Eredics Imre Alpolgármester előterjesztése
|
|
- Zita Farkasné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 napirendi pont Eredics Imre Alpolgármester előterjesztése Javaslat a fizető-parkolóhelyek létesítéséről, valamint üzemeltetésének szabályairól szóló 66/2003. (XII. 19.) Ök. rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! A Belvárosban működő üzlettulajdonosok azzal a kéréssel keresték meg az Önkormányzatot, hogy ebben az évben megrendezésre kerülő karácsonyi vásár ideje alatt november 25. és december 24. között hasonló módon más városokhoz segítse az Önkormányzat a szeretteiknek ajándékot kereső városlakók zavartalan vásárlását azzal, hogy az összes fizető-parkolóhelyen a parkolásért fizetni csak munkanapokon legyen kötelező, de akkor is csak 16 óráig az eddigi 18 óra helyett. További kérésük volt, hogy amennyiben lehetséges, a karácsonyi vásár időtartama alatt a Dunakapu téren (piaci terület keleti oldal), Bécsi kapu téren és az Apáca utca Jedlik Ányos utcától a Teleki utcáig tartó szakaszán az Önkormányzat tegye lehetővé a fizető parkolást. Az Önkormányzat szakemberei megvizsgálták az üzlettulajdonosok által javasolt három területet, melyek közül csak a Dunakapu tér (piaci terület keleti oldala) bevonását javasolják a fizető parkoló hálózatba a karácsonyi vásár időtartama alatt. Az Apáca utcát keresztmetszete, a Bécsi kapu teret pedig hálózati szerepe miatt nem. Az Apáca utcának nem megfelelő a szélességi paramétere, a várakozóhelyek mellett csak 1 forgalmi sávot lehetne biztosítani, ezért forgalomtechnikai előírásoknak nem felel meg. Más a helyzet a Bécsi kapu térrel, ahol az érvényes műszaki előírásoknak megfelelően további kb. 20 parkolóhelyet lehetne kialakítani, azonban itt van a belvárosi gyalogos övezet be- és kijárata, a behajtási engedéllyel rendelkezők közel 50 %-a, így az üzlettulajdonosok is e téren keresztül közelítik meg üzleteiket. Kialakítását azért nem javasolják a szakemberek, mert az ideiglenesen kialakuló kb. 20 db parkolóhely olyan többlet forgalmat okozna a térségben, ami már jelentősen kockáztatná a belváros áruellátását, illetve növelné a balesetveszélyt a be- és kihajtónál. A fenti két terület fizető parkolási övezetbe való besorolását szakmailag azért sem lehet támogatni, mert mindkét terület a kerékbilincs alkalmazásának területi hatálya alá tartozik. A fizető parkolók üzemeltetési idejének csökkentésére vonatkozó kérés ebben az évben - 4 szombati napra 24 óra, a 21 munkanapra 42 óra - összesen 66 óra parkolási bevétel kiesést okozna, ami az éves, kb órás parkolási bevételhez képest nem számottevő, viszont kedvező hatással lenne a Belváros kereskedelmi forgalmának élénkítésére. Fentiek miatt a fizető-parkolóhelyek létesítéséről, valamint üzemeltetésének szabályairól szóló 66/2003. (XII. 19.) Ök. rendelet 8. -a (2) bekezdésének, 10. -ának, valamint 1. sz. és 3. sz. mellékletének módosítását javaslom az alábbiak szerint (a módosítást vastag betűvel jelöltem): 8. (2) bekezdés az alábbi szövegrésszel egészül ki: A fizető-parkolóhelyek munkanapokon 8-18 óra közötti időben, szombaton 8-14 óra közötti időben üzemelnek, kivéve minden évben a karácsonyi vásár időtartamát, amikor a fizető-parkolóhelyek csak munkanapokon 8 16 óra közötti időben üzemelnek. 10. [Értelmező rendelkezések] az alábbi szövegrésszel egészül ki: Karácsonyi vásár időtartama: minden évben a Belvárosi ünnepélyes gyertyagyújtás napjától december 24-ig tartó időszak.
2 Az 1. sz. melléklet II. övezet megjelölésű alcíme az alábbiakkal egészül ki: 18. Dunakapu tér (piaci terület keleti oldal) A 3. sz. melléklet Eltérő üzemeltetési parkolók és azok üzemeltetési ideje megjelölésű alcíme az alábbiakkal egészül ki: - az 1. sz. melléklet II. övezet 18./ pontjában meghatározott fizető-parkolóhelyek csak a karácsonyi vásár időtartama alatt a piaci napok kivételével munkanapokon 8-16 óráig. A fentiek alapján kérem a T. Közgyűlést, hogy jelen előterjesztés melléklete szerinti rendelet-módosítást és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek. Határozati javaslat: Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Polgármestert, hogy a fizető-parkolóhelyek létesítéséről, valamint üzemeltetésének szabályairól szóló 66/2003. (XII. 19.) Ök. rendelet módosításáról szóló /2005. (.) Ök. rendelet végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Határidő: Polgármester azonnal Győr, november 17. Eredics Imre Alpolgármester Az előterjesztést véleményezte: Településrendezési Bizottság Jogi, Etikai és Közigazgatási Bizottság Informatikai, Stratégia Tervezési és EU Bizottság Az előterjesztést látta: Balogh József
3 Polgármester Törvényességi véleményezésre bemutatva: dr. Kovács Lajos Jegyző Az előterjesztést készítette: Városépítési Iroda
4 Győr Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének../2005. (.) Ök. rendelete A fizető-parkolóhelyek létesítéséről, valamint üzemeltetésének szabályairól szóló 66/2003. (XII. 19.) Ök. rendelet (a továbbiakban: R.) módosításáról T E R V E Z E T Győr Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 15. /3/ bekezdése és a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. /1/ bekezdése alapján a belvárosi parkolóhelyek hatékonyabb kihasználása, ezzel a többszörös használat lehetőségének megteremtése (forgási sebesség növelése), a városközponti funkciók kielégítését szolgáló parkolások elősegítése, az egységes parkoló hálózat kialakítása érdekében a következő rendeletet alkotja: 1. A R. 8. -ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A fizető-parkolóhelyek munkanapokon 8-18 óra közötti időben, szombaton 8-14 óra közötti időben üzemelnek, kivéve minden évben a karácsonyi vásár időtartamát, amikor a fizető-parkolóhelyek csak munkanapokon 8 16 óra közötti időben üzemelnek. 2. A R a az alábbi szövegrésszel egészül ki: [Értelmező rendelkezések] Karácsonyi vásár időtartama: minden évben a Belvárosi ünnepélyes gyertyagyújtás napjától december 24-ig tartó időszak. 3. A R. 1. sz. mellékletének II. övezet megjelölésű alcíme az alábbiakkal egészül ki: [II. övezet] 18. Dunakapu tér (piaci terület keleti oldal)
5 4. A R. 3. sz. mellékletének Eltérő üzemeltetési parkolók és azok üzemeltetési ideje megjelölésű alcíme az alábbiakkal egészül ki: - az 1. sz. melléklet II. övezet 18./ pontjában meghatározott fizető-parkolóhelyek csak a karácsonyi vásár időtartama alatt a piaci napok kivételével munkanapokon 8-16 óráig. 5. E rendelet november 24-én lép hatályba. Balogh József s.k. polgármester dr. Kovács Lajos s.k. jegyző
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 146. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 146. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2010. november 12-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének.../2010.
GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE
napirendi pont GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE Javaslat a települési szilárd és folyékony hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 67/2003. (XII. 19.) Ök. rendelet módosítására A
A Rendelet 3. (1) és (2) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2017. (IV.04.) önkormányzati rendelete a Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 23/2016.
Iktatószám: 01/ /2013.
Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László Iktatószám: 01/58782-2/2013. Tárgy: Melléklet: Rókusi krt., Vértói út, Nyitra utca és Csáky József utca által körbehatárolt, valamint a Kapisztrán úti szervízút,
Nagykálló Város Önkormányzat. 5/2009. (II.06.) Önk. r e n d e l e t
Nagykálló Város Önkormányzat 5/2009. (II.06.) Önk. r e n d e l e t parkolóhelyek létesítéséről, valamint nem fizető parkolók üzemeltetésének szabályozásáról (egységes szerkezetben a 8/2010. (II.19.), 18/2012.
Előterjesztés a Városfejlesztési Bizottság március 19-i ülésére
Előterjesztés a Városfejlesztési Bizottság 2009. március 19-i ülésére Cím: Előterjesztés a fizető pakolási rendszer bővítéséhez szükséges intézkedések Ügyiratszám: 59033/2009. Előterjesztő: Dr. Simon István
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 179/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Javaslat
1. Általános rendelkezések
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2012. (IV.28.) önkormányzati rendelete a fizető várakozás rendjéről (hatályos 2016. június 1-től) Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 14-ei rendkívüli ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 324/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 14-ei rendkívüli ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a parkolás
(2).mobiltelefonos parkolás esetén a minimálisan megváltható várakozási jogosultság legrövidebb időtartama 15 perc. 2..
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 44/2006. (12. 20.) sz. rendelete a történelmi belváros környezetkímélő forgalmi rendjéről, valamint a fizető parkolóhelyek működtetéséről szóló 81/2001.
A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE
E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM:33-10/2015. MELLÉKLET: TÁRGY: Javaslat a kiadások készpénzben történő teljesítésének eseteiről szóló rendelet megalkotására
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-i rendes ülésére
33. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közlekedés-szervezési döntések Előterjesztő: Szabó Loránd
Borkai Zsolt polgármester előterjesztése
GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Javaslat a Győr Megyei Jogú Város Közigazgatási területén helyi, autóbusszal végzett menetrend
A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2001. (IV.11.) Kt. sz. rendelete
A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2001. (IV.11.) Kt. sz. rendelete az I. kerület közterületein - a Budai Vár kivételével - a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról és a várakozás
ellenőrzést végző járművei, továbbá a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége járőrszolgálatot ellátó járműve.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének./2015. (VI.) önkormányzati rendelete Pécs város környezetkímélő forgalmi rendjéről, a fizetőparkoló-helyek működtetéséről, valamint a várakozás díjairól
A GAZDASÁGI, INFORMATIKAI ÉS IDEGENFORGALMI BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE
... napirendi pont A GAZDASÁGI, INFORMATIKAI ÉS IDEGENFORGALMI BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE Javaslat a távhőszolgáltatás díjairól szóló új önkormányzati rendelet elfogadására Tisztelt Közgyűlés! A távhőszolgáltatás
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 27-i nyilvános ülésére
9. NAPIREND Ügyiratszám: 14/600/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Tapolca belváros és Hősök tere forgalmi rendjének felülvizsgálata
...R...~.~~:... rh..~ ...~.r... \.1/ REGYHÁZA ,~~ N Y. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83.
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VFEJL/ 173-2 /2014. Ügyintéző:
Általános rendelkezések. A rendelet hatálya 2. 2
ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK többször módosított 25/1997. (VII. 3.) sz. önkormányzati rendelete A GÉPJÁRMŰ VÁRAKOZÓHELYEK MEGVÁLTÁSÁRÓL. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi
4. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 39693/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére
4. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 39693/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2006. június 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének a közterület használatáról
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2004. (VII. 30.) rendelete a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2004. (VII. 30.) rendelete a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről Albertirsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi
E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Előterjesztés
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 25-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. május 25-i ülésére Iktató szám: 135/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat
Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester előterjesztése. Javaslat
GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1. napirendi pont Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester előterjesztése Javaslat Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és az egészségügyi szolgáltatást nyújtó
SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FŐÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.
SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FŐÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. szám: 7399-5 /2008. Javaslat a településrendezési terv és a Salgótarján Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról
POLGÁRMESTERE. Készült a Képviselő-testület 2012. október 3-i ülésére. Készítette: Pappné Furdan Mária irodavezető
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a Képviselő-testület 2012. október 3-i ülésére. Készítette: Pappné Furdan Mária irodavezető Tárgy: Budapesti út (Szlovák - Biztató utca)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy lésének 18/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a történelmi belváros környezetkímél forgalmi rendjér
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a történelmi belváros környezetkímélő forgalmi rendjéről, valamint a fizető parkolóhelyek működtetéséről szóló
TÁRGY: Javaslat alapítványok támogatására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 365. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat alapítványok támogatására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.december 15-i RENDES ÜLÉSÉRE
... napirendi pont. 1.Az intézmény jelenlegi helyzete:
... napirendi pont Az Oktatási és Kulturális Bizottság, valamint Dr. Kun András alpolgármester előterjesztése Javaslat A Nevelési Tanácsadó Gyermek és Ifjúságpszichológiai Központ módszerbeli és szerkezeti
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS. NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal minősített többséget igényel!
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS JEGYZŐjÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: VI 201212011. Előadó: Petrovszki Zoltán Mell.: rendelettervezet, VAK Zrt. javaslata Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon:
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011.(VI.24.) önkormányzati rendelete a parkolási rendről
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011.(VI.24.) önkormányzati rendelete a parkolási rendről Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988.évi I.tv.
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 30-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 151/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. június 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Ferencváros közterületein
TÁJÉKOZTATÓ A VOLT EGYHÁZI INGATLANOK TULAJDONI HELYZETÉNEK RENDEZÉSÉRŐL
... sz. napirendi pont GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉNEK ELŐTERJESZTÉSE TÁJÉKOZTATÓ A VOLT EGYHÁZI INGATLANOK TULAJDONI HELYZETÉNEK RENDEZÉSÉRŐL Tisztelt Közgyűlés! A volt egyházi ingatlanok tulajdoni
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/1998. (XII.29) Ör. sz. rendelete a járművek elhelyezésének szabályozásáról
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/1998. (XII.29) Ör. sz. rendelete a járművek elhelyezésének szabályozásáról (egységes szerkezetben a 20/1999.(X.25.), 13/2004.(IV.29.), 17/2010.(VII.01.),
SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE JAVASLAT A HAJLÉKTALANOKAT SEGÍTŐ SZOLGÁLAT IDŐSZAKOS FÉRŐHELYSZÁM BŐVÍTÉSÉRE
... napirendi pont SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE JAVASLAT A HAJLÉKTALANOKAT SEGÍTŐ SZOLGÁLAT IDŐSZAKOS FÉRŐHELYSZÁM BŐVÍTÉSÉRE Győr városában az utcán élő hajléktalanok száma 250-300 fő körüli, közülük
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének
12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet
12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről egységes szerkezetben a módosítására kiadott 19/2004. (VII.15.) Orosházi Önkormányzati
Javaslat a közterületek rendjéről szóló 13/1998. (III.30.) számú rendelet módosítására.
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE KF.: Javaslat a közterületek rendjéről szóló 13/1998. (III.30.) számú rendelet módosítására. Összeállította: Egyeztetve: Papp Tamás főosztályvezető Közterület-felügyeleti
FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 5/1996.(IV. 25.) Önk. számú rendelete
FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5/1996.(IV. 25.) Önk. számú rendelete a parkolás szabályairól és a parkolási díjak megállapításáról Fehérgyarmat Város Képviselő- testülete a közúti
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére
26. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére Tárgy: Döntés termelői piac kialakításához szükséges tervezési
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 9-i rendkívüli ülésére
3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 9-i rendkívüli ülésére Tárgy: Dombó-Coop Zrt. területszerzési igénye a Szent Gellért
Füzesgyarmat Város Önkormányzatának 13/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete A FIZETŐ PARKOLÁSI RENDSZERRŐL
Füzesgyarmat Város Önkormányzatának 13/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete A FIZETŐ PARKOLÁSI RENDSZERRŐL Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988. évi
L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 300. MELLÉKLET:1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevételéről szóló
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: Önkormányzati számviteli-pénzügyi szoftver beszerzése
12.143-1/2010. ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére Tárgy: Önkormányzati számviteli-pénzügyi szoftver beszerzése Előterjesztő: Dr. Kelemen Márk
2015. augusztus 1-től hatályos szöveg (egységes szerkezetben) KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2008. (VI.26.) r e n d e l e t e
2015. augusztus 1-től hatályos szöveg (egységes szerkezetben) KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2008. (VI.26.) r e n d e l e t e a parkolás szabályairól és a parkolási díj megállapításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S. Varga László ÜZEM /2014. Gergely Gabriella. Varga László Dr. Papp László Nagy Attila
E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Ügyintéző: Feladatot jelent: Véleményező bizottságok: Debrecen közigazgatási területén a díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási területek
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. március 6-i ülésére
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 23. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. március 6-i ülésére Tárgy: Pápa Város
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Közszolgáltatási szerződés keretében végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási feladatok ellátására kiírt pályázat eredményének megállapítása,
Általános rendelkezések
Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2011.(X.12.) önkormányzati rendelete az építésügyi engedélyezési eljárás során szükséges parkolóhely biztosítási kötelezettségről Szikszó Város Önkormányzatának
A Gazdasági, Informatikai és Idegenforgalmi Bizottság előterjesztése
napirendi pont A Gazdasági, Informatikai és Idegenforgalmi Bizottság előterjesztése A helyi járatú autóbusz-közlekedés díjszabásának alkalmazási feltételeiről szóló 61/2003. (XII.19.) Ök. rendelet módosításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2016. szeptember 2... Kónyáné dr. Zsarnovszky
polgármester Tárgy: A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása
Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 01/4537/2013 Tárgy: A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása Melléklet: Rendelettervezet
Előterjesztés a közterületek használatáról szóló 14/2006. (VI.1.) önkormányzati rendelet módosításáról
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: VI/64589/2011. Cím: Előterjesztés a közterületek használatáról szóló 14/2006. (VI.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő:
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 20-i ülésére
3. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 20-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének.. /2016. ( ) önkormányzati rendelete a közek
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Nyílt adatbázisok létrehozása. Művelődési Osztály
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Nagy Sándor alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Smart City koncepció megvalósítása Nyílt adatbázisok létrehozása Iktatószám: 85574/2016
ALPOLGÁRMESTERE. Tárgy: Javaslat étkezési térítési díjakról szóló rendelet megalkotására
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ALPOLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a Képviselő-testület 2012. december 5-i ülésére. Készítette: Bucella Gézáné Tárgy: Javaslat étkezési térítési díjakról szóló rendelet
~,tf~ tt( lgnécz Csabáné NYÍRVV Nonprofit Kft.
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/71-1/2018. ELŐTERJESZTÉS
vasárnap), továbbá húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23.
Nagymaros Város Önkormányzatának 7/2011. (V. 2.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény
alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011.
Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011. Tárgy: Az Őszidő Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötött ellátási
A mosoda 2007. évre várható működési költsége a számítások alapján 22 millió forint.
. napirendi pont EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE JAVASLAT AZ EGYESÍTETT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY MOSODÁJÁNAK MEGSZÜNTETÉSÉRE Az Egyesített Egészségügyi és Szociális
polgármester A helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendı díjakról szóló 66/2003. (XII. 23.) Kgy. számú rendelet módosítása
Elıterjesztı megnevezése: Dr Botka László polgármester Iktatószám: 01/96504/2008. Tárgy: A helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendı díjakról szóló 66/2003. (XII. 23.) Kgy. számú
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2016. (VI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2016. (VI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a parkolás szabályozásáról és a várakozás rendjéről szóló 14/2011. (V. 13.) önkormányzati rendelet módosításáról
Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda
Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/73096-4/2011. Tárgy: SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon Alapító Okiratának módosítása Melléklet: Határozati javaslat Készítette: Szociális,
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez -
...._ -> 1 i ' (,),). "" NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Iksz: F- 9996-9/2015. Témafelelős: Cseuz András Tárgy: Szentes, Kiss Bálint Református Általános Iskola környezetének
C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
Ügyiratszám: KULT-50-1 /2015. Ügyintéző : Doka Diána ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez Képzőművészeti Ösztöndíjak meghirdetésére lit p---- Dr. Kovács Ferenc polgármester alpolgármester /" 2 ---:>~~_"L.~ ----~.>--
Törvényességi véleményezésre bemutatva: október
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 63297/2008 Cím: Előterjesztés Sopron, Belváros forgalmi rendjéről szóló új rendelet megalkotásáról (első körös anyag) Előterjesztő:
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 231. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat az Állami Számvevıszék Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenırzésérıl készült jelentésben foglalt megállapításokhoz
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 8-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 205/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. november 8-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest Főváros I. ker. Középső-Ferencváros
TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.
Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata évi Közbeszerzési Tervének módosítására
Előterjesztés sorszáma: 306. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi Közbeszerzési Tervének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
ELŐTERJESZTÉS. A Karinthy utcai általános iskola környezetének forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről. Előzmények
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Karinthy utcai általános
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY VAGYONGAZDÁLKODÁSIOSZTÁLY
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY VAGYONGAZDÁLKODÁSIOSZTÁLY 4401. Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-540; Fax: (42) 524-541 E-maii: vagyongazdalkodas@nyiregyhaza.hu
Vác Város Önkormányzat../2013. ( ) sz. rendelete
Vác Város Önkormányzat../2013. ( ) sz. rendelete a korlátozott forgalmú övezetek behajtási rendjének szabályozásáról 3/2012. (I.20.) számú rendelet módosításáról (rendelet tervezet) Vác Város Önkormányzat
Általános rendelkezések 1 1. 1/ A rendelet hatálya Kazincbarcika város közigazgatási határán belül a beépítésre szánt területre terjed ki.
1 Kazincbarcika Város Önkormányzatának 13/2009. (III. 20.) sz. rendelete az építési engedélyezési eljárás során szükséges parkolóhely biztosítási kötelezettség elősegítéséről Kazincbarcika Város Önkormányzatának
GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS. Borkai Zsolt polgármester előterjesztése
GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.. napirendi pont előterjesztése Javaslat a helyi iparűzési adóról szóló 34/2010. (XI. 26.) GYMJVÖ rendelet módosítására, valamint 8/2000. (III. 10.) Ök.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 22/2004. (VII.7.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről /egységes szerkezetben/
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 22/2004. (VII.7.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
VÁROSI FŐÉPÍTÉSZ ELŐTERJESZTÉSE
napirendi pont VÁROSI FŐÉPÍTÉSZ ELŐTERJESZTÉSE Előzetes településfejlesztési döntés Auto- hof létesítése tárgyú SZTM 2010-031 számú rendezési terv módosítási eljárás megindításához. Jelen előterjesztés
TÁRGY: Javaslat az Ipari Park fejlesztési területén ingatlan értékesítésére
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 145. MELLÉKLET : 2 db TÁRGY: Javaslat az Ipari Park fejlesztési területén ingatlan értékesítésére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 98577/2009. Tárgy: A Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket
a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 116-94/2016., 116-95/2016. 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére
4. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: Fekete István Sportiskolai Általános Iskola Intézményi Tanácsába tag delegálása Az
POLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE
... napirendi pont POLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE JAVASLAT A KORLÁTOZOTT FORGALMÚ ÖVEZET ÉS A KORLÁTOZOTT FORGALMÚ VÁRAKOZÁSI ÖVEZET BEHAJTÁSI RENDJÉNEK SZABÁLYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELET ELFOGADÁSÁRA
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere,'f ~~) ~,, ",.,je,. szamu eloterjesztes Előterjesztés a Képviselő-testület részére A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2013. évi üzleti tervéről
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e
Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata évi Közbeszerzési Tervének módosítására
Előterjesztés sorszáma: 327. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi Közbeszerzési Tervének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
Változtatást indokolt az egyes bizottságok megnevezésének illetve későbbi hatásköreinek módosulása is.
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Budapest főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest ' :? Tárgy: Javaslat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai
Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől. Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére
Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási területén két területegység
Pályázat benyújtása a Kultúra Magyar Városa cím elnyerésére. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Kvo.: 31.402/2007 Pályázat benyújtása a Kultúra Magyar Városa 2008. cím elnyerésére Összeállította: Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály
EREDICS IMRE ALPOLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE
... napirendi pont EREDICS IMRE ALPOLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE T á j é k o z t a t ó a Győr, a Nyugat-Dunántúl fejlesztési pólusa tervezésének eddigi menetéről és a további lépésekről. ről a 166/2005. (V.
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK október 28-i ÜLÉSÉRE
ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 231. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi Közbeszerzési Tervének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE november 8-ai rendes ülésének jegyzőkönyvi k i v o n a t a
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2001. november 8-ai rendes ülésének jegyzőkönyvi k i v o n a t a 188.259/2001. 228/2001. (XI. 8.) Kh. határozat A Közgyűlés a Városfejlesztési Főosztály
ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-3.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati
Szeged, június
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Fejlesztési Alpolgármester Ügyiratszám: 01/55404 /2010 Tárgy: A 10000 négyzetmétert meghaladó kereskedelmi központok számának korlátozása Melléklet: 1 pld. határozati
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. szeptember 23-i RENDES ÜLÉSÉRE
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi Közbeszerzési Tervének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Javaslat a Baka István Általános Iskola alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. július 4-i ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ: Amreinné
Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról 1
Hatályos: 2015. április elsejétől Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2007.(III.30.)Kt. rendelete a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról 1 ZÁRADÉK
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY ELŐTERJESZTÉS
Ügyiratszám: 18.7432011.v1l1. Ügyintéző: File János NYÍREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTER HVATALA GAZDÁLKODÁS FŐOSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-524, (42) 524-540;
ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság július 2-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-413 /2012. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2012. július 2-i ülésére Tárgy: Közterület-használati