A MURMELIUS-FÉLE LATIN-MAGYAR SZÓJEGYZÉK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MURMELIUS-FÉLE LATIN-MAGYAR SZÓJEGYZÉK"

Átírás

1 ÉRTEKEZÉSEK A NYELV- ÉS SZÉPTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL. KIADJA A MAGYAR TUD. AKADÉMIA. AZ I. OSZTÁLY RENDELETÉBŐL SZERKESZTI GYULAI PÁL 08ZTÁLYTITKÁR. XVI. KÖTET. VII. SZÁM. A MURMELIUS-FÉLE LATIN-MAGYAR SZÓJEGYZÉK 1533-ból. A SCHWAZI FERENCZRENDI KOLOSTORBAN ORZOTT EGYETLEN PÉLDÁNYBÓL KÖZZÉTETTE, BEVEZETÉSSEL ÉS MAGYARÁZATOKKAL ELLÁTTA SZAMOTA ISTVÁN. EGY FENYKHPI IIASONMASSAL. BUDAPEST Áru 50 kr.

2 Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, I. k. I. Solon adótörvényéről. Télfy Ivántól Ara 10 kr. II. Adalékuk az attikai törvénykönyvhöz Télfy Ivántól kr. - III. A legújabb magyar Szentírásról. Tarkányi J. Bélától kr. IV. A Nibelungének keletkezéséről és gyanítható szerzőjéről. Szász Károlytól I. 10 kr. V. Tudoniánybeli hátramaradásunk okai, s ezek tekintetéből Akadémiánk feladása Toldy Ferencztöl kr. VI. A keleti török nyelvről. Vambéry Ármintól kr. VII. Geleji Katona István főleg mint nyelvész. Imre Sándortól kr. VIII. A magyar egyházak szertartásos énekei a XVI. és XVII. században. Bartalus Istvántól. Hangjegyekkel kr. IX. Adalékok a régibb magyar irodalom történetéhez. (1. Sztárai Mihálynak eddig ismeretlen színdarabjai Egy népirodalmi emlék ből. 3. Baldi Magyar olasz Szótárkája 1583-ból. 4. Báthory István országbíró mint író. 5. Szenczi Molnár Albert ). Toldy Ferencztöl X. A magyar bővített mondat. Brassai Sámueltől kr. XI. Jelentés a felső-austriai kolostoroknak Magyarországot illető kéziratai- és nyomtatványairól. Bartalus Istvántól kr. ( ) IT. k. I. A Konstantinápolyból legújabban érkezett négy Corviu-codexről. Mátray Oábor l. J tagtól kr. II. A tragikaj felfogásról. Székfoglaló. Szász Károly r. tagtól kr. III. Adalékok a magyar szóalkotás kérdéséhez. Joannovits By. 1. tagtól kr. IV. Adalékok a magyar rokonórtelmü szók értelmezéséhez, Finaly Henrik 1. tagtól kr. V. Solomos Dénes költeményei ós a hótszigeti görög népnyelv. Télfy Iván lev. tagtól kr. VI. Q. Horatius satirái (Etliikai tanulmány). Szókloglaló. Zichy Antal 1. tagtól kr. VII. Ujabb adalékok a régibb magyar irodalom történetéhez (I. Magyar Pál XIII. századbeli kanonista. II. Margit kir. herczeguő, mint etliikai iró. III. Baldi Bernardin magyar-olasz szótárkája 1582-ből. Második közlés IV. Egy XVI. századbeli növénytani' névtár XVII. és XVII. századbeli párhuzamokkal. V. Akadémiai eszme Magyarországon Bessenyei előtt) Toldy Ferencz r. tagtól Ára 40 kr. VIII. A sémi magánhangzókról és megjelölésök módjairól. Gr. Kuun Géza lev. tagtól kr. IX. Magyar szófejtegetések. Szilády Áron 1. tagtól kr. X. A latin nyelv és dialektusai. Székfoglaló. Szénássy Sándor 1. tagtól kr. XI. A defterekről. Szilády Áron lev. tagtól kr. XII. Emlékbeszéd Árvay Gergely felett. Szvorényi József lev. tagtól krajczár. ( ) III. k. I. Commentator commentatus, Tarlózatok Horatius satiráinak magyarázói után. Brassai Sámuel r. tagtól kr. II. Apáczai Cséri János Barczai Ákos fejedelemhez benyújtott terve a magyar hazában felállítandó első tudományos egyetem ügyében Szabó Károly r. tagtól krajczár. III. Emlékbeszéd Bitnitz Lajos felett. Szabó Imre t. tagtól kr. IV. Az első magyar társadalmi regény. Székfoglaló Vadnai Karoly 1. tagtól kr. V. Emlékbeszéd Engel József felett Finály Henrik 1. tagtól kr. VI. A finn költészetről, tekintettel a magyar ősköltészetre. Barna Ferdinand 1. tagtól kr. VII. Emlékbeszéd Schleicher Ágost, külső 1. tag felett. Riedl Szende 1. tagtól kr. VIII. A nemzetiségi kérdés az araboknál. Dr. Goldziher Iynácztól kr. IX. Emlékbeszéd Grimm Jakab felett. Riedl Szende 1. tagtól kr. X. Adalékok Krim történetéhez. Gr. Kuun Géza 1. tagtól kr. XI. Van-e elfogadható alapja az ik-es igék külön ragozásának. Riedl Szende lev. tagtól kr. ( ) IV. k. I. szám. Paraleipomena kai diorthoumena. A mit nem mondtak s a mit robzul mondtak a commentatorok Virgilius Aeneise Il-ik könyvére, különös tekintettel a magyarra. Brassai Sámuel r. tagtól kr. II. szám Báliutli Gábor jelentése Oroszország- és Ázsiában tett utazásáról és nyelvészeti tanulmányairól. Melléklet öt kliálymik dana hangjegye kr. III. szám. A elassica philologiáuak és az összehasonlító árja nyelvtudománynak mivelése hazánkban. Székfoglaló Bartal Antal 1. tagtól kr. IV. szám. A határozott és határozatlan mondatról. Barna Ferdinand 1. tagtól kr. V. szám. Jelentés a m. t. Akadémia könyvtára számára keletről hozott könyvekről, tekintettel a nyomdai viszonyokra keleten. Dr. Goldziher Iynácztól kr. VI. szám. Jelentések: I. Az orientalistáknak Londonban tartott nemzetközi gyűléséről, Hunfalvy Pál r. tagtól. II. A németországi philologok és tanférfiak 1874-ben Innsbruckban tartott gyűléséről Budenz József r. tagtól kr. VII. szám. Az ujjszókról. Fogarasi János r. tagtól 15 kr. VIII. szám. Az uj magyar orthologia. Toldy Ferencz r. tagtól

3 A MURMELIUS-FÉLE LATIN-MAGYAR SZÓJEGYZÉK 1533-BÓL. A SCHWAZI FERENCZRENDI KOLOSTORBAN ŐRZÖTT EGYETLEN PÉLDÁNYBÓL KÖZZÉTETTE, BEVEZETÉSSEL ÉS MAGYARÁZATOKKAL ELLÁTTA SZAMOTA ISTVÁN. BEMUTATTATOTT A M.T. AKADÉMIA I. OSZTÁLYA 1895 FEBRUÁR I I ÜLÉSÉN. EGY FÉNYKÉPI HASONMÁSSAL. BUDAPEST. 1S96.

4 FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.

5 ELŐSZÓ. Murmelius János latin-német-magyar szójegyzékét legelőször Bod Péter említi Páriz-Pápai szótárának 1767-iki kiadásához írt előszavában : «Joannis quoque Murmelii Nomenclatura trilinguis edita fnit Cracoviíe in Polonia»; de sem ő, sem Sándor István nem látták magát a könyvet. A schwazi példányról már 1857-ben írt: «Anton Ruscsák de Regeteruszka, Magyarische Kursivschriftbuchstaben mit ihrer Aussprache. Innsbruck, Wagner Ennek nyomán ismertette Ponori Thewrewk Emil a Tanodai Lapok 1864-iki évfolyamában az 50. lapon, az itt közölt czímet azután Szabó Károly átvette a «Régi Magyar Könyvtár» I. kötetébe, hol a harmadik helyet foglalja el, ha t. i. a sohasem létezett 1484-iki nürnbergi nyomtatványt (a Sz. Jobbkézről) mellőzzük. Az egyetlen ismert példány a schwazi (Tirol) ferenczrendi kolostor tulajdona; erről írtam le a helyszínén 1893 aug. havában. A könyv igen jó állapotban van, elejétől végig kitűnően olvasható, tehát csakugyan érdemes volna valamelyik hazai könyvtárunknak megszerezni. Czíme a következő: «Lexicon Ioannis Mvrmellii In Qvo Latina rerum uocabula in suas singula digesta classes, cum Germanica et Hungarica interprsetatione Vt autem quodquis uocabulum facile inueniatur priestabit Index copiosus.» Ajánlás: «Prceclarse Indolis Amplissimse spei adolescentulis Michaeli et Francisco Magnifici quondam domini Stephani a Peren filijs Martinus Heptamydius Bibliopola Cracouiensis S. D.» - Czímlap és ajánlás 2 számozatlan levél; tartalomjegyzék és tárgymutató 20 levél; tulajdonképeni szójegyzék: 207 lap, A Vim ; a czímlapon a magyar czímer, a könyv végén pedig: «Cracoviae, per Hieronymum Vietorem. Anno ab orbe redempto M.D.XXXIII.» M. T. AK. ÉRT. A NYELT- É8 SZÉPT. KÖRÉBŐL XVI. K. 7. SZ. \ *

6 IV ELŐSZÓ. Murmelius (Murmeiling, Murmel) János született 1479 körül Rcermondeben, Deventerben és Kölnben tanult ban Münsterben, 1513-ban Alkmarban, 1517-ben pedig Deventerben találjuk; meghalt az utóbbi városban 1517 október 2-án. Számos munkája közül legtöbb kiadást értek tankönyvei; vocabulariumát csakhamar idegen nyelvekre is lefordították, latin-német-lengyel kiadása 1528-ban Krakkóban jelent meg legelőször. Ki írta a magyar részt? talán Komjáthy, talán más, azt majd a későbbi kutatások fogják kideríteni. Különösen feltűnő a fordítónak erős magyar érzése, így például a tatárka nevű hitvány gabonafajról azt írja, hogy nincs Magyarországon, a sörnek egy bizonyos neméről pedig ezt mondja: «magyarnak nehéz és szegény ital«. A magyar részben feltűnően sok a helyesírási és sajtóhiba, az egyes latin szók gyakran igen rosszul vannak lefordítva, sőt négy szólioz a magyar helyett a megfelelő lengyel kifejezés jutott. A mi a helytelen fordításokat illeti, azoknak helyreigazításánál, csak a legszükségesebbekre szorítkoztam. Az olvasó tehát ne ütközzék meg, ha valamely rosszul fordított szónál a magyar kifejezés nem felel meg a latinnak, s ez a jegyzetben nincs fölemlítve. Ugyanis a latin szók közt nagyon kevés van, a melyet bármelyik közkézen forgó szótárban meg ne találhatnánk ; a tömérdek helyreigazítás tehát csak szószaporításként tűnt volna fel. A kidolgozásban itt is ugyanazon elvekből indultam ki, mint a Schlágli Szójegyzéknél, t. i. legfőbb gondot fordítottam a ruházatra, fegyverzetre, bútorokra, ételekre és mesterségekre vonatkozó szók beható magyarázatára, mivel ezeknek nemcsak nyelvészeti, hanem művelődéstörténeti becsök is nagy. Itt is természetesen első sorban a régi okleveleinkben található magyar szók szolgálnak főforrásul. A jelen kiadás technikai elrendezését illetőleg megjegyzem, hogy a sorok előtti római számok az eredeti kiadás illető lapjának kezdetét jelölik; az arab számok az eredetiben nem fordulnak elő, és itt csakis azon okból alkalmaztuk őket, hogy a lap alján és a Betűrendes Szómutatóban hivatkozhassunk rájok. Az eredetinek azon sorait, a melyekben magyar szó nem fordul elő, térkimélés miatt, kihagytam. (312)

7 ELŐSZÓ. V A mellékelt fényképet Császár Elemér tanárjelölt úr volt szíves elkészíttetni Innsbruckban, midőn 1894 nyarán, Szily Kálmán akadémiai főtitkár úr megbízásából, a jelen szótárt ellenőrzés végett szintén leírta a helyszínén. Budapesten, 1895, szeptember 15-én. SZAMOTA ISTVÁN. IDÉZETT KTJTFORRÁSOK. A) Levéltárak. 0. L. = m. kir. Országos Levéltár; az utána következő betűk az egyes osztályokat vagy gyűjteményeket jelentik, úgymint: D. Diplomatikai osztály, azaz 152G előtti oklevelek; U. G. Urbaria et Conscriptiones; N. = Nádasdy-levéltár; L. = Limbus. M. L. a magyar nemzeti Múzeum Levéltára, és pedig, ha a jelzet után semmi sem következik, a Múzeum saját tulajdonát képező levéltárról van szó; a jelzet után következő családnevek az illető családoknak a Múzeumban letéteményezett levéltárait jelentik. P/t. = a pannonhalmi szentbenedekrendi főapátság levéltára, a számok a capsákat jelentik. Lelesz = a leleszi premontrei prépostság levéltára; Prot. = az eredeti középkori protocollumok. B) Szótárak. Ny. Sz. Nyelvtörténeti Szótár. Tsz. = Tájszótár; a régi tájszótár külön meg van jelölve. Lexer = Mittelhochdeutsches, Wörterbuch. A lengyel, cseh, stb. nyelvekre a közkézen forgó szótárak. B. Sz. = Beszterczei szójegyzék. Schi. Sz. Schlägli szójegyzék. (313)

8

9 I. 1. Variaruin rerum dictiones Latiné, cum Germanica et Vngarica interpretation. KuUmb fele allatoknak neuek: diakol : nemetol es magyarol. 2. De deo et rebus coelestibus Istenről es eghi dolgogrol. 3. Deus Isten. 4. Deus pater Atya isten. 5. Deus filius Fiu isten. 6. Deus spiritussanctus Sent lylek isten. 7. Dei mater Isten annya. 8. Deipara uirgo Isten súlú sűs. 9. Diuinitas lstenseg. 10. Numen Istenakarat. II. Sancta trinitas Sent harumsag. 12. Angelus Angel. 13. Archangelus Archangel Apostolus Apostal. 15. Euangelista Euangelista. 16. Proplieta Propheta. 17. Proplietis Jeuendv mondo sits. 18. Prophetissa Jeuendo mondo sits. 19. Vates Jeuendó month). 20. Proplietia Istenny ielentyes. 21. Martyr, latiné testis Bizonsag. 22. Confessor Yallasteuo. 23. Diua uirgo Istenny sus. 24. Patrónus Otalmazo. 25. Patrona Otalmazo azzon. 20. Mundus Ez vilag. 27. Ccelum Menny orsag. III. 28. Planéta Budoso czillag. 29. Sol Nap. 30. Solarium Horanak hele hoi laczik az nap. 31. Solarium Ruha sarasto hel. 32. Solarium Feldvama. 33. Eclipsis Solis Najmak meg fogyatkozasa. 34. Luna Hold. 35. Plenilunium Tellies hold. 36. Interlunium Hokuz. 37. Eclipsis Lunse Holdnak fogyatkozasa. IV. 38. Stella Czillag. 39. Sydus Nag czillag. 40. Duodecim signa zodiaci Zotliakusnak Tisenket lege. 41. Aries Kos. 42. Taurus Bika. 43. Gemini Egbeli iegy. 44. Leo Oroslan. 45. Sagitarius Nylas. 46. Virgo Sus. 47. Cancer Rait. 48. Libra Font. 49. Capricornus Egbeli iegy. 50. Aquarius Vifv.s. 51. Scorpio Mergus lelkvs allat. 52. Pisces Hal. 53. Canicula Melek teno czillag. V. 54. Caniculares dies He napok. 1. Az állat szó itteni értelmére 1. Ny. Sz. 12 és 14. L. Ny. Sz. 20, 21, 22, 24, 28 és 30. L. Ny. Sz. 31. Solarium etiam loeum significat vbi lintea ad solem candescunt. 32. Solarium praeterea appellant juris consulti uectigal, quod pro solo penditur. L. még Schi. Sz és 48. L. Ny. Sz. 54. Ny. Sz. (315)

10 55. Arctus Medice. 56. Arctopliilax urzó. 57. Vergilise Tauaz ielunttó czillagok. 58. Lucifer Ha.i.nal czillag. 59. Hesperus Estuéli czillacj. 60. De temporibus Ewdokrók. 61. Tempus Ewdo. VI. 62. Eteruitas órók ewdo. 63. Sseculum Sas eztemlu. 64. Lustrum ót ezteruló. 65. Quinquenalis ut teezndus. 66. Quadriennium Ney eztenjó. 67. Quadrimus Neg eztendos. 68. Triennium Harum eztendo. 69. Trimus Harum eztendos. 70. Biennium Ket eztendo. VII. 71. Bimus Ket eztendos. 72. Annus Eztend. 73. Anniculus puer - Eztendos germek. 74. Anniculum vinum Eztendos bor. 75. Annus bissextilis - Nap sukó eztendo. 76. Annuus Eztendunkint valo. 77. Annuus prouentus Eztendeg valo iuedelem. 78. Annua pensio Eztendunkint valo fizetes. 79. Annuatim Eztendonkint. 80. Quodannis Mimién eztendóben. 81. Sesquiannus Masfel eztendo. 82. Semiannus Fel eztendo. 83. Annosus Sog ezterulós. S4. Hornus Ez mastan valo eztendei. 85. Horné fruges Vy gabona. 86. Hörnum vinum Vy bor. VIII. 87. Quattuor anni tempóra Eztendunek neg resse. 88. Ver Tauaz. 89. Vernus Tauazy. 90. Vernare Meg tauazolny. 12 SZAMOT A ISTVÁN. 91. Aestas Nyar. 92. Aestiuus Nyary. 93. Aestiuum tempus Nyar ewdo. 94. Aestus Heseg. 95. Autumnus oz. 96. Autumnalis ózy. 97. Hijems Teel. 98. Hyemalis Teeli. 99. Mensis Hónap Sesquimensis Masfel hónap Menstruus Mimién luilnapi Menstruum opus Fig holnapi munka. IX Semestris Mas allatot neuezunc. (Sic!) 104. Semestris Hat holnapi Quinquemestris ót hónapi Quadrimestris Neg hónapi Trimestris Harum hónapi Bimestris Ket hónapi Nomina duodecim mensium 'Tizenkét honapoknak neuek. ; 110. Ianuarius Karaczon haua Februarius Bodogázzon haua Martins Beit elsoó haua Április Beit mas haua Maius Sent geórg haua Iunius Pinkest haua Iulius Sent luan haua Augustus Sen Jakab haua September Kys ázzon haua October Sent Mihal haua. j X Nouember Mint sent ha December Sent András ha Septimana, hebdomas Heet Biduum Ket nap Biduanus Ket napi Biduanum gaudium Ket napi wigasag Triduum Harum nap Triduanus Harmat napi Quadriduum Neg nap. 77. Ny. Sz. 90. Ny. Sz.-ban nincs A hónapok nevei így igazítandók ki: Januarius = Boldogasszony hava, februarius = böjt első hava, stb. (316)

11 MURMELIUS SZÓJEGYZÉKE Quadriduanus Neget napi Octiduum Nyolcz Octiduamis Nyolczat napi Dies Nap Hemerobius Eg napelo lel kőb állat Sesquidies Max fel nap. XI Dies dominicus Vasarnap Dies Lunse Hedfey Dies martis Ked Dies mercurij Serda Dies iouis Czetertek Dies veneris Péntek Dies sabbati Sond>bat Dies festus Innep nap Feriari Kezy dologtol meg snnni Dies operosus Dologteuő nap Dies uigilise Innep esti Natales Christi Karaczon najna Calendse Ianuarij Karaczonnak első napia Strena Súlettesnek aiandeka Dies bachanaliorum Farsang nap Bachari Jo ketuet venni. XII Carniualia Hus hagio Quadragesima Boyt Angaria Ketelen való folgalat Pasclia Hosuet napia Dies supplicationum Kőrezt iaro Pentecoste Pinkest napia Dies consecrationis templi Kghaz senseye napia Enccenia Eghaz napia Nox Iy vagi ei Prima fax biso velagkor Concubia nox Czindez iykor Nox intempesta Keso iy Gallicinium Efelkori tiksolas. XIII Crepusculum Ső/ttet hainal Binoctium Ketiy Trinoctium Harum iy Quadrinoctium Neg iy Diluculum, aurora Hainal Matutinum tempus Regueli ewdő Meridies Deel Vesper Estue Lucescit Meg velagosol Diescit Meg verad Vesperat Estue lezen Vesperascit Be estueludicz Noctescit Iylezen Lemures Iyieli megrettentő allat. XIV Hora Hora Sesquihora Masfel hora Semihora Eel hora Horula Horaczka Horarius Horas Horologium Kys hora Nictus oculi - Sem hunurgatax Mane Reguel Prima luce El só nap Meridie Delbe Vesperi Estue Tempori Jo eudokor Hodie Ma Heri Teg nap Hodiernus May Hesternus Teg napy Cras Holnap Crastinus Holnapy Nullius tertius Harmad nap Nudius quartus Neged nap Perendie Holnap vtan Quotidie Minden nap Indies Naponkint. XV Propediem Hamar valo nap Pridie Masod nap elot. ' 203. Postridie maxod nap j 204. Semper Mindenkor Aliquando Nyha Nunquam Soha nem. vtanna De elementis et de eis quae in aire generantur Eghkben termő eltet/) allatokrul Elementum Éltető állat és 144. Ny. Sz. (317)

12 12 SZAMOT A ISTVÁN Ignis Tűz Aer Eg Aqua -r- Viz Terra Feld Calidus Meleg Frigidus Hidek Humidus Nedwes Siccus Azzu Grauis Nehez. XVI Leuis Keny Iris Souaruan, isten keczkey Nubes Kod és 222. Nubecula Kys kod. Koduczke Nebulosus Kódűs Tonitruum Mendűrgke TOD at MendŰrók Fulgur Fenesseg Fulgurat Vellamlik Fűimen Menny netto kő Fulminat Fenlik Pluuia esso Pluit esst5 essik Nimbus Sebbessesso. XVII Stilla Czeppenis Stillicidium Hulladék Grando Ko esso Grandinat Ko esso es Nix Ho Ningit Ho es Pruina Zuzmaras Kos Harmat Roscidus Fi harmat Borat Harmatus Glacies Jeg Stiria Jeg czap Frigor Hidek Gelascere Meg fadni Caligo Homal Caligare Homallosolni. XVIII Caliginosus Homalus Lumen Velagossag Lux Velag Tenebrae Sűtteet Tenebrosus Tellies sotteetseguel Tenebricosus Sottetus Tenebrio Czalard. I 256. Tenebrescere Sottett ülni Terrsemotus Feld indolat Tempestas Ves Procella Selnek ereie Ventus Sei Ventulus Seleczke Ventosus Seles Subsolanus Nag tamadati sei Zepliirus Nap niugati sei Auster Delij sei. XIX Aquilo Fei sei Terrae, Aquarum, et locorum uocabula Feldnek: visseknek es belüknek neuek Terra Feld Terrae Felde Regio Tartoman Prouincia Feguerrel vet tartoman Insula Syghet Insula Maganak valo haz Terra continens Maganak valo feld. XX Patria Embernek hazaia Regnum Orsag Eremus Puzta hei Eremita Kietlembe lakozo Solitarius Maganak lako Ny. Sz A felhő vagy felleg szó sem itt sem a Sch. Sz.-ben nem fordul elő. 228, Ny. Sz Lásd Schi. Sz , 257, 258, 266. Ny. Sz.; a két utóbbit még a Sch. Sz.-ben is 76 és 102. sz. alatt Fel szel feleol valo bastian. O. L. U. C. 106/ Insulae etiam dicuntur domus in urbe ab alijs separatee. 274 Terra continens est illa quae non est mari circumfusa Ny. Sz. (318)

13 280. PrincipatuB Feiedelemseg Comitatus Varmege Dominium Vrasag Sylua ErdÚ Hercinia sylua Hircinia erdő Nemus Berk Saltus Gyakor erdő Saltuarius Erdo úr zu Promontorium Mayas hey Möns Hey Monticulus Km heg Cecius, qui et mons caluus dicitur; Kallenberg Kopaz heg. XXI Mons pliaretratus; Kocliersberg Tegzvs heg Collis Heg Colliculus Kys heg Tumulus Holum Montosos Heyes Vallis Arok. ' 298. Conuallis Ároknak iyenes Jeneke Campus Selm mezo Ager Mező Agger Túltes Valium Lator kert Aruum Sänttotmezu Bus Santo fehl 305. Arena Fewen Arenula Fewenke Arenosus Feuenús Sabulum Temerdek feuen Argilla Czinalt sar Creta Feyerfeld. MURMEL TUS SZÓJEGYZÉKE Calx Sarck. XXII Lapis KÚ Lapillus Kys kú Lapideus Konen Saxum Kernen ku Cos Fenkó Coticula Aran probalo ku Petra Repedőzzú ku Limus Nag sar Limosus Sarus Lutum Silcerto sar Palus Sarus to Paludinosus Alloto Stagnum To Lacus Also to Lacus superior Felsú to Piscina Halas to. XXIII Mare Tenger Oceanus Allot tenger (állott?) Littus Part Bipa Par nak kúlsú rese Pons Kuut Pontana aqua Kuut vis Fonticula Kuuttaczka Pons fistularis, canalis Czatarnas kuut Fontinale lauacrum Moso kuut Puteus Elú kuut Puteana aqua Kuut vis Puteolus Kys kuttaczka. XXIV Putearius Kunt tistrito Aquaeductus Czatoma Biuus Folios Ny. Sz Harz Ny. Sz Ny. Sz. Oklevélbeli példák: Per planiciem venit ad Gokorsum M. N. M. Bethlen es Cuiusdam rubeti wlgo Gyakar vocati. O. L. D (1438.) Iuxta siluam wlgo Lyppogyakra vocatam. O. L. D A quodam nemore Benedekgyakra vocato. 0. L. D In siluis Malomgyakra Nagh erdew et Galago vocatis. Lelesz Prot. orig. 1/ Bécs mellett; a régi magyaroknál Szárhegy Alsó-Elsassban Strassburg és Zabern közt Ny. Sz.; továbbá : A primo ponté vie publice Sarampos inter latorkert per repleturam currentis habito. 0. L. N Temérdek itt = nagyszemü Calx = mész és sark; itt az előbbinek kellene állnia. 316, 321 és 335. Ny. Sz Ny. Sz.-ban nincs Attam az kömiuesnek az eleuen kut czinaltatasara. 0. L. N Lásd Ny. Sz.; Beszt. Sz. 222.; továbbá: Intrat in quandam vallem Wyzfolyas vocatam M. N. M Ad quendam (319)

14 12 SZAMOT A ISTVÁN Riuulus Kys folias Fluuius Folio vis Gurges őruen Vadum Vis feneke Fluviolus Kys vis Alueus fluminis Fis arok Rhenus Ren vise Danubius duna Vistula Vysla. XXV Tybiscus Tisa Statio Alio hel Portus Part Emporium Valchyaghel Ciuitas Varos Vrbs Kereuttet varos Ciuis Folgar Municipium Ew tőrueneneelr varos (eelr = élő) Municeps feldedi Oppidum Mezió varos. XXVI Oppidulum Oppidunka Pagus Falu Paganus sacerdos Kű földi pap Villa Varos kuuel való haz Aedes Sent eg haz Praetorium Draga kezzolet Vicus Vcza Piatea Pyiacz Angiportus Sor us vcza Area Altai vt Area Kies hel. Kies heluczke. XXVII Areola Kis tista hel Campus ecclesiasticus Temető hel Suburbi Hostat Suburbanus bortus Hostat kert Subarbanum priedium Hostatban való maior haz Hortus Kert Hortulus Kcrczke Hortensis herba Kerti fi Pomarium Giumőlczus kert Vinea solo Pratum Haznus mező Pascua Barum eltető mező Via Vt Via regia Kirali vt Porta Kapu Turris Toron. XXVIII Turricula kys toronka Pomarium kw falközzy Mcenia kőfal Propugnaculum Bastia Fossa Arok Pinna Magas hel Pinnata moenia Kerongő ingas hel (ingas = magas) Pensiles clatbri Rostelus erkólet Pons Hyid Pons sublicius Temerdok fakbol rod hyid Ponticulus Visen iaro hyid. j 400. Pontones Hyidaczka Forum Morha veuő hel. j I 402. Forum piscarium Halas vcza. lacum Wnghfolyas vocatum. Lelesz Metales, Ung/ Ad locum Chokafolyasa. 0. L. D. 320( A hajna régi magyar neve A Visztula lengyel és régi magyar neve. Az eredetiben még bat folyónév van, de mivel ezeknek magyar neviik a latintól nem különböznek, kihagytam Ny. Sz Lásd a Ny. Sz.-ban: földemi és földiinki szókat. 364, 367 és 371. Ny. Sz A hóstát szónak eredetileg ugyanaz volt az értelme a magyarban is, mint a középkori német nyelvben a «hofstat»-nak, t. i.: curia, sessio ; kitűnik ez a következő példákból: (1392.) Tria loca curiarum que houstat dicuntur. 0. L. D Duas curias hostat nuncupatas. 0. L. D Tribus sessionibus wlgariter hostath vocatis. O.L. D A XVI. sz. közepe felé már a «külváros» jelentését veszi föl: Az naphaltunk az posoni hos'atba. 0. L. N és 395. Ny. Sz erkölet ismeretlen szó Temérdek itt vastagot jelent 1. Ny. Sz.; továbbá: Precia asserum tres fwador wekon et Themerdek. O. L. D és 400. Összecseréltettek Marha = árú. (320)

15 403. Forum boarium oker vcza. XXIX Forum holitorium kertes vcza Forum pomarium Almas vcza Forum oporimum Gyumoczus vcza Forum cupedinis Varos konhaia vczaia Macellum Minden eledelnek reuu hele Laniena Mesar sek Forum uinarium Boros vcza Forum adtiquarium Reghi vcza Speciarius uicus kalamar vcza Arx Var Castellum kastel Arcicula Varaczka Terrarum gentium et ciuitatum nomina Feldeknek, varossoknak es nepelcnek neutk Italia Olasorsag I talus Olas Itala Olas ásson. XXX Latium Olas orsagnák eg rese Latinus Diák Grsecia GSrog orsag Graecus Gurog Grseca Góróg ázzon ludea Sido orsag Iudeus Sido. XXXI Germania Nimet 428. Germanus Nimet. MURMEL TUS SZÓJEGYZÉKE. 21 orsag. XXXIII Morauia Murua. XXXIV Bohemia Cze orsag Boliemus Cze orsagbeli Pannónia inferior Also viaggar orsag Hungarus Magyar Pannónia superior Fel só Magyar orsag Polonia Lengéi orsag Polonus Lenyel. XXXV Venetise Venecze Batispona Bodogazzon haza. XXXVII Constantinopolis Constantinapol De animalium generibus Leihas allatoknak nemekral Animal erzo lelkus allat PecuB, pecoris Sog barum Pecus, pecudis Banim Bestia Bestye Fera Vad Iumentum Haznus barum Equus Lo Equa Cabala Cantherius Billegne lo Sternax Meg hanio lo Gradarius Poroska Pauidus equus oztóuerlo. XXXVIII Equus calcitro Rugolo Equus succussarius Ighető lo Equus statarius Sepen alio lo Equus meritorius Terhes lo Veredus Gyorsan futó lo Az utcza mindenütt piaczot jelent, valamint is Az eredetiben a lapokon levő ország-, város- és népnevek közül csak a latintél különbözüket vettem föl Regensburg neve a régi magyar krónikákban: Rézen, a mi a cseh Rezno-ból van véve; az itteni elnevezés eredetét nem fejthettem meg Ny. Sz Cantherius = herélt ló; cauterium = bélyeg, bélyegzővas ; ezen két rokonhangzású szó összecseréléséből keletkezett a föntebbi kitétel, a mit még jobban megvilágít a következő példa: Decern Septem equos equaciales ipeius exponentis cum ipsorum cauteriis wlgo Bylegh coubignassent potencia mediante. Lelesz Acta 53/ Ny. Sz.-ban csak hányó-ló Azaz teherhordó-ló. (321)

16 12 SZAMOT A ISTVÁN Veredarius Gyorsan leuel viselő Agrárius equus Santo lo Antecessorius equus Vezetek lo Cespitator Hattra lepő lo Cespitare Hattra lepni Asinus Somar Asm a Nósten somar Pullus asininus Somar fi Equulus kys lo Pullus Vehóm lofi czetko Equus traeeus Thraciabeli lo Onager Vad somar. XXXIX Mulus Ewosuer Mula Nósten ewsuer Bos ókor Vacca Ewnó Vitulus Tulok Taurus Bika Ouis Ja Aries Kos Veruex Herrelt kos Agnus Baran Agnellus Kys baran Capra Keczke Capella Kys keczke Hircus Monias keczke Caper Herrelt keczke Caprea Vad keczke Rupicapra Közziklan iaro keczke Caper montanus Heyón iaro keczke Capreolus Vad keczkeczke. XL Dama Őz Sus Disno Porcus Disno Scrofa eme disno Verres Kan Maialis Herrelt disno Aper Herdez kan Canis eb Canis uenaticus Vadaso bestia Caniculus Kolk Canis meliteus Ayar Canicula Kys bestia Viuerra Móniét Lepus Nyul Lepusculus Nyulaczka Cuniculus ewrghe. XLI Mustella mónet Emptra Saxoniabeli eger. ' 507. Putorius Lelkus allat. i 508. Martes Nest Meies Hórczuk Vulpes Bouaz Vulpecula Kis rouaz Sciurus euet Hericius Suldisno Talpa Vakandak Mus egei' llatus Visi borio Sorex Potkan Lacerta Gik Castor Viddra Lutra Hod Lupus Farkas Lupa Nusien farkas. XLII Lupulus Kys 524. Lynx Lynx Vrsus Medue Vrsa Nósten medue Leo Orozlan Leaena Nósten orozlan Tigris Haragus vad Panthera Hyioz. farkas A viselő szóra lásd Ny. Sz. hírviselő Ny. Sz.; továbbá : Adtam chwtar pokrochokoth vezetek loora valoth. O. L. N és 492. Ny. Sz A régi magyarban a vaddisznót egyszerűen csak erdei-nek is nevezik L. Ny. Sz.; továbbá B. Sz. 797 és Sehl. Sz A magyar szó az előtte álló vertagus-ra (= agár) vonatkozik, melynél a megfelelő magyar kifejezés kimaradt Meies = borz L. Ny. Sz. továbbá B. Sz ; Sehl. Sz és 520. Fölcseréltettek. (322)

17 531. Simius Maium Simia Nősten maium CeropitecuB Nay farko maium Eleplias elephant Vnioornis Vnieornis Gry plans Gryff Bubalus Biial Pardus Tarca dm' vad Leopardus Leopard. XLIH Hystrix Sertea disnu Glis Pole Ceruus Saruas Cerua Nosten saruas. ' 44. Hinulus Saruaczka Cliamelus Teue. ".46. Dromedarius Gyorsan Jutó allat Auis Madar Auicula Madarka Piscis Hal Piscieulus Halaczka Serpens Kigio Vermis Pereg Vermiculus Fergeczke Animal volatile Ropósső leik es allut Volucris Sarnias Inuolucris Sarniatlan Inuolucris auis Sarniatlan madar. XLIV Animal natatile Vsso erzo allat Animal reptile Maso Animal terrestre Feldi lelkus allat Animal aquatile Visy lelkus allat Animal amphibium Visben elő allat De etatibus et partibus hominis Lwdőkről es embernek réséiről Homo ember Humánus emberseghes Humuntio Kys ember. MXJRMELITJS SZÓJEGYZÉKE Humanitas emberseg Mas Ferfy. XLV Masculus Kys ferfy Eunuchus Herrelt ember Femina Ásson Femella Kisazzon Femineus Assoni dolog Infans Nem solhato germek Infantia Germehseg Puer Germek Pueritia Germek ewdő Puella Lián Ephebus Iffiu. XLVI Ephebia Iffiusagnak első euidei Adolescens Neuendő inas Adolescentula Neuendő lian Adolescentia Iffinsagnak ewide Iuuenis Iffiu Iuuenca menyeczke Iuuenta Huz eztendő vtan való ewdo Iuuentus Iffiusag Virgo Sás. XLVII Virgineus Susy golod 590. Vir Férfi. [(dolog) Virunculus Suzeczke Virilis Perfiy dolog Mulier Ásson Muliercula Assonka Muliebris Assoni dolog Senex Ven Anus Venasson Decrepitus Ighen ven ember Senecta Venseg Senectus Ásson vensege Animus elme Mens Libák. Lelek Intellectus ertelum Ratio Okkossag Voluntas Akarat. XLVin Liberum arbitrium. Salat akarat L. Ny. Sz. továbbá B. Sz és Schi. Sz és E helyett szarvasocska L. Ny. Sz Az inas szó itteni értelmére 1. Ny. Sz. (323)

18 12 SZAMOT A ISTVÁN Appetitus Kiuansag Ingenium ebne. 60S). Ingeniosus elmees Sensus erzekőnges Érzékenység Memoria endekőzzet Conscientia Lelki esmeret Synteresis okkossag Visus ljetas Auditus Hallas Odoratus IUaiozas Gustus Nyeldokleis Tactus Illetes Corpus Test Corporeus Testis Membrum Tag Artus Tagocznak kőteli Viscus Beel. XLIX Cutis Ver Caput Fey Capitulum Feieczke Capito Temerdok fey Vertex Embernek teteie Occiput Feinek vtolso resti Sinciput Feinek első rese Cerebrum Agia velee Cerebellum Agia veleczkei Capillus Hai Capillatus Haias Cani, canorum oz haiak Canus 'íz ember Canides ozseg. L Anti;e Embernek homlokán vola haia Cincinnus Hozzu hay Cirrus Tekert hay Crispus Fodor hay Rufus Haynal syno Coma Asson ember haia Ceesaries Ember haia Caluaria Agia kaponyaia Pilus Sor Frons Hcrmlok Fronto Seles homlok Facies Valtosatlan sin Vultus Orcza. LI Vultuosus Somoro orczas Tempora Ket homlok Oculus Sem Ocellus Semeczke Pupilla Sem fene Album oculi Semnek feerseghe Oculi angulus Semnek ket rege Strabo Sandal Codes Felsemo Petus Kinek egig seme kusseb Lucinus Kinek mindkét seme kisded. LII Gena Embernek seme fedele Cilium Semnek veghe Palpebra Semnek otalma Supercilium Semóldők Auris Fiji Auricula Fiylleczke Flacus FiylttŐs Auritus Fiules Nasus Or Naris Or Naso Nag orro Nasutus Orraual meg czufolo Simus Hargas orro Resimus Fel hargat orro Silonis Koseliu orro Os, oris Saia. Lin Osculum Czok Rictus Nag saia Dens Fog Dentes prsecisores Draga fogag Maxillares dentes Zap fogag Medij dentes Kuzzep fogag Genuini dentes Végső fogag Maxilla Fog tarto al Mandibula Fog hel Gingiua Fognak kelfi hele Palatum Fognak belsuresy. 610, , 620, 627. Ny. Sz.; 616 és 617. még Schi. Sz. 331 és 332. sz Ny. Sz.-ban nincs Itt a preciosus vezette tévútra. (324)

19 MUBMELIUS SZÓJEGYZÉKE Bucca Sanak belső rese Mentum Al Mala Orczanak rese. LIV Labium Aiak Labeo Aiakas Lingua Állatna nyelne Lingula Nyelueczke Saliua Nyal Spuma Taitek Barba Salad Promissa barba Huzzu zakal Barbatus Sakalas Imberbis Sakaltalan Lanugo Surnia azaz első sala 703. Collum Nyak Iugulus Nyaknak első rese Ceruix Nyaknak vtolso rese Guttur Torok Gurgulio Adam almaia Gula Velclcas torok. LV Faux Torok Vua Saka Epiglosis Torok dioia Stomaclius Has Pulmo Tudó Cor Sy Corculum Syuewke Pectus Melly Pectusculum Kys melly Iecur Maia Fel Epe Splen Vesse Ben Bel Intestinum tag. LVI Viscus Vekonia Ilia Embernek syue kőrneke Exta Hoiag Vesica Hoiag Preecordia Synek haloia Omentum Cheples gaay (háj) Lactes Etuknek vta Aluus Oanay bele Truncus Tesnek kőzzep rese Torax Tesnek első rese. LVII Mamma Czőőcz Mammilla Czuvezőczke Huber pecudum Barum czőőcz Papilla Czőőcz vege Venter Has Ventriculus Kys has Vmbilicus Kiddel; Dorsum Hat Spina dorsi Hata orya Scapula Valkőz lavoczka Interscapiliuin Ket Valkőzzy Humerus - Val Axilla Holnalia Subalares pili Holna allat valo e sor. LVI Brachium Embernek karia Musculus Keznelc ina Lacertum Kar Cubitus Kez haylas Manus Kez Dextra Jog Sinistra Balog Ambidexter Ki mint ket kezre tudia. I 755. Digitus Vy Digitulus Kys vy Vnguis Korom Vnguiculus Kys korem Pollex Huuelk. LIX Index Mutató vy Nag vy Digitus famosus Kőzzep vy Digitus anularis Gyrus vy Surnia, ismeretlen szó, sem a Ny. Sz.-ban, sem a régi Tsz.-bnn nincs Ny. Sz Megfejtetlen szó Szak, lásd Ny. Sz. az itteni alak épen olyan, mint zúza, vékonya, orja stb A latin szók nem felelnek meg a magyar kitételeknek Mellékalakja Csepesz-háj. L. Ny. Sz. 741, 742. Ny. Sz Ny. Sz.-ban nincs. 752 és 753. Ny. Sz.; továbbá: Monasterii de Zentyog. Lelesz Acta 22/ Jacobo Jog M. N. M. Kállay es. 1. II. T. AK. KKT. A NYELV- ÉS SZKPT. KÖRÉBÖL XVI. K. 7. SZ. 2

20 12 SZAMOT A ISTVÁN Minimus digitus Kys vy Palma Tener Condylus Izeknet hailasa Pugnus okol Pugillus Kys okúi Manus auersa, id est retorta Haryas kez Talitrum okollel valo ewttes, patuk Iunctura Iz liailas Os, ossis Czoont Osseus Czonttus. LX Neruus Iyn Latus oldal Costa Tetem Medulla Velo Cartilago Fiylnek lica Aruina - Hay Abdomen Kouerseg Lumbi Embernek agio '%a Clunes Faar Cuius Alfel Merda Sar Vrina Viselet Pudenda Ember-nek semermus teste Pubes Bel fedozendo test. LXI Pubetenus suceinsus Ewik fel tacarodod Pecten Semermus testnek sure Priapus Ferfiy tag Pra pucium Semermus testnek bere Glans Mak Cunnus Assonembernek semermus teste Testiculi, testes Embernek peczy Scrotum Sumermus testnek tarto bere Vterus Germek fogado hele. LXII Secundse Germek tarto lantorna Coxa Forczok Pes Lab Femur Agioka Genu Terd Poples Terd hailas. S02. Crus Sar tetem Tibia Sar Sura Sar vekonia Varus Hargas sar Vacia Kuhargadod sar Pansa - Selws labo. LXIII Pedo Nag talpas labo Talus Embernek bokaia Calx Sark Conuexum pedis pars sup er i or Valami allatnalc laba feie Calcaneum - Lábnak sarka Vola embernek talpa hailassa Vola Tener Planta Embernek talpa Planci Kiknek ninczen tenerok Digitus pedis Lab vy Vnguis Korem Vena Er Venula Kys er Arteria Likekzet veno er Pori Vereytek iaro lik. LXIV Ruga Meg semerghet orcza Sudor Vereitek Anlielitus Lilekzet Sanguis Veer Pituita Nata betegsege Mucus Takon Sanies Vndosag Purulentus Vndoksagual tellies Patok és 770. Ny. Sz A borda mint testrész még itt sem fordul elő, lásd erről Schi. Sz.-ben az előszót és 410. sz.; a tetem szó tágabb értelmére jelen szójegyzékben a 802, 248S és számokat Cartilago = porezogó A lantorna értelmére 1. Ny. Sz.; továbbá: Ablakhoz valo lantorna. O. L. U. C. 76/ Ny. Sz. és Tsz Ny. Sz. továbbá föntebb 775. sz. és a megfelelő jegyzetet Ny. Sz. nincs. 805 és 806. Ny. Sz Ny. Sz. sömörög igéből. (326)

21 831. Tabes Túrót veer Lacliryma Gőnhulatas Lachrymula kys gőnhulatas Collostrum Ydetlen terd Callum Tenernek kemenseghe Cicatrix Sebhel Nouus Munden testűn való tag Neuosus Seplős. LXV Verruca Kinzo keleuen Verrucula Kys keleuen Gybbus Erős keleuen Fibra Genge er Tumor, tuber Minden keleuen De liabitudinibus corporum Testüknek allapatiarul Nanus Kys ember Procerus homo Magas ember Humilus homo Ighen kys ember Homo mediocris staturte Kőzzep ember Crassus Kotier ember. LXV Macer Esteuer ember Pulclier Sep Turpis Rut Surdus Siket Surdaster Kettese siket Caecus Vak Lippus Czopas Mancus Czonka Gibbosus Görbe Claudu8 Santa Rectus Igenes Balbus Robögo Traulus Nehezen solo. LXVII Strumosus dagadozot Struma daganak. MURMELIUS SZÓJEGYZÉKE Lentiginosus Himlős Lentigo Himlő Tremulus Resketo Mutus Nenta Rugosus Semergőt Blesus Pelp De uarijs morborum generibus Kit lem fele betegsegröl Dysenteria Belfaias Dysentcricus Belfaio Angina Torok gik Hydropisis Belső betegseg Hydropicus Belpoklus. LXVIII Paralisis Ereknek meg sagadasa Hemiplexia Temek eggy feliül való naualaia Apoplexia Egez testnek jaidaima Apcplecticus Minden teste fain Paralyticus Testnek el sagazgodasa Arthretica Testnek minden resenek faidaima Chiragra Kezy faidalum Podagra Keztien Podagricus Kezttenus Lepra Pokoluar Leprosus Poklus. LXIX Mentagra Torok faidalum Epilepsia Korsag Epilepticus Korsagus Lyenteria Testnek elfogiatkozasa Lyenterius Elsagazgodo Splenicus I.epe faio. LXX Hepaticus Syuefaio Hepatarius Joha faio Ny. Sz. nincs E helyett: idétlen tej A régi magyar nyelvben a görbe kizárólag csak púpost jelentett Azaz dadogó, 1. Ny. Sz.; továbbá: Fabiano Rebegew. Lelesz. Bercs. 7/ Tlioma Kebegew Lelesz Acta 130/ , 869 és 870. Ny. Sz.; 870. még régi Tsz Ny. Sz.; továbbá hasonló alakok: Laurencio Hayafayos. 0. L. D Stephano Hasafayo. M. N. M. Kállay es Nicolao Fauafolyo. 0. L. D (327) 2*

22 12 SZAMOT A ISTVÁN Hulcus inguinarum Semermus testűn való fekel Gonorrlieus agiokban való betelcseb Fuknonarius Gyakran sugo ember Pneumonia Tüdőnek fel fovualgodasa Apostema Eeskődes. (Eveskedés?) 901. Spasmus Gőrcz Pustula Keleuen Morbus gallieus Franczu Icterus Farkas var Ictericus Farkas varai betegus. LXXI Calculus Kő bantas Calculosus Kit gyakran Kő bant Litbotomus Kő metelv Lumbago Embernek agioka falasa Destillatio Natha Nephritis Vessenek f aidaima Nepbriticus Vesse faio Veternus El feleittu betteseg Veternosus Sedőlgő betekseg Vertigo Feynek forgasa. LXXII Vertiginor Sedulgeni Vertiginosus Kinek feie sedőlők Cordiacus morbus Sy faidalum Paritis Fiyl melliet való keleuen Paradonitis Iyn fakadas Furfures capitis Fey faidalum Porrigo Teríedu var Porriginosus Selussen varas Scabies Var Scabiosus Varas Pruritus Visketeg Prurire Visketny Pruriginosus Visketegus Phanaticus Sem reztő. LXXIII Spaticus Kiben gonoz seilet vágion Tenasmus Feldre verő betegseg Teranus - Nyak fayas Tetanus Meg mereuől nyak Spasticus Belső sagadas Eprosthotonus - Kinek a mellehez ragadod az ala Clauus Labi faidalum. LXXIV Astma Lehellesnek nehezsege Astmaticus Herpiteslő Dispnuea Ki nehezen vesen lelökzettut Orthopncetus Ki nehezen le Suspirium Minden nehez lehes Pleuritis Nylallas Verruca Fekel Verrucosus Fekélus. \ 945. Tabes Vndosag Tabidus - Vndosagus. LXXV Fistula Keleuen Phrenesis Weg bolondeito betekseg. (Weg = Meg.) 949. Delyrium Balgataksag Delyrare Bolondoskotni Phreneticus Ki bolondozik Extasis Eznek el tauosasa Extaticus El amelkodo Straguria Viseltesnek nehessege Phthiriasis Tetues betegsecz Lunaticus Ki holnaponként megbolondol. LXXVI Scropbula Ny lue allat való naualia Alsiosus Kit hidek lel Pituita Náthából futó rutsag Pituitosus Nathas Varioli Germek var Ophtalmin Haliak Lippus Czopas Hemicranea Feinel eggy resenek faidaima. (Feinel fejnek.) 903. Ny. Sz. és Tsz , 910, 917, 922, 926, 928, 930. Ny. Sz Ny. Sz. nincs, hanem csak liörpités és hörpiteskedik, de ezek som felelnek meg a föntebbi értelemnek. 940, 941. Léli és léhés lásd Ny. Sz , 953. Ny. Sz. (328)

23 964a. Cephalea Feinek mindenestül faidaima. LXXVII Hydrocephalea Feiy faidalum. [zzassa Synctexis Elménél; fogiatko Sintectici Kiknek mey dúltak A felüket. [zassa Lyposyeliy Elmenek fogiatko Grauedo Feinek alum hózzo korsaya Grauedinosus Nehez Jeio Sacer Ignis Sent antal tüze Carbunculus Dagadas. LXXVIII Carbunculantes Kit carbunculus bant Fungus S">r alat való keletien Febris Hidekleles Febricula Kis hidekleles Febricitare Hidek lelni Gangrena Vat hus Carcinoma Nehez faidalum Vomicae Visketek Hernia Testnek el sakazkodasa Herniosus El sakazkodo Oscedo Sanak budu.ssege. LXXIX Oscito Asseytani Sternutare Pizsenteni Sternutatio Pizentis Singultire Czoklani Singultus Czoklas Glaucoma Semmi; homalussaga Pestis Dőlc Pestilentia Dókhalal Epidémia Minden, dfd; leletus nyualiassag Hydrophobia Duhus betegseg Hydrophobus Adazo. LXXX Lagonoponus Hézag faias Iliosus Hézag faio Vermina Gluiezta maras Vermiuari Mardosni. MURMEL TUS SZÓJEGYZÉKE Haemoptysis Veer pokes Haemoptysicus Veer pokó De auibus Madarakról Auis Madar. 1(X)3. Auicula Madarka Auiarius madar tarto. LXXXI Volucris Roposu lelkus all at Ales Sarnias lelkus állat Pullus Tik Pullus equinus Czetko teltem Pullus asininus Somar fy Pullini dentes Első fogay Auicula uolucris Sarnias madarka Auicula inuolucris Sarniatlan madarka Humiuolae aues Felden rirpusfi madarak Pulueratrices aues Porban heuere madarak Volumes aduuese, carniuorae Hargas orro madarak Volumes rectungues Igenvs khrmó madarak. LXXXII Ala B'ipusó altatnak samia Penna Tol Pluma Aprótól Pinna Kis tol Rostrum Or Rosteilum Kis or Vnguis Karóm Crista Címer Cristata auis Oimeros madar Palea Kokas sagala Ouum Tikmon Ouulum Kis tikmon Albumen Tikmon feer. LXXXIII Vitellus Tikmon sek Ny. Sz. 985, 986, 994, 999, Ny. Sz. 995, 996. Ny. Sz.-ban nincs. 1005, 1008, 1024, 1025, Ny. Sz. (329)

24 12 SZAMOT A ISTVÁN Nidus Fesuk Nidulus Kis fesuk Nidificare Fesket rakni Aquila Koséit' Accipiter olue Anser Liul Anserinus pes Lud lab Anserinum femur Lud boncz. 1308a. Anserinus calamus Lud tol Anserinum liquamed Lud haia Chenoboscion Lud ol Anas Recze Anaticula Kis recze Anatinus Reczes. LXXXIV Anatarius - Recze frrzu Nesotrophion Recze ol Acantis Tengolicz Luscinia Füemile Alauda Pacyrtha madar Herodius Raro Ardea Gsesn (= gém) Buba Ordeito madar Otus, asio Malonfeku Noctua Iyel iaro madar Vlula Bugheto madar Buteo Veercze Bonosa Bonosa madar Butorius Butoris madar. LXXXV Pygargus Feer farco Cygnus Hathiu. [madar Ciconia Ezterag Coruus Hollo Nycticorax Iyeli hollo Cornix Variu Cuculus Kalcuk Curruca Nyomarek Coturnix Fyr Falco Karuol Lanarius Gyapias madar Phenix Fenix madar Ficedula Fu madar Fulica Haragus madar Gryps Buuar. LXXXVI Grus Daru Vipio Kis daru Gallus Kokas Pullus Tik fi Gallus syluester Herdei kokas Gallina Jercze tik Capo kapón Gallinarum Tik lato hele (lakó) Garrulus Czaczogo madar Garrulus Czoka Hirundo Feczke Hirundo riparia Parti feczke Cipselli Yisben lako madar Miluus Ragadozó madar Columbus Galamb Columba Kosten galamb Palumbes Herdei galamb. LXXXVII Morfex Vizi madar Meanca Czinge madar Muscicapa Leeg sedó madax Merops Kfiüo Merula Rigo Cauea Kaletka Nisus Karuol Phenicus Varus farko madax Motacilla Myndenkor farka ingató mader Pauo, pauus Pauua Phasianus Faczan Ny. Sz. és Tsz. 1049, Ny. Sz Ny. Sz.; magyarázatát lásd Schi. Sz. a Pótlások után közvetlenül a Szómntató előtt. 1053, 1054, 1060, 1065, 1068, lásd Ny. Sz.; 1060 és még Tsz , Ny. Sz Itt is, valamint föntebb a 495 és sz. alatt, az «erdeii szó h-val kezdődik, a középkori magyar nyelvben ez igen közönséges, pl: Siluam wlgariter que dicitur herestuen. M. N. M. Kapy Andreám Hesmerews. O. L. D Teneantur taxas eciam quod wlgariter hostorado vocatur. Pannonh. 15/g Prouentus Silue wlgo Herdoberth. 0. L. D (330)

25 1101. Perdix Fogul Pica Sarka Passer Verebb Passerculus Kis verebb. LXXXVIII Turdela Verhend sinti madar Psitacus Publican madar Struthio Tusok madar Struthionica penna Tusog toi Sturnus Truccz madar Parix Parix madar Fringuilla, frigilla Hidekben cantalo madar, Pyntg madar Turdus Hurus madar Vespertilio Teueripup Canapeeus Kendermag sind madar Saix Cinege Vanellus Hargas nyako madar Vpupa Somoro madar Vultur Torkus madar Regulas Kis keral. LXXXIX Auiarium Ilizlalohel Saginare Kouereiteni Pellicanus Pellican madar De piscibus Haliakról Piscis Hai Pisciculus Halaczka Piscis marinus 'Tengeri hal Piscis fluuialis Folo viz hala Piscis lacustris To hala Branclne Hal kopolteia Pinna Hal hata Squama Hal heia Desquamare Meg vakarni. XC Exenterare Bélit kuuetni Squamula Kis halhy Oua piscis llalikra Lacteum intestinum Hai teie. MURMELIUS SZÓJEGYZÉKE Cauda Farka Spina Halnak tűssus hata Halec Hering. XCI Arenga passa Azsu hering Anguila Anguila Borbocha Barbocza hal Barbo Harcza. xcn Balena Cet hal Cetarius Nag cethal Conger Visben iaezo hal Congrus Poong Carpio F'ene.s sems hal Oculata Kelemes hal Concha Keinen heiohal Cancer Rak Carabus Siger zabaso hal Canis marinus Tengeri eb hal Delphin Delphin hal Esox Ferns heio hal Phoca Tengerin borio. XCIII Gobio Feer heio hal Lucius, lupus Czuka Luppulus Kis czuka Murena Murena hal Mustella Czik Pecten Tengeri cziga Foca Vizben iaczo hal Salmo Salmo hal Sturio Stuii n hal Squatina Tenger hala Spirinclius Pirinch hal Strumulus Strumulin hal Saxatilis Kdues heli'in lako hal Truta Trut hal. XCIV Milago Milang lial Aristosius Alisto sin hal Alosa Isamo hal Piscis capitosus Nag fed hal Fundulus F'eldben lako hal Huso Viza Perca Perca hal és Ny. Sz A latin kifejezések nem felelnek meg a magyaroknak. (331)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2003.9.23. HU 179 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra,

Részletesebben

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK UNGVÁR 1997 TARTALOM BEREGSZÁSZI JÁRÁS V Beregszász /EeperoBe Bakos/CBo6o,qa Szent László templom Bene/flo6pocinrm Jézus Szíve templom Bótrágy/EaTpaflb Szűz

Részletesebben

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74

I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74 Összesített lista Hely Rajtszám NÉV Kategória I. 54 Radics László hivatásos 450 330 36,22 36,75 8,77 861,74 II. 22 Tóbiás Béla Mátyás sport 230 23,86 327,66 334,37 10,29 926,18 III. 50 Szabados Zoltán

Részletesebben

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal:

31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal: 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló

Részletesebben

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949) Raktári helye: Nagykőrös, vk. terem, 76-77. polc a) Igazgatótanácsi és tanárszéki jegyzőkönyvek 1904-1947 0,12 fm b) Ügyviteli iratok 1889-1948 (-1949) 0,14 fm c) Anyakönyvek 1865-1946 0,14 fm d) Évkönyvek

Részletesebben

Konkordanz. Akademie-Ausgabe. Otium Hanoveranum. Leibniz-Editionsstelle Potsdam

Konkordanz. Akademie-Ausgabe. Otium Hanoveranum. Leibniz-Editionsstelle Potsdam Konkordanz zwischen der Akademie-Ausgabe und dem von Joachim Friedrich Feller herausgegebenen Otium Hanoveranum Leibniz-Editionsstelle Potsdam Stand: Sommer 2017 In der ersten Tabelle sind die Stücke nach

Részletesebben

./ (342) , ; -mail:

./ (342) , ; -mail: 2046 28 2008., 28.02.2008. 96-63-5905017458-04022010-089 4 2010. «.» 16 04 2010.»,.. 2010. ), :., 2.. 95/10-8. 20/10-9 : :., 2010. 20/10-9 2.. 20/10-9 3...4 1.....9 2.., 2 (1932-1941)...55 3. (1932-1941)...93...95

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám: 32975.

MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám: 32975. MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA a Budapest VII. kerület Baross tér 13. szám alatti Társasháznak Helyrajzi szám: 32975. Budapest, 2013. Szerkesztette és ellenjegyezte: Dr. Bohanek

Részletesebben

Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp

Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp JÁRÁSBÍRÓSÁG 6 354 3 2 92 259 141 220 22 336 Budapest Környéki Törvényszék Fővárosi

Részletesebben

Változásmutató 2010. november válogatás

Változásmutató 2010. november válogatás Változásmutató 2010. november válogatás 6 Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpontjában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmutatóiban.

Részletesebben

KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG

KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 6000 Kecskemét, Liszt Ferenc utca 19. levélcím: 6001 Kecskemét, Pf: 186. téc76 482:6Í1;fá5z76 48 1:074, e-mai1~ii1ki~@1üi~hu t~% ~ 1 HIRDETMÉNY TERMŐFÖLD-HASZONBÉRLETI

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

T/9233. szám ú. törvényjavaslat. egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáró l

T/9233. szám ú. törvényjavaslat. egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáró l MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9233. szám ú törvényjavaslat egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáró l Előadó : dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügy i miniszte r Budapest, 2012. november 1

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok Törvények (2011.04.25.) Magyarország Alaptörvénye 1952. évi IV. 1959. évi IV. a házasságról, a családról és a gyámságról a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA Szervezeti és Működési Szabályzatának BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA KÖRBÉLYEGZŐK (SZÁMOSAK) I. leírás: szabályos körben, 39 mm-es körkörös szegéllyel leírt kétsoros szöveg, középen az Egyházat szimbolizáló

Részletesebben

VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JÚLIUS VÁLOGATÁS

VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JÚLIUS VÁLOGATÁS VÁLTOZÁSMUTATÓ 2012. JÚLIUS VÁLOGATÁS Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmu

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról Egységes szerkezetben a 8/2010. (IV.12.) Ök. sz. rendelettel.

Részletesebben

VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950

VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950 VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950 Nagykanizsai Irányi Dániel Gimnázium iratai 1951-1955 Elhelyezve: 34 1B 3-6, 1C 2-8, 1D 2-5

Részletesebben

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ . sz. melléklet JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a Magyar Közlöny 2014. évi 84-156. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. TÖRVÉNYEK 1. 2014. évi XXIV. törvény Az Oroszországi Föderáció

Részletesebben

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ ELSŐ RÉSZ ALAPVETÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK 1-6. SZERZŐ MÁSODIK RÉSZ ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A TERMÉSZETVÉDELMI SZAKTERÜLETRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÉS AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS EGYÉB JOGI ESZKÖZEI

A TERMÉSZETVÉDELMI SZAKTERÜLETRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÉS AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS EGYÉB JOGI ESZKÖZEI Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyi Államtitkárság Környezet- és Természetvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság A TERMÉSZETVÉDELMI SZAKTERÜLETRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ÉS AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS

Részletesebben

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal 2006/6. HATÁROZATOK TÁRA 51 Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ 6. TARTALOMJEGYZÉK 2019/2006. (II. 13.) Korm. h. Az Or szá gos Tu do má nyos Ku ta tá si Alap prog ra mok 2006. évi több - lettámogatához

Részletesebben

4. HP-ban kért termékleírás t nem pótolta. V. Sebfedő hálók HP-ban kért referencia igazolást nem pótolta.

4. HP-ban kért termékleírás t nem pótolta. V. Sebfedő hálók HP-ban kért referencia igazolást nem pótolta. I. Szigetkötszerek vízlepergető 24 320 2 054 000 1 151 960 805 200 723 680 261 921 II. Szigetkötszerek 6400 133 180 124800 235 800 152040 109000 197400 103 262 nem III. Szigetkötszerek antibactreiális

Részletesebben

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok KOORDINÁCIÓS ÉS SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok http://www.kormanyhivatal.hu/hu/dok?source=6&type=311#!documentbrowse 1. Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv Magyarország

Részletesebben

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire KOCSÁR MIKLÓS Dalok magyar költk verseire Énekhangra és zongorára 2. Gyurkovics Tibor versei ÖLELJ MEG ENGEM, ISTEN 1. Fönn 2. Antifóna 3. Figura 4. Istenem LÁTJÁTOK FELEIM KÉRÉS EGYHELYBEN POR-DAL Kontrapunkt

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

Index. day, xxxiv, xxxix, xli, 73 75, 81, 82, calculation, xxxii, 7, 21, 27, 54, 83

Index. day, xxxiv, xxxix, xli, 73 75, 81, 82, calculation, xxxii, 7, 21, 27, 54, 83 Index Āryabhaṭa, xi, xiii, xvi xix, xxi, xxvii, xxxii, xxxiii, xxxv, xxxix, xl, xlii xlviii, li, liii, 1, 2, 6, 9, 17, 18, 39, 58, 71, 86, 108, 121, 133, 137, 150, 152 altitude, xxxix, 73, 74, 118 arc,

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ)

Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 029635 Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) Érvényes: 2010. január 29-étől TARTALOMJEGYZÉK Téma Oldal BEVEZETÉS 5 I. RÉSZ A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ADATAI

Részletesebben

Kösd össze az összeillı szórészeket!

Kösd össze az összeillı szórészeket! há tor gyöngy tás mor kás fu ház ál rom á mos sá rus szo dály moz szít szom széd ol vad pond ró dí ves da dony ned rál süly lyed tom na ka bog ge gár bál dol lo bol bun bát bár da bo be kar pa e ca koc

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta

Részletesebben

KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT

KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT 47 C VONAL KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT 48 NONIUS VII (2668 171) 49 (1972) 153 Nonius VI 6 Paraj (1978) 608 Nonius D XI 6 Ibi Nonius VI 74 O Bajan Nonius 1 Paréj Nonius C XXVIII 435 Nonius

Részletesebben

Munkalap2 Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX Bunte Woche Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete

Munkalap2 Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX Bunte Woche Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX. 1-298. Bunte Woche 1932-1934 Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete Burgenländische Freiheit 1930-1931 Nem teljes Burgenländische Freiheit

Részletesebben

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions Tenor 1 Tenor 2 Bariton Bass Trumpet in Bb 1 Trumpet in Bb 2 Trombone Percussions Organ 136 Con Dolore Tube bell X. Nikodémus: Mer - re vagy, Jé - zus, hol ta - lál - lak? Mu-tass u - tat az út - ta- lan

Részletesebben

I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben

I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben 17* TÁBLÁK I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben II II. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben III. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben Ill IV IV. t. Makkay : Az újkenézi kelta lelet

Részletesebben

Statisztikai függelék a helyzetelemző részhez

Statisztikai függelék a helyzetelemző részhez Statisztikai függelék a helyzetelemző részhez Gazdaság I. táblázat: A Közép-magyarországi régió, és gazdasági fejlettsége országos összehasonlításban KözépMagyarország 1998- - GDP működő vállalkozás GDP

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám. 2005. évi CLXIII. tv.

TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám. 2005. évi CLXIII. tv. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2005. évi CLXIII. tv. 2005. évi CLXXIV. tv. Az adózás rendjérõl szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról

Részletesebben

VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se

VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se 711/I/2003. AB eln ki v gz s 1779 711/I/2003. AB eln ki v gz s Az Al kot m ny b r s g el n ke jog sza b ly alkot m ny elle ness g nek ut la gos vizs g la

Részletesebben

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2006. évi LIX. tv. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról... 224 2006. évi LX. tv.

Részletesebben

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója azokról az államokról, melyekkel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója azokról az államokról, melyekkel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van A Közbeszerzési Hatóság útmutatója azokról az államokról, melyekkel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van (KÉ 2012. évi 129. szám, 2012. november 9.) A Közbeszerzési Hatóság

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata

Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 35. (2) c) pontja, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009.(XII.19.) Korm.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van.

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van. Boldog, szomorú dl Kosztolányi Dezsõ Soprn 13 Tempo giusto Lczó Zoltán Vince Alt Tenor Briton Vn már ke - nye-rem, bo- rom is vn, vn gyer - me- kem és Bss Vn Vn fe - le - sé - gem. Szí - vem mi-nek is

Részletesebben

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd 148. szám Ára: 1701, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: C. t v. A kül föl di bi zo nyít vá nyok és ok le ve lek el is me ré sé rõl szóló 2001.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap 128. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap TARTALOMJEGYZÉK 24/2008.

Részletesebben

Szent Márton ábrázolások játékokon

Szent Márton ábrázolások játékokon Szent Márton ábrázolások játékokon Számtalan helyen találkozhatunk Szent Márton-ábrázolásokkal. A Répcelaki Szent István Király Plébánia területén sok játékot, többségében kirakókat találunk, amelyek Szent

Részletesebben

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. május 31., kedd 72. szám Ára: 506, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2005: XXXVII. tv. Má jus 9-e Eu ró pa Nap já vá nyil vá ní tá sá ról... 3520 2005: XXXVIII. tv.

Részletesebben

DIE ROLLE DER VÖGEL IN DER NICHTUNG DES KARTOFFELKÄFERS IN UNGARN

DIE ROLLE DER VÖGEL IN DER NICHTUNG DES KARTOFFELKÄFERS IN UNGARN DIE ROLLE DER VÖGEL IN DER NICHTUNG DES KARTOFFELKÄFERS IN UNGARN Nach Zusammenfassung der einschlägigen Literatur und der ungarischen Beobachtungen über die Frage, welche Vögel Kartoffelkäfer fressen,

Részletesebben

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek 123. szám TARTALOMJEGYZÉK 241/2007. (IX. 21.) Korm. r. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szó ló 1992. évi XXXIII. tör

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint

Részletesebben

JOGSZABÁLY-ISMERTETİ TÖRVÉNYEK

JOGSZABÁLY-ISMERTETİ TÖRVÉNYEK JOGSZABÁLY-ISMERTETİ Jelen ismertetı a 2011. február 16-a és 2011. március 22-e között a Magyar Közlöny 2011. évi 14-30. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. TÖRVÉNYEK 1. 2011. évi

Részletesebben

CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM

CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA B U D A P E S T, 2 0 0 6. F E B R U Á R 2 8. TARTALOM Oldal TÖRVÉNY 2003. évi CXXIX. tv. a köz be szer zé sek rõl (egy sé

Részletesebben

KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2015/II. A HÉSZ - Vt-3 JELŰ ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAIT ÉRINTŐ - HIBAJAVÍTÁS

KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2015/II. A HÉSZ - Vt-3 JELŰ ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAIT ÉRINTŐ - HIBAJAVÍTÁS TERÜLETRENDEZÉSI, VÁROSÉPÍTÉSZETI BETÉTI TÁRSASÁG 7624 Pécs, Attila u. 19. Tel./Fax/üz : (72) 532 755 (72) 532 756 E - mail : bhregio@t-online.hu KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 30. 2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE A Turisz ti kai Ér te sí tõ Szer kesz tõ sé ge

Részletesebben

ÁBTL-4.2.-10-24/25/1963

ÁBTL-4.2.-10-24/25/1963 BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS! 10-24/25/1963. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERHELYETTESÉNEK 0025. számú UTASÍTÁSA az útlevelek kiadásáról szóló jogszabályok végrehajtásáról. Budapest, 1963.

Részletesebben

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy

Részletesebben

Első Fejezet. c) hiányát 699 735,6 millió forintban, azaz hatszázkilencvenkilencezerhétszázharmincöt

Első Fejezet. c) hiányát 699 735,6 millió forintban, azaz hatszázkilencvenkilencezerhétszázharmincöt 2004. évi törvény a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről, valamint annak a végrehajtásához kapcsolódóan egyes törvények módosításáról,

Részletesebben

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com Sorszám: Csapat NBI/B Keleti csoport Nıi 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. I. Forduló szeptember 12. II. Forduló szeptember 19. III. Forduló október 3. IV. Forduló október 10. www.worldhandball.com

Részletesebben

A KÖZPONTI ALRENDSZER ELŐIRÁNYZATAI

A KÖZPONTI ALRENDSZER ELŐIRÁNYZATAI Jogcímcsoport, jogcím a, megnevezése F01 Általános közösségi szolgáltatások F01.a Törvényhozó és végrehajtó szervek I. ORSZÁGGYŰLÉS I. 1 1 Országgyűlés hivatali szervei 36 294,0 4 430,2 30 952,1 34 333,9

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. má jus 21., hétfõ 63. szám I. kö tet Ára: 3234, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: XXXIX. tv. Egyes adótör vények mó do sí tá sá ról... 4132 18/2007. (V. 21.)

Részletesebben

Kapuvár Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

Kapuvár Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Kapuvár Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Kapuvár Városi Önkormányzat Szervezeti és Működési

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2006. szeptember 30. TARTALOM UTASÍTÁSOK 20/2006. (ÜK. 9.) LÜ utasítás a vádelõkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti

Részletesebben

2001-ben diplomázo a Liszt Ferenc Zenem vészeti

2001-ben diplomázo a Liszt Ferenc Zenem vészeti G y G b D m A m u v mó, u m u y ü ó : A, ó ym m ó j - v y y b ü ó ü b. A y m v, y - y m, u y ü b y m y m m m bb y - ó. E j, y b Eu ó y um b óm u b v 8. v y - m u u y, j y m y b ü y m v v : m v v ó, m ü

Részletesebben

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek 155. szám Ára: 1110, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2008: LXI. tv. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXXIII. tör -

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. Fejezet Alapvető elvek...4 A törvény célja...4 A bíróság feladatai a polgári perben...5

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. júni us 21. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/25. szám Ára: 345 Ft ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny bolt új hely re, a

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék 2012/11. szám Budapest, 2012. július 09. Szám: 22655/2012. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Utasítások: 1. 9/2012. (VI. 29.) ORFK utasítás az általános

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 21., kedd 31. szám I. kö tet Ára: 4807, Ft TARTALOMJEGYZÉK 57/2006. (III. 21.) Korm. r. A gyám ha tó sá gok ról, valamint a gyer mek vé del

Részletesebben

135. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 189, Ft. Oldal

135. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 189, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ 135. szám TARTALOMJEGYZÉK 28/2006. (XI. 6.) PM r. A pré mi um évek prog ram mal, va la mint a kü lön le ges fog lal koz ta tá si

Részletesebben

III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft JANUÁR 17.

III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft JANUÁR 17. III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft 2011. JANUÁR 17. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ fi

Részletesebben

karó karó ólak akol róka róka ólak akol lakó lakó ólak okos

karó karó ólak akol róka róka ólak akol lakó lakó ólak okos karó karó karó karó karó karó karó karó karó róka lakó akol ólak okos sokk baka karó róka róka róka róka róka róka róka akad róka lakó akol ólak okos sokk baka róka lakó lakó lakó lakó lakó lakó lakó akad

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 9. szám 2008. szep tem ber 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest,

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2007. FEBRUÁR 16. ÁRA: 1134 Ft AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Oldal JOGSZABÁLY 366/2006. (XII. 28.) Korm. r. A közigazgatási hivatalokat

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2016. június 9-ei ülésének határozatai és jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK kari tanácsterem (Budapest, VIII., Múzeum

Részletesebben

ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK

ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK GOMOR NÉPRAJZA XXXIV. VILLANYI PETER ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK DEBRECEN, 1992 TARTALOM ELŐSZÓ AMESÉLÓKRÓL A ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK ÁLTALÁNOS JEGYEI I. LEGENDAMESÉK 1. Szent Péter szamarat árul 2. Minden rest

Részletesebben

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok:

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok: A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok: (A jogszabályok megtalálhatók és letölthetők: magyarország.hu/keresések/jogszabályok)

Részletesebben

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HATÁROZATAI TÖRVÉNYEK

JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK HATÁROZATAI TÖRVÉNYEK JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a 2013. december 12-e és 2014. január 21-e között a Magyar Közlöny 2013. évi 207-225. és 2014. évi 1-7. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. A

Részletesebben

3/a Törzskönyvek kötet = 7,15 ifm.

3/a Törzskönyvek kötet = 7,15 ifm. 3. fond TANULMÁNYI OSZTÁLY IRATAI 1868-2007 71 doboz, 269 kötet, = 18,23 ifm. A főiskola Tanulmányi Osztálya 1950-ben alakult meg. Az osztály feladatai fokozatosan növekedtek. 1960-tól a tanári szak nappali

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd 77. szám Tartalomjegyzék 2012. évi LXXVI. törvény Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának

Részletesebben

Régészeti ásatások és leletek Szabolcs-Szatmár megyében 1987/88-ban

Régészeti ásatások és leletek Szabolcs-Szatmár megyében 1987/88-ban Régészeti ásatások és leletek Szabolcs-Szatmár megyében 1987/88-ban ISTVÁNOVITS ESZTER - KURUCZ KATALIN 1986-ban adódott lehetőség arra a Jósa András Múzeumban, hogy rövidebb-hoszszabb szünet után ismét

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 2. szám 2008. feb ru ár 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 77. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. június 26., kedd 77. szám Tartalomjegyzék 2012. évi LXXVI. törvény Egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. szeptember 20. Megjelenik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/38. szám Ára: 315 Ft TARTALOM Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szervezeti hírek A Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok. Törvények

Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok. Törvények 1. Az OEP alaptevékenységeit meghatározó törvényi szintű jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) Törvények 2. 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 3. 1959. évi IV. törvény

Részletesebben

115. szám 1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. 1 2. kö tet ára: 5124, Ft

115. szám 1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. 1 2. kö tet ára: 5124, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek 115. szám 1. kö tet* 1 2. kö tet ára: 5124, Ft TARTALOMJEGYZÉK 1. kö tet: 224/2007. (VIII. 31.) Korm. r. A köz al kal ma zot

Részletesebben

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete 26734 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/193. szám A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról

Részletesebben

29. szám. I. rész HATÁROZATOK. A Kormány határozatai. A Kormány

29. szám. I. rész HATÁROZATOK. A Kormány határozatai. A Kormány 006/9. HATÁROZATOK TÁRA 59 Budapest, 006. június 8., szerda TARTALOMJEGYZÉK /006. (VI. 8.) Korm. h. A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 006. évi LV. tör vény. -ából ere dõ egyes

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A ma gyar la kos ság bel föl di uta zá sai PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Ké szí tet te: a Ma gyar Tu riz mus Rt. Ku ta tá si Igaz ga tó sá gá nak meg bí zá sá ból a M.Á.S.T. Pi ac- és Köz vé le mény ku ta tó

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPOKMÁNYÁNAK TARTALMA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPOKMÁNYÁNAK TARTALMA BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPOKMÁNYÁNAK TARTALMA 1. Fejezet száma, megnevezése: XX Oktatási Minisztérium 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai -törzskönyvi nyilvántartási szám (PIR törzsszám): 329837-000

Részletesebben

LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE. Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)...

LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE. Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)... LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2011. áp ri lis 30. TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)... Oldal Melléklet

Részletesebben

Közadat. Szervezeti adatok. Szervezeti struktúra. A szervezet vezetése. Kapcsolat, szervezet, vezetők

Közadat. Szervezeti adatok. Szervezeti struktúra. A szervezet vezetése. Kapcsolat, szervezet, vezetők Közadat Szervezeti adatok Kapcsolat, szervezet, vezetők A társaság cégneve: IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (IdomSoft Zrt.) Székhely: H-1134 Budapest, Tüzér u. 41. Postacím: H-1394

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS!

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1-120. OLDAL 2007. január 9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1113 FT FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Ol va só ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 1. (1) A ren de let cél ja a mo ni tor ing ada tok egy sé ges rend - szer alap ján tör té nõ adat szol gál ta tá si ke re te i nek meg ha tá - ro zá sa. (2)

Részletesebben

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FÕÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE

I. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FÕÖSSZEGE, A HIÁNY ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉRTÉKE 85 MAGYAR KÖZLÖNY 0. évi 7. II. Törvények 0. évi CCIV. törvény Magyarország 0. évi központi költségvetésérõl* Az Országgyûlés az Alaptörvény 6. cikk () bekezdése alapján Magyarország 0. évi központi költségvetésérõl

Részletesebben

ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖRÉBE TARTOZÓ JOGSZABÁLYOK

ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖRÉBE TARTOZÓ JOGSZABÁLYOK ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖRÉBE TARTOZÓ JOGSZABÁLYOK Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) 2015. évi C. törvény Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről 2014. évi C. törvény Magyarország 2015. évi

Részletesebben

A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete

A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete 2009/96. sz m M A G Y A R K Z L N Y 24407 A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete a k lcs n s megfeleltet s k r be tartoz ellenдrz sek lefolytat s val, valamint

Részletesebben