XXI. évfolyam 12. szám július 2. Megjelenik: kéthetente. Józsefvárosnak elege lett Bezár a Négy Tigris piac

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXI. évfolyam 12. szám 2013. július 2. Megjelenik: kéthetente. Józsefvárosnak elege lett Bezár a Négy Tigris piac"

Átírás

1 XXI. évfolyam 12. szám július 2. Megjelenik: kéthetente Józsefvárosnak elege lett Bezár a Négy Tigris piac

2 ÖNKORMÁNYZAT Bezár a bazár Felszámolás elõtt a Józsefvárosi piac Ez lesz a következõ nagy tabu, amit ledöntünk. A józsefvárosi Négy Tigris piac nemcsak a kerület, hanem egész Budapest közbiztonságát terheli mondta Kocsis Máté polgármester a Teve utcai rendõrszékházban tartott sajtótájékoztatón. Ugyanitt Tóth Tamás, Budapest rendõrfõkapitánya és Demeter Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési fõigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a hatósági eszköztár véges, a bódéváros problematikáját nem lehet kizárólag ilyen módon megközelíteni. AJózsefvárosi piac bezárása régóta esedékes volt már, de most lett olyan a csillagok állása, hogy ezt meg is lehessen valósítani jelentette ki Kocsis Máté. Ezért a piac üzemeltetõjével kötött bérleti szerzõdés felmondását kérte a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelõtõl és a 2 MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságától. A magyar állam tulajdonában és a MÁV kezelésében álló területet ben adták bérbe a Komondor Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-nek. Azóta õk üzemeltetik a Józsefvárosi piacot, ahol közel 40 ezer négyzetméter alapterületen közel 1400 árusítóhely mûködik. Utóbbiak számossága azonban meglehetõsen képlékeny. Drága olcsóság A kispénzûek olcsóbban vásárolhatnak itt, mint másutt. Ugyanakkor a verhetetlen árak mögött adó- és vámcsalások rejlenek. Kocsis Máté polgármester a feketepiac melegágyának nevezte a területet, amely évente még szerény becslés szerint is 15 milliárd forint adóbevétel-kiesést okoz az országnak. Ráadásul lopott vagy illegális dolgokat is árulnak itt, ezért gyakoriak a rendõrségi razziák. A sajtótájékoztatót megelõzõ héten tartott rajtaütésen is számos elõállításra, körözött személy elfogására és több bûncselekmény megállapítására került sor. Mivel a piac a környékbeli bûnelkövetésnek is a vonzáskörzetét jelenti, ezért a megnyugtató megoldás Józsefváros számára mindenképpen a piac megszüntetése lenne ezt Kocsis Máté a VIII. kerületi képviselõ-testület ülésén mondta, amely egyhangúlag támogatta a bazárváros felszámolását. Igen ám, de önkormányzatunknak semmilyen jogosítványa nincs ez ügyben. Csupán érintõlegesen van jelen néhány hatósági jogkör gyakorlása tekintetében. Épp ezért kérte fel polgármesterünk tehát a Magyar Államvasutak Zrt-t a Komondor Kereskedelmi Kft-vel kötött területbérleti szerzõdés felmondására. A sajótájékoztatót követõ napon a MÁV jogi igazgatósága által A fõváros sötét foltja megbízott ügyvéd közjegyzõi okiratban felmondta a Józsefvárosi piac bérleti szerzõdését. A felmondást a közjegyzõ június 18- án, kedden kézbesítette postai úton a bérlõnek. Mivel a felmondási idõ 150 nap, ez alatt kell kiüríteni a területet, amely így a kezelés tekintetében is visszakerül az államhoz. Húsz év szabad garázdálkodás után, öt hónap múlva tehát bezár a Négy Tigris piac. (A Kõbányai út túlsó felén található hatalmas raktárépületeket ez a felszámolás azonban nem érinti. Azok nem állami, hanem magántulajdonban vannak, és bár ott sincs távolról sem minden rendben, de a közbiztonsági és köztisztasági kihatások sokkal kisebbek, mint a bódévárosban.) A boltosok maradhatnak Ugyanakkor az önkormányzatnak nem célja az olcsó, de törvényes áruk beszerzésének megakadályozása, és így a tisztességes kereskedõket nem is szeretné elûzni a kerületbõl. Számukra kb. száz üresen álló üzlethelyiséget tudnak bérletbe ajánlani, ezzel tehát az önkormányzati ingtalanvagyon hasznosulási aránya is jelentõsen javulna. Az adminisztrációs terhek csökkentésével, egyszerûsítésével, az engedélyeztetési eljárások gyorsításával, a helyiség-felújítási költségek bérbeszámításával szeretnék megkönnyíteni az arra érdemesek józsefvárosi beilleszkedését. Az elmúlt fél évben a 4 Tigris piacon regisztrált 200 bûncselekmény valószínûleg csak a töredéke annak, ami ténylegesen megesett. Ennél sokkalta több esetrõl még csak tudomása sincs a rendõrségnek. Az ázsiai származású kereskedõk általában házon belül intézik el nézeteltéréseiket, gyakori közöttük a leszámolás és a bosszú is. A legutolsó tavaly augusztusban esett meg, amikor vietnami és arab körök estek egymásnak idézte fel a budapesti rendõrfõkapitány, aki a fõváros sötét foltjának nevezte a Józsefvárosi piacot. Tóth Tamás az itt dívó mûfajok közül kiemelte a súlyos testi sértéseket, a kábítószerrel kapcsolatos bûncselekményeket, a pénzhamisítást, a lopást és az önbíráskodást. Öt esetben foglaltak le a kollégáim nagyobb mennyiségben késeket, baltákat, szamurájkardokat vagy sokkolókat. De a piacra érkezõ vásárlók sincsenek biztonságban, rendszeresen válnak vagyon elleni bûncselekmények sértettjévé. Gyakoriak a zseblopások és a gépkocsifeltörések. A fõkapi-

3 ÖNKORMÁNYZAT tány szólt arról is, hogy mennyire megnehezíti a rendõrség munkáját a jól kiépített értesítési lánc, így mire a rendõrök a helyszínre érnek, már minden illegális tevékenységet befejeznek az érintettek. Fantomcégek fiktív számlákkal Demeter Tamás, az adó- és vámhivatal bevetési fõigazgatója is hasonló tapasztalatokról számolt be. A piacosok figyelik a járõrök mozgását, a megközelítési útvonalakat. Mire a pénzügyõrök odaérnek, az árusok bezárják elõttük az üzleteket, és nyugodtan kártyáznak. Legfeljebb 1-2 millió forint értékû árukészletet tartanak a helyszínen, sõt gyakran csak a mintadarabokat helyezik ki. Ennek dacára évente mégis úgy milliós nagyságrendben foglalnak le tõlük problémás árukat. Ezek többsége hamis ruházati cikk, szerzõi jogot sértõ termék, de folyik a közbiztonságra veszélyes eszközök árusítása is. A ruhákat a piac területén hamisítják: például márkajelzés nélküli pólókat hoznak be, amelyekre a piaci konténervarrodákban kerülnek fel a hamis termékazonosítók. Embertelen körülmények között dolgoztatják a munkásokat, akiknek még a szükségleteiket is a napon felforrósodott konténerekben kell elvégezniük, ha a hatóságok éppen ellenõrzéseket tartanak. Lapunk kérdésére a fõigazgató elmondta, hogy ilyen illegális varrodát nemcsak a piac területén, hanem a Ganz gyár helyén lévõ raktárépületek alagsorában is találtak. Lefoglalták a varrógépeket, a hamis cimkéket. De az áruk nemcsak a hamisítás miatt olyan olcsók. A vámosok sokszor találkoznak fiktív számlákkal, szállítólevelekkel, és a kereskedõk általában fantomcégek közbeiktatásával szerzik be a termékeket. 50 forintért bejön egy póló, eladják 500-ért, ez után kéne adózni, de mivel számla nélkül adják, nem fizetnek sem áfát, sem társasági nyereségadót. Bizonylatot még az ellenõröknek is csak az abszolút tettenéréskor adnak, amikor egyértelmû a vásárlási szándék, vagy már pakolják az árut a kocsiba. Aztán vagy lesz belõle adóbevallás, vagy nem. A tapasztalat az, hogy kéthavonta eldobják a cégeket, és újakat hoznak létre. Minden családtagnak több cég van a nevén. Az árusítóhelyeket is össze-vissza cserélgetik. Lehetetlen kideríteni, hogy ki az eladó, ki bérli a helyiséget, és kitõl. Természetesen a foglalkoztatottakat sem jelentik be. Mivel így az olcsóság ellenére óriási nyereséggel kereskednek, megengedhetik maguknak, hogy a legjobb könyvelõket és adószakértõket alkalmazzák. B. É. Sport- és szabadidõcentrum a tigrisek helyére A Négy Tigris piac ugyan megszûnik, de a helyét nem hinti be sóval Józsefváros. A pályaudvar Fiumei úti, nyugati szélétõl a Posta telkének végéig tartó területre sportközpontot és szabadidõparkot álmodott a kerület vezetése. Mint köztudott, az Orczy-park területe a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tulajdonába kerül. Bár közpark marad továbbra is, de az önkormányzat által itt mûködtetett rekreációs tevékenységekre új helyet kell találni. Ezért a Józsefvárosi piac helyére egy olyan sport- és szabadidõparkot terveznek, amely az eddigieknél több sportolási és kulturális lehetõséggel egészítené ki az Orczy-parkot. A sportpályákat mintegy 12 ezer négyzetméteren alakítanák ki, ezek között lenne téli sátorral fedett, füves labdarúgó- pálya, két streetball-pálya, négy teniszpálya, homokos strandröplabda pálya, atlétikai és erdei futópálya, továbbá mászófal és kültéri fitneszgépek. A beltéri sportolási lehetõségek 4200 négyzetméteren terülnének el három sportpálya, uszoda, fallabdapályák, tánctermek, konditerem és küzdõsportterem kialakítása szerepel a tervekben. Ezek mellett egy szolgáltató egység is helyet kapna, ahol sportszerüzletek, szépségipari szolgáltatások, vendéglátóipari egységek lennének. Az Orczy térhez közeli fõépületben hostelt és éttermet alakítanának ki, és ehhez kapcsolódnának a bowlingozási, csocsózási és biliárdozási lehetõségek. A Józsefváros vezetése által elfogadott tanulmányterv a sportközpont építésére mintegy 3 milliárd forinttal számol, és további több mint egymilliárd forinttal kalkulál egyebek mellett a park, a kültéri pályák és a berendezések költségére. Józsefváros önkormányzata úgy látja, a létesítmény csaknem 122 millió forint nyereséget termelhet évente. A terület átadásának ütemezésétõl függõen legkorábban 2014 júniusáig kellene elkészülnie az építési engedélyezési terveknek, a kivitelezés pedig 2015 októberében fejezõdhet be. Az önkormányzat távolabbi tervei között egy nagy befogadóképességû rendezvénycsarnok építése is szerepel, amely külön beruházás lenne. Ehhez egy legalább háromszintes mélygarázs építése is kapcsolódna. A teljes projekt csaknem ötmilliárd forintba kerülne. 3

4 ÖNKORMÁNYZAT A hitetlenkedõknek: Részlet a közjegyzõi okiratba foglalt felmondó nyilatkozatból Szerkesztõségünk birtokába jutott az a június 17-én kelt közjegyezõi okirat, amelyben a MÁV meghatalmazott képviselõje felmondta a bérleti szerzõdést a Négy Tigris piacot üzemeltetõ KO- MONDOR Kft-vel. Az alábbiakban a magánadatok mellõzésével közöljük az okiratnak a felmondásra vonatkozó részét. Nem tûnnek el az olcsó áruk Üzlethelyiségek a becsületes piacosoknak Megkezdõdött a visszaszámlálás, még az idén bezárja kapuit az ázsiai csempészáruk központjának számító Négy Tigris piac. Azonban Józsefvárosban sok kispénzû ember él, akiknek igényük van az olcsó árukra. Ezért az Önkormányzat kedvezményes bérleti rendszerrel és meghosszabbított ügyfélfogadási idõvel kívánja elõsegíteni, hogy a megszûnõ Józsefvárosi piacról kiszoruló tisztességes vállalkozók a kerületben találjanak maguknak üzlethelyiséget. Abérbe vehetõ, üresen álló, nem lakás céljára szolgáló helyiségekrõl a Kisfalu Kft. Helyiség Bérbeadási Irodája állítja ki a megtekintést engedélyezõ nyomtatványt. Ennek alapján az ingatlanok személyesen is szemrevételezhetõk. Maga a bérbevételi kérelem letölthetõ a internetes címrõl. Benyújtásakor csatolni kell a vállalkozói igazolvány másolatát, illetve gazdasági társaság esetében 30 napnál nem régebbi cégkivonatot és az aláírásminta másolatát. A kérelmeket a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság bírálja el, az eredményrõl a kérelmezõ írásban értesül. A bérleti szerzõdés aláírására ezt követõen kerülhet sor. Kiterjesztett ügyfélfogadási idõ Bérbevételi szándék esetén a Kisfalu Kft. Helyiség Bérbeadási Irodáját kell felkeresni (1083 Budapest, Losonci u. 2. I. emelet 13. szoba), berbeadas@ kisfalu.hu. Az iroda jelenlegi, általános ügyfélfogadási rendje: hétfõ , szerda és , valamint péntek Ezt hosszabbította meg az önkormányzat az árusokra való tekintettel heti két és fél órával július 17-vel kezdõdõen az ügyfélfogadás extra kiterjesztései tehát: szerda , valamint péntek Ezekben a rendkívüli idõsávokban kizárólag a piac megszûnése miatt kereskedelmi tevékenységüket folytatni nem tudó gazdasági társaságok, vállalkozók ügyeit intézi a Kisfalu Kft., ám a soron kívüli ügyintézés esetükben a normál ügyfélfogadási idõben is folyik. A bérbevételi folyamat is gyorsított eljárással zajlik majd. Emellett az árusok a piaci bérleti díjakhoz képest az önkormányzati rendeletben megállapított kedvezõbb áron tudnak helyiséghez jutni, illetve a helyiségek felújítása esetén az igazolt költségeket beszámítják a bérleti díjba. A Józsefvárosi Polgárõrségbe várják olyan önkéntesek jelentkezését, akik szeretnék, hogy kerületünk tisztább és biztonságosabb legyen, és akik szeretnének tenni lakókörnyezetükért. A büntetlen elõélet feltétel! Jelentkezni lehet Szabó Eszternél: Tel.: , és Kaiser Józsefnél a kaiserj@jozsefvaros.hu címen. 4

5 Színvallás a kerületi képviselõ-testületben ÖNKORMÁNYZAT Kinek fáj a rezsicsökkentés? Január óta minden magyar háztartásnak 10 százalékkal kevesebbet kell fizetnie a gázért, a villanyért és a távfûtésért, mint tavaly. Júliustól pedig további terhektõl szabadulhatunk meg, miután a kormány 10 százalékkal csökkenti a víz, a csatorna, a szennyvízszippantás, a szemétszállítás, a kéményseprés és a PB-gázpalackok árát is. Ennek a valamennyiünk életszínvonalát érintõ döntésnek a jelentõségérõl és hátterérõl fogadott el nyilatkozatot a kerület képviselõ-testülete. Végre valami, ami mindenkinek jó gondolnánk. De nem! Aparlamenti ellenzék ellentmondásosan viszonyul a rezsicsökkentéshez. A szocialisták hol támogatják, hol ellenzik. Bajnai egyenesen szélhámosságnak tartja, Gyurcsány kezdettõl fogva ellene van. Az LMP is fanyalog, a Jobbik viszont kevesli a 10 százalékot. A tette a képviselõt, amely szerint negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció, mint ma (1,2 százalék). Ennek köszönhetõen növekedtek a reálbérek, sõt a nyugdíjak reálértéke is emelkedett. Vagyis a jelenlegi kormány két irányból is harcol a szegénység ellen: egy- te az országot az összeomlástól, így az nem jutott Görögország sorsára. A nagyotmondásban végül is párttársa, Szili Balázs vitte el a pálmát, aki azt javasolta, hogy a képviselõ-testület mindjárt csökkentse 10 százalékkal a lakbéreket és az óvodai-bölcsõdei térítési díjakat is. Alanyi jogon Miután a testület elõtt nem titok, hogy a lakbércsökkentést már három hete mérlegelik a polgármesteri hivatalban, Kocsis Máté cseppet sem találta lovagiasnak az MSZP-s képviselõ felelõtlen javaslatának idõzítését. Egry Attila alpolgármester pedig elmagyarázta, hogy a lakbércsökkentéshez szükséges több, õ akár 30 százalékkal is egyet tudna érteni. Végül Sára Botond alpolgármester tette világossá a különbséget a szocialisták egykori gázártámogatása és a jelenlegi kormány rezsicsökkentése között. Míg a korábbi támogatás annyira bürokratikus volt, hogy sok ember nem is tudott a lehetõséggel élni, addig ma a rezsicsökkentés alanyi jogon mindenkinek jár. Komássy szerint pont ez a baj, hiszen az állam azért van, hogy a rászorulókon segítsen, és ne boldog-boldogtalanon. S ha már választani kell, akkor az öngondoskodásra képesek támogatásáról kellene mégiscsak lemondani. Kocsis Máté: Júliustól a háztartások további terhektõl szabadulhatnak meg A szocialista képviselõk nem értenek egyet az azonos mértékû csökkentéssel józsefvárosi képviselõ-testület június 20-i ülésén szinte ugyanígy oszlottak meg a vélemények. Komássy Ákos szocialista képviselõ például azzal kezdte, hogy õk ennél sokkal megfelelõbb eszközökkel arról gondoskodnának inkább, hogy mindenkinek legyen olyan jövedelme, amelybõl fizetni tudja a rezsiszámláit. Egyébként sem értenek egyet a mindenkire azonos mértékkel érvényes csökkentéssel. Csak a kispénzûek rezsiköltségeinek csökkentését támogatnák. Kocsis Máté fideszes polgármester válaszul a KSH elsõ negyedévi kimutatására emlékez- részt a lakosság kiadásainak csökkentése, másrészt a bevételeik növelése felõl. A kormányváltás óta forinttal emelkedett a minimálbér, a családi adókedvezmény rendszere pedig a többgyermekes családokat hozta még kedvezõbb helyzetbe. Idén a gazdasági növekedés is beindult, ami elsõsorban a magyar emberek teljesítményének eredménye, hiszen a nemzeti jövedelmet nem a politikusok állítják elõ igaz, a kormányzatnak mindehhez megfelelõ környezetet kell teremtenie. Komássy szerint viszont a mai eredmények annak tudhatók be, hogy Bajnai megmentet- összegek elõteremtéséhez nagyon alaposan át kell vizsgálni az idei költségvetést, de legfõképpen meg kell várni az adósságkonszolidáció lezárultát. Az elõzõek fényében a harmadik MSZP-s képviselõ, Révész Márta már árnyékra ugrott, amikor felvetette, hogy nem a rezsit kéne csökkenteni, hanem a béreket növelni. Jakabfy Tamás pedig az LMP zöld vesszõparipáját, a jól ismert fenntartható rezsicsökkentést" ismételgette, az épületek szigetelésének támogatását hozva fel jó példának. Csak a Jobbik-os Pintér Attila nem hozott fel semmit a rezsiköltségek csökkentése ellenében, mi Erre aztán Vörös Tamás a Fidesz részérõl elmagyarázta, hogy az állam nem azért jött létre, hogy a rászorulókat támogassa, hanem azért, hogy mûködési keretet adjon a társadalmi létnek. Ennek persze része a szociális szektor is, amelyben az állam természetesen segíti a leszakadókat. A mostani rezsicsökkentés pont azért jár mindenkinek, mert éppen a szocialisták kormányzása idején csúsztak le tömegek a középosztályból a szegénységbe. Az õ megsegítésük ugyanolyan elemi érdek, hiszen a mindenkori középosztály viszi a hátán az országot, nem a gazdagok, de nem is a szegények. B. É. 5

6 KÖZTÉR Július 1.: Tovább csökken a rezsi Olcsóbb a szemétszállítás, a kéményseprés, a víz- és csatornadíj Második üteméhez ért a rezsicsökkentés. Július 1-jével újabb szolgáltatások ára lett olcsóbb. Csökken a lakossági hulladékszállítás, a szippantott szennyvíz, a víz, a csatorna, a kéményseprés, valamint a háztartási PB gázpalackok ára is. A Fidesz a baloldal és a nemzetközi szervezetek nyomása ellenére kitart a rezsicsökkentés mellett: a januárban végrehajtott 10 százalékos csökkentés után, õsszel tovább csökkenhet az áram, a gáz- és távhõszolgáltatás ára is. Az eddigi rezsicsökkentéseknek köszönhetõen egy átlagos családnak eddig évi 100 ezer forinttal maradt több a zsebében. A fõvárosban 44 százalékkal csökken a kéményseprés díja. A rezsicsökkentésnek eleget téve a fõvárosban is csökken a kéményseprés díja, csaknem a fele összeget kell majd érte fizetni. A kémények ellenõrzésére, tisztítására, mûszaki felülvizsgálatára vonatkozó, idei évre megállapított 3564 forintos díjtétel ennek megfelelõen 2000 forintra csökken. Ha belegondolunk, hogy a 2002 és 2010 közötti folyamatos áremelések miatt a magyar családok fizetésükhöz képest az egyik legdrágább energiaárat fizetik, akkor elképzelhetjük, hogy a józsefvárosi embereknek még inkább mekkora teher a magas rezsi. A Fidesz ezért elkötelezett a magyar családok terheinek csökkentésében mondta lapunknak Kocsis Máté polgármester. Sok harc van mögöttünk, és van elõttünk is még emiatt, sok üzleti érdeket sért a rezsicsökkentés: azok, akik eddig extraprofitot söpörtek ki az országból, most be kell érjék kevesebbel folytatta a polgármester. Tény, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt háromszorosára emelkedett a gáz, kétszeresére pedig a villany ára. Míg a lakosság terheit folyamatosan növelték, a szolgáltatókét csökkentették. Az energiaszolgáltatás nagy része külföldi kézbe került, akik több mint 1000 milliárd forint tiszta profitot vittek ki az országból. Eközben a családok egyre kiszolgáltatottabbak lettek, elszegényedtek. Nemcsak a rezsi emelkedett, hanem emellett a fize- 420 ezer hibás gázszámlát tárt fel a Fidesz vizsgálata Csaknem 420 ezer hibás számlát küldött ki a közelmúltban a Tigáz, amiért akár százmillió forintos bírságot is kaphatna, ám a fogyasztóvédelmi hatóság kész eltekinteni ettõl, ha a szolgáltató vállalja egyebek mellett azt, hogy kártalanítja az érintett fogyasztókat. Atömeges hibás számlázás fõleg Hajdú-Bihar megyében történt. A Tigáz által kibocsátott számlákon nem érvényesül maradéktalanul a tízszázalékos rezsicsökkentés. Az elsõfokú hatóság megállapította, hogy a panaszosnak igaza van, ezért 400 ezer forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. Több mint 71 ezer esetben történt túlszámlázás úgy, hogy a januári fogyasztást tavaly decemberiként számlázta ki a Tigáz. A fogyasztóvédelmi hatóság által számlázással, szolgáltatással kapcsolatban kiszabott bírságok összege az idén már most is több (166 millió forint), mint tavaly összesen volt. Azoknak a fogyasztóknak az érdekében, akiknek a panaszai ügyében nem egyértelmû, hogy melyik hatóságnak lenne szerepe, jogsegélyszolgálatot indítanak, és a területet jól ismerõ ügyvédeket kérnek fel próbaperek indítására. 6

7 Közel 10 milliárd külsõ forrás Nyereséges rendkívüli testületi ülés Ritka, hogy elnyerhetõ milliárdos pályázati lehetõségekrõl, intézményfelújításról és városrészek megújításáról egyazon testületi ülésen dönthetnek a képviselõk. A június 27-i rendkívüli ülésen csak hét napirendi pont szerepelt, mégis közel 10 milliárd forint külsõ forrás (már korábban elnyert, vagy éppen pályázandó öszszeg) sorsával kapcsolatban határoztak a képviselõk. Arendkívüli ülésen döntöttek arról, hogy az önkormányzat felújítja az Auróra utcai Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat rendelõintézetét, és pályázatot nyújt be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, hogy elnyerje a kivitelezéshez szükséges egymilliárd forintot. A 600 millió forintos pályázati pénzt jelentõ Európa Belvárosa II program részleteivel kapcsolatban is határoztak a képviselõk. A már februárban elnyert 3,8 milliárd forintos Magdolna Negyed Program III-at érintõ döntésekkel szintén foglalkozott a testület. Határozatot hoztak az adósságkonszolidációval kapcsolatban KÖZTÉR is, amely 4,4 milliárd forintos hiteltõl szabadítja meg Józsefvárost. Egry Attila alpolgármester hangsúlyozta, hogy a csökkentett adósságtehernek köszönhetõen júliustól könynyebb, szabadabb gazdálkodásra nyílik lehetõsége az önkormányzatnak. A milliárdos és százmilliós pályázati pénzek mellett már csak hab a tortán az a tízmillió forint, amit diákok nyári foglalkoztatására nyert el az önkormányzat. Amennyiben az Európa Belvárosa II programra megpályázott 600 milliót és az Auróra utcai rendelõintézet felújítására igényelt közel egymilliárd forintot is elnyeri az önkormányzat, úgy Józsefváros vezetése idén a korábbi uniós forrásokkal együtt közel 10 milliárd forint külsõ forrást tud behozni a kerületbe. Az Auróra utcai rendelõintézet felújításával és az átépítés terveivel kapcsolatban a következõ lapszámunkban részletesen beszámolunk. Egry Attila alpolgármestert pedig a 4,4 milliárd forintos adósságkonszolidáció várható hatásairól kérdezzük. tés is csökkent, magas adók sújtották a béreket, megduplázódott a munkanélküliség. Egyre többen már csak hitelbõl tudtak boldogulni. Ezek a megszorítások veszélybe sodorták családok százezreinek a megélhetését. A Fidesz-kormány ezért döntött úgy, hogy ha kell, konfliktusokat is felvállal, de végrehajtja a rezsicsökkentést. Januártól csökkent a távhõ, a gáz, az áram ára. Most, a második ütemben, július 1-jével csökken a lakossági hulladékszállítás, a szippantott szennyvíz, a víz, a csatorna, a kéményseprés, valamint a háztartási PB gázpalackok ára is. Magyarország az utóbbi idõben kapott hidegetmeleget, amiért keresztülhúzta a külföldi szolgáltatók számításait. A baloldali politikusok (Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Mesterházy Attila) különbözõ hangnemben ugyan, de tulajdonképpen egységesen bírálják a rezsicsökkentést. A Fidesz szerint a baloldal ma is a bankok és a multik szorításában mûködik, ezért védik továbbra is a szolgáltatók érdekeit. 2 millió aláírás A Fidesz által a rezsicsökkentés védelmére indított aláírásgyûjtéshez eddig több mint 2 millióan csatlakoztak. Kocsis Máté szerint ez is azt jelzi, hogy az embereknek nagyon nagy szüksége van a rezsicsökkentésre. A kormánypárt ezért arra kérte a kormányt, hogy az õszi fûtési szezonra dolgozza ki a gáz, a távhõ és az áram árának további csökkentését. Emellett még felmerült a temetés és a tûzifa hatósági ára csökkentésének igénye is. Végül a Fidesz kezdeményezte egy olyan jogszabály megszületését, amely rögzíti, hogy a gázvezeték-felújítási költségeket a szolgáltatóknak kell állniuk, nem pedig a társasházaknak. A Fõgáz jelenleg 184 fõvárosi társasházban (több mint 2500 lakásban) szünetelteti a szolgáltatást arra hivatkozva, hogy a lakástulajdonosok nem újították fel az alapvezetékeket. A Fidesz szerint e kiadásnak benne kell lennie az árakban lévõ rendszerhasználati díjban, hiszen a szolgáltatónak a lakásokba kell eljuttatnia a gázt. 7

8 NÉZÕPONT Nézõpont Aktuális téma: A Józsefvárosi piac bezárása A Józsefváros újság új rovatot indított Nézõpont címmel. Terveink szerint a testületben mûködõ négy párt (a Fidesz- KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP) vezetõje, adott esetben képviselõje, mondja el véleményét, észrevételeit egyegy meghatározott témában. Polgármester Úr bejelentette, hogy az állami bérbeadók felmondják a józsefvárosi kínai piac bérleti szerzõdését. A korábbi években tabunak minõsült a piacról ebben az értelemben beszélni, valahogy sosem sikeredett a piac bezárása. Én azt gondolom( ), hogy olyan a csillagok állása, hogy erre képesek lehetünk mondta. Nem túl szerencsés fogalmazás ez akkor, amikor a sajtó már a 90-es évek óta arról cikkezik, hogy éppen melyik, az alvilág csúcsán levõ maffiózó birtokolja ezt a piacot. Mert nézzük ezt a mondatot a másik oldalról: az állam két évtizedig nem volt képes szembeszállni a maffiával. Pedig az államnak erre folyamatosan képesnek kell lennie! Amennyiben erre nem képes, maffiózókat tûr meg, vagy támogat, elveszti egy nagyon fontos funkcióját. Az államnak mindig az állampolgárait kell szolgálnia, nem föld-oligarchákat, haveri trafikcégeket, sukorói ingatlanspekulánsokat és maffiákat! A kínai piac ettõl a lépéstõl nem fog megszûnni. Valószínûleg átköltözik a szemközti Ganz gyártelepre, amely már magánkézben van, így innen már sokkal nehezebb lesz kitenni. De már az is eredmény, ha egy kicsit kulturáltabb körülmények közé kerül. Valószínû azonban, hogy a Pénzügyõrségnek ezután is sok dolga lesz arrafelé. Jakabfy Tamás, LMP önkormányzati képviselõ A Négy Tigris piac esetében nem az a baj, hogy valami olcsó, hanem az, hogy évente ezernél is több bûncselekményt követnek el a piac területén. Tehát ez nem a termékek minõségérõl szól, hanem Józsefváros és Budapest közbiztonságáról. Ne szépítsük: rengeteg vér folyik a piacon. A kínai és a vietnámi kereskedõk között ugyanis bevett szokás az önbíráskodás és a leszámolás. Az ott mûködõ vállalkozások többsége számlát csak híradóban vagy filmben látott. Élõ ember nincs, aki pontosan ki tudná számolni, hogy mennyi adóbevétel-kiesést okoznak ezek a kereskedõk az államnak. Egyes becslések szerint eléri az évi 15 milliárd forintot. Úgy gondolom, aki ismeri a józsefvárosi kínai piac állapotait, egy kicsit sem vágyik oda. Még akkor sem, ha olcsók a termékek, mert ma már a vásárlók sincsenek biztonságban. Meg kell jegyeznünk, hogy az utóbbi évtizedben minden évben minimum egyszer bejelentették a bódéváros felszámolását, de aztán mindig visszatáncoltak. Összefoglalva: a piac eddig azért nem zárt be, mert finoman szólva nem mindenkinek állt érdekében. De most már nincs tovább. A döntés végleges és visszavonhatatlan. Még 150 nap ennyi a felmondási idõ, és a Négy Tigris piac bezár. Ez nem azt jelenti, hogy a kispénzû emberek számára innentõl kezdve nem lesznek elérhetõk az olcsó termékek. A tisztességes eladóknak Józsefváros Önkormányzata a piacinál kedvezõbb árakon kínál üres üzlethelyiségeket a kerületben, soron kívüli ügyintézéssel, felújítás esetén pedig a költségek bérleti díjba történõ beszámításával. A Négy Tigris piac helyére a fõváros egyik legnagyobb sport- és szabadidõparkját álmodtuk meg. A Képviselõ-testület által elfogadott tanulmányterv szerint a beruházás 4 milliárd forintot igényel. Ám pályázni még korai. Ugyan folynak már az egyeztetések, de még legalább négy-öt hónap szükséges ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. a terület tulajdonjogát átruházza Józsefváros Önkormányzatára. Kocsis Máté, polgármester A híres-hírhedt józsefvárosi piac kétségtelenül a bûnözés melegágya, egyfajta törvényen kívüli, a saját szabályai szerint mûködõ létesítmény. A kispénzû vásárlók szeretik, mert nyilvánvalóan olcsón lehet vásárolni. Ennek ára az, hogy az árusok nem fizetnek adókat, közterheket. Józsefváros polgármestere a törvény érvényesítését a területen, és a bódéváros felszámolását egy adminisztratív lépéssel, a piac bezárásával képzeli el. Az itt tevékenykedõ bûnözõi, adócsaló csoportok elfogásra, felelõsségre vonásra nem kerülnek. Nekik a piac üzemeltetése óriási üzlet, egykönnyen nem fogják feladni megélhetésüket. Nyilván a józsefvárosi piacot jelenlegi helyén öt hónap múlva be lehet zárni, de nem fog más történni, mint a kereskedõk átköltöznek a Kõbányai út másik oldalára, ami magánterület, és ott folytatják az üzletelést. A rendteremtést nem lehet adminisztratív lépésekkel megvalósítani, a hatóságok intenzív jelenléte szükséges a bûncselekmények megelõzése és a törvények betartatása érdekében. Az elfogott bûnözõket pedig gyors eljárásban szigorú büntetésben kell részesíteni, ebben pedig nagy felelõssége az ügyészségnek és a bíróságoknak van. Ha a rendteremtésben részt vevõ hatóságok jól végeznék a munkájukat, akkor Józsefváros nevérõl nem a hírhedt piac, a hajléktalanok, a drog, a nyócker jutna eszébe mindenkinek, és ami a legfontosabb: félelem nélkül élhetnék mindennapjaikat a becsületes emberek. Pintér Attila, a Jobbik önkormányzati képviselõje A Négy Tigris vége? - szocialista szemmel Régóta követelik képviselõink a Négy Tigris piac rendbe rakását. Most egy újabb erre tett kísérletnek lehetünk tanúi. Két fontos célt kellene elérjen a Józsefvárosi Önkormányzat vezetése, ahhoz, hogy elõrelépjünk, és Józsefváros lakóit se érje kár: az olcsó kereskedelmet biztosító piac jogtiszta, törvényes keretek között maradjon fenn, a ma a piac hírét leginkább fémjelzõ bûntanya pedig teljes egészében szûnjön meg. Azt, hogy Kocsis Máté hangos sajtótájékoztatóihoz kapcsolódóan az önkormányzat ezt eléri-e, majd meglát- 8

9 ÖNKORMÁNYZAT Harmincan ingyen tanulhatnak szakmát a Magdolna negyed álláskeresõi közül Több eséllyel indulhatnak a munkaerõpiacon A Magdolna Negyed Program harmadik szakaszának részeként tartós munkanélküliek számára biztosít szakképzést Józsefváros Önkormányzata. Az ingyenes OKJ-s tanfolyamokon harminc, a Magdolna negyedben élõ, alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezõ álláskeresõ vehet részt. A jelentkezõk a szobafestõ-mázoló és tapétázó, a villanyszerelõ, a szociális gondozó, illetve az ápoló szakma fortélyait sajátíthatják el. Józsefváros Önkormányzata az Új Széchenyi Terv keretében nemrég 3.8 milliárd forintos támogatást nyert a Magdolna negyed felújítását szolgáló program folytatására. A Magdolna Negyed Program III. üteme a közterek és az épületek felújítása mellett a bûnmegelõzésre, illetve a társadalmi megújulást szolgáló közösségi és szociális programokra is nagy hangsúlyt fektet. Ennek a folyamatnak egyik eleme a tartós munkanélküliek képzése. Balogh István Szilveszter és Kaiser József, a Magdolna negyed képviselõi elmondták, hogy örömmel támogatják az önkormányzat által kezdeményezett ingyenes tanfolyamokat, hiszen azok, akik hajlandóak tenni azért, hogy munkát találjanak és többre vigyék az életben, mindenképpen segítséget érdemelnek. A kiscsoportos, legfeljebb tízfõs tanfolyamok melyeknek a Kesztyûgyár Közösségi Ház ad majd otthont már a nyáron elkezdõdnek. Augusztustól jövõ év júniusáig tartanak majd, és hetente egynapos elfoglaltságot jelentenek a résztvevõknek. A képzésekre jelentkezni, valamint a pályázat részleteirõl érdeklõdni a Kesztyûgyár Közösségi Házban lehet (Mátyás tér 15.). A képzést nyújtó cég kiválasztása nyílt közbeszerzési eljárás keretében történik. A felhívás részleteirõl a Közbeszerzési értesítõbõl tájékozódhatnak az érdeklõdõk. T. O. Júliusi ingyenes szûrõszombat A szûrõvizsgálatok helye: Budapest, VIII. kerület Auróra u Szakorvosi Rendelõintézet, aktuális szakrendelése. A szûrõvizsgálatokra jelentkezés: személyesen a Szakrendelõ recepcióján, telefonon, a közvetlenül hívható , , számon, illetve a központon keresztül: a /160 vagy 165 melléken JÚLIUS 27-én, szombaton délelõtt, elõzetes idõpont-egyeztetéssel, az alábbi szakrendeléseken végeznek ingyenes szûrést: Nõgyógyászat: méhnyakrák szûrése Érsebészet: végtagokon géppel végzett érszûkület mérése, ill. szûrése Reumatológia: csontsûrûség mérése, csontritkulás szûrése Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy minden hónapban csak az aktuális szûrésre lehet bejelentkezni, a tárgyhó elsõ munkanapjától mindaddig, amíg szabad hely van. Több szûrésre történõ egyidejû jelentkezésre nincs lehetõség. Szûrõszombati napokon a Szolgálat területén csak az elõzetesen bejelentkezett, ledokumentált, a külsõ PORTÁRA leadott névsorban is szereplõk, ill. kísérõik tartózkodhatnak, mivel a többi szakrendelés szombaton zárva tart. Amennyiben a szûréssel kapcsolatban kérdése, észrevétele, panasza merül fel, hívja munkanapokon 8-13 óra között a (06/1) számot. Éljen a lehetõséggel, szeretettel várjuk jelentkezését, egyben mindenkinek jó egészséget kívánunk! 2013 AUGUSZTUS hónapban az ingyenes Szûrõszombat SZÜNETEL! Szeptembertõl mindig az aktuális hónap második felében megjelenõ Józsefváros lapban lesz olvasható a következõ hónapban tartandó szakrendelések szûréseinek listája. Merxné Németh Katalin intézetvezetõ fõnõvér juk. Fontos, hogy megelõzzük, hogy a most a Józsefvárosi pályaudvarra vezetõ síneken ügyködõ bódéváros pusztán csak átköltözzön a Kõbányai út túloldalára. Ez lesz a kívánt változás mércéje. Az egykori Ganz-MÁVAG már többnyire magánkézben van, tehát ha a bódéváros átpakol az egykori gyárterületre, ott még tehetetlenebb lesz vele szemben az állam, mint ma. Teljes mértékben támogatjuk, hogy egy korszerû józsefvárosi szabadidõpark épüljön a bódéváros helyére, bár, hogy az ehhez szükséges milliárdokat ki és milyen forrásból fogja szállítani, azt egyelõre nem látjuk. Közpénz Józsefváros Önkormányzatában nincs ilyesmire, és amikor több nehéz sorsú városnegyed megújítására sem jut, akkor ha lenne sem erre fordítanánk. Mi, józsefvárosi szocialisták örülünk annak, hogy a MÁV felmondta a piac bérleti szerzõdését és reméljük, hogy ez a bódéváros árnyoldalának végét is jelenti. Komássy Ákos elnök MSZP Józsefváros 9

10 KÖZTÉR Európa Belvárosa program II. Kiemelt cél: a Gutenberg-tér felújítása A Palotanegyedet érintõ kulturális-gazdasági fejlesztési program középpontjában jelenleg a Gutenberg tér és a társasház-felújítási pályázatok állnak. Az Önkormányzat megkezdte a társasházi igények felmérését, mely jelenleg is folyamatban van. Több társasház már közgyûlést is tartott az önkormányzattal való együttmûködés és a pályázaton való részvétel érdekében. Önkormányzatunk keresi a potenciálisan bevonható partnereket, akikkel együttmûködve egy fõvárosi város-rehabilitációs pályázaton vesz részt. Ennek céljából kapcsolatot tart fenn az érdeklõdõ társasházak közös képviselõivel, egyeztet a pályázat keretében támogatható munkák tartalmi elemeirõl. Az érdekelt társasházak várhatóan magas száma miatt a kiválasztási folyamatba bevonják a Társasházi Pályázatokat Elbíráló Munkacsoportot. A Palotanegyed egyetlen játszótere minõségének fenntartása a program kiemelt célkitûzése. A burkolatok és a játszótéri elemek hiányosak, megrongáltak, a sövény bokrai pótlásra szorulnak. Ahhoz, hogy a játszótér be tudja tölteni a funkcióját, elengedhetetlenné vált a burkolatok újjáépítése, stabilizálása, a szükséges kertészeti munkák elvégzése és a játszótéri eszközök pótlása is. Ugyancsak a térhez kapcsolódó közterület-fejlesztési feladat egy gyalogátkelõhely létesítése. Ezt a körút és a Gutenberg tér közötti intenzív gyalogosforgalom következtében a Rökk Szilárd utca és a tér sarkán fennálló balesetveszély teszi szükségessé. A gyalogátkelõ mielõbbi kialakítására az önkormányzat másfél millió forintnyi fedezetet biztosít. Életre szóló tapasztalatok 54 diák vállalhat nyári munkát az önkormányzatnál Ötvennégy nappali tagozatos diák szerezhet a jövõjét megalapozó munkatapasztalatokat Józsefváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában, illetve az önkormányzat fenntartásában lévõ intézményeknél a kormány által június 13-án meghirdetett Nyári diákmunka elõsegítése címû program keretében. Afoglalkoztatás-politikáért felelõs államtitkár, Czomba Sándor júniusban jelentette be a diákok nyári munkavállalását támogató munkaerõ-piaci program indulását, melynek köszönhetõen a 16 és 25 év közötti fiatalok nemcsak a késõbbi elhelyezkedési esélyeiket javító munkatapasztalatokat és sikerélményeket szerezhetnek, de jövedelemhez is juthatnak, amibõl akár a tandíjukat is finanszírozhatják. A program azonban nemcsak számukra nyújt elõnyöket: az önkormányzatok és a fenntartásukban lévõ intézmények a nyári szabadságolások idejére a kormány által száz százalékban finanszírozott munkaerõhöz juthatnak. Ráadásul a 10 milliós bérköltség-támogatás mellett a munkaadók a munkahelyvédelmi akcióterv keretében nyújtott kedvezménynek köszönhetõen még a szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség alól is mentesülnek. Józsefváros Polgármesteri Hivatala, valamint az önkormányzat fenntartásában lévõ Õszirózsa Gondozószolgálat, a Józsefvárosi Intézményfenntartó Központ és a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat (JVSZ) júliustól összesen ötvennégy diák számára kínál teljes vagy részmunkaidõs nyári munkavállalási lehetõséget, legfeljebb két hónapon keresztül. A józsefvárosi diákoknak elõször a kerületi munkaügyi központnál kell jelentkezniük, ahol nyilvántartásba veszik õket, és részletes tájékoztatást kapnak az önkormányzat által kínált munkalehetõségekrõl. A célcsoportba tartozó fiatalokat ezután a munkaügyi hivatal tovább irányítja a számukra megfelelõ munkát kínáló intézményhez, ahol munkaszerzõdést kötnek velük. A munkahelyekre sikeresen pályázó diákok a Polgármesteri Hivatalnál és az Intézménymûködtetõ Központnál adminisztratív, adatrögzítési, karbantartási és javítási feladatokat, az Õszirózsa Gondozószolgálatnál kisegítõi feladatokat, a JVSZ-nél pedig parképítéssel kapcsolatos feladatokat látnak majd el. T. O. 10

11 Akiírás szerint azok pályázhattak az üres önkormányzati bérlakások valamelyikére, akik legalább 3 éve a Józsefvárosi Önkormányzat ÖNKORMÁNYZAT Szociális érzéketlenség? Önkormányzati dolgozók lakásbérleti pályázata Lezárult az önkormányzati dolgozók számára meghirdetett lakásbérleti pályázat. Összesen nyolc fõ pályázott érvényesen az erre a célra kijelölt négy önkormányzati bérlakásra. Mindegyikre épp ketten-ketten. A pályáztatás az önkormányzat által jóváhagyott, versenyeztetési szabályok szerint zajlott le, mégis egyórás vita kerekedett belõle a képviselõ-testületben. Polgármesteri Hivatalának, vagy az Önkormányzat által fenntartott költségvetési szerveknek, illetve az Önkormányzat tulajdonában lévõ gazdasági társaságoknak a dolgozói, vagy pedig önkormányzati feladat- és hatásköröket jogszabálynál fogva ellátó személyek. Összességében közel kétezer személyt érintett az áprilisi meghirdetés, mégis csak kilencen próbáltak élni a lehetõséggel, és nyolcuk pályázata lett érvényes. A Lakásgazdálkodási Iroda munkatársai a felhívásban közzétett feltételek szerint elnyerhetõ pontszámok alapján értékelték a pályázatokat. Az egyik nyertes Kaiser József önkormányzati képviselõ lett. A leendõ bérlõt a lakás közel kétmillió forintos felújítási költsége is terheli, nyilván ezért nem kapkodtak érte a pályázók. Ennek ellenére a szocialista képviselõk Szili Balázzsal az élen mélyen elítélték, hogy Kaiser, jogszerûen ugyan, de merészelt elindulni az amúgy objektív megmérettetésen. Sem boldog, sem boldogtalan Szili egyik internetes bejegyzése szerint nem tudta, hogy kik azok az önkormányzati feladat- és hatásköröket jogszabálynál fogva ellátó személyek. Ha tudta volna, hogy közéjük tartoznak az önkormányzati képviselõk is, akkor valószínûleg már a pályázat kiírásakor szót emelt volna ellene. Emellett a szocialista politikus eleve szükségtelennek tartja, hogy a Nemzetiségi Önkormányzatok dolgozói elõtt egyáltalán nyitva álljon a pályázati lehetõség, mert nyers õszinteséggel fellebbentve a fátylat szocialista közelmúltjukról, ezt A szocialisták elítélik, hogy egy önkormányzati képviselõ jogszerûen ugyan, de elindult egy megmérettetésen A 2006 elõtti gyakorlat írja: a Nemzetiségi Önkormányzatoknak, a Romákon kívül nincsen pénze arra, hogy dolgozói legyenek, a Roma Önkormányzat környékén meg Hárs Gábor idejében boldogboldogtalan kapott lakást, tehát nincsen, aki pályázzon. A négygyermekes Kaiser József egyszerû józsefvárosi lakosként ezek szerint sohasem tartozott a kedvezményezett körökhöz. Õ csupán húsz éve lakik életvitelszerûen egy Orczy úti, 36 négyzetméteres földszinti egyszobás lakásban, ahol egyedül neveli három kiskorú fiúgyermekét. Tizenhárom éve már, hogy folyamatosan pályázik egy méltóbb önkormányzati bérlakásért. A legkisebb gyereke akkor egyéves volt, ma tizennégy. Saját lakástulajdona nincs, a nagyobb méretû lakásba idõs édesapját is magával szeretné vinni. A testületi vitában a fideszes képviselõk értetlenségüknek adtak hangot, hogy a magukat szociálisan kiváltképp érzékenynek tartó baloldaliak miért épp ettõl az embertõl tagadnák meg az amúgy pont ilyen célokra fenntartott önkormányzati lakás bérleti jogát. Azt el is felejtették szóba hozni, hogy Kaiser a szabadidejét feláldozva mennyit tett Józsefváros élhetõbbé tételéért, többek között a polgárõrség megszervezésével, s az abban vállalt áldozatos és bátor munkájával. Ahogy Kocsis Máté hangsúlyozta: egy képviselõnek ugyan nem lehet több joga, mint bárki másnak, de nem lehet kevesebb sem. (Kaiser József teljes jogú józsefvárosi lakos, aki ráadásul jogszabálynál fogva önkormányzati feladatés hatásköröket lát el kétszeresen is, a polgárõrség vezetõjeként és képviselõként is. A pályázatát tehát a szabályoknak megfelelõen nyújtotta be, és arról a képviselõ-testület nyílt ülésen, objektív pontszámok alapján, átlátható módon dönt.) Ezért a szocialisták kifogásának pusztán a politikai lejáratás lehet a célja. A polgármester felhívta a testület figyelmét arra is, hogy éppen az a Szili Balázs emel szót lakásügyben, aki 2004-tõl a Rév8 Zrt-nél maga is a lakáskiürítésekkel foglalkozott. Kocsis Máté kis emlékezetfrissítésként felidézte azt a 2006 elõtti gyakorlatot, amikor közvetlenül a rehabilitációs program beindítása elõtt úgy adtak bérbe lakásokat, hogy azokat egy hétre rá a bérlõk negyedáron megvehették, majd a projektindítás után az önkormányzat dupla áron vissza is vásárolta tõlük. (Közismert, hogy ezekben az ügyekben jelenleg is hûtlen kezelés gyanúja miatt folyik büntetõ eljárás.) Szavainak nyomatékául a polgármester mindjárt be is mutatott egy listát, amelyen négy lakásbérleti jogával való igen csak kreatív sáfárkodás követhetõ nyomon. Volt olyan ingatlan, amelyért a becsült értéke kétszeresénél is többet fizetett a visszavásárló önkormányzat. Vagyis csupán ezen a négy ingatlanon több mint 25 millió forintot vesztett akkoriban Józsefváros. Vajon akkor hol maradt a szocialista felháborodás? Szili Balázs szocialista képviselõ erre már nem reagált. Arra viszont emlékezett, hogy a Kocsis Máté polgármesterré választása elõtti idõszakban a pártok minden évben 13 db lakást osztottak szét, függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldali többség volt, csak úgy párt alapon, tetszésük szerint. Ezért Szili elismerte, hogy a jelenlegi pályáztatás mindenképpen elõrelépés a korábbi gyakorlathoz képest. De akkor miért is próbált botrányt kavarni? Hogy aztán a szavazásnál párttársaival együtt mégis csak szolidan tartózkodjék? A költõi kérdésre a választ maga Szili adta meg: Kaiser lakásügye nem nekünk hoz szavazatokat, hanem önöktõl visz. 11

12 KÖZTÉR Jövõre átadhatják az M4-es metrót Terepszemle az épülõ metróállomáson Húsz méterrel a felszín alatt, az M4-es metró II. János Pál pápa téri metróállomásán jártunk. A hamarosan elkészülõ állomást és a felszíni területrendezések eredményét a DBR Metro Projekt Igazgatóság szakemberei mutatták be Zentai Oszkárnak, a körzet önkormányzati képviselõjének, és tájékoztatták a jövõ év tavaszán várható átadás lehetõségérõl. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Magdolna Negyed Program harmadik szakaszának részeként egy építészekbõl álló szakmai stáb vezetésével, a tér lakóinak részvételével útnak indult egy közös tervezési folyamat. Aki kedvet érez hozzá, még mindig csatlakozhat a lelkes csapathoz. Ajózsefvárosi lakosokból és a profi tervezõkbõl szervezõdött kis közösség az utóbbi hetekben igencsak szorgoskodott: megosztották egymással elképzeléseiket, és mostanra elkészült egy vázlatos tervrajz, Amonumentális építkezés hamarosan befejezõdik, már a végsõ simításokat végzik a szakemberek a II. János Pál pápa téri metróállomáson. A tervek szerint 2014 márciusában adják át az M4-es metró elsõ szakaszát. A Kelenföld vasútállomást és a Keleti pályaudvart összekötõ 7,3 km hosszú amelyet a következõ találkozások során véglegesítenek. A megújuló tér minden korosztály igényeit kiszolgálja majd. A tervek szerint lesz rajta többek között játszótér, színpad, kiállítótér, fesztiváltér, ivó- szakasz végig mélyvezetésben épül. A vonalalagutak egymás mellett, párhuzamosan haladnak, egymástól függetlenek, kör keresztmetszetûek. Az M4- es metró elsõ szakaszán 10 állomás épül, ezekbõl Józsefvárosban a Kálvin téri metrómegállóval együtt négy található. Mindegyik állomás különbözik a megjelenésében, de közös vonásuk, hogy erõsnek és esztétikusnak kell lenniük, a balesetvédelmi és tûzvédelmi elõírásoknak ugyanúgy meg kell felelniük, mint a kor ízlésének. Érdekesség, hogy szinte minden állomáson képzõmûvészeti alkotások is megjelennek, ha esetleg az új építmény látványa Még nem késõ csatlakozni Készülõben az új Teleki tér látványterve önmagában nem lenne elég újdonság és érdekesség valaki számára. Számos modern biztonsági berendezés segíti majd az állomások mûködését. Nagyméretû szellõzõk biztosítják, hogy tûz esetén is akár percig friss levegõhöz jutassanak az állomáson tartózkodók. A II. János Pál pápa téri állomáson a tervezõk igyekeztek minél több természetes fényt beengedni az alsó részre, hogy barátságosabbá tegyék a hatalmas teret. A beruházás nyomán minden állomás környezete megújul, így van ez a II. János Pál pápa téren is. A metrófelszínen kialakított parkban környezetbe épített szellõzõk (három geometrikus forma) és egy medence is helyet kapott. Az építkezés során huszonnégy fát is áthelyeztek, egy Németországból hozott különleges géppel. A szakszerû átültetésnek köszönhetõen mindegyik fa megmaradt. Az új metróvonal részben átalakítja Budapest és a kerületünk életét is. Az M4-es metró remélhetõen tisztább levegõt és csökkenõ forgalmat hoz a felszínen, és gyorsabb, csendesebb közlekedést a felszín alatt. A kivitelezõk az új metró vonalán korszerû, az utazóközönség számára vonzó, biztonságos közlekedési eszközt ígérnek. kút, kutyasétáltató, nyilvános illemhely, egy fedett tér, ahova behúzódhatunk az esõ elõl, napozásra alkalmas tér, nyugágykölcsönzõ, lábtenisz és streetballpálya, futópálya, kosárlabdapalánk, pingpongasztal, petanque-pálya, sakkasztalok, parkõrbódék és egy közösségi díszkert is. Július 4-én és 11-én, csütörtök esténként kerül sor az egyelõre még vázlatos terv megvitatására és véglegesítésére, valamint az alaprajz elkészítésére a Kesztyûgyár Közösségi Házban. Július 18-án a tájépítészekbõl és helyi lakosokból szervezõdött csapat a Teleki téren gyûlik össze, hogy a helyszínen, valós térben is modellezzék az elkészült tervet, amit július 25-én, az utolsó összejövetel alkalmával az önkormányzat illetékeseinek is bemutatnak. Aki tehát eddig nem vett részt a folyamatban, még mindig elmondhatja véleményét, és részt vehet a terv véglegesítésében, a világhálón pedig addig is megtekintheti az eddigi találkozásokról készült összefoglalókat: com/milyenlegyenatelekiter 12

13 Közszolgálati tisztviselõk köszöntése Közösen a józsefvárosi lakosokért HIVATAL Július elseje 2011 óta a közszolgálati tisztviselõk napja. Józsefváros Önkormányzata idén a H13 Diák és Vállalkozási Központban ünnepelte a kerületben dolgozó köztisztviselõket, akiket a június 27-ei rendezvényen Kocsis Máté polgármester és Rimán Edina jegyzõ köszöntött. A legkiemelkedõbb munkát végzõ tisztviselõk a jeles nap alkalmából elismerésben is részesültek. Kocsis Máté polgármester köszöntõ beszédében kiemelte, hogy az elmúlt évek alatt elért eredmények az önkormányzat szerveinél és a járási hivatalban dolgozó összetartó, szorgalmas csapatot, illetve a képviselõ-testület munkáját dicsérik. Hozzátette, hogy ez a csapat méltán lehet büszke mindarra, amit elért. Többek között a 4 Tigris Piac bezárása, a Teleki téri piac megújítása és a Magdolna Negyed Program harmadik szakaszának közel 4 milliárd forint összértékû beruházásai mind-mind azt a célt szolgálják, hogy Józsefváros visszanyerje régi fényét, és tisztább, biztonságosabb városrésszé, valódi kulturális központtá váljon. Emlékeztette a jelenlévõket arra is, hogy az elmúlt 3 év alatt összesen 40 milliárd forintnyi külsõ tõke érkezett a kerületbe. A Palotanegyed sokoldalú, a fiatalok számára is vonzó kulturális negyeddé vált, felújították az oktatási intézmények épületeit, fokozatosan megújulnak a kerület közterei, a meghozott rendeletek pedig visszaszorították a lakásmaffia mûködését, és az ügyfél elégedettségi mutatók is jelentõsen javultak: mára az ügyfelek 81 százaléka elégedett a hivatalban zajló munkával. Ezeket az eredményeket ez a közösség együtt érte el - mondta a polgármester, megköszönve mindenkinek a Józsefvárosért végzett munkát, majd hozzátette, hogy továbbra sem dõlhetnek hátra, hiszen komoly feladatok várnak még rájuk. Rimán Edina jegyzõ beszédében megköszönte a dolgozóknak azt a higgadtságot és Rimán Edina jegyzõ elismerésben részesítette a legkiemelkedõbb munkát végzõ köztisztviselõket toleranciát, melynek köszönhetõen gyorsan sikerült alkalmazkodni az elmúlt évben zajlott szervezeti változásokhoz. Kiemelte, hogy a hivatalban folyó munka általános megítélése pozitívan változott az elmúlt egy évben: mind a képviselõ-testület, mind az ügyfelek elégedettsége növekedett. Udvariasnak, segítõkésznek, jól felkészültnek értékelték a hivatal dolgozóit, akiknek a gyorsaság és a rugalmasság terén van javítani valójuk. Díjak és elismerések Az ünnepség a évi kitüntetések átadásával folytatódott. A közigazgatási szakterületen kiemelkedõ szakmai munkát végzõ kerületi dolgozóknak Rimán Edina jegyzõ és Kocsis Máté polgármester adták át a Józsefváros Közigazgatásáért, illetve a Polgármesteri és Jegyzõi dicséret kitüntetéseket, valamint a hozzájuk tartozó díszoklevelet és virágcsokrot. Józsefváros Közigazgatásáért díjban részesültek: Mogyoró Anita, immár 19 éve dolgozik az önkormányzatnál. Az elsõ 17 évében a szociális iroda ügyintézõjeként, 9 hónapig csoportvezetõjeként, majd 2012-tõl az Intézményfelügyeleti és Humánkapcsolati Iroda ügyintézõjeként tevékenykedik. Sereginé Madar Edit, 1990 óta a Polgármesteri Hivatal Építésügyi Irodájának munkatársként nyilvántartási ügyintézõi és adminisztrációs feladatokat lát el. Szûrszabóné Tóth Tímea, 16 éve dolgozik a hivatalban, szociális területen. Jelenleg elsõsorban az aktív korú, munkanélküli személyek segélyezésével, a nehéz anyagi helyzetbe jutott személyek, családok adósságcsökkentési támogatásával foglalkozik. Dallos Judit, 24 éves munkaviszony után idén Józsefváros Gyámhivatalából nyugdíjba vonul. Kezdetektõl nagy empátiával és szociális érzékenységgel fordult a bajbajutott emberek felé. Polgármesteri dicséret kitüntetésben részesültek: Bozsóné Kovács Éva, 2008-tól dolgozik a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Ügyosztályán. Ez alatt az idõ alatt több munkakört is betöltött. Jelenleg a Költségvetési és Pénzügyi Felügyeleti Irodánál a költségvetéssel kapcsolatos feladatokat látja el. Balla Katalin, 21 éve a Hivatal munkatársa. Dolgozott igazgatási, jogi, szociális, gazdálkodási területen, három éve pedig a Jegyzõi Kabinet csapatának része, ahol a jogi és beszerzési feladatok ellátását végzi jegyzõi referensként. Jegyzõi dicséret kitüntetésben részesültek: Hencz Adrienn, négy éve dolgozik a Hivatalban, két évig okmányirodai, majd jogi, gazdálkodási ügyintézõ volt januárban a Gazdálkodási Iroda vezetõi feladataira kapott megbízást. Varga Adrienn, óta vesz részt a Polgármesteri Hivatal feladatainak ellátásában. Jelenleg a Törvényességi és Perképviseleti Iroda munkatársa. Az ünnepség zárásaként Rimán Edina jegyzõ az idén nyugdíjba vonult kollégákat, Belán János Bélánét, Fekete Tamásnét, Horváthné Tóth Évát, Debreczeni Dénesnét, Szabadiné Molnár Évát, Szentkuti Károly Mihálynét, Androvitz Andornét, Jungvertné Varga Ilonát, Komjáthy Évát és Horváthné Beckl Juditot köszöntötte egy-egy szál virággal. T. O. 13

14 KULTÚRA Fesztivál a Palotanegyedben Zenenyári pillanatok kicsiknek és nagyoknak Június 15-én este pillanatok alatt igazi bulihangulatot teremtett a hattagú Anselmo Crew együttes a Mikszáth téren. Manu Chao hazai követõi korra és nemre való tekintet nélkül minden arrajárót maradásra késztettek. Eklektikus hiphop, közép-amerikai ritmusok, afrikai és balkáni dallamokkal fûszerezve: világzenébe oltott városi tánczenéjük sem technikailag, sem gondolatilag nem bonyolult, viszont a lábakat megmozgatja, mert lendülete, az van. Pont odapasszolt a mediterrán hangulatú Mikszáth tér langymeleg nyárestéjébe. Telitalálat volt! Az Eszter-lánc Mesezenekar ugyanazon a napon Meseerdõ közepébe repítette közönségét. Kárász Eszter énekest, az együttes vezetõjét a Minivilág matinékról már ismerhették a gyermekek, de a népszerû dalok ezúttal egy teljes zenekar tolmácsolásában, egészen új hangzásban csendültek fel. A koncerten a zene, a bábok és a gyerekek segítségével megelevenedett egy csodákkal teli történet jóról és rosszról. A hangszerek a mese egy-egy szereplõjét keltették életre, akiknek kalandjai a gyerekek ötletei szerint alakultak. Gyerekdalok, népdalok, kortárs költõk megzenésített versei adták a történet alapját. A kicsik nemcsak a történet alakításával vettek részt az elõadásban. A csörgõk, cintányérok és kasztanyetták segítségével õk is együtt muzsikáltak a zenészekkel, a koncert végén tartott hangszersimogatón pedig a többi hangszerrel is megismerkedhettek. A régi kávézók és mulatók zenéi szórakoztatták az árnyas Lõrinc pap tér hûvösébe menekülõket a június 21-i forró délutánban. A zongoránál Pánczél Kristóf, a Józsefvárosi Zeneiskola ének magántanárának hangja és játéka, a mikrofonnál pedig tehetséges tanítványai: Major Emília, Rabie Lili és Szirtes Barbara énekhangja és avatott elõadásmódja varázsolt kellemes hangulatot a térre. Az örökzöld sanzonok és a népszerû dzsesszmelódiák után meglepetésként napjaink divatos popdalaiban is megvillantották tehetségüket. Június 22-én, szombaton a Mikszáth téren ismét a legkisebbeké volt a fõszerep. Kiss Ferenc és zenekara adott mesés koncertet. Megelevenedett Papó zenedéje, ahol a gyerekek Meseországba utazva ismerkedhettek meg a népi hangszerekkel és a népdalok világával. A világzenei berkekben jól ismert Etnofon Zenei Társulás nevû együttes vezetõje, Kiss Ferenc által megálmodott, megírt és életre keltett könyvbeli figura, Papó (Nagyapa) mesélt a gyerekeknek a zene gyógyító és jobbító szerepérõl, miközben dorombról, tekerõlantról, kobozról, dudáról, cimbalomról és más, régi zeneszerszámokról szóló mondókákat és dalokat adott elõ, melyeken keresztül a gyerekek megismerhették a népi hangszerek hangzását és eredetük történetét. T - B Mestermûhely a H13-ban Mi a közös egy galériatulajdonosban, egy asztalosban és egy informatikusban? Mindannyian hozzáértéssel és szenvedéllyel beszélnek saját szakmájuk kulisszatitkairól. Aki június 15-én délután ellátogatott a H13 Diák és Vállalkozási Központban tartott Mester Mûhely címû rendezvényre, ennek lehetett tanúja. Ahavonta megrendezésre kerülõ esemény amellett, hogy lehetõséget kínál a józsefvárosi vállalkozóknak arra, hogy bemutatkozhassanak, elsõsorban azt a célt szolgálja, hogy az érdeklõdõk betekintést nyerhessenek az egyes szakmákba, a helyi mestereket hallgatva megismerkedhessenek a kulisszatitkokkal, feltehessék a szakmával kapcsolatos kérdéseiket. Az új ismeretek begyûjtése közben pedig régi, kedves tárgyaik kisebb hibáinak kijavítására is lehetõség nyílik. Június 15-én Ari Kupsus, a Bródy Sándor utcában található galéria tulajdonosa, Bárány Tamás informatikus, a H13 Vállalkozói Inkubációs Programjának résztvevõje, illetve Blahó József asztalosmester meséltek az érdeklõdõknek szakmájukról, és válaszoltak a hozzájuk intézett kérdésekre. A Mester Mûhely legközelebb július 6-án, 15 órakor nyitja meg kapuit. A program részleteivel kapcsolatban további információkat olvashatnak a H13 honlapján ( 14

15 A néptánc az élete Egy príma népmûvelõ A Honvéd Táncszínház 27 éves józsefvárosi szólótáncosával, a népmûvelés kategóriában Junior Príma díjas Zámbó Istvánnal Népszínház utcai otthonában beszélgettünk táncról, magyarságtudatról, a jövõrõl és Józsefvárosról. Honnan a néptánc iránti szenvedély? Komárom mellett, Izsán nõttem fel, ahol a közösség a mai napig is õrzi a néphagyományokat, és harmadikos koromban egyszerûen belecsöppentem egy táncegyüttesbe. Az ismerõseim szóltak, hogy gyere, csinálunk egy lakodalmast, és jó lenne, ha gyerekek is táncolnának benne. Onnantól kezdve szinte beszippantott, magával ragadott a folklór. Annyira, hogy ma már szólistaként táncol a Honvéd Táncszínházban. A sok szerepe közül ki tudna emelni egyet? A Tenkes kapitánya címszerepét eltáncolni nagyon hálás, kihívásokkal teli feladat. Nagyon szeretem, de nem egyszerû megvalósítani. Mindenki Zenthe Feri bácsi legendás alakításához köti ezt a figurát. Megtisztelõ ebbe a szerepbe bújni. Miért jó néptánccal foglalkozni? Mert közel hozza egymáshoz az embereket. Figyelünk és vigyázunk egymásra. Emellett olyan kultúrát közvetítünk, amilyen nincs még egy a világon. A Kárpát-medencében élõ népek táncai, de azon belül a magyar néptáncok is olyan színesek, amire nincs több példa. Hihetetlen tûz és temperamentum árad belõlük. Népmûvelés kategóriában kapta a Junior Príma díjat. Mit jelent Önnek ez a kifejezés? KÖZTÉR Fontos, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, milyen kultúrának lehetnek birtokosai, hova születtek. Ha valaki népviseletben jár, akkor sokan gúnyosan azt mondják, hogy jaj de nagy magyar vagy. Persze a szélsõségek sosem jók. Nem kellene a magyarságtudatot rosszul kifejezni, negatív dolgokhoz kötni, hanem meg kellene mutatni a bennünk, a kultúránkban és a hazánkban rejlõ értékeket. Akkor talán elérhetnénk, hogy ha felcsendül a magyarság vagy a népviselet szó, pozitívan csengnének. Hogyan képzeli a jövõjét? Addig szeretnék táncolni, amíg valóban élményt tudok nyújtani a nézõknek, és amíg senkiben nem merül fel a kérdés, hogy miért vagyok ott a színpadon. Amikor ez már nem száz százalékos, akkor abbahagyom, és talán tanítással, koreográfiával foglalkozom majd. A menyasszonyával hét éve lakik itt, a Népszínház utcában. Mi a véleménye a környékrõl? Könnyen megközelíthetõ, közel van a Blaha Lujza tér, és itt épül a négyes metró is ez mindenképpen elõny. Ennek ellenére azért este az utcákon elég kockázatos dolog egyedül sétálgatni, fõleg egy hölgynek. Örülök annak a parknak, ami most itt épül. Jó dolog, hogy itt a metró körül nem egy betonrengeteg lesz, hanem próbálják visszaparkosítani a teret. Kiváncsian várom, milyenné alakul. T.O. Hasznos tanácsok kánikula idejére A kánikulai meleg, a tartósan magas hõmérséklet károsan befolyásolja az egészségi állapotot. Kedvezõtlenül hat mindenkire, de elsõsorban az idõsekre, a gyermekekre, a betegekre és a fizikai munkát végzõk szervezetére. Néhány praktika ismeretével és alkalmazásával azonban ezek a forró nyári napok is elviselhetõbbé tehetõk. Akánikulai napokon a lakást tanácsos éjszaka alaposan átszellõztetni, nappal pedig különbözõ árnyékolók (redõny, reluxa, sötétítõ stb.) alkalmazásával és hideg vízzel történõ felmosással csökkenthetõ a felmelegedés. A nem használt elektromos eszközök áramtalanításával nemcsak energiát spórolhatunk, de a hõmérsékletet is csökkenthetjük. Nagy melegben mossuk meg hûvös vízzel arcunkat, végtagjainkat, és hûvös vízzel zuhanyozzunk, akár naponta többször is! Átmeneti enyhülést hozhat a különbözõ mentolos frissítõkendõk alkalmazása. Étkezés Kánikulában jelentõsen megnõ a szervezet folyadékigénye, a folyadékvesztéssel párhuzamosan viszont a sóveszteség is fokozódik, ezért javasolt a megfelelõ ásványianyag-tartalommal rendelkezõ folyadékok fogyasztása. Ne fogyasszunk magas cukortartalmú, koffeint vagy alkoholt tartalmazó innivalót, mert ezek tovább növelik a szervezet amúgy is megnövekedett folyadékszükségletét, és kerüljük a zsíros, fûszeres ételeket is! Fogyasszunk sok gyümölcsöt és zöldséget! Öltözék A forró nyári napokon hordjunk világos színû, bõ szabású, természetes anyagból készített ruhákat! Fontos azonban eloszlatni azt a tévhitet, hogy a fehér ruhák a legmegfelelõbbek, ugyanis jobban átengedik a bõrrák kialakulásáért felelõs UV sugárzást, mint a világos színû, tarka öltözék. Fejünket világos, széles karimájú fejfedõvel, bõrünket magas faktorszámú napvédõ tejjel, szemeinket pedig jó minõségû UV szûrõs napszemüveggel védhetjük a nap káros hatásai ellen. Orvosi tanácsok Testünk normális körülmények között az izzadás által hûl le, de nagyon nagy hõségben elveszítheti ezt a képességét. Ilyenkor gyorsan emelkedik a test hõmérséklete, ami hõpangást, súlyosabb esetben hõgutát okozhat. Legjellemzõbb tünetei a forró, száraz, kipirult bõr, szapora pulzus, lüktetõ fejfájás, szédülés, émelygés, zavartság, esetleg tudatvesztés. Ha valakinél a fenti tüneteket tapasztaljuk, azonnal hívjuk a mentõket! Amíg a segítség megérkezik, fontos a beteg hûtése. Vigyük árnyékba, permetezzünk rá vizet, mossuk meg, legyezzük, és ne hagyjuk felügyelet nélkül! Ügyeljünk arra is, hogy a szobahõmérsékleten tárolható gyógyszerek esetében a gyártók általában 25 o C alatti tárolást javasolnak, így kánikulában ezeket is célszerû hûtõszekrényben elhelyezni. 15

16 ISKOLA Kerek ötven év Józsefvárosban Nyugdíjba vonul a kerület hûséges pedagógusa Ötven év a pedagógus pályán rekordidõnek számít bármilyen hivatásban. Ennyi ideig dolgozott két józsefvárosi iskolában Kovács Zsigmondné, Ildikó néni. A hetven esztendõs tanárnõ most nyugdíjba vonul a Losonci Téri Általános Iskolából. Az örökké vidám, sok tervvel teli Ildi néni 1963-ban a Somogyi Béla Utcai Általános Iskolában kezdte pályafutását. Elõbb technikát, késõbb fizikát is tanított, és az iskolai úttörõcsapat vezetõje volt. Tíz évig szervezte a józsefvárosi gyerekek táboroztatását. Kiemelt figyelmet fordított arra, hogy megismertesse a diákokkal a magyar vonatkozású történelmi emlékhelyeket ben a Losonci Téri Általános Iskolában kezdett tanítani. Diákjai több alkalommal elsõ helyezést értek el a kerületi technika versenyen, szép teljesítményekkel büszkélkedhettek a budapesti KRESZ, illetve a polgári és katasztrófavédelmi versenyeken. A Losiban tovább folytatta az utaztatást. Ildi néni tábora mindig teltházzal üzemelt, még annak ellenére is, hogy a családok nehezen fizették ki az utazások költségeit. Így jutottak el többek közt Erdélybe, a híres író, Tamási Áron sírhelyéhez, az Ezeréves határhoz, a Madarasi Hargitára, ahol szalagokat kötöttek a kopjafákra, az erõdtemplomokhoz Székelyderzsen és Szlovákiába, ahol tutajoztak a Dunajec folyón és lanovkáztak a Tátrában. Utazásszereteténél csak a kézmûvesség iránti szeretete volt nagyobb. A szakkörök mellett foglalkozásokat tartott a kerületi napközis vezetõknek, pedagógusoknak, és karácsonyi vásárt is rendezett az iskolában. Halloween alkalmából hagyományt teremtett az iskolai sütõtökfaragó versenybõl is. A korát meghazudtolóan fiatalos, életvidám tanárnõt saját bevallása szerint a munka és a gyerekek tartották fiatalon. Most, hogy nyugdíjba vonul, tovább serénykedik majd. Tervei szerint mozaik- és szalvétatechnikával készít majd mûveket, illetve gipszöntéssel, rejtvényfejtéssel és soksok utazással telnek majd a nyugdíjas napjai. Búcsú Boda Andrásnétól A Németh László Általános Iskola tantestülete és diákjai megrendülten és fájdalommal tudatják, hogy szeretett kolléganõnk és tanítónk, Boda Andrásné (Marcsi néni) június 11-én örökre eltávozott közülünk. Hosszú évtizedek alatt végzett elkötelezett munkája során a kerületi gyermekek több generációja került ki kezei alól, mûveltségben és tudásban gazdagodva. Hiánya pótolhatatlan ûrt hagy maga után. Emlékét örökre megõrizzük. Schrancz Sándorné, igazgató Vajdás sikerek Rekorddöntés a Floorball Országos Bajnokságokon A 2012/13-as Kispályás Floorball Diákolimpia Országos Döntõjén soha nem látott eredményességgel szerepelt a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola. Két arany és két ezüstéremmel, és további értékes helyezésekkel a tarsolyukban tértek haza a gyerekek, és ezzel Magyarország legeredményesebb iskolája lettek. A sikerek tovább folytatódtak a Nagypályás Floorball Diákolimpia Országos döntõjén, ahol mindkét aranyérmet megszerezve a Vajdás lányok (Odor Fanni 8.t, Horváth Szonja, Czuppon Boglárka 8.z, Tóth Nikolett, Vaselik Vanda 7.t, Baga Annamária, Baga Bernadett, Moka Eszter 6.t) és fiúk (Tóth Krisztián 8.t, Tihanyi Zsombor, Tancsa Milán, Harkó Cs. Levente, Bíró Szabolcs 7.t, Baán Krisztián,Karácson Ervin, Kerekes Dávid 6.t, Rima Krisztián, Zsámboki Zalán, Zsigmond Bálint 5.s) egyaránt diadalmaskodtak Az egész évben zajló Magyar Országos Utánpótlás Floorball Bajnokságokon kívül az Országos Floorball Unihoki Diákolimpián is taroltak a Vajda csapatai, akik országos rekordot felállítva, 7 alkalommal állhattak a dobogó tetejére, megdöntve ezzel a 4 gyõzelmes csúcsot. Az év országos floorball versenyein 9 elsõ hely, 6 második hely és 2 harmadik hely lett a Vajdás csapatok eredménye, és az Év Sportiskolás Floorballosa Magyarországon címet is egy 5. osztályos Vajdás diák, Odor Gréta vihette haza. Szakmáry Zoltán és Borka Gábor felkészítõ tanárok 16

17 KÖZTÉR Dicstelen búcsú Tanmese a józsefvárosi köztisztviselõrõl meg a bizalomról Bár még mindig csak készülõben van a köztisztviselõk etikai kódexe, az már sejthetõ, hogy a más munkahelyeken esetleg tolerált hétköznapi emberi gyengeségek egy közszolgának akár az állásába is kerülhetnek. Feltéve persze, ha bizonyítást is nyernek. Köztisztviselõnek lenni nemcsak elõnyökkel, hanem számos kötelességgel is jár. Ma már nem ugyanaz a pálya, mint 30 évvel ezelõtt volt. Elvégre demokráciában élünk. A szakmai követelmények mellett a bonyolult társadalmi és politikai elvárásokra, sõt a külsõ és belsõ nyilvánosságra is tekintettel kell lenni. Nem beszélve a közszolgákkal szemben támasztott morális igények magasabb szintjérõl. Ennyi vizsgán olykor még a legjobban felkészült ember is megbukhat, ha a munkatársai nem segítik, ha nem állnak ki mellette, vagy ha egyszerûen csak labilisabb a jelleme, vagy morálisan kicsit elhasználódott. Akkor van baj, amikor valakit a kisebb-nagyobb emberi gyengeségei kezdenek meghatározni a kollégái szemében. Lehet, hogy egyszerûen nem bírja már a feszültséget, de az is lehet, hogy nem tud ellenállni a kísértésnek, legyen az anyagi, vagy épp élvezeti vonatkozású. Egy bekapcsolva felejtett számítógép, egy-két megbontott üveg konyak, pár félreérthetõ bók, rossz leheletû vágyakozás is képes lerántani a leplet egy addig tisztesnek látszó, urasan polgárias arcélrõl. Ha ez megtörténik, utána a kollégái elõtt többé már meg nem állhat az illetõ. Valami hasonló történhetett a józsefvárosi önkormányzatnál is, ahol 2011 októberében felmentették állásából az egyik sokat próbált hivatalnokot. A törvények jelen állása szerint a köztisztviselõket méltatlanság, bizalomvesztés, illetve nem megfelelõ munkavégzés esetén kell/lehet felmenteni. Balázs urat (nevezzük így hivatalnokunkat) a méltatlansága okán menesztette a jegyzõ. Természetesen nem azon cselekedetei miatt nyilvánította Balázs urat méltatlannak, amelyek miatt a kollégák, a hivatal amúgy múlhatatlanul a szájára vette õt. A felmentés munkáltatói indoklása szerint az volt vele a baj, hogy a polgármesternek címzett sms-ekben a hivatallal és annak köztisztviselõivel szemben tett kijelentései enyhén szólva is félreértésre adhattak okot, azok jó hírnevét és az általuk betöltött beosztás tekintélyét rombolta. Így talán helyesebb is lett volna a felmentést a bizalom elvesztésére alapítani. Bizalomvesztésnek ugyanis az minõsül, ha a tisztviselõ megszegi azon kötelezettségét, amely szerint feladatait szakmai lojalitással köteles ellátni". Ám Balázs úr, miután majdnem 35 évet eltöltött a köztisztviselõi pályán, nem adta egykönnyen az íróasztalát: a munkaügyi bírósághoz fordult, amely elsõ fokon annak rendje és módja szerint megállapította, hogy a felmentés jogellenes. Kötelezte a hivatalt húsz havi ( ,- Ft) átalányilletmény kártérítésként történõ megfizetésére. Ebben nem volt semmi meglepõ, miután a polgári demokráciákban a kirívó, illetve büntetõjogi vonatkozású eseteket kivéve a bíróságok általában a munkavállaló közszolgák érdekeit védik, fõleg egzisztenciális, szakmai életpályabéli okokból. A munkáltató valószínûleg kalkulált a várható látszólagos veszteséggel is. Ha azonban belegondolunk, hogy a hivatalában esetleg mégis meghagyott Balázs úr rendes járandóságai amúgy is hamar felemésztették volna a kártérítési összeget, miközben a hivatali környezetben kialakult bizalmi vákum valóban komoly károkat okozott volna a szervezeti munka hatékonyságában akkor a menesztés még ezzel a tehertétellel együtt sem tekinthetõ gazdaságtalan lépésnek. Nem állítható, hogy a jövõben többszörösen megtérülõ beruházásról lenne szó, de orvosságot sem azért veszünk a patikában, mert jó beruházásnak tekintjük, hanem mert a hátralévõ életünket szeretnénk egészségesen leélni. Ez vonatkozik a munkaszervezetekre is. Ezért a menesztett hivatalnoknak csak azt tanácsolhatjuk: Fogd a pénzt, és fuss! Ha legendává nem is válhattál, de intõ tanulsággal szolgáló tanmese mostantól mindenképpen köthetõ nevedhez. Bár a történet lehet, hogy még nem ért véget, és a köztisztviselõ korán örült ebül szerzett járandóságának. Az önkormányzat elõtt számos lehetõség áll jogainak, morális elvárásainak és igazának érvényt szerezni. A víz érték, bánjunk vele mértékkel! A víz érték, bánjunk vele mértékkel! emlékeztet a kormány által meghirdetett I. VÍZió Dalverseny szlogenje, melyen általános iskolás korcsoportban a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvû Általános Iskola 8.c osztálya vihette haza a fõdíjat. Atudatos vízfelhasználás jegyében indított kampány részeként meghirdetett országos versenyre két korcsoportban jelentkezhettek az általános és középiskolás fiatalok a víztakarékosságról szóló videoklipjeikkel. A mulatóstól a rap- és rockzenén át egészen a klasszikusig számos mûfajban érkeztek pályamunkák a versenyre. A Molnár suli nyolcadikosainak nyertes videoklipje az osztály közös alkotása, két tanuló azonban külön említést érdemel: Pugner Alex és Sad Hamza írták a videoklip alapjául szolgáló rapdalt, amely a szakmai zsûri egyöntetû véleménye szerint magasan a mezõny élén végzett. A díjat egy háromnapos hosszú hétvégét Zánkán, az Új Nemzedék Központban Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövõjéért Program irányításával megbízott miniszteri biztos, illetve két kedvelt elõadó, Sena Dagadu (Irie Maffia) és DJ Bootsie adták át a nyertes osztálynak. A pályamunka megtekinthetõ a oldalon. 17

18 PROGRAMAJÁNLÓ Vízilabda Józsefvárosban! Az elõkészítõ csapat edzései a józsefvárosi Losonci Téri Általános Iskola tanuszodájában, a Margitszigeti Sportuszodában és a Tüzér utcai Honvéd uszodában (Dózsa Gy. út 53.) vannak. Minden hétköznap folynak foglalkozások, melyeket Törõcsik Attila (egyben a Losonci Téri Iskola testnevelõ tanára) és Rottler Antal szakedzõk vezetnek. Információ: 20/ telefonszámon és rottler@vipmail.hu címen. Jön a nyár Nyaraljunk Káptalanfüreden A Józsefvárosi Gyermekek Üdültetésért Nonprofit Közhasznú Kft nyarán, május 21- tõl augusztus 31-ig ismét várja VÁLTOZAT- LAN ÁRAKON a józsefvárosi lakosokat, családokat, nyugdíjasokat, gyermekeket, baráti társaságokat a káptalanfüredi táborba, üdülõbe. Érdeklõdni és jelentkezni Vadas Györgyné, Erzsikénél lehet a 06-88/ telefonszámon. kaptalanfured@jogyerm.hu Ajánlataink megtekinthetõk a honlapon. Szépkártyát elfogadunk. Baba-mama Klub: Beszéljük meg együtt a családdal, gyermekneveléssel kapcsolatos problémáinkat, tapasztalatainkat. Idõpont: péntekenként, 10 és 12 óra között. Kamaszklub: Gyertek, beszélgessünk, játsszunk, szórakozzunk együtt péntekenként! Idõpont: 16:00 18:00. Családokat támogató gyakorlati tanácsadás, és a munkaerõpiacra visszatérni kívánó szülõk számára segítségnyújtás. Helyszín: Nap Klub Alapítvány, Leonardo da Vinci u A tanácsadás ingyenes. KEKEC Társasházak Lakóközösségeinek Érdekvédelmi Szervezete minden kedden a H13-ban óráig tanácsadást tart társasházakkal kapcsolatos ügyekben. Vezetõ tanácsadók: Mozsárné elnök asszony és Galler Gábor fõtitkár. Helyszín: Horánszky u. 13. Cím: H-1089 Budapest, Orczy út 1. Telefon: , Fax: info@orczypark.hu Weblap: Nyitva tartás: minden nap óra között Sportolási lehetõségek Erdei futópálya Az Erdei Futópálya várja sportkedvelõ látogatóinkat. Orczy Futóklub Gyere el közös edzéseinkre, minden kedden és csütörtökön óra között. Találkozó: Központi öltözõépület, óra. Várunk szeretettel az Orczy Futóklubban. Alakformálás Kedden 60 perces, csütörtökön 90 perces alakformáló tréning a fõépületben. Mindenkit várunk, aki fogyni, formálódni szeretne. További információ: 06/ weblap: ETKA Jóga (erõgyûjtõ módszer) az Orczy-parkban! Minden szerdán óra között megtapasztalhatja a természetes mozgás örömét. Minden érdeklõdõt szeretettel vár Dudás Margit. Érdeklõdés: Mûfüves labdarúgópálya Csapatok figyelem! Bérleti díj: Ft/óra, öltözõvel, villanyvilágítással. Mûanyag játékterû teniszpálya: Bérleti díj: 600 Ft/óra. A KRESZ Park használata ingyenes! Orczy Kalandpark Érdeklõdni, foglalni a következõ címeken lehet: Telefon: 20/ Weblap: info@ligetse.hu; info@orczykalandpark.hu Tanfolyamok: Tehetséggondozó tanoda Várjuk a 8 év feletti gyerekeket, akik kreatívak és képességeiket szeretnék fejleszteni: számítástechnika, angol-, táblajáték-oktatás és kézmûves foglalkozások. Fotótanfolyam Felnõttképzés kezdõtõl a profi szintig az Orczy-park Fõépületében. További információ és jelentkezés: Csikszenthy Csaba. Telefon: 20/ cs.csaba@interware.hu Weblap: Ruhagyûjtõ konténer az Orczy-parkban Ez a megoldás sok embernek biztosít lehetõséget, hogy a feleslegessé vált ruhanemûitõl megszabaduljon, s így az arra rászorulóknak eljuttathatja a Vöröskereszten keresztül.a konténer a Fõépület elõtt található. Anonim Alkoholisták Közössége Mindenki számára nyitott gyûlések vasárnaponként óra között. Helyszín: Orczy-park Fõépület Földszinti Terem Terembérlési lehetõség Az Orczy-park fõépületében található 65 és 80 négyzetméteres terem bérelhetõ. További információ a es telefonszámon. Elérhetõségek A programokkal és tanfolyamokkal, teremés sportpálya-bérléssel kapcsolatban érdeklõdni lehet óra között a telefonszámon. 18

19 PROGRAMAJÁNLÓ továbbra is kijárnak a gyerekek az Orczy-parkba. A JKH Nonprofit Kft. 10 héten keresztül biztosítja a színvonalas programokat június 17-tõl augusztus 23-ig Budapest Mátyás tér 15. Nyári napközis tábor a Kesztyûgyárban A Képviselõ-testület 96/2012. (III.22) számú döntése alapján a Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft. szervezi és valósítja meg a Nyári Napközis Tábort Józsefvárosban évben 199 gyermek vett részt a nyári táborban hosszabb, rövidebb idõszakra. Az idén már elérték a 138 fõt, és folyamatosan érkeznek még jelentkezések. Hasonlóan a szomszédos kerületekhez, valamelyik nevelési vagy oktatási intézmény végzi a feladatot. A VI. kerületben az iskola épületét használhatják, és tematikus kirándulásokat szerveznek. Míg a IX. kerületben két iskola termei adnak otthont a nyári napközis táboroknak. A Kesztyûgyár Közösségi Ház 2012-ben végzett tevékenysége megfelelõ garancia a Nyári Tábor színhelyének kiválasztásában, hiszen változatos programokkal, kirándulásokkal színesítik a gyermekek nyári kikapcsolódását. A foglalkozásokat tekintve a következõ programokból válogathatnak a gyermekek. Sportjátékok: foci, kosárlabda és sorversenyek Népi játékok: kézmûves, hagyományõrzõ játékok, drámafoglalkozás Mentor: környezetvédelmi interaktív foglalkozások, egészségvédelem és megõrzés Heti egy alkalommal tematikus kirándulás A tábor napirendje: között érkezés között: 3-4 csoportban reggeli között: foglalkozások között: 3-4 csoportban ebéd között: foglalkozások (közben uzsonna) A Kesztyûgyár Közösségi Ház programkoordinátoraival, valamint a kerületi szociális-gyermekjóléti szakemberek, pedagógusok és szakképzett gyermekfelügyelõk bevonásával színes programokat szolgáltat a Mátyás téri Közösségi Házban. Helyszínként rendelkezésre áll a Homok utcai és a Dankó utcai sportudvar is, ahol a sportfoglalkozásokra nyílik lehetõség, de 19

20 MOZAIK Meseszép városok, finom ételek, borok és több ezer éves kultúra Egy falatnyi Olaszország Józsefvárosban A Budapesti Olasz Kultúrintézet idén 70. születésnapját ünnepli a Palotanegyedben, az egykori pesti magyar országgyûlés Bródy Sándor utcában található épületében. Az intézet 2013/14-es évadra tervezett programjai melyeket június 20-án egy sajtótájékoztató keretében ismertetett Gina Gianotti igazgató, illetve Maria Assunta Accili, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete az eddigi évekhez hasonlóan most is az olasz-magyar barátság elmélyítését, egymás kultúrájának kölcsönös megismerését szolgálják. A2013/14-es Olasz Évad alapgondolata a mai Olaszország bemutatása kiemelkedõ személyiségein, illetve gazdag és sokszínû múltjából folyamatosan táplálkozó értékein keresztül. Emellett kiemelkedõ szerepet kapnak a helyi intézményekkel (egyetemekkel, színházakkal, múzeumokkal) közös projektek, melyek az együttmûködést és a kölcsönös megismerést szolgálják. A választék az idei évadhoz hasonlóan jövõre is rendkívül színes lesz, a programok között a zene, az irodalom, a mozi, a képzõmûvészet és a tudományok szerelmesei egyaránt megtalálják majd a kedvükre valókat. Az olasz tájak az õszszel induló új évadban is kiemelt szerepet kapnak. Néhányat közülük Abruzzót, Liguriát, Toscanát és Laciót részletesebben is megismerhetünk az õket bemutató fotó-, design vagy kézmûves kiállításokon, gasztronómiai és borászati rendezvényeken keresztül. Számos sikeres programsorozat folytatódik a jövõ évadban is. Az Olasz hangok régen és ma tehetséges olasz énekeseket mutat be a közönségnek. Jövõre is megrendezik az olasz nyelve hetét, illetve a MittelCinemaFest nevû olasz filmfesztivált a Puskin Moziban. A zene a 2013/14-es évadban is kiemelkedõ szerepet játszik. A klasszikus zenétõl kezdve a jazzen és a népzenén keresztül egészen a rockzenéig kedvünkre válogathatunk majd a hangversenyek, koncertek közül az évad során. Az olasz irodalmat bemutató programok is tovább folytatódnak. A Bábel tornya rendezvénysorozat keretében Umberto Eco és Italo Calvino mûveivel ismerkedhetünk meg, de tovább olvashatjuk közösen megbeszélve Dante Pokol címû mûvét is. Az aktuális programokról mi is tájékoztatjuk majd olvasóinkat, de a részletekrõl az Olasz Kultúrintézet honlapjára látogatva is tájékozódhatnak. ( teri.it) T.O. Népdalok, új köntösben Június 20-án este zene töltötte be a H13 Diák- és Vállakozásfejlesztõ Központ épületét. A Balkán Fanatik együttes koncertje a rappel, rockkal, reggaevel és világzenei elemekkel fûszerezett népdalok és mulatós zene világába repítette el a közönséget. Azokat pedig, akik a koncert elõtt beszélgetni szerettek volna, vagy egy hûsítõ italra szomjaztak a forró nyári estén, sörterasszal várták a szervezõk. A Horánszky utcai épület elsõ alkalommal, de valószínûleg nem utoljára adott otthont könnyûzenei koncertnek. Lezuhant egy bérház tetejérõl a munkás Egy régi bérház tetõterében dolgozó munkás lezuhant június 27-én Józsefvárosban. A Karácsony Sándor utcában található négyszintes ház padlásterében a tetõszerkezetet javították, amikor a férfi leesett és mintegy négy métert zuhant. A helyszínen az orvos azt állapította meg, hogy vélhetõen gerincsérülést szenvedett, ezért a tûzoltók speciális emelõszerkezettel vitték le, majd kórházba szállították. A mentés idejére a környéken a forgalmat korlátozták. Az USA nemzeti parkjai Fotókiállítás a Természettudományi Múzeumban A mamutfenyõktõl a gejzírekig egy magyar fotós kalandozása az USA-ban címmel nyílt kiállítás Kovács P. Attila fotóiból a Természettudományi Múzeumban. A tárlat július 21-éig megtekinthetõ. 20

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

KÉRELEM SZOCIÁLIS ALAPÚ LAKBÉR MEGÁLLAPÍTÁSÁRA HATÁROZATLAN IDŐTARTAMRA SZÓLÓ LAKÁSBÉRLETI SZERZŐDÉS ESETÉN

KÉRELEM SZOCIÁLIS ALAPÚ LAKBÉR MEGÁLLAPÍTÁSÁRA HATÁROZATLAN IDŐTARTAMRA SZÓLÓ LAKÁSBÉRLETI SZERZŐDÉS ESETÉN 1041 Budapest, István út 14. 231-3179, Fax.: 231-3191 lakas.osztaly@ujpest.hu Hivatali ügyfélkapu elérhetőség: IVKERPMH, KRID: 701127129 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-364/2013. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. szeptember 18-i ülésére Tárgy: 2013.

Részletesebben

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

BÉRLŐTÁRSI JOGVISZONY LÉTESÍTÉSE

BÉRLŐTÁRSI JOGVISZONY LÉTESÍTÉSE 1041 Budapest, István út 14. 231-3179, Fax.: 231-3191 lakas.osztaly@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL SZOCIÁLIS FŐOSZTÁLY LAKÁSÜGYI OSZTÁLY ID 114 601 0024

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

(1) R 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) R 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete../2015. (.) rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló, 29/2009.( IX.30.) számú rendelet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása. Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

. számú előterjesztés

. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere f2j~. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az Utcáról Lakásba Egyesülettel együttműködési megállapodás megkötéséről

Részletesebben

Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú lakások szociális alapon történő bérbeadására

Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú lakások szociális alapon történő bérbeadására Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú lakások szociális alapon történő bérbeadására Cím: lakás alapterülete : (négyzetméter) szobaszám: komfortfokozat: lakásfenntartás havi költségei: lakbér (szociális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1042 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy: Javaslat az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül: 1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 25-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Iktatószám: 292-17/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselőtestületének (a továbbiakban: képviselő-testület) 2016. augusztus 2-án a Városháza nagytermében megtartott

Részletesebben

l C0. számú előterjesztés

l C0. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere l C0. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a gyógyászatisegédeszköz-támogatásról szóló pályázati felhívásról

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pálháza Város Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (II. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről Pálháza Város Önkormányzat

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M Kérelmező neve:... Születési neve:.. Szül. helye, ideje (év, hónap, nap):. Anyja

Részletesebben

Előterjesztés. Jászivány Községi Önkormányzat Képviselő-testület. Temetési költségek viseléséhez nyújtott települési támogatás iránt

Előterjesztés. Jászivány Községi Önkormányzat Képviselő-testület. Temetési költségek viseléséhez nyújtott települési támogatás iránt Jászivány Községi Önkormányzat Képviselő-testület Előterjesztés Temetési költségek viseléséhez nyújtott települési támogatás iránt Balla Lászlóné Jászivány, Fő út 7. szám alatti lakos temetési költségek

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2019. 9. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testülethez az önkormányzati

Részletesebben

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról l Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere '!:;OJ,. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2017. (II.28.) önkormányzati rendelete. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2017. (II.28.) önkormányzati rendelete. egyes önkormányzati rendeletek módosításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2017. (II.28.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletek módosításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az 1. alcím tekintetében

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta Bánkutiné Katona Mária

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta Bánkutiné Katona Mária Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. november 26-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Pályázat önkormányzati szociális bérlakás 5 év határozott időtartamú bérbevételére Felhívjuk a Tisztelt Pályázó figyelmét a kért adatok pontos, egyértelmű kitöltésére. Amennyiben a pályázat hiányosan kerül

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült: A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság 2011. november

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését. 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését. 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára M E G H Í V Ó Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 2. rendes ülését 2008. február 27-én (szerda) 14 00 órára hívom össze. A képviselő-testület ülését a Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2010. február 25-én a körjegyzőség tanácskozó helyiségében tartott rendkívüli nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Németh Lajos Dr. Bánkúty József al Dávid Tamás, Gilikter

Részletesebben

Tárgy: A lakbérek megállapításáról szóló 15/1995. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítása. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: A lakbérek megállapításáról szóló 15/1995. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítása. Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS A Képviselőtestület 2014. augusztus 26-i ülésére Tárgy: A lakbérek megállapításáról szóló 15/1995. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Szentgotthárd Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Pályázati felhívás. Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások költségelven történő bérbeadására

Pályázati felhívás. Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások költségelven történő bérbeadására Pályázati felhívás Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások költségelven történő bérbeadására Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi

Részletesebben

ELOTERJESZTES A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság július 30-i ülésére

ELOTERJESZTES A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság július 30-i ülésére Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága / ^ j A Előterjesztő: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt....).. sz. napirend

Részletesebben

Gyermektelenek és egygyermekesek

Gyermektelenek és egygyermekesek Adócsökkentés: kiszámoltuk, mennyivel marad több a zsebedben 2015.05.02 13:38 A kormány múlt héten bejelentett tervei szerint jövőre a mostani 16 százalékról 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-259/2017. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2017. május 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat

Részletesebben

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség 12 hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt.

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség 12 hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 46/2012. (VII.10.) önkormányzati rendelete az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának

Részletesebben

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul:

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 5/2010. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006.(XII.13.)

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Teljesítménykövetelmények alapját képező 2012. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére Tisztelt Képviselő-testület! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

Felelős: polgármester Határidő: a) pont: november 29. b) pont: az ingatlan átalakítására vonatkozó műszaki átadás-átvételét követően azonnal

Felelős: polgármester Határidő: a) pont: november 29. b) pont: az ingatlan átalakítására vonatkozó műszaki átadás-átvételét követően azonnal Javaslat az Orczy Negyed Programmal kapcsolatos döntések meghozatalára c. képviselőtestületi előterjesztéshez CSERE Határozati javaslat (elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges) A Képviselő-testület

Részletesebben

ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete

ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a helyiségek bérletének megállapításáról Előszállás Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Napirendi pontok tárgyalása:

Napirendi pontok tárgyalása: Rábakecöl Községi Képviselő-testülete 11/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. szeptember 26-án (hétfőn) 18,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület május 5-i nyilvános ülésére. dr. Németh Mária Anita jegyző Önkormányzati és Igazgatási Iroda

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület május 5-i nyilvános ülésére. dr. Németh Mária Anita jegyző Önkormányzati és Igazgatási Iroda 5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/267-2/2017. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. május 5-i nyilvános ülésére Tárgy: A lakások és helyiségek bérletéről szóló 24/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelet módosítása

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület! I. lakáscélú támogatásokról szóló 12/1998. (III.26.) önkormányzati rendelet módosítása

Tisztelt Képviselő-testület! I. lakáscélú támogatásokról szóló 12/1998. (III.26.) önkormányzati rendelet módosítása ELŐTERJESZTÉS A Képviselőtestület 2015. június 24-i ülésére Tárgy: A lakáscélú támogatásokról szóló 12/1998. (III.26.) önkormányzati rendelet és a A lakások bérletéről szóló 12/2001.(III.29.) önkormányzati

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

LAKBÉR ÉS KÜLÖNSZOLGÁLTATÁSI DÍJ HÁTRALÉK RÉSZLETEKBEN TÖRTÉNŐ MEGFIZETÉSE IRÁNTI KÉRELEM

LAKBÉR ÉS KÜLÖNSZOLGÁLTATÁSI DÍJ HÁTRALÉK RÉSZLETEKBEN TÖRTÉNŐ MEGFIZETÉSE IRÁNTI KÉRELEM 1041 Budapest, István út 14. 231-3179, Fax.: 231-3191 lakas.osztaly@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERI HIVATAL SZOCIÁLIS FŐOSZTÁLY LAKÁSÜGYI OSZTÁLY ID 114 601 0024

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (V.21.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (V.21.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról 1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (V.21.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról Kihirdetve: 2014. május 21. Kifüggesztve: 2014. május

Részletesebben

t.','j. számú előterjesztés

t.','j. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 11 Ci t.','j. számú előterjesztés -- Előterjeszt és a Humánszolgáltatási Bizottság részére az egészségügyi támogatásról szóló pályázati

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Ügyiratszám: 51.134/2008.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

Szociális lakásügynökségek bevezetése Magyarországon. A szombathelyi önkormányzati modell

Szociális lakásügynökségek bevezetése Magyarországon. A szombathelyi önkormányzati modell Szociális lakásügynökségek bevezetése Magyarországon A szombathelyi önkormányzati modell Előzmények Az önkormányzati bérlakások privatizációját követően jelentősen csökkent a bérlakás állomány Folyamatosan

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTERE. (1) Az önkormányzati lakásra jogi személy részére bérlő-kijelölési jog biztosítható a Képviselő-testület döntése alapján.

ALPOLGÁRMESTERE. (1) Az önkormányzati lakásra jogi személy részére bérlő-kijelölési jog biztosítható a Képviselő-testület döntése alapján. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ALPOLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a Képviselő-testület 2012. július 18-i ülésére! Készítette: dr. Kovács Katalin vagyonhasznosítási ügyintéző Tárgy: Javaslat bérlőkijelölési

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Előterjesztő: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. sz. napirend ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2018.(X.31.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2018.(X.31.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2018.(X.31.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Homokbödöge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai

A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai A Hivatal szervezeti felépítése, a szervezeti egységek főbb feladatai TITKÁRSÁG (osztály) képviselőtestület, városrészi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, bizottságok tevékenységével kapcsolatos

Részletesebben

A kérelemhez az alábbi iratokat kell csatolni:

A kérelemhez az alábbi iratokat kell csatolni: A nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely szolgáltatás ügyintézése Az eljárás kérelemre indul. A kérelmet - a gyorsabb ügyintézés érdekében - (személyesen) írásban lehet benyújtani a tájékoztatókban

Részletesebben

Város Polgármestere. TÁJÉKOZTATÁS Sándor-Metternich kastély iskola udvarának fejlesztéséről és kézilabda pálya megvalósíthatóságának lehetőségéről

Város Polgármestere. TÁJÉKOZTATÁS Sándor-Metternich kastély iskola udvarának fejlesztéséről és kézilabda pálya megvalósíthatóságának lehetőségéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÁS Sándor-Metternich kastély

Részletesebben

A december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os

A december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os Tisztelt Képviselő-testület! A 2016. december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os bérlakás állományból, 315 db lakás költségelven van bérbe adva, a teljes lakásállomány

Részletesebben

Kérem a rendelet módosítás tervezet megvitatását. Szentgotthárd, június 14.

Kérem a rendelet módosítás tervezet megvitatását. Szentgotthárd, június 14. Tárgy: A lakbérek megállapításáról szóló 15/1995. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítása ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. 06. 28-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! T. Testület a 124/2017.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GÖDÖLLŐ VÁROS JEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 3-án tartandó ülésére Tárgy: javaslat egyes üres önkormányzati lakások hasznosítási jogcímeinek meghatározására Előterjesztő:

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelete Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelete Az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérbeadásáról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

KALOCSAI VAGYONHASZNOSÍTÁSI ÉS KÖNYVVEZETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Pályázat útján meghirdeti Kalocsa Város Önkormányzata kizárólagos

KALOCSAI VAGYONHASZNOSÍTÁSI ÉS KÖNYVVEZETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Pályázat útján meghirdeti Kalocsa Város Önkormányzata kizárólagos KALOCSAI VAGYONHASZNOSÍTÁSI ÉS KÖNYVVEZETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Pályázat útján meghirdeti Kalocsa Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező és a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető

Részletesebben

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról *Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 731/2013. Tárgy: Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság április 23-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság április 23-i ülésére Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága Előterjesztő: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. sz. napirend ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat a 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. január 13.-án Megtartott nyílt üléséről Az ülés helye: Tanácskozó terme Készült: Bér: 2014.január

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1.

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Az előterjesztést megtárgyalja: Gazdasági Bizottság Pénzügyi Bizottság

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 13. rendes ülését szeptember 20-án (csütörtök) órára

M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 13. rendes ülését szeptember 20-án (csütörtök) órára M E G H Í V Ó Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 13. rendes ülését 2012. szeptember 20-án (csütörtök) 15 00 órára hívom össze. Napirend: A Képviselő-testület ülését a Józsefvárosi

Részletesebben

Határozati kivonat. a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi és a Tulajdonosi Bizottságokkal!

Határozati kivonat. a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi és a Tulajdonosi Bizottságokkal! Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság Határozati kivonat a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság 2009. június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018.(X.26.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018.(X.26.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018.(X.26.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Németbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

I. A polgármester az alábbi komfortos és összkomfortos helyreállított lakásokat jelölte ki bérbeadásra:

I. A polgármester az alábbi komfortos és összkomfortos helyreállított lakásokat jelölte ki bérbeadásra: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szombathely Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot hirdet - helyreállított komfortos, vagy összkomfortos lakás és - komfortos, vagy összkomfortos lakás helyreállításának vállalásával

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. pályázatot hirdet.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. pályázatot hirdet. PÁLYÁZATI KIÍRÁS nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására A Szerencsi Városüzemeltető Non-Profit Kft. (3900 Eperjes út 9.), mint bérbeadó a Szerencs Város Önkormányzata (3900 Rákóczi út 89.) tulajdonában

Részletesebben

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon

Részletesebben

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell:

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell: Működési engedély Eljáró hatóság: Tiszaföldvár Város Önkormányzatának Jegyzője Ügyintézés helye: Igazgatási Osztály földszint 7-8 számú iroda Ügyintéző: Gál Judit Elérhetősége: 56/470-017; 9/1-es mellék

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-MAIL: forum@paszto.hu Szám: 1-67/2013. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT

Részletesebben

Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 28-án tartandó képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 28-án tartandó képviselő-testületi ülésére Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 28-án tartandó képviselő-testületi ülésére napirendi pont előadó készítette megjegyzés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 59-19/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Részletesebben

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest XXIII., Bercsényi u. 17.

Részletesebben

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés Előterjesztés: Címe: a Kunszentmárton Város Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi

Részletesebben

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére Készítette: Szenteczky János vezérigazgató CSEVAK

Részletesebben

GYERMEKTARTÁSDÍJ MEGELŐLEGEZÉSE

GYERMEKTARTÁSDÍJ MEGELŐLEGEZÉSE GYERMEKTRTÁSDÍJ MEGELŐLEGEZÉSE Ügyleírás: Gyermektartásdíj megelőlegezésének akkor van helye, ha a bíróság a gyermektartásdíjat jogerősen megállapította, behajtása átmenetileg lehetetlen, továbbá a gyereket

Részletesebben

A kedvezmény igénybevétele alól nem zárták ki azokat sem, akik az elmúlt 1 2 évben vásároltak vagy építettek lakást és megfelelnek a feltételeknek.

A kedvezmény igénybevétele alól nem zárták ki azokat sem, akik az elmúlt 1 2 évben vásároltak vagy építettek lakást és megfelelnek a feltételeknek. Mi a szocpol? A szocpol hivatalos nevén szociálpolitikai támogatási rendszer. Arra találták ki, hogy támogassák azokat a családokat, akik több gyereket vállalnak, és saját lakást szeretnének vásárolni

Részletesebben

AJL. számú előterjesztés

AJL. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere AJL. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére az ápolási támogatással kapcsolatos pályázati felhívásról

Részletesebben

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 6/2005. (IV.28.) számú

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 6/2005. (IV.28.) számú Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2005. (IV.28.) számú Rendel ete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről és a lakbérek megállapításáról ( egységes szerkezetben a módosítására

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület! I. Bérleti díj meghatározása

Tisztelt Képviselő-testület! I. Bérleti díj meghatározása ELŐTERJESZTÉS A Képviselőtestület 2016. március 31-i ülésére Tárgy: A lakbérek megállapításáról szóló 15/1995. (IV. 27.) önkormányzati rendelet és a A lakások bérletéről szóló 12/2001.(III.29.) önkormányzati

Részletesebben

!!5'. számú előterjesztés

!!5'. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere!!5'. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Havasi Gyopár Szociális, Egészségügyi, Kulturális, Segítő Közhasznú

Részletesebben

Jánoshalma Város Képviselő-testület 17/2005 (X.20.) Ör. sz. rendelete

Jánoshalma Város Képviselő-testület 17/2005 (X.20.) Ör. sz. rendelete Jánoshalma Város Képviselő-testület 17/2005 (X.20.) Ör. sz. rendelete a Jánoshalma Városban épített fecskeházban történő elhelyezés feltételeiről Jánoshalma Város Önkormányzati Képviselő-testülete a fiatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. (VIII. 26.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

Távolmaradását bejelentette: Cinglér Erika, Horváth Sándor Jelen vannak: jelenléti ív szerint

Távolmaradását bejelentette: Cinglér Erika, Horváth Sándor Jelen vannak: jelenléti ív szerint Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Népjóléti Bizottság J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült: A Népjóléti Bizottság 2010. június 08-án (kedden) 13,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbérének mértékéről (módosításokkal egységes

Részletesebben

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestülete 2009. december 11ei ülésére A KÉPVISELŐTESTÜLET 2009. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE : Csécsei Béla polgármester Ellenjegyzés: dr. Xantus Judit jegyző Előzmény:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VIII.09.)

Részletesebben

KÉPVISELŐ. RENDELETTERVEZET A közterületek rendjéről és használatáról szóló többször módosított 25/2004. (V.18.) Kt. számú rendelet módosítására

KÉPVISELŐ. RENDELETTERVEZET A közterületek rendjéről és használatáról szóló többször módosított 25/2004. (V.18.) Kt. számú rendelet módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ RENDELETTERVEZET A közterületek rendjéről és használatáról szóló többször módosított 25/2004. (V.18.) Kt. számú rendelet módosítására Készítette: Németh

Részletesebben