Idén először két bor nyeri el a Város Bora címet
|
|
- Erzsébet Jónásné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KECSKEMÉT április 30., XXV/18. Idén először két bor nyeri el a Város Bora címet Április 25-én, pénteken délelőtt a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskeméti Állomásán - Katonatelepen - került sor a évi Kecskemét Város Bora kiválasztására. A borászat és a vendéglátás szaktekintélyeit felsorakoztató zsűriben helyet foglaltak Kecskemét Megyei Jogú Város képviselői is: Szemereyné Pataki Klaudia és Nagypál Sándor alpolgármesterek. A döntnököket először a Katonatelepi Általános Iskola citerazenekara szórakoztatta, majd a köszöntők után került sor a versenyben maradt minták öszszevetésére. Két hete ugyanis a Kecskemét Városi Borversenyen mint előszűrőn közel száz bor versenyzett, így azok is, melyek egyben a Kecskemét Város Bora címért is neveztek: a beküldött 18 mintából végül 16 felelt meg a versenykiírás kritériumainak, és jutott tovább. Ezek összevetése után a zsűri többségi szavazással döntött: a 18 döntnök közül legalább 9 igen döntés kellett a továbbjutáshoz. Így végül csak 5 minta: 3 fehérbor és 2 vörösbor jutott be a döntőbe. A döntőben a szakmai értékelésekkel megalapozott összevetések során olyan szoros verseny alakult ki, hogy a zsűri vitáját végül Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester javaslatára azzal oldották fel, hogy 2014-ben először két bort, egy fehéret és egy vöröset is megválasztottak Kecskemét Város Borának. Így idén két termelő két bora viseli majd a kitüntető címet, és juthat el a város protokoll-ajándékaként távoli országokba is. A két díjnyertes nevét május 9-én, a Városházán megrendezendő ünnepélyes eredményhirdetésen hozzák majd nyilvánosságra. kecskemet.hu, Komlós József JR
2 április 30. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk Kecskemét, Dohány u. 12. Tel.: 06-30/ SZENDVICSPANEL, TRAPÉZLEMEZ, CSEREPESLEMEZ, C ÉS Z PROFIL TRAPÉZLEMEZEK CSEREPESLEMEZ PIR, PUR, EPS ÁSVÁNYGYAPOT Bács-Lemez Kft
3 3 Fiatal Uszonyos Úszók Világtalálkozója Kecskeméten Jövő hétvégén nem csak az Öttusa Világkupa úszó versenyeire kerül sor a Kecskeméti Fürdőben, hanem egy nemzetközi uszonyos úszó versenyre, a Fiatal Uszonyos Úszók Első Világtalálkozójára is. A versenyre kijelölt 16 fős magyar válogatott keretbe 6 kecskeméti versenyző kapott meghívást, a válogatott csapatvezetője Székely Lilla lesz. A május 3-án és 4-én első alkalommal sorra kerülő versenyen 6 ország közel 200 versenyzője vesz részt. A hagyományteremtő jelleggel megrendezésre kerülő verseny célja, hogy a 15 éven aluli uszonyos úszóknak is olyan versenyzési lehetőséget biztosítson, mint a junior és felnőtt korosztályok számára kiírt rangos nemzetközi versenyek. A kecskeméti Világtalálkozó teljesen egyedülállónak mondható amiatt, hogy a legfiatalabb korosztály versenyzőinek még soha nem rendeztek nemzetközi versenyt. A versenyt szervező Bácsvíz-KVSC uszonyos- és búvárúszó szakosztálya a jövőben minden évben szeretné megrendezni a fiatalabbak számára a Világtalálkozót, ami reményeik szerint néhány éven belül az adott korosztály Európa- vagy Világbajnokságának megfelelő színvonalat is képviselhet majd. Az idei Világtalálkozóra a Magyar Búvár Szakszövetség uszonyos szakbizottsága menedzselési szándékkal kijelölt egy 16 fős magyar válogatott keretet, akik közül 6 versenyző kecskeméti. A válogatott csapat vezetésére a kecskeméti szakosztály edzőjét, Székely Lillát kérték fel, aki tavaly versenyzői pályafutása fénypontjaként megnyerte a kolumbiai Világjátékokat, majd ezután visszavonult az aktív versenyzéstől, és a kecskeméti szakosztály edzője lett. A válogatott keretbe két debreceni, egy gyöngyösi, egy makói, egy szegedi és öt kaposvári versenyző kapott meghívást a kecskemétieken kívül. Mindannyian nagyon tehetségesek, bízom benne, hogy a Világtalálkozót jó eredményekkel zárja majd a magyar csapat. Nagy öröm számomra, hogy a válogatottba hat kecskeméti került be: Kádár-Németh Kristóf, Kis Roland, Kocsis Marcell, Kövecs Roland, Blaszák Lilla és Monori Fanni. Az ő felkészülésüket úgy időzítettem, hogy számukra ez lesz az év legfontosabb versenye az országos bajnokság mellett, így mindegyiküknek életük egyik legjobb formáját kell nyújtaniuk. Most nem lesz helye semmilyen kifogásnak, határozott, magabiztos és profi versenyzést várok Tőlük. A Világtalálkozóra kijelölt magyar válogatott mindegyik versenyzője bizonyított már a hazai mezőnyben, most pedig végre nemzetközi szinten is megmérettethetik magukat. Tavaly a junior magyar válogatott versenyzői 10 aranyérmet nyertek a lengyelországi Európa-Bajnokságon, remélem most a fiatalabbak is hasonlóan szép teljesítményt nyújtanak a Világtalálkozón mondta Székely Lilla. A verseny ünnepélyes megnyitója szombaton 9.15-kor lesz. Azt követően a verseny 12 óráig tart. A délutáni programra óra között kerül sor. Vasárnap 9-12 óráig tart a verseny. A sportág iránt érdeklődő szurkolókat sok szeretettel várják a szervezők és a versenyzők!
4 április 30. Ciróka Bábszínház Előadások: Csigaház első színházi élmény 4 éven aluliaknak Május 4. vasárnap 9:30 és 11 óra Nagyterem Hogyan lett? Kipling mesék - Nagyterem Május 5. hétfő 10 óra Május 6. kedd 10 óra Hamupipőke Nagyterem Május 5. hétfő 14 óra Május 6. kedd 14 óra Kecskemét Budai u. 15., / Katona József Könyvtár Gyermekvilág: Információ: 76/ A foglalkozások ingyenesek. Csoportok jelentkezését is várják. Április 26. szombat óra: KI JÁTSZIK ILYET? Óvodások délelőttje. Május 3., szombat óra: KÖNYVTÁRI NYOM-OLVASÁS Kisiskolások délelőttje. Vetélkedő: ZÖLD EURÓPA VÉDELMÉBEN - KÖRNYEZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ A Katona József Könyvtár és a Europe Direct Bács-Kiskun Megyei Európai Információs Pont "Zöld Európa Védelmében" címmel természetismereti és környezetvédelmi vetélkedőt szervez 6-7. osztályos diákoknak. A vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezését várják. Bővebben: Kecskemét Piaristák tere 8., Tel.: 06-76/ , Majális Kecskeméten Az idei évben a Majális új helyszínen, a Benkó Zoltán Szabadidő Központban kerül megrendezésre. A kilátogatók az alábbi programokon vehetnek részt: Helyszín: Benkó Zoltán Szabadidő Központ (Domb felőli oldalon) Programok: 10.00: Tavaszköszöntő felvonulás Indulás a Főtérről. Közreműködők: Hegedűs együttes, Tűzön-vízen át Táncegyesület, Kurázsi Táncműhely : Májusfa-tánc, néptáncbemutató 12.30: T.S.T. Táncstúdió Gyermek kezdő csoportok, szólisták 13.30: WING TSUN KUNG FU Harcművészeti bemutató 14.30: Dupla Kávé koncert : Holló Együttes, gyermekműsor 17.00: T.S.T Táncstúdió Junior kezdő, haladó csoportok és szólisták 17.30: Király Linda koncert 18.30: T.S.T. Táncstúdió Profi gyermek, junior és felnőtt csoportok, szólisták 19.00: Majka & Curtis koncert Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ További információ: Tanfolyam ajánlat: PÖTTÖM PROBLÉMÁK Gyakorlati tanácsok leendő anyukáknak, apukáknak, nagymamáknak, nagypapáknak. Időpont: május 12., 14., óráig A tanfolyamon több éves tapasztalattal rendelkező védőnő és mentő szakápoló készíti fel a leendő anyukákat, apukákat, nagymamákat, nagypapákat a kicsi érkezése körüli teendőkre (fürdetés, szoptatás stb.), illetve mit tegyenek, ha lázas a gyerek, elveszti eszméletét, súlyos sérülést szenved vagy méreganyag kerül a szervezetébe. Ez a tanfolyam abban nyújt segítséget a kismamáknak, kispapáknak vagy már gyakorló kisgyermekes szülőknek, hogy esetleges vészhelyzet kapcsán nagyobb magabiztossággal, higgadtan tudjanak segítséget nyújtani. A tanfolyam időtartama: 3 x 2 óra Díja: Ft (házaspároknak csak egy díjat kell fizetni) Bővebb információ: a tanfolyam szórólapján, a oldalon, valamint Labanczné Krámos Krisztinától kérhető (76/ /158 mellék, krisztina.labanczne@efmk.hu) Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., Tel.: 76/ , A CSODÁLATOS PÓKEM- BER 2. 3D (12) PREMIER 12.30, 15.30, 18.30, ig: is A CSODÁLATOS PÓKEM- BER 2. (12) PREMIER A SZÖRNY MENTŐAK- CIÓ 3D (6) PREMIER 15.00, 1-4-ig: is A SZÖRNY MENTŐAK- CIÓ (6) PREMIER A CSAJOK BOSSZÚJA (16) 12.15, 14.30, 19.00, VESZÉLYZÓNA (16) AZ ELNÉMÚLTAK (16) TRANSZCENDENS (16) 12.30, 17.30, AMERIKA KAPITÁNY: A TÉL KATONÁJA 3D (16) 18.00, RIO 2. 3D (KN-FT) 13.00, 15.45, 1-4-ig: is RIO 2. (KN-FT) 1-4-ig: ISTEN FIA (12 ERŐSZAK) BOGYÓ ÉS BABÓCA 13 ÚJ MESE (KN) 1-4-ig: 10.45
5 5 Katona József Színház Előadások: NAGYSZÍNHÁZ A KÉTFEJŰ FENEVAD május 3. szombat Csortos Gy. b. május 8. csütörtök Nagy L. b. LÜSZISZTRATÉ május 4. vasárnap Jászai M. b. május 6. kedd Páger A. b. május 7. szerda Latabár K. b. május 9. péntek Blaha L. b. május 10. szombat Arany J. b. május 13. kedd Gózon Gy. b. május 14. szerda Törzs J. b. május 16. péntek Németh L. b. Téby Zita a Lüszisztraté előadásban MACVEDEL, A KALÓZKÍSÉRTET május 8. csütörtök Tersánszky J. J. b. május 9. péntek Családi b. május 15. csütörtök Weöres S. b. PÁRATLAN PÁROS 2. május 11. vasárnap bérletszünet MOST MINDENKI EGYÜTT május 15. csütörtök bérletszünet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ JÖVŐRE, VELED, ITT május 3. szombat május 11. vasárnap RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ HOSSZÚ ÚT AZ ÉJSZAKÁBA május 4. vasárnap Koós O. b. május 10. szombat Kecskemét, Katona József tér 5. Tel.: 06-76/ , Otthon Mozi Moziműsor: Május 1-4-ig NAGYTUDÁSÚAK Színes, magyarul beszélő, francia vígjáték, (88 ) R.: Pierre-Francois Martin-Laval Sz.: Christian Clavier, Isabelle Nanty Május 2-3-án MIELŐTT MEGHALTAM Színes, feliratos, amerikai életrajzi dráma, (117 ) R.: Jean-Marc Vallée Sz.: Matthew McGonaughey, Jared Leto, Jennifer Garner Május 5-6-án MŰKINCSVADÁSZOK Színes, magyarul beszélő, amerikai-német kalandfilm, (119 ) R.: George Clooney Sz.: George Clooney, Matt Damon, John Goodman Május 8-án ig A BEAVATOTT Kiemelt helyár. Színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, (139 ) Sz.: Shailene Woodley, Theo James, Kate Winslet, Miles Teller Május 9-10-én A NŐ Színes, feliratos, amerikai romantikus film, (125 ) Sz.: Joaquin Phoenix, Scarlett Johansson, Chris Pratt Május 10-én és RIO 2. 3D Színes, magyarul beszélő, amerikai családi animációs film, (102 ) Május én A GRAND BUDAPEST HOTEL Színes feliratos amerikai-német film (100 ) Sz.: Ralph Fiennes, Bill Murray, Jude Law, Edward Norton Kecskemét, Kossuth tér 4., Tel.: 06-76/ , Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ, május 5., hétfő 19 óra Hallgass a szívedre! ORAVECZ NÓRA előadása, legújabb könyvének bemutatója Belépődíj: 900 Ft Jegyek kaphatók a jegypénztárban munkanapokon óra között (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.), Tel.: 76/ , online jegyfoglalás: Kecskeméti Ifjúsági Otthon Nyári táborok VÁLLALKOZÓI ISMERETEK A KÖZ-TÉRBEN I. Kreatív problémamegoldás, kognitív képességek május 8. csütörtök 15 óra Interaktív előadás Előadó: Magony Andrea II. Stratégiai gondolkodás és tervezés május 12. hétfő 15 óra Interaktív előadás Előadó: Magony Andrea Információ: Ferencz Klaudia, (76) , ferencz.klaudia@gmail.com Május 3-án, szombaton 15 órakor CSERE-BERE KLUB Kinder figurák, szalvéták, kártya naptárak telefonkártyák, matricák, diafilmek és minden, amit szívesen cserélnél, várja új gazdáját. Házigazda a kinder figura gyűjtő Szalontai család Információ: Habuda Ibolya (76) Kecskemét Kossuth tér 4., Tel.: 06-76/
6 április 30. KECSKEMÉTEN az Árpád körúton átlagos állapotú, jó elosztású, 2,5 szobás, első emeleti téglalakás eladó. Iá.: 6,9 MFt. Tel.: 06-20/ KEREKDOMBON 1996-ban épült, alápincézett, tetőtér beépítéses nyaraló eladó. Az udvarban hangulatos terasz, sütögetéshez és bográcsozáshoz. Iá.: 7,9 MFt. Tel.: 06-20/ KECSKEMÉTEN Máriavárosban hangulatos, rendezett udvarban belső portás tipp-topp kis házikó eladó. Iá.: 6,5 MFt. Tel.: 06-20/ KECSKEMÉTEN Máriaváros szélén 56 nm-es, 2. emeleti, 2,5 szobás, téglaépítésű társasházi lakás eladó. Iá.: 9 MFt. Érd.: 06-20/ KECSKEMÉT belvárosában 93 nm-es, nappali +3 szobás, 3. emeleti, házközponti fűtéses, kétszintes, dupla komfortos lakás eladó. Iá.: 16,6 MFt. Érd.: 06-20/ HUNYADIVÁROSBAN magasföldszinti, teljesen felújított, nappali +gyerekszobás és hálófülkés, 66 nm-es téglalakás eladó. Iár.: 12,1 MFt. Érd.: 06-20/ KECSKEMÉT Vacsiköz közkedvelt utcájában eladó földszinti, 2,5 szobás, 60 nm-es, szigetelt társasházi lakás. Iá.: 10,8 MFt. Érd.: 06-20/ KECSKEMÉT belvárosában gázfűtéses, téglaépítésű, 71 nm-es, full extrás, 2. emeleti, liftes lakás, alacsony rezsivel eladó. Iá.: 15,9 MFt. Érd.: 06-20/ KECSKEMÉT belvárosában 57 nm-es, 2,5 szobás, nappalis, téglaépítésű, szigetelt, napfényes lakás alkalmi áron eladó. Iá.: 7,4 MFt. Érd.: 06-20/ MŰKERTVÁROSBAN 60 nm-es, hőszigetelt, műanyag nyílászárós, erkélyes, frissen felújított, 2 szobás, egyedi fűtéses, garázsos lakás eladó. Iá.: 10,5 MFt. Tel.: 06-20/ KECSKEMÉT belvárosában piac közelében 2008-ban felújított, egyedi fűtéses, 2 szobás, 47 nm-es, földszinti, kertkapcsolatos lakás eladó. Iá.: 9,8 MFt. Tel.: 06-20/ KECSKEMÉTEN Belsőnyírben az arborétum közelében 2759 nm telken lévő, 115 nm-es, nappali +4 szobás, 6 éves családi ház eladó. Iá.: 13,7 MFt. Tel.: 06-20/ PETŐFIVÁROSBAN liftes házban nappali +2 szobás, 62 nm-es, klímás, napfényes, kis rezsijű lakás zárt udvarban gépkocsi parkolóval eladó. Iá.: 13,9 MFt. Tel.: 06-20/ KECSKEMÉT Úrihegyben 720 nm-es telken 37 nm-es, téglaépítésű, szigetelt házikó eladó. Buszmegálló 3-4 percre. Irányár: 5,9 MFt. Tel.: 06-20/ INGATLAN KECSKEMÉTEN egyszobás, összkomfortos, külön bejáratú házrész eladó. Irányár: 3,9 MFt / KATONATELEPEN 6 szobás családi ház eladó. Irányár: 25 MFt. Tel.: 06-20/ nm-es garázs a Kiskőrösi úton eladó: 1,1 MFt. Tel.: 06-70/ INGATLAN VÉTEL KERESEK megvételre romos, felújításra szoruló épületeket, házrészt, Kecskemét környéki tanyát 3 MFt-ig / EGÉSZSÉG MEGÉRDEMLI! Jöjjön el, frissüljön fel svéd- vagy reflexzóna masszázzsal! 06-30/ ADÁS-VÉTEL RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat és komplett hagyatékot vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. Ugyanitt tollfelvásárlás! Régi tollat, használt párnát, dunyhát veszek magas áron / FAMILY Bizományi Kisáruház: keresse termékeinket a facebook-on. Kecskemét, Izsáki 56/a. SZEKSZÁRDI dombtetőn termett Alibernet mélyvörös bor eladó / BÉLYEGET (magyar, külföldi, tematikus), képeslapot, egyéb papírrégiséget vásárol magángyűjtő. Pál István. Tel.: 06-20/ RÉGIPÉNZ, képeslap, bélyeggyűjtemény, papír-régiség, antik tárgyak vétele. Kecskemét, Ceglédi út / gportal.hu KÖNYVFELVÁSÁRLÁS nagy tételben, készpénzért, Kecskemét és környékén! Tel: 06-20/ ELADÓ: összecsukható vendégágy, páraelszívó, kuktafazék, 2 relax fotel, 3 ajtós szekrény, mikrosütő, kerékpár. Tel.: 06-70/ BONTOTT békéscsabai sajtolt mázas cserép (kb db) eladó / , irányár: 50 Ft/db KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi, érdekes tárgyakat, teljes gyűjteményt, sokféle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő / KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol / SZÁMÍTÓGÉP 6 hó garanciával, LCD-lapmonitorral. Házhozszállítás! P4-2600: Ft, P5 (2-magos): Fttól, laptop: Ft-tól / VEGYES VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket / TŰZIFA vastag akác 2500 Ft/q, vékony akác 2200 Ft/q házhoz szállítva, hasítva is / JÁRMŰ KÜLFÖLDÖN vásárolt személygépkocsiját, kisteherautóját, kistraktorát és egyéb kismunkagépét rövid határidőn belül 2 t-ig házhoz szállítom! / SZOLGÁLTATÁS ALAPTÓL a tetőig! Lakások felújítása, ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás / REDŐNY javítás, gurtni csere akár még ma! Redőnység - Péter úr! 06-20/ ! REDŐNY akció! Reluxák, szalagfüggönyök, napellenzők, harmonikaajtók, szúnyog hálók, javítások. Ingyenes kiszállás! FŰNYÍRÁS, gyomtalanítás, rotálás, talajmarózás, tárcsázás, szántás, fűrészelés, élezés, fanyesés. Kecskemét 06-20/ SZÁMÍTÓGÉP szerviz. Számítógépek, laptopok, nyomtatók javítása, karbantartása, bővítése, kiszállással helyszínen is. Tel.: 06-30/ KÁRPITOZÁS! Ülő-, fekvő-, antik bútorok, személygépkocsik kárpitozása, tetőkárpitozás / REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ FESTÉST, mázolást, szigetelést vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! 06-30/ , 76/ ÉPÜLETEK bontását törmelék elszállítással, rövid határidővel vállaljuk! Tel: 06-30/ VÉDJE meg ereszalját festést nem igénylő rendszerrel / LAKÁSOK felújítása, átalakítása, építése. Térkövezést, járda és kerítés építését rövid határidővel vállaljuk / EGYEDI bútorok készítese, ajtó-ablak javítás, beépítés, zárcserék, kisebbtől nagyobb munkákig / PALATETŐ, lapostető szigetelések korszerű anyagokkal, garanciával. Tavaszi kedvezmény március 10-től április 30-ig / DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia / , 06-30/ SZIGETELÉS! Vizes salétromos falak bontás nélküli szigetelése garanciával. www. alaszigeteles.hu 06-30/ BURKOLÁST, felújítási munkákat, kandalló építést, fakivágást vállalunk, akár elszállítással / VILLANYSZERELÉST, bojlerek, háztartási gépek javítását vállaljuk! / ZENE lakodalmakra, bálakra, falunapokra, céges-, családi rendezvényekre! www. robizene.net Bakos Róbert 06-20/ ANGOL tanítás hatékonyan! Érettségire, nyelvvizsgára felké szítés, online angol REDŐNY akció! Műanyag-, faredőnyök készítése, javítása, harmónika ajtók, reluxák, műanyag nyílászárók készítése bontás nélkül, gurtni csere, folyamatos akció, akár hétvégén is, hívjon bizalommal. Telefon: / , / NAPILAP kézbesítésére Ballószög területére munkatársat keresek. Érdeklődni: 06-70/ ÁLLAT BÁBOLNAI napos és előnevelt csibe rendelhető! Tel.: 06-20/ TOJÓHIBRID jérce 16 hetes 1600 Ft/db. Tel.: KACSA és tyúk vásár! Vágókacsa (3-3,5 kg) 1299 Ft/db, barna tojótyúk 599 Ft/db áron előjegyezhető! Lajosmizse: 06-70/ ÜDÜLÉS HORVÁTORSZÁGBAN Vir szigeten közvetlen tengerparti házban klimatizált apartmanok kiadók / www. tengerpartivilla.hu
7 7 ÁLLÁST KÍNÁL GYÁRTÓSORI összeszerelő /lemezmegmunkáló/ berendezés karbantartó pozíciókra keresünk munkavállalókat autóipar területére. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet en a jelentkezes10@work-force. hu címen, vagy személyesen az irodánkban, címünk: Work Force Kft., Szalag Irodaház: 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/a (101-es kapucsengő, 1. emelet) TUPPERWARE termékek értékesítésére tanácsadók jelentkezését várjuk. Fő és mellékállásban is! 06-30/ TVPAPRIKA válogatásához keresünk minőségi munkát végző, gyors, számolni jól tudó munkaerőt Méntelekre. Jelentkezés: 06-20/ FORRASZTÓ-gépkezelő munkatársakat keresünk kábelgyártó stabil, nemzetközi partnercégünkhöz. Belépés azonnal. Érdeklődni a 06-20/ telefonszámon lehet. ÁLLATGONDOZÓI munkalehetőségek dániai tehenészetekben, sertéshizlaldákban, angol nyelvtudással. www. andreasagro.com Jelentkezés: cv@andreasagro.com ÉPÍTŐIPARI cég önállóan dolgozni tudó kőművest keres Kecskemét környékéről / IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden szerdán példányban. Lapzárta: hétfõ 12 óra. Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@ebmsz.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Kerekegyháza, Lajosmizse, Orgovány, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám /1997 TISZAKÉCSKEI partnercégünkhöz keresünk CNC forgácsoló, lakatos és hegesztő munkatársakat. Önéletrajzát várjuk a kecskemet@ work-force.hu címre, érdeklődni a 06-20/ os telefonszámon, személyesen: Kecskemét, Szalag Irodaház. MULTI cég CO2-hegesztőket keres (lemez-minősítéssel) budapesti munkahelyre, illetve rajzról olvasni tudó szerkezetlakatosokat. Szállás, utazás biztosított / , office@ industrypower.hu SZÍNVONALAS Siófoki étterem keres szakácsot és pizzaszakácsot azonnali kezdéssel. Szállás megoldható / Fényképes önéletrajz: info@lariva.hu FLOTTABŐVÍTÉS miatt nemzetközi gépkocsivezetőket keresünk gyakorlattal és E kategóriás jogosítvánnyal. Jelentkezni H-P: 8-17 óra között az 53/ telefonszámon, illetve fényképes önéletrajzzal a krisztina.szabo@ronixtrans. hu címen lehet. BEJÁRATOTT Kecskemét belvárosi hajstúdióba fodrászt keresek / KECSKEMÉTI hipermarketbe 1 napos leltáros munkára keresünk diákokat. A munka május 12-én (hétfőn) lesz délelőttös és éjszakai műszakban. Nettó órabér nappal: 530 Ft, éjszaka 678 Ft. Hozhatod barátod, barátnőd, osztálytársad, mert nagyon sok diákot keresünk erre a napra! Jelentkezni már most is lehet ben: biztos@biztoskesz.hu címre. Az üzenetbe írd bele: kecskeméti leltáros munka, illetve neved, korod, telefonszámod, és hogy melyik műszak érdekel. partnere számára targoncavezető, anyagmozgató munkatársat keres több műszakos munkarendbe. Jelentkezés: partnere számára több műszakos munkarendbe betanított jellegű munkakörökbe munkatársakat keres. Jelentkezés: Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/504- partnere számára keres elektrotechnikai technikus végzettséggel munkatársakat. Jelentkezés: Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/504- A Trenkwalder Kft. Kecskemét környéki partnerei számára lakatos-hegesztő munkatársakat keres több műszakos munkarendbe. Jelentkezés: 735, HuJobKecskemet@trenkwalder. com. partnere számára több műszakos munkarendbe operátor munkatársakat keres. Jelentkezés: A Trenkwalder Kft. Kecskemét környéki partnerei számára több műszakos munkarendbe gépkezelő munkatársakat keres. Jelentkezés: 735, HuJobKecskemet@trenkwalder. com. partnere számára PLC programozó munkatársat keres. Jelentkezés: Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/504- partnere számára fémipari munkatársakat keres több műszakos munkarendbe. Jelentkezés: partnere számára elektronikai karbantartó munkatársakat keres egy- és több műszakos munkarendbe. Jelentkezés: partnere számára angol és/vagy német nyelvtudással rendelkező gépészmérnök munkatársakat keres. Jelentkezés:
8 április 30.
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
Részletesebben2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A
RészletesebbenProgram az egészséges ivóvízért Bács-Kiskun megyében
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078 E-mail: hirosautouveg@t-email.hu 2014. február 26., XXV/9. Program
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,
Részletesebben2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk
KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER
RészletesebbenKecskemét sikeres uniós pályázó
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078 E-mail: hirosautouveg@t-email.hu 2014. március 12., XXV/11. Kecskemét
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D
RészletesebbenÁtadták a Holnap városáért Díjakat
KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában
RészletesebbenKECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.
KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. február 12., XXV/7.
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. február 12., XXV/7. 2 2014. február 12. Közérdekű felhívás ebzárlat ismételt meghosszabbításáról A megyei járási főállatorvos a 2014. február 9-ig meghirdetett ebzárlatot ismételten,
RészletesebbenKitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 29., XXV/5. Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak 2014. január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen, a Nemzeti
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ
RészletesebbenA Csík Zenekar jótékonysági koncerten lép fel Kecskeméten
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. máricus 19., XXV/12. A Csík Zenekar jótékonysági koncerten lép fel Kecskeméten A Kossuth-díjas Csík Zenekar és barátai jótékonysági koncerten lépnek fel Kecskeméten április
RészletesebbenSzerelem, háború, színház. Magyar Kupa győztes a Kecskeméti Röplabda Club KECSKEMÉT. 2014. február 19., XXV/8. www.ebmsz.hu
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. február 19., XXV/8. Szerelem, háború, színház Pénteken mutatják be a Nagyszínházban Weöres Sándor A kétfejű fenevad című színművét. Hihetetlenül csodálatos, szépséges és nehéz
RészletesebbenIX. évfolyam, 7. szám április 9.
IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy
Részletesebben2014. augusztus 21., XXV/34. CASCO kárügyintézés a helyszínen.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2014. augusztus 21., XXV/34. Idén is Hírös Vágta Augusztus 23-án szombaton nem mindennapi látványosságban lesz részük a kecskemétieknek és az ide látogatóknak: egész napos program
Részletesebben4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG
RészletesebbenElhelyezték a Kecskemét és Városföld között építendő kerékpárút alapkövét
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. április 9., XXV/15. Elhelyezték a Kecskemét és Városföld között építendő kerékpárút alapkövét A Kecskemét és Városföld között építendő kerékpárút alapkövét Városföldön helyezte
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
RészletesebbenAJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 30., XXVI/40. 2 2015. szeptember 30. Ciróka Bábszínház NAGYTEREM LÚDAS MATYI október 3., szombat 17 óra október 5., hétfő 10 és 14 óra október 6., kedd 10 és 14
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 14., XXVI/42. 2 2015. október 14. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS
RészletesebbenIX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.
IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2014. november 26., XXV/48.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2014. november 26., XXV/48. 2 2014. november 26. Megújul és korszerűsödik a Kulturális Központ A HÍRÖS AGÓRA multifunkcionális közösségi központ létrehozása Kecskeméten című projekt
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 29., XXVI/31.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 29., XXVI/31. 2 2015. július 29. 07.30-08.05 PIXEL 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 20.45 PIXEL (12) PREMIER 10.45, 15.45 MÜNÓ, A HOLDBÉLI MANÓ 3D (12) - PREMIER 12.45,
RészletesebbenTABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK
Részletesebben2 ingatlan@cegpasztor.hu
május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. április 2., XXV/14.
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. április 2., XXV/14. 2 2014. április 2. Kada Elek emlékszobrot avattak Kada Elek legendás kecskeméti polgármester mellszobrát Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának szervezésében
RészletesebbenEgyszerűsödött az okmányigénylés
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 14., XXVII/2. Egyszerűsödött az okmányigénylés 2016. január 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási törvénymódosító csomag, amely segít a gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 11., XXVI/46. 2 2015. november 11. AJTÓ-ABLAK AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
RészletesebbenIX. évfolyam, 15. szám július 30.
IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban
RészletesebbenSiklós-Bóly térségi 25.
Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 2., XXVII/22. 2 2016. június 2. Szép alakot, szép bőrt a strand szezonra! Mivel a gyötrelmes fogyókúrák során nem minden esetben sikerül a zavaró felesleget eltüntetni,
RészletesebbenOrvosokat és. egészségügyi szakdolgozója. köszöntöttek KECSKEMÉT. Tekintse meg a MALL.HU webáruház kuponakcióit a 6, 7, 8, 9, 16 oldalon!
Tekintse meg a MALL.HU webáruház kuponakcióit a 6, 7, 8, 9, 16 oldalon! KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. május 14., XXV/20. Orvosokat és egészségügyi szakdolgozókat köszöntöttek Május 8-án csütörtökön a Katona
RészletesebbenBefejeződött a közvilágítás korszerűsítése Kecskeméten
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. július 30., XXV/31. Befejeződött a közvilágítás korszerűsítése Kecskeméten A kivitelező gyors munkájának köszönhetően határidő előtt megvalósult a Kecskemét közvilágításának
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry
RészletesebbenX. évfolyam, 11. szám június 3.
X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. január 15., XXV/3.
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 15., XXV/3. 2 2014. január 15. A legdivatosabb színek 2014-ben Ahogyan a divat terén, úgy a lakberendezésben is minden évben új árnyalatok hódítanak. A színek persze
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 28., XXVI/44.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 28., XXVI/44. 2 2015. október 28. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
RészletesebbenMegalakult Kecskemét új közgyűlése
KECSKEMÉT www.keszin.hu Megalakult Kecskemét új közgyűlése Október 22-én szerdán tartotta alakuló ülését Kecskemét új közgyűlése. Az eseményen Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét új polgármestere, a 21
RészletesebbenSiklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)
Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892
Részletesebben2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!
2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz
RészletesebbenMohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.
Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
Részletesebben2 ingatlan@cegpasztor.hu
szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 22., XXVI/30.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 22., XXVI/30. 2 2015. július 22. 07.23., 07.29 A HANGYA 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 21.15 A HANGYA (12) PREMIER 10.45, 15.45 ÖNKÍVÜLET (16) - PREMIER 13.30, 16.00,
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 23., XXVI/39.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 23., XXVI/39. 2 2015. szeptember 23. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET INGATLAN DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK MASSZÁZS OPTIKA INFORMATIKA
Részletesebben20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
KECSKEMÉT 2015. április 8., XXVI/15. www.keszin.hu 20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Letettük az alapokat - így summázta az eltelt két évtizedet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi
RészletesebbenVII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása
VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, 2015. május 16. Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed! A verseny megnevezése: VII. MediBall
RészletesebbenMegnövekedett a Hepatitis A-val fertőzött betegek száma
KECSKEMÉT www.keszin.hu Megnövekedett a Hepatitis A-val fertőzött betegek száma 2014. október 21., XXV/43. Az utóbbi időben megyénk egyes településein, így Kecskeméten is megnövekedett a Hepatitis A (vírusos
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 18., XXVI/47.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 18., XXVI/47. 2 2015. november 18. Több mint ezren növesztettek bajuszt a Mercedes-Benz gyárban - Sajtóközlemény Ötezer eurós adomány a prosztatarák szűrésre a Movember
Részletesebben4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:
Részletesebben2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!
2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz
RészletesebbenXX. évfolyam 4. szám február 19.
XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás
RészletesebbenKampánnyal a stroke ellen
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. május 20., XXVI/21. Kampánnyal a stroke ellen Évente legalább 30 ezer embert érint a stroke Magyarországon. Nagy részük, ha túl is éli a szélütést, az agyuk maradandó károsodást
RészletesebbenXX. évfolyam 11. szám május 27.
XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán
RészletesebbenIX. évfolyam, 3. szám február 13.
IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 26., XXVII/21. 2 2016. május 26. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS WEBOLDAL
RészletesebbenÁtadták a Hírös Agórát
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 24., XXVI/26. Átadták a Hírös Agórát Új fejezet kezdődött 2015. június 19-én, péntek este Kecskemét kulturális életében. Megújult az egykori művelődési központ - Kulturális
Részletesebben4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 6., XX/27. 2 2012. július 6. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG
Részletesebben1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom
RészletesebbenInformációs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.
i Siklós térség 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.: 06-20/9603678,
RészletesebbenA pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. május 7., XXV/19.
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. május 7., XXV/19. 2 2014. május 7. Jó termést ígérnek a gyümölcsösök és szőlőültetvények Bács-Kiskun megyében Bár a megye déli részéről helyenként fagykárokról is érkeztek
RészletesebbenXVII. évfolyam 6. szám március 22.
XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000
RészletesebbenPingvinek vándorlása 2.magyarul. beszélő, francia dokumentumfilm, 82 perc, animációs kalandfilm, 90 perc, 2017
A mozi előadásaira az alábbi helyárak érvényesek:helyár: 1200 Ft, Kedvezményes helyár: 1000 Ft. A "kedvezményes helyár" belépőjegyekre a diákok és a nyugdíjasok jogosultak. Kedvezményes: egységesen 1000
RészletesebbenXVII. évfolyam 5. szám március 8.
XVII. évfolyam 5. szám 2013. március 8. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000
RészletesebbenVERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018)
1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) A 2018. év uszonyosúszó gyermek, serdülő,
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 8., XXVI/28.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 8., XXVI/28. 2 2015. július 8. www.keszin.hu 3 Barack: a nyár eszenciája Ha már itt a barackszezon, érdemes néhány szót szólnunk jótékony tulajdonságaikról. Hogy melyek
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 26., XXVI/35.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. augusztus 26., XXVI/35. 2 2015. augusztus 26. Otthon Mozi Katona József Színház Ciróka Bábszínház 08.27-09.02. HITMAN - A 47-ES ÜGYNÖK (16) PREMIER 15.00, 17.15, 19.30, 21.45
RészletesebbenKözépiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 21., XXVII/3. Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja a februárban
RészletesebbenSzemereyné Pataki Klaudia megbízott polgármesterként vezeti Kecskemétet június 24-től
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078 E-mail: hirosautouveg@t-email.hu Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt
Részletesebben2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK
BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a
RészletesebbenMohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23.
Mohács térségi 8. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. 2. oldal I I. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
RészletesebbenVERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)
1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó cápa, serdülő és junior korcsoport Magyar Bajnokainak
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. június 3., XXVI/23.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 3., XXVI/23. 2 2015. június 3. Ciróka Bábszínház MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA - KLASSZIKUSOK ÚJRACSOMAGOLVA 14 éven felülieknek! június 20. szombat 20-24 óra 20 óra: Muszorgszkij-Ravel:
RészletesebbenXIX. évfolyam 21. szám október 16.
XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,
RészletesebbenVárosi Gyermeknap KECSKEMÉT. 2014. május 21., XXV/21. www.ebmsz.hu
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu Városi Gyermeknap 2014. május 21., XXV/21. Május 25-én vasárnap Kecskemét Főterén, a Hírös Forrás szökőkútnál lesz megtartva a városi Gyermeknap. Programok: 10.00: Kovácsovics Fruzsina
RészletesebbenVERSENYKIÍRÁS. IV. Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. Szenior Mikulás Kupa
1. Célja: VERSENYKIÍRÁS IV. 2016 Negyedik alkalommal kerül megrendezésre - 5 korosztályban - a Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. A 2016. évi Uszonyosúszó Rövidpályás Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek
RészletesebbenFejlesztési mérnök, gépgyártás (gyártástámogató mérnök)
Fejlesztési mérnök, gépgyártás (gyártástámogató mérnök) Érvényes: 2012.07.18-2012.09.15 Azonosítók: QE001429-2900653 (1705) PRETTL-HUNGÁRIA KFT. 7100 Szekszárd Korsófölde utca 2. Állásegyeztetés helye:
RészletesebbenLetették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 4., XXVI/45. Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét Október 29-én letették Kecskemét leendő egyetemi városrészének alapkövét. A település életében történelminek
RészletesebbenA labdarúgó-világbajnokság összefoglalója
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu A labdarúgó-világbajnokság összefoglalója Véget ért a XX. labdarúgó-világbajnokság: Németország negyedik aranyérmét szerezte meg, miután a vasárnapi döntőben hosszabbítás után 1-0-ra
RészletesebbenÚj Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. február 25., XXVI/9. Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban Új Volvo autóbuszokat mutattak be a Noszlopy Gáspár parki autóbusz végállomáson. A járművek bemutatóján
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. máricus 5., XXV/10.
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. máricus 5., XXV/10. 2 2014. március 5. Ukrán válság - Beregszász Kecskeméttől kér segítséget Kecskemét az önkormányzati tartalékából egymillió forintos gyorssegélyt juttat
Részletesebben2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság
2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA 1. Célja: A 2010. év uszonyosúszó cápa és junior korosztály Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek megállapítása, a gyermek
RészletesebbenSZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin
Részletesebben4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva
RészletesebbenKECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 14., XXVII/15. 2 2016. április 14. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR ÉTTEREM DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK WEBOLDAL INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
RészletesebbenMagyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása
Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2019. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2019.
RészletesebbenKormányablak nyílt a Deák Ferenc téren
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. május 28., XXV/22. Kormányablak nyílt a Deák Ferenc téren 2014. május 26-án nyílt meg Kecskemét első új típusú Kormányablaka a Deák Ferenc tér 3. szám alatt, ahol az állampolgárok
RészletesebbenHirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.
Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:
RészletesebbenInformációs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.
ár térségi Mohács-Szigetv 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.:
RészletesebbenKÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.
2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.
RészletesebbenIfjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó
Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport
RészletesebbenBóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18.
Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. 2. oldal I I. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
RészletesebbenTizenöt bemutató lesz a következő évadban a kecskeméti Katona József Színházban
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. április 15., XXVI/16. Tizenöt bemutató lesz a következő évadban a kecskeméti Katona József Színházban Az öt nagyszínházi bemutató mellett öt darabot a kamaraszínházban, két
RészletesebbenBemutatták a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal új vezetőjét
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. július 23., XXV/30. Bemutatták a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal új vezetőjét Sajtótájékoztató keretében mutatkozott be Kovács Ernő, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt vezető
Részletesebben