Selmecbányán több mint negyedszázadon át tettek

Átírás

1 Doc. Ivan Herèko A 110 éves Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalakulása és selmecbányai mûködése. A selmec-bélabányai helyi szervezet tevékenysége ( )* Selmecbányán több mint negyedszázadon át tettek kísérleteket arra, hogy a Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, mint tudományos egyesület megalakulhasson. Megalapítása pénzügyi, majd szervezési akadályokba ütközött. Már 1869-ben, a ban megjelent egy cikk arról, hogy a lap olvasóközönsége rég kinyilvánította óhaját egy alsó-magyarországi bányászati és kohászati egyesület megalapításával kapcsolatban. A cikk az egyesület megalapításának célját a szellemi erõk egységbe tömörítésében, összefogásában, a bányászat fejlõdésének elõsegítésében, a magyar bányászat és kohászat hatékonyabb megismertetésében jelölte meg. E célok megvalósításához a Bányászati és Kohászati Lapok (BKL) késõbb is nagyban hozzájárult. Hosszú elõkészület után, 1885-ben, a budapesti országos kiállítás megrendezése alkalmából kívánták az egyesületet megalapítani, de az alakuló ülésen nem született megegyezés az egyesület alapszabályára vonatkozóan, és az új javaslatok kidolgozására Magyarország különféle területeinek képviselõibõl álló bizottságot hoztak létre ben a fiatal bányász-kohász szakemberek a hosszú tétlenség miatt kedvüket vesztve, Selmecbányán megalapították a Bányászati és Kohászati Szakirodalmat Pártoló Egyesületet, melyhez elfogadták az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület eredetileg javasolt alapszabályát és programját. Ezen egyesület megalapítása dr. Kremnitz Otto, Andreich János, Jákó Gyula és további bányász szakemberek nevéhez fûzõdik, akik a Bányászati és Erdészeti Akadémia munkatársai voltak, és már elõzõleg is mindent megtettek az ügy elõmozdítása érdekében. Országszerte felszólították és meggyõzték a bányász és kohász szakembereket, hogy lépjenek be az alakuló egyesületbe. 150 érdeklõdõ kezdeményezésére július 6-án Selmecbányán megtartották az alakuló ülést, amelyen 80 tag volt jelen. Az ülést Farbaky István, a Bányászati és Erdészeti Akadémia rektora, a szerkesztõje vezette, a jegyzõkönyvvezetõ Andreich János volt. Az egyesület tiszteletbeli elnökének Péch Antal miniszteri tanácsost, a kiváló bányász szakembert választották meg, aki a magyar bányászati szakirodalom úttörõje és a BKL megalapítója volt. Az egyesület elnöke Farbaky István lett, késõbb ezt a funkciót Winkler Benjámin professzor töltötte be. Az egyesület titkára Jákó Gyula lett. Az egyesület alapszabálya augusztus 1-jén, a BKL 15. számában jelent meg. Ekkor az egyesületnek már 280 tagja volt, 1887 végére a létszám 350-re nõtt februárjában az egyesület elnöksége bejelentette, hogy a közgyûlés az alapszabályt elfogadta, és az egyesület március 10-étõl megkezdte mûködését decemberében készült el az egyesület elsõ munkája, a bányászati naptár, ezt a tagok 1 aranykoronáért vásárolhatták meg. A harmadik közgyûlés, amely február 27-én volt, megállapította, hogy 800 aranykorona áll az egyesület rendelkezésére. Ez lehetõvé tette szakmai publikációk megjelentetését, azonban 1890-re ismét csak a naptárat jelentették meg, melynek témaköre már a kohászattal is bõvült. Kremnitz Otto halála, valamint a fiatal alapító tagok távozása után, 1890-ben az egyesületi élet Selmecbányán hanyatlásnak indult. Az új elnök, Winkler Benõ az egyesület fenntarthatóságát kétségbe vonta, és az március 18-ai közgyûlésen lemondott elnöki tisztségérõl. Helyére Sóltz Vilmos bányatanácsos, vaskohász professzort választották meg. Ezen az ülésen többek között Farbaky István, az Akadémia rektora, a BKL szerkesztõje olyan javaslatot terjesztett elõ, hogy a lapot a tagoknak mérsékelt áron kellene megküldeni, amennyiben az érdeklõdõk száma eléri a 160 fõt. Mivel ez az egyesület a kitûzött célokat maradéktalanul nem tudta megvalósítani, 1892-ben harmadjára is kísérletet tettek az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalapítására immáron sikerrel. A Bányászati és Kohászati Szakirodalmat Pártoló Egyesület utolsó közgyûlésén, június 27-én Sóltz Vilmos, az egyesület elnöke összhangban a tagok véleményével javasolta az egyesület nevének és programjának megváltoztatását. A ja- *Doc. Ivan Herèkonak, az M. Bela Egyetem Elméleti és Történeti Tudományok Intézete docensének szeptember 12-én Selmecbányán, a Bansky Domban Jan Novák úr által felolvasott az átfedések miatt némileg rövidített, szerkesztett szövegû elõadása. K9

2 K10 vasolt név az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület volt, fõ célját a bányászatnak és szakirodalmának fejlesztésében jelölték meg, segítve ezzel az állami konszolidációt is. Ezt a javaslatot nagy lelkesedéssel elfogadták. Visszatérve az egyesület megalakulásának az elõzményeire, el kell mondani, hogy a Magyar Geológiai Egyesület (azaz a Magyarhoni Földtani Társaság) selmecbányai szervezetének megalakulásával a bányász és kohász olvasótábor elvárása csak részben valósult meg ben, amikor az ausztriai Stájerországban az osztrák-magyar bányászok és kohászok ülését készítették elõ, Farbaky István, a Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatója, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalapításával kapcsolatban keserûen állapította meg, hogy a selmeci bányászoknak és kohászoknak még nincs saját bányászati és kohászati egyesületük, és kijelentette, hogy 1885-ben, a budapesti országos kiállításon végérvényesen elõ kell terjeszteni az egyesület megalapításának a követelményeit. Farbaky István kifejtette azon meggyõzõdését, hogy Budapesten barátokra és megértésre fognak találni, éppen úgy, mint az Országos Erdészeti Egyesület megalapításakor. A kiállítás megszervezésében közremûködõ bányászati bizottság október 20-ai ülésén ténylegesen javaslatot tett az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalapítására, és felkérte a Magyar Építészeti és Mérnök Egyesületet, amelynek a bányászati szakterület is része volt, hogy fejtse ki véleményét az új egyesület megalapításával kapcsolatban. A Magyar Építészeti és Mérnök Egyesület bányászati szakosztálya október 24-ei ülésén részt vett többek között: Probstner A. elnök, országgyûlési képviselõ, Zsigmondy V. országgyûlési képviselõ, a budapesti báró Splényi B. miniszteri tanácsos, a nagybányai Prugberger J., Péch Antal Selmecbányáról, Kerpely Antal Budapestrõl, Graenzenstein B. és Bruimann L. bányafõtanácsosok, Böckh J. a budapesti Geológiai Intézet igazgatója, Pilch A. a budapesti Mûszaki Fõiskola professzora, Gesell A. és Wágner V. bányatanácsosok, Münnich K. és Gömöry S. bányaigazgatók, Kachelmann F. minisztériumi fogalmazó, Farbaky I., a Bányászati és Erdészeti Akadémia rektora. A jelenlévõk egyértelmûen kimondták az egyesület megalapításának a szükségességét, és az alapszabály kidolgozásával Farbaky Istvánt, Péch Antal miniszteri tanácsost és Wieszner Adolf bányaigazgatót bízták meg. Az egyesület székhelyének Budapestet javasolták. Az alapszabály szerint az egyesület célja a bányászati és kohászati érdekek védelme és tudományos-szakmai irányban való továbbfejlesztése. Szükségszerû a vidéki szervezetek létrehozása a központéhoz hasonló rendszeres ülések megtartásával, ahol lehetõség nyílik a tagok közötti véleménycserére, a szakmai kérdések és feladatok megvitatására. Az egyesület feladata megfelelõ könyvtár létrehozása, a szakmai könyvek gyarapítása, a bányászat szakirodalmi tevékenységének a támogatása. Az egyesületi szervezetek írjanak ki pályázatokat, melyek nagyban hozzájárulhatnak a szakmai színvonalának emeléséhez. E munkák a legjelentõsebb magyar bányákat és kohókat, valamint a jelentõsebb külföldi cégek berendezéseit is mutassák be. Az egyesület tagjai a legfontosabb kérdések megoldása érdekében ajánlásokat dolgozzanak ki, így segítve Magyarországon a bányászati és kohászati iparág fejlõdését. A tervezet alapján egyesületi taggá válhatott mindazon személy, aki bányászati vagy kohászati tevékenységet folytat. Az egyesület rendes tagja az a bányászati vagy kohászati szakember lehetett, aki kötelezte magát öt évi tagdíj megfizetésére. Tiszteleti taggá az a személy válhatott, akinek a hazai bányászatban, kohászatban szerzett érdemeit az egyesület elismerte, és a közgyûlés annak megválasztotta. Ideiglenes tagnak azokat a külföldi szakembereket lehetett megválasztani, akik magyarországi tartózkodásuk idején be akartak kapcsolódni az egyesületi munkába. A BKL-ban elõterjesztett egyesületi alapszabály-tervezet hatására a magyar bányászat vezetõ személyiségei körében élénk véleménycsere alakult ki. A szabályzat átdolgozásával ismét egy bizottságot bíztak meg, ennek tagjai azonban Zágrábban, Erdélyben, Budapesten, Gömörben és Selmecbányán laktak, és sosem találkoztak. Ezért évekig nem sikerült az alapszabályt megalkotni és az országos egyesületet megalapítani. Az egyesület megalakulásáról, mint országosan jelentõs eseményrõl a NEMZET c. napilapban jelent meg az elsõ híradás. A lap június 27-ei, 177. számában a következõ tudósítás jelent meg: Ma adják át a Bányászati és Erdészeti Akadémia új épületeinek egyikét Selmecbányán, Wekerle Sándor pénzügyminiszter és Bethlen gróf jelenlétében. A város már rég nem látott vendégül annyi neves személyiséget, mint amennyien a következõ nap tartandó bányász-kohász kongresszusra érkeztek. Az ország minden szegletébõl érkeztek vendégek: Hronská Brenzicából (Garamberzence), vonattal. Az állomáson 2000 bányász lámpással fogadta a vendégeket. A város polgármestere, Ocsovszky Vilmos köszöntötte a vendégeket. A következõ nap reggel 9 órakor kezdõdött az Akadémia új épületének átadási ünnepsége. Errõl a NEMZET c. lap június 28-án, Selmecbányán megjelent 178. száma a következõket írta: Wekerle miniszter két napig idõzött Selmecbányán, és élénk érdeklõdést tanúsított a bányászat iránt, amirõl a legjobb szakemberektõl kapott részletes tájékoztatást. Megtekintette a bányát és kohót, ahová Hültl József miniszteri tanácsos, bányaigazgató kísérte el. A miniszter elõször a Pacher-tárnát tekintette meg. A Zsigmond-aknába 300 m mélyre szállt le teljes bányászfelszerelésben. A Pacher-tárna ebben az idõben a legjövedelmezõbb állami bányák egyike volt, ahonnét ólomércet termeltek ki. Évente forintot termelt a bánya, és kb. 500 embernek adott munkát. Általában a környékbeli bányákból ólomércet, aranyat,

3 ezüstöt és kvarctartalmú rézércet (vörösréz) termeltek ki. Évente 1000 kg aranyat-ezüstöt, 200 mázsa rezet és mázsa ólomércet termeltek ki. A miniszter Veress J. bányatanácsos, Svehla J. bányahivatali elöljáró és Wieszner A. bányahivatalnok kíséretében leszállt a 9-es aknába. Innét egy hatalmas, 1500 m hosszú vájaton át folytatták útjukat a Spitaler érbe. A miniszter minden iránt, amit maga körül látott, nagy érdeklõdést tanúsított. A bányából való felszállás után minden bányászati térképet megtekintett Ezután a miniszter a közeli kohóba, majd a róla elnevezett Sándor aknába látogatott, ahová kisvasút vezetett. A bányászat és kohászat képviselõi és az általuk meghívott szakemberek Selmecbányán a kongresszuson találkoztak. A tudományos ülést az Akadémia új épületének átadásával kapcsolták össze. Ez nem volt véletlen. A kongresszus szervezõi ezt az ünnepet ez által még impozánsabbá szerették volna tenni. Így az egész ország nagy figyelemmel kísérte mindkét magasztos eseményt. A cikk beszámol továbbá a bányászat állampénztárba fizetett nagy hozzájárulásáról, a bányászok föld alatti megerõltetõ munkájáról és magáról a Bányászati-Erdészeti Akadémiáról. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek 45 alapító tagja, az alakuló közgyûlés szerint 537 rendes tagja, és 4888 aranykorona alaptõkéje volt. Elsõ elnökének gróf Teleki Géza országgyûlési képviselõt választották, elsõ alelnöke Sóltz Vilmos (a Magyar Bányászati és Kohászati Szakirodalmat Pártoló egyesület volt elnöke), az alakuló közgyûlés levezetõje, második alelnöke az erdélyi Lukáts László miniszteri tanácsos, harmadik alelnöke Borbély Lajos, vasipari vezérigazgató lett. A választmány tagjai lettek: Selmecbányáról Veress József, Winkler Benõ, Cséti Ottó, Schwartz Ottó dr., Svehla Gyula, Neubauer Ferenc, Gretzmacher Gyula, Schelle Róbert bányatanácsosok, Péch Antal miniszteri tanácsos, Mály Sándor kutató, Wieszner Adolf bányahivatalnok és Ocsovszky Vilmos polgármester; Körmöcbányáról Amon Ede dr. országos képviselõ; Arad János prakovicei bányaigazgató; Wagner Vilmos podbrezovai bányafõtanácsos; Blunár Antal rozsnyói bányafõbiztos; Chabada József polgármester és a dobsinai Ruffiny Jenõ bányatanácsos. Probstner A. országos képviselõ javaslatára az egyesület megalapítása során kifejtett tevékenységért Farbaky Istvánt tiszteleti taggá választották. Winkler Benõ javaslatára Péch Antal miniszteri biztost, a bányászati szakirodalom legkiemelkedõbb pártfogóinak egyikét, szintén tiszteleti taggá választották. Gróf Teleki Géza elnök javaslatára Wekerle Sándor pénzügyminiszter lett az egyesület védnöke, aki sokoldalú segítséget ígért az egyesületnek, újságjának, a nak a kiadásához szubvencióként évi 1000 aranyat ajánlott fel. Palmer Andor bányabiztos a Magyar újság július 8-ai számában kifejezte az egyesület megalakulásával kapcsolatos örömét, de kifogásolta székhelyét (amelynek szerinte nem Selmecbányának, hanem Budapestnek kellene lennie, mert Budapest már régóta a tudomány, az ipar központja, a kormány székhelye és az egyesület elnökének, alelnökének is lakhelye. Az egyesület selmecbányai megalakítását Péch Antal volt bányaigazgató a BKL hasábjain azzal indokolta meg, hogy Selmecbányán az egyesületi tagok rendelkezésére állnak a helyiségek, a könyvtár, a naprakész szakirodalommal, az újságokkal, a különbözõ gyûjteményekkel, minden, amit a Bányászati és Erdészeti Akadémia nyújtani tud az egyesület részére. Ez akkor még Budapesten hiányzott. A BKL kiadása és szerkesztése is olyan feladat volt, amelyet kisebb költséggel és megfelelõ színvonalon csak Selmecbányán lehetett megoldani. Amikor a közgyûlést mindig más városban szervezték, nem volt döntõ fontosságú, hogy az egyesület székhelye Budapest vagy Selmecbánya. Úgy tûnik, Péch Antal érvelése átmenetileg elég volt ahhoz, hogy az egyesület székhelye Selmecbányán maradjon szeptemberében azonban a Máramarosszigeten tartott közgyûlés egyik programpontja az egyesület székhelyének Selmecbányáról Budapestre történõ áthelyezése volt. Ezen a közgyûlésen Selmecbányáról az alábbi személyek vettek részt: Sobó Jenõ, az egyesület elnöke, Litschauer Lajos a Bányászati és Erdészeti Akadémia professzora, Bárdossy Antal bányatanácsos, az egyesület tikára, Baliga Aurél kohómérnök, Farbaky István országgyûlési képviselõ, Jákó Gyula fõmérnök, Pelachy Ferenc bányamérnök és Svehla Gyula bányaigazgató. A közgyûlés határozatot hozott arról, hogy az egyesület székhelyét a következõ három év folyamán át kell helyezni Budapestre. A Selmeczbányai Híradó szeptember 8-ai számában azonban az egyesület tagjai kritikai észrevételeiknek adtak hangot a határozattal kapcsolatban. Úgy vélték, hogy Selmecbányán van a BKL és a hazai bányászati irodalom legelhivatottabb gárdája. A Bányászati és Erdészeti Akadémia a bányászat elméleti és gyakorlati kérdéseiben, az új generáció kinevelésében meghatározó szerepet tölt be, nem beszélve az õsrégi város bányászati emlékeirõl, az Akadémia világhírnevérõl, a selmeci bányaigazgatóság széles körû és termékeny munkájáról. Az egyesület Budapestre történõ átköltöztetésének kérdését utoljára az szeptember 13-ai választmányi ülésén tárgyalták Selmecbányán. Elsõként Svehla Gyula miniszteri tanácsos szólalt fel, aki megállapította, hogy Budapesten az Egyesület csak akkor tud sikeresen tevékenykedni, ha pénzügyi támogatást kap, amennyiben tehát az egyesületet anyagi veszteség éri, nem tud fejlõdni és széthullik. Szitnay József, a város polgármestere, megköszönte Svehla Gyulának, hogy ilyen energikusan, az egész város érdekében megvédte az egyesületet a költözéstõl. Teljes egészében egyetértett Svehla javaslatával, álláspontját többféleképpen is megindokolta, és e javaslat mellé állt Veres Gyula is. Mindennek ellenére az december 13-ai volt a választmány utolsó selmecbányai ülése, ezen kimondták, hogy az egyesület január 1-jével Budapestre költözik, ahol egyesületi tisztújítást is tartanak. Az egyesület selmecbányai és bélabányai helyi szervezetének alakuló K11

4 K12 ülését október 25-én tartották meg, ahol a szervezet elnökének Svehla Gyula bányaigazgató miniszteri tanácsost javasolták, elnökhelyettesének dr. Schwartz Ottót, a Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatóját, titkárának Veres Gyulát, pénztárosának Pachmayer Gyulát választották meg. A szervezet január 19-éig rendszeresen megtartotta rendes üléseit, átlagosan 70 taggal, röviddel ezután a szervezet megszûnt. Svehla Gyula nyugállományba vonulása után a szervezet elnöke 1907 novemberétõl Grillusz Emil bányaigazgató, 1909 májusától Sobó Jenõ professzor, 1912 júniusának végétõl Nikl János lett. Az õ váratlan halálát követõen Réz Géza professzort választották meg elnöknek, aki e funkciójában megmaradt egészen a szervezet megszûnéséig. Az OMBKE selmecbányai és bélabányai szervezetének saját mûködési szabályzata volt. A szervezet Selmecbánya és környéke bányászatának gyakorlati és tudományos kérdéseivel, valamint nemzetgazdasági problémáival egyaránt foglalkozott. Szakvéleményt és tanácsot adott, közvetített a vezetõség és az anyaegyesület között. Különösen behatóan foglalkozott a bányászati tudományok tanításának fejlesztésével, komolyan segítette a professzori kar emlékiratainak összeállítását éppen abban az idõben, amikor a Bányászati és Erdészeti Akadémiát Bányászati és Erdészeti Fõiskolává alakították át. Fontosnak tartották a magyar bányászati mûszaki szótár kiadását, elõkészítésére szakmai bizottságot hoztak létre, amelyben többek között Böckh Hugó, Hermann Miksa, Schell Róbert, Litschauer Lajos tevékenykedett. A szerkesztõség Selmecbányán dolgozott, ide küldték a szótár címszavaihoz fûzõdõ javaslatokat a geológia, mineralógia, rétegtan; a bányaméréstan; a bányamûvelés és ércelõkészítés; a vaskohászat, színesfémkohászat, tudományos kutatás; a bányagépészet, -építészet szakterületekre vonatkozóan ben a selmecbányai helyi szervezet a zsilvölgyi helyi szervezet kritikai észrevételeinek hatására új javaslatot dolgozott ki a bányamérnökképzés javítására (pl. a bányászok balesetvédelme terén). A szervezet ajánlotta, hogy az új bányatörvény-javaslatban a vállalkozásokban tevékenykedõ bányatisztviselõk jövedelemszabályozásának elveit is ki kell dolgozni, de foglalkozott a sztrájkok okaival, a bányászoknak az USA-ba történõ kivándorlásával is. Javaslatot tett bányászokat segélyezõ alapítvány létrehozására, a bányászok lakásproblémájának megoldására. Foglalkozott az arany szabad kereskedelmének, az erdélyi aranylopás megakadályozásának kérdésével is. Törvényjavaslatot készített elõ az Országos Technikai Tanács részére az ásványi olaj- és földgáztörvényhez, javasolta a bányász gyerekeket támogató alapítvány létrehozását Körmöcbányán, a fõiskolások ifjúsági egyesületének korszerûsítését, a háborút elszenvedett bányászcsaládok még nem munkaképes gyerekeinek támogatását, az állami alkalmazottak nyugdíjazását stb. Az egyesület selmecbányai szervezete kiemelt figyelmet tanúsított a magyar bányászat kimagasló egyéniségei emlékének az ápolására. Így az április 26-ai selmecbányai választmányi ülésén kérelmezte, hogy szervezzenek gyûjtést Sóltz Vilmos szerény, de méltóságteljes emlékmûvének létrehozására. Az június 28-ai választmányi ülésen Pelachy Ferenc bányamérnök érdemeit méltatták, akinek az uralkodó az aranykorona érdemkeresztet adományozta a deficites selmeci Ferenc Józsefakna veszteségének minimumra való csökkentéséért június 12-én hasonló örömmel üdvözték Gesell Sándor kitüntetését, aki a Vaskoronarend III. fokozatával tüntettek ki. Az november 10-ei helyi szervezeti ülés témái közül kiemelkedett a Szabó József professzor emlékére Hliníkon felállítandó emléktábla, amelyre ekkor 800 koronát gyûjtöttek össze. Az november 16-ai ülés tudósítása szerint a Szabó-szikla 1 m-es nagyságú feliratot (alatta emléktáblával) 55 m magasban helyezik el. Az emléktábla ünnepélyes leleplezése május 30-án volt Böckh Hugó ünnepi elõadásához kapcsolódva. Péch Antal érdemeinek méltatására április 28-án tartott emlékülést a helyi szervezet vezetõsége. A szervezet elhatározta, hogy Cséti Ottó professzornak is emlékmûvet állít, s ehhez helyi tagonként kb. 25 koronát gyûjt össze. A mellszobrot az Akadémia épületében helyezték el, az ünnepélyes leleplezésre május 25- én került sor, ahol Sobó Jenõ elnök mondott ünnepi beszédet. Érdekes volt a helyi szervezet május 10-ei ülésén Bernolák egyesületi tag javaslata a Vajdahunyadon alapítandó bányász-kohász múzeummal kapcsolatban. A jelenlévõk nem tartották Vajdahunyad várost a legmegfelelõbb múzeumi székhelynek, rossz megközelíthetõsége miatt. Múzeumi székhelyül Budapestet ajánlották, itt számítani lehetett a kormány támogatására is. Egyébként az egyesület vidéki szervezeteinek megalakítására már a selmecbányai szervezet megalakulása elõtt is több példa volt. Az alapszabály szerint ott alakulhatott helyi szervezet, ahol az egyesületnek legalább 12 tagja volt. A vidéki szervezetek létesítésére részletes felhívást tett közzé Andreich János augusztus 1-jén a BKLban. E felhívás alapján november 11-én alakult meg az elsõ helyi szervezet Körmöcbányán, elnöke Reitzner Maximilián, titkára Árkossy Béla lett. A második helyi szervezetet Budapesten, február 16-án, a harmadik helyi szervezetet december 11-én Salgótarjánban, a negyediket február 2-án Iglón alakították meg. A selmecbányai helyi szervezet már a hivatalos megalakulása elõtt három szakmai ülést tartott, amelyen dr. Böckh Hugó elõadásai hangzottak el a környék érclelõhelyeirõl és petrografikus helyzetérõl. Tanulmányutakat is szerveztek Besztercebányára, Alsóbrézóba, Zsolnára, Rudabányára, Zólyomban pedig az Union Lemezgyárat látogatták meg. Összefoglalóan megállapítható, hogy az egyesület megalakítása hazafias cselekedetnek minõsült. Tevékenységét a bányászati tudományok mindegyikében mérni lehetett, hiszen minden tagnak évente legalább

5 egy hozzászólást kellett írnia a Bányászati és Kohászati Lapokba. Azt a gazdag programot, amit az egyesület a kezdet-kezdetén maga elé tûzött s amit Farbaky István is megfogalmazott nem sikerült megvalósítani. A sikertelenség egyik fõ oka az volt, hogy az egyesület legaktívabb tagjainak erejét lekötötte az állandó harc, melyet az egyesület székhelyének Selmecbányán való tartásáért vívtak. Az egyesület alighogy megalakult, máris kifogásolták, miért nem Budapest lett a székhelye annak ellenére, hogy Péch Antal bányaigazgató az egyesületi újságban ezt meggyõzõ érvekkel indokolta. Eltelt három év és az egyesületi székhely Budapestre történõ áthelyezése az szeptemberi vajdahunyadi közgyûlés fõ programpontja lett. Ettõl kezdve még ha a selmecbányai vezetõség igyekezett is elodázni a költözést ez az igyekezet csak addig tarthatott, míg néhány budapesti tagnak magasabb körök segítségével sikerült elérnie, hogy az egyesület Budapestre költözzön.