Európa Nap a Fazekasban
|
|
- Szebasztián Illés
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Európa Nap a Fazekasban A Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban március 29-én Európa Napot szerveztünk, amely az Európai Parlament által meghirdetett Európai Parlament Nagykövet Iskolája cím elnyerésének egyik mérföldköve volt. Olyan iskolai eseményt hoztunk létre, ahol a vezetőség, tanártársaink, szülők és a diákok segítségével és támogatásával egy sikeres, programokban gazdag napot töltöttünk el együtt. Célunk az Európai Unió és az Európai Parlament szerepének és működésének megismertetésén kívül az volt, hogy a fiatalok megértsék az európai demokratikus gondolkodás lényegét, és az európai egység fontosságát. Az előkészületek már február elején elkezdődtek, lelkes diákok csatlakoztak hozzánk, akik óriási lelkesedéssel kezdtek a munkához. A szervezésben résztvevő tanulók: Hajdu Fanni, Lengyel Letícia, Lovas Bálint, Oláh Bianka (9. nyd), Pallós Dorottya, Szilágyi Anna, Koch Veronika (9.D), Barna Gréta Panna, Borbély Sára Bianka, Dobrossy Beatrix, Szima Eszter, Szűk Emese, Virányi Péter (9.E), Horváth Virág, Samók Dávid, Szabó Lilla(10.A), Csontos Flóra (10.B).
2 A programok összeállítása és a plakátok megtervezése után, az Európa Nap népszerűsítése következett. A rendezvényt a debreceni tankerület és az önkormányzat is üdvözölte. Diákjaink szponzorokat kerestek, akik rendelkezésünkre bocsátották a szükséges eszközöket az előkészítések során, és hozzájárultak felajánlásaikkal az EU Nap sikeres lebonyolításához. A szülők is aktívan támogatták munkánkat, Gréti anyukája találta a legtöbb szponzort, Lilla anyukája fáradhatatlanul készítette a gofri alapanyagát, Fanni apukája lefestette az EU-Pont szekrényét, Sári szülei biztosították a pizzákat és Virág apukája leszállította Budapestről az EU-s munkafüzeteket. A diákok példaértékűen tudták összeegyeztetni feladataikat az iskolai kötelezettségeikkel.
3 Az esemény előtti napokon került sor az iskola két épületének, a programok helyszíneinek feldíszítésére. Kék és sárga lufikat, krepp papírból hajtogatott díszeket és uniós zászlókat helyeztünk a folyosók és termek falaira. Készült egy lepedőre festett, az Európai Unió tagországait ábrázoló térkép, amelyen üzeneteket lehetett hagyni. Kiállítottuk a fotó- és plakátverseny pályamunkáit az aulában. Az Európa Napon a tanórákkal párhuzamosan rendhagyó előadásokat látogathattak diákjaink. Az európai filmtörténetről Fegyverneki Gergő tanár úr, az Erasmus+ ösztöndíjakról és az önkéntességről a Debreceni Egyetem Rektori-kancellári Kabinet Nemzetközi Irodájának munkatársai, az európai gasztronómiáról Tóth Sándor tanár úr tartott érdekfeszítő előadást.
4 Majd Dr. Balogh László, a Debreceni Egyetem politológusa beszélgetett a diákokkal az EU jelenéről és jövőjéről. A Debrecen 2023 Európa kulturális fővárosa cím elnyerésének terveiről pedig Komolay Szabolcs alpolgármester úr és Porkoláb Gyöngyi, az EKF 2023 programiroda képviselője tartott beszámolót. Az előadássorozatot a debreceni Europe Direct iroda vezetőjének, Kozma Kornéliának a tájékoztatója zárta az Európai Unióról.
5 Eközben Köpöczi Marianna tanárnő rendhagyó énekórát tartott iskolánk tehetséges hangszeres előadóinak közreműködésével. Egy harmadik tanteremben szerveztük meg a közösségi vitát, ahol Buda Andrea tanárnő disputafoglalkozására Halász János országgyűlési képviselő úr fogadta el a meghívásunkat és válaszolt a diákok kérdéseire. Témája: Magyarországnak megérte belépni az Európai Unióba. A nagyszünetben a TanáRock zenekar és Varga Zsuzsanna tanárnő éneke szórakoztatta a közönséget. A délelőtti események koordinálását Lakatosné Tóth Ildikó tanárnő végezte.
6 A délutáni programok során izgalmas sportversenyeken vehettek részt tanulóink. Szerveztünk Foci EB-t, röplabda EB-t és ping-pong EB-t. Diákjaink egy kreatív EU társasjátékot is rendeztek az udvaron Utazz az EU-ban címmel. Közben egész nap sütivel és gofrival vártuk az éhes édesszájúakat. Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy a szervezők és a résztvevők végig nagyon lelkesek voltak, sok pozitív visszajelzést kaptunk. Diákjaink nagyon szeretnék, ha máskor is szerveznénk hasonló programokat, amelyek során tovább bővíthetik ismereteiket az uniós kérdésekben. A program után hihetetlenül el voltunk fáradva, viszont nagyon jó érzés volt viszontlátni a nap összefoglalóját a Debrecen Televízióban, olvasni róla az internetes hírportálokon (haon.hu,
7 dehir.hu). Az ismeretek átadása, bővítése mellett jó volt látni, hogy iskolánk diákjai, tanárai segítettek és velünk együtt lelkesedtek közös célunkért, az Európai Parlament Nagykövet Iskolája cím elnyeréséért. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki velünk töltötte ezt a napot. Szponzoraink voltak: SMILE PALACSINTA- Szabó Judit ( 7.A szülő ) KISS VIRÁG CUKRÁSZDA- Nagyné Kiss Andrea ( 10.E szülő ) ALASZKA KFT, Káposztás István ügyvezető HARIBO GUMICUKOR-Piros Zoltán KEREKES KFT, Végső Zsolt gazdasági igazgató PALETTA PÁTRIA PAPÍRÍRÓSZER - Beer Angelika BIKERS PIZZERIA Lakatosné Tóth Ildikó és Buda Andrea szervezők A képeket készítette: Barna Gréta és Erdélyi János
5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső
Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont
CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. Zsákoló Zsiráfok
170818 170818 ALALA SALLY ALALA SALLY 2004.01.01. 2004.01.01. TAGFAG RANDA TAGFAG RANDA 159594 159594 BARNA NELLI BARNA NELLI 2003.12.11. 2003.12.11. HORVÁTH RITA HORVÁTH RITA 164499 164499 BERNÁTH LUCA
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész
KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY
FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános
Hely. Cím Csapatnév Össz.
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 47,500 2 47,100 1 47,700 1 142,300 2 Debrecen Debreceni Egy. Kossuth Lajos Gyak. Ált. Isk. 47,900 1 46,700 2 47,400 2 142,000 3 Ózd Újváros Téri
43. Rajkai Emlékverseny "Fussunk együtt a Naplóval"
5000-10000m beérkezési sorrend 01 809 Sós Barnabás 1973 Ebesi Sportbarátok 17:14 5 02 804 Szakál László 1973 DEVAK 17:25 5 03 802 Kiss Márton 1972 Debrecen 17:47 5 04 702 Ferenczi Nikolett 2001 DSC-SI
XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő
Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1
Rajtlista m fiú vegyes m lány vegyes m fiú pillangó m lány pillangó. pálya név születési év egyesület nevezési idő.
Rajtlista pálya név születési év egyesület nevezési idő 1 80 m fiú vegyes 1 Tornyi Barna 2005 AUKE 01:28,17 2 Kovács Marcell 1998 AUKE 01:08,60 3 Kiss Róbert 1999 AUKE 01:02,82 4 Forgó Dániel 2005 AUKE
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT
2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság
Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG
Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!
Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye
2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal
Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda
202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely
202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni
Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő
Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese
SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia
SPORTEREDMÉNYEK 2014/15 Varga Katalin Gimnázium Atlétika Megyei Csapatbajnokság szeptember 25. Atlétika október 8. Megyei mezei futóverseny október 21. gerely lány távolugrás lány 1. Veres Bettina 12.
Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről
Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos
RAJZ TANTÁRGY EREDMÉNYEI
Ebben a tanévben is részt vettünk rajzpályázatokon. 6 rajzpályázatra összesen 184 diák munkáját küldtünk el. Az iskola minden diákjának lehetősége nyílt pályamunka készítésére a rajz órán is, ezért nemcsak
Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014
Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence
304. terem (20) 305. terem (27)
Magyar nyelv- és irodalom 304. terem (20) 305. terem (27) Balog Ádám Balog Klaudia Bertalan Péter Borsi Nikolett Borsós Andor Csentei Vivien Eskulics Máté István Gál András István Harmath Zsuzsanna Hesz
Versenyeredmények 2014/15
Versenyeredmények 2014/15 A IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny debreceni válogatója lezajlott 2014. október 16-án. Intézményünk hat zongorista növendéke közül négyen döntőbe jutottak. A döntőt az
2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán
1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2011/2012 tanév Budapest, Kőrösi Cs. S. Ált. Isk. és Gimn. I-II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Velence Zöldligeti Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Ált. Isk. 44,400 3 45,550 1 45,750 2 135,700 2 Budapest XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk. 44,650 1 44,300 3 45,900 1 134,850 3 Budapest
DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA
DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA sz. I. em. Telefon: 06-52-533-266, 06-52-416-398 E-mail: debreceniugyvedi.kamara@upcmail.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/ ÜGYELETI REND Debrecen 2016. július 01.
EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály
Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,
I. félév HÁZI-, ISKOLAI. Felsős versenyeredmények as tanév. Verseny megnevezése Helyezés Tanulók neve Osztály Felkészítő tanár
Felsős versenyeredmények 2017-18-as tanév I. félév Verseny megnevezése Helyezés Tanulók neve Osztály Felkészítő tanár HÁZI-, ISKOLAI Beke Nóra 7.c Czeglédi OÁTV angol iskolai forduló Varga Tamás országos
EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám
EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva
- eredmények - 5. osztály
5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.
Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám
Megye: Szilágy Körzet: 2. osztály Eredménylista Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám. 1. Bai Ágota Kocsis Ilona i 1-es Számú Szakképző 28 70 98
ELEMENTARY AZ ISKOLAI FORDULÓ EREDMÉNYE
MEGYEI ANGOL NYELVI VERSENY A KÖZÉPISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMOS TANULÓI SZÁMÁRA 2012-2013 ELEMENTARY AZ ISKOLAI FORDULÓ EREDMÉNYE Elérhető pontszám: 67 pont Megyei fordulóba jutás ponthatára: 50 pont Név Iskola
TAGOZAT KÓD: 01. (8 évfolyamos gimnáziumi képzés)
TAGOZAT KÓD: 01. (8 évfolyamos gimnáziumi képzés) Felvehető létszám: 30 fő Ádám Gréta Bagó Fanni Balázs Krisztina Bálint Ádám Baranyi Hanna Karina Csizmadia Róbert Horváth Márton Kiss Karolina Aida Laczkó
Sport XXI. Regionális versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv
Verseny helyszíne, időpontja:miskolc Tábori László futófolyosó 0..0. Korcsoport :U Csapat neve: Eger B Kiss Domonkos 00. Kiss András 00. Horváth Kristóf 00. Jancsik Petra 00. Kiss Virág 00.0 Kormos Bence
Kapocsi Judit 11.AH Andrási Máté 11.B Kovács Zsanett 11.B Magyari Diána 11.B
2012.09.19 Berekfürdő Duatlon megyei döntő Sportversenyek eredményei 2012/2013. I. félév Vass Viktória 9.B Hidasi Dorottya 9.C Potornai Lilla 9.C Hamar János 10.B csapat 1.hely Kapocsi Judit Vályi-Nagy
VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016
VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44
VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016
VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44
8. HÉT Kedd
8. HÉT Kedd 8.00-9.30 BOX 1 BOX 2 G1 NÉV G2 NÉV 1 Szabó Esther Mercedes 1 Nahaji István 2 Szollár Bálint 2 Szopori Kata 3 Szakal Szabina 3 Kele Alexandra 4 Ali Aida 4 Novothny Zita 5 Mudra Dorottya Mária
Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
A verseny neve Kategória Helyezés
Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért
2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA
2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Időpont : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016.09.27 13:00 A Versenybizottság elnöke: Bakosi Béla
11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM
I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint
Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak
Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta
A sportnap eredményei
48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó
REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.
7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem
Eredménylista Sarmaság
Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila
Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár:
Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola Időpont: hétfő, szerda 14:30-15:15 1. Adler Márton hegedű Tarcsay Beáta 2. Bolla Zsófia Zorka hegedű Tarcsay Beáta 3. Dublecz
Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra
Tó- s - Ádám Kriszt nincs nincs Ambrus Norbert X nincs nincs Asszonyi Veronika X X nincs nincs Balla Antal nincs nincs Balogh Bettina X X X X X X X X X ezüst arany Balogh János X X nincs nincs Balogh Judit
2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK
2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)
LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek
Futapest Crossfutás Csömör december 11.
Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57
Sporteredmények 2011/2012
Sporteredmények 2011/2012 Időpont Szeptember 22-24. Verseny megnevezése Tiszaligeti Napok Eredmény Résztvevők 4. hely Lány csapat: 12.D;; Hegyi Réka 12.A;;; Horváth Zsófia 10.B; Graff 11.C; Gazdag Zsófia
Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye
Német nyelvi verseny 5-8. évf. (heti 5 órában) eredménye Tanuló neve Évfolyam Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Nagy Viola 5. Németh Melanie Elsı Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános
"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola
"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky
11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM
I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond
VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16.
VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, 2019. április 16. OBOA I. KORCSOPORT I. helyezés, Nagydíj: Bubor Sári I. helyezés: Kovács Eszter II. helyezés: Korsós Katalin felkészítő tanár: Krupiczerné
5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút
5. Keszi Maraton eredménylista 2015.09.19..xlsx - 5km abszolút 5km abszolút 1. Filep Alex 446 Férfi 5km Tiszaújváros 0:24:28.193 2. Bordás Attila 410 Férfi 5km Kistokaj 0:24:40.395 3. Burai Jácint 430
I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola
I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Pécs Széchenyi István Gimn. 37,500 35,900 36,300 109,700 2 Miskolc Herman Ottó Gimn. 37,000 35,100 36,000 108,100 3 Békéscsaba Belvárosi Ált. Isk. és Gimn. 36,200 35,300 35,300 106,800
4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár
4. évfolyam: 1. Simon Gergő Szekszárdi I. Béla Gimnázium Bezerédj István Általános Iskolája 43 Szedres Horváth Istvánné 2. Szanyi Attila Bonyhádi Általános Iskola, Vörösmarty Mihály Általános Iskola 42
Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny
Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom
II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton
Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310
s tanév versenyeredményei
2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b
ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV
1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia
JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.
100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály
AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály
Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege
EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály
EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Érmihályfalva 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanító neve Az iskola neve Helység 1. Gulácsi Kitty Nagy Éva Zelk
III. Knauf Tihanyi Félmaraton
1 2 3 4 5 6 Csapatnév: MOSÓPOR Csapatidő: 01:46:08 MAJOR József BAKONYI Krisztián 00:01:06 00:34:57 00:32:05 00:39:05 +00:00:00 NAGY András Csapatnév: I. ANDRÁS FUTÁRAI Csapatidő: 01:50:54 CSIZMAZIA Bulcsú
Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről
Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről A verseny megrendezésének időpontja: 2017.04.07-08. rendező intézményének neve: KRK Szilády Áron szervezőjének neve, beosztása: Gavlikné
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Arad Körzet: Arad 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő Az iskola neve Helység Tollbamondás 1. Fridrik-Hegyes Anna Köles Katalin Pécskai
RATI KOMLÓ KUPA Gaál Csaba Emlékverseny
RATI KOMLÓ KUPA Gaál Csaba Emlékverseny szabadidős férfi-női párbajtőrverseny Komló, 2019. január 19. Főbíró: Vida János Számítógépes főbíró: Boldizsár Eszter Egészségügy: Gergely Zoltán Versenybírók:
Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév
Női Kard Egyéni rang vezetéknév utónév 1. MEZEI Zsófia BME 2. SZÁNTÓ Beáta 3. SZABÓ Ági DEBRECEN 4. TÓTH Virág ELTE 5. RAB Eszter PEAC 6. KUJBUS Virág DEBRECEN 7. BARTALIS Ágnes PEAC 8. LUKÁTS Lilla PEAC
Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.
1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.
Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend
1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor
Városi újoncbajnokság /atlétika/
Fiúk: Városi újoncbajnokság /atlétika/ A fotókat készítette: Tigyiné Takács Zsuzsanna I. hely 100 méteres síkfutás Simkó Erik I. hely távolugrás Szűcs Kornél I. hely súlylökés Vallus Máté I. hely 1500
ÉNEK - EREDMÉNYTÁBLÁZAT
MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV-17-0033. 1. A verseny meghirdetője: ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató
Olimpici Grand Prix Országos Bajnokság - Bükfürdő Kupa Serdülő Leány Egyéni Párbajtőr Verseny Szombathely - Bükfürdő, 2013' június 21.
Országos Bajnokság - Bükfürdő Kupa Serdülő Leány Egyéni Párbajtőr Verseny Szombathely - Bükfürdő, 2013' június 21. péntek Főbíró: Vida János, HUN Számítógépes főbíró: Fodor Gábor, HUN Kőrösi Ádám, HUN
Természettudományos verseny
Természettudományos verseny 3. helyezett: Dr. Kozma Pál Általános Iskola, Gyulaháza ( gyulaházi mazsolák 2. ) Radványi Rafael Szűcs Fanni Papp Márton Felkészítő tanár: Szanyi Attila Baráth Sándor 2. helyezett:
SPORTEREDMÉNYEK 2016/17
SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória
RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny
Helyezés Rajtszám Név Idő Hátrány Cél 5 km Férfi Abszolút 1 56 Binder Tamás 00:19:44 00:00:00 00:19:43 2 74 JAKABFY ZOLTÁN 00:19:46 00:00:02 00:19:45 3 77 Klohniczer Csaba 00:24:07 00:04:23 00:23:57 4
Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra
Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a beosztásotok szerinti első napon jelenjetek meg. Aki nem találja a nevét, kérjük, keressen minket telefonon. Figyelem!
Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre
ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági
Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő Félmaraton 1965-ben és előtte születettek Hakszer Erika 23:51:00 23:32:00 47:23:00
Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő Félmaraton 965-ben és előtte születettek Hakszer Erika :5:00 ::00 47::00 966-980 között születettek Czett Zoltán 6:9:00 nincs Gyenizse Zoltán 0:58:00 0:0:00 4:00:00 Kántor Attila
Olimpici Párbajtőr/Epée Grand Prix Országos Bajnokság Újonc Leány Párbajtőr Balatonfüred, június 18. vasárnap
Olimpici Párbajtőr/Epée Grand Prix Országos Bajnokság Újonc Leány Párbajtőr Balatonfüred, 2017. június 18. vasárnap Főbíró: VIDA János, HUN Számítógépes főbíró: PLAZZERIANO Gábor, PTE-PEAC Orvos: BORBÉLY
2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR
2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református
Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!
Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:
CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. NYKS Zsiráfok
MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE GARIAN BASKETBALL FEDERATION 170456 165741 ÁDÁM KRISZTINA ALAGI PANNI 2005.04.27. 2005.06.21. BABOS KRISZTINA PETRUS ENIKÕ 170818 159764 ALALA SALLY AUER VIVIEN
1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó
1. turnus június 26-30. Táborvezető: Krak Ildikó 1. Albrecht Ádám 2. Albrecht Adél 3. Báder Dóra 4. Bakondi Bálint 5. Benes Attila 6. Botor Dávid 7. Botos László 8. Botos Letícia 9. Ceszlai Sára 10. Csajkás
Iszkiri futónap - Fuss át az őszből a télbe! II. Sprinttáv 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 13-19 éves 1 5007 BORBÉLY Attila 2001 00:19:43 00:19:41 3 3 3:56 min/km +00:00:00 2 5068 ORBÁN Áron 2003 00:20:29 00:20:27 5 6 4:05 min/km +00:00:45 3 5080 SZOMMER Hugó 2007 00:21:16 00:21:14 8 9
Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)
Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110
Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda
Városi iskola IDŐPONT: 2017. június 14., szerda HELYSZÍN: Székesfehérvár UTAZÁS: Ø 2 db autóbusszal Ø indulás (a gimnázium elől): egyik busz: 6.15 (1-es, 3-as, 5-ös csoportok) másik busz: 7.00 (2-es, 4-es,
A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI
7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka
EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport
EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-
Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:
Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81
2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb
2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb 10:00 500m 1. Tomka István 2005 Püspökladány, Optimit Hungária 1:28 2. Papp Zsigmond 2004 Berettyóújfalu, II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 1:28 3. Madar Krisztián
NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA
2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA Időpont : 2015.09.30 13:00 A Versenybizottság elnöke:
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.