* FELNŐTT SZAKMAI PROGRAM 2008 *

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "* FELNŐTT SZAKMAI PROGRAM 2008 *"

Átírás

1 * FELNŐTT SZAKMAI PROGRAM 2008 * Készítette Mérei László MASZ Megtárgyalta a MASZ Edzőbizottsága, elfogadta a MASZ Elnöksége november 21.-én 1, Gondolatok a 2007 es évről: 2007-ben felnőtt és utánpótlás szinten 17 nemzetközi eseményen vettek részt a magyar atléták, ezek közül 12 volt a felnőtt korcsoportot érintő versenyek száma. A kontinentális bajnokságokat tekintve a rajthoz állt atlétáink 21 %-a ért el döntős helyezést. Nemzetközi eredményesség 2007-ben / induló - döntős hely %: - felnőtt VB : 11 induló / két döntős helyezés 18 %: kettő 5. hely - u23 EB / itthon: 40 induló / kilenc döntős 22,5 %: egy 2., kettő 3., kettő 5., kettő 6., kettő 7. hely - jun EB : 24 induló / hét helyezés 29 %: egy 4., egy 5., egy 6., kettő 7., kettő 8. hely - ifi VB: 39 ind. (16 MASZ-, 23 szponzor szintes)/ öt helyezés 13 %: egy 2., egy 5., egy 6., egy 7. egy 8. hely Atlétikánkat 11 versenyző képviselte az oszakai Világbajnokságon. A kis létszámú csapatból a várakozásnak és az idei teljesítményeknek megfelelően élvonalbeli dobóink szerepeltek jól. Pars Krisztián jól küzdve ( 80,93-hatodikra) kalapácsvetésben ötödik helyezést ért el; a döntőben hozva idei tudásszintjét Máté Gábor szintén a rangos ötödik helyezést érte el diszkoszvetésben (64,71); nehéz egy évet maga mögött tudva Kővágó Zoltán ismét világverseny döntőbe került (63,04/9.). Zsivoczky Attila műtét és tavaszi sérülés után a helyszínen is kezelt sarok érzékenységgel versenyezve elérte az olimpiai A szintet (10 pr:8017p/12.). Idei legjobbját teljesítve Petráhn Barbara az előnytelen kilences pályáról továbbjutva elődöntőt futott (400: 51,86ef / olimpiai B szint) Győrffy Dóra, Vári Edit a várhatót hozta. A két fiatal ( Kürthy Lajos és Olteán Csongor ) elmaradt a várttól, hasonlóan a két tapasztal atléta: Czukor Zoltán és Divos Katalin is. A magyar atlétika a VB-n elért két ötödik helyével a nemzetek pontversenyében a 41.(-47.) helyen végzett 8 ponttal (1-8 / olimpiai : 4 p.). Ez a részt vett 200 országot tekintve az első negyedet jelenti. Elutazáskor 3 4 döntős hely (- 8/12) és optimális esetben egy érem került elvárásként meghatározásra. Helyezésben a teljesítés megközelítően realizálódott, a dobogós reményeket a már említett ritka erős verseny meghiúsította ( ffi kalapács). Az IAAF versenykiírása alapján 21 nevezhető atlétánk volt a nevezési határidőkor ( 11 állt rajthoz!) Nem sokkal többen alkotják a magyar atlétika felnőtt világversenyen (olimpián) indítható versenyzői körét. Ez létszámot jelent, de döntőre jegyzett, teljesítő képes atlétáink száma ennek kb. a negyede. Ez a sor kedvező esetben egy-két atlétával bővülhet, azonban nem szabad elfelejteni, hogy olimpiai mércével ( számunkra hátrányosan) az első hat helyezettet jegyzik igazán. Ide még nehezebb a bejutás. Két évvel ezelőtt, olimpiai tervezéskor biztatóbbnak tűnt a kép. Világbajnokságon elért eredményesség a fentiek figyelembe vételével és az adott csapat ismeretében elfogadhatónak minősíthető, de szükséges megjegyezni: a csapat kialakításának körülményei és a minőségi eredményekre szakmai és személyi összetevők alapján képes versenyzők alacsony száma a távlatokra tekintve továbbra is komoly gondokat vetít előre. Visszatérő tapasztalat, de a csapdába mindig besétálunk, hogy egy szintes eredmény ( néhány esetben tét nélküli, egyszerű versenyen elérve) semmi biztosítékot nem ad, hogy a világversenyen egyáltalán a közelébe kerüljön a versenyző. Csak megismételt, stabil tudásszint ad esélyt a tisztességes szereplésre. Egy jó eredmény ma nem egyszer heuréka perspektívákat nyit a versenyző és környezete szemléletében ( ezt a NOC/MOB szint = kvóta szisztémája is generálja) és ideológiákat gyártva egy megnyugvás ( megvan a szint! ) leülteti a felkészülés elvárt minőségét. 1

2 Az oszakai tapasztalatok alapján (gondolva a most 12-ben végzettekre).jelenleg négy olyan atlétánk van (esetleg egy két, most nem indult atlétával bővülve), akik világversenyen a nyolcas döntő esélyével vehetik fel a küzdelmet Az év más jelentős eseményei közül kiemelést érdemel a fedett EB-n jól szerepelt két fiatal teljesítménye (Bene Barna 86-5./ 1500 és Takács Dávid 86-6./800 m). Az Európa Kupa I.osztályában elért ffi-női 5.hely ( 14 újonccal!), a női összetett EK csapat feljutása az I. osztályba ( a Zsivoczky Attila nélkül kiálló férfi csapat viszont a Szuper Liga 8. helyén végezve kiesett az I. osztályba). A hazai rendezésű u23 EB-n jól szerepeltek fiataljaink ( háron dobogós hely: 2.Németh Kristóf 87 / kalapács 3. Bene Barna 86 / 1500 m és szintén 3.Ott Balázs 85 / 3000 ak; és további hat döntős hely volt a kedvező mérleg). Az elmúlt évek tapasztalatai alapján eddig a szintig eredményesen tudunk szerepelni. A további minőségi fejlődés külső és belső okok miatt nem oldható meg kellően. Az Universiadén részt vett 14 atlétánk az előző főiskolás VB-khez mérten gyengén szerepelt. Hazai OB-k: - felnőtt OB : az elmúlt időszakokkal összevetve gyenge színvonalú egyéni bajnokság volt az idei; - utánpótlás OB-k: az alsó korcsoportokban is már jelentkező, de felfelé érzékelhetően csökkenő létszámok és minőség, a női versenyzőknél fokozottabban; Az idei felnőtt pontversenyt ( szept. 30. állapot) a nemzetközi mércével hagyományosan kiválóan teljesítő Dobó SE vezeti, a VEDAC és a Honvéd előtt ( 89 pontszerző / 06: 93). Az utánpótlásnál ( 82 szo./ 06: 82) Békéscsaba, KSI, VEDAC a sorrend; serdülőben KSI, GEAC, Békéscsaba jelenti az élvonalat (69 szo. / 06: 73). A Heraklész program és abban dolgózó kollégák folyamatos tehetség keresése és a gondozásukra fordított energia ebben az életkorban még bíztathat későbbi eredményességgel, a Csillag program támogatása jelentős segítség, megoldandó a korcsoportra fordítható összegek valós, szakmai fejlődést biztosító felhasználása. A magyar atlétikát a nemzetközi és a kiemelt hazai versenyek( OB-k) minősítik. Kirakatban a mindenkori felnőtt világverseny áll, az ezeken való szereplés meghatározza a sportágról alkotott véleményeket. A 2007-es nemzetközi felnőtt és up. eseményeken részt vett versenyzők ötöde ért el döntős helyezést. Kérdés: a mai magyar atlétikában kevés ez vagy sok A ráfordítás ismeretében (azaz a sportág összköltségvetése / szövetségi-szakosztályi alapján néhány más nemzet ismert adataihoz viszonyítva) elfogadható, de az egészséges igényesség alapján nem megnyugtató. Gond a felnőtt VB alacsony indulói létszáma és a kevés döntős helyezés. (A sérültek rendbe jöttével ez a kép javulhat. ) Az OB-k minőségi színvonala, az egyes versenyszámok létszáma és az általuk elért eredmények nem bíztatnak növekvő eredményes létszámmal az elkövetkezendő világversenyekre. A versenyzők teljesítményei mellett egyre nagyobb gond az ezzel összefüggő szakember helyzet, ennek minőségi és mennyiségi problémái, ezek összetevői és okai, melyek a távlatokat is behatároló tényezők. Elismerés és köszönet illeti mindazokat ( versenyzők, vezetők, edzők, támogatók, versenybírók, szimpatizánsok) akik a 2007 es atlétikai év működtetésében, szervezésében és eredményeiben aktívan részt vettek. Ami sürgető feladat: a megújulás. Ahhoz, hogy a magyar atlétika ne süllyedjen el az egyébként fontos, de a 21. század nagy kíhívásaira kevésbé választ adó helyi megelégedettségekben, szakítani kell jó néhány, évek alatt megszokott, de mára már öncélúvá vált szakmai és szervezési megoldásokkal. A sportág nemzetközi szinten is a folyamatos megújulásokat keresi, hogy versenyben maradjon a kor követelményeivel és fent tartsa az atlétika iránti érdeklődést. 2, A évi versenyeztetési korcsoportok Felnőtt ban, vagy korábban születettek U23/utánpótlás Junior Ifjúsági Serdülő Gyermek

3 3, A 2008 as év jelentősebb versenyei /2007. nov. 22.-i helyzet 2008 január 29. kedd Vienna Classic Bécs 31. csütörtök Nemzetközi fedett Pozsony február 2. szombat MASZ fedett nemzetközi verseny Syma Csarnok 3. vasárnap OB fedett serdülő Syma Csarnok 9. szombat OB fedett összetett és egyéni Syma Csarnok 10. vasárnap OB fedett összetett és egyéni Syma Csarnok 16. szombat Bp.és Pest megye fedett Syma Csarnok 17. vasárnap Bp.és Pest megye fedett Syma Csarnok 23. szombat OB fedett Syma Csarnok 24. vasárnap OB fedett Syma Csarnok 2008.március 1. szombat OB Téli dobó (gerely: márc.8.) Bp. 1. szombat OB fedett junior és ifjúsági Syma Csarnok 2. vasárnap OB fedett junior és ifjúsági Syma Csarnok 7. péntek IAAF fedett VB Valencia / ESP 8. szombat IAAF fedett VB Valencia / ESP 9. vasárnap IAAF fedett VB Valencia / ESP 8.szombat OB Téli dobó junior és ifjúsági Bp. 15. szombat EAA EK Téli dobó Split 16. vasárnap EAA EK Téli dobó Split 16. vasárnap Bp. és Pest megye mezei Bp. Pólus 29. szombat OB 50 km és női 20 km gyaloglás Dudince / SVK 30. vasárnap IAAF mezei VB Edinburgh/GBR április 5. szombat EAA EK m Isztambul / TUR 12. szombat CZE-BLR-ESP-SWE-DEN-HUN-ITA-LTU-SUI feln. és up.vál. gyal Podebrady / CZE 12. szombat OB mezei Nadap 27. vasárnap OB ffi 20 km gyaloglás Békéscsaba május 4. vasárnap OB Félmaraton Sajószentpéter 10. szombat IAAF Gyalogló VK Csebokszari / RUS 11. vasárnap IAAF Gyalogló VK Csebokszari / RUS 17. szombat OB m Győr 24.szombat Főiskolás OB? 25.vasárnap Főiskolás OB? 3

4 2008. június 7. szombat OB 7 próba Zalaegerszeg 8. vasárnap Vidék OB és OB 7 próba Zalaegerszeg 10. kedd HUN CZE CRO - SLO u20 vál.viad Zalaegerszeg 14. szombat Bp. és Pest M.bajnokság Bp. 15. vasárnap Bp. és Pest M.bajnokság Bp. 21. szombat EAA EK egyéni I. o. Isztanbul / TUR 22. vasárnap EAA EK egyéni I. o. Isztanbul / TUR 21.szombat Bp. junior és ifjúsági bajnokság Bp. 22.vasárnap Bp. junior és ifjúsági bajnokság Bp. 28. szombat OB u23 20 km gyaloglás Szeged 28. szombat MASZ / Honvéd nemzetközi Bp. 29. vasárnap Ugrógála Somoskő július 2. szerda HUN CZE SVK u 18 vál. Viad Győr 2. szerda OB serdülő összetett Bp. 3. csütörtök OB serdülő összetett Bp. 5. szombat EAA EK összetett I.o. Jyvaskyla / FIN 6. vasárnap EAA EK összetett I.o. Jyvaskyla / FIN 5.szombat OB u23 és Balaton bajnokság Veszprém 6. vasárnap OB u23 és balaton bajnokság Veszprém 8.ke vas IAAF junior VB Bydgoszcz / POL 12. szombat Verseny? 19. szombat 113. OB Bp. 20. vasárnap 113. OB Bp. 26. szombat OB junior és ifjúsági Bp. 27. vasárnap OB junior és ifjúsági Bp augusztus 3. vasárnap verseny? 15. pén vas Olimpia / atlétika Peking / CHN 2008.szeptember 6. szombat Serdülő minősítő és nyílt verseny/u23 Bp. 7. vasárnap OB u23 35 km gyaloglás Békés 13. szombat u20 viadal Sarajevo / BSH 13. szombat OB váltó Bp. 20. szombat CZE HUN SLO u23 válogatott viadal./ CZE 20. szombat OB serdülő egyéni Tatabánya 21. vasárnap OB serdülő egyéni Tatabánya 27. szombat CRO SLO HUN u16 vál. Viad. / CRO 27. szombat OB 10 pr (és verseny?) Bp. 28. vasárnap OB 10 pr Bp október 4. szombat ÜCSB serd. és junior Bp. 5. vasárnap ÜCSB serd. és junior Bp. 5. vasárnap OB Maraton Bp. 5. vasárnap IAAF utcai futó VB Rio de Janeiro / BRA 17. szombat OB Kismaraton Székesfehérvár december 14. vasárnap EAA mezei EB Oostende / BEL 4

5 4, Nemzetközi események: IAAF 12. Fedett Világbajnokság 2008.március 7 9. Valencia/ESP Cél: - a magyar atlétika képviselete; - nemzetközi rutinszerzés; - motiváció a jobb eredményt elérő atlétáknak Indulási feltételek: - szintteljesítés esetén versenyszámonként 2 fő; - a 2008-as fedett idényben elért eredmény; - megbízható forma; - dopping ellenőrzés a téli felkészülési és verseny idény alatt A csapatba kerülés szintjei: MASZ / IAAF szint (*= MASZ szint) ffi 60 *6,65 / 6,70 u , :48, :43, :54,00 60g 7,75 M 230 R 570 T 810 H 17,00 S 20,05 7pr mh. 4x400 3:08,00 /x47,00 női 60 7, , :04, :16, :05,00 60g 8,20 M 192 R 440 T 665 H 14,05 S 17,50 5pr mh. 4x400 3:33,00 /x53,25 Tisztázatlan válogatási helyzet esetén döntés az OB eredményei alapján. A válogatás lezárása: február 24. 5

6 EAA 8. Téli dobó Európa Kupa 2008.március Split/CRO Cél: - a nemzetközi élvonalba tartozó atléták indulása; - nemzetközi rutinszerzés u23 Versenyszámok: Részvétel: S, D, K, G a szakmai tervek egyeztetése és megfelelő forma alapján az európai élvonalba tartozó versenyzők indulása tervezhető (feln, eurl. 1-12; u23 1-8) egyeztetés jan. 31.-ig. Csapathírdetés: március 3. IAAF 12. Mezeifutó Világbajnoksg március 30. Edinburgh / GBR Versenyszámok: férfi felnőtt 12 km női felnőtt 8 km Férfi junior 8 km női junior 6 km Nem tervezzük részvételünket. EAA m Európa Kupa 2008.április 12. Istanbul /GRE Cél: - olimpiai szintteljesítés Versenyszámok: ffi és női m egyéni és hármas csapat Részvétel: olimpiai szint elérésére esélyes versenyzők indulása szakmai egyeztetés és megfelelő forma ismeretében tervezhető. Egyeztetés: jan. 31.-ig. 6

7 Gyalogló válogatott viadal Podebrady / CZE CZE-BLR-DEN-ESP-HUN-ITA-LTU-SWE-SUI feln-jun április 12. Cél: Versenyszámok: versenyalkalom a gyalogló élvonal részére az olimpiai szintteljesítésre kijelölt versenyen (?) férfi / női 20 km fő Válogatás az eseményre - tájékoztató a évi. felmérés ( febr. 9.); - válogató verseny: március 29. Dudince / 50 km OB 20 km; - olimpiai szint esélyesek előnyt élvezhetnek; - a versenyprogram sürüsége miatt ( Dudince, Podebrady, Békéscsaba) indokolt esetben válogatás külön egyeztetés alapján Csapathírdetés: a dudincei verseny után IAAF 23. Gyalogló Világkupa 2008.május Csebokszari/RUS Cél: - helyezésre esélyes csapat indítása ; - olimpiai szint elérésére esélyes versenyző indítása; Versenyszámok/ felnőtt: ffi 20 km csapat 50 km csapat női 20 km csapat Részvételi feltételek/ HUN Csapat indítása tervezhető, ha a évben három fő az alábbi átlagot eléri: ffi 20 km MASZ költségen x 1;25:00 önköltségen x 1;27:00 ffi 50 km MASZ költségen x 4;15:00 önköltségen x 4;20:00 női 20 km MASZ költségen x 1;38:00 önköltségen x 1;42:00 A MASZ-költség átlageredményét elérő olimpiai szintre esélyes versenyzőt egyeztetés után a MASZ saját teherviseléssel benevezi. Egyeztetés: december 15.-ig Csapathírdetés: április 28. 7

8 EAA Európa Kupa egyéni I.o június Istanbul/TUR Cél: - megőrizni helyünket az első osztályban. Versenyszámok ffi/női: 100, 200, 400, 800, 1500, 3000, 5000, 110g, 400g, 3000ak, 4x100, 4x400, M, R, T, H, S, D, K, G Versenyszámonként egy fő indulhat. Négy kisérlet tehető: T, H, S, D, K, G Csapatok: ffi/ CRO HUN ROM SLO - SWE - SUI UKR -TUR női/ CRO HUN ROM SLO SWE - GRE - BUL - TUR Részvétel: - a csapatba kerülés feltételei: - egyeztetés a csapattagságra esélyes versenyzők edzőivel; - megfelelő forma; - folyamatos doppingellenörzés; - a 4x100 as váltó tagok kijelölése a fedett idény után.történik - tájékoztató időszak: fedett pályás idény, téli dobó idény - válogatási időszak: szabadtéri idényben május 10. június csapathírdetés: június 16. EAA Európa Kupa összetett I.o. Jyvaskyla/FIN 2008.június Cél: - optimális összeállítás esetén a férfiak feljutása a Szuper Ligába; - a női csapat bent maradása az I. osztályban Csapatok / ffi 10 pr.- 3+1: CZE ITA HUN SWE NOR UKR GBR FIN / női 7 pr: - 3+1: CZE ITA HUN SWE LTU BLR EST FIN Részvétel: - a csapatba kerülés feltételei: - egyeztetés az összetett versenyzésre készülő ill, az ebben a versenyszámban is rajthoz állítható versenyzőkkel, edzőikkel; - a fedett szezon után a keretek felülvizsgálata, a csapatokért felelős edzők felkérése; - megbízható forma, folyamatos dopping ellenörzés. - tájékoztató időszak: fedett szezon, szabadtéri egyéni versenyek; - válogató versenyek: a nemzetközi naptárban (Calendar 2008 / Málta ) található összetett versenyek; idehaza: OB Főiskolás május OB 7 próba június csapathírdetés: június 16. Keret/ ffi: Zsivoczky Attila, Szabó Attila, Skoumal Péter, Kovács Norbert, Polonyi Tamás, Papp Attila / női: Óvári Zita, Vörös Orsolya Skoumal Réka Babos Rita, Farkas Györgyi,, Adamik Anna,?/ Lukács Erika 8

9 NOC 29. Nyári Olimpiai Játékok Atlétika: augusztus Peking / CHN Cél: - teljesítőképes csapat; - 1 érem és 2-3- helyezés; 8 10 pont/1-6 és pont/1-8 hellyel. a, A csapatba kerülés szintjei ( IAAF/NOC ): Ffi A szint (max. 3 fő) B szint ( 1 fő) Versenyszám A szint ( max. 3 fő) B szint ( 1 fő) 10,21 10, m 11,32 11,42 20,59 20, m 23,00 23,20 45,55 45, m 51,55 52,35 1:46,00 1:47, m 2:00,00 2:01,30 3:36,60 3:39, m 4:07,00 4:08,00 13:21,50 13:28, m 15:09,00 15:24,00 27:50,00 28:10, m 31:45,00 32:20,00 2;15:00 2;18,00 Maraton 2;37:00 2;42:00 8:24,60 8:32, ak 9:46,00 9:55,00 13,55 13,72 110/100 gát 12,96 13,11 49,20 49, gát 55,60 56,50 1;23:00 1;24:30 20 km gyal 1;33:30 1;38:00 4;00:00 4;07:00 50 km gyal lj.16 csapat 4x100 lj.16 csapat lj.16 csapat 4x400 lj.16 csapat Tízpróba Magas Rúd Távol ,10 16,80 Hármas 14,20 14,00 20,30 19,80 Súly 18,35 17,20 64,50 62,50 Diszkosz 61,00 59,00 78,50 74,00 Kalapács 69,50 67,00 81,80 77,80 Gerely 60,50 56,00 Női Megjegyzések: - az IAAF kiírása alapján váltóban a két legjobb eredmény átlaga alapján kerül meghívásra a 16 legjobb csapat ( időszak: január július 16.); - egyéni versenyszámokban az IAAF szintteljesítési periódus január 1.- én kezdődött és július 23.-ig tart; maratonfutásban, gyaloglásban és az összetett versenyzésben szeptember 1. a kezdő dátum. - maratonban és gyaloglásban csak az előre meghatározott versenyeken és pályákon lehet szintet elérni, lásd: ( ezen az oldalon a teljes olimpiai tudnivaló olvasható!) - szabad- és fedett pályán egyaránt elérhetőek a szintek. 9

10 Indulási lehetőség: a Szakmai Programban meghatározott feltételek teljesítése esetén: A szinttel max. három fő; B szinttel max. 1 fő indítható. (Ha van A szintes, akkor B szinttel indulni nem lehet.) Tisztázatlan válogatási esetekben a végső döntésre az OB (2004.július ) eredményei alapján kerül sor. (Lásd. később.) A csapatba kerülés kritériumai: a,- a évi VB-n 12 be került versenyzők előzetesen csapattagságot kapnak ( Pars Krisztián, Máté Gábor, Kővágó Zoltán, Zsivoczky Attila), elvárás az A szint körüli átlag teljesítmény, a felkészülést nem akadályozó egészségi állapot; b,- pálya versenyszámokban már A szintet elértek számára: versenyszámukban, vagy rokon számokban megfelelő átlagteljesítmény, B szintnél jobb eredmény, a felkészülést nem akadályozó egészségi állapot.; c,- indíthatónál több szintes versenyző esetén, amennyiben tisztázatlan válogatási szituáció áll elő (nem stabil átlagok, keresztbe verések, stb.), döntés a magyar bajnokságon elért egymás elleni eredmény alapján történik. A válogató és az arra kötelezettek nevének meghírdetése: július 13.-ig; d,- a még szinttel nem rendelkezők számára alapfeltétel a szint teljesítése, továbbiakban a fent leírtak az irányadók (b, c); e,- azokban a versenyszámokba, ahol nincs A szintes, de több a B szintes, szintén a fentiek az irányadóak (c ); f,- a már B szinttel rendelkező versenyzőktől elvárás min. a B szint ismételt elérése, a megfelelő egészségi állapot. Végső csapatba kerülési helyzetük a versenyszámban található további szintesek teljesítményének, ill. a fent leírt esetleges válogatási szituációk kimenetelének függvénye is (c); g,- országúti versenyszámoknál (maraton, gyaloglás) 2007-ben elért A szinteseknél lásd.a b, pontban leírtakat; az ennél korábban (2006) "A" szintet elért versenyzőknek 2008-ban az "A" szintet el kell érni (kiv. Maraton, 50 km gyal.= erős B szint). B szintesek esetében a 2008-ban elért B szint, vagy jobb eredmény kerül hangsúlyos figyelembe vételre a csapathírdetéskor. Indíthatónál több szintes versenyzök esetében, tisztázatlan válogatási helyzetkor egyeztetett válogató verseny kiírására kerül sor; h,- a válogatási szituációk, és megoldásuk a versenyzők edzőivel és az Edző bizottság tagjaival (dokumentálva) egyeztetésre kerülnek. Az OB után is tisztázatlan válogatási helyzetek a csapathírdetéssel kerülnek lezárásra: július 22.; i,- a csapatba kerülésért elért eredmények dopping ellenörzéssel fogadhatók el. A jelöltek folyamatos ( versenyen és versenyen kívűli) ellenörzésen esnek át. 10

11 Szűkített olimpiai "A" keret a évi versenyidény befejezése után Név sz. szo. verssz/eredmény 07 szint Edző A 1. "A" szint; VB/EB döntő 2006/07; döntő esély KŐVÁGÓ Zoltán 79 Honvéd Diszkosz / 66,42 A Bakai József 2. PARS Krisztián 82 Dobó SE Kalapács / 81,40 A Németh Pál 3. ZSIVOCZKY Attila 77 DSC 10pr / 8017 p. A Dömötör Balázs 4. MÁTÉ Gábor 79 CSASE Diszkosz / 66,45 A Fejér Géza A 2. szint ill. feln. EB döntő, jelentős nemzetközi eredm. 06 / KÁLOVICS Anikó 77 ZAC Maraton / 2;29:24 A Zsódér Zsolt 6. RAKONCZAI Bea 77 NYVSC Maraton / 2;30:17 A Győrgy Rolland 7. KISS Dániel 77 Ikarus 110 g / 13,60 B ifj.tomhauser István 8. PAPP Krisztina 82 UTE 5000 / Csoma Ferenc 9. BENE Barna 86 NYVSC 1500 / 5000 (3:39,87) - György Rolland A 3. "B" szintesek; kiemelt versenyeken jobb helyezés;* szintes eredmény bemutató versenyen 10. CZUKOR Zoltán 62 KBSK 50 km gy./ 4;03:37 B Sátor László 11. KÜRTHY Lajos 86 MTE Súly / 19,83 B Edzőt vált, ig Varga Sánd 12. OLTEÁN Csongor 84 ASE Gerely / 78,15 B Széles Lajos 13. PETRÁHN Barbara 78 Sz.MÁV 400 / 51,86 B Papp Emese / USA 14. VÁRI Edit 75 BEAC 100 g / 13,06 B Németh Gyula 15. MOLNÁR Krisztina 76 UTE Rúd / 435 B Szabó Dezső 16. DIVOS Katalin 74 Dobó E Kalapács / 67,09 B Németh Pál 17. TAKÁCS Dávid 86 VEDAC 800 / 1:48,18 f - T.Stupián Anikó B 1. B keret /* jelenleg nem nevezhető "B" szintesek; ben sérülés, ill formaproblémák; 2006/2007 up világverseny dobogósok ** szintes eredmény bemutató versenyen 1. *TEVELI Petra 79 UTE Maraton / 2;40:31 B Csoma Ferenc 2. *ANNUS Adrián 73 Sz.Halad. Kalapács/75,21 (77,18) B Vida József 3. STAICU Simona 71 MISI SC Maraton / 2;38:34nQ nq B Juhász András 4. GYŐRFFY Dóra 77 DSC Magas / (**193/B)189 Skoumal P./Deutsch P. 5. TÓTH Lívia 78 VEDAC 3000 ak / sérült Koós Hutás László 6. SZABÓ Nikolett 82 FTC Gerely / formaprob. Széles Lajos 7. ORBÁN Éva 84 VEDAC Kalapács / 66,98 Dan Lange 8. TÖLGYESI Péter 82 DVSC Hármas / sérült Németh Gyula 9, NÉMETH Kristóf 87 Dobó SE Kalapács / 73,50 Németh Pál 10, OTT Balázs 85 PFK 3000 ak / 8:35,04 Fogarasi Sándor 11. FAZEKAS Róbert 75 Sz.Haladás Diszkosz / 58,32 Vida József?/12. VASZI Tünde 72 Postás SE Távol Bagyula István 11

12 B 2. Név sz. szo. verssz/eredmény 07 szint Edző Szintesély / *up.kor 13. NÉMETH Roland 74 FTC 100 m / 10,34 Németh Gyula 14. SZEBENY Miklós 87* Vasas SC 200 m / 20,98 Bajzáné Marton Lívia 15. KAZI Tamás 85* TFSE 800 m / 1:48,30 dr.gyimes Zsolt 16. TÓTH László 87* PFK 5000 m / 3000 ak Fogarasi Sándor 17. BODOR Olivér 80 PVSK m / 28:44,71? 18. MINCZÉR Albert 86* VEDAC 3000 ak / 8:53,86 Tóthné Stupián Anikó 19. VÉGH Tibor 84 ARAK 3000 ak / 8:49,10 Hirth Károly 20. MOLNÁR Balázs 86* ARAK 400 gát / 51,50 Molnár Ferenc 21. DUDÁS Gyula 66 MISI SC 20 gyal./ 1;25:33 Szűcs József 22. BOROS László 82 DSC Magas / 220 Skoumal Péter 23. HARSÁNYI Olivér 87* DSC Magas / 210 Skoumal Péter 24. MARGL Tamás 76 TSC Távol / 770 Németh Gyula 25. ECSEKI Dániel 89* Sz.MÁV Távol / 762 Ecseki Tibor 26. BÍBER Zsolt 76 Sz.MÁV Súly / 19,56 Kóczián Jenő 27. SZABÓ Attila 84 DSC 10pr / 7545 Skoumal Péter 28. AJKLER Zita 75 Vasas SC Távol / Hármas / sérült Kasperkiewicz Gábor 29. NICKL Vanda 85* Dobó SE Kalapács / 66,71 Németh Pál 30. FRAJKA Xénia 82 SI SE Gerely / 55,08 Boros Sándor 31. FÜSTI Edina 82 TSC 20 km gyal./ 1;39:04 Kiss Antal 32. BABOS Rita 80 Gy.Dózsa Magas / 186 Farkas Roland 33. ÓVÁRI Zita 84 Sz.MÁV 7pr./ 5652 Ecseki Tibor A keretek nyitottak, az elért eredmények alapján a besorolás változhat és a létszám folyamatosan bővülhet A keretek kategorizálása támogatási szinteket jelent ( "A" keret támogatott - B keret az anyagi lehetőségek függvényében) Hazai és külföldi edzőtábor - tervek Az olimpiára készülő keretek szintjének megfelelően és a rendelkezésre álló anyagi eszközök ismeretében kerülnek tervezésre a táborok. Külföldi tábor szövetségi teherviseléssel elsődlegesen az A1 keret számára, kivitelezhetőség esetén a további A kerettagok számára is megvalósításra kerülhet. Alapelvek / edzőtábor tervezett támogatás: A 1 keret / 3 hét melegtábor, 6 x 2 hét Tata A 2 keret / 5 x 2 hét Tata A 3 keret / 4 x 2 hét Tata B 1 keret / 3 x 2 hét Tata ( B 2 keret / lehetőség szerint szakosztályi ill. NUPI program költséggel) Az egyeztetett edzőtáborok az éves felkészülési programban kerülnek véglegesítésre. A kiemelt kerettagok egyéni edzőtábori elképzelései megvalósíthatóság esetén támogathatók. Tekintettel az egyes szakágak eltérő igényeire, segítené a felkészülési táborok hatékonyságát, hogy adott és indokolt esetben a tatai költségeket más edzőtábor helyszíneken is fel lehessen használni ( ez egyeztetést igényel a MOB-al). Közös csapat edzőtáborok időszakonkénti megvalósítása szükséges és ajánlott. Tervek: november-december 2 hét Tata A 1, A 2, A 3, B 1, keretből január 3 hét melegtábor A 1 2 hét Tata A 2, A 3, B 1 március 2 hét Tata A 1, A 2, A 3, B 1 3 hét melegtábor A 1 április május 2 hét Tata A 1, A 2, A 3, B 1 május 2 hét Tata A 1, A 2, A 3, B 1 július-augusztus 2 hét Tata A 1, A 2, A 3, B 1 12

13 A támogatások (edzőtábor eü., tápl.kieg.) az alábbi elvek alapján működnek: - a táplálék kiegészítő támogatás a keretorvossal egyeztetett szerekre vonatkoztatva, nyolc hónap időtartamra, min. két részletben tervezhető; - az edzőtábor támogatás amely pénzben nem váltható meg a MOB által finanszírozott táborokra és eü. szolgáltatásokra (gyúrás, stb.) használható fel. A felkészülési tervben meghatározott táborok a MASZ-al és az egyesülettel történt szakmai egyeztetés után - a MASZ ill. szakosztályi/műhely támogatás költségvetésből ütemezetten használhatók fel; - sérülés, hosszabb betegség, nem kontrolált edzés munka és indokolatlanul rossz felkészültségi állapot esetén a támogatás folyósítása felülvizsgálatra kerül. - a támogatási formák nagysága, szintjei, az abban részesülők lehetőségei és a kivitelezés december közepéig meghatározásra kerülnek. A keretek felülvizsgálatára két lépcsőben kerül sor: 1, a évi fedett pályás idény után; 2, a szabadtéri idény kezdetétől, folyamatosan. Szintteljesítésre elfogadható kontinentális bajnokságok, jelentős nemzetközi és hazai versenyek: a, Nemzetközi események: 08.március 7 9. fedett VB Valencia/ESP (kb. 8 fő vers.) Téli dobó EK Split /CRO (kb. 10 fő vers.) április m EK Istanbul /GRE (kb. 3 fő vers.) május Gyalogló VK Csebokszari/RUS(kb.12 fő v) június Európa Kupa egyéni I.o. Isztanbul/TUR (kb.55 fő vers) Európa Kupa össz. I.o. Jyvaskyla/FIN (kb. 8 fő vers.) Valamint minden további IAAF, EAA engedéllyel, jóváhagyással rendelkező, a évi EAA versenynaptárban ( a máltai naptár konferencián rögzített) egyéni verseny. b, Hazai jelentősebb események: február 2. MASZ nemzetközi fedett Bp, Syma csarnok OB fedett össz. és egyéni Bp. Syma csarnok OB fedett Bp. Syma csarnok Március 1. OB Téli dobó Bp. 29. OB 50 km, női 20 km gyaloglás Dudince/SVK április 27. OB ffi 20 km gyaloglás Békéscsaba május 17. OB Győr OB Főiskolás tbd. június OB 7 próba Zalaegerszeg 8. Vidék OB Zalaegerszeg Bp. bajnokság Bp. 28. MASZ / Honvéd Nemzetközi Bp. 29. Ugrógála Somoskő július 5 6. OB u23 és Balaton bajnokság Veszprém 12. Verseny? július OB Bp. Csapathírdetés: Július 22. kedd 13

14 u 23 viadal CZE HUN SLO../ CZE szeptember 20. Versenyszámok / ffi-női: 100, 200, 400, 800, 1500, 5000/3000 női, 110g, 400g, 3000ak ffi,, M, R, T, H, S, D, K, G, 4x100, 4x400 Versenyszámonként kettő fő indulhat. Részvétel: - a csapatba kerülés feltételei éves vagy fiatalabb versenyzők szabadtéri idényben mutatott teljesítményei alapján; - megfelelő átlagforma, folyamatos dopping ellenörzés; - az u23 OB és a Junior/ ifjúsági OB eredményei alapján előzetes keret kerül kijelölésre - forma ellenőrző verseny: szeptember 6. elsődlegesen évesek kerülnek válogatásra, nem kellő színvonalú eredmények esetén fiatalabbak is, egyeztetve az up. szövetségi kapitánnyal; - csapathírdetés: szeptember 13. hétfő IAAF 3. Utcaifutó Világbajnokság október 12. Rio de Janeiro /BRA Várható jó teljesítmény, ill. kivitelezhetőség esetén tervezésre kerülhet. Döntés szeptember 5.-ig EAA 15. Mezeifutó Európa Bajnokság december 14. Oostende / BEL - a nyári szezon alapján kerül tervezésre indulásunk. 14

15 5, A sportág 2008-ra tervezett doppingellenes tevékenysége. A szövetség elhatározott az előző évek doppingellenes tevékenységének folytatására. A 2006/2007 év telén lebonyolított más szövetségek és versenyzők által is látogatott felvilágosító, alternatív megoldásokat bemutató előadássorozat folytatására, a megrendezés anyagi eszközeinek ismerete után a szövetség szintén nyitott. A folyamatos, jelentős kört felölelő versenyen kívüli és versenyen történő ellenőrzéseket továbbra is támogatja és indítványozza a MASZ. Olimpiai szint csak dopping ellenőrzéssel kerül elfogadásra; Élversenyzőink ellenőrzése több csatornás: 1, IAAF/WADA által negyedéves hollét bejelentésre kötelezettek/ 07.IV.negyedévi helyzet Annus Adrián Fazekas Róbert Kővágó Zoltán Máté Gábor Pars Krisztián Zsivoczky Attila 2, MOB havi hollét bejelentésre kötelezett A keret tagok, 3, MACS kezdeményezés keretében történő versenyen kívüli, ill. versenyen történő ellenőrzések 4, MASZ kezdeményezésű ellenőrzések versenyen kívül, ill. versenyen (pl ban a 4.b pontban meghatározott (és további) versenyeken ) A költségviselés / megosztás oldala egyeztetést igényel. 6, Sportegészségügy A szövetség egy mellékállású orvost alkalmaz (dr.illyés Árpád), aki a kiemelt válogatottakat látja el. Az utánpótlás kereteknél alkalmi szerződésekkel, felkérésre dolgoznak még orvosok. A gyúrás versenyekre szerződve kerül megoldásra. Hetey Péter a felnőtt válogatott mellett működik ebben a szisztémában. Az olimpiai előtti időszakban ezt a ténykedést mind létszámban, mind időben ki kell szélesíteni, amire az elképzelések körvonalazódnak. Az előírt központi vizsgálatokon a kiemelt kerettagok megjelenése kötelező. A szövetség kapcsolatot épített ki a Dávid gerinckoncepció alapján kezeléseket, állapotfelméréseket végző céggel, előzetes egyeztetéssel az olimpiai kerettagok igénybe vehetik. A sportorvosi és gyúrói létszámot ill. működést, valamint a kiegészítő, megelőző és rehabilitációs lehetőségeket a biztonságos olimpiai felkészülés érdekében bővíteni kell. 15

16 7, Felkészülési programok A Szakmai program jóváhagyása után az olimpiai keretekben (A és B1) szereplő versenyzők felkészülési programját az alábbi fő fejezetek kidolgozásával december 10.-ig kérjük a MASZ-ba eljuttatni: FELKÉSZÜLÉSI TERV TEMATIKA A 1. NÉV 2. SZÜL.IDŐ 3. HELY 4. ANYJA NEVE 5. LAKCÍM 6. LEVELEZÉSI CÍM 7. TELEFON MOBIL i. VONALAS ii. CÍM 8. EDZŐ NEVE 9. LAKCÍME 10. TELEFON MOBIL i. VONALAS ii. CÍM 11. SZAKOSZTÁLY 12. SZAKOSZTÁLY VEZETŐ 13. TELEFON 14. CÍM B 1. RÖVID ÁLTALÁNOS JELLEMZÉS / SZAKMAI, EMBERI 2. VERSENYSZÁM 3. EGYÉNI CSÚCSOK / EREDM, IDŐP,HELY 4. EDDIGI LEGJOBB NEMZETKŐZI TELJESÍTMÉNYEK NEMZETKÖZI EREDMÉNYEK HAZAI EREDMÉNYEK 7. PROBLÉMÁK 2007-BEN C AS KIEMELT TERV VERSENY, EREDMÉNY, HELY AS EREDMÉNYTERVEK 3. A FELKÉSZÜLÉSI ÉS VERSENY IDŐSZAK FELADATAINAK ÁLTALÁNOS LEÍRÁSA 4. A FELKÉSZÜLÉS CIKLUSAI A CIKLUSOK FELADATAI, EREDMÉNYTERVEK A CIKLUSBAN Fizikai képességek fejlesztése Technikai tudásszint emelése Mentális tulajdonságok fejlesztése Motiváció, akarati tényezők 5. VERSENYPROGRAM TÉLI, NYÁRI 6. EDZŐTÁBORI TERVEK 7. EGÉSZSÉGÜGYI HELYZET, TERVEK 8. KÖLTSÉGVETÉSI TERV 9. EGYÉB KÉRÉS, TERV, PROBLÉMA 16

17 8, Folyamatos feladatok: - a megfelelő költségvetés biztosítása, hatékony felhasználása - oda vissza működő kapcsolattartás, kölcsönös bizalom, őszinteség - távlatokra kiható u23-as Csillag program keret kijelölése és szakmailag megfelelő, költségvetésileg hatékony működtetése - megbízható egészségügyi háttér: aktív részvétel a szűrővizsgálatokon, a teljesítmény élettani teszt vizsgálatok igénybe vétele, élettani, labor paraméterek rendszeres ellenőrzése, korszerű táplálkozási tanácsadás, ellenőrzés, a regeneráció, rehabilitáció kiterjesztése, tudatosítása, kapcsolattartás a létező szakosztályi, klub orvosokkal, dopping felvilágosítás, ellenőrzés, TUE tudatosság, fegyelmezettség, 9, Kiemelt válogatott keretek - kiemelt felnőtt / lásd. olimpiai keretek - kiemelt u23 ( a támogatottak száma és a támogatás mértéke a NUPI költségvetés alapján később kerül meghatározásra) évi u23 és Csillag program keret u23 u23 u23 Csillag pr. + "A" keret Szemeti Péter Szebeny Miklós Takács Dávid Miklós Péter Csillag pr. Bartha László Molnár Balázs Kazi Tamás Tóth László Bene Barna Ott Balázs Németh Kristóf Minczér Albert Kürthy Lajos Kácser Krisztina Erdélyi Zsófia Németh Noémi Rózsa Zsófia Nagy Xénia Nickl Vanda "B" keret Kujbus György Harsányi Olivér Resán Gergely Jeleni Csaba Antalóczy Csaba Páli Viktor Licsák András Bodó Levente Armuth Gábor Török Krisztián Wagner Gábor Fejős Bence Oláh Gábor Tábor Miklós Ungvári Péter Szekeres Zsolt Patkó Dániel Kovács Péter Papp Bence Mozsdényi Dávid Magyari Zoltán Rácz Sándor Papp Attila Demeter Claudia Kaptur Éva Pölöskei Zsófia Bolyki Andrea Kácser Zita Somogyvári Mónika Erős Enikő Farkas Györgyi Varga Bianka Kernács Krisztina Madarász Viktória Badis Anissa Varró Katalin Nemere Dóra Császár Katalin?/ Lukács Erika Bartha Zsóka november 21. Mérei László MASZ 17

ATLÉTIKA. Dömötör Balázs. Schulek Ágoston sportágvezetô. Mérei László szövetségi kapitány. Csoma Ferenc. edzô. edzô

ATLÉTIKA. Dömötör Balázs. Schulek Ágoston sportágvezetô. Mérei László szövetségi kapitány. Csoma Ferenc. edzô. edzô Dömötör Balázs Schulek Ágoston sportágvezetô Mérei László szövetségi kapitány 28 Csoma Ferenc Fejér Géza Németh Pál Szabó Dezsô Bakai József 29 50 km gyaloglás Diszkoszvetés Diszkoszvetés Férfiak Czukor

Részletesebben

Felnőtt Szakmai Program / 2007 Mérei László szakmai igazgató

Felnőtt Szakmai Program / 2007 Mérei László szakmai igazgató 1, Összefoglaló a 2006.évről Felnőtt Szakmai Program / 2007 Mérei László szakmai igazgató Nemzetközi események. A páros évek adta kevesebb világverseny feladatok ellenére 2006-ben felnőtt és utánpótlás

Részletesebben

MEGHÍVÁSOK A MASZ-HONVÉD NEMZETKÖZI VERSENYRE Bp. Iharos pálya

MEGHÍVÁSOK A MASZ-HONVÉD NEMZETKÖZI VERSENYRE Bp. Iharos pálya MEGHÍVÁSOK A MASZ-HONVÉD NEMZETKÖZI VERSENYRE 2008.06.28. Bp. Iharos pálya FFI 17,00 h 100 ef/1st round ffi/men (2-3 futam) 18,10 h 100 döntő/final ffi/men (A-B?) Antalóczy Csaba 88 Ikarus Bánhidi Bence

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAM - 2009

SZAKMAI PROGRAM - 2009 SZAKMAI PROGRAM - 2009 1. BEVEZETŐ, VÁLTOZÁSOK, INFORMÁCIÓK 1.1. 2008-ban magunk mögött hagytunk egy izgalmas, várakozással teli olimpiát, ami atlétikában messze nem hozta azt az áttörést, amitől sokan

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 020 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 38 30:31 SB 2 038 Kovács Tamás 1983 VEDAC 39 A 30:34 SB 3 028 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 40 30:52 4 021 Galamb

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés fedett pálya Döntő 17:30 1. nap 1 Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 17 17.39 PB 2 Kürthy Lajos Imre 1986 Mohácsi TE 18 17.04 SB 3 Detrik Balázs 1995 Ikarus BSE 15 16.62 SB 4 Kerekes

Részletesebben

120. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 7-9. Székesfehérvár IDŐREND. I. nap augusztus 7. péntek

120. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 7-9. Székesfehérvár IDŐREND. I. nap augusztus 7. péntek IDŐREND I. nap augusztus 7. péntek 16:00 magasugrás ffi selejtező 16:00 kalapácsvetés női selejtező 16:00 100 m női előfutam Dr. Irányossy Gézáné Vértessy Katalin emlékverseny 16:00 távolugrás ffi selejtező

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA Budapest Puskás Stadion, szeptember

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA Budapest Puskás Stadion, szeptember Tízpróba férfi felnőtt 100 m távol súly/7,26 magas 400 m 110 g/106 diszkosz rúd gerely 1500 m Összpont 1. Szabó Attila 84 DSC-SI 11,13 +2,2 832 7,26 +2,6 876 14,17 739 1,93 740 50,52 791 14,62 +0,2 896

Részletesebben

Atlétika MEFOB 2008. Írta: Hypoxia 2008. 05 26.

Atlétika MEFOB 2008. Írta: Hypoxia 2008. 05 26. Atlétika MEFOB 2008 Írta: Hypoxia 2008. 05 26. A Semmelweis Egyetem volt a legeredményesebb a hétvégén Veszprémben megrendezésre került főiskolás országos bajnokságon. A már éveken át címvédő egyetem most

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

Felnőtt Magyar Atlétikai Országos Bajnokság Budapest,Puskás Ferenc stadion,2009.augusztus 1-2. Éremtáblázat

Felnőtt Magyar Atlétikai Országos Bajnokság Budapest,Puskás Ferenc stadion,2009.augusztus 1-2. Éremtáblázat Felnőtt Magyar Atlétikai Országos Bajnokság Budapest,Puskás Ferenc stadion,2009.augusztus 1-2. Éremtáblázat Hely Klub Arany Ezüst Bronz Összes 1. Bp. Honvéd SE 6 3 4 13 2. VEDAC 5 4 4 13 3. DSC-SI 4 4

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Félmaratoni OB Budapest,2007.szeptember 2. Éremtáblázat

Félmaratoni OB Budapest,2007.szeptember 2. Éremtáblázat Félmaratoni OB Budapest,2007.szeptember 2. Éremtáblázat Hely Klub Arany Ezüst Bronz Összes 1. PFK 3 2 1 6 2. VEDAC 2 1 1 4 3. Vasas-Homansoft 2 0 1 3 4. UTE 1 1 0 2 5. MISI SC 0 1 2 3 6. Békéscsabai AC

Részletesebben

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 A verseny célja: Magyarország szabadtéri összetett bajnoki címeinek eldöntése felnőtt, U23 és junior korcsoportokban. A verseny dátuma:

Részletesebben

PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY ERDÉLYI GYÖRGY ( ) GERELYHAJÍTÓ MAGYAR BAJNOK EMLÉKÉRE

PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY ERDÉLYI GYÖRGY ( ) GERELYHAJÍTÓ MAGYAR BAJNOK EMLÉKÉRE PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY Gyermek ügyességi számokkal kiegészítve (4 próba C változat) Verseny jellege: Minősítő Ranglista verseny Verseny ideje: 2013.

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

Magyarország évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága

Magyarország évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága Magyarország 2016. évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága 1. A bajnokság rendezője: A Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából az Alba Regia Atlétikai Klub 2.

Részletesebben

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 2013. évi Fő versenyek Felnőtt Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 25-27. Felnőtt Csapat Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 28. Felnőtt

Részletesebben

Születési id, hely: április 1., Tapolca

Születési id, hely: április 1., Tapolca IRÁNY RIÓ! HONVÉD 1977. április 1., Tapolca Tapolcai Vívó SE / Budapesti Honvéd Sportegyesület Borosné Eitner Kinga / Dancsházy-Nagy Tamás Párbajt r egyéni és csapat 1. hely: egyéni (1997, 2002, 2003)

Részletesebben

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói 100 m férfi döntő Raggambi Fluck István emlékverseny Az 1920-as évek kiemelkedő vágtázója volt. 100 és 200 méteren hatszor nyert magyar bajnokságot. 14-szeres

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai

Részletesebben

Magyarország 20km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2017 Békéscsaba

Magyarország 20km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2017 Békéscsaba EREDMÉNYEK Férfi 20km gyaloglás Időfutam 09:00 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord 1 5 Helebrandt Máté 1989 NYSC 13 1:23:11 SB 2 34 Venyercsán Bence Barnabás 1996

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

BESZÁMOLÓ. a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY I. Szakmai értékelés 2 A Budapesti Honvéd Atlétikai Szakosztálya 2008-ban 3. helyet szerzett a Magyar Atlétikai Szövetség abszolút pontversenyében

Részletesebben

A fiatalok 2009. évi szakmai programja

A fiatalok 2009. évi szakmai programja 1 A fiatalok 2009. évi szakmai programja Mint minden olimpia utáni első év, így a 2009. is nagyon fontos lesz az atléták számára. Többen úgy kezdték meg a felkészülést, hogy a hosszabb távú terveik között

Részletesebben

26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnoksága

26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnoksága 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnoksága Férfiak - Men Hely SzÉv Egyesület 10km Forditó BrutIdő 1. 42 Kovács Tamás 1983 VEDAC 00:31:16 00:45:35 01:06:04

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

Magyarország 20 km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2018 Békéscsaba

Magyarország 20 km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2018 Békéscsaba EREDMÉNYEK Férfi 20km gyaloglás Időfutam 09:00 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord 1 4 Helebrandt Máté 1989 NYSC 16 1:24:02 SB 2 23 Venyercsán Bence Barnabás 1996

Részletesebben

119. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 1-3. Székesfehérvár

119. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 1-3. Székesfehérvár 1. A Bajnokság célja: MAGYARORSZÁG 2014. évi bajnoki címeinek és helyezéseinek eldöntése. 2. A Bajnokság helyszíne és ideje: Székesfehérvár, Bregyó közi Atlétikai Központ, Bregyó köz 1. 2014. augusztus

Részletesebben

B pálya 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény

B pálya 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény EREDMÉNYEK Férfi Diszkoszvetés Döntő B pálya 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény 1 Szikszai Róbert 1994 NYSC 1 59.29 2 Mozsdényi Dávid 1986 VEDAC 3 49.42 3 Czeller Gábor Sándor

Részletesebben

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc Nevezési lista Férfi 100 méter Bódis Kornél 1990 Győri Atlétikai Club Elfogadva 11.10 Ecseki Dániel 1989 Szolnoki MÁV-SE Elfogadva 10.67 Farkas Dominik 2000 BSC Elfogadva 11.61 Grill Dániel 1996 Győri

Részletesebben

Kelet-kupa nemzetközi atlétikai verseny - Debrecen július 23.

Kelet-kupa nemzetközi atlétikai verseny - Debrecen július 23. 100 m férfi Szél: -0,3 Hely Név Sz.év Klub Eredmény 1 Resán Gergely 86 Nyírsuli 10,94 2 Hajdu Balázs 92 PVSK 11,16 3 Bodó Levente 85 DSC-SI 11,27 4 Tamási Ottó 94 KSI 11,29 5 Boda Ákos 96 DSC-SI 11,61

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Kovács Péter, Budapest XVI. Kerület Polgármestere, az Atlétika Szakosztály tiszteletbeli elnöke.

VERSENYKIÍRÁS. Kovács Péter, Budapest XVI. Kerület Polgármestere, az Atlétika Szakosztály tiszteletbeli elnöke. VERSENYKIÍRÁS 46. Paulínyi Jenő, 19. Klics Ferenc, 15. Főző János, 13. Bánhidi Béla, 8. Garay Sándor, 8. Varjú Vilmos, 7. Imre László és 4. Deák Balázs emlékverseny, Magyar Liga és minősítő verseny A verseny

Részletesebben

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok A bajnokság rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A bajnokság időpontja és helyszíne: 2017.

Részletesebben

2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai

Részletesebben

Budapest Syma / Fészer. Budapest Syma / Fészer

Budapest Syma / Fészer. Budapest Syma / Fészer Versenynaptár 2013 01.12. Sport XXI. Terem 1. Régiók 01.19. Dobó SE Téli Versenysorozata I. forduló Szombathely 01.26. Budapest-bajnokság Budapest/Syma 01.26. Junior Ifjúsági verseny Pozsony 01.26. Serdülő

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2009. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A bajnokság helye és ideje Magyar Atlétikai Szövetség 2009. június 26-28. (péntek-vasárnap) Székesfehérvár,

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

A FIATALOK 2008. ÉVI SZAKMAI PROGRAMJA

A FIATALOK 2008. ÉVI SZAKMAI PROGRAMJA A FIATALOK 2008. ÉVI SZAKMAI PROGRAMJA Akik olvasták, talán emlékeznek arra, hogy az igen sikeres kaunasi Junior EB-t követően, milyen célokkal is vágtunk neki a 2006. esztendőnek. Akkor többek között

Részletesebben

1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest

1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest 1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest A verseny célja: A versenyzési lehetőségek minőségi fejlesztése, az atléták megbecsülésének javítása, az atlétika

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága Magyarország 2019. évi Serdülő Csapatbajnoksága A verseny célja: 1. Versenyzési lehetőség biztosítása serdülő és újonc atléták részére. 2. A serdülő és újonc atléták pozitív élményhez segítése. 3. A Sport

Részletesebben

Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga

Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A verseny időpontja és helyszíne: 2015. július 11-12. (szombat-vasárnap)

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap 1 041 Palkovits István 2000 KARC 29 A 30:48 PB 2 004 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 35 A 30:58 SB 3 005 Molnár Ákos 1991 Vasas 34 A

Részletesebben

AMIT MINDENKINEK TUDNI KELL - 2015 Összefoglaló a legújabb antidopping tudnivalókról

AMIT MINDENKINEK TUDNI KELL - 2015 Összefoglaló a legújabb antidopping tudnivalókról AMIT MINDENKINEK TUDNI KELL - 2015 Összefoglaló a legújabb antidopping tudnivalókról A többször módosított 43/2011 Kormányrendelet ismeretében a MASZ elkészítette és az Elnökség elfogadta az átalakított

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:25 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord 1 Parai Dávid 2001 BHSE 5 11.8h 2 Kósa Zoltán 1967 VEDAC 4 12.5h PB 3 Gregus Tamás Dominik 2002 BHSE

Részletesebben

A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága

A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága Férfiak 200 m Ifjúsági 1. Czaun Péter 1994 VEDAC 23, 24 Serdülő 13. éves 1. Végh Máté 1998 VEDAC 28, 10 2. Nagy Gábor

Részletesebben

2. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest

2. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest 2. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest A verseny célja: A versenyzési lehetőségek minőségi fejlesztése, az atléták megbecsülésének javítása, az atlétika

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 1500 méter Döntő 19:15 2. nap 2019-08-04 Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord 1 630 Pápai Márton 1995 GEAC 4 3:49.85 SB 2 636 Vindics Balázs 1994 UTE 9 3:49.86

Részletesebben

Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Kalapácsvetés Döntő Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap 1 Halász Bence 1997 Dobó SE 14 75.79 2 Szentivánszky Péter 1998 Haladás VSE 11 65.16 3 Varga Balázs 1998 Dobó

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Weisz Róbert szakmai igazgató

Weisz Róbert szakmai igazgató AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ Á NEVELŐ Ő PROGRAMOK ÉS VÁLOGATOTT KERETEK RENDSZERE KAJAK-KENUKENU SPORTÁGBAN Weisz Róbert szakmai igazgató Magyar Olimpiai Bizottság NEFMI Sport Szakállamtitkárság Nemzeti Sport

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága Magyarország 2018. évi Serdülő Csapatbajnoksága A verseny célja: 1. Versenyzési lehetőség biztosítása serdülő és újonc atléták részére. 2. A serdülő és újonc atléták pozitív élményhez segítése. 3. A Sport

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM MAGYARORSZÁG 2012. ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA Helyszín: Veszprém Stadion Időpont: 2012. március 11. A Versenybíróság elnöke: Szabóné Harlai Katalin 2010/2011. TANÉVI ATLÉTIKA JUNIOR TÉLI

Részletesebben

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények 2014.09.28 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör OB 10 km Férfi Junior 1 80 Halmai Balázs AC Szekszárd Junior

Részletesebben

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10.

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10. 4 km női abszolút Hely Rajtsz. Név Szév Klub Egyetem Idő 1 770 Rakonczai Beáta 1977 NyVSC 0 16:41 2 750 Liene Puke 1988 0 Debreceni Egyetem 16:57 3 700 Hajdú Anna 1993 DSC-SI 0 17:10 4 533 Varga Krisztina

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2019. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2019.

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord 1 Kovács Miklós 1993 i AC 3 11.1h 2 Pap Ákos Dávid 2001 SZVSE 1 11.9h PB 3 Molnár Gergő 1997 Békési DAC

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10km gyaloglás Döntő 11:00 1. nap 1 107 Venyercsán Bence Barnabás 1996 BHSE 8 43:10 2 105 Erent Bruno 1990 AK "Agram" 4 43:44 3 106 Srp Miklós Domonkos 1993 BHSE 7 43:57 SB 4 101 Tóth

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény EREDMÉNYEK Férfi Kalapácsvetés Döntő 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény 1 Halász Bence 1997 Dobó SE 7 76.76 2 Hudi Ákos 1991 Dobó SE 6 67.65 3 Varga Balázs 1998 Dobó SE 5 65.60 4

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Kalapácsvetés Döntő 18:00 1. nap 1 Pásztor Bence 1995 ARAK UP Akadémia 6 74.01 SB 2 Árvai Krisztián 1993 Győri Atlétikai Club 3 64.21 3 Fábián Zoltán 1969 Haladás VSE 5 63.22 SB 4 Szentivánszky

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény. 1 Sólyom László 1994 Tamási TAM - BAU AC

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény. 1 Sólyom László 1994 Tamási TAM - BAU AC EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 16:30 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény 1 Sólyom László 1994 Tamási TAM - BAU AC 1 14.42 A győztes edzője Lacza András. Sólyom László x 13.93 13.84

Részletesebben

60 m 7,15 / 10, m 22,90 / 22,30

60 m 7,15 / 10, m 22,90 / 22,30 Sorszám Valós eredmény A versenyző neve Szül. éve Egyeülete Nevezett eredmény Versenyengedély 60 m 7,15 / 10,90 1. 6,74 fp. Sipos János 1991 Sz. MÁV SE 6,74 2. 6,79 fp. Karlik Dániel 1990 GEAC 6,79 3.

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága július 21., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága július 21., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető Újonc Lány (2005-ös születésűek, 5 km) 1. Farkas Orsolya Anna MVSI 2005 32:56 Újonc 2. Lengyel Lizett Pegazus Atlétika 2005 33:45 Újonc 3. Zsák Eszter Csömör Sport 2005 39:36 Újonc A bajnok edzője: Zámbori

Részletesebben

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága május 18., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága május 18., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető Újonc Lány (2006-os születésűek, 5 km) 1. Tóth Barbara SAC 2006 29:45 Újonc 2. Szemán Kata VEDAC 2006 31:44 Újonc 3. Zibrinyi Luca Kata MVSI 2006 32:04 Újonc 4. Halászy Tamara GEAC 2006 32:18 Újonc 5.

Részletesebben

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő Liga, továbbá Nyílt Ifjúsági Összetett verseny

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő Liga, továbbá Nyílt Ifjúsági Összetett verseny Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 1 71.44 2 Magyari Zoltán 1985 MTK Budapest 5 68.18 3 Adame Máté 1994 Reménység 2 65.40 4 Fedor Benjámin 1998 Reménység 4 43.18

Részletesebben

ORSZÁGOS JUNIOR ÉS SERDÜLŐ CSAPATBAJNOKSÁG Budapest - Puskás F. Stadion, október 4-5.

ORSZÁGOS JUNIOR ÉS SERDÜLŐ CSAPATBAJNOKSÁG Budapest - Puskás F. Stadion, október 4-5. 1. napi végleges időrend és csoportbeosztás JUNIOR FÉRFIAK 110 m gát/99/9,14 Rúd Távol Kalapács/6kg A pálya 13:00 11:00 11:00 12:00 MISI SC FTC UTE Dobó SE KSI SE MAFC ARAK Vitalitás SE DSC-SI KSI SE FTC

Részletesebben

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a 2018. évi októberi budapesti világbajnokságra Készítette: az MBSZ 2017. december 8-i elnökségi ülésére Sike

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015 MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015 A bajnokság helye és ideje: a) Elődöntők: május 9-10. Keleti csoport: Nyugati csoport: Nyíregyháza Szombathely b) Döntő: szeptember 12-13. Székesfehérvár szeptember

Részletesebben

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny 2018. május 14-15. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: VIP épület 2018. május 14. 11. 00 Nevező egyesületek Egyesület Canoe male Kayak female Kayak

Részletesebben

1. Futam 18:55 1. nap

1. Futam 18:55 1. nap EREDMÉNYEK Férfi 200 méter Előfutam 1. Futam 18:55 1. nap 1 Árpás Valentin 1989 BSC 3 22.63 Q 2 Barla-Szabó Dániel 1998 VEDAC 4 23.51 Q 3 Grill Dániel 1996 Győri Atlétikai Club 2 25.70 Q Szél: +0.3 2.

Részletesebben

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság

Részletesebben

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY Gyermek fiú (3kg) Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY TAPOLCA 2010.08.28. E r e d m é n y j e g y z ő k ö n y v 1. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE Szombathely Magyarország 49.93

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

BESZÁMOLÓ. a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY 2 I. Szakmai értékelés, beszámoló A Budapesti Honvéd Atlétikai Szakosztálya 2010-ben ugyan még nem hivatalosan - de ismét megszerezte az

Részletesebben

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő Javában készülnek a Héraklész Bajnok Program versenyzői is a nyári megmérettetésekre. Szeretném megosztani a kedves olvasókkal

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Veszprém 2018 Grappling Bajnokság

Veszprém 2018 Grappling Bajnokság Veszprém 2018 Grappling Bajnokság 2018.10.27 Végeredmény Gi Grappling leányok, nők Kadet korosztály Leány összevont 2 versenyző I. Hirth Eliza Musashi Jitsu II. Székedi Fanni Tatami Centrum Női összevont

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

MASZ Szakmai Program 2010

MASZ Szakmai Program 2010 MASZ Szakmai Program 2010 Tartalom 1. VISSZATEKINTÉS / 2009 2. OLDAL 2. SZAKMAI PROGRAM 2010 3. OLDAL 2.1. BEVEZETŐ 3. OLDAL 2.2. A 2010. ÉVI KIEMELT VERSENYEI ÉS CÉLKITŰZÉSEI 4. OLDAL 2.3. A 2010. ÉV

Részletesebben

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga és Serdülő Liga

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga és Serdülő Liga Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Budapest, Budapest

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Budapest, Budapest Nevezési lista Férfi 100 méter Barczai Botond 2001 Vasas Elfogadva Bujdosó Áron 2001 Tiszaújvárosi SC Elfogadva 12.78 Csörgő András Zoltán 2003 Vasas Elfogadva Gönczi Pál 1991 BHSE Elfogadva 10.98 Haufe

Részletesebben

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga és Serdülő Liga

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga és Serdülő Liga Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági Liga

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 17:30 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény 1 Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 4 17.16 2 Kovács Róbert 1986 Békéscsabai AC 2 13.72 3 Mundi György 1996 Dunakeszi

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 16:00 1. nap 1 Kovács Róbert 1986 Békéscsabai AC 2 13.96 SB 2 Szebegyinszki Richárd 1998 Békéscsabai AC 1 13.04 SB Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 3 DNS A győztes edzője

Részletesebben

Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár EREDMÉNYEK. Férfi 100 méter Időfutam. 14:30 2.

Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár EREDMÉNYEK. Férfi 100 méter Időfutam. 14:30 2. EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 14:30 2. nap 2016-07-18 1 Sipos János 1991 Szolnoki MÁV-SE 4 10.54 2 Szabó László 1991 FTC 5 10.90 3 Orosz Zoltán István 1992 TFSE 6 11.12 4 Árpás Valentin 1989 BSC

Részletesebben

1. Futam Raggambi Fluck István emlékverseny 17:20 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

1. Futam Raggambi Fluck István emlékverseny 17:20 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Előfutam 1. Futam Raggambi Fluck István emlékverseny 17:20 1. nap 2018-06-22 1 Boros Bence 1996 Szolnoki MÁV-SE 4 10.73 Q 2 Kádasi Zalán 1994 Bp. Honvéd SE 6 10.75 SB Q 3 Wahl

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Döntő 14:00 1. nap 1 702 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 10 17:42 PB 2 704 Kazi Tamás 1985 DSC-SI 9 17:49 PB 3 502 Palkovits István 2000 KARC 2 18:02 PB 4 710 Jenkei Péter

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Kéri Tamás 1993 Ikarus BSE 4.85 SB 5 2 Nagy Marcell 2002 MTK Budapest 4.30 5 3 Bánházi Botond 2003 Ikarus

Részletesebben

CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK

CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK SPORTÁG ATLÉTIKA MISI SC VERSENY (hazai) KORCS. VERSENYSZÁM VERSENYZŐ EDZŐ Ügyességi CSB OB Junior 110 m gát csapat Pál Robin Tompa Zalán Hricz Ádám

Részletesebben

II. Szekszárdi Atlétikai Fesztivál Szekszárd,

II. Szekszárdi Atlétikai Fesztivál Szekszárd, 80 m fiú 2 if. alapján f1:+1,1 f2:-1,2 1. Fehér Nándor 99 AC Szekszárd 10,23 f1 2. Salamon András 00 TSC-GEOTECH C 10,34 f1 3. Ludvig Edhard 99 Szekszárdi AK SE C 10,58 f2 4. Czeller Gábor 99 OMEGA AC

Részletesebben

1. Futam 11:15 1. nap

1. Futam 11:15 1. nap EREDMÉNYEK Férfi 50 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:15 1. nap 1 Kiss Csaba 1996 Tiszaújvárosi SC 4 5.9h Q 2 Tóth Balázs 1997 DSC-SI 2 6.2h Q 2 Kristály Csanád Endre 1999 Tiszaújvárosi SC 6 6.2h

Részletesebben