ADATOK SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE LAKOSSÁGÁNAK MAGYARORSZÁGON ÉS MEGYÉN BELÜLI VÁNDORLÁSÁHOZ*

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ADATOK SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE LAKOSSÁGÁNAK MAGYARORSZÁGON ÉS MEGYÉN BELÜLI VÁNDORLÁSÁHOZ*"

Átírás

1 SZÁSZI FERENC ADATOK SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE LAKOSSÁGÁNAK MAGYARORSZÁGON ÉS MEGYÉN BELÜLI VÁNDORLÁSÁHOZ* I. A népesedés alakulása Szabolcs, Szatmár, Bereg megyében ( ) E közreadott dolgozat első fejezetében a belső vándorlás legfontosabb összetevőjének ismertetésével azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a vizsgált régió, ezen belül Szabolcs, Szatmár, Bereg megye lakosságának kiemelkedő természetes szaporodása az egyes közigazgatási egységek lakosságának növekedésén kívül hozzájárult Magyarország iparosodó megyéinek, városainak, elsősorban Budapest munkaerő-szükségletének kielégítéséhez már a XIX. század végétől a második világháborúig. Ezenkívül ez a fejezet sok vonatkozásban alapnak tekinthető a későbbi évtizedek népesség-változásaink megértéséhez is. Ebben a tanulmányban - a jegyzetben jelzett számítási gondok elkerülése miatt - a szakirodalom és a népszámlálási statisztika módszerét követve a természetes szaporodási arányszám segítségével kimutatjuk, hogy mennyinek kellett volna lennie a jelenlévő lakosságnak, a vándorlások következményeit figyelmen kívül hagyva. Ezt a népességszámot - szintén a népszámlálási statisztikák alapján - összevetettük a ténylegesen összeírt népességgel, így megkaptuk a hozzávetőleges vándorlási különbözetet. 1 A közigazgatási egységek változásaira mindig felhívjuk a figyelmet, az összehasonlíthatóságot azonos területi, települési és népesedési számokhoz viszonyítva végezzük el, így a megyei szinten kapott adatok (a községi és a járási adatokhoz hasonlóan) alkalmasak az áttekinthető tájékozódásra A megadott főcím az OTKA által támogatott (nyilvántartási szám: T ) Belső vándorlás Magyarország északkeleti megyéiben a második világháborútól 1990-ig terjedő témának Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére vonatkozó bevezető részének lényegét, a népesedési viszonyok változásait foglalja össze két fejezetben. Az évi népszámlálás előtti 10 éves periódusokban a népszámlálás összeírás az illetőségi" és a születési hely" szerinti kategóriákat is használta. Ezeket a kategóriákat - korábbi írásaimban - magam is alkalmaztam. Az illetőségi hely fogalma azonban bizonytalan, az évi népszámlálás már nem kérdezett rá. A születési hely tudakolása bizonyos alapot ad a vándormozgalom megismerésére. A nem helybeli születésű népesség számának különbözete azonban nem adja teljes egészében a vándormozgalom teljességét, mert az előbbi népszámlálás alkalmával összeírtaknak egy része a következő népszámlálásig elhal, és egy évtized vándormozgalmában az előző évtizedek vándorlásai is kifejeződnek. Sárfalvi Béla: A mezőgazdasági népesség csökkenése Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Bp., (a továbbiakban Sárfalvi, 1965.) 41.; - Az évi népszámlálás. Magyar Statisztikai Közlemények (MSK Új sorozat, XXVII. kötet)

2 A történeti Magyarországon Szabolcs megye népessége 1869 és 1880 között a kolerajárvány miatt, csaknem 5000 fővel csökkent (lásd 1. táblázat) tól 1890-ig a természetes szaporodás (a születés és elhalálozás különbsége) azonban már 13,35 %-os (a megyék között a tizenhatodik), a tényleges szaporodás pedig 14,6 %-os volt. Ugyanebben az időben Szatmárban a természetes szaporodás 13,07, Beregben 17,54 % volt. /. táblázat A népesség változása Szabolcs, Szatmár, Bereg megyében ( ) 3 Év polg. A népesség száma megyénként ( polgári, 1890-től polgári és katonai) Természetes szaporodás (+/-) Szabolcs Szatmár Bereg Szabolcs % Szatmár % Bereg % I , , , polg. + kat határrend Növekedés Szatmár + Sz. németi , , , , , , , , , j A népesség változása Szabolcs, Szatmár, Bereg megyében ( ) Tényleges növekedés vagy fogyás (+/-) Vándorlási különbözet (+/-) Szabolcs % Szatmár % Bereg % Szabolcs Szatmár Bereg , , , , , , , , , , , , , , , ] 3 MSK 1. kötet. Új folyam ; - MSK Új sorozat. 1. k.; évi népszámlálás ; - MSK Új sorozat. 46. k ; - MSK Új sorozat. 42. k. 7.; - MSK Új sorozat. 26. k. 7.

3 A tényleges szaporodás egyébként Budapesten volt a legnagyobb (36,41 %), a megyék között pedig Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyében (17,35 %). Ugyanekkor Beregben 17,00 %-ot, Szatmárban pedig csak 10,47 %-ot mutat ez a statisztika között Szabolcs megyében az összes polgári népesség körében a 13,35 %-os természetes szaporodás fős növekedést jelentett. A 14,46 %-os tényleges növekedés következtében azonban emberrel lett népesebb a törvényhatóság lakossága. Vagyis az említett tíz év végén a vándorlási különbözet 2357-es többletet mutat. A népszámlálási statisztikák tehát arról tanúskodnak, hogy Szabolcs megye ebben az évtizedben több embert fogadott be, mint amennyivel gyarapította a magyarországi megyék és városok lakosságát. Szatmárban a 13,07 %-os természetes szaporodás fővel növelte volna az összes polgári lakosság számát, a 10,47 %-os tényleges szaporodás azonban azt mutatja, hogy a megyéből az említett 10 évben 7642 fő elvándorolt, így a lakosság száma csak emberrel növekedett. Bereg megye a fős természetes szaporodásból 800 lakost veszített - az említett periódusban - a népességmozgás során, így lakosságának száma személlyel növekedett. Ez azt jelenti, hogy Szatmárban és Beregben már a jelzett tíz év végpontján a táblázatban kimutatott létszámot elveszítették. Az évi népszámlálás szerint - a magyarországi megyékhez viszonyítva - már Szabolcs megyében volt a legnagyobb a természetes szaporodási arány től ig a 20,3 %-os természetes szaporodásban Szabolcs megyét Bereg 19,3, Ung 18,8, Zemplén 17,4 és Szatmár 13,66 %-kal követte. Szabolcs megyét a 17,7 %-os tényleges növekedésben is csak Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye előzte meg 20,3 %-os gyarapodással, és Borsod megye Miskolccal együtt közelítette meg a 17,6 %-os növekedéssel. Az országos átlagnövekedés ugyanakkor csak 11,3 % volt. Az 1900-as népszámlálási statisztika azt mutatja, hogy Szabolcsban a természetes szaporodás alapján (1890-től 1900-ig) fővel nőtt volna a polgári és katonai népesség összesen, a tényleges szaporodás azonban fős volt, a kiszámított természetes szaporodásnál 6281 emberrel kedvezőtlenebb. Szatmárban 5185 (Szatmárnémetivel együtt csak 1204) Bereg megyében pedig 6325 ember volt a veszteség, akik a belső elvándorlás útjain igyekeztek megélhetést találni és 1910 között megyéinkben a természetes szaporodása még mindig igen magas volt, Szabolcsban 16,7 %-os, Beregben 17,1, Szatmárban 12,56 %-os. Bereg és Szabolcs megyét csak Máramaros előzte meg 18,14 %-os szaporodással. Szabolcs megye tényleges növekedése azonban tíz év alatt 17,7%-ról 10,8%-ra esett vissza. Ez azt jelenti, hogy a természetes szaporodásnál, a leieknél a tényleges szaporodás fővel kevesebb, fő volt. Szatmár vármegyében a veszteség (Szatmárnémetivel ), Bereg megyében pedig 8902 fő völt a Budapestet és más városok, megyék lakosságát gyarapító elvándorló től 1920-ig a jelzett közigazgatási egységek népmozgásának vizsgálatánál a feldolgozott népszámlálási statisztikák adatai alapján szükségesnek látszik kiemelni, hogy Szabolcs megye területe a trianoni békekötés előtt 4637 km 2 volt, amelyből elveszített 69 km 2 -t, a régi terület 1,5 %-át. Trianon hatása a megye népességének számán is mérhető: az 1910-es fős lakosságszám 3479 fővel (1,1 %) csökkent.

4 A megkisebbített 4568 km 2 -es területen, között a lakosság emberrel, fősre emelkedett, 5,5 %-kal nőtt. Az 1910 és 1920 közötti időszakban a tényleges szaporodás a kiszámított fő természetes szaporodástól emberrel (9,7%) kevesebb. Az évi népszámlálási statisztika Szatmár megye lakosságát az el nem csatolt területen lélekszámban adja meg, tehát a természetes szaporodás 1910-től 7,3 %, a tényleges gyarapodás azonban csak 0,2 % volt. Bereg megye lakosságáról azt találjuk, hogy 1910-ben lakossága a megmaradt területen fő volt. Ez a szám 1920-ra lélekszámra csökkent. A természetes szaporodás ugyan 8,0 % volt, a tényleges helyzet azonban -3,9 %-os apadást, csökkenést mutat, vagyis 998 emberrel a maradék lakosság száma is visszaesett. Azok a közigazgatási egységek, amelyek népesedési viszonyaira a két világháború közötti időszakban utalni kívánunk, a trianoni békeszerződés előtti Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Bereg és Ung vármegyék területén alakultak ki. Szabolcs vármegye területe - mint említettük ben 4637 km 2, lakosainak száma ; Szatmár területe 6104 km 2, lélekszáma ; Bereg területe 3783 km 2, lakossal; Ugocsa területe 1213 km 2, népessége és Ung területe a történeti Magyarországon 3230 km 2, lakosainak száma pedig volt. A békeszerződés Szabolcs megyének 98,5 %-át, Szatmárnak l A körüli területét, 28,4%-át hagyta meg Magyarországnak. Bereg megye régi területéből 21,1 %, Ung megyéből 0,5% és Ugocsa megyéből pedig 0,1 km 2 -nyi lakatlan terület maradt a magyar fennhatóság alatt. A lakossági veszteség aránya Bereg megye kivételével valamivel kisebb volt a területinél: Szabolcs megye lakosságának 98,9 %-a, Szatmár vármegyének 30,7%-a és Ung megyének 0,8 %-a maradt meg a trianoni határok között. Bereg megye lakosságából azonban 11,1%-ot, kevesebbet hagytak meg, mint területéből. Az évi 35. törvénycikk alapján a részben megmaradt két beregi (mezőkaszonyi és tiszaháti) járás összevonásából létrehozták a vásárosnaményi járást. 21 bereg megyei községet viszont Szatmár megyéhez csatoltak, ezzel megszervezték Szatmár, Ugocsa és Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesített (továbbiakban k. e. e.) vármegyét Mátészalka székhellyel. E törvény kapcsán Szabolcs megyével egyesítették a megmaradt Ung megyét, illetve a nagykaposi járás két községét, Záhonyt és Győröcskét, Bereg megyéből pedig Szabolcs és Ung k. e. e. megyéhez csatolták Nagylónya, Kislónya, Mátyus és Tiszakerecsen községeket. A vizsgált térségben, között közigazgatásilag két megyéről kell beszélnünk: Szabolcs és Ung, valamint Szatmár, Ugocsa és Bereg k. e. e. megyékről. 4 4 Gyarmathy Zsigmond: Vásárosnamény járási székhely. In: Találkozás Bereggel. Szerk. Mező András. Vásárosnamény, ; - Szászi Ferenc: Gazdasági-társadalmi viszonyok fő jellemzői Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékben ( ). Stúdium, Nyíregyháza,

5 2. táblázat Népesedési viszonyok Szabolcs-Ung; Szatmár-Ugocsa-Bereg k. e. e. megyében ( ) Év Összes népesség Természetes szaporodás Szabolcs-Ung Szatmár-Bereg- Ugocsa Szabolcs-Ung % Szatmár-Bereg- Ugocsa , , , , Különbség Összesen Összesen % Év Tényleges növekedés Vándorlási különbözet Szabolcs- Ung % Szatmár-Bereg- Ugocsa % Szabolcs- Ung % Szatmár-Bereg- Ugocsa % , , , , , , , , Ossz.: Szabolcs és Ung megyében a természetes szaporodás között 20,5 %-os volt, ezzel a közigazgatási egység első helyen állt az országban. A születések és halálozások közötti különbségek alapján emberrel gyarapodott volna a lakosság, a tényleges növekedést azonban a statisztikák főben adják meg. Ezek szerint 10 év alatt a megye főt vesztett. A természetes és tényleges szaporodás különbsége Szabolcs és Ung megyében -4,2 %, a magyarországi vármegyék veszteségi aránya -2,8 %, Észak-Magyarország területén pedig -4,3 %-os volt. 5 Szatmár-Ugocsa-Bereg vármegye összes népességének száma 1920-ban , mely szám 1930-ig re növekedett, vagyis a lakosság lélekkel (14,3 %) nőtt. A Szabolcs és Ung megyét megközelítő 18,7 %-os természetes szaporodás azonban fővel növelte volna a lakosság számát. így a vándorlási különbözet ember (4,4 %), az ország más megyéiben és városaiban talált új otthonra a periódus vé géig- Az 1930-as években a természetes szaporodás Magyarországon jelentősen visszaesett: 1920 és 1930 közötti 9,6 %-ról 194l-re, 6,4 %-ra csökkent. A Szabolcs megyei természetes szaporodás, amely között 20,5 % volt, ugyancsak jelentősen apadt, MSK Új sorozat, 114. k. Bp.,

6 de a 15,6 %-os mutatóval a 30-as években is megtartotta vezető helyét a közigazgatási egységek között. Szabolcs megyét a természetes szaporodásban Szatmár követte 15,0 %-os népességgyarapodással. Az évi népszámlálás előzetes eredményei alapján kitűnik, hogy csaknem minden vármegyének veszteséges volt a vándorlási mérlege. A lakossághoz viszonyítva - százalékban - legnagyobb volt a veszteség Abaúj-Torna (-9,7%), Bereg (-8,7), Szatmár (-7,8%) és Szabolcs megyében (-5,9 %). Ez utóbbi megyében január 31 -étől január 31-ig a természetes szaporodás útján emberrel növekedett volna a lakosság létszáma. A tényleges növekedés azonban fővel kevesebb, csupán fő volt. A vármegyék közül csak Pest, Esztergom, Komárom, Győr és Veszprém területein volt pozitív vándorlási eredmény. Ezekben a megyékben a népesség növekedését, a főváros fejlődését külön kiemelve, az ipar és a bányászat fejlődése magyarázza. A nagy létszámú és arányú veszteség ellenére Szabolcs megye tényleges növekedése az évi összeírás szerint évi átlagban 0,9 %, míg ez a mutató országosan 0,53 %, az Alföldön 0,69 és a vármegyékben 0,41 % volt. Figyelmet érdemel azonban, hogy a megyének e 0,9 %-os népnövekedése mellett Nyíregyháza lakossága 1,4 %-os, Nyírbátoré 1,53 %-os, Újfehértóé 1,2 %-os gyarapodást mutat. 6 A felhozott statisztikai adatok azt mutatják - mint említettük -, hogy Szabolcs megye 1880 és 1890 között a magas természetes szaporodás mellett is kb fővel több embert fogadott be, mint amennyivel gyarapította más megyék és városok lakosságát től kezdve azonban Szatmár és Bereg megyéhez hasonlóan a természetes szaporodás egy részével a történeti Magyarország egyéb területeinek vagy a kivándorlásnak adózott. Szabolcs megye lakossága 1880-tól 1920-ig emberrel növekedett. Szatmárban 1880-tól 1910-ig fővel, Beregben pedig lélekkel nőtt a népesség száma. A három megye alkotta megadott régióban 30, illetve 40 év alatt a lakosság kerekszámban lélekkel gyarapodott. Mindezt elsősorban a Szabolcs megyei rendkívül magas természetes szaporodás tette lehetővé. A régióban a lakosság száma természetes szaporodás útján csaknem fővel növekedett volna. Ebből a lélekszámból azonban kb személy (19,2 %) a régión kívül, elsősorban Budapesten és a régióhoz közel fekvő városokban keresett megélhetést. Ezen kívül Szabolcs megye 1868-tól az első világháborúig - kutatásaink szerint - kb embert veszített az Amerikába irányuló kivándorlással. Az első világháború után a trianoni határon belül létrehozott két megyében a természetes szaporodással további kb. / fővel növekedett volna az itt élő népesség, de a foglalkoztatási, a megélhetési lehetőségek hiánya újabb embert mozdított el lakóhelyéről. A felsorolt veszteségeken kívül - kutatásaink szerint - Szabolcs és Ung megyéből a 20-as években Amerikába és az európai államokba összesen ember vándorolt ki. A 30-as években pedig kb fő lehetett a politikai indítékú kivándorlók, menekülők száma. Az összes kivándorlóból a II. világháborúig kb ember tért 6 Thirring Lajos: Az évi népszámlálás előzetes eredményei. Magyar Statisztikai Szemle (MSSz) (a továbbiakban Thirring, 1941.) 167.;-MSKÚj sorozat k. Bp.,

7 haza, így a tiszta veszteség a kivándorlás területén kb ember lehetett. 7 Szabolcs megyén kívül az egész régióból, a lakossághoz viszonyítva csaknem azonos arányban választották a kivándorlás útjait. Eközben a régió 3 közigazgatási egysége 1880-tól 1910-ig kb. 78 ezer emberrel, majd a két világháború közötti időben kb. 50 ezer lélekkel növelte az ország lakosságát. A magyarországi népszámlálás kezdetétől, az 1860-as évektől 1940-ig a vándorlások mérlegét - a természetes és a tényleges szaporodás egybevetése alapján - Sárfalvi Béla így összegzi: A fővárost és Pest megyét együtt ez idő alatt csaknem 1,2 millió vándorlási többlet növelte. Valamennyi többi megye vándorlási mérlege negatív, de nagyságrendben nagyon különböztek. Az élen - az említett évi területre és népességre vetítve - Szabolcs-Szatmár áll elvándorlóval. A vándorlók többsége falvakból szakadt ki, és a városok népességét gyarapította, azokét, amelyek már a XIX. század végén a vasútépítés során fő vonalakhoz jutottak és annak révén jelentős ipart is vonzottak. A városok mellett a nagyobb lélekszámú települések is vonzó hatást fejtettek ki". g II. Népesedési adatok Szabolcs-Szatmár megyében ( ) Szabolcs-Szatmár mai területe hivatalosan 1950-ben alakult ki (1990. január 1-től Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) az 1923-ban létrehozott Szabolcs-Ung és Szatmár-Ugocsa-Bereg k. e. e. megyékből. Területe 1949-ben 5935 km 2, az ország területének 6,4 %- a, népessége fő, az ország lakosságának 6,1 %-a volt. Ez a terület és az évre visszautaló népesség ( fő) nem esik pontosan egybe az említett két megye összeadott területével és népességével, melynek magyarázatára a jegyzetben utalunk. További vizsgálódásunk az 1949-es 5932 km 2 területhez és az 194l-re megadott fő népességhez kapcsolódik. 9 Az évi népszámlálás számsorai megyei vonatkozásban nem tartalmazzák az előző, az évi népszámláláshoz viszonyított természetes szaporodás mértékét és a vándorlási különbözetet. A lakosság tényleges gyarapodásáról vagy fogyásáról viszont községekig lemenőén tájékozódhatunk Szászi Ferenc: Az Amerikába irányuló kivándorlás Szabolcs megyéből az első világháborúig. Nyíregyháza, ; Uő: Kivándorlás Szabolcs megyéből a két világháború között ( ). Nyíregyháza, Sárfalvi, Az évi népszámlálás. 12. k. Összefoglaló eredmények. Bp., *.; - Az eltérő adatok lásd Thirring, ; évi 1. k. előzetes adatok. Bp., ; - Vö. Frisnyák Sándor: Tájak és tevékenységi formák (földrajzi tanulmányok). Miskolc-Nyíregyháza, ; - Dikán Nóra: Szabolcs-Szatmár-Bereg története. In: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye monográfiája 1. Nyíregyháza, (a továbbiakban Dikán, 1993.) 484. Szabolcs megye területéből Nyíradony Nyíracsád Hajdú megyei központi járáshoz, Polgár, Görbeháza, Újtikos, Tiszagyulaháza, Újszentmargita községek a Hajdú megyei polgári járáshoz, míg Prügy, Taktakenéz, Csobaj, Báj, Tiszaladány és Tiszatardos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szerencsi, Hl. tokaji járáshoz, míg Vis, Zalkod és Kenézlő községeket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sárospatakijáráshoz csatolták. A két megye egyesítésének (Szabolcs- Ung és Szatmár-Bereg- Ugocsa) határideje március 15-e volt. "

8 A valóságos népmozgásra az ország egész területén is csak következtetni tudunk: egyrészt a tényleges gyarapodás vagy fogyás adataiból, másrészt az 1960., majd az évi népszámlálásnak a természetes és a tényleges szaporodásra vonatkozó adatai alapján. 3. táblázat Népszaporodás Természetes szaporodás 11. fogyás Élveszületés Halálozás Vándorlási különbözei j Létszám % 3,6 15,6 12,1-4,8 1 Az évi népszámlás szöveges elemzése - az és az évi népszámlálás ra visszautaló adatait kerekítve - azt emeli ki, hogy a második világháború a polgári és a katonai népességében 1939 és 1945 között - a jelentéktelen születéscsökkenéstől eltekintve - legalább 420 ezerre becsülhető háborús halálesetet okozott. Majd az elemzés így folytatódik:...a népességfogyás nyolc év alatt között 110 ezres volt, holott a lélekszámnak a tényleg regisztrált évi természetes szaporodás alapján kb. 330 ezer fővel kellett volna emelkedni. A teljes népességhiány tehát kb. 450 ezerre tehető, sőt a két háború közöttihez hasonló ütemű természetes szaporulatot feltételezve az ezret is elérné". A második világháború okozta veszteségek olyan nagyok voltak, hogy emiatt az 1941^49. évi - fogyásról tanúskodó adataiban - a természetes szaporulatnak a második világháború utáni megélénkülése teljesen eltűnik." Stark Tamás Magyarország második világháborús embervesztesége című munkájában összegzésként - a közvetlen módszerrel, a tételesen megállapított veszteségeket figyelembe véve - azt állapítja meg, hogy az összveszteség minden bizonnyal 500 ezer alatt van. A külföldre elvándorlók" számát 460 ezerre, a bevándorlók" számát 300 ezerre teszi, így a vándorlási veszteség -160 ezer fő. Ezek után az és az évi népszámlálási végeredményének kérdésköréhez tér vissza. A közvetett módszer alapján kétkedő gondolatait így fogalmazza meg. Ahhoz, hogy 1949-re «csak» 110 ezres népességfogyás legyen 1941-hez képest ezer népességkiesést figyelembe véve - a természetes szaporodásnak 550 ezernek kellett lennie". Végül is hazánk második világháborúban elszenvedett emberveszteségéről ezt írja: Hazánkdurván 600 ezer ül fős vesztesége, valamint a 600 ezer embert érintő vándormozgalom, Magyarország népességének 1/10-ét teszi ki ". n A Szabolcs-Szatmár megyei összesített népszámlálási adatok szerint az évi es lélekszám 1949-ig el gyarapodva főre emelkedett Az évi népszámlálás 27. Demográfiai adatok I. k., 7. Bp., Az évi népszámlálás 23. Bp., * 19*.; - Az évi népszámlálás 5. Demográfiai adatok. Bp., Stark Tamás: Magyarország második világháborús embervesztesége. Bp., ; - Vö. Für Lajos: Mennyi a sok sírkereszt? Püski Kiadó, New York,

9 4. táblázat Népesség, népszaporodás, népsűrűség Szabolcs-Szatmár megye járásaiban Sorszám Szabolcs-Szatmár megye járásai száma A m pesség tényleges szaporodása (+) vagy fogyása (-) Népsűrűség 1 km z -re II száma %-ban 1 Baktalórántházi járás 31,208 33,206 +1,998 +6,4 87,4 2 Csengeri járás 26,372 28,214 +1,842 +7,0 73,3 3 Fehérgyarmati járás 36,517 38,033 +1,516 +4,2 68,8 4 Kemecsei járás 33,742 35,671 +1,929 +5,7 97,8 5 Kisvárdai járás 76,088 76, ,7 115,5 6 Mátészalkai járás 60,572 64,693 +4,121 +6,8 99,3 7 Nagykállói járás 36,294 38,129 +1,835 +5,1 91,6 8 Nyírbátori járás 47,804 49,575 +1,771 +3,7 78,4 9 Nyíregyházi járás 66,318 68,054 +1,736 +2,6 103,8 10 Tiszalöki járás 28,996 30,063 +1,067 +3,7 78,3 11 Vásárosnaményi járás 41,386 40,052-1,334-3,2 69,3 Járások együtt 485, , ,036 +3,5 88,7 12 Nyíregyháza 61,332 55,751-5,581-9,1 206,0 Megye összesen 546, , ,455 +2,1 94,1 A táblázatos kimutatás szerint a tényleges gyarapodás - a természetes szaporodással nem számolva, amely a 30-as években mindkét egyesített megyében 15 %-on felüli, a tényleges gyarapodás pedig Szabolcsban megközelítette a 10 %-ot - +2,1 %-os volt. A bemutatott adatok arra utalnak, hogy a természetes szaporodás eredményét a vizsgált közigazgatási területről is elvitte a háborús halálozás, a zsidó lakosság deportálása (nagy részben megsemmisítése), a szovjet csapatok általi elhurcolás, a szlovák-magyar lakosságcsere", és az országon belüli vándorlás megélénkülése, (pl. a Dunántúlról kitelepített német lakosság lakóhelyére történő költöztetés). A hadműveletek, valamint az erőszakos háborús evakuáció, végül pedig a német ajkú lakosság egy részének kitelepítése következtében a Dunántúl népessége általában jobban megfogyatkozott, mint az Alföldé. A lakosság tényleges növekedése csak a magas természetes szaporulattal rendelkező Nyírségben, a Duna-Tisza közén, továbbá Budapesten és környékén közelítette meg a korábban általános méreteket." 14 A felhozott veszteségekre igyekszünk közvetlen tényeket is felhozni, de a népszámlálási statisztikák járási, városi, községi adatai is adnak közvetett eligazítást Az évi népszámlálás 9. Demográfiai eredmények. Bp., Sárfalvi Béla: A mezőgazdasági népesség csökkenése. Akadémiai Kiadó, Bp.,

10 A nagymértékű polgári lakosságcsökkenés Magyarországon és a vizsgált közigazgatás területén 1944 április-májusában, a zsidó lakosság deportálásával, ill. korábbi menekülésével kezdődött. A trianoni Magyarországon a zsidó lakosság (az izraelita vallásúak) száma 1920-ban fő volt. (Ez a létszám 1930-ra re csökkent.) Az 1940-es évek elején a visszacsatolásokkal megnagyobbodott ország területén a zsidó származású keresztyén vallásúakkal együtt zsidó ember került Magyarországon közvetlenül veszélybe." Az izraelita vallásúak (a vallásában megmaradt, nem kikeresztelkedett zsidó lakosság) száma 1930-ban Szabolcs és Ung megyében fő, Szatmár-Ugocsa megyében pedig 9281 fő volt. A szabolcs-szatmári területen lévő emberből az évi népszámlálás szerint (5,8 %) maradt a megyében. Ezt a számot megnövelte - Nagy Ferenc szerint keresztyén hitre tért személy. Az 1949-ben számbavett zsidó vallásúak száma a holokaust miatt 3822 főre (0,6 %) csökkent. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye izraelita vallású lakosságának tehát személy volt a kiszámítható vesztesége. Ezt a számot ugyan csökkentheti vagy növelheti a kivándorlók, a visszavándorlók, vagy az ország más megyéibe, városaiba, főleg Budapestre letelepülők vagy a megyébe betelepülők száma a borzalmak legdöbbenetesebb bizonyítéka " azonban a kiszámított végeredmény. 16 Nyíregyházán 1930-ban az izraelita vallású lakosság száma 5134 volt, 1941-ben a népszámlálási statisztika - valószínűleg a menekülésszerű kivándorlás miatt (8,14 %) embert vett számba. A 141 fős kiszámított csökkenésnél a valóságban lényegesen több lehetett a veszteség, mivel a statisztika nem számol a 30-as években még a zsidó lakosság körében is magas természetes szaporodással. A kb fős zsidó lakosságból - a szörnyűségek után - az évi népszámlálási statisztika 932 (0,17 %) Nyíregyházán megmaradó, haza érkező túlélőt rögzít. Vagyis a megye székhelyén legalább 4000 fős veszteséggel kell számolni a zsidó lakosság körében az 1941^18 közötti években. 17 Becslések szerint Nyíregyháza lakosságából kb ember vesztette életét a bombázások során november 2-án - a béke harmadik napján az ideiglenes városi tanácsnak október 31-én közzétett reménykeltő kiáltványát semmibe véve - a szovjet csapatok katonái a város teljes területéről, válogatás nélkül kb embert fogdostak össze és Az évi népszámlálás 3. Összefoglaló adatok. Bp., ; évi népszámlálás. Vallási adatok településenként. Bp., 1995.; - Szászi Ferenc: Kivándorlás Szabolcs megyéből a két világháború között ( ). Nyíregyháza, Nagy Ferenc: Holocaust Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 1994/2. (a továbbiakban Nagy, 1994.) 175.; - Az évi népszámlálás I. rész. Demográfiai adatok. Bp., ; - Az évi népszámlálás 2. Demográfiai adatok községek szerint. 268.; - KSH évi népszámlálási vallási adatok településenként. Bp., Az évi népszámlálás I. Demográfiai adatok ; - Az évi népszámlálás 2. Demográfiai adatok községek szerint ; - Az évi népszámlálás. Vallási adatok településenként. Bp., , 87, 91.; - Vö. Nagy,

11 hurcoltak el előbb Debrecenbe, majd heteken belül - az útközben el nem pusztultakat - a Szovjetunióba Jóvátételben végzett munkára". Fazekas Árpád szerint, hosszú évek múlva az elhurcoltak a kényszermunkából kb. 5 %-a tért haza, testileg, lelkileg teljesen meggyötörve ". 18 Arról, hogy valóban kb en voltak-e a kényszermunkára elvittek vagy valamivel kevesebben, csak azt tudjuk mondani, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt csoportja által az elhurcoltakról összegyűjtött névjegyzékben 1146 nyíregyházi neve, foglalkozása, születési helye és éve szerepel. 19 Más szakirodalmi és levéltári források szerint viszont több mint 2000 polgári foglyot szállítottak el a Szovjetunióba Nyíregyházáról és környékének bokortanyáiból. " 2W Nyíregyházát és tanyabokrait közvetlenül érintette a szlovák nacionalizmus által a háború után kikényszerített és az közötti években végrehajtott szlovák-magyar lakosságcsere. Adataink szerint - elsősorban a gazdasági és szociális érvekkel toborzó csehszlovák propaganda hatására - a megyéből 4414-en kerestek új hazát Csehszlovákiában. Közvetlenül Nyíregyházáról 826-an, a többiek csaknem mindannyian (3314 fő) a városhoz tartozó tanyabokrokból, vagyis így Nyíregyháza belső és külső területéről, 4140-en hagyták el a volt lakóhelyüket. 21 Ezek az adatok minden bizonnyal megfelelnek a valóságnak, mivel minden kitelepülő családról készített - és a Pénzintézeti Központ Levéltárában őrzött - adatlapok összesítése alapján számoltuk ki. A megyei levéltári forrásokra hivatkozó már jelzett szakirodalmi megállapítás sem cáfolja adatainkat, hisz 4508 kitelepülő Szabolcs-Szatmár megyén kívül a Hajdú megyéből kiköltözők számát is magába foglalja. 22 A Csehszlovákiából áttelepítettek az említett számok egyikét sem kompenzálták. A szakirodalom szerint az áttelepített magyarok elhelyezését alapvetően a kitelepített svábok birtokain igyekeztek biztosítani", de a magyar Áttelepítési Kormánybizottság kirendeltségei között ott szerepel Nyíregyháza is, melynek területi illetősége" Hajdú, Szabolcs és Szatmár-Bereg vármegyékre terjedt ki. Az első kitelepített 3000 szlovákiai magyar család közül április 12. és június 14. között 201 családot Nyíregyházára telepítettek. 11 Négy tagból álló családot feltételezve, ez kb. 800 személy letelepedését jelenti. Dikán Nóra megyei levéltári adatokra hivatkozva az ő közlése szerint december végéig 270 magyar családot telepítettek le a Fazekas Árpád: Elhurcoltak, Nyíregyháza Nyíregyháza, ; - Dikán, Szabolcs-Szatmár megye a népi demokratikus forradalom kibontakozásának időszaka Válogatott dokumentumok... Szerk. Botár József. Nyíregyháza, (a továbbiakban Válogatott dokumentumok, 1985.) 13. MSZMP Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Archívuma Dikán, Nádasdi József - Szászi Ferenc: Adatok lakosságcsere" során Nyíregyházáról és tanyabokraiból kitelepültekről. In. Tanulmányok a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nemzetközi migráció második világháború utáni történetéből. Nyíregyháza, Vö. Válogatott dokumentumok, ; - Dikán, Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon között. Kecskemét, (a továbbiakban Tóth, 1993.) 100., 166.

12 Nyíregyháza környéki bokor tanyákba. " A Szabolcs-Szatmár megyébe áttelepített magyar lakosság száma 1815 főt tett ki". 14 A tárgyalt időszakban Szabolcs-Szatmár megye székhelye, egyetlen városa Nyíregyháza volt között a megye valóságos népnövekedése évi átlagban 0,9 %-os volt, addig Nyíregyháza lakossága 1,04 %-os növekedést mutat. 25 Ezért szembeöltő, hogy 1941-től 1949-ig a város lakossága 5581 főve, 9,1 %-kal csökkent (Lásd 4. táblázat). (A természetes szaporodást nem ismerjük, így azzal nem számolunk, a vándorlási különbözet is bizonyára növelte a város lakosság számát, melytől szintén el kellett tekinteni.) Sorszám 5. táblázat Népesség, szaporodás a vásárosnaményi járásban ( ) 21 A vásárosnaményi járás községei száma A nép esség tényleges szaporodása (+) vagy fogyása (-) száma %-ban 1 Barabás 1,566 1, ,4 2 Beregdaróc 1,334 1, ,0 3 Beregsurány ,2 4 Csaroda 1,013 1, ,0 5 Fejércse ,0 6 Gelénes ,3 7 Gemzse ,1 8 Gergelyiugornya 1,724 1, ,5 9 Gulács 1,542 1, ,3 10 Gyüre 1,107 1, ,8 11 Hete ,3 12 lik 1,239 1, ,3 13 Jánd 1,227 1, ,7 14 Kisvarsány 1,219 1, ,5 15 Kopócsapáti 1,221 1, ,5 16 Lónya 2,161 2, ,5 17 Marokpapi 1, ,9 18 Mátyus ,1 19 Nagyvarsány 1,648 1, ,6 20 Olcsva , Dikán, ^164. Az évi népszámlálás I. Demográfiai adatok 55. MSK Új sorozat 83. k.; - MSSz ;-MSK I. k Az évi népszámlálás 9. Demográfiai adatok. 127.

13 Sorszám A vásárosnaményi járás községei száma A nép esseg tényleges szaporodása (+) vagy fogyása (-) II száma %-ban 21 Olcsvaapáti ,9 22 Révaranyos 1,139 1, ,1 23 Tarpa 4,202 4, ,6 24 Tákos ,5 25 Tiszaadony ,5 26 Tiszakerecseny 1,703 1, ,3 27 Tiszaszalka 1,227 1, ,2 28 Tiszavid ,8 29 Tivadar ,9 30 Vámosatya 1,163 1, ,4 31 Vásárosnamény 3,755 3, ,4 32 Vitka 1,718 1, ,8 Összesen 41,386 40,052-1,334-3,2 Főleg a háborús áldozatokkal, az elhurcolásokkal és a zsidó lakosság deportálásával függ össze, hogy a vásárosnaményi járás 32 községe közül 25-ben - a természetes szaporodás ellenére - veszteséget mutat az évi népszámlálási statisztika. A járás lakosságának száma az február 1-jei ről január 31-ig emberveszteséggel (-3,2 %) főre csökkent. Az évi népszámlálás szerint a vásárosnaményi járás - amely ekkor Szatmár- Ugocsa megyéhez tartozott - 21 községében 1872 izraelita vallású embert írtak össze. Ezt a lélekszámot azonban 11 község ide vonatkozó adatával ki kell egészíteni, mivel az 1949-es népszámlálási statisztika 194l-re visszautaló adatai már a Szabolcs-Szatmár megyéhez tartozó vásárosnaményi járás településeinek számát 32 községben adja meg. Az említett 11 község izraelita lakosságának száma 593 fő volt 1930-ban. így a járás 32 községében a zsidó lakosság száma megközelítette a 2500 főt. Ez a lélekszám 1941-ig lényegesen nem változott, kb főre csökkent. Az izraelita lakosság száma - az évi népszámlálás szerint - kb főről a háború után kb. 300 főre esett vissza, vagyis az említett járásban 2000 ember vagy elpusztult vagy szerencsés esetben kis hányaduk külföldre menekült, Hl. az országon belüli városokba vándorolt. Vásárosnamény 1074 deportált lakosából 171 -en élték túl a borzalmakat, Tarpán 227 emberből 18-an tudtak hazajönni, Barabáson 50 főről az izraelita lakosság száma 4 főre apadt, a járás 10 kis településére pedig egyetlen zsidó ember sem tért vissza. Említettük, hogy Nyíregyházáról november 2-án kb. 2000, elsősorban munkabíró férfit hurcoltak el a szovjet csapatok katonái. A szakirodalom szerint a magyarországi elhurcolások mögött az állt, hogy a német nemzetiségű lakosság közvetlen hátországi munkára" történő igénybe vételét a Szovjetunióban a Jóvátétel" egyik formájának

14 tekintették. Magyarországon a német nemzetiségű lakosság közvetlen hátországi munkára" történő mozgósítását a szovjet parancsnokság december 22-én kelt sz. parancsa rendelte el. A szovjet hadsereg ebben az évben azonban már novemberben több községben végrehajtotta azt az akciót, melynek következtében több tízezer magyarországi német került a Szovjetunióba. Valószínűleg így - függetlenül a német származástól - hurcoltak el Nyíregyházáról 2000 embert, a vásárosnaményi járás községeiből (1944. november én) és Beregszász körzetéből számos, többségében 18 éven felüli magyar férfit munkaszolgálatra. Az elhurcolás Tarpa, Gulács, Jánd, Gergelyi, Tákos, Csaroda, Marok, Hete, Fejércse, Tivadar, Barabás, Vámosatya, Tiszakerecseny, Beregdaróc, Beregsurány községeket érintette. Megyei levéltári források és a szakirodalom szerint a vásárosnaményi járásnak a Tisza jobb partjára eső községeiből a év közötti férfi lakosságot" szedték össze. 27 A táblázatos kimutatásból kitűnik, hogy a vásárosnaményi járás 32 községéből csupán 7 településen pozitív a tényleges szaporodás, köztük Barabásban, amely az elhurcoltakon kívül 46 zsidó származású lakost is veszített. A pozitív mérlegü Gemzséből, Gyüréből, Hetéből, Olcsvából, Vitkából nem volt elhurcolás, az alacsony tényleges gyarapodást 24, 13, 45, 21, 76 fős zsidó lakosság hiánya, majd a Dunántúlról kitelepített német lakosság helyére történő áttelepülés - mellyel később foglalkozunk - magyarázza. Abszolút számokban és a községek lakosságához viszonyított arányokban is legnagyobb volt a veszteség Gergelyiugornya, Gulács, Hete, Jánd, Marokpapi, Tarpa, Tákos, Tiszaszalka és Vásárosnamény községekben. Ezek közül Gulács, Hete, Jánd, Marokpapi és Tákos veszteségeinek arányai a legmagasabbak, feltehetően az elhurcolások következtében. A természetes szaporodás ismeretének hiánya miatt a megye minden járását, települését ért háborús és egyéb veszteségeket nem lehet kimutatni. A statisztika a tényleges szaporodás adataival csak azt jelzi, hogy a vizsgált időben a vásárosnaményi járás kivételével minden járásban növekedett a lakosság száma, vagyis a természetes szaporodás túlkompenzálta a háborús halálozást, a zsidó lakosság deportálását, az elhurcolást, az elvándorlást. A megye néhány nagyobb létszámú, később várossá nyilvánított településén a lakosság tényleges fogyásának vagy növekedésének alacsony mértéke szintén jelzi a háborús veszteségen kívül a már érintett okokat. A kisvárdai járásban pl. Kisvárda - amelynek lakossága a háború előtt a természetes szaporodáson kívül a bevándorlással is növekedett től 1948 végéig fős lakosságának elvesztette 11,7 %-át, kb embert. Kisvárdán a lakosságfogyás a zsidó lakosság deportálásával magyarázható, hisz az évi népszámlálás szerint 3770 ember izraelita vallású volt. Ebből az évi vallási adatokat településenként felsoroló népszámlálás szerint 446 lélek maradt meg. Mándok 5188 fős lakossága 505 személlyel (-9,7 %) csökkent a vizsgált időszakban. A háború előtt Nyírbátor lakossága évi átlagban 1,53 %-kal nőtt. Az említett nyolc év alatt viszont 2,6 %-kal csökkent a 11 ezren felüli település lélekszáma. A lakossági Tóth, ; - Dikán, ; - Az elhurcolás nagyságáról a népszámlálási statisztikák közvetett adatai is adnak némi tájékoztatást.

15 veszteség fő okát Nyírbátorban is a zsidó lakosság deportálásában találhatjuk meg. E mai kisvárosban az izraelita vallásúak száma 1941-ben 1890 fő (16,0 %) volt, az évi népszámlálás szerint pedig mindössze 285 (2,4 %). Mátészalka lakói számának alakulása eltér a nagyobb települések népesedésétől és 1949 között népessége főről főre, azaz 1019 emberrel (10,1 %- kai) növekedett. A zsidó lakosság száma 1941-ben 1555 (15,4 %) volt, amelyből az évi népszámlálás szerint 252-en (2,4 %) tértek haza. E mai kis városban is jelentős kb körüli zsidó népességveszteség ellenére a lakosság száma - a járásokhoz és a hasonló nagyobb településekhez viszonyítva - számszerűen és arányát tekintve is jelentősen nőtt. A háború után megnövekvő természetes szaporodáson kívül a tényleges gyarapodásban szerepe volt a település viszonylagos központi fekvésének, a nagyobb településeken meginduló gazdasági fejlődésnek, amit igazán a későbbiek során tudunk bizonyítékokkal alátámasztani. A fel nem sorolt, de a vizsgált nyolc évet népveszteséggel záró települések közül az alacsony tényleges szaporodást mutató községek mindegyikében a zsidó lakosság vesztesége adja a fő összetevőt. A kivételhez tartozik - többek között - a nyíregyházi járásban a német telepítésű Rakamaz község, ahol az említett nyolc évben a lélekszámveszteséget 297 főre (-5,4 %) teszi a statisztika. A községben 1941-ben 198 izraelita vallású lakos élt, 1949-ben ebből a számból 5-en maradtak meg. E a nagyközségben a veszteség másik összetevője az elhurcolás volt. A telepes község német lakosságát ugyan nem telepítették ki, de a kb. 300 munkabíró férfi és nő elhurcolása - a Dunántúlról, Bács megyéből kitelepített német lakosság helyére történő áttelepüléssel együtt - fő szerepet töltött be a népesség csökkenésében. A Bács-Bodrog vármegyei Gara községbe 1946 júliusában Rakamazról 39, Szatmár megye más helységeiből" 73 családot telepítettek be, amikor ott a német lakosság kitelepítésének előkészítése éppen csak megkezdődött. 28 A nyíregyházi járás 18 községéből megközelítően 1000 német családnevű embert hurcoltak el a szovjet csapatok katonái. Ibrányból 27, Bújról 31, Tiszabercelről 48, Gáváról 62, Tímárról 66, Kenézlőről 41, Rakamazról 246, Vencsellőről 410 embert vittek el második felében - Dikán Nóra forrásai szerint - főként a tiszai, kisvárdai, a dadái alsó és felső járásokban német származás ürügyén többszáz magyar személyt szedtek össze. " A Szabolcs megyei főispán közbenjárására a német hangzású nevet viselő magyarok közül számosan szabadultak ki, de a többségüket elhurcolták. 30 Az január 20-án Moszkvában Magyarországgal aláírt fegyverszüneti egyezménnyel nem szűnt meg a magyarországi németség deportálása " - írja Tóth Ágnes - de lehetővé vált az elhurcoltak szabadon bocsátásának követelése, kérése. Az 1945 márciusában elfogadott földreform után azonban elsősorban a németek kitelepítése, a kitelepítettek helyére a tiszántúli nincstelenek, a szomszéd államokból menekültek (kitelepítettek) elhelyezésének problémái kerültek előtérbe. Tóth, KoncznéNagy Zsuzsanna: A polgári lakosság elhurcolása a Dadái Felső Járásból 1945 januárjában. Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv XII. Nyíregyháza, Dikán,

16 A földreform végrehajtásával összefüggő, országon belüli áttelepülésekről készített kimutatás szerint 1946 májusáig az ország elszegényedett, munkához alig jutó tömegei közül család jelentkezett a kényszerűségből még csak részben kitelepült németek lakóterületeire. Szabolcs-Ung megyéből 720 családot (kb fő), Szatmár-Ugocsa és Bereg megyéből pedig 562 családot (kb fő) Fejér megyébe való betelepülésre jegyeztek elő. Ezek a számok csaknem teljesen egybeesnek a tervezett telepítés keretszámaival. 31 A Szabolcs-Szatmár megyei kitelepülésre jelentkezők április 2-ától 1947-ig el is jutottak kijelölt helyükre. Az összetelepítések, a föld megműveléséhez szükséges eszközök hiánya, a honvágy egy kis részüket rövid időn belül visszatérített szülőföldjükre, míg mások kijelölt helyükről továbbköltöztek. Dolgozatunkban az közötti időben jelzett népességpusztulás ellenére - mint említettük - Szabolcs-Szatmár megye, az évi területre, településekre és lakosságra vetítve, több mint 11 ezer emberrel, 2,1 %-kal gyarapodott, ami a gyakran említett magas természetes szaporodással hozható kapcsolatba. Országos összefüggésben a kérdéskörről Sárfalvi Béla említett könyvében azt emeli ki, hogy a háború négy esztendeje az egész ország, de különösen a városok népességének csökkenésére nyomta rá a bélyegét. A hadműveletek..., az erőszakos háborús evakuáció, a német ajkú lakosság egy részének kitelepítése következtében a Dunántúl népessége általában jobban megfogyatkozott, mint az Alföldé. " A háborút követő fél évtizedben a lakosság tényleges növekedése a magas természetes szaporodással rendelkező Nyírségben, a Duna-Tisza közén (Budapest és környékétől eltekintve) közelítette meg a korábban általános szinteket"? Tóth, , 136.; -*Vö. Válogatott dokumentumok, , 270. Sárfalvi,

17 6. táblázat A népsűrűség alakulása megyénként ( ) n Megye Népsűrűség 1 km-re 2 A népsűrűség emelkedése 1869-ben 1949-ben Pest 51,5 (8) 107,5 (1) 56,0 Csongrád 63,0 (2) 99,9 (2) 36,9 Komárom 51,5 (9) 98,2 (3) 46,7 Szabolcs-Szatmár 50,4 (13) 94,1 (4) 43,7 Győr-Sopron 63,2 (1) 90,2 (5) 27,0 Borsod-Abaúj-Zemplén 53,1 (7) 87,5 (6) 34,4 Heves 56,6 (5) 87,2 (7) 30,6 Vas 53,8 (6) 84,7 (8) 30,9 Nógrád 49,4 (15) 84,5 (9) 35,1 Békés 50,5 (11) 83,7 (10) 33,2 Zala 50,5 (12) 81,1 (11) 30,5 Szolnok 49,7 (14) 80,7 (12) 31,0 Hajdú-Bihar 45,2(17) 80,2 (13) 35,0 Baranya 58,6 (4) 78,8 (14) 20,2 Tolna 61,5 (3) 75,3 (15) 13,8 Bács-Kiskun 38,8(19) 70,7(16) 31,9 Veszprém 51,3 (10) 67,0 (17) 15,7 Fejér 46,3 (16) 66,8 (18) 20,5 Somogy 42,1 (18) 59,8 (19) 17,7 Megyék együtt 50,9 82,4 31,5 Budapest főváros 579,6 3,149,1 2,469,5 Magyarország összesen 53,9 99,0 45,1 A táblázatból kitűnik, hogy a közigazgatási egység az 1 km2-re eső népesség tekintetében 1869-ben a megyék rangsorában a 13., 1949-ben pedig a 4. (a városok nélkül a második) helyen volt. A népsűrűség növekedésében csak Pest és Esztergom megye előzte meg, de míg az utóbbi közigazgatási területeken a növekedés a gazdasági fejlődéssel volt összefüggésben, addig Szabolcs-Szatmárban a természetes szaporodással. A népsűrűség mellett - a gazdasági migráció kényszerítő hatása miatt - az elmaradottságot érzékeltető adatokat is - egyelőre elemzés nélkül - jelezni szükséges. 33 Az évi népszámlálás 12. Összefoglaló eredmények. Bp., *.

18 7. táblázat Az ipari és bányászati népesség, valamint a munkások aránya megyénként 1949-ben 3 Megye Az ipari és bányászati népesség A munkások Az egész népesség %-ában 1. Komárom 45,7 55,9 (1) 2. Nógrád 30,7 43,8 (3) 3. Borsod-Abaúj-Zemplén 29,4 42,2 (4) 4. Pest 26,7 44,4 (2) 5. Győr-Sopron 26,0 31,8 (8) 6. Veszprém 24,9 33,7 (6) 7. Baranya 22,0 38,5 (5) 8. Vas 18,8 29,6 (11) 9. Csongrád 18,3 31,5 (9) 10. Heves 18,0 33,3 (7) 11. Fejér 17,5 28,8 (12) 12. Szolnok 16,3 30,3 (10) 13. Zala 15,0 22,6 (18) 14. Békés 14,8 25,7 (16) 15. Tolna 14,8 28,4 (13) 16. Somogy 14,4 24,0 (17) 17. Hajdú-Bihar 14,0 27,9(14) 18. Bács-Kiskun 12,0 26,1 (15) 19. Szabolcs-Szatmár 11,7 21,8 (19) A megye elmaradottságát részletesebb elemzés nélkül az a nyers adat önmagában is jelzi, hogy az ipari és bányászati népesség az egész népesség százalékában, 11,7 %-kal a megyék sorában 19., és a munkások az egész népesség százalékában szintén az utolsó a21,8%-kal. A gazdaságtörténeti, valamint a külső és belső migrációhoz kapcsolódó szakirodalomból egyaránt ismert, hogy Magyarországon a mezőgazdasági népesség a XIX. század második felétől fokozatosan veszített súlyából, a mezőgazdaság területein dolgozók és élők aránya csökkent. Ugyanakkor a vizsgált régió már említett két közigazgatási egységében, között Szabolcs és Ung megyében az őstermelők (keresők és eltartottak) rátája 72,3 %-ról csupán 70,3 %-ra, Szatmár, Ugocsa és Bereg megyében pedig 79,2 %-ról 77,6 %-ra csökkent. Miközben a vármegyék átlagában a mezőgazdaságból 34 Uo.

19 élő lakosság aránya 66,2 %-ról 57,2 %-ra, az országos átlag pedig 56,0 %-ról 48,7 %-ra esett. 35 A megye különleges helyzetét, gazdasági elmaradottságát az évi népszámlálási statisztikának az agrárnépesség sűrűsödésének megyei rangsorát bemutató táblázat is jelzi. 8. táblázat Az agrárnépesség sűrűségének megyei rangsora 1949-ben 3 1 km 2 egész 1 km 2 szántó-, kertes szőlő 1 km 2 szántó-, kert-, szőlő-, rét- és legelő Megye összes mg-i összes mg-i összes mg-i népesség 1. Pest 107,5 48,6 (10) 172,6 (1) 78,0(10) 138,7 (2) 62,7 (6) 2. Csongrád 99,9 56,6 (3) 135,4 (10) 76,8 (11) 112,4 (8) 63,7 (5) 3. Komárom 98,2 31,8 (19) 170,2 (2) 55,1 (19) 140,1 (1) 45,5 (19) 4. Szabolcs-Szatmár 94,1 68,1 (1) 125,3 (12) 90,7 (2) 106,6(10) 77,2 (1) 5. Győr-Sopron 90,2 46,8 (12) 139,0 (9) 72,1 (13) 11,7 (9) 57,9 (12) 6. Borsod-Abaúj-Zemplén 87,5 42,4 (14) 166,8 (3) 80,8 (5) 122,8 (3) 59,5 (9) 7. Heves 87,2 52,0 (5) 146,7 (7) 87,5 (3) 114,7 (5) 68,4 (3) 8. Vas 84,7 47,6 (11) 141,4 (8) 79,5 (7) 114,5 (6) 64,3 (4) 9. Nógrád 84,5 40,7 (16) 163,8 (4) 78,9 (9) 122,7 (4) 59,1 (10) 10. Békés 83,7 56,9 (2) 104,1 (18) 70,7 (15) 91,4 (13) 62,1 (7) 11. Zala 81,0 54,7 (4) 157,9 (5) 106,6 (1) 113,3 (7) 76,5 (2) 12. Szolnok 80,7 51,7 (6) 105,8 (17) 67,8 (17) 87,9 (16) 56,3 (15) 13. Hajdú-Bihar 80,2 50,8 (7) 125,3 (11) 79,3 (8) 89,8 (15) 56,8 (14) 14. Baranya 78,8 43,2 (13) 125,2 (13) 68,7 (16) 99,6.(12) 54,7 (17) 15. Tolna 75,3 50,3 (8) 106,0 (16) 70,8 (14) 90,1 (14) 60,1 (8) 16. Bács-Kiskun 70,7 50,5 (9) 112,5 (14) 79,6 (6) 82,8 (17) 58,5 (11) 17. Veszprém 67,0 37,4 (18) 146,8 (6) 82,0 (4) 103,5 (11) 57,8 (13) 18. Fejér 66,8 41,9 (15) 95,2 (19) 59,8 (18) 79,3 (19) 49,8 (18) 19. Somogy 59,8 40,7 (17) 107,3 (15) 73,0 (12) 82,5 (18) 56,1 (16) Megyék együtt 82,4 48,7 729,7 76,6 102,4 60,5 Budapest főváros 3,049,1 46,9 6,769,8 104,1 5,792,7 89,1 Magyarország összesen 99,0 48,6 156,1 76,7 123,4 60,6 Szászi Ferenc: Gazdasági-társadalmi viszonyok fő jellemzői Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékben Nyíregyháza, Az évi népszámlálás 12. Összefoglaló eredmények. Bp., *.

20 Az 1 km 2 -re eső mezőgazdasági népesség és az 1 km 2 szántó-, kert-, szőlő-, rét- és legelőterületre eső népesség tekintetében a megye az első helyen áll, az 1 km 2 szántó-, kert- és szőlőterületén a népesség számában csak Szolnok megye előzte meg. Az 1 km 2 -re eső mezőgazdasági népességben az agrárnépesség sűrűségét 68,1 %-kal vezeti. Egyelőre - a felhozott adataink alapján - vizsgálódásunk korszakhatáráig, 1949-ig, összegzésként azt lehet hangsúlyozni, hogy Szabolcs-Szatmár az ország legnagyobb természetes szaporodású és tényleges növekedésű megyéi közé tartozott. Lakosságának nagy hányada a mezőgazdaságból élt, és az iparban a 19 megye közül a legkisebb arányban tudtak elhelyezkedni. Általában az jellemző - írja Kiss Albert -, hogy a sűrűségi viszonyszám olyan megyékben a legnagyobb, ahol a mezőgazdasági terület az összterülethez viszonyítva kisebb, és ahol a mezőgazdasági népesség az össznépességen belül viszonylag alacsonyabb. E jellemzőtől eltérően különös helyet foglal el Szabolcs, amely agrárjellegű, és nagyobb népsűrűségű megye. "?7 A vizsgált megye az iparosodástól csak alig érintett körzetbe tartozott, ahol lényegében a két világháború között és közvetlenül a háború után változatlan kiterjedésű és alig növekvő hozamú mezőgazdasági területre egyre több agrárkereső jutott. A növekvő létszámmal kapcsolatos gond az volt, hogy a mezőgazdasági és ipari fejlődés népességeltartó ereje nem volt párhuzamos a lélekszám emelkedésével. A mezőgazdaságból felszabaduló, az ipari munkára szakképzetlen agrárproletár tömeg átrétegződésére az ipar és az infrastrukturális ágazat lassú fejlődése a háború előtt és a háború után nem adott megfelelő alapot. így a lakosság tömegeinek folyamatosan nagy gondot jelentett az állandó munka hiánya, az alapvető létfeltételek biztosítása. Kiss Albert: Az agrámépességi viszonyok területi alakulása Magyarországon Demográfia, IV. évf., 1. sz., 50., 60., 75.

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és

Részletesebben

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt

Részletesebben

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28. SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

Nemcsak a kivándorlás, de a belső migráció is jelentős

Nemcsak a kivándorlás, de a belső migráció is jelentős Nemcsak a kivándorlás, de a belső migráció is jelentős Magyarország lakossága nyolc év alatt 2%-kal (215 ezer fővel) csökkent a KSH adatai szerint. (Amennyiben hozzávesszük az olyan külföldön élőket vagy

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚLIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚLIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. júl. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI FŐIGAZGATÓSÁG STATISZTIKAI ZSEBKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI FŐIGAZGATÓSÁG STATISZTIKAI ZSEBKÖNYVE 8 AZ ORSZÁGOS NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI FŐIGAZGATÓSÁG STATISZTIKAI ZSEBKÖNYVE 2008 Kiadja az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Budapest, XIII. Visegrádi u. 49. Postacím: 1392 Bp. Pf. 251. Telefon: 270-8000;

Részletesebben

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024 CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET 3300 EGER, KERTÉSZ ÚT 3. TELEFON / FAX: 06-36/784-825 E-mail: csaladsegito.intezet@upcmail.hu Web: csskeger.hu EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

Részletesebben

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2005. évi tevékenységéről Budapest 2 A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásról szóló

Részletesebben

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek 1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. decemberben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT

AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. szeptember AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. júliusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 06. hét Lassabban terjed az influenza A 6. héten tovább emelkedett az influenzás

Részletesebben

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

Demográfiai mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Demográfiai mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 02 207700/1120, Fax.: +4 02 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Demográfiai mutatók

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet

Részletesebben

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr.

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr. CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA 1869-1949 Összeállította: Erős Péter Dr. Jankelovics János 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Abaújszántó... 4 Erdőbénye... 5 Tállya...

Részletesebben

Vásárosnamény autóbusz-állomásról induló járatok

Vásárosnamény autóbusz-állomásról induló járatok Vásárosnamény autóbusz-állomásról induló járatok Anarcs, vegyesbolt megállóhelyre M 4.28 O 4.33 X 6.10 M 7.30 X 10.20 + 12.15 O 12.35 M 12.40 X 14.20 O 16.55 14 16.55 41 16.55 15 17.54 95 17.55 Apagy,

Részletesebben

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért. Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 02. hét Terjed az influenza A 2. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 04. hét Terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai május FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai május FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. májusában az Állami Foglalkoztatás Szolgálat adatai alapján

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE NÉPESSÉGÉNEK BELSŐ VÁNDORLÁSA (1949-1960)*

SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE NÉPESSÉGÉNEK BELSŐ VÁNDORLÁSA (1949-1960)* SZÁSZI FERENC SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE NÉPESSÉGÉNEK BELSŐ VÁNDORLÁSA (1949-1960)* Természetes és tényleges szaporodás Témánkban - a jelölt időszakban - a Szabolcs-Szatmár megyei lakosság Magyarországon és

Részletesebben

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása

Részletesebben

Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma

Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE

VÁSÁROSNAMÉNY AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE VÁSÁROSNAMÉNY AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ KIVONATOS JEGYZÉKE Érvényes: 2013. december 15-től www.szabolcsvolan.hu 5 Anarcs, vegyesbolt M 4:28 S 4:33 X 6:10 M 7:25 X10:20 U12:15 S12:35 M12:40 X14:20 be16:55

Részletesebben

Elérte hazánkat az influenzajárvány

Elérte hazánkat az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 03. hét Járványosan terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)

Részletesebben

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás Fókuszban a megyék 2017. I. negyedév Térségi összehasonlítás 2017 I. negyedévében Magyarországon 22 072 gyermek született, és 38 589 személy hunyt el. Az élveszületések száma 1,7%-kal csökkent, a halálozásoké

Részletesebben

Népszámlálási nemzetiségi adatok romák

Népszámlálási nemzetiségi adatok romák KÁLLAI ERNŐ Népszámlálási nemzetiségi adatok romák Rövid írásunkban arra teszünk kísérletet, hogy a 2001-ben lezajlott népszámlálás adataiból következtetéseket vonjunk le a magyarországi romákra vonatkozólag.

Részletesebben

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási

Részletesebben

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN 2007. I. NEGYEDÉV Veszprém, 2007. július 19. 1 Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM Nagy András PhD Lechner Nonprofit Kft. http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube Project co-founded by European Union funds

Részletesebben

TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. augusztus TOVÁBB CSÖKKENT AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE ÉS

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN 2008. I. NEGYEDÉV Veszprém, 2008. július 18. 1 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 Felelős szerkesztő: Szemes

Részletesebben

Statisztikai Jelentések

Statisztikai Jelentések XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája II. Bihar, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye. Táblamellékletek

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája II. Bihar, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye. Táblamellékletek Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája II. Bihar, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye Táblamellékletek I. A népmozgalom főeredményei Bihar, Máramaros, Szatmár, Ugocsa, Közép-Szolnok,

Részletesebben

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli.

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli. Menetrendi naptár az 2015-2016. évi menetrendi időszakra A nyári időszámítás 2016. március 27-től október 30-ig a téli időszámítás 2016. március 27-ig és október 30-től érvényes. A vastagon szedett betű

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

Statisztikai Jelentések

Statisztikai Jelentések XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben Az elmúlt évben főigazgatói intézkedés határozta meg a polgári védelmi szervezetek gyors (12 órás) és rövid (24 órás)

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglaló... 2 Demográfia...... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai április FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai április FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. áprilisában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt

Részletesebben

Az almatermesztés időjárási

Az almatermesztés időjárási Az almatermesztés időjárási vonatkozásai Tőkei László, Sepsi Panna Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 29-43. K épület, 3. emelet

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL 2013. FEBRUÁR

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL 2013. FEBRUÁR TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2017. augusztus 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék

Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék 6 5 4 3 2 1 A Föld népességszám-változása az utóbbi kétezer évben (adatforrás:

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Központi Statisztikai Hivatal 2012. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. szeptemberében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. augusztusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Magyarország népesedésföldrajza

Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma

Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 7. hét Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma A figyelőszolgálatban

Részletesebben

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

Összefoglaló a magán munka-közvetítők évi tevékenységéről

Összefoglaló a magán munka-közvetítők évi tevékenységéről Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Összefoglaló a magán munka-közvetítők 2006. évi tevékenységéről Budapest 2007. május Bevezetés A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és

Részletesebben

KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26.

KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26. KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA 2016. október 26. A közmunka kérdése nem csak foglalkoztatáspolitikai szempontból jelentős kérdés, hanem politikai okok miatt is. 2012-től alapvető váltás következett be a hazai

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 216. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január

Részletesebben