T Á R G Y A K A XIX.-XX. S Z Á Z A D F O R D U L Ó

Átírás

1 K O M Á R O M M E G Y E F A L V A I B A N H A S Z N Á L T T Á R G Y A K A XIX.-XX. S Z Á Z A D F O R D U L Ó I D E J É N. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest,

2 - 1 - B E V E Z E T É S. A kultúra gyors fejlődése, az életnívó rohamos emelkedése következtében a történelemben eddig soha nem tapasztalt ütemben változik életmódunk, mezőgazdasági- és gyári iparunk. Szinte észrevétlenül tűnnek el az egyszerű, de idillikus falusi házak berendezéseikkel együtt, hogy helyet adjanak modern, minden kénylemmel berendezett családi- és tömbházaknak. Eltűnnek állattenyésztésünk, mezőgazdaságunk, iparunk évszázadok óta használt eszközei, szerszámai és szokásai. Ezek a megváltozott életforma előtt használt mindennapi tárgyakkal /bútorok, háztartási eszközök, stb.../ együtt lassan múzeumi tárgyakká válnak. Emlékük megőrzése céljából állítottam össze az alábbi kis gyűjteményt, nem teljességre törekedve, csupán a birtokomban lévő anyagot használva fel, remélve, hogy a minket követő "helytörténetkutatók", kultúrtörténetünkkel foglalkozók némi hasznát veszik. A fényképeket néhai Szabó Jenő és Franczisczy József készítették. Budapest, március. Lánczos Zoltán.

3 - 2 - T A R T A L O M. Bevezetés 1 Asztal 3 Ágy 6 Bölcső 8 Szék 16 Pad, "lóca" 25 Sublót 26 Láda 27 Szekrények, tékák 33 Pipatartó állvány, "pipatorium" 36 Fogasok 37 Palitükör 38 Szenteltvíztartó 39 Rokka 40 Képek, szobrok a lakásban 41 Kosarak 44 Mosófa és mosósulyok 51 Kézi mángorlók 54 Kézi daráló 54 Háztartási eszközök 55 Házkörüli szerszámok 57 Palatábla 59 Sajtformák 59 Csanak 60 Halászszigony 61 Földművelő szerszámok 61 Patkók 70 Bárányjelek 72 Bábosok, mézeskalácsosok 86

4 - 3 - A S Z T A L. Elsődlegesen étkezésre használt bútorzati tárgy, mely egy vagy több deszkából összeállított lapból és lábazatból áll. Számos formai és funkcióbeli változata ismeretes. Az Árpád-korban a legelterjedettebbek voltak a földbe vert lábú /karólábas/ asztalok, melynek használata a szegényebb parasztság körében a XX. századig meglehetősen gyakori volt. A kötéses deszkalábas asztal Olaszországból eredt, nálunk a XIV. században kezdett elterjedni. Ezt az alapzatformát rövidesen a délnémet területen divatozott kecskelábú, "ikszlábú" asztal követte. Ez utóbbinak használata egy időben terjedt el nálunk és az északi szlovákoknál, ezért szlávistáink szeretik úgy beállítani, mintha a szlávoktól vettük volna ét. Ennek ellentmond az is, hogy német telepeseinknél volt legáltalánosabb a használata. Az asztallap aljára erősített fiókokat a középkor végefelé kezdték alkalmazni. Ez apróbb tárgyak, kések, kanalak tartására is szolgált. Egyes helyeken a kenyeret is az asztalfiókban tartották. A késő reneszánsz korban jött divatba az orsósan esztergált lábú asztal, melyet "olaszlábas asztal"-nak is neveztek. úri és a jobbmódú paraszt családok rendszerint Az megrendelésre készítettek ilyeneket. A komáromi asztalosok mintája nyomán ácsok és barkácsolók is szép számmal gyártották az ú.n. "gótikus" asztalokat, a XIX. században ez divatozott a legjobban. Ezeknek az asztallapot tartó két széles, faragott, esztergált deszka-lába egy-egy, az asztallappal párhuzamosan álló talpba csapolódott és egy deszka-heveder merevítette őket kb. térd magasságban. Az asztallapokon alkalmazott intarzia a klasszicizmus jött divatba. Speciális asztalformák voltak : idején 1./ az asztalszék /alacsony, kisméretű asztal 3-4 becsapolt lábbal, kerek v. négyszögletes lappal./ 2./ húsvágó, disznóbontó asztal, 3./ kamarás asztal, 4./ bölcsős asztal.

5 - 4 - Gyakori volt az udvarokban, kertekben, rendszerint egy árnyas fa tövében felállított kő-, főleg malomkő asztal, mely nyáron a tálaló-étkező asztal szerepét is betöltötte. A komáromi asztalosok művészi munkái nem csak országszerte, de határainkon túl is ismertek és megbecsültek voltak. Irodalom: Cs. Sebestyén Károly : A magyar parasztház asztala. - Népünk és Nyelvünk K. Csilléry Klára : Adalékok az asztal történetéhez.- Néprajzi Közlemények R. Tombor Ilona : Régi festett asztalosmunkák a XV-XIX. században. Budapest, Fél Edit - Hofer Tamás - K. Csilléry Klára : A magyar népművészet. Budapest, Kecskés László : Komáromi mesterségek. Bratislava, 1978.

6 - 5 -

7 - 6 - Á G Y. Régi magyar kifejezéssel : nyoszolya. Fekvésre szolgáló bútor, mely az ágynemű tartására is szolgál. A díszes, hímzett ágyneművel magasra rakott "vetett ágy" a család vagyoni helyzetét is szimbolizálta, mai kifejezéssel úgy mondhatnánk : státusszimbólum volt. A mennyezetes ágy, azaz az olyan ágy, mely fölé textiliából készült mennyezetet akasztottak, nálunk csak az előkelőbb családoknál és a XI. században jött divatba. Ezt a formát a XIV. században a fából készült félmennyezet, majd a XV. századtól a négyoszlopos teljes famennyezet fokozatosan háttérbe szorította. A gyékényen, pokrócon, szalmazsákon, "ágyszéken", padon, pricsen való alvást csak a kultúra és az életnívó fejlődése során, hosszú idő után tette általánossá az ágy használata. A magyarság körében az ágy használatának első nyomai az Árpádházi királyok idejéből származnak. Az első ágyak lábait még a földbe verték. A dikó és az ácsolt ágy használata több írásos és tárgyi emlékünk bizonysága szerint még a török hódoltság előtt elterjedt megyénk parasztsága körében. A dikó /gyikó, lésza, nyoszolya/ lécvázas szerkezetű könnyű ágy volt, melynek felületét a Duna menti községekben főként gyékénnyel, a megye belső részein szalmával vagy kukoricacsuhéval kötötték be. Így kapta a "szalmaágy", "heverő", "prics" elnevezéseket. Comenius szerint már a XIV. században elterjedett volt, s eredetileg ez volt a "nyoszolya". A XVII. században - ugyancsak Comenius - már alkalmi heverőként is használtnak mondja. A XIX. század elején istállókban, méhesekben is használták, s lassan "istállóbútorrá" vált. Ágyneműt nem igen tettek rá, pokrócon kívül többnyire viseltes ruha szolgált párnául és takaróul. Több községünkben erre vetették a ravatalt. Az ágyakat - nálunk főleg a komáromi asztalosok - virágminták alkalmazásával, ú.n. "virágozással" tették díszesebbé. Többnyire csak az ágyvégeket borította az ilyen festés, az oldal-

8 - 7 - deszkákon ritkábban alkalmazták. Ezek voltak a XVIII. század végén szokásossá vált "tisztaszobák" díszágyai. Irodalom. Cs. Sebestyén Károly : Ágy a magyar parasztházban. Ethnographia, évf. K. Csilléry Klára : A magyar nép bútorai. Budapest, Komáromi festett ágyvég.

9 - 8 - B Ö L C S Ő. A néprajzi szakirodalom mindennemű gyermekfekhelyet - kivéve a felnőttek ágyának mintájára készült gyermekágyakat - bölcsőnek nevez. Ide szokás számítani a csecsemőhordozó alkalmatosságokat is. Alakjuk a teknő vagy kosár alaktól kezdve a rácsos oldalú, fiókos és a ringatást lehetővé tevő, hajlított talpakkal ellátott, a gyermek fekvését szolgáló alkalmatosságig igen különböző. Nem egyszer az anyagi és társadalmi különbségek is más-más formájú, megépítésű bölcső használatában érzékelhetők. A gyermekhordozást szolgáló bölcsőkön kívül megkülönböztetünk lakásbeli, bútorzatul is szolgáló bölcsőket, melyeket vagy a padlón helyeztek el, vagy a mennyezetre függesztették. Ismerünk olyan bölcsőformákat is, melyek nem csak a ringatást lehetővé tevő hajlított lappal /talppal/, de a felfüggesztésre szolgáló, az oldallapokban alkalmazott lyukakkal ill. karikákkal rendelkeztek. A bölcső a vándorló, nomád népeknél keretbe foglalt vászonból készültek, hátra vagy vállra voltak akaszthatók. A görögöknél vált először használatossá a szilárd, masszívabb felépítésű, földre helyezhető bölcső. A rómaiaknál Plautus említi először a bölcsőt /cunae; incunabula/. Magyarországon a honfoglalás után vált használatossá a rómaiaknál is használatos teknő alakú illetve félhenger alakú bölcső. Ezt egyes falvakban, főleg a szegényebb rétegek, a XIX. századig használták. A ládaszerű, lábakkal ellátott, a két-két lábat iveit talpakkal áthidalt csecsemőágynak is mondható bölcső-formát a magyar előkelők a honfoglalás előtt török közvetítéssel ismerték meg. Ez a bölcsőforma a parasztoknál a XIII. századtól adatolt. Eleinte magas, függőleges lábú volt, stabilabb, alacsony, gyakran láb nélküli változatai a XIII.- XV. század folyamán alakultak ki. Ezek oldalfalai rendszerint kifelé dőltek. Gyakori az oldalfalakon olyan célból készített lyukak alkal-

10 - 9 - mazása, melyek a csecsemő madzaggal való lekötését, a bölcsőből való kiesését volt hivatott szolgálni. A bölcső előforduló tartozéka néha a kéregből vagy fából készült bölcsőkáva, melyre a legyek, szúnyogok, napsütés - egyes esetekben a szemmelverés - ellen védő kendőt /szemruhát/ teritették. Komárom megye északi részén ezt több helyen szemfának, a déli részen kávának nevezték. Alkalmazásukra az alant közölt bölcső-típusok között két példát is találunk. I r o d a l o m. Herkely Károly : Bölcsőtípusok hazánkban. Néprajzi Értesítő évf. Kresz Mária : A kisbuba és anyja Nyárszón. Néprajzi Közlemények K. Csilléry Klára : A magyar bölcső eredeti formája. Néprajzi Értesítő

11 - 10 -

12 - 11 -

13 - 12 -

14 - 13 -

15 - 14 -

16 - 15 -

17 A S Z É K. Az ülésre használt bútoroknak, a székeknek igen sok fajtáját ismerjük. Legkezdetlegesebb megjelenési formájuk az ú.n. "gyalogszékek" v. "kisszékek", v. "zsámolyok", melyet helytelen magyarsággal, a németajkú lakosságtól átvett szóval népiesen "sámli"-nak is szoktak mondani. Ezek támla nélküli ülőbútorok, melyek egy deszkalapból, esetleg egy - néha bemélyített - fakorongból és az ebbe belecsapolt 3 vagy 4 lábból állnak. Mintájára alakult ki az egyetlen fatömbből kifaragott "tőkeszék", mely már a XIII. században gyakran szerepel magyarországi ábrázolásokon. A gyalogszékeket fejésnél és fonásnál is használták, ilyenen üldögéltek a tűzhely körül, ilyenre tették bizonyos munkák végzése közben - főleg a nők - lábaikat. A zsámoly mai formája a XIX. században, az asztalos-bútorok elterjedésének idején alakult ki. Az ülőbútorok közé lehet sorolni a "kecskelábas ágy"-at is, melyet "ágyszék"-nek is neveznek. Ez két bakból állt, melyre deszkákat fektettek. Nappal ülésre, éjszaka ágynak használták. Amolyan pótágy szerepet töltött be és főleg istállóbútor volt. A székek anyaga - mint a legtöbb bútoré - többnyire fa volt és ma is az. Alakjának, formájának tökéletesedése folyamán alakultak ki a támlás-, karos- és hintaszékek, a párnázott és könyöklős székek. A párnázást megelőzte a támla és az ülőlap gyékénnyel való bevonása. - A székeket - mint általában a bútorokat - falusi "ezermesterek", háziiparosok /ácsok/ és tanult kézművesek készítették. Házilag elsősorban a hétköznapibb szerepű bútorok készültek. Különböző korokban a művészi ízlésnek megfelelően, díszes, faragásos székeket készítettek, melyre az alábbiakban több példát is látunk. A középkor folyamán gyakorlati értékük mellett, bizonyos reprezentációs tárgyak is voltak, ezért a kiemelkedő szerepű darabokat - pl. a családfői széket, mely rendszerint karosszék volt -

18 a lakásban fő hely illette meg, s különös megbecsülés övezte. I r o d a l o m. K. Csilléry Klára : A magyar nép bútorai. Budapest, Szabolcsi Hedvig : Magyar népi bútorok. Kiállítás a Magyar Néprajzi Múzeumban. Ethnographia, évf p. Máté Ferenc : A "tiszta" szoba mint jelfogó rendszer. Művészet ; 10.

19 "Gyalogszék"-ek :

20 Gyalogszék, "sámli" Állószék, "Gyermekállóka". Állószék, "állóka", "Gyermekállóka".

21 Székek :

22 Gyalogszék

23 - 22 -

24 - 23 -

25 - 24 -

26 P A D, "lóca". A falusi házak lakberendezési tárgyai között szerepelt a pad is, melynek kivitelezése egyben a család anyagi helyzetét is tükrözte. Minél jobbmódú volt a család, annál cifrábban faragott, festett "lócát" csináltatott vagy vett a vásárban. Néhol - főleg télidőben - hálóhelyül is szolgált.

27 S U B L Ó T. Fiókos szekrény-féle, mely főleg ruhaneműnek, textiliáknak tartására szolgált. Rendszerint egyszerű festésű asztalosmunka.

28 L Á D A. A tárolás céljára használt bútorzati tárgyak között fontos, jelentős szerepe volt a ládának. Ez hasáb alakú bútor darab, melynek felnyitható teteje kulccsal vagy lakattal zárható. A közel-keleti, ókori civilizációban alakult ki, onnan terjedt el Európában. Magyarországon való legrégibb használatának emlékei a XIII. századba nyúlnak vissza. Akkor csak a királyi udvarokban, a XIV. századtól a főúri várakban, nemesi kúriákban volt használatos. A parasztházakban csak a XVI. század elejétől mutathatók ki. Eredetileg kelengyebútor volt, melybe a férjhezadandó leány kelengyéjét tartották, ennek megfelelően gazdagon díszített, festett, virágos mintákkal ékesített volt. A híres komáromi asztalosok befolyásterületén ékróváshoz hasonlóan kivitelezett faragással készült. Amennyiben a kelengye számára készítették, gyakran az előre néző oldalán vagy a tetejének belsején feltüntették a házasságkötés időpontjának évszámát. A kelengyét befogadó nagy láda mellé néha egy kisebb ládát is készíttettek, melyben az apróbb értékeket /ékszer, fejdisz,stb/ tartották. A XIX. században a sublót hatására a lédafiókot imitáló rátétet /álfiókot/ vagy az aljára egy, esetleg két fiókot is beépítettek egyes mesterek. Ez volt a "sublakos láda". Felépítését tekintve a láda lehetett : 1./ Vályuláda, 2./ Ácsolt láda, 3./ Fűrészelt, gyalult deszkából készült asztalosláda. Funkciója szempontjából megkülönböztetünk : 1./ ruhás ládát, 2./ menyasszonyi ládát, /"kiadó láda"/, 3./ irományos ládát, mely kisebb méretű volt és iratok tartására szolgált. 4./ pénzesládát, melyek gyakran fortélyos zárral, erős vasalással készültek és többnyire a sarokbadon volt a helyük.

29 / a vő-ládát, 6./ a cseléd-ládát, ide tartoztak a summások ládái is. 7./ a mesterlegény-láda, /a halászok és juhászok ládáin előfordult olyan ábrázolás, mely a foglalkozásukra utalt./ -/Ezeknek a ládáknak közös felépítésük mellett jellemzője a többnyire bal oldalt elhelyezett kis fedeles rekesz, a "ládafia", mely alá gyakran kis titkos rekeszt is beépítettek. /- 8./ a padláda, mely ülőhelyül is szolgált. Belsejében elválasztó fallal több részre tagolódott, ruhanemű, de főleg élelmiszer tartósára használták. 9./ a katona-láda, mely egyszerű, sima oldalú, rendszerint zöldre festett ládikó volt, melyre a regruta nevét /monogramját/ és alakulatának jelzését is ráfestették. Még a 2. világháború idején is kötelező volt a használata a honvédségnél. 10./ a kocsiláda, melynek helye rendszerint a kocsisülés alatt volt. 11./ az eleséges láda, 12./ a céhláda. A dekoráció, kifestés alapján beszélünk még tulipános ládáról is. Irodalom. Cs. Sebestyén Károly : A magyarság ládái. Magyar Nyelv, A ládákról ír az Ethnographia évf oldalán. Domanovszky György : Népi bútorok. Budapest, K. Csilléry Klára : A magyar nép bútorai. Budapest, Magyar Néprajzi Lexikon. III. kt Budapest, 1980.

30 Eleséges láda. Ácsolt láda. Ácsolt láda.

31 - 30 -

32 - 31 -

33 Céhláda.

34 S Z E K R É N Y E K, T É K Á K. A szekrények fűrészelt és gyalult deszkából, asztalos technikával, oldható és szilárd szerkezeti kötéssel vagy ragasztással készült bútordarabok, melyek leggyakoribb célja a ruhaneműek tárolása volt. A parasztság ellátására specializálódó és annak az ízléséhez alkalmazkodó asztalos-ipar nálunk a XVII. század végén kezdett kialakulni. A XVIII. században már több asztalos-központ alakult ki hazánkban, melyek mindegyikének stílus és kivitel szempontjából meg voltak a maguk jellegzetességeik. A bajai, békéscsabai, debreceni, faddi, kalotaszegi, rimaszombati, sárközi, stb... asztalosok mellett nagy nevezetességre tettek szert a komáromi asztalosok, akiknek portékái távoli vidékeken is keresettek voltak. Idővel - a tilalmak ellenére - ácsok, sót barkácsolók is készítettek bútorokat. A festett és ácsolt ládák mellett igen szépek voltak a komáromi festett állószekrények, valamint tékák. Ez utóbbiak falra illesztett kisebb szekrénykék voltak, legtöbbször díszes kivitelben készültek. Egyik formájuk volt a "sarok téka", melyet a helyiség legvédettebb sarkába volt szokás felfüggeszteni. Apróbb tárgyak, értékek tartására szolgált. Az alábbi képeken láthatunk egy "pohárszék"-et, mely a konyhaszekrény /"kredenc"/ elődje volt; két konyhaszekrényt; egy fiókos és egyben akasztós szekrényt, melynek tetején egy "tálas"-t helyeztek el; két festett- faragott állószekrényt és egy 1844-ből származó, valószínűleg Komáromban készült, de Tatán gyűjtött "tékát".

35 Pohárszék. Konyhaszekrény. Konyhaszekrény.

36 - 35 -

37 P I P A T A R T Ó Á L L V Á N Y, "pipatorium". Nálunk a pipa használata a XVII. század elején, a törökök révén vált szokássá. Először a törökök csészealakú, hosszúszárú pipája, a "csibuk" terjedt el hazánkban. Ennek azután különböző változatai alakultak ki. Hosszabb- rövidebb szárú pipák kerültek forgalomba. Anyagát tekintve megkülönböztetünk fából, agyagból, tajtékból készült pipákat. Országosan - így megyénkben is - kedvelt és elterjedett volt a tartóságáról is nevezetes, veres agyagból égetett selmeci pipa. A szalmatűzön gőzölt fekete debreceni pipa főleg az Alföldön volt közismert, megyénkbe kereskedők és vándor iparosok útján került. A mai alakjában ismert pipát 1689-ben egy Franz Vicarius nevű osztrák orvos készítette először. Ennek a dohányzási eszköznek tartására szolgáltak a nemesi és jómódú paraszti családoknál, rendszerint az ebédlőül is használt helyiségben elhelyezett pipatartó állványok, melyek gyakran nagyon díszesen faragottak voltak. Az alábbi pipatartó állvány fő díszítési motívuma a sárkányölő Szent György lovag :

38 F O G A S O K. A fogasoknak rendkívül sok formája ismeretes. A falusi lakosság körében az ú.n. "álló fogas"-ok nem igen voltak használatosak. Ruháikat, kötényeiket az ajtóra, vagy falra szerelt fogasokra aggatták. Ezeknek a fali fogasoknak legegyszerűbbjei egy deszkalapból és a beléje csapolt 1-6 fa "fogból", esetleg kampósszegből álltak. A módosabbak már díszesebb kivitelű fogasokat használtak. Az alábbi két falifogas komáromi eredetű. Jellemzőjük a díszítő motívumként használt katona-figurák. /Nem hiába volt századokon át katonákkal "megrakott" város!/

39 T Ü K Ö R. /Fali-tükör./ A tükörkészítés első mesterei az etruszkok és a görögök voltak. A tisztán üvegből készített tükröket először a velenceiek gyártották. Nálunk sokáig csak a főurak birtokában voltak fali tükrök. A Rákóczi család vagyon-leltára is említ egy "zöld keretű" tükröt. A tükör általánosabb használata a XVIII. században vette kezdetét. Már csak értékénél fogva is díszes keretbe foglalták módosabb tulajdonosaik. - Az alábbi díszesen faragott keretbe foglat tükör a XIX. század második feléből való és Kisbéren használták utoljára.

40 S Z E N T E L T V Í Z T A R T Ó. A katolikus családoknál általános szokás volt, hogy a lakás /esetleg a szoba/ ajtófélfájára akasztva, kerámiából, vagy fémből készült szenteltvíztartót akasztottak. A házból való távozásukkor, hazaérkezésükkor, a benne tárolt szenteltvízzel - melyet vízkeresztkor volt szokás beszerezni a templomból - belemártott ujjukkal, keresztet vetve meghintették magukat.

41 R O K K A. Bizonyos fokig a bútordarabok közé sorolhatjuk a rokkát is /pergő rokka/, mely elődeinknek a kézifonáshoz használt házieszköze volt. Régen ugyanis kézzel fonták a kemény és merev fonalakat és a rokkán sororták folytonos munka mellett. A rokka orsójának patkó alakú szárnya van, ezért szárnyas orsónak nevezik. A szárnyakon fonálvezető kampók vannak, amelyek a fonalat a csévére vezetik. A csévét a felgombolyításnak, az orsót pedig a sodrásnak megfelelően kell forgatni, miért is mindkettőt zsinórkoronggal látják el és kézi kerékkel vagy lábitóval hajtott kerékkel forgatják. A két zsinórkerék különböző átmérőjű, s ezért a cséve és az orsó forgásszáma is más lesz, amiáltal a felcsévélés jön létre. Létre lehet hozni a kettő közötti forgáskülönbséget úgy is, hogy az orsót forgatják, a csévét pedig fékezik, vagy megfordítva. Gyapjú-, lenés kenderfonáshoz igen jó a rokka, de pamuthoz nem használható. A pamut terjedésével egy időben, 1760-ban Arkwright és ben Hargreaves a pamut fonására alkalmas fonógépeket szerkesztett, s e fonógépekhez az alapelveket a rokka szolgáltatta.

42 K É P E K, S Z O B R O K A L A K Á S B A N. A lakásberendezés tartozékai a képek és a szobrok is. A képek széleskörű elterjedését a képsokszorosító eljárások XIV.-XV. századi feltalálása tette lehetővé. Az így készült nyomatokat a XIX. század második felétől különféle mechanikai sokszorosítású reprodukciók váltották fel. Hazánkban a XVIII. században jelentek meg a parasztházakban az üveg- és tükörképek. A megrendelésre készült olaj- és vízfestésű képek a parasztságnál ritkák voltak. A XIX. századtól kezdve, annak is a végén, de különösen az 1. világháborút közvetlen megelőzően hirtelen gyorsassággal terjedtek el a fényképek. A katolikus családoknál eddig használt szentképek mellett, megjelentek a családi eseményeket /esküvő, első áldozás, bérmálás/, a családtagok életében jelentős momentumokat /katonaság/ ábrázoló fényképek. Szinte egy házból sem hiányoztak pl. az esküvői képek, melyeknek keret-üvege alá sokszor odapréselték a menyasszonyi koszorút és vőlegényi bokrétát. A protestánsoknál a XIX. század elején jelentek meg a virágos keretezésű, vízfestékkel készült emléklapok /születési levél/, majd az ugyancsak vízfestékkel készült virág-csendéletek, melyek sokszor a bútorzat festésének másolatai voltak. A XIX. század második felében terjedtek el a politikai tárgyú nyomatok, Rákóczi, Kossuth, Petőfi stb. képei. A csoportképek közül gyakoriak voltak a mohácsi vésszel, az aradi vértanuk kivégzésével kapcsolatos ill. azt ábrázoló színes és egyszínű nyomatok. A képek lakásbeli helye elsősorban a "szentsarok" volt, a fényképeké a falitükör környéke. A katolikusok lakásaiban gyakoriak voltak a Jézust, Szűz Máriát, a különböző szenteket ábrázoló szobrok is. Ezeket rendszerint ünnepélyes helyen, a "szentsarokban", vagy a sublót tetején helyezték el. Katolikusok lakásából nem hiányozhatott a feszület sem. A Mária-szobor előtt rendszerint örökmécsest helyeztek el és ezt szombatonkint meggyújtották.

43 I r o d a l o m. Varga Zsuzsa dr. : Képek és szobrok. /Kiállításkatalógus. Székesfehérvár. István Király Múzeum / K. Csilléry Klára : Magyar népi grafika. Néprajzi Értesítő, évf. Magyar Néprajzi Lexikon. III. kt Budapest, Szent Istvánt ábrázoló falikép. Szent György képe.

44 Feszület. Jézus-szíve szobor. Szűz Mária szobra. Szent Antal szobra.

45 K O S A R A K. A kosár hajlékony pálcikákból összefont hordozható tartály, árumegrakásra, eltartásra és hordozásra. A kosárfonásra a legalkalmasabb a fiatal fűzfavessző, de fonnak kosarat gyékényből, zsupszalmából, szalmából, vékony faágakból, nádból, luc- és jegenyefenyő ágaiból, nyárfának és mogyoróbokornak ágaiból is. A fűzfélék közül a legalkalmasabbak : a kecskefűz, nemesfűz, cigolyafűz, mandula- és partifűz. Ritkán és csak különleges célokra kötöttek drót-kosarat. A Duna és a patakok mentén, valamint az árterületeken a füzeseket dugványozással is szaporították, hogy a kosárfonáshoz minél több megfelelő anyaghoz jussanak. A dugványvesszőket a dugás előtt 1-2 hónapig nedves pincében tartották. Az első vágás a második évben történt. Vagy kora tavasszal, vagy novemberben kezdik a hajazandó füzek metszését, mert az ekkor bennük lévő nedvesség megkönnyíti a hajazást. A héj lehántását mindég a friss vágás után nyomban eszközlik, mert kiszáradás után a héj a fával összeforr. A hántolatlan vesszőket durvább, nagyobb kosarak fonására használják. A hántásra az ú.n. "csiptető" szolgál. Ez két rugalmas ágból álló fa- vagy vasfogó, amelyen végighúzzák a becsíptetett fűzfavesszőt, ekkor a kéreg fölpattan és így könnyen eltávolítható. Ezután a vesszőket gyorsan szárítani kell, hogy fehérek maradjanak és így évekig elálljanak. Vízbemártás által eredeti szívósságukat újra visszanyerik és fonásra alkalmassá válnak. Finomabb fonások céljaira a vesszőket meghasítják és gyalulják úgy, szalagformát vegyenek fel. A széthasításra használt szerszámok : a "hasogató" vagy "szaggató", kis fapálcika, melynek felső végén több ékalakú éle van, ezek fölött a vesszőket végighúzzák. A kosárfonógyalu lényegében egy széles késből áll, mely fatuskón sík üveg- vagy fémlappal, ferdén is állíthatóan rögzített. A munkadarabot az éllel szemben ismételten lefelé húzzák. Hogy egyenletes szélessége legyem a hántolt és hasitott vesszőnek, az ú.n. keskenyítő szerszámot használják, mely a legegyszerűbb alakjában két tuskóhoz függőlegesen erősített pengéből áll, melyek egymástól való távolsága meg-

46 felel a munkadarab szándékolt szélességének. A kosár fonása a fenék kiképzésével kezdődik, azután alkalmazzák a formát - azaz a kosár belső alakjának idomét - valamint egy egyszerű állványt, melyen a formát állíthatóan megerősítik. A kosárfonók használnak még egy ú.n. "dugót" is, ami nem más, mint egy lapos deszkácska, melynek alakja a fenék alakjával megegyezik. Ez egy nyúlványánál fogva az állványra erősíthető és az oldalfalak helyes alakítására szolgál. A nagy kosarakat rendesen alak és dugó nélkül készítik. Ha a kosarak hasított vesszőkből készültek, akkor elkészülésük után lemossák vagy szekrénybe helyezik, melyben kéngőzzel fehérítik. I r o d a l o m. Teherszállító eszközök : Ethnographia : 268. " : " : 74 : 92. Földhordó kosár : Ethnographia : Hátikas készítése : " 1940 : Kézifonás-technika típusai : Ethnographia :

47 Szakajtó. Rozsszalmából és hántolatlan fűzfavesszőből kötött. M: 17 cm. Száj 0: 34 cm. Szakajtó. Gyékényből fenékre kötött. M: 25 cm. Száj 0: 32 cm. Urna alakú kosár rozsszalmából és vesszőből kerek fenékre kötött. M: 12 cm. Száj 0: 10 cm. Urna alakú, szalmafonatú tartó kosár. Zsubszalmából és hántolatlan fűzfavesszővel kerek fenékre kötött. M: 72 cm. Száj 0: 28 cm. Fenék átm: 48 cm.

48 Hosszúkás szakajtó zsupszalmából és vesszőből ovális fenékre kötött. M: 18 cm. Száj: 33x25 Kenyérkosár. Rozsszalmából és hántolt fűzfavesszőből kötött. M: 17 cm. Száj 0: 52 cm. Tartóedény rozsszalmából hántolatlan fűzfavesszővel kerek fenékre kötött. M: 45 cm. Száj 0: 21 cm.

49 Csibekeltető kosár. Fűzfavesszőből kötött kari kosár.

50 "Orsós kosár". Fűzfavesz- Kerek, lapos gyékénykosár, szőből és háncsból font. M: 6 cm. Száj 0: 48 cm. Orsóikat tartották benne Fenék 0: 48 cm. az asszonyok. H: 40 cm. Sz: 30 cm. Virágtartó kosár. Hasított Gombászó kosár. Hasított vesszőből ovális kávára köt- vesszőből készült. ve. M: 25 cm. Sz: 15 cm.

51 Gúta /Kolarovo/ községben készült és használt, ovális fenékre kötött lapos vesszőkosár. Gyümölcsaszaláshoz használták. Szalmát szórta a fenekére, s arra tették az aszalandó gyümölcsöt. Általában három ilyen kosarat tettek be egyszerre a kemencébe. Nem mindenki aszalt kosárban, sokan csak a kemence aljára teritett szalmán. Méretei: M: 11 cm. Fen.h: 62 cm. Sz: 37 cm. Fűzfavesszőből font gyümölcsszárító kas. Aszalt gyümölcstartó. Átm: 92 cm. M: 12 cm. Kerek, lapos gyékénykosár. Átm: 84 cm.

52 M O S Ó F A és M O S Ó - S U L Y K O K. Keményfából készült mosófa. Keményfából faragott mosósulyok. Keményfából faragott mosósulyok.

53 - 52 -

54 - 53 -

55 K É Z I M Á N G O R L Ó K. K É Z I D A R Á L Ó.

56 H Á Z T A R T Á S I E S Z K Ö Z Ö K. Lekvárfőzéshez használt fakanál. Kovászfa, "kovászoló keresztfa". Ezt tették a kovászt tartalmazó edényre, hogy a ráterített konyharuha ne érjen a tésztához. Kis teknő-vályú.

57 Szabadtűzhelyén használt kovácsoltvas nyársak. Vékák.

58 H Á Z K Ö R Ü L I S Z E R S Z Á M O K. Udvarseprű. Seprű. Gyalu. Harapófogó.

59 K A L A P Á C S F O R M Á K.

60 I S K O L A I P A L A T Á B L A. Az alsós iskolások írás és számolás-gyakorlására készült. Deszka keretbe foglalt fekete pala-lemez, melynek egyik oldala piros vonalazású, a másik kockás vonalazású. A keretbe fúrt lyukba egy zsinórt fűztek, melyen a palavessző lógott. A nem kívánt szöveget vizes rongyocskával vagy spongyával törülték le. S A J T F O R M Á K. A Felvidékről megyénkbe telepített, juhokat tartó szlovák lakosság körében elterjedett volt a füstölt sajt, az ú.n. "ostyepka" fogyasztása. Pásztorok készítették a díszes formájú, réteges ostyepkát az alábbi formákba öntve :

61 C S A N A K. Pásztorok és vadászok által használt, egy darab fából faragott, különféle formájú és díszítésű /esetleg díszítés nélküli/ nyeles vagy egyfülü ivó edény. Ezzel merítettek használóik maguknak vizet a forrásokból. Övre, vagy a tarisznya szíjára függesztve hordták. Érdekes, hogy csak a Dunántúlon és a Felföldön volt elterjedett, az alföldi pásztorok körében nem volt használatos. Maga a "csanak" elnevezés török eredetű. Hazánkban használt elnevezései még : "ivóbegre", "ivókalány", "cserpák", "ivócserpák", "merítőcsésze", "pásztorkanál", "vadászkanál", stb... Mivel a nap és a szél hatásának állandóan ki volt téve, száraz, nem könnyen hasadó szilvafából, körtefából vagy juharfából faragták. Két nagy változata van : csésze- és kanál formájúak. I r o d a l o m. Bátky Zsigmond : Útmutató a néprajzi múzeumok szervezésére. Bp Bátky Zsigmond : Pásztor ivópoharak. Bp Madarassy László : Művészkedő magyar pásztorok. Bp Manga János : Magyar pásztorfaragások. Bp S. Kovács Ilona : Pásztorfaragás. Békéscsaba, Vadász ill. pásztor csanakok.

62 H A L Á S Z S Z I G O N Y. Komáromvidéki halász szigony : F Ö L D M Ű V E L Ő S Z E R S Z Á M O K. Váltó ekevas kovácsolt vasból. Ekevas.

63 Ekevas. Kovácsolt vasból készült. H: 45 cm. sz: 25 cm. Ekevas. Kovácsolt vasból készült, éle homorú háromszög, az ekéhez két végén hajlított téglalapban kapcsolódik. H: 30 cm. sz: 13 cm. Ekevas. Kovácsolt vasból készült, formája asszimetrikus homorú háromszög, egyenes lapjával párhuzamosan szabálytalan téglalap. H: 44 cm. sz: 25 cm.

64 Ekevas. /Stock gyártmányú./ Kovácsolt vas, éle homorú háromszög, szára nyújtott, két vége hajlított. H: 48 cm. sz: 25 cm. "Ösztöke." "Ösztöke".

65 Ekevas. H: 29 cm. Sz: 22 cm. Váltóeke-vas. Kovácsolt vasból készült, alakja homorú háromszög, két széle behajlik. H: 27 cm. Sz: 16 cm. "Ösztöke."

66 Gyomlálóvas. Nádvágó. Sarló. Sarló.

67 Kapa. Kapa. Favilla. Vasvilla.

68 Falapát. Vasvilla. Gyümölcssulykoló. Répaegyelő kapa.

69 Gereblye. Répaegyelő kis kapa. Nádvágó. Nádvágó.

70 Szőllőmetszőkés. Kaszafenőkő tartó. Tokmány. Kolomp. Kolomp.

71 P A T K Ó K. Az egyiptomiak már i.e. a XIII-XII. században a lovak patáira védő sarukat szereltek. Tőlük vették át a görögök és a rómaiak. Nagy Sándor /i.e / egyik hadjáratát kénytelen volt beszüntetni, mert a hadilovak patái elkoptak. Ekkor rendelte el, hogy a lovas alakulatok parancsnokainak gondoskodniuk kell arról, hogy a lovak patáit úgy lássák el védőeszközzel, hogy azok ne kopjanak el. A patákra a császárok idejében a rómaiak vasból készített sarukat erősítettek. A szegekkel való patkolást a kelták találták fel. Közép-Európában a patkolás a IX. században már általánosan elterjedt szokás volt. A patkó a pata alakjának megfelelően hajlított vaslemez, melyet a patára patkószegekkel erősítenek. Részei: hegyfali rész, belső- és külsőszár, oldalfali és sarokfali rész, hordozófelület, talpi felület, külső és belső szél. A patkó alakja a patához idomul. Eszerint van bal és jobb, elülső és hátsó patkó. A patkó alsó felületén végigvonul a patkóárok /szegárok/, melyben szeglyukak vannak. Ezekbe verik a patkószegeket, de úgy, hogy a szeg csak a szarutokon keresztül, húsos részeket nem sértve haladjon át. A szarufalon keresztüljutott szegvégeket lecsípés után lesimítják és lereszelik. A patkó rögzítéséhez 4-8 patkószeg szükséges. A patkót kápájábal a szarutok hegyfali részéhez illesztik. A patkók igen különfélék : papucs-, sarkas-, körmös-, hevederes-, katonai- és versenypatkók. Vannak különféle "betétes" patkók is, melyeknél nagy városokban gumitalpat is használnak. Szabálytalan lábállású és szabálytalan mozgású vagy betegpatájú lovak patkolására speciális patkókat használnak. Szokás az ökrök és igába fogott tehenek megpatkolása is, de csak munkaidőben, főleg télen.

72 Lópatkó. Lópatkó. Ökörpatkó. Kovácsolt vaspánt, melynek egyik vége felfelé hajlított, egyenesen lemetszett, másik vége fokozatosan elkeskenyedő, görbülő, legvége lefelé visszahajlított. Kovácsoltvas szeggel rögzítették. Ökörpatkó. Kovácsolt vas. Téglalap, melynek egyik sarka kereken legömbölyített. Az ívelt rész szélén 5 szögletes szabálytalan lyuk van.

73 B Á R Á N Y J E L, bárányjegy, bárányróvás, bárányszoktató. A juhászok által készített és alkalmazott, fából páronként faragott, madzagon csüngő jel, amelynek egyikét a pásztor az anyajuhra, a másikat az újszülött báránykára kötötte, hogy felismerje, melyik bárány, melyik anyához tartozik, mellyel kell megszoptatni. Ezek a kis fafaragványok a legkülönbözőbb alakokat, formákat mutatják, de legtöbbnyire szerszámok, háztartási eszközök miniatűr utánzatai. A honfoglaló magyarok már magukkal hozták a háziasított juhokat, melyek tenyésztése a török hódoltság idején nagy mértékben fellendült, mivel a törökök főleg juhhússal éltek. Juh állományunk ekkor főleg rackákból és más parlagi fajtákból állott. A nemesítést a XVII. században kezdték el a merinók betelepítésével. Ekkor kezdték a bárányjeleket használni. Az évi statisztika szerint Magyarország akkori juhállománya közel 17 millió volt. Az 1926-os statisztika 2 millió juhot mutat ki. Az ország Trianonban történt megcsonkítása következtében főleg racka és csigája fajtájú juhainkat vesztettük el, szövet- és posztógyapjas állományunk kevesebb vesztességet szenvedett. A XX. század elején a bárányjelek használata fokozatosan megszűnt, helyükbe számjegyes bárcák kerültek. A bárányjeleket a juhász karikára fűzött zsinóron tartotta az akolban. I r o d a l o m. Bátky Zsigmond : Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére. Budapest, Homeyer, C.G. : Die Haus- und Hofmarken. Berlin, 1870.

74 - 73 -

75 - 74 -

76 - 75 -

77 - 76 -

78 - 77 -

79 - 78 -

80 - 79 -

81 - 80 -

82 - 81 -

83 - 82 -

84 - 83 -

85 - 84 -

86 - 85 -

87 B Á B O S O K, M É Z E S K A L Á C S O S O K. A bábsütők ipara Németországban már a középkorban virágzott, s onnan - minden bizonnyal Nürnbergből - került hozzánk a XVI. század elején. Ezt látszik igazolni, hogy legrégibb szakácskönyveink is "norimbergai mézeskalács" néven közlik a mézeskalács készítésének leírását. Receptjét az 1801-ben Pesten és Pozsonyban megjelent "Úri és közönséges konyhákon meg-megfordult Szakáts-Könyv" így adja meg a "norimbergai mézeskalács" készítési módját : "Egy kis pár tűzön olvassz el Sirupot és jóféle mézet, egyforma mértékben; törj szekfüvet, kardemomumot, szeretsendiót, borsot, gyömbért, tzitromot, tzitromhajat is darabokban és annyit, amennyit akarsz; kavarj e közzé búzalisztet, hogy tésztává légyen; ezt nyomd a formába, süsd meg : a sütés után pedig kendd meg mézesvízzel." Nagyjából e recept előírásainak megfelelően készítették mézeskalácsosaink, "bábosaink" a mézeskalácsot, de búzaliszt helyett legtöbben rozslisztet használtak. Erdélyben még tojást is adtak hozzá, de ezek "tordai pogácsa" néven váltak közismertté. A bábsütők keményfából, legtöbbnyire puszpángfából faragták vagy faragtatták ki a mintákat, amelyek homorúan emberi és állati alakokat, virágokat, címereket ábrázoltak. A bábminta faragók nagyon nagy változatosságot és díszítőművészeti érzéket vittek bele munkájukba. Lovasok, vitézek, paraszt menyecskék és legények, előkelő dámák és urak gyakran szerepeltek a mintákon és ezáltal hasznos forrásul szolgálnak a régi viseletek kutatói számára. A vásárok és búcsúk közönsége részére készült bábok készítésénél a bábsütők első sorban a szemrevalóságra törekedtek, mindenféle színű anyaggal kicifrázták a felületét, sőt tükörrel /tükrös/, nyomtatott versikékkel is díszítették. Itt emlékezünk meg a bábosokkal rokon szakmát folytatott ostyasütőkről, akik változatos mintájú, kerek, ovális vagy szögletes, két hosszú karral Összecsukható lapátra öntik a kovászolatlan lisztből készült tésztaanyagot, hogy tűzön megsüssék. - Alant két keményfából faragott bábmintát, majd két kovácsolt vasból készült - ugyancsak komáromi - ostyasütő la-

88 pot mutatunk be. /Az utóbbiak a hozzájuk tartozó "ellenlap" és nyelek nélkül láthatók./ Bábsütő minta. Keményfából faragott, hosszúkás téglalap alakú. Egy férfi és egy női alakot ábrázol városias ruhában. - H: 18,5 cm. Sz: 9,5 cm. V: 4 cm. Mézeskalács ütőfa. Ostyasütő. Kovácsolt vasból készült 2 kerek lap, amely ollószerűen rögzítődik egymáshoz. Hosszú fém nyele van. H: /nyéllel/ 71 cm. A sütő lap átm: 17 cm. Ostyasütő minta.