51/2001. (IV. 3.) KORMÁNYRENDELET A DOKTORI KÉPZÉSRŐL ÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉSRŐL I. FEJEZET
|
|
- András Fehér
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 51/2001. (IV. 3.) KORMÁNYRENDELET A DOKTORI KÉPZÉSRŐL ÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉSRŐL A Kormány a felsőoktatásról szóló, többször módosított, évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 30. -ának (1)-(3) bekezdésében, 31. -ának (2) bekezdésében, 35/A. -ában és a 72. -ának e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: I. FEJEZET A RENDELET HATÁLYA 1. (1) E rendelet hatálya a felsőoktatásról szóló évi LXXX. törvény 27., 81., 91., 92., 93., 94., aiban, valamint a felsőoktatásról szóló évi LXXX. törvény módosításáról szóló évi XCVII. törvény 23. -ában foglaltakra figyelemmel a doktori képzésben és a doktori fokozatszerzési eljárásban részt vevő, illetve közreműködő doktorandusz hallgatókra, oktatókra és a doktori iskolákra terjed ki. (2) A Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a honvédelmi és a belügyi ágazat doktori képzésre jelentkező, doktori képzésben részt vevő, illetve doktori fokozatszerzési eljárás alatt álló, külön jogszabályban meghatározott hivatásos állományú tagjaira e rendelet rendelkezéseit a honvédelmi és belügyi ágazat hivatásos állományú tagjai doktori képzésben történő részvételének egyes szabályaira vonatkozó külön jogszabályban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (3) E rendelet 9. (2)-(5) bekezdéseinek hatálya az állami felsőoktatási intézményekre és a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló évi XXXII. törvényben meghatározott kárpótlásban érdekelt egyházak jogi személyei által létesített egyházi felsőoktatási intézmények doktorandusz hallgatóira terjed ki. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK 2. E rendelet alkalmazásában 1. doktorandusz: a doktori (PhD) (a továbbiakban: doktori), illetve mester- (DLA) (a továbbiakban: mester) képzésben részt vevő hallgató, akit a felsőoktatásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott jogok illetnek meg és kötelezettségek terhelnek; 2. doktorandusz-hallgatói jogviszony: a doktorandusz hallgató és a felsőoktatási intézmény között fennálló jogviszony, amelynek tartalmát a doktorandusz hallgatónak és az intézménynek a felsőoktatásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott jogai, illetve kötelezettségei alkotják. A hallgatói jogviszonyt doktori képzésre jogosult felsőoktatási intézmény (a továb- Jogszabályi háttér 115
2 biakban: egyetem) az Ftv. 29., 30. -aira figyelemmel diákigazolvány kiadásával, illetve érvényesítésével igazolja; 3. állami doktori ösztöndíj: a szervezett doktori képzésben, nappali tagozaton részt vevő magyar állampolgárságú doktorandusz hallgatók, illetve jogszabály vagy nemzetközi megállapodás alapján a magyar állampolgárságú hallgatókkal azonos elbírálás alá eső külföldi hallgatók részére nyújtható pénzbeli támogatás; 4. doktorjelölt (mesterjelölt): a doktori tanulmányait befejezett személy, aki a doktori (mester) fokozat megszerzésére irányuló eljárás alatt áll. A doktorjelölt nem doktorandusz, nem áll hallgatói jogviszonyban; 5. akkreditált doktori program: a doktori képzés alapját képező, az akkreditációs eljárás során vizsgált szakmai program, a doktori iskolák létrehozását megelőzően. Az akkreditált doktori programok alapján folytatott képzésre doktorandusz hallgatót utolsó alkalommal a 2000/2001-es tanévre lehetett felvenni, és a képzés december 31-ig folytatható; 6. doktori képzés: egyetem által végzett, doktorandusz-hallgatói jogviszonyt eredményező, három év (36 hónap) tanulmányi időtartamú posztgraduális szintű képzés, amely a doktori fokozat elnyerésére készít fel. A doktori képzés rendszeres tanulmányi, kutatási és beszámolási tevékenység, amely magában foglalja az egyetem doktori szabályzatában előírt kötelezettségek teljesítését, így a doktori szigorlat kivételével a doktori vizsgák eredményes letételét is; 7. mesterképzés: a művészeti egyetemek, illetve művészeti karok, az egyetemek művészeti szakjai, valamint a mesterfokozattal záruló képzést is folytató egyetemek által doktoranduszhallgatói jogviszony keretében folytatott, legalább kétéves időtartamú posztgraduális szintű képzés, amely szakonként megállapított követelményekhez igazodó egyéni munkaprogramok alapján folyik; 8. doktori téma: olyan kutatási terület, amely alkalmas arra, hogy kidolgozása folyamatában a doktorandusz a témavezető irányításával elsajátítsa a tudományos módszerek alkalmazását, értékelhető tudományos eredményhez jusson, és erről tudományos közlemények, tudományos előadások, majd doktori értekezés (alkotás, munka) formájában bizonyosságot tegyen; 9. tanulmányi pont (kredit) a doktori képzésben: a doktorandusz-hallgatói kötelezettségek teljesítésére irányuló tanulmányi, kutatói és amennyiben a doktorandusz oktatói feladatokat is vállal, oktatói munka mértékegysége; 10. doktori fokozatszerzési eljárás: a doktori fokozat megszerzésére irányuló, tartalmilag a doktori képzésre alapozó, de attól jogilag és eljárás tekintetében független cselekménysorozat; 11. doktori szigorlat: a doktori fokozat megszerzésére irányuló eljárás része, a doktori eljárásban részt vevő személy tudományágában szerzett ismereteinek összefoglaló, áttekintő jellegű számonkérési formája. Minősítéséről (például: rite, cum laude, summa cum laude, pontozás) a hagyományok figyelembevételével a doktori szabályzat rendelkezik; 12. doktori értekezés: a doktorjelölt által készített írásmű, alkotás vagy munka, amellyel a doktorjelölt a doktori fokozatszerzési eljárás során bizonyítja, hogy a fokozat követelményeihez mért tudományos feladat önálló megoldására képes; 13. doktori fokozat: a doktori tanács által odaítélhető fokozat, mely megszerzésének feltételeit az Ftv. keretein belül az egyetem a doktori szabályzatában állapítja meg. A doktori fokozat egyetemi szervezett képzésben való részvétel, illetve egyéni felkészülés alapján doktori fokozatszerzési eljárás keretében szerezhető meg; 116 Jogszabályi háttér
3 14. mesterfokozat: a mesterképzésben résztvevő részére, a doktori tanács vagy a mesterterület által odaítélhető fokozat, melynek megszerzése szakonként megállapított követelményekhez igazodó egyéni munkaprogramok alapján történik; 15. doktori tézisek: a tudományos nyilvánosság számára készülő, összefoglaló jellegű mű, amely a doktorjelölt azon tudományos eredményeit mutatja be, amelyek alapján a fokozatszerzési eljárás során tanúbizonyságát adja annak, hogy felkészült a tudományos fokozat megszerzésére. A tézisek magyar és angol (esetleg más, az adott tudományág sajátosságainak megfelelő) nyelven készülnek. A tézisek nyilvántartásáról, illetve nyilvánosságra hozataláról az egyetem és az Oktatási Minisztérium gondoskodik; 16. doktori szabályzat: a felsőoktatási intézmény szervezetéről és működéséről rendelkező szabályzatnak a része, amely többek között tartalmazza a doktori fokozat megszerzésének feltételeit, a doktori képzés és a fokozat odaítélésének és a doktori iskolák működésének részletes szabályait (a továbbiakban: Szabályzat); 17. doktori tanács: a doktori képzés szervezésére és a fokozat odaítélésére az egyetemi tanács által létrehozott testület, amely a doktori képzés tekintetében döntéshozatali jogosultsággal rendelkezik, különösen a képzés programjának jóváhagyása és a képzésre felvétel, valamint a fokozat odaítélése tekintetében. Jogszabályban megállapított feltételek teljesülése esetén elláthatja a habilitációs bizottság feladatait is; 18. mestertestület: a mesterképzés szervezésére és a mesterfokozat odaítélésére, az intézményi tanács által létrehozott testület. Jogosultsága a mesterképzés területén azonos a doktori tanácséval. Szavazati jogú tagjai csak mesterfokozattal, vagy az Ftv (8) bekezdésében meghatározottak szerint azzal egyenértékűnek tekinthető művészeti díjjal vagy tudományos fokozattal rendelkező személyek lehetnek. A mesterfokozattal rendelkező személyek habilitációs eljárásában akkor láthatja el a habilitációs bizottság feladatait, ha az intézményi tagjai habilitált mesterek; 19. a doktori iskola tanácsa: a doktori iskola vezetőjének munkáját segítő, rendszeresen ülésező testület, amit a doktori iskola alapító tagjai választanak, és tagjait az egyetem doktori tanácsa bízza meg és menti fel; 20. egyetemi doktorandusz nyilvántartás: a doktori képzésbe felvételt nyert és az abban részt vevő doktorandusz hallgatókról, a doktori tanács által vezetett nyilvántartás; 21. egyetemi doktori nyilvántartás: az egyetemen doktori és mesterfokozatot szerzett személyekről és a fokozat adatairól vezetett egyetemi nyilvántartás; 22. országos doktori nyilvántartás: az egyetemek adatszolgáltatása alapján, a Magyar Akkreditációs Bizottság (a továbbiakban: MAB) által vezetett nyilvántartás, a doktori és a mesterfokozatot szerzett személyekről és a fokozat adatairól; 23. nappali tagozatos képzés: olyan képzés, ahol a külön jogszabályban meghatározott tanórák (kontaktórák) az összes hallgatói tanulmányi munkaidő legalább egytizenötöd részét teszik ki; 24. esti tagozatos képzés: olyan képzés, ahol a külön jogszabályban meghatározott tanórák (kontaktórák) a nappali tagozatos képzésben meghatározottak legfeljebb kétharmadát teszik ki; 25. levelező tagozatos képzés: olyan képzés, ahol a külön jogszabályban meghatározott tanórák (kontaktórák) a nappali tagozatos képzésben meghatározottak legfeljebb egyharmadát teszik ki; 26. külföldi részképzés: a doktori képzés része, amelyben a doktorandusz a doktori témájához kapcsolódó a témavezető által jóváhagyott olyan munkaprogram alapján vehet részt, Jogszabályi háttér 117
4 amely biztosítja az adott tanulmányi időszak érvényességét az egyetem doktori képzési programjában. A külföldi részképzések munkaprogramjának elfogadásáról a doktori iskola tanácsa, ennek hiányában a doktori tanács jogosult dönteni. II. FEJEZET A DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A doktoranduszok részére nyújtható támogatások 3. (1) A doktoranduszok részére az Ftv ának (1)-(3) bekezdéseiben foglaltakra figyelemmel a) az Ftv. 9/A. -ban meghatározott feltételekkel hallgatói előirányzatként biztosított támogatás, b) valamint a központi költségvetésen kívüli források felhasználásával nyújtott egyéb támogatás adható. (2) Azok a doktoranduszok, akik az Ftv ának (3) bekezdése alapján vesznek részt a doktori képzésben, képzésük szerint választhatóan, alapképzésben részt vevő hallgatóként vagy doktorandusz hallgatóként részesülhetnek ösztöndíjban. 4. (1) Állami doktori ösztöndíjat kaphatnak: a) az egyetemek szervezett doktori képzésében részt vevő, nappali tagozatos magyar állampolgárságú doktoranduszai; b) jogszabály vagy nemzetközi megállapodás alapján, a magyar állampolgárságú doktoranduszokkal azonos elbírálás alá eső külföldi doktoranduszok. (2) Más források terhére ösztöndíjat kaphatnak az egyetem Szabályzatában rögzített feltételek alapján az a)-b) pontban fel nem sorolt, szervezett képzésben részt vevő doktoranduszok is. (3) Teljes munkaidőben végzett munkaviszonyból származó jövedelemmel rendelkező doktorandusz állami ösztöndíjban nem részesülhet. 5. (1) Az egyetem által folyósított állami doktori ösztöndíj havi összege a garantált havi egyetemi tanári illetmény 22%-a. (2) Az egyetem által folyósított állami doktori ösztöndíj folyósításának időtartama három év (36 hónap). (3) Az egyetemnek a havonta folyósítandó juttatások kifizetéséről legkésőbb az adott hónap 10. napjáig intézkednie kell. 6. (1) Tankönyv- és jegyzettámogatásban részesülnek az állami felsőoktatási intézményekben állami doktori ösztöndíjban részesülő doktori vagy mesterképzésben részt vevő doktoranduszok, valamint az erre adott megbízás alapján, nem állami felsőoktatási intézményekben államilag finanszírozott doktori vagy mesterképzésben részt vevő doktoranduszok. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott tankönyv- és jegyzettámogatás a doktoranduszok tankönyv- és jegyzetvásárlásának közvetlen támogatására szolgál. 118 Jogszabályi háttér
5 (3) A tankönyv- és jegyzettámogatásnak az (1) bekezdésben meghatározott körre vonatkozó felosztásáról és az egyéni doktori témával összefüggő felhasználásának ellenőrzéséről a Szabályzat rendelkezik. 7. (1) Az állami doktori ösztöndíjban részesülő doktorandusz ösztöndíja folyósításának időszakában az egyetemi szabályzat keretein belül jogosult az egyetem rendelkezésére álló (saját tulajdonú vagy bérelt) kollégiumi (diákotthoni) férőhelyek igénybevételére. (2) Azok a doktoranduszok, akik kollégiumi (diákotthoni) elhelyezésre jogosultak lennének, de férőhely hiányában ebben nem részesülhetnek, havonta folyósítandó lakhatási támogatásban részesíthetők a Szabályzatban foglaltak szerint. A doktoranduszok által fizetendő díjak és térítések 8. (1) A doktori képzésben részt vevő, állami ösztöndíjban részesülő doktoranduszok tandíjat fizetnek. A tandíj havi összege nem haladhatja meg az éves költségvetési törvényben meghatározott nappali tagozatos doktorandusz hallgatói normatíva éves támogatási összegének 1%-át. (2) Az állami ösztöndíjban nem részesülő doktoranduszok költségtérítést fizetnek. (3) A tandíj mértékét, a költségtérítés összegét, a részleges vagy teljes mentesség eseteit, a fizetendő díjak és térítések összegét a Szabályzat állapítja meg, és azokat az egyetem a doktori képzésre való felvétel feltételeivel együtt hozza nyilvánosságra. (4) A második, illetve a további évfolyamokon beleértve a 36 hónapos képzési időt meghaladó legfeljebb két félév időtartamot a költségtérítési díj legfeljebb az előző tanévben megállapított díjnak a Központi Statisztikai Hivatal által az előző évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindex mértékével növelt összege lehet. A költségtérítési díj összegét a megelőző tanév május 31. napjáig az intézményben szokásos módon nyilvánosságra kell hozni. 9. (1) A Szabályzatban rendelkezni kell a tandíjmentesség, a tandíjkedvezmény és a költségtérítési kedvezmény igénybevételének és odaítélésének módjáról és időtartamáról. (2) Tandíjmentességben részesül: a) állami ösztöndíjban részesülő, első doktori képzésben résztvevő a képzés első négy tanulmányi félévében, amennyiben a 15. szerinti oktatási tevékenységet folytat legalább heti 4 órában; b) állami ösztöndíjban részesülő doktorandusz a képzés harmadik évében. (3) Nem fizet tandíjat, illetve költségtérítést a tandíj-, illetve költségtérítés fizetésre kötelezett hallgatók közül az adott félév első napján terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülő doktorandusz a segély, illetve a támogatás folyósításának időtartama alatt, összesen az Ftv. 85. (7) bekezdésében meghatározott időtartamon keresztül, amennyiben azt az adott félévre történő beiratkozástól számított 45 napon belül a hallgató az intézménynek bejelenti. (4) Az intézmény a (3) bekezdésben meghatározott hallgatók képzésének fedezetéül szolgáló összeget tételes jelentés alapján, az Oktatási Minisztériumtól legkésőbb a jelentéstől számított 90 napon belül megkapja. (5) A támogatás összege azonos a (3) bekezdésben meghatározott hallgatótól be nem szedett tandíj, illetőleg költségtérítés összegével, de legfeljebb az e rendelet mellékletében meghatározott képzési normatíva összege lehet. Jogszabályi háttér 119
6 (6) Nem fizet tandíjat, illetve költségtérítést az a doktorandusz, akinek tandíjmentességéről, költségtérítés alóli mentességéről jogszabály, nemzetközi megállapodás vagy a Szabályzat rendelkezik. (7) A tandíj- és költségtérítés fizetésének módját a Szabályzat határozza meg. A Szabályzat rendelkezik a tandíj és költségtérítés egyetemi felhasználási rendjéről. 10. (1) A kollégiumi (diákotthoni) férőhely igénybevétele esetén a doktorandusz térítési díjat fizet. (2) A kollégiumi (diákotthoni) térítési díj összegét tanévenként az intézmény tanácsa állapítja meg. (3) A kollégiumi (diákotthoni) térítési díj összege figyelembe véve a kollégiumok (diákotthonok) eltérő szolgáltatásait kollégiumonként (diákotthononként) férőhelyenként eltérő lehet, de havi összege nem haladhatja meg az éves költségvetési törvényben meghatározott nappali tagozatos doktori hallgatók éves normatív támogatási összegének 1,5%-át. 11. A doktori fokozatszerzés eljárási és tiszteletdíjait a Szabályzat határozza meg úgy, hogy a fizetendő összeg nem haladhatja meg az eljárás kezdetekor folyó tanévben érvényben lévő havi állami doktori ösztöndíj háromszorosát. A doktori fokozatszerzés adott évre megállapított eljárási és tiszteletdíjait az egyetem a doktori képzésre való felvétel feltételeivel együtt hozza nyilvánosságra. 12. A doktoranduszok, a Szabályzatban rögzített kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén a Szabályzat szerint díjakat fizetnek. A díjak mértéke esetenként nem lehet nagyobb az éves költségvetési törvényben meghatározott nappali tagozatos doktori hallgatók éves normatív támogatási összegének 1%-ánál. 13. Az egyetemeken külön jogszabályban, valamint e rendeletben szabályozott díjakon felül egyéb szolgáltatásokért, amelyek nem kapcsolódnak a doktori képzés követelményeinek teljesítéséhez a hallgatói önkormányzat doktorandusz képviselője véleményének figyelembevételével a Szabályzat más díjakat is megállapíthat. 14. A díjak és térítések téves megállapítása miatt a doktorandusz (volt doktorandusz) a közléstől számított 15 munkanapon belül fellebbezéssel élhet a doktori tanács elnökéhez. A fellebbezést a kézhezvételtől számított 8 napon belül el kell bírálni. A határozattal szemben a doktorandusz a közléstől számított 15 munkanapon belül a rektorhoz fordulhat jogorvoslatért. A rektor a doktori tanács elnökének határozatát helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti. 15. (1) Az a doktorandusz, aki a tandíj- vagy kölségtérítés-fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, és az egyetemtől a Szabályzatban megállapítottak szerint fizetési haladékot nem kap, a következő tanulmányi félévre nem iratkozhat be. (2) Az (1) bekezdés alapján hozott intézményi döntés ellen a doktorandusz jogorvoslattal élhet, a 14. rendelkezései szerint. A doktoranduszok oktatási tevékenysége 16. (1) Az oktatói feladatok ellátása nem képezheti a doktorandusz Szabályzatban meghatározott tanulmányi kötelezettségei részét, a doktori képzésben részt vevő hallgató azonban oktatói feladatokat vállalhat. A doktorandusz által ellátott oktatási tevékenységért tanulmányi pont (kredit) adható. E tevékenységből a képzés követelményeinek teljesítéséhez szükséges tanulmányi pontok (kreditek) legfeljebb egynegyede szerezhető meg. 120 Jogszabályi háttér
7 (2) Az oktatói tevékenység tartalmát, jellegét és időtartamát a Szabályzatban meghatározottak szerint szerződésben kell rögzíteni. A Szabályzatban rendelkezni kell a vállalt feladatok teljesítésének igazolásáról. (3) Az egyetem az állami doktori ösztöndíjban részesülő doktoranduszt az első két évben heti négy óra oktatási tevékenységért díjazásban részesítheti. A heti négy órát meghaladó oktatói tevékenységért az egyetem a doktorandusznak a Szabályzatban meghatározott mértékű, de óránként legalább a havi állami doktori ösztöndíj 2%-ának megfelelő díjazást köteles fizetni. Az oktatói tevékenységért járó külön díjazást pénzbeli juttatásként kell kifizetni. (4) A költségtérítéses képzésben részt vevő doktoranduszt minden oktatási tevékenységért a (3) bekezdésben megállapított díjazás illeti meg. (5) Az egyetemnek az oktatói tevékenységért járó díjazás kifizetéséről legkésőbb a következő hónap 10. napjáig intézkednie kell. (6) A (3), illetve (4) bekezdés alapján járó díjazást az egyetem az éves képzési előirányzat személyi juttatásai terhére folyósítja. Ennek biztosítására az egyetem a központi költségvetéssel szemben többletigényt nem támaszthat. III. FEJEZET A DOKTORI KÉPZÉS SZERVEZETI KERETEI Doktori iskola 17. (1) Doktori és mesterképzés kizárólag külön jogszabályban meghatározott feltételek alapján akkreditált doktori iskola keretében folytatható. (2) Az egyetemeken külön jogszabályban meghatározott tudományáganként (művészeti területenként) ha jogszabály a multidiszciplináris területen működő doktori iskolák esetében kivételt nem tesz egy doktori iskola működhet. (3) A doktori iskola akkreditációjával az egyetem az adott tudományágban jogot szerez habilitációs eljárás lefolytatására és a dr. habil cím odaítélésére. 18. (1) A doktori iskola oktatói azok a tudományos fokozattal rendelkező oktatók és kutatók, akiket a doktori iskola vezetőjének javaslatára a doktori iskola tanácsa alkalmasnak tart a doktori iskola keretében oktatási, kutatási és témavezetői feladatok ellátására. (2) A doktori téma vezetője az a tudományos fokozattal rendelkező oktató, illetve kutató, akinek témahirdetését a doktori tanács jóváhagyta, és aki ennek alapján felelősen irányítja és segíti a témán dolgozó doktoranduszok tanulmányait, kutatási munkáját, illetve a doktorjelöltek fokozatszerzésre való felkészülését. 19. A meghirdethető oktatási programokról és a témavezetői megbízásokról a doktori iskola tanácsa, ennek hiányában doktori tanácsa évente dönt, és ezek nyilvánosságra hozataláról az egyetemen szokásos módon gondoskodik. 20. (1) A doktori iskola létesítésének jóváhagyásáért pályázatot kell benyújtani a MABhoz. A doktori tanács által előkészített, az egyetemi tanács által jóváhagyott pályázatot a rektor nyújtja be a MAB-hoz. (2) A MAB a beérkezett pályázatokat tudományterületenként vagy tudományáganként kidolgozott követelményrendszer alapján bírálja el. Jogszabályi háttér 121
8 (3) A doktori iskola engedélyezésére, működésének minőség-ellenőrzésére, a működés felfüggesztésére, illetve megszüntetésére vonatkozó részletes szabályokat a vonatkozó jogszabályokban meghatározott keretek között a MAB állapítja meg. (4) A doktori iskola létesítésének és a minőség-ellenőrzésnek a követelményrendszerét, valamint az értékelési eljárás részletes rendjét a MAB az Oktatási Közlönyben és az Akkreditációs Értesítőben teszi közzé. Doktori tanács 21. (1) A doktori tanács doktori ügyekben hozott döntései ellen jogszabálysértés, a doktori szabályzat megsértése, illetve eljárási hiba esetén jogorvoslatnak van helye. A jogorvoslati eljárás lefolytatása a rektor hatáskörébe tartozik. (2) Amennyiben az egyetem a doktori képzésben, illetve a doktori fokozat elbírálásában együttműködik más felsőoktatási intézményekkel, tudományos kutatóintézetekkel és kutatóhelyekkel, a doktori tanács munkájában e szervek szakmai képviselői is részt vehetnek. Ennek módjára a doktori szabályzat erre vonatkozó rendelkezései, illetőleg az Ftv ának (1) bekezdése alapján kötött szerződés irányadó. 22. A doktori tanács feladata, különösen: a) jóváhagyja a doktori iskolák alapításának kezdeményezését; b) dönt a doktori képzésbe való felvételről, a felmentésekről, a doktori szigorlat tárgyairól, a doktori fokozat odaítéléséről, a kitüntetéses doktorrá avatási javaslatokról; c) a Szabályzatban meghatározottak szerint, a doktori iskolák javaslatára kijelöli a doktori felvételi bizottság tagjait, a bírálóbizottság tagjait és a hivatalos bírálókat, létrehozza a szigorlati bizottságot, továbbá jóváhagyja a doktori témavezetők és a doktori iskola oktatóinak személyét; d) állást foglal a külföldi tudományos fokozat honosításáról; e) javaslatot tesz az egyetemi tanács részére a doktori képzési normatíva felhasználásáról. 23. A doktori tanács megalakítására, összetételére, feladataira, hatáskörére és eljárási rendjére vonatkozó szabályokat az Ftv. és a jelen kormányrendelet rendelkezéseinek keretei között a Szabályzat tartalmazza. 24. A mesterképzést folytató egyetemeken a doktori tanács feladatait doktori tanács vagy a mestertestület látja el. Doktori szabályzat 25. A Szabályzatot, a doktori tanács javaslata alapján, az egyetemi tanács alkotja. 26. (1) A doktori iskolák működési szabályzatot alkotnak, amelyet az egyetemi doktori tanács hagy jóvá. (2) A doktori iskola általános képviseletét a doktori iskola vezetője látja el. A doktori iskola vezetőjének munkáját a doktori iskola tanácsa segíti. 27. A Szabályzatban az Ftv., valamint jelen kormányrendelet keretein belül rendelkezni kell: a) a doktori képzés részletes szabályairól, b) az egyetemi szervezett képzésről, az egyéni felkészülésről, c) a doktorandusz tanulmányi kötelezettségeiről, a tanulmányok ellenőrzésének módjáról, d) a doktori képzésben elismerhető tanulmányi pontokról (kreditekről), 122 Jogszabályi háttér
9 e) a tanulmányok lezárásának feltételeiről, f) a doktori fokozat megszerzésének feltételeiről, a fokozat odaítélésének részletes szabályairól, g) a tiszteletbeli doktorrá (doctor honoris causa) avatás feltételeiről, h) a doktori tanács összetételéről, feladatairól, hatásköréről, eljárási rendjéről, i) a doktoranduszok hallgatói támogatása megállapításának elveiről, az odaítélés módjáról és eljárási szabályairól, továbbá a támogatások időtartamáról, jogcíméről, valamint a pénzügyi források és más támogatások felhasználásának ellenőrzési rendszeréről, j) a doktoranduszok által fizetendő díjakról és térítésekről, mentességekről és kedvezményekről, a díjak befizetésének, kezelésének szabályairól, a díjakból és térítésekből származó bevételek felhasználásának elveiről, valamint a pénzügyi források felhasználásának ellenőrzési rendszeréről, k) a szünetelő, illetve megszűnt hallgatói jogviszonyú személyek támogatásairól, az általuk fizetendő díjakról és térítésekről, l) a külföldieknek a doktori képzésben való részvételének feltételeiről, figyelemmel az egyéb jogszabályok rendelkezéseire is, m) a doktori képzés, illetve a doktori fokozat megszerzésére irányuló eljárás során hozott döntések elleni jogorvoslatokról, n) az e rendeletben és jogszabályban a Szabályzat hatókörébe utalt egyéb kérdésekről. IV. FEJEZET A DOKTORI KÉPZÉS Felvétel a doktori iskolába 28. (1) Doktori képzésre a felvételi eljárás alapján lehet felvételt nyerni. A felvételi eljárás megszervezése és lebonyolítása az e rendeletben meghatározottak szerint az egyetemek feladata. A doktori képzésre való felvételről az egyetem doktori tanácsa dönt, és döntéséről a jelentkezőt 8 napon belül írásban értesíti. (2) Doktori képzésre egyetemi oklevéllel vagy azzal egyenértékű oklevéllel és legalább egy, államilag elismert középfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkező pályázók jelentkezhetnek. (3) A doktori tanács a felvételt, a doktori iskola javaslata alapján, a (2) bekezdésben meghatározott feltételeken túl, további követelményhez kötheti. (4) A felvétel részletes szabályait a Szabályzatban kell meghatározni. (5) Az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzésre jelentkezők azonos követelmények és feltételek alapján vesznek részt a felvételi eljárásban. 29. (1) A felsőoktatási intézmények (a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények esetében pedig a közvetlen felügyeletet gyakorló miniszter) által évente egy alkalommal, legkésőbb augusztus 15. napjáig közölt adatok alapján az Oktatási Minisztérium minden évben egységes formában a doktori képzés felvételi tájékoztatójában (a továbbiakban: Tájékoztató) közzéteszi a doktori iskolák, illetve a doktori iskolákban szervezett képzési programok jegyzékét. Jogszabályi háttér 123
10 (2) Szükség szerint a Tájékoztató több alkalommal is megjelentethető, ebben az esetben az adatszolgáltatás és a megjelentetés határidejét az Oktatási Minisztérium legalább 30 nappal ezen határidők letelte előtt az Oktatási Közlönyben közzéteszi. (3) A Tájékoztató tartalmazza: a) a felvenni tervezett létszámot; b) a tandíjjal, a költségtérítéssel és a juttatásokkal kapcsolatos információkat; c) az Ftv ának (3)-(4) bekezdésére is figyelemmel, a felvétel követelményeit, különös tekintettel a felvételi vizsga értékelése, valamint az alkalmazott rangsorolás elvére; d) a felvételi eljárási díj összegét és az annak befizetésével kapcsolatos információkat; e) egyéb, az ebben a rendeletben meghatározott, illetve a jelentkezők számára szükséges információkat. (4) Az egyetem a jelentkező számára biztosítja felvételi szabályzatának megismerhetőségét. 30. (1) A doktori iskolák a doktori képzésről évente rendszeres és nyilvános tájékoztatást adnak; a felvételi követelményeket évente az egyetemen szokásos módon közzéteszik. (2) A doktori tanács az oktatási miniszternek az első évre felvehető államilag finanszírozott doktorandusz hallgatói létszám meghatározásáról, az egyetemek közötti elosztás elveiről, az Országos Doktori és Habilitációs Tanács javaslata alapján és a Felsőoktatási és Tudományos Tanács állásfoglalásának figyelembevételével hozott döntése alapján évenként állapítja meg a doktori iskolákba felvehető, államilag finanszírozott doktorandusz hallgatók létszámát. (3) A doktori tanács felvételt elutasító döntése ellen fellebbezéssel lehet élni, ha az jogszabályt vagy intézményi szabályzatot sért. A fellebbezést az elutasító döntés kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül kell előterjeszteni. A fellebbezést a felsőoktatási intézmény vezetője bírálja el, a fellebbezés kézhezvételétől számított 15 napon belül. A döntés ellen további fellebbezésnek helye nincs. (4) A doktori iskolák a felvett jelentkezők névsorát és eredményeit az egyetemen szokásos módon közzéteszik. (5) A felvételt nyert doktorandusz hallgatók nyilvántartását az egyetemek vezetik. Az egyetemek a felvételt nyert doktoranduszoknak az Ftv. 2. számú mellékletében felsorolt adatait az érintett személyek hozzájárulásával, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló évi LXIII. törvény (a továbbiakban: adatvédelmi törvény) rendelkezéseinek betartásával a Doktoranduszok Országos Szövetsége (a továbbiakban: DOSZ) kérésére a DOSZ rendelkezésére bocsáthatják. (6) A DOSZ az (5) bekezdésben megjelölt adatokat az adatvédelmi törvény rendelkezéseinek betartásával kezeli. A doktori képzés időtartama 31. (1) A szervezett képzésben résztvevők tanulmányaikat nappali, esti vagy levelező tagozaton folytathatják. (2) A szervezett doktori képzésben, a Szabályzatban előírt tanulmányi kötelezettségek teljesítésének és a doktori ösztöndíj folyósításának időtartama három év (36 hónap). (3) Az egyetem a tanulmányi idő megszakítását legfeljebb három alkalommal, összesen három évre engedélyezheti (évkihagyás). Első alkalommal a kérelmet el kell fogadni. A hallgatói jogviszony szünetelése alatt állami ösztöndíj nem folyósítható. 124 Jogszabályi háttér
11 (4) Évhalasztás, évkihagyás, valamint a tanulmányok más módon történő megszakítása után a képzés folytatására jelentkező doktorandusz a jelen rendelet által meghatározott támogatásokból részesül, és az e rendelet alapján meghatározott tandíjat, illetve költségtérítést köteles fizetni, kivéve, ha a Szabályzat ettől eltérő szabályt állapít meg. (5) A felvételtől számított 72 hónap elteltével a doktorandusz-hallgatói jogviszony a hallgatói névsorból való törléssel megszűnik. (6) Doktori, illetve mesterképzésben, valamennyi képzési formában a fokozat és az oklevél megszerzésének feltételéül előírt munkaidő-ráfordítással járó tanulmányi követelmény teljesítését a külön jogszabály szerint tanulmányi pontokban (kreditekben) kell mérni. (7) Amennyiben a doktorandusz hallgató a honvédelemről szóló évi CX. törvény 92. -ának (1) bekezdésében foglalt szolgálati kötelezettségét teljesíti, annak időtartamára hallgatói jogviszonya szünetel. (8) A doktorandusz hallgató külföldi részképzésben is részt vehet. A részképzésben olyan, a témavezető által jóváhagyott munkaprogram alapján vehet részt a doktorandusz hallgató, amely biztosítja az adott tanulmányi időszak érvényességét az egyetem doktori képzési programjában. A külföldi részképzés időtartama a doktori képzés időtartamába beszámít, a hallgatói jogviszony nem szünetel. 32. Az egyéni felkészülésre vonatkozó szabályokat a Szabályzatban kell meghatározni. V. FEJEZET A DOKTORI FOKOZATSZERZÉSI ELJÁRÁS ÉS A DOKTORI FOKOZAT A doktori fokozatszerzési eljárás 33. A doktori fokozatszerzési eljárás megindítását a Szabályzatban előírt módon kell kérelmezni. A fokozatszerzési eljárásra bocsátás feltételeit a Szabályzat tartalmazza. 34. (1) A doktori értekezést (alkotást, munkát) a kérelem benyújtásával egy időben vagy a kérelem elfogadását követő két éven belül kell benyújtani. (2) Amennyiben a doktorjelölt az (1) bekezdésben foglaltaknak nem tesz eleget, a kérelem benyújtásától számított két év elteltével a fokozatszerzési eljárást meg kell szüntetni. 35. (1) A doktori szigorlatot legfeljebb a kérelem benyújtásától számított két éven belül nyilvánosan, bizottság előtt kell letenni. A szigorlat részletes szabályait a doktori szabályzat tartalmazza. (2) A doktori szigorlat értékeléséről a hagyományok figyelembevételével a doktori szabályzat rendelkezik. A szigorlat eredményét közvetlenül a szigorlat után ki kell hirdetni. (3) A doktori szigorlatról jegyzőkönyvet kell felvenni. 36. (1) A doktori értekezést (alkotást, munkát) bírálóbizottság elnökből, két hivatalos bírálóból és további kettő-négy tagból áll. A bizottság tagja csak az lehet, aki tudományos fokozattal rendelkezik. A doktorjelölt témavezetője nem lehet a bizottság tagja. (2) A doktori védésre csak a doktori szigorlat után kerülhet sor. (3) A két hivatalos bíráló, a doktori tanács felkérése, az értekezés (alkotás, munka) benyújtásától számított, az egyetem szabályzatában meghatározott szorgalmi időszakra eső három Jogszabályi háttér 125
12 hónapon belül, írásos bírálatot készít az értekezésről (alkotásról, munkáról), és nyilatkozik, hogy javasolja-e annak kitűzését nyilvános védésre. Ha az egyik bíráló javaslata nemleges, a doktori tanács egy további, harmadik bírálót is felkér. (4) Az értekezést (alkotást, munkát), a két támogató javaslat beérkezésétől számított szorgalmi időszakra eső három hónapon belül nyilvános vitára kell bocsátani. A doktorjelölt a bírálatokat előzetesen kézhez kapja, és azokra a védés előtt írásban, a védés során a nyilvános vitában szóban válaszol. (5) A doktorjelölt a nyilvános vita keretében ismerteti értekezésének (alkotásának, munkájának) téziseit, majd a bírálók, a bizottsági tagok és a jelenlévők észrevételeire, kérdéseire válaszol. (6) A vita lezárása után a bizottság zárt ülésen, titkos szavazással dönt az értekezés elfogadásáról. Az elnök ezután az eredményt nyilvánosan kihirdeti. A bizottsági értékelés módját a doktori szabályzat határozza meg. (7) A védésről és a bizottság döntéséről jegyzőkönyvet kell felvenni. (8) Az egyetem, a doktorjelölt kérelmére, igazolást ad a doktori szigorlat és védés eredményéről. 37. (1) Sikertelen védés esetén új eljárás leghamarabb a sikertelen védéstől számított két év elteltével, ugyanazon doktori témában legfeljebb egy alkalommal kezdeményezhető. (2) A sikeres és sikertelen védésekről az (1) bekezdésre és az Ftv. 94. (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre figyelemmel az egyetem nyilvántartást vezet. 38. (1) A mesterképzést folytató egyetemek által odaítélhető mesterfokozat megszerzésére irányuló eljárásra e rendelet rendelkezéseit az alábbi (2)-(3) bekezdésekben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (2) A mesterképzés és a mesterfokozat megszerzése szakonként megállapított követelményekhez igazodó egyéni munkaprogramok alapján történik. (3) A felvételi, a szigorlati és a bírálóbizottságokba, legalább egyharmad részben, az egyetemmel közalkalmazotti, illetőleg munkaviszonyban nem álló, kiemelkedő művész személyiségeket kell felkérni. A doktori fokozat 39. A doktori (mester) fokozatot (és ezzel a tudományterületet és/vagy tudományágat is megjelölő oklevelet) a doktori tanács ítéli oda, erről oklevelet állít ki, és döntéséről értesíti a MAB-ot. A határozatot az egyetem doktori anyakönyvében rögzíti. 40. (1) A doktori tézisek magyar és angol (esetlegesen más, az adott tudományág sajátosságainak megfelelő) nyelven történő nyilvántartásáról, illetve nyilvánosságra hozataláról az egyetem és az Oktatási Minisztérium gondoskodik. (2) A doktori téziseket, magyar és angol (esetlegesen más, az adott tudományág sajátosságainak megfelelő) nyelven, elektronikus formában, mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. (3) A doktorjelölt, a Szabályzat rendelkezései szerint, gondoskodik a doktori tézisek magyar és angol (esetleg más, az adott tudományág sajátosságainak megfelelő) nyelven, elektronikus formában történő elkészítéséről. (4) Az egyetem a sikeres doktori védést követő hat hónapon belül bocsátja az Oktatási Minisztérium rendelkezésére az elektronikus formában készült doktori téziseket. 126 Jogszabályi háttér
13 (5) A minisztérium gondoskodik a doktori tézisek saját honlapján történő megjelenítéséről. 41. (1) A doktori értekezés nyilvántartásáról, illetve nyilvánosságra hozataláról az egyetem gondoskodik. (2) A doktori értekezés egy példányát a doktori fokozatot odaítélő egyetem központi könyvtárában, katalogizálva kell elhelyezni. A doktori értekezés mindenki számára nyilvános. (3) A doktori értekezést elektronikus formában is mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. A doktorjelölt, a Szabályzat rendelkezései szerint, gondoskodik a doktori értekezés elektronikus formában történő elkészítéséről. (4) Az egyetem a sikeres doktori védést követően bocsátja az Oktatási Minisztérium rendelkezésére az elektronikus formában készült doktori értekezést. (5) A minisztérium gondoskodik az értekezés saját honlapján történő megjelenítéséről. VI. FEJEZET A DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS ÉRDEKKÉPVISELETE 42. (1) Az egyetemek doktori képzésben részt vevő hallgatóinak képviseletét a DOSZ látja el. A testület a doktoranduszok sajátos kutatói és oktatói feladatokból fakadó helyzetét érintő kérdésekben véleményt nyilváníthat, illetve javaslatot tehet a felsőoktatást irányító közigazgatási és egyéb szervek részére. (2) A DOSZ a felsőoktatási intézmények doktori képzésben részt vevő hallgatóiból álló, önkéntes alapon szerveződő testület, amely az egyesülésről szóló évi II. törvény alapján önmaga határozza meg szervezeti és működési szabályzatát. A szervezeti és működési szabályzatnak az Ftv. 67/A. (1)-(5) bekezdéseire figyelemmel rendelkeznie kell a Doktoranduszok Országos Képviselete (DOK) megválasztásának rendjéről. (3) Az Oktatási Minisztérium a költségvetésében, a DOSZ működésének pénzügyi fedezetéhez, éves működési terv alapján, a doktorandusz ösztöndíjak éves országos keretösszege legfeljebb 1%-ának megfelelő hozzájárulást biztosít. VII. FEJEZET ÁTMENETI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 43. A doktori iskolákat vagy az akkreditált doktori programokra alapozva, azok átalakításával lehet szervezni vagy új doktori iskolaként kell megalakítani és akkreditáltatni. A doktori iskolák akkreditációs eljárásának részletes szabályait a MAB dolgozza ki, és az Oktatási Közlönyben és az Akkreditációs Értesítőben közzéteszi. 44. (1) E rendelet az 5. -ának (1) bekezdése, a 8. -ának (4) bekezdése, a 27. -ának d) pontja, a 28. -ának (2) bekezdése és a 31. -ának (6) bekezdése kivételével a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. (2) E rendelet 5. -ának (1) bekezdése és 8. -ának (4) bekezdése január 1. napján, a 27. -ának d) pontja és 28. -ának (2) bekezdése január 1. napján lép hatályba. Jogszabályi háttér 127
14 (3) E rendelet 31. -ának (6) bekezdése szeptember 1. napján lép hatályba. (4) A doktori ösztöndíj havi összege 2001-ben forint, 2002-ben forint. (5) A (4) bekezdésben foglalt rendelkezés január 1-jétől hatályos. (6) E rendelet 41. -ának (3)-(5) bekezdéseiben meghatározott, a doktori értekezések bemutatását szolgáló, elektronikus nyilvántartási rendszert január 1-jéig létre kell hozni. (7) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a doktori képzés, a doktori fokozat odaítélésének eljárási szabályairól, valamint a képzésben résztvevők egyes jogairól és kötelezettségeiről, az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló 14/1997. (I. 30.) Korm. rendelet, valamint a 14/1997. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 141/1998. (VIII. 25.) Korm. rendelet és 264/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet. 45. (1) (2) Az egyetemek, a rendelet hatálybalépését követő 60 napon belül, kötelesek doktori szabályzatukat e rendeletnek megfelelően módosítani, illetve kiegészíteni. (3) Az e rendelet hatálybalépésekor érvényes doktori szabályzatoknak az e rendelet rendelkezéseivel ellentétes szabályai hatályukat vesztik. 128 Jogszabályi háttér
15 157/2001. (IX. 12.) KORM. RENDELET A KÜLFÖLDIEK MAGYARORSZÁGI ÉS A MAGYAROK KÜLFÖLDI FELSŐFOKÚ TANULMÁNYAINAK EGYES KÉRDÉSEIRŐL A Kormány a felsőoktatásról szóló, többször módosított évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 72. -ának m) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: I. FEJEZET A RENDELET HATÁLYA 1. (1) E rendelet hatálya kiterjed: a) az Ftv. 1. számú mellékletében felsorolt felsőoktatási intézmények külföldi hallgatóira; b) a magyar állami ösztöndíjjal külföldi felsőoktatási intézményben tanuló hallgatókra; c) az Ftv. 124/E. -ának c) pontja szerinti általános továbbképzésben részt vevő ösztöndíjas külföldiekre, a kétoldalú nemzetközi megállapodások, európai integrációs multilaterális mobilitási programok, valamint a határon túli magyarok részére felajánlott képzési és kutatási lehetőségek keretében ösztöndíjban részesülő külföldi oktatókra, kutatókra. (2) Nem terjed ki e rendelet hatálya a katonai és a rendvédelmi felsőoktatási intézményben tanuló nem magyar állampolgárságú hallgatókra [Ftv a (2) bekezdésének c) pontja]. (3) E rendelet hatálya a fegyveres szervek által külön államközi megállapodás alapján szervezett külföldi képzést nem érinti. (4) A Balassi Bálint Intézet által a magyar és az idegen nyelvű képzésben való sikeres részvétel érdekében szervezett felkészítő tanfolyamok külföldi résztvevői nem tartoznak e rendelet hatálya alá. Jogállásukat az oktatási miniszter e rendelet 2. -ára is tekintettel rendeletben szabályozza. II. FEJEZET A KÜLFÖLDIEK MAGYARORSZÁGI KÉPZÉSE 2. (1) Külföldi hallgató és kutató magyar felsőoktatási intézményben államilag finanszírozott vagy költségtérítéses képzésben vehet részt. (2) A külföldi hallgatók a térítések és juttatások szempontjából az alábbi csoportokba sorolhatók: Jogszabályi háttér 129
16 a) A kategória: nemzetközi megállapodás alapján a magyar fél ösztöndíjával, illetőleg magyar állami ösztöndíjjal tanulmányokat folytató hallgatók, A/1 kategória: évi 12 havi ellátásban részesülő, vagy részképzésben részt vevő Európán kívüli hallgatók, A/2 kategória: évi 10 havi ellátásban részesülő, vagy részképzésben részt vevő európai hallgatók, A/3 kategória: évi 10 havi, illetve 12 havi ellátásban részesülő, vagy részképzésben részt vevő határon túli magyar hallgatók; b) B kategória: nemzetközi megállapodás alapján a küldő fél ösztöndíjával tanulmányokat folytató hallgatók; c) C kategória: nemzetközi megállapodás alapján külföldi államok kiküldötteinek gyermekeiként tanulmányokat folytatók; d) D kategória: a felsőoktatási intézménnyel kötött megállapodás alapján költségtérítéses képzésben részt vevő hallgató; e) E kategória: nemzetközi megállapodás alapján, illetőleg nemzetközi megállapodás alapján nem magyar ösztöndíjjal tanulmányokat folytató hallgatók; f) F kategória: a fenti kategóriák egyikébe sem tartozó, államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók, akik az Európai Gazdasági Térséghez tartozó országok állampolgárai. (3) A D kategóriás hallgató tanulmányaival és térítési kötelezettségeivel összefüggő kérdésekről az intézmény Tanulmányi és Vizsgaszabályzata rendelkezik. A hallgató képzéséért meghatározott költségtérítés összege nem lehet kevesebb az adott évben érvényes képzési-fenntartási normatíva összegénél. (4) A külföldi hallgatót diákigazolvány és az azzal igénybe vehető kedvezmények megilletik. (5) Az 1. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott külföldi oktató és kutató számára a fogadó felsőoktatási intézmény biztosítja mindazokat a feltételeket, melyek oktatói és kutatói feladataik ellátásához szükségesek, így különösen az intézményi létesítmények használatát. (6) E rendelet vonatkozásában A/3 kategóriásnak minősülnek a szomszédos államokban élő magyarokról szóló évi LXII. törvény (a továbbiakban: Szátv.) hatálya alá tartozó ösztöndíjasok, a Szátv. hatálya alá nem tartozó határon túli magyar ösztöndíjasok, továbbá egyes nemzetközi megállapodások alapján ösztöndíjban részesülő határon túli magyar hallgatók. 3. (1) Államilag finanszírozott képzésben vesz részt az a külföldi hallgató, aki nemzetközi megállapodás alapján, illetőleg nemzetközi megállapodás alapján ösztöndíjjal, magyar állami ösztöndíjjal, határon túli magyaroknak adományozott magyar állami ösztöndíjjal, nemzetközi megállapodás alapján határon túli magyaroknak adományozott magyar állami ösztöndíjjal, nemzetközi megállapodás alapján nem magyar állami ösztöndíjjal, viszonosság esetében külföldi államok állami kiküldötteinek gyermekeként tanul magyar felsőoktatási intézményben, és e jogszabályban meghatározott juttatásokban és kedvezményekben részesül. (2) Államilag finanszírozott képzésben vesznek részt azok a korábban A/3 kategóriába sorolt határon túli magyar hallgatók a képesítési követelményekben meghatározott időtartam lejártáig, akik tanulmányaikat 1997 szeptembere előtt kezdték meg, vagy akik felsőfokú tanulmányaikat az es tanévet megelőzően kezdték meg, és nem kötöttek ösztöndíjszerződést. 130 Jogszabályi háttér
17 (3) Külön megállapodás alapján a határon túli magyar hallgató államilag finanszírozott hitéleti képzésben vehet részt. (4) Az államilag finanszírozott képzésben részt vevő külföldi hallgató a mindenkori államilag finanszírozott létszámkeret része, ezért az Ftv. 9/A., 9/B. -ában és 10. -ának (5) bekezdésében említett képzési, fenntartási és hallgatói előirányzat megállapításánál figyelembe kell venni. (5) Az oktatási miniszter az államilag finanszírozott alapképzésben részt vevő, évente felvehető, külföldi hallgatók számát az Ftv. 74. (1) bekezdése g) pontjának megfelelően hozott döntésében határozza meg. (6) Az (1) bekezdésen túlmenően államilag finanszírozott képzésben vesz részt az a külföldi oktató és kutató (a továbbiakban: kutató), aki az 1. (1) bekezdés c) pontja szerint ösztöndíjjal továbbképzésben vagy tanulmányúton vesz részt, illetőleg kutatómunkát folytat. 4. (1) Nem magyar állampolgár magyar felsőoktatási intézményben egyetemi, illetőleg főiskolai alap-, kiegészítő alap-, doktori (PhD) és mester- (DLA), teljes vagy részképzésben, általános, illetőleg szakirányú továbbképzésben, felsőfokú szakképzésben, egyéni munkaprogram keretében tanulmányúton, tudományos kutatómunkában vehet részt. (2) Részképzésben vesz részt, azaz résztanulmányokat folytat az a külföldi hallgató, aki hazájában hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és felsőfokú tanulmányai egy részét magyar felsőoktatási intézményben végzi, továbbá azon A és B kategóriába sorolt hallgató, aki szakdolgozat (diplomamunka), illetve doktori értekezés elkészítésére irányuló tanulmányokban vagy kutatómunkában vesz részt. (3) Külföldi hallgató magyarországi felsőoktatási intézmény által szervezett alapképzésben, vagy a tudományos fokozat (PhD) megszerzésére felkészítő doktori képzésben, illetve művészeti területen a tudományos fokozatnak megfelelő művészeti fokozat (DLA) megszerzésére felkészítő doktori képzésben folytathat résztanulmányokat államilag finanszírozott formában. A részképzésben résztvevő külföldi hallgató magyarországi tanulmányainak fedezetét a központi költségvetésben az Oktatási Minisztérium fejezetén belül külön jogcímen kell megtervezni. (4) Külföldi hallgató résztanulmányokat tanulmányi és vizsgakötelezettség előírásával vagy jóváhagyott tanulmányi programmal folytathat. (5) Az államilag finanszírozott képzésben részt vevő külföldi hallgató a magyar hallgatók részére szervezett magyar vagy idegen nyelvű képzésben vehet részt. Az idegen nyelvű képzés többletköltségét a hallgató fedezi. (6) Tanulmányút, tudományos kutatómunka esetében a közvetítő nyelv használatának lehetőségét a munkaprogram tartalma és a fogadó intézmény lehetőségei határozzák meg. 5. (1) A felsőoktatási intézmény a külföldiek felvételi követelményét a magyar pályázókra vonatkozó általános szabályoknak vagy az előkészítést szabályozó jogszabálynak megfelelően, illetőleg a nemzetközi megállapodásokból származó kötelezettségekre, továbbá a viszonosság érvényesülésére figyelemmel határozza meg. (2) A külföldiek felvételére a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános szabályairól szóló jogszabály, az államilag finanszírozott képzésben részt vevő külföldiek a 7. (1) bekezdésében meghatározott külföldiek kivételével tekintetében e rendelet, továbbá a felsőoktatási intézményeknek az államilag finanszírozott képzésre jelentkező magyar állampolgárokra vonatkozó felvételi szabályzatai az irányadók. Jogszabályi háttér 131
18 (3) A felsőoktatási intézmény saját hatáskörében, a hatályos jogszabályok szerint dönt arról, hogy a külföldön letett és dokumentált felvételi vizsgát teljes egészében elfogadja, illetőleg beszámítja vagy nem fogadja el. (4) Államilag finanszírozott képzésben részt vevő külföldi hallgatók felvételére nemzetközi megállapodás, továbbá az Oktatási Minisztériumnak a felsőoktatási intézménnyel kötött megállapodása alapján is sor kerülhet (1) Az alapképzésben részt venni szándékozó magyar és nem magyar anyanyelvű külföldi jelentkező a Balassi Bálint Intézetben magyar állami ösztöndíjjal vagy nemzetközi megállapodás alapján elvégzett egyéves felkészítést követően tett sikeres magyar nyelvi, illetőleg magyar nyelvi és szaktárgyi záróvizsga alapján felvételt nyerhet magyar felsőoktatási intézmény magyar nyelvű képzésére. (2) A külföldi jelentkezőnek a Professzorok Háza Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ által kiadott C típusú, közép- vagy felsőfokú magyar nyelvvizsgáját a magyar nyelv ismerete tekintetében el kell fogadni. 8. A Professzorok Háza Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ által kiadott, államilag elismert közép- vagy felsőfokú magyar nyelvvizsgát a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásának általános szabályairól szóló 269/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 6. (4) bekezdés a) pontja alkalmazásában a felvételi többletpontok szempontjából figyelembe kell venni. 9. (1) Ha a jogszabály másként nem rendelkezik, az alapképzésre, a doktori (PhD) és a mester- (DLA) képzésre felvett külföldi hallgató jogállása minden egyetemen és főiskolán azonos a magyar hallgatók jogállásával. (2) A magyar állami ösztöndíjjal doktori (PhD), illetve mester- (DLA) képzésben részt vevő külföldi hallgatót a doktori (PhD), illetve mester- (DLA) képzésben részt vevő magyar állampolgár juttatásaival azonos, a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről szóló 51/2001. (IV. 3.) Korm. rendeletben szabályozott juttatások illetik meg. (3) Az ösztöndíjas külföldi hallgató jogviszonya a felsőoktatási intézménybe történő beiratkozással jön létre. (4) Teljes alapképzésre állami ösztöndíjat adományozni a felsőoktatási intézménybe vagy a felkészítő tanfolyamon való részvétel esetében a Balassi Bálint Intézetbe való beíratkozástól a felsőoktatási intézményben a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzését követő első záróvizsga időszak utolsó napjáig lehet, amely a záróvizsgát követő egy hónap időtartamára, de legfeljebb az oklevél átadásának napjáig meghosszabbítható. Az ösztöndíjfolyósítás meghosszabbításának kérdésében az Oktatási Minisztérium dönt. Ezen szabályok vonatkoznak a kollégiumi elhelyezésre is. (5) Ha az államilag finanszírozott képzésben részt vevő külföldi hallgató a beíratkozási kötelezettségének a beíratkozási időszak első napjától számított 60 napon belül nem tesz eleget, mulasztását elfogadható indokkal nem igazolja, illetve nem nyújt be hallgatói jogviszony szüneteltetése iránti kérelmet, hallgatói jogviszonyát megszűntnek kell tekinteni. A hallgatói jogviszony szüneteltetésének kérdésében a felsőoktatási intézmény dönt, az ösztöndíj folyósításának engedélyezéséről az A/1 és A/2 kategóriába sorolt hallgatók esetében a Magyar Ösztöndíj Bizottság (a továbbiakban: MÖB), az A/3 kategóriába sorolt hallgatók esetében az Oktatási Minisztérium. 132 Jogszabályi háttér
19 (6) Ha a felsőoktatási intézmény az államilag finanszírozott képzésben részt vevő külföldi hallgatót elbocsátja, az ösztöndíjra való jogosultság az elbocsátó határozat jogerőre emelkedését követő 30. napon végleg megszűnik. (7) A külföldi hallgató kérelmére az A/3 kategóriába sorolt hallgatók esetében az ösztöndíjszerződésben foglaltak szerint vagy az ösztöndíj adományozásáról szóló okiratban foglalt okokból az adományozó az ösztöndíjat annak lejárta előtt visszavonhatja vagy az ösztöndíjas kérelmére a kötelezettségek teljesítéséhez szükséges időtartamra meghosszabbíthatja. (8) A 2. (4) bekezdésében, a 11. (4), (5), (6) és (9) bekezdéseiben jelzett juttatások a hallgatói jogviszony szünetelése esetén az A/1 és A/2 kategóriába sorolt hallgatók esetében a MÖB, az A/3 kategóriába sorolt hallgatók esetében az Oktatási Minisztérium egyedi döntése alapján illetik meg a hallgatót. (9) Doktori (PhD) és mester- (DLA) képzésre állami ösztöndíj legfeljebb 36 hónap időtartamra folyósítható. Ezzel azonos időtartamra nemzetközi megállapodás alapján doktori (PhD) és mester- (DLA) képzésben résztvevő, magyar állami ösztöndíjas hallgatók képzéséért az Oktatási Minisztérium támogatást folyósíthat a fogadó felsőoktatási intézmény részére. (10) Részképzés és általános továbbképzés, kutatómunka esetében az ösztöndíj-folyósítás időtartamát a nemzetközi megállapodások, illetőleg a fogadó felsőoktatási intézménnyel előzetesen egyeztetett tanulmányi program határozza meg. (11) Az A/3 kategóriába sorolt hallgatók esetében a magyar állami ösztöndíj adományozásának feltételeit a pályázati felhívás, részletes feltételeit az ösztöndíjas és az oktatási miniszter által kijelölt szervezet között létrejött szerződés szabályozza. Az A/1 és A/2 kategóriába sorolt hallgatók, valamint a 3. (6) bekezdése alá tartozó külföldi kutatók és oktatók esetében az ösztöndíj adományozásának feltételeit nemzetközi megállapodás, a teljes alapképzésben részt vevő A/1 és A/2 kategóriába sorolt hallgatók ösztöndíj folyósításának részletes feltételeit az ösztöndíjas és az oktatási miniszter által kijelölt szervezet között létrejött szerződés szabályozza. A szerződésnek tartalmaznia kell a 16. (2) bekezdésében meghatározott tartalmi elemeket. 10. (1) A teljes és részképzésre ösztöndíj adományozás meghatározott szakra és intézménybe történik. Az intézmény vagy a szak megváltoztatása csak az adományozó hozzájárulása alapján lehetséges. (2) A magyar nyelven tanuló külföldi hallgató kérésére a felsőoktatási intézmény engedélyezheti a vizsgák letételét idegen nyelven, ha ez nem teszi szükségessé tolmács közreműködését. (3) A felsőoktatási intézmény engedélyezheti a szakmai gyakorlat teljesítését külföldön. (4) A nem magyar anyanyelvű, államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgató részére lehetőség szerint legalább a felsőfokú tanulmányok első két évében biztosítani kell a magyar nyelv tanulásának lehetőségét. A nem magyar anyanyelvű, magyar nyelvű képzésben részt vevő hallgató esetében az Ftv a (7) bekezdésében előírt nyelvismeretként a magyar nyelvtudást kell figyelembe venni. (5) Részképzés és általános továbbképzés esetében az ösztöndíjas külföldi a fogadó felsőoktatási intézménnyel előzetesen egyeztetett tanulmányi programban foglaltak szerint folytathat tanulmányokat. Jogszabályi háttér 133
20 11. (1) Külföldi hallgató államilag finanszírozott formában nappali tagozaton első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első doktori (PhD), illetve mester- (DLA) képzésben, teljes vagy részképzésben vehet részt. (2) Magyar felsőoktatási intézményben tanuló külföldiek támogatását nemzetközi megállapodás, törvény, kormányrendelet vagy intézményi szabályzat határozhatja meg. (3) Az államilag finanszírozott képzésben részt vevő külföldi hallgatót ha jogszabály másként nem rendelkezik a képesítési követelményekben előírt tanulmányi időszakra, a hallgatói jogviszony keletkezésétől, annak fennállása alatt a beíratkozott félévekben az Ftv. 9/A. (2) bekezdésében meghatározott hallgatói normatíva éves költségvetési törvényben meghatározott összegének időarányos része havonta illeti meg. E hallgatók ha jogszabály másként nem rendelkezik a hallgatói előirányzat terhére biztosítható egyéb juttatásokra a magyar állampolgárságú hallgatókkal azonos módon és mértékben jogosultak. (4) Az államilag finanszírozott képzésben magyar állami ösztöndíjjal részt vevő külföldi hallgató és kutató megélhetésének fedezetére szolgáló ösztöndíját az Oktatási Minisztérium biztosítja, mértékét tanévenként az oktatási miniszter határozza meg. Az A/1 és A/2 kategóriába sorolt, nappali tagozatos első alapképzésben (teljes vagy részképzés) részt vevő hallgató ösztöndíja nem lehet kevesebb a tudományos fokozattal nem rendelkező kutató ösztöndíjának 50%-ánál, a tudományos fokozattal rendelkező kutató ösztöndíja a nem minősített kutató ösztöndíjának 150%-a. (5) Az A/3 kategóriába sorolt, alapképzésben részt vevő hallgató ösztöndíját a tanulmányi eredménye alapján differenciáltan az Oktatási Minisztérium egyetértésével az oktatási miniszter által kijelölt szervezet a (4) bekezdés keretein belül állapítja meg. (6) Nemzetközi megállapodás, illetőleg kötelezettségvállalás folytán az A és a B kategóriába sorolt hallgatók kollégiumi elhelyezésre alanyi jogon jogosultak. (7) A határon túli magyaroknak adományozott ösztöndíjban részesülő kutatók elhelyezéséről az Oktatási Minisztérium, a nemzetközi megállapodás alapján magyar állami ösztöndíjban részesülő kutatók elhelyezéséről a MÖB és annak irodája gondoskodik. (8) Az államilag finanszírozott képzésben részt vevő külföldi hallgató pályázat alapján a doktori (PhD), illetőleg mester- (DLA) képzés kapcsán előírt vizsga- és bírálati díjak megfizetéséhez hozzájárulást kaphat. (9) Az ösztöndíjas magyarországi tanulmányok időtartama alatt a külföldi hallgatók egészségbiztosítását törvény szabályozza. A kutatók egészségügyi ellátását az Oktatási Minisztérium külön megállapodás keretei között rendezi. Az ösztöndíjas külföldi hallgatók ellátásának fedezetéül szolgáló tételes egészségbiztosítási hozzájárulásnak, valamint a kutatók megállapodás alapján kötött egészségbiztosításának fedezetét az oktatási miniszter által kijelölt szervezet folyósítja az Oktatási Minisztérium költségvetése terhére. 12. (1) Az államilag finanszírozott képzésben részt vevő külföldi hallgató tandíja és kollégiumi térítési díja nem lehet magasabb az adott felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytató magyar hallgatókénál. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott mértékű kollégiumi térítési díjat a hallgató ösztöndíjából fedezi. Az A/3 -as kategóriába tartozó résztanulmányokat folytató hallgatók kollégiumi térítési díjának megfizetése a fogadó intézmény részére az Oktatási Minisztérium költségvetésének terhére, közvetlen átutalással történik. 134 Jogszabályi háttér
51/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről
51/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről A Kormány a felsőoktatásról szóló, többször módosított, 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 30. -ának (1)-(3)
51/2001. (IV. 3.) számú kormányrendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről. I. fejezet. A rendelet hatálya
51/2001. (IV. 3.) számú kormányrendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről A Kormány a felsőoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 30. -ának
A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában
F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely
A Kormány.../2005. ( ) Korm. rendelete. a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő
A Kormány../2005. ( ) Korm. rendelete a felsőoktatási intézmények képzési- és fenntartási normatíva alapján történő finanszírozásáról A Kormány a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. tv. (a továbbiakban:
A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA
A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA (KIVONAT) 1 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi szabályzata (Külön szedve a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006.
MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER 2682/2008. TERVEZET! (honlapra) ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a felsőoktatási intézmények képzési, tudományos célú és fenntartói normatíva alapján történő finanszírozásáról
DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT. D e b r e c e n 2008. Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete
DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT D e b r e c e n 2008 Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET: Jogszabályi háttér... 5 II. FEJEZET: Meghatározások...
47/2001. (XII. 29.) OM rendelet
47/2001. (XII. 29.) OM rendelet a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény oktatást érintő rendelkezéseinek végrehajtásáról A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001.
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSRÓL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT ÉVI LXXX. TÖRVÉNNYEL, A DOKTORI KÉPZÉSRŐL ÉS
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSRÓL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 1993. ÉVI LXXX. TÖRVÉNNYEL, A DOKTORI KÉPZÉSRŐL ÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉSRŐL SZÓLÓ 51/2001. (IV.3.) KORMÁNYRENDELETTEL,
DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT D e b r e c e n 2008 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET: Jogszabályi háttér... 5 II. FEJEZET: Meghatározások... 6 III. FEJEZET: A doktori képzés
ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a felsőoktatási intézmények képzési és fenntartási normatíva alapján történő finanszírozásáról
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER 8442/2007. TERVEZET! (honlapra) ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a felsőoktatási intézmények képzési és fenntartási normatíva alapján történő finanszírozásáról Budapest,
FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07.
SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 FELVÉTELI
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS köztársasági ösztöndíjra
ZRÍNYI MIKLÓS sz. példány NEMZETVÉDELMI EGYETEM Nyt.sz.: ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS köztársasági ösztöndíjra A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora pályázatot hirdet
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 13. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem doktori szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 13. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem doktori szabályzata Pécs 2007. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban:
A szervezett doktori és mesterképzésben résztvevők kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (továbbiakban: Doktori TVSZ)
A szervezett doktori és mesterképzésben résztvevők kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (továbbiakban: Doktori TVSZ) 1. Általános rendelkezések Jelen szabályzat alapjául a felsőoktatásról szóló
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L ŐT E R J E S Z T É S a Klebelsberg Kuno ösztöndíjról szóló OKM rendelet tervezetéről Budapest, 2007. április Döntéselőkészítő munkaanyag! Vezetői összefoglaló
PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola
A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A
43/2005. (VI. 30) ET. A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A AZ EGÉSZSÉGÜGYI FELSŐFOKÚ SZAKIRÁNYÚ SZAKKÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA SZERVEZETT KÖZPONTI GYAKORNOKI RENDSZERBEVÉTELI ELJÁRÁSRÓL BUDAPEST
Jogsegély- szolgálat Gyakran ismételt kérdések
Doktoranduszok Országos Szövetsége Jogsegély- szolgálat Gyakran ismételt kérdések Összeállította: dr. Fazekas Kornél Sándor Dátum: 2015. november 26. 1. Mely szabályok vonatkoznak a doktori képzésre? A
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Szeged, 2009. A Szegedi Tudományegyetem Köztársasági Ösztöndíj Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) kiemelkedő tanulmányi
DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT. D e b r e c e n 2001
DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT (Egységes szerkezetben a 2001. november 8-i, 2002. október 10-i, 2003. február 27-i, 2003. október 9-i, 2004. április 8-i és 2005. március 24-i módosításokkal) D e
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. január 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2
PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT
A Szenátus elfogadta: 2013. július 23. A határozat száma: 312/2012-2013. (VII. 23.) Szenátus határozat Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. A szabályzat karbantartásáért felelős: EDHT elnöke TARTALOMJEGYZÉK
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. november 30. JÓVÁHAGYTA: DR. DANYI JÓZSEF REKTOR 2
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2013. november 8. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2
Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj I. Tájékoztató a 2017/2018. tanévi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati felhívásához A köztársasági ösztöndíj neve 2017. februártól a következő,
A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Gazdálkodási és Juttatási Szabályzata. I. Fejezet Általános rendelkezések
A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Gazdálkodási és Juttatási Szabályzata A Pécsi Tudományegyetem (a továbbiakban: Egyetem) Doktorandusz Önkormányzata (a továbbiakban: PTE DOK) az Alapszabálya
A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Jóváhagyom! Budapest, 2001. -n. (Dr. Szabó Miklós) rektor A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA. Szeged, 2011. október 24.
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Szeged, 2011. október 24. A Szegedi Tudományegyetem Köztársasági Ösztöndíj Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem)
A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA
A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA Győr A Szenátus által elfogadva 2013. június 24-én TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 4 Általános rendelkezések... 5 1. A doktori fokozatszerzés
TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI KÉPZÉS ÉS DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA 2015. december 21. A Szegedi Tudományegyetem Doktori Képzés és Doktori Fokozatszerzés Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem
Szent István Egyetem Gödöllő
Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/B. melléklete A HALLGATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK ÉS KÖTELESSÉGEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJE Gödöllő, 2006. augusztus 1.
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PH.D.) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PH.D.) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA Jelen szabályzat az alábbiak alapján készült: A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény. Doktori
PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2016. július 1. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI HABILITÁCIÓS SZAKBIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 1. Az Ügyrend hatálya 1. Jelen szabályozás az SZTE Közgazdaságtudományi Habilitációs Szakbizottságának a működésére
KÜLFÖLDI HALLGATÓKRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT
Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Mezıgazdaságtudományi Kar KÜLFÖLDI HALLGATÓKRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT Debrecen, 2002. december 16. Bevezetés A Debreceni Egyetem Mezıgazdaságtudományi Kar (a továbbiakban:
A Kormány 387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelete a doktori iskolákról, a doktori eljárások rendjérõl és a habilitációról
MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 174. szám 28749 5. (1) Ez a rendelet 2013. január 1-jén lép hatályba. (2) Hatályát veszti az államhatár vonalát rögzítõ okmányok nyilvántartási példányai kezelésének, tárolásának
A PTE KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁNAK DOKTORI SZABÁLYZATA
A PTE KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁNAK DOKTORI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: PTE) Közgazdaságtudományi Karának (továbbiakban: Kar) Tanácsa a PTE Szervezeti és Működési Szabályzatának 13.
Az ELTE IK Informatika Doktori Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata
Az ELTE IK Informatika Doktori Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata (Minden, e dokumentumban nem szabályozott kérdésben az ELTE Doktori Szabályzata az irányadó.) Az Informatika Doktori Iskola 1. (1)
Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról
Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról *Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Katonai Műszaki Doktori Iskola
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Katonai Műszaki Doktori Iskola Budapest 2010 ZMNE KMDI Budapest 2010 1 ZMNE KMDI Szerkesztette: Dr. habil. Kovács László mk. őrnagy 2 ZMNE KMDI TARTALOMJEGYZÉK A szabályzatban
A DOKTORI KÉPZÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN
A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN 2008 2 A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, a doktori iskola létesítésének
A DOKTORI KÉPZÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN
A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN 2010 2 A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, a doktori iskola létesítésének
Felvételi Szabályzat
Felvételi Szabályzat A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Egyetemi Tanácsa összhangban a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben, illetve a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012.
FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére
FELVÉTELI FELHÍVÁS A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolai képzésére A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kara felvételt hirdet Infrastrukturális
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem
AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA
2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.október
ad /2004. ALAPÍTÓ OKIRATA január
ad. 40.964/2004. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2005. január 2 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: intézmény) részére az államháztartásról szóló, többször módosított 1992.
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (2) Általános orvosi, fogorvosi képzés esetén a bátonyterenyei lakóhely nem kötelező.
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Jövőnk van Bátonyterenyén felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
JAVASLAT A Budapesti Műszaki Főiskola Hallgatók részére nyújtható támogatások és az általuk fizetendő díjak és térítések szabályzatának módosítására
Előterjesztés a Szenátus 2008. június 10-ei ülésére JAVASLAT A Budapesti Műszaki Főiskola Hallgatók részére nyújtható támogatások és az általuk fizetendő díjak és térítések szabályzatának módosítására
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata Pécs 2007 A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a
Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek
1 Bevezetés A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 5/D mellékletének a Hallgatói Juttatások és Térítések Szabályzat 1.. 5. bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a SZIE Ybl Miklós
2. oldal (2) A Bizottság üléseinek összehívása és levezetése, valamint az ülés napirendjének meghatározása az elnök feladata. A Bizottság a döntéseit
1. oldal 160/2017. (VI. 28.) Korm. rendelet a Michalicza-ösztöndíjról A Kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. (1) bekezdés 21. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az
REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA
REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújváros 2015 Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 30-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. október 07. napjától 3. kiadás 0. módosítás 3 (8). oldal
A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése
A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése 2 0 0 6 A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát kiegészítő,
1. A rendelet hatálya
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2010. (VII.02.) önkormányzati rendelete a köznevelési 1 intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól Zalaegerszeg Megyei
Az ELTE IK Informatika Doktori Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata
Az ELTE IK Informatika Doktori Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata (Minden, e dokumentumban nem szabályozott kérdésben az ELTE Doktori Szabályzata az irányadó.) Az Informatika Doktori Iskola 1. A
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Felsőoktatási Posztdoktori Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében (pályázati kód: ÚNKP-16-4) 2016/2017. tanév Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási követelményrendszer 4. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM MINŐSÉG és TELJESÍTMÉNY ALAPJÁN DIFFERENCIÁLÓ JÖVEDELEMELOSZTÁSI
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA. Szeged, június 26.
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA Szeged, 2017. június 26. A Szegedi Tudományegyetem Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban:
Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról
Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ádám Józsefné sk. polgármester dr. Fazekas István
A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2007. június 25.-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló
A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 1. fejezet
II. RÉSZ A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 1. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Személyi hatály 195. (1) A felvételi eljárás rendjének hatálya az Nftv. 40. -ában foglaltak alapján az alapképzésre, az osztatlan képzésre
A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend
A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend 2017. február 7. A szabályzat célja és hatálya A Szent István Egyetem (a továbbiakban: SZIE) Ybl Miklós Építéstudományi
Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról
Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról *Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról
MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM
Ikt. szám: MKE/221-17/2017. MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM A Z ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁGI PROGRAM INTÉ ZMÉNYI S ZAKMAI ÉS OPERATÍV LEBONYOLÍTÁSI FELADA TOKKAL KAPCSOLATOS S ZABÁLYA I (ÚNKP SZABÁLYZAT) Elfogadta
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Doktorandusz hallgatók pályázati kutatását támogató ösztöndíj az EFOP pályázati forrás terhére HTJSZ 16/E
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Doktorandusz hallgatók pályázati kutatását támogató ösztöndíj az EFOP-3.6.2-16-2017-00007 pályázati forrás terhére HTJSZ 16/E 2018/2019. tanév PÁLYÁZATI KIÍRÁS a BCE Pályázat Doktori Kiválósági
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:
Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja
Magyar joganyagok - 2018. évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 1. oldal 2018. évi XLVIII. törvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról
387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet a doktori iskolákról, a doktori eljárások rendjéről és a habilitációról
387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet a doktori iskolákról, a doktori eljárások rendjéről és a habilitációról A Kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. (1) bekezdés 4. pont b)
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT 2007. 1 1 Egységes szerkezetben a módosításairól szóló CCXLII/2007. (XI. 26.) Szen. sz., a CCLXI/2007. (XII. 17.) Szen. sz., a XXXII/2008. (III. 31.) Szen.
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015.(IX.25.)önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer elbírálásának szabályairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar. Kari Diákjóléti Bizottság Ügyrendi Szabályzata
Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Kari Diákjóléti Bizottság Ügyrendi Szabályzata Jelen Ügyrend a Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 5/D mellékletének
A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA Miskolc, 2014 3.6. sz. Egyetemi szabályzat ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEK SZABÁLYZATA A Miskolci Egyetem Szenátusának 282/2014. sz. határozata Készült 8 példányban.
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28.
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28. A PPKE JÁK Állam- és Jogtudományági Doktori Tanácsa figyelembe véve az alábbiakban foglalt
A Károli Gáspár Református Egyetem Szabályzata a doktori képzésről és a doktori (PhD) fokozatszerzésre vonatkozó eljárásról
A Károli Gáspár Református Egyetem Szabályzata a doktori képzésről és a doktori (PhD) fokozatszerzésre vonatkozó eljárásról (SzMSz e) Tartalom I. Általános rendelkezések... 3 II. Értelmező rendelkezések...
HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER X. FEJEZET JUTTATÁSI ÉS TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETE
HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER X. FEJEZET JUTTATÁSI ÉS TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT ERDŐMÉRNÖKI KAR MELLÉKLETE 2007. 1. Általános rendelkezések (1) Jelen melléklet az Ftv. 125-126., a felsőoktatási hallgatók juttatásairól
A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Miskolc, 2013. 1.3.12. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM
A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete. Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma
A pedagógusképzés fejlesztési projekt felsőoktatási környezete Előadó: dr. Rádli Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015. évi CXXXI. törvény (Nftv. Módosítás) Az Nftv. módosításának főbb irányai
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet. a doktori iskolákról, a doktori eljárások rendjéről és a habilitációról
Hatály: 2017.XII.23. - 387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet a doktori iskolákról, a doktori eljárások rendjéről és a habilitációról A Kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110.
A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.... 3 II. A KOLLÉGIUM VEZETÉSE ÉS IRÁNYÍTÁSA... 3 2.... 3 A Kollégiumi Közgyűlés... 3 3....
1. Általános rendelkezések, a rendelet hatálya
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VII.2.) önkormányzati rendelete a városi gimnáziumi, szakgimnáziumi és szakközépiskolai tanulmányi ösztöndíjról és a tanulók utazási támogatásáról
NKE DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 TARTALOMJEGYZÉK
DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 NKE DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések... 4 1. A Doktori Szabályzat hatálya... 4 2. Szabályzói háttér... 4 3. Értelmező rendelkezések... 5 II. A
387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet. a doktori iskolákról, a doktori eljárások rendjéről és a habilitációról
Hatály: 2016.IX.1. - 387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet a doktori iskolákról, a doktori eljárások rendjéről és a habilitációról A Kormány a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. (1)
A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN
3. SZÁMÚ MELLÉKLET Az okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzathoz A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN [ Kkt. 95. (1) A szakképzést
Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 *
Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 * 1. A Ftv. és a SzTE Doktori Szabályzatának figyelembe vételével és ezek függelékeként a SzTE BTK-n működő Irodalomtudományi Doktori
15 / (X. 15.) RENDELETE A KÖZTISZTVISELŐK SZOCIÁLIS, JÓLÉTI, KULTURÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI JUTTATÁSAIRÓL
BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT K ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15 / 2001. (X. 15.) RENDELETE A KÖZTISZTVISELŐK SZOCIÁLIS, JÓLÉTI, KULTURÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI JUTTATÁSAIRÓL 1 Balatonszemes község Önkormányzati
1. A törvényjavaslat 1. -ának a következő módosítását javasoljuk:
Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4767) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára, egyes, a felsőoktatás szabályozására
Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának. Szabályzata. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről
Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának Szabályzata a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről Alcsútdoboz Település Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:
A Károli Gáspár Református Egyetem Szabályzata a doktori képzésről és a doktori (PhD) fokozatszerzésre vonatkozó eljárásról
A Károli Gáspár Református Egyetem Szabályzata a doktori képzésről és a doktori (PhD) fokozatszerzésre vonatkozó eljárásról (SzMSz III.6. sz. melléklete) Tartalom I. Általános rendelkezések... 3 II. Értelmező
ANULMÁNYI SZ NDÍJOSZ ÁSI SZA ÁLYZA
M - K ANULMÁNYI SZ NDÍJOSZ ÁSI SZA ÁLYZA Hatályos: 2012. augusztus 1-től. 1 Á 1. (1) Jelen szabályzat a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: felsőoktatási törvény) továbbá a
Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez
Szabályzat a Zita Királyné Közalapítvány tanulmányi ösztöndíja elnyeréséhez A Zita Királyné Közalapítvány pályázata keretében a Marcali vagy Somogyzsitfa középfokú intézményeiben érettségizett és egyetemen
A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA
A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA Győr 2007. október 30. EDT határozat száma: SZE/EDT-1/20100907 Szenátus által elfogadva: 2010. szeptember 27. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS 4.
Az Állatorvostudományi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata
Az Állatorvostudományi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet Hallgatói Jogok Gyakorlásának és Kötelességek Teljesítésének, valamint a Hallgatói Kérelmek Elbírálásának és a Jogorvoslatnak
AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium Készült: 2014. szeptember 01. Térítési- és tandíjfizetés szabályozása Kötelező felülvizsgálat: folyamatosan Verziószám: 1. AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM