NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 78/2007.(IV. 23.) számú. h a t á r o z a t a
|
|
- Alíz Tóthné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 78/2007.(IV. 23.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város évi környezetvédelmi cselekvési tervében szereplő feladatok teljesítéséről és a évre vonatkozó terv jóváhagyásáról A Közgyűlés 1. Nyíregyháza Környezetvédelmi Programjához készített évi cselekvési tervének beszámolóját elfogadja és a évre vonatkozó tervet jóváhagyja. 2. Utasítja a Környezetvédelemért felelős Tanácsnokot, lássa el a feladatok végrehajtásának felügyeletét. 3. Utasítja a Környezetvédelmi Tanácsnokot gondoskodjon a évi beszámoló és a évi cselekvési terv elkészítéséről. Felelős: Felbermann Endre környezetvédelmi tanácsnok k. m. f. Csabai Lászlóné polgármester Dr. Szemán Sándor jegyző A határozatot kapják: 1./ a Közgyűlés tagjai 2./ a Jegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői 3./ Környezetvédelmi Tanácsnok 4./ Városüzemeltetési Kht. ügyvezetője 5./ Nyírségvíz Zrt. Vezérigazgatója 6./ Nyírtávhő Kft. ügyvezetője 7./ Közterület Felügyelet vezetője
2 Melléklet a 78/2007. (IV.23.) számú határozathoz Beszámoló a környezetvédelmi cselekvési terv évi feladatairól 1. Beszámoló a évi Környezetvédelmi Alap felhasználásáról ( eft) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 83/2006. (IV. 26.) sz. KGY határozatával jóváhagyta a évre tervezett eft keretösszegű környezetvédelmi alap felhasználását, mely az alábbi feladatokat finanszírozta: - Gyerekeknek szóló pályázat környezetvédelem témakörében (500 eft) hivatkozás a táblázat 45. pontjára - Környezeti nevelés támogatása pályázat (3.000 eft) hivatkozás a táblázat 8. pontjára - Lakossági veszélyes hulladék gyűjtés (2.000 eft) hivatkozás a táblázat 42. pontjára - Illegális hulladék felszámolása (1.800 eft) hivatkozás a táblázat 32. pontjára - Rendezvények PR, jeles napok (800 eft) hivatkozás a táblázat 9. pontjára - Környezetvédelmi adatbázis, éves környezet állapot értékelés (1.500 eft) hivatkozás a táblázat 34. pontjára - Igrice mocsár fenntartása, kezelése (700 eft) hivatkozás a táblázat 14. pontjára évi pályázati támogatás áthúzódó kifizetése (739 eft) - Szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő akciók (1.000 eft) Karácsonyfagyűjtő akciók megszervezése (100 eft) hivatkozás a táblázat 39. pontjára Általános iskolásoknak meghirdetett italoskarton doboz gyűjtő akció (300 eft) hivatkozás a táblázat 41. pontjára Általános iskolák számára 1 hetes vetélkedő sorozat szervezése szelektív hulladékgyűjtés témakörében (300 eft) hivatkozás a táblázat 43. pontjára Környezetvédelmi Világnap alkalmából 1 napos szelektív hulladékgyűjtést szorgalmazó akció a hulladékudvarban, E-hulladék gyűjtő lakossági akció (300 eft) hivatkozás a táblázat 44. pontjára A évre tervezett környezetvédelmi alapból költségtakarékossági okokból nem kerültek felhasználásra az alábbi tételek: - Interreg pályázat pályázati önerő (4.000 eft). Nem nyert a pályázat. - Hulladékkommandó működési költségének támogatása (700 eft) hivatkozás a táblázat 33. pontjára - Szelektív hulladékgyűjtő sziget környezetének esztétikai kialakítása, ötlet és tervpályázat (1.000 eft) hivatkozás a táblázat 35. pontjára A évi elvégzett feladatok számlái eft értékben pénzügyileg nem kerültek teljesítésre 2006-ban, így kifizetésük áthúzódik a évre.
3 Javaslat a évi Környezetvédelmi Alap ( eft) felhasználására: - Környezetvédelmi Alap pályázati kiírás (3.000 eft) hivatkozás a táblázat 8. pontjára - Kerékpártárolók kihelyezése (2.000 eft) hivatkozás a táblázat 78. pontjára - Illegális hulladék felszámolása (1.500 eft) hivatkozás a táblázat 32. pontjára - Lakossági veszélyes hulladékgyűjtő akció (800 eft) hivatkozás a táblázat 42. pontjára - Általános iskolás gyerekeknek szóló pályázat kiírása környezetvédelem témakörében (300 eft) hivatkozás a táblázat 45. pontjára - Karácsonyfagyűjtő akció megszervezése (100 eft) hivatkozás a táblázat 39. pontjára - Általános iskolásoknak meghirdetett italoskarton és aludoboz gyűjtő akció (200 eft) hivatkozás a táblázat 41. pontjára - Általános iskolások számára vetélkedősorozat szervezése, szelektív hulladékgyűjtés témakörében (200 eft) hivatkozás a táblázat 43. pontjára - Környezetvédelmi Világnap alkalmából 1 napos szelektív hulladékgyűjtést szorgalmazó akció a hulladékudvarban, e-hulladék gyűjtő lakossági akció (200 eft) hivatkozás a táblázat 44. pontjára - Hulladékkommandó működési költségének támogatása (500 eft) hivatkozás a táblázat 33. pontjára - Igrice mocsár fenntartása, kezelése (1.000 eft) hivatkozás a táblázat 14. pontjára - Köztéri virágszobrok készítése (1.500 eft) hivatkozás a táblázat 79. pontjára - Rendezvények, PR, jeles napok (700 eft) hivatkozás a táblázat 9. pontjára évi pénzügyileg teljesítetlen számlák kifizetése (5.500 eft) 2. Nyíregyháza város közigazgatási határán belül fekvő természetileg értékes területek védetté nyilvánítása A helyi védelem alá helyezést kezdeményező E-misszió Környezet- és Természetvédelmi Egyesület az elmúlt időszakban egyéb, jelentős összegeket hozó pályázatokkal volt elfoglalva, ezért a védetté nyilvánítási eljárást felfüggesztette. A pályázatuk lezárult, terveik szerint (hatóságokkal való további egyeztetések és lakossági fórumok után) ez év őszére a védettségeket a Közgyűlés kimondhatja. Védelemre javasolt területek az alábbiak: - Sóstói-erdő 369,2 ha - Kis-Teleki-rét 134,2 ha - Nyírjes szik 104,7 ha - Igrice mocsár bővítése 16,4 ha - Oláh-réti gyepek 117,5 ha 3. Panel pályázatok beadása, lebonyolítása a lakóépületek energiatakarékos felújítása A 2006-os évben is folytatódott az iparosított technológiájú épületek pályázatainak megvalósítása. 21 épület műszaki átadására került sor. A időszakban felújított 3514 lakásból 909 lakás felújítása 2006-ban készült el. A támogatott beruházások tervezett értéken számolva eft-ot tesznek ki. Az igénybe vett állami támogatás eft (33,3%) amelyhez eft önkormányzati támogatás (25,8%) párosult. Az önkormányzati támogatás finanszírozásához eddig eft Panel Plussz Hitel -t vettünk igénybe.
4 2007-re 29 folyamatban lévő felújítás húzódik át. Ezek mellé további 21 épület felújításának indítását tervezzük. A 2111 lakás befejezése tervezett értéken számolva eft értékű beruházást jelent. 4. NYÍTÁS program A program keretében a szekunder oldali fűtési rendszer részleges rekonstrukciójához nyújtunk segítséget, lehetőséget teremtve, ezáltal az energiatakarékosságra és a hőfelhasználással arányos fűtési költség fizetésére. A távfűtéssel ellátott lakásból 2006-ban 355 csatlakozott programunkhoz, így már több mint lakásban valósulhat meg az energia- és költségtakarékos fűtés. A 2006-ra tervezett, illetve a megvalósult NYÍTÁS programunkban részt vevő lakások, lépcsőházak, épületek és radiátorok darabszámát az alábbi táblázat tartalmazza. S Épület címe Épület Lépcsőház Lakás Radiátor db db db db 1 Arany J. u Epreskert u Korányi F. u. 32/a 1 1(3) Korányi F. u (3) Kossuth u Körte u (6) Május 1. tér Nyár 5-7., Nyírfa 5., Dózsa Stadion u Színészház Összesen: Megjegyzés 5. Távfűtési alapvezeték rekonstrukciója A távfűtési gerinchálózatunk hőveszteségének csökkentése érdekében a Mező utcai NA 400 méretű távvezetékünkön hajtottunk végre 150 fm nyomvonalhosszon vezetékcserét, több mint 41 M Ft-os beruházás keretében. Az új, korszerű előszigetelt csővezetékrendszer alkalmazásával jelentős megtakarítást tudunk elérni ezen a korábban problémás szakaszon. Éves rendszerességgel tervezzük egyes szakaszok felújítását, de sokszor a tervtől eltérve a nem várt hibák helyszínein kell vezetékcserét végrehajtanunk. Figyelemmel kísérve a gerinc műszaki állapotát az elmúlt évben is több helyen oldottuk meg a régi acélcsövek új, korszerű műanyag vezetékkel történő helyettesítését. 6. Integrált minőség- és környezetirányítási rendszer működtetése Társaságunk 2001-ben sikeresen bevezette, és azóta is eredményesen működteti az ISO 9001-es minőségirányítási rendszert, amit 2004-ben kibővítettünk az ISO es környezetirányítási rendszerrel, s azóta a két rendszert egymással integrálva működtetjük és tartjuk fenn ban mindkét rendszerünkkel sikeres auditon vettünk részt. A minőségirányítási rendszerek működtetésével célunk a minél tökéletesebb és precízebb munkavégzés fenntartása partnereink és önmagunk elégedettségére.
5 7. Önkormányzati intézmények energetikai auditja és hatékonyság javító beruházás Társaságunk kiemelkedő feladatként kezeli, és önálló üzletágként működteti a évtől tulajdonunkba került gázüzemű kazánházi technológiákkal ellátott önkormányzati intézményeket. Különös figyelmet fordítunk üzemeltetésük során a meglévő, illetve a szükségszerű rekonstrukciók során beépített berendezésekkel az energia megtakarításra. Tevékenységünk során közel száz intézmény fűtési rendszerét vizsgáltuk meg és mértük fel energetikai sajátosságait az alkalmazott technológia figyelembevételével, fényt derítve az esetleges hiányosságokra, a hatékony, mégis energiatakarékos fűtés megvalósításának lehetőségeire ban több intézmény kazánházában végeztünk részleges vagy teljes felújítást, melynek költsége meghaladta a 15 M forintot. 8. Környezeti nevelés támogatása című pályázat kiírása Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 83/2006. (IV. 26.) sz. határozatával jóváhagyott környezetvédelmi cselekvési terve eft-os keretet jelölt meg pályázati célra, a kereten felüli összeget a évi pályázati támogatások késedelmes pénzügyi teljesítése miatt volt szükséges az előirányzathoz hozzáadni és megnövelni az eredeti összeget. A évi környezetvédelmi alapból kiírt pályázat keretében óvodai intézményeket támogattunk a szelektív hulladékgyűjtés technikai feltételeinek kialakításával, intézményenként közel 200 eft-al. 27 óvoda vett részt a pályázatban, ebből 15 intézmény kap pályázati támogatást összesen eft értékben. A nyertes pályázatok kiválasztásánál figyelembe vettük az óvodák elképzeléseit a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésére, a gyerekek és a szülők környezeti nevelésének módszereit, valamint az intézményekben nevelkedő óvodások létszámát. 9. Lakossági tájékoztatás környezetvédelemmel kapcsolatos média megjelentés, PR tevékenység. Környezetvédelemhez kapcsolódó jeles napok szervezése, rendezvényeken való részvétel, szponzorálás A médián keresztül biztosítottuk a folyamatos lakossági tájékoztatást környezetvédelmi témában. Tájékoztattuk a lakosságot az éves környezetvédelmi cselekvési program feladatairól, a környezetvédelmi alap felhasználásáról, intézményi és gyerekpályázati lehetőségekről, a pályázatok eredményeiről, ünnepélyes díjátadásokról. Az év folyamán több alkalommal szerveztünk lakossági szelektív hulladékgyűjtési akciókat, amelyek szintén jelentős sajtónyilvánosságot kaptak. Fontosnak tartjuk, hogy a lakossághoz minden információ eljusson városunk, közvetlen környezetünk állapotával és védelmével kapcsolatosan. A évben az alábbi akciók és jeles napok kerültek megrendezésre: január Karácsonyfagyűjtő akció március 13. általános iskolásoknak meghirdetett környezetvédelmez kapcsolódó témájú ötlet pályázatok díjátadó ünnepsége április 11. Gyűjts, lapíts, utazz italoskarton doboz gyűjtő akció eredményhirdetése április 29. és október 7. veszélyes hulladékgyűjtő akció.
6 2006. május Válogatós Válogatott 3 napos vetélkedő szervezése a szelektív hulladékgyűjtés gyakorlatának elmélyítésére. A vetélkedő eredményhirdetése: június június 6. a Környezetvédelmi világnap alkalmából 1 napos ajándék akció a Hulladékudvarban szeptember 23. Takarítási világnap alkalmából 1 napos kommunális hulladék gyűjtés a város bizonyos közterületi városrészein szeptember 9. Elektronikai hulladékgyűjtő akció október január 31. Mentsük a menthetőt italoskarton doboz gyűjtő akció általános iskolásoknak november 23. oktatónap pedagógusoknak a szelektív hulladékgyűjtés témakörében. 10. Környezetszennyező illegális tevékenységek bejelentésének kivizsgálása, a szükséges hatósági intézkedések megtétele A Hatósági és Építésügyi Iroda az alábbi környezetvédelmi hatósági intézkedésekben járt el 2006-ban: - 2 db kötelezés illegális hulladék elszállítására roncs autók szétbontása miatt összesen Ft értékű hulladékbírság kiszabása két esetben nyílt téri égetéssel kapcsolatos bejelentés 4 esetben történt, 3 esetben kerti hulladékot égetett a tulajdonos. 11. Parlagfűvel kapcsolatos lakossági bejelentések kivizsgálása és hatósági intézkedések Minden eddiginél nagyobb hangsúlyt helyeztünk a parlagfűvel fertőzött területek felszámolására ban 481 ingatlant, illetve ingatlan előtti közterületet ellenőriztünk. 160 esetben tettünk szabálysértési feljelentést. 324 ügyet tettünk át hatáskör hiányában más hatósághoz (Földhivatal, Növényvédelmi Állomás). 12. Környezetvédelmi pályázatok figyelése, elkészítése vagy elkészíttetése Környezetvédelmi témában 2006-os évben az alábbi pályázatok készültek: - Pályázat címe: Szelektív hulladékgyűjtés bevezetése Nyíregyháza város családiházas övezetében Pályázó: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Projekt költség: eft Pályázati támogatás: eft Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Nyertes, megvalósított pályázat. - Pályázat címe: Szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő magyar-ukrán partneri együttműködés Pályázó: Városüzemeltetési Közhasznú Társaság Nyíregyháza, Bokréta u. 22. Projekt költség: eft Kért pályázati támogatás: eft INTERREG Közösségi Kezdeményezés Programok A pályázat forráshiány miatt nem részesült támogatásban.
7 13. Szennyvíz csatornahálózat rekonstrukciója A Hármasdombi gravitációs csatorna sürgős felújításra szorult. A felújítás több ütemben készült, mert a vezetéken újabb és újabb hibák jelentek meg, amelyek miatt a rekonstrukciót folytatni kellett. A beruházás ráfordítása eft Szintén sürgős volt a Wetsik V. utcai csatornahálózat rekonstrukciója, mely több helyen beszakadt, így a felújítást soron kívül meg kellett kezdeni, és több ütemben elvégezni. A beruházás ráfordítása eft Szennyvíz akna rekonstrukciót hajtottunk végre Nyíregyháza, az Arany J. u. és Toldi utcák csomópontjában, valamint a Tábor utcában. A beruházás ráfordítása eft Szennyvíz csatorna gerinc vezeték rekonstrukció készült a Kórház közben. A beruházás ráfordítása 804 eft. 14. Igrice mocsár kezelése, fenntartása A védett Igrice mocsár kezelését, fenntartását a Felső Tisza Alapítvány végzi. Folyamatosan járőröznek a területen, elvégzik a szükséges kaszálásokat, a mocsár szükséges kezelését, a műtárgyak karbantartását és javítását. 15. Bujtos infrastruktúra fejlesztése Az Önkormányzat évközi költségvetési módosításában takarékossági okok miatt a feladatot nullázták, de egyéb támogatásokból fejlesztve lett a terület. Új játszótér létesült a Bujtos városligetben, a régi szabványnak nem megfelelő felszámolása és területének rendbetétele mellett. Az új játszótérhez ivókutak is telepítésre kerültek, továbbá útépítéssel is javítottuk a városliget közlekedési rendszerét. 16. Speciális hulladékgyűjtő- szállító jármű beszerzése DEC-TEHU pályázat Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Speciális szelektív hulladékgyűjtő, szállító jármű beszerzése tárgyban eft vissza nem térítendő támogatást nyert 2005-ben az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól. A 70 %-os pályázati támogatással beszerzett jármű eft-ba került. A beszerzés év végére teljesült, a pénzügyi kifizetése húzódott át a évre. 17. Báthory I. laktanya területén monitoring rendszer telepítése, környezeti kármentesítés A Báthory laktanya területén környezeti kármentesítési munkák elvégzését a Felső- Tisza-vidéki Környezetvédelmi-, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kötelező határozatában két szakaszban jelölte meg: november 30. monitoring rendszer létesítése, november 30. kármentesítés végső határideje. A 24 db talajvíz figyelő kútból álló monitoring rendszer vízjogi engedélyes terveinek elkészítése és a monitoring rendszer kiépítése év elejére elkészült. A monitoring kutak engedélyezése és kivitelezési költsége eft volt. A monitoring jelentéshez szükséges laborvizsgálatokat 2006-ban elvégeztettük és megküldtük a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez. A kármentesítés második szakaszaként megjelölt műszaki beavatkozásra hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást hirdettünk, melynek részvételi felhívása január 22-én jelent meg. Az elfogadott műszaki beavatkozás ismeretében a Felügyelőségtől határidő módosítást kérünk a kármentesítés befejezésére.
8 18. Vay Ádám laktanya környezeti állapotfelmérése és kármentesítése A Vay Ádám laktanya környezeti állapotfelmérésére és kármentesítésére tervezett költséget az évközi költségvetési módosításkor nulláztuk. A Felügyelőség ezidáig nem kötelezte hatósági határozattal a várost a laktanya környezeti állapotfelmérésére, tényfeltárására. 19. Borbányai hulladéklerakó tényfeltárása A Nyíregyháza borbányai volt hulladéklerakó Nyíregyháza délkeleti részén, a Nyíregyháza - Nagykálló közötti sz. közlekedési út mellett helyezkedik el, a Nyíregyháza külterület 01684/1, /2, /3, /4, /6, /8, /9 hrsz-ú ingatlanokon, területe mintegy 22 hektár. A mélyfekvésű, korábban vízállásos területet (Ököritó) 1960-ban kezdték feltölteni hulladéklerakóként. Az évek során becslések szerint kb. 1 millió m3 kommunális és termelési hulladékot szállítottak ide. A lerakott hulladék vastagsága 4-5 m. A hulladéklerakót az 1985-ben történt lezárást megelőzően átlagosan 0,5 m vastag földtakarással látták el. A lerakás műszaki védelem nélkül történt, ezért a felhalmozott óriási mennyiségű hulladék a lerakó jelenlegi állapotában komoly veszélyforrást jelent a térség felszín alatti vízkészleteire. Környezet-egészségügyi szempontból is jelentős veszélyforrás, hiszen Nyíregyháza belterületével közvetlenül határos. Környezetvédelmi okokból szükséges a hulladék depónia állapotának, valamint a területen és környezetében a talaj és a talajvíz szennyezettségének, valamint annak változásának megvizsgálása. A felmérés eredményei alapján lehet meghatározni a szükséges környezetvédelmi intézkedéseket. Az előzőekben ismertetett környezetvédelmi indokok alapján a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (jogelődje a Felső- Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség) a /2004. sz. határozatában kötelezte Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Nyíregyháza külterület 01684/1, /2, /3, /4, /6, /8, /9 hrsz-ú területekre vonatkozó tényfeltárási terv, illetve tényfeltárási záródokumentáció elkészítésére. A Felügyelőség a 102-3/2005. sz. határozatában a tényfeltárási terv benyújtási határidejét június 30-ban, a tényfeltárási záródokumentáció benyújtását június 30-ban állapította meg. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a tényfeltárási tervet elkészíttette, és a Hatóság felé határidőre benyújtotta. A terv készítésének díja 180 eft, a hatósági engedélyezés költsége 112 eft volt. Szakértő céggel szerződést kötöttünk a tényfeltárás elvégzésére és záródokumentáció készítésére. 20. Sz-Sz-B megyei hulladékprogram (Kohéziós Alap) A Sz-Sz-B megyei települési szilárdhulladék-gazdálkodási program szakmai és pénzügyi irányítását a Megyei Fejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Kht. vette át és látja el. A év elején tervezett költséget az évközi tervmódosításban nulláztuk, hiszen a program pénzügyi finanszírozása sem a bevételi, sem a kiadási oldalon nem jelenik meg közvetlenül a város költségvetésében március hó 06. napján Nyíregyházán megalakult a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás, melynek tagjai: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Települési Önkormányzat - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat - 11 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Települési Önkormányzat
9 A program összesen fő hulladékgazdálkodását fogja megoldani március 29-én az I. ütem megvalósítására a Kedvezményezett Támogatási Szerződést kötött a Kohéziós Alap Közreműködő Szervezetével, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal. A program megvalósításához az alábbi tenderek közbeszerzési eljárását kell lefolytatni: - Tervezés-kivitelezés ( EUR ) - Eszközbeszerzés - Független mérnök - PR - Technikai segítségnyújtás - II. ütem tervezése - Rekultiváció tervezése Eddig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Települési Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer I. üteme új létesítményeinek tervezése és kivitelezése vállalkozási szerződés keretében tárgyú meghívásos közbeszerzési eljárás zárult le sikeresen. Ennek győztese a Vegyépszer Zrt.- KE-VÍZ 21 Zrt.- KÖZGÉP Zrt. hármas konzorcium lett, melynek a Vegyépszer Zrt. a konzorciumvezetője. A szerződést március 5-én a Megyeházán írta alá Fülöp István, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás és Tímár Gyula, a Vegyépszer elnök vezérigazgatója, a konzorcium nevében. Jelenleg a munka tervezési fázisban van, a munkaterületek átadására a napokban kerül sor. A Nyíregyházi Térségben megvalósuló létesítmények: - Válogatómű csarnok m 2 Szociális létesítmények: - Szociális épület 250 m 2 Infrastruktúra: - Válogató térburkolat m 2 - Meteorológiai állomás - Külső és belső villamosenergia ellátás kiépítése - Válogató technológia (kapacitás t/év) - Tüzivíz tározó medence Vh=500 m 3 Út: - Bekötőút kialakítása az új keleti elkerülő útról (1 db áteresszel) m 2 ~870 m - Belső út és térburkolat m 2 A beruházás befejezésének várható időpontja december Külterületi városrészeken zsákos szelektív hulladékgyűjtés beindítása (Sóstóhegy, Sóstófürdő, Nyírszőlős, Oros) A kertes házas városrészeken a gyűjtőszigetes szelektív gyűjtés amely megfelelő a tömbházas lakótelepi beépítettség esetén - a nagy ráhordási távolság miatt nem tölti be teljes mértékben a funkcióját szeptember 01.-től a hatékonyabb szelektív hulladékgyűjtés érdekében beindítottuk Sóstóhegyen, Sóstófürdőn és a Bujtos városrézben, január 01.-től Nyírszőlős városrészben (a kertes házakban) a házhoz menő zsákos szelektív hulladékgyűjtési módszert.
10 A zsákok pótlása az érintett városrészeken a évben is folyamatos volt, biztosítva ezzel a keletkezés helyén történő elkülöníttett hulladékgyűjtés további lehetőségét. A gyűjtőzsákok térítésmentesen kerülnek átadásra a lakosoknak és az előre megadott napokon térítésmentesen szállítja el a Városüzemeltetési KHT. Eddig a következő városrészek kerültek bevonásra a zsákos szelektív hulladékgyűjtésbe: Hímes és Felsőpázsit, Oros, Örökösföld családi házas része, Belváros, Kertváros, Malomkert, Korányi kertváros. 22. A roncsautók elszállításával kapcsolatos önkormányzati rendelet jogharmonizálása, a város megtisztítása a roncsautóktól Legfontosabb eredményünknek tartjuk, hogy a város továbbra is mentes a hulladékká vált elhagyott roncsautóktól. A következetes és szigorú fellépésünk, valamint az egyre kiforrottabb jogszabályi háttér, nem utolsó sorban az autóbontó infrastruktúra fejlődése eredményeképpen egyre kevesebb a közterületen lévő, elszállítandó roncs. Míg 2004-ben 243, 2005-ben 329 db. üzemképtelen járművet szállítottunk el, addig 2006-ban mindössze 66 esetben volt erre szükség. 23. I. számú tisztítótelep 1. számú levegőztető medence légbeadagoló rendszer rekonstrukciója májusában elkészült az I. számú szennyvíztisztító telepen az I. számú levegőztető medence levegő beadagoló rendszerének felújítása, az új levegőztető rendszer hozta a tervezett értékeket. A beruházás ráfordítása eft 24. Zsírfogó aknák építése A szennyvíz hálózat terhelésének csökkentésére, a hálózat elzsírosodás elleni védelme érdekében zsírfogó műtárgyat terveztünk az Örökösföldön, és építettünk a Damjanich utcában. A beruházás ráfordítása eft 25. Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és tisztítási program megvalósítása (Kohéziós Alap) A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és tisztítási Megvalósítási Program szerint 2015-re a lakosság 85 %-a számára kell biztosítani a csatornába bekötés lehetőségét, valamint a korszerű szennyvíztisztítást. A Nyírségvíz Zrt. és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának együttműködésében elkészült Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programja, amelynek kivitelezése a Kohéziós Alap támogatásával valósul meg várhatóan 2010-ben. A program keretében kiépülő mintegy 170 km gyűjtőcsatorna közel 8500 ingatlan szennyvízelvezetésére nyújt megoldást. A közel 15 milliárd forint összköltségű fejlesztés tartalmazza a rossz állapotban lévő csatornák rekonstrukcióját, a szennyvízkormányzási feladatokat, a szennyvíziszap elhelyezésének megoldását, valamint a II. számú szennyvíztisztító telep rekonstrukcióját, valamint a központi komposztáló megépítését. A projekthez a vízjogi engedélyes tervek elkészültek és az engedélyező hatósághoz benyújtásra kerültek. Párhuzamosan folyik a tenderek készítése. A pályázati dokumentumok változása miatt ezek átdolgozására kerül sor az elkövetkező hónapokban. Az engedélyes terveket és a pályázati dokumentációt a Budapesti FŐMTERV Zrt. készíti.
11 A programnál 2006-ra előirányzott fejlesztési keretek részben a pénzügyi teljesítés áthúzódása, részben pedig a tulajdonszerzéssel összefüggő problémák miatt alacsonyabb összegben teljesültek. Korábbi pályázatok eredményeként 2003-ban mintegy száz ingatlan szennyvízelvezetése valósult meg Kőlapos területén, Kistelekiszőlő és Borbánya városrészeken pedig 1482 ingatlan kapcsolódott be a szennyvízprogramba. A több mint 700 millió forintos beruházás keretében 18 km szennyvízcsatorna épült meg. Nyíregyháza-Oroson és Nyírszőlősön összesen 28 km vezeték és 9 átemelő épült meg, amely lehetővé tette, hogy a két városrészben 1672 ingatlan csatlakozzon a szennyvízelvezető hálózatra ben a Simai u. és térsége csatornázása állami céltámogatásból, önkormányzati és lakossági forrásból valósult meg, mintegy 300 ingatlan számára biztosítva lehetőséget a rácsatlakozásr.a 26. Simai út és térsége szennyvízcsatornázás A Simai út és térsége szennyvízcsatornázási program pályázati támogatással valósult meg, a projekt keretében 305 db ingatlan szennyvízelvezetési problémája lett megoldva. A kivitelezés 2005-ben befejeződött, évben csak az útburkolat helyreállítására és a projekt pénzügyi kifizetésére került sor. 27. Jósaváros Ungvár stny. Közterületi rekonstrukciója I. ütem A Jósaváros Ungvár stny. felújítására kiírt közbeszerzés első fordulója eredménytelen, a második forduló sikeres lett. A munkaterület átadása megtörtént, a kivitelezés folyik, átadása várhatóan augusztus 20.-ra megtörténik. 28. Biomonitoring rendszer további üzemeltetése, laborvizsgálatok A biomonitoring programon belül növényültetések, a levelekre rakódott szennyeződések laborvizsgálata, illetve a város légszennyezettségi térképeinek elkészítése történt meg. 29. Fásítási akció A fásítási akció során nagyobb mennyiségű fa lett elültetve a Fazekas J. téren, illetve megkezdtük a Sóstói út beteg hársállományának cseréjét. 30. Szelektív hulladékgyűjtő zsák és edényzet beszerzés (pályázati önerő) Nyíregyháza város családi házas lakóövezetében szelektív hulladékgyűjtés bevezetése program keretében Nyíregyháza közigazgatási területén található 20 ezer családi házas ingatlanhoz kerülne házanként 24 db sárga színű, és 24 db kék színű tájékoztató felirattal ellátott műanyag alapanyagú gyűjtőzsák. Ez a mennyiség a gyűjtési rendszerben végzett hulladékfrakciónkénti havi két alkalommal történő begyűjtésénél ingatlanonként egy évre elegendő mennyiség. Ez éves szinten Nyíregyháza közigazgatási területén összesen 960 ezer db erre a gyűjtési módszerre rendszeresített zsákot jelent. A fejlesztés célja, hogy a lakosságnál keletkező papír és műanyag csomagolási hulladékok ne kerüljenek a települési szilárd kommunális hulladék közé, azzal ne szennyeződjenek, az anyagában történő hasznosításuk lehetővé váljon, az elsődleges nyersanyagforrások használatának kiváltása érdekében. A programban az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács eft vissza nem térítendő támogatást ítélt meg év elején. A támogatási szerződést megkötöttük, a közbeszerzési eljárást lefolytattuk. A tárgyalásos egyszerű
12 közbeszerzési eljárás során sikerült a beszerzésre vonatkozó árajánlatot is csökkenteni. A hulladékgyűjtő zsákok szerződés alapján ütemezett leszállítása megtörtént, a zsákok a lakosság körében folyamatosan kiosztásra kerülnek. 31. Interreg pályázat, pályázati önerő Pályázat címe: Szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő magyar-ukrán partneri együttműködés Pályázó: Városüzemeltetési Közhasznú Társaság Nyíregyháza, Bokréta u. 22. Projekt költség: eft Kért pályázati támogatás: eft INTERREG Közösségi kezdeményezés Programok A projekt célja a települési szilárd hulladék keletkezésének megelőzése, valamint a keletkezett mennyiségének szelektív gyűjtéssel és feldolgozással történő lecsökkentése. Természetesen alapul véve ezen a szakterületen elért közösség határain belüli és túli minden eddigi eredményt. Ezek a korábbi eredmények és a projekt során észlelt és rögzített tapasztalatok alapján készített tanulmányok a későbbiek folyamán jó bázist képezhet más térségben, hasonló tevékenységek bevezetésének megalapozására, úgy a magyar, mint az ukrán vagy esetleg más országok viszonylatában. - A projektpartnerek határon átnyúló személyes szakmai ismeretekre, tapasztalatokra tehetnek szert és üzleti kapcsolatokat építhetnek ki a korszerű, környezetbarát hulladékgazdálkodás megvalósítása érdekében. - A projekt eredményeként létrejön egy komplex szakmai együttműködési modell, tanulmányok, hulladékgazdálkodási tervek, amelyet a határmenti települések mint modellt bármikor alkalmazhatnak és adoptálhatnak. - A projekt várhatóan új partnerek bekapcsolódását is generálhatja a projektben jelenleg résztvevő partnereken kívül. - A projekt végére kiépülnek azok a szakmai együttműködések és partnerszervezeti feltételek, amelyek lehetővé teszik az együttműködés folytatását és beszerzésre kerülnek a folytatáshoz szükséges háttérinfrastruktúra elemek. A közös munka során a két település közötti együttműködés tovább erősödik, mivel a projekt lebonyolítása során olyan tapasztalatokra tesznek szert, amelyek elősegítik a közös projektek generálását és megvalósítását. A pályázat forráshiány miatt nem részesült támogatásban. 32. Illegális hulladék felszámolása A Takarítási világnap alkalmából szeptember 23.-án a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, Városüzemeltetési KHT., valamint az E misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a nyíregyházi városlakókkal közösen a Csatorna utcán, valamint a Kállói és Tünde u. mentén illegális hulladéklerakatokat számolt fel, felhívva ezzel is a lakók figyelmét a helytelen hulladékkezelés környezetromboló hatására. A közös takarítás eredményeként 20 m 3 illegális hulladék került összegyűjtésre, majd pedig ártalmatlanításra. Ezen kívül a Simai úti lőtéren is végeztük a szabálytalan lerakatok felszámolását, ahonnan munkagépekkel 1934 t hulladék elszállítása és ártalmatlanítása történt meg.
13 33. Hulladék kommandó működési költségei, támogatás Továbbra is meghatározó a tevékenységünk az E-misszió Egyesület által koordinált hulladék kommandó munkájában. Tevékenységünk pozitív hatása egyre inkább érzékelhető. Különösen eredményes a mezőőrökkel való területi együttműködés. Évközi költségtakarékossági okokból, felsővezetői döntés alapján a tervezett összeg nem került felhasználásra. 34. Környezetvédelmi adatbázis frissítése a honlapon, éves környezet állapot értékelés A város környezeti állapotának, környezetvédelmi fejlesztéseinek bemutatására kiadvány készül, amelyben 2002-től napjainkig fogjuk bemutatni a város környezetvédelmi beruházásait, feladatait. A kiadvány megjelentését a környezetvédelmi világnapra (június 5.) tervezzük. A kiadvány a város honlapján is olvasható lesz. 35. Szelektív hulladékgyűjtő szigetek környezetének esztétikai kialakítása ötlet és tervpályázat Évközi költségtakarékossági okokból, felsővezetői döntés alapján a tervezett összeg nem került felhasználásra. 36. Nyíregyháza oktatási intézményeiben oktatási program bevezetése A évben is folytatódott Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városüzemeltetési KHT. szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő oktatóprogramja, amelynek keretében a Városüzemeltetési KHT. munkatársai 15 általános iskolában 3800 tanulónak tartották meg szemléletformáló előadásaikat. Résztvevő iskolák: Apáczai Cs. J. Ált. Iskola, Kertvárosi Ált. Iskola, Bem J. Ált Iskola, Eötvös J.Gyak Ált. Iskola, Váci Mihály Ált. Iskola, Móra F Ált. Iskola, Hermann O. Ált Iskola, 13. sz. Ált. Iskola, Szőlőskerti Ált. Iskola, Evangélikus Ált. Iskola, Szabó L. Ált. Iskola, Bárczi G. Ált. Iskola, Vécsey K. Ált. Iskola, Bethlen G. Ált. Iskola, Zelk Z. Ált. Iskola. A 2006/2007. tanévtől kibővített, tovább fejlesztett oktatóprogramot hallgathattak meg a diákok, mivel az általános iskolák nagy része már az előző években is csatlakozott a szelektív hulladékgyűjtés ösztönzését célzó programhoz. 37. A kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételének ellenőrzése A kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételét több száz kereskedelmi egységnél és vendéglátóhelyen ellenőriztük. A folyamatos ellenőrzések hatására 2006 végére elértük, hogy a kötelezetteknek csak elenyészően kis része nem rendelkezett szemétszállítási szerződéssel. 38. Szennyvíz bekötő vezeték rekonstrukció A Liget utcában, a Szarvas utcában, a Toldi utca és a Szikes-Szellű utcák térségében 839 eft 39. Karácsonyfagyűjtő akció megszervezése január 6.-a és január 20.-a között Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városüzemeltetési KHT. nyereményakciót hirdetett a hulladékká vált karácsonyfák begyűjtésre Karácsonyfa gyűjtés értékes ajándékokért elnevezéssel. Az akció keretében 969 fenyőfát szállított be 151 lakó a Hulladékudvarba.
14 A gyűjtés két hete alatt minden egyes fáért 1 nyereményszelvényt kaptak a lakosok, amelyek közül az akciót lezáró sorsoláson - január 23.-án 3 db került kihúzásra. Az akció kiemelt célja a fahulladék visszagyűjtése mellett a helyszínt biztosító Korányi F. u. 3. sz. alatt található Hulladékudvar népszerűsítése volt. 40. A szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő Hulladékért virágot akció Az előző évhez hasonlón a Városüzemeltetési KHT. a évben is két alkalommal hirdette meg a Hulladékért virágot akciót, mely során a lakosságtól átvett elkülönítetten gyűjtött papír, műanyag, fém és üveg hulladékért, valamint italoskarton dobozokért komposztot, vagy utalványt adtak a Városüzemeltetési KHT. munkatársai, mely utalványok beválthatóak voltak a Tulipa Kft üzleteiben, az Aquarius élményfürdőben. Tavaszi akció: március 13. március 24.-e között. Az akció 9 átvevőhelyen összesen több mint 100 t papírt 10 t üveget, 2,2 t fémet és 3,8 t műanyagot adott át 1555 lakos. Őszi akció: szeptember 18. szeptember átvevőhelyen összesen 143 t papírt, 8,4 t műanyagot, 17 t üveget, 2,3 t fémet és 240 kg italoskarton dobozt adott át 1801 fő. 41. Általános iskolásoknak meghirdetett italoskarton- doboz gyűjtő akció megszervezése Az előző évek után októberében immár harmadik alkalommal hirdette meg Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, és a Városüzemeltetési KHT., a nyíregyházi általános iskolák számára italos kartondoboz-gyűjtő akcióját. A felhívásra 10 vállalkozó szellemű és a környezettudatos nevelés mellett elkötelezett iskola (Vécsey Károly Általános Iskola, Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Bethlen Gábor Általános Iskola, Benczúr Gyula Általános Iskola, Kertvárosi Általános Iskola, Zelk Zoltán Általános Iskola, Hermann Ottó Általános Iskola, Móra Ferenc Általános Iskola és Tagiskolája a Szőlőskerti Általános Iskola, valamint a Görög Katolikus Általános Iskola) válaszolt, akik az eddigi tapasztalatok alapján lelkesen vetették bele magukat a gyűjtésbe. Az akcióban, amelynek alapvető célja a gyermekek szelektív hulladékgyűjtésre való nevelése és ösztönzése volt, az iskolák január végéig, gyűjthették az italos kartondobozokat. A versenyben az iskolák - a tanulólétszám alapján- két kategóriában mérhették össze szorgalmukat, melynek eredményeként kategóriánként három győztes került jutalmazásra. A 4 hónapig tartó akció során összesen kilogramm italos kartondobozt gyűjtöttek össze a nyíregyházi általános iskolások. A három év sikeres gyűjtőakciója után a szervezők remélik, hogy a diákok megismerték az italos kartondobozok szelektív gyűjtésének fontosságát, és a családjuk körében a jövőben is odafigyelnek majd a csomagoló anyag helyes gyűjtésére. 42. Lakossági veszélyes hulladék gyűjtő akció. Az akció célja a veszélyes hulladékok környezetkárosító hatásának megakadályozása, valamint kommunális hulladékkel való keveredésének megelőzése.
15 A évben két alkalommal adhatták le a városlakók térítésmentesen a háztartásokban keletkező veszélyes hulladékokat Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Városüzemeltetési KHT., valamint az E-misszió Természet és Környezetvédelmi Egyesület közös szervezésében meghirdetett akciója során április 29.-én szombaton, 7 helyszínen 5093 kg veszélyes hulladék gyűlt össze október 7.-én 4990 kg veszélyes hulladékot adtak át a lakók 10 helyszínen. Az összegyűjtött hulladékokat a Városüzemeltetési KHT. munkatársai az Oros Szállási u. 72 sz. alatti Regionális Hulladékkezelő telepre szállították, ahonnan átmeneti tárolás után elszállításra kerültek végleges ártalmatlanítási helyükre. 43. Általános iskolások számára vetélkedősorozat szervezése a szelektív hulladékgyűjtés témakörében, az elkülönítetten történő gyűjtés gyakorlatának elmélyítése. A május én megrendezett Válogatós válogatott elnevezésű játékos verseny célja a szelektív hulladékgyűjtés ismereteinek mélyítése volt. A vetélkedő Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Városüzemeltetési KHT, és az ÖKO Pannon Kht. közös együttműködésének eredményeként jött létre. Nyíregyháza város 13 általános iskolájának 350 tanulója a Móra Ferenc Általános Iskolában mérhette össze tudását 3 napon keresztül. A résztvevő iskolák a következők voltak: Bethlen Gábor Általános Iskola, Gárdonyi Géza Általános Iskola, Petőfi Sándor Általános Iskola, Bem József Általános Iskola, Kertvárosi Általános Iskola, Vécsey Károly Általános Iskola, Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Móra Ferenc Általános Iskola, 13. sz. Általános Iskola, Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola, Göllesz Viktor Speciális Szakiskola és Általános Iskola, Görög Katolikus Általános Iskola, Benczúr Gyula Általános Iskola. A gyerekek a versengés során egyrészt gyakorlati tapasztalatokra, másrészt értékes nyereményekre is szert tehettek. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városüzemeltetési KHT. évfolyamonként díjazta a legjobb csapatokat. Az eredményhirdetésre és a díjak ünnepélyes átadására június 2.-án került sor a Polgármesteri Hivatal Krúdy termében. Minden győztes csapat 33 ezer forint értékű sportszerekből és játékszerekből álló ajándékcsomagot kapott. A vetélkedő eredeti helyszínéül a nyíregyházi Állatpark szolgált, ez a rossz időre való tekintettel módosult a Móra Ferenc Általános Iskola tornatermére. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városüzemeltetési KHT minden résztvevő gyerek részére belépőt biztosított az Állatparkba, függetlenül attól ért-e el helyezést a csapat vagy sem. 44. A környezetvédelmi világnap alkalmából egy napos szelektív hulladékgyűjtést szorgalmazó akció a Hulladékudvarban. E-hulladék gyűjtő lakossági akció A környezetvédelmi világnap alkalmából 1 napos akciót hirdetett meg Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városüzemeltetési KHT június 6.-án. A Korányi F. u. 3. sz. alatt található Hulladékudvar meghosszabbított nyitva tartással fogadta a feleslegessé vált papír-, műanyag-, üveg-, fém hulladékaikat és kiürült italos karton dobozaikat leadni szándékozó lakosokat. Az átadott hasznosítható anyagokért cserébe meglepetés ajándékokkal lettek gazdagabbak a környezettudatos polgárok.
16 2006. szeptember 9.-én Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városüzemeltetési KHT. elektronikai hulladékgyűjtő akciót szervezett a Korányi Frigyes u. 3.sz. alatt található Hulladékudvarban. Aki ezen a napon meglátogatta a Hulladékudvart és elektronikai hulladékot adott le, jelképes jutalomban részesült. 160 lakó vált meg ezen a napon kiszolgált elektromos készülékétől, melyek szakszerű kezelése így biztosított vált. 2 db 30 m 3 -es konténer telt meg 350 db készülékekkel. 45. Általános iskolás gyerekeknek szóló pályázat kiírása környezetvédelmi témakörben Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városüzemeltetési KHT pályázati felhívásokat hirdetett meg a környezetvédelem témájában február elején általános iskolás gyerekeknek. Összesen 20 iskolából érkezett 597 db pályamunka, amelyet 612 fő készített. A pályázatok korcsoportonként kerültek díjazásra mindkét feladat esetén. A tanulók mellett az iskola is különdíjat kap, amelynek tanulói a pályázati kategóriától függetlenül a legtöbb pályamunkát nyújtották be. A díjak átadására május 3.-án kerül sor. 46. Tájékoztató kiadvány készítése (Hulladékszállítási naptár) A körzetenként összeállított hulladékszállítási naptár elkészítésével igyekszünk segíteni a lakókat abban, hogy mely hulladékot mikor helyezzék ki elszállításra, azokon a családi házas beépítésű városrészeken, ahol már bevezetésre került a biohulladékok, illetve a zsákos papír és műanyag hulladékok járatrendszerinti begyűjtése. Hulladékszállítási naptár a következő városrészekre készült a évben: Sóstófürdő, Sóstóhegy, Nyírszőlős, Bujtos, Kertváros. A naptárakból összesen 7050 db készült. A naptár készítését az Öko-Pannon Kht. támogatta. 47. Közterületek, utak portalanítása, locsolása A nyári forróság miatt rendszeres volt az utak, közterületek locsolása.
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete
Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről és a közszolgáltatás
Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében
Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Óbudai Zöld Szabadegyetem Szabó Magdolna 2011. december 1. főtanácsadó Törvényi háttér Európa Tanácsi alapelvek, Környezeti akcióprogramok 1990. évi LXV. trv.
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 83/2006.(IV. 26.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 83/2006.(IV. 26.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2005. évi környezetvédelmi cselekvési tervében szereplő feladatok teljesítéséről és
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről
Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP-1.1.1/B TSZH rendszerek továbbfejlesztése KEOP-2.3.0
KEOP-1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP-1.1.1/B TSZH rendszerek továbbfejlesztése KEOP-2.3.0 Rekultivációs programok Huba Bence igazgató Szombathely, 2010. 05. 11.
Szemléletformálás a környezetvédelemben, zöld projektek
Szemléletformálás a környezetvédelemben, zöld projektek 2018. április 4. Lits László Ügyvezető igazgató Környezetvédelem Hulladékgazdálkodás - Versenyképesség KÖRNYEZETVÉDELEM SZEMLÉLETFORMÁLÁS HULLADÉK-
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 114/2008. IV. 28.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 114/2008. IV. 28.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2007. évi környezetvédelmikörnyezetgazdálkodási tervében szereplő feladatok teljesítéséről
ELŐTERJESZTÉS. - a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz -
NYíREGYHÁZA MEGYEI JGÚ VÁRS PLGÁRMESTERI HIVATALA VÁRSFEJLESZTÉSI ÉS VÁRSÜZEMELTETÉSI SZTÁLY 4400 NYíREGYHÁZA, KSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFN: +36 42 524-550; FAX: +36 42 310-647 E-MAIL: VARSFEJLESZTES@NYIREGYHAZA.HU
Projekt információk. Előszállás Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása KEOP-7.1.0/11-2011-0001
A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. Projekt információk Előszállás Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása KEOP-7.1.0/11-2011-0001
Tárgy: tájékoztató a Társulás 2012. évi tevékenységéről
Ikt.sz.: K13/00031/2013. Ea.: dr. Ortutay Miklós Tárgy: tájékoztató a Társulás 2012. évi tevékenységéről Kiszombor Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Tisztelt Képviselő-testület! I. Makó
Az R 4. -a az alábbi 12-14. pontokkal egészül ki:
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2005.(XII.19.) Kt. sz. rendelete Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 35/2004.(XII.3.)
KESZTHELY VÁROS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSA évekre. Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Kft Végh Szilárd ügyvezető igazgató
KESZTHELY VÁROS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSA 2009-2016 évekre Készítette: Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Kft Végh Szilárd ügyvezető igazgató Keszthely jellemzői hulladékgazdálkodás szempontjából Város
HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV
ENYING VÁROS HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSRÓL SZÓLÓ 2000. ÉVI 43. TÖRVÉNY 37. - A ÉRTELMÉBEN 2007. ÉVBEN ELKÉSZÍTETT BESZÁMOLÓ Előzmények, általános bevezető A hulladékgazdálkodásról
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 321/2015. (XII. 17.) számú. határozata
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 321/2015. (XII. 17.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról szóló 55/2015. (III. 26.) számú
A LAKOSSÁGI SZELEKTÍV HULLADÉKGYŐJTÉS LEHETİSÉGEI NYÍREGYHÁZÁN
ZÖLDSZEMLÉLET MINDEN NAPRA AVAGY A TÉRSÉGI HULLADÉK- GAZDÁLKODÁSI KFT. KÖRNYEZETVÉDELMI KOMMUNIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE Hajzerné Hajnal Tünde PR referens A LAKOSSÁGI SZELEKTÍV HULLADÉKGYŐJTÉS LEHETİSÉGEI NYÍREGYHÁZÁN
ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Tiszavasvári Települési Szilárd Hulladéklerakó rekultivációjának utógondozási
Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása
Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása A fejlesztés céljainak meghatározása Az Európai Uniós pályázatot 2011 októberében nyújtottuk be A fővárosi
...R...~.~~:... rh..~ ...~.r... \.1/ REGYHÁZA ,~~ N Y. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83.
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VFEJL/ 173-2 /2014. Ügyintéző:
Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/ )
Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047) KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047 PROJEKT NYITÓRENDEZVÉNY Simontornya Város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása projekt
Kálló Község Önkormányzata Képviselő testületének 6 /2010. (IV.13.) rendelete a Helyi Hulladékgazdálkodási Terv Felülvizsgálatáról
Kálló Község Önkormányzata Képviselő testületének 6 /2010. (IV.13.) rendelete a Helyi Hulladékgazdálkodási Terv Felülvizsgálatáról A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 35.. (3) bekezdésben
Budapest Főváros Önkormányzata és az FKF Zrt. házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása. FKF Zrt.
Budapest Főváros Önkormányzata és az házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása A fejlesztés céljainak meghatározása Az Európai Uniós pályázat 2011 októberében került benyújtásra A
HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN
HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Duna-Vértes Köze Regionális. Hulladékgazdálkodási Társulás ELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés júniusi 28-i ülésére
Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a megyében működő Duna Vértes Köze Regionális
TISZTELT KÖZÖS KÉPVISELŐ!
TISZTE LT KÖZÖ S KÉPV ISELŐ Kérjük,e! Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Pécs város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre (KEHOP-3.2.1-15-2017-00021)
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 60/1999. (III.22.) számú. h a t á r o z a t a. a Közgyûlés évi programjának megállapításáról
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 60/1999. (III.22.) számú h a t á r o z a t a a 1999-2002 évi programjának megállapításáról A 1./ az elõterjesztést megtárgyalta és azt a mellékletet képezõ ütemtervvel
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 41/2014.( ) számú. határozata
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 41/2014.(111.20.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról A Közgyűlés az előterjesztést
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 11/1997.(III.1.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 11/1997.(III.1.) számú r e n d e l e t e Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlésének Környezetvédelmi Alapjáról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlése a környezt
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 169/2007. (VIII. 27.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 169/2007. (VIII. 27.) számú h a t á r o z a t a egyes közoktatási intézmények megszüntető okiratainak jóváhagyásáról A Közgyűlés a 156/2005.(VI.29.) számú közgyűlési
Mecsek-Dráva: Múlt- jelen- JÖVŐ
Mecsek-Dráva: Múlt- jelen- JÖVŐ Érintett terület: 313 önkormányzat (Baranya-Somogy Tolna megyék) Érintett lakosság: 426 022 fő Általános adatok Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program- Települési Szintű
Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása
Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása A fejlesztés
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. október 15-i ülésére. Tárgy: Lakossági zöldhulladék begyűjtésének lehetősége
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Lakossági zöldhulladék begyűjtésének lehetősége Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma:
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
A szerves hulladékok kezelése érdekében tervezett intézkedések
A szerves hulladékok kezelése érdekében tervezett intézkedések A települési szilárdhulladék-fejlesztési stratégiában (20072016) meghatározottak szerint Farmasi Beatrix tanácsos KvVM Környezetgazdasági
(egységes szerkezetben)
1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/1999./V. 26./ Ktr. számú rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatás igénybevételéről (egységes szerkezetben)
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 7/2010.(X.15.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: Helyi Hulladékgazdálkodási terv felülvizsgálatának elfogadása.
A hulladékgazdálkodás pályázati lehetőségei- KEOP
A hulladékgazdálkodás pályázati lehetőségei- KEOP Huba Bence igazgató KvVM Fejlesztési Igazgatóság KEOP Operatív Program szintű forrásallokációja Természetvédelem 3% Energiahatékonyság 3% MEF 4% Fenntartható
Általános rendelkezések 1.
Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 23/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról Módosítva: Kihirdetve:
KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005 május 27. napján tartott rendes ülése jegyzőkönyvéből. HATÁROZAT
könyvéből. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Városfejlesztési Al 1. A Közgyűlés tudomásul veszi a Polgármester tájékoztatóját, hogy az Önkormányzat költségvetésének végrehajtásáról szóló
B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás II. félévi működéséről
B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2013. II. félévi működéséről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Településfejl.
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. év november 26.-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról
Környezet és Energia Operatív Program. Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek továbbfejlesztése. tárgyú pályázat ÖSSZEFOGLALÓ
Környezet és Energia Operatív Program Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek továbbfejlesztése tárgyú pályázat ÖSSZEFOGLALÓ KEOP-1.1.1/B/10-11 2011. május Pályázati kiírás címe Pályázati konstrukció
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében
A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében Feladat általános meghatározása: Hulladék gyűjtés és hulladékkezelő létesítménybe történő szállítása és kapcsolódó feladatok ellátása
/A 10/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg./
Vasasszonyfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.7.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról /A 10/2018.
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év április 26.-i ülésére Tárgy: Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési projekt, kohéziós alap pályázat Előadó:
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület január 25-i rendkívüli ülésére
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere 29/2011. (1.25.) előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2011. január 25-i rendkívüli ülésére Tárgy: I. Javaslat a Duna-Vértes Köze Regionális
Mit kezdjünk a mechanikailag-biológiailag előkezelt hulladékkal? Előadó: Kövecses Péter városgazdálkodási igazgató GYŐR-SZOL Zrt
Mit kezdjünk a mechanikailag-biológiailag előkezelt hulladékkal? Előadó: Kövecses Péter városgazdálkodási igazgató GYŐR-SZOL Zrt Egységes vállalatba beolvadó társaságok INSZOL Győri Vagyongazdálkodó és
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
a települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 12/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról
DECS Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016.(VII.1.) önkormányzati r e n d e l e t e a települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 12/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelet
TELEPÜLÉSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁS
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1061 TELEPÜLÉSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁS 2015
Zöld Suli, avagy. a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban. - a BIOKOM Kft. gyakorlatában
Zöld Suli, avagy a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban és általános iskolákban - a BIOKOM Kft. gyakorlatában Készítette: Rácz Henriett Tünde marketingvezető BIOKOM Pécsi Környezetgazdálkodási
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/2006. (XII.19.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A település szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról
Általános rendelkezések
Tolna Város Önkormányzata Képviselőtestületének 3/1997. (III.25.) Ör. rendelete a települési szippantott szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló közszolgáltatásról Tolna Város
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. szeptember 18. Dr. Pavlek Tünde
16. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
16. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete a települési szilárdhulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 8/2007.(IV.27.) önkormányzati rendelet
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére
17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés gyakoriságának
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év május 24.-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról
A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA
Elfogadta: 198/2008. (III. 26.) Kt. hat. A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA A Nemzeti Környezetvédelmi Program a települési környezet védelmén belül egy kisebb környezet-, és stresszhatást
ESETTANULMÁNYOK. Ssz. Eset Kitöltendő űrlap(ok)
ESETTANULMÁNYOK Javaslatok néhány egyszerűbb, általános esetre a megfelelő létesítményűrlapok kiválasztásához az integrációs feladatokat ellátó munkacsoport szakterületi alcsoport besorolásai alapján:
A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január
A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve Január 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi előzetes beszerzési terve 2.
Európai Uniós támogatással létrejövő hulladékgazdálkodási projektek üzemeltetése, projektzárás - problémák és megoldások-
Európai Uniós támogatással létrejövő hulladékgazdálkodási projektek üzemeltetése, projektzárás - problémák és megoldások- 2009. április 23. (Szombathely) dr. Horváthné Nagy Orsolya osztályvezető Környezetvédelmi
PEST MEGYE III. KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA 3. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÖRNYZETVÉDELMI KÉRDŐÍV GRAFIKUS FELDOLGOZÁSA 2008.
PEST MEGYE III. KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA 3. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÖRNYZETVÉDELMI KÉRDŐÍV GRAFIKUS FELDOLGOZÁSA 2008. OKTÓBER Van-e a településnek hatályos környezetvédelmi programja? van nincs
Természet és környezetvédelem. Hulladékok környezet gyakorolt hatása, hulladékgazdálkodás, -kezelés Szennyvízkezelés
Természet és környezetvédelem Hulladékok környezet gyakorolt hatása, hulladékgazdálkodás, -kezelés Szennyvízkezelés Hulladék-kérdés Globális, regionális, lokális probléma A probléma árnyalása Mennyisége
A közszolgáltató jogai és kötelezettségei 3.
Salköveskút községi Önkormányzat Képviselő-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 1/2014. (I.17.) önkormányzati rendelete
ENERGIAHATÉKONYSÁG JAVÍTÁSA ÉS SZEMLÉLETFORMÁLÁS A DEBRECENI HATVANI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN HU A ENERGIAHATÉKONY ISKOLÁK FEJLESZTÉSE
ENERGIAHATÉKONYSÁG JAVÍTÁSA ÉS SZEMLÉLETFORMÁLÁS A DEBRECENI HATVANI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN HU02-0007-A1-2013 ENERGIAHATÉKONY ISKOLÁK FEJLESZTÉSE Az energiafelhasználás racionalizálása, az energiahatékonyság
d.)a háztartásban kezdődő zöldhulladék és elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtésére és elszállításra
Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 6/2015.(IV.29.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról
2. Fogalmi meghatározások
VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL, A TELEPÜLÉS TISZTASÁG EGYES KÉRDÉSEIRŐL VillányVáros Önkormányzatának
Települési hulladékból tüzelőanyag előállítása a gyakorlatban
Települési hulladékból tüzelőanyag előállítása a gyakorlatban Hulladékból tüzelőanyag előállítás gyakorlata 2016 őszén c. Konferencia 2016. November 30. Előzmények 2000-es évek elején látható volt a megyében
Az innováció folyamata és eredményei. Pécs, 2009.10.13.
Az innováció folyamata és eredményei Pécs, 2009.10.13. 1 A BIOKOM Kft. 1994. december 1: Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat Pécsi Kertészeti és Parképítı Vállalatot Pécsi Közterületfenntartó
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Értelmező rendelkezések
Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 14 /2015. (VI.15.) önkormányzati rendelete A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Tiszasas Község Önkormányzatának
Sátoraljaújhely Város
(A 43/2007/4721/II.28./számú határozat melléklete) Sátoraljaújhely Város és városrészeire (Károlyfalva, Rudabányácska, Széphalom), valamint a külterületi lakott városrészekre vonatkozó Helyi Hulladékgazdálkodási
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-174/2012. Tárgy: Tájékoztató a KEOP-1.1.1/B/10-11 pályázat előkészítéséről.
Az első hazai csomagolási hulladékhasznosítást koordináló szervezet AZ ÖKO-PANNON KHT. Bemutatkozó prezentáció. 2005. április 13.
Az első hazai csomagolási hulladékhasznosítást koordináló szervezet AZ ÖKO-PANNON KHT. Bemutatkozó prezentáció 2005. április 13. A HULLADÉKGAZDÁLKODÁS HAZAI ÉS AZ EURÓPAI UNIÓS SZABÁLYOZÁSI HÁTTÉRE EU
TÁJÉKOZTATÓ a 2008. november 26. napján tartandó Közmeghallgatásra
TÁJÉKOZTATÓ a 2008. november 26. napján tartandó Közmeghallgatásra Edelény Város környezeti állapotáról (talajról, felszíni- és felszín alatti vizekről, levegőtisztaság védelemről, zaj- és rezgésvédelemről)
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás működési területén hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
15/2016. (III.22.) 55/2013. (XII.17.)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 15/2016. (III.22.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 55/2013. (XII.17.) önkormányzati
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. július 4. Dr. Pavlek Tünde jegyző
Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 14/2005.(VI.10) rendelete. az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról
Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 14/2005.(VI.10) rendelete az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete ( továbbiakban: képviselőtestület )
Tárgy : Beszámoló a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás jelenlegi projektjeiről
Tárgy : Beszámoló a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás jelenlegi projektjeiről KEOP-1.1.1/2F-09-11-2011-0005 sz. Sajó-Bódva Völgy és Környéke települési szilárdhulladékgazdálkodási
E L Ő T E R J E S Z T É S
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 158. 8500 PÁPA, Fő utca 12. Tel.: 89/324-585 Fax.: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa
PEST MEGYE III. KÖRNYZETVÉDELMI PROGRAMJA 1. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÖRNYZETVÉDELMI KÉRDŐÍV 2008. OKTÓBER
PEST MEGYE III. KÖRNYZETVÉDELMI PROGRAMJA 1. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÖRNYZETVÉDELMI KÉRDŐÍV 2008. OKTÓBER 1. oldal PEST MEGYE III. KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI KÉRDŐÍV Település
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének november 2-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 2-i ülésére Egyszerű többség Tárgy: Szennyvíz-beruházási projekttel kapcsolatos döntések Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
E l ő t e r j e s z t é s. Készült: Képviselő-testület 2014. július 21- i ülésére. Előadó: Marton Istvánné polgármester
E l ő t e r j e s z t é s Készült: Képviselő-testület 2014. július 21- i ülésére Tárgy: Pályázati felhívás a nem közművel összegyűjtött folyékony hulladék összegyűjtésére, elszállítására és kezelésére
Jobbágyi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2010. (II. 12.) rendelete a Helyi Hulladékgazdálkodási Terv Felülvizsgálatáról
Jobbágyi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2010. (II. 12.) rendelete a Helyi Hulladékgazdálkodási Terv Felülvizsgálatáról A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 35. (3) bekezdésben
A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése
KEOP-7.14.0/15-2015-0004 A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületállomány-kataszterében a pályázat benyújtásakor
Szerződés típusa. Szerződés tárgya
Közzététel a Csenger Város Önkormányzat által az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklet III./4. pontjában nevesített ötmillió forintot
Tájékoztató. 2012. év
Tájékoztató Tájékoztatás - a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B -a alapján - az államháztartás pénzeszközeinek felhasználásáról, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodásról
Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. november 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. november 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 4. napirendi pont: Beszámoló a Programban megfogalmazott
Városfejlesztési alpolgármester
Előterjesztő: Városfejlesztési alpolgármester Ikt.sz.: 43610/2010. Tárgy: 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv Melléklet: 1 db határozati javaslat 2010. évi Környezetvédelmi Intézkedési Terv Készítette:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a polgármesteri tárgyalóban, a Gazdasági Bizottság 2011. április 13-án 8 00 órai kezdettel
I. II. III. IV. A közbeszerzés várható időpontjai. Hirdetmény feladásának ideje. Mennyisége. Teljesítés ideje: Építési beruházások
1 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat a Építési beruházások 1. Belterületi csapadék- és belvízelvezetés problémáinak megoldása Hódmezővásárhely Tarján városrészben és az Ipari Parkban 2 db
Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Jaksa Zsoltné főelőadó Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Tisztelt
I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2..
Szomor Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 13/2002.(XII.12.) számú rendelete. ( egységes szerkezetben ) Szomor Község Képviselő-testülete
Kommunális hulladékszállítás Halásztelken tárgyú, a Közbeszerzési 18894/2012 számon megjelent ajánlati felhívással kapcsolatban
KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS Kommunális hulladékszállítás Halásztelken tárgyú, a Közbeszerzési 18894/2012 számon megjelent ajánlati felhívással kapcsolatban Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy
ALMÁSKERESZTÚR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE. 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete
Almáskeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2016-05-28 -tól Almáskeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(V.27.) önkormányzati