AZ INTERNETES KAPUŐRÖK ÉS AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI EGYEZMÉNYÉNEK 10. CIKKE A SAJTÓSZABADSÁG ÚJ ALANYAI
|
|
- Fruzsina Péter
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KOLTAY ANDRÁS * AZ INTERNETES KAPUŐRÖK ÉS AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI EGYEZMÉNYÉNEK 10. CIKKE A SAJTÓSZABADSÁG ÚJ ALANYAI Az internetes kommunikáció folyamatában nemcsak azok a szolgáltatások meghatározó jelentőségűek, amelyek tartalmat állítanak elő, hanem azok is, amelyek a tartalmakat a közönséghez eljuttatják (internetes kapuőrök, gatekeepers, vagy közvetítők, intermediaries). Ezek az internetes közvetítőszolgáltatók (az online tartalmakat a közönséghez engedő kapuőrök) egyfajta szerkesztési tevékenységet látnak el, amely hasonlóvá teszi őket a hagyományos médiához. A szólás- és sajtószabadság jogi szabályozásának szereplői, ezáltal az Egyezmény 10. cikkének alkalmazásakor az EJEB azzal a kérdéssel szembesül, hogy miként lehet a szólásszabadság évszázadok alatt formálódó elveit megőrizni és továbbörökíteni, és hogyan lehet a nagyhatalmú internetes kapuőrök tevékenységét összehangolni a szólásszabadság jogi doktrínáival. Az EJEB eddig viszonylag kevés e témába vágó üggyel foglalkozott, ezek áttekintése mégis hordoz tanulságokat. 1. BEVEZETÉS ÉS PROBLÉMAFELVETÉS Az emberi jogok regionális védelmét biztosító különféle rendszerek közül kétségtelenül az európai működik a leghatékonyabban. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének (Egyezmény) 10. cikke védi a szólás (a hivatalos angol szöveg szerint expression, azaz kifejezés) szabadságát; az e cikkhez kapcsolódó gyakorlat nem csupán azért fontos, mert az államok jogrendszerén túli többletvédelmet nyújt az egyes emberi jogoknak, hanem azért is, mert az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) gyakorlata jogi kultúrát közvetít. A bíróság esetjoga jogi kincs, közös érték. Egy korszak fejlődését, változását tükrözi. 1 Az EJEB döntései nem csupán az általános európai alapjogi mércék formálódásához, a nemzeti jogok egymáshoz hasonulásához járulnak hozzá, hanem hosszú időre előre kijelölik az alapjogok korlátozásának határait, még ha ez nem is közvetlenül kötelezi az Egyezmény részes államait. (Lásd Bayer Judit, illetve Bárd Károly és Bárd Petra tanulmányát a jelen kötetben.) A szólásszabadság a nyugati civilizáció és a demokratikus társadalmi rend alapköve. Elvei, doktrínái évszázadok alatt formálódtak, és csak lassan változnak. Az internet megjelenésével mint ahogyan korábban is, valamennyi új médium meg- * PhD, vezető, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Médiatudományi Kutatócsoport, 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4; habilitált, tanszékvezető egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, 1088 Budapest, Szentkirályi u koltay.andras@jak.ppke.hu. 1 Javorniczky István Kardos Gábor:»Irányt mutatunk, de nem avatkozunk be durván a nemzeti jogokba«beszélgetés Baka Andrással Fundamentum 2000/4. 39.
2 130 KOLTAY ANDRÁS jelenésekor 2 ezek az alaptételek új kihívásokkal szembesültek. Kezdetben, alig két évtizeddel ezelőtt, még vad, romantikus elképzelések fűződtek és remények fogalmazódtak meg az internettel kapcsolatban, olyan új médium felemelkedését vizionálva, amely jogi beavatkozás nélkül, a technológiai sajátosságaiból adódóan fogja demokratizálni a nyilvánosságot. 3 Ezek a várakozások mára visszaszorultak, észlelve, hogy az internetre ugyanúgy jellemző az offline médiavilág számos problémája (lásd például a tulajdoni koncentráció jelenségét, vagy a szólásszabadság gyakorlásával elkövetett jogsértéseket), illetve hogy időközben új, internet-specifikus problémák is jelentkeztek, amelyek gátolják a demokratikus nyilvánosság működését. 4 Mindeközben természetesen nem szabad elvitatni azt, hogy az internetes kommunikáció valóban számos tekintetben robbanásszerű fejlődést, és így a nyilvánosság terepének a kiszélesítését is magával hozta. Az internetes kommunikáció folyamatában nemcsak azok a szolgáltatások meghatározó jelentőségűek, amelyek tartalmat állítanak elő (és így hagyományosan a média gyűjtőfogalma alá szorítunk be), hanem azok is, amelyek a tartalmakat a közönséghez eljuttatják (internetes kapuőrök, gatekeepers, vagy közvetítők, intermediaries). Nem volt ez egészen másként korábban sem, hiszen a médium és a közönség között mindig volt közvetítő (újságáru, posta, műsorterjesztő), de az internetes környezetben ezek szerepe jócskán megnő elődeikéhez képest. Az internetszolgáltatók, a keresőmotorok (Google) és a social media (magyarul: közösségi média, azaz a Facebook, Twitter stb.) például nemcsak megkerülhetetlenek a kommunikáció folyamatában, hanem képesek a nyilvános szféra alapvető befolyásolására is, arra, hogy bizonyos tartalmakat elérhetetlenné, vagy csak nagy nehézségek árán elérhetővé tegyenek, más tartalmakat pedig tömegekhez juttassanak el. Szerepük nem csupán passzív, mint a korábbi közvetítők tevékenységének legtöbb aspektusa, hanem tevékeny részesei a kommunikáció folyamatának, naponta döntéseket hoznak arról, hogy mi kerül felhasználóik elé, és mi az, amit azok nem, vagy csak jelentős nehézségek árán érhetnek el. 5 Kiindulópontom, hogy ezek az internetes közvetítőszolgáltatók (az online tartalmakat a közönséghez engedő kapuőrök 6 ) egyfajta szerkesztési tevékenységet lát- 2 Lásd pl. Ithiel de Sola Pool: Technologies of Freedom (Cambridge: Harvard University Press 1983). 3 Lásd pl. Thomas G. Krattenmaker L. A. Powe, Jr.: Converging First Amendment Principles for Converging Communications Media Yale Law Journal 1994/ ; Eugene Volokh: Cheap Speech and what It will Do Yale Law Journal 1994/ Lásd pl. James Curran Natalie Fenton Des Freedman (szerk.): Misunderstanding the Internet (London New York: Routledge ); Jacob Rowbottom: Democracy Distorted. Wealth, Influence and Democratic Politics (Cambridge New York: Cambridge University Press 2010); Evgeny Morozov: The Net Delusion. The Dark Side of Internet Freedom (New York: Public Affairs Publishing 2011). 5 A Guardian által megszerzett és 2017 májusában részben publikált dokumentumok tanúsága szerint a Facebook részletes szabályrendszerrel rendelkezik, amely alapján a moderátorai döntést tudnak hozni egy-egy tartalom törléséről, ill. a felhasználó szankcionálásáról. Lásd a Facebook Files c. gyűjteményt a lap weboldalán: theguardian.com/news/series/facebook-files. 6 Emily Laidlaw: Regulating Speech in Cyberspace. Gatekeepers, Human Rights and Corporate Responsibility (Cambridge: Cambridge University Press 2015)
3 AZ INTERNETES KAPUŐRÖK ÉS AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI EGYEZMÉNYÉNEK 10. CIKKE 131 nak el, amely hasonlóvá teszi őket a hagyományos médiához. 7 Abban az értelemben szerkesztők, hogy jogukban áll döntést hozni tartalmak elérhetővé tétele, vagy elérhetőségének fennmaradása tárgyában, sőt az ilyen döntések meghozatala tevékenységük mindennapos részét képezi, olykor pedig szükségszerűen tevékenységükkel jár. Akkor is így van ez, ha saját akaratukból szerkesztenek, és akkor is, ha a jog kötelezi őket arra. Az effajta sajátos szerkesztői tevékenységüket ha azt szabad akaratukból, a szolgáltatásuk nyújtása körében végzik nem korlátozzák azok a jogi garanciák, amelyek az egyén szólásszabadságát, vagy a média mint alkotmányos rangra emelt magánintézmény 8 szabadságát védik, és az államot kötelezik a nyilvánosság védelme, a sokszínű véleménypiac biztosítása tekintetében (mint például a cenzúra tilalma, illetve az állam aktív, tevőleges lépéseinek megkövetelése az egyes vélemények közönséghez való eljutása érdekében). A Google és a Facebook ehelyett saját, önálló privát szabályozást (egyfajta, saját szolgáltatásában érvényesülő, a vele szerződésben álló felhasználóival szemben utóbbiakra a szerződés által kötelezővé tett kvázi-jogrendszert ) alakított ki, 9 amelynek gyorsasága és hatékonysága jelentősen meghaladja bármely valódi (állami) jogrendszer hasonló paramétereit (sokévi pereskedés helyett egy pillanat alatt eltüntethető a nem kívánt tartalom), ugyanakkor a benne megszületett, a szólásszabadságot érintő döntések (egyes tartalmak levétele, mások elrejtése, megint mások exponálása a közönség felé) nem átláthatók, és mentesek minden jogállami anyagi jogi és eljárási garanciától. E szolgáltatások képesek meghatározni, de legalábbis jelentősen befolyásolni a politikai agendát, tulajdonosaik és vezetőik érdeke mentén alakítani a közéleti vitákat és az egyes, eltérő véleményekhez való hozzáférés folyamatát. 10 A legtöbb közvetítő-szolgáltatás ráadásul egyfajta természetes monopóliumot élvez, megkerülhetetlen a mindennapi internethasználat során, így anélkül válik a médiapiac befolyásos szereplőjévé, hogy bármiféle tartalmat előállítana. A szólás- és sajtószabadság jogi szabályozásának szereplői, ezáltal az Egyezmény 10. cikkének alkalmazásakor az EJEB azzal a kérdéssel szembesül, hogy miként lehet a szólásszabadság évszázadok alatt formálódó elveit megőrizni és továbbörökíteni, és hogyan lehet a nagyhatalmú internetes kapuőrök tevékenységét összehangolni a szólásszabadság jogi doktrínáival. Az EJEB eddig viszonylag 7 Philip M. Napoli Robyn Caplan: When Media Companies Insist They re Not Media Companies and Why it Matters for Communications Policy First Monday 2017/5. 8 William J. Brennan: Address Rutgers Law Review Jacqueline E. Fradette: Online Terms of Service: A Shield for First Amendment Scrutiny of Government Action Notre Dame Law Review 2013/ májusában először az terjedt el a nyilvánosság körében, hogy a Facebook szerkesztői az Egyesült Államokban a konzervatív véleményeket háttérbe szorítják (lásd Sam Thielmann: Facebook s News Selection is in Hands of Editors, not Algorithms, Documents Show The Guardian május 12.), majd pedig, hogy Donald Trump győzelme a Facebook nem eléggé szigorú szerkesztői döntéshozatalának volt köszönhető, amennyiben nem szűrték ki az ún. álhíreket a hírfolyamból, és így hozzájárultak a rivális jelölt lejáratásához (lásd Olivia Solon: Facebook s Failure: Did Fake News and Polarized Politics Get Trump Elected? The Guardian november 10.). Függetlenül e vélekedések megalapozottságától, ma már tagadhatatlan, hogy a Facebook szerkeszt, azaz e tekintetben egyre inkább hasonul a hagyományos médiához.
4 132 KOLTAY ANDRÁS kevés e témába vágó üggyel foglalkozott, ezek áttekintése mégis hordoz tanulságokat, mert ha pontszerűen is, de kezd kirajzolódni belőlük egyfajta olyan, a szólásszabadság hagyományos kérdéseit az új médiakörnyezetre adaptáló elvi alap, amelyre a testület a jövőbeni kérdések eldöntésekor támaszkodhat, és így végső soron döntésein keresztül a teljes európai nyilvánosság szabályozását befolyásolni fogja. 2. AZ INTERNETES KAPUŐRÖK AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGÁNAK GYAKORLATÁBAN A következőkben az internetes kapuőrök és a 10. cikk viszonyának megítéléséhez relevánsnak tekintett EJEB-gyakorlatot tekintjük át, öt szétválasztható problémakör mentén. A kérdések külön-külön is a szólásszabadság legfontosabb problémáit érintik, amelyek online környezetben és különös tekintettel az internetes közvetítők tevékenységének jellemzőire sajátos kezelést igényelnek, és amelyekkel kapcsolatban többnyire csak a közelmúltban indult el az EJEB gyakorlatának formálódása KI A SZÓLÁS- ÉS SAJTÓSZABADSÁG JOGOSULTJA? Az Egyezmény 10. cikke értelemszerűen védi a véleményét kinyilvánító egyént éppúgy, mint a tartalmat előállító médiumokat. Utaltunk rá, hogy a 2. bekezdés említést tesz a szabadsággal együtt járó kötelességekről és felelősségről, amely az EJEB gyakorlatában elsősorban a médiára vonatkoztatható, és így az Egyezmény szövegében történő konkrét nevesítés nélkül is a testület önálló jelentést ad a sajtószabadság alapjogának. A szövegben szereplő kifejezés szabadsága a média területén az evidens jelölteken kívül (az újságíró, a kiadó, a médiaszolgáltató stb.) mindenkit megillet, akinek szerepe elengedhetetlen a vélemények, tartalmak közönséghez való eljuttatásában, még akkor is, ha az Egyezmény 10. cikke róluk nem tesz külön említést. Az Autronic-ügyben ezt meglehetősen hamar világossá is tette az EJEB. 11 Az ítélet indokolása szerint a 10. cikk védelme nem csupán az információ tartalmára, hanem az átvitel eszközére is kiterjed, mert bármely, az eszközt érintő korlátozás szükségszerűen gátolja az információk megszerzéséhez és átadásához fűződő jogot. 12 A műsorterjesztők (kábel- és műholdszolgáltatók) éppúgy a szólás- és sajtószabadság alanyai lehetnek, mint az internetes közvetítők, anélkül, hogy saját tartalmat állítanának elő, vagy rendelnének meg Autronic AG v Switzerland, Case no. 15/1989/175/231, Judgment of 24 April Autronic AG v Switzerland, Case no. 15/1989/175/231, Judgment of 24 April Jan Oster: Media Freedom as a Fundamental Right (Cambridge: Cambridge University Press 2015) A később említendő Delfi v Estonia ügyben (Application no /09, Judgment of 15 June 2015 [Nagykamara]) az EJEB ezt az internetes közvetítőkre vonatkozóan egyértelművé tette.
5 AZ INTERNETES KAPUŐRÖK ÉS AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI EGYEZMÉNYÉNEK 10. CIKKE ALKALMAZHATÓAK-E AZ OFFLINE VILÁGBAN KIALAKULT SZÓLÁSKORLÁTOZÁSOK INTERNETES KÖRNYEZETBEN IS? Az EJEB gyakorlata szerint az interneten kívüli világban alkalmazott szóláskorlátozások általában véve alkalmazhatók online környezetben is. A hagyományos médiavilágban kialakult szabályok érvénye, illetve a vonatkozó jogszabályok (elsősorban: polgári és büntető törvénykönyvek) hatálya általában véve kiterjed az interneten keresztül megvalósított tényállásszerű magatartásokra (rágalmazás, becsületsértés, magánszféra megsértése stb.). 14 Az internetes közvetítőkre nézve ez önmagában még nem jár következménnyel, hiszen a jogsértő tartalomért valós felelősség elsősorban a tartalom közzétevőjét terheli, azonban ha közvetett felelősségük megállapítható, akkor e szóláskorlátozások a közvetítők tevékenységére is szükségszerűen kihatnak FIGYELEMBE KELL-E VENNI A SAJTÓSZABADSÁG TARTALMÁNAK MEGHATÁROZÁSAKOR A KÖZÖNSÉG/TÁRSADALOM ÉRDEKEIT? A sajtószabadság alapvetően negatív jellegű jogosultság, azaz a médián keresztüli kommunikáció külső (elsősorban: állami) beavatkozástól való mentességét jelenti. Az európai jogi felfogás azonban ezt kiegészíti azzal az elvárással, hogy a média lássa el a demokratikus társadalmi berendezkedésben rá ruházott feladatot, a megfelelő tájékoztatást, tartalmai legyenek sokszínűek, azaz sokféle eltérő véleményt mutassanak be. Mindezt nevezhetnénk a közönség tájékozódáshoz való jogának, azonban önálló alapjogként ez az érdek nem értelmezhető. Thomas Gibbons szerint a média vonatkozásában a magánvállalkozásoknak is lehet közfunkciójuk, túl magánérdekű tevékenységükön. 16 A médiához való hozzáférés érdekében a magántulajdonú médiavállalkozásoknak is tekintettel kell lenniük közönségük érdekeire, illetve eltérő véleményeket is közzé kell tenniük (nem szelektálhatnak teljes egészében szabadon tulajdonosuk vagy szerkesztőjük ízlése, felfogása alapján). 17 Gibbons úgy véli, hogy 14 Lásd pl. az obszcén vélemények korlátozását Perrin v the United Kingdom, App. no. 5446/03, decision of 18 October 2005; a jóhírnév megsértését Times Newspapers Ltd. v the United Kingdom (nos. 1 és 2), App. nos. 3002/03, 23676/03, Judgment of 10 March 2009; Mosley v the United Kingdom, App. no /08, Judgment of 10 May 2011; a szerzői jogok védelmét Ashby Donald and Others v France, App. no /08, Judgment of 10 January 2013 internetes környezetben. 15 Egyes európai bíróságok pl. megállapították a Facebook felelősségét a magántitok megsértését (tort of misuse of private information) megvalósító felhasználói tartalmak közzétételében, olyan esetekben, amikor a jogsértésről való tudomásszerzés ellenére sem távolították el az érintett tartalmat. Lásd az északír fellebbviteli bíróság döntését a CG v Facebook ügyben ([2016] NICA 54). A döntés elemzését lásd Lorna Woods: When is Facebook Liable for Illegal Content under the E-commerce Directive? CG v. Facebook in the Northern Ireland Courts EU Law Analysis január 19. Lásd eulawanalysis.blogspot.hu/2017/01/when-is-facebook-liable-for-illegal.html. 16 Thomas Gibbons: Free Speech, Communication and the State in Merris Amos Jackie Harrison Lorna Woods (szerk.): Freedom of Expression and the Media (Leiden & Boston: Nijhoff 2012) Gibbons (16. lj.) 39.
6 134 KOLTAY ANDRÁS az állam nem kerülheti el a felelősséget, amely a szólásszabadság védelmével kapcsolatban terheli, kiváltképpen a nyilvános vitában való tisztességes részvétel és a véleményekhez való hozzáférést illetően. 18 Andrew Kenyon szerint pedig a nyilvános vitának és a gondolatok sokszínűségének támogatása nem várható el a piacközpontú médiától, azokhoz a piacokon túli támogatásra van szükség. 19 E nézetek az általánosan érvényesülő európai jogfelfogás alapvetéseit foglalják össze. A média demokratikus feladatainak, illetve a közönség ehhez kapcsolódó érdekeinek a felismeréséből az következik, hogy a médiaszabályozás a médiára bizonyos közérdekű kötelezettségeket is ró a megfelelő tájékozódás érdekében. Az állam ezzel saját magát terheli meg bizonyos olyan kötelezettségekkel, amelyek a médiához való minél szélesebb körű de a sajtószabadság negatív jellegét még tiszteletben tartó hozzáférés lehetőségeinek megteremtését célozzák (a sokszínűséget, médiapluralizmust támogató szabályozás, a tulajdoni koncentrációk megakadályozása, a közszolgálati médiarendszer fenntartása, esetleg a médiapiac egyes, fontos közérdekű feladatot ellátó szereplőinek anyagi támogatása). A magántulajdonú médiapiaci vállalkozások pedig az állami szabályozásból rájuk háruló kötelezettségek teljesítésére kötelesek (például a kiegyensúlyozott tájékoztatás közügyekben, sajtó-helyreigazítás valótlan tényállítások esetén, politikai reklámok egyenlő feltételekkel való közzététele választási kampányok idején, helyi hírek közzététele, magyar és európai tartalom szükséges aránya). E kötelezettségek csak igen szűk körben biztosítanak alanyi jogot konkrét személyeknek arra, hogy a médiában megjelenhessenek, és akkor is csak egyes érintettek számára és tartalmilag is szűk körben mozogva: a sajtó-helyreigazítási jog 20 és a politikai reklámok közzététele 21 lehet erre példa. A műsorterjesztők azonban kötelezettek bizonyos tartalmak közönséghez való eljuttatására (helyi és közszolgálati televíziós csatornák), az efféle must carry szabályok Európa-szerte általánosan léteznek, és a sajtószabadság szükséges korlátainak tekinthetők. 22 Az internetes közvetítők azonban mint említettük a műsorterjesztőkhöz (vagy éppen az újságárusokhoz, és a postához) képest jóval aktívabban vesznek részt a tartalom közönséghez való eljuttatásának folyamatában. Az internet közvetítői a korábbi kapuőrökhöz képest sokkal könnyebben, tömegesebb mértékben, kevésbé észrevehetően és átláthatóan képesek a tartalmak közönséghez való eljutását korlátozni, illetve akadályozni, ilyen módon összhangban a formálódó szerkesztői szereppel a tájékoztatás, az információcsere folyamatának kiemelkedő fontosságú résztvevőjévé váltak. A social media, a keresőmotor-szolgáltató vagy az internetszolgáltató bizonyos esetekben szükségszerűen nemcsak aktív szerep- 18 Gibbons (16. lj.) Andrew T. Kenyon: Assuming Free Speech The Modern Law Review Ediciones Tiempo S. A. v Spain, App. no /87, decision of 12 July 1989; Melnychuk v Ukraine, App. no /03, decision of 5 July 2005; Kaperzynski v Poland, App. no /07, Judgment of 3 April Lásd pl. Animal Defenders International v UK, App. no /08, Judgment of 22 April 2013; TV Vest & Rogaland Pensjonistparti v Norway, App. no /05, Judgment of 11 December Jan Oster: European and International Media Law (Cambridge: Cambridge University Press 2016)
7 AZ INTERNETES KAPUŐRÖK ÉS AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI EGYEZMÉNYÉNEK 10. CIKKE 135 lője a folyamatnak, hanem a tartalom feletti döntéshozatalt magában foglaló szerkesztői szerepbe kerül, ez pedig hasonlóan a hagyományos médiához felveti a hozzáférési jogok kérdését. Lehet-e ezeket a magántulajdonban álló vállalkozásokat kötelezni arra, hogy olyan tartalmakat is eljuttassanak a közönséghez, amelyeket nem akarnak (például, hogy a Facebook moderátorai ne töröljenek egy tartalmat, amely nem jogsértő, de moderálási elveikkel nem fér össze, vagy, hogy a Google a felhasználó számára könnyen érzékelhető módon listázzon ki egy olyan oldalt, amelyet amúgy hátra sorolt volna)? Az internet kezdeti ideológiája szerint 23 egyfajta nyilvános tér, amellett, hogy főbb fórumai és maga az infrastruktúrája is magántulajdonban áll. A nyilvános terek az offline világban rendelkezésre állnak a véleménynyilvánítás céljára (is). Közterületen a törvényben meghatározott rend szerint szervezhetünk nyilvános gyülekezést. Vajon elképzelhető-e olyan helyzet, amikor hasonlóra van jogunk magánterületen? A kérdés azért releváns, mert a legtöbb internetes közvetítő-szolgáltatás és maga az internet eléréséhez szükséges infrastruktúra is magántulajdonban van, ezért a közfórum (public forum) doktrínája alapvetően nem alkalmazandó azokra nézve. 24 A releváns EJEB-döntés e kérdésben offline kontextusban az Appleby v the United Kingdom ítélet. 25 Az ügyben a kérelmező arra hivatkozott, hogy egy magántulajdonú bevásárlóközpont tulajdonosa megsértette az Egyezményben foglalt jogait, amikor nem járult hozzá az épületben egy asztal és egy emelvény felállításához, hogy ott gyűjtsön aláírásokat, és osztogasson szórólapokat; tiltakozása egy városbéli park beépítése ellen irányult volna. Az EJEB nem állapította meg a 10. cikk megsértését, mert az adott körülmények között a tulajdonos rendelkezési jogát helyezte előtérbe, és megjegyezte, hogy a tulajdonosi döntés egyébként sem lehetetlenítette el teljes egészében a véleménynyilvánítást (a szórólapozás az egyes üzletekben és az épületen kívül, a bejáratoknál lehetséges lett volna). 26 Az EJEB ugyanakkor megjegyezte, hogy bár a demográfiai, társadalmi, gazdasági és technológiai fejlődés megváltoztatja az emberek mozgásának és egymással való kapcsolatteremtésének módjait, ez a változás nem teremt automatikusan jogot a magánterületre való belépésre. 27 Ugyanakkor, ha a magánterülethez való hozzáférés mércéje olyan magas, hogy a szólásszabadság hatékony gyakorlásának akadályozásával vagy a jog lényegének megsemmisülésével jár, az EJEB nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ebből az állam számára tevőleges kötelezettség keletkezzék, ami az Egyezményben foglalt jog gyakorlásának védelme érdekében a tulajdonjog korlátozásához vezethet John Perry Barlow: A Declaration of the Independence of Cyberspace February 8, Lásd 24 Jennifer Chandler: A Right to Reach an Audience: An Approach to Intermediary Bias on the Internet Hofstra Law Review , App. no /98, Judgment of 6 May App. no /98, Judgment of 6 May App. no /98, Judgment of 6 May App. no /98, Judgment of 6 May 2003.
8 136 KOLTAY ANDRÁS 2.4. MILYEN MÓDON FORMÁLJÁK A SZÓLÁSSZABADSÁG KORLÁTOZÁSÁNAK ELVEIT AZ INTERNETES KOMMUNIKÁCIÓ SAJÁTOSSÁGAI? Az EJEB, ha alkalma nyílik rá, reagál az internetes kommunikáció sajátosságaira; két török ügyben például kinyilvánította, hogy egy népszerű online szolgáltatás (a Google Sites és a YouTube) teljes blokkolása annak okán, hogy azok közvetítőként teret adtak egy állítólagosan bűncselekményt megvalósító felhasználói tartalomnak is, nem megengedett. Az ítéletek szerint az állami lépés a többi felhasználó szólásszabadsághoz fűződő jogát sértette meg, akiknek e jogukból következik az érintett internetes közvetítők használatának lehetősége. 29 Az EJEB megítélése szerint az államoknak kötelességük megfelelő jogi környezetet biztosítani az online szolgáltatások megfelelő igénybevételéhez. Az Editorial Board of Pravoye Delo and Shtekel v Ukraine ügyben 30 a kérelmezőnek (egy lap szerkesztőségének) a rágalmazást megvalósító, de harmadik személytől származó tartalom közzététele miatti felelősségre vonása az Egyezmény 10. cikkét sértőnek minősült. Az EJEB leszögezte, hogy az internetről szerzett tartalmak felhasználását és az azok esetleges jogsértő jellege miatt fennálló felelősség szabályait világos rendelkezésekkel kell a jogrendszernek meghatároznia; ilyenek hiányában a kérelmezők nem láthatták tisztán előre tettük következményeit, ez pedig sértette a 10. cikk 2. bekezdés szerinti jog által meghatározott korlátozás követelményét. 31 A K. U. v Finland ügy 32 előzményeként egy ismeretlen személy egy hirdetést tett közzé egy internetes társkereső oldalon, a kérelmező nevével és adataival, annak tudta nélkül. A kérelmező egy akkor 12 éves fiú nevében keresett hozzá hasonló korú vagy idősebb fiúkat intim viszony céljából. Az ezt követő büntetőeljárásban a finn törvényeknek megfelelően, az ismeretlen felhasználó és a szolgáltató közötti bizalmi (szerződéses) viszonyra tekintettel, nem tették lehetővé az elkövető azonosítását. Az EJEB pedig a hozzá érkező kérelmet elbírálva megállapította, hogy sérült a magánélethez való jog (Egyezmény 8. cikk) az eredménytelenül zárult finn eljárás nyomán. A sérelmet az okozta, hogy a finn jog nem volt képes törvényi úton megteremteni a bizalmas információk védelméhez, valamint a bűncselekmények megelőzéséhez és mások jogainak megóvásához fűződő érdekek ütközése esetén a megfelelő mérlegelés lehetőségét, annak érdekében, hogy utóbbiak egy ilyen helyzetben ne maradjanak védelem nélkül. 33 Mind az ukrán, mind a finn ügyből az derült ki, hogy az államoknak az online jogsértések megelőzése és megfelelő kezelése érdekében tevőleges kötelezettségük van a szükséges jogi háttér megalkotására, mert az internet bizonyos, korábban is ismert veszélyeket tömegessé tesz, bekövetkezésük veszélyét felnagyítja: 29 Ahmet Yıldırım v Turkey, App. no. 3111/10, Judgment of 18 December 2012; Cengiz and Others v Turkey, App. nos /10, 14027/11, Judgment of 1 December App. no /05, Judgment of 5 May App. no /05, Judgment of 5 May App. no. 2872/02, Judgment of 2 December App. no. 2872/02, Judgment of 2 December
9 AZ INTERNETES KAPUŐRÖK ÉS AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI EGYEZMÉNYÉNEK 10. CIKKE 137 Igaz, hogy az internet a nyomtatott sajtótól merőben különböző tájékoztatási és kommunikációs eszköz, különösen azt a képességét tekintve, hogy információt tárol és továbbít. A világszerte felhasználók milliárdjait kiszolgáló elektronikus hálózat nem, és potenciálisan nem is lehet ugyanannak a szabályozásnak és felügyeletnek alávetett, mint a sajtó. Az internetes tartalom és érintkezés által az emberi jogok és szabadságjogok főként a magánélet védelméhez fűződő jog gyakorlásának és élvezetének okozott sérelem veszélye bizonyosan nagyobb, mint amit a sajtó kelt. Ezért a nyomtatott médiából és az internetről származó anyag sokszorosítását vezérlő elvek különbözhetnek. Az utóbbit kétségtelenül a technológia sajátos tulajdonságaihoz kell igazítani, biztosítandó a vonatkozó jogok és szabadságjogok védelmét és támogatását FELELHET-E A KÖZVETÍTŐ A MÁS ÁLTAL ELŐÁLLÍTOTT TARTALOMÉRT? Felelőssé tehető-e az online szolgáltató olyan tartalomért, amely ugyan a szolgáltatásában jelenik meg, de nem ő maga tette azt közzé? A blogszolgáltató és a blogger, a tartalomszolgáltató és a kommentelő, a social media profil gazdája és az oda megjegyzést író viszonyrendszerét, valamint a párosok tagjai közül az utóbbiak jogsértő tartalmai miatti felelősség alanyának azonosítását érintő kérdéseknél járunk. Nagy internetes közvetítőt (social media vagy keresőmotor) érintő ügyet még nem tárgyalt az EJEB, de a három, anonim kommentekkel kapcsolatos EJEB-döntés több általános tanulságot is hordoz. 35 A számos kritikával illetett 36 Delfi v Estonia ügyben az EJEB megállapította, 37 hogy az internetes felület tartalomszolgáltatója felelőssé tehető az olvasói által írt, személyiségi jogot sértő (az EJEB által utóbb gyűlöletbeszédnek minősített 38 ) jogsértő kommentek miatt. A tartalomszolgáltató itt tehát közvetítői szerepben találta magát, és felelhet mások jogsértő tartalmaiért. A számukra leginkább megengedő megközelítés szerint, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokra alkotott szabályok alkalmazása esetén, ha a tartalomszolgáltatót kifejezetten a kommentek 34 App. no. 2872/02, Judgment of 2 December Lásd Delfi-ügy (Nagykamara), valamint Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete and Index.hu Zrt. v Hungary, App. no /13, Judgment of 6 February 2016; Pihl v Sweden, App. no. 4742/14, decision of 9 March (Lásd Bayer Judit, illetve Bárd Károly és Bárd Petra tanulmányát a jelen kötetben.) 36 Dirk Voorhoof: Qualification of News Portal as Publisher of Users Comment may have Farreaching Consequences for Online Freedom of Expression: Delfi AS v. Estonia Strasbourg Observers Blog 25 October Lásd strasbourgobservers.com/2013/10/25/qualification-of-news-portal-as-publisher-of-users-comment-may-have-far-reaching-consequences-for-online-freedom-of-expression-delfi-as-v-estonia/; Péter Nádori: Anonymous Mass Speech on the Internet and the Balancing of Fundamental Rights in András Koltay (szerk.): Comparative Perspectives on the Fundamental Freedom of Expression (Budapest: Wolters Kluwer 2015) App. no /09, Judgment of 10 October 2013, majd fellebbezés után a Nagykamara ítélete: június Delfi-ügy (Nagykamara), 117.
10 138 KOLTAY ANDRÁS vonatkozásában tárhely-szolgáltatónak (host) tekintjük, akkor elegendő a jogsértő jellegről való tudomásszerzését követően törölnie a kommentet. 39 A Delfi-ügyben az EJEB azonban nem emelt kifogást a szigorúbb értelmezés ellen sem, amely szerint a tartalomszolgáltató ebben az esetben nem tárhely-szolgáltató, hanem az általános polgári jogi felelősségi szabályok szerint felelhet, rágalmazó állítások esetén hasonlóan az állítás közzétevőjéhez. 40 A három komment-ügy legfőbb tanulsága, hogy az EJEB álláspontja szerint az online tartalomszolgáltató rendelkezik kötelezettségekkel és felelősségekkel mások tartalmai vonatkozásában, a 10. cikk 2. bekezdése értelmében. 41 A felelősség megállapítása természetesen nem automatikus, ahogyan az a három EJEB-döntésből is látszik, hiszen mind az MTE-, mind pedig a Pihl-ügyben a tartalomszolgáltató javára döntött a testület, tekintettel arra, hogy a kommentek tartalmát, illetve jogsértő jellegét nem ítélte eléggé súlyosnak. 42 De ha a tartalom súlyosan jogsértő, és a közvetítő szolgáltató azt nem távolítja el, akkor nagy valószínűséggel továbbra is felelőssé tehető a jogsértésért. Az EJEB döntéseiből kirajzolódik egy folyamatos monitorozási kötelezettség is, amely alapján nem elég csupán panaszra vagy bejelentésre eljárni, a tartalomszolgáltatóknak folyamatosan, proaktívan figyelniük kell a kommentekre, és cselekedniük, ha súlyos jogsértést tapasztalnak. 43 A tartalomszolgáltató a kommentek vonatkozásában eszerint nem lenne közvetítő szolgáltatónak tekinthető, amelynek csak a jogsértő tartalomra való figyelemfelhívás után keletkezik kötelezettsége a tartalom eltávolítására. Bizonyos, hogy azok a jogrendszerek, amelyek ennél többet, azaz egyfajta sajátos szerkesztői tevékenységet (még ha az a megjelenés utáni utólagos monitorozásban ölt is testet) várnak el a tartalomszolgáltatótól, ezzel önmagában nem lépnek az Egyezmény 10. cikkével kapcsolatos gyakorlattal ellentétes útra. A három döntés ismeretében még korai megállapítani, hogy az EJEB el is várja-e azt, hogy a jogrendszerek a súlyosan jogsértő tartalmak automatikus (külön jelzés nélkül is megvalósuló) moderálását elvégezzék, azaz e kötelezettségnek az állami jogrendszer általi előírása híján nyílhat-e tér az Egyezmény 8. cikke (a magánélethez való jog, az EJEB gyakorlatában ideértve a rágalmazással szembeni fellépést is) megsértésének megállapítására, vagy ez csak egy, a testület által a 10. cikkel összeférőnek ítélt lehetőség. Az EJEB a Delfi-ügyben kifejezetten leszögezte, hogy a döntés az internet egyéb, harmadik személyek kommentjeinek közzétételét engedő fórumaira (például social media) nem vonatkozik, 44 de ez nem jelenti azt, hogy a döntések érvelése ne lenne később, más szolgáltatások ügyeiben is felhasználható. 39 Lásd a közvetítői felelősséget az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások vonatkozásában szabályozó EU-s jogforrást: Directive 2000/31/EC of the European Parliament and of the Council of 8 June 2000 on certain legal aspects of information society services, in particular electronic commerce, in the Internal Market, article Delfi-ügy (Nagykamara), Delfi-ügy (Nagykamara), MTE-ügy, 76, 91, Pihl-ügy, Delfi-ügy (Nagykamara), Delfi-ügy (Nagykamara), 116.
11 AZ INTERNETES KAPUŐRÖK ÉS AZ EMBERI JOGOK EURÓPAI EGYEZMÉNYÉNEK 10. CIKKE 139 Figyelemre méltó az is, hogy az ügyekben nem volt vitás az, hogy a felhasználói kommentek közzétételének puszta lehetővé tétele valós ellenőrzés és jóváhagyási aktus hiányában is a szólásszabadság, azaz a 10. cikkben foglalt jog gyakorlásának minősült. Ha a tartalomszolgáltatók ezt vitatták volna, eleve nem is fordulhattak volna az EJEB-hez. Azaz újfent azt tapasztaljuk, hogy egy közvetítő hiszen a tartalomszolgáltató ebben a viszonyrendszerben azzá vált saját vélemény nélkül is gyakorolhatja a szólásszabadsághoz fűződő jogát. A közvetítők szerepe tehát nem merül ki pusztán a mások szólásszabadságának gyakorlásához szükséges technikai segítségnyújtásban: [Az észt] Legfelső Bíróság kellően megalapozta, hogy a fellebbező cég szerepe a hírekhez írt kommentek közzétételében a Delfi hírportálon több volt a passzív, tisztán technikai szolgáltatóénál. A Bíróság [EJEB] ezért úgy találja, hogy a Legfelső Bíróság indokolását e kérdésben az Egyezmény 10. cikkének céljai szempontjából lényeges alapokra fektette KÖVETKEZTETÉSEK Az internetes közvetítők sokféle, különböző jellegű tevékenységet látnak el, egységes kezelésük ezért nem indokolt, ugyanakkor működésük hasonló vonásaira figyelemmel felvázolhatók egy általános jogi megközelítés körvonalai. A rendelkezésre álló, csekély mennyiségű EJEB-döntés még nem elegendő e kontúrok pontos megrajzolására, de bizonyos következtetések levonhatók belőlük. Az EJEB álláspontja szerint a szólásszabadság általános korlátai az internetes kommunikációban is érvényesülnek, azzal, hogy az online környezet sajátosságai természetesen figyelembe veendők a korlátozás megfelelőségének vizsgálatakor. Az államoknak tevőleges kötelezettségük van a médiával kapcsolatban a közönség (tágabb értelemben: a társadalom) érdekeinek védelmére, ami magában foglalja a szükséges jogi háttér megalkotását is az online jogsértések megelőzése és megfelelő kezelése érdekében. Az internetes kapuőrök a szólás- és sajtószabadság jogosultjai, e jogból azonban számukra terhes kötelezettségek is fakadhatnak. Hogy mit jelent ez majdan a médiaszabályozás szintjén, az ma még biztonsággal nem megjósolható. Világosan látszik azonban, hogy a közvetítő szolgáltatók nem passzívan viszonyulnak a mások által készített tartalmakhoz, hanem annak egyfajta szerkesztői részben saját akaratukból (például a Facebook moderálási elvei és a tartalmakat a felhasználó elé juttató algoritmusok beállítása), részben a jog által kötelezetten (jogsértő tartalmak törlésére kötelezés). Az állami és a magánszabályozás működésükben egyszerre van jelen: a szólásszabadság külső, jog által meghatározott korlátait tiszteletben kell tartaniuk, de maguk is hozzátehetnek azokhoz, törölve, vagy csak nehezen elérhetővé téve olyan tartalmakat, amelyek jogsértést egyébként nem valósítanak meg. Utóbbi miközben a szolgáltatások a magántulajdon 45 Delfi-ügy (Nagykamara), 146.
12 140 KOLTAY ANDRÁS védelme miatt ezt szabadon megtehetik a szólásszabadság és a vélemények pluralizmusa szempontjából már erősen aggályos. A közvetítők ma tehát saját territóriumuk urai, azt engedik szólni és úgy, ahogyan nekik tetszik; ez pedig a tömegek által naponta használt, külsőre közfórumnak látszó szolgáltatások esetében alapvető kérdéseket vet fel, amelyekre a jogrendszerek, illetve az EJEB még nem találja a megfelelő válaszokat. Világos, hogy a sajtószabadság jogához kapcsolódó korábbi dogmatikai alapvetések nem maradhatnak változatlanok. A közvetítők szerepe az internetes környezetben alapvetően megváltozott, beavatkozási lehetőségeik mértéke és tömeges, legtöbbször szükségszerű beavatkozásuk a kommunikáció folyamatába új fejezetet nyit a nyilvánosság jogi megítélésében: ők a szólásszabadság fontos alanyai lettek, egyúttal kötelességek és felelősségek alanyai is, saját közzétett vélemény (tartalom) nélkül. Ezzel párhuzamosan a tartalom-előállítók hozzáférése e közvetítőszolgáltatásokhoz és így a közönséghez való eljutás lehetősége az érintett platformokon kulcskérdéssé vált; ennek jogi megalapozása a korábbi doktrínák alapján nehézkes, hiszen a közvetítők jellemzően magántulajdonban álló vállalkozások, így a jog csak kivételes esetben tudja őket kötelezni a médiaszabályozásból ismert hozzáférési jogok (például sajtó-helyreigazítás) biztosítására vagy más közérdekű kötelezettségek (például közügyekkel kapcsolatos tájékoztatás) teljesítésére egyelőre csak az internetszolgáltatók hálózatsemlegessége ügyében lehet hasonlóra (az egyenlő hozzáférés biztosítására) jogi alapot találni. 46 Változtatna ezen, ha a jogi felfogás közfórumnak tekintené a legfontosabb online platformokat, ahol mindenkinek joga van véleményét alkotmányos keretek között kifejteni, és amelyekhez a hozzáférés maga is alkotmányosan védett jog, de az EJEB egyelőre a megfelelő alkalom, azaz a jogi doktrína kialakítására alkalmas ügyek hiányában nem tehetett érdemi lépéseket ebbe az irányba. Bármi történjék is, fokozott óvatossággal kell eljárni, hiszen az erőteljes állami beavatkozás csak akkor indokolt, ha valóban a vélemények sokszínűségét, és a szabad közviták gazdagodását szolgálja; a médiaszabályozásból ismert, hasonló célt szolgáló megoldások (például a kiegyensúlyozott hírszolgáltatás előírása) az online környezetben aligha alkalmazhatók. 46 Lásd Declaration of the Committee of Ministers on network neutrality (Adopted by the Committee of Ministers on 29 September 2010 at the 1094th meeting of the Ministers Deputies).
Szólásszabadság, média, internet
VI. NYÁRI EGYETEM A KÖZÖSSÉGI RÉSZVÉTEL FEJLESZTÉSÉÉRT Szólásszabadság, média, internet Dr. Székely Iván OSA Archivum, BME szekelyi@ceu.hu 2009. július 25. [Tartalomjegyzék helyett] Szólásszabadság Rokonai
T/706. számú törvényjavaslat. a magánélet védelméről
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/706. számú törvényjavaslat a magánélet védelméről Előadó: Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapest, 2018. június 2018. évi törvény a magánélet védelméről A magánélet,
Sajtószabadság, médiafelügyelet
Sajtószabadság, médiafelügyelet A tananyag alapjául szolgáló kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott; a projekt az Európai Unió támogatásával,
VIZSGAKÖVETELMÉNYEK Alkotmányjog 3. Jogász szak, levelező tagozat 2016/2017. tanév I. VIZSGAREND ÉS VIZSGAANYAG
VIZSGAKÖVETELMÉNYEK Alkotmányjog 3. Jogász szak, levelező tagozat 2016/2017. tanév I. VIZSGAREND ÉS VIZSGAANYAG A vizsga szóbeli. rendelkezésére. A vizsgán a vizsgázó egy tételt húz, melynek kidolgozására
A Digitális Egységes Piac és az AVMS irányelvek átültetésének médiajogi problémái, különös tekintettel az irányelv tárgyi hatályára -
A Digitális Egységes Piac és az AVMS irányelvek átültetésének médiajogi problémái, különös tekintettel az irányelv tárgyi hatályára - Dr. Nyakas Levente, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi
A hálózatsemlegesség
Polyák Gábor Hálózatsemlegesség és médiaszabadság Az FCC szabályozási javaslatának kommentárja A hálózatsemlegesség jelentôsége Az elmúlt évek legélénkebb médiaszabályozási, kommunikációpolitikai vitája
Kiindulópont A HÁLÓZATSEMLEGESSÉG elve komplex, nem definit fogalom
Kiindulópont A HÁLÓZATSEMLEGESSÉG elve komplex, nem definit fogalom Technológiai vonatkozásban: Szolgáltatások/alkalmazások bármely hálózaton, bármilyen eszközön keresztüli (technológiasemleges) elérhetősége
Tartalom. I. Bevezetés 7
Tartalom I. Bevezetés 7 II. Alapvetés demokrácia és közvélemény 13 1. Demokrácia 14 2. Közvélemény 20 3. Véleményszabadság és demokratikus közvélemény az európai alkotmányos kultúrában 29 3.1. Az Emberi
Adatvédelmi nyilatkozat a weboldal látogatói részére
Adatvédelmi nyilatkozat a weboldal látogatói részére Jelen adatvédelmi nyilatkozat tartalmazza a Lőkös Gábor Egyéni vállalkozó üzemeltető által működtetett, www.kalvariacukraszda.hu domain néven és aldomain
Számadó Tamás Gazdasági Versenyhivatal, Bírósági képviseleti Iroda vezetője
Az üzleti titok védelme a nem nyilvános know-how és üzleti információk (üzleti titkok) jogosulatlan megszerzésével, felhasználásával és felfedésével szembeni védelemről szóló irányelv tervezete Számadó
12671/17 ol/zv/eo 1 DGD 2C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 29. (OR. en) 12671/17 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az elnökség Előző dok. sz.: 12112/17 az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács FREMP 99 JAI 847 COHOM
SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK. 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme]
SZEMÉLYISÉGI JOGOK XI. CÍM ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK ÉS EGYES SZEMÉLYISÉGI JOGOK 2:42. [A személyiségi jogok általános védelme] (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között
Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén
Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén 2012. ősz dr. Lattmann Tamás ELTE ÁJK, Nemzetközi jogi tanszék Emberi jogok fajtái Karel Vasak: Human Rights: A Thirty-Year Struggle: the Sustained Efforts
Drinóczi Tímea. A személyi biztonsághoz való jogról egy hatáskör-módosítás apropóján
Pázmány Law Working Papers 2015/14 Drinóczi Tímea A személyi biztonsághoz való jogról egy hatáskör-módosítás apropóján Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pázmány Péter Catholic University Budapest http://www.plwp.jak.ppke.hu/
Mit is jelent és miért külön szabályozási kérdés a hálózatsemlegesség?
Mit is jelent és miért külön szabályozási kérdés a hálózatsemlegesség? Gálik Mihály egyetemi tanár SZAMM, 2011. április 21. A hálózat-semlegesség fogalma és szabályozásának igénye A hálózat-semlegesség
Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.
Internetes bűncselekmények, internetes önvédelem
Internetes bűncselekmények, internetes önvédelem Internetes jogsértések elleni fellépés, áldozattá válás megelőzése az Internet Hotline tapasztalatai tükrében Miről lesz szó? 2 1. Jogsértések az online
KALANDOZÁS AZ INTERNET JOG VILÁGÁBAN SZEGED 2011.09.29.
KALANDOZÁS AZ INTERNET JOG VILÁGÁBAN SZEGED 2011.09.29. Hillary Clinton az internetről Az internet a világ új idegrendszereként értelmezhető, ahol minden felhasználónak joga van az információ szabad keresésére,
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Ügyszám: Keltezés: Előadó bíró: Közlöny információ: AB közlöny: 1650/B/1992 Budapest, 1994.10.17 12:00:00 de. Sólyom László Dr. 47/1994. (X. 21.) AB határozat Közzétéve a Magyar Közlöny 1994. évi 103.
Az adatvédelmi rendelet marketinget érintő legfontosabb elemei. dr. Osztopáni Krisztián
Az adatvédelmi rendelet e-mail marketinget érintő legfontosabb elemei dr. Osztopáni Krisztián #1 Magyar törvény helyett EU rendelet Törvény helyett EU rendelet Az információs önrendelkezési jogról és az
A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.)
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.11.25. C(2014) 9048 final A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.) a Bizottság főigazgatói, valamint a szervezetek vagy önfoglalkoztató személyek közötti megbeszélésekről
A jövő szabályozási kihívásai
1 A jövő szabályozási kihívásai Aranyosné dr. Börcs Janka NMHH Főigazgató HTE Médianet 2015 2015.10.09. Egységes Európai Digitális Piac Stratégia 2 Digitális termékek elérhetővé tétele Digitális hálózatok
A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása
A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása 1. Az adatkezelő jogos érdeke: Az érintettek köre: a Partner kártya és Multipont Programban
Frederick Schauer: A demokrácia és a szólásszabadság határai. Válogatott tanulmányok
In Medias Res 2015/1 13, 208 212 Frederick Schauer: A demokrácia és a szólásszabadság határai. Válogatott tanulmányok (Budapest, Wolters Kluwer, 2014. 650 oldal, ISBN 978 963 295 447 9) Frederick Schauer
Alapjogvédelem az EU-ban
Tervezett tematika szeptember 4. Integrációtörténeti áttekintés szeptember 11. Az EU jogalanyisága,, integrációs célkitűzések, alapértékei szeptember 18. Az EU hatáskörei és a tagság szeptember 25. Az
OTT tartalomszolgáltatások
OTT tartalomszolgáltatások dr. Bartóki-Gönczy Balázs Az NMHH témában tartott nyilvános konzultációjának tapasztalatai Média Hungary 2015.05.12. Az OTT szolgáltatás fogalma, fajtái 2 Azokat a szolgáltatásokat
Adatkezelési, Adatvédelmi ismertető az Új szabályok tükrében
Adatkezelési, Adatvédelmi ismertető az Új szabályok tükrében Az adatvédelmi szabályozás célja, fontossága - A személyes adatok gyűjtése nyilvántartása, feldolgozása a legutóbbi időszakban került az alkotmányos
Érdekmérlegelési teszt
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely:1134 Budapest, Váci út 45.B., cégjegyzékszáma:01-10-043108) Érdekmérlegelési teszt Tárgya: a Társaság által kezelt személyes
ADATVÉDELEMI SZABÁLYZAT
ADATVÉDELEMI SZABÁLYZAT I./ A Szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a COOL EDGE Media Korlátolt Felelősségű Társaság (1082 Budapest, Leonardo da Vinci utca 46. 2. em. 16.; Cg. 01-09-175457;
Kulturális és Oktatási Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére
Európai Parlament 2014-2019 Kulturális és Oktatási Bizottság 2015/0278(COD) 10.5.2016 VÉLEMÉNYTERVEZET a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részére a
Adatbiztonsági nyilatkozat. Adatbiztonsági Nyilatkozat 1. oldal
Adatbiztonsági nyilatkozat Adatbiztonsági Nyilatkozat 1. oldal Tartalom: 1. Bevezetés... 3 2. Az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatás... 3 3. Az adatkezelés célja... 4 4. Adattovábbítások, harmadik személyek
KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre.
KARUCZKA PÉTER szerkesztőség vezető, újságíró, A képzés során MTI s oktatóként működik közre. Pályám itt, az MTI-ben indult, a gazdasági rovat újságírójaként 1996-ban. Voltam parlamenti tudósító, szerkesztő,
A demokratikus közvéleményt támogató jogintézmények
A demokratikus közvéleményt támogató jogintézmények A tananyag alapjául szolgáló kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott; a projekt az
3. előadás Alkotmányos alapok II. A véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság
3. előadás Alkotmányos alapok II. A véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság Elnevezés: A különböző jogrendszerek, illetve az egyes nemzetközi dokumentumokban eltérő elnevezés: - véleménynyilvánítás
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül
Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ
Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Az Európai Corpus Juris és intézményrendszere, változások és a jövő Európa Tanács és az emberi jogok védelme Dr. Lattmann Tamás, PhD Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Az internet mint médium, a sajtószabadság és a demokratikus nyilvánosság
Koltay András Az internet mint médium, a sajtószabadság és a demokratikus nyilvánosság Megfontolások az internetes nyilvánosság jövőbeni szabályozása elé Bevezetés Az internet alaposan megbolygatta az
Adatvédelmi nyilatkozat
Adatvédelmi nyilatkozat A Tengerjáró Kft. csak azokat a személyes adatokat gyűjti össze és dolgozza fel, amelyeket Ön kifejezetten, önként szabad akaratából bocsát rendelkezésére. Tengerjáró kiemelten
A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA
A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA SOPOT, 2015. MÁJUS 15. EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG 1. A Visegrádi Négyek kiemelt figyelmet fordítanak az Európai Ügyészség felállításáról szóló egyeztetésekre.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/15130-10/2012. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: Melléklet: személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező honlap másolata
20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Lábady Tamás,
2009. évi törvény. a közérdeksérelem veszélyét vagy magvalósulását bejelentő foglalkoztatottak védelméről
Tervezet! 2009. február 23. 2009. évi törvény a közérdeksérelem veszélyét vagy magvalósulását bejelentő foglalkoztatottak védelméről Az Országgyűlés kinyilvánítva elkötelezettségét a demokratikus, jogállami
Privacy problémák közösségi hálózatokban
Privacy problémák közösségi hálózatokban Privacy Az adatvédelem a személyes adatok gyűjtésének, feldolgozásának és felhasználásának korlátozásával, az érintett személyek védelmével foglalkozik. Privacy
Tisztelt Sebián-Petrovszki László!
Tisztelt Sebián-Petrovszki László! Az MTI Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. részére 2016. március 22. napján megküldött közérdekű adatigénylésének, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
EU közjogi alapjai május 7.
EU közjogi alapjai 2018. május 7. TEMATIKA febr. 12. Integrációtörténeti áttekintés febr. 19. Az EU jogalanyisága, alapértékei, integrációs célkitűzések, tagság, Az EU hatáskörei febr. 26. Az intézmények
KAJTÁR EDIT. Joggyakorlat. Infokommunikáció és jog (5) bekezdés A (3) bekezdés a) és e) pontban meghatározott körülményre a munkavállaló - -
33 34 35 KAJTÁR EDIT 1 - - - - - - a. (3) bekezdés - (5) bekezdés A (3) bekezdés a) és e) pontban meghatározott körülményre a munkavállaló. - - káltatónak. A munkajog számos normája reagál az ún. érzékeny
Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Klein Tamás tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba Tel: Email cím: klein.tamas@kre.hu Tudományos minősítés: - Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 2004 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem,
Szabályozás és ösztönzés a magyar információs társadalom építésében
Szabályozás és ösztönzés a magyar információs társadalom építésében Mátrai Gábor hírközlési elnökhelyettes Információs társadalom és tartalomfogyasztás 2012. június 14. Globális trendek európai és nemzeti
A Bíróság érvénytelennek nyilvánítja az adatok megőrzéséről szóló irányelvet
Az Európai Unió Bírósága 54/14. sz. SAJTÓKÖZLEMÉNY Luxembourg, 2014. április 8. Sajtó és Tájékoztatás A C-293/12. és C-594/12. sz., Digital Rights Ireland, valamint Seitlinger és társai egyesített ügyekben
Adatvédelmi Nyilatkozat A Vital Trade 4 You LTD. (székhely: 5 Ryelands Court Leominster HR6 8GG UK., cégjegyzékszám: 8502135, adószám: 20404 09506,
Adatvédelmi Nyilatkozat A Vital Trade 4 You LTD. (székhely: 5 Ryelands Court Leominster HR6 8GG UK., cégjegyzékszám: 8502135, adószám: 20404 09506, adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-76063/2014) (a
Tisztességesség a polgári jellegű ügyek elbírálása során
Tisztességesség a polgári jellegű ügyek elbírálása során Török Dániel Viktor Doktorandusz, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Email: torok.daniel.viktor@gmail.com 1. Bevezetés
Az OTT szolgáltatások hatása a távközlési piacokra
Az OTT szolgáltatások hatása a távközlési piacokra dr. Bartóki-Gönczy Balázs Szabályozói szemszögből Távközlési Világnap Győr 2015.05.13. Tartalomjegyzék 2 1) Mit értünk OTT szolgáltatás alatt? 2) Mobil
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Ügyszám: Keltezés: Előadó bíró: Közlöny információ: AB közlöny: 471/B/1995 Budapest, 1995.10.04 12:00:00 de. Sólyom László Dr. 61/1995. (X. 6.) AB határozat Közzétéve a Magyar Közlöny 1995. évi 84. számában
Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez
Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Szalayné Sándor Erzsébet PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Európa Központ Szeged, 2010. november
Adatvédelmi és adatfeldolgozási megállapodás
Adatvédelmi és adatfeldolgozási megállapodás A személyes adatok feldolgozásának alapja az érintett hozzájárulása a kereskedelmi üzenetek küldéséhez, valamint online kereskedő közvetlen marketing céljából
Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 53/2014. (IX.20.) határozata H.M. által benyújtott fellebbezés tárgyában
Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 53/2014. (IX.20.) határozata H.M. által benyújtott fellebbezés tárgyában 53/2014. (IX. 20.) TVB. H A T Á R O Z A T A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT Alulírott Név:... Anyja neve:... Lakcím:... Mobil telefonszám:... E-mail cím:... Taj szám:... Adóazonosító jel:... Bankszámlaszám:... hozzájárulok, hogy a Veszprém Főegyházmegyei
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a AB Home Network Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.kamerahome.hu
Átalakuló sajtószabadság az állam jövőbeni feladatai a demokratikus nyilvánosság erősítése érdekében 1
Dr. Koltay A ndr ás PhD LL.M egyetemi docens Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék Átalakuló sajtószabadság az állam jövőbeni feladatai a demokratikus
ÖNÉLETRAJZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ÖNÉLETRAJZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A CLAIR & CURTIS COMMUNICATION Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1024 Budapest, Retek u. 21-27. magasföldszint; cégjegyzékszám:
Milyen sütiket és mire használ az OTP Bank?
Sütik (cookie) kezelése Az OTP Bank weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében.
Jelen adatvédelmi nyilatkozat tartalmazza a Baconsult Kft üzemeltető. által működtetett, domain néven és aldomain helyeken
ADATVÉDELEM ADATVÉDELMI NYILATKOZAT Jelen adatvédelmi nyilatkozat tartalmazza a Baconsult Kft üzemeltető által működtetett, http://dreamjo.bs domain néven és aldomain helyeken elérhető weboldalak és szolgáltatások
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató 1. Adatkezelő Adatkezelő megnevezése: Bauer és Bauer Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Rövidített elnevezés: Bauer és Bauer Kft. Székhely: 7741 Nagykozár,
Adatvédelmi Tájékoztató
Adatvédelmi Tájékoztató Verzió: 1.0 Hatályos: 2019.03.25 Az ID&Trust Kft. (székhely: 1117 Budapest, Infopark, Gábor Dénes utca 2/D. 1. em.; cégjegyzékszám: 01-09-710179; telefon: +36-1-307-8035; e-mail:
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ. OTP TRAVEL KFT Budapest, Nádor u. 21.
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ OTP TRAVEL KFT. 1051 Budapest, Nádor u. 21. 1 1. Az adatkezelés alapjául szolgáló jogszabályok - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:
Adatvédelmi és adatfeldolgozási megállapodás
Adatvédelmi és adatfeldolgozási megállapodás A személyes adatok feldolgozásának alapja az érintett hozzájárulása a kereskedelmi üzenetek küldéséhez, valamint online kereskedő közvetlen marketing céljából
EU jogrendszere október 11.
EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós
Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság
Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság 2012. december 13. Európai integráció és emberi jogok az EGK/Euroatom és ESZAK keretében lezajló európai integráció egyértelműen gazdasági célkitűzéseket
Az önéletrajzok kezelésére vonatkozó adatkezelési tájékoztató
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola és Kollégium OM 201762 5130 Jászapáti, Vasút u. 2. Tel: 57/540-960 Fax: 57/440-347 E-mail: szechenyi.jaszapati@gmail.com Az önéletrajzok kezelésére
MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.7.13. C(2018) 4438 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE az (EU) 2016/1011 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek
A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11.
A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában Szerző: dr. Faix Nikoletta 2015. november 11. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről
ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT. www.intuitashop.com
ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT www.intuitashop.com A Paleandra Kft. (székhely: 1102 Budapest, Liget u 12/B. 1. em. 1.; cégjegyzékszám: 01-09- 707729; nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága; adószám:
az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot.
az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
Ternovszky Magyarország elleni ügye 1
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának legfrissebb döntéseibôl Az Egyezmény 8. cikke. A m agá n- é s a csa l á di élet tiszteletben tartásához va ló jog Ternovszky Magyarország elleni ügye 1 Az ügy körülményei.
Tisztelt Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság!
Tisztelt Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság! A Társaság a Szabadságjogokért, a Tranparency International Magyarország és a K- Monitor Közhasznú Egyesület álláspontja a Polgári Törvénykönyv
A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György
A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György Budapest, 2014. december 4. Mi alapján ítél a fogyasztó? - Szempontok A hétköznapokban nyert saját tapasztalatok. A média, mint hírforrás
Sütik (cookie) kezelése
Sütik (cookie) kezelése A Simaliba Játszóház weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/37989-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás tárgyát képező teletext oldal másolata
a szerzői jog digitális világhoz való alkalmazkodásáról
A Szerzői Jogi Szakértő Testület tanulmányai Szakértői elemzés a szerzői jogi jogérvényesítésről 1 A jelen szakértői elemzés célja a hazai szerzői jogi jogsértések esetén a jogosultak számára igénybe vehető
Adatvédelmi Szabályzat
Adatvédelmi Szabályzat A Regnum Marianum Katolikus Közösség Egyesület (székhely: 1071 Budapest, Damjanich utca 50.) közhasznú egyesület (a továbbiakban: Egyesület) kiemelten védendő értéknek tartja a természetes
Fogyás.info ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Fogyás.info ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT BEVEZETÉS A fogyás.info weboldal üzemeltetője a Liberatus Bt. (a továbbiakban: Adatkezelő). Az Adatkezelő a tevékenysége során fokozottan ügyel a személyes
Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola>
Kommunikációs terv TÁMOP 3..7-/2-20-0569 A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3..7 projekt szakmai tervezésének. A kommunikációs feladatokat a szakmai feladatok határozzák
Sütik (cookie) kezelése
Sütik (cookie) kezelése A Magyar Telekom Nyrt. weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése
alkotmányjogi panaszt Indítványunkban mindenekelőtt az indítványozói jogosultságunkat kell alátámasztanunk.
Tisztelt Alkotmánybíróság! Alulírott INDEX.HU Zrt. ( ) meghatalmazott jogi képviselőnk, Dr. Majtényi László (Dr. Majtényi László Ügyvédi Iroda ) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény
Helsinki, március 25. Dokumentum: MB/12/2008 végleges
Helsinki, 2009. március 25. Dokumentum: MB/12/2008 végleges HATÁROZAT AZ EURÓPAI PARLAMENT, A TANÁCS ÉS A BIZOTTSÁG DOKUMENTUMAIHOZ VALÓ NYILVÁNOS HOZZÁFÉRÉSRŐL SZÓLÓ 1049/2001/EK EURÓPAI PARLAMENTI ÉS
Önéletrajz szeptember 1.-től egyetemi tanársegéd, Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudomány Kar, Alkotmányjogi Tanszék
Önéletrajz Név: Dr. Balogh Éva Születési hely és idő: Fehérgyarmat, 1989.08.27. E-mail cím: balogheva27@gmail.com Jelenlegi munkahely: 2016. szeptember 1.-től egyetemi tanársegéd, Debreceni Egyetem, Állam-
A média-értéklánc szerzői jogi vonatkozásai
A média-értéklánc szerzői jogi vonatkozásai Előadó: dr. Sarkady Ildikó HTE MediaNet 2013 Konferencia Velence 2013. október 3-4. A prezentáció tartalma Határos jogterületek összetartása és elkülönülése
Felhasználási Feltételek
Felhasználási Feltételek A jelen szabályzat tartalmazza a DélUtán Alapítvány (székhelye: 1093 Budapest, Közraktár u. 22. elérhetősége: info@delutan.hu) közvetítő szolgáltató (a továbbiakban: üzemeltető)
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Jogforrások, költségvetés 139. lecke A közösségi jog Az EGK Szerződésnek
tárgy: törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezése
Pest Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály, Törvényességi Felügyeleti Osztály 1052 Budapest, Városház utca 7. tárgy: törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezése Tisztelt Kormányhivatal! A Társaság
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Hallgatói alkotó és művészeti pályázatok
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Hallgatói alkotó és művészeti pályázatok Jelen Adatkezelési tájékoztató célja, hogy felhívjuk az Ön figyelmét a hallgatói alkotó és művészeti pályázatok szervezése és során történő
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)
ŰRLAP fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása,
ŰRLAP fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása, és jogsértő összehasonlító reklám bejelentéséhez Alkalmazandó 2018. január 1-jétől Az
Bács Zöldenergia Kft Kecskemét, Forrás u. 2/a. Jelen adatkezelési tájékoztató időbeli hatálya től visszavonásig tart.
Adat kezelő megnevezése: Bács Zöldenergia Kft. Adat kezelő székhelye: 6000 Kecskemét, Forrás u. 2/a Adat kezelő e-elérheto sége: janos.varnagy@bze.hu Adat kezelő képviselője: Várnagy János (ügyvezető )
New Land Media Kft. Székhely: 1123 Budapest, Nagyenyed utca 16. fszt. 4. telefon:
New Land Media Kft. Adatkezelési Tájékoztató a New Land Media Kft-vel szerződő partnerek szerződéses kapcsolattartói személyes adatainak közös adatkezelés keretében történő kezeléséről A természetes személyeknek
KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A rendőrség alapjogvédelmi kötelezettsége gyűlöletincidensek esetén a Gyöngyöspata- per ítélete Dr. Jovánovics Eszter
EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 8.12.2014 2013/0402(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről a Jogi Bizottság részére a nem nyilvános
A könyvvizsgálati standardok változásai
XXIII. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Visegrád 2015. Szeptember 4-5. A könyvvizsgálati standardok változásai dr. Ladó Judit Alelnök Magyar Könyvvizsgálói Kamara Előzmény 1 Nemzetközi Könyvvizsgálati