Selmecbányán több mint negyedszázadon át tettek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Selmecbányán több mint negyedszázadon át tettek"

Átírás

1 Doc. Ivan Herèko A 110 éves Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalakulása és selmecbányai mûködése. A selmec-bélabányai helyi szervezet tevékenysége ( )* Selmecbányán több mint negyedszázadon át tettek kísérleteket arra, hogy a Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, mint tudományos egyesület megalakulhasson. Megalapítása pénzügyi, majd szervezési akadályokba ütközött. Már 1869-ben, a ban megjelent egy cikk arról, hogy a lap olvasóközönsége rég kinyilvánította óhaját egy alsó-magyarországi bányászati és kohászati egyesület megalapításával kapcsolatban. A cikk az egyesület megalapításának célját a szellemi erõk egységbe tömörítésében, összefogásában, a bányászat fejlõdésének elõsegítésében, a magyar bányászat és kohászat hatékonyabb megismertetésében jelölte meg. E célok megvalósításához a Bányászati és Kohászati Lapok (BKL) késõbb is nagyban hozzájárult. Hosszú elõkészület után, 1885-ben, a budapesti országos kiállítás megrendezése alkalmából kívánták az egyesületet megalapítani, de az alakuló ülésen nem született megegyezés az egyesület alapszabályára vonatkozóan, és az új javaslatok kidolgozására Magyarország különféle területeinek képviselõibõl álló bizottságot hoztak létre ben a fiatal bányász-kohász szakemberek a hosszú tétlenség miatt kedvüket vesztve, Selmecbányán megalapították a Bányászati és Kohászati Szakirodalmat Pártoló Egyesületet, melyhez elfogadták az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület eredetileg javasolt alapszabályát és programját. Ezen egyesület megalapítása dr. Kremnitz Otto, Andreich János, Jákó Gyula és további bányász szakemberek nevéhez fûzõdik, akik a Bányászati és Erdészeti Akadémia munkatársai voltak, és már elõzõleg is mindent megtettek az ügy elõmozdítása érdekében. Országszerte felszólították és meggyõzték a bányász és kohász szakembereket, hogy lépjenek be az alakuló egyesületbe. 150 érdeklõdõ kezdeményezésére július 6-án Selmecbányán megtartották az alakuló ülést, amelyen 80 tag volt jelen. Az ülést Farbaky István, a Bányászati és Erdészeti Akadémia rektora, a szerkesztõje vezette, a jegyzõkönyvvezetõ Andreich János volt. Az egyesület tiszteletbeli elnökének Péch Antal miniszteri tanácsost, a kiváló bányász szakembert választották meg, aki a magyar bányászati szakirodalom úttörõje és a BKL megalapítója volt. Az egyesület elnöke Farbaky István lett, késõbb ezt a funkciót Winkler Benjámin professzor töltötte be. Az egyesület titkára Jákó Gyula lett. Az egyesület alapszabálya augusztus 1-jén, a BKL 15. számában jelent meg. Ekkor az egyesületnek már 280 tagja volt, 1887 végére a létszám 350-re nõtt februárjában az egyesület elnöksége bejelentette, hogy a közgyûlés az alapszabályt elfogadta, és az egyesület március 10-étõl megkezdte mûködését decemberében készült el az egyesület elsõ munkája, a bányászati naptár, ezt a tagok 1 aranykoronáért vásárolhatták meg. A harmadik közgyûlés, amely február 27-én volt, megállapította, hogy 800 aranykorona áll az egyesület rendelkezésére. Ez lehetõvé tette szakmai publikációk megjelentetését, azonban 1890-re ismét csak a naptárat jelentették meg, melynek témaköre már a kohászattal is bõvült. Kremnitz Otto halála, valamint a fiatal alapító tagok távozása után, 1890-ben az egyesületi élet Selmecbányán hanyatlásnak indult. Az új elnök, Winkler Benõ az egyesület fenntarthatóságát kétségbe vonta, és az március 18-ai közgyûlésen lemondott elnöki tisztségérõl. Helyére Sóltz Vilmos bányatanácsos, vaskohász professzort választották meg. Ezen az ülésen többek között Farbaky István, az Akadémia rektora, a BKL szerkesztõje olyan javaslatot terjesztett elõ, hogy a lapot a tagoknak mérsékelt áron kellene megküldeni, amennyiben az érdeklõdõk száma eléri a 160 fõt. Mivel ez az egyesület a kitûzött célokat maradéktalanul nem tudta megvalósítani, 1892-ben harmadjára is kísérletet tettek az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalapítására immáron sikerrel. A Bányászati és Kohászati Szakirodalmat Pártoló Egyesület utolsó közgyûlésén, június 27-én Sóltz Vilmos, az egyesület elnöke összhangban a tagok véleményével javasolta az egyesület nevének és programjának megváltoztatását. A ja- *Doc. Ivan Herèkonak, az M. Bela Egyetem Elméleti és Történeti Tudományok Intézete docensének szeptember 12-én Selmecbányán, a Bansky Domban Jan Novák úr által felolvasott az átfedések miatt némileg rövidített, szerkesztett szövegû elõadása. K9

2 K10 vasolt név az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület volt, fõ célját a bányászatnak és szakirodalmának fejlesztésében jelölték meg, segítve ezzel az állami konszolidációt is. Ezt a javaslatot nagy lelkesedéssel elfogadták. Visszatérve az egyesület megalakulásának az elõzményeire, el kell mondani, hogy a Magyar Geológiai Egyesület (azaz a Magyarhoni Földtani Társaság) selmecbányai szervezetének megalakulásával a bányász és kohász olvasótábor elvárása csak részben valósult meg ben, amikor az ausztriai Stájerországban az osztrák-magyar bányászok és kohászok ülését készítették elõ, Farbaky István, a Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatója, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalapításával kapcsolatban keserûen állapította meg, hogy a selmeci bányászoknak és kohászoknak még nincs saját bányászati és kohászati egyesületük, és kijelentette, hogy 1885-ben, a budapesti országos kiállításon végérvényesen elõ kell terjeszteni az egyesület megalapításának a követelményeit. Farbaky István kifejtette azon meggyõzõdését, hogy Budapesten barátokra és megértésre fognak találni, éppen úgy, mint az Országos Erdészeti Egyesület megalapításakor. A kiállítás megszervezésében közremûködõ bányászati bizottság október 20-ai ülésén ténylegesen javaslatot tett az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület megalapítására, és felkérte a Magyar Építészeti és Mérnök Egyesületet, amelynek a bányászati szakterület is része volt, hogy fejtse ki véleményét az új egyesület megalapításával kapcsolatban. A Magyar Építészeti és Mérnök Egyesület bányászati szakosztálya október 24-ei ülésén részt vett többek között: Probstner A. elnök, országgyûlési képviselõ, Zsigmondy V. országgyûlési képviselõ, a budapesti báró Splényi B. miniszteri tanácsos, a nagybányai Prugberger J., Péch Antal Selmecbányáról, Kerpely Antal Budapestrõl, Graenzenstein B. és Bruimann L. bányafõtanácsosok, Böckh J. a budapesti Geológiai Intézet igazgatója, Pilch A. a budapesti Mûszaki Fõiskola professzora, Gesell A. és Wágner V. bányatanácsosok, Münnich K. és Gömöry S. bányaigazgatók, Kachelmann F. minisztériumi fogalmazó, Farbaky I., a Bányászati és Erdészeti Akadémia rektora. A jelenlévõk egyértelmûen kimondták az egyesület megalapításának a szükségességét, és az alapszabály kidolgozásával Farbaky Istvánt, Péch Antal miniszteri tanácsost és Wieszner Adolf bányaigazgatót bízták meg. Az egyesület székhelyének Budapestet javasolták. Az alapszabály szerint az egyesület célja a bányászati és kohászati érdekek védelme és tudományos-szakmai irányban való továbbfejlesztése. Szükségszerû a vidéki szervezetek létrehozása a központéhoz hasonló rendszeres ülések megtartásával, ahol lehetõség nyílik a tagok közötti véleménycserére, a szakmai kérdések és feladatok megvitatására. Az egyesület feladata megfelelõ könyvtár létrehozása, a szakmai könyvek gyarapítása, a bányászat szakirodalmi tevékenységének a támogatása. Az egyesületi szervezetek írjanak ki pályázatokat, melyek nagyban hozzájárulhatnak a szakmai színvonalának emeléséhez. E munkák a legjelentõsebb magyar bányákat és kohókat, valamint a jelentõsebb külföldi cégek berendezéseit is mutassák be. Az egyesület tagjai a legfontosabb kérdések megoldása érdekében ajánlásokat dolgozzanak ki, így segítve Magyarországon a bányászati és kohászati iparág fejlõdését. A tervezet alapján egyesületi taggá válhatott mindazon személy, aki bányászati vagy kohászati tevékenységet folytat. Az egyesület rendes tagja az a bányászati vagy kohászati szakember lehetett, aki kötelezte magát öt évi tagdíj megfizetésére. Tiszteleti taggá az a személy válhatott, akinek a hazai bányászatban, kohászatban szerzett érdemeit az egyesület elismerte, és a közgyûlés annak megválasztotta. Ideiglenes tagnak azokat a külföldi szakembereket lehetett megválasztani, akik magyarországi tartózkodásuk idején be akartak kapcsolódni az egyesületi munkába. A BKL-ban elõterjesztett egyesületi alapszabály-tervezet hatására a magyar bányászat vezetõ személyiségei körében élénk véleménycsere alakult ki. A szabályzat átdolgozásával ismét egy bizottságot bíztak meg, ennek tagjai azonban Zágrábban, Erdélyben, Budapesten, Gömörben és Selmecbányán laktak, és sosem találkoztak. Ezért évekig nem sikerült az alapszabályt megalkotni és az országos egyesületet megalapítani. Az egyesület megalakulásáról, mint országosan jelentõs eseményrõl a NEMZET c. napilapban jelent meg az elsõ híradás. A lap június 27-ei, 177. számában a következõ tudósítás jelent meg: Ma adják át a Bányászati és Erdészeti Akadémia új épületeinek egyikét Selmecbányán, Wekerle Sándor pénzügyminiszter és Bethlen gróf jelenlétében. A város már rég nem látott vendégül annyi neves személyiséget, mint amennyien a következõ nap tartandó bányász-kohász kongresszusra érkeztek. Az ország minden szegletébõl érkeztek vendégek: Hronská Brenzicából (Garamberzence), vonattal. Az állomáson 2000 bányász lámpással fogadta a vendégeket. A város polgármestere, Ocsovszky Vilmos köszöntötte a vendégeket. A következõ nap reggel 9 órakor kezdõdött az Akadémia új épületének átadási ünnepsége. Errõl a NEMZET c. lap június 28-án, Selmecbányán megjelent 178. száma a következõket írta: Wekerle miniszter két napig idõzött Selmecbányán, és élénk érdeklõdést tanúsított a bányászat iránt, amirõl a legjobb szakemberektõl kapott részletes tájékoztatást. Megtekintette a bányát és kohót, ahová Hültl József miniszteri tanácsos, bányaigazgató kísérte el. A miniszter elõször a Pacher-tárnát tekintette meg. A Zsigmond-aknába 300 m mélyre szállt le teljes bányászfelszerelésben. A Pacher-tárna ebben az idõben a legjövedelmezõbb állami bányák egyike volt, ahonnét ólomércet termeltek ki. Évente forintot termelt a bánya, és kb. 500 embernek adott munkát. Általában a környékbeli bányákból ólomércet, aranyat,

3 ezüstöt és kvarctartalmú rézércet (vörösréz) termeltek ki. Évente 1000 kg aranyat-ezüstöt, 200 mázsa rezet és mázsa ólomércet termeltek ki. A miniszter Veress J. bányatanácsos, Svehla J. bányahivatali elöljáró és Wieszner A. bányahivatalnok kíséretében leszállt a 9-es aknába. Innét egy hatalmas, 1500 m hosszú vájaton át folytatták útjukat a Spitaler érbe. A miniszter minden iránt, amit maga körül látott, nagy érdeklõdést tanúsított. A bányából való felszállás után minden bányászati térképet megtekintett Ezután a miniszter a közeli kohóba, majd a róla elnevezett Sándor aknába látogatott, ahová kisvasút vezetett. A bányászat és kohászat képviselõi és az általuk meghívott szakemberek Selmecbányán a kongresszuson találkoztak. A tudományos ülést az Akadémia új épületének átadásával kapcsolták össze. Ez nem volt véletlen. A kongresszus szervezõi ezt az ünnepet ez által még impozánsabbá szerették volna tenni. Így az egész ország nagy figyelemmel kísérte mindkét magasztos eseményt. A cikk beszámol továbbá a bányászat állampénztárba fizetett nagy hozzájárulásáról, a bányászok föld alatti megerõltetõ munkájáról és magáról a Bányászati-Erdészeti Akadémiáról. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek 45 alapító tagja, az alakuló közgyûlés szerint 537 rendes tagja, és 4888 aranykorona alaptõkéje volt. Elsõ elnökének gróf Teleki Géza országgyûlési képviselõt választották, elsõ alelnöke Sóltz Vilmos (a Magyar Bányászati és Kohászati Szakirodalmat Pártoló egyesület volt elnöke), az alakuló közgyûlés levezetõje, második alelnöke az erdélyi Lukáts László miniszteri tanácsos, harmadik alelnöke Borbély Lajos, vasipari vezérigazgató lett. A választmány tagjai lettek: Selmecbányáról Veress József, Winkler Benõ, Cséti Ottó, Schwartz Ottó dr., Svehla Gyula, Neubauer Ferenc, Gretzmacher Gyula, Schelle Róbert bányatanácsosok, Péch Antal miniszteri tanácsos, Mály Sándor kutató, Wieszner Adolf bányahivatalnok és Ocsovszky Vilmos polgármester; Körmöcbányáról Amon Ede dr. országos képviselõ; Arad János prakovicei bányaigazgató; Wagner Vilmos podbrezovai bányafõtanácsos; Blunár Antal rozsnyói bányafõbiztos; Chabada József polgármester és a dobsinai Ruffiny Jenõ bányatanácsos. Probstner A. országos képviselõ javaslatára az egyesület megalapítása során kifejtett tevékenységért Farbaky Istvánt tiszteleti taggá választották. Winkler Benõ javaslatára Péch Antal miniszteri biztost, a bányászati szakirodalom legkiemelkedõbb pártfogóinak egyikét, szintén tiszteleti taggá választották. Gróf Teleki Géza elnök javaslatára Wekerle Sándor pénzügyminiszter lett az egyesület védnöke, aki sokoldalú segítséget ígért az egyesületnek, újságjának, a nak a kiadásához szubvencióként évi 1000 aranyat ajánlott fel. Palmer Andor bányabiztos a Magyar újság július 8-ai számában kifejezte az egyesület megalakulásával kapcsolatos örömét, de kifogásolta székhelyét (amelynek szerinte nem Selmecbányának, hanem Budapestnek kellene lennie, mert Budapest már régóta a tudomány, az ipar központja, a kormány székhelye és az egyesület elnökének, alelnökének is lakhelye. Az egyesület selmecbányai megalakítását Péch Antal volt bányaigazgató a BKL hasábjain azzal indokolta meg, hogy Selmecbányán az egyesületi tagok rendelkezésére állnak a helyiségek, a könyvtár, a naprakész szakirodalommal, az újságokkal, a különbözõ gyûjteményekkel, minden, amit a Bányászati és Erdészeti Akadémia nyújtani tud az egyesület részére. Ez akkor még Budapesten hiányzott. A BKL kiadása és szerkesztése is olyan feladat volt, amelyet kisebb költséggel és megfelelõ színvonalon csak Selmecbányán lehetett megoldani. Amikor a közgyûlést mindig más városban szervezték, nem volt döntõ fontosságú, hogy az egyesület székhelye Budapest vagy Selmecbánya. Úgy tûnik, Péch Antal érvelése átmenetileg elég volt ahhoz, hogy az egyesület székhelye Selmecbányán maradjon szeptemberében azonban a Máramarosszigeten tartott közgyûlés egyik programpontja az egyesület székhelyének Selmecbányáról Budapestre történõ áthelyezése volt. Ezen a közgyûlésen Selmecbányáról az alábbi személyek vettek részt: Sobó Jenõ, az egyesület elnöke, Litschauer Lajos a Bányászati és Erdészeti Akadémia professzora, Bárdossy Antal bányatanácsos, az egyesület tikára, Baliga Aurél kohómérnök, Farbaky István országgyûlési képviselõ, Jákó Gyula fõmérnök, Pelachy Ferenc bányamérnök és Svehla Gyula bányaigazgató. A közgyûlés határozatot hozott arról, hogy az egyesület székhelyét a következõ három év folyamán át kell helyezni Budapestre. A Selmeczbányai Híradó szeptember 8-ai számában azonban az egyesület tagjai kritikai észrevételeiknek adtak hangot a határozattal kapcsolatban. Úgy vélték, hogy Selmecbányán van a BKL és a hazai bányászati irodalom legelhivatottabb gárdája. A Bányászati és Erdészeti Akadémia a bányászat elméleti és gyakorlati kérdéseiben, az új generáció kinevelésében meghatározó szerepet tölt be, nem beszélve az õsrégi város bányászati emlékeirõl, az Akadémia világhírnevérõl, a selmeci bányaigazgatóság széles körû és termékeny munkájáról. Az egyesület Budapestre történõ átköltöztetésének kérdését utoljára az szeptember 13-ai választmányi ülésén tárgyalták Selmecbányán. Elsõként Svehla Gyula miniszteri tanácsos szólalt fel, aki megállapította, hogy Budapesten az Egyesület csak akkor tud sikeresen tevékenykedni, ha pénzügyi támogatást kap, amennyiben tehát az egyesületet anyagi veszteség éri, nem tud fejlõdni és széthullik. Szitnay József, a város polgármestere, megköszönte Svehla Gyulának, hogy ilyen energikusan, az egész város érdekében megvédte az egyesületet a költözéstõl. Teljes egészében egyetértett Svehla javaslatával, álláspontját többféleképpen is megindokolta, és e javaslat mellé állt Veres Gyula is. Mindennek ellenére az december 13-ai volt a választmány utolsó selmecbányai ülése, ezen kimondták, hogy az egyesület január 1-jével Budapestre költözik, ahol egyesületi tisztújítást is tartanak. Az egyesület selmecbányai és bélabányai helyi szervezetének alakuló K11

4 K12 ülését október 25-én tartották meg, ahol a szervezet elnökének Svehla Gyula bányaigazgató miniszteri tanácsost javasolták, elnökhelyettesének dr. Schwartz Ottót, a Bányászati és Erdészeti Akadémia igazgatóját, titkárának Veres Gyulát, pénztárosának Pachmayer Gyulát választották meg. A szervezet január 19-éig rendszeresen megtartotta rendes üléseit, átlagosan 70 taggal, röviddel ezután a szervezet megszûnt. Svehla Gyula nyugállományba vonulása után a szervezet elnöke 1907 novemberétõl Grillusz Emil bányaigazgató, 1909 májusától Sobó Jenõ professzor, 1912 júniusának végétõl Nikl János lett. Az õ váratlan halálát követõen Réz Géza professzort választották meg elnöknek, aki e funkciójában megmaradt egészen a szervezet megszûnéséig. Az OMBKE selmecbányai és bélabányai szervezetének saját mûködési szabályzata volt. A szervezet Selmecbánya és környéke bányászatának gyakorlati és tudományos kérdéseivel, valamint nemzetgazdasági problémáival egyaránt foglalkozott. Szakvéleményt és tanácsot adott, közvetített a vezetõség és az anyaegyesület között. Különösen behatóan foglalkozott a bányászati tudományok tanításának fejlesztésével, komolyan segítette a professzori kar emlékiratainak összeállítását éppen abban az idõben, amikor a Bányászati és Erdészeti Akadémiát Bányászati és Erdészeti Fõiskolává alakították át. Fontosnak tartották a magyar bányászati mûszaki szótár kiadását, elõkészítésére szakmai bizottságot hoztak létre, amelyben többek között Böckh Hugó, Hermann Miksa, Schell Róbert, Litschauer Lajos tevékenykedett. A szerkesztõség Selmecbányán dolgozott, ide küldték a szótár címszavaihoz fûzõdõ javaslatokat a geológia, mineralógia, rétegtan; a bányaméréstan; a bányamûvelés és ércelõkészítés; a vaskohászat, színesfémkohászat, tudományos kutatás; a bányagépészet, -építészet szakterületekre vonatkozóan ben a selmecbányai helyi szervezet a zsilvölgyi helyi szervezet kritikai észrevételeinek hatására új javaslatot dolgozott ki a bányamérnökképzés javítására (pl. a bányászok balesetvédelme terén). A szervezet ajánlotta, hogy az új bányatörvény-javaslatban a vállalkozásokban tevékenykedõ bányatisztviselõk jövedelemszabályozásának elveit is ki kell dolgozni, de foglalkozott a sztrájkok okaival, a bányászoknak az USA-ba történõ kivándorlásával is. Javaslatot tett bányászokat segélyezõ alapítvány létrehozására, a bányászok lakásproblémájának megoldására. Foglalkozott az arany szabad kereskedelmének, az erdélyi aranylopás megakadályozásának kérdésével is. Törvényjavaslatot készített elõ az Országos Technikai Tanács részére az ásványi olaj- és földgáztörvényhez, javasolta a bányász gyerekeket támogató alapítvány létrehozását Körmöcbányán, a fõiskolások ifjúsági egyesületének korszerûsítését, a háborút elszenvedett bányászcsaládok még nem munkaképes gyerekeinek támogatását, az állami alkalmazottak nyugdíjazását stb. Az egyesület selmecbányai szervezete kiemelt figyelmet tanúsított a magyar bányászat kimagasló egyéniségei emlékének az ápolására. Így az április 26-ai selmecbányai választmányi ülésén kérelmezte, hogy szervezzenek gyûjtést Sóltz Vilmos szerény, de méltóságteljes emlékmûvének létrehozására. Az június 28-ai választmányi ülésen Pelachy Ferenc bányamérnök érdemeit méltatták, akinek az uralkodó az aranykorona érdemkeresztet adományozta a deficites selmeci Ferenc Józsefakna veszteségének minimumra való csökkentéséért június 12-én hasonló örömmel üdvözték Gesell Sándor kitüntetését, aki a Vaskoronarend III. fokozatával tüntettek ki. Az november 10-ei helyi szervezeti ülés témái közül kiemelkedett a Szabó József professzor emlékére Hliníkon felállítandó emléktábla, amelyre ekkor 800 koronát gyûjtöttek össze. Az november 16-ai ülés tudósítása szerint a Szabó-szikla 1 m-es nagyságú feliratot (alatta emléktáblával) 55 m magasban helyezik el. Az emléktábla ünnepélyes leleplezése május 30-án volt Böckh Hugó ünnepi elõadásához kapcsolódva. Péch Antal érdemeinek méltatására április 28-án tartott emlékülést a helyi szervezet vezetõsége. A szervezet elhatározta, hogy Cséti Ottó professzornak is emlékmûvet állít, s ehhez helyi tagonként kb. 25 koronát gyûjt össze. A mellszobrot az Akadémia épületében helyezték el, az ünnepélyes leleplezésre május 25- én került sor, ahol Sobó Jenõ elnök mondott ünnepi beszédet. Érdekes volt a helyi szervezet május 10-ei ülésén Bernolák egyesületi tag javaslata a Vajdahunyadon alapítandó bányász-kohász múzeummal kapcsolatban. A jelenlévõk nem tartották Vajdahunyad várost a legmegfelelõbb múzeumi székhelynek, rossz megközelíthetõsége miatt. Múzeumi székhelyül Budapestet ajánlották, itt számítani lehetett a kormány támogatására is. Egyébként az egyesület vidéki szervezeteinek megalakítására már a selmecbányai szervezet megalakulása elõtt is több példa volt. Az alapszabály szerint ott alakulhatott helyi szervezet, ahol az egyesületnek legalább 12 tagja volt. A vidéki szervezetek létesítésére részletes felhívást tett közzé Andreich János augusztus 1-jén a BKLban. E felhívás alapján november 11-én alakult meg az elsõ helyi szervezet Körmöcbányán, elnöke Reitzner Maximilián, titkára Árkossy Béla lett. A második helyi szervezetet Budapesten, február 16-án, a harmadik helyi szervezetet december 11-én Salgótarjánban, a negyediket február 2-án Iglón alakították meg. A selmecbányai helyi szervezet már a hivatalos megalakulása elõtt három szakmai ülést tartott, amelyen dr. Böckh Hugó elõadásai hangzottak el a környék érclelõhelyeirõl és petrografikus helyzetérõl. Tanulmányutakat is szerveztek Besztercebányára, Alsóbrézóba, Zsolnára, Rudabányára, Zólyomban pedig az Union Lemezgyárat látogatták meg. Összefoglalóan megállapítható, hogy az egyesület megalakítása hazafias cselekedetnek minõsült. Tevékenységét a bányászati tudományok mindegyikében mérni lehetett, hiszen minden tagnak évente legalább

5 egy hozzászólást kellett írnia a Bányászati és Kohászati Lapokba. Azt a gazdag programot, amit az egyesület a kezdet-kezdetén maga elé tûzött s amit Farbaky István is megfogalmazott nem sikerült megvalósítani. A sikertelenség egyik fõ oka az volt, hogy az egyesület legaktívabb tagjainak erejét lekötötte az állandó harc, melyet az egyesület székhelyének Selmecbányán való tartásáért vívtak. Az egyesület alighogy megalakult, máris kifogásolták, miért nem Budapest lett a székhelye annak ellenére, hogy Péch Antal bányaigazgató az egyesületi újságban ezt meggyõzõ érvekkel indokolta. Eltelt három év és az egyesületi székhely Budapestre történõ áthelyezése az szeptemberi vajdahunyadi közgyûlés fõ programpontja lett. Ettõl kezdve még ha a selmecbányai vezetõség igyekezett is elodázni a költözést ez az igyekezet csak addig tarthatott, míg néhány budapesti tagnak magasabb körök segítségével sikerült elérnie, hogy az egyesület Budapestre költözzön.

Szerkesztôi elôszó. Tisztelt Olvasók!

Szerkesztôi elôszó. Tisztelt Olvasók! Szerkesztôi elôszó Tisztelt Olvasók! Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület története hazánk újkori történetének történelmi sorsfordulókkal, tragédiákkal és dicsõséges múlttal teli, a kiegyezéstõl

Részletesebben

Közgyûlések, küldöttközgyûlések ( )

Közgyûlések, küldöttközgyûlések ( ) Közgyûlések, küldöttközgyûlések (1892 2002) Szám Idõpont Hely Téma 1892. VI. 7. Selmecbánya alakuló közgyülés 1893. III. 10. Selmecbánya rendkívüli közgyûlés 1. 1894. VIII. 5 6. Nagybánya Wekerle Sándor

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo _ FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZ K 20 JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar Villanyautó Klub Egyesület 2014. szeptember hó 30. napján, a 118% Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. március 14-én 10.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott alakuló üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. szeptember 25. 11 óra 36 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 2083 Solymár, Orgona utca 9. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz

Részletesebben

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Általános rendelkezések 1.1. Az : 1.1.1. a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (a továbbiakban HTE) szakosztályként működő szervezeti egysége; 1.1.2. a

Részletesebben

sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM

sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM A Magyar Hadtudományii Társaság Tüzér szakosztálly allakulló üllésének jegyzőkönyve 1998 2 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM A Magyar Hadtudományi Társaság

Részletesebben

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE Szeged, 2013. október 28. Intézményi ünnepek és megemlékezések rendje a Szegedi Tudományegyetemen 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban:

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Társaság tagjai lehetnek: rendes tagok, tiszteletbeli tagok, pártoló tagok, ifjúsági tagok. 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG 2. SZAKASZ A

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

Podányi Tibor

Podányi Tibor 114 Podányi Tibor 1920-2003 PÁLFY GÁBOR HADOBÁS SÁNDOR 2003. november 19-én elhunyt Podányi Tibor gyémántokleveles bányamérnök, az OMBKE tiszteleti tagja. 1920. július 19-én született Érsekvadkerten. Elemi

Részletesebben

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót. TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:

Részletesebben

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése

Részletesebben

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat Jegyzőkönyv A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület közgyűléséről Időpont: 2010. február 27. szombat Helyszín: Egyesületi iroda helyiség, Kapostüskevár MÁV állomás Jelen vannak: Az egyesület tagjai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február 15.

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február 15. B A L A T O N I H O R G Á S Z E G Y E S Ü L E T Székhely: 1224. Budapest, Diótörő út 61 Tel. Fax: 207-42-92 Mobil: 20/945-87-15 JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL 1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Szabó Lőrinc Alapítvány (1026 Budapest, Volkmann u. 8. 1. emelet 1.) Közhasznúsági jelentés 2011. 1 Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló Az 1994-óta működő és 1997-től közhasznú Alapítvány

Részletesebben

ABányászati és Kohászati Lapok XXV. évfolyamának

ABányászati és Kohászati Lapok XXV. évfolyamának IV. AZ OMBKE MEGALAKULÁSA Az OMBKE megalakulásának jegyzôkönyve A XXV. évfolyamának 13. számában 1892. július 1-jén megjelent tudósítás* részletesen beszámolt a magyar bányászati és kohászati irodalompártoló

Részletesebben

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén L.T.SZ Közgyűlés Jegyzőkönyv Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén Helyszín: 2015. április 09. 2481 Velence, Kiss köz 6. Hotel Juventus konferenciahelyiségében.

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 18 szavazásra jogosult egyesületi tag és két vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 18 szavazásra jogosult egyesületi tag és két vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. december 1. 10 óra 20 perces kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt tisztújító közgyűlésén, az 1056 Budapest, Molnár utca 5. szám alatt. Jelen vannak:

Részletesebben

1. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának a december 2-án megtartott alakuló üléséről

1. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának a december 2-án megtartott alakuló üléséről 1. számú jegyzőkönyv Somorja Városi Önkormányzatának a 2014. december 2-án megtartott alakuló üléséről Jelenlevők: a csatolt jelenléti ív szerint. 1. Az ülés megnyitása Az ülést Bárdos Gábor, a város polgármestere

Részletesebben

Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16.

Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16. Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása Dr. Magyar Gábor elnök HTE Közgyűlés 2018 2018. május 16. Tiszteletbeli szenátor jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli tagjait az Egyesületben

Részletesebben

Az OMBKE alapszabályainak története*

Az OMBKE alapszabályainak története* Az OMBKE alapszabályainak története* Az egyesület alapításkori alapszabályának kialakulása és módosításai (1885 1948) 1885. március 15. Az 1866-ban alakult Magyar Mérnök és Építész Egyesület (MMÉE) Bányászati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet)

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet) Jegyzőkönyv a DOSz Nyelvtudományi Osztályának alakuló üléséről Ülés időpontja: 2013. 10. 21. 15:00 Ülés helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II.

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

Idõpont Elnök Alelnök Titkár Ügyvezetõ alelnök

Idõpont Elnök Alelnök Titkár Ügyvezetõ alelnök V. AZ EGYESÜLET TISZTSÉGVISELÔI Az OMBKE vezetô tisztségviselôi (1892 2002) Idõpont Elnök Alelnök Titkár Ügyvezetõ alelnök Fõtitkár (f.t.) (ügyv.a.e.) Fõtitkárhelyettes (f.th.) Ügyvezetõ fõtitkár (ügyv.f.t.)

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1. Felelős műszaki vezetői és építési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Közgyűlési határozatok tára

Közgyűlési határozatok tára Közgyűlési határozatok tára 2009 TTHE 1/2009. (IX.15.) számú Kgy. Határozat A Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád völgye Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület megalakítása Az alapító tagok 1. megalakítják

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 340-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8.

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8. JEGYZŐKÖNYV Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat 2013. május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről 2013. május 8. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bács-Kiskun megyében, Tompa Város Polgármesteri Hivatalában, Tompa,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

H Í R E K Szegedről. A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek.

H Í R E K Szegedről. A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek. H Í R E K Szegedről A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek. A 2019. évi tisztújítást követően, most első ízben Békéscsabán - 2019.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás május 6. napján tartott alakuló üléséről

JEGYZŐKÖNYV. az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás május 6. napján tartott alakuló üléséről JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás 2008. május 6. napján tartott alakuló üléséről Helye: 2500 Esztergom, Szent István tér 1. (Esztergomi királyi

Részletesebben

Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban

Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban A Semmelweis Emlékév megemlékezései között is kiemelkedő esemény zajlott Teheránban vasárnap és hétfőn. A két napos Semmelweis Emlékülésen a nőgyógyászati

Részletesebben

Dr. Vas Károly. akadémikus. Dr. Kiss István. Dr. Vas Károly 1919 1981

Dr. Vas Károly. akadémikus. Dr. Kiss István. Dr. Vas Károly 1919 1981 M ú l t b a n é z õ Dr. Vas Károly akadémikus Dr. Kiss István Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és mûködésében Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 2. melléklete) 2016. A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSA Az alapszabály és az ügyrend rendelkezései:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. szeptember 5-én 14 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Verzió: 1 Készítette: Készítette: Sebestény

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. február 28-án a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. január 29-én 17.00 órakor a Magyar Gószövetség közgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dienes Péter köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a Közgyűlés

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA ÉPÍTÉSI TAGOZAT TERÜLET-ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. 2 TARTALOMJEGYZÉK MAGYARÁZAT 1. A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZAKOSZTÁLY 2. A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. október 18-án (hétfőn) 14.00 órakor megtartott alakuló üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. október 18-én (hétfőn))

Részletesebben

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1. Felelős műszaki vezetői és építési

Részletesebben

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D 2018.09.01. 1/8 Ezen szakosztályi ügyrend az alábbi jogszabályok és szabályzatok alapján és figyelembevételével

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. szeptember 23 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és működésében

Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és működésében Vas Károly meghatározó szerepe a MÉTE Mikrobiológiai Szakosztály létrehozásában és működésében Dr. Kiss István a MÉTE Mikrobiológiai-Biotechnológiai-Higiéniai Szakosztály elnöke Budapesti Corvinus Egyetem,

Részletesebben

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 2. melléklete) 2012. A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSA Az alapszabály és az ügyrend rendelkezései:

Részletesebben

A Soproni Talajbiológiai Iskolá -tól a Gödöllői Mikrobiológiai Műhely -ig A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szekciójának 57 éve

A Soproni Talajbiológiai Iskolá -tól a Gödöllői Mikrobiológiai Műhely -ig A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szekciójának 57 éve A Soproni Talajbiológiai Iskolá -tól a Gödöllői Mikrobiológiai Műhely -ig A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szekciójának 57 éve Biró Borbála A kezdetek: A soproni Talajbiológiai Iskola 1951-ben

Részletesebben

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.)

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) 1. Béres Ferenc Elhunyt 2. Fecske Jenő Elhunyt 3. Fekete Álmos Elhunyt 4. Fogarassy Pál 5. Fóti Mária 6. Hidasi György 7. Hirling

Részletesebben

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai Kisújszállás Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a 113/2016. (IV. 28.) számú önkormányzati határozatával

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

2. Fodor István. 2. Fodor István. 3. Martonyi János 4. Megyesy Jenő 1. Dr. Vizi E. Szilveszter. 2. Fodor István

2. Fodor István. 2. Fodor István. 3. Martonyi János 4. Megyesy Jenő 1. Dr. Vizi E. Szilveszter. 2. Fodor István Nem A Kuratórium a kuratóriumi ülés Levezető Elnöknek 1 Dr. Vizi E. Szilvesztert megválasztotta A Kuratórium a javasolt napirendet elfogadja 2 A Kuratórium megválasztja Jason Kenny-t a 3 Magyarország Barátai

Részletesebben

A Szarvas Város Barátainak Köre

A Szarvas Város Barátainak Köre A L A P Í T Ó O K I R A T Szarvasért Emlékplakett és Emléklap Szarvas Város Barátainak Köre 1999. 2. AZ ALAPÍTÓ A Szarvas Város Barátainak Köre 3. AZ EMÉKPLAKETT Nemesfémből (bronz, ezüst, arany) készül,

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG. A titkárság működésének szabályzata

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG. A titkárság működésének szabályzata MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A titkárság működésének szabályzata (Az Ügyrend 3. melléklete) 2012. I. fejezet A titkárság jogállása 1. A Társaság az alapszabályban megfogalmazott céljának megvalósítása érdekében,

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 9-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az AQUA Szolgáltató Kft július 17. napján 8 órakor tartott Taggyűlésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az AQUA Szolgáltató Kft július 17. napján 8 órakor tartott Taggyűlésén. JEGYZŐKÖNYV Készült az AQUA Szolgáltató Kft. 2015. július 17. napján 8 órakor tartott Taggyűlésén. Helye: Pártok Háza II. emeleti tanácsterem (9200 Mosonmagyaróvár, Erkel F. u. 10.) Jelen vannak: - A társaság

Részletesebben

1.) Petőfi-emléktábla

1.) Petőfi-emléktábla 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013..

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013.. HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2013.. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése... 3 1. A HTE képviselete... 3 2. Titkárság... 3 3. Ügyvezető

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: - az 2. számú Mellékletként csatolt jelenléti ívet aláíró személyek. (32 fő + 2 fő vendég )

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: - az 2. számú Mellékletként csatolt jelenléti ívet aláíró személyek. (32 fő + 2 fő vendég ) 1 JEGYZŐKÖNYV Készült 2013. március 13-án 14:15-i kezdettel a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület éves rendes taggyűlésén.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2007. április 12. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése...3 1. A HTE képviselete...3 2. Titkárság...3 3. Ügyvezető

Részletesebben

CLUB DYNAMIC SPORTEGYESÜLET

CLUB DYNAMIC SPORTEGYESÜLET CLUB DYNAMIC SPORTEGYESÜLET 2010. július 3-án megtartott közgyűlés jegyzőkönyve 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Club Dynamic SE közgyűlésén 2010. július 3-án 10 órakor Levezető elnök Ács Sánta Imre

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés

Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Dátum: 2014. május 10. 10 óra Helyszín: Dunaújváros, Campus Aréna Jegyzőkönyvvezető: Jaczkó Róbert Gyula Az Elnökségi ülés napirendi pontjai: 1. Női U19-es

Részletesebben

Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés december 5. Vezetőség

Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés december 5. Vezetőség Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés 2017. december 5. Vezetőség Miről lesz szó? A vezetőség ezévi tevékenysége Olmütz-i V4 Konferencia A 2018-ki Pécsi Vándorgyűlés előkészítése Tagdíjak, IUSS választás,

Részletesebben

Tiszteletbeli elnökségi tag cím odaítélése, jutalmazás, kitüntetés. HTE közgyűlés 2014. 2014. május 14. Dr. Huszty Gábor elnök

Tiszteletbeli elnökségi tag cím odaítélése, jutalmazás, kitüntetés. HTE közgyűlés 2014. 2014. május 14. Dr. Huszty Gábor elnök Tiszteletbeli elnökségi tag cím odaítélése, jutalmazás, kitüntetés Dr. Huszty Gábor elnök HTE közgyűlés 2014 2014. május 14. Tiszteletbeli elnökségi tag jóváhagyása Az Egyesület tagjait és Jszteletbeli

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket.

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket. Jegyzőkönyv Készült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat 2008. július 3-i ülésén, melyre a Megyeháza Rákóczi termében került sor. Jelen vannak: A testület tagjai

Részletesebben

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A Magyar Hadtudományi Társaság (továbbiakban Társaság, illetve MHTT) tagságát képviselő küldöttértekezlet felhatalmazása

Részletesebben

SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1055 BUDAPEST, Kossuth Lajos tér 6-8. SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Dátum: 1/9 TARTALOM 1. Általános rendelkezések... 3 2. A. Szakosztály

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2011. november 8-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/2015 2015. október 1. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. október 1. 18h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet

2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet 2018. évi Küldöttgyűlések határozatai 1/2018.02.23. Küldöttgyűlési határozat A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara küldöttgyűlése a levezető elnök javaslatára 20 támogató szavazattal, 0 ellenében, 0 tartózkodás

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Közgyűlés helye: Budapest, XI. Műegyetem rakpart 3. K.240 BME Épültszerkezettani Tanszék konzultációs terme ideje: 2016. május 11. 16.00 A közgyűlés kezdő időpontjában a szavazati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot:

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot: JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2013. szeptember 6-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Alapszabály. (Módosítva: június 22.) Alapszabály (Módosítva: 2007. június 22.) 1. Az egyesület neve: Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 2. Az egyesület székhelye: Hajdúnánás, Kazinczy u. 19. sz. 3. Az egyesület címe: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság

Részletesebben