Nádasdy Lakásszövetkezet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nádasdy Lakásszövetkezet 1975 2015"

Átírás

1 Nádasdy Lakásszövetkezet

2 EMLÉKLAP a NÁDASDY LAKÁSSZÖVETKEZET MEGALAPÍTÁSÁNAK 40-ik évfordulója alkalmából Sárvár, április 7. Nádasdy Lakásszövetkezet Igazgatósága 2 Nádasdy Lakásszövetkezet

3 Nádasdy Lakásszövetkezet 3

4 Beköszöntő Tisztelt volt és jelenlegi szövetkezeti Tisztségviselő! A Nádasdy Lakásszövetkezet június 9-én betölti 40-ik születésnapját. Negyven évvel ezelőtt Sárvár városban nagy ívű lakásépítési program zajlott. A város ipari fejlődésével párhuzamosan egyre több munkavállalóra volt szükség és a munkaerő letelepítéséhez egyre nagyobb lakásigények jelentkeztek. A lakásépítés nem lett történelmi személyiségek, nagy és hangzatos nevekbe foglalva, a városvezetés, a pénzintézetek tették a dolgukat, épültek a lakások viszonylag rövid idő alatt lakótelepek nőttek ki a földből, megoldva Sárvár lakásproblémáját. Így jött létre a teljesség igénye nélkül felsorolva az Alkotmány úti, Deák úti, a Laktanya úti, Petőfi úti Péntekfalusi lakótelepek, a Széchenyi Batthyány úti, a Hunyadi úti a Dékány sarki lakótömbök és még sorolhatnám. Az akkori vezetés és a lakók felismerve a helyzetet kezdeményezték egy érdekszövetségben való tömörülést, melyet úgy hívtak, hogy lakásszövetkezet. Az Alkotmány út és es épülettömbök lakásainak tulajdonosai alapították meg a szövetkezetet június 9-én Nádasdy Lakásfenntartó Szövetkezet néven. A hat lépcsőház 82 lakástulajdonosa történelmet írt a szövetkezet megalakulásával. A szövetkezet a lakások építésével párhuzamosan fokozatosan növekedett, fejlődött és mára országosan is a közepes nagyságú szövetkezetek sorába tartozik. Köszönet az elődöknek, alapítóknak és mindazon tisztségviselőknek, alkalmazottaknak, akik az elmúlt 40 évben a közös ügyeket felkarolták, szervezték és intézték, napjainkra egy jól működő, tagjaikról gondoskodó, több lábon álló szövetkezetet hoztak létre. Sárvár, Tóth János Ig. elnök 4 Nádasdy Lakásszövetkezet

5 A megalakulás 1975 június 9-én történt, de a testületekről írásos dokumentáció 1977-től található Ig. e. Berkovics Miklós Ig. tagok Rezes Zoltán Károlyi János ZugonicsKálmán Németh Gyula Kovács István Fábrics Miklós Ig.elnök Táll László Elnök h. Varga György Ig. tagok. Kiss József Korényi Sándorné Károlyi János Budai József Gaál József Ig.elnök Táll László Elnök h. Varga György Ig. tagok Gaál József Károlyi János Szabó Sándor Kiss József Horváth László FB.elnök Németh Antal tagok Németh Ernő Hermann György Vörös Tiborné Samu Zsuzsanna F.B.elnök Németh Antal Nádasdy Lakásszövetkezet 5

6 1980. Ig.elnök Felfüggesztve Elnök h. Varga György Ig. tagok Gaál József Szabó Sándor Károlyi János Takács Miklósné Datz Pál Kovács József FB. elnök Németh Antal tagok Vörös Tiborné Samu Zsuzsanna Németh Ernő Pócza Csaba Ig. elnök Kovács József Elnök h. Lengyel Ida FB.elnök Németh Antal tagok Vörös Tiborné Samu Zsuzsanna Németh Ernő Pócza Csaba Ig. tagok Udvardi Róbert Szabó Sándor Károlyi János Takács Miklósné Datz Pál November Ig.elnök Varga György Elnök h. Kovács József Ig. tagok Gaál József Szabó Sándor Károlyi János Takács Miklósné Datz Pál FB. elnök Németh Antal tagok Vörös Tiborné Samu Zsuzsanna Németh Ernő Pócza Csaba 6 Nádasdy Lakásszövetkezet

7 1984. Ig.elnök Kovács József Elnök h. Lengyel Ida Ig. tagok Udvardi Róbert Pócza Csaba Károlyi János Károlyi Ferenc Imre Gyula FB. elnök Németh Antal tagok Vörös Tiborné Samu Zsuzsanna Németh Ernő Majsa János Ig. elnök Kovács József Elnök h. Kiss Zoltánné/L.I./ FB. elnök Németh Antal tagok Vörös Tiborné Samu Zsuzsanna Németh Ernő Majsa János Ig. tagok Udvardi Róbert Pócza Csaba Károlyi János Eredics József Sütő Károly Ig.elnök Kovács József Elnök h. Lengyel Ida Ig. tagok Udvardi Róbert Pócza Csaba Károlyi János Károlyi Ferenc Sütő Károly FB.elnök Németh Antal tagok Vörös Tiborné Samu Zsuzsanna Németh Ernő Majsa János Nádasdy Lakásszövetkezet 7

8 1988. Ig.elnök Kovács József Elnök h. Németh Antal Ig. tagok Udvardi Róbert Pócza Csaba Károlyi János Tóth János Sütő Károly FB. elnök Vörös Tiborné tagok Mészáros Lászlóné Samu Zsuzsanna Németh Ernő Kovács Attiláné Ig.elnök Hermann György Elnök h. Németh Antal FB. elnök Vörös Tiborné tagok Kovács Attiláné Németh Ernő Ig. elnök Hermann György Elnök h. Németh Antal Ig. tagok Csonka Tihamér Pócza Csaba Rosta Lajos Tóth János Sütő Károly FB.elnök Vörös Tiborné tagok Kovács Attiláné Bodó Béláné Ig. tagok Udvardi Róbert Pócza Csaba Károlyi János Tóth János Sütő Károly 8 Nádasdy Lakásszövetkezet

9 2003. Ig.elnök Hermann György Ig. tagok Csonka Tihamér Havassy Kornélia Rosta Lajos Tóth János Burka János Komáromi Péter FB. elnök Vörös Tiborné tagok Pócza Csaba Gécziné Berta Mária Ig.elnök Hermann György Elnök h. Tóth János Ig. elnök Tóth János Elnök h. Kovács István Ig. tagok Lábas Laura helyett Bognár József Havassy Kornélia Károlyi János Takács Andrea Németh Csaba F.B.elnök Vörös Tiborné tagok Pintér István Kissné Szitkai Ágnes helyett Kránitzné Pintér Erika Ig. tagok Csonka Tihamér Havassy Kornélia Károlyi János Takács Istvánné Komáromi Péter FB. Elnök Vörös Tiborné tagok Kovács István Kissné Szitkay Ágnes Nádasdy Lakásszövetkezet 9

10 Ahogy az előző oldalakból kitűnik az elmúlt 40 évben 49 fő szövetkezeti tag vállalt és viselt tisztséget hosszabb-rövidebb ideig és részese volt a szövetkezeti mozgalom kiteljesedésének, a szövetkezeti tagság érdekérvényesítésére, a jelentkező összetett és sokrétű feladatok megvalósítására. KÖSZÖNET ÉRTE! Pl. Vörös Tiborné 36 éve, Károlyi János 30 éve, Tóth János 28 éve tölt be tisztséget. A négy évtizedben többen elhagyták szövetkezetünket. Elsősorban nem az elköltözőkre, hanem az elhunytakra gondolunk. Hálával emlékezünk rájuk, hisz részesei voltak a negyven éves fennállásnak, az elért fejlődésnek és napjaink eredményeinek. A negyven év során a szövetkezetnek 6 fő elnöke volt. Alapító elnöke Berkovics Miklós, majd őt követte Táll László 2 évig. Varga György 1 évig. Kovács József 12 éven keresztül irányította a szövetkezetet, 7 évig mint társadalmi elnök, 5 évig függetlenített státuszon. Hermann György függetlenített elnökként funkcionált 1993-tól 2011-ig, eddig leghosszabb ideig vezette a szövetkezetet től, mint elnökhelyettes megbízottként a jelenlegi elnök Tóth János, majd 2012-től napjainkig tiszteletdíjas elnökként végzi feladatait évtől függetlenített műszaki vezető alkalmazására került sor, Kéthelyi Tamás illetve Halász István személyében ra a szövetkezet lakásállománya elérte a jelenlegi nagyságot és társadalmi tevékenységként az elnöki funkció ellátása már nem felelt meg a követelményeknek. 10 Nádasdy Lakásszövetkezet

11 Tóth János és Vörös Tiborné kezdeményezték az illetékes politikai, állami és érdekképviseleti szerveknél a függetlenített elnöki státusz létrehozását. A felsorolt szervek egyetértésével 1988 évtől függetlenített elnök vezette a szövetkezetet. A négy évtizedben a szövetkezet hosszabb-rövidebb ideig 13 alkalmazottnak adott munkát és ad jelenleg is az irányítás és adminisztráció területén. Pl. Takács Istvánné 22 évig dolgozott a szövetkezetnél gazdasági vezetői beosztásban. Farkas Erika 22 éve kezdetben mint adminisztrátor jelenleg mint gazdasági vezető végzi munkáját. Kurányi Györgyné 31 éve adminisztrátor-pénztárosként, Palotásné Kapui Judit 8 éve adatrögzítőként dolgozik jelenleg is szövetkezetünkben. Házmesterként 9 fő dolgozott nálunk ig az iroda a Deák út 3. középmagas házunk alagsorában volt kialakítva, kedvezőtlen körülmények uralkodtak. Felszerelés kezdetleges, könyvelés kézi, technika ASCOTA szalagos számológép és 1-2 kézi számológép. A Petőfi útra való költözéssel a körülmények lényegesen megváltoztak. Önálló iroda az elnöknek, a könyvelésnek, külön szoba a műszaki vezetőnek és az ügyfelek fogadásának. A felszereltség a mai kor követelményeinek megfelelő. Minden dolgozónak külön számítógép, a szükséges programokkal, minden szobába TV készülék nem a szórakozást szolgálja, hanem a kábel TV szolgáltatás ellenőrzését. Nádasdy Lakásszövetkezet 11

12 Internet használati lehetőség a dolgozók részére, szociális helyiségek, melegítő konyha, irattár és raktárhelyiség, valamint egy külön tárgyalóhelyiség, ahol a kisebb szövetkezeti rendezvények megtarthatók. Összegezve az 5 fő irodai dolgozó jó munkavégzésének a feltételei adottak. A negyven év alatt több dolgozónk elérte a nyugdíjkorhatárt. Nyugdíjas lett Pataki Józsefné házmester, Kovács József elnök, Takács Istvánné gazdasági vezető, Hermann György elnök. Már három éve részükre évente nyugdíjas találkozót tartottunk. A szövetkezet fennállása 40 éve alatt mindig elismerte azok munkáját, akik a köz érdekében pozitív tevékenységet fejtettek ki. Az elismerés vonatkozik úgy az anyagi, mint az erkölcsi elismerésre egyaránt. Az anyagi elismerés mindenkor függött a lehetőségeken, úgy sáfárkodtunk, hogy a tiszteletdíjak, jutalmak lehetőleg a legkisebb mértékben terheljék a lakástulajdonosokat. Erre különösen azóta van nagyobb lehetőség, amióta a szövetkezet vállalkozási tevékenységgel is foglalkozik. Az évenkénti kifizetett tiszteletdíjak mellett éltünk az erkölcsi elismeréssel is. Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetésben részesültek: Tóth János 2006, Takács Istvánné 2007, Vörös Tiborné 2008, Kurányi Györgyné 2009, Hermann György 2010, Havassy Kornélia 2010, Farkas Erika 2011, Palotásné Kapui Judit A kétéves kihagyás a Megyei Szövetség vajúdó helyzete miatt történt. A megkezdett folyamatot a jövőben is folytatni kívánjuk. 12 Nádasdy Lakásszövetkezet

13 Szövetkezetünk tagja volt a Lakásszövetkezetek Vas Megyei Szövetségének, jelenleg is tagja a Lakásszövetkezetek Országos Szövetségének, tagja a Kábelkommunikációs Szövetségnek. Kapcsolataink a helyi szervekkel, volt Városi Tanáccsal, politikai és társadalmi szervezetekkel jó, alkotó munkakapcsolat volt. Az Önkormányzatok létrejöttével a Polgármesteri Hivatal megalakulásával a kapcsolatok újrarendeződtek, hol kedvező, hol kedvezőtlen tartalommal töltve. Az Önkormányzatot jelenleg is felelősség terheli azért, hogy nem tudtunk pályázni épületeink megújítására, külső hőszigetelésre, korszerűsítésre, mivel nem alkotta meg azt az önkormányzati rendeletet, amely a pályázat alapját képezte. Szövetkezeti nyomásra, amikor az önkormányzati rendelet megalkotásra került, arra a pályázati lehetőség megszűnt. Ez a magatartás kárt okozott a szövetkezeti házakban lakó tulajdonosoknak. Jelenlegi kapcsolatunk az Önkormányzattal jó, munkakapcsolat és ez vonatkozik a társ és szolgáltató szervezetekkel való viszonyra is. Tisztelt volt és jelenlegi Tisztségviselő! A szövetkezet megalakulása után átadott lakásokkal állandóan bővült a szövetkezet. Egy időben határozatot is hozott, hogy 500 lakás fölé ne bővüljön a szövetkezet. Ezt a döntést menet közben hatályon kívül helyezték, így megnyílt az út további bővülés előtt. Nádasdy Lakásszövetkezet 13

14 Egy időben napirenden szerepelt a Tinódi Lakásszövetkezet beolvadása is. Erre azonban nem került sor, de a növekedés nem állt meg. Napjainkra a szövetkezet kezelésében van: 820 lakás 281 csoportos garázs 91 házalatti garázs 511 lakásban szolgáltatunk fűtést és egy részükben meleg vizet is évben döntés született a Kábel TV. rendszer kiépítéséről is. Ez időtől foglalkozik a szövetkezet vállalkozási tevékenységgel. A vállalkozási tevékenység keretén belül végzünk: Kábel TV. szolgáltatást Internet szolgáltatást Társasházkezelést Bérbeadást Az alaptevékenységhez kapcsolódó munkamennyiség az elmúlt 8 évben lényegesen megnövekedett. Ez adódik az 511 szövetkezet által fűtött lakások elszámolásából, valamint a 13 db kazánház, ill. kazán kialakításának, pénzügyi feltételeinek megteremtéséből, rendszeres elszámolásából. Jelentős többletmunkát jelent a megnövekedett hátralékos tagokkal való rendszeres foglalkozás felszólítások, letiltások, behajtó cégnek való átadások, jelzálog bejegyzések intézése. Az adminisztratív létszám 1996-tól változatlan 3 fő. 14 Nádasdy Lakásszövetkezet

15 A vállalkozási tevékenység jelentős többletmunkával jár, kedvező hatása viszont tagjaink költségének csökkentését eredményezi. Ugyanis a tevékenység jentős költségviselő, a tiszta nyereségből még további támogatást tudunk biztosítani. A kábel TV. megvalósítása anyagilag nem terhelte tagságunkat, mivel hitelből lett finanszírozva a hitel törlesztése pedig a bevételéből. A Laktanya út 1-es középmagas házunk tetején egy korszerű fejállomás került annak idején kialakításra, ami azóta már több alkalommal korszerűsítésen esett át és jelenleg 62 csatorna sugárzására alkalmas. A kábel TV. koax hálózatot optikai hálózatra cseréltük. Az internet fejállomás megvásárlásával internetet is szolgáltatunk előfizetőink megelégedésére. A fejállomás és az optikai hálózat jelenlegi nettó értéke ,- Ft. A társasház kezelési tevékenységünk minimális anyagi befektetés mellett jelentős szellemi ráfordítást igényel és így biztosít vállalkozási bevételt és járul hozzá az eredmény növeléséhez. A bérbeadás nagyon kedvező azon házaink lakóinak, ahol ilyenre van lehetőség, mivel közvetlenül is hozzájárul a ház költségeinek finanszírozásához. Tagjaink tájékoztatása érdekében a kábel TV-n keresztül Lakszöv. infót üzemeltetünk és Honlapunk megtalálható a oldalon. Nádasdy Lakásszövetkezet 15

16 A szövetkezet gazdálkodása kiegyensúlyozott, stabil. Ez annak ellenére is elmondható, hogy az évek előrehaladtával az életkörülmények nem javultak, sőt nehezedtek. A kötelezettségeket nem teljesítő tagok száma nőtt, a hátralékok, kintlévőségek jelentős összeget képviselnek. Mindezek ellenére a tartalékaink biztosítékot szolgáltatnak kötelezettségeink teljesítésére. Az anyagi lehetőségekkel párhuzamosan mindig is törekedtünk lakásállományunk karbantartásának, felújításának megvalósítására, természetesen figyelembe véve tagjaink teherbíró képességét. Korszerű lépés volt a vízfogyasztás mérés alapján történő igénybevétele, a fűtéskorszerűsítés megoldása. (Vízórák felszerelése, termosztatikus radiátorszelepek, költségosztók felszerelése, korrekciós tényezők kidolgozása.) A legfiatalabb házunk is elmúlt 30 éves. Ebből következően a meghibásodások, az elhasználódások szinte rendszeresek. A következő időszak legfontosabb feladatát képezik házaink komplex felújítása, beleértve a hőszigetelést, vízszigetelést, nyílászáró cseréket. A korábbi kedvező panelprogramban önkormányzati rendelet hiánya miatt részt venni nem tudtunk, a jelenlegi Otthon Melege programban szintén nem tudunk részt venni a hatalmas költségek, illetve a lakósok teherbíró képessége miatt. 16 Nádasdy Lakásszövetkezet

17 Reméljük lesz kedvezőbb pályázati lehetőség a következő időszakban. Tisztelt volt és jelenlegi Tisztségviselők! E rövid kiadványban szerettük volna összefoglalni a szövetkezet 40 esztendejét a teljesség igénye nélkül a fellelhető írásos dokumentumok és az emlékezés alapján. Előfordulhat, hogy egy-egy eseményre mindenki másképp emlékszik. Ha az anyagban ilyen van, az nem tudatos, másképp való beállítás nem vezérelt bennünk, de szükségesnek tartottuk a 40-évet áttekinteni és ami lehetséges belőle, azt írásba is megörökíteni. Ismételten köszönet az alapítóknak, a 40 év alatt tisztséget vállalóknak és a jelenleg tisztséget viselőknek azért a munkáért, amit a tagok érdekében tettek és tesznek napjainkban is. Sárvár, április 07. Nádasdy Lakásszövetkezet Igazgatósága Sárvár Nádasdy Lakásszövetkezet 17

18 18 Nádasdy Lakásszövetkezet

19 Nádasdy Lakásszövetkezet 19

20 20 Nádasdy Lakásszövetkezet

21 Nádasdy Lakásszövetkezet 21

22 22 Nádasdy Lakásszövetkezet

23 Nádasdy Lakásszövetkezet 23

24 24 Nádasdy Lakásszövetkezet

25 Nádasdy Lakásszövetkezet 25

26 Tisztelt volt és jelenlegi Tisztségviselő! A kezében tartott rövid kiadványban kívántuk összefoglalni a 40 év történéseit, elsősorban a személyi, emberi oldalról megközelítve a teljesség igénye nélkül. A meglévő írásos anyagokra támaszkodtunk és a személyes visszaemlékezésekre. Ezért előfordulhat, hogy a kiadványban lehetnek nem teljesen pontos megfogalmazások is. Ha ilyet felfedez azért elnézését kérjük. A szándékunk az volt, hogy egy közösség életében eltelt 40 évet mely nem kevés- kronológia sorrendben is megörökítsük, jelezve azt az utat amelyet szövetkezetünk végig járt és elérkezett napjainkig. Jelenleg elmondhatjuk, hogy egy jól szervezett, bejáratott tagjaink érdekében tevékenykedő szövetkezetünk van. Az elért eredmények mellett vannak gondjaink is, elsősorban az anyagi kötelezettségek teljesítése területén, az emberi kapcsolatok vonatkozásában. Szinte minden nap tapasztalható az állampolgári fegyelem fellazulása, a nemtörődömség, a közömbösség az elhidegülés. Ezek a jelenségek az egoista szemlélet felerősödésének melléktermékei, de nem szabadna, hogy ez így legyen. Küzdenünk kell ellene! Ha ezen változtatni akarunk és tudunk is az minden tagunknak előnyére válik és anyagi haszna is lehet. Ezek reményében zárjuk kiadványunkat ismételten megköszönve elődeink munkáját. Sárvár, április 07. Nádasdy Lakásszövetkezet Igazgatósága 26 Nádasdy Lakásszövetkezet

27 Kábeltévé csatornakiosztás Szociális Alap Bővített Teljes No. Program 1 Parlament TV 2 PAX TV 3 d1 TV 4 M1 5 Duna TV 6 Duna World 7 Sárvár TV 8 M2 9 RTL Klub 10 TV2 11 STORY4 12 ORF 1 13 VIASAT 3 14 RAI UNO 15 Minimax/ Animax 16 Hír Tv 17 Magyar ATV 18 TV Paprika 19 DIGI Sport 1 20 Cool TV 21 Film + 22 Super TV2 23 Lakszöv Info 24 Boomerang 25 RTL 2 Német 26 BBC Entertainment 27 Travel Channel 28 VIASAT 6 29 Eurosport 30 FEM 3 31 PV TV 32 Disney Channel 33 Paramount Channel 42 Film Café 43 Spektrum 44 Viasat Nature 45 Nat Geo Wild 46 DIGI Sport 2 47 Nóta Tv 48 HIT Music Channel 49 Music Channel 50 HISTORY 51 DIGI Animal World 52 PRO 4 53 RTL 2 Magyar 54 Viasat Explorer 55 CBS Reality 56 Echo TV 57 Cartoon Network / TCM 58 STORY 5 59 SPORT 1 60 SPORT 2 61 BBC Earth 62 Nickelodeon Csomagok Nádasdy Lakásszövetkezet 27

28 Kábeltévé csomagdíjak Internet csomagjaink és díjai Név max le/fel garant.seb díj 2M 2/0,5 Mbit/s 1/0,25 Mbit/s Ft 10M 10/1 Mbit/s 5/0,5 Mbit/s Ft 20M 20/2 Mbit/s 10/1 Mbit/s Ft 50M 50/5 Mbit/s 25/2,5 Mbit/s Ft Digitálisan fogható csatornák 37 csatorna az analóg kiosztásból, ezen felül az M3, RTL+, Muzsika TV és a TV5 MONDE 28 Nádasdy Lakásszövetkezet

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások A SuperOne HD felnőtt csatorna 2014. március 3-tól, időkorlát nélkül elérhető. Szolgáltató 2014. március 31. napjában határozza

Részletesebben

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN!

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN! HÍRLEVÉL 2016. JANUÁR MINDEN EDDIGINÉL TÖBB TV CSATORNA KÍNÁLATUNKBAN! Az elmúlt időszak műszaki fejlesztései lehetővé tették, hogy tovább bővíthessük a digitális TV szolgáltatásunk kínálatát. Még több

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2014. május 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Tájékoztató Digitális műsorok beállításához.

Tájékoztató Digitális műsorok beállításához. Tájékoztató Digitális műsorok beállításához. Ezúton kívánunk segítséget nyújtani Tisztelt Előfizetőinknek, a digitális TV műsorok beállításához használatához. Az i-tv Zrt. elindította a Káblex Kft Hosszúpályi

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. március 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. január 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2014. december 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. szeptember 30. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió és műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások TARTALOMJEGYZÉK

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió és műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások TARTALOMJEGYZÉK E. MELLÉKLET Kábeltelevízió és műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások TARTALOMJEGYZÉK 1. A kábeltelevízió szolgáltatás keretében elérhető analóg csatornakiosztások... 2 2. A kábeltelevízió

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2014. július 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. július 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

Digitális csatornakiosztas

Digitális csatornakiosztas Digitális csatornakiosztas Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv S24 330 MHz Parlament TV politikai és gazdasági információs csatorna QAM256 SYm:6000 d1 TV kulturális műsorok M1 HD közszolgálati

Részletesebben

A továbbított rádióműsorok az alábbiak: Kossuth rádió (98,2 MHz) Petőfi rádió (99,8 MHz) Bartók rádió (102,5 MHz)

A továbbított rádióműsorok az alábbiak: Kossuth rádió (98,2 MHz) Petőfi rádió (99,8 MHz) Bartók rádió (102,5 MHz) Területi megjelölés: Budapest, XXI. kerület, Szigetszentmiklós Érvényes: 2015. január 01.-től I. PROGRAMCSOMAG havi előfizetési díja: 2441 Ft/hó + 659 Ft/hó Áfa = 3100 Ft/hó Program Frekvencia Csatorna

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2016. augusztus 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2016. október 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2015. július 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2017. február 28. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2016. március 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

1.1 Analóg TV csatornák

1.1 Analóg TV csatornák 1. melléklet Csatornakiosztás, programcsomagok 1.1 Analóg TV csatornák 1.1.1 Bezenye 2 Muzsika TV 93,25 3 ORF 1 133,25 német 4 ORF 2 140,25 német 5 Magyar ATV 147,25 6 Hír TV 154,25 7 TV 2 161,25 8 Sláger

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2017. augusztus 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Készítés időpontja: 2004. december 19. Módosítás időpontja: 2015. január 30. E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Szolgáltató 2015. március 31. napjában határozza meg az

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2018. október 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/2 MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás

E/2 MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Készítés időpontja: 2004. december 19. Módosítás időpontja: 2015. október 1. E/2 MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Szolgáltató 2015. október 31. napjában határozza meg

Részletesebben

Tisztelt Előfizetők!

Tisztelt Előfizetők! Tisztelt Előfizetők! A. Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2018. január 01. től az alábbiak szerint módosul: Az AXN White csatorna neve Sony Max -ra, a AXN Black csatorna neve pedig Sony Movie Channel

Részletesebben

K I V O N A T. A jelen kivonat az Intellihome Kft. fent megjelölt ÁSZF-ének napjától megvalósuló változásait tartalmazza.

K I V O N A T. A jelen kivonat az Intellihome Kft. fent megjelölt ÁSZF-ének napjától megvalósuló változásait tartalmazza. K I V O N A T az Intellihome Távközlési Szolgáltató Kft 2019.01.04. napjától hatályos, digitális IP technológián alapuló televízió műsorelosztás, helyhez kötött internet, és IP technológián alapuló helyhez

Részletesebben

1.1 Analóg TV csatornák

1.1 Analóg TV csatornák 1. melléklet Csatornakiosztás, programcsomagok 1.1 Analóg TV csatornák 1.1.1 Bezenye 1 Sat.1 85,25 2 RTL 93,25 3 Muzsika TV 126,25 4 ORF 1 133,25 5 ORF 2 140,25 6 Magyar ATV 147,25 7 Hír TV 154,25 8 TV

Részletesebben

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/1. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2018. december 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001. Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. Hálózati azonosító. Jelleg, profil Nyelv

6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001 6000 256QAM 1001. Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. Hálózati azonosító. Jelleg, profil Nyelv Közszolgálati 800 Ft Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv Csomagok Symbol Moduláció Hálózati azonosító Gelka-Hírtech Kft. Digitális csatornakiosztás 2016.05.01. S2 S3 S4 S5 S6-114,5 MHz d1

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2018. február 28. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 207. február 28. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2018. szeptember 30. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői III. II. I. 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti,

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma. 1. Alapkínálati csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma. 1. Alapkínálati csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. augusztus

Részletesebben

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Készítés időpontja: 2004. december 19. Módosítás időpontja: 2015. január 30. E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Szolgáltató 2015. február 28. napjában határozza meg az

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2016. október 31. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TÉVÉNÉZÉSRE FORDÍTOTT IDŐ ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ (PERC/FŐ/NAP) 2014 és 2015 egész év, egész nap, Total TV, Live+Playback 400 350 376 379

Részletesebben

magyar magyar magyar magyar magyar, román, cseh magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital

magyar magyar magyar magyar magyar, román, cseh magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital Budapest - Digitális Csatorna Frvencia Program Jelleg, profil Nyelv d1 TV műsor hatos - és S2 114,5 MHz Képújság PAX TV Információs vallási és műsor The Fishing & Hunting horgászat és vadászat,, cseh M5

Részletesebben

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások

E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások E/3. MELLÉKLET Műholdas televízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások Szolgáltató 2017. szeptember 30. napjában határozza meg a jelen Mellékletben feltüntetett műholdas televízióra vonatkozó csatornakiosztásokban

Részletesebben

HIR-SAT 2000 Kft. szolgáltató

HIR-SAT 2000 Kft. szolgáltató K I V O N A T a HIR-SAT 2000 Kft. hírközlési szolgáltató 2016.10.15. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2015. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2015. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2015. IV. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2014. és 2015. IV. negyedév, Live+Playback 450 400 350 390 401 300 250 200 300 302 209 208 251 245

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2013. augusztus

Részletesebben

Csatorna neve Tematika Nyelv. 5 Duna World Közszolgálati, szórakoztató magyar és hírműsorok. 4 m4 Sport Közszolgálati, sport magyar

Csatorna neve Tematika Nyelv. 5 Duna World Közszolgálati, szórakoztató magyar és hírműsorok. 4 m4 Sport Közszolgálati, sport magyar PRÉMIUM (78) ALAP (49) START (13) Közszolgálati Csomag Kábeltelevíziós csatornakiosztás Budapest Érvényes 2016. január 04.-től Csatorna sorszám Csatorna neve Tematika Nyelv 1 m1 Közszolgálati, szórakoztató

Részletesebben

Kivonat a 2015. január 01-től életbe lépő KTV ÁSZF módosításról:

Kivonat a 2015. január 01-től életbe lépő KTV ÁSZF módosításról: Kivonat a 2015. január 01-től életbe lépő KTV ÁSZF módosításról: Az időközi jogszabályváltozásokra hivatkozva, valamit hatósági eljárási tapasztalatokra figyelemmel az alábbi pontokat érintő módosításokat

Részletesebben

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak Csatornakiosztás, rendszeres díjak 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma Alapcsomag* 1. RTL Klub kereskedelmi 2. tv2 kereskedelmi 3. m1 közszolgálati 4. m2 közszolgálati 5. Duna TV közszolgálati 6. Viasat3

Részletesebben

Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői 2-27 sz. melléklet (Szarvas, Békésszentandrás, Csabacsűd) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői TV programcsomag HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ ÖSSZESEN MINIMÁL PROGRAMCSOMAG (A1) 1.016

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2014. július

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2016.07.11. valamint a 2016.08.06. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió

Részletesebben

Készítés időpontja: 2012. november 29. Hatályos: 2015. május 1. Módosítás időpontja: 2015. március 31.

Készítés időpontja: 2012. november 29. Hatályos: 2015. május 1. Módosítás időpontja: 2015. március 31. B MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztások TARTALOMJEGYZÉK 1. A kábeltelevízió szolgáltatás keretében elérhető analóg csatornakiosztások... 2 2. A kábeltelevízió szolgáltatás

Részletesebben

Minimum programcsomag

Minimum programcsomag Érvényes: 2012.01.01.-től Terület megjelölése: Bősárkány KTV a.) jel-elosztási szolgáltatás, csatornakiosztás és előfizetési díj: Minimum programcsomag Teljes programcsomag 1 ORF1 német Általános S5 133,25

Részletesebben

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak

Általános szerződési feltételek. Csatornakiosztás, rendszeres díjak Csatornakiosztás, rendszeres díjak 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma Közszolgálati csomag* 1. m1 közszolgálati 2. m2 közszolgálati 3. Duna TV közszolgálati 4. Duna II Autonómia közszolgálati Alapcsomag*

Részletesebben

TV PIACI KÖRKÉP 2013. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

TV PIACI KÖRKÉP 2013. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS TV PIACI KÖRKÉP 2013. II. NEGYEDÉV NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS ATV (perc) EGY FŐRE JUTÓ NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ 2012. és 2013. II. negyedév 400 350 300 357 346 250 270 268 200 224 226 150 180 184 100 50 0 TOTAL

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. január

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2016.09.15. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői III. II. I. 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti,

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2017.10.01. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra

Részletesebben

Kivonat a Változásokról. Műsorok, műsor,- és díjcsomagok választéka

Kivonat a Változásokról. Műsorok, műsor,- és díjcsomagok választéka Kivonat a Változásokról. 1. sz. melléklet Műsorok, műsor,- és díjcsomagok választéka 1. Analóg programcsomagok választéka 1) Szociális csomag fejér A programcsomag érvényessége: 2014.december 30. 1 Music

Részletesebben

Programhely Csatorna Csomag Műhold Transzponder Frekvencia Polarizáció Formátum SymbolRate FEC Tematika Encryption

Programhely Csatorna Csomag Műhold Transzponder Frekvencia Polarizáció Formátum SymbolRate FEC Tematika Encryption A frekvencialista segítséget nyújt az előfizetett -csomag csatornáinak újrahangolásában. Amennyiben a mediaboxot a UPC Direct biztosította az Ön számára, a a legtöbb esetben automatikusan frissülnek a

Részletesebben

Tisztelt Előfizetők!

Tisztelt Előfizetők! Tisztelt Előfizetők! A. Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2017. január 01. től az alábbiak szerint módosul: Valamennyi kábeltelevíziós csomagunk díja bruttó 390 Ft/hóval emelkedik, mivel az RTL Klub

Részletesebben

Kivonat a Változásokról 1. sz. melléklet. Műsorok, műsor,- és díjcsomagok választéka

Kivonat a Változásokról 1. sz. melléklet. Műsorok, műsor,- és díjcsomagok választéka Kivonat a Változásokról 1. sz. melléklet Műsorok, műsor,- és díjcsomagok választéka 1. Analóg programcsomagok választéka 1) Szociális csomag fejér (Sárosd, Szabadegyháza, Besnyő, Beloiannisz) A programcsomag

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/E. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/E. melléklet Csatornakiosztás Társszolgáltatók ADSL előfizetőinek nyújtott IPTV szolgáltatások tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. augusztus 31.

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti, Halászi, Mezőörs,

Részletesebben

Csatornakiosztás KISKUNDOROZSMÁN, BORDÁNYBAN, CSÓLYOSPÁLOSON, FORRÁSKÚTON ÉS ZSOMBÓN IGÉNYBE VEHETŐ KÁBELTÉVÉ SZOLGÁLTATÁSOK. Szélmalom Kábeltévé Zrt.

Csatornakiosztás KISKUNDOROZSMÁN, BORDÁNYBAN, CSÓLYOSPÁLOSON, FORRÁSKÚTON ÉS ZSOMBÓN IGÉNYBE VEHETŐ KÁBELTÉVÉ SZOLGÁLTATÁSOK. Szélmalom Kábeltévé Zrt. DTV Szuper 6600 Ft/hó KTV Szuper 4950 Ft/hó KTV Start 3 2015. SZEPTEMBER 1-TŐL KISKUNDOROZSMÁN, BORDÁNYBAN, CSÓLYOSPÁLOSON, FORRÁSKÚTON ÉS ZSOMBÓN IGÉNYBE VEHETŐ KÁBELTÉVÉ SZOLGÁLTATÁSOK CSATORNA NEVE

Részletesebben

I-TV csatornakiosztás

I-TV csatornakiosztás I-TV csatornakiosztás Balatonendréd, Balatonföldvár, Balatonöszöd, Balatonszárszó, Balatonszemes, Bálványos, Kereki, Kőröshegy, Kötcse, Nagyberény, Nagycsepely, Nyim, Pusztaszemes, Som, Szántód, Teleki

Részletesebben

HBO PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG CINEMAX PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG HBO MAXPAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG FILMBOX DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG

HBO PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG CINEMAX PAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG HBO MAXPAK DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG FILMBOX DIGITÁLIS PROGRAMCSOMAG Digitális programcsomagok Digitális programcsomagok vételéhez set-top box, vagy alkalmas TV készüléknél CA modul szükséges (3.2. pont). Nagyfelbontású (HD) műsorvételhez HD set-top box szükséges (3.2.

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2012.december

Részletesebben

Digitális idegen. Program- hely. Program Jelleg Nyelv

Digitális idegen. Program- hely. Program Jelleg Nyelv Digitális idegen 1. ORF1 Általános Német 2. ORF2 Általános Német 3. ARD Általános Német 4. ZDF Általános Német 5. Sat1 Általános Német 6. PRO7 Általános Német 7. RTL Általános Német 8. RTL2 Általános Német

Részletesebben

REKLÁMTORTA 2015 A 2015. évi televíziós reklámpiaci felmérés eredményei

REKLÁMTORTA 2015 A 2015. évi televíziós reklámpiaci felmérés eredményei A 2015. évi televíziós reklámpiaci felmérés eredményei 2016. február 18. Reklámtorta 2015 A Reklámtorta 2015 felmérés az elmúlt évek gyakorlatát követve készült. A piac méretének megállapításához az adatokat

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2016. 05.02. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2013. DECEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2013. DECEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2013. DECEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2013. december; egész nap Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2015. március

Részletesebben

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői Start Analóg Közszolgálati 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi,

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2014. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2014. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2014. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2014. július; egész nap Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12 13-17

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma

Általános szerződési feltételek 6/D. melléklet. Csatornakiosztás. Műholdas televízió csomagok tartalma Csatornakiosztás Műholdas televízió csomagok tartalma 1.1. Alapkínálati csomagok tartalma A szolgáltató az Eht. 132. 2a) bekezdés a) pontja alapján - a külön feltüntetett csatornák kivételével 2013. április

Részletesebben

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői 2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői KTV Csomagok KTV-I KTV-II KTV-III Digitális simulcast A KTV-II és KTV-III. analóg csomagok

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2014. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2014. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2014. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2014. augusztus; egész nap Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12

Részletesebben

A rezes IPTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes január 1-től

A rezes IPTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes január 1-től Alap csomag A rezes IPTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2018. január 1-től Csomag Sorszám Program Jelleg Nyelv 1 ATV közélet 2 Bonum TV közélet 3 Chili TV életmód

Részletesebben

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban

Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma. IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Családi+HD csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői KTV Csomagok KTV-I KTV-II KTV-III Digitális simulcast A KTV-II és KTV-III. analóg csomagok mellé díjmentesen igénybe vehető Bruttó díj 1

Részletesebben

Közszolgálati. 800Ft. MINI 2800 Ft

Közszolgálati. 800Ft. MINI 2800 Ft MIDI 4000 Ft MINI 2800 Ft Közszolgálati 800Ft 2017.02.22. Gelka-Hírtech Kft. Analóg csatornakiosztás No. Csatorna Frekvencia Program Jelleg, profil Nyelv 1 S7 147.25 Duna World általános közszolgálati

Részletesebben

Analóg műsorok Teljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 M4 Sport C02 48,25 sportcsatorna magyar 2 M2 C03 55,25 közszolgálati magyar 3 Duna

Analóg műsorok Teljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 M4 Sport C02 48,25 sportcsatorna magyar 2 M2 C03 55,25 közszolgálati magyar 3 Duna nalóg műsorok eljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 4 Sport C02 48,25 sportcsatorna magyar 2 2 C03 55,25 közszolgálati magyar 3 Duna C04 62,25 hír- és kulturális műsorok magyar 4 Régió Plusz

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

HWR-Telecom Kft. Műsorkiosztás Budapest-központi fejállomás

HWR-Telecom Kft. Műsorkiosztás Budapest-központi fejállomás Alap programcsomag Bővített programcsomag HWR-Telecom Szolgáltatás típusa: Vezetékes műsorjel-elosztás Az igénybe vehető szolgáltatások tartalmi leírása: A vezetékes műsorelosztás a műsorszolgáltatók által

Részletesebben

KIVONAT. Ár és csatorna változás. Érvényes: tól. Terület megjelölése:

KIVONAT. Ár és csatorna változás. Érvényes: tól. Terület megjelölése: KIVONAT Ár és csatorna változás Érvényes: 2016.10.16-tól Terület megjelölése: Terület megjelölése: Bősárkány a.) Műsorjel-elosztási szolgáltatás, csatornakiosztás és előfizetési díj: 1./ Televízió Minimum

Részletesebben

Nézettségi trendek: 2009-2010

Nézettségi trendek: 2009-2010 Nézettségi trendek: 2009-2010 2010-ben a korábbi évekhez hasonlóan továbbra sem csökkent a vállalkozó kedv a hazai tv piacon, így a kínálat tovább bővülhetett és színesedhetett a tévénézők legnagyobb örömére.

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2015. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2015. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2015. AUGUSZTUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2015. augusztus; egész nap; Live Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7

Részletesebben

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz

TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási szolgáltatáshoz K I V O N A T a TEVE TÉVÉ Kereskedelmi és Távközlési Szolgáltató Kft. hírközlési szolgáltató 2017.09.30. napjától hatályos, nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatásra

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2015. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2015. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2015. JÚLIUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2015. július; egész nap; Live Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8) 4-7 8-12

Részletesebben

neve nyelve jellege csatorna (Mhz)

neve nyelve jellege csatorna (Mhz) 4/a melléklet Vezetékes műsorjel-elosztás Analóg programcsomagok: Az analóg programcsomagok értékesítése 2016. február 5-ével megszűnik. Érvényes: 2016. február 6-tól Valamennyi digitális programcsomag

Részletesebben

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet. Csatornakiosztás. Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma

Általános szerződési feltételek 6/A. melléklet. Csatornakiosztás. Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma Csatornakiosztás Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) tartalma IPTV televízió műsorok a Koktél, Alap, Családi és Extra csomagban A szolgáltató az Eht. 132. 2a a) pontja alapján

Részletesebben

Analóg műsorok Teljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 Duna O04 85,25 hír- és kulturális műsorok magyar 2 Duna World O05 93,25 hír- és

Analóg műsorok Teljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 Duna O04 85,25 hír- és kulturális műsorok magyar 2 Duna World O05 93,25 hír- és nalóg műsorok Teljes név Csatorna Frekvencia Kategória Nyelv 1 Duna O04 85,25 hír- és kulturális műsorok magyar 2 Duna World O05 93,25 hír- és kulturális műsorok magyar 3 TV S09 161,25 riportok, filmek,

Részletesebben

HAVI STATISZTIKÁK 2015. SZEPTEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS

HAVI STATISZTIKÁK 2015. SZEPTEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS HAVI STATISZTIKÁK 2015. SZEPTEMBER NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS A TELEVÍZIÓZÁSRA FORDÍTOTT IDŐ NAPI ÁTLAGA 2015. szeptember; egész nap; Live Teljes népesség Nem Nő Férfi Életkor (3) 4-17 18-49 50+ Életkor (8)

Részletesebben

Programhely Csatorna Csomag Műhold Transzponder Frekvencia Polarizáció Formátum SymbolRate FEC Tematika Encryption

Programhely Csatorna Csomag Műhold Transzponder Frekvencia Polarizáció Formátum SymbolRate FEC Tematika Encryption Amennyiben a mediaboxot a UPC Direct biztosította az Ön számára, a a legtöbb esetben automatikusan frissülnek a készülék stand-by Amennyiben a mediaboxot nem a UPC Direct biztosította az Ön számára, a

Részletesebben

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. október 1-től

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. október 1-től Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Alap csomag 1 m1 1 m1 2 m2 2 m2 3 Duna Tv 3 Duna TV 4 Duna World 4 Duna World 5 RTL Klub 5 RTL Klub 6 TV2 6 TV2 7 Discovery Channel

Részletesebben

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás

E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Készítés időpontja: 2004. december 19. Módosítás időpontja: 2016. június 30. E. MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Szolgáltató 2016. augusztus 31. napjában határozza meg

Részletesebben

A 2012. évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés. 2013. március 7.

A 2012. évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés. 2013. március 7. A 2012. évi televíziós és rádiós reklámpiaci felmérés 2013. március 7. Az előző évekhez hasonlóan elkészítettük a Reklámtortát 2012-re vonatkozóan is. 54 televízió és 111 rádió volt az adatszolgáltatók

Részletesebben

1. számú melléklet - Csatornakiosztás, programcsomagok

1. számú melléklet - Csatornakiosztás, programcsomagok UPC DTH S.À R.L. MŰHOLDAS MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 1. számú melléklet - Csatornakiosztás, programcsomagok HATÁLYOS: 2019. MÁRCIUS 27. UTOLSÓ MÓDOSÍTÁS

Részletesebben

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. november 2-től

Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Érvényes 2012. november 2-től Az InviTV szolgáltatás keretében elérhető televíziós csomagok tartalma Alap csomag Családi csomag 1 m1 1 m1 2 m2 2 m2 3 Duna Tv 3 Duna TV 4 Duna World 4 Duna World 5 RTL Klub 5 RTL Klub 6 TV2 6 TV2 7 Discovery

Részletesebben