1 51' a. Tisztelt Elnök Úr!
|
|
- Krisztián Somogyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 51' a országgyűlési képviselők Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének Helyben t,, ; g if~fky.szm: Érkezett :? C 13 Tisztelt Elnök Úr! Írásbeli kérdés Az Országgy űlésről szóló évi XXXVI. törvény 42. (8) bekezdése alapján írásbeli kérdést kívánunk intézni a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezet ő miniszterhez, mint a tárgyban illetékes minisztérium vezetőjéhez Milyen tulajdonosi struktúrájú szervezetek részesülnek az Európai Regionáli s Fejlesztési Alap és a Magyarország költségvetése által közösen biztosított forrásokból? 4 címmel. A benyújtott kérdésűnkre a választ írásban várjuk. Tisztelt Miniszter Asszony! Amint az minden bizonnyal Tisztelt Miniszter Asszony el őtt is ismeretes, Magyarország Alaptörvénye ( Az Állam 39. cikk (1.) bekezdés kimondja, hogy a központi költségvetésből csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás, vagy teljesíthető szerződés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható ; a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 13. (2) bekezdése rögzíti, hogy nemzeti vagyon tulajdonjogát átruházni természetes személy, vagy átláthat ó szervezet részére lehet, továbbá, hogy nemzeti vagyonba tartoznak az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévőpénzügyi eszközök (1. (2) bekezdés c) pont); az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) pontja alapján költségvetési támogatás abban az esetben biztosítható, ha a támogatási igény benyújtója jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkez ő más szervezet esetén átlátható szervezetnek minősül. Szeretnénk felhívni egyúttal Tisztelt Miniszter Asszony figyelmét arra, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi
2 CXII. törvény 32. -a szerint: a közfeladatot ellátó szerv a feladatkörébe tartozó ügyekben - így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és Önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők a magánszervezete k és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan - köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. " ; valamint arra, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény 81. (3) bekezdése szerint: Nem minősül üzleti titoknak az állami és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai közösségi támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli. A fentiekre való tekintettel kérjük Tisztelt Miniszter Asszonyt, hogy a mellékletben szerepl ő vissza nem térítendő támogatást elnyert kedvezményezettek vonatkozásában, egyenként i bontásban bemutatni szíveskedjen, hogy azok részére ténylegesen mikor és milyen mértééc{í támogatás került kifizetésre. Kérjük továbbá Tisztelt Miniszter Asszonyt, a január 1. napját követően kedvező támogatási döntésben részesült, avagy a január 1. napját megelőző támogatási döntésben részesült, de ugyanezen időpontot követően támogatási kifizetéssel érintett kedvezményezetteknek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXXVI. törvény 3. r) pontja szerinti tényleges tulajdonosi körét a támogatási döntés meghozatala, illetve az eltelt időszak folyamán esetlegesen eszközölt kifizetések időpontjában, valamint amennyiben további kifizeté s várható, a jelen idő szerinti állapotnak megfelel ően bemutatni szíveskedjen. Mindenre kiterjedő szíves válaszát előre is köszönjük és várjuk! Budapest, március Tisztelettel : János óbbik Szilágyi György Jobbik Melléklet! 2.
3 Melléklet 1. QUALCHEM Vegyiárú, Gumi és Műanyagalapanyag Gyártó és Forgalmazó Zártkör űen Működő Részvénytársaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egyedüli részvényese a Gibraltáron bejegyzett TSEA Holding Ltd. (GI- Gíbraltar, Line Wall Road 57/68.) ; 2. DANUBIA PHARMA Gyógyszerkereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felel ősség ű Társaság mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF ; illetve HUF támogatást nyert el, és egyedűli részvényese a csendes-óceáni Efate-szigeten lévő Vanuatui Köztársaságban bejegyzett BATAVIA INVESTMENT S LTD. (1036 Port Vila Vanuatu, Bougainville House Level 2.); 3. INNOMED MEDICAL Orvostechnikai Fejlesztő és Gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján ; HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és legutolsó ismert tulajdonosa az USA Indianapolisban jegyzett MediComplexCO (US INDIANAPOLIS, Summertre e Lane 8542) ; 4. Grepton Informatikai Zártkör űen Működő Részvénytársaság mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és legutolsó ismert tulajdonosa a New Frontier International Holding (AT Bécs, Prinzeugenstrasse 72) ; 5. ORMOSSZÉN Szénkitermelő és Kereskedelmi Kft., mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítend ő támogatást nyert el, és a CRATIS Ingatlanbefektető és Szolgáltató Zrt-n keresztül egyedüli részvényese a ciprusi AGRINA Holdings Limited (CY Nicosia, Kyriakou Matsi 16., Eagle House Agioi Omologites P.0 10th); 6. BiFarma Szoftverfejleszt ő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF; napján kelt támogatási döntés alapján HUF; napján kelt támogatási döntés alapján HUF; napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosa egy magánszemély valamint a nyitrai cégbíróságon bejegyzett China Innovative s.r.o. (SK Komárno, Svatoondrejská ép.); 7. ContiTech Rubber Industrial Kft., mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és egyedüli tagja a hamburgi cégbíróságon bejegyzett Phoenix Fluid Handling Industry GmbH (DE Hamburg, Hannoverische Str 88.); 8. 1NTERACTIVE NET DESIGN Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és egyedűli tagja a Cipruson bejegyzett IND Group Holding Limited. (CY Nicosia, Arch Makariu III 2-4 Capital Ce. ép. 9. cm.) ; 9. PROFITRADE 90 Számítástechnikai és Szolgáltató Kft, mely napján kelt döntés alapján HUF, illetve napján kelt döntés alapján HUF vissza nem térítend ő támogatást nyert el és magánszemély tagjain kívül minősített többségű befolyással bíró tulajdonosa a svájci cégbíróságon bejegyzett Central European Investment AG (CH Zug, Weinbergstrasse 5.); 3.
4 10. OLMOS és TÓTH Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., mely napján kelt döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egyedüli tagja a madridi GRUPO INVERSOR MONTE NEVADO S.L. (ES- Madrid, Claudio Coello 61.); 11. MOTECH Acélszerkezet- és Gépgyártó Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és magánszemély tagján kívül tulajdonosa a norvégiai Bronnoysundban jegyzett MOTECH NORGE A.S. (NO Oslo, Drammensveien ú t 167.); 12. Burton Kiln Furniture t űzállóanyaggyártó Kft., mely napján kelt döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egyedüli tagja a németországi Osnabrűck Városi Bíróság által bejegyzett Burton Beteiligungs Gmb H (DE Melle-Buer, Barkhausener str 55.) ; 13. Solvo Biotechnológiai Zrt., mely napján kelt döntés alapján : HUF; majd napján kelt döntés alapján :296.- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és a támogatási döntések időpontjában részben a Washingtonban jegyzett Hawk&Finberg Consulting LLC. résztulajdonában állt; 14. PANNON SZOFTVER Informatikai Kft., mely napján kelt döntés alapján : HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egyedüli tagja a Cipruson jegyzett PSZI LIMITED. (CY Ciprus, Nicosia, Stasikratous Crystal Offtces, Krambis Building street 20. B.) ; 15. Human Value Services Számítástechnikai Kft., mely napján kelt döntés alapján HUF vissza nem térítend ő támogatást nyert el, és a társaság egyetlen magánszemélyen kívüli tagja a Fisher Tech-Invest Korlátolt Felel ősségű Társaságon keresztül a Brit Virgin-szigeteken jegyzett Fisher Tech-Invest Inc (VG- Tortola, Road Town, Intershore Chambers, Wickham's Cay) ; 16. BURKOLÓLAP 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egy magánszemélyen tagon kívül az A.F. Investment Kft-n kereszűl tulajdonosa a Beliz-i cégbíróságon bejegyzett Alesandro Finance Ltd., (BZ- Belize City, Regent 3 5 A.); 17. MK-Property 101 Ingatlanforgalmazó Kft., mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és egyedüli tagja a Seychelles szigeteken bejegyzett BARROW ENTERPRISES LTD. (Victoria, Mahé, Seychelles, Suite 9, Ansuya Estate, Revolution Avenue) ; 18. SUNTEC SYSTEM KERESKEDELMI, SZOLGÁLTATÓ És GYÁRTÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítend ő támogatást nyert el, és a támogatási döntés idején egyedüli tagja a Marshall-szigeteken bejegyzett Hippokrates Ltd (MH Trust Company Complex Ajeltake Road) volt; 19. IPARK PÉCS Ipari Park Fejleszt ő Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa az osztrák IPP Beteiligungs GmbH (AT Linz, Pulverműhlstrasse 23.); 20. Európa-Center-Miskolc Beruházó és Szolgáltató Kft., mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa az S-Bird Hungary Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft., amely egy 4.
5 magánszemély és a gibraltári Grandtown Holdings Limited GI- 39 Irish Town, Gibraltár, Suite 5 tulajdonában áll ; 21. Gima Szolnok Ipari Park Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa a BEKBER Villamos Hálózat Építő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság, mely egy magánszemélyen kívül a B.E.K. Group s.r.o. (SK Dunajská Streda, Sportová 51/1260.) tulajdonában áll ; 22. Machine Rentals Group Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosa a Belize Cégbírósága által bejegyzett PLANET MANAGEMENT LTD. (BZ- Belize City, Newtown Barracks 508.); 23. IPARI PROJEKT HUNGÁRIA Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátol t Felelősség ű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa az osztrák Swietelsky Baugesellschaft m.b.h. tulajdonában álló SWIETELSKY Építő Korlátolt Felelősségű Társaság; 24. String-Alba Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségé Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítend ő támogatást nyert el, és résztulajdonosa a támogatási döntés időpontjában a panamai WAX Worldwide Inc. (PÁ- Panama, Ricardo Arias str Advanced Tower. I. cm.); 25. Mertzon Property Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Kft., mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosa a Samuelson Investments Kft, az Indotek Befektetési Zrt, az EGMEX Kft, a Britex Hungary Ingatlanbefektető Korlátolt Felelősségű Társaság, melyek részben Utah, Washington, és Colorado államban bejegyzett szervezetek tulajdonában állnak, (Samuelson CEE LLC, Indotek UK. LLC, Britex Central Europe LLC) ; 26. Angria Ingatlanforgalmazó és Ingatlankezelő Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egyedüli tagja a Seychelles szigeteken jegyzett Valon International Ltd. (SC- Seychelles, Victoria State House Ave, Victoria House, Suit e 206.); 27. D-Z-Company Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján jelenleg közzé nem tett mérték é támogatást nyert el, és résztulajdonosa a belizei cégbíróságon jegyzett JODO INVESTMENT LTD (BZ BELIZE, Belize City Dean Street 76.) ; 28. HAPPY COMPANY Élelmiszer Termékeket Gyártó és Forgalmazó Korlátol t Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és résztulajdonosa a belizei cégbíróságon jegyzett JODO INVESTMENT LTD (BZ BELIZE, Belize City Dea n Street 76.) ; 29. INDUSTRIA BÉTA Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján jelenleg közzé nem tett mérték ű támogatást nyert el és tulajdonosa IFCS Invest Finance Consult Surveillance AG (CH NeuhausenamRheinfat, Rundbuckstrasse 6.); 30. Knurow Property Korlátolt Felelősségé Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és 5.
6 tulajdonosa a Seychelles szigeteken jegyzett Hediger Business Limited (SC- Victoria Mahé, Olivier Maradan Street Suite 2.) ; 31. OBO Bettermann Ingatlankezel ő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és tulajdonosa a liechtensteini Bettermann Stiflung (LI Vaduz, Werdenbergerweg 11); 32. Kőrmend Lakópark Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítend ő támogatást nyert el, és részben a Seychelles szigeteken bejegyzett KENWAY ENTERPRISES Ltd. (Seychelles, Mahe, Victoria, Oliver Maradan Street, Oliver Maradan Building Suite No 2.) kizárólagos tulajdonában álló Ragasits és Társa Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonában áll; 33. WORK & TRADE s.r.o Magyarországi Fióktelep, mely napján kelt támogatási döntés alapján ,- HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és egy külföldi vállalkozás fióktelepe ; 34: az ANDRITZ Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és kizárólagos tulajdonosa az ausztriai Andritz AG (AT Graz, Stattegger Strasse 18) 35. IBV Hungária Világítástechnikai és M űanyagipari Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és kizárólagos tulajdonosa az IBV Holding GmbH. (DE Osnabrűck, AM Huxműhlenbach 7.) 36. R MAX Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és kizárólagos tulajdonosa az AGRIPOOL S. R. L. (IT Desenzano del Garda, Vi a Colombare di Castiglione 81/E.) 37. Jabil Circuit Magyarország Szerződéses Gyártó Kft., mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és tagjai a Jabil Circuit Netherlands B.V., a Jabil Circuit Limited és a Jabil Circuit Luxemburg S.a.r.l. 38. PCI Formaöntöde Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és két magánszemélyen kívüli tagjai a HDPCI Limited (IK- Hong Kong, 1703, Chinachem Leighton Plaza, 29 Leighton road, Causeway Bay) valamint a VIGEL S.P.A.( IT Borgaro Torinese, Via Mappano 15/A) 39. Viessmann Technika Dombóvár Kft., mely napján kelt támogatási döntés alapján : HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és kizárólagos tagj a a Viessmann Holding Intennational GmbH (DE Battenberg, lm Birkenried 1.) 40. Ardagh Fémcsomagoló Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és kizárólagos tagja az Ardagh Aluminium Packaging Netherland s B.V. (NL Rozenstraat, Veenendal 19.) 41. Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és kizárólagos tagja a Hoya Holdings N.V. (NL Uithom, Amsterdamseweg 29.) 6.
7 42. RÓNA Dohányfeldolgozó Korlátolt Felel ősség ű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és kizárólagos tulajdonosa az Attila Invest Vagyonkezelő és Ingatlanhasznosító Korlátol t Felelősségű Társaságon keresztül a luxemburgi LANDEWYCK GROUP S.A.R.L. (LU Luxemburg, 31.rue de Hollerich) 43. FRAISA Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és kizárólagos tulajdonosa a FRAISA Holding AG (CH Bellach, Gurzelenstrass e 7.) 44. "GSV" Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el és két magánszemélyen kívüli tulajdonosa a Debrentium s.r.o. (4001 Kosice, Bankov 7.) 45. Gustav Wolf Miskolci Drótgyár Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és kizárólagos tagja a Gustav Wolf Beteiligungs GmbH (DE Gütersloh, Sundernstrsasse 40.) 46. Johnson Electric Ózd Elektromechanikai Termékek Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely án kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosai a SAIA-Burgess Electronics CH Holding AG (CH Murten, BahnhofstraBe 18) valamint a Johnson Electri c International AG (3280 Murten, Bahnhof út 18.) 47. Konecranes Supply Hungary Korlátolt Felel ősségi' Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és kizárólagos tulajdonosa a finn Konecranes Finance Oy (FI Hyvink, Koneenkatu 8.) 48. Parat Ungarn Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és kizárólagos tagja a PARAT Beteiligungs GmbH (DE Neureichenau, Schachtla u 3-4.) 49. Zollner Elektronik Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és kizárólagos tagja a Zollner Elektronik AG (DE ZandtBudapest, Industriestrasse 2-14.) 50. LuK Savaria Kuplunggyártó Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és kizárólagos tagja a LUK Verm őgensverwaltungsgesellschaft mbh (DE Bühl, Industriestrasse 3.) 51. VNT Metal Hungary Korlátolt Felel ősségű Társaság, mely napján kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tagjai a Vogel & Noot Technologie GmbH. (T Wartberg, Grazer str. 1.) valamint a VNT Beteiligungs GmbH. (AT Wartberg im Mürztal, Grazer str 1.) 52. "TECHNOCAR-MC-2003" Gépipari Kft, mely december 29-én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosa október 30-ig a montanai WHITEFISH HILLS, LLC valamint a ciprus i DESILCO LIMITED (CY Nicosia, Margarita House, Themistokli Dervi 15.) voltak, illetve jelenleg résztulajdonosa szintén a DES1LCO LIMITED, és amely 7.
8 a Tudomány - Innováció Program keretében án további HUF a Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése pályázaton én további HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el; 53. HAFI-INDUSTRIES Gépgyártó Korlátolt Felel ősségű Társaság mely december 29-én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és többségi szavazati joggal bíró tulajdonosa a lichtensteini HIH HAFI Holdin g Aktiengesellschaft (LI Vaduz, Landstrasse 36) és amely az Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére c. pályázaton án további HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el ; 54. SCTTEC Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság amely január 17-én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyer t el, és tulajdonosa a támogatási döntés meghozatalakor az Armadillo Verwaltungs A G CH Stans, Nidwalden, Tottikonstrasse 66. volt, jelenleg a luxemburgi Scitec International S.á r.l (LU Luxemburg, Avenue Charles De Gaulle 2.) és amely a Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozáso k számára pályázaton 2011-ben további HUF, ben további HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el; 55. CHIORINO Szállítószalag és Laposszíj Export-Import Kereskedelmi Korlátol t Felelősségű Társaság, amely január 17-én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és minősített többségű szavazati joggal bíró tulajdonosa április 20.-ig a luxemburgi CHIORINO PARTICIPATIONS S.A. (LU Luxembourg, Bulevard du Prince Henri ) volt (jelenlegi tulajdonosa a CHORINO PARTECIPAZIONI ESTERE srl, TT Biella, Via Sant' Agata 9 CAP) ; 56. King Stone Vegyipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, amely január 17-én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és minősített többségű szavazati joggal bíró tulajdonosa a ciprusi ACRYLSTONE LIMITED (CY- Larnaca, Agion Anargyron 30.);. 57. CUBITEAM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely január 17-én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és minősített többségű szavazati joggal bíró tulajdonosa a Marshall szigeteken jegyzett TECHINVEST Ltd. (IC Trust Company Complex, Ajeltake Island, Majuro, Marshall Islands, Ajeltake Road), illetve amel y az Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére pályázaton 2011-ben további HUF, 2012ben további : HUF, a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése c- pályázaton éntovábbi HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el; 60. AMD-Services Ingatlanforgalmazó és Karbantartó Kft., amely január 17-én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítend ő támogatást nyert el és közvetett tulajdonosai az Utah államban jegyzett Samuelson CEE LLC., a Colorado államban jegyzett Bohemian Real Estate I. LLC., illetve a Nevadában jegyzett Britex Central Europe LLC 61. MATIC Ipari Szolgáltató Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatásban 8.
9 részesült, és amelynek közvetett résztulajdonosa a. Seychelles-szigeteki MEDION INVEST & TRADE LTD. (Vic. Mahé Seychelles, Revolution, Ansuya Estate 9.), illetve amely Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára c. pályázaton án további HUF vissza nem térítendő támogatásban részesült; tulajdonosi kőre teljes mértékben megegyezik az Észak-Alföldi régióban ugyanezen konstrukció keretében szintén HUF vissza nem térítend ő támogatást elnyert DEBRECENI MECHANIKAI M ŰVEK Korlátolt Felelősség ű Társaság tulajdonosi körével. 60. VAS És TÁRSAI Műanyag feldolgozó Korlátolt Felel ősségű Társaság amely én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el (részére eddig összesen HUF támogatás került kifizetésre, legutoljára napján) és kizárólagos tulajdonosa a Cipruson jegyzett TEMPA FINANCIAL CORP. LIMITED (CY Nicosia, Egypt street 12.), illetve amely Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése c. pályázat keretében án további HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el ; 61. "LOWLAND WINE" Mezőgazdasági és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, amely én kelt támogatási döntés alapján : HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és egyedüli tulajdonosa a Cipruson jegyzett DISBURY HOLDINGS LIMITED (CY Nicosia, Agiou Pavlou street 15.) 62. PRONTO CAR Korlátolt Felel ősségű Társaság amely én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítend ő támogatást nyert el é s résztulajdonosa a Dover államban jegyzett CONTROLLING LLC (US Dover, 3 2 Loockermann Square Suite 101D.), illetve amel y Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése c. pályázat keretében án további HUF, Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére c. pályázat keretében én további HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el; 63. AGROKÉMIA Sellye Zártkörű Részvénytársaság amely én kelt támogatási döntés alapján HUF. vissza nem térítendő támogatást nyert el és résztulajdonosa a ciprusi PETERS & BURG HOLDING LIMITED (CY Lamaca CIPRUS, Inomenon Ethon 8. ép. 2. em. 202.), illetve amely Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése c. pályázat keretében én további HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el ; 64. GASCATOR Magyarország Ingatlenberuházó és -Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság, amely én kelt támogatási döntés alapján HUF. vissza nem térítendő támogatást nyert el és résztulajdonosa a Seychelles szigeteken jegyzett Lawton Investements Ltd. (SC Global Gateway, Rue de la Perle Providenc e Mahe), illetve amely Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások c. pályázat keretében,, én további, HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el (amelynek mintegy harmada napjáig kifizetésre is kerűlt); 9.
10 65. Európa Humán-Rent Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság december 29-én kelt támogatási döntés alapján HUF. vissza nem térítendő támogatást nyert el és jelenlegi tulajdonosa á Seychelle-szigeteki MOBEX ASSETS HOLDING LTD. (SC- Ansuya Estate, Revolution Avenue, Victoria Suite 9.) 66. DEBRECENI MECHANIKAI MŰVEK Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely án kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítend ő támogatásban részesült, és amelynek közvetett résztulajdonosa a Seychelles-szigeteki MEDION INVEST & TRADE LTD. (Vic. Mahé Seychelles, Revolution, Ansuya Estate 9.), illetve amely Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára c. pályázaton én további HUF vissza nem térítendő támogatásban részesült; tulajdonosi kőre teljes mértékben megegyezik az ugyanezen konstrukci ó keretében szintén HUF vissza nem térítendő támogatást elnyert MATIC Ipari Szolgáltató Korlátolt Felel ősségű Társaság tulajdonosi körével. 69. SZÍNES INGATLANVILÁG Ingatlankezel ő Korlátolt Felelősségű társaság, amely én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosa az Oregon államban jegyzett WORLDWIDE TRADING SERVICES LLC. (US USA, Oregon, NW Salem, Windemere D r 942.) 70. General-Léna Építőipari, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, amely én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosa a floridai 6 MILES BRANDING, LLC (US Sarasota, South Tuttle, Ave 2015 Florida).), illetve amely Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése c. pályázat keretében én további : HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el ; 72. POLIPROP HOLDING Vagyonkezel ő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, amely én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa a floridai DUPLEX METAL INC. (US Hollandale Beach FL, 1001 North Federal 238.) 73. LAVATIO Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, amely én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa a floridai DIVONTER USA INC. (US Hallandale Beach, 1001 North Federal Highway Suite 238.), amely székhelye megegyezik a POLIPROP HOLDING résztulajdonosának székhelyével ; 74. Café Frei Vendéglátó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, amely én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és résztulajdonosa az újzélandi COFFEE GREEN BEAN Limite d (NZ Christchurch, Middleton, Birmingham Drive 38.) 75. PETRO-PLAST Kereskedelmi-Szolgáltató Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és közvetett résztulajdonosa a Seychelles szigeteken jegyzet t Aphrodisiac Worldwide Limited (SC- Mahé, Rue de la Perle utca 653.) 76. CNC RAPID Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felel ősségű Társaság, amely én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert 10.
11 el, és résztulajdonosa a VINCENT & PARTNERS L. L. C. (US New Castle, North DuPont Parkway 201.), illetve amely a Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások c. pályázat keretében2011 A8.18-án HUF, illetve án további : HUF ; az Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k részére c. pályázat keretében pedig án további : HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el; 74. Dentident Implant Clinic Korlátolt Felelősségű Társaság, amely én kelt támogatási döntés alapján HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el, és tulajdonosa a PINEWARE INC. (US Wilmington, New Castle County, Delaware Avenue 800.) valamint a LA ROSA INVESTMENT Inc (US Dover, Suite 206, Bradford Street 155.) illetve amely a Mikro- és kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése c. pályázat keretében án további HUF; a Innováció a fogászatban" c. pályázat keretében én további HUF vissza nem térítendő támogatást nyert el. 11.
IUIUIU U. l u Ihl i 111E11111 1 NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIUM. NÉMETH LÁSZLŐN É miniszter
IUIUIU U 111111111 1 111E11111 1 111111111 1 l u Ihl i NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIUM, l rsrá x: ~aqs C. ( Érkezett: 2013 R 1 1 NÉMETH LÁSZLŐN É miniszter PKF/ 7611-5- /2013-NFM Szilágyi György úr részére
Érkezett; 2013 t Y I 0. Tisztelt Elnök Úr!
íromái Volner Jáno s országgyűlési képviselő Kövér László úrnak, az Országgy űlés elnökének Helyben Érkezett; 2013 t Y I 0 Írásbeli kérdés Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 119.956 ( 732 ) GlaxoSmithKline Biologicals S.A., Rixensart (BE) ( 111 ) 121.638 ( 732 ) The Singer Company Limited
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 116.245 ( 732 ) ITT Flygt AB, Lindas (SE) ( 111 ) 136.707 ( 732 ) MITRE Sports International Ltd., London (GB) ( 111 ) 137.524 ( 732 ) THORN Lighting Ltd., London (GB)
Vegyes védjegyközlemények II.
Vegyes védjegyközlemények II. Jogutódlás (111) 114.392 (732) KMD Management, Inc., Nyack-on-Hudson, New York (US) (111) 114.703 (111) 114.704 (111) 115.890 (111) 116.353 (111) 117.101 (111) 118.174 (111)
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 114.696 ( 111 ) 115.340 ( 111 ) 119.783 ( 111 ) 119.930 ( 111 ) 121.972 ( 111 ) 124.647 ( 111 ) 124.708 ( 111
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 117.685 ( 732 ) Riemser Pharma GmbH, Greifswald, Insel Riems (DE) ( 111 ) 126.325 ( 732 ) Austria Juice Hungary
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 130.743 ( 732 ) ADVANSA B.V., 4861 PM Chaam, Noord-Brabant, the Netherlands (NL) ( 111 ) 144.840 ( 732 ) Nobel
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 113.579 ( 732 ) GYŐRLAKK Festékgyártó Zrt., Győr (HU) ( 111 ) 113.982 ( 732 ) THE PROCTER & GAMBLE COMPANY (Ohio állam törvényei szerint működő vállalat), Cincinnati,
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 121.307 ( 111 ) 127.672 ( 111 ) 137.264 ( 111 ) 140.421 ( 111 ) 148.028 ( 111 ) 149.092 ( 111 ) 149.533 ( 111
Vegyes védjegyközlemények I.
Vegyes védjegyközlemények I. Jogutódlás (111) 117.468 (111) 118.273 (111) 118.280 (111) 119.479 (732) Paul Murray, PLC, Southampton, Hampshire (GB) (111) 120.749 (111) 124.817 (111) 127.797 (732) MONSANTO
Vegyes védjegyközlemények II.
Vegyes védjegyközlemények II. Jogutódlás (111) 114.155 (111) 118.225 (111) 119.224 (732) Dr Pepper/Seven Up, Inc. (Delaware állam törvényei szerint mûködõ vállalat), Plano, Texas (US) (111) 120.859 (732)
Védjegyoltalom megújítása
Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő 120. évfolyam 5. szám, 2015.03.16. Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 117.109 ( 732 ) GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, Budapest (HU)
Vegyes védjegyközlemények
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás (111) 116.388 (732) Cafco International S.A., Gran-Duchy of Luxenbourg (LU) (111) 122.773 (111) 129.757 (111) 129.758 (732) DBA Lux 1, Luxembourg (LU) (111) 131.225
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 133.486 ( 111 ) 133.489 ( 111 ) 133.496 ( 111 ) 139.725 ( 111 ) 139.877 ( 732 ) ARAMARK Organizational Services,
Vegyes védjegyközlemények I.
Vegyes védjegyközlemények I. Jogutódlás (111) 114.792 (732) Alberto-Culver International, Inc.(Delaware állam törvényei szerint bejegyzett cég), Melrose Park,Illinois (US) (111) 115.223 (111) 115.286 (111)
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 118.621 ( 111 ) 119.494 ( 732 ) Mondelez Deutschland Coffee GmbH, Bremen (DE) ( 111 ) 120.622 ( 732 ) MSA TECHNOLOGY,
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 117.290 ( 111 ) 117.528 ( 732 ) Panadol GmbH, Buehl (DE) ( 111 ) 117.672 ( 732 ) Kraton Polymers Research B.V., Amsterdam (NL) ( 111 ) 124.962 ( 732 ) JEAN-CHARLES BROSSEAU
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 116.185 ( 732 ) INTERNATIONAL BUSINESS MACHINES CORPORATION, Armonk, New York (US) ( 111 ) 116.392 ( 732 ) The Goodyear Tire & Rubber Co., Akron, Ohio (US) ( 111 ) 116.393
Vegyes védjegyközlemények I.
Vegyes védjegyközlemények I. Jogutódlás (111) 129.457 (732) Selmena Trading Limited, Limassol (CY) (111) 133.265 (732) IP HOLDINGS LLC, Wilmington, Delaware (US) (111) 133.393 (732) Tensar Technologies
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 114.604 ( 732 ) Indofil Industries (Netherlands) B.V., Amsterdam (NL) ( 111 ) 121.313 ( 732 ) Sumitomo Heavy
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 122.870 ( 111 ) 128.073 ( 111 ) 130.494 ( 732 ) Harlequin Enterprises Ltd. (Ontario állam törvényei szerint működő vállalat), Don Mills, Ontario (CA) ( 111
A TheCompanyHouse Ltd. és a konferencia előadói nem vállalnak felelősséget a prezentációban és honlapjainkon található információk, tájékoztatók,
A TheCompanyHouse Ltd. és a konferencia előadói nem vállalnak felelősséget a prezentációban és honlapjainkon található információk, tájékoztatók, tanulmányok és az előadásokon elhangzottak nem megfelelő
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 114.604 ( 732 ) Indofil Industries Limited, Mumbai (IN) ( 111 ) 115.269 ( 732 ) Electrolux Home Products, Inc.(Delaware állam törvényei szerint bejegyzett cég),
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 137.203 ( 732 ) V-CONTACT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Szada (HU) ( 111 ) 138.088 ( 732 ) Scottish & Newcastle
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 121.340 ( 111 ) 132.061 ( 732 ) FOTEX HOLDING Európai Részvénytársaság, Capellen (LU) ( 111 ) 147.287 ( 111 ) 147.755 ( 111 ) 164.886 ( 111 ) 166.083 ( 732
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 118.395 ( 111 ) 118.455 ( 732 ) General Motors LLC (Delaware állam törvényei szerint működő vállalat), Detroit, Michigan (US) ( 111 ) 118.607 ( 111 ) 125.858 ( 732 ) The
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 138.163 ( 732 ) Austria Juice Hungary Kft., Vásárosnamény (HU) ( 111 ) 141.658 ( 732 ) MASPEX-GMW Sp.z.o.o.S.K.A.,
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 117.213 ( 732 ) Propex Operating Company LLC, Chattanooga, TN (US) ( 111 ) 117.235 ( 732 ) Syntron Material Handling,
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 113.502 ( 732 ) ExtractumPharma Gyógyszergyártó, Forgalmazó és Szaktanácsadó Zrt., Budapest (HU) ( 111 ) 114.517
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 113.813 ( 111 ) 115.882 ( 732 ) Műszertechnika-Holding Zrt., Budapest (HU) ( 111 ) 117.587 ( 732 ) ContiTech
Vegyes védjegyközlemények I.
Vegyes védjegyközlemények I. Jogutódlás (111) 113.623 (732) CYKLOP GmbH, Köln (DE) (111) 121.203 (732) Bábolna Környezetbiológiai Központ Korlátolt Felelõsségû Társaság, Budapest (HU) (111) 122.228 (732)
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 118.078 ( 732 ) ICL-IP America, Inc., Ardsley, New York (US) ( 111 ) 125.678 ( 732 ) Perry Ellis International
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 115.455 ( 732 ) WMF Group GmbH, D-73312 Geilingen an der Steige (DE) ( 111 ) 134.142 ( 732 ) Douglas Products
Vegyes védjegyközlemények
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás (111) 124.043 (111) 124.046 (111) 125.271 (732) Chiquita Brands L.L.C., Cincinatti, Ohio (US) (111) 128.284 (732) G. D. Searle LLC, Peapack, New Jersey (US) (111) 132.090
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő 119. évfolyam 15. szám, 2014.08.14. Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 117.512 ( 732 ) Renaissance Capital
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 117.221 ( 111 ) 126.368 ( 732 ) DHL International GmbH, Bonn (DE) ( 111 ) 128.301 ( 732 ) Hewlett-Packard Development
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 128.759 ( 732 ) Diagnosztika Fejlesztő-Gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Budapest (HU) ( 111 ) 134.162
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 116.887 ( 732 ) Ashland Licensing and Intellectual Property LLC, Dublin, Ohio (US) ( 111 ) 116.987 ( 111 ) 117.004 ( 111 ) 117.053 ( 111 ) 117.764 ( 732 ) CRYOVAC, INC.
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 117.951 ( 732 ) Aspen Global Incorporated, Port Louis (MU) ( 111 ) 125.707 ( 732 ) Peanuts Worldwide LLC, New York, New York (US) ( 111 ) 126.365 ( 732 ) Aspen
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 118.446 ( 732 ) Thales UK Limited, Addlestone, Weybridge, Surrey (GB) ( 111 ) 118.621 ( 111 ) 124.776 ( 111 )
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 114.178 ( 732 ) Pabianickie Zaklady Farmaceutyczne POLFA Spólka Akcyjna, Pabianice (PL) ( 111 ) 122.931 ( 732 ) Exxon Mobil Corporation, Irving, Texas (US) ( 111 ) 123.011
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 116.307 ( 732 ) TDY Industries, Inc., Los Angeles, California ( 111 ) 116.362 ( 732 ) CHINOIN Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Zártkörűen Működő Rt., Budapest (HU)
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 130.266 ( 732 ) MasterCard International Incorporated, Purchase, New York (US) ( 111 ) 130.871 ( 111 ) 133.038
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 122.742 ( 732 ) Merck Sharp & Dohme Corp., New Jersey (US) ( 111 ) 125.763 ( 732 ) V-CONTACT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Szada (HU) ( 111 ) 126.527 (
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 116.844 ( 732 ) Rolls-Royce plc., London (GB) ( 111 ) 116.882 ( 111 ) 116.883 ( 111 ) 116.885 ( 111 ) 117.370 ( 732 ) Franklin Electric Co., Inc., Fort Wayne,Indiana (US)
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 113.235 ( 732 ) The Whitaker LLC, Wilmington, Delaware (US) ( 111 ) 114.178 ( 732 ) Pabianickie Zaklady Farmaceutyczne POLFA Spólka Akcyjna, Pabianice (PL)
Vegyes védjegyközlemények
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás (111) 123.303 (111) 123.401 (732) AGAN Chemical Manufacturers Ltd., Ashdod (IL) (111) 126.902 (732) Stiefel Laboratories, Inc. (Delaware állam törvényei szerint mûködõ
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 131.287 ( 732 ) Luzocade Ribena Suntory Limited, Uxbridge (GB) ( 111 ) 131.288 ( 732 ) Luzocade Ribena Suntory
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 121.732 ( 111 ) 121.733 ( 111 ) 124.962 ( 732 ) JEAN-CHARLES BROSSEAU SAS, Paris (FR) ( 111 ) 126.002 ( 732 )
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 146.200 ( 111 ) 148.615 ( 111 ) 154.104 ( 111 ) 154.293 ( 111 ) 155.853 ( 111 ) 168.000 ( 111 ) 168.097 ( 111
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 115.194 ( 111 ) 116.048 ( 732 ) Mallinckrodt LLC, St. Louis, Missouri (US) ( 111 ) 119.123 ( 732 ) KRKA, tovarna zdravil, d.d.,novo mesto, Novo mesto (SI) (
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő 119. évfolyam 17. szám, 2014.09.15. Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 116.187 ( 732 ) RCA Trademark Management,
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 122.912 ( 732 ) Iconix Europe LLC, New York, New York (US) ( 111 ) 136.709 ( 732 ) Maria Clementine Martin Klosterfrau
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 117.084 ( 732 ) Kufner Holding GmbH, München (DE) ( 111 ) 136.910 ( 111 ) 137.129 ( 111 ) 137.130 ( 111 ) 147.204
Vegyes védjegyközlemények
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás (111) 118.362 (732) Vestel Dis Ticaret A.S., Manisa (TR) (111) 118.835 (732) TAC Products Limited, Slough,Berkshire (GB) (111) 122.594 (111) 126.107 (732) Novartis
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 129.064 ( 732 ) United Airlines, Inc., Chicago, Willis Tower (US) ( 111 ) 129.065 ( 732 ) United Airlines, Inc.,
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 115.945 ( 732 ) RHODIA OPERATIONS, Aubervilliers (FR) ( 111 ) 125.077 ( 732 ) Michael Leier KG, Horitschon (AT)
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 118.595 ( 732 ) Crayola Properties, Inc., Easton, Pennsylvania (US) ( 111 ) 120.152 ( 732 ) ALPHA-VET Kft., Budapest
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 124.162 ( 732 ) Yara International ASA, Oslo (NO) ( 111 ) 136.302 ( 732 ) METALLOGLOBUS Fémipari és Kereskedelmi
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 114.331 ( 732 ) Menelaus, B.V., Nieuwegein (NL) ( 111 ) 118.268 ( 732 ) Orrefors Kosta Boda AB, Kosta (SE) (
Vegyes védjegyközlemények II.
Vegyes védjegyközlemények II. Jogutódlás (111) 114.467 (111) 117.486 (732) Luxottica Group S.p.A., Milano (IT) (111) 118.196 (111) 118.197 (111) 118.198 (111) 118.199 (111) 118.200 (111) 118.201 (111)
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 116.319 ( 732 ) Ricoh Danmark A/S, 2665 Vallensbaek (DK) ( 111 ) 116.880 ( 732 ) Bayer HealthCare LLC, Pittsburgh, Pennsylvania (US) ( 111 ) 116.881 ( 732 ) Bayer HealthCare
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 122.559 ( 732 ) BASF SE, Ludwigshafen am Rhein (DE) ( 111 ) 123.518 ( 732 ) ADAMA Deutschland GmbH, Köln (DE)
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 116.540 ( 732 ) AGRO-CHEMIE Kft., Budapest (HU) ( 111 ) 116.846 ( 732 ) DOW CORNING CORPORATION, Midland, Michigan (US) ( 111 ) 116.926 ( 732 ) SCHOTT Aktiengesellschaft,
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 113.722 ( 111 ) 116.234 ( 111 ) 116.235 ( 111 ) 124.241 ( 111 ) 124.478 ( 111 ) 124.977 ( 111 ) 125.073 ( 111
Védjegyoltalom megújítása
Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő 117. évfolyam 12. szám, 2012.06.28. Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 114.559 ( 111 ) 114.560 ( 111 ) 114.895 ( 732 ) Aktiebolaget Electrolux, S-105 45 Stockholm (SE)
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 118.258 ( 732 ) Vég Levente, Nagykőrös (HU) ( 111 ) 118.566 ( 732 ) The Gillette Company LLC, Boston, Massachusetts (US) ( 111 ) 118.650 ( 732 ) Pharmacia & Upjohn Company
Vállalkozásfejlesztési Program
Támogatás megnevezése: Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 32 000 000 000.- HUF Jelen pályázati kiírás célja kis- és középvállalkozások különféle belsı fejlesztéseinek
Védjegyoltalom megújítása
Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő 121. évfolyam 18. szám, 2016.09.28. Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 118.172 ( 732 ) The Coca-Cola Company (Delaware államban bejegyzett cég), Atlanta, Georgia (US)
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 115.855 ( 732 ) OSRAM AG, München (DE) ( 111 ) 118.168 ( 732 ) OSRAM AG, München (DE) ( 111 ) 121.154 ( 732 ) Pernod Ricard USA, LLC ( Delaware Államban bejegyzett
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 123.802 ( 732 ) KEMIKÁL Építőanyagipari Zrt., Budapest (HU) ( 111 ) 124.256 ( 732 ) Unilever N.V., Rotterdam (NL) ( 111 ) 136.720 ( 732 ) UTIBER Közúti Beruházó Kft.,
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 115.451 ( 732 ) Pharmamagist Kft., Budapest (HU) ( 111 ) 115.855 ( 732 ) OSRAM GmbH, München (DE) ( 111 ) 115.966 ( 732 ) KABA-ELZETT Zrt., Budapest (HU) ( 111 ) 116.002
Átláthatósági nyilatkozat
oldal 1 / 6 Átláthatósági nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott belföldi vagy külföldi jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező
Törlés kelte: Hatályos: (CK ) (CK ) 9/ Vegyestermékkörű nagykereskedelem
B & L Estates Ingatlanfejlesztő és Ingatlanforgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság (1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1.) Adószám: 13777511-2-41 Cégtörténet 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 01 09 872636
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 114.402 ( 732 ) ALCAN INC., Montreal, Quebec (CA) ( 111 ) 116.545 ( 111 ) 117.476 ( 111 ) 118.127 ( 111 ) 118.853 ( 732 ) NBCUniversal Media, LLC, New York,
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 115.855 ( 732 ) OSRAM GmbH, München (DE) ( 111 ) 116.035 ( 732 ) Newell Rubbermaid Europe LLC, Atlanta, GA (US)
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 115.967 ( 732 ) EGIS Gyógyszergyár Nyrt., Budapest (HU) ( 111 ) 116.051 ( 732 ) Westinghouse Air Brake Technologies Corporation, Wilmerding, PA (US) ( 111 ) 116.058 (
Közérdekű adat és az üzleti titok védelmének egyensúlya
Közérdekű adat és az üzleti titok védelmének egyensúlya 2017. november 23. MAGYAR IPARJOGVÉDELMI ÉS SZERZŐI JOGI EGYESÜLET Újabb változások az IP-t és a szellemi tulajdont érintő jogi környezetben c. konferencia
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 114.175 ( 732 ) Hasselblad S.á r.l., Luxembourg (LU) ( 111 ) 125.058 ( 732 ) Sky In-Home Service Limited, Isleworth, Middlesex (GB) ( 111 ) 132.470 ( 732 )
Vegyes európai szabadalmi közlemények. Jogutódlás
Jogutódlás ( 11 ) E000679 ( 21 ) E 03 425438 ( 73 ) SOFIDEL S.p.A., Porcari (LU) (IT) ( 11 ) E002986 ( 21 ) E 04 023428 ( 73 ) Franz Sauermann, Hohenwart-Freinhausen (DE) ( 11 ) E004390 ( 21 ) E 03 252287
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 118.625 ( 732 ) Maidenform LLC (a Delaware limited liability company), Winston-Salem, North Carolina (US) ( 111
Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről szóló átláthatósági
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-885017 cégjegyzékszámú MK Profit
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT
ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről Alulírott,....(név),
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 119.008 ( 732 ) PLR IP Holdings, LLC, Minnetonka, Minnesota (US) ( 111 ) 123.981 ( 732 ) PHYLAZONIT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Nyíregyháza (HU) ( 111
Vegyes védjegyközlemények II.
Vegyes védjegyközlemények II. Jogutódlás (111) 128.358 (111) 128.652 (111) 129.887 (732) Bloomberg L.P., New York, New York (US) (111) 129.888 (732) Bloomberg L.P., New York, New York (US) (111) 138.025
Vegyes védjegyközlemények I.
Vegyes védjegyközlemények I. Jogutódlás (111) 129.219 (732) Hasbro,Inc., Pawtucket, Rhode Island (US) (111) 131.313 (732) Mars Drinks UK Limited, Slough, Berkshire (GB) (111) 133.776 (732) Mars Drinks
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 113.440 ( 111 ) 115.252 ( 111 ) 115.349 ( 111 ) 115.520 ( 111 ) 116.489 ( 111 ) 117.803 ( 111 ) 117.942 ( 111 ) 118.126 ( 111 ) 118.385 ( 111 ) 120.512 ( 111
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 132.149 ( 732 ) Salzgitter Mannesmann GmbH, Salzgitter (DE) ( 111 ) 145.083 ( 111 ) 145.084 ( 111 ) 148.230 ( 111 ) 149.857 ( 111 ) 150.866 ( 111 ) 150.867
Vegyes európai szabadalmi közlemények. Jogutódlás
Jogutódlás ( 11 ) E000996 ( 21 ) E 04 707912 ( 11 ) E001135 ( 21 ) E 04 733271 ( 73 ) Siemens Aktiengesellschaft Österreich, 1210 Wien (AT) ( 11 ) E001553 ( 21 ) E 04 775485 ( 11 ) E001578 ( 21 ) E 03
Vegyes védjegyközlemények I.
Vegyes védjegyközlemények I. Jogutódlás (111) 126.325 (732) Elsõ Magyar Gyümölcsfeldolgozó és Gyümölcslégyártó Zrt., Érsekhalma (HU) (111) 133.497 (732) EVM Zrt., (111) 141.735 (111) 149.237 (732) Elsõ
Vegyes európai szabadalmi közlemények. Jogutódlás
Jogutódlás ( 11 ) E002247 ( 21 ) E 04 716254 ( 11 ) E003189 ( 21 ) E 03 750852 ( 11 ) E004526 ( 21 ) E 03 782344 ( 11 ) E005298 ( 21 ) E 03 725141 ( 73 ) GE Video Compression, LLC, Albany, New York (US)
Vegyes védjegyközlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények Jogutódlás ( 111 ) 115.270 ( 732 ) Electrolux Home Products, Inc.(Delaware állam törvényei szerint bejegyzett cég), Charlotte, North Carolina (US) ( 111 ) 123.417 ( 732 ) Sheraton
Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók esetén
Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Támogató döntéssel, támogatási
ÖSSZEVONT TÁJÉKOZTATÓ 500.000 DARAB 1.000 FORINT NÉVÉRTÉKŐ A SOROZATÚ NÉVRE SZÓLÓ DEMATERIALIZÁLT TÖRZSRÉSZVÉNYÉNEK A FIGYELEMFELHÍVÁS
ÖSSZEVONT TÁJÉKOZTATÓ A FINEXT VAGYONKEZELİ NYILVÁNOSAN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 500.000 DARAB 1.000 FORINT NÉVÉRTÉKŐ A SOROZATÚ NÉVRE SZÓLÓ DEMATERIALIZÁLT TÖRZSRÉSZVÉNYÉNEK A BUDAPESTI ÉRTÉKTİZSDE B KATEGÓRIÁS
Az OTP Bank Nyrt. 2015/2016. évi. 200.000.000.000 Forint. Keretösszegű Kötvényprogramja. Összevont Alaptájékoztatójának. 5. számú kiegészítése
Az OTP Bank Nyrt. 2015/2016. évi 200.000.000.000 Forint Keretösszegű Kötvényprogramja Összevont Alaptájékoztatójának 5. számú kiegészítése Jelen dokumentum alapjául szolgáló összevont alaptájékoztató két
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények. Jogutódlás
Vegyes védjegyközlemények - Lajstromozott védjegyeket érintő közlemények Jogutódlás ( 111 ) 121.557 ( 732 ) Geszlerné Szűcs Klára, Székesfehérvár (HU) ( 111 ) 121.886 ( 732 ) Wilkinson Sword GmbH, Soligen
2013. évi... törvény. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény módosításáró l
(r«:ráczg'?,-'ii!cs Hivatala IX t y'..irn : 2013. évi... törvény 1050h Érkezett : 2C13 APR 2 C. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáró
Védjegyoltalom megújítása
Védjegyoltalom megújítása ( 111 ) 114.309 ( 732 ) The Mentholatum Company, Limited, East Kilbridge (GB) ( 111 ) 114.517 ( 732 ) Ardath Tobacco Co. Ltd., London (GB) ( 111 ) 114.757 ( 732 ) Diageo Brands