ROMÁNIA KOLOZS MEGYE TORDASZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG HELYI TANÁCSA
|
|
- Béla Hunor Soós
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ROÁNA KOLOZ EGYE TORDAZENTLÁZLÓ KÖZÉG HELY TANÁCA HATÁROZAT a jóváhagyására nézzően a szervezeti felépitésnek és a mükődési statutumának a kaparátusának a Tordaszentlászló község polgármesterének a 2015-es évre Tordaszentlászló Község Helyi Tanácsa a január 22.-i soros ülésén; egvizsgálva a község polgármestere által előterjesztett határozattervezetet, a különleges osztály jelentését, az elfogadás véleményezését a polgármesternek és a helyi közigazgatási, jogi és az emberi jogok megvédése speciális bizottság engedélyét. A helyi közigazgatást szabályozó utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel újraközölt 215/2001 sz. törvény 36. aszának 3 bekezdése b betűje és a 45. asza alapján: HATÁROZAT 1.zakasz. (1) Jóváhagyják a ZERVEZET FELÉPTÉT és a ÜKŐDÉ TATUTUÁT a kaparátusának a Tordaszentlászló község polgármesterének a 2015-es évre. az 1.-es és 2. es sz.-ú mellékleteknek megfelelően, melyek a jelen határozat beillesztett részei. (2) A szervezeti felépités es a mükődési statutum melyeket előir az 1-es asz 2015 február 1-vel kezdödően alkalmazódnak. 2. zakasz. A jelen határozatot közlik a Kolozs megyei Prefektúra ntézményével, a Tordaszentlászló község Polgármesterével, a pénzügyi-könyvelési irodával. A határozatot kifüggesztik a helyi tanács székhelyére és a Tordaszentlászló község WEB oldalán közzé teszik. Tordaszentlászló z.4 ÜLÉVEZETŐ ELNÖK Burz Gheorghe ELLENJEGYZŐ TTKÁR Dumitru oldovan Tanácsosok száma: 13 Jelenlévő tanácsosok. 11 gen szavazat: 11 Ellenszavazat:- Tartózkodás:-
2 KOLOZ EGYE TORDAZENTLÁZLÓ KÖZÉG HELY TANÁC z. Krt Tamas Gebe Andrei Asztalos tefan ÜRE oldovan Dumitru atyas Aurelia atyas Erica gnat Dina ÜRE Balla olanda ÜRE FELÉPTÉ ÉLTÓÁGOK BELŐ KÖZ EGHALLGATÁ RÉZLEG TTKÁR PÉNZÜGY- KÖNYVELÉ. EZŐGAZDAÁG F.ALAP,GAZGAT. RÉZLEG Közméltóság i beosztás polgármester alpolgárme. Közbeosztás agas köztiszt viselő BEOZTÁ TAT Vezetősé gi titkár Végrehajtó meghallgat ó Oszt. zakmai aszisztens elléklet sz.2 a Hat.-hoz z Tan ulmá nyi szi nt zerződési beosztás Veze tői Végrehajtói zak mai lépcs őfok/ Tanul - mányi
3 ..A. képzett ellen fő aszisztens jogi JOG, KÖZGAZGATÁ JOG RÉZLEG VÁROREN- DÉZET, KÖZBEZERZÉ, BEFEKTETÉ RÉZLEG PROGRAOK, TERVEK, EUROPA BELLEZKEDÉ RÉZLEG ZÓCÁL TÁOGATÁ RÉZLEG ZEÉLY ÁLLAPOT RÉZLEG lea Eva alanță Vasile ÜRE ÜRE ÜRE Oltean Hortensia aria atyas Peter ihai Albert Csilla Kovacs Kapsi arta
4 Gyorkos Zsido Oszkár Tamas Gebe elinda Laczi Eniko Hunyadi tefan Derzsi Enikő Fărcaș Viorel Derzsi Alexandru VÉZHELYZETEK, POLGÁR VÉDELE,KÖRNYEZ ET É UNKA VÉDELE RÉZLEG KULTÚRÁL RÉZLEG HÁZTATRÁ ELLÁTÁ RÉZLEG BZTONÁG RÉZLEG POLGÁRETER Tamas Gebe Andrei képzett ellen könyvtáros autóvezető G
5 Jogi, közigazgatási jog Tordaszentlászló Község Vészhelyzet, polgári védelem, környezet és munka védelem 1-hely-munka fönök ezőgazdasági, földalap, igazgatás 5 hely szociális támogatás 1/1 zóciális ellátás elléklet sz. 1 a határozathoz sz. 4/ ZERVEZET FELÉPTÉ 2015 POLGÁRETER HELY TANÁC TTKÁR zemély szóciális támogatás feladattal 1/2 ezőgazdaság, ellátás zemélyi állapot Polgármester Tamás Gebe Andrei Belső közönség meghallgatás Pénzügyi- Könyvelési roda 5 hely Kultúra ALPOLGÁRETER Városrendészeti közbeszerzés befektetések Biztonság Programmok, tervek, europai beilleszkedés
KOLOZS MEGYE TORDASZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG HELYI TANÁCS HATÁROZAT
KOLOZS MEGYE TORDASZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG HELYI TANÁCS HATÁROZAT a modósitása és kiegészitése jóváhagyására nézően az Alapitó Okiratának és az Alapszabályzatának a Kolozs ECO-NAGYVÁROS Közzösség közötti Fejlesztés
ROMÁNIA KOLOZS MEGYE TORDASZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG HELYI TANÁCSA. HATÁROZAT intészkedések a legelők kiadását és elosztását illetően a 2014-es.
ROMÁNIA KOLOZS MEGYE TORDASZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG HELYI TANÁCSA évre HATÁROZAT intészkedések a legelők kiadását és elosztását illetően a 2014-es Tordaszentlászló Község Helyi Tanácsa a 2014. február 27.-i soros
Figyelembe véve a között szervezett szakmai fokozatra való előreléptetési versenyviszga / 4501sz.
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás MAROS MEGYE TANÁCS 41. számú HATÁROZAT 2016. március 31-i a 2015.05.28 / 62 sz. Maros Megyei Tanács Határozat 2. mellékletének módositását
ROMÁNIA KOLOZS MEGYE BÁCS KÖZSÉG HELYI TANÁCSA
ROMÁNIA KOLOZS MEGYE BÁCS KÖZSÉG HELYI TANÁCSA 2018.12.13-i 82.sz. HATÁROZAT Gyalu-SzászFenes-Kolozsvár-Bács-Apahida-NemesZsuk-Bonchida Agglomerációs vasútvonal beruházás, előzetes megvalósíthatósági és
ROMÁNIA KOLOZS MEGYE BÁCS KÖZSÉG HELYI TANÁCSA
ROMÁNIA KOLOZS MEGYE BÁCS KÖZSÉG HELYI TANÁCSA 2018.09.27-i 51.sz. HATÁROZAT a Díjszabási stratégia (Víz és csatorna éves díjszabási terve 2017-2023 időszakra) műszaki-gazdasági mutatói Megvalósíthatósági
2018. január 25.-i 10. számú HATÁROZAT A Maros Megyei Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatási Központnak, a státusjegyzékének a módosításáról
2018. január 25.-i 10. számú HATÁROZAT módosításáról A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei Tanácsnak az Elnökének az 957/1.01.2018. sz. Indokolását, a Humánerőforrás Szolgálatnak a Szakjelentését,
144 sz. HATÁROZAT 2016 szeptember 29-i a Maros megyei Tanács szakapparátusának szervezését illető intézkedések
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás 144 sz. HATÁROZAT 2016 szeptember 29-i a Maros megyei Tanács szakapparátusának szervezését illető intézkedések jóváhagyásáról szóló
MAROS MEGYEI TANÁCS. ELNÖK Péter Ferenc. Ellen jegyzi JEGYZŐ Paul Cosma
2018. július 25.-i 78. számú HATÁROZAT a jelentésének a jóváhagyásáról A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei Tanács Alelnökének, Alexandru Cîmpeanu úrnak, a 13328/22.06.2018. sz. indokolását, a Terület
ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS HELYI TANÁCSA KOVÁSZNA. 2012/69. SZ. HATÁROZAT az ülésvezető megválasztásáról
KOVÁSZNA 2012/69. SZ. HATÁROZAT az ülésvezető megválasztásáról Kovászna Város Helyi Tanácsa 2012. június 08-i soros ülésén, melyen részt vett a a 2002/35. sz. kormányhatározattal elfogadott, a helyi tanácsok
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
MAROS MEGYEI TANÁCS 2019. május 30.-i 63. számú HATÁROZAT A Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerkezetében levő egyes központoknak az átszervezésének és a Szervezeti felépítésének,
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás MAROS MEGYEI TANÁCS
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás MAROS MEGYEI TANÁCS 78. számú HATÁROZAT 2016. május 26-i a Maros Megyei Tanács szakhatóságát megillető szervezési intézkedések meghatározásáról
i 4.SZ.HATÁROZAT. A költségvetés záró egyenlegének jóváhagyásáról, a 2017-s év III. és IV. negyedévére
2018/4/15441 ROMÁNIA KOLOZS MEGYE BÁCS KÖZSÉG HELYI TANÁCSA 2018.02.13-i 4.sz. HATÁROZAT A költségvetés záró egyenlegének jóváhagyásáról, a 2017-s év III. és IV. negyedévére Kolozs megye, Bács község Helyi
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás MAROS MEGYEI TANÁCS
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás MAROS MEGYEI TANÁCS 107. számú HATÁROZAT 2016. július 28-i A Maros Megyei Tanács 2015.05.28/62 sz. Határozatának a Maros Megyei Tanács
Figyelembe véve Maros Megyei Lakoság-nyilvántartási Igazgatóság /8585 sz. kérelmét,
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás MAROS MEGYEI TANÁCS 163. számú HATÁROZAT 2016. október 27-i a Maros Megyei Lakoság-nyilvántartási Igazgatóság keretén belüli 2017
MAROS MEGYEI TANÁCS i. számú HATÁROZAT Maros Megyei Tanács határoz: 1. cikkely 2. cikkely 3. cikkely
MAROS MEGYEI TANÁCS 2017. -i. számú HATÁROZAT Marosvásárhely-i Transilvania repülőtér Önálló Ügyvitelű Vállalat Vezető Tanácsának a létrehozására vonatkozóan TERVEZET A Maros Megyei Tanács, Elemezve a
25/2017-ES SZÁMÚ HATÁROZATTERVEZET Kulturális Központ létesítésének jóváhagyásáról Vetés községben
ROMÁNIA SZATMÁR MEGYE VETÉS KÖZSÉG HELYI TANÁCSA 25/2017-ES SZÁMÚ HATÁROZATTERVEZET Kulturális Központ létesítésének jóváhagyásáról Vetés községben Figyelembe véve a Határozattervezetet, Vetés község polgármesterének
MAROS MEGYEI TANÁCS. ELNÖK Péter Ferenc. Ellen jegyzi JEGYZŐ Paul Cosma
2018. május 24.-i 53. számú HATÁROZAT vonatkozóan A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei Tanácsnak az Elnökének a 10651/18.05.2018. sz. Indokolását, a Gazdasági Igazgatóság Vagyonkezelési, Közszolgáltatási
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
2018. február 15.-i 17. számú HATÁROZAT személyenkénti, havi átlag költség meghatározására vonatkozóan A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 5322/31.01.2018.
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
2018. szeptember 27.-i 115. számú HATÁROZAT Az utólag módosított, a Maros Megyei Tanács szakapparátusának egyes szervezési intézkedések megállapítására vonatkozó 62/2015. május 28. sz. Maros Megyei Tanács
2015/ -s számú HATÁROZAT a SEPSI-SIC Sport Klub Egyesület Alapító Okiratának és Alapszabályzatának a módosítására
ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA 2015/ -s számú HATÁROZAT a SEPSI-SIC Sport Klub Egyesület Alapító Okiratának és Alapszabályzatának a módosítására Kovászna Megye Tanácsa, a 2015. -i soros ülésén, elemezve
Figyelembe véve a Maros Megyei Mezőgazdasági Kamara-, az intézmény létszámkeretének módosításáról szóló 2016 október 17/513 sz.
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás MAROS MEGYEI TANÁCS 182. számú HATÁROZAT 2016. november 23-i a Maros Megyei Mezőgazdasági Kamara Szervezeti struktúrájának, Létszámkeretének,
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
MAROS MEGYEI TANÁCS 2018. augusztus 30.-i 104. számú HATÁROZAT A Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak a saját szakapparátusának és a szolgáltatott szociális szolgáltatásoknak a szerkezeti
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
2018. február 15.-i 20. számú HATÁROZAT szociális ellátás területén A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei Tanácsnak az Elnökének a 2018.02.09.-i 2731. sz. Indokolását, a Humánerőforrás Szolgálatnak
MAROS MEGYEI TANÁCS. ELNÖK Péter Ferenc. Ellen jegyzi JEGYZŐ Paul Cosma
2018. március 29.-i 33. számú HATÁROZAT kiválasztási bizottságainak a létrehozására vonatkozóan A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei Tanácsnak az Elnökének az 5909/23.03.2018. sz. indokolását, a
Maros Megyei Tanács, Figyelembe véve a Maros Megyei Orvosok Főiskolájának a Maros Megyei Tanácshoz / 5156 sz. bejegyzett cimzését,
MAROS MEGYEI TANÁCS A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás 42. számú HATÁROZAT 2016. március 31-i a Maros Megyei Tanács 2010.07.31/ 95 sz. Határozatának módositását és kiegészitését
JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről
Ikt.szám: 262 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
Figyelembe véve Maros Megyei Lakoság-nyilvántartási Igazgatóság /8998 sz. kérelmét,
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás MAROS MEGYEI TANÁCS 164. számú HATÁROZAT 2016. október 27-i a Maros Megyei Lakoság-nyilvántartási Igazgatóság Szervezeti struktúrájának,
AZ ALÁBBIAKAT HATÁROZZA:
P. H. /Hitelességet tanúsító bélyegző/ ROMÁNIA Jegyző HARGITA MEGYE SZÉKELYUDVARHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI TANÁCSA 173/2017. sz. HATÁROZAT Székelyudvarhely Megyei Jogú Város polgármestere szakapparátusában,
CONSILIULUI JUDEŢEAN MUREŞ [MAROS MEGYEI TANÁCS] A augusztus 25-i 115-ÖS SZÁMÚ HATÁROZAT
CÍMER CONSILIULUI JUDEŢEAN MUREŞ [MAROS MEGYEI TANÁCS] A 2016. augusztus 25-i 115-ÖS SZÁMÚ HATÁROZAT amelynek tárgya a Consiliul Judeţean Mureş [MAROS MEGYEI TANÁCS] 12/2015.01.09-i Határozatának a módosítása
Figyelembe véve a Maros Megyei Mezőgazdasági Kamara /514 sz. kérelmét,
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás MAROS MEGYEI TANÁCS 162. számú HATÁROZAT 2016. október 27-i a Maros Megyei Mezőgazdasági Kamara keretén belüli 2017 évi szervezeti
MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 2418/ sz.
JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 2418/31.01.2019. sz. VI D/1 akta KÖZLEMÉNY A Maros Megyei Tanács, az 52/2003. sz. Törvény rendelkezéseinek értelmében, kinyilvánítja
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29.
Ügyszám: 133-147/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános üléséről 2017. december 29. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének
2018. január 25.-i 8. számú HATÁROZAT A Maros Megyei Közrendészeti Területi Hatóság összetételének a módosításáról
2018. január 25.-i 8. számú HATÁROZAT A Maros Megyei Közrendészeti Területi Hatóság összetételének a módosításáról A Maros Megyei Tanács, Látva, a Maros Megyei Tanácsnak a Maros Megyei Közrendészeti Területi
Az újraközölt, utólag megváltoztatott és kibővített évi 215-ös helyi közigazgatási Törvény 91. cikkelyének, (1) bekezdésének alapján,
Fordítás román nyelvről magyarra! MAROS MEGYEI TANÁCS 2016. február 25-i 25. számú HATÁROZAT A Maros Megyei Tanács 2010.04.29.-i 69. számú a Szászrégeni Neuropszichiátriai Rekuperációs és Rehabilitációs
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2013. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2013. október 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 126-127. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 126/2013.(X.07.)
2015/10. SZ. HATÁROZAT. az ülésvezető megválasztásáról
ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS HELYI TANÁCSA KOVÁSZNA 2015/10. SZ. HATÁROZAT az ülésvezető megválasztásáról Kovászna Város Helyi Tanácsa 2015. február 12-i soros ülésén, melyen részt vett a tisztségben
i 26.számú HATÁROZAT Bács Község bevételi és kiadási költségvetésének jóváhagyásáról a 2019.évre
ROMÁNIA KOLOZS MEGYE BÁCS KÖZSÉG HELYI TANÁCSA 219.4.11-i 26.számú HATÁROZAT Bács Község bevételi és kiadási költségvetésének jóváhagyásáról a 219.évre Bács Község Helyi Tanácsa rendes ülésén; Figyelembe
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
MAROS MEGYEI TANÁCS 2019. január 31.-i 3. számú HATÁROZAT Az utólag módosított és kiegészített, a Maros megye köztulajdonának részét képező vagyontárgyak leltárának az elsajátítására vonatkozó 42/2001.
MAROS MEGYEI TANÁCS. 215/2001. sz. Törvény 97. cikkely, (1) bekezdés alapján, határoz:
MAROS MEGYEI TANÁCS 2018. június 28.-i 64. számú HATÁROZAT kivitelezésének az érdekébe, a Maros Megye, a MensSana Alapítvány és a Visit Mureș Egyesület közötti együttműködésnek a jóváhagyására vonatkozóan
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Civil szervezetek részére támogatás megállapítása
Községi Önkormányzat Nemeskér 3/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 5/2018.(II. 15.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 6/2018.(II.15.) Civil szervezetek részére támogatás
3./ Tájékoztatás az Egészségházban dolgozó közalkalmazottak és vállalkozó orvosok évi szakmai feladatállásáról, működéséről.
HATÁROZATOK amely készült, a Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. január 21-én (szerda) 17 óra 00 perctől kezdődően, a Pilisi Polgármesteri Hivatal (2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47.) tanácstermében
MAROS MEGYEI TANÁCS. Paul Cosma
MAROS MEGYEI TANÁCS 2017. május 25.-i 74. ú HATÁROZAT Maros Megye 2016. évi bevételi és kiadási költségvetésének a záradásának és az éves pénzügyi kimutatásoknak, a mellékletekkel együtt való jóváhagyására
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
2018. január 25.-i 3. számú HATÁROZAT munkálatnak a kivitelezéséről szóló egyezményre vonatkozóan A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei Tanácsnak az Elnökének az 1155/18.01.2018. sz. Indokolását,
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)
K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 20-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. Tét Város Önkormányzat Képviselő testülete 6 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 154/2012. (XII. 20.) határozata: a 2012. december 20-i nyilvános ülés módosított
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás MAROS MEGYEI TANÁCS
A másolatnak megfelelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás MAROS MEGYEI TANÁCS 168. számú HATÁROZAT 2016. október 27-i a Marosvásárhelyi Transilvani Repültőtér Önálló Ügyvitelű Vállalat Igazgatótanács
ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS POLGÁRMESTER
ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS POLGÁRMESTER 2012/310. SZ. RENDELKEZÉS Kovászna Város Helyi Tanácsa 2012. júl. 12-én 14 00 órakor kezdődő SOROS ülésének összehívásáról Kovászna város polgármestere:
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
2018. március 29.-i 39. számú HATÁROZAT kezdeményezett projektjének Maros Megyei Tanács általi jóváhagyásáról A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei Tanácsnak az Alelnökének a 2018.03.26.-i 5949/2018.
MAROS MEGYEI TANÁCS. ELNÖK Péter Ferenc. Ellen jegyzi JEGYZŐ Paul Cosma
MAROS MEGYEI TANÁCS 2018. március 29.-i 38. számú HATÁROZAT A Belügyminisztérium keretében működő Személynyilvántartó és Adatbázis-kezelő Igazgatóság, a együttműködésnek a jóváhagyására vonatkozóan, amelynek
2015/69. SZ. HATÁROZAT. az ülésvezető megválasztásáról
KOVÁSZNA 2015/69. SZ. HATÁROZAT az ülésvezető megválasztásáról Kovászna Város Helyi Tanácsa 2015. november 5-i rendkívüli ülésén, melyen részt vett a tisztségben lévő helyi tanácsosok többsége (14), ami
Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/
Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/704-002, fax: 45/704-060 email:nyirlovo@vodafone.hu Jegyzőkönyv Készült: Nyírlövő Község Önkormányzata Képviselőtestületének és
MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 9851/ sz.
JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 9851/25.04.2018. sz. VI D/1 akta HIRDETMÉNY Tekintettel, a 6162/28.03.2018. sz. hirdetményre, valamint a Marosvásárhely-i Transilvania
166-16/2011.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV
166-16/2011.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének, és Kertészsziget Község Önkormányzat Képviselő-testületének
ROMÁNIA KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS HELYI TANÁCSA. 2015/1. SZ. HATÁROZAT a évi helyi adók és illetékek megállapításáról Kovászna városban
2015/1. SZ. HATÁROZAT a 2015. évi helyi adók és illetékek megállapításáról Kovászna városban Kovászna Város Helyi Tanácsa 2015. JANUÁR 29-i soros ülésén, melyen részt vett a tisztségben lévő helyi tanácsosok
KOVÁSZNA MEGYE KOVÁSZNA VÁROS HELYI TANÁCSA
KOVÁSZNA MEGYE 2015/47. SZ. HATÁROZAT Bagoly Zsolt-Lajos úr megbízásáról arra vonatkozóan, hogy hagyja jóvá a Regionális Szolgáltató általi, 2.680.995 euró értékű társfinanszírozást Kovászna Város Helyi
1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, Bénye Község Önkormányzat Képviselő-testéletének és Káva Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:
2018. július 25.-i 82. számú HATÁROZAT
MAROS MEGYEI TANÁCS 2018. július 25.-i 82. számú HATÁROZAT Menetrend szerinti különjáratokkal végzett megyei köz-személyszállítási szolgáltatások kivitelezéséhez szükséges egyes útvonalengedélyeknek az
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
2018. március 29.-i 37. számú HATÁROZAT kivitelezésének, az idejének a meghosszabbítására A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei Tanácsnak az Elnökének az 5904/23.03.2018. sz. Indokolását, a Gazdasági
MAROS MEGYEI TANÁCS október 24.-i 126. számú HATÁROZAT A Maros Megyei Tanács határoz: 1. cikkely 2. cikkely (1)
MAROS MEGYEI TANÁCS 2018. október 24.-i 126. számú HATÁROZAT A Maros Megyei Szilárd Települési Hulladékok Integrált Gazdálkodási Rendszer (Maros megyei SMIDS) keretébe, az 1-7 övezetekhez tartozó, Maros
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére
3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító
JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2014. december 18-án megtartott üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 11/2014. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2014. december 18-án megtartott üléséről Határozatok száma: 67-68. TARTALOMJEGYZÉK 67/2014.(XII.18.)
FELSŐCSATÁR KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV
TORONY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FELSŐCSATÁR KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Torony, Dozmat, Felsőcsatár képviselő-testületének 2017. január 31-én megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
MAROS MEGYEI TANÁCS. ELNÖK Péter Ferenc. Ellen jegyzi JEGYZŐ Paul Cosma
2017. december 21.-i 189. számú HATÁROZAT idejének a meghosszabbításáról A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei Tanács Elnökének a 27.596/15.12.2017. sz. Indokolását, a Gazdasági Igazgatóság Vagyonkezelési,
ROMÁNIA KOLOZS MEGYE TORDASZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG HELYI TANÁCSA. HATÁROZAT a helyi adók és illetékekre nézően a 2015-ös évre
ROMÁNIA KOLOZS MEGYE TORDASZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG HELYI TANÁCSA HATÁROZAT a helyi adók és illetékekre nézően a 2015-ös évre Tordaszentlászló Község Helyi Tanácsa a 2014 december 18.-i soros ülésén; Megvizsgálva
MAROS MEGYEI TANÁCS. ELNÖK Péter Ferenc. Ellen jegyzi JEGYZŐ Paul Cosma
2018. január 25.-i 2. számú HATÁROZAT Egy Maros Megye köztulajdonában és a Maros Megyei Tanácsnak az ügykezelésében levő ingatlannak, egyes helyiségeinek, ingyenes használatba adásának, az idejének a meghosszabbítására
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv
3.számú JEGYZŐKÖNYVE
BALATONBERÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3.számú JEGYZŐKÖNYVE 2013. február 13-i Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületével és Balatonmáriafürdő Község Önkormányzati Képviselő-testületével
III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI
III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 14/2012. (IV. 17.) OBT határozat a Szervezeti és működési szabályzat elfogadásának időpontjáról Az Országos Bírói Tanács a végleges
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
2017. december 21.-i 197. számú HATÁROZAT jóváhagyásáról A Maros Megyei Tanács, Látva Maros Megye 2017. évi konszolidált költségvetésének előzetes végrehajtására vonatkozó jelentés jóváhagyásáról szóló
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2016. március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak: Izsó
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
MAROS MEGYEI TANÁCS 2018. július 25.-i 79. számú HATÁROZAT megállapítására vonatkozó 62/2015. május 28. sz. Maros Megyei Tanács Határozatnak a módosításáról A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
MAROS MEGYEI TANÁCS 2018. február 15.-i 18. számú HATÁROZAT A 2018. évre, az Alsóidecs-i Idősek Otthonában a havi átlag ellátmánynak a megállapítására, az egy főre jutó havi hozzájárulásnak, valamint a
Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.
1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.
J e g y z ő k ö n y v BÁCSSZENTGYÖRGY: Faa Béla polgármester
Gara Község Képviselő-testülete Bácsszentgyörgy Község Képviselő-testülete 2/2012. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bácsszentgyörgy
MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:
2018. január 25.-i 9. számú HATÁROZAT A 2018-2019-es tanévre, a Maros megyei egyetemelőtti, speciális oktatás iskolai hálózatának a meghatározására vonatkozóan A Maros Megyei Tanács, Látva, a Maros Megyei
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó
...t!...~.(. ~. I... fu~~... Faragóné Széles Andrea R E G Y H Á Z A. ...Q~... Jászai Menyhért alpolgármester
NyíREGYHÁZA TELEFON: 7"36 42 524-585i FAX: +36 42 524-586 Ügyiratszá m: SZOC-9978-12j2015 Ügyintéző : dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság Alapító Okiratának
Dumitru Moldovan méltóságos úr részére. Tordaszentlászló Polgármesteri Hivatal. RO Tordaszentlászló, 35. sz.
Dumitru Moldovan méltóságos úr részére Tordaszentlászló Polgármesteri Hivatal RO-407505 Tordaszentlászló, 35. sz. Tordaszentlászló község titkára Tordaszentlászló Tisztelt Titkár Ur! Tárgy: Román alkotmány
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,
MAROS MEGYEI TANÁCS. ELNÖK Péter Ferenc. Ellen jegyzi JEGYZŐ Paul Cosma
MAROS MEGYEI TANÁCS 2018. január 25.-i 12. számú HATÁROZAT A 2013-2019-es periódus, menetrendszerinti járatokkal végzett közúti személyszállítás megyei programjának aktualizálására vonatkozóan A Maros
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 105-11/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 13- án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Marcalgergelyi
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)
MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 24-én megtartott soron kívüli nyílt testületi üléséről. Hat. Rend.
MUTATÓ Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 24-én megtartott soron kívüli nyílt testületi üléséről Tárgy: Hat. Rend. száma: Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:
Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.
Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.
Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és
MAROS MEGYEI TANÁCS. ELNÖK Péter Ferenc. Ellen jegyzi JEGYZŐ Paul Cosma
2019. január 31.-i 4. számú HATÁROZAT keretnek a biztosítására vonatkozóan A Maros Megyei Tanács, Látva a Maros Megyei Tanácsnak az Elnökének az 1876/25.01.2019. sz. Indokolását, a Gazdasági Igazgatóság
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: az Önkormányzat Polgármesteri irodája Alcsútdoboz,
Látván a / sz. tényfeltáró indoklást, valamint a Maros Megyei Tanács keretén belüli szakbizottságok meghagyását,
A másolatnak meglelő, román nyelvről magyar nyelvre történő fordítás 108. számú HATÁROZAT 2016. július 28i A Maros Megyei Tanács 2012 bruár 29/30 sz. Határozatának 1 és 2 sz. Mellékleteinek a Marosvásárhelyi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. április 23.-án (csütörtökön) 17 órakor Beleg Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott nyilvános
( T e r v e z e t) A rendelet 13. II. Polgármesteri Kabinet Iroda címhez tartozó g.) pont törlésre kerül.
Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének./2008. ( ) rendelete a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló többször módosított 43/2006. (XII.22.) rendelet
MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/ sz.
JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/18.10.2017. sz. VI D/1 akta HIRDETMÉNY A Maros Megyei Tanács, az 52/2003. sz. Törvény rendelkezéseinek értelmében, kinyilvánítja
MAROS MEGYEI TANÁCS október 26.-i 163. számú HATÁROZAT Maros Megyei Tanács
MAROS MEGYEI TANÁCS 2017. október 26.-i 163. számú HATÁROZAT A Maros Megyei Tanácsnak a 168/2016. sz. Határozatával kezdeményezett, a Marosvásárhely-i Transilvania repülőtér O.Ü.V. Igazgatói tanácsának,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
168 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 15-én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt jelenléti