6/2010/ Tisztelt Ügyfelünk!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "6/2010/17 2015.07.07. Tisztelt Ügyfelünk!"

Átírás

1 Az FHB Bankcsoport Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bankcsoport működésének egyik legfontosabb célkitűzése, hogy szolgáltatásait a mindenkori jogszabályoknak megfelelve, az Ön megelégedésére nyújtsa. Mindemellett tisztában vagyunk azzal, hogy a mindennapi működésünk során előfordulhat, hogy Ön panasszal él a kiszolgálás, vagy az ügyletét érintő körülmény tekintetében. Ilyen helyzetek esetén törekszünk a panaszok, bejelentések haladéktalan kivizsgálására, elemzésére, tényszerű és tárgyilagos következtetések levonására és a panasz korrekt, jogilag alátámasztott orvoslására. Célunk, hogy Ön és az FHB Bankcsoport bármely tagja közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük. A panasz kivizsgálása és megválaszolása térítésmentes, Bankcsoportunk ezért külön díjat nem számít fel. A panasz kivizsgálása az összes vonatkozó körülmény figyelembevételével történik. Jelen tájékoztatónkkal segítséget kívánunk nyújtani abban, hogy panasz esetén milyen módon tudja egyszerűen és gyorsan Bankcsoportunkkal a kapcsolatot felvenni, illetve hogyan kaphat gyors, egyértelmű választ észrevételeire. Köszönjük megtisztelő figyelmét, együttműködését!

2 1. Panaszbejelentés módja az FHB Bankcsoport pénzügyi és nem pénzügyi intézményeinél 1.1 Pénzügyi intézmény esetén (FHB Jelzálogbank Nyrt, FHB Bank Zrt., FHB Ingatlanlízing Zrt.) Személyesen: Az FHB Bankcsoport a személyes szóbeli panaszt a bankfiókokban, azok nyitvatartási idejében fogadja. Az FHB Bankcsoport bankfiókjainak és az FHB Ingatlanlízing Zrt. elérhetősége az 1. számú mellékletben található. Telefonon: A telefonos szóbeli panaszt az FHB Bankcsoport Call Centere a telefonszámon a hét minden napján 0-24 óráig fogadja. Írásban Az írásos panaszt az FHB Bankcsoport - központi levélcímén: 1908 Budapest, - telefaxszámán: (1) , - elektronikus levélben ( ben) az fhb@fhb.hu vagy info@fhb.hu címeken 0-24 óráig, üzemzavar esetén a telefonos elérhetőséget biztosítva fogadja Nem pénzügyi intézmény esetén (FHB Ingatlan Zrt) FHB Ingatlan Zrt.: Személyesen: Az FHB Ingatlan Zrt. a személyes szóbeli panaszt a 1082 Budapest, Üllői út 48. szám alatti központi irodájában hétfőtől csütörtökig , pénteken között fogadja. Telefonon: A telefonos szóbeli panaszt az FHB Ingatlan vonal hívásával a telefonszámon hétfőtől csütörtökig , pénteken között fogadja. Írásban: Az írásos panaszt az FHB Ingatlan Zrt. - központi levélcímén: 1082 Budapest, Üllői út 48., - telefaxszámán: (1) , - elektronikus levélben ( ben) az ingatlanzrt@fhb.hu címen 0-24 óráig, üzemzavar esetén a telefonos elérhetőséget biztosítva fogadja. 2. A panasz benyújtásakor kérjük, az alábbi adatokat szíveskedjen megadni részünkre: - név - lakcím (székhely), illetve levelezési cím, - 8 jegyű ügyfél-azonosító szám - ügylet azonosítója (szerződésszám, hitelazonosító szám, bankszámlaszám, bankkártya száma, stb.) - telefonszám - panaszban érintett termék/szolgáltatás - panasz részletes, a panasszal érintett kifogások elkülönítetten történő leírása, és az Ön igénye 2

3 - panasza alátámasztásához szükséges, az Ön birtokában lévő dokumentumok másolata - értesítés módja - meghatalmazott útján történő eljárás esetén érvényes meghatalmazás (a meghatalmazásnak a polgári perrendtartásról szóló 1952.évi III. törvénybe foglalt követelményeknek kell megfelelnie minta a mellékletben található) 3. A panaszok fogadása 3.1. Személyes szóbeli panaszok Az Ön által Bankcsoportunk ügyfélforgalmi helyein (fiókjaiban) előadott szóbeli panaszát munkatársunk azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha Ön a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a panaszról Jegyzőkönyvet (2. számú melléklet Panaszbejelentő Nyomtatványt) vesz fel Bankcsoportunk munkatársa. A Panaszbejelentő Nyomtatvány másolati példánya az Ön részére átadásra kerül Telefonon bejelentett panaszok Bankcsoportunk a panaszok kezelésére, azok telefonon történő ügyintézésének megkönnyítésére az ún. kékszámos ( ) Call Centert jelölte ki. Telefonon történő panaszkezelés esetén Bankcsoportunk úgy köteles eljárni, hogy az adott helyzetben elvárható módon biztosítsa az Ön által indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított 5 percen belüli élőhangos bejelentkezést. A Call Center és az Ön közötti telefonos kommunikációt Bankcsoportunk hangfelvétellel rögzíti és öt évig megőrzi. Az Ön kérésére biztosítjuk a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá tizenöt napon belül térítésmentesen rendelkezésére bocsátjuk a hangfelvételről készített hitelesített Jegyzőkönyvet. Amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása telefonon nem lehetséges, vagy Ön nem ért egyet annak megoldási módjával, vagy vizsgálatához Bankcsoportunk valamely szakterületének bevonása szükséges, telefonos munkatársunk a panaszról Jegyzőkönyvet (Panaszbejelentő Nyomtatványt) vesz fel. A telefonon közölt szóbeli panasz esetén felvett Jegyzőkönyv másolati példánya a válaszadással egy időben megküldésre kerül az Ön részére Írásos (posta és telefax útján, illetve személyesen átadott papír alapú) panaszok Ön az írásos panaszát Bankcsoportunkhoz levélben, vagy Bankcsoportunk honlapjáról ( letöltött és kitöltött FHB Panaszbejelentő Nyomtatvány (2. számú melléklet), vagy a Felügyelet által közzétett formanyomtatvány (3. számú melléklet) kitöltésével nyújthatja be. Amennyiben Ön nem kívánja Bankcsoportunk, illetve a Felügyelet formanyomtatványát használni, az Ön által szabad szöveggel megírt panasz benyújtása is módjában áll útján (elektronikus levélben) eljuttatott panaszok Ön panaszát elektronikus levélben is eljuttathatja Bankcsoportunk részére szabad szöveges formában, vagy a Bankcsoportunk honlapjáról letölthető Panaszbejelentő Nyomtatvány, illetve a 3

4 Felügyelet által közzétett formanyomtatvány kitöltésével és annak elektronikus úton történő megküldésével. Bankcsoportunk útján (válasz tekintetében) nem adhat ki ügyféladatot, banktitkot, értékpapírtitkot, illetve üzleti titkot képező adatot. Tekintettel arra, hogy váltás során nem oldható meg a teljes körű ügyfél-beazonosítás, ezért útján csak olyan választ áll módunkban küldeni az Ön részére, mely általános információval megválaszolható. Amennyiben nem elégséges általános jellegű válasz, Bankcsoportunk az Ön észrevételét postai úton válaszolja meg. 4. A panaszok megválaszolása Bankcsoportunk, illetve annak egyes tagjai az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő 30 (azaz harminc) naptári napon belül megküldi az Ön részére. Amennyiben a válaszadási hétvégére, vagy munkaszüneti napra esik, a válaszlevél megküldésének határideje a munkaszüneti napot megelőző munkanap. A panasz közlésének időpontja alatt annak az FHB Bankcsoporthoz történő beérkezési napja értendő. Az elszámolt bankkártya tranzakciókkal kapcsolatos reklamációk kezelése az FHB Bank Zrt. Lakossági és Vállalati Általános Szerződési Feltételeiben meghatározottak szerint történik, ezen reklamációk kezelésére a Nemzetközi Kártyatársaságok által meghatározott szabályok és határidők vonatkoznak. Amennyiben Ön Bankcsoportunknál ismételten a korábbi panaszával megegyező, ugyanazon kifogást és egyező indokokat tartalmazó panasszal él, úgy a jogszabályi követelmények figyelembevételek mellett, a törvényi határidőn belül, indokolással ellátott álláspontunkat úgy küldjük meg az Ön részére, hogy a korábbi panaszra adott válaszunkat csatoljuk. Bankcsoportunk a panaszt és az arra adott választ öt évig őrzi meg. 5. A panaszok nyilvántartása Bankcsoportunk a panaszokról, valamint az azok rendezéséről, megoldását szolgáló intézkedésekről nyilvántartást vezet, mely az ügyféladatokon kívül tartalmazza: a) a panasz leírását, a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését, b) a panasz benyújtásának időpontját és válaszadási határidejét, c) a panasz rendezésére, vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát, d) a rendezés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős megnevezését, e) a panaszra adott válaszlevél postára adásának dátumát. 6. Jogorvoslati lehetőségek Amennyiben észrevétele elutasításra kerül, azaz Bankcsoportunk a lefolytatott vizsgálat alapján az Ön panaszát nem tartja megalapozottnak, válaszlevelünkben tájékoztatjuk Önt a további jogorvoslati lehetőségekről. 4

5 A panasz elutasítása esetén Ön az alábbi testületekhez, illetve hatóságokhoz fordulhat: - Fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén: Magyar Nemzeti Bank (levelezési címe: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, telefon: , cím: ugyfelszolgalat@mnb.hu),a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén: Pénzügyi Békéltető Testület(levelezési címe: H-1525 Budapest BKKP Pf. 172, telefon: , cím: pbt@mnb.hu), illetve bíróság. A panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi határidő eredménytelen eltelte esetén fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezhető. Bankcsoportunk a panaszra adott válaszlevélben tájékoztatja Önt a Magyar Nemzeti Bank, illetve a Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címéről, telefonszámáról, valamint a testületi, illetve fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére rendszeresített formanyomtatványok: - elektronikus elérhetőségéről, ( - valamint ügyfélszolgálati elérhetőségéről. ( ugyfelszolgalat@mnb.hu; Telefon: ; Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.) Tájékoztatjuk, hogy a Bankcsoport (FHB Jelzálogbank Nyrt.; FHB Bank Zrt.; FHB Ingatlanlízing Zrt.;) korlátozott mértékben alávetette magát a PBT eljárásában hozott kötelezést tartalmazó határozatoknak. Az alávetési nyilatkozat nem vonatkozik az ,- forintot meghaladó öszszegű igényekkel kapcsolatos eljárásokra, illetőleg azon eljárásokra, melyek esetében a panasz felmerülésének időpontjában a panasszal érintett ügylet fennálló szerződéses állományának teljes és pénzügyi intézménynél nyilvántartott értéke meghaladja a ,- forintot. Amennyiben az Ön panasza a Bankcsoport által elutasításra kerül, vagy ha a Bankcsoport a 30 naptári napos törvényi válaszadási határidőn belül nem küld Önnek választ, úgy kérelmére a Pénzügyi Békéltető Testület, illetve a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ előtt megindítható eljárás alapjául szolgáló kérelmi nyomtatvány Bankcsoport általi haladéktalan, elektronikus, vagy postai úton történő megküldését, díjmentesen igényelheti az alábbi elérhetőségeken: - telefonszám: cím: panaszkezeles@fhb.hu - postai cím: 1908 Budapest Fogyasztónak nem minősülő Ügyfél a polgári perrendtartás szabályai szerint bírósághoz fordulhat panasza elutasítása esetén. 7. Közzététel Az FHB Bankcsoport jelen Panaszkezelési Szabályzatát az Ügyfelek számára nyitva álló helyiségeiben és a honlapján közzéteszi. 8. Adatvédelem Az Ön által önkéntesen közölt személyes adatokat Bankcsoportunk célhoz kötötten, kizárólag a panasz ügyintézésével kapcsolatosan kezeli, és csak az Ön hozzájárulása, illetőleg törvény rendelkezése alapján továbbítja. A panasszal kapcsolatos írásbeli dokumentumok megőrzési ideje - a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) alapján - 5 év. 5

6 Az adatkezelésre egyebekben az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvényben (Infotv.) foglaltak az irányadók. A személyes adatok kezelésével, a kapcsolódó jogorvoslatokkal stb. kapcsolatban az FHB Bankcsoport honlapján és bankfiókjaiban kihelyezve részletes adatkezelési tájékoztató áll rendelkezésre. 9. Kapcsolódó anyagok 1. Az FHB Bankcsoport fiókhálózata 2. FHB Panaszbejelentő Nyomtatvány 3. Felügyelet által közzétett Panaszbejelentő Nyomtatvány 4. Meghatalmazás minta 5. Fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére szolgáló formanyomtatvány 6. Pénzügyi Békéltető Testületi eljárás kezdeményezésére szolgáló formanyomtatvány 6

6/2010/16 2014.08.01. Tisztelt Ügyfelünk!

6/2010/16 2014.08.01. Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bankcsoport Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bankcsoport működésének egyik legfontosabb célkitűzése, hogy szolgáltatásait a mindenkori jogszabályoknak megfelelve, az Ön megelégedésére

Részletesebben

6/2010/15 2014.03.05. Tisztelt Ügyfelünk!

6/2010/15 2014.03.05. Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bankcsoport Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bankcsoport működésének egyik legfontosabb célkitűzése, hogy szolgáltatásait a mindenkori jogszabályoknak megfelelve, az Ön megelégedésére

Részletesebben

a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8.

a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen benyújtott szóbeli panaszokat az

Részletesebben

Célunk, hogy Ön és az FHB Bankcsoport bármely tagja közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük.

Célunk, hogy Ön és az FHB Bankcsoport bármely tagja közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük. Az FHB Bankcsoport Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bankcsoport (FHB Bank Zrt., FHB Jelzálogbank Nyrt., FHB Lízing Zrt., FHB Ingatlan Zrt.) működésének egyik legfontosabb célkitűzése,

Részletesebben

Célunk, hogy Ön és az FHB Ingatlan Zrt. közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük.

Célunk, hogy Ön és az FHB Ingatlan Zrt. közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük. Az FHB Ingatlan Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Ingatlan Zrt. működésének egyik legfontosabb célkitűzése, hogy szolgáltatásait a mindenkori jogszabályoknak megfelelve, az Ön megelégedésére

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke

Részletesebben

Célunk, hogy Ön és az FHB Bankcsoport bármely tagja közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük.

Célunk, hogy Ön és az FHB Bankcsoport bármely tagja közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük. Az FHB Bankcsoport Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bankcsoport (FHB Bank Zrt., FHB Jelzálogbank Nyrt., FHB Lízing Zrt.,) működésének egyik legfontosabb célkitűzése, hogy szolgáltatásait

Részletesebben

a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet

a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A

Részletesebben

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2015. július

Részletesebben

Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai

Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2018. április 23. Hatályba lépés napja: 2018. április 24. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen

Részletesebben

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,

Részletesebben

Célunk, hogy Ön és az FHB Bankcsoport bármely tagja közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük.

Célunk, hogy Ön és az FHB Bankcsoport bármely tagja közötti véleményeltéréseket gyorsan és mindkét fél számára megnyugtató módon rendezzük. Az FHB Bankcsoport Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bankcsoport működésének egyik legfontosabb célkitűzése, hogy szolgáltatásait a mindenkori jogszabályoknak megfelelve, az Ön megelégedésére

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2016. július 04. A MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!

Részletesebben

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban

Részletesebben

AZ FHB Bank Zrt. Befektetési Szolgáltatások Üzletszabályzata MELLÉKLETEK

AZ FHB Bank Zrt. Befektetési Szolgáltatások Üzletszabályzata MELLÉKLETEK AZ FHB Bank Zrt. Befektetési Szolgáltatások Üzletszabályzata MELLÉKLETEK Hatályos: 2017. december 19. napjától Közzétéve: 2017.december 18. napján Székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48. Nyilvántartásba

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat I.A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: Kreditor Pénzügyi Zrt. (1135 Budapest, Frangepán utca 7.) b) telefonon: 1/ 236-0129, vagy 06-21-24-24-444 (nem emeltdíjas) számokon Hétfőtől-péntekig

Részletesebben

A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól

A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a CIB Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére vagy mulasztására

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2014. február

Részletesebben

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden

Részletesebben

A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata

A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata Érvényes: 2014.08.01. napjától Panaszkezelési szabályzat Társaságunk befogad minden, a tevékenységével, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban

Részletesebben

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,

Részletesebben

A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Főnix Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban

Részletesebben

Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. 1016 Budapest, Naphegy utca 19. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes 2014.08.01-től Jóváhagyta: Igazgatóság elnöke 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT

Részletesebben

MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai (Panaszkezelési Tájékoztató)

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai (Panaszkezelési Tájékoztató) A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai (Panaszkezelési Tájékoztató) Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető

Részletesebben

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás

Részletesebben

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól

A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. Június 30-tól A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok

Részletesebben

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2016. október 20. 1 1. Kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: 01-10-044014 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2019. március 01. 1 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).

1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély). A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2016. augusztus

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat ARGENTUM HOLDING ZRT. Panaszkezelési szabályzat Az ügyfelek panaszainak bejelentéséről, kezeléséről, nyilvántartásától Elfogadva az Alapító /2014 (.). határozatával 2014.01.01. Lucsik János Elnök-vezérigazgató

Részletesebben

A TAKARÉK Lízing Panaszkezelési Tájékoztatója

A TAKARÉK Lízing Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.07.12. A TAKARÉK Lízing Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A TAKARÉK Lízing Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető

Részletesebben

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 B. BEVEZETŐ 3 C. PANASZKEZELÉS

Részletesebben

VIRPAY Financial Group Zrt.

VIRPAY Financial Group Zrt. VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial

Részletesebben

A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: június 30-tól

A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: június 30-tól A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. június 30-tól A CIB Lízing csoport. ügyfeleinek a társaság magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi

Részletesebben

A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a

Részletesebben

OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési Szabályzata 1 HATÁLYOS: 2015. JÚLIUS 24. NAPJÁTÓL Az OREX-ZÁLOG Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos 2015. július 24. napjától

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az

Részletesebben

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.04.01. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1016 Budapest, Krisztina körút 99. 2. em.; telefon: +361-224-0134; e-mail: info@creditover.hu; Cg. 01-10-047917; MNB engedély szám: H-EN-I-1180/2013; Bankszámlaszám: 11709002-2064569-00000000 CREDIT OVER

Részletesebben

A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata 1. Bevezetés I. Általános rész A MikroCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MikroCredit" vagy Társaság'') a Magyar Nemzeti Bank elnökének

Részletesebben

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2019.03.01. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtás során a legfontosabb célunk, hogy mindig a legnagyobb fokú gondossággal és megbízhatósággal járjunk el, továbbá jogszerű és professzionális

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2013.01.02-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL 1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL Tisztelt Ügyfelünk! Tekintettel arra, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bank) alapvető célja, hogy

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.

Részletesebben

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u.14. Levelezési cím: 1398 Budapest,Pf.: 576. Elektronikus levelezési

Részletesebben

Az M7 TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója

Az M7 TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Az M7 TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! Az M7 TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban

Részletesebben

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban

Részletesebben

VIRPAY Financial Group Zrt.

VIRPAY Financial Group Zrt. VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2017. január 01. napjától 1 A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01. napjától A VirPay Financial

Részletesebben

A Takarék Kereskedelmi Bank és az FHB Jelzálogbank Panaszkezelési Tájékoztatója

A Takarék Kereskedelmi Bank és az FHB Jelzálogbank Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.04.01. A Takarék Kereskedelmi Bank és az FHB Jelzálogbank Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. (továbbiakban Társaság)

Részletesebben

Az FHB Bank Panaszkezelési Tájékoztatója

Az FHB Bank Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.02.07. Az FHB Bank Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! Az FHB Bank (FHB Bank Zrt., FHB Jelzálogbank Nyrt., FHB Lízing Zrt., a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek

Részletesebben

ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatályos: 2013. május 29. ArteusCredit Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 59., Telefon: 06/1 814 2179 1 Az ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója

A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.05.14. A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (székhelye: 1082 Budapest, Üllői út

Részletesebben

A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója

A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.06.25. A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (székhelye: 1082 Budapest, Üllői

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Biztosításkötés. Top Kft. A Biztosításkötés. Top Kft. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013 évi CCXXXVII törvény 288. rendelkezéseinek, valamint a

Részletesebben

Panaszkezelési Tájékoztató. A Takarék Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályai

Panaszkezelési Tájékoztató. A Takarék Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályai Panaszkezelési Tájékoztató A Takarék Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályai A Takarék Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Faktorház Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai

Részletesebben

MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A Szabályzat célja 2 I.2. A Társaság általános kötelezettségei 2 II. A panasz bejelentésének módjai 3

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat K4. számú melléklet TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Golden Gate Global Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2017. 1 Bevezetés A Golden Gate Global Zrt. (továbbiakban: GGGL Zrt.) tevékenységére, magatartására vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony,

Részletesebben

INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója

A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.08.22. A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. (székhelye: 1082 Budapest, Üllői

Részletesebben

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2013. 05. 21. napjától 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az utasítás célja Jelen utasítás a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt-vel (a továbbiakban:

Részletesebben

HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Dokumentum azonosító: Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Kis-Faragó Tamás Dokumentum frissítés

Részletesebben

Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a termékeivel vagy a szolgáltatásaival kapcsolatban felmerült panaszt

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.

Részletesebben

HORIZONT Magánnyugdíjpénztár

HORIZONT Magánnyugdíjpénztár HORIZONT Magánnyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. november 25-től Tartalom I. Bevezetés...2 II. A Tájékoztató közzététele...2 III. A bejelentés módja...2 IV. A bejelentés adattartalma...2

Részletesebben

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12. A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat

Részletesebben

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.09.06. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető

Részletesebben

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.09.06. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető

Részletesebben

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.09.06. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető

Részletesebben

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.10.01. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető

Részletesebben

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója

A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018.09.06. A Takarékbank Zrt. Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető

Részletesebben

INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1.

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1. ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: 2015. november 1.-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Lízing Zrt. (RL) és Raiffeisen

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Banküzlet Zrt. Panaszkezelési Szabályai (12/2015. számú igazgatósági szabályzat)

TÁJÉKOZTATÓ. Banküzlet Zrt. Panaszkezelési Szabályai (12/2015. számú igazgatósági szabályzat) TÁJÉKOZTATÓ Banküzlet Zrt. Panaszkezelési Szabályai (12/2015. számú igazgatósági szabályzat) A TÁJÉKOZTATÓ mellékletei: 1. számú melléklet: Panaszbejelentő nyomtatvány 2. számú melléklet: Magyar Nemzeti

Részletesebben

(ii) írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) bejelenthessék.

(ii) írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) bejelenthessék. Panaszkezelési Ügyféltájékoztató I. Bevezetés I.1. Jelen Panaszkezelési ügyféltájékoztató (a továbbiakban: Ügyféltájékoztató) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény

Részletesebben

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013-09-10-től Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a befektetési alapkezelőkről és a kollektív

Részletesebben

BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT módosításokkal egységes szerkezetben 2014. szeptember 1. Panaszkezelési

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017 1/2017. számú vezérigazgatói utasítás PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017 Szervezet neve: Agrikusz Agrár Alkusz Zrt. Címe: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 45. 1/3. Adószáma: 24373953-1-06 Kiadó: Előkészítő:

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat 2017. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. Levelezési cím : 1394 Budapest, Pf.: 366 Telefonszám : +36 1 780 6619 www.gpconsulting.hu Panaszkezelési

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat K4. számú melléklet TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. Jelen Szabályzat K4. számú melléklete tartalmazza

Részletesebben

PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat

PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. július 1-től Tartalom I. Bevezetés... 2 II. A Tájékoztató közzététele... 2 III. A bejelentés módja... 2 IV. A bejelentés adattartalma...

Részletesebben

VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2017. A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár a panaszkezelés során alkalmazandó

Részletesebben

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018. szeptember 06. A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében,

Részletesebben

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója

A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Hatályos: 2018. szeptember 26. A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében,

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PK KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 4/2018 (II.14.). sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2018. február 14. Érvényes: Visszavonásig 1 Jelen szabályzat rögzíti

Részletesebben

INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.)

INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) INTRUM JUSTITIA Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2015. (XI.1.) Az INTRUM JUSTITIA Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: HU- 1138 Budapest, Váci út 144-150.; cégjegyzékszám: 01-10-044857;

Részletesebben

Az M7 TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója

Az M7 TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója 1. számú melléklet Az M7 TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! Az M7 TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2014. december 18. Módosítva: 2015.

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZÁBÁLYZAT NOVIS Poisťovňa, a.s.

PANASZKEZELÉSI SZÁBÁLYZAT NOVIS Poisťovňa, a.s. NOVIS Poisťovňa, a.s. I. BEVEZETÉS Társaságunk kiemelt célja, hogy az ügyfelek elégedettségének és bizalmának növelése érdekében folyamatosan fejlessze szolgáltatásai minőségét. Jelen szabályzat célja,

Részletesebben