Csillagok Háborúja: Klónok Háborúja A Pokol Kapujában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Csillagok Háborúja: Klónok Háborúja A Pokol Kapujában"

Átírás

1 Csillagok Háborúja: Klónok Háborúja A Pokol Kapujában Semmit sem becsülünk igazán addig, amíg el nem veszítjük A hírhedt kalózvezér, Hondo Ohnaka egyességet köt több alvilági vezetővel, köztük Jabba a hutt-tal, hogy a Myrkr bolygó csempészközpontjából kiűzzék a mandalor behatolókat. Az ördögi Dooku gróf megparancsolja a vérszomjas Grievous tábornoknak és orgyilkosának Asajj Ventressnek, hogy támadják meg, ismét a klónok szülőbolygóját, a Kaminot. Eközben Arrand Whitesun, a Jedi Tanács megbízásából nyomoz a félreeső Myrkr bolygón a titokzatos támadók után Myrkr, Belső Szegély Arrand Whitesun lassan lépdelt a tüskés bozótosban, miközben a bolygó napja kényelmesen a zenitére érkezett. A Myrkr nem esett messze a hydiai kereskedelmi útvonaltól, mégis Arrandnak majd egy szabvány hetébe került, hogy rátaláljon a bolygóra. Szinte vakon szállt le, mert a planéta hihetetlenül magas fémkoncentrációval rendelkezett és teljesen használhatatlanná tette a jedi vadászának szenzorait. Arrand valamint gyenge zavart is érzett az Erőben már az űrben, ahogy az égitestet megközelítette. Ám nem tudta megmondani, hogy mi okozta. Végignézett a myrkri tájon, de a domboldalról, ahol megállt, gyakorlatilag csak fákat látott. Kellene egy magasabb pont, ahonnan többet látok gondolta. A hajóval is körbe repülhette volna, ám ezt nem tartotta jó ötletnek, mert a hajtómű hangjára már így is felfi- 1

2 gyelhettek. Rövid gondolkodás után a számára legegyszerűbb lehetőséget választotta: az Erő segítségével felemelkedik a fák lombkoronái közé. Összpontosítani, majd lassan emelkedni kezdett. Makro-távcsövét magával hozta, bár úgy gondolta, a jelenlévő Erő segítségével kiélesíti majd az érzékszerveit. Így a kilométerekre lévő lényeket nem csak tökéletesen látni, de ha szükséges, akkor hallani is fogja. Már vagy tizenöt méterre lebegett a föld felett, amikor egy közelben lévő faágon észrevette egy alig félméter hosszú, szőrös, óriás gyíkszerű lényt. Ahogy feljebb lebegett, hirtelen úgy érezte, mintha lekapcsolták volna. Nem érezte az Erő lassú áramlását, sem a körülötte lévő erdőt, egyáltalán semmit! Mivel elveszítette a kapcsolatát az Erővel, nem volt képes magát a levegőben tartani és zuhanni kezdett. Már csak öt méternyire lehetett a talajtól, amikor visszatért az Erő. Ekkor a jedi képességeivel lassítani kezdte magát, de a földet érés így is elég fájdalmasra sikerült. Szerencsére komolyabb baja nem lett, miután ellenőrizte magát, felnézett a fára, ahol a gyíkot látta. Már nem, egy hanem vagy egy tucat állat mozgott nagyon lassan. Úgy tűnt, mintha lekapcsolták volna az Erőt. Arrand nem volt teljesen biztos benne, de úgy tippelte, az állatoknak köze lehet az Erő hiányához. Mi a fene történhetett? bukott ki belőle hangosan. Arrand tehetetlennek érezte magát, de nem volt más választása, folytatta a megkezdette útját, és eltökélte, kideríti, miféle bolygó ez. Ahogy kiért az erdőből, egy hatalmas, nem túl mély völgy terült el előtte, aminek a közepén pedig egy nagy kupola állt. Arrand gyorsan lehasalt egy közelben található szikla mögé, majd elővette a távcsövét és elkezdte átvizsgálni a területet. Ám a kupolánál, vagy a környékén semmiféle mozgást nem látott. Ne mozdulj, Jedi! jött egy szinte gépies hang a háta mögül, majd egy jellegzetes kattanás, amely egy kibiztosított sugárfegyverre utalt. Rakd le a távcsövet és tedd a kezeidet tarkóra. Lassan! utasította egy hang. Tehát legalább ketten vannak gondolta Arrand. A következő pillanatban érezte, hogy az övéről leveszik a fénykardjait. Ez feldühítette, mert a fegyvereire az életénél is jobban vigyázott, mint minden jedi. A rossz helyzet így csak nem kilátástalanra fordult. Arrand igyekezett a haragját szabadjára engedni. Egy jedinek nem lehetnek szélsőséges érzelmei. Állj fel! És semmi trükközés! parancsolta a majdnem géphang. Arrand felkecmergett a földről, ám most már nem tette a tarkójára a kezét, hisz nem kapta parancsba. Hátha egy pillanatra lankad a figyelmük! gondolta magában a jedi. Csak forduljak meg! lobbant fel benne ismét a harag szikrája. 2

3 Mit keresel itt, Jedi? kérdezte egy kevésbé karcosabb hang. Majd odabent kikérdezzük! torkolta le a másik, aki eddig parancsolgatott Arrandnak. Fordulj meg! Lássuk, kivel van dolgunk! Arrand megfordult és látta, hogy három teljes testpáncélos alak állt előtte. A páncélok ezüst-kék festése elárulta a jedi mesternek, hogy három mandalorral és kibiztosított sugárvetőikkel néz farkasszemet. A csaknem kilátástalan helyzet lehetetlenné vált. Inkább öljük meg! Pre Vizsla is ezt a parancsot adná! mondta a harmadik egy kissé izgága hangon. Nem! csattant fel a vezető. Vizsla nincs itt! Én viszont igen. Majd a főhadiszálláson kikérdezzük mondta, majd egy laza mozdulattal meghúzta a sugárvetőjének a ravaszát. Egy kék fénysugár csapódott a jedi testébe, aminek következtében azonnal elájult. Arrand Whitesun úgy érezte, menten szétrobban a feje. Lőtték már le kábítólövedékkel, de jelen pillanatban nem tudta felidézni, hogy melyik volt a legrosszabb. Lassan kinyitotta a szemét. Ahogy szétnézett látta, hogy egy betonból készült építményben van. Talán a kupolában, amit nem olyan régen látott. Az időérzékét tejesen elveszített, ám az Erővel való kapcsolatát csak majdnem, de az annyira gyenge volt, hogy csak hosszas összpontosítással tudott volna csak kapcsolatba kerülni. Egy energiakalodában függött egy betonterem közepén. Úgy látom, magadhoz tértél mondta egy mély hang. Arrand lassan fókuszált a hang irányába, és három embert pillantott meg a maga körül. Eltartott néhány másodpercig, mire sikerült azonosította a sisak nélküli hang tulajdonosát. Mit kerestél erre, Jedi? kérdezte a szőke férfi. Arrand egy pillanatig elgondolkodott, hogy mit is válaszoljon a kérdésre. Tehetetlensége felkorbácsolta az érzelmeit. Semmi közöd hozzá! vetette oda. Érezte, hogy nem nagyon tud parancsolni a haragjának. Nem elég, hogy elfogták, a fegyvereit elvették. Úgy gondolta, hogy a haragját a fogva tartói ellen fordítja, hátha elér valamit. 3

4 Nagyon arrogáns vagy jedi létedre! Majd tanítok egy kis jó modort neked mondta a mandalor és odasétált a fal mellett lévő konzolhoz. Tanítok én neked! Csak adjátok vissza a fegyvereimet és engedjetek ki innen! mondta Arrand szinte köpve a szavakat. Ezt nem áll módomban megtenni mondta a mandalor. Ellenben ezt, igen. Ezzel elcsavart egy kapcsolót a műszerfalon, minek hatására a jedin nagy mennyiségű áram haladt át. Arrand kis híján felkiáltott a fájdalomtól, de tudta, hogy meg akarják törni a fogva tartói. Még inkább feltüzelte magában a sötét oldalt, hogy a gondolatait teljes mértékben irányítsák. Arrand érezte, hogy a fizikai ereje megnőtt mind a mellett, hogy az élő Erőt egyáltalán nem érzékelte. Ha így folytatom, akkor még az energiabilincset is képes leszek széttörni! gondolta önelégülten. Csak ennyit tudsz, féreg?! kiáltotta megvetően. Az írisze már nem acélkék színű volt, hanem vörös és sárga. Ekkor a mandalor még jobban felcsavarta a kapcsolót. Arrand felkiáltott a fájdalomtól, ahogy a közel ipari erősségű áram áthaladt rajta. A következő pillanatban egy óriási robbanás rázta meg az épületet, majd minden elsötétült. Arrand kínzóeszköze is lekapcsolt, ám az energiabilincsek továbbra is működőképesek maradtak, mivel azok külön energiatelepről kapták az áramot. Mi volt ez? kiáltotta meglepetten a mandalor kapitány. Teljes harckészültség! harsogta bele a vállán lévő adóvevőbe. Majd intett az embereinek, hogy kövessék. Veled később számolok, Jedi! vetette oda még az ajtóból, mielőtt az lezárult volna. Arrand magára maradt. Csak töredékében érzékelte a külvilágot. Megártott az áram, amit a mandalorok belé vezettek. Meg kell nyugodnom! Egy jedit nem az érzelmei vezetnek suttogta maga elé. Majd, mint egy mantraként elkezdte ismételni a Jedi Kódex egyik alap tételét, amelyet még padawanként a fejébe vert Yando Mester. Nincs érzelem; béke van. Nincs tudatlanság; tudás van. Nincs szenvedély; egyensúly van. Nincs halál; Erő van. Egyszer csak felnyílt a betoncellájának az ajtaja. Arrand hallotta a kintről jövő sugárlövedékek jellegzetes sivítását, majd három ráncos humanoid rontott be a terembe. Nocsak, nocsak hüledezett a motoros szemüveget viselő egyik lény. Arrand nem igazán látta, inkább csak úgy gondolta, hogy látja az újonnan érkezetteket. Próbált az Erőből energiát meríteni, hogy minél hamarabb meggyógyítsa magát. Ezek weequay-ek gondolta. Ám vala- 4

5 hogy a beszélő férfi arca ismerős volt a számára. Aztán eszébe jutott neki, honnan. Hondo Ohnaka recsegte, bár a kiszáradt torka erőteljesen kaparni kezdett a megerőltetéstől. Tehát felismertél, Jedi bólintott a kalózvezér. Milyen megtisztelő! Benned kit üdvözölhetünk? kérdezte némi kíváncsisággal a hangjában. Vagy szólítsalak egyszerűen, Jedinek? Arrand Whitesun vagyok. Kiszabadíthatnátok mondta Arrand. Mi sem természetesebb! mondta nagyvonalúan Hondo, és intett az embereinek, hogy intézkedjenek. Mire azok odaléptek a cella egyetlen konzoljához, és lekapcsolták a fogva tartó erőteret. Arrand félig ájultan zuhant a betonpadlóra. Valaki megitatta és injekciós tűvel valamiféle szert juttatott a szervezetébe. Nem gondoltam volna, hogy segítséget kapok mondta Whitesun, miután kicsit kezdett tisztulni a tudata. Mi sem számítottunk rád, Jedi mondta a weequay kalózvezér. Így legalább értelmet nyert, hogy ezek mit keresnek itt. Ezzel benyúlt a bőrkabátja alá és kihúzott két fénykardot. Hol találtátok meg? Tudod mit, nem is érdekes mondta Arrand és nyúlt a fegyvereiért. Nana! intett nemet a kalóz. Mi lesz a díjunkkal a kiszabadításodért? Nincs most nálam semmiféle pénz, de ha kijutok innen, mindent kifizet a Köztársaság válaszolta a jedi, miközben lassan lábra állt. Mi a biztosíték, hogy a köztársaságiak fizetnek? kérdezte cinikusan Hondo. Én. Jedi vagyok, miért csapnálak be? kérdezett vissza Arrand. Hiszek neked, Jedi bólintott a weequay kalóz. Húszezer datarinak megfelelő fűszerrel jön a Köztársaság nekünk! Hondo! kiáltott fel az egyik kalóz. Erősítés jött, és a többiek már nem tudják tartani az állásukat! Rendben bólintott a kalózvezér. Ezzel odadobta a fegyvereket a jedinek. Add ki a visszavonulási parancsot mindenkinek! utasította az egyik emberét, aki azonnal intézkedett. Menjünk! intett és előhúzta a nehéz sugárpisztolyát, majd kilépett a folyosóra és leadott néhány lövést. Arrand aktiválta a mindkét fénykardját és kilépett ő is a folyosóra. Hondo! kiáltott egy weequay kalóz a folyosó másik oldalán lévő fedezékéből. Beszorítottak minket! Az ajtót sem tudjuk kinyitni, mágnesen van lezárva! mutogatott hevesen a hátuk mögött lévő hatalmas fémajtóra. Gyorsan ki kell nyitnunk! mondta az egyik másik kalóz, aki Hondoval és Whitesunnal együtt húzódott be egy falmélyedésbe. Mintha a mandaloroknál mozgás támadt volna. Szorosabbra zárták a tüzet, és mintha valamit fel akartak volna építeni. Gyorsan kell csinálni, nem sok esélyünk marad, ha azt a sorozatlövőt felállítják! mondta a weequay enyhe kétségbeeséssel a hangjában. Arrand látta, hogy a kalózvezérnek nem sok ötlete maradt. Fedezzetek! kiáltotta a jedi és aktiválta a fénykardjait, majd kisétált a folyosó kö- 5

6 zepére és hátat fordított a mandaloroknak. Hondo rájött arra, hogy a jedi mit akar csinálni és még elszántabban lőtte a támadóikat. Arrand a feje felett, valamint térdmagasságban belemélyesztette a fénypengéit a fémajtóba. Majd köralakban elkezdte kivágni az kaput, akár egy konzervnyitó. Egy sugárnyaláb csapódott be az bejáratba, alig egy centire a fejétől, de rendületlenül folytatta az fémajtó kivágását. Miután körbeért, villámgyorsan eltette a fegyvereit és a köralakot elkezdte áttolni a másik oldalra. Hirtelen egy gamorreai termett mellette és segített átnyomni a kivágott ajtódarabot. Tűnés! kiáltott fel a jedi és ismét elővette a két fegyverét, majd aktiválta őket. Ha vele lett volna az Erő, akkor visszapattintani is képes lett volna a sugárfegyverek tüzét, ám így csak élő pajzsként állhatott be a menekülő kalózok és a mandalorok közé. Megvárta, hogy az összes kalóz átbújjon az általa vágott nyíláson, majd ő is áthátrált a megrongált kapun. Ahogy átért, két weequay kalóz egy-egy hődetonátort dobott át a lyukon, amik óriási robbanással pusztították végig a folyosót. Ez feltartja őket egy időre mondta Hondo és intett Arrandnak, hogy ideje elhagyni a területet. Szerencsére a szabadba vezetett a folyosó. Az épület előtt néhány Mobquet típusú kétüléses robogó állt. Felpattantak a járművekre. Arrand a Hondo mögötti helyet foglalhatta el, majd beindították a motorokat és elszáguldottak. Keserű gondolatok kavarogtak Arrand fejében a mostani küldetésével kapcsolatban, miközben a fákat kerülgették a robogóval. Már órák óta táboroztak valahol az erdő mélyén, Arrand nem értette, hogy miért nem hagyták még el a bolygót. Felemás módon sikerült az akció mondta Hondo. Szerinted ez sikerült? tárta szét a karjait az egyik bizalmi ember. A mandalorok még mindig a nyakunkon vannak! Igen, de most már legalább tudják, mihez tartsák magukat, plusz a jediért is kapunk húszezret! mondta halkabban, miközben Arrand felé bökött a mutatóujjával. Mekkora a veszteségünk? kérdezte a kalózvezér. Ta'kal meghalt válaszolta szomorúan a másik weequay. Ketten megsebesültek, szerencsére nem olyan vészes az állapotuk, hogy baktába kellene őket tenni. Helyes bólintott Hondo. Hányan haltak meg Jabba emberi közül? Csak két gamorreai legyintett kicsinylően amaz. Ezeket még Jabba sem tartja számon! Egy jó vezető mindig figyel az embereire mondta figyelmeztetően a kalózvezér. Bár igaz, a huttok nem igazán foglalkoznak az ilyesfajta veszteségekkel majd körbe nézett, a következő mondatát hallja-e a jedi. Most elküldöm az aranytojást tojó tyúkomat a fizetségünkért. Majd odalépett Arrandhoz. Jedi! szólalt meg Hondo. Szeretnénk látni, hogy mennyire nagyvonalú a Köztársaság, ha visszakapja a jogos tulajdonát. Körülbelül négyórányi járásra van innen a géped északi irányban mutatott a megfelelő irányba a weequay. Nem szeretném, ha rossz házigazdának gondolnál, de indulnod kellene, mert a mandalorok keresnek bennünket és 6

7 nem árt, ha szétszóródunk. Most már biztonságban eljutsz a gépedig mondta a weequay kalózvezér, majd átnyújtott egy kisebb csomagot. Az útra, ha megéheznél vonta meg a vállát. Valamint szeretném, ha egy szabvány héten belül eljutna a húszezer datari értékű fűszerem a Florrumon lévő bázisomra. Kenobi vagy Skywalker tudják, merre van nevetett fel Hondo. Arrand ahogy haladt a sűrűben, különös morgásra lett figyelmes. Szétnézett, de nem látott semmi érdekeset a közelben. Folytatta az útját, ám nem kellett kapcsolatban lennie az Erővel, hogy érezze, veszélyben van. A megérzéseiben még nem csalatkozott, és biztos volt benne, hogy több lény is figyeli. A jedi mester leengedte a jobb kezét az oldalán nyugvó egyik fegyverre, tovább lépdelt a sűrűben, amikor hirtelen két jól megtermett szénfekete állat ugrott ki elé. Arrand azonnal kirántotta a fénykardjait és tett egy lépést hátra, hogy elegendő területe legyen a harchoz, ám a háta mögül jövő morgások egyértelművé tették, hogy összesen négy vadállat érkezett. Arrand sehogyan sem tudta a hátát fedezéknek vetni, így kiszolgáltatott volt a támadóinak. Az állatok felmordultak és szinte egyként vetették rá magukat a jedire. Arrand egy-egy villámgyors csapást mért a két előtte lévő vadra, mire azok holtan estek össze. Azután sarkon perdült és ugyanezzel a lendülettel levágta a másik két állatot is. Leengedte a fegyverét, nem számított több támadóra. Rövidesen megtalálta a vadászát. Szerencsére sem a helyi állat-, sem a helyi söpredékvilág nem nyúlt az űrhajóhoz, sem a droidhoz. Öreg! mondta Whitesun. Melegítsd be a hajtóművet, ahogy lehet, felszállunk ezzel bemászott a pilótafülkébe és megkezdte a felszállási rutin végrehajtását. A fekete-fehér R2-es boldogan csipogott, ám előtte elindított egy holofelvételt, majd végrehajtotta a rábízott feladatot. A holovetítőn Mace Windu jelent meg, a kép erősen szemcsés volt az erős interferencia miatt. Rövid biccentéssel köszöntötte Arrandot és belekezdett a mondandójába. Whitesun! Ahogy tudod fejezd be a myrkri feladatot. Kenobi és Skywalker megfejtették Grievous tábornok legutóbbi üzenetét. Meg fogja támadni a kaminoi klóngyárat. Menj a flottáddal a Kaminora! fejezte be a sötét bőrű jedi mester, majd a kép elenyészett. Arrand tudta, hogy minél hamarabb fel kell szállnia. Rövidesen az ékalakú jedi gép, 7

8 már a lenyugvó nap fényében száguldott az űr felé. Öreg! szólította meg az asztrodroidját Arrand, ahogy elhagyta az orbitális pályát a jedi vadász. Lépj kapcsolatba Tallon tábornokkal! Másodpercek múlva a fiatalember jelent meg a holokivetítőn. Örülök, Whitesun tábornok, hogy ismét láthatom! mondta őszintén a parancsnok. Én is Tallon tábornok, nem is tudja, mennyire! De most van fontosabb dolog is váltott témát a jedi. Menjen a teljes flottával a Kaminora, mivel a hírszerzőink szerint meg akarják támadni a szakadárok! Értettem! Már értesített róla Drake Jedi tábornok és elvégeztük az ugráshoz szükséges előkészületeket biccentett a tábornok, majd intett a kezelőknek, hogy kezdjék meg a megfelelő műveleteket és vonalat bontott. * * * Kamino, Vad Űr Adar Tallon tábornok hátratett kézzel állt az Erényesség Venator-osztályú csillagromboló parancsnoki hídján és gyönyörködött az összevont hajóhad látványában, amelyet Yularen admirális és az ő flottája alkotott a Kamino védelmében. Bár Tallon kisebb egységének parancsolt, mint Yularen, mivel a blokád erősítéséhez mindössze három Venator és hat Acclamator-osztályú köztársasági cirkálóval érkezett. Pontosabban három jedi mester volt a parancsnoka a hajóknak, ő pedig a köztársasági erők vezetője, mint hadászati parancsnok. Bár mélységesen tisztelte a jediket, de a csatahajók közti ütközethez ő értett a legjobban, a jedik csak névleges parancsnokai voltak a műveleteknek. Ám azt elismerte, hogy a jediknek jó meglátási voltak az ütközetek során. Tallon tábornok! szólt fel az egyik klón tiszt a kommunikációs árokból. Bejövő hívás Whitesun Jedi tábornoktól. Kapcsolja! biccentett Adar. A holovetítő életre kelt, és Arrand Whitesun jelent meg rajta. Tábornok, megérkeztem! Kérem, nyissák ki a főhangár ajtaját, hogy leszállhassak! mondta a jedi. Örülök, hogy ismét itt van, tábornok! 8

9 mosolyodott el Adar, mire a jedi tiszteletteljesen bólintott. Tallon intett az árokban ülő egyik klónnak, hogy hajtsák végre a parancsot. Néhány perccel később Whitesun odalépett a hídon Tallon mellé. Mi a helyzet, tábornok? kérdezte a jedi. Felálltunk, ahogy a főparancsnokság elrendelte válaszolt a hajó parancsnoka. De megmondom, nem örülök, hogy Yularen admirális alá osztottak be folytatta őszintén. Valami kifogása van az admirális ellen? vonta fel a szemöldökét Arrand. Semmi, ami befolyásolná a hadműveletet folytatta Tallon. Ám úgy gondoltam, hogy több önállósáról tettem bizonyságot az utóbbi időben, hogy valakinek a kifutója legyek! Ön is tudja, Adar, hogy ebben a háborúban azt tesszük, amire parancsot kapunk, és közben bízunk az Erőben, hogy minden úgy süljön el, ahogy a feletteseink elgondolták mondta Whitesun enyhe cinizmussal a hangjában. Soha nem úgy szokott sóhajtott Tallon tábornok. Ekkor kell rögtönözni! kacsintott a jedi. Mindazonáltal remélem, a katonai tapasztalatommal sikerül visszaverni a szakadárokat tért vissza gondolatban a feladataihoz Tallon. Ez a megfelelő hozzáállás, tábornok! mosolyodott el Arrand. Mi a helyzet Drake és Highlight jedi tábornokokkal? Már lent vannak Tipoca Cityben a századukkal együtt válaszolta Adar. Akkor én is lemegyek a bolygóra az egységeimmel. Remélem, nem fognak bennünket, bokorugrókat légvédelem nélkül hagyni! mondta a jedi, miközben szándékosan használta a haditengerészeti szlenget a gyalogsági egységeire. Nem fogjuk, tábornok! ígérte Adar és tisztelgett, mire Whitesun szertartásosan meghajolt. Köszönjük, tábornok! majd távozott a hídról. Percekkel később az összes földi egységével elhagyta Tallon flottáját. Wen őrmester meglapult az alig egy méter magas betonkorlát mögött, míg a többi Valkűr is felvette a megfelelő tüzelési pozícióját. Az egész várost ostromolják a droidok! gondolta Wen. Itt viszont minden kihalt és csendes. Bár a távolból beszűrődött némi csatazaj, de ettől eltekintve semmi sem mozdult a környéken. A következő pillanatban egy óriási gép-lábasfejű ugrott fel a szállítóhajó méretű leszálló platformra. Valkűrök! Készüljetek! szólt bele szubvokális sisakmikrofonjába Wen. A gépszörnyeteg leszálló rámpája lecsapódott, majd egy századnyi rohamdroid masírozott ki belőle. A fő gyalogjáró felé tartottak, majd megálltak a parancsnok 9

10 egyetlen intésére. Ahogy beérünk az épületbe, az egyes és kettes szakasz a hangárban marad, és fedezi a többi szakasz előre nyomulását! parancsolta gépies, recsegő hangján, majd intett a tovább vonulásra. Valkűrök, tűz! parancsolta Wen. Nem fogom átengedni a konzerveket! kiáltott fel Töltet és kilépett a folyosó oszlopa mögül, ahol eddig bujkált. Felkapta a jobb vállára az eddig szorongatott rakétavetőt, majd becélozta a droid század közepét és lőtt. Sivítva csapódott be a töltet megtizedelve a rohamdroidokat. A következő pillanatban a szakasz többi tagja össztüzet zúdított a gépekre a sugárvetőkből. Fent a balkonon! kiabálta a droid parancsnok, és megpróbálta hadrendbe állítani a megmaradt harci gépeket. Ám kísérlete kudarcba fulladt, mivel Tőr egyetlen lövéssel elválasztotta a fejét a törzsétől. Ezekkel végeztünk! mondta Villám. Könnyen ment morogta az orra alá Wen. Túlságosan is! Ekkor figyelt fel a jellegzetes fémes lábdobogásra, amit csak a nagyobb méretű, szuper rohamdroidok képesek kiadni, mikor menetelnek. A következő pillanatba már meg is jelent az első sötétszürke, majdnem fekete ember-méretű halálgép. Körbe zárták őket a folyosón, nem is volt kétséges Wen számára, ez egy csapda. A balkonon volt egy oldalfolyosó is, amiről droidok nem tudhattak a komplexumba. Ám, amit a droidok túlerővel és puskával tudnak csak megoldani, azt a klónok ésszel oldják meg. Ezen a gondolaton egy pillanatra Wen elmosolyodott, majd jelzett az osztagának, hogy a kitörést végre kell hajtaniuk. A szuper rohamdroidok sorozatai egyre közelebb csapódtak be. A szakasz teljes sebességgel szaladt az őket üldöző szuper rohamdroidok elől. Az alakzatot Wen és Tőr zárták, és ahogy csak tudták, viszonozták a tüzet a sugárvetőikből. Bekanyarodott a szakasz egy mellékfolyosóra, majd Wen rácsapott az ajtó zárógombjára, hogy legalább egy-két percnyi nyugtuk legyen az üldözőiktől. Kifújhatjuk magunkat! mondta Wen és igyekezett nemcsak fizikálisan, de mentálisan is pihenni egy keveset ebben az őrjítő csatában. A társai közül ketten leültek, míg az egyikőjük a falnak támaszkodott. Őrmester! szólt Buldózer, aki az ablaknál állt éppen. Kimutatott rajta az alattuk elterülő leszálló platformra. Ott egy Tri-droid szállt ki éppen egy mechanikus polipból. Mindannyian kinéztek a leszállóhelyre. Ez egyre borzasztóbb! nyögött fel Tapasz, aki a megölt katonákra gondolt. A droid szinte ki sem lépett a szállítójárműből, az oldalára szerelt aknavetőkből máris elkezdte ontani a tüzes halált. Az egyik közvetlenül az alattuk lévő emeletbe csapódott be és elemi erővel rázta meg az egész épületet. A klónok alig tudtak félreugrani a rájuk záporozó betondarabok elől. 10

11 Ahogy a por lassan elült, Wen szemrevételezte a helyzetet. Az épületrész gyakorlatilag egy romhalmaz volt. Tapasz botorkált felé. Még jó, hogy a páncél megvédett morogta. Wen felkapcsolta a beépített adóvevőjét és hívta a többi csapattársát. Sorra jelentkeztek be, ám a törmelék szétválasztotta egymástól a csapat tagjait. Töltet! Át tudod robbantani az akadályt? kérdezte a csapat robbantási szakértőjét. Persze, nem lenne probléma bólintott amaz. Félek, hogy robbanástól a megmaradt törmelék is a fejünkre omlana, sőt lehet, hogy még több kár esne az épületben. Inkább nem kísérelném meg. Értem! vette tudomásul a klón őrmester. Valkűr-osztag! Találkozzunk a TH 1224-es leszálló platformon bejáratánál! adta ki a parancsot, majd sorra érkeztek be az adóvevőjén az igenlő válaszok. Értettem! bólintott Tapasz is, aki ott állt mellette. Induljunk, mert a szepik elfoglalják a várost! mondta Wen, ezzel sarkon fordult és futólépésben indult a megbeszélt találkozó hely felé, nyomában Tapasszal. Lemerem fogadni, csak én maradtam egyedül! gondolta keserűen Buldózer. A többiek együtt maradtak, vagy legfeljebb két részre szakadt a csapat. Ahogy haladt előre, egyre inkább volt az érzése, hogy távolodik megbeszélt találkozó helytől. A fenének építettek ekkora várost a kaminoiak! mérgelődött magában. Hirtelen zajt hallott. Azonnal célzásra emelte a sugárfegyverét. A folyosó enyhe kanyarulatánál, mintha tükörbe nézett volna. Egy másik klón ugyancsak célzásra emelt fegyverrel közeledett felé. Cly! kiáltott fel a Valkűr. Én vagyok az, Buldózer! mondta, miközben leengedte a fegyverét. Úgy zajongsz itt, mint egy századnyi rohamdroid! csattant fel mérgesen Cly. Mondod te! ripakodott rá a nő. Akár egy bantha a porcelánboltban! mérgelődött pajkosan tovább. Ezen mindketten nevetni kezdtek. 11

12 El kell jutnom a TH 1224-es leszállóhoz! mondta Buldózer. Segítek neked! mondta eltökélten Cly és látványosan megmarkolta a sugárfegyverét. Mire Buldózer csak bólintott és tovább indultak. Villám és Töltet teljes sebességgel haladtak a rommá lőtt Tipoca City egyik folyosóján. A parancs úgy szólt, hogy TH 1224-es leszállónál találkozik a szakasz. Miért pont azt a leszállót választotta Wen?! mérgelődött Töltet. Szerintem számukra azt a legkönnyebb elérni mondta Villám. Nem tudhatta, mi hol kötünk ki. Vagy megkerüljük a várost vagy megtanulunk repülni! morgott tovább Töltet. Egy szétlőtt ajtóhoz értek, amely egy leszállóhoz vezetett. A közepén egy kétüléses Gyalogsági Támogató Löveg állt. Ezzel gyorsabban odaérünk, mint a többiek! mosolyodott el a sisakja alatt Villám. Gyere! intett a társának és szaladni kezdett a jármű felé. A sűrű porfelhőben Tőr alig látott valamit, ezért felkapcsolta a sisakba épített látásjavító rendszerek egyikét. Így a porfelhő már fele annyira sem zavarta, ám észrevette, hogy egy alak felé botorkál. Az öltözetéről és a mozgásából Tőr egyből felismerte. Whitesun Mester! A jedi köhögött a portól, majd tüsszentett egy nagyot. Tőr! Nem ártott volna, ha bevetek valami jedi-légzéstechnikát vagy legalább egy légzőkészüléket hozok magammal mondta a jedi. Jól vannak a többiek? Merre vannak? kérdezte. Egy robbanás szétválasztott bennünket válaszolta a klón. Ahogy meg tudtam állapítani, rendben vannak mindannyian. Most a TH 1224-es leszálló platformhoz igyekszem. Ott találkozom velük. Helyes! bólintott Whitesun. Magával megyek, mert erre felé nem épp egy életbiztosítás járkálni. Köszönöm, tábornok! Kérem, kövessen, mert én jobban látok ebben a porfelhőben ezzel elindult előre a romokon át. 12

13 Buldózer és Cly teljes erejükből rohantak végig a folyosón. A nyomukban egy századnyi szuper rohamdroid loholt. Az első sorokban lévő droidok újból megsorozták a csuklójukba épített sugárfegyverrel a menekülő klónokat, de szerencsére nem találták el őket. A két klón csak tessék-lássék viszonozta a tüzet. Kellene valami ötlet, hogyan rázzuk le a konzerveket! mondta Buldózer és ismét megeresztett egy sorozatot a sugárvetőjéből, minek következtében két droid elbukott. Talán a sarkon túl lesz valami fedezék! reménykedett Cly. Hát azt én is remélem dünnyögte az orra alá Buldózer. Amint befordultak a sarkon, kis híján megfagyott a vér az ereikben. Nem, hogy fedezék nem volt, hanem egy újabb szakasznyi rohamdroidba szaladtak bele. Valami ötlet?! kiáltotta Buldózer, miközben újabb két rohamdroidot küldött a roncs telepre egy sugársorozattal. Ám a társa egy szót sem szólt, itt már nem volt szükség szavakra. Egymásnak vetették a hátukat és össztüzet zúdítottak a droidokra. Ez csapda! állapította meg a nyilvánvalót Cly. Nincs menekvés! kiáltotta elkeseredetten. Repítsük őket a levegőbe! javasolta Buldózer. Mivel Cly-nak sem volt jobb ötlete, így csak bólintott, amit Buldózer a szeme sarkából látott, ahogy viszonozták a droidok tüzét. Mindkét katona hátra nyúlt a páncéljához és a derekán található kis hengert és levette. Odaát találkozunk! mondta Buldózer, majd teljes erőből összeütötték a két hengert. A robbanás elementáris erejű volt. Arrand Whitsunt egy hirtelen rosszullét fogta el. Érezte, hogy két újabb katonával harcol kevesebb. Két újabb tehetséges embert veszített el azok közül, akikért felelős volt. A többit meg kell mentenie! Úgy érezte, minden klónért felelős a városban. A szakadárok immáron negyedszerre támadták meg a Kaminot, most úgy tűnt, biztosra mennek, és elpusztítják a köztársasági haderő gyárat. Whitsun teljes erővel vetette magát a harcba, hogy minél hamarabb megmentse a Kaminot. Az ő feladat volt megvédeni a várost és vele együtt a bolygót. A GTL szűk kanyarban kerülte el Tipoca City egyik tornyát. Nem csak a városban, illetve a klónozónál folyt a harc, hanem a felette feketéllő égbolton is. Alig látok valamit ebben a rohadt esőben! morogta Villám, miközben újból bedöntötte a gépet és egy közeledő magányos Hiéna-osztályú bombázó felé vette az útját. Úgy látom, a vadászok leszedték és sikeresen szétverték a bombázó rajt. Csak ez az egy jutott át állapította meg Töltet. Adjunk neki! Villám gyorsítani kezdett a géppel, miköz- 13

14 ben a két klón egyszerre célozták be a közeledő bombázót. Szinte egyszerre húzták meg a ravaszt. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a masszív droid ellenáll a gyengébb felépítésű Köztársasági siklónak. Ám elég erős volt a sikló fegyverzete ahhoz, hogy átüsse a bombázó páncélzatát. Ártalmatlanul csapódott a várost körül vevő óceánba robot. Ez sem fog már gondot okozni! szólt oda Töltet Villámnak. Nem bizony! bólintott a pilóta. Úgy nézem, társaságot kaptunk! kiáltotta és az utolsó pillanatban rántotta fel a gépet a lecsapó Keselyű droidok előtt, melyek zárótüzet zúdítottak a két klónra és a siklójukra. Csodával határos módon Villám sikeresen kikerülte az első sorozatot, ám a rakétákkal már nem volt ekkora szerencséje. Négy Keselyű is támadást indított a sikló ellen, és Villám bármennyire jó pilótának számított a századában, az utolsót nem volt képes elkerülni. Egy ragyogó narancssárga gömbbé vált a GTL, melyet a kaminoi zuhogó eső gyorsan eloltott. Whitsun újabb fontos veszteséget érzett. Most két emberét veszítette el! Igyekeznie kell különben sem a klón századokból, sem a városból nem marad semmi. Tőr és Arrand vállvetve küzdöttek. Mindenfelől özönlöttek az hangárba a vízi rohamdroidok. Míg a jedi keze villánként hárította a droidok lézereit, addig a klón a sugárvetőjéből osztotta a halált, és igyekezett minél több droidot a roncstelepre küldeni. Uram! szólalt Tőr. Nem sokáig folytathatjuk ezt így! Dehogynem, Tőr! mondta Whitesun. Előbb vagy utóbb kimerül az energiatelepük a konzerveknek! tette hozzá kajánul a jedi. Arrand is tudta jól, hogy nem háríthatja a végtelenségig a droidok támadásait. Hiába van vele az Erő, előbb vagy utóbb elfárad és elég egy apró hibát vétenie, és az kettejük életébe fog kerülni. Ámbár, ha van valami ötlete, akkor ossza meg velem! mondta Arrand, majd visszapattintott egy sugárnyalábot a támadó vízi droidra, mire az működésképtelen állapotban zuhant a földre. Már éppen megszólalt volna a klón, mikor egy aiwha méretű háromlábú droid masírozott be a térre és kilőtt két rakétát. Arrand belemerült az Erőbe és minden erejét arra összpontosította, hogy a rakétákat eltérítse. Szerencsére sikerült, ám a jedi nem számított arra, hogy hatalmas robbanásrádiusza lesz a rakétáknak. A robbanás mindent elsöprő volt! Arrand hirtelen nem is tudta, hol van. Minden sötét volt és vizes. A törmelék teljesen betemette a tér felőlük eső részét. Ez kemény volt! gondolta. Több percig ki lehettem ütve. Ekkor vette észre, hogy a két fénykard még mindig a kezében van, bár a robbanás során valahogy kikapcsolta őket. Felakasztotta a fegyvereket az övére. Örömmel konstatálta, hogy a karját tudja mozgatni. Elmerült az Erőben, de egyetlen élőlényt sem érzékelt közvetlenül maga körül. Tőr talán elájult. Összpontosítani kezdett és megpróbálta leemelni magáról az Erővel a törmeléket. Szerencsére csak kisebb épületdarab esett rá. Még jó, hogy a robbanás szélén voltunk! gondolta és felállt. Ahogy szétnézett, észrevett egy fehér klón páncélt, ami be volt szorulva az épület darabjai alá. Whitesun felemelte a faldarabot. Ekkor vette észre, hogy alatta egy paraacél gerenda van, ami Tőr sisakjára esett, szétroncsolva a koponyáját. Arrand érezte, hogy növekszik benne a harag a há- 14

15 ború miatt, mely elvett egy újabb életet. Jelen pillanatban Arrand Whitesun jedi lovagot nem érdekelte, hogy milyen kötelmei vannak. Egy újabb élet! sziszegte dühösen és rápillantott az előtte álló háromlábú droidra, majd hagyta, hogy a haragja vezesse. A Tri-droid újból becélozta a jedit, ám mielőtt kilőhetett volna akárcsak egyetlen rakétát is, a jedi taszító mozdulatot tett a kezeivel a támadója irányába. Takarodj!! kiáltotta. A hatalmas gépet olyan könnyedén lökte ki a térről az óceán felé, mintha csak papírból lett volna. Minden jedi érezte Tipoca Cityben, hogy felkavarodott az Erő, ám csak egyedül Shaak Ti mesternek volt ismerős. Tudta, hogy a forrása nem lehet más, csakis Whitesun, mivel pontosan ugyan ezt érezte a Geonosison is a barlangban. Wen egy csapat ifjú klónt vett észre a tér túlsó oldalán. Mi a fenét keresnek ezek itt? sziszegte Wen maga elé, elég hangosan ahhoz, hogy a mellette álló Tapasz meghallotta. Kik? kérdezte. A srácok a túloldalon! mondta és a gyerekekre mutatott. A fenébe! Egy rakéta csapódott be nem túl messze az egyik épületbe. Hatalmas droidok másztak fel a város külső falán. Úgy tűnik, célra álltak! mutatott Wen a droidokra, mert észrevette, hogy közülük több is célba vette a gyerekeket a rakétavetőjével. Meg kell védenünk őket! kiáltott fel és kiugrott az eddig használt fedezéke mögül. Tapasz mindössze egyetlen másodperccel maradt le a parancsnoka mögött. A Tri-droid kilőtte a következő rakéta sorozatát, ám a célvető számítógép valószínűleg nem volt tökéletes és már az előzőleg megrongált épületbe csapódtak be a lövedékek. A detonáció következtében hatalmas fémgerendák kezdtek hullani. Wen és Tapasz egyszerre érték el a fiatal klónokat, és utolsó pillanatban lökték félre őket a lezuhanó törmelékek elől, aztán a gerendák rájuk zuhantak. Shaak Ti és Whitesun is érezte, hogy két újabb katonával, emberrel kevesebben lettek a védők. Arrand tisztában volt azzal, hogy minél hamarabb meg kell nyugodnia, mert nem vezet semmi jóra az, ha teljességgel átadja magát a sötét oldalnak. Ám jelenleg a legkevésbé sem akart saját magán uralkodni. Egy wookeei berzerkerhez hasonlóan vetette a magát rohamdroidok közé. Jó pár perccel később tudott csak lehiggadni, annyira, hogy ismét egy jedihez méltóan mérlegelje a helyzetet. A több tucat koporsó mellett féltucat jedi állt és két díszpáncélt viselő klón. Velük szemben két teljes hadosztálynyi katona. Jól látszott némelyik harcoson, hogy inkább a gyengélkedőn lenne a helye, nem katonai ceremónián. Hősies bátorságról tettek tanúbizonyságot ezek a nők és férfiak! mondta szomorúan Skywalker. Harcoltak és megvédték a Köztársaságot, az otthonukat, a társaikat! látszott Anakinen, hogy neki sem egyszerű beszélnie. Sohasem feledjük elhunyt társainkat! vette át a szót Obi-Wan Kenobi. 15

16 Az összes jelenlévő jedi és klón tiszteletadásra emelte a kezét, majd a koporsók meggyulladtak. A következő percben a rejtett csapóajtó kinyílt, a koporsók pedig kihullottak a hangárból, és mielőtt még a vízbe értek volna, hamuvá égtek. Az elhunytak hamvaival pedig elszáguldott a kaminoi szél a félig rommá lőtt város alatt. Coruscant, Mag Világok Jelents, orgyilkos! mondta ellentmondás nem tűrő hangon Darth Sidious a holo adóvevőbe. Sidious nagyúr! kezdte a nő, miután meghajolt. Dooku gróf megkezdte a Waylanden a Tantiss-hegyben felépíteni az új titkos bázisát. Remek! Tartsd figyelemmel a munkálatokat és rendszeresen jelents nekem! mondta, ezzel lekapcsolta a készüléket. Kilépett a turbóliftből, amely a szenátusi épület egyik rejtett folyosóján állt meg. A por vastagon lepte és jól látszottak a félhomályban a lábnyomok, amelyeket a nagyúr hagyott, de a Sith-et ez nem zavarta. Megállt a folyosó egyik pontján és összpontosítani kezdett a falra. A következő pillanatban egy titkos ajtó nyílt ki, belépett a kis alkóvba és levette a csuklyás köpenyét, aztán felakasztotta az ott található egyik fogasra. Kényelmesen odasétált a szemközti falhoz, majd ismét az Erő segítségével kinyitotta a másik rejtett ajtót. Palpatine kényelembe helyezte magát az irodájában az íróasztal mögött. Felcsipogott az asztali adóvevő, a főkancellár lenyomott egy gombot, mire megjelent egy hivatalnoki ruhába öltözött rodiai és anyanyelvén közölte, hogy a Kétezrek Tanácsának vezetősége keresi Palpatine-t. Engedd be őket! mondta kicsit ingerülten. Utálta a Mon Mothmát és a sleppjét. Főként Bail Organát, de Amidala szenátornőt sem kedvelte, mivel minduntalan megpróbáltak neki keresztbe tenni. Ám, ha minden jól megy, nemsokára véget ér az a háború, és akkor teljhatalommal fog uralkodni a galaxison. Ezen a gondolaton elmosolyodott, mielőtt Mothmáék beléptek volna az irodájába. 16

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Csillagok Háborúja: Klónok Háborúja Tűzkeresztség

Csillagok Háborúja: Klónok Háborúja Tűzkeresztség Csillagok Háborúja: Klónok Háborúja Tűzkeresztség A múlt dicsőségét csak alázattal lehet fenntartani Összecsapás a Geonosison! A Szakadárok újabb droidgyárat helyeztek üzembe a bolygón, ezért a Köztársasági

Részletesebben

Csillagok Háborúja: Klónok Háborúja Diplomáciai Oktatás (Első Rész)

Csillagok Háborúja: Klónok Háborúja Diplomáciai Oktatás (Első Rész) Csillagok Háborúja: Klónok Háborúja Diplomáciai Oktatás (Első Rész) Egy ellenfél bizalmának megnyerése száz győzelemmel ér fel Bírósági baklövések?! Cato Parasitti a clawdite alakváltó szabadlábon. A politikai

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar Michael Peinkofer 1. kötet A griff bűvöletében Scolar E lőhang Több száz évvel ezelőtt, régi, sötét korokban A felhőkön átszűrődő sápadt holdfényben az emberi szem alig tudta kivenni a kőrakások gyűrűjét.

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG?

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? I. könyv Még meddig tart a dackorszak? PROLÓGUS Géza és Lina egymás mellett ültek a folyosói padon, a főorvosi szoba előtt. Várták, hogy beszólíttassanak. Nem beszéltek, mindegyikük

Részletesebben

Ruins of the Republic. S01E03 Tatuini tortúra http://jedirend.com

Ruins of the Republic. S01E03 Tatuini tortúra http://jedirend.com 2 1. Moe a hipertér kék vízfelszínhez hasonlatos szövetét tanulmányozta, miközben azon gondolkozott, hogy valóban jó ötlet-e, amit most megvalósítani készülnek. Azonban úgy tűnt, Ace nem fűzött kétségeket

Részletesebben

A Bélyegzési Ceremónia

A Bélyegzési Ceremónia xx. fejezet A Bélyegzési Ceremónia ár mindenki a Szentélyben várakozott. A kör alakú, kupolás, középkori terem teteje a magasba nyúlt, ezért úgy tűnt, mintha a hatalmas, kovácsoltvas, méteres fehér gyertyákkal

Részletesebben

KIHALT, CSENDES UTCA

KIHALT, CSENDES UTCA KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Én Istenem! Miért hagytál el engem? Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás Igó Norbert Krisztián Csillaghullás 1. Fejezet: Amikor testet ölt a fájdalom Az iskolakezdéssel együtt, szeptemberben kezdetét vette a másodosztályú Labdarúgó Liga, melynek az első fordulójában a Cegléd

Részletesebben

Ruins of the Republic. S01E04 Lebukás http://jedirend.com

Ruins of the Republic. S01E04 Lebukás http://jedirend.com 2 1. A Tatuin Hatalmas csata sújtotta ezt a bolygót is, a klónkatonák, Grievous halálának hírén felbuzdulva vetették bele magukat az újabb harcba, azt remélvén, hogy talán az utolsó is lesz egyben. Azonban

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

2. rész: Végzetes rakomány. A túlzott önbizalom a gondatlanság legveszélyesebb formája.

2. rész: Végzetes rakomány. A túlzott önbizalom a gondatlanság legveszélyesebb formája. STAR WARS: A KLÓNOK HÁBORÚJA 2. ÉVAD Gigászi harcok szövevényes történetek és fantasztikus animációk a Star Wars: A Klónok háborúja 2. évadjának bemutatója valóban izgalmasnak ígérkezik. Minél több tiltott

Részletesebben

Claire Kenneth. Randevú Rómában

Claire Kenneth. Randevú Rómában Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

cselenyák imre illusztrálta: szonyi

cselenyák imre illusztrálta: szonyi cselenyák imre illusztrálta: szonyi gergely cselenyák imre Az ArAnyhAjú kisfiú álma illusztrálta: szonyi gergely Az öreg gőzmozdony Bálint megfürdött, fogat mosott, pizsamába bújt, és anyukája ölébe fészkelte

Részletesebben

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,

Részletesebben

AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67

AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67 AZ ESZEE SZES NAGYMAMA Szávai Géza humoros fordulatokban bõvelkedõ, vidám könyve nem csupán a gyerek érzelmeire, hanem az értelmére, fogékony intelligenciájára alapoz, amikor meghökkentõ történetekben,

Részletesebben

Megbánás nélkül (No regrets)

Megbánás nélkül (No regrets) Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

M. Veress Mária. Szép halál

M. Veress Mária. Szép halál 184 Rügyek Szép halál Először nem figyeltem fel a kiáltásra, nem volt abban semmi különös, hogy valaki ordibál, megszokott volt ez arrafelé. Csak mikor közelebb értem, akkor hallottam, hogy mintha segítségért

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank]

[Erdélyi Magyar Adatbank] KÉSEI DOLGOK [Vákát oldal] Amikor hosszú évekkel később e munka írója találkozott néhány férfiúval, kik ott bent, ám kint is meséltek neki e régi időkről, amidőn ő még nem járt a szigeten első dolga volt

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?*****

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és Wilhelm Gustloff?***** *Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?* Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly

Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON. Téboly Szilánkok TÚL A VALÓSÁGON Téboly Annának nem volt sok dolga, hiszen rajtam kívül egy teremtett lélek sem volt a presszóban, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen kinek jutna eszébe éppen vasárnap éjjel

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek.

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. 8 II Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek. Mi, többiek maradtunk. Bár a tanárok igyekeztek gyorsan eltüntetni

Részletesebben

2012. július 29. Vasárnap.

2012. július 29. Vasárnap. Még Sorvagurban voltunk amikor arról tanakodtunk, hogy melyik lenne a legalkalmasabb kiindulási pont, ha Izlandra szeretnénk áthajózni, de hamarosan rájöttünk, hogy a nagy távolság miatt ez édes mindegy.

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza?

Prológus. Hová rejtőzhetek? Találhatok menedéket? Visszafordulhatok? Van még vissza? Prológus Újabb lövés dördült el a lombkorona fölött. A hajtók kiáltozása sokkal kivehetőbbé vált. A vére a fülében lüktetett, miközben a tüdeje égett a levegőtől, amely szaporán és jegesen járta át légzőszerveit.

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

GAMEMASTER. Tengerészgyalogos

GAMEMASTER. Tengerészgyalogos Aki sci-fi rajongónak vallja magát (és itt nem a Star Wars elsõ epizódjának imádatára gondolok), az biztosan hallomásból ismer már illendõ, hogy látott is Alien és Predator filmeket. Viszont azt lehet,

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

lott mást, mint a létra nyikorgó dallamát. De az aljához közeledve megváltoztak a hangok. Először halk, fémes morajlás. Majd egy kattanás és a

lott mást, mint a létra nyikorgó dallamát. De az aljához közeledve megváltoztak a hangok. Először halk, fémes morajlás. Majd egy kattanás és a 8. fejezet Fredrik Beier! Itt van Fredrik Beier? A sátor ponyváját félrerántották, és egy kerek szemüveges, fehér overallos fickó bámult be rá. Itt vagyok. Gyere! A férfi keresztülrohant a gyepen, a pajta

Részletesebben

Az oregoni Portlandben van olyan év, amikor a tél ónos

Az oregoni Portlandben van olyan év, amikor a tél ónos 1. Viharfelhők gyülekeznek Legszánandóbb az emberek között, ki álmait ezüstre és aranyra váltja. Kahlil Gibran Az oregoni Portlandben van olyan év, amikor a tél ónos esőt köpködő, havat hányó zsarnokot

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc A jelö lt kó dszá ma: Državni izpitni center *P151A10312* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 2. feladatlap Művészi szöveg(részlet) elemzése 2015. június 1., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Beszélni akarok a huttal. Szóljon neki!

Beszélni akarok a huttal. Szóljon neki! Beszélni akarok a huttal. Szóljon neki! * * Hutt nyelvből fordítva. ugh.

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni. Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

Tragédia a fennsíkon Vasvári halála

Tragédia a fennsíkon Vasvári halála 2012 július 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Kétszáznegyvenezernyi orosz hadsereg hömpölyödött alá Magyarországra.

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Test, mint Univerzum. 2013. október 7.

Test, mint Univerzum. 2013. október 7. Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy

Részletesebben

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra Iskolakultúra 2000/6 7 Liskó Ilona Szülői vélemények az általános képzés meghosszabbításáról tanulmány 1998 őszén a magyar közoktatási rendszerben bevezették a NAT-ot, amely nemcsak az oktatás tartalmának

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Lengyel Szuhojok Kecskeméten

Lengyel Szuhojok Kecskeméten Lengyel Szuhojok Kecskeméten 2006. június 30-án módomban állt látni lengyel Szu-22-es vadászbombázók leszállását a kecskeméti katonai repülőtéren. Aznap egy nyílt napot tartottak ott, ezért a leszállásokat

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/105/367/ /2012. RP. Tárgy: alapvető

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó,

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó, Manó úr Hát, ha éppen tudni akarod, arról a magas hegyről származom mondta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Hogy miért jöttem le erre az alacsonyabb hegyre? folytatta, még mindig kérdés nélkül nos,

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

Megmenteni a világot

Megmenteni a világot Megmenteni a világot Kisfilm forgatókönyv Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Ne lődd le a hírvivőt...2 Nem minden az, aminek elsőre látszik...2 Megmenteni a világot...3 Mi a fene???...4 A világ bajai...4 Ökológiai

Részletesebben

- Ne szégyelld magad, nem tehetsz róla tette még hozzá a szőke ismeretlen, akiről álmodott, s aki most ott guggolt mellette. Lágyan megsimogatta a

- Ne szégyelld magad, nem tehetsz róla tette még hozzá a szőke ismeretlen, akiről álmodott, s aki most ott guggolt mellette. Lágyan megsimogatta a BEVEZETÉS Esti fényben fürdött a füstös, külvárosi utca. A néma falak egymást nézték, s egy kósza szellő susogását hallgatták. Lassan szállingózott lefelé a tisztító köd, illatos nedvességgel árasztva

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

Az utolsó stikli: a vonatrablás

Az utolsó stikli: a vonatrablás Az utolsó stikli: a vonatrablás Maradt itt kendnek elég cimborája mondta Négyökri szomszéd. Hát az igaz is volt, hogy Rózsa Sándor rövidesen belebotlott régi cimboráiba. Honnan jöttek elő megsárgulva,

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Baróthy Borbála. Kártyák kiterítve. Cards on the table

Baróthy Borbála. Kártyák kiterítve. Cards on the table Baróthy Borbála Kártyák kiterítve Cards on the table 1. Fejezet A tükörből visszabámuló lányra meredtem. Szomorúnak tűnt és félt. Az arca fehérebb volt a szokásosnál és általában csillogó kék szeme most

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Mándy Iván. Robin Hood

Mándy Iván. Robin Hood Mándy Iván Robin Hood Mándy Iván Robin Hood 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Mándy Iván jogutódja A király vadászai Nem, hát Robin Hood nem is tudott szebbet elképzelni, mint egy ilyen gyönyörű erdőben barangolni!

Részletesebben

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép: Súly: Ár: Átütő erő: Méreg:

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép:  Súly: Ár: Átütő erő: Méreg: Női fegyverek Az alábbiakban néhány olyan tipikus női fegyver bemutatása következik, amik nem is mindig fegyverek igazán, sokszor egyéb célokra készültek, és csak az emberi találékonyság és akarat hatására

Részletesebben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót

Részletesebben

Verzár Éva Kelj fel és járj!

Verzár Éva Kelj fel és járj! Verzár Éva Kelj fel és járj! A Tatárdombot megkerülte a viharos szél, ott fenn még egyszer jól összerázta a méltóságos, nehéz fellegeket, lehúzta őket egészen a földig, s mire Terike 1911 pityergő őszén

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Pokol Anett. Téli mesék. Lindának, ötödik születésnapjára

Pokol Anett. Téli mesék. Lindának, ötödik születésnapjára Pokol Anett Téli mesék Lindának, ötödik születésnapjára December 1. Az aranyszínű léggömb UTOLSÓ NAP, UTOLSÓ ÓRA, NEM FOG AZ AGY, NEM FOG A KRÉTA! üvöltötte kórusban az egész 2. B osztály. Téli szünet

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg

Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg Szatjavánt. Meglátták és felnevettek. A nagyobbik felkapott egy elszáradt, tavalyi fügét, és megdobta a lányt. A másik a fér fit vette célba. Ide építsd! ujjongott Szávitri. Ide építsd a palotánkat! Ezek

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben