézkedése, intézkedésének elmulasztása ellen a szülő eljárást indíthat. A köznevelési törvény a alapján kérelmet lehet benyújtani a fenntartó képviselőjéhez 14

15 HÁZIREND Az intézmény OM azonosítója: et készítette: Hierholczné Faragó Tünde intézményvezető Legitimációs eljárás-az érvényességet igazoló aláírások A et..számú Véleménynyilvánítók határozatával a nevelőtestület elfogadta a nevelőtestület nevében aláírás a Szülői Szervezet nevében aláírás.. szakalkalmazottak nevében aláírás Érvényessége: visszavonásig Felülvizsgálata:nevelési évenként, illetve a törvényi változások alapján./2015 (..) határozatszámon jóváhagyta.. intézményvezető PH. Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata nevében.. a fenntartó képviseletében A dokumentum jellege: Nyilvános A dokumentum megtalálható az intézmény honlapján, a közzétételi listán, és a tagóvodákban, valamint az intézményvezetésen Hatályos:2015.szeptember 01. Verziószám: X/1 eredeti példány Iktatószám: 15

16 Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Kerek Világ Tagóvodája

17 Kedves Szülő! Szeretettel köszöntjük a Kerek Világ Óvodában! Az elkövetkező években a hozzánk járó óvodás gyermekük nevelésében közös lesz az örömünk és felelősségünk. Szeretnénk, ha a kapcsolatunkat Önökkel a kölcsönös bizalom, őszinteség jellemezné, hogy együtt nevelő partnerekké válhassunk. Ahhoz, hogy ez az együttműködés eredményes és jó legyen, engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljuk az óvoda életét meghatározó fontosabb szokásokat, szabályokat. Bízunk benne, hogy segít az eligazodásban, a megértésben, és a szülői jogok és kötelességek megismerésében. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető Jogszabályi háttér A házirend célja és feladata A házirend időbeli és területi hatálya A házirend nyilvánossága Az óvoda működési rendje Az óvodai fevétel eljárás rendje A nevelési év rendje Gyermekkel összefüggő szabályok A gyermekek óvodai életrendjével kapcsolatos rendelkezések A gyermekek és szülők által bevitt dolgok szabályai Szülőkkel összefüggő szabályok A szülő jogai A szülő kötelességei Szülőkkel való közös nevelési elvek kialakítása A szülő tájékoztatása gyermeke fejlődéséről A gyermekre vonatkozó védő-óvó előírások

18 5.1.A gyermek átvétele-átadása A gyermektávolmaradásával kapcsolatos szabályok... Hiba! A könyvjelző nem létezik.9 7. Fizetési kötelezettséggel kapcsolatos szabályok A fakultatív hit és vallásoktatás Egyéb intézményre vonatkozó szabályok Záró rendelkezések A házirend hatálybalépése A házirend felülvizsgálata

19 1.1. Jogszabályi háttér A a felsorolt jogszabályok alapján készült, azokat azonban tételesen nem tartalmazza: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.). A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény. A munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény. A munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény. A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló évi XLII. törvény. A nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Nkt. Vhr.). A mindenkori tanév rendjéről szóló EMMI rendelet. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: R.). A katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól szóló 44/2007. (XII. 29.) OKM rendelet. Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet. A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet. Az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata. Az óvoda Pedagógiai Programja A házirend célja és feladata A házirend célja, hogy a gyermekek, a szülők, az óvoda dolgozói és a külső látogatók számára rögzítse a gyermeki jogok és kötelességek gyakorlásának módját és a gyermek óvodai életrendjével kapcsolatos rendelkezéseket állapítson meg. Az itt szereplő előírások feladata, hogy biztosítsák az óvoda törvényes működését, a nevelésoktatás zavartalan megvalósítását és segítse az óvoda közösségi életének megszervezését. Az óvodában a napirendet úgy alakítottuk ki, hogy a szülők a házirendben meghatározottak szerint gyermeküket az óvodai tevékenység zavarása nélkül hozhassák be és vihessék haza. A házirend betartása az óvoda valamennyi gyermekének, a szülőknek, az alkalmazottaknak, kötelező A házirend időbeli és területi hatálya A Nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján az óvoda belső jogi szabályait tartalmazó kötelező hatályú minden, az óvodával jogviszonyban álló gyermekre, 19

20 óvodapedagógusra és alkalmazottra. Előírásai értelemszerűen alkalmazandók az óvodát felkereső, de az óvodával jogviszonyban nem állókra is. A házirend előírásai azokra az óvodai és óvodán kívüli, nevelési időben, illetve nevelési időn kívül szervezett programokra vonatkoznak, melyeket a pedagógiai program alapján az óvoda szervez, és amelyeken az óvoda ellátja a gyermekek felügyeletét. Ez házirend szeptember 1-én lép hatályba A házirend nyilvánossága Annak érdekében, hogy az érintettek megismerhessék a előírásait, az óvoda biztosítja hozzáférhetőségét az alábbi helyeken: Az óvoda honlapja A nevelői szoba Az óvoda titkársága A csoportokban A szülői szervezet vezetője A házirend módosításakor tájékoztatjuk a szülőket a szülői értekezleten a változásokról. Az óvodába történő beiratkozáskor a szülők megkapják a házrend egy példányát. Általános tudnivalók Az óvoda neve: Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata KEREK VILÁG TAGÓVODÁJA OM azonosító: Címe: 1211 Budapest, Posztógyár utca 3. Telephely címe: 1211 Budapest, Posztógyár u. 4. Telefon: (3-as épület), (4-es épület) Tel./Fax: (3-as épület) kerekvilag2@csepelgszi.hu Web: Az óvoda fenntartója: Budapest XXI. ker. Csepel Önkormányzata, 1211 Budapest, Szent Imre tér 10. Tagóvoda vezető: Szakter Edina Tagóvoda vezető helyettes: Kovácsné Farkas Gyöngyi Gyermekvédelmi felelős: Gregóné Vámos Julietta Óvodatitkár: Orbán Anikó Logopédusok: Friczné Földi Mária és Viola Erika Óvodapszichológus: Mudra Annamária Gyógypedagógus/Ayres terapeuta: Varga Lívia Éva 20

21 Fogadó órára az intézményvezetés munkatársaihoz előzetes bejelentkezés szükséges, melyet telefonon lehet megtenni naponta ig. Óvodánk alapítványa: KISMESTEREK ALAPÍTVÁNY Címe: 1211 Budapest, Posztógyár u. 3. Adószáma: Bankszámlaszáma: A Kerek Világ Tagóvoda a kerület egyik legrégebbi óvodájaként 1910-óta működik. A Posztógyár utcán szemben lévő, egymásra néző két épületben öt csoportot tudunk elhelyezni. Évente óvodás korú kisgyermeket nevelünk, három illetve két csoportos bontásban. CSOPORTJAINK Csoport Óvodapedagógusok Dajka 1. SÜNI Szakter Edina Técsi Anna 2. MÉZESMACKÓ Gregóné Vámos Julietta Pappné Juhász Éva Kelemenné Ágnes Kozma Rita Németh 3. ARANYHALACSKA Kovácsné Farkas Gyöngyi Hortobágyiné Szűcs Ilona (Ica néni) Győrfi Miklósné (Éva néni) 4. KATICA Bellai Györgyné (Kati néni) Mikola Nóra 5. MÉHECSKE Krénuszné Molnár Lívia Petrovics Tímea Ecsedi Julianna Elefántiné Julianna Irinyi Pedagógiai asszisztensek: Herczeg Ivett Hajdu Péterné Munkánkat segítő dolgozók: Sándor Edit Gulyás Gyuláné/Vera, Pfendtner György 21

22 2. Az óvoda működési rendje 2.1. Az óvodai felvétel eljárás rendje Az óvodai előjegyzés a főváros által kijelölt időszakban általában - minden év május első hetében illetve év közben folyamatosan történik. Elsősorban azok a gyerekek nyernek felvételt, akik a bázis, illetve az egyes tagóvodák felvételi körzetébe tartoznak. Felvételt nyerhet az óvodába az a gyermek, aki a harmadik életévét betöltötte. Az óvodába felvehető az a gyermek is, aki a harmadik évét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden kerületünkben lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. Az óvodai felvétellel kapcsolatos döntésről gyermekek szüleit a tagóvoda vezető határozatban értesíti. Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról a tagóvoda vezető dönt, az óvodapedagógusok és a szülők véleményének figyelembevételével. Kiemelt figyelmet igénylő sajátos nevelési igényű, akadályozott és megkésett beszédfejlődésű gyermekek ellátását biztosítjuk, amennyiben a Fővárosi Szakszolgálat Beszédvizsgáló Tagintézménye határozatukban, intézményünket jelöli ki a fejlesztésére, nevelésre. Óvodánk körzete: Mansfeld P. u. Betű u. Karácsony S. u Kereszt u. Kert u. Kisnyírfa u. Kórház köz Magyar u. Névtelen u. Petőfi tér Petőfi u. Posztógyár u. és köz II. Rákóczi F. út HÉV végállomásától a 196. ill. 161-től ig Rákóczi Liget B, C, E épület Tanműhely köz Telep u. Vasút sor Vízmű u. 22

23 2.2. A nevelési év rendje A nevelési év szeptember 1-től augusztus 31-ig tart. Az óvodai szünetek időpontját a fenntartó határozza meg és engedélyezi. Nyári időszakban június 1 -től augusztus 31-ig a gyermekek nevelését, ellátását összevont csoportokban biztosítjuk. Minden évben Karácsony és Új év között az óvoda zárva tart. Ebben az időszakban, a kerületben egy ügyeletes óvoda működik, melyről a szülőt a novemberi ebédbefizetéskor tájékoztatjuk. A nyári zárás időtartalma 5 hét, melynek pontos idejéről februárban tájékoztatjuk a szülőt. Ez idő alatt ügyeletet a kerület egyik óvodája biztosítja. Tantestületünk évente 5 nevelés nélküli munkanapot vehet igénybe, melyet felhasználhatunk - nevelési értekezletekre, - szakmai kirándulásokra, továbbképzésekre. Azok a gyermekek, akik ez idő alatt ügyeletet kérnek, részükre összevont csoportban, illetve a kerület egyik tagóvodájába biztosítjuk az ellátást. Ennek konkrét időpontjáról a szülői értekezleten kapnak tájékoztatást a szülők. Június 1. után a gyermekeket a nyári életrend szerint, a létszám csökkenésének eredményeként összevont csoportban helyezzük el, augusztus 31-ig. Az iskolai őszi, téli és tavaszi szünetek, illetve nagyobb hiányzások esetén a nevelési év közben az óvodai élet zavartalan működését biztosítva, de az ésszerűség és takarékosság jegyében járunk el. Amennyiben a gyermekek létszáma nagymértékben lecsökken, élünk a csoportok összevonásának lehetőségével, melyet a tagóvoda vezető engedélyez. Rendkívüli esetben (pl. pedagógushiányzás) csoportösszevonást a törvényes létszámkeret betartásával szervezünk. 3. Gyermekkel összefüggő szabályok A gyermek óvodai életrendjével kapcsolatos rendelkezések Az óvoda hétfőtől péntekig 5 30 tól ig. tart nyitva. Az óvoda általános napirendje: játék összevont csoportban, játék, testápolási teendők, folyamatos reggeli, egyéni fejlesztések, anyanyelvi játékok, népi kismesterségek gyakorlása, logopédiai foglalkozások, tehetséggondozás és felzárkóztatás, (úszás) játék az udvaron, séták, testápolási teendők, ebéd, készülődés a csendes pihenéshez, mese, pihenés testápolási teendők, uzsonna, játék a csoportban vagy az udvaron, kismesterségek gyakorlása, egyéni fejlesztések, játék összevont csoportban 23

24 Napirendünkben számos helyen szerepelt a játék kifejezés. Testületünk fontosnak tartja a szabad játék elsődlegességének hangsúlyozását,mert a játék alapvető és a személyiséget leginkább fejlesztő tevékenysége a gyermeknek,nevelésünk leghatékonyabb eszköze A gyermekek és szülők által bevitt dolgok szabályai Az ékszerek viselése a gyerekek számára balesetveszélyt jelent, ezért nem tanácsos az ékszereket hordani. Elvesztésükért felelősséget nem vállalunk. A gyermekek otthonról hozott játékainak, eszközeinek a behozataláról közös megegyezés alapján csoportonként dönt az óvónő, a szülő és a gyermek. Az udvaron használatos otthonról hozott játékokról (kerékpár, kismotor, szánkó, roller stb.) kérjük, hogy mindenkor értesítse a szülő a csoport óvónőjét, mielőtt a kijelölt helyre tenné a játékot. Használata közben keletkezett kárért felelősséget nem tudunk vállalni. 4. Szülőkkel összefüggő szabályok 4.1. A szülő jogai A szülő joga a szabad óvodaválasztás. A szülő joga, hogy megismerje az óvoda Pedagógiai Programját, Szervezeti- és Működési Szabályzatát, jét, és tájékoztatást kapjon az abban foglaltakról. A szülő joga, hogy saját gyermeke fejlődéséről, magaviseletéről rendszeresen részletes és érdemi tájékoztatást, a gyermek neveléséhez segítséget, tanácsokat kapjon. Joga van az intézmény vezetője és a pedagógus hozzájárulásával részt vennie a foglalkozásokon, gyermekének megfigyelése érdekében. Kezdeményezheti szülői szervezet, óvodaszék létrehozását és abban tevékenyen részt vehet. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermek szülőjét megilleti az a jog, hogy gyermeke óvodába járatásához a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint anyagi támogatást kapjon A szülő kötelességei A szülő kötelessége, hogy gondoskodjon gyermeke testi, érzelmi, értelmi és erkölcsi, fejlődéséhez szükséges feltételekről. Kísérje figyelemmel gyermeke fejlődését. Kötelessége, hogy biztosítsa gyermeke zavartalan és rendszeres óvodába járását. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a 3. életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni. Rendszeresen tartson kapcsolatot a gyermekével foglalkozó pedagógusokkal, és részükre az együttnevelés érdekében a szükséges tájékoztatást adja meg. A szülő kötelessége, hogy gyermekével megjelenjen a nevelési tanácsadáson, továbbá biztosítsa gyermekének az óvodapszichológusi vizsgálaton és a fejlesztő foglalkozásokon való részvételét, ha a gyermekkel foglalkozó pedagógusok kezdeményezésére a nevelőtestület erre javaslatot tesz. Ha az e bekezdésében foglalt kötelezettségének a szülő nem tesz eleget, a kormányhivatal kötelezi a szülőt kötelezettségének betartására. Amennyiben a szülő másik óvodába kívánja vinni a gyermekét, az új óvoda igazolását meg kell kérni. 24

25 Tartsa tiszteletben az óvoda dolgozóinak emberi méltóságát és jogait. A pedagógus, valamint az ő munkáját segítő alkalmazottak, a nevelői-oktatói munka, illetve a gyermekekkel összefüggő tevékenységük során büntetőjogi védelem szempontjából közfeladatot ellátó személynek számítanak Szülőkkel való közös nevelési elvek kialakítása Célunk olyan szeretetteljes, családias légkör kialakítása, amelyben a gyermekek biztonságot, törődést és odafigyelést kapnak. Az óvodánkba járó gyermekeket arra neveljük, hogy tanulják meg tisztelni a felnőtteket, szeressék és fogadják el társaik egyéniségét, másságát. Esetleges konfliktusaikat ne durvasággal, erőszakossággal, árulkodással oldják meg. Ezen törekvéseink és sikereink érdekében kérjük, hogy otthon is ezeket az alapelveket erősítsék gyermekeikben és példaadásukkal segítsék óvodánkat céljaink megvalósítását. Elvárható viselkedési szabályok melyekre Önökkel együtt szeretnénk nevelni a gyermekeket: A gyermekek tudják, hogy az érkezőnek és távozónak köszönni illik. Ebben a felnőttek példát mutatnak a gyermekeknek. Illik egymást meghallgatni, tisztelettel fordulni egymás felé, illő szavakkal kérni, megköszönni. Arra neveljük a gyerekeket, ha valami leesik vegyék föl, tegyék a helyére, vagy adják a tulajdonosának. Ha szükségük van valamire, szóljanak a felnőttnek. Illik elkérni a játékot egymástól, és türelmesen megvárni, míg megkapják vagy sorra kerülnek. Ahogy a kicsik, úgy a felnőttek is probléma esetén törekedjenek a megoldás keresésére, forduljanak az érintetthez, szükség esetén kérjenek segítséget. Esetleges konfliktusainkat ne a gyermekek előtt rendezzük. Szokás a segítségadás. Illik előzékenynek és udvariasnak lenni. Példát mutatunk, hogy legyenek megértőek, együtt érzőek gyengébb vagy szomorúbb társaikkal. Szolgáltatások Minden nagycsoportos, iskolába készülő gyermek számára az Önkormányzatunk ingyenes úszásoktatást biztosít a Posztógyár u. Tanuszodában, mely a gyermekek vízhez szoktatására, az úszás alapelemeinek elsajátítására irányul. A foglalkozásokat az úszóedző tartja heti egy alakalommal. Jelentkezni lehet, 5. évét betöltött gyermeknek a csoport óvónőinél. Szeptembertől lehet jelentkezni középső és nagycsoportos gyermekeknek heti egy alkalommal a Csepp-Csepel Néptánc Együttes oktatója által vezetett délutáni gyermek néptáncra. A szülő kérésére indíthatunk egyéb szolgáltatásokat amennyiben annak tartalma összeegyeztethető a helyi Pedagógiai Programunkkal, illetve intézményünk feltételeivel. A szülői kérésre szervezendő új szolgáltatásokról a nevelőtestület dönt a Szülői Fórum véleményének figyelembevételével. 25

26 4.4. A szülő tájékoztatása gyermeke fejlődéséről Tudjuk, hogy a szülő rendelkezik a legmélyebb tapasztalattal gyermekéről, információira, együttműködésére feltétlenül számítunk. Már a beiratkozástól törekszünk a kölcsönös bizalom kialakítására. Egyéni megbeszélés alapján augusztus végén az óvodapedagógusok családlátogatás keretén belül kezdik az ismerkedést a gyermekekkel. Úgy gondoljuk különösen fontos a rendszeres kapcsolat és a szoros együttműködés az integrált nevelést folytató intézményben, a sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő családok esetében. Hiszen ilyenkor mindkét fél nagyobb felelősséggel tartozik a gyermek felé. A gyermekek beilleszkedéséről és fejlődéséről fogadóórán tájékoztatjuk a szülőket. A nevelést segítő szakemberek (pszichológus, logopédus) tanév elején felméréseket készítenek a nagycsoportos korú gyermekek fejlettségéről. Erről a szülőket minden év novemberében tájékoztatjuk. Logopédiai foglalkozásban részt vevő gyermekek szülei részére októberben közös logopédiai szülői értekezletet tartunk. Együttműködésre alkalmas fórumok: Szülői értekezletek Nyílt napok Jeles napok, ünnepek Fogadóórák /team fogadóórák Az óvónőkkel való rövid, esetenkénti megbeszélések. Beiskolázás A gyermek, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban,abban a naptári évben,amelyben a hatodik, legkésőbb, amelyben a nyolcadik életévét betölti, tankötelessé válik. Iskolaérett az a gyermek, aki testileg, lelkileg, szociálisan érett. A szülő kérelmére a gyermek megkezdheti az iskolát akkor is, ha a hatodik életévét december 31-ig tölti be. A gyermek utoljára abban az évben kezdhet óvodai nevelési évet, amelyben a hetedik életévét betölti, amennyiben augusztus 31. után született, és a XXI. kerületi Szakszolgálat vagy a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Beszédvizsgáló Tagintézménye javasolja, hogy még egy nevelési évig maradjon az óvodában. A évi CXC. Köznevelési Törvény szerint: A tankötelezettség a főszabály szerint hatévesen történik. Alapesetben az óvoda vezetője dönt a tankötelezettség kezdetéről. Így tehát, ha a gyermek betölti a 6. életévét, a vezetőnek döntenie kell, hogy iskolába menjen-e vagy még egy évig óvodában maradjon. Amennyiben az utóbbi lehetőség mellett dönt, majd egy év eltelte után még mindig úgy véli, hogy a gyermek nem érett az iskolára, már a Szakértői Bizottság véleményét kell kérnie. a Szakértői Bizottság javaslata annak az esetében szükséges,akit csak nyolcévesen kívánnak iskolába küldeni. A hatályba lépést figyelembe véve tehát először azokra vonatkozik az új szabály, akik 2013.augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket, vagyis szeptember 1-je előtt születtek. Iskolaérettségi vizsgálat természetesen akár hatéves korban is kezdeményezhető, kérheti az óvoda vezetője vagy a szülő. 26

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019 NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10. fejezet 23. - a, 1.-2. bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az óvoda

Részletesebben

Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma:

Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma: Közzétételi lista Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út 9-11. az óvoda OM azonosító száma: 031423 2016/2017. nevelési év Tájékoztató az óvodai felvételről: Az óvoda

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre

KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2017-2018. nevelési évre A 229/2012 (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre: Az óvoda megnevezése

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 136/2016 A Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 107/2015 A Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND 1. Bevezető rendelkezések: A házirend szabályai-mint a törvény felhatalmazásán alapuló intézményi belső jogi normák-kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban

Részletesebben

Közzétételi lista. 2018/2019- es nevelési év

Közzétételi lista. 2018/2019- es nevelési év Közzétételi lista 2018/2019- es nevelési év Sarkad Város Önkormányzat Óvoda Kossuth Utcai Tagóvoda Szalontai Úti Tagóvoda Vasút Utcai Tagóvoda A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti

Részletesebben

Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista

Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista KÖZZÉTÉTELI LISTA Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) alapján: 1.) az intézmény felvételi lehetőségéről

Részletesebben

Házirend. Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Repkény Tagóvodájának helyi sajátosságokkal kiegészített házirendje

Házirend. Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Repkény Tagóvodájának helyi sajátosságokkal kiegészített házirendje Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Repkény Tagóvodája 1213 Budapest, Repkény u 86 Tel: 276-74-60 email:repkenyovi1@csepelgszi.hu Házirend Csepeli Csodakút Egyesített

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A 2018-2019. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/569/2017 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2017. november 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Az óvodai beiratkozás

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év Csillag Közi Központi Társulási Ó v o d a OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

HÁZIREND. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS.

HÁZIREND. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS. HÁZIREND Az óvodáskorú gyermek nevelése elsősorban a család feladata, melyben az óvoda kiegészítő szerepet játszik. Feladatunknak tekintjük a gyermeki személyiség kibontakoztatását az egyéni képességek

Részletesebben

1Házirend. 1. Általános információk az óvodáról. 1.1. Az óvoda neve, címe, telefonszáma

1Házirend. 1. Általános információk az óvodáról. 1.1. Az óvoda neve, címe, telefonszáma 1Házirend 1. Általános információk az óvodáról 1.1. Az óvoda neve, címe, telefonszáma Napsugár Óvoda és Bölcsőde 9222 Hegyeshalom Damjanich u. 2/a Tel./Fax: 96/220-589 1.2. Az óvoda vezetőjének neve: Magyarné

Részletesebben

os NEVELÉSI ÉV

os NEVELÉSI ÉV NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016-os NEVELÉSI ÉV SZENT MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére Hu/2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának 2016. február 25-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2016/2017. nevelési évre az óvodába történő jelentkezés

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND Füzesabony 2009 1. Az óvoda helye az oktatási rendszerben, óvodai felvétel - Az óvoda 3 éves kortól az iskolába járáshoz

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Jogszabályi háttere: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/572/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A Tapolcai Kertvárosi

Részletesebben

Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu

Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu BEVEZETÉS Az óvodai házirendet az intézményvezető előterjesztése alapján a nevelőtestület

Részletesebben

FERENCVÁROSI KEREKERDŐ ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019.NEVELÉSI ÉV (október 01-i adatok alapján)

FERENCVÁROSI KEREKERDŐ ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019.NEVELÉSI ÉV (október 01-i adatok alapján) FERENCVÁROSI KEREKERDŐ ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019.NEVELÉSI ÉV (október 01-i adatok alapján) 1.A közoktatási Intézmény adatai A közoktatási intézmény székhelyének megnevezése és címe Ferencvárosi

Részletesebben

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA / nevelési évre

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA / nevelési évre Ferencvárosi Epres Óvoda 1098 Budapest, Epreserdő u. 10. Telefon: 280-6705 e-mail: epresovoda@freemail.hu INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017. / 2018. nevelési évre Jogszabályi háttere: A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A Nemzeti Köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 229/2012. ( VIII.28. ) kormányrendelet 23. -ának értelmében a következő adatokat tesszük közzé: Az intézmény megnevezése

Részletesebben

tobbsincs@kondorosiktv.hu

tobbsincs@kondorosiktv.hu Általános információk az óvodánkról: Az óvoda neve: Kondorosi Többsincs Óvoda és Bölcsőde Címe: 5553 Kondoros, Csabai út 25 sz. Telefonszáma: 66/ 388 635 Email címe: tobbsincsovi@freemail.hu tobbsincs@kondorosiktv.hu

Részletesebben

A beiratkozás időpontja: május 6-től május 10-ig.

A beiratkozás időpontja: május 6-től május 10-ig. HIRDETMÉNY Az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban Nkt.) 8. (l) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig

Részletesebben

Zuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

Zuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

Szent Imre Óvoda. Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató. Székesfehérvár, 2013. január 24.

Szent Imre Óvoda. Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató. Székesfehérvár, 2013. január 24. Szent Imre Óvoda Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató Székesfehérvár, 2013. január 24. A házirend tartalma Általános információk az óvodáról... 3 A nevelési év rendje... 3 Az intézmény pontos

Részletesebben

Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde. Házirend

Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde. Házirend Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Házirend Hatályba lépés időpontja: 2013/2014-es nevelési év Györkőné Molnár Judit intézményvezető BÖLCSŐDEI HÁZIREND A bölcsőde címe: 7940 Szentlőrinc, Liszt F.

Részletesebben

Zuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

Zuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

HÁZIREND. I. Általános információk az óvodáról

HÁZIREND. I. Általános információk az óvodáról HÁZIREND I. Általános információk az óvodáról 1.1. Az óvoda neve: Apátistvánfalvi Kéttannyelvű Általános Iskola és Óvoda Tagintézménye 1.2. Címe: 9982 Apátistvánfalva, Fő út 84. 1.3. Telefon: 94/436-066

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. Fejezet 10. A

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012 (VIII.28) korm.rendelet 23 (2) értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A közoktatási intézmény adatai A közoktatási intézmény neve KIMBI Óvoda A közoktatási

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV

KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti adatok Az intézmény neve: Erzsébet Ligeti Óvoda OM azonosítója: 201876 Feladatellátás helyei: Székhelye: 9023 Győr,

Részletesebben

OM azonosító: 201546 HÁZIREND Intézmény neve: Micimackó Óvoda. Házirend. Intézmény neve: Micimackó Óvoda

OM azonosító: 201546 HÁZIREND Intézmény neve: Micimackó Óvoda. Házirend. Intézmény neve: Micimackó Óvoda Házirend Intézmény neve: Micimackó Óvoda 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános információk... 3 2. Az intézmény helye a köznevelési rendszerben, a nevelési év rendje... 3 3. Az óvoda napi nyitva tartási rendje...

Részletesebben

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja 1 Tájékoztató a mini bölcsődei ellátás igénybevételének módjáról A mini bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás részeként,

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. NEVELÉSI ÉV. A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2017/2018-as nevelési évben indítható

Részletesebben

Szervezeti, személyzeti adatok

Szervezeti, személyzeti adatok NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat

Részletesebben

CSIGA-BIGA ÓVODA HÁZIREND

CSIGA-BIGA ÓVODA HÁZIREND CSIGA-BIGA ÓVODA HÁZIREND 1.1. Általános információk az óvodáról: Az óvoda neve: Csiga-Biga Óvoda Címe: 2131, Göd Pesti út 152. Telefon: 0670/5175110 Vezető: Szűcs Edina 1.2. Az intézmény nyitva tartása:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának április 7-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának április 7-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., polgarmester@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018

Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018 2017/2018 OM: 035770 2017. A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: A felvételi lehetőségről

Részletesebben

(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető

(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető (Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: 034678 KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető Pestszentlőrinci Robogó Óvoda 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 14. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018-OS

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2015-2016 nevelési évhez A Nemzeti Erőforrás Miniszter

Részletesebben

Mélykút Város Önkormányzat Óvodája

Mélykút Város Önkormányzat Óvodája Mélykút Város Önkormányzat Óvodája NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018. NEVELÉSI ÉV A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

Erzsébetvárosi Dob Óvoda

Erzsébetvárosi Dob Óvoda Köznevelési intézmények közzétételi listája 2016/2017-es nevelési évre 1077 Budapest Dob utca 95. Honlap: www.dobovoda.hu Iktató szám: 46-451/2016-D 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016 NEVELÉSI ÉV A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A székhelyi

Részletesebben

HÁZIREND SZIVÁRVÁNY ÓVODA

HÁZIREND SZIVÁRVÁNY ÓVODA HÁZIREND SZIVÁRVÁNY ÓVODA Készítette: Markó Istvánné óvodavezető Készült a Dombrádi Szivárvány Óvoda használói és közvetlen partnerei részére. Az óvoda feladatának tekinti, hogy derűs, nyugodt légkört

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017 VELENCEI MESELIGET ÓVODA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017 VELENCEI MESELIGET ÓVODA VELENCEI MESELIGET ÓVODA 1 A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2017-2018-as nevelési évre A Nemzeti Erőforrás Miniszter

Részletesebben

NEVELÉSI ÉV

NEVELÉSI ÉV Tarkarét ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013-2014. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként

Részletesebben

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról Óvodakötelezettség, óvodai nevelésre való jogosultság 22/2015. (IV. 21.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.)

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK 1 Hozzon a gyermekeknek mindenki amit tud, játékot, zenét, örömet, Hogy mit fogad el, azt bízzuk rá. Az a szellemi táplálék válik javára, amit maga is megkíván Kodály Zoltán TARTALOMJEGYZÉK 2 1. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A Z A R A N Y J Á N O S Ó V O D A H Á Z I R E N D JE

A Z A R A N Y J Á N O S Ó V O D A H Á Z I R E N D JE A Z A R A N Y J Á N O S Ó V O D A H Á Z I R E N D JE KÉSZÍTETTE: SZTÁN JÓZSEFNÉ ÓVODAVEZETŐ TATABÁNYA, VADÁSZ ÚT 22. 1 1. Preambulum Az óvoda neve, székhelye:... Arany János Óvoda Az óvoda címe:... 2800

Részletesebben

Iktatási szám:/ 403/2015 H Á Z I R E N D. Isaszegi Bóbita Óvoda HÁZIREND OM azonosító: 032845

Iktatási szám:/ 403/2015 H Á Z I R E N D. Isaszegi Bóbita Óvoda HÁZIREND OM azonosító: 032845 Iktatási szám:/ 403/2015 1 H Á Z I R E N D TARTALOMJEGYZÉK 2 1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK... 3 2. AZ INTÉZMÉNY HELYE A KÖZNEVELÉSBEN, A NEVELÉSI ÉV RENDJE... 3 3. AZ ÓVODA NAPI NYITVA TARTÁSI RENDJE... 5 4.

Részletesebben

1 Adatok Az intézmény neve és székhelye, tagintézmény, telephely adatai :

1 Adatok Az intézmény neve és székhelye, tagintézmény, telephely adatai : HÁZIREND A Házirend jogszabályi háttere - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény - 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s

Részletesebben

BÖLCSŐDEI HÁZIREND. A csoportszervezés vegyes életkorú csoportban történik.

BÖLCSŐDEI HÁZIREND. A csoportszervezés vegyes életkorú csoportban történik. BÖLCSŐDEI HÁZIREND Kedves Szülők! Kérem, hogy az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen olvassák végig és a gyerekek érdekében, törekedjenek a benne leírtak betartására. 1. A bölcsőde működése

Részletesebben

Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista. Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola

Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista. Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Törvényi háttér: A kormány 229/2012. (VII.28) Korm. rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019. nevelési év Jogszabályi alapja a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok:

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

H Á Z I R E N D 2 0 1 3.

H Á Z I R E N D 2 0 1 3. Búzaszem Nyugati Óvoda 4400 Nyíregyháza, Búza u. 7-17. sz. Tel./fax: (42) 512-940 Email: buzaszemovi@gmail.com H Á Z I R E N D 2 0 1 3. Nyíregyháza, 2013. március 1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK 2. AZ ÓVODA NYITVATARTÁSI

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 5234/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda 2016/2017. nevelési év kezdéséhez szükséges döntések meghozatalára Tisztelt

Részletesebben

BESENYSZÖGI ESZTERLÁNC ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV. A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10 fejezet

BESENYSZÖGI ESZTERLÁNC ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV. A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10 fejezet BESENYSZÖGI ESZTERLÁNC ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016.NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10 fejezet 23. -a (1-2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük

Részletesebben

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Az óvoda megnevezése:

Részletesebben

Intézmény OM azonosítója: 030269

Intézmény OM azonosítója: 030269 KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A Tel: 96/242-611 96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu Intézmény OM azonosítója: 030269 Intézményvezető: Boros

Részletesebben

A MARGARÉTA ÓVODA HÁZIRENDJE 1

A MARGARÉTA ÓVODA HÁZIRENDJE 1 MARGARÉTA ÓVODA OM-azonosító: 034617 Székhely 1162 Budapest, Péterke u. 10-12. / : 409 16 39 : margaretaovoda16@gmail.com Telephely 1162 Budapest, Monoki u. 58. / : 409 28 26 Ikt. sz.: 553/58/2015. A MARGARÉTA

Részletesebben

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három

Részletesebben

HÁZIREND. OM azonosító: 032791. Készítette: Banka Tiborné Óvodavezető

HÁZIREND. OM azonosító: 032791. Készítette: Banka Tiborné Óvodavezető HÁZIREND OM azonosító: 032791 Készítette: Banka Tiborné Óvodavezető Hatálybalépés dátuma: 2005 Módosítás: 2009 1. Általános információk az óvodáról Az óvoda neve: Százszorszép Óvoda Az óvoda címe : 2440

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:

KÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: ARANY JÁNOS ÓVODA 2015/16. NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti

Részletesebben

ZUGLIGET ÓVODA HÁZIREND

ZUGLIGET ÓVODA HÁZIREND ZUGLIGET ÓVODA HÁZIREND Készült: a Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat Zugliget Óvoda 1125 Budapest, Zalai út 2. használói és közvetlen partnerei részére. A házirend a Zugliget Óvoda programjával

Részletesebben

5700 4. : 66/ 632 207 OM

5700 4. : 66/ 632 207 OM : : 66/ 632 207, HÁZIREND Eredeti készült: 2007. 08. 31. Gyula Város Képviselő-testülete jóváhagyása: 77/2007. (IX.18.)sz. KOSB hat. Egységes szerkezet: 2012. 10. 26. 1. módosítás: 2015. 08. 24. Jóváhagyta

Részletesebben

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható

Részletesebben

SZOMBATHELYI BARÁTSÁG ÓVODA HÁZIRENDJE

SZOMBATHELYI BARÁTSÁG ÓVODA HÁZIRENDJE SZOMBATHELYI BARÁTSÁG ÓVODA HÁZIRENDJE OM: 036458 HÁZIREND 2015. Készítette: Sárosiné Somogyi Irén óvodavezető 1. BEVEZETŐ: Az óvoda házirendje a hatályos törvényeket, rendeleteket alapul véve szabályozza

Részletesebben

ERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája es nevelési évre

ERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája es nevelési évre ERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája 206-207-es nevelési évre Erzsébetvárosi Nefelejcs Óvoda 078 Budapest, Nefelejcs u. 62. Telefon/fax: 06 35-9307 Honlap: www.nefelejcsovi.hu

Részletesebben

Különös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év

Különös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év Különös közzétételi lista 2017/2018. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

HÁZIREND. Kedves Szülők!

HÁZIREND. Kedves Szülők! Kedves Szülők! HÁZIREND Az óvoda és a család sokoldalú, bizalomra épülő együttműködése a Házirend betartásán alapul. Ennek érdekében kérem, figyelmesen olvassák végig, és a gyermekeik érdekében törekedjenek

Részletesebben

HÁZIREND. KASTÉLY ÓVODA 8086 Felcsút, Fő út 56. Intézmény OM - azonosítója: 029981 intézményvezető aláírás

HÁZIREND. KASTÉLY ÓVODA 8086 Felcsút, Fő út 56. Intézmény OM - azonosítója: 029981 intézményvezető aláírás HÁZIREND KASTÉLY ÓVODA 8086 Felcsút, Fő út 56. Készítette: Bárányos Gáborné Intézmény OM - azonosítója: 029981 intézményvezető aláírás Legitimációs eljárás - Az érvényességet igazoló aláírások: 98/2015.

Részletesebben

A VERESEGYHÁZ ÁRNYAS ÓVODA HÁZIRENDJE

A VERESEGYHÁZ ÁRNYAS ÓVODA HÁZIRENDJE A VERESEGYHÁZ ÁRNYAS ÓVODA HÁZIRENDJE 2013. 1 Árnyas Óvoda 2112, Veresegyház Árnyas utca 1. sz HÁZIREND Készítette: Intézmény OM - azonosítója: 200689 intézményvezető aláírás Legitimációs eljárás - Az

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018 nevelési év A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23. 1.2. bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: Az óvoda megnevezése

Részletesebben

Körösladányi ÁMK Bölcsődéje 5516 KÖRÖSLADÁNY, ARANY JÁNOS U. 7. Tel/Fax: 66-474-061 Mobil: 06 30/ 4476530 Email: bolcsikorosladany@gmail.

Körösladányi ÁMK Bölcsődéje 5516 KÖRÖSLADÁNY, ARANY JÁNOS U. 7. Tel/Fax: 66-474-061 Mobil: 06 30/ 4476530 Email: bolcsikorosladany@gmail. Körösladányi ÁMK Bölcsődéje 5516 KÖRÖSLADÁNY, ARANY JÁNOS U. 7. Tel/Fax: 66-474-061 Mobil: 06 30/ 4476530 Email: bolcsikorosladany@gmail.com BÖLCSŐDEI HÁZIREND Körösladány, 2013. szeptember 01. 1. Bölcsőde

Részletesebben

Házirend. Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola 4440 Tiszavasvári Petőfi u. 4 (magiszterovoda@gmail.

Házirend. Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola 4440 Tiszavasvári Petőfi u. 4 (magiszterovoda@gmail. Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola 4440 Tiszavasvári Petőfi u. 4 (magiszterovoda@gmail.com) OM: 200 506 Házirend 2015 Készítette: Kulcsár Sándorné óvodavezető Intézmény

Részletesebben

Mindszentgodisai Óvoda és Egységes Óvoda Bölcsőde 2016/2017 Különös közzétételi lista

Mindszentgodisai Óvoda és Egységes Óvoda Bölcsőde 2016/2017 Különös közzétételi lista Mindszentgodisai Óvoda és Egységes Óvoda Bölcsőde 2016/2017 Különös közzétételi lista mely készült a Nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet 4. alapján 1. Adatok:

Részletesebben

ZICHY MÁRTA ÓVODA OM: HÁZIREND Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. Készítette: Szabadosné Kiss Melinda Iktató szám: 212/2017.

ZICHY MÁRTA ÓVODA OM: HÁZIREND Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. Készítette: Szabadosné Kiss Melinda Iktató szám: 212/2017. ZICHY MÁRTA ÓVODA OM:202221 HÁZIREND Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2017 Készítette: Szabadosné Kiss Melinda Iktató szám: 212/2017. I. Általános információk: Óvoda neve és címe: Zichy Márta

Részletesebben

HÁZIREND. 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután ig tart.

HÁZIREND. 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután ig tart. HÁZIREND 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután 17.30-ig tart. 2. A gyerekeket 8.00 előtt kérjük behozni. A nagycsoportos korú gyerekeket az első foglalkozás előtt, reggel 7.45.-ig

Részletesebben

KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA HÁZIREND SZÜLŐK RÉSZÉRE

KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA HÁZIREND SZÜLŐK RÉSZÉRE 1 Kaposvári Petőfi Sándor Központi Óvoda 7400 Kaposvár, Petőfi u.20. Tel és fax: 06-82/512-759 email cím: petofi.ovoda@cbn. hu OM: 033759 KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA HÁZIREND SZÜLŐK RÉSZÉRE

Részletesebben

Változások követése az óvodák működését érintő szabályozásban Frissített jogszabályi kisokos óvodáknak ( )

Változások követése az óvodák működését érintő szabályozásban Frissített jogszabályi kisokos óvodáknak ( ) Rozmis Attiláné Változások követése az óvodák működését érintő szabályozásban Frissített jogszabályi kisokos óvodáknak (2015.09.01.) Az elmúlt és az idei évben több ponton is megváltozott a köznevelést

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA HÁZIREND SZÜLŐK RÉSZÉRE

KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA HÁZIREND SZÜLŐK RÉSZÉRE 1 Kaposvári Petőfi Sándor Központi Óvoda 7400 Kaposvár, Petőfi u.20. Tel és fax: 06-82/512-759 email cím: petofi.ovoda@cbn. hu OM: 033759 KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA HÁZIREND SZÜLŐK RÉSZÉRE

Részletesebben

Köszönettel: H Á Z I R E N D Győr, 2013. 04.10.

Köszönettel: H Á Z I R E N D Győr, 2013. 04.10. Kedves Szülők! Kérem, hogy az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen olvassák végig, és a gyermekek érdekében törekedjenek a benne foglaltak betartására. Köszönettel: H Á Z I R E N D Győr, 2013.

Részletesebben

Magonc Óvoda 1071 Budapest, Városligeti fasor 39-41. Házirendje 2015.

Magonc Óvoda 1071 Budapest, Városligeti fasor 39-41. Házirendje 2015. Magonc Óvoda Házirendje 2015. Az intézmény OM azonosítója: Készítette: 200535 Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma:../2015. ( ) az intézményvezető aláírása Ph Legitimációs eljárás Szülői Közösség nevében

Részletesebben

SZMSZ 2.sz. melléklet

SZMSZ 2.sz. melléklet SZMSZ 2.sz. melléklet OROSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA A házirendet meghatározó legfontosabb jogszabályok: o 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről o 20/2012. (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

OM: BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A

OM: BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A 2018/2019. Közzétételi lista A dokumentum jellege: nyilvános Megtekinthető: https://aprotalpak.net ; iroda Apró Talpak Óvoda OM: 203326 1048 BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete

Részletesebben