Az iskolai forduló eredményei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az iskolai forduló eredményei"

Átírás

1 Szerkeszti: Informatikai munkaközösség. Főszerkesztő: Németh József, tanár Kiadja: Tarczy Lajos Általános Iskola Diákönkormányzata február Karácsonyi ajándék A karácsony a szeretet ünnepe és ilyenkor mindenki sokkal boldogabb a szokottnál. Nem csak kapni, de adni is jó. A 4. a osztály egy gyönyörű műsorral lepte meg az iskolát. A felkészülésre rövid idő jutott, ezért keményen kellett dolgoznunk. Szinte minden nap próbáltunk. Ám megérte a sok fáradozást, mert azt látni, hogy amikor verset mondunk, énekelünk, jelenetet játszunk, mindenki ránk figyel, csodálatos érzés. Ez volt osztályunk karácsonyi ajándéka társainknak és tanárainknak. Boldogság és szeretet töltötte meg a szívünket, amikor láttuk a gyerekek és a felnőttek meghatott tekintetét előadásunk végén Fülöp Réka, 4.a 1

2 Informatika verseny iskolánkban. Ebben a tanévben január 21-én került megrendezésre a Kozma László informatikai verseny iskolai fordulója. Két korcsoport volt: 5-6. osztály és 7-8. osztály, összesen 40 résztvevővel. Nekünk, versenyzőknek, azon a napon nem volt kötelező iskolába jönni. A verseny 14 órakor kezdődött, de nekünk előtte fél órával ott kellett lenni. A verseny 3 teremben zajlott. Mindegyik teremben volt egy felügyelő tanár velünk (Szakácsné Kokas Judit, Zsuponicsné Bátyay Erzsébet és Németh József). Mindenki elfoglalta a helyét, izgatottan vártuk a verseny kezdetét és a feladatok kiosztását. Az 5-6. osztályosoknak 90 perc, nekünk 120 perc állt rendelkezésre a feladatok megoldásához. Az 5-6. osztályosoknak a Paint és a Word programmal kellett dolgozniuk, nekünk pedig a Worddel, az Excellel, a PowerPointtal és az Internet Explorerrel. A feladatok elég nehezek voltak, mivel olyan is akadt, amit mi még nem is tanultunk. Ennek ellenére mindenki megpróbálta legjobb tudása szerint megoldani. Azok a tanulók, akik ezen a versenyen továbbjutnak, részt vehetnek a következő fordulón. Reméljük, hogy mindenki nagyon jól szerepelt. Sárközi Dorina, 7.c Az iskolai forduló eredményei 5. osztály 1. Gregosits Dalma (felkészítő: Szakácsné Kokas Judit) 2. Szilos Barnabás (felkészítő: Szakácsné Kokas Judit) 3. Dobosi Erika (felkészítő: Szakácsné Kokas Judit) 6. osztály 1. Ódor Nikoletta (felkészítő: Zsuponicsné Bátyay Erzsébet) 2. Móczár Bence (felkészítő: Zsuponicsné Bátyay Erzsébet) 3. Tóth Eszter (felkészítő: Zsuponicsné Bátyay Erzsébet) 7. osztály 1. Nagy Violetta (felkészítő: Zsuponicsné Bátyay Erzsébet) 2. Sárközi Dorina (felkészítő: Németh József) 3. Boros Anikó (felkészítő: Németh József) 2

3 8. osztály 1. Ludvig Dávid (felkészítő: Németh József) 2. Gubics Márk (felkészítő: Venczel Csaba) 3. Nagy László (felkészítő: Németh József) Koszorúzás a református gimnáziumnál Január 30-án délután Nagy László halálának évfordulójára emlékezett iskolánk tanárainak és tanulóinak kis küldöttsége a református gimnázium főbejáratánál található domborműnél. A felnőttek műsorában közreműködtek a furulyaszakkörösök (4. A) Vadóczné Mátis Gabriella vezetésével, Aradi Kíra Virág (3. C) szavalattal és Szalai Regina (4. A) fuvolaszólóval. A sikeres szereplés után diákjainkat további fellépésekre kérték fel a városi irodalmi körök vezetői. Az iwiw és a többiek A legnépszerűbb netes szolgáltatások 2008-ban Akárcsak egy évvel ezelőtt, idén is a közösségépítő iwiw volt a legkeresettebb internetes szolgáltatás. Úgy tűnik, még mindig sokan szeretnének csatlakozni az ismerősök hálózatához és nyilván sokan keresték az oldalon fellelhető kapcsolatokat is. A második helyre a legnépszerűbb keresőszolgáltatás került, amelyről talán elmondható, hogy aki internetezik, az minden bizonnyal ismeri és feltehetően használja is. A harmadik a Videa elnevezésű hazai videótár, amely így lefőzte a nagytestvérét, hiszen a YouTube csak a kilencedik lett a toplistán. Nagyon népszerűek voltak idén is az internetes levelezőprogramok, valamint az internetes telefonálást, illetve csevegést lehetővé tevő szolgáltatások. Az online aukciós oldalak is szépen szerepeltek, és a pénzügyi válság miatt a hitelkalkulátorok is keresettebbek voltak, mint a korábbi években. Íme a teljes lista 1. iwiw 2. Google 3. Videa 4. Fre 5. CitroMail 6. MyVip 3

4 7. Gmail 8. Startlap 9. YouTube 10. Vatera 11. MSN 12. útvonaltervező 13. Elvira 14. Teszvesz 15. Vipmail 16. Skype 17. OMSZ.hu 18. hitelkalkulátor 19. Port.hu 20. szótár Aranyköpések Vigyázzunk, hogy mit akarunk! A végén még megkapjuk. Legnagyobb keserűségemre minden nap egyre bölcsebb leszek. Főnök, ma annyi munkám volt, hogy nem értem rá dolgozni. Csokonai életének nem volt második fele. Csak a hamis emberek viselnek valódi szőrmét. Messziről jött ember sokára ér ide. Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, téves válasz. A múlttal leginkább háttal lehet szembenézni. Ez nem optikai csalódás csak annak látszik. Minél ostobábbnak nézek ki, annál többet tanulok. Az életben csak egy dolog szép, de az épp nem jut eszembe. Isten bizony ateista vagyok! Azok, akik nem tudnak magukon nevetni, meghagyják ezt a feladatot másnak. Nyugalom! A hosszú élet ritka. A pénz nem boldogít. Egy ember, akinek 3 milliárdja van, semmivel sem boldogabb, mint akinek csak kettő van. Én már az előző életemben sem hittem a reinkarnációban. Ma van az a holnap, amitől tegnap féltél. Rakd sebességbe az agyadat, mielőtt elindítod a szádat! Többnyire nem érzem valami jól magam. Egyébként meg egyáltalán nem érzem jól magam. A hipochondria az egyetlen betegség, amiben nem szenvedek. 4

5 Iskolagyűlés január 23-án Viccek Rá akartam nevelni a kutyámat, hogy vakkantson hármat, ha enni kér. Hónapokon át naponta százszor is megmutattam neki. És vakkant? Á, dehogy! Sőt, addig nem is eszik, amíg én nem vakkantok hármat. Találkozik a kismalac a bátor pulykával. Szia, bátor pulyka! Te tényleg nem félsz a hentestől? Tényleg nem. Megengeded, hogy veled tartsak? Itt van a közelben a vágóhíd, és én nagyon félek. Gyere csak. Te bátor pulyka, már érzem, hogy itt a hentes a közelben. Biztos nem félsz? Nem félek. Már látom is, ott a bárd a kezében! Hogy-hogy téged nem bánt? Tudod, néhanapján viszek neki egy malacot. 5

6 Na, ezt mondd ki! Csetneki csikós itat a Tiszán, sárga csüngős csengő cseng a csetneki csikós csengős csikaja nyakán. Már itt volt ősz szinte, mikor egy őszinte ősz inte, hogy legyek őszinte, mert ő szinte őszinte. Azt mondják a hatalmasok, hogy akinek hat alma sok, az már elég hatalmas ok, hogy ne legyen hatalma sok. A gyárkémény reszelt ormán élt egy hétig reszelt tormán. A moszkvicsslusszkulcs szinte luxusszükséglet. Akkor jó a jó hajó, ha jó hajó a jó hajó. Cserszömörcés sört szürcsöl Csörsz. Egy icike-picike pocok pocakon pöckölt egy másik icike-picike pockot, mire a pocakon pöckölt icike-picike pocok is jól pocakon pöckölte az őt pocakon pöckölő icike-picike pockot. Jó nyár jár rája. Két pék két szép kék képet kér. Láttam szőrös hörcsögöt. Szirup szörpöt szörcsögött. Ha szőrös hörcsög szörpöt szörcsög, rátörnek a hörcsög görcsök. Meggymag! Szelíd meggymag vagy, vagy vad meggymag vagy? Nem lehet a Márta másé, Mert a Márta már Tamásé. Öt ördög görget görbe úton görgő gömbbé gömbölyödött öt görögdinnyét. A pápuák törzsfőnökét úgy hívták, hogy Puapó. Puapó már nagyon öreg volt, meghalt, ezért a törzs tagjai elhatározták, hogy választanak egy pót 6

7 pápua Puapót. Ez a pót pápua Puapó nagyon szeretett pónilovakra vadászni, a popójukat levágta, megsütötte és megette, ezért elnevezték Pónilópopótlopó Pótpápua Puapónak. A sok póniló popótól már nagyon meghízott, ezért elnevezték, Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Az elhízás már kezdett veszélyessé válni, ezért a törzs varázslója azt tanácsolta neki, hogy szopogasson pimpógyökereket. Ezért elnevezték Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapónak. Mivel a törzs a Limpopó környékén élt, a törzsfőnök teljes neve így hangzott: Limpopói Pimpógyökeret-szopó Puhapopójú-Pónilópopót-lopó Pótpápua Puapó. Fogszakorvos és szájsebész... A szamárnál szomorúbb Szemere sem szerzett hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara számára, ezért sok szomorú szamárkönny szemerkélt a szamárnál szomorúbb Szemere szomorú szamara szeméből. Csóré csiga csalán csúcsán cselleng, csalán csúcsát csipegetve fent leng, de a csalán nem tűri, csóré csiga csupasz csápját megcsípi. Te tetted e tettetett tettet, te! Te tettetett tettek tettese, te! Adj egy falat falat, mondta a falat faló faló. Strasszos strucc sztreccs cucc. Ede, de bedezodoroztad magad. Rejtvények I. Van egy 100 emeletes épület és van 2 db tojásunk. Ha valamelyik emeleten kidobjuk a tojást, akkor az vagy összetörik, vagy nem. Hogyan állapítjuk meg a legkevesebb próbálkozásból, hogy hányadik emeletig marad a tojás sértetlen? Vigyázzunk, mert csak 2 tojásunk van és ugyebár 100 emelet! II. 7

8 3 ember bement egy motelba. A recepciós mondta, hogy 30 dollár egy szoba, így mindegyik fizetett 10 dollárt és elment a szobába. Kicsit később a recepciós rájött, hogy a szoba csak 25 dollár, ezért elküldte a hordárt a 3 férfihoz az 5 dollárral. Útközben a hordár nem tudta kitalálni, hogyan ossza el egyenlően az 5 dollárt a 3 férfi közt, így mindegyiknek adott egyet, kettőt pedig megtartott. Eszerint a három férfi 9 dollárt fizetett, ami 27-et tesz ki. Ha ehhez hozzáadjuk a hordár által megtartott 2-t, az összesen 29 dollár. Hol van az egy dollár? (A megoldásokat várjuk a szerkesztőségbe!) Szülők-Nevelők bálja 2009 Iskolánk Tantestülete és Szülői Munkaközössége március 7-én, szombaton 19 órától ismét megrendezi hagyományos Szülők-Nevelők bálját a Tarczy Lajos Általános Iskola aulájában. A zenét Fehér Ferenc szolgáltatja. Az iskola tanulóinak műsora 19 órakor kezdődik. A büfé olcsó árakkal és széles kínálattal várja vendégeinket (sütemények, italok). A belépőjegy vacsorával: 4000 Ft. Kérjük, hogy azok a szülők is támogassák pártoló jegyek megvételével munkaközösségeinket, akik nem tudnak eljönni. A pártolójegy ára: 500 Ft. Nagyon örülnénk továbbá tombolatárgy és sütemény felajánlásának. Hozzájárulásukat előre is köszönjük! Szeretettel várjuk a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Barátaikat. Az Osztályfőnöki és Szülői Munkaközösség Feleletmentesítő jegy Tantárgyanként csak egy jegyet használhatsz fel egy félévben! A jegyet az óra elején kell tanárodnak odaadni! Ha szemtelen vagy, kizárod magad a kedvezményből! december Sorszám: Tantárgy: Tulajdonos: P.H. A jegy hamisítását a törvény bünteti! 8

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

2011. szeptember 14. Dr. Vincze Szilvia;

2011. szeptember 14. Dr. Vincze Szilvia; 2011. szeptember 14. Dr. Vincze Szilvia; vincze@fin.unideb.hu https://portal.agr.unideb.hu/oktatok/drvinczeszilvia Első pillantásra hihetetlennek tűnik, hogy egy olyan tiszta és érzelmektől mentes tudomány,

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

XI. évfolyam - 10. szám 2010. Október-November 50. Házassági évforduló 50. Házassági évfordulójukat ünnepelték november 22-én Csatordai István és neje Virágos Ilona. Falukarácsony! Derekegyház önkormányzata

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK

BÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK BÉKÉS MEGYEI SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENY VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT TÁNCSICS MIHÁLY KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS TEHETSÉGKÖZPONT OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK 1. A VERSENY CÉLJA... 2 2. ÉVFOLYAMOK, KORCSOPORTOK...

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Versenyeredmények Alsó tagozat

Versenyeredmények Alsó tagozat Szerkeszti: Informatikai munkaközösség. Főszerkesztő: Németh József, tanár Kiadja: Tarczy Lajos Általános Iskola Diákönkormányzata 2007. május Versenyeredmények Alsó tagozat Iskolai szavalóverseny (IV.

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről

Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről Összefoglaló a Református Középiskolák XIX. Országos Kémiaversenyéről A verseny megrendezésének időpontja: 2017.04.07-08. rendező intézményének neve: KRK Szilády Áron szervezőjének neve, beosztása: Gavlikné

Részletesebben

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné

X. Komplex1 Kolyvek Vivien Benkőné Szabó Krisztina XXXV. Szövegszerkesztés Galanics Mercédesz Knotz Lászlóné Fővárosi Informatika Alakalmazói, és egyéb országos, illetve budapesti versenyek eredményei 2002-től Tanév Helyezés Kategória Tanuló neve Felkészítő tanára Grafika2 Németh Gábor VII. Grafika1 Kapitány

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév)

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév) A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve (2016/2017. tanév) Készítette:.. Dr. Fábiánné Balogh Edina tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán igazgató Fertőszentmiklós,

Részletesebben

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet- Európa a 21. század többpólusú világában Farkas Gábor, Simon György augusztus 25. Magyar-Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlése és 141.

Részletesebben

Szeptember udvar osztályterem tantermek

Szeptember udvar osztályterem tantermek szept. 1. hétfő 1. óra 2-4. óra 5-7. óra Tóth Árpád Gimnázium Ünnepélyes tanévnyitó Osztályfőnöki óra Szeptember udvar osztályterem tantermek Várallyainé B.J szept. 1. hétfő 6-7. óra Első emelt szintű

Részletesebben

H E T I R E N D GIMNÁZIUM január 28-tól február 03-ig (20. tanítási hét)

H E T I R E N D GIMNÁZIUM január 28-tól február 03-ig (20. tanítási hét) H E T I R E N D GIMNÁZIUM 2019. január 28-tól február 03-ig (20. tanítási hét) Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. (Lk 13,29) Hétfő,

Részletesebben

ECDL VIZSGAEREDMÉNYEK 2018/2019-es tanév

ECDL VIZSGAEREDMÉNYEK 2018/2019-es tanév ECDL VIZSGAEREDMÉNYEK 2018/2019-es tanév - os - ECDL BIZONYÍTVÁNYT SZERZETT (11 fő) 8. osztályosok: Bardon Szilárd, Borbély Tamás, Csaba André, Harmati Kinga, Harmati Máté, Havelda Eszter, Kocsó Attila,

Részletesebben

46. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY

46. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY 6. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló Javítási útmutató NEGYEDIK OSZTÁLY 1. Írd be az 1, 2, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11 és 12 számokat a kis körökbe úgy, hogy a szomszédos számok különbsége

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla!

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla! ÚJ LAKÁSBAN Kedves Csilla! Képzeld el! Új lakásban lakom! Ez a legszebb ház a környéken! Egy mesés társasházban, gyönyörű lakásban élek! Képzeld el! Van benne egy csendes hálószoba, világos nappali szoba,

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére

ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére Ára: 960 Ft RP-001/2MFEI Hittan 1 Iskolai Munkafuzet Borito.indd All Pages 2014.07.04. 10:26:12 ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály IV. osztály 1. feladat. Ha leejtünk egy labdát, akkor az feleakkora magasságra pattan fel, mint ahonnan leejtettük. Milyen magasról ejtettük le a labdát, ha ötödször 10 cm magasra pattant fel? 2. feladat.

Részletesebben

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. munkanap. nélküli augusztus

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. munkanap. nélküli augusztus Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dátum i 2017. augusztus 2017. augusztus 28., hétfő hétfő Alakuló értekezlet Javító- és különbözeti vizsgák 9.00 13.00

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Internet Fiesta a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban

Internet Fiesta a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban A 2007. évi Internet Fiesta feltétlenül folytatásra érdemes. Bízunk benne, hogy akik a kezdetektõl részt vesznek ebben a mozgalomban, már nem adják fel, akik meg nem próbálták még, azokat a jövõben a csatlakozók

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám Megye: Szilágy Körzet: 2. osztály Eredménylista Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám. 1. Bai Ágota Kocsis Ilona i 1-es Számú Szakképző 28 70 98

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv Hónap Esemény, feladat Felelős Augusztus Aug. 23. Javítóvizsga Munkaközösség vez. Aug. 24. Alakuló értekezlet Ocskó Zoltán Nevelőtestület Aug. 28-31. Tantermek

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

A Thunderbird levelezőkliens telepítése és beállítása http://sugo.ubuntu.hu/community-doc/hardy/universe/apps/thunderbird.html

A Thunderbird levelezőkliens telepítése és beállítása http://sugo.ubuntu.hu/community-doc/hardy/universe/apps/thunderbird.html A Thunderbird nagyon népszerű a levelező programok között, használata elterjedt a különböző operációs rendszereken, így komoly biztonságérzetet adhat az Ubuntura frissen áttért felhasználóknak. És ez jó

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA FÜRST SÁNDOR UTCA 2. A 2017/18-AS TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA:

RENDEZVÉNYTERV FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA FÜRST SÁNDOR UTCA 2. A 2017/18-AS TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA: RENDEZVÉNYTERV A 2017/18-AS TANÉVRE FÜRST SÁNDOR UTCA 2. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: CSERHÁTI CSILLA (INTÉZMÉNYVEZETŐ-HELYETTES) RIEDERNÉ FENYVESI BERNADETT(INTÉZMÉNYVEZETŐ) FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak

es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak 2018-19-es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak Szeptember 3. 8 óra: tanévnyitó ünnepély 16 órától kamara és hangszeres órabeosztása külön értesítést kapnak az érintettek 17 órától szülői értekezlet:1.a,

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület!

Tisztelt Képviselő Testület! ,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8. Tisztelt Képviselő Testület! Az,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény: 2012/ évi tanulmányi eredmények ORSZÁGOS 2012/ levelezős TITOK angol nyelvi levelezős Csóti Eszter 7. o. 22. helyezés Bigors Fanni 6. o. 21. helyezés Börcsök Brigitta-Sebők Boglárka 4. o. 11. helyezés

Részletesebben

I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyre.

I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyre. Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda (OM azonosító: 036007) : 5400 Mezőtúr, Kossuth Lajos út 2., Pf. 13 : 06-56/350-012, 06-56/350-043; /fax: 06-56/350-305

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI KÖZÉP SZINT Gráfok

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI KÖZÉP SZINT Gráfok MTEMTIK ÉRETTSÉGI TÍPUSFELDTOK MEGOLDÁSI KÖZÉP SZINT Gráfok 1) Egy gráfban 4 csúcs van. z egyes csúcsokból 3; 2; 2; 1 él indul. Hány éle van a gráfnak? Egy lehetséges ábrázolás: gráfnak 4 éle van. (ábra

Részletesebben

HELYI TANTERV A Készségfejlesztő Speciális Szakiskola középsúlyos értelmi fogyatékos tanulói számára

HELYI TANTERV A Készségfejlesztő Speciális Szakiskola középsúlyos értelmi fogyatékos tanulói számára Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 139022 OM azonosító: 038551 Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV

Részletesebben

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Alakuló értekezlet Szabó Miklós augusztus 24. 9,00 Javító-és osztályozó vizsgák Szabó Miklós augusztus 27. 9,00 Munkaközösségi értekezletek munkaközösség-vezetők augusztus 27-31.

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok 1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

JELENTÉS. a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról

JELENTÉS. a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról JELENTÉS a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról A 2012/2013. tanévben munkaközösségünk létszáma 13 fő. A 2012/2013. tanévben a hollóházi tagintézményből utazó pedagógusként

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

1. Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) Patói Pálma Iskolai megemlékezés. Dr Feldmann-Németh Krisztina

1. Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) Patói Pálma Iskolai megemlékezés. Dr Feldmann-Németh Krisztina TERVEZETT RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK, FOGADÓ ÓRÁK, MÉRÉSEK 2017-2018 A nemzetünk szabadságtörekvéseit tükröző, továbbá nemzeti múltunk mártírjainak emlékét, példáját őrző emléknapok, valamint az iskolai élethez

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

VIZSGAEREDMÉNYEK 2011/2012-ES TANÉV Felkészítő tanár: Horváth Tünde

VIZSGAEREDMÉNYEK 2011/2012-ES TANÉV Felkészítő tanár: Horváth Tünde Aktuális ECDL összesítő táblázat elérhető itt.: http://www.nemesvamosiskola.hu/index.php?dokid=99 Aktuális vizsgázási időpontok listája itt: http://www.nemesvamosiskola.hu/index.php?dokid=98 VIZSGAEREDMÉNYEK

Részletesebben

A tanév rendje tanév 180 tanítási nap

A tanév rendje tanév 180 tanítási nap A tanév rendje 2017-18. tanév 180 tanítási nap Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 037614 TANTESTÜLET IDŐPONT ESEMÉNY FELELŐS Augusztus 2017. aug. 22. Alakuló értekezlet Augusztus

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév Alakuló tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 27. 9.00 Javító- és különbözeti vizsgák Szentpáli Ágnes augusztus 28. 9.00 Tanévnyitó tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 30. 9.00 Fecsketábor

Részletesebben

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

ÉLETREVALÓ fiataloknak

ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak Budapest, 2008 A könyv a Microsoft Magyarország felkérésére és finanszírozásával jött létre. Köszönjük Somogyi Edit tanárnô és Szabó Vince munkáját a Jedlik

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny Felkészítő: Kornerné Kosztich Julianna, Nyergesné Kornfeind Anita, Ambrusné Kluk Andrea Név Osztály Megyei erdmény Frank Borbála 2.a 1.

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN "BRODARICS TERÜLETI ANYANYELVI VERSENY 13. hely: Balogh Zita (4.o) Felkészítő tanár: Horváth Ildikó 2. hely: Merzay Csenge(5.o) 2. hely: Péterffy Orsolya (5.o)

Részletesebben

80/ S z ö v e g é r t ő v e r s e n y május osztály. Jó versenyzést kívánunk! Név: Iskola: Elért pontszám:

80/ S z ö v e g é r t ő v e r s e n y május osztály. Jó versenyzést kívánunk! Név: Iskola: Elért pontszám: S z ö v e g é r t ő v e r s e n y 2018. május 3. 1. osztály Név: Iskola: Elért pontszám: 80/ Hasznos tanácsok: 1. 45 percig dolgozhatsz! 2. Ceruzával írj! 3. Figyelj az utasítás pontos végrehajtására!

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a 2013-2014-es tanévre

A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a 2013-2014-es tanévre A Zipernowsky Károly Általános Iskola Diákönkormányzatának munkaterve a 2013-2014-es tanévre SZEPTEMBER Diákönkormányzat képviselőinek megválasztása Éves munkaterv megbeszélése, elfogadása Beszámolók meghallgatása

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI

Részletesebben