12 MILLIÁRDOS FEJLESZTÉS INDUL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "12 MILLIÁRDOS FEJLESZTÉS INDUL"

Átírás

1 DÉL-PEST MEGYE w w w. d p m s z. h u november 13., XXVIII/ MILLIÁRDOS FEJLESZTÉS INDUL Megújul a kórház főépülete, a pszichiátriai részleg, a nővér és orvos szálló és önálló egység lesz a kibővített sürgősségi osztály Cegléden. A Toldy Ferenc Kórház az elkövetkező években mintegy 12 milliárd forint fejlesztési forrást kap. Jelentette be múlt héten a térség országgyűlési képviselője, Föld László. Az összegből orvosdiagnosztikai eszközöket szerezhet be az intézmény, új belgyógyászati tömb épül és új három emeletes épület is. A tervek szerint itt kap majd helyet a járóbeteg ellátás. Óriási fejlesztési lehetőséget kap a 160 ezer ember ellátásáért felelős ceglédi Toldy Ferenc Kórház - jelentette be a térség országgyűlési képviselője, Földi László. Földi László országgyűlési képviselő elmondta: Körülbelül 12 milliárd forint az az összeg, ami a következő években a ceglédi Toldy Ferenc Kórház fejlesztésére fog fordítódni. A ceglédi kórházat érintő 12 milliárd forint része annak az összesen 700 milliárdos hazai fejlesztési forrásnak, amelyet a kormány az egészségügyre fordít az elkövetkező években. A 12 milliárd forint számos felújítást foglal magába Cegléden. Az egyik legfontosabb a kórház főépületének megújulása. Földi László országgyűlési képviselő továbbá elmondta még: Ma már a főépületnek a betegszobái nagyon elavultak, hat-nyolc ágyas kórtermekkel. Egy-egy folyosón van ahol csak egy WC-vel vagy egy fürdőszobával. Ez a 21. században elfogadhatatlan. A fejlesztések révén 3-4 ágyas kórtermek jönnek létre és megfelelő vizesblokkot is kapnak ezek a kórtermek. Felújítják és bővítik a sürgősségi betegellátó osztályt, megújul a régi baleseti sebészet épülete, a pszichiátriai tömb, a nővér és orvos szálló, a mosoda, az élelmezés és a kazánház is. A felújítások, bővítések mellett teljesen új épületeket is tartalmaz a 12 milliárdos fejlesztés. Egy új belgyógyászati tömb megtervezése, járóbeteg szakellátáshoz kapcsolatos háromszintes, összesen mintegy 3 ezer négyzetméteres épület megtervezésével ugyanis az a cél, hogy minden szakellátás itt, a kórház területén belül legyen - tette hozzá Földi László. A járóbeteg ellátás, a tüdőgondozó a tervek szerint kikerül a kórházba, a vérvétel viszont marad az SZTK épületében, a központban -mondta a a képviselő. Az elmúlt években a központi régió, vagyis a főváros és Pest megye nem részesült a mintegy 500 milliárdos egészségügyi uniós fejlesztésből, ezt a hiányt pótolja az Egészséges Budapest nevet viselő program - mondta el a Ceglédet is érintő fejlesztésekkel kapcsolatban a szaktárca államtitkára. Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, EMMI továbbá elmondta: Eddig is a magyar kormány rengeteget költött egészségügyi fejlesztésekre, azonban most egy lépésváltás következik be a központi régió számára, az a dimenzió ami korábban csak a központi régión kívül élők számára volt lehetőség. A ceglédi kórház az elmúlt években számos beruházást valósított meg, energetikai beruházásokra, orvosműszerek beszerzésére is nyertek pénzt, 2015 óta 10 pályázatukból 8 sikeresen zárult - emlékeztetett a sajtótájékoztatón a főigazgató. Elkezdtük a csőposta hálózatunk kialakítását, a konyhára, a mosodára milliót tudtunk költeni és 150 millióból ki tudtuk fizetni a már akkor beszerzett CT berendezésünket. Elmondható, hogy ez az elmúlt két év több forrást biztosított kórházunknak, mint az előtte lévő 20 - mondta el Dr. Pusztai Dezső a Toldy Ferenc Kórház főigazgatója. Már megszületett a kormánydöntés a 460 millió forint fejlesztési támogatásról, amelyből diagnosztikai műszereket, korszerű betegágyakat vásárolhat a ceglédi kórház és döntés van arról a 646 millió forintról is, amelyből az elkövetkező évek fejlesztési tervei készülnek. ctv.hu

2 november 13. NYITOTT TORNA TEREM CEGLÉDEN Cegléd Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló Nyitott Tornaterem Program keretében az év végéig hetente több alkalommal különböző ingyenes egészségmegőrző aktivitások közül lehet választani. Az elmúlt időszak tapasztalatait és a lakossági igényeket is figyelembe vettük a mozgáslehetőségek megválasztásánál. Reméljük, hogy mindenki talál kedvére valót, melynek hatására beépül majd mindennapjaiba a rendszeres mozgás, az egészséges életmód. A foglalkozásokat vezető szakemberek szívesen adnak életvezetési tanácsokat is. A következő programok közül válogathatnak az érdeklődők: November 13. (hétfő) 19:00 Alakformáló Aerobic a Mandarin E-fitness Szárcsa utcai termében Infó: Randos Gabriella Tel: November 14. (kedd) 17:00 Tollaslabda a LIVING SE Mizsei úti sportcsarnokába Infó: Sipos Béla Tel: :00 Gerinctréning a Pulzus Szabadidőközpontban (Összekötő út 30.) Infó: Füle Orsolya Tel: :30 Spinning a Pulzus Szabadidőközpontban (Összekötő út 30.) Infó: Füle Orsolya Tel: November 15. (szerda) 14:00 Gyaloglás, Nordic Walking szépkorúaknak a Gubody parkban Infó: Dely Márta Tel: :30 Karate mindenkinek az Alcatrazban (piacnál lévő szolgáltató ház emeletén) Infó: Fehér József Tel: :00 Floorball felnőtteknek a Várkonyi iskola Rákóczi úti tornatermében Infó: Pudics Zsolt Tel: November 18. (szombat) 08:30 Jóga az Alcatrazban (piacnál lévő szolgáltató ház emeletén) Infó: Megyeri Zsuzsi Tel: November 21. (kedd) 17:00 Tollaslabda a LIVING SE Mizsei úti sportcsarnokába Infó: Sipos Béla Tel: :00 Gerinctréning a Pulzus Szabadidőközpontban (Összekötő út 30.) Infó: Füle Orsolya Tel: Általános tudnivalók: szeretettel várunk családokat, fiatalokat és szépkorúakat, baráti társaságokat orvosi igazolást nem kérünk, mindenki saját felelősségére indul tornatermi programokhoz a váltócipő használata kötelező öltözőt biztosítunk, az értékekért felelősséget nem vállalunk a foglalkozásokat szakemberek felügyelik és segítik a résztvevőket a sportszerű, sportbaráti viselkedést elvárjuk egyes helyszíneken regisztráció van, személyes adatait az adatvédelmi szabályoknak megfelelően kezeljük Facebook: nyitott.tornaterem.cegled EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK Ügyeletes gyógyszertárak: Belvárosi Gyógyszertár Szabadság tér Gyógyír Gyógyszertár Rákóczi út Pingvin Patika Múzeum u Schulek Gyógyszertár Kőrösi út PatikaPlusz Gyógyszertár Malomtó szél 30. Tesco Tömörkény Gyógyszertár Rákóczi út Szent Imre Gyógyszertár Szent Imre herceg u Kígyó Patika Reggel u Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a Szent Anna Gyógyszertár Cegléd, Kőrösi út 11. Orvosi ügyelet: A budapesti irányító központ telefonszáma: Hétvégén és ünnepnap (tárgynapon) a gyermekorvosi ügyelet reggel 8 órától este 20 óráig működik. Tel: ; Cegléd, Kárpáti Aurél u. 9. A folyamatos, sürgősségi ellátás érdekében, ha nincs gyermekorvosi ügyelet, akkor továbbra is a felnőtt háziorvosi ügyelet végzi a betegellátási feladatokat: Tel: ; Cegléd, Kossuth F. u. 17. ÁLLATORVOSI ÜGYELET November Magánügyelet (Házhozmenő állatorvosi ügyelet): Dr. József András Albertirsa, Táncsics M. u. 3. Tel.: Dr. Évin Sándor Nyársapát, Vasút u. 6. Tel.: , Rendelői ügyelet: Dr. József András Albertirsa, Táncsics M. u. 3. Tel.: VÉRADÁS Közgazdasági és Informatikai Szakközép Iskola Cegléd, Kossuth F. út Rendőrkapitányság Cegléd, Rákóczi út Kossuth Lajos Gimnázium 2700 Cegléd Rákóczi út Nagykőrösi Rehababilitációs Szakkórház és Rendelőintézet Nagykőrös, Széchenyi tér 8. Adj vért, ments meg három életet! Filmajánló Art Mozi Nagykőrös Madame A hanyatló házasságban élő Anne és Bob úgy döntenek, hogy Párizsba költöznek egy romantikus rezidenciába. Az egyik este vacsoravendégeket várnak, amikor kiderül, hogy tizenhárman vesznek részt a vacsorán. Anne pánikba esik, a 13-as számot rossz ómennek gondolja, ezért megkéri a szobalányt, Maria-t, hogy öltözzön fel a vacsorához, ahol majd spanyol úrnőként mutatják be őt. Maria nagyon élvezi a fényűző vacsorát, majd jónéhány elfogyasztott bor után elcsábítja az egyik brókert. Vetítések: csütörtök 16.00; szombat 16.00; hétfő Vakrandim az élettel (premier) Egy tinédzser fiú, Saliya halálra rémül, amikor orvosai közlik vele, hogy hamarosan elveszti szeme világát. Annak ellenére, hogy mindenki figyelmezteti arra, hogy nézzen szembe élete új korlátaival, ő szilárdan kitart álma mellett, hogy egy luxushotelben dolgozzon. Anélkül, hogy említést tenne vakságáról, egy ötcsillagos szállodában vállal munkát. Kőkemény elszántsággal és akaraterővel, valamint legjobb barátja, Max támogatásával, minden várakozást felülmúlóan teljesít anélkül, hogy színt kellene vallania. Vetítés: kedd Gyilkosság az Orient Expressen Az Európát átszelő vonatút rejtélyes gyilkosság színterévé válik. Tizenhárom idegen reked összezárva a vonaton, s mindegyikük gyanúsított. Mindenkinek van múltja, mindenkinek vannak titkai, mindenki gyanús. Csak egyetlen férfi oldhatja meg a rejtélyt, versenyt futva az idővel, mielőtt a gyilkos újra lecsap. Agatha Christie világhírű regényének vadonatúj filmváltozatát az ötszörös Oscar-jelölt Kenneth Branagh rendezte, s ő alakítja a jól ismert detektívet, Hercule Poirot-t is. Vetítés: csüt. vas Lego Ninjago Ninjago szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és visszaveri az ellenséget. De senki sem tudja, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a gimiben, és a középiskolások sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni. Vetítés: szom. vas További vetítések: Salamon király kalandjai: kedd 16.00; csütörtök 16.00; szombat vasárnapig 14.00; kedd Django: péntek 16.00; vasárnap 16.00; kedd További információk:

3 www. dpmsz. hu 3 Filmajánló Cegléd Uránia Mozi Patkós Irma terem Űrvihar A klímaváltozás biztos és elkerülhetetlen. És semmi kétség: a Föld lakóinak az életébe kerülhet. A rémítő lehetőség végre szövetségbe kényszerítette a világ vezetőit, akik együtt hozták létre az egyetlen technikai megoldást, ami a menekülés lehetőségét kínálja. Egy műholdakból álló, a Föld körül keringő gyűrűt, amelynek különleges geotechnológiai megoldásai elháríthatják a természetet fenyegető veszélyeket. A rendszer két éve üzemel sikeresen. Ám egy műszaki hiba átalakítja a műholdhálózat működését, és ami eddig a világunk túlélését biztosította, most a gyilkosává lehet. Az ember önmagánál hatalmasabb szerkezetet alkotott, és az most maga alá is gyűri. Egy magányos űrhajós (Gerard Butler) azonban feljut a műholdakhoz. Ha ő idejében meg tudja oldani a helyzetet, az emberiség ismét megússza. Csakhogy közben idelenn is működésbe lép egy szörnyű terv, ami a Földön és az égen is újabb veszélyeket hozhat... Vetítés: csüt. szerda 15:15 További vetítések: Thor: Ragnarök: csüt. szerda17:15 Az Igazság Ligája: csüt. szerda 19:45 Huszárik Zoltán terem Szárnyas fejvadász ben a replikánsok után vadászó szárnyas fejvadászok egyike különös felfedezést tett. Harminc évvel később egy másik fejvadász, az LAPD tisztje, K (Ryan Gosling) egy másik titokra lel. Egy olyan rejtélyre, amely ha felszínre kerül, felforgathatja mindazt, ami a földi társadalomból még megmaradt. Az ügy érdekében fel kell kutatnia a rendőrség egy régi emberét: Rick Deckardot (Harrison Ford): Csakhogy Deckard 30 évvel ezelőtt eltűnt, és senki nem tudja, hol bujkálhat. Azt is csak néhányan sejtik, hogy miért... Vetítés: csüt. szerd. 19:15 További vetítések: Madame: csüt. szerda 15:30 Lumiére!: csüt. szerda 17:30 További információk: RÉG IDŐK TÁRHÁZA Cím: 2700 Cegléd, Kazinczy utca 1. Telefon: 06-30/ regidokalapitvany@gmail.com Nyitva tartás: Hétfő zárva Szerda Csoportok fogadása előzetes bejelentkezés alapján! Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a Rég Idők Tárháza! PINGPONGOZZ TE IS CEGLÉDEN A Szuperinfó - CVSE Asztalitenisz szakosztálya várja mindazon 6-10 éves leányok és fiúk jelentkezését, akik szeretnének megismerkedni az asztalitenisz sportággal. Jelentkezni személyesen a CVSE sportcsarnok (Damjanich u. 3.) emeleti részén (hétfőtől csütörtökig 15:00-18:00 óra között) vagy telefonon lehet (edzésidőn kívül) Gergye Zoltán és Fodor Árpád edzőknél telefonon: 0630/ és 0620/ es számon. Várunk minden sportolni vágyót! A SZÍV HANGJAI A lélek tarka kismadár, Egyik ágról másikra száll. A szív hangjai népi strófákban és dalokban november 30. csütörtök órakor a Központi Könyvtárban. Meghallóik és megszólaltatóik: Fülöp Nelly, Soltészné Lédeczi Judit, Szatmári Gábor és a kísérő diákkar: Kókai Laura, Lovas Kincső, Sziládi Róbert. Összeállító és -hangoló: Koltói Ádám Ingyenes, regisztrációhoz kötött rendezvény. Regisztráció: Központi Könyvtár Cegléd, Szabadság tér 5/a., telefon: FILHARMÓNIA BÉRLET Fiataloknak és örök ifjaknak Filharmónia Magyarország Ifjúsági bérlet. A Kossuth Művelődési Központ 2017/2018-as évada: november Duna Szimfonikus Zenekar február Forgó Népzenei Együttes április Mózes Tamara Együttese Bérlet ára: 1400 Ft. Jegypénztár: Cegléd, Kossuth tér 5/a. telefon: Nyitva: hétfő péntek: ; FB.: Kossuth Művelődési Központ ADVENTI VIRÁGFESZTIVÁL KECELEN Utazz az Adventi Virágfesztivál és Fazekas kiállításra Kecelre. Időpontja: december 2. Flora XXXI. Virágfesztivál és XV. Keceli Országos Fazekas Kiállítás teljes időtartama december IFJÚSÁGI PÓDIUMBÉRLET A Kossuth Művelődési Központ Ifjúsági Pódiumbérlete 2017/2018-as évadra a következő előadásokat kínálja: November 22. szerda Dorottya Szereplő: Gál Tamás Zenész: Mester András Február 21. szerda És Rómeó és Júlia Szereplők: Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter Március 21. szerda Gyarmati Fanni naplója Szereplő: Hámori Gabriella KOSÁRFONÓ TANFOLYAM A Csemői Községi Könyvtár és Közösségi Színtér újabb tanfolyamot indít azoknak, akik szeretnék elsajátítani a kosárfonás technikáját és azoknak is, akik már rendelkeznek alaptudással, de kedvük lenne újabb fogásokat megtanulni november 25., 26. (szombat, vasárnap) Részvételi díj: Kezdőknek: Ft/fő Haladóknak: Ft/fő Magában foglalja az oktató díját + az anyagköltséget. Csemői Községi Könyvtár és Közösségi Színtér szervezésében december 2-án, szombaton elutazhatnak az érdeklődők a fesztiválra. Ízelítő a programból virágkiállítás, fazekas kiállítás és vásár paverpol kiállítás és bemutató vasútmodell bemutató ehető virágok kóstolója virágból készült ékszerek kiállítása Karácsonyi vásár, Keceli ízek utcája Részvételi díj a fesztiválra: Ft/ fő (útiköltség+belépő). Jelentkezési és befizetési határidő: november 17. (péntek). További információ kapható: Vas Tiborné Bérlet ára: 3600 Ft Szólójegyek ára: Dorottya: 1700 Ft És Rómeó és Júlia: 2500 Ft Gyarmati Fanni naplója: 1700 Ft Bővebb információ: Megyeri Katanál a következő telefonszámon kapható: ; megyeri.kata@cegledikultura.hu Kossuth Művelődési Központ NKFT Cegléd, Kossuth tér 5/a. Facebook: Kossuth Művelődési Központ. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Kosárfonó tanfolyam Csemőben: közeledik a karácsony. Legszebb ajándék az, amit magunk készítünk. 1 napi részvételi díj: 7000 ill Ft/nap. Befizetési/utalási határidő: november 15. A tanfolyam 8 fő jelentkezése esetén indul. További információ: as számon Vas Tibornénál JELENTKEZZ TE IS JUDÓSNAK! Téged is hív Ungvári Miklós a legeredményesebb magyar cselgáncsozó, a riói Olimpia 5. helyezettje, a londoni Olimpia ezüstérmese. A CVSE Judo Szakosztálya felvételt hirdet, keresi az új bajnokokat! 6-9 éves fiúk, lányok: Edzések időpontja: hétfő és csütörtök Tanfolyamvezetők: Bíró Norbert III. DAN-os judo mester és szakedző (06-30/ ), Mester Dániel I. DAN edző (06-70/ ) éves fiúk, lányok: Edzések időpontja: hétfő, szerda és péntek , Edzők: Bíró Tamás VII. DAN mesterdező (06-20/ ), Mester Dániel I. DAN edző (06-70/ ) Felnőttek: Edzések időpontjai: szerda, péntek Várjuk kezdő-felnőtt vagy újrakezdő "öreg" judósok jelentkezését külön csoportunkba! Helyszín: Ceglédi Judo Központ - Cegléd, Malomtó szél 35. Ha szeretnél az olimpiai ezüstérmes Ungvári Mikivel vagy a Paralimpiai bronzérmes, Európa Bajnok Bíró Norberttel, Ungvári Attilával edzeni, várunk!

4 november 13. SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ATÓPIÁS EKCÉMA Az atópiás vagy gyermekkori ekcéma veleszületett hajlamon alapuló, gyakran kiújuló, viszketéssel, száraz bőrrel járó, idült bőrgyulladás, amit a szervezet bizonyos környezeti anyagokra kialakuló túlérzékenységi reakciója okoz. Krónikus betegség, fellángolásokkal és tünetmentes periódusokkal tarkított lefolyást mutat. BATZ EGYEDI TALPBETÉT MÁR CEGLÉDEN IS A Batz Egyedi Talpbetét számítógépes talpfelmérést követően az Ön lábára igazítva készül. A megváltozott statikájú lábfej boltozatait ideális ívben tartja, ezáltal enyhítheti a térd, csípő, derék és hátpanaszokat, csillapíthatja a sarok és talpfájdalmakat. Rendelje meg a Szent Rókus Gyógyászati Pontban! Egészségpénztárra elszámolható! A fellángolások kiváltói lehetnek klimatikus tényezők, környezeti allergének (pl. háziporatka, állatszőrök), vegyszerek, bakteriális toxinok. Élelmiszer-érzékenység is provokálhatja, de előfordulhat, hogy a kiváltó ok ismeretlen marad. Az atópiás ekcéma leggyakrabban gyermekkorban kezdődik. Az egyik szülő érintettsége esetén a gyermeknél az atópiás dermatitis kialakulásának esélye 2-szer, míg mindkét szülő érintettsége esetén 3-szor nagyobb. A gyermekek majdnem 20%-a érintett, míg a felnőttek kb. 1%-a szenved e kóros folyamattól. Az atopiás ekcéma előfordulása emelkedik: az utóbbi 30 évben megduplázódott. Ennek oka nagy valószínűséggel a légszennyezettség növekedése, a megváltozott táplálkozási szokások és életmód, ill. a magzatot a terhesség idején és a perinatalis időszakban ért káros hatások. Hogy a környezeti allergénekre egyes emberek miért reagálnak atópiás ekcémával, míg mások nem, részleteiben egyre jobban ismertté válik. A legfontosabb kiváltó ok a bőr fő védelmi vonalának, a lipidbarriernek a károsodása, aminek a hátterében genetikai eltérések állnak. A bőr barrier funkciója megsérül, emiatt megnő a bőrön keresztüli vízvesztés, a bőr szárazzá válik; másrészt a környezeti allergének, irritánsok, bakteriális toxinok a bőr mélyebb rétegeibe tudnak bejutni, ezáltal erősebb gyulladást válthatnak ki. A bőr strukturális változásai mellett a környezeti tényezők, és a megváltozott immunológiai faktorok együttese eredményezi a gyermekkori ekcéma kialakulását. Az immunrendszer megváltozására az ún. higiéniahipotézis ad magyarázatot: kisgyermekkorban az immunrendszer normális fejlődéséhez érintkeznünk kell megfelelő mennyiségű mikrobiális antigénekkel, ennek elmaradása esetén az immunrendszer zavart szenved, és eltolódik az immunvédekezés felől az allergiás reakciók irányába. Az atopiás ekcéma tünetei A betegség tünetei lehetnek nagyon enyhék, de az életminőséget erősen rontó mértékűek is. Az atopiás ekcéma klinikai tüneteit a betegség következtében fellépő gyulladás okozza. Legkevésbé súlyos megjelenési formája az egyszerű, száraz ekcémás folt, legrosszabb esetben testszerte kiterjedt, viszkető, kivakart, vérző állapotot is okozhat a kór. Az ilyen állapot pedig nem csak kellemetlen, de veszélyes is, mert a sérült bőrfelület elfertőződhet. Legyen enyhe vagy súlyos a tünete, az atopiás ekcéma valamennyi stádiumában jelen van a bőrszárazság, mely a bőrfelület megváltozott zsírtartalma miatt alakul ki, és fokozott vízvesztést, továbbá a bőr védekező funkciójának csökkent működését eredményezi. Az atopiás ekcéma kezelése Az ekcéma jelenleg még nem gyógyítható véglegesen, csak tüneti kezelés lehetséges. Az ekcéma kezelésében a legfontosabb a bőr védőfunkciójának helyreállítása és fenntartása, a fellángolások megelőzése és a tünetmentes időszakok megnyújtása. Mindez a gyulladás visszaszorításával, a száraz, viszkető bőr ápolásával, fenntartó kezeléssel, hidratáló és zsírozó készítmények napi rendszerességű, egész testfelületen történő használatával érhető el. Az atopiás ekcéma hatékony kezelésének kialakításakor a betegséggel kapcsolatos valamennyi fontos tényezőt figyelembe kell venni. Először is ki kell küszöbölni a betegséget kiváltó tényezőket, amennyire ez lehetséges. Személyenként változó, hogy kinél mi okoz fellángolást, de célra vezető lehet a tiszta, pormentes környezet biztosítása, műszálas ruhák mellőzése, illatosított tusfürdők, habfürdők kerülése, a lakás levegőjének párásítása a fűtési időszakban. A lakás atkamentesítése kedvezően befolyásolja a betegek bőrállapotát, mivel a háziporatka a leggyakrabban kimutatható allergén atópiás ekcémában. Nagyobb gyermekeknél és felnőtteknél allergiateszt javasolt a kontakt érzékenység kizárására. Diétás étrendi megszorításokra általában nincs szükség. Súlyos esetekben 1 éves kor alatt a tojás, a tehéntej és a szója kerülése javasolt. Atópiás családokban fokozottan ajánlott a legalább fél éven át tartó anyatejtáplálás. Javasolt ezenkívül probiotikumok alkalmazása. Az ekcémás beteg feladata továbbá, hogy magatartásbeli szokásain is változtasson: a hatékony kezelés érdekében meg kell szakítania a viszketés-vakarás körforgását. (Ebben a feladatban segítséget nyújthat pl. ún. egyujjas kesztyű vagy kötés használata, a körmök rövidre vágása.) A bőrszárazságot csökkenteni kell. Ennek érdekében a betegség minden súlyossági stádiumában, valamint a tünetmentes időszakokban is ajánlott hidratáló, zsírozó készítmények rendszeres alkalmazása. A betegség fellángolása esetén orvosi kezelésre van szükség. Ennek fontos része a betegséggel kapcsolatos felvilágosítás, az egyénre szabott terápia a hosszabb tünetmentesség elérésére. A gyógyszeres kezelés célja a bőr hidratálása, a viszketés és a gyulladás csökkentése, illetve megszüntetése. Ezt hidratáló krémekkel, fürdőolajokkal, gyulladáscsökkentő kenőcsökkel, gyógyszerekkel és fényterápiával érhetjük el. Dr. Szabó András

5 5

6 november 13. Készítse fel autóját a hideg téli szezonra! Átvizsgálási csomagjainkkal nem érheti kellemetlen meglepetés: Basic csomag: Ft Prémium csomag: Ft Postaautó Duna Zrt Cegléd, Külső-Kátai út / I N G A T L A N TÁPIÓGYÖRGYE határában 13,5 ha szántóföld eladó. Tel.: 0620/ KŐRÖSTETÉTLENEN 90 nmes családi ház melléképületekkel, nagy kerttel eladó. Érdeklődni: 06-53/ (19 óra után) ABONYBAN hőszigetelt, ipari áramos, pincés, alternatív fűtésű ingatlan eladó. Telefon: 06-30/ CEGLÉDEN 13+7 hektár szántóföld eladó. Érdeklődni: 06-20/ CEGLÉD, Pesti út 45 sz alatti nagypolgári ház eladó / CEGLÉDEN, Budai út 220 sz alatti kis családi ház eladó / ÉPÍTÉSI telek kedvező áron eladó Cegléden, a Budai úton / CEGLÉD, Halász utcában 970 nm telken felújításra szoruló családi ház eladó. Telefon: TÁPIÓSZŐLŐSÖN családi ház eladó. Összkomfortos. Irányár: 2,5 mft. Érdeklődni lehet: , vagy 06-20/ ABONYBAN 100 nm 3 szobás felújítandó családi ház 1200 nm telken eladó 4.9 mft 06-70/ TÖRTELEN 30 nm 1 szobás kis ház eladó 1.9 mft 06-70/ CEGLÉD belvárosában 81 nm 1 emeleti, 3 szobás +nappalis lakás eladó 15.9 mft 06-70/ CEGLÉD belvárosában 67 nm 2 emeleti polgári lakásom eladnám, vagy földszint, első emeletig 2 szobás lakásra elcserélném értékegyeztetéssel 11.9 mft 06-70/ CEGLÉD Öregszőlőben 50 nm 1+ nappalis ház 1200 nm telken eladó 4.2 mft 06-70/ CEGLÉDEN Állomás közelében 120 nm 2 szintes újszerű 8 éves családi ház eladó 21.9 mft 06-70/ CEGLÉDEN Állomás közelében 57 nm 2 szobás erkélyes lakás eladó 12.9 mft 06-70/ NYÁRSAPÁTON 140 nm 3+ nappalis 5 éves családi ház eladó 19.9 mft Telefon: 06-70/ KŐRÖSTETÉTLEN központi részén 150 nm 4+ nappalis családi ház 400 nm telken eladó 12.9 mft Telefon: 06-70/ ZÖLDHALOMBAN nm két ingatlanból álló ház 4500 nm telken eladó 3.9 mft 06-70/ GŐZ dűlő környékén 1630 nm-es telken, 36 nm-es, 1,5 szoba, konyhás, fürdőszobás ház eladó 2.7 mft / CEGLÉDEN Báthory utcában, 1038 nm-es telken, 110 nm-es, 3 szobás felújítandó családi ház eladó 6.9 mft NAGYKŐRÖSÖN, Patay utcában, 500 nm-es telken, 110 nm-es, 2 fürdőszobás, 2 generáció részére is alkalmas, részben felújítandó ház eladó 6.9 mft. Telefon: 06-20/ CEGLÉDEN, Vadász utcában, 483 nm-es telken, 90 nmes, 2 szoba +nappalis ház eladó 8.5 mft. Érdeklődni: 06-20/ I N G A T L A N V É T E L CEGLÉDEN 1 szobás panelt vennék. Telefonszám: 06-70/ CEGLÉD 20 km vonzáskörzetében családi házat, tanyát keresek! 06-70/ CEGLÉDEN keresek 10 mftig 2-3 szobás házat. Telefon: 06-20/ K I A D Ó CEGLÉDEN a Teleki utca 9/a sz alatti 24 nm-es üzlethelyiség (volt Félegyházi pékség boltja) üzletnek, irodának kiadó. Érdeklődni: 06-20/ CEGLÉD belvárosában, frekventált helyen 78 nm alapterületű exkluzív lakás kiadó Ft/hó, 3 havi kaució szükséges / IGÉNYESEN felújított üzlethelyiség kiadó Cegléd, Rákóczi út szám alatt. Érdeklődni telefonon: 06-70/ CEGLÉDEN, állomáshoz közeli lakótelepen 8. emeleti, 62 nm-es, erkélyes, felújított, azonnal beköltözhető, részben bútorozott lakás hosszú távra kiadó. Kaució szükséges! Telefonszám: 06-20/ CEGLÉDEN 2 szobás felújított lakás kiadó Ft/hó 06-20/ KERTES házban garázs kiadó Cegléden Bajcsy-Zs. tér környékén / KIADÓ 105 nm raktár hoszszú távra Albertirsán. Telefon: 06-70/ A D Á S - V É T E L RÉGISÉGEKET, festményeket, porcelánokat, bronz tárgyakat és egyéb antik dolgokat vásárolok, magas áron / TÁPIÓSZENTMÁRTONON újszerű, es női szövetkabátok, mindenféle ruhaneműk, cipők, csizmák (37-38) / JÓ állapotú 4 égős vezetékes gáztűzhely eladó / LEGMAGASABB áron vásárolok bélyeggyűjteményeket, 1945 előtti képeslapokat, papír- és fémpénzeket. Filadiszkont 1064 Budapest Vörösmarty u. 65. Telefon: 06-20/ , vagy 06-1/ ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat, papír-régiséget, militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi út / ELADÓ Cegléden két darab nagyméretű szobanövény (fikusz, pálma). Telefon: 06-30/ ELADÓ álló vízszivattyú, 3 fázisú nagy- és kisebb teljesítményű villanymotorok, álló köszörűgép, csillárok / HAGYATÉKOT, régiséget, elhasználódott háztartási gépeket, disznóvágó asztalt, fateknőt, sámlit, asztalokat, spalettákat, rossz számítógépeket megvásárolok / HÁZI készítésű szalonna, zsír, kolbász, szalámi kapható / V E G Y E S VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. 0670/ DOBOS Tűzifa Kft. Csemő eladó akác tűzifa. Telefonszám: 06-20/ VASTAG akác 3400 Ft/100 kg, vékony a k á c Ft/100 kg, tölgy és bükk 3000 Ft/100 kg, vegyes tűzifa 2400 Ft/100 kg, nyár tűzifa 2000 Ft/100 kg. Hasítás: 150 Ft/100 kg / ös Krone körbálás lucerna széna eladó Törtelen / MORZSOLT kukorica és napraforgó eladó. Érdeklődni: 06-20/ KÁLYHAKÉSZ akác, tölgy tűzifa kedvező áron eladó / VEGYES akác tuskó aprítva kapható, ingyenes szállítással 06-20/ el- TAKARMÁNYBURGONYA adó / ELADÓ kisbálás szalma és lucerna. Szállítással is rendelhető. Cegléd, Budai út / E L A D Ó b ü k k s z é l f a, hasított b ü k k é s a k á c tűzifa / AKÁC tüzifa eladó. Telefonszám: 06-30/ TŰZIFA vastag akác 3650 Ft/100 kg, vékony akác 3250 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk. 06/30/ SZÁRAZ kenyér, kifli, zsemle kapható. 80 Ft/kg. 06/30/ KIVÁLÓ minőségű fabrikett és napraforgóhéj pellet eladó Nagykőrösön. Telefon: 06/30/ KUKORICA eladó! Érdeklődni: 06-20/ KUKORICA, búza, árpa, napraforgó, zab eladó. Házhoz szállítással is. Telefonszám: 06-30/ ÁZÁSMENTES kisbálás réti fűszéna, kisbálás búzaszalma eladó. Házhoz szállítással is / BONTOTT nyílászárókból fűrészelt száraz tűzifa eladó Cegléden. Szállítás megoldható! 06-70/ KÜLÖNBÖZŐ fajta műanyagokat veszek, illetve átveszek darálásra. Hívjon: 06-70/ NYÁRFA és nyárfaszél, vékony-, vastag akác tűzifa eladó /

7 www. dpmsz. hu 7 TÜZELŐANYAG értékesítését megkezdtük a volt Koczka Tüzépen. Megrendelés: 0620/ , 0653/ FRISSEN préselt gyümölcslé, mindenféle adaléktól, tartósítószertől mentes, 100% gyümölcstartalom. Alma, homoktövis, feketeribizli, bodza, cékla, őszibarack, körte és még tízféle gyümölcslé folyamatosan kapható! Ugyanott almavásár és cefre szilva, cefre körte a készlet erejéig vásárolható! Cím : NYÁREGYHÁZA, a 405- ös út dánszentmiklósi bejárójánál található sárga raktárépületben. Nyitva óráig minden nap. Telefon: 06-70/ TÉLÁLLÓ Desire burgonya kapható / FRISS élő hal a hét minden napján, telefonos egyeztetés alapján kapható. Kottes Pál 06-30/ , Cegléd, Belső-Kátai út 35. J Á R M Ű CEGLÉDEN jó állapotú Simson motor eladó. Érdeklődni: 06-20/ PEUGEOT 307-es 2001-es évjáratú 1,6 benzines megkímélt állapotban két év műszaki vizsgával eladó / SÜRGŐSEN eladó felújított VW/Audi turbó typ: GARRETT 43, Gt 15, Gyári szám: GS V500, /NGI106915I Irányár: Ft. Érdeklődni: 0620/ SIMSONT, MZ-t, ETZ-t VÁ- SÁROLOK bármilyen állapotban, újtól az üzemképtelenig. Tel.: 06-20/ I M P R E S S Z U M Dél-Pest Megyei Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: péntek óra. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. Tel./fax.: 53/ info@dpmsz.hu Nyomda: Lapcom Zrt., 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Cegléd, Csemõ, Külsõ-Budai út, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyáregyháza, Nyársapát, Nagykõrös, Törtel, Mikebuda, Kocsér, Kõröstetétlen, Jászkarajenõ, Abony, Újszilvás, Tápiószõlõs, Tápiógyörgye, Pilis, Tápiószele, Farmos, Tápiószentmárton. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Békési Lajosné született: Telek Ilona temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló család MINDENFÉLE autót megvásárolok! 25 Ft/kg. Forgalomból kivonatom. Házhoz megyek! 06-20/ KERESEK Jó állapotú háromkerekű, lábmeghajtású kerékpárt és négykerekű elektromos járművet. Eladó új állapotú km-t futott kétütemű Trabant. Telefonszám: 06-53/ , 06-30/ S Z O L G Á L T A T Á S K Ö L T Ö Z T E T É S T, b ú t o r - s z á l l í t á s t, l o m t a l a n í t á s t vállalunk 3,5 t, ponyvás teherautóval. Telefonszám: 06-20/ WHIRLPOOL automata mosógép, garanciával eladó, szállítás lehetséges. Ár: , 06-20/ SZŐNYEG, kárpit mélytisztítása háztól házig. 48 óra átfutással / w w w. t i s z t a s z o n y e g c e g l e d. mlap.hu Hörömpő József KÁRPITOS! Antik, stil, modern és retro bútorok áthúzása, javítása, felújítása / , vagy 06-30/ K Ö L T Ö Z T E T É S, f u v a r - v á l l a l á s o r s z á g o s a n p o n y v á s, z á r t, p l a t ó s teherautókkal, megbízható r a k o d ó k k a l. É r d e k l ő d n i l e h e t : / Kedvező árak! AUTOMATA mosógépek javítását vállalom, akár hétvégén is. Tel.: 20/ Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik özv. Csicsó Jánosné szül.: Virág Julianna temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család DUGULÁS elhárítás SOSb e n, l e f o l y ó r e n d s z e r e k tisztítása / DUGULÁSELHÁRÍTÁST és vízvezeték szerelést vállalok! 06-30/ R E D Ő N Y K É S Z Í T É S, t e l j e s - körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár. Telefon: 06-20/ KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvező áron / GURTNICSERE, redőnyők szúnyoghálók, szalagfüggönyök, harmónika ajtók, tetőtéri roletták (Velux) beszerelése javítása. Tóth Zoltán Telefonszám: 06-20/ VIZES falak utólagos szigetelése acéllemezzel, mérsékelt áron, garanciával. Érdeklődni: 06-30/ VILLANYSZERELÉSI munkákat vállalunk Cegléden és vonzáskörzetében / FUVAROZÁST, lomtalanítást, udvar takarítást, sittszállítást vállalok. Érdeklődni: 06-70/ REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje. Érdeklődni telefonon: 06-70/ , vagy 06-30/ MESTERBOSZORKÁNY jövendőmondó, rontáslevétel, szerelmi energiák, halottlátás, isteni gyógyító erővel / KERTRENDEZÉST, kertfenntartást, sövénynyírást vállalok rövid határidővel. Telefon: 06-20/ Ért-Ékszer Kft. Zálogháza Hitel - Felvásárlás - Eladás ZÁLOGHITEL akár 7500 Ft/gr * (*14 k fazon ékszerre) ARANY ÉKSZEREK VÁSÁRLÁSA ESETÉN -500 Ft/g KEDVEZMÉNY! ÚJ EZÜST ÉKSZEREK KAPHATÓK! THM: 39,9% A tájékoztatás nem teljes körű, érdeklődjön üzletünkben. Nyitva tartás: h.-p.: Tel.:06-53/ Mobil: 06-20/ Cegléd, Szabadság tér 7. M Ű A N Y A G n y í l á s z á r o k beépítése és forgalmazása, akár egyedi méretben is, f e l á r n é l k ü l. B e é p í t é s i határidő 3 héten belül. Érdeklődni: 16,30 után a 0620/ telefonon. DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül 0-24-ig, zsírtalanítás géppel, hétvégén is, garanciával. Telefonszám: 06-70/ KERTÉSZETI (pl. fakivágás, levél takarítás), ház körüli munkákat vállalok. Hívjon bizalommal! Tőzsér Szabolcs 06-30/ KERTÉPÍTÉST, kertrendezést (sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést vállalok) Telefonszám: 0620/ (szakember). TETŐJAVÍTÁST, kúpozást, kéménybontást illetve -rakást, tető átrakást és kisebb kőművesmunkákat is vállalunk / LOMTALANÍTÁST kisebb épületbontást, fakivágást vállalok / ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Telefon: 06-20/ MEGDŐLT, veszélyes fák kivágását, kúpcserepezést vállalok. Érdeklődni telefonon: 06-70/ , vagy 06-20/ CSALÁDI házak teljes körű kivitelezése, kőműves, lakatos munkák. Telefon: 06-70/ FRISSÍTŐ és gyógymasszázst vállalok Cegléden és környékén. Telefonszám: 06-30/ NYITOTT és zárt konténeres sitt-szállítást vállalok / TETŐK javítása, készítése, veszélyes fák lebontása. Molnár Gábor. 06/ , 06-70/ E L V E S Z E T T - K E R E S E M ELVESZETT egy 3 éves kan boxer Cegléden. Chippel ellátva / Á L L A T NAGYÜZEMI telepről folyamatosan napos bikaborjak eladók. Érdeklődni: 06-20/ MANGALICA, durok hízók eladók / PECSENYE kacsák eladók. Telefon: 06-70/ KOCASÜLDŐK, hízók, kanok, darálók, hordók. (terményt beszámítok) Érdekődni: 06-53/ ,00 után. 15 darab 30 kg-os süldők eladók / NAGY súlyú hízó, kanca pónik és gumiskocsik eladók / HÍZOTT kacsa, liba, pecsenye kacsa, liba megrendelhető házhoz szállítással. 30/ GAZDIKAT keresünk a menhely lakóinak. A kutyák megtekinthetők minden nap óra között a Cegléd, Külső Kátai útról megközelitendő állatmenhelyen. T Á R S K E R E S É S 68 éves úr hosszú távra élettársat keres hölgy személyében. 06/ ÉVES nő társat keres / (19 óra után) KÉK szemű, 54 éves filigrán nő társát keresi. Telefon: 06-20/ K Ö S Z Ö N E T E K Tisztelettel köszönetet mondunk Gabnai doktornőnek a lelkiismeretes kezelésért, a Tankó- Walter Kegyeleti Kft-nek az előzékeny, gyors ügyintézésért férjem, Ócsai János elhalálozása alkalmából. A gyászoló család.

8 november 13. KARRIER Á L L Á S T K Í N Á L MUNKÁSOKAT keresünk építőipari segédmunkára hosszú távra. Brigádokat is! Utazást, szállást biztosítunk. Telefon: 06-30/ ÜLLŐI raktárba keresünk kiemelt bérezéssel áru-összekészítőket. Szállítás megoldott. Érdeklődni: hétfőtől péntekig 16 óra után: 06/ NYÁREGYHÁZA településre keresünk összeszerelő munkavállalókat azonnali munkakezdéssel. Elvárások: jó látás és kézügyesség, két műszakos munkarend vállalása. Jelentkezés: AIRVENT Hungary Kft Nyáregyháza, Mátyás király u. 3. Telefonszám: vagy MEGBÍZHATÓ, jó fizikumú férfi munkatársakat keresünk ceglédi üzemünkbe présgép mellé. Magas bérezés, prémiumokkal. Érdeklődni: 06-20/ A ceglédi kovácsüzem állást kínál az alábbi munkakörökben: raktáros- árukikészítő, kovács, présgépkezelő, kemencés. Elvárás: fémipari alapismeretek vagy fémiparban szerzett tapasztalat. Teljes munkaidős állás, versenyképes bérezéssel. Jelentkezni: femiparallascegled@gmail. com vagy / FELVÉTELRE keresünk kőműves és ács szakmunkásokat, segédmunkásokat. Telefonszám: 06-30/ TEHENÉSZ telepre fejni tudó alkalmazottat, bejelentéssel felveszek. Ceglédtől 6 km-re / N.V.G.- Trans Kft. keres gyakorlattal és GKI kártyával rendelkező nemzetközi gépkocsivezetőt nyerges szerelvényre, jó kereseti lehetőséggel, maximum 2 hetes kinn tartózkodással. Jelentkezni lehet munkaidőben a 06-57/ es telefonszámon NAGYKŐRÖSI székhelyű széles termékskálával rendelkező gépgyártó felvételre keres lakatos szakmunkást, aki rajzról önállóan képes dolgozni. Szakmai fejlődési lehetőség. Jelentkezni lehet az 53/ as telefonszámon. BUDAPESTRE keresünk betanított munkatársakat, cukrászokat, pékeket állandó egy műszakba. Vidékről ingyenes, céges buszjárat, hóközi előleg, magas kereset. Telefon: 06/ ÉLELMISZERBOLTBA szakképzettséggel rendelkező, megbízható, önállóan dolgozni tudó eladó- pénztárost felveszünk / B O S A L T e c h n i k - f l e x K f t. betanított fémmegmunkálói, több műszakos munkavégzésre keres munkatársat a C e g l é d P e s t i ú t 7 6. t e l e p h e l y é r e. É r d e k l ő d n i : 06-30/ EGYSZERŰ hosszú távú betanított munkára keresünk munkavállalókat, kiváló munkakörülményekkel Cegléden / C E G L É D I é p í t ő i p a r i c é g felvesz: kőművest, segédmunkást, szobafestő mázoló s z a k m u n k á s o k a t. A z o n n a l i kezdéssel, kiemelt kereseti l e h e t ő s é g g e l. J e l e n t k e z n i : 06-30/ JÁSZBERÉNYI, összeszerelői munkára keresünk munkavállalókat. Munkába járás biztosított. 06/30/ Munkanapokon 9-12 óráig NAGYKŐRÖSI székhelyű széles termékskálával rendelkező gépgyártó vállalathoz keresünk gépészmérnök végzettségű munkatársat. Önéletrajzokat az agisz@agisz.hu címre várjuk. GYÖREKERÉKPÁR állást kínál, ha szereted a kerékpározást! Érdeklődj személyesen. BELFÖLDRE 12 tonnás teherautóra, versenyképes bérezéssel, C kategóriás jogosítvánnyal +GKI, kollégát keresünk. Munka: Hétfőtől péntekig. Telephely: Cegléd mellett. 0620/ HÁZVEZETŐNŐT keresünk Németországba. Érdeklődni lehet: j.t@gmx.net címen. ÉRDEKLI a váltás? Belefáradt az egyhangúságba? Akár azonnali betöltéssel egy vadonatúj részleg hegesztő munkatársa lehet! Szakképzettség híján a betanított munka is hoszszú távú kereseti lehetőséget jelent! CNC forgácsoló részlegünk 5 fő számára tart fenn még helyet. Csatlakozzon hozzánk! KNOTT-TECHNIK-FLEX Kft Cegléd Pesti út 76. Hívjon minket! CEGLÉDEN az Amnesia márkaüzletbe szakképzet, gyakorlattal rendelkező munkatársat keresünk. Jelentkezni kizárólag fényképes önéletrajzzal veresnetothkata@gmail.com GYÁLI gyárba munkatársat keresünk. Feladatok: kontaktlencsék pakolása, ellenőrzése, csomagolása, automata gépek kezelése. Heti 4 munkanap, 12 órás munkarend. Akár bruttó Ft/hó + cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat: Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Nagykőrös, Tápiószentmárton, Pilis, Törtel, Tápióbicske, Tápiószele, Tápiószőlős. Jelentkezzen a: MUNKALEHETŐSÉG festőknek! Folyamatos munkát kínálok jó csapatban, korrekt bérezéssel. Precíz, munkájukra igényes festők, segédmunkások jelentkezését várom telefonon: 06-30/ BORÁSZATI szaküzletünkbe alkalmi eladó munkatársat keresünk! Érdeklődni lehet telefonon: 06-30/ KECSKEMÉTI áruszállító cég keres sofőröket EU-ban történő munkavégzésre nemzetközi gyakorlattal, B kategóriás jogosítvánnyal furgonra, illetve E kategóriás jogosítvánnyal nyerges kamionra. Jelentkezni a 06-70/ telefonszámon, illetve a bito@bitointertrans.hu címen lehet. CEGLÉDI székhelyű cég lánctalpas kotróra gépkezelőt keres. Érdeklődni: 06-70/ SZAKKÉPZETT építőipari munkásokat keresek (kőműves, ács, brigádokat is) folyamatos munkára. 70/ MEGHÍBZHATÓ, igényes, önjáró, beugrós takarítónőt felveszünk. Jelentkezni kizárólag önéletrajzzal: szatmarig71@gmail.com ÉRTÉKESÍTŐKET keresünk Ceglédi és Újszilvási építőipari üzletbe műszaki beállítottsággal vásárlók tájékoztatására, kiszolgálására, árajánlat készítésre. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: kereskedocegled@gmail.com TÁPIÓGYÖRGYEI munkahelyre keresünk szakképzett ápológondozó munkatársakat azonnali kezdéssel. Telefonszám: 06-29/ CO2 hegesztőket, fényezőket, autószerelőket, autó villamossági szerelőket keresünk gödöllői és budapesti munkahelyre. Kiemelten magas bérezés, nettó EFt. Igényes, díjmentes szállás (nem munkásszálló). 0670/ , 0620/ , g o d a l l a s g m a i l. c o m CEGLÉDI munkahelyre keresünk tehergépjárművek javításában, karbantartásában jártas autószerelőt és lakatos munkatársakat. Érdeklődni lehet: 70/ EGY műszakos munkarendbe szakmunkás végzettséggel férfi kollégát keresünk Cegléd környéki munkavégzésre. Jelentkezés: hétfőtől péntekig 8-16-ig; +3620/ CEGLÉDI telephelyű cég keres fuvarszervező asszisztens munkatársat. Elvárások: precíz, pontos munkavégzés, jó kommunikációs készség, problémamegoldó- és szervező készség, csapatszellem, Excel, Word középszintű gyakorlati ismerete. Előny: szállítmányozás, adminisztráció területén szerzett tapasztalat, angol vagy német vagy olasz nyelvismeret. Ha szeretnél részese lenni fiatalos, lendületes csapatunknak önéletrajzodat az alábbi címre várjuk: agnes.bogdanne@petratrans.hu CEGLÉDI telephelyű cég keres irodai ügyintéző munkakörbe munkatársat. Feladatok: általános adminisztráció, beérkező levelek, számlák kezelése, számlázás, nyilvántartások vezetése. Elvárások: Word, Excel magas szintű alkalmazása a gyakorlatban, precíz, pontos munkavégzés. Fényképes önéletrajzot az a n d r e a. k a d a p e t r a t r a n s. h u címre kérjük. TARGONCÁSOK előnyben! Porszórósok előnyben! Felülettisztítást végzők előnyben! Ne fogja vissza magát, aki dolgozott már felületkezelésben és érik nála a váltás! Cegléd szívében bővülő üzemünkbe keressük munkatársainkat! Jöjjön el! Nézze meg! Jelentkezzen! KNOTT-Technik-Flex Kft B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező raktári munkatársat keresünk. Jelentkezni önéletrajzzal az erzsikeker@gmail.com címen vagy személyesen az üzletben lehet. PÁLINKAFŐZDÉBE középfokú végzettséggel, megbízható, munkájára igényes kollégát keresünk! Jelentkezés: TISZTA és biztonságos munkakörnyezet, kiszámítható munkarend, anyagi biztonság! Az Infineon Technologies Cegléd Kft Forintos alapórabérrel várja leendő kollégáit gépkezelő és minőségellenőr pozíciókra ceglédi telephelyén, több műszakos munkarendbe. Vedd igénybe ingyenes céges buszjáratainkat vagy a 15 Ft-os kilométerenkénti benzintámogatást! Hívj most a további részletekért: , Balázs Péter (ny.sz.: 37961/ ) NYERGES szerelvényre (faés rönkszállítás) folyamatos munkára sofőrt keresek. C+E, GKI kártya szükséges. Telefon: 06-20/

9 www. dpmsz. hu 9 ÉLELMISZER termékgyártással foglalkozó cég csomagoló munkakörbe női munkavállalókat keres, Ceglédi több műszakos munkavégzéssel. Jó kereseti lehetőséggel, Cafeteria juttatással. Jelentkezés a 20/ telefonszámon, valamint az a n n a. j u h a s v i t e c e r. c o m címen. ÉLELMISZER termékgyártással foglalkozó cég műszaki beállítottságú, hasonló területen szerzett gyakorlattal rendelkező betanított gépkezelő, gépbeállító munkakörbe férfi munkavállalókat keres, Ceglédi több műszakos munkavégzéssel. Jó kereseti lehetőséggel, Cafeteria juttatással. Jelentkezés a 20/ telefonszámon, valamint az a n n a. j u h a s v i t e c e r. c o m címen. A K&K 95 Kft. felvételt hirdet betanított férfi munkaerő részére. Fényképes önéletrajzokat az office@brakehose.hu címre várjuk. ÉLELMISZERBOLTBA eladó munkatársat keresünk. Jelentkezni önéletrajzzal az erzsikeker@gmail.com címen vagy személyesen az üzletben lehet. BIRKÁHOZ is értő állatgondozót keresek ottlakással, teljes ellátással. Érdeklődni lehet: 06-70/ JÓGAOKTATÓT keresünk teljes munkaidőre Albertirsára. Érdeklődni a 06-70/ telefonszámon. EGY műszakos munkarendbe raktáros kollégákat keresünk minimum középfokú végzettséggel.! Jelentkezés hétköznap: 8-16 óráig; telefon: dolgozókat keresünk Gyálra - Több műszakos munkarendbe - Kereseti lehetőség: bruttó ezer Ft/hó - hosszú távú munka - ingyenes bejárás céges buszokkal Ft/hó cafetéria Céges busz: Cegléd, Ceglédbercel, Törtel, Albertirsa, Pilis, Monor, Üllő irányából. Jelentkezés: +36(70) (70) gyal@humilitas.hu HÖLGYEK előnyben! Olyan pozíciót keres, ahol nem a felsőoktatásban szerzett papír számít? Nem riad vissza a munkától, ugyanakkor szereti az egyenes feladatokat a rendszerességet? Takarítóként nálunk magas színvonalú munkakörnyezetre, tiszta feltételekre, fix juttatásokra számíthat. Jelentkezzen! Rehabosok előnyben! KNOTT- Technik-flex Kft. Cegléd. Telefon: FENYVES vendéglőbe felszolgálót felveszek. Telefonszám: 06-20/ ÁLTALÁNOS karbantartásra releváns szakmai tapasztalattal rendelkező kollégát keresünk. Kiemelt bérezés. Munkarend: hétfőtől péntekig. Jelentkezés telefonszámon DOLGOZZ otthonról online. Havi rendszeres jövedelem életed végéig. www. bit.ly/siker88 Telefonszám: 06/ NEMZETKÖZI fuvarozásra 3,5 tonnás furgonra sofőrt keresünk. Kezdő, nyugdíjas jelentkezését is várjuk. Telefon: 06-30/ CEGLÉDI iskola keres gazdasági ügyintézőt, elsősorban könyvelési feladatok ellátására. Feltétel: vállalkozási szakos mérlegképes könyvelői végzettség, legalább öt éves gyakorlat. Elvárások: önálló, precíz munkavégzés. Jelentkezés: részletes szakmai önéletrajzzal, november 20-ig az alábbi címen: cegled.konyveles@gmail.com Á L L Á S T K E R E S CEGLÉDEN vagy környékén irodai állást keresek. Telefonszám: 06-20/ O K T A T Á S GUMIABRONCS- javító, Óvodai dajka, Pedagógiai-asszisztens, Kisgyermekgondozó, Szociális gondozó és ápoló, Élelmiszer eladó, Boltvezető, Vendéglátó- üzletvezető, Szakács OKJ tanfolyamok indulnak NOVEMBER hónapban! Telefonszám: / Nyilv.: E /2014. KÉZÁPOLÓ- MŰKÖRÖMÉPÍTŐ és LÁBÁPOLÓ képzés indul Szolnokon január elején. Perfect Nails anyagokkal. Ny. szám: Nail& Beauty Academy Kft. E /2016 /A001 Kézápoló és műkörömépítő E /2016 /A002 Lábápoló Érdeklődni: 06-70/ AQUARELL Hotel Cegléd Gyógyászata Tradicionális thai masszázs tanfolyamot tart december 9-10-én Ft helyett Ft. Jelentkezés, bővebb információ: gyogyaszat@aquarellhotel.hu címen; Budapesti X. kerületében lévő építőanyag gyártó cég BETANÍTOTT MUNKÁS kollégákat keres 3 területre fizikai munkára (présüzembe, betongyártó egységbe és kemence üzembe) Bérezés: órabér + teljesítménybér + műszakpótlékok + cafeteria* + utazási hozzájárulás* (vidéki lakhely esetén) + lakhatási támogatás* (törvény által meghatározott módon) Jelentkezni lehet: Füzi Attila: H-P 8-15 óráig *(próbaidő letelte után) Gyere hozzánk raktárosnak! Amit garantálunk számodra: Korrekt jövedelem (Alapbér + egyéb juttatások) Bónusz Cafeteria Munkába járás támogatása (86% bérlettámogatás, - Benzin: 15 Ft/km) Biztos munkahely Összetartó csapat Fejlődési lehetőség Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a munka@duvenbeck.de címen lehet. CO hegesztők és szerkezetlakatosok figyelem!!! Kecskeméti munkahelyre keresünk: CO hegesztőket Feladatok: acélszerkezet-gyártás vastaganyag, több soros hegesztési varratok Elvárások: precizitás, pontos munkavégzés megbízhatóság, önállóság Előnyök: munkatapasztalat szerkezetlakatosokat Feladatok: fémszerkezetgyártás rajzról önállóan dolgozni, összeállítani Elvárások: precizitás, pontos munkavégzés megbízhatóság, önállóság Előnyök: munkatapasztalat Szállás biztosított. Utazási költségtérítés. Valós uniós bérezés. Túlórázási lehetőség. Azonnali kezdés. Jelentkezni lehet: 06-70/ , 06-70/ munka157@gmail.com címen.

10 november 13. KARRIER Folyamatosan fejlődő cégünkhöz keresünk GYÁRTÓSORI ÖSSZESZERELŐ munkatársakat többműszakos munkavégzésre. A feladat az autóalkatrészek előszerelése, ellenőrzése, szekventálása. Amit kínálunk: Stabil, hosszútávú munkalehetőség, családias környezet, Kielemelt alapbér + mozgóbér + cafeteria + munkába járás támogatása. A ZORGE egy gumi- és szilikon terméket gyártó vállalat, amely több mint negyven éve tömítésekre és nagy precizitású elasztomer alkatrészekre specializálódott. Magyarországi és hollandiai gyárainkban terméket gyártunk az európai OEM-ipar különböző szegmensei számára. Nagykőrösi gyárunkban transzfer- és hidegcsatornás technikával, présekkel és fröccsgépekkel gyártunk gumialkatrészeket. Kapacitás bővítésére a fröccsöntő üzemünkben keresünk: Gépkezelő operátor Feladatok: - fröccsgép kezelés - termék leszedés - termék minőség ellenőrzés Követelmények: - 3 műszak vállalása - Jó egészségi állapot - Alapfokú iskolai végzettség Amit nyújtunk: - Biztos munkahely egy gyorsan növekvő vállalatnál - Versenyképes fizetés - Teljesítményarányos prémium - Cafeteria - Utazástámogatás Kérjük, jelentkezését az info.hu@zorge.com címre küldje önéletrajzzal, fényképpel, bizonyítványokkal, referenciákkal és elérhetőségeivel. A tárgysorban operator tárgyat adja meg. További részletek a vállalatunkról: Budapesti X. kerületében lévő építőanyag gyártó cég AlApAnyAg keverő (betanított munka) 3 műszakos munkarend Targoncavezetői jogosítvány szükséges Bérezés: órabér + teljesítménybér + műszakpótlékok + cafeteria* + utazási hozzájárulás* (vidéki lakhely esetén) + lakhatási támogatás* (törvény által meghatározott módon) Jelentkezni lehet: Füzi Attila: H-P 8-15 óráig *(próbaidő letelte után) Ha érdekel a lehetőség, igényes vagy a munkádra és szeretnél érte pontosan utalt, kiemelt bért kapni, akkor küldd el jelentkezésed a munka@duvenbeck.de címre! KÖNNYŰ fizikai munkára hölgy munkaerőt keresünk Vecsésre! KIEMElT FIZETÉS: br Ft Órabér: bruttó Forintig 30-50% műszakpótlék Hétvégi túlóra lehetőség +100% pótlék Forint jelenléti bónusz/hó Forint cafetéria/hó Teljesítménybér akár Forint Ingyenes bejárás céges buszokkal Hosszú távú munkalehetőség Feltétel: 8 általános iskolai végzettség Három műszakos munkarend vállalása Jó kézügyesség Megbízhatóság Céges busz: Tápiószentmárton, Cegléd, Ceglédbercel, Albertirsa irányából. Jelentkezés: 06-70/ munka@humilitas.hu Péter Raktári munkatárs HOGYAN TUDUNK FOLYAMATOSAN KIMAGASLÓ LOGISZTIKAI SZOLGÁLTATÁST NYÚJTANI? Feladatok: + Bejövő áru fogadása, + beraktározása a raktárba, + kivételezés a raktárból, + gyártósor kiszolgálása (targoncával+vontatóval), + mobilterminálon történő könyvelés, + egyéb anyagmozgatási feladatok, + áruátvétel. Elvárásaink: + Minimum befejezett általános iskolai végzettség, + targoncavezetői engedély (OKJ ), + pontos és precíz munkavégzés, + több műszakos munkarend vállalása, + csapatjátékos, ügyfélközpontú hozzáállás. Tudjon meg többet! Raktáros Kecskemét A pozíció A logisztikai iparban elengedhetetlen a folyamatos tanulás, a nyugodt munkakörnyezet és a profeszszionális munkakörülmények. Mi tudjuk, hogy kimagaslót nyújtani csak megfelelő körülmények között lehet. Amit ajánlunk: + Érdekes, sokszínű feladatok egy dinamikus és motivált csapatban, + biztos munkahely és barátságos munkahelyi légkör, + alapbér + cafeteria + műszakpótlék, év végi rendkívüli bónusz, munkaruha, bejárás támogatása (céges buszok a környező településekről), + busz/vonatbérlet támogatása, saját gépkocsihasználat támogatása. Lehetőséget biztosítunk targoncavezetői engedély megszerzésére, vagy már meglévő engedély frissítésére! Jelentkezés ben vagy telefonon: allas.kecskemet@kuehne-nagel.com Jelige: Kecskemét Ingyenesen hívható zöld számunk: A világ 100 országában, 1300 helyszínen, több mint alkalmazottjával a Kühne + Nagel a világ egyik vezető logisztikai vállalata. Légy részese egy sikeres logisztikai vállalat dinamikus fejlődésének! Ha szeretnéd közelebbről megismerni az autógyártás világát, jelentkezz hozzánk! Autóipari területre azonnali kezdéssel 3 műszakos ÁRUÖSSZEKÉSZÍTŐ munkavégzésre. Feladat: Az autóalkatrészek pontos, határidőre történő előkészítése Gyártósor kiszolgálásának biztosítása Folyamatok, munkautasítások pontos betartása elvárások: Pontos, precíz munkavégzés Több műszak vállalása Minőségi munkavégzés Felelősségteljes munka amit kínálunk: Korrekt bérezés Cafeteria Munkába járás támogatása Stabil céges háttér Jó megközelíthetőség Jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal és a pozíció megjelölésével a munka@duvenbeck.de címre várjuk.

11 www. dpmsz. hu 11 ÖNÉLETRAJZ HIBÁK, MELYEK RIASZTJÁK EL A HR-ESEKET Számos cikket írtunk már korábban az önéletrajzzal kapcsolatban, de a tapasztalataink alapján még mindig sokatoknak segítség, ha összefoglaljuk ismét mely hibákat célszerű elkerülni az önéletrajzírás során. Helyesírási hibák Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni mennyire fontos, hogy mielőtt elküldöd az önéletrajzod egy állásajánlatra, mindenképp nézd át még egyszer az önéletrajzodat helyesírási szempontból is. Nagyon sok olyan CV érkezik be hozzánk és a partnereinkhez is ami tele van hibával. Akkor a legkellemetlenebb ez, amikor ráadásul kiemeljük, hogy az egyik fő erényünk a precizitás Amennyiben Word dokumentumban szerkesztjük a CV-t, akkor az is segítség lehet ha átváltunk másik betűtípusra az ellenőrzésig. Ez azért válhat be, mert egy teljesen más betűtípust még nem szokott meg a szemünk így nem fog elsiklani a hiba felett. További megoldás lehet, ha egy ismerősünkkel, családtagunkkal olvastatjuk át, mielőtt küldésre kerülne a sor. NEMZETKÖZI GÉPJÁRMŰVEZETŐ Vecsési telephellyel rendelkező fuvarozó cég keres nemzetközi gépjárművezetőt 12 tonnás teherautóra. Alapbér + Napidíj. Jelenetkezni: 06-30/ Technológiai csőszerelésben jártascsőszerelőket, awi és co hegesztőket, szerkezetlakatosokat, géplakatosokat németül beszélő gépgyártásvezetőt keresünkhosszútávú németországimunkára, azonnalikezdéssel. Önéletrajzokata germajob@gmail.com címrevárjuk, bővebbfelvilágosítása es telefonszámon. operátor/ ÖSSZeSZereLŐ munkatársakat keresünk Bejelentett, biztos, HoSSZÚ távú! DoLgoZói BuSZjárat: abonyból és Ceglédről. tel.: 06 70/ b-info@humilitas.hu Több mint álláshirdetéssel várjuk! Alulképzettség, tapasztalat hiánya Sokan jelentkeznek olyan pozícióra, amiben egyáltalán nem jártasak az önéletrajzuk alapján. Mostanában egyre többen szeretnének karriert váltani, teljesen más irányba elindulni vagy azért, mert elegük lett a jelenlegi munkájukból, vagy rájöttek, hogy mással szeretnének foglalkozni. Nincs is ezzel semmi baj, azonban ilyenkor rá kell mutatni az önéletrajzban, hogy valamilyen szinten akár korábbi munkakörben érintőlegesen foglalkoztunk a feladattal, vagy olyan készséggel rendelkezünk ami a leendő munkakörhöz illik. Képezzük magunkat az adott szakterületen és próbáljunk meg tapasztalatot szerezni, ha van rá lehetőségünk. Emellett pedig ilyenkor célszerű az önéletrajzban egy célkitűzés részt is feltüntetni, hogy megmagyarázzuk mit szeretnénk. Fontos tudni, hogy ilyenkor sajnos a legtöbb esetben legalulról kell kezdeni, ezért olyan pozíciókat pályázzunk meg. Túl sok állás túl rövid idő alatt Noha ma már egyre ritkább az, ha valaki hosszú éveket tölt el egy munkahelyen mégis azt a lojalitás számlájára írják. Éppen ezért ha valaki akár évente váltja a munkahelyét az sok HR-es szemében válik megbízhatatlanná, ugrándozóvá akire hosszú távon nem lehet számítani. Fénykép Nagyon sokan nem frissítik az önéletrajzukban a fényképüket, hanem a régi, jól bevált képet használják fel akár 5 év elteltével. Az évek alatt az ember nagyon sokat tud változni és kellemetlen pillanatokat tud okozni a HR-eseknek ha egy teljesen más ember jelenik meg az interjún. Nem gondolnánk, de sokszor a jelentkezés akár ilyen apróságnak tűnő dolgokon bukik el. Figyeljünk a fentiekre, mert ezek azok a dolgok, amelyeknek a nagy részét könnyedén tudjuk orvosolni! Sikeres álláskeresést és pályázást kívánunk! Forrás: Cvonline.hu FIGYELEM! MUNKALEHETŐSÉG NAGYKŐRÖSÖN! Munkatársakat keresünk csomagolóanyag gyártó partnercégünkhöz az alábbi pozícióba, AZONNALI BELÉPÉSSEL : GÉPKEZELŐ Amit kínálunk: 3 Hosszú távú, bejelentett munkalehetőség 3 Tiszta, rendezett gyári környezet 3 Motiváló, stabil jövedelem 3 Baráti légkör, emberközpontú vezetőség 3 Béren kívüli juttatás a próbaidő alatt is! Munkavégzés helye: NAGYKŐRŐS Műszakrend: 3 műszak Önéletrajzát a nagykoros@deledo.hu a nagykoros@delego.hu címre címre várjuk. várjuk. HÍVJON BENNÜNKET MÉG MA! 06 30/ Munkaerő-kölcsönzési ny.sz: /

12 november 13. Hatvani Használtruha Nagykereskedés Országos használtruha hálózat értékesítési partnereket keres! 06-70/ Kedves Olvasóink! Játsszanak újságunkkal értékes ajándékokért. November hónapban az AMNESIA Cegléd MÁRKAÜZLET (Cegléd, Kossuth F. u. 3-5.) nyereményeiért törhetik a fejüket. Küldjenek minél több héten megfejtést címünkre: a Dél-Pest Megyei Szuperinfó, 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. címre vagy az info@dpmsz.hu címre. Most vásárold meg kedvenc télikabátodat az AMNESIA Cegléd MÁRKAÜZLETBEN, ahol mindezt a.. (megfejtés). A helyes megfejtés beérkezési határideje: dec. 7. VÍZSZINTES 2. Megfejtés 1. rész 10. Gally 11. Hasadékba, résbe 12. Előtagként: újra 13. Litván autójel 14. Negyed havi 15. Sok is belőle 16. Romlott 18. Izrael szent hegye 20. Ragadozó madár 21. Menyasszony 22. Duplán Gábor... am. színésznő volt 23. Orosz vadászrepülő 24. Megfejtés 3. rész 29. Ily módon 30. Létezik 31. Ellenben 32. Reggeli édes ital 33. Kávé 34. Raktároz 35. Magyar Bajnokság 36. Namíbia közepe! 37. Gyerek sérülés visszafelé FÜGGŐLEGES 1. Megfejtés 2. rész 2. Magyar együttes 3. Orra bukik 4. Gyermekgondozási segély 5. Ügyetlen 6. Zöldség Kutató Intézet 7. Debrecen közeli község 8. Népszerű üdülőhely, szigetország 9. Kalap (német ered.) 17. Kiegyenesítve 19. Japán papírhajtogatás 21. Amely dolgok 25. Férfi név 26. Látszik rajta 27. Eszes 28. Festőművész volt (Salvador) 34. Elnémított tanu! 38. Bór vegyjele V T B ÜL Szerencsés nyerteseink névsorát december 11-i számunkban olvashatják.

NYITOTT TORNATEREM és DIÁKSPORT PROGRAMOK október 31-ig

NYITOTT TORNATEREM és DIÁKSPORT PROGRAMOK október 31-ig Cegléd Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló Nyitott Tornaterem Program keretében az év végéig hetente több alkalommal különböző ingyenes egészségmegőrző aktivitások közül lehet választani.

Részletesebben

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10. IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre

Részletesebben

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Kontakt személy Telefonszám

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Kontakt személy Telefonszám Telefonszám 2016.10.05 fényező Veresegyház(Pest-megye) Szemán Judit 06 1 301-7884 06 30 581-9072 Csövek és cső rendszerek előírásnak megfelelő festése. Alkatrészek rozsdamentesítése, zsírtalanítása és

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2019. január 30. VIII. évfolyam 1. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2018. február 28. VII. évfolyam 2. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

jó terhelhetőség önálló munkavégzés igényes és tiszta munkavégzés Előny takarítógépek használatában szerzett tapasztalat Munkaidő

jó terhelhetőség önálló munkavégzés igényes és tiszta munkavégzés Előny takarítógépek használatában szerzett tapasztalat Munkaidő 2017.01.09 betanított munkás Üllő(Pest-megye) JOBRAPIDO/PROFESSION Seacontinental Kft. https://www.profession.hu/allas/betanitott-munkas elsősorban könnyű fizikai, betanított munka, csomagolás, címkézés,

Részletesebben

X. évfolyam, 11. szám június 3.

X. évfolyam, 11. szám június 3. X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.

Részletesebben

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Feladatkör. Feltételek. Munkaidő. Egyéb

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Feladatkör. Feltételek. Munkaidő. Egyéb 2017.01.03 pénztáros Csergő Kft. http://www.csergoe.hu/ pénztárkezelés Szívesen vesszük megváltozott munkaképességűek (kerekesszékes munkatársak felvételéhez is adottak a körülmények), illetve pályakezdők

Részletesebben

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal. Feladatkör. Feltételek. Munkaidő. Egyéb

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal. Feladatkör. Feltételek. Munkaidő. Egyéb 2017.01.06 targocavezető Biatorbágy(Pest-megye) JOBRAPIDO/WORKNANIA Work Force Kft. http://workforce.hu/ Raktárba érkező áru kezelése megrendelések pontos, rendezett összeállítása Targoncázás, komissiózás,

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2018. május 10. VII. évfolyam 3. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

A bácsalmási szakképzés a Váriban szeptember 18. péntek, 09:20

A bácsalmási szakképzés a Váriban szeptember 18. péntek, 09:20 2015. július 1-jétől a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakiskolája és Kollégiuma bácsalmási és mélykúti telephelyein is lehetőség nyílt a kibővített palettájú szakmatanulásra. A tudás

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2018. június 28. VII. évfolyam 4. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

OKJ szerinti azonosító száma. Program engedélyezési szám

OKJ szerinti azonosító száma. Program engedélyezési szám a Eladó 34 341 01 E-001343/2015/A001 alapfokú iskolai végzettség, 330/770 2015.09.09 Villanyszerelő 34 522 04 E-001343/2015/A002 alapfokú iskolai végzettség, 292/674 2015.09.09 Nyomástartóedény-gépész

Részletesebben

Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne

Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne Felhívás szerinti sorszám Képző intézmény megnevezése Képzés megnevezése Megszerezhető képesítés Képzés helyszíne Bemeneti feltétel Egészségügyi alkalmasság 2. Nyelvi Centrum Szolgáltató Bt. Angol alapfok

Részletesebben

Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó)

Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó) Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó) Érvényes: 2013.11.29-2014.01.27 Azonosítók: WW501196-3157155 (1705) Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért 7100 Szekszárd Béla tér 6 Állásegyeztetés

Részletesebben

Aktuális, hirdethető állásajánlatok a támogatásos és a külföldis állások nélkül

Aktuális, hirdethető állásajánlatok a támogatásos és a külföldis állások nélkül Szekszárdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége Állás azonosító 3164531 3171960 3170397 3170253 3160036 3163958 3171818 3170308 3159998 3173171 3171126 Aktuális, hirdethető állásajánlatok a támogatásos

Részletesebben

IX. évfolyam, 15. szám július 30.

IX. évfolyam, 15. szám július 30. IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban

Részletesebben

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Kontakt személy Telefonszám. Feladatkör. Feltételek. Előny Munkaidő

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Kontakt személy Telefonszám. Feladatkör. Feltételek. Előny Munkaidő 2016.08.11 mechanikus összeszerelő operátor Veresegyház(Pest-megye) Szemám Judit Munkadarabok ellenőrzése Munkadarab elkészítése rajzdokumentációnak megfelelően Gépipari elemek pontos és precíz összeszerelése

Részletesebben

A jelentkezésbe kérjük beírni a megváltozott munkaképesség ÖEK százalékát és a következő felülvizsgálat idejét.

A jelentkezésbe kérjük beírni a megváltozott munkaképesség ÖEK százalékát és a következő felülvizsgálat idejét. 2016.09.28 pénztár host és hostess Maglód(Pest-megye) Work Force Kft. http://workforce.hu/ http://www.cvonline.hu/megvaltozott-munkakepessegumunkavallalokat-keresunk-partnerunk-reszere-reszmunkaidos-penztarhostess-munkakorbe

Részletesebben

Ajánlatok, szerződések készítése/megkötése, személyes tárgyalások Feladatkör lebonyolítása

Ajánlatok, szerződések készítése/megkötése, személyes tárgyalások Feladatkör lebonyolítása 2016.05.11 Poízció értékesítési munkatárs JOBINFO/JOBLINE.HU Hirdető cég http://www.jobinfo.hu/allas/ertekesitesi-munkatars Oláh Andrea Elérhetőség +36 (1) 301 7870 A vállalat üzletpolitikájának, belső

Részletesebben

1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki munkakörbe!

1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki munkakörbe! 1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki Kecskemét környéki munkavégzésre megváltozott munkaképességű munkavállalókat keresünk gondnoki Főbb feladatok: telephely tisztántartása Elvárás: jó állóképesség

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2017. november 30. VI. évfolyam 6. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző)

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Érvényes: 2012.01.16-2012.03.15 Azonosítók: XX002DCJ - 2807137 (1705) VI-TE Kft. 7140 Bátaszék ------------------ telep ---- Állásegyeztetés helye: Kirendeltségen:

Részletesebben

2019. évi képzési terv. Május

2019. évi képzési terv. Május Május ÁTKÉPZŐ FELNŐTTKÉPZŐ Reintegráló Tanácsadó Gépi forgácsoló Gyermek- és ifjúsági felügyelő 34 521 03 31 761 01 8 ált. + fogl. eü., záróvizsgáig 18. életév betöltése 8 ált. + fogl. eü. + eü. kiskönyv

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Honlap elérhetőség Feltételek Előny. Egyéb

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Honlap elérhetőség Feltételek Előny. Egyéb 2016.07.01 takarító Dóc és Levél(Pest-megye) JOBRAPIDO/TUTIMUNKAK Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. http://www.ujbudaprizma.hu/ Ha van gyakorlat a takarítói munkában. fényképes önéletrajzzal az ujbudaiallasok@gmail.com

Részletesebben

2019. évi képzési terv

2019. évi képzési terv Angol KER B1 - küszöbszint C kör szakképesítés Angol KER B2 középszint C kör szakképesítés + angol alapfokú ismeret 13 Gyula 12 Mezőkovácsháza 14 MÁJUS Békés 14 13 Gyomaendrőd 12 Füzesgyarmat 15 Gyomaendrőd

Részletesebben

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma Debreceni Szakképzési Centrum Felnőttképzési engedélyszám: E-001281/2015 Engedélyezett képzési programok S.sz. Képzési Képzés nyilvántartási Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör száma vételi időpontja

Részletesebben

Kelly Service Kft. Weboldal https://jobline.hu/allas/megvaltozott_munkakepessegu_munkatars _torokbalint Kontakt személy

Kelly Service Kft.  Weboldal https://jobline.hu/allas/megvaltozott_munkakepessegu_munkatars _torokbalint Kontakt személy 2017.02.01 raktári kisegítő IX.kerüet REHABJOB Grandvision Hungary Kft. http://ceginformacio.creditreform.hu/cr9310160908 http://www.rehabjob.hu/allas/hu/3681/raktari-kisegito Raktárba érkező áru átvételében

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

ALAGÚT TECHNIKUS munkakörbe

ALAGÚT TECHNIKUS munkakörbe A, Szekszárd-Bóly-Pécs üzemeltetésére alakult külföldi tulajdonú ALAGÚT TECHNIKUS Az üzemmérnökségen és az autópályán található alagutakban telepített biztonságtechnikai és forgalomszabályozási rendszer,

Részletesebben

Feladatkör. Feltételek. pénztár host és hostess. Pozíció

Feladatkör. Feltételek. pénztár host és hostess. Pozíció 2016.10.18 Pozíció raktári kisegítő IX.kerület Hirdető cég GrandVision Hungary Kft. http://vision-szuperoptika.hu/karrier http://www.rehabjob.hu/allas/hu/3626/raktari-kisegito Raktárba érkező áru átvételében

Részletesebben

VÁSÁROLJ HOZZÁ SMART LED TV-T, RÉSZLETRE!

VÁSÁROLJ HOZZÁ SMART LED TV-T, RÉSZLETRE! DÉL-PEST MEGYE w w w. d p m s z. h u 2017. november 06., XXVIII/45. LÁTTAD? 100 MEGÁS NET, CSALÁDI HD TV-CSOMAG ÉS TELEFON EGYÜTT CSAK HAVI 4690 FORINT! VÁSÁROLJ HOZZÁ SMART LED TV-T, RÉSZLETRE! Új lakossági

Részletesebben

Feladatok: a beérkező rendelések kezelése informatikai felületen, telefonon. Számlázás, kapcsolattartás partnerekkel.

Feladatok: a beérkező rendelések kezelése informatikai felületen, telefonon. Számlázás, kapcsolattartás partnerekkel. 2017. április 06. VI. évfolyam 3. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

XVII. évfolyam 6. szám március 22.

XVII. évfolyam 6. szám március 22. XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

kisegítő munkatárs:raktáros és adminisztratív alkalmazott Helyszín Veréb Szilvia Telefonszáma csökkentett munkaképesség Feltételek

kisegítő munkatárs:raktáros és adminisztratív alkalmazott Helyszín Veréb Szilvia Telefonszáma csökkentett munkaképesség Feltételek 2017.01.20 adminisztrátor P.Dussmann Kft. http://www.rehabjob.hu/allas/hu/3691/31/adminisztrator http://www.dussmann.hu/hu/ Általános adminisztratív feladatok ellátása; Archiválás, fénymásolás, szkennelés;

Részletesebben

Élelmiszer vegyi áru kereskedőknek Bolti eladó (részmunkaidős, a munkaügyi kirendeltségre kell menni május 12-én egy csoportos tájékoztatóra)

Élelmiszer vegyi áru kereskedőknek Bolti eladó (részmunkaidős, a munkaügyi kirendeltségre kell menni május 12-én egy csoportos tájékoztatóra) Élelmiszer vegyi áru kereskedőknek Bolti eladó (részmunkaidős, a munkaügyi kirendeltségre kell menni május 12-én egy csoportos tájékoztatóra) Állás azonosító: 2685766 Egyéb elvárt jártasság, készség, ismeret:

Részletesebben

CIPŐBOLTI KISEGÍTÉS BUDAPESTEN

CIPŐBOLTI KISEGÍTÉS BUDAPESTEN BOLTI KISEGÍTÉS DUNAKESZIN Munkavégzés helye: Dunakeszi segítségnyújtás. Feladat: Ruhák hajtogatása, vállfázás, próbafülkézés, csipogózás. Vásárlóknak Fizetés: Bruttó 564 Ft/óra Munkaidő: 10.01-10.17 Hétfőtől

Részletesebben

AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft.

AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft. A GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra és a GINOP-5.2.1-14 ifjúsági garancia munkaerőpiaci programok keretében 2017. augusztus hónaptól álláskeresők részvételével indítandó munkaerő-piaci képzések Képzés

Részletesebben

műszaki üzletkötő (műszaki-, értékesítési tevékenység)

műszaki üzletkötő (műszaki-, értékesítési tevékenység) műszaki üzletkötő (műszaki-, értékesítési tevékenység) Érvényes: 2011.09.23-2011.11.21 Azonosítók: XX00292H - 2765634 (1705) Praktika Tűzvédelmi Kft. 7100 Szekszárd Csonka utca 10 Állásegyeztetés helye:

Részletesebben

Érettségizetteknek - titkárnı

Érettségizetteknek - titkárnı Érettségizetteknek - titkárnı Állás azonosító: 2671016 Informatikai ismeret: titkárnı 1 év felett 2 évig gimnázium IT alapismeretek 90 000 100 000 További információt nyújtó szervezeti egység: neve: Állásajánlatért

Részletesebben

Növényvédelmi szakmérnök (növényvédelmi szakirányító)

Növényvédelmi szakmérnök (növényvédelmi szakirányító) Növényvédelmi szakmérnök (növényvédelmi szakirányító) Érvényes: 2013.09.25-2013.11.23 Azonosítók: QE001340-3117562 (1705) 2242 03 FARMFORG KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 7100 Szekszárd Palánk út 18.

Részletesebben

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/6350/1/2014.ált. 2014. július hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13.00-20.00 Zsámbék, Etyeki út 08.00-10.00

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

Pénzügyi és üzleti tanácsadó

Pénzügyi és üzleti tanácsadó Pénzügyi és üzleti tanácsadó Érvényes: 2012.04.16-2012.06.14 ING BIZTOSÍTÓ ZRT. 7100 Szekszárd _ Azonosítók: QE000698-2857552 (1705) Állásegyeztetés helye: Foglalkoztatónál: 7100 Szekszárd, Széchenyi utca

Részletesebben

Global East Kft. Munkáltató. (megnevezése/logó) Feladatok területi megoszlása: Nemzetközi fuvarozási feladatok

Global East Kft. Munkáltató. (megnevezése/logó) Feladatok területi megoszlása: Nemzetközi fuvarozási feladatok Munkáltató Global East Kft. (megnevezése/logó) Feladatok területi megoszlása: Nemzetközi fuvarozási feladatok 1. belföldi fuvarozási feladatok 2. nemzetközi fuvarozási feladatok Magyarország mely területéről

Részletesebben

A Borsodi Műhely Kft. gépalkatrész gyártó középvállalat, győri telephelyére, Hőkezelő segédmunkás munkakörbe. munkatársat keres.

A Borsodi Műhely Kft. gépalkatrész gyártó középvállalat, győri telephelyére, Hőkezelő segédmunkás munkakörbe. munkatársat keres. A gépalkatrész gyártó középvállalat, győri Hőkezelő segédmunkás munkakörbe Hőkezelésre előkészített és már hőkezelt munkadarabok mozgatása, készülékekre helyezése A tevékenységhez előírt dokumentációs

Részletesebben

Álláslehetőségek 46. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/

Álláslehetőségek 46. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ Álláslehetőségek 46. HÉT /i Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ 1 DUDÁS ISTVÁN Munkáltató neve 2 HTV MAROS HŐKEZELŐ Kft Munkakör Elvárt szakképzettség, végzettség Munkavégzés helye Tehergépkocsi-vezető,

Részletesebben

Álláslehetőségek 47. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/

Álláslehetőségek 47. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ Álláslehetőségek 47. HÉT /i Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ 1 DUDÁS ISTVÁN Munkáltató neve 2 HTV MAROS HŐKEZELŐ Kft Munkakör Elvárt szakképzettség, végzettség Munkavégzés helye Tehergépkocsi-vezető,

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Dorogi Kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 Egyszerű ipari

Részletesebben

XVII. évfolyam 5. szám március 8.

XVII. évfolyam 5. szám március 8. XVII. évfolyam 5. szám 2013. március 8. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

Miért az EFEB által szervezett irodai titkár tanfolyam a legjobb választás az Ön számára?

Miért az EFEB által szervezett irodai titkár tanfolyam a legjobb választás az Ön számára? Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2018-01-13 Ütemezés: 2 hetente Időtartam: 12 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Dorogi Kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 Grafikai tervező

Részletesebben

Számítógépes rendszerkarbantartó (számítógép szerelő és karbantartó)

Számítógépes rendszerkarbantartó (számítógép szerelő és karbantartó) Számítógépes rendszerkarbantartó (számítógép szerelő és karbantartó) 3142 09 Érvényes: 2011.11.28-2012.01.26 Azonosítók: XX003P82-2793391 (1705) AT-INFO KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ

Részletesebben

GYERMEKÜGYELETEK 2018

GYERMEKÜGYELETEK 2018 GYERMEKÜGYELETEK 2018 1 Miután az ügyeletei beosztásban előfordulhat változás, ezért a felesleges idegeskedés elkerülése érdekében, ha szükség van az ügyelet felkeresésére, akkor javasoljuk, hogy indulás

Részletesebben

Magyar joganyagok - NGM közlemény - a harmadik országbeli állampolgárok magyaro 2. oldal 7. Építőipari szakmunkás 8190 Egyéb, máshova nem sorolható fe

Magyar joganyagok - NGM közlemény - a harmadik országbeli állampolgárok magyaro 2. oldal 7. Építőipari szakmunkás 8190 Egyéb, máshova nem sorolható fe Magyar joganyagok - NGM közlemény - a harmadik országbeli állampolgárok magyaro 1. oldal NGM közlemény a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás

Részletesebben

Álláslehetőségek 49. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/

Álláslehetőségek 49. HÉT /Makói Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ Álláslehetőségek 49. HÉT /i Járási Hivatal illetékességi terület, hirdethető/ 1 DUDÁS ISTVÁN Munkáltató neve 2 HTV MAROS HŐKEZELŐ Kft Munkakör Elvárt szakképzettség, végzettség Munkavégzés helye Tehergépkocsi-vezető,

Részletesebben

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6. XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

Global Work Unit Kft.

Global Work Unit Kft. Global Work Unit Kft. Akire mindenben számíthat, ha megoldásra váró munkája van Gondolkodjon velünk globálisan Cégbemutató Cégbemutató: Global Work Unit Kft az évtizedes szakmai múltra visszatekintő cégekből

Részletesebben

A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Sorszám Képzési program megnevezése (OKJ száma) Képzés kör Program engedélyezési szám Engedélyezési szám kezdete 1. 7-8. osztályos felzárkóztató képzés

Részletesebben

XXVI. Intézetek, intézmények (1872 ) 1945 2008 214,76 fm

XXVI. Intézetek, intézmények (1872 ) 1945 2008 214,76 fm XXVI. Intézetek, intézmények (1872 ) 1945 2008 214,76 fm N 2 Nagykőrösi Állami Tanítóképző Intézet iratai 1948 1957 0,38 fm N 51 Nagykőrösi Állami Arany János Gimnázium iratai 1948 1967 2,60 fm K 52 Ráckevei

Részletesebben

A kiírás sorszáma és a képzés megnevezése. 4. Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő + 200 óra német nyelv

A kiírás sorszáma és a képzés megnevezése. 4. Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő + 200 óra német nyelv Türr István Képző és Kutató Intézet i Igazgatóság 3. Géplakatos 31 521 10 1000 00 00 1 288 7634, Bázis út 10. 4. Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő + 200 óra német nyelv 31 521 11 0100 31 03 722 felnőtti

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: Pest Megyei Kormányhivatal Érd és Környéke Ipartestület 2030 Érd, Alispán u. 8.

HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: Pest Megyei Kormányhivatal Érd és Környéke Ipartestület 2030 Érd, Alispán u. 8. Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

A Békés Megyei Kormányhivatal által vezetett, a 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet 3. -a szerinti felnőttképzést folytató intézmények jegyzéke

A Békés Megyei Kormányhivatal által vezetett, a 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet 3. -a szerinti felnőttképzést folytató intézmények jegyzéke 2. Aranykalászos gazda 4. Autószerelő Békéscsabai Szakképzési Centrum Békéscsabai Szakképzési Centrum 7. CAD-CAM informatikus SZÁM-PONT Számítástechnikai Szolgáltató és Oktató Központ Korlátolt 8. CNC

Részletesebben

Növényvédelmi szakmérnök (növényvédelmi szakirányító)

Növényvédelmi szakmérnök (növényvédelmi szakirányító) Növényvédelmi szakmérnök (növényvédelmi szakirányító) Érvényes: 2013.09.25-2013.11.23 Azonosítók: QE001340-3117562 (1705) FARMFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 7100 Szekszárd Palánk út 18. Állásegyeztetés

Részletesebben

0100 általános belgyógyászat Farmos általános belgyógyászat Kóka általános belgyógyászat Nagykáta

0100 általános belgyógyászat Farmos általános belgyógyászat Kóka általános belgyógyászat Nagykáta 1 / 6 Szakorvosi Rendelőintézet Nagykáta Szakmakód Szakma megnevezése Ellátott település KSH azonosító Kerületek megosztása (irányítószám) 0100 általános belgyógyászat Farmos 09122-0100 általános belgyógyászat

Részletesebben

KÉPZÉSEINK 2015-ÖS ÉV. 3.000 Ft regisztrációs díj 100.000 Ft képzési díj

KÉPZÉSEINK 2015-ÖS ÉV. 3.000 Ft regisztrációs díj 100.000 Ft képzési díj TANFOLYAM MEGNEVEZÉSE Boltvezető Csőhálózatszerelő Vendéglátóüzletvezető Gyakorló mentőápoló Ápolási asszisztens Mentőápoló Szociális gondozó és ápoló Gyógypedagógiai segítő munkatárs Óvodai dajka TERVEZETT

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

2016. március 1-jétől ismét megnyílik az EURES központi ügyfélszolgálati iroda a fővárosban.

2016. március 1-jétől ismét megnyílik az EURES központi ügyfélszolgálati iroda a fővárosban. Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály 2016. március 10. V. évfolyam 2. szám Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

Bővebb információért keresse a lakóhelye szerinti illetékes munkaügyi kirendeltséget! A képzés helyszíne

Bővebb információért keresse a lakóhelye szerinti illetékes munkaügyi kirendeltséget! A képzés helyszíne A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának t á j é k o z t a t ó j a a 2013. I. ütemben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a TÁMOP 1.1.2-11/1 projekt keretében megvalósuló ajánlott

Részletesebben

Szolgáltatók. w w w. d p m s z. h u október 02., XXVIII/40.

Szolgáltatók. w w w. d p m s z. h u október 02., XXVIII/40. Szolgáltatók DÉL-PEST MEGYE w w w. d p m s z. h u 2017. október 02., XXVIII/40. 2 2017. október 02. 10.02. 10.03. hétfő kedd 15.00 Testről és lélekről magyar játékfilm Rendező: Enyedi Ildikó Szereplők:

Részletesebben

Visszatérő vásárlók és nagyszerű munkahelyi légkör

Visszatérő vásárlók és nagyszerű munkahelyi légkör 2016.07.07 frissességi ellenőr Dunakszi(Pest-megye) JOBRAPIDO/CAREER NETWORK Kelly Service Kft. http://www.kellyservices.hu/ Kontakt személy Csapó Katalin Elérhetősége Tel: +36 1 301 7840 Megváltozott

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

admisztrátor recepciós Budaörs(Pest-megye) JOBRAPIDO/REHABJOB Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete

admisztrátor recepciós Budaörs(Pest-megye) JOBRAPIDO/REHABJOB Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete 2016.07.22 admisztrátor recepciós Budaörs(Pest-megye) JOBRAPIDO/REHABJOB Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete http://www.bulake.hu/ http://www.rehabjob.hu/allas/hu/3563/adminisztrator-recepcios

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Jogász, jogtanácsos FEOR: 2611 00

Jogász, jogtanácsos FEOR: 2611 00 Érvényes: 2014.01.15-2014.03.15 Jogász, jogtanácsos Azonosítók: QE004198-3176511 (1705) Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete 7100 Szekszárd Tanya utca 4. Állásegyeztetés helye: Foglalkoztatónál:

Részletesebben

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

Pénzügyi gyakornok. Budapesti, XIII. kerületi multinacionális partnerünkhöz keresünk diákot az alábbi pozícióba:

Pénzügyi gyakornok. Budapesti, XIII. kerületi multinacionális partnerünkhöz keresünk diákot az alábbi pozícióba: Budapesti, XIII. kerületi multinacionális partnerünkhöz keresünk diákot az alábbi pozícióba: Pénzügyi gyakornok - Finanszírozási csoport és kintlévőségkezelés támogatása - Szerződések és egyéb dokumentációk

Részletesebben

Kontakt személy

Kontakt személy 2016.06.28 frissességi ellenőr Dunakeszi(Pest-megye) http://www.jobinfo.hu/allas/megvaltozott-munkakepessegufrisseseg-ellenor Csapó Katalin Elérhetőség Tel: +36 1 301 7840 Szakirányú képesítés Szakmai

Részletesebben

Europass Önéletrajz. Személyi adatok. technikus. Betölteni kívánt munkakör / foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat

Europass Önéletrajz. Személyi adatok. technikus. Betölteni kívánt munkakör / foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Mező Ferenc Cím(ek) Zrínyi Miklós utca 24., Kisapostag 2428 Telefonszám(ok) (36-70) 323 95 14 E-mail(ek) Állampolgárság ferencmezo@gmail.com

Részletesebben

"C" és "C + E" kategóriás és GKI hatósági jogosítvány (GINOP 5.1.1,

C és C + E kategóriás és GKI hatósági jogosítvány (GINOP 5.1.1, "Atád Autós Motoros Iskola" Szolgáltató Kft. 7500 Nagyatád, Selmecbányai u. 14. S Training Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1054 Budapest, Honvéd u. 8. 1. em. 2.a. E-000835/2014 Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági

Részletesebben

Fejlesztési mérnök, gépgyártás (gyártástámogató mérnök)

Fejlesztési mérnök, gépgyártás (gyártástámogató mérnök) Fejlesztési mérnök, gépgyártás (gyártástámogató mérnök) Érvényes: 2012.07.18-2012.09.15 Azonosítók: QE001429-2900653 (1705) PRETTL-HUNGÁRIA KFT. 7100 Szekszárd Korsófölde utca 2. Állásegyeztetés helye:

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2017. február 15. VI. évfolyam 2. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

Belső ellenőr FEOR: 2514 01. Érvényes: 2014.04.14-2014.06.12 Foglalkoztató neve: Azonosítók: QE003555-3224109 (1705)

Belső ellenőr FEOR: 2514 01. Érvényes: 2014.04.14-2014.06.12 Foglalkoztató neve: Azonosítók: QE003555-3224109 (1705) Érvényes: 2014.04.14-2014.06.12 Belső ellenőr Azonosítók: QE003555-3224109 (1705) 2514 01 VM Dunántúli Agrár-szakképző Központ, Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Szekszárd

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég. Weboldal

Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég. Weboldal 2016.08.30 takarító Budapest XVI.kerület Csömör melletti telephely INDEED/STARTAPRÓ Down Alapítvány http://www.downalapitvany.hu/ http://www.startapro.hu/hirdetes/allasallast_kinal/takarito_megvaltozott_munkakepessegu_

Részletesebben

w w w. d p m s z. h u október 30., XXVIII/44.

w w w. d p m s z. h u október 30., XXVIII/44. DÉL-PEST MEGYE w w w. d p m s z. h u 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. KOSSUTH MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGJAMJAI NOVEMBERBEN A Kossuth Művelődési Központ ismét számos kiváló programokkal várja

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Feladat: ügyfelek telefonos megkeresése, igényfelmérés, biztosítás értékesítése, rövid adminisztráció

Feladat: ügyfelek telefonos megkeresése, igényfelmérés, biztosítás értékesítése, rövid adminisztráció 2017. május 17. VI. évfolyam 4. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

Támogatott képzések Hajdú-Bihar megyében. - vállalati javaslatok, észrevételek -

Támogatott képzések Hajdú-Bihar megyében. - vállalati javaslatok, észrevételek - Támogatott képzések Hajdú-Bihar megyében - vállalati javaslatok, észrevételek - Összefoglalás A felmérésben a HBKIK megkeresésére a megye 70 vállalkozása küldött be javaslatokat Célcsoport: közép és nagyvállalkozások

Részletesebben

HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN. Részletes tájékoztató 2017.

HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN. Részletes tájékoztató 2017. HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN Részletes tájékoztató 2017. Vecsés Város Önkormányzata és a Vecsési Városgondnok Nonprofit Kft. örömmel tájékoztatja a kedves lakosságot, hogy 2017 tavaszától Vecsésen

Részletesebben

SZERVEZÉS ALATT ÁLLÓ KÉPZÉSEK

SZERVEZÉS ALATT ÁLLÓ KÉPZÉSEK SZERVEZÉS ALATT ÁLLÓ KÉPZÉSEK TÁMOP 1.1.2.-11/1-2012-0001 SSz. megnevezése 1. 7-8. osztály felzárkóztató 630 Szécsény 6 befejezett 6 osztály 2. 8.osztály felzárkóztató 318 Bátonyterenye 3 befejezett 7

Részletesebben

Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása. Bács-Kiskun Megye

Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása. Bács-Kiskun Megye Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása Agiosz Oktató Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság Bács-Kiskun Megye intézmény szakképesítés engedély neve székhelye

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

2. Ceglédi Rendőrkapitányság

2. Ceglédi Rendőrkapitányság 2. i Rendőrkapitányság 2.1. Körzeti megbízott neve, rendfokozata: Polyák Zoltán c. r. főtörzszászlós Mobiltelefonszám: 06-70-335-29-40 E-mail cím: polyakiz@pest.police.hu Cím: 2740, i út 1. Körzeti megbízott

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-18.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 (ebédidő: 12.00-13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-18.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 (ebédidő: 12.00-13.00) 2015/6. szám (11. hét) 2015. március 15.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. www.taksony.hu Telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-18.00, szerda: 8.00-16.00,

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ 2014. február 27. III. évfolyam 4. szám Kedves Ügyfelünk! Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük, javaslatuk

Részletesebben