Székhely: 1149 Budapest, Róna u
|
|
- Natália Orsósné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A PESTI HITEL Zártkörűen Működő Részvénytársaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos január 5. napjától A Pesti Hitel Zrt. az ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályok rendelkezései alapján, az azokban meghatározott kötelezettségek betartásával jár el. Jelen szabályzat megalkotásakor figyelembe vételre kerültek mindazon szempontokat, amelyeket a pénzügyi szervezetek a piaci gyakorlatban kialakítanak, és működésük során sikerrel alkalmaznak saját munkájuk hatékonyabb megszervezése és ügyfeleik igényeinek magasabb szintű kielégítése érdekében. A jelen szabályzat alapelve, hogy a felmerülő panaszok fontos ismereteket hordoznak a Pesti Hitel Zrt. számára, ezért azok kezelésének, kivizsgálásának, elemzésének és értékelésének rendjét szervesen be kell építeni a Pesti Hitel Zrt. tevékenységébe. További alapelv, hogy a Pesti Hitel Zrt. a panaszokat és a panaszosokat mindenfajta megkülönböztetés nélkül, egyenlően, ugyanazon eljárás keretében és szabályai szerint kezeli. Jelen Panaszkezelési Szabályzat az Ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztésre, és a Pesti Hitel Zrt. internetes honlapján ( közzétételre kerül. I. A panasz 1. Panasz: a Pesti Hitel Zrt. tevékenységével, szolgáltatásával, a szerződéskötést megelőző, vagy a szerződés megkötésével, létrejöttével, a Társaságnak a szerződés fennállása alatti teljesítésével, vagy a szerződéses jogviszony megszűnésével, illetve azt követően a szerződéssel összefüggő eljárását érintő minden olyan kifogás, vagy reklamáció, amelyben a panaszos a Pesti Hitel Zrt. eljárását, tevékenységét, vagy mulasztását kifogásolja és azzal kapcsolatban konkrét, egyértelmű igényét megfogalmazza. 2. Nem minősül panasznak, ha a fogyasztó/ügyfél a Pesti Hitel Zrt.-től általános tájékoztatást, véleményt vagy állásfoglalást igényel, vagy egyéb kérelmet nyújt be. II. A panaszos 1. Panaszos: lehet fogyasztó, vagy fogyasztónak nem minősülő természetes személy, gazdasági társaság vagy más szervezet, aki a Pesti Hitel Zrt. szolgáltatását igénybe veszi, vagy a szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje. Gazdasági társaság, vagy más szervezet esetén a panasz benyújtója a képviseletére jogosult vezető tisztségviselő. 2. A Pesti Hitel Zrt. ügyfelein kívül panaszosnak tekintendő az a személy is, aki a Pesti Hitel Zrt. eljárását nem valamely konkrét szolgáltatással, hanem egyéb, a szolgáltatással összefüggő tevékenységével (pl. hirdetés) kapcsolatban kifogásolja. 3. A panasz képviselő vagy meghatalmazott útján történő benyújtása esetén a Pesti Hitel Zrt. vizsgálja a képviseleti jogosultságot, amelyet a panaszt benyújtónak közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással és személyi azonosító okmánnyal kell igazolnia. A panaszbejelentésre szolgáló nyomtatványon, vagy a nyomtatvány mellőzése esetén a panaszbeadványon a panaszos neve mellett fel kell tüntetni a panaszos törvényes, illetve meghatalmazotti képviselőjeként eljáró, panaszbenyújtó természetes személy nevét is (pl. gazdasági társaság képviselője, természetes személy meghatalmazottja, stb.). Meghatalmazás hiányában a Pesti Hitel Zrt. közvetlenül a panaszoshoz fordul az ügyintézés 1
2 gyorsítása érdekében. A meghatalmazásnak ki kell terjednie a banktitok alóli felmentére is a Pesti Hitel Zrt. részére, ellenkező esetben a meghatalmazott semmiféle információt nem kaphat a panaszolt ügyről, a Pesti Hitel Zrt. a panasz kivizsgálását követően közvetlenül az érintett Ügyfelet tájékoztatja írásban. III. A panaszügyintézést ellátó szakmai terület meghatározása 1. A Pesti Hitel Zrt. Ügyfélszolgálati Osztálya foglalkozik a panaszfelvétellel és a panaszok ügyintézésével a panaszos kilététől függetlenül. 2. A panaszügyintézés helye: Pesti Hitel Zrt. székhelye Levelezési cím: 1149 Budapest, Róna u Telefonszám: Fax szám: cím: info@pestihitel.hu Honlap: 3. A panaszügyintézés során biztosítani kell az azt ellátó szakmai terület munkatársainak pártatlanságát és elfogulatlanságát. IV. A panasz benyújtás módja 1. A Pesti Hitel Zrt. törekszik arra, hogy a panaszosokat hátrányos helyzetük (pl. távoli lakóhely, testi fogyatékosság, cselekvési szabadság korlátozottsága) ne akadályozza a panasz benyújtásában. 2. Az Ügyfelek a panaszbejelentést szóban (személyesen, vagy telefonon), vagy írásban (személyesen, más által átadott irat útján, postai úton levélben, telefax útján, elektronikus úton) tehetik meg. 3. A panasz kivizsgálása díjmentesen történik. 4. Telefaxon, vagy en érkező panaszbejelentéseket a Pesti Hitel Zrt. folyamatosan fogadja, de az ekként érkező panasz csak akkor fogadható be, amennyiben az Ügyfél által már korábban megadott fax számról, vagy címről érkezik. 5. A személyesen tett szóbeli panaszt a Pesti Hitel Zrt. ügyfélszolgálatán, ügyfélfogadási időben, azaz munkanapokon 9-17 óra között lehet megtenni a panasz-bejelentési nyomtatvány felvétele, és egy másolati példányának a bejelentő részére történő átadása mellett. 6. Az írásban tett panaszt a Pesti Hitel Zrt. ügyfélszolgálatán, ügyfélfogadási időben, azaz munkanapokon 9-17 óra között lehet leadni, vagy a Pesti Hitel Zrt. levelezési címére megküldeni. A személyesen benyújtott írásbeli panasz egy érkeztetett példányát a panaszos a helyszínen visszakapja. 7. A telefonos panaszbejelentéseket a Pesti Hitel Zrt. munkanapokon az ügyfélfogadásra nyitva álló időben, hétfői munkanapokon pedig 8-20 óra közötti időpontban fogadja. A panaszbejelentésekről hangfelvétel készül, amelyet a Társaság 1, azaz egy évig megőriz, és az ügyfél kérésére biztosítja a hangfelvétel visszahallgatását, és a panaszos kérésére térítésmentesen rendelkezésre bocsátja a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet. A Társaság a telefonon tett panaszbejelentéseket a panasz-bejelentési nyomtatvány (jegyzőkönyv) kitöltése mellett rögzíti, az Ügyfél kérésére térítésmentesen a rendelkezésére bocsátja. 2
3 V. A panasz rögzítése 1. A panaszt a Pesti Hitel Zrt. nyilvántartásba veszi. Ugyanakkor különös figyelmet fordít arra, hogy az azonosítás céljából bekért adatok ne sértsék az adatvédelmi előírásokat, és ne szolgáljanak más, a panaszügyek regisztrálásán kívüli egyéb adatgyűjtési célt. A panaszos adatait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kell kezelni. A Pesti Hitel Zrt. a - kizárólag a panaszügyintézés okán - birtokába került személyes adatokat a panasz elintézése után törli vagy más módon egyedi azonosításra alkalmatlanná teszi. A Pesti Hitel Zrt. a panaszkezelés során különösen a következő adatokat kérheti az ügyféltől: a) neve, b) szerződésszám, ügyfélszám, illetve pénztári azonosító, c) lakcíme, székhelye, levelezési címe, d) telefonszáma, e) értesítés módja, f) panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, g) panasz leírása, oka, h) ügyfél igénye, i) a panasz alátámasztásához szükséges, az ügyfél birtokában lévő olyan dokumentumok másolata, amely a szolgáltatónál nem áll rendelkezésre, j) meghatalmazott útján eljáró ügyfél esetében érvényes meghatalmazás és k) a panasz kivizsgálásához, megválaszolásához szükséges egyéb adat. 2. A Pesti Hitel Zrt. amennyiben erre a panaszos igényt tart a személyesen megjelenő panaszost segíti a panasz megfogalmazásában és benyújtásában. Ennek érdekében a panasz benyújtásához megfelelő nyomtatványt rendelkezésre bocsát számára. A panasz bejelentési formanyomtatvány a Társaság ügyfélfogadásra alkalmas helyiségében elérhető, illetve a internetes oldaláról is letölthető. A panasz bejelentési formanyomtatvány használata nem kötelező. 3. Annak érdekében, hogy az adott panasz elbírálása problémamentes legyen, és amennyiben a panaszos nem az erre a célra rendszeresített formanyomtatvány mintát kívánja használni, úgy legalább az alábbi tartalmi elemeket szükséges a panaszbeadványon rögzíteni: a. a dokumentum egyértelmű elnevezése (pl. panaszbejelentő), b. benyújtás időpontja és a bejelentés módja (levélben, telefonon, személyesen, Interneten), c. a panaszos azonosítására szolgáló adatok (név, cím, telefonszám, cím, ügyfélazonosító szám), d. a panasz rövid, tömör leírása, e. a panasz indokainak, magyarázatának, lényeges körülményeinek ismertetése (pl. intézkedés időpontja, lényege), f. a panaszos konkrét igényének, kérésének a megjelölése. 4. A képviselő útján meghatalmazás nélkül, vagy egyébként a benyújtási jogosultság megállapítására alkalmatlan módon történő panasz benyújtás esetén a Pesti Hitel Zrt. kérheti a panasz benyújtásának utólagos megerősítését, és a meghatalmazás csatolását. Ennek megtörténtéig a Pesti Hitel Zrt. nem köteles a panaszkivizsgálását megkezdeni. 5. A Társaság a beérkezett panaszokat az általa meghatározott, de egységes elvek szerint kialakított és áttekinthető rendszerben, valamennyi panasz ügyintézési szakaszban követhetően kezeli és tartja nyilván. A Társaság a hozzá beérkező panaszokról, azok rendezéséről, és azok megoldását szolgáló intézkedésekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az alábbi adatokat: a) a panaszos megnevezését, a kölcsönügylet azonosító számát; b) a panasz leírását, a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését; c) a panasz benyújtásának időpontját; d) a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés leírását, elutasítás esetén annak indokát; 3
4 e) a d) pont szerinti intézkedés teljesítésének határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését, továbbá f) a panasz megválaszolásának időpontját (a válaszlevél postára adásának a dátumát). VI. A panaszügy intézése 1. A Pesti Hitel Zrt. a személyesen megtett, vagy telefonon keresztül érkező panaszokat amennyiben ez lehetséges azonnal kivizsgálja és orvosolja. Amennyiben ez nem lehetséges, vagy a panaszos nem fogadja el a helyben felkínált megoldást, a Pesti Hitel Zrt. jegyzőkönyvet vesz fel, és közli a panaszossal a panasz azonosítására szolgáló adatokat. A jegyzőkönyv legalább az alábbiakat tartalmazza: a) az ügyfél neve, b) az ügyfél lakcíme, székhelye, illetve amennyiben szükséges, levelezési címe, c) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja, d) a panasz részletes leírása, a panasszal érintett kifogások elkülönítetten történő rögzítése, e) a panasszal érintett szerződés száma, ügytől függően ügyfélszám, illetve pénztári azonosító, f) az ügyfél által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke, g) amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a jegyzőkönyvet felvevő személy és telefonon közölt szóbeli panasz kivételével az ügyfél aláírása, h) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje és i) a panasszal érintett szolgáltató neve és címe. A jegyzőkönyv egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén a panaszosnak át kell adni, telefonon közölt szóbeli panasz esetén a Pesti Hitel Zrt.-nek a panasz elbírálásáról szóló álláspontjával együtt küldi meg az Ügyfél részére 30 napon belül, egyebekben a írásbeli panaszbejelentésekre irányadó rend szerint jár el. A Pesti Hitel Zrt. telefonon keresztül érkező szóbeli panasz esetén az indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belüli, az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos bejelentkezését törekszik biztosítani. 2. A Pesti Hitel Zrt. az írásbeli (személyesen, vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, ben érkezett) panaszbejelentésben foglaltakat kivizsgálja, és az indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő 30, azaz harminc napon belül postai úton, vagy amennyiben a panaszbejelentés elektronikus úton érkezett, úgy elektronikus úton megküldi a panaszosnak. 3. A Pesti Hitel Zrt. gondoskodik arról, hogy a panasszal kapcsolatos döntéshozatalban lehetőleg ne vegyen részt a Társaság olyan alkalmazottja, aki a sérelmezett intézkedés vagy döntés meghozatalában részt vett. 4. A panaszügyintézés nyelve a magyar, lehetőség szerint azonban biztosítani kell a panaszos által beszélt és értett nyelven történő panaszügyintézést. 5. A Pesti Hitel Zrt. gondoskodik arról, hogy a panaszügyintézéssel foglalkozó munkatársak rendelkezzenek széleskörű, alapos szakmai ismeretekkel és az ügyfélszolgálati munkához szükséges készségekkel és képességekkel. A Pesti Hitel Zrt. a panasz kivizsgálását követően a válaszában részletesen bemutatja a kivizsgálás eredményét, kifejti az álláspontját, ismerteti a panasz rendezésére, vagy megoldására vonatkozó intézkedést, illetve a panasz elutasítása esetén tájékoztatja a panaszost az elutasítás indokáról. A panaszra adott választ, tájékoztatást pontos, közérthető és egyértelmű indokolással kell ellátni, amely indokolásnak tartalmaznia kell a vonatkozó szerződési feltétel, szabályzat pontos szövegét, hivatkozni kell az ügyfélnek küldött elszámolásokra és a szerződéses jogviszony alatt teljesített egyéb tájékokoztatásokra. 4
5 6. A panaszügyintézés folyamatát a Pesti Hitel Zrt. úgy határozza meg, hogy abban a panasz elbírálásával kapcsolatos egyes feladat- és felelősségi körök, valamint a döntési jogkörök egyértelműen kerüljenek meghatározásra. A panaszkezelési eljárásban egyértelműen azonosíthatók az egyes eljárási szakaszok, illetve a felelős személyek. 7. A Pesti Hitel Zrt. a panaszügyben hozott érdemi döntését pontos, közérthető és egyértelmű indokolással látja el, és azt írásba foglalva továbbítja a panaszos részére. Ha a Pesti Hitel Zrt. határozata jogszabályra hivatkozik, a jogszabályhely megjelölése mellett annak érdemi rendelkezését is ismertetni kell. 8. Az érdemi döntés közlésével egyidejűleg a Pesti Hitel Zrt. tájékoztatja a panaszost a rendelkezésére álló igényérvényesítési és jogorvoslati lehetőségekről. A fogyasztónak minősülő ügyfelet a panasz elutasítása estén a Pesti Hitel Zrt. tájékoztatja arról, hogy álláspontja szerint a panasz és a panaszkezelés a) a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita rendezésére, vagy b) fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértésének a kivizsgálására irányult. Amennyiben a panasz az a) és b) pontokat egyaránt érinti, úgy a Pesti Hitel Zrt. arról is tájékoztatja a fogyasztót, hogy a panaszban foglaltak mely része tartozik az a) és mely része tartozik a b) pont körébe A panasz elutasítása vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztónak minősülő ügyfél az alábbiakhoz fordulhat: a) Pénzügyi Békéltető Testület (a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén). Elérhetőségei: cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. levelezési cím: H-1525 Budapest, BKKP, Pf telefonszám: b) Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ (fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén). Elérhetőségei: cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. levelezési cím: H-1534 Budapest, BKKP, Pf telefonszám: c) bíróság A panasz elutasítása vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztónak nem minősülő ügyfél bírósághoz fordulhat. A panasz elutasítása vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztó kérelmére megküldjük a Pénzügyi Békéltető Testület, illetve a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ előtt megindítható eljárás alapjául szolgáló kérelem nyomtatványokat. A Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának kezdeményezésre szolgáló nyomtatványokat a fogyasztó letöltheti a Társaságunk internetes oldaláról, vagy a Magyar Nemzeti Bank internetes oldaláról is, továbbá személyesen átvehetők ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségünkben. 5
6 A formanyomtatvány megküldésére vonatkozó kérelmét az alábbi címre szükséges megküldeni: Pesti Hitel Zrt., címünk: 1149 Budapest, Róna u A Pesti Hitel Zrt. a válaszát olyan módon küldi meg a panaszos részére, amely alkalmas annak megállapítására, hogy a küldeményt kinek a részére és milyen értesítési címre küldet meg és amely kétséget kizáró módon igazolja a küldemény elküldésének a tényét és időpontját. VII. A panaszügyintézéssel kapcsolatos utólagos teendők 1. A panaszokkal kapcsolatos írásban vagy elektronikusan rögzített dokumentumokat a Pesti Hitel Zrt. Ügyfélszolgálati Osztálya a panasz alapjául szolgáló jogviszonyra előírt bizonylatmegőrzési szabályoknak megfelelően, ilyen hiányában pedig legalább 3, azaz három évig megőrzi és a Felügyelet kérésére bemutatja. 2. A Pesti Hitel Zrt. a panaszok nyilvántartását oly módon alakítja ki és vezeti, hogy az alkalmas legyen panaszügyi statisztikák és kimutatások készítésére is, a panaszok téma szerinti csoportosítására, a panaszok okát képező tények, események feltárására, azonosítására, amelyek célja többek között a panaszügyintézés hatékonyságának mérése. 3. A Pesti Hitel Zrt. a panaszokról meghatározott időközönként, de célszerűen legalább éves gyakorisággal elemzést és kimutatást készít, amelyben felméri a panaszügyek kapcsán leginkább érintett termékeket, üzletágakat vagy egyéb működési területeket, és meghatározza a panaszok megelőzése, illetve csökkentése érdekében szükséges és lehetséges intézkedéseket. Az elemzés célja az ismétlődő, rendszerszintű hibák, jogi kockázat kiszűrése, a panaszügyekből levonható tapasztalatok beépítése a szolgáltatási folyamatba. 4. A Pesti Hitel Zrt. panaszügyintézéssel kapcsolatos tevékenységét a fogyasztói igényekre és saját üzletpolitikájának fogyasztóvédelmi szempontjaira tekintettel folyamatosan fejleszti. VIII. A panaszügy-intézési tevékenység ellenőrzése 1. A Magyar Nemzeti Bank a évi CXXXIX. törvényben biztosított jogköre alapján jogosult a Társaság panaszkezelési eljárását ellenőrizni, ennek során tőle tájékoztatást kérni. A panaszok ügyintézését a Pesti Hitel Zrt. munkatársai minden esetben komolyan kezelik, mert az esetleges panaszok az ügyfeleinktől való visszajelzések fontos forrása. Budapest, január 5. Pesti Hitel Zártkörűen Működő Részvénytársaság 6
MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes
Panaszkezelési szabályzat
Panaszkezelési szabályzat (a módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályos: 2014.12.12. napjától 1 I. A szabályzat alapelve, célja A CO-OP HITEL Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. szeptember 15. ELŐZMÉNYEK ÉS CÉLOK Az ADALFA Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1123 Budapest,
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata Érvényes: 2014.08.01. napjától Panaszkezelési szabályzat Társaságunk befogad minden, a tevékenységével, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban
Panaszkezelési Szabályzat
I.A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: Kreditor Pénzügyi Zrt. (1135 Budapest, Frangepán utca 7.) b) telefonon: 1/ 236-0129, vagy 06-21-24-24-444 (nem emeltdíjas) számokon Hétfőtől-péntekig
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Hatályba lépés napja: v1 Sajti László szervezeti igazgató 2014. január 02. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden
Székhely: 1149 Budapest, Róna u
A PESTI HITEL Zártkörűen Működő Részvénytársaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos 2016. szeptember 20. napjától A Pesti Hitel Zrt. az ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályok rendelkezései
FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: 01-10-044014 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2019. március 01. 1 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
Panaszkezelési szabályzata
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Üzletszabályzat 3. sz. melléklete AZ EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési szabályzata V2.0 Az igazgatói utasítás hatályba
Komplex Faktor Zártkörűen Működő Részvénytársaság PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Komplex megoldások Egyszerű ügyintézés 1149 Budapest, Róna u. 120-122. Tel.: (36-1) 920-08-30 E-mail: info@komplexfaktor.hu Fax: (36-1) 920-05-20 Komplex Faktor Zártkörűen Működő Részvénytársaság PANASZKEZELÉSI
Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Budapest, 2013.
Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2013. Az Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) az irányadó hatályos jogszabályok
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatályos: 2013. május 29. ArteusCredit Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 59., Telefon: 06/1 814 2179 1 Az ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. 1016 Budapest, Naphegy utca 19. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes 2014.08.01-től Jóváhagyta: Igazgatóság elnöke 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT
AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat
AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2016. október 20. 1 1. Kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata 1. Bevezetés I. Általános rész A MikroCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MikroCredit" vagy Társaság'') a Magyar Nemzeti Bank elnökének
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8.
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen benyújtott szóbeli panaszokat az
MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A Szabályzat célja 2 I.2. A Társaság általános kötelezettségei 2 II. A panasz bejelentésének módjai 3
A KA-VOSZ VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZÜGYINTÉZÉSI SZABÁLYZATA
A KA-VOSZ VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZÜGYINTÉZÉSI SZABÁLYZATA 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.1. SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 1.2. SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 1.3. KAPCSOLÓDÓ
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos január 1.
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos 2010. január 1. Tartalom: 1. Fogalom meghatározások 3 2. A panaszkezelést ellátó szakmai terület meghatározása 3 3. Panasz felvétele 4 4. A panasz rögzítése 4 5. Tájékoztató
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u.14. Levelezési cím: 1398 Budapest,Pf.: 576. Elektronikus levelezési
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
CREDIT HOUSE MAGYARORSZÁG JELZÁLOGHITELEZÉSI ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos 2011. augusztus 19. Tartalom: 1. Fogalom meghatározások 3 2. A panaszkezelést ellátó szakmai terület meghatározása
Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére
Panaszkezelési Szabályzat CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe ügyfelei részére I. Bevezetés A CG Car-Garantie Versicherungs-AG magyarországi fióktelepe (a továbbiakban: Társaság)
HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Dokumentum azonosító: Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Kis-Faragó Tamás Dokumentum frissítés
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 B. BEVEZETŐ 3 C. PANASZKEZELÉS
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2014. október 1. napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. Bevezetés és általános rendelkezések... 3 1.1. Bevezetés... 3 1.2. A Panaszkezelési szabályzat kiadásának
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtás során a legfontosabb célunk, hogy mindig a legnagyobb fokú gondossággal és megbízhatósággal járjunk el, továbbá jogszerű és professzionális
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás
MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A szabályzat célja, hatálya 2 I.2. A fogalom meghatározások 2 II. A panasz kivizsgálása 2 II.1. Szóbeli panasz
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1016 Budapest, Krisztina körút 99. 2. em.; telefon: +361-224-0134; e-mail: info@creditover.hu; Cg. 01-10-047917; MNB engedély szám: H-EN-I-1180/2013; Bankszámlaszám: 11709002-2064569-00000000 CREDIT OVER
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PK KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 4/2018 (II.14.). sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2018. február 14. Érvényes: Visszavonásig 1 Jelen szabályzat rögzíti
Panaszkezelési szabályzat
ARGENTUM HOLDING ZRT. Panaszkezelési szabályzat Az ügyfelek panaszainak bejelentéséről, kezeléséről, nyilvántartásától Elfogadva az Alapító /2014 (.). határozatával 2014.01.01. Lucsik János Elnök-vezérigazgató
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke
A VASUTAS ÖNKÉNTES TÁMOGATÁSI ALAP PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A VASUTAS ÖNKÉNTES TÁMOGATÁSI ALAP PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2013. július 1. - 1 - T a r t a l o m j e g y z é k I. Bevezetés Alapelvek II. III. IV. A Szabályzat hatálya Kapcsolódó szabályzatok Részletes
OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési Szabályzata 1 HATÁLYOS: 2015. JÚLIUS 24. NAPJÁTÓL Az OREX-ZÁLOG Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos 2015. július 24. napjától
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: augusztus 8-tól
A CIB Biztosítási Alkusz Kft. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. augusztus 8-tól A CIB Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a CIB Biztosítási Alkusz Kft. magatartására, tevékenységére vagy mulasztására
Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság
Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2017.05.15. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Panasz bejelentése... 4 3. Panasz
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az elektronikuspénzkibocsátó intézmény, a magánnyugdíjpénztár,
MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. május 11. napjától visszavonásig Hatályba léptette: 2015. május 11. napján
a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet
a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A
AZ UNICREDIT LEASING IMMOTRUCK ZRT. AZ UNICREDIT INGATLANLÍZING ZRT. ÉS (továbbiakban együtt: UniCredit Leasing) (1016 Budapest, Hegyalja út 7-13.
AZ UNICREDIT LEASING IMMOTRUCK ZRT. AZ UNICREDIT INGATLANLÍZING ZRT. ÉS (továbbiakban együtt: UniCredit Leasing) (1016 Budapest, Hegyalja út 7-13.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT KIVONATA Panasz fogalma és
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár
HORIZONT Magánnyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. november 25-től Tartalom I. Bevezetés...2 II. A Tájékoztató közzététele...2 III. A bejelentés módja...2 IV. A bejelentés adattartalma...2
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2019.03.01. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
Panaszkezelési szabályzat
Hatályos: 2019. január 13-tól Panaszkezelési szabályzat Az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: FNYSZ) köteles teljes körűen kivizsgálni és megválaszolni
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2017. január 01. napjától 1 A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01. napjától A VirPay Financial
Panaszkezelési szabályzat
Golden Gate Global Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2017. 1 Bevezetés A Golden Gate Global Zrt. (továbbiakban: GGGL Zrt.) tevékenységére, magatartására vagy mulasztására vonatkozó panaszok hatékony,
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: Június 30-tól
A CIB BANK ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. Június 30-tól A CIB Bank Zrt. az ügyfeleinek a bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi szabályok
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2013.01.02-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról
Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,
AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban: a Szabályzat ) célja, hogy biztosítsa az American Express
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013-09-10-től Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a befektetési alapkezelőkről és a kollektív
MONETA FAKTOR Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési szabályzat
MONETA FAKTOR Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési szabályzat. Igazgatóság elnöke Panaszkezelési Szabályzat A MONETA Faktor Zrt. továbbiakban: Társaság - az ügyfelek panaszainak kezelése során
BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
BÁV-ZÁLOG PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT módosításokkal egységes szerkezetben 2014. szeptember 1. Panaszkezelési
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
BARANYACREDIT ZRT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2010. január 1-től Góg Gábor Igazgatóság elnöke Tartalomjegyzék Preambulum 3 1. A panasz 3 2. A panaszos 3 3. A panaszügyintézést ellátó személy meghatározása
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a termékeivel vagy a szolgáltatásaival kapcsolatban felmerült panaszt
Az MKK MAGYAR KÖVETELÉSKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Panaszkezelési Szabályzata. Budapest, december
Az MKK MAGYAR KÖVETELÉSKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési Szabályzata Budapest, 2010. december A panaszkezelési szabályzat célja, hogy az MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő
HÓDinvest-FAKTOR Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Panaszkezelési Szabályzat
HÓDinvest-FAKTOR Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat Ezen szabályzatot az Igazgatóság 27/2014 (07.28.) számú határozatával helyezte hatályba. Alkalmazását 2014.08.01.
Panaszkezelési szabályzat
Panaszkezelési szabályzat A szabályzat készült: 2011. április 18. A szabályzat hatályba lép: 2014. augusztus 01. Verziószám: 02. verzió 1 Tartalomjegyzék 1. A PANASZ... 3 2. A PANASZOS... 3 3. A PANASZ
P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T
P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T 1. Alapelvek 1.1. A Takarék Faktorház Pénzügyi Szolgáltató Zrt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Hatályos: június 30-tól
A CIB LÍZING ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2016. június 30-tól A CIB Lízing csoport. ügyfeleinek a társaság magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszai esetén az alábbi
PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat
PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. július 1-től Tartalom I. Bevezetés... 2 II. A Tájékoztató közzététele... 2 III. A bejelentés módja... 2 IV. A bejelentés adattartalma...
CARION FINANSZÍROZÁSI CENTRUM ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
CARION FINANSZÍROZÁSI CENTRUM ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013. február 1. TARTALOMJEGYZÉK KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 I. HATÁLY 4 II. ALAPELVEK 4 III. PANASZ 4
BENKS Kft. Panaszkezelési szabályzata. 2015. július 7.
BENKS Kft Panaszkezelési szabályzata 2015. július 7. I. Bevezető rendelkezések A Benks Pénzügyi Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1023 Budapest, Lajos u. 28-32., cg.: 01-09-881089)
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1.
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: 2015. november 1.-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Lízing Zrt. (RL) és Raiffeisen
Panaszkezelési szabályzat
Panaszkezelési szabályzat A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény (továbbiakban: FNYSZ) biztosítja, hogy a tag és csatlakozott munkáltató (továbbiakban: Ügyfél) az FNYSZ magatartására, tevékenységére
28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet. a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról
28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 79. -ában, a magánnyugdíjról és
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2017. A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár a panaszkezelés során alkalmazandó
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2015. július
PANASZKEZELÉSI SZÁBÁLYZAT NOVIS Poisťovňa, a.s.
NOVIS Poisťovňa, a.s. I. BEVEZETÉS Társaságunk kiemelt célja, hogy az ügyfelek elégedettségének és bizalmának növelése érdekében folyamatosan fejlessze szolgáltatásai minőségét. Jelen szabályzat célja,
TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL
1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL Tisztelt Ügyfelünk! Tekintettel arra, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bank) alapvető célja, hogy
SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat
SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2019. március 01 Tartalom 1. A panasz bejelentésének módjai... 3 1.1 Az ügyfél szóbeli panasza... 3 1.2 Az ügyfél írásbeli
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Krízis-Megoldás Kft PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Kelt Budapesten, 2013. június 10. napján Porpáczy Tamás ügyvezető 1 Krízis-Megoldás Kft Jelen szabályzat a Krízis-Megoldás Kft működésével kapcsolatos panaszügyek
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.
Panaszkezelési szabályzat
Bohemian Financing Zrt. Panaszkezelési szabályzat Verzió Száma: V3 Készítette: Titkos Alexandra Jóváhagyó határozat száma: Igazgatóság 1/2013. (01. 25.) számú határozata Hatályba lépés napja: 2013. 01.
QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület
QUANTIS Consulting Zrt. Kiemelt Ügyek Terület Panaszkezelési szabályzat Dokumentum azonosító: QUANTIS Consulting Zrt. - Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Ellenőrizte: Jóváhagyta: Végrehajtásért
Expressz Zálog Zrt. Panaszkezelési Szabályzat
Expressz Zálog Zrt. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 23. Panaszkezelési Szabályzat 2014. szeptember 1. Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA 2 2. A SZABÁLYZAT HATÁLYA
AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. 6/2018. sz.
AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2018. sz. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft., mint MKB Széchenyi Pihenőkártyát kibocsátó intézmény
Az UniCredit Operatív Lízing Kft. (továbbiakban: Lízing) (1054 Budapest, Szabadság tér 5-6.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT KIVONATA
4. sz. melléklet Az UniCredit Operatív Lízing Kft. (továbbiakban: Lízing) (1054 Budapest, Szabadság tér 5-6.) PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT KIVONATA Panasz fogalma és tartalma Az ügyfélnek a Lízing részéről
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére Melléklet: Panaszbejelentõ lap Budapest, 2013. április 10. Hatályos: 2013. április 10. Jóváhagyta:
TEMPO ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016.
TEMPO ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016. 1 BEVEZETÉS Jelen szabályzattal az Tempo Nyugdíjpénztár a jogszabályokban rárótt kötelezettségnek tesz eleget. A szabályzat célja a pénztártagok
Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat
Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2013. 05. 21. napjától 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az utasítás célja Jelen utasítás a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt-vel (a továbbiakban:
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 1 MNB 6/C.5 1 Az AG Credit Hungary Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi
TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL
Tisztelt Ügyfelünk! TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL 1. számú melléklet Tekintettel arra, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bank) alapvető célja, hogy
TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR
TRADÍCIÓ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2017. 1 BEVEZETÉS Jelen szabályzattal az Tradíció Nyugdíjpénztár a jogszabályokban rárótt kötelezettségnek tesz eleget. A
Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: az Oney) a hozzá benyújtott panaszok ügyintézésének
A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai
A Főnix Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Főnix Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Tájékoztatója Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2016. július 04. A MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!