2013. JÚNIUS XIX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM
|
|
- Marika Farkas
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2013. JÚNIUS XIX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester MRSA - tények és tévhitek Bizonyára sokak számára ismert tény, hogy a csákánydoroszlói szociális otthon lakói körében az utóbbi időben több MRSA fertőzés illetve hordozás, más néven kolonizáció fordult elő, mely részben érthető módon riadalmat keltett az intézményben dolgozók körében és ezen túlmenően a falu lakossága között is. Sajnos ez a riadalom némely esetben már-már a dolgozók negatív diszkriminációját, indokolatlan megbélyegzését is eredményezte, és egy amúgy is nehezebb helyzetben, felelősségteljes munkavégzésüket tovább nehezítik az előítéletek. Ezért, találgatások helyett biztos tudást szeretnénk közvetíteni minden érdeklődő számára, egyrészt magáról a kórokozóról, és az általa közvetített megbetegedésekről, másrészt a megelőzés és a kórokozó elleni védekezés lehetőségeiről. A kórokozóról Maga a kórokozó- latin nevén: meticillin rezisztens staphylococcus aureus, vagyis MRSA- egy teljesen közönséges, bármelyikünknél előforduló, normál flórához tartozó baktériumtörzsnek olyan változata, mely a szokványos antibiotikumokkal való kezeléseknek ellenáll. Ép immunrendszer mellett veszélytelennek mondható, a normál bőr- vagy torokflórában időnként megjelenik, majd onnan eltűnik, bármilyen külső beavatkozás nélkül, és anélkül, hogy megbetegedést okozna. Viszont legyengült immunrendszerű közösségekben (kórházakban, hosszú ápolású idejű szociális intézményekben), megbetegedéseket, akár járványokat is okozhat. Azonban, tévhit, hogy ez lenne az a bizonyos húsevő baktérium, amint azt bizonyos internetes fórumokon láttam. Az viszont tény, hogy eme rezisztens baktériumtörzs megjelenéséhez nagymértékben hozzájárultak az indokolatlanul nagy számban alkalmazott antibiotikus kezelések, és az is tény, hogy a védekezés leghatékonyabb módja nem valamiféle csodamódszer, hanem a kellő gyakorisággal és helyesen kivitelezett kézfertőtlenítésbármilyen banálisnak tűnik is. A megbetegedésről MRSA fertőzés, azaz MRSA okozta megbetegedés esetén nehezen gyógyuló sebek, fekélyek, bőrfertőzések, tüdőgyulladás vagy véráram-fertőzés, ún. szepszis alakulhat ki. MRSA kolonizáció, azaz MRSA hordozás esetén viszont nincsenek fertőzésre utaló tünetek, tehát az illető nem beteg, csak egy vagy több testtájékáról származó minta laboratóriumi/bakteriológiai eredménye pozitív. Ez a hordozás lehet átmeneti, időnként visszatérő vagy hosszú ideig fennálló is. Önmagában nem igényel teendőt, vagy kezelést, viszont egészségügyi személyzet és halmozott előfordulás esetén azért szükséges a hordozást megszüntető, vagyis az úgynevezett dekolonizációs kezelés megkísérlése, hogy a legyengült immunrendszerű ápoltakra ne jelentsen veszélyt a kórokozó jelenléte.
2 A terjedés módjáról Az MRSA terjedésének leggyakoribb módja a direkt érintkezés, kontaktus, szóval az egy légtérben való tartózkodás, vagy az egymás mellett elhaladás nem jelent közvetlen fertőzésveszélyt, sőt- egy influenzaszezon ilyen szempontból jóval nagyobb fertőzésveszéllyel jár. Viszont ismételten hangsúlyoznám, hogy a higiénés szabályok betartása, a kézfertőtlenítés az MRSA terjedésének megelőzésére szolgáló legfontosabb módszer! Mindenesetre az egyes intézményeknek fel kell arra készülniük, hogy MRSA fertőzött, vagy kolonizált ápoltak felbukkanása minden egészségügyi/szociális intézményben várható, ennek gyakorisága az ellátandó betegek körének illetve az intézményben folyó tevékenység fertőzési kockázatának függvénye- a védekezés intézményi keretek közötti lehetőségeit szakmai előírások szabályozzák. Ezek alkalmazása mindig az adott intézményi vezetés felelőssége és kötelezettsége- jelen esetben a Járási Népegészségügyi Intézet és a Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv járványügyi felügyelőinek irányításával a szükséges intézkedések elkezdődtek, folyamatban vannak, és a szakemberek a későbbiekben is segítik, irányítják ezt a tevékenységet. A lakosságot illetően Ami a falu lakosságát illeti, különösebb járványügyi intézkedésekre jelen helyzetben nincs szükség. Azonban ezen cikk egyik fő célja éppen a dolgozók és a lakosság megfelelő higiénés magatartásának elősegítése és szorgalmazása. Tisztelettel, dr. Birtha Gyöngyike járási tiszti főorvos, csákánydoroszlói lakos CSABA JÓZSEF ÁMK HÍREI, PROGRAMJAI MŰVELŐDÉSI HÁZ HÍREI PROGRAMJAI Varga Rita művelődési ház vezető A mővelıdési ház programjai júniusban: SZENT IVÁN HAVA NYÁRELİ HAVA NAPISTEN HAVA Állandó programjaink: a vegyes kar próbái az iskola épületében szerdánként, Energy táncpróbák pénteken vannak a kicsik kor, a nagyok kor kezdenek a mővelıdési házban. a színjátszó csoportok próbái: csütörtökön próbálnak a kicsik tıl ig. A kicsik próbája a nyári szünet alatt elmarad! Szombaton az ifik tól ig. Felnıtt színjátszó próba két csoportban: szerdánként tól ig a mővelıdési házban. néptánc próba felnıtteknek pénteken tıl ig a mővelıdési házban, bábosok próbálnak szerdán tól 16 óráig a kultúrházban. torna kedden és csütörtökön tól ig. Farkas Béla és Varga Gáborné vezetésével. Zumba szerdán tól ig a kultúrházban. társastánc gyerekeknek a korábbi feltételekkel és keretek között folyik a munka a csoportban Küzmits József vezetésével. A foglalkozások kedden tól ig vannak a mővelıdési házban. A nyári szünet alatt elmarad! Egyéb programok, rendezvények júniusban: 6-án szociális otthonban szervezett Rajztalálkozón fellépnek a csákánydoroszlói bábosok a Titoktartó feleség címő népi játékkal. Az elıadás lor kezdıdik. 2
3 7-én író-olvasótalálkozó a mővelıdési házban. Finy Petra írónı beszélget a gyerekekkel, a program 10 órakor kezdıdik a nagyteremben. 15-én a Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon két csoporttal szerepelünk. Az ifik A három lány címő népmese feldolgozást adják elı 18 órakor Petımihályfán, 20 órakor Rábahídvégen a mővelıdési házban. A felnıttek Rejtı Jenı Békés megegyezés címő darabját adják elı kor Petımihályfán, kor Rábahídvégen. Társulatunk támogatóit és minden kedves érdeklıdıt szeretettel várunk! 23-án lesz a magyarbükkösi temetı ünnepélyes újraszentelése a Csákánydoroszlói Civil Szervezet Közhasznú Egyesület szervezésében. Az osztrákokkal közösen megrendezett szertartás és az ünnepi program 14 órakor kezdıdik. Premier!!!!! 23-án a mővelıdési házban 19 órakor kezdıdik a csákánydoroszlói NapSzínTársulat évadzáró elıadása. A Zıd a kukorica, Katyi címő vígjátékot láthatja a nagyérdemő közönség. 29-én a mővelıdési házban 19 órakor kezdıdik a csákánydoroszlói NapSzínTársulat elıadása. A Zıd a kukorica, Katyi címő vígjátékot láthatja a nagyérdemő közönség. Nyári napközis tábor a mővelıdési házban!!!!!! Police tábor: június Ezen a héten a rendırség, a tőzoltóság és a mentık munkájával ismerkedünk. Meghívjuk ıket, megnézzük, és ha lehet, kipróbáljuk az autóikat és az eszközeiket. Palacsinta tábor: június Ez a hét a gasztronómiai örömökrıl, a finom ételekrıl szól. Megismerkedünk az ételkészítés titkaival, az egyszerőbbeket mi magunk is elkészítjük, és persze megesszük. Társasjáték tábor: július 1-5. Régi és új társasjátékok megismerése és kipróbálása szerepel a programban. Nagyon jó közösségépítı és szocializációs hatása van a közös játéknak. Kinti és benti játékokat játszunk majd. Varga Rita mőv.ház vezetı Civil Szervezet Bálint Sándor Májusfa állítás 2013 Civil szervezetünk ezévben úgy gondolta, megszólítja a helyi fiatalokat, akik évek, évtizedek múlva szebbéértékesebbé tehetik községünket. Ennek első lépéseként a május 1-jei májusfa állításra névre szóló meghívó készült ezúton is elnézést kérnénk azoktól, akik valamilyen adminisztrációs hiba folytán kimaradtak a meghívottak közül. Nagy örömömre a meghívót ugyan nem kapó kis baráti család gyermekeikkel elfogadták szóbeli meghívásunkat és közösen elevenítettük fel velük a májusfa állítás hagyományát a Művelődési ház udvarán. Remélem, senki közösségi érzését nem sérti a kicsi, kissé görbe májusfa udvarunkról való - és közös erővel vágtuk ki, állítottuk fel :) 3
4 Nagyon jó hangulatúra sikeredett a délután; igazán finom falatokat varázsolt elő Péterünk a kemencéből és jóízű beszélgetéseket folytattunk. Sajnálatos módon a meghívott 140 fiatalból csak néhányan tiszteltek meg minket azzal, eljöjjenek, akár csak néhány szó, egy korty frissítő erejéig, esetleg baráti közeledésünket fogadni. Hiányoztak/hiányoznak köreinkből a jövő civilesei, akik összefognak, jól érzi magukat együtt és szebbé, élhetőbbé teszik községünket. Szeretnénk tudni, hol voltatok, miért nem jöttetek el? Örömmel vennénk, ha akár a civil szervezet címén (info@csakanyicivilek.hu), akár nekem szóban / ben (bakoneviki@gmail.com) elmondanátok, mi lenne az program, ahol összejöhetnénk, elmondhatnátok, szerintetek hogy tudnánk együttműködni. Várjuk ötleteiteket, várunk bennetek köreinkben! Bakóné Vikica civil szervezeti tag Köszönjük az adó 1% felajánlást minden felajánlónak! Bálint Sándor civil szervezet elnöke Magyarbükkös szomorú története A II. világháború után 1946 januárjában született egy döntés, ami a németek kitelepítését, tervszerű etnikai tisztogatását rendelte el, melyet sok helyütt halálos áldozattal járó, brutális kegyetlenséggel hajtottak végre. Magyarországon ebben az időben német nemzetiségű élhetett. Vas megyében kb. 390 családot érintett a döntés, többek között a Csákánydoroszlóval határos valamikori falu Magyarbükkös szinte minden családját is. Az itt élő családok nem várták meg a kitelepítés napját, hanem kihasználva a határ közelségét egyetlen éjszaka alatt átmenekültek a szomszédos Ausztriába, és rokonoknál, ismerősöknél húzták meg magukat. Szomorú tekintetű férfiak, síró asszonyok, kérdésekkel, félelemmel teli gyermekek indultak a bizonytalan jövőbe, maguk mögött hagyva addigi életük minden fontos részét. A szépen rendben tartott portákat, a gazdagon termő földeket, gyümölcsösöket, barátokat, ismerősöket, rokonokat és halottaikat. A vasfüggöny szigorú szorításában a szinte néptelen falu lassú hanyatlásnak indult. A házak összedőltek, a gyümölcsösök kipusztultak, a sírokat gaz nőtte be. Az 1300-as évek óta folyamatosan lakott település a semmivel vált egyenlővé! Azóta sok-sok év eltelt. Településünk néhány tagja, osztrák barátok segítségével pályázati pénzből ismét látogathatóvá tette Magyarbükkösön az emlékezés talán legtisztább helyét a temetőt. És hogy miért tettük mindezt? Mert az idősebbek szíve még ma is elszomorodik a történtek miatt. A középkorosztály értetlenül áll és a miért? kérdésekre talán sohasem kap válaszokat. De a fiatalok szinte nem is hallottak Magyarbükkös szomorú történetéről. Ezért emlékezzünk együtt, tegyünk közösen virágot a sírokra, június 23-án vasárnap 14 órakor Magyarbükkösön a temetőben. Program: Szentmisét mutat be Orsos Zoltán és Walter Rudy plébános Csákánydoroszlói Vegyes Kar és a vendég osztrák kórus műsora Irodalmi színpad előadása Karl Böö és Bálint Sándor záróbeszéde 4
5 További információk: A temető autóval is megközelíthető, egészen a büksi-rétig, majd egy 10 perces sétával elérhető az emlékpark. Idősebbek részére egy kisbusz áll rendelkezésre, ami a réttől a temetőig szállítja a vendégeket. Ausztria felől is található egy kialakított parkoló, az autóval érkező érdeklődők számára. Csákánydoroszlói Civil Szervezet Közhasznú Egyesület Kormorán Egyesület Bálint László Június hónapban folytatódik a túrabajnokság 1-én versenyzőink Szanazug folyóján mérhetik össze magukat versenytársaikkal a Túrabajnokság kereteiben, 8-10-ig Szlovéniában, a Soca folyón ismerkednek tagjaink más túrázókkal és kicsit keményebb vadvízzel 16-án a jól sikerült túrát kívánják megismételni remélhetőleg kedvezőbb időjárási körülmények mellett egyesületünkkel a nagyalázsonyi diákok 22-én a Túrabajnokság keretében rendezzük meg a Weking egyesülettel a III. Rábalapátolást 29-ére a szentgotthárdi Opel gyár alkalmazottai foglaltak maguknak túraidőpontot 30-án hó végi nyílt túrát szervezünk, melyre szeretettel várunk minden evezni vágyót Túrázz velünk! Ha szeretnél egy felejthetetlen Rába túrán részt venni, ahol a biztonságodra is odafigyelnek, gyere velünk túrázni! Minden hónap végén szervez egyesületünk egy nyílt túrát, amelyhez a túra díját megfizetve bárki csatlakozhat. Megoldható más időpontban is túraszervezés, egyéni egyeztetés alapján. Érdeklődni lehet a kormorankenu@gmail.com címen. Leghosszabb túránk (36 fkm): Szentgotthárd-Csákánydoroszló: 4.500,-Ft/fő Csörötnek -Csákánydoroszló (24 fkm): 3.000,-Ft/fő a Rábalapátolás elnevezésű Országos Versenysorozat csákánydoroszlói állomásának útvonala! Rövid túráink:rábagyarmat- Csákánydoroszló (15 fkm) vagy Csákánydoroszló-Körmend (15 fkm) : 2.000,-Ft/fő Köszönetnyilvánítás Egyesületünk nevében köszönöm mindenkinek, aki adója 1%-val támogatja tevékenységünket! Tagjainknak köszönöm a Rába takarításban és a falunapi programban nyújtott segítségüket; külsős segítőinknek külön köszönet a falunapi munkájukért! Versenyzőinknek további sikeres, jó hangulatú versenyzést kívánok! Bálint László Elnök Kormorán Kenu Egyesület 9919 Csákánydoroszló, Vasút út 4. honlap: Dr. Borsos Márta fogorvos június 6-20 közötti időben szabadságon lesz. Helyettesíti: Dr. Münch István fogorvos a következő időpontokban és helyen: Őriszentpéter: hétfő: 12-18, szerda: 8-12, csütörtök: 8-12 péntek: 8-9 órák között 5
6 EGYÉB tájékoztatás Családi napközi információk A családi napközi belső terének kialakítása a végéhez közeledik; a kültéri munkák folyamatban vannak :) Továbbra is várjuk az érdeklődő szülőket, gyereket a szolgáltatás helyének megtekintésére májusában hallgatóink a kihelyezett képzési helyen vizsgát tettek a Budapestről leutazott vizsgabizottság előtt.május 3-ig leadták záródolgozatukat, melynek értékelése után, 14-én került sor a vizsgára. Mindnyájan alaposan felkészültek, a vizsgabizottság előtt nemcsak alapos tudásukat, de kreativitásukat is megmutatták. Munkájuk - hozzájárulásukkal - felhasználásra kerül a családi napközi működtetése során is.jelenleg 7 fő szakalkalmazottunk van a csákánydoroszlói családi napközihez: Stariztbüchler Bernadett csákánydoroszlói, Zsilinszky Noémi és Farsang Adrianna nagyrákosi Molnár Krisztina gasztonyi, Károly Viktória körmendi lakosok, mint friss hallgatók, valamint a végzettséget már korábban megszerző Bakóné dr. Czitanovics Viktória csákánydoroszlói és Marosvölgyiné Nagy Katalin kemestaródfai lakosok. Az engedélyezési eljárás folyamatban van; ezalatt segítőkkel folyik az arculat kialakítása. Az első megbeszélésen az alapok megbeszélése mellett sort kerítettünk a név választására is; csákánydoroszlói családi napközinket Kockás Liliom Családi Napközi -nek fogjuk hívni; jelenleg a logo megtervezését végzi a felkért grafikus. Igény esetén az érintettekkel való egyeztetés után lehetőséget tudunk biztosítani mind a szakalkalmazottak, mind a kisegítő személyzet megismeréséhez; igények bejelentése és információ kérés a már megszokott elérhetőségeken: Bakóné Vykyca, bakoneviki@gmail.com, 06-70/ Takács Andrea Kapocs a Gyermekekért Nonprofit Kft. Ingyenes jogsegélyszolgálat SÉRELMEK A PSZICHIÁTRIÁN Alapítványunk közel 20 éve biztosít INGYENES jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során. Ha Ön vagy ismerőse ilyen helyzetben van, illetve tudomása van ilyen esetről, kérjük jelezze az alábbi elérhetőségeken: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Bp. Pf.: 182. Telefon: 06 (1) (70) panasz@cchr.hu Weboldal: MINDEN INFORMÁCIÓT BIZALMASAN KEZELÜNK! 6
7 HÍRDETÉSEK Lakosság részére ( ingyenes ) REKLÁMTÁBLÁK, FELIRATOK, MATRICÁK, NYOMTATÁS, GRAVÍROZÁS, FÉNYKÉPES AJÁNDÉKKÉSZÍTÉS CSÁKÁNYDOROZLÓ, Vasút utca 18. TEL: 94 / info@styro.hu Szeretettel várjuk ügyfeleinket Hétfőtől Csütörtökig 8-15 óráig Szórólapterjesztőt keresünk! Jelentkezni a 30/ es telefonszámon lehet munkaidőben. Gáztüzhely, 4 lángos vezetékes gázról használt, eladó Csákánydoroszlóban 5000,- Ft-ért. Érdeklődni lehet a következő számon: ÜGYVÉDI IRODA Körmend, Szabadság tér 3. fsz. 5. szám alatt: Dr. Major Katalin, Dr. Sütő Zoltán Okiratszerkesztés, Ingatlan adás-vétel, Peres ügyek, Cégalapítás, Fizetési meghagyások. Ügyfélfogadás: hétfő: ; szerda: ; csütörtök: Telefon: 94/ (ügyfélfogadási időben) Mobil:30/ Az ügyfélfogadás a megadott mobil telefonszámon történő előzetes egyeztetés alapján más időpontban, és akár Csákánydoroszlóban is megoldható!!! Dr. Sütő Zoltán A csákánydoroszlói Laci húsbolt kibővíti termék körét, kapható sertéshús, baromfihús, házias jellegű húskészítmények (parasztkolbász, hurka, disznósajt, sonka, szalonna), tejtermékek, sajtok, pékárú. Szeretettel várom régi és új vásárlóimat! Nagy László Üzletvezető Olcsó Mindenes folyamatosan bővülő árukészlettel várja régi és új vásárlóit, a csákánydoroszlói benzinkút üzletsorán levő boltunkban. Kínálatunk: vegyi árú,illatszer, kozmetikai cikkek, játékok, ajándéktárgy, édesség, bizsu, és még sok egyéb más. Ajánlatunk: Női -Férfi parfümök érkeztek minden korosztálynak 480 ft-tól!! Papirsárkány 10 db-os Bomba áron: csak 150 Ft! Nyitva tartás: Kedd -Péntek Szombat :07-13-ig Mindenkit Szeretettel várunk! Ács Szilvia Üzletvezető tel:0630/ Bozontos, kócos, fénytelen a haja? Tartós hajkiegyenesítéssel mindez a múlté! Szép egyenes haj, hajvasalás nélkül akár 3 hónapig! Próbálja ki most kedvező áron! Szeretettel várom: Horváth S. Hajnalka 06/ ;06/ A CIKLÁMEN presszó különtermében az emeleti részében, 50 főig helyet tudunk biztosítani rendezvények, összejövetelek megtartásához. Étel felszolgálása is lehetséges előzetes egyeztetés alapján. Várjuk kedves vendégeinket. Ciklámen presszó dolgozói 06/30/ Csákánydoroszlóban a vasut u. 43. szám alatt 2 szobás központi fűtéses családi ház eladó. Érdeklődni a következő telefonon: Nyárfa tűzifa olcsón eladó 7000 Ft./m 3 Érdeklődni: 06/ Kiscicák ingyen elvihetők. Telefon: 0630 / CSÁKÁNYDOROSZLÓI HÍRLEVÉL Megjelenik minden hónap első hetében. Kiadja: Csákánydoroszló község Önkormányzata. A kiadásért felelős: Horváth István polgármester. Készült a Polgármesteri Hivatal számítógépén és fénymásolóján, 200 pl.- ban. Kapható: Autós büfében, ÁFÉSZ boltokban, Bálint László zöldségboltjában, Kertészek Boltjában, Laci húsboltban, A Hírlevél olvasható még a: oldalon is. Ár: 30,- Ft 7
8 8
2013. MÁJUS XIX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM
2013. MÁJUS XIX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester A csákánydoroszlói Falunap és ahhoz kapcsolódó programok 2013-ban Május 24. péntek Szervezők: Kormorán egyesület 15.00-18.00
2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM
2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati
2014. DECEMBER XX. ÉVFOLYAM 12. SZÁM
2014. DECEMBER XX. ÉVFOLYAM 12. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Csákánydoroszló község minden lakójának ezúton kívánok BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET a képviselő-testület nevében
2013. JÚLIUS XIX. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
2013. JÚLIUS XIX. ÉVFOLYAM 7. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Tájékoztatás a képviselő-testület munkájáról: A képviselő-testület a következő határozatokat hozta 2013. január 1-2013.
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május
BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15.
Utoljára frissítve: 2015. június 15. MŰSOROK Tisztelt Nézők! A Képújság műsorán A Magyar Viselet Ünnepén készült felvételt láthatják. Időpont: 2015. június 22. (hétfő) 19.00 óra Bárándi Zoltán szerkesztő
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen
2014. MÁRCIUS XX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
2014. MÁRCIUS XX. ÉVFOLYAM 3. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Kéri János: Nőnapi köszöntő Tavasz hajnalán Róluk emlékezünk, A nőkről, kiknek Életünk köszönhetjük. Ki mindent Megtesz értünk, a nő, Dajkál, ápol,
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
2013. SZEPTEMBER XIX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM
2013. SZEPTEMBER XIX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Tájékoztatás az elmúlt hónapról. Az elmúlt hónapokban újságunkban közzétettük a képviselő-testület munkájával kapcsolatosan
2014. OKTÓBER XX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM
2014. OKTÓBER XX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester A szeptemberi árvízről tájékoztatás Községünkben 2014. szeptember 13-16 közötti időszakban ismételten nagy árvíz volt.
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében
2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
2014. JÚNIUS XX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM
2014. JÚNIUS XX. ÉVFOLYAM 6. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester KÖZBIZTONSÁGI NAP CSÁKÁNYDOROSZLÓBAN 2014. április 26-án közbiztonsági nap volt községünkben. Ekkor alakult meg a Nyugat-Dunántúl
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon
KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /02. szám január 19.
Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2017/02. szám - 2017. január 19. RENDEZVÉNYEK HÍREK
A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.
Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,
Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék
Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-
2013. AUGUSZTUS XIX. ÉVFOLYAM 8. SZÁM
2013. AUGUSZTUS XIX. ÉVFOLYAM 8. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Tájékoztatás a képviselő-testület munkájáról: A képviselő-testület a következő határozatokat hozta 2013. február 14-2013.
ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN
ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.
Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember
Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára
T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014.
Bikali Újság 2014. június Reviczky Gyula Nyári dal...vadvirágokat szedek S kötözöm füzérbe. Vagy a fűben heverek, S felnézek az égre. S haja hopp! A madárral dalolok... Szép világ, te, jó napot! www.bikal.hu
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ
MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések
Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11.
Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11. Hivatalvezető Dr. Orbán István Hivatalvezető Fsz. 7. 94/553-061 hivatal@szentgotthard.jaras.gov.hu
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott
2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK!
MŐVÉSZETOKTATÁS 2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! II. Látványtánc Európa - bajnokságot 2011. június 3-5-ig rendezték meg Kaposváron. Perdülı táncegyüttesünk is bejutott az Európa - bajnokságra, az országos
A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK
PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu
Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat március 28-i határozatai
Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2014. március 28-i határozatai 12/2014. (III.28.) SZKT határozat 4 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete jegyzőkönyv
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
XVII. évfolyam - 6. szám 2016. Június Ha jól és jó helyen akarod letudni ezt a feladatot, a Palacsintafesztivál a legalkalmasabb erre! Érdeklődni és jelentkezni lehet: személyesen a Hivatal ügyfélfogadási
KATolIKUS egyházközségeink F
KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november
ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ
2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási
2014. JÚLIUS XX. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
2014. JÚLIUS XX. ÉVFOLYAM 7. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Tájékoztatás a képviselőtestület döntéseiről Június 10-én tartott képviselő-testületi ülésen a következőkről döntött a
December havi programok
December havi programok December 4-től korcsolyázunk : december 4. kedd, 6. csütörtök, 11. kedd,13. csütörtök 17. hétfő, 20. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a káposztásmegyeri fedett
Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása
Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából
2015. FEBRUÁR XXI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
XXI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester A segélyezéssel kapcsolatos változások és hatáskörök 2015. március 1-től 2015. március 1-jétől a szociális törvény alapján kötelező
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk
Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés
GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu
JEGYZŐKÖNYV. Szavazásra teszi fel Kathy Horváth Lajos jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.
JEGYZŐKÖNYV Amely készült a Budapest Józsefváros Roma Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 11. napján (hétfő) 10.000 órai kezdettel a Budapest VIII. kerület Vajdahunyad u. 14. szám alatt
Éves programok a 2017/2018. tanévben
Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:
PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014
PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 Támogató: Marcali Város Önkormányzata Oktatási és Közművelődési Bizottság 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális Központ 8700 Marcali
Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.
Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)
Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés
Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május
Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan
A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:
az Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete január 1.-március 31. időszak tevékenységéről
NEGYEDÉVES BESZÁMOLÓ az Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete 2018. január 1.-március 31. időszak tevékenységéről 1. Kérjük, mutassa be a negyedévben a HFS megvalósításával kapcsolatos tevékenységeket!
BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11.
Utoljára frissítve: 2017. január 11. NYITVA TARTÁS, ÜGYFÉLFOGADÁS A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE HÉTFŐ: 8.00-12.00 12.30-15.30 KEDD: 8.00-12.00 12.30-15.30 SZERDA: 8.00-12.00 12.30-15.30
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv
2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg
Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.
Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival
ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY
ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések és antibiotikum használat az európai hosszú ápolási idejű intézményekben (HALT-2)
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések és antibiotikum használat az európai hosszú ápolási idejű intézményekben (HALT-2) INTÉZMÉNYI ADATLAP A - Általános Információ A vizsgálat dátuma Az intézmény
XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014.
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. számú körlevél 2014. júliusi augusztusi programkiírás Fontos tudnivalók:
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.
4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.
4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.
A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az
XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési
Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015
Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző
Képek a Gondozási Központ életéből
2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án
XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október (a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár előtti kopjafánál rossz idő esetén a nagyteremben) október 24. (szerda) 17:00 Könyvtár TOP lista - szeptember 1.
2013. FEBRUÁR XIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
2013. FEBRUÁR XIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Tájékoztatás a 2013 évi adókról, egyéb díjakról és egyesületi támogatásokról a képviselőtestület költségvetési koncepciója
4/2009. számú körlevél
4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink
Érsekvadkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (V. 2.)rendelete
Érsekvadkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (V. 2.)rendelete a házasságkötések engedélyezésének szabályairól, és az eseményhez kapcsolódó díjak mértékéről Érsekvadkert Község Önkormányzatának
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január
Közzétételi lista
Közzétételi lista 2018-2019 Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Szabadság u.7 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451 122 Mobil telefon:
MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens
ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.
A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA
IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban
Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban 2018. április 23-27. Korunk egyik legfontosabb kérdése, a globális felmelegedés több tudományág szakembereit foglalkoztatja. Nem lehet elég
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K
Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon
Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,
Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk
Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/
A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban Legfontosabb tények az antibiotikum rezisztenciáról A mikroorganizmusok antibiotikumokkal szemben kialakuló rezisztenciája
Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda
Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:
2011-es eseménynaptár
Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó
K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.
K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,
KATolikus egyházközségeink F
2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)
Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00
Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán
Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány
Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány "Ha úgy tűnik, nincs segítség, közelebb van, mint remélnéd." Unique 2010. május- június havi programajánlat 2800 Tatabánya, Kodály tér
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
2014. SZEPTEMBER XX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM
2014. SZEPTEMBER XX. ÉVFOLYAM 9. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályázati lehetőség iskola felújításra. Környezet és Energia Operatív program keretében pályázatot kívánunk benyújtani
KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban
Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1.
XVII. évfolyam - 1. szám Programajánló január 20. (Szerda) Nyugdíjas Klub 2016. évi első Klubnapja január 22. (Péntek) Magyar Kultúra Napja január 30. (Szombat) DerekDarts - Darts kupa február 13. (Szombat)