AVASTETŐ ÓVODA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
|
|
- Magda Pintérné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AVASTETŐ ÓVODA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012
2 Különös közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet A nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról jogszabályi kötelezettség alapján az alábbi adatokat tesszük közzé Avastető Óvoda Óvodai felvétel Az óvodai felvétel, illetve átvétel jelentkezéssel történik. Óvodába felvehető az a kisgyermek aki a harmadik életévét betöltötte. Lehetőség van annak a gyermeknek a felvételére, aki a harmadik életévét a felvételértől számított fél éven belül betölti, amennyiben a körzetben élő kisgyermekek óvodai felvételi kérelme így is teljesíthető. A szülő a nevelési év során bármikor kérheti a gyermek óvodai felvételét. 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 20. szerint, a fenntartó az óvodai beiratkozás idejéről, az erről való döntés és a jogorvoslat benyújtásának határidejéről közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a helyben szokásos módon, a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal, a fenntartó által meghatározottak szerint nyilvánosságra hozza. Engedélyezett létszám, csoportok száma, csoportlétszám Óvoda Engedélyezett létszám Engedélyezett csoport szám Csoport megnevezése Csoport létszáma Avastető Óvoda Kék csoport:: 27 fő Zöld csoport: 27 fő Sárga csoport: Lila csoport: Fehér csoport: Piros csoport: Narancs csoport 28 fő 28 fő 27 fő 23 fő 24 fő Leszih úti Tagóvoda Katica csoport: Vuk csoport: 21 fő 25 fő
3 Méhecske csoport: Kisvakond: 21 fő 25 fő Süni csoport: 24 fő Pillangó csoport: 27 fő Mókus csoport: 23 fő Szilvás úti Tagóvoda Micimackó csoport: 25 fő Nyuszi csoport: 24 fő Mókus csoport: 28 fő Róka csoport: 24 fő Maci csoport: 23 fő Őzike csoport 27 fő Avastető Óvoda Leszih úti Tagóvoda Szilvás úti Tagóvoda Óvodapedagógusok Óvodapedagógusok száma végzettsége 14 fő 14 fő főiskolai diploma 5 fő szakvizsgázott pedagógus 2 fő fejlesztő pedagógus 16 fő 16 fő főiskolai diploma 4 fő szakvizsgázott pedagógus 2 fő fejlesztő pedagógus 1 fő gyógytestnevelő 10 fő 10 fő Főiskolai diploma 5 fő szakvizsgázott pedagógus Dajkák Dajkák száma végzettsége 7 5 fő dajkaképző 2 fő érettségi 8 8 fő dajkaképző 3 fő érettségi 5 3 fő dajkaképző 3 fő érettségi
4 Az óvodai nevelési év beosztása Időtartama: Szorgalmi idő: Nyári óvodai élet: Logopédia, fejlesztő foglalkozások: Nyári zárás ideje: július 22 - augusztus 20-ig /Fenntartó engedélye alapján/ Téli zárás: decembe28. /Fenntartó engedélye alapján/ Nevelés nélküli munkanapok Téma meghatározása 1. Köznevelési törvény óvodai nevelést és óvodapedagógusait érintő változásai. Pedagógiai Program és belső szabályzók jogharmonizálása 2. Iskolakötelezettség, iskolaérettség Féléves értékelés Időpont Játék, mint eszköz a gyermek személyiségfejlesztésében 4. Közösségfejlesztés Nevelési év záró és nyitó értekezlet Jelentősebb rendezvények események Cinema Fest Hely: Avasi Gimnázium Színházterme Időpont: Program: Avasi óvodásoknak szervezett családi program Felelős: Balogh Istvánné Takarítási világnap Időpont: Program: Szülők-dolgozók társadalmi munka az óvoda udvaránudvarrendezés, burkolat felújítás. Felelős: Trembeczki Miklósné Időpont: Program: Szülők-dolgozók társadalmi munka az óvoda udvarán Felelős: Négyesiné Zaránd Melitta
5 Sportnap Helye: Szilvás u. Tagóvoda Időpont: Program: Játékos sportnap szülőkkel az óvoda udvarán IPR együttműködési program Felelős: Somos Attiláné Bűvész Időpont: Program: Szórakoztató, játékos program gyerekeknek Felelős: Négyesiné Z. Melitta Hely: Leszih u. Tagóvoda Időpont: Program: Mozdul az Avas óvodások sportversenye Felelős: Kövérné Szilvasán Ágota ÖKO nap Helye: Avastető Óvoda Időpont: Program: Játékos feladatok a Kilátónál Felelős: Nagy és középső csoport: Józsáné Répási Zita Kiscsoportosok az óvoda udvarán :Molnár Sándorné Állatok Világnapja Hely: Leszih úti Tagóvoda Időpont: Program: A csoportok kisállatainak megünneplése, csoportprogramok, látogatások Felelős: Pável Endréné Hely: Leszih úti Tagóvoda Időpont: Program: Kirándulás (6.cs.) Felelős: Hutkai Sándorné Időpont: Program: Kirándulás nagyok és középsősök részére, kicsik játékos tapasztalat szerzése az óvoda udvarán Felelős: Bedécsné B. Anna Időpont: Program: Kirándulás a Vadasparkba Felelős: Trembeczki Miklósné
6 Erdők hete Időpont: Program: Madárgyűrűzés Felelős: Bálint Judit Márton nap Leszih úti Tagóvodája Időpont: Program: Márton napi tűzgyújtás Felelős: Miskolciné Molnár Bernadett Játszóház Időpont: Program: Karácsonyi készülődés szülőkkel együttműködési program Felelős: Bedécsné B. Anna, Kerekes Zsuzsanna Játszóház az iskolában Hely: Munkácsy M.Á.Iskola (Szilvás u. Tagóvoda) Időpont: Program: Nagycsoportos gyermekek részvétele kézműves foglalkozáson Felelős: Kiss Edit Mikulás Időpont: Program: Mikulás fogadja reggel az óvodásokat, meglátogatja a csoportokat Felelős: Szathmáry Béláné Iidőpont: Program: Mikulás napi meseelőadás Felelős: Czinduláné Kriván Katalin Leszih úti Tagóvodája Időpont: Program: Mikulás várás Felelős: Egriné Mátyás Erika Időpont: Program: Mikulás napi ünnepség Felelős: Somos Attiláné Karácsonyi ünnepség Időpont:
7 Program: Felelős: Játszóház a szülőkkel Nemes Józsefné Időpont,: Program: Felnőttek karácsonya Felelős: Bálint Judit Időpont: Program: Nagycsoportosok karácsonyi műsora a bölcsődében Felelős: Czárán Eleonóra Időpont: Program: Karácsonyi ünnepség az óvodában Felelős: Kerekesné F. Katalin Időpont: Program: Óvodások részvétele karácsonyi programon a Munkácsy Á. Iskolában Felelős: Kiss Edit Időpont: Program: Karácsonyest dolgozóknak Felelős: Törökné G. Erika Leszih úti Tagóvodája Időpont,: Program: Karácsonyi munkadélután Felelős: Kupeczné Dániel Ildikó Leszih úti Tagóvodája Időpont,: Program: Karácsony Felelős: Nagy Judit Leszih úti Tagóvodája Időpont,: Program: Felnőttek karácsonya Felelős: Szvoboda Éva Hely: Széchenyi Általános Iskola Időpont,: Program: karácsonyi műsor, táncház, játszóház, Felelős: Molnár Sándorné
8 Esztenás táncház Időpont: Program: Esztenás népzenei gyermekműsor Felelős: Négyesiné Zaránd Melitta Kedvenc mesém rajzpályázat Hely: Munkácsy M. Általános Iskola (részvevők: óvodások) Időpont: Program: Óvodások részére meghirdetett rajzpályázat Felelős: Kiss Edit Farsang Időpont: Program: jelmezes tánc, játékos versengések Felelős: minden csoport óvodapedagógusa Leszih úti Tagóvodája Időpont,: Program: Farsangi mulatság a Csiribiri együttessel Felelős: Bagi Zoltánné Időpont: Program: Farsangi mulatság a szülők részvételével Felelős: Kerekesné F. Katalin Gergely-járás Időpont,: Program: Gergely-járás Felelős: Cseresznyés Lászlóné Március 15-i megemlékezés Hely: Széchenyi Általános Iskola Időpont: Program: Az iskola március 15-i műsorának megtekintése a nagycsoportosokkal Felelős: Cseresznyés Lászlóné Hely: Leszih úti Tagóvoda Időpont: Program: Látogatás nagycsoportosokkal a Kossuth szoborhoz Felelős: Kövérné Szilvasán Ágota Hely: Pattantyús Általános Iskola Időpont: Program: Az iskola március 15-i műsorának megtekintése a nagycsoportosokkal Felelős: Egriné Mátyás Erika
9 Hely: Szilvás u.tagóvoda Időpont: Program: Látogatás nagycsoportosokkal a Petőfi szoborhoz Felelős: Czárán Eleonóra Víz Világnapja Időpont: Program: Játékos program az óvoda udvarán Felelős: Négyesiné Z. Melitta Időpont: Program: Vizes élőhely megtekintése / Tapolca / Felelős: Trembeczki Miklósné Hely: Leszih úti Tagóvoda Időpont: Program: A Víz Világnapja- környezeti nevelési játszóház a tornateremben Felelős: Kupeczné Dániel Ildikó Kuckó Színház Időpont: Program: Óvodások mesedramatizálása együttműködési program Felelős: Törökné Gombos Erika, Somos Attiláné OVI Olimpia Hely: Generali Sportaréna Időpont: Program: Sportrendezvény óvodások részvételével Részvevők: Avastető Óvoda és Tagóvodái Felelős: Miskolciné Molnár Bernadett (Leszih) Húsvét Időpont: Program: Nyuszi buli Felelős: Tóth Tihamér Pálné Időpont: Program: Játék, tojáskeresés az óvoda udvarán Felelős: Oraveczné K. Csilla Föld Napja Hely: Leszih u. Tagóvoda Időpont: Program: Föld napi virágültetés Felelős: Pável Endréné
10 Időpont: Program: Egy gyermek, egy palánta ültetés Felelős: Hornyákné Ignácz Erika Hely: Leszih u. Tagóvoda Időpont: Program: Kirándulás (6.cs.) Felelős: Hutkai Sádorné Hely: Leszih u. Tagóvoda Időpont: Program: Csoportfoglalkozások az Avasi Kilátó környékén Felelős: Pável Endréné Időpont: Program: Kirándulás a Lófő tisztásra felelős: Trembeczki Miklósné Időpont: Program: Csoportok kirándulása különböző helyszínekre Felelős: Négyesiné Zaránd Melitta Óvoda bemutató nyílt hét Hely: Leszih u. Tagóvoda Időpont: Program: Óvoda bemutató nyílt hét Felelős: Miskolciné Molnár Bernadett Időpont: Program: Óvoda bemutató nyílt hét Felelős: Liszekné Kiss Mária Időpont: Program: Nyilt hét leendő óvodásainknak Felelős: Törökné Gombos Erika Madarak és fák napja Időpont,: Program: Madaras nap Felelős: Bálint Judit Időpont: Program: Látogatás az Arborétumba Felelős: Kerekes Zsuzsanna
11 Édesanyák, nagymamák köszöntése Időpont: Program: csoportok műsora az anyukáknak, nagymamáknak Felelős: valamennyi csoport óvónője Hely: Időpont,: Program: Felelős: Avastető Óvoda Leszih úti Tagóvodája i hét Anyák napi ünnepségek csoportonként Valamennyi csoport óvónője Időpont: Program: Anyák napi ünnepségek a csoportokban Felelős: Törökné G. Erika, valamennyi csoport óvónője Családi nap és sportverseny a szülőkkel Időpont,: Program: Főzés, családi sportvetélkedő Felelős: Cseresznyés Lászlóné, Józsáné Répási Zita Kihívás Napja Időpont: Program: Zenés torna az udvaron Felelős: Deli Emese Hely: Leszih úti Tagóvoda Időpont: Program: Szülőkkel közös torna az udvaron Felelős: Arnóckiné Riz Zsuzsanna Időpont: Program: Futás a sportpályán Felelős: Kiss Edit Környezetvédelmi Világnap Időpont,: Program: Kirándulás kisvonattal Felelős: Nemes Józsefné Leszih úti Tagóvoda Időpont,: Program: Kirándulás az Avasi Kilátóhoz Felelős: Szvoboda Éva
12 Leszih úti Tagóvoda Időpont,: Program: Kirándulás Lillafüredre Felelős: Szvoboda Éva Leszih úti Tagóvoda Időpont,: Program: Kirándulás a Tisza-tóhoz Felelős: Szvoboda Éva Évzárók, nagycsoportosok búcsúztatása Időpont : Program: Évzáró és Ballagási ünnep az udvaron Felelős: Nagycsoportos óvónők Leszih úti Tagóvodája Időpont,: Program: Évzáró és Ballagási ünnepségek csoportonként Felelős: Nagycsoportos óvónők Időpont: Program: Ballagás, évzáró Felelős: Törökné G. Erika, csoportos óvónők Gyermeknap Időpont : Program: Vidám gyermeknapi rendezvény Felelős: Tóth Tihamér Pálné Leszih úti Tagóvoda Időpont: Program: Gyermeknapi rendezvény Felelős: Szűcs Doszpoly Gertrud Időpont: Program: Gyermeknapi mulatság Felelős: Kerekesné F. Katalin Miskolc, Balogh Istvánné óvodavezető
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre:
Óvodapedagógusok iskolai végzettsége: Felsőfokú óvónőképző Főiskola
Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde 8124 Káloz, Óvoda u. 2. Tel.: 25-506-405 OM azonosító: 029998 Különös közzétételi lista: Bölcsődei gondozók: 2 fő Bölcsődei kisegítő: 1 fő Óvodapedagógusok száma: 9 fő
Szivárvány Közös Igazgatású Óvoda és Bölcsőde, Egységes Óvoda- Bölcsőde és Óvoda Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A 2016/2017-es NEVELÉSI ÉVRŐL
Szivárvány Közös Igazgatású Óvoda és Bölcsőde, Egységes Óvoda- Bölcsőde és Óvoda Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A 2016/2017-es NEVELÉSI ÉVRŐL A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KISVÁC-KÖZÉPVÁROSI ÓVODA
KISVÁC-KÖZÉPVÁROSI ÓVODA OM 032736 : 2600 Vác, Nyár u.1. /: 27 / 315-419 E-mail: kisvacovi@gmail.com KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KISVÁC-KÖZÉPVÁROSI ÓVODA Intézmény neve: Kisvác-Középvárosi Óvoda Intézmény
Különös Közzétételi Lista 2015/2016 nevelési év
OZORAI MESEVÁR ÓVODA 7086 OZORA, MÁRTÍROK U. 7. OM. : 202311 ovoda@ozora.hu Telefon: 06-74-498-498 Különös Közzétételi Lista 2015/2016 nevelési év A kormány 229/2012. (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:
OM: BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A
2018/2019. Közzétételi lista A dokumentum jellege: nyilvános Megtekinthető: https://aprotalpak.net ; iroda Apró Talpak Óvoda OM: 203326 1048 BUDAPEST, MEGYERI ÚT 205/A A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Jogszabályi háttere: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:
A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.
A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)
Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista
Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat
Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint )
Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint ) 1. Óvodai felvétel Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodai előjegyzésre
ERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája es nevelési évre
ERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája 206-207-es nevelési évre Erzsébetvárosi Nefelejcs Óvoda 078 Budapest, Nefelejcs u. 62. Telefon/fax: 06 35-9307 Honlap: www.nefelejcsovi.hu
4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:
4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014-es nevelési év
OM azonosító: 030872 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014-es nevelési év A Nemzeti Erőforrás Minisztérium 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23. -a (1-2. bek.) alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány-rendelet, I. fejezetének 23. -a alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1) Az intézmény
Különös Közzétételi lista. Óvoda nevelési év
Különös Közzétételi lista Óvoda 2018-2019. nevelési év 1. Az óvodai felvétel rendje Nkt. VIII. (1) Az óvoda két és fél éves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig, illetve a tankötelezettség
Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint
Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Az intézmény neve: D-B-M Mikrotérségi Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: 201948 Az óvoda neve: Eszterlánc óvoda
2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége
Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát
Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.
Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként
Úszó Pingvin Óvoda Közhasznú Nonprofit Kft. székhely: 1025 Budapest, Őzgida u. 23/5.
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017. SZEPTEMBER 04. ÚSZÓ PINGVIN ÓVODA 1138 BUDAPEST, MARGITSZIGET ( NSU ) Fenntartó: Úszó Pingvin Óvoda Közhasznú Nonprofit Kft. székhely: 1025 Budapest, Őzgida u. 23/5. Telefon:
ALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ , Különös közzétételi lista
ALSÓVÁROSI ÓVODA 2600 Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ 317-092, e-mail: forteovi@vipmail.hu Különös közzétételi lista Az intézmény neve, székhelye: Vác Város Önkormányzat Képviselő- testületének Alsóvárosi
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról- alapján név: Szent Imre Katolikus Általános Iskola Tagóvodája székhely: 2100 Gödöllő
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/ 2017
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/ 2017 Óvoda neve: Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Óvoda címe: 7625 Pécs Aradi vértanúk útja 14. OM azonosító: 027264 Óvodai csoportok
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A Kormány 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelete 23 ( ) alapján az alábbi adatok kerülnek közzétételre: 1. Felvétel, beiratkozás Felvétel: Az óvodai felvétel jelentkezési
os NEVELÉSI ÉV
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016-os NEVELÉSI ÉV SZENT MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás
Erzsébetvárosi Dob Óvoda
Köznevelési intézmények közzétételi listája 2016/2017-es nevelési évre 1077 Budapest Dob utca 95. Honlap: www.dobovoda.hu Iktató szám: 46-451/2016-D 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről
A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:
A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló
A Napsugár Óvoda közzétételi listája:
A Napsugár Óvoda közzétételi listája: a) Tájékoztató a felvételi lehetőségről: Az óvodai felvétel, átvétel rendje A gyermekek felvétele, a mindenkor hatályos törvény szerint történik. Az óvodába járás
Különös Közzétételi Lista
Különös Közzétételi Lista 2017/2018 Nevelési év A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében a következő adatokat tesszük közzé:
Nevelési oktatási intézményi közzétételi lista 2017/2018. nevelési év
F a r a g ó U t c a i Ó v o d a OM azonosító: 030871 4029 Debrecen, Faragó u. 20-22 sz. /Fax: 52/316-268; E-mail: farago@ovoda.debrecen.hu; faragoovi@vipmail.hu Honlap: www.faragoovi.hu Nevelési oktatási
Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA
Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. / 2012.
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 20. / 202. Személyi feltételek Pedagógus munkakörben dolgozók beosztása, száma, végzettsége, szakképzettsége A nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben dolgozók száma,
Különös közzétételi lista-óvoda-2018
Különös közzétételi lista-óvoda-2018 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) A nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista 24. (1) A köznevelési
INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA / nevelési évre
Ferencvárosi Epres Óvoda 1098 Budapest, Epreserdő u. 10. Telefon: 280-6705 e-mail: epresovoda@freemail.hu INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017. / 2018. nevelési évre Jogszabályi háttere: A nemzeti köznevelésről
(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető
(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: 034678 KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető Pestszentlőrinci Robogó Óvoda 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 14. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018-OS
KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/ ; 28/ mobil: /
KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/576-530; 28/576-531 mobil: +36 20/824 59 89 e-mail: ovoda.dompol@invitel.hu NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. NEVELÉSI ÉV
Különös közzétételi lista
CSICSERGŐ ÓVODA 1149 Budapest, Fráter György tér 12. sz. : 06 1 7947 828 E-mail: frater.ovoda@chello.hu OM azonosító: 034548 Honlap: www. zugloicsicsergo. hu Óvodavezető: Bognárné Szentjóby Zsuzsanna Különös
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/ 2018
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/ 2018 Óvoda neve: Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Óvoda címe: 7625 Pécs Aradi vértanúk útja 14. OM azonosító: 027264 Óvodai csoportok
SÍPOS UTCAI ÓVODA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. NEVELÉSI ÉV
SÍPOS UTCAI ÓVODA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján
Eseménynaptár 2017/2018 nevelési év
PESTERZSÉBETI NYITNIKÉK ÓVODA 1203 Budapest, Kossuth L. u. 3. Tel: 284-5755 Email: pesterzsebeti.nyitnikekovoda@mail.h1telekom.hu OM:034710 Eseménynaptár 2017/2018 nevelési év Szeptember 04-15. Szülői
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról- alapján név: Szent Imre Katolikus Általános Iskola Tagóvodája székhely: 2100 Gödöllő
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. nevelési év
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. nevelési év A Kormány 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelete 23 ( ) alapján az alábbi adatok kerülnek közzétételre: 1. Felvétel, beiratkozás Felvétel: Az óvodai felvétel jelentkezési
A Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda Közzétételi listája 2015/2016-os Nevelési év
A Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda Közzétételi listája 2015/2016-os Nevelési év Készült, a 229/2012.(VIII.28.) korm.r. és a Nktv 23 (1)-(2) bek. alapján. Intézményünk neve : Kölcsey Utcai és Ligeti Sori
KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015 NEVELÉSI ÉV A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A székhelyi
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 136/2016 A Nemzeti Erőforrás
Közzétételi lista nevelési év
Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Székhely: Fehérgyarmat Szent I. tér 2. Telephelyek: Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Hadház utcai Óvodája Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Tavasz utcai Óvodája OM: 202 319 Tel.:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-16.
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-16. 24. (1) A köznevelési intézmény a tájékoztató rendszerben az október 1-jei állapotnak megfelelően közzéteszi a 23. szerinti adatokat és dokumentumokat. A köznevelési
4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:
4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00
Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) szerint
D-B-M Mikrotérségi Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola, Eszterlánc Óvoda Tagintézménye Dunaföldvár 7020 Dunaföldvár, Jókai u. 5.-7., Tel.: 75/541-559 OM: 201167 Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról
Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.
Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként
Intézményi adatok: OM azonosító
Különös közzétételi lista 2017/2018. A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 229/2012.(VIII.28.) Kormány rendelet 23..-a értelmében a Veszprémi Körzeti az alábbi adatokat
KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV
KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti adatok Az intézmény neve: Erzsébet Ligeti Óvoda OM azonosítója: 201876 Feladatellátás helyei: Székhelye: 9023 Győr,
5600 Békéscsaba, Penza Ltp. 19. INTÉZMÉNYÜNK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A KÖZNEVELÉSI TV. 23 -A ALAPJÁN
INTÉZMÉNYÜNK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A KÖZNEVELÉSI TV. 23 -A ALAPJÁN Intézményünk neve, címe: Székhely: Telephely: Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár utcai Óvoda 5600 Békéscsaba, Penza Ltp. 19 Penza lakótelepi
Zuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat
A Szivárvány Tagóvoda 2018 /19-es nevelési évre összeállított programtervezete
DÁTUM ESEMÉNY CÉLCSOPORT FELELŐS 2018.08.31. Nevelés nélküli munkanap Tanévnyitó értekezlet óvoda dolgozói Logopédus és utazó Nagyné gyógypedagógus szűrő vizsgálatai és Adorján Beáta Pedagógiai asszisztens
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Berentei Tündérkert Óvoda KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018. TANÉVRE Az adatokat a kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma:
Közzétételi lista Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út 9-11. az óvoda OM azonosító száma: 031423 2016/2017. nevelési év Tájékoztató az óvodai felvételről: Az óvoda
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
Dabas-Gyóni Óvoda 2373 Dabas, Benedek Elek u. 2. (06)29/367-234 Fax: (06)29/367-238 Mesevár Óvoda Benedek Elek u. 2. Lurkó Óvoda Óvoda u. 2. Szőlőkert Óvoda Dabas Szőlő, Tinódi u. 1. NEVELÉSI-OKTATÁSI
Különös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év
Különös közzétételi lista 2017/2018. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:
FERENCVÁROSI KEREKERDŐ ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019.NEVELÉSI ÉV (október 01-i adatok alapján)
FERENCVÁROSI KEREKERDŐ ÓVODA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019.NEVELÉSI ÉV (október 01-i adatok alapján) 1.A közoktatási Intézmény adatai A közoktatási intézmény székhelyének megnevezése és címe Ferencvárosi
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 107/2015 A Nemzeti Erőforrás
Mandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista
:Kossuth u. 26. 8229 : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu Közzétételi lista 2014-2015 229/2012 (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról értelmében az
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015
1. Elérhetőségi adatok KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015 Jászberény Város Óvodai Intézménye 5100 Jászberény, Bajcsy Zs. u. 10. Az intézmény hivatalos neve Jászberény Város Óvodai Intézménye Az intézmény székhelye
Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018
2017/2018 OM: 035770 2017. A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: A felvételi lehetőségről
SÍPOS UTCAI ÓVODA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA es NEVELÉSI ÉV
SÍPOS UTCAI ÓVODA 2016-2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A felvételi
Közzétételi lista
Közzétételi lista 2017-18 Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Egységes Óvoda-Bölcsőde Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Templom tér 2 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451
Mélykút Város Önkormányzat Óvodája
Mélykút Város Önkormányzat Óvodája NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018. NEVELÉSI ÉV A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
2016/2017. NEVELÉSI ÉV. fő iskolai végzettségük szakképzettségük fő munkaköre óvodapedagógus 8 főiskola óvodapedagógus 3
Közzétételi lista Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Egységes Óvoda-Bölcsőde Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Templom tér 2 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451 122,
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2017-2018-as nevelési évre A Nemzeti Erőforrás Miniszter
Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök
Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére
KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016 NEVELÉSI ÉV A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A székhelyi
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A 2018-2019. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében az alábbi adatokat
HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember
HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év Szeptember 3. Nevelési év első napja (Minden Óvoda) Nevelési évet nyitó értekezlet (Kossuth Ovi) 4. Munka alkalmassági orvosi vizsgálat (Minden óvoda) 5. Vezetői
Közzétételi lista. 3. A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.
A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézmény alapító és fenntartó szerve : Pécs M.J. V. Önkormányzata
ERZSÉBETVÁROSI BÓBITA ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája es nevelési évre. Erzsébetvárosi Bóbita Óvoda
ERZSÉBETVÁROSI BÓBITA ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája 2016-2017-es nevelési évre. Telefon/fax: 06 1 321-3675 Honlap: www.bobitaovoda.hu E-mail: bobitaovi@mail.datanet.hu 229/2012. (VIII.
Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde
Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde 6931 Apátfalva, Maros utca 43. Tel: 62/ 260-052 Mobil: 20/ 2500 767 OM azonosító: 201361 E-mail: apatovi@freemail.hu KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmény elnevezése:
KÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:
MARGARÉTA REFORMÁTUS ÓVODA DOMBÓVÁR, BEZERÉDJ U. 2/A. Tel/fax: 06 74 466425 web: www.margaretarefovi.hu OM: 200320 KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.)
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Az óvoda megnevezése:
LELLEI ÓVODA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017 nevelési év
LELLEI ÓVODA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017 nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük
1 Szervezeti, személyzeti adatok
Mezıberény Város Óvodai Intézménye Közzétételi lista 2014- nevelési év Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista 2014- nevelési év A Nemzeti Erıforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet
Terézvárosi Önkormányzat Óvodája JÁTÉKVÁR 1062 Budapest VI., Lendvay u. 24. ESEMÉNYNAPTÁR 2011/2012.
1 Terézvárosi Önkormányzat Óvodája JÁTÉKVÁR 1062 Budapest VI., Lendvay u. 24. ESEMÉNYNAPTÁR 2011/2012. Terézvárosi Önkormányzat Óvodája JÁTÉKVÁR 1062 Budapest VI., Lendvay u. 24. 2 ESEMÉNYNAPTÁR 2011/2012.
Mindszentgodisai Óvoda és Egységes Óvoda Bölcsőde 2016/2017 Különös közzétételi lista
Mindszentgodisai Óvoda és Egységes Óvoda Bölcsőde 2016/2017 Különös közzétételi lista mely készült a Nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet 4. alapján 1. Adatok:
Közzétételi lista. 2018/2019- es nevelési év
Közzétételi lista 2018/2019- es nevelési év Sarkad Város Önkormányzat Óvoda Kossuth Utcai Tagóvoda Szalontai Úti Tagóvoda Vasút Utcai Tagóvoda A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti
Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor
Katica Bölcsőde éves programnaptára 2018. Farsangi mulatság Tavaszköszöntő zenés műsor Gyereknap/ Bábszínház Kerti mulatság, ballagás Óvodába menő Fotózás Videózás Húsvéti játszóház Beszoktatás Szülőcsoportos
Gézengúz Óvoda Gyöngyszem tagóvoda. 2016/2017-es tanév tervezett Jeles napok, hagyományok, kulturális programok az óvodában. szeptember 29.
Gézengúz Óvoda Gyöngyszem tagóvoda 2016/2017-es tanév tervezett Jeles napok, hagyományok, kulturális programok az óvodában S.sz. Hónap Program Dátum Helyszín Felelős 1. Szeptember Reszort feladatok kiosztása,
A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben
A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési
Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda
Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23 szerint Az intézmény adatai Az intézmény OM azonosítója: 201659 Az intézmény neve Gólyafészek Óvoda és Egységes
KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre
KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2017-2018. nevelési évre A 229/2012 (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre: Az óvoda megnevezése
Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista
KÖZZÉTÉTELI LISTA Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) alapján: 1.) az intézmény felvételi lehetőségéről
Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján
Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. A felvételi lehetőség A felvételnél a tanulók felvételéről az igazgató dönt. Az elutasító döntés
2014-2015. 09.15.-09.19. 2014.09.17. Muffin sütés. 2014.09.09. Természetbúvár ovi Breki?Maci. 2014.09.10. Séta a Városligetben Pillangó
2014-2015 Napló ellenőrzés: minden hónap utolsó hétfője Nyári szünet: 2015.07.20.-2015.08.14. Téli szünet: 204.12.22.-2015.01.02. Aktuális: igény szerint Nevelői értekezlet: Vezetői team értekezlet: havi
ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015. NEVELÉSI ÉV
SZEPTEMBER 1. 09.01.- Szülői értekezletek megtartása 09.19. 2. 09.24. Ősz a Szigeten c. óvodai Botosné Simon rendezvény Edit Időpont: 09.30 órától 3. 09.26- ig Beválogatás, felmérés a tehetséggondozó műhelyekbe
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2015-2016 nevelési évhez A Nemzeti Erőforrás Miniszter
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
A NEVELÉSI ÉV RENDJE Nevelési év: 2013. szeptember 1. 2014. augusztus 31. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az iskolai szünetek óvodánk nyitva tartását nem befolyásolják. Az új gyermekek befogadása 2013. szeptember
Eseményeink naptára. Ellenőrzést nap. események. 17 órától Tanévnyitó értekezlet Vecsei Brigitta Fenntartó
Év, hó, Időpontja Rendezvény, Team vezetője, nap 8.25-8.28 17 órától Tanévnyitó értekezlet Fenntartó aug.29. 7.00 órától Alkalmazotti kirándulás Szabóné Rozgonyi Krisztina szept. 10. 15.30-19.00 Bográcsozás
2014. október 1. Abaújszántói Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014. október 1. Abaújszántói Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde 3881 Abaújszántó, Jászay tér 10. Óvodapedagógusok száma: 10 fő Óvodapedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége: