887. szám március 4.
|
|
- Liliána Magyar
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 887. szám március 4. Nagyböjt 2. vasárnapja Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban! (Mk 1,15) A nagyböjti idő sürgeti megtérésünket. Ha utazom, tudom a célállomásomat. Jól indulok a kocsimmal. Egyik pihenőhelyen megállok. Eszem, iszom, felfrissülök, indulok. Több út is kiágazik innen. Célba veszem az egyiket, nem is gondolva célomra. Sőt új megálló is eszembe jut, épp arra haladok. Innen igazában már egyenesen el sem érhető az, ahova indultam. Minden jónak látszik. Kényelmem, vélt boldogságom teljes. De mi van a céllal? Nem kellene az oda vezető utat megkeresni és jó irányba hajtani? Igen, nincs más, mint észrevenni, megbánni, hogy eltértem, észrevenni, hogy ott várnak és kell, hogy fájjon, hogy becsaptam azt aki vár. Már azt is sajnálom, hogy figyelmen kívül hagyva a célt, töltöttem hamis örömömre ennyi időt. A sajnálkozás, megbánás magában nem elég. Meg kell keresnem a célba vivő utat, és azon kell újra le nem térve, haladnom, mégpedig mindvégig. Higgyetek az evangéliumban. Elém áll Krisztus. Életét megismerhetem az evangéliumokból. Sokat akar közölni, magának az Atyának üzenetét: Célod az örök élet. Utad erre vezessen. El ne tévedj! Maga bemutatja ezt az utat és rajta haladást. Istenfia, de istállóban születik, otthontalan már gyermekként is. Dolgozik kétkezi munkában 30 éves koráig, majd tanít, gyógyít, kísértést visszaver. Mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve. Nem tért le az Atyához vezető útról. De azok helyett, akik letértek, bűnüket magára véve végigjárta a vértverejtékezéstől a kereszthalálig a megváltói utat: értünk. De feltámadása által bemutatta, hogy valóban célba, haza lehet
2 2. FELSŐVÁROS március 4. érni. Felém pedig küldi a megtérés lehetőségét, a bűnbánatszentségen keresztül. Az erőt, kegyelmet a szentmiseáldozat és szentáldozás csodájában. Az örömhírt pedig olvashatom a tékozló fiú történetében. Higgyetek az evangéliumban. Nem csak célt ad, az utat is megmutatja. Ahogy Ő dolgozott, imádkozott, kötelességét teljesített, bűntelenül hűséges volt, nem kereste, hogy őt szolgálják, hanem ő szolgált lábmosó szeretettel, beteg testet és beteg lelket gyógyított. Életáldozatra is kész volt értünk. Íme az út. Ez az az út, amelyik az igazi célhoz vezet. Igaz sokszor kell lekötözni magunkat a szirénhangok elől, hogy el ne tudjanak csábítani, sokszor kell Krisztusnak tartani és segíteni a nem szimpatikus embertestvért, sőt ellenséges embert is. Az evangélium eszembe jutatja, hogy nem itt van az örök hazám, segít, hogy el ne felejtsem: itt úton vagyok az örök cél felé, itt nincs öröklakásom. A Keresztrefeszített igazítson el mindnyájunkat e szent negyven napon! Imádunk Téged és áldunk Téged, mert szent kereszted által megmentetted a világot! Gyulay Endre püspök A próbatételek Ter 22,1-2.9a Ezek után az események után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és így szólt hozzá: "Ábrahám, Ábrahám!" "Itt vagyok" - felelte. Akkor ezt mondta neki: "Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked." Mikor megérkeztek arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte a fiát és az oltárra helyezte a fa tetejére. Ábrahám első próbatétele a meghívása volt. Az Isten kedvéért el kellett hagynia hazáját, családját, a kialakult életformáját és vándorolni egy olyan földön, amelyet nem ismert és olyan irányba, amelyet az Isten pontosan nem nevezett meg. A vándorlása alatt mássá lett, mint eredeti hazájában, Úr-Kaszdimban élő honfitársai, annak ellenére, hogy nem világos előttünk egészen, hogy Ábrahám hite mit rejtett és miben különbözött a kortárs szemiták hitétől. A legnagyobb reménytelensége a gyermektelenség, vagyis a jövő nélküliség volt. Ugyan az Isten azt ígérte neki, hogy annyi utóda lesz, mint égen a csillag, de egyetlen gyermeke sem született saját feleségé-
3 2012. március 4. FELSŐVÁROS 3. től Sárától. Ez önmagában is nagy próbatétel lehetett, amelyet nevezhetünk a második próbatételnek. A harmadik próbatétel Ábrahám áldozatával kapcsolatos, a zsidó magyarázók ezt a tízedik próbatételnek tartják. Kövesse Isten parancsát és az egyetlen reményét a gyermekét, Izsákot áldozza fel, vagy tagadja meg Isten parancsát és forduljon szembe azzal az őrültséggel, amely a jövendő termékenység érdekében minden elsőszülöttet, embernek és állatnak az elsőszülöttjét feláldozza Istennek. Immanuel Kant ezt a dilemmát a következőképpen fogalmazta meg: Vannak bizonyos esetek, amelyekben meg lehetünk győződve arról, hogy a hang, amit hallunk, és amit Isten hangjának gondolunk, nem tőle származik, amikor a hang olyas valamit parancsol, ami ellent mond az erkölcsi törvénynek, még ha a jelenség oly fenségesnek, vagy természetet meghaladónak tűnik is, azt gondoljuk tévedtünk. Csakhogy Ábrahám nem bőbeszédű, hanem azt mondhatjuk az Isten néma szolgája, aki éppen némasága miatt nem enged betekinteni saját gondolataiba és kétségeibe. A történeti Ábrahám kétségtelenül új vallási felismerések hordozója volt, alakja azért maradt fenne és legendái ezekkel a vallási felismerésekkel kapcsolják össze életét, homályba hagyván a hétköznapi Ábrahám tevékenységét. Ő az a személyiség, aki döntéseivel írta be magát utódai életébe, akik ezeket a döntéseket őrizték meg és ezen keresztül az alakját, amely a későbbi utókor szemében eggyé vált a döntéseivel. Azt nehéz megmondani, hogy a vallási megszállottság és a bízó hit milyen harcot vívott Ábrahám lelkében, aki szerette fiát, az egyetlen, Izsákot, és milyen mély kötődés indította el annak engedelmes feláldozására. Kierkegaard a Félelem és reszketés c művében igyekszik feltárni Ábrahám soha napvilágra nem került bízó hitének és kétségeinek dilemmáját. A történet azt sem magyarázza meg kimerítően, hogy végül is miért döntött Ábrahám egy bárány feláldozása mellett, mi volt az a benső hang amely ellentmondva az elsőnek Isten hűséges szolgájaként mégis új felismerést és parancsot követett. Ábrahám azonban ezzel a bízó hitével a az egzisztenciális hit példája. Ő az aki harcát az Istennel lelke mélyén vívta meg. Aki cselekedeteiben mindig hűséges volt az Istenhez és néma maradt a kétségeit illetően. Ezzel a magatartásával pontosan ellentéte kortársainknak, vagy esetleg nekünk is. Divatos a kétségekről beszélni, a hibáinkat megmagyarázni, a nehéz döntések az áldozatvállalás helyett lelki beszélgetésbe menekülni. Ábrahám hite emiatt lett példája mindhárom vallásnak: a zsidónak, a kereszténynek és a muszlimnak. Ő az a szilád hitű férfi, aki nem fanatikus, de példája minden
4 4. FELSŐVÁROS március 4. későbbi Isten hívőnek. Harcát a gonosszal és a kétséggel megharcolta és győzött, sem a józanságát, sem a hitét nem veszítette el. Ilyenné mi is csak Isten segítségével és a próbatételek áldása révén, valamint belső harcok árán válhatunk. B. Gy. EMBER, EGYHÁZZENE, LITURGIA 111. Nagyböjti Communiok II. Nagyböjt II. Vasárnapjának áldozási éneke: Antifóna: A látomást, melyet láttatok, senkinek ne mondjátok, mígnem a halálból föltámad az Emberfia. 96. zsoltár: Az Úr országol, örvendezzen a föld, * vigadjon a szigetek sokasága. Körülötte felhő és homály, * jog és igazság az ő trónjának alapja. Előtte tűz jár, * és megégeti körös-körül az ő ellenségeit. Fénylenek villámai a föld kerekségén, * látta a föld, és megreszketett. A hegyek, mint a viasz, megolvadtak az Úr színe előtt, * az Úr színe előtt az egész föld. Hirdették az egek az ő igazságát, * és látták minden népek az ő dicsőségét. Világosság támadott az igazaknak, * és az igaz szívűeknek vigasság. Vigadjatok, igazak, az Úrban, * és dicsérjétek az ő szentségének emlékezetét. Vajon miért veszi elő az Egyház a második nagyböjti vasárnapon Máté evangéliumának a színeváltozásról szóló részletét? Mi köze van a szentáldozásnak, pláne a nagyböjtnek Krisztus életének ehhez a dicsőséggel teljes pillanatához? És főleg: miért énekel a zsoltár örvendezésről és hatalomról, uralkodásról és dicsőségről, világosságról és vigasságról? Hiszen mi minden pénteken az Úr szenvedéséről és haláláról emlékezünk meg! A nagyböjt pedig nem a vigasságnak, hanem éppen a bűnbánatnak és a töredelemnek az időszaka... Ennek örülünk annyira? Meg kell tanulnunk "Isten fejével gondolkodni". Előtte nincs idő, nincs semmiféle földi, az emberek között érvényes kategória, ezért nincsenek korlátok sem. Az Egyház pedig, mivel Istenhez akar elvezetni, néha az ebből következő "isteni szabályokhoz" folyamodik, amikor ilyen kivételeket tesz.
5 2012. március 4. FELSŐVÁROS 5. Azért kell ezeket a sorokat hallanunk ebben a pillanatban, mert a szentáldozásban a legfőbb Úr, Jézus Krisztus valóságos testét vesszük magunkhoz, azt a testet, amely számunkra felfoghatatlan módon van jelen a kenyér színe alatt. Mi jól tudjuk, hogy az Úr országol, hogy uralkodik, hogy már rég legyőzte a Sátánt! Jól tudjuk, hogy a hegyek megolvadnak az Úr színe előtt, hogy minden nép látta az ő dicsőségét. Mindez megtörtént, és mi méltán örvendhetünk ennek legnagyobb töredelmünk és bűnbánatunk közepette is! Mert ahogy a Tábor-hegyen Krisztus arca ragyogott, mint a nap és ruhája vakított, mint a fény, úgy jelenik meg most mielőttünk is a szentmisében. Személyesen megjelenik, személyesen minekünk. Nem látjuk? Bennünk van a hiba. Amit az apostolok még nem tudtak akkor, mi tudjuk: Krisztus feltámadt a halálból. Minden szenvedése és gyötretése, minden szenvedésünk és gyötretésünk ellenére megtette, és begyógyította minden sebünket. Ez a zsoltár gyönyörűen fejezi ki Isten létét és tulajdonságait. Öröm olvasni, öröm imádkozni. Hiszen éppen erre várunk, hogy életünk alapja jog és igazság legyen! S Őtőle kaphatjuk csak meg, mert Őelőtte mindenki annyit kap, amennyi megérdemel. Se többet, se kevesebbet. Már csak egyre kell vigyáznunk. Hogy egész életünk folyamán érvényes legyen ránk a fenti zsoltár utolsó két sora. Mert nem csak a tökéletesek érhetik el Istent, de jaj nekünk, ha nem vagyunk igazak, igaz szívűek, mert akkor nem láthatjuk meg az ő dicsőségét... Mert akkor vigasság és örvendezés helyett valami más vár ránk. Az, amit a kutyának sem kívánunk. Aranyosi-Vitéz Gellért Házunk tája A Szent Miklós Alapítvány sok évvel ezelőtt azért jött létre, hogy templomunk renoválásához segítséget biztosítson. Most, hogy a templom teljeskörű felújítását tervezzük, erre igen nagy szükség lesz. Ezért kérünk minden adózó hívőt, hogy adója 1 százalékával támogassa templomát. Az egyháznak felajánlott 1 százalék nem ezt szolgálja, azt az egyház központi
6 6. FELSŐVÁROS március 4. kiadásaira fordítják. A mi templomunkat a második 1 százalékkal lehet támogatni. Alapítványunkra az elmúlt években nem sok folyt be, jelenleg mintegy 2 millió forinttal rendelkezik. Ebből az összegből fogjuk a húsvétra elkészülő bejárati vasrácsos kaput kifizetni. Reméljük, hogy a nagy munka megkezdéséig sok felsővárosi lakos fogja adója 1 százalékát arra felajánlani, hogy ez a szép, régi barokk templom kívül-belül gyönyörűen megújuljon. A Felsővárosi Szent Miklós Alapítvány adószáma: Rendelkező nyilatkozat az újságos asztalon található. Gyereksarok ELSŐÁLDOZÓK FIGYELMÉBE! Ez alkalommal a szentségekről tanulunk. Mik a szentségek? A szentségek látható jelek, amelyek Jézus rendeléséből láthatatlan kegyelmet közvetítenek. Hány szentség van? Hét szentség van: 1. a keresztség, 2. a bérmálás, 3. az Oltáriszentség, 4. a bűnbocsánat szentsége, 5. a betegek kenete, 6. a házasság. Mi a keresztség? A keresztség az első és legszükségesebb szentség, amely megszabadít minden bűntől, Isten gyermekévé és az Egyház tagjává tesz. Ki követ el bűnt? Bűnt az követ el, aki tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsának. Vannak halálos bűnök és bocsánatos bűnök. Mi a kegyelem? A kegyelem természetfeletti ajándék: Isten élete bennünk. Mi a szentgyónás? A szentgyónásban megbánjuk és bevalljuk a bűneinket. Mi a szentgyónás hatása? A szentgyónásban Isten megbocsátja bűneinket, megszentelő kegyelmet ad és erőt ad a bűn elleni küzdelemre.
7 2012. március 4. FELSŐVÁROS 7. Olvassuk mindennap a Szentírást! Hétfő: Dán 9,4b-10 Lk 6, Kedd: Iz 1, Mt 23,1-12 Szerda: Jer 18,18-20 Mt 20,17-28 Csütörtök: Jer 17,5-10 Lk 16,19-31 Péntek: Ter 37, Mt 21,33-46 Szombat: Mik 7, Lk 15, Vasárnap: Kiv 20,1-17 1Kor 1,22-25 Jn 2,13-25 Vallási műsorajánló: Kossuth Rádió: márc ,30: A görög katolikus egyház félórája márc. 6. és 8. 13,30: A katolikus egyház félórája márc ,04: Szentmise közvetítés Bartók Rádió: márc ,05: Jubilate Deo - egyházi zene Televízió: M 1: márc ,05: Jegesmedvék; 16,40: A szövetség - vetélkedő márc ,00: Katolikus krónika M 2: márc ,55: Négyszázezer nap márc ,40 és márc ,45: Főtér márc. 6. 9,00: Természetfilmek; márc ,05: Görög utifilm márc ,00: Biblia gyermekeknek; 16,10: 12 hónap az erdőn márc ,01: Így szól az Úr, Katolikus krónika DUNA TV: márc ,10: Duna Univerzum márc ,45: Vannak vidékek márc ,00-11,30: Katolikus műsorok DUNA II.: márc ,15: Katolikus krónika; 16,30: Natúra márc ,05: Töredékek; márc ,20: Duna anziksz márc ,30: Natúra; 20,05: Történelmi műsor márc ,15: Isten kezében márc ,05, 15,35, 17,00: Természetfilmek; 19,30: Magyar emlékek Krakkóban PAX TV: márc ,00: Katolikus hittan márc ,00: Jezsuita misszionárius Japánban márc ,00-16,30: Természetfilmek márc ,00: Szentmise közvetítés
8 8. FELSŐVÁROS március 4. Halottaink Szilágyi Lajos élt 50 évet Csikós Imre Gábor élt 57 évet Nyugodjanak békében! Házasságot kötött Becsei Szabolcs - Sebők Nóra Híreink A katolikus iskolák javára templomunkban forintot adakoztak híveink. Az összeget a püspökségre továbbítottuk. A mai vasárnap délután 5 órától szentségimádási óra. Hétköznapokon reggel fél 8-kor közös zsolozsma a templomban. Hétfőn, szerdán és csütörtökön az esti szentmise után passió próba. Szerdán délután 5 órakor Biblia óra. Csütörtökön délután 3 órakor Szent Pió imacsoport. Pénteken délután 5 órakor bérmálási oktatás. Pénteken délután 5,15-kor keresztúti ájtatosságot végzünk. A felsővárosi hívek egy csoportja pénteken indul Sümegre, Barsi Balázs atya háromnapos lelkigyakorlatára. A jövő vasárnap délelőtt a diákmise után elsőáldozási oktatás. A jövő vasárnap délután 16,45-kor tartja a Rózsafüzér társulat havi összejövetelét. Előre jelezzük, hogy a következő városi rózsafüzéres találkozó március 12- én, Rókuson lesz megtartva. Kiadja a Szeged-Felsővárosi Szent Miklós Plébánia 6721 Szeged, Munkácsy u T: plebaniafelsovaros@invitel.hu honlap: templomfelujitas.blogspot.com
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software
888. szám 2012. március 11.
A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 888. szám 2012. március 11. Nagyböjt 3. vasárnapja A tízparancsolat Kiv 20,1-17 Az Úr ezeket jelentette ki: "Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció
2014. Március 16. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció II/11. szám Íme a totális kommunikáció! A tanítványok minden érzékszervükkel vesznek
HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete
SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI
HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:
Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
Hittan tanmenet 3. osztály
Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Elsőáldozási vizsgakérdések
1. Mi a katolikus köszönés? Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké! Ámen 2. Milyen vallású vagy? Római katolikus keresztény. 3. Mikor lettél római katolikus keresztény? Amikor megkereszteltek. Elsőáldozási
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa
Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN SzentMihályFőplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia
SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. SZÜKSÉGES BEMENETEL Lekció: Mt 7,13 14 Alapige: Mt 7,13 14 Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.
Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata
938. szám 2013. május 19.
A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan
Isten felméri Ábrahám szeretetét
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Maillot; Tammy S. 60/5. Történet
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN
2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN Szent Mihály Főplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,
HÍRLEVÉL. Karácsony és farsang. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Karácsony és farsang Karácsony és farsang között
Az apostolok szinte mindig böjtöltek
XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?
A Biblia üzenete Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Prédikátor könyve 3:1 Terveink szerint Üzleti terv, hiteltörlesztési terv, munkaterv, fejlődési terv. Ismerősek a
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező
Utánzás, engedmények és válság
8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.
Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2019. JANUÁR 31. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!
2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ
Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra
A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária a közvetítő Isten és ember között Jézussal együtt. Ez szintén nem igaz Isten Igéje szerint!
Kedves Olvasó! Ez az írás nem a katolikus emberek bántására született. Az Isten mentő szeretete hozta létre. Jézusnak fáj, hogy Máriát követő milliók nem ismerik az Isten valódi beszédét, a bibliát. Fáj
Megtanulni megbocsátani
Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk
Isten felméri Ábrahám szeretetét
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú
A Biblia gyermekeknek bemutatja A tékozló fiú Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,
Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt.
Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt. A kis Kételkedő ezt kérdezte: Tényleg hiszel abban, hogy van élet a születés után? A kis Hívő így válaszolt:
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé
III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com