FEDEZD FEL! MÚZEUMOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁS SZOLGÁLATÁBAN

Átírás

1 FEDEZD FEL! MÚZEUMOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁS SZOLGÁLATÁBAN Szerkesztő: Maria Xanthoudaki Szerzők: Etienne Bolmont és Francis Colson Jef van den Bosch Filip Cremers Felföldi Zita és Holler Judit Pilar López García-Gallo, Dolores Ramírez Mittelbrunn és Soraya Peňa de Camus Saez Enrico Miotto Traudel Weber Az Európai Unió Socrates programja támogatásával 1

2 A fordítás alapjául szolgáló kötet: A PLACE TO DISCOVER: TEACHING SCIENCE AND TECHNOLOGY WITH MUSEUMS Edited by Maria Xanthoudaki 2003 Copyright 2002 SMEC ( School-Museum cooperation for the improvement of the teaching and learning of sciences European project) Minden jog fenntartva. További információ: Salvatore Sutera Museum of Science and Technology Via San Vittore 21, Milano, Italy 2

3 ELŐSZÓ Salvatore Sutera, projektvezető Museo della Scienza e della Tecnologia "Leonardo da Vinci", Milánó, Olaszország A Leonardo da Vinci Természettudományi és Műszaki Múzeum nagy örömmel kezdeményezte és koordinálja az Iskolák és múzeumok együttműködése a természettudományos oktatás színvonalának emeléséért elnevezésű projektet, amelynek első kiadványa ez a könyv. A projekt fontos partnerek közreműködésével valósul meg: a müncheni Deutsches Museum, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum, a madridi Nemzeti Természettudományi Múzeum (Museo Nacional de Ciencias Naturales), a belgiumi Tournhout-ban található Kártya Múzeum (Nationaal Museum van de Speelkaart), a Kempen régióbeli Katolikus Főiskola (Katholieke Hogeschool Kempen), a Lorraine Egyetem Pedagógusképző Intézete (Institut Universitaire de Formation des Maîtres de Lorraine), és a Lombard Regionális Oktatási Kutatóintézet (Istituto Regionale de Ricerca Educativa (IRRE) Lombardia). Az Európai Unió Socrates programja biztosítja az anyagi hátteret, melyet ezúton is szeretnék megköszönni az összes partnerintézmény nevében. A Leonardo da Vinci Múzeum azért szorgalmazta ennek a projektnek a létrejöttét, mert ily módon lehetősége nyílik arra, hogy az iskolák számára kialakított közművelődési programjainak komoly tapasztalatait bővítse és gazdagítsa. A projekt megteremti az olasz intézmények közötti, valamint egy európai szintű szakmai tapasztalatcsere lehetőségét, amelynek célja, hogy megtalálja azokat a tényezőket, amelyekre építve megteremthető az iskolák és múzeumok együttműködése a természettudományos oktatásban. Ezenkívül a SMEC projekt 1 hangsúlyozza a múzeum oktatást segítő jelentőségét a tanulók tanulmányi és a pedagógusok szakmai fejlődésében. Következésképpen a projekt kiemeli a múzeumok közművelődési részlegeinek mint a múzeum fontos szervezeti egységeinek szerepét, valamint rávilágít arra, hogy szükség van a múzeumpedagógiával foglalkozó szakemberek szakképzésére. A Leonardo da Vinci múzeum átalakulása és a SMEC projekt A Leonardo da Vinci Múzeum számára létrehozott alapítvány kettős közművelődési célkitűzést fogalmaz meg: egyrészt, hogy a gyűjtemények révén hangsúlyozni kell a múzeum történeti hátterét, másrészt, hogy szükség van egy új oktatási szemlélet bevezetésére, amely a tudományos oktatóközpontok (Science Centers) interaktív foglalkozásaihoz hasonló tevékenységekre épül. A múzeumban folyamatban lévő intézményi és szervezeti átalakuláson belül a Közművelődési Osztály szintén változásokon megy keresztül és 2004 között (pontosan a SMEC-projekt időszaka alatt) az osztály feladatai között szerepel a jelenleg meglévő közművelődési programok megerősítése, új szolgáltatások kialakítása, de leginkább olyan stratégiák kidolgozása, amelyek révén az alapítvány interaktív szemléletű oktatóhellyé, a kötetlen tanulás helyszínévé válhat. Az intézményi átalakulással egyidőben folyik az állandó gyűjtemények kiállítási koncepciójának átgondolása is, melyet az egyes egységek és tematikus részek átszervezésével valósítunk meg. Számos hagyományos múzeum és tudományos oktatóközpont közművelődési szerepét illetően nehéz helyzetben van. Működésének alapelveit tekintve a Leonardo da Vinci Múzeum különleges helyen áll a múzeumokban és az oktatóközpontokban a tudományos muzeológia területén bekövetkezett általános átalakulás tükrében. Egyrészt a kizárólagosan történeti dimenzió egyre kevésbé találkozik a múzeumi közönség, különösen a fiatalabb generációk igényeivel, másrészt a tudományos oktatóközpontok, mivel nincsenek történeti hagyományaik, amelyek révén beilleszkedhetnének a múzeumi világba, számos problémával küszködnek. Az 1 SMEC = School-Museum European Collaboration (Iskolák és múzeumok európai együttműködése) 3

4 utóbbi helyzetet sok helyen megoldották, hiszen ma már egyre több oktatóközpont képes történeti vonatkozást felmutatni. Ezzel összefüggésben a Leonardo da Vinci Múzeum úgy döntött, hogy ötvözi a hagyományt és az újítást, s ez olyan kihívás, amely a jövőben még nyilvánvalóbb eredményeket hoz majd. Ez a döntés számos gyakorlati kérdést is figyelembe vesz. Elsősorban a támogatás (állami vagy magán) kérdését, ami más európai országokkal, valamint az Egyesült Államokkal ellentétben Olaszországban meglehetősen korlátozott. Ez a probléma még szembetűnőbb, ha azt vesszük, hogy a Leonardo da Vinci Múzeum nagyságrendben megközelíti a nagy európai múzeumokat, költségvetése mégis jóval kevesebb (átlag 1/10-e azokénak). Másodsorban, a múzeumokhoz hasonlóan a tudományos oktatóközpontok sem hirtelen jöttek létre. Ahogyan ott is, az átalakulóban lévő múzeumokban is szükség van tudományos és gazdasági-vezetői projektekre, de ezzel párhuzamosan az átállásra való felkészülésre is időt kell szánni, hiszen a foglalkozások szervezésén és megvalósításán dolgozó munkatársaknak el kell sajátítaniuk a hagyományos múzeumitól eltérő munkamódszereket. Így, hála az Oktatási, Egyetemi és Kutatási Minisztérium támogatásának, ahelyett, hogy az átállás időszakára bezárták volna a Leonardo da Vinci Múzeumot, a felújítás alatt is nyitva állt a nagyközönség előtt. Eközben olyan épületrészt alakítottunk ki, amely európai szintű oktatási szolgáltatások helyszíne lett: 18 új, interaktív termet rendeztünk be. Harmadsorban, a múzeumi projekt hatékony működésének értékelésénél fontos szerepet játszik a múzeum közönsége. Céljaink között szerepel a látogatók számának növelése, a múzeumba járás ösztönzése. 2 A Leonardo da Vinci Múzeum közművelődési küldetése és a SMEC projekt A közművelődési kínálat fejlesztése keretében a múzeum külön az iskolák számára is kidolgoz foglalkozásokat, ami kezdettől fogva specialitása volt intézményünknek. Kétféle tevékenységtípust alkalmazunk: a múzeumi kiállításokban zajló hagyományos tárlatvezetést és a tudományos ismeretterjesztést szolgáló interaktív foglalkozásokat (különösen a fizika, a kémia és a biológia területén), amelyek a múzeum Fizika Központjában zajlanak. A műszaki ismeretterjesztés eredetileg nagy, egyes esetekben még működő gépek bemutatásán alapult, és részben még ma is erre épül. A közönséget, elsősorban az iskolai csoportokat, azonban arra is ösztönözzük, hogy használják a kezüket és az eszüket is a foglalkozásokon. Ezáltal a tudást nem elméleti gyakorlatokon, hanem interaktív kísérleteken keresztül szerzik meg (ebben a kötetben Enrico Miotto részletesen bemutatja foglalkozásaink pedagógiai módszereit). Az iskolákat számos okból tartjuk különösen fontos múzeumi közönségnek: erősen motiváltak, meg vannak győződve a múzeum azonnali hasznáról, amely a tanórán kívüli tevékenységgel segíti elő a tanulást; a pedagógus számára a múzeumi foglalkozás a tananyag bővítésének fontos eszköze; a múzeumi látogatás megoldásokat kínál bizonyos fogalmak megértéséhez, a felfedezésen alapuló tanuláshoz, vagy helyszínt biztosít (pl. olyan kísérletekhez, amelyeket az iskolában nem lehet elvégezni); a tudományos és műszaki kultúra különösen az ifjúság körében népszerű videójátékok, zene és hi-tech termékek háttérismereteit nemcsak iskolai, hanem más környezetben is el lehet sajátítani. Az ismeretátadás hatékony módszerének kulcsa tehát mind a történeti dimenzióban, mind az interaktív tanulásban keresendők: 2 Jelenleg a múzeum évente átlag tanulót és pedagógust fogad. 4

5 Tárlatvezetés + Interaktív foglalkozás Történeti dimenzió Kötetlen tanulás Folytonosság Eredetiség Ezen módszer alkalmazását a közművelődési kínálat és a szakalkalmazottak folytonossága garantálhatja. Ebben a tekintetben a Leonardo da Vinci Múzeum re vonatkozó célkitűzései a következők: a meglévő interaktív foglalkozások minőségének megőrzése; új interaktív foglalkozások kidolgozása, megvalósítása (évente kettő); az iskolákkal való együttműködés bővítése, kapcsolatok erősítése; speciális szolgáltatásként egy továbbképző központ kialakítása a múzeumban (elsősorban pedagógusok számára); az alapítványon belül egy tudományos oktatóközpont létrehozását célzó projekt kidolgozása, mely a múzeum sokéves közművelődési tapasztalatára támaszkodik; a múzeum közművelődési tapasztalatainak és projektjeinek helyi, országos, és európai szintű terjesztése; az internet távoktatási és terjesztési célra való használata. A múzeum közművelődési célkitűzései között szerepel az iskolai csoportok számának növelése ( ről re). A mennyiségi növekedésnek azonban minőségi javulással kell párosulnia, amelyet az elmúlt években sikeresen alkalmazott oktatási irányelvek fejlesztése teremthet meg. A SMEC projekt szerepe az iskola és a múzeum kapcsolatában A múzeumokban fokozódik az iskolák jelenléte, ezért szükségessé válik a kétféle intézmény közötti szorosabb kapcsolat kialakítása, valamint annak felismerése, hogy a múzeum a tanítás és a tanulás alapvető forrása lehet. Az iskolák és a múzeumok közötti együttműködés egyet jelent a kétféle intézmény identitásának és igényeinek tiszteletbentartásával, valamint azon sajnos máig létező - sztereotípia újragondolásával, hogy a múzeumi látogatás nem több mint évi egyszeri kirándulás, és hogy a múzeum a fiatalok számára nem sok mondanivalóval rendelkező ódon hely. Ezért a rendszeres és hosszantartó kapcsolat olyan lehetőséget kínál a pedagógus számára, amelyen keresztül a múzeumot alaposan megismerheti, tudja, mely szolgáltatásait veheti igénybe, és véleményével, meglátásaival segítségére lehet a múzeumnak a felmérések során, amelyek a múzeum társadalmi, különösen a fiatal korosztályt érintő szerepét vizsgálják. Másrészt a múzeum úgy is segíthet abban, hogy az iskolák hatékonyan használják fel forrásait, hogy elősegíti a pedagógusok és a múzeumpedagógusok közötti kapcsolat kiépítését. Lehetőséget kell biztosítani a pedagógusoknak arra, hogy szakalkalmazottainkkal találkozhassanak, mert így szerezhetik meg azokat az információkat és segítséget, amelyek a múzeumi látogatás megszervezéséhez és hatékony lebonyolításához szükségesek. Például, a többszöri látogatás különösen hatásos a tanulási folyamatban, míg a múzeumpedagógiai módszer szórakoztató jellege felkelti a tanulás iránti vágyat. A múzeum típusától függetlenül, az iskolákkal közös munkát a következő alapelvek alapján kell tanulmányozni, kidolgozni és megvalósítani: 5

6 az iskolákkal közös program kialakítását közös témák alapján kell megvalósítani, mindkét intézményben fellelhető eszközök felhasználásával (ebbe beletartoznak az modern technikai eszközök is); egy közös témán dolgozó iskolák hálózatának kiépítése (mind helyi, mind kiterjedtebb formában) elősegíti a tapasztalat és eszmecserét, a kapcsolatteremtést több múzeummal, valamint növeli a részvételt és az ismeretterjesztés körét; az együttműködés tapasztalatainak megosztása nemcsak azért fontos, hogy az ehhez hasonló munka a saját régiónkban ismertebbé váljék, hanem azért is, hogy eredményeit idegen országok intézményei is fel tudják használni. Mindezért fontos, hogy mind az oktatási módszereket mind a közös iskola múzeum projektbe bevont szakemberek képességeit folyamatosan kihívások elé állítsuk, fejlesszük. Ebben az értelemben a SMEC-projekt különösen jelentős vállalkozás, hiszen lehetőséget kínál e szakterületet érintő tapasztalatcserére, valamint a természettudományos tárgyak tanulását, megértését és az ismeretterjesztést segítő, a pedagógusok és múzeumpedagógusok által használható segédeszközök kifejlesztéséhez szükséges tudás és szakértelem közvetítésére. 6

7 BEVEZETÉS FEDEZD FEL! MÚZEUMOK A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁS SZOLGÁLATÁBAN Maria Xanthoudaki, tudományos projekt koordinátor Museo della Scienza e della Tecnologia Leonardo da Vinci, Milánó, Olaszország A. Az európai projekt A Fedezd fel! című könyv a három éves európai együttműködési projekt (Iskola-múzeum együttműködés a természettudományos oktatás színvonalának emeléséért - SMEC) első terméke. A projekt 2001 végén indult az Európai Unió Socrates/Comenius programja támogatásával. Résztvevői között hat ország múzeumai és oktatási intézményei szerepelnek: 1. Museo Nazionale della Scienza e della Tecnologia Leonardo da Vinci (koordináló intézmény), Olaszország 2. Deutsches Museum, Németország 3. Institut Universitaire de Formation des Maîtres de Lorraine, Franciaország 4. Istituto Regionale de Ricerca Educativa (IRRE) Lombardia, Olaszország 5. Katholieke Hogeschool Kempen, Belgium 6. Magyar Természettudományi Múzeum, Magyarország 7. Museo Nacional de Ciencias Naturales, Spanyolország 8. Nationaal Museum van de Speelkaart, Belgium Amint a projekt címe is jelzi, legfőbb célunk az általános iskolai természettudományos oktatás javítása a múzeumok oktatási eszközként történő bevonásával. Különös figyelmet szentel a projekt annak, hogy: a. bátorítsa a pedagógusképzésben résztvevő múzeumok és oktatási intézmények együttműködését annak érdekében, hogy javuljon a képzés minősége és emelkedjék az iskolai oktatás és tanulás színvonala; b. olyan pedagógiai módszereket és eszközöket fejlesszen ki, amelyeket iskolák, pedagógusképző intézmények és múzeumok akár egyénileg, akár közösen használnának fel, a tudományos ismeretek bemutatása, elsajátítása és alkalmazása terén; c. segítséget nyújtson a pedagógusnak szakmai fejlődéséhez és a tananyag szakszerű és magabiztos tanításához, amellyel egyidejűleg a tanulók kreatív készségfejlődését is inspirálhatja; d. javítsa a múzeumok szolgáltatásait annak érdekében, hogy azok hatékony képzési és oktatási helyszínek lehessenek; e. európai szintű, hosszútávon fenntartott együttműködést alakítson ki a pedagógusképzésben résztvevő oktatók, pedagógusok és múzeumok között; f. hozzásegítse a pedagógusokat (és a tanulókat), hogy tudomást szerezzenek közös európai tudományos örökségünkről. A projekt a partnerintézmények munkatársainál szélesebb kört céloz meg: a társországok és a többi európai ország oktatási intézményeinek és múzeumainak szakembereit, általános iskolai pedagógusokat, pedagógiai szaktanácsadókat, pedagógusképzésben résztvevő oktatókat és múzeumpedagógusokat. A vita és az ismeretátadás főbb eszközei a kollokviumok, oktatási 7

8 anyagok, tanfolyamok, több nyelv használata (angol, francia, holland, magyar, német, olasz, spanyol), és az internet mint kommunikációs és távoktatási eszköz. A 2002-re és 2003-ra tervezett oktatási anyagok kiadása, és 2004-től egy pedagógusoknak és múzeumpedagógusoknak szóló európai továbbképző tanfolyan kifejlesztése 3 hozzájárul, hogy a projekt fontos szerepet kapjon olyan iskola-múzeum kapcsolat kialakításában, ahol mindkét intézmény, anélkül hogy sajátosságaikat alárendelnék a másiknak, együtt dolgozik azon, hogy a pedagógusok szakmai fejlődését és az általános iskolai oktatás és tanulás minőségjavulását közös alapokra helyezze. Jelen kötet ismerteti a projekt filozófiáját és pedagógiai módszereit. A könyv fejezetei bemutatják, miként használhatók a múzeumok a természettudományi (és egyéb) tárgyak tanításához, és ezek a példák hatékony és kreatív módon alkalmazhatók különböző országok, iskolák, múzeumok esetében. Noha utalunk a belga, francia, magyar, német, olasz és spanyol nemzeti alaptantervekre, azok nem szabnak korlátot a felvetett elképzeléseknek és javasolt tevékenységeknek. A könyv fejezeteiben kifejtett témák és szempontok igen változatosak, az elméleti fejtegetéstől a múzeumban vagy iskolában tartható gyakorlati foglalkozások bemutatásáig terjednek. A könyv szerzői szándékosan kerestek ekkora változatosságot, hiszen ez a projekt résztvevőinek sokoldalúságát tükrözi, míg lehetővé teszi, hogy mindenki a saját erősségét bontakoztathassa ki s különféle szempontokat sorakoztasson fel különböző olvasók és célcsoportok okulására. Ez a bevezető kötet az ún. tapasztalat többszörözőinek is szól, azaz a döntéshozóknak, pedagógusképzésben résztvevő oktatóknak, pedagógusoknak és múzeumpedagógusoknak, akiknek lehetőségükben áll, hogy eljuttassák ezen elképzeléseket és megoldásokat kollégáikhoz, valamint az érdeklődő hazai és nemzetközi szakemberekhez. Értékelnünk kell azt is, hogy segítségükkel terjeszthetjük a projekt kiadványait, s ezzel hozzájárulnak a vita és a kutatás kibontakozásához is. B. Oktatás a múzeumokban Az elmúlt néhány évtizedben világszerte rendkívül megugrott a múzeumok jelentősége az oktatásban. Szemtanúi lehetünk a széles körű közművelődési szolgáltatások megszületésének, amelyek előadásokat, tárlatvezetéseket, iskolai programokat, továbbtanulást és továbbképzést, interaktív tevékenységeket, kihelyezett foglalkozásokat, kölcsönzési szolgáltatásokat és vándorkiállításokat foglalnak magukba. Mindezek, túl azon, hogy a szabadidő eltöltésének formái, felkínálják a szabadon választható tanulás lehetőségét és formálják a kulturális identitást. Az közművelődés ma, jobban mint valaha, a kutatással és a muzeológiával egyenlő fontosságúnak számít, és a múzeumok küldetésében egyre inkább elsőbbséget élvez (ICOM 2002, 8; Calamandrei 2002). Ennek fő oka az, hogy a múzeumpedagógiát olyan szakterületnek tartják, amely a pedagógia, a pszichológia, a szociológia, a muzeológia és a kommunikáció tudományágaiban gyökerezik. Hosszú kutatómunka és a múzeumi kommunikáció módszereinek, valamint a látogatói tanulási folymatoknak és viselkedésnek gondos tanulmányozása vezetett egy olyan pedagógiai szemlélet kialakulásához, amely túlmutat a tudás didaktikus és lineáris továbbításán s egy interaktív, látogatóbarát tanítás és tanulás képét vetíti előre. Ebből a szemszögből nézve az eredeti gyűjteményi tárgy nem a szakember tulajdona, aki kizárólagosan határozza meg az információközlés tartalmát és eszközeit, hanem a jelentéstartalmú oktatási folyamat alapjául szolgál, amely a tárgy/dokumentum és a látogató személyes tudása és élménye közötti kölcsönhatásra épít (Pearce 1990; Falk and Dierking 2000). 3 A projekt kiadványai és anyagai (a jelen kötet és egyéb jövőbeni kiadványok is) ingyenesek és a partnerintézmények bármelyikétől beszerezhetők. Egyes anyagok a projekt honlapján is elérthetők ( A tanfolyamokkal kapcsolatos információk (az elsőt 2004-ben tartjuk Milánóban, majd a későbbiekben más partnerországban is) szintén a honlapon jelennek meg. 8

9 A látogatóbarát szemlélet a sokrétű közönségre (iskolák, fiatalok, felnőttek, családok, megkülönböztetett helyzetű személyekre, stb.) terelte a figyelmet, aki különböző célokkal, érdeklődési körrel és igényekkel érkezik a múzeumba. A minden egyes látogatócsoport számára elérhető szolgáltatások segítségével hozzáférhetőbbé válhat a múzeum és javulhatnak a tanulási módszerek és eredmények. C. Múzeumok az oktatásban Az iskolai osztályok a leggyakoribb múzeumlátogatók és a legtöbbször őket tartják szem előtt a múzeumok közművelődési szolgáltatásainak kialakításakor. A gyermekek nemcsak a jövő múzeumlátogatói, hanem olyan életkorú állampolgárok és közösségi szereplők, akik igen fogékonyak és rendkívüli módon igénylik a tanulást. A múzeumi látogatásnak, mint oktatási eszköznek fontos szerepe van a tanulók kulturális örökség iránti érdeklődésének kialakításában, a képességek és a tudás (kognitív és történeti), valamint az esztétikai és a tudományos ismeretek fejlesztésében (Matozzi 2000). Más oldalról viszont a látogatás élménye segíti a tanulók és a múzeum rendszeres kapcsolatának kiépítését, amely remélhetőleg végigkíséri őket egy életen át. Az iskoláknak kínált (a hagyományos tárlatvezetésen kívüli) közművelődési programok témája mellet nagy lépés történt a kiállítási tárgyak felhasználásával történő tanulás módszereiben is: Míg korábban a múzeumi látogatás félév végi jutalomnak és a pedagógus pihenőnapjának számított, a múzeum mára a tanulás fontos helyszínévé, az oktatás támaszává vált, és fontos eszköz lett az iskola és környezete közötti hosszantartó kapcsolat kiépítésében. Ezt az időszakot követően olyan munka folyik a múzeumpedagógia területén, amely feltárja a múzeumok adta széles körű lehetőségeket a tanterveket és szaktárgyakat átfogó, interdiszciplináris oktatás megvalósítására (Sekules and Xanthoudaki, megjelenés előtt). Az olyan tevékenységeket, mint a séta a múzeumban, vagy a nem irányított részvétel a foglalkozásokon egyre inkább háttérbe szorítják a múzeumok és iskolák közösen kifejleszett programjai vagy az olyan projektek, amelyek kitolják az iskolai munka határait, bővítik a megvizsgálandó témaköröket és előrevetítenek egy sor előjelezhető és meglepő végkifejletet. A közös munka alapja vagy alapja kell legyen egy oktatási projekt, azaz egy olyan keret, amelyen belül a tanulási folyamat összeköti a tanteremben zajló munkát és a befogadók (tanárok és tanulók) igényeit a múzeumi élménnyel és a megszerzendő új ismeretekkel. Az oktatási projekt a tanulás szemszögéből nézve alapvető szerepet tulajdonít a jelentés-alkotással és a tanulók értelmezési képességeivel kapcsolatos tényezőknek: a már megszerzett tudásnak, a személyes tapasztalatnak, az érdeklődésnek, a motivációnak, a csoporton belüli társas érintkezésnek. A tanítás oldalán pedig a projekt szempontjából meghatározó szándékok, célkitűzések és pedagógiai módszerek ötvöződnek. Ez a két tényező mind a pedagógus, mind a múzeumpedagógus munkáját érinti. Az előbbit abból a szempontból, hogy ő az iskolai munka és a tanulók igényei alapján tervezi a projektet, míg az utóbbi múzeumi szakértőként működik együtt a pedagógussal a projekt során. Másszóval egy olyan folyamatról van szó, amely a múzeumlátogatás és az azt megelőző, illetve követő iskolai munka kölcsönhatásán alapul, egy olyan kapcsolaton, amely biztosítja az eredeti tárgyban rejlő egyedi pedagógiai lehetőségek kiaknázását és a múzeum oktatási és tanulási erőforrásként való felhasználását. Valóban, kutatások kimutatták, hogy a múzeum akkor tud hatékonyabban részt venni az oktatásban, ha lehetőséget biztosít a tanuló múzeumi élménye és az iskolai munka összekapcsolására. Ugyanakkor alacsonyabb a hatékonysága abban az esetben, amikor a múzeumi látogatás nem része egy projektnek, vagy a múzeumi foglalkozás 9

10 nem kötődik a tanuló korábbi ismereteihez, tapasztalataihoz (Xanthoudaki 1998, Sekules and Xanthoudaki 2000). Az oktatási projektmunkát legtöbbször egy háromrészes folyamatnak tekintik, amely felkészítésből, múzeumi látogatásból és a látogatást követő iskolai munkából áll: A felkészítés akár az iskolában, akár azon kívül folyhat, és az a célja, hogy a lehető legtöbbet kihozzanak a múzeumi látogatásból. A múzeumi vagy galéria-látogatás motivál, stimulál, fizikai élményt nyújt és az ismeretszerzést megerősíti (...) Fontos, hogy az iskolai órán a tanulók felidézzék, megvitassák, értékeljék a látogatást és reagáljanak az ott szerzett élményeikre, máskülönben a látogatás lényege nagyrészt elvész. Azonban igen gyakran a látogatás a tanulási programnak csak az egyik összetevője, olyan sarkpontja, amely a tanulási folyamat egyéb szempontjait vetíti előre és mint ilyen, alapvető fontossággal bír a tanulás során (Hooper-Greenhill 1991, 120). A projekt együttműködő jellege a vita jelentőségére és egy megértő közeg kialakítására helyezi a hangsúlyt, amely tekintettel van a tanítás - tanulás folyamatában résztvevő partnerek különböző szerepére. 4 Az összeköt, kapcsolat, együttműködés és az ezekhez hasonló kifejezések a múzeum és iskola partneri viszonyára vonatkoznak, egy olyan tárgyalási szituációra, amelyben a kétféle intézmény saját kultúráját, rendszerét, a tudás kifejezésének folyamatait veti össze a másikéval, mindkét részről munkaidőt szán rá és erőforrásokat biztosít, valamint meghatározza, milyen módszereket, stratégiákat és eszközöket alkalmazzanak az együttműködés során (Mascheroni 2000; 2002). D. A múzeum iskola kapcsolat az európai projekt kontextusában A fenti elvek azt sugallják, hogy az oktatási projekttervezés módszerének, ezen belül is a látogatás és az iskolai munka kapcsolatának ideálisan nyitottnak kell lennie, mert csak így születhet olyan optimális megoldás, amely számol a pedagógus és a múzeum szándékaival, erőforrásaival és lehetőségeivel. Sok esetben azonban a közművelődési osztályok előre meghatározzák a múzeum oktatási kínálatának legtöbb elemét s kevés hely jut a változtatásnak. Úgy tűnik, ezeket a körülményeket a múzeumok helyszíne, gyűjteményei és irányelvei szabják meg, amelyek intézménytől függően többé vagy kevésbé rugalmas megoldásokat kínálnak. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a pedagógusok kezét megköti a tanterv követelményrendszere, amely a tananyag technikai definiálására, pedagógiai módszerek előírásaira vagy részletes vázlatára, valamint az elérendő tanulmányi célok folyamatos értékelésére összpontosít. Másszóval, a valóságra inkább jellemzők a nem ideális körülmények. Ráadásul vannak múzeumok, amelyek nincsenek felkészülve oktatási tevékenységre (ld. Bolmont és Colson, ebben a kötetben), vagy vannak pedagógusok, akik nem (vagy úgy vélik, hogy nem) rendelkeznek egy-egy téma tanításához vagy a múzeum használatához (akár kirándulás céllal) elkerülhetetlenül szükséges speciális ismeretekkel. Még az előre megtervezett közművelődési programok, a tanítás-központúság korlátai vagy felkészültségbeli problémák ellenére sem kell letenni az iskola múzeum együttműködésének lehetőségéről. Ezekben az esetekben a következők jelenthetnek útmutatót a fejlődéshez: a képzés, amelyen keresztül még az oktatásra fel nem készült múzeumok is tudnak segítséget nyújtani a pedagógusoknak a projekttervezésben; a múzeumpedagógus kihelyezett foglalkozása az iskolában, amivel az iskolák távolsági és pénzügyi gondjai orvosolhatók; a múzeum erőforrásainak felhasználása a pedagógus szakmai fejlődése és a tanulók 4 A látogatás előkészítése azonban nem az a részletes és kimerítő felkészülés, amely elvesz a látogatás Hoppá! élményéből, hanem inkább bemutatja a tanulóknak a látogatás sajátos jellemzőit valamint az ott használható készségeket és tudást. (a szerző megjegyzése) 10

11 tapasztalatainak és munkájának színesítése érdekében; az információs és kommunikációs technológia alkalmazása a múzeum virtuális látogatásához; a múzeumok közötti és az iskolák közötti tapasztalatcsere és szakértőik cserekapcsolata stb. Ezek mind a múzeum és az iskolák kapcsolatát erősítő rugalmas alternatívák, amelyek egyúttal megszilárdítják mindkét féle intézmény jelenlétét a saját területén és nem kötik meg sem a pedagógus, sem a múzeumpedagógus kezét gyakorlati, formai és tartalmi akadályok jelentkezésekor. Mindezt talán könnyebb megfogalmazni, mint megtenni. Ezért a SMEC projekt célul tűzte ki a fenti felvetések helyénvalóságának tanulmányozását a partnerintézmények szakértelmére és új kutatási eredményekre támaszkodva. Ezenkívül olyan oktatási segédanyagokat és képzési módszereket javasol, amelyek a múzeum iskola kapcsolat javítását szolgálják. A projekt csapatának együttes munkájából eredő javaslatok két különböző területet érintenek: a pedagógusképzést és a múzeum használatán alapuló iskolai oktatást és tanulást. A pedagógusképzést illetően a projekt célja olyan elképzelések, valamint konkrét anyagok és taneszközök kidolgozása, amelyek tartalmi, stratégiai és együttműködési tervek megírására és értékelésére vonatkozó ismereteket és szakértelmet nyújtanak a pedagógus és a múzeumpedagógus részére. Másrészt az iskolai oktatás területét illetően feltárja a múzeum használatán alapuló természettudományos oktatással kapcsolatos tanítási és tanulási folyamatokat, és azok kiegészítéséhez mutat be foglalkozásokat és módszereket. A hároméves projekt a partnerintézmények tapasztalatán és jelenlegi tevékenységein alapul. Ez a kialakítandó új elképzelések forrása is egyben. Különböző szakemberek (tudósok, múzeumpedagógusok, kutatók, pedagógusképzésben résztvevő oktatók, pedagógusok, filozófusok, történészek és informatikusok) együttműködése biztosítja a témák vizsgálata során felmerülő eltérő nézőpontok képviseletét. Ennek a vállakozásnak az a pozitívuma, hogy a résztvevők hat különböző országból érkeztek, ugyanis bizonyos kérdéseket egymástól eltérő valóságok szemszögből is értelmezhetünk, így olyan javaslatok születhetnek, amelyek a különböző valóságokban is megállják a helyüket. Ez a kötet a partnerintézmények múzeum iskola kapcsolatának pedagógiai tapasztalatairól ad tanúbizonyságot. Fő célja, hogy megvitassa a projekt témáit érintő kérdéseket, megteremtse a csapat majdani tevékenységeinek elméleti és módszertani alapjait, és ezáltal vitára és tettekre ösztönözze a szakembereket. A szerzők számos kérdést érintenek, amelyek közül néhányat röviden ismertetek. Az első fejezetben Filip Cremers a múzeum és a látogatók közötti kommunikáció kérdését vizsgálja. Cremers inkább a muzeológus, mint a múzeumpedagógus szemszögéből közelíti meg a témát, és a kiállítás és látogatás múzeum oldaláról felmerülő problémáit elemzi. Általános, elméleti cikke előkészíti a talajt a következő fejezetek témáihoz: a múzeum oktatásban betöltött szerepéhez. A múzeum témaköre, funkciója, küldetése, valamint helyszíne tekintetében rendkívül összetett intézmény, amely gyakran negatív benyomással lehet az emberekre, impozáns voltának és szakosodott témáinak köszönhetően. Sokkal vonzóbb a szakember, mint a szélesebb közönség számára. A múzeum látogatóinak ítéletalkotását olyan tényezők határozzák meg mint a kiállításokkal, az ismeret feldolgozásával és átadásával kapcsolatos döntések. Következésképpen sikere a hozzáférhetőség javításában rejlik. Másrészt az eredeti tárgy a múzeum létének alapja sokféleképpen közelíthető meg: vagy szent példányként, vagy tudást tartalmazó/közvetítő dokumentumként, vagy pedig az üzenetátadás eszközeként. Mindez azonban szorosan kötődik a múzeum közművelődési szerepéhez. Cremers ezeket a szerepeket elemzi és arra bátorít, hogy gondoljuk át a múzeumok közművelődési küldetését és a laikus közönséget elválasztó korlátok áttörését célzó tanulási módszereket. Írása számos új, időnként rendkívül újszerű kiállítási és magyarázatbeli módszert mutat be, mint a virtuális helyszín, vagy az új technológiák alkalmazása, amely inkább a látványra épít, a lélegzetelállító effektusokra, az eredeti tárgy önmagában-is-elragadó természetével szemben. Bármely múzeum hátterében megbúvó, a gyűjtés, kiállítás és közművelődés összetettségét 11

12 elemző eszmefuttatást olvashatunk ebben a fejezetben. A szerző hasznos bevezetést kínál a múzeummal kapcsolatos kérdéskörhöz, amelynek célja, hogy általános érvényű, ne csak a múzeumpedagógia szakterületéhez kapcsolódó problémák is megértésre találjanak. Végül, a fiatal közönségre történő utalás a következő fejezetek témáit nyitja meg. Ezek kimondottan az iskolák múzeumi jelenlétére összpontosítanak. A második fejezetben Traudel Weber a múzeumbeli tanulást érintő elméleti elemzését olvashatjuk. A szerző érvvrendszere a müncheni Deutsches Museum iskolákkal folytatott munkáján, valamint múzeumpedagógiai kutatásokon és tanulmányokon alapul. A tekintély és az objektivitás helyett a tanulási folyamat és a tanuló személye került a középpontba, amely ma meghatározza a múzeumok oktatási tevékenységét és kínálatát. A felfedezésen és személyes megértésen alapuló tanulási folyamatban a kognitív, a szociális és az érzelmi fejlődés kiindulópontjává az eredeti tárgy és a személyes élmény jelentőségének felismerése vált. Ezen elvekkel összhangban Weber számos példát sorol a Deutsches Museumban folyó munkák közül, valamint megfogalmazza a látogatásszervezés, a múzeum oktatási célú felhasználása és a látogatás és a tanterv kapcsolódási lehetőségeinek irányelveit. Ezek között két dolgot kell kiemelni. Egyrészt el kell fogadnunk, hogy a tanulók látogatásának két mozgatórugója van: a személyes motiváció (azaz saját elvárásaik a múzeumtól), valamint az iskolai/múzeumi motiváció (azaz a pedagógus és a múzeumpedagógus elvárásai). Weber amellett érvel, hogy a látogatás kimenetelét nagyban befolyásolja ezen elvárások és a tényleges látogatás kölcsönhatása. Gyakran azonban a pedagógus elképzelései nem mindig tűnnek világosnak, és sok tanár nem eléggé magabiztos a természettudományok tanításában. Ez a tényező szintén hatással van a tanuló élményére és magára az oktatási projektre. Weber cikke nemcsak érdekes gondolatokat tartalmaz a múzeumi tanulásról, hanem rámutat olyan fontos szempontokra is, amelyeket érdemes megfontolni a pedagógusképzés lehetőségeinek kialakításakor. A harmadik fejezet a madridi Nemzeti Természettudományi Múzeum (Museo Nacional de Ciencas Naturales) oktatási tapasztalatairól szól Pilar López García-Gallo, Dolores Ramírez Mittelbrunn és Soraya Peňa de Camus Saez tolmácsolásában. A bemutatott foglalkozások és segédanyagok számos, más körülmények között is megvalósítható kreatív ötlettel szolgálnak. Emellett megismerkedhetünk egy hatékony módszertani elképzeléssel, amely az aktív részvételre és a hosszútávú készségfejlesztésre épít. A szerzők a pedagógusképzési tanfolyamról is említést tesznek, amihez kapcsolódóan fontos, előremutató megjegyzéseik vannak a pedagógus megfelelő felkészítéséről az ismert tapasztalat- és szakértelembeli hiányosságok tükrében. A leírt képzési szempontok közül kettő különös figyelmet érdemel: az egyik a tartalmi (a múzeum gyűjteményeinek megismertetésére összpontosító) és az elméleti (a múzeumi tanulás pedagógiai alapelveit bemutató) képzés egyensúlya, a másik pedig a projekttervezés tanítása. Különösen az utóbbi nyújt nagy segítséget a pedagógusoknak ahhoz, hogy megértsék a múzeummal való együttműködés különböző paramétereit, és lehetőséget kínál a saját iskolai körülményeikhez alkalmazkodó projektek kikísérletezéséhez. Ez a szemlélet fontos elképzeléseket tartalmaz mind az európai projekten belüli, mind általánosan a pedagógusképzésre vonatkozóan. Ahhoz, hogy a pedagógus értő módon tudja felhasználni a múzeumi erőforrásokat három fő dologra van szükség: a tartalmi és elméleti ismeretek egyensúlyára, módszertani ismeretekre és projekttervezési (és értékelési) készségekre. Nemcsak az adott múzeum kínálta lehetőségek kiaknázására alkalmas e három területen megszerzett tudás, hanem arra is, hogy egyéb, helyi vagy távolabbi régiók múzeumait is hatékonyan ki lehessen használni. A negyedik fejezetben Enrico Miotto a múzeumpedagógus nézőpontjából tárgyalja a természettudományos oktatás kérdéskörét, amelynek alapjául az a sokéves tapasztalat szolgál, amit a milánói Leonardo da Vinci múzeumnál szerzett, az iskolákkal közösen végzett munka során. A szerző nagyon fontos meglátásokat fogalmaz meg a múzeumpedagógiai munka különböző, gyakran igen összetett tényezőiről. Mindez az iskolák számára programokat kidolgozó múzeumpedagógusok, valamint a sajátjuktól eltérő tanítási és tanulási szempontokat 12

13 megismerni kívánó pedagógusok érdeklődésére tarthat számot. Miotto szerint a múzeum mint az oktatás erőforrása más elven működik, mint az iskola, amit a két intézmény közös munkája vonatkozásában nem konfliktusként, hanem gyarapodási tényezőként kell értelmezni. A múzeumi tanulási folyamatok alapja a tárgy vagy jelenség vizuális és a többi érzékszerv általi felfedezése, egy olyan folyamat, ahol a tanulókat egy képzett oktató vezeti, nem pedig a tanár. A kiindulópontot azok a tárgyak és kérdések alkotják, amelyekre építve a tanuló/látogató kialakíthatja a vizsgálat és megértés személyes útvonalát. A közvetlen tanulási folyamat és a lehetőség, hogy eredeti tárgyakat láthasson vagy jelenségeket helyben megtapasztalhasson nagy hatással van a tanuló intellektuális és érzelmi megismerési folyamataira. Ez az oka annak, hogy egy téma feldolgozásának kezdeti stádiumában tett múzeumi látogatás sokkal hatékonyabb, mint ha azt a téma lezárásakor tennék. Az előbbi szituációban a látogatás célja, hogy a látottak alapján felkeltse az érdeklődést a téma további tanulmányozása iránt, míg az utóbbi az ismeretek rögzítésére törekszik. A múzeumpedagógusok és a tanárok együttműködése azért fontos, mert lehetőséget biztosít a kétfajta szemlélet integrálására, anélkül persze, hogy a pedagógus tanmenete és szándékai valamint a múzeum eredeti közművelődési felfogása csorbát szenvedne. Az ötödik fejezetben Felföldi Zita és Holler Judit a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumbeli munkájukat ismertetik. A múzeum részletes bemutatása, mint a többi intézménynél is, kettős célt szolgál: egyrészt az olvasó megismerheti azokat a körülményeket, amelyek hatással vannak a közművelődési programok kialakítására, másrészt segít azon pedagógusoknak, akik ebben az európai projektben szívesen dolgoznának együtt a múzeummal interneten vagy az oktatási segédanyagok felhasználásával. A Látom, hallom, érzem és a Túllépőláp két érdekes foglalkozás, amelyeket a múzeumpedagógus egyrészt a múzeumban, másrészt iskolai helyszínen végezhet a tanulókkal. A szerzők utalnak a jelenlegi magyar tantervi követelményekre, amelyeknek célja olyan segédeszközök és körülmények megteremtése, amelyek gazdag tapasztalatszerzési lehetőségeket nyújtanak a tanulók számára. Ezt a célkitűzést a többi partnerország nemzeti tanterve is megfogalmazza. Erre jó példával szolgálnak a bemutatott foglalkozások, amelyekhez hasonlókat alkalmazhatnak más múzeumok és/vagy a pedagógusok is a tanulók ösztönzésére és élményszerzése érdekében. A hatodik fejezetben Etienne Bolmont és Francis Colson a múzeumok oktatásra való felkészültségét és problémáit elemzi. A múzeumok és azok közművelődési feladatainak sokfélesége Franciaországban (hasonlóan a többi országokhoz) a felkészültség mennyiségi és minőségi változatosságát eredményezi. A pedagógusnak nem kellene csak a nagy múzeumokat látogatni az osztályával, vagy éppen meghátrálnia a távolság okozta nehézségek miatt. A változatosság előnye a sokféle téma, amelyet a helyi erőforrásokat kiaknázni és felhasználni vágyó pedagógusok kreatívan alkalmazhatnak. A spanyol partnerek pedagógusképzésre vonatkozó javaslatai szorosan kapcsolódnak ehhez a problémához. A pedagógusképzés során a múzeumok gyűjteményeinek megismertetésén túl a múzeum használatának pedagógiai módszereire is összpontosítani kell, hogy a pedagógus fel legyen vértezve számos különböző múzeumban folytatandó munkához szükséges készségekkel. Az elméleti fejtegetések után Bolmont és Colson számos olyan foglalkozást ajánl az iskoláknak, amelyeket a környék múzeumaival közösen végzett munka alapján lehet lefolytatni. Ezen foglalkozások kísérleti szakasza a projekt első fázisában folyik (2002). A Nancy környéki múzeumok bevonásával folyó kísérletet 2003-ban, a projekt második fázisában a partneroszágokban is megvalósítható lehetőségként kínálják. Az európai projekt alapvető eleme a kutatás, amelynek az a feladata, hogy olyan oktatási anyagokat dolgozzon ki, amelyek azután más európai pedagógusoknak is felajánlunk. A múzeumi foglalkozásokat a partnerintézmények az iskolákkal közösen dolgozzák ki és végzik. Egy másik példa ilyen foglalkozásra a hetedik fejezet, amelyet Jef Van Den Bosch és Filip Cremers írt, akik a belga Katholieke Hogeschool Kempen tanárképző főiskola és a Kártya Múzeum együttműködésének eredményeit mutatják be. A közös munka témája a múzeum 13

14 használata a természettudományos oktatás céljaira. A Van Den Bosch és Cremers által bemutatott foglalkozások szintén a SMEC projekt keretében megvalósuló kísérletek részei. Ezeket az anyagokat azonban bármely pedagógus felhasználhatja, akit érdekelnek az itt érintett témák. A szerzők olyan témákat és segédanyagokat ajánlanak az olvasó figyelmébe, amelyek a tantárgyköziségre és a múzeumra alapozott tanításra vonatkoznak. Ezeket két nézőpontból mutatják be: egyrészt a flamand tantervi követelmények oldaláról, amelyek (a földrajz, a technika és természettudományok témakörében) előírják, hogy a tanulók aktívan használják tudásukat és képességeiket a kutatásban, megfigyelésben, a tevékenységek tervezésében és értékelésében. A másik oldalon pedig a Museum van de Speelkart érdekfeszítő gyűjteménye és oktatási tapasztalata áll (megjegyzésre méltó a nyomdászok bevonása a közművelődési programba). A szerzők meglátása a pedagógus foglalkozás alatti szerepét illetően külön figyelmet érdemel: a pedagógus nem a gyerekek kísérője kell hogy legyen, hanem arra kell őt ösztönözni, hogy aktívan vegyen részt a foglalkozásokon, és a két intézmény által szervezett képzéseken. Szakirodalom Bream Hardy, S. (2000) Egyptian detectives, 17-19, in Sekules V. and M. Xanthoudaki (eds) Visual Arts, Schools and Museums, In-service Training for the Non-Specialist Teacher, European Commission (book in three languages, English, French and Italian, available also in Calamandrei, M. (2002) Via le tele, quì si gioca, Il Sole24Ore, supplemento cultura, 25 agosto. Falk J.H. and L.D. Dierking (2000) Learning from Museums, Walnut Creek, Altamira Press. Hooper-Greenhill, E. (1991) Museum and Gallery Education, Leicester, Leicester University Press. International Council of Museums (ICOM) (2002) Code of Ethics for Museums, Paris, ICOM. Mascheroni, S. (2000) La Condivisione delle Esperienze Educative Scuola-Museo: Per una Verifica di Progetto, in Cisotto Nalon, M. (2000) (a cura di) Il Museo come Laboratorio per la Scuola: Per una Didattica dell Arte, Padova, il Poligrafo. Mascheroni, S. (2002) L Educazone e il Patrimonio Culturale, in Mascheroni (a cura di) Il Partenariaro Scuola Museo Territorio: Riflessioni, Aggiornamenti, Progetti, Scuola e Didattica 15, pp Mattozzi, I. (2000) La Didattica dei Beni Culturali: Alla Ricerca di una Prospettiva, in M. Cisotto Nalon (a cura di) Il Museo come Laboratorio per la Scuola: Per una Didattica dell Arte, Padova, il Poligrafo. Pearce, S. (1990) Objects of Meaning; or Narrating the Past, in Pearce, S. (ed) Objects of Knowledge, London, the Athlone Press. Sekules, V., L. Tickle and M. Xanthoudaki (1999) Finding Art Expertise: Experiences of Primary School Teachers, Journal of In-Service Education, Vol. 25 (3), pp Sekules V. and M. Xanthoudaki (eds) Visual Arts, Schools and Museums, In-service Training for the Non-Specialist Teacher, European Commission (book in three languages, English, French and Italian, available also in Sekules, V. and M. Xanthoudaki (forthcoming) (eds) The School, the Teacher and the Museum: Course book for teachers training in using museums, European Commission (book in three languages, English, French and Italian; also available at the beginning of 2003 in Tickle, L. and M. Xanthoudaki (1998) Primary Teachers and the Hunt for Knowledge, paper presented at the European Conference of Educational Research ECER 98 (European Educational Research Association, Ljubljana, Slovenia, September), published online: 14

15 Xanthoudaki, M. (1998) Educational Provision for Young People as Independent Visitors to Art Museums and Galleries: Issues of Learning and Training, Museum Management and Curatorship,17 (2), pp

16 ELSŐ FEJEZET A múzeumok szórakoztató jellege: gondolatok a múzeum és a látogatók bonyolult kapcsolatrendszeréről Filip Cremers Museum van de Speelkaart, Tournhout, Belgium 1.1. Bevezető Blaise Pascal ( ), a francia filozófus és tudós egyszer így nyilatkozott: az ember maga teremti meg saját nyomorúságát, mert egyből nyughatatlan lesz, ha nem mozdulhat ki a szobából (Pensées, 143). Ez az állítás nyilvánvalóan egy dolgot jelent: az ember folyton figyelemelterelést, más utakat keres; háborúzik, kártyázik vagy labdát kerget. Néha úgy dönt, hogy múzeumba látogat. A múzeumokat gyakran kárhoztatják, amiért nincsenek igazán oda a látogatókért. Inkább önelégült elszigeteltségbe burkolóznak, mintha csak egy maréknyi szakemberért vagy saját személyzetükért léteznének. De még akkor is, amikor a múzeumok kitárják kapuikat, hogy közismertségre tegyenek szert, a lakosság nagy részét ez nem érdekli. 5 E magatartásnak egyik oka a múzeum és tárgyai közötti furcsa viszonyban keresendő. A múzeum eltávolítja a tárgyakat eredeti környezetükből, és egy feltételezhetően semleges helyen elszigeteli őket. Mivel ezek a tárgyak többé nem egyértelműek, szükséges megmagyarázni őket. Ez időnként igen nehéz feladat, hiszen gyakran hosszas és unalmas magyarázó szöveggel akarjuk felkelteni az emberek érdeklődését. A múzeumok világszerte egyre fontosabbá váló közművelődési küldetése tükrében a múzeum és látogatói viszonyát érintő kérdéseket fogom körbejárni. Elsőként a tárgyak muzeológiai megközelítését tárom fel. Képesek a múzeumok mint elidegenedett és érthetetlen tárgyak gyűjtői - előnytelen pozíciójukat előnnyé változtatni? Tényleg olyan fontosak a tárgyak, mint azt általában gondolják? A filozófus G.W. Leibniz előállt egy olyan módszerrel, amellyel a múzeumot a szélesebb közönség számára is kívánatossá lehet tenni. És végül, mi a helyzet a gyermekekkel a gyakran rendetlen, viszkető ujjú látogatókkal? Megengedhető, hogy bármihez hozzányúljanak az egyedi tanulási élmény érdekében? 1.2. Az eredeti tárgy Egy múzeumban elhelyezett tárgy többé nem része eredeti környezetének és elveszti eredeti funkcióját. Ráadásul gyakran sérült vagy hiányos, néha nem is tudjuk igazán, hogy micsoda. A tárgyakat a szó szoros értelmében üveg mögé zárjuk, elszigeteljük. A kárpitok ugyan még mindig a falakat borítják, de nem azét a kastélyét, ahová eredetileg tervezték. Többé nem a gazdagság bizonyítéka, vagy a tulajdonosának ízlését tükröző tárgy, nem hadizsákmány és nem azért van, hogy védjen a hideg ellen. Ha egy tárgyat eredeti környezetéből egy másikba helyezünk, azonnal megváltoztatjuk funkcióját is, ami azt a problémát veti fel, hogyan is magyarázzuk el eredeti környezetét és funkcióját. Még az in situ tárgyakkal rendelkező múzeumoknak is szembe kell nézniük ezekkel a 5 Az Európai Unió egyik felmérése rávilágított arra, hogy a kilenc vizsgált ország közül csak egyben látogat a lakosság több mint 50%-a évente legalább egyszer múzeumba (Dánia 55%), ugyanakkor Spanyolországban és Olaszországban ez az arány kevesebb mint 30%; Franciaországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában 30-40%, Finnországban és Belgiumban 40-50%. Ezek a számadatok nem mindig frissek vagy pontosak: például a spanyol adatok 1990-ből, a belgák 1998-ból származnak, de Belgium nyilvántartása nem olyan precíz, mint amilyet Hollandiában vezetnek. Ami lényeges, az nem az adatok pontossága, hanem azok jelzésértéke: az európaiak többsége egyáltalán nem jár múzeumba, és a legalább egyszer sokszor csak egyetlen alkalmat jelent (Forrás: Európai Kulturális Statisztika, 2000) 16

17 problémákkal. Bányászati múzeumok, például, ki tudnak állítani felszín feletti eszközöket (nem minden nehézség nélkül), de ritkán, vagy éppen soha nem engedhetnek be látogatót a felszín alatti járatokba. Akkor mi is marad, ha a múzeum nem mutathatja be gyűjteményének legalapvetőbb elemeit? Korábbi templomok vallásos tárgyú gyűjteményei valószínűleg megfelelő környezetben vannak kiállítva, de a világi látogató nem biztos, hogy különbséget tud tenni szent és angyal között. Egy történelmi épület faszerkezetű lépcsőit ugyan megőrizték és a tűzoltósággal folytatott tüzes tárgyalások árán be is tudják mutatni a látogatóknak, de csak úgy, hogy ellátták a szükséges vészkijáratokkal, tűzoltókészülékekkel és beton tartóoszlopokkal. A múzeumba bekerült töredékek értéke mindezért megnövekszik. A másik oldalról közelítve a dolgot, még az olcsó és összetákolt háztartási eszközök is értékesek lesznek, ha üvegvitrinbe helyezik őket. Maga az, hogy bekerülnek a múzeum gyűjteményébe, jelentőséget tulajdonít nekik. Ez az a jelenség, ami a laikust megerősíti abbéli hitében, nem is alaptalanul, hogy a legjobb mindent összegyűjteni és gondolkozzon el az ember, mielőtt valamit is kidobna. Marcel Duchamp ( ) már bebizonyította, hogy az emberek ámulattal csodálják a pisszoárt, ha az egy múzeum kiállításában szerepel. Azonban a muzeológiai érték is relatív. Sok olyan tárgy, amely véletlenül került múzeumba, akár el is tűnhetett volna vagy éppen más tárgy is lehetne. A tárgyak nagy többsége el se jut a múzeumig. A válogatás folyamata lehet világosan megfogalmazott és megokolt, de a valóságban egyéb, sokkal meghatározóbb tényezők az elsődlegesek, amelyek a múzeum tudatos választását másodlagossá tehetik. Ha egy tárgy megmarad és piacra kerül, a múzeum költségvetésén múlik, meg tudja-e vásárolni. Ugyanakkor a ma múzeumi szakemberei másként értékelhetnek egy tárgyak mint elődeik vagy a mi őseink. A 19. századi Egyiptomban, például, a mozdonyvezetők múmiákkal fűtötték mozdonyaikat; manapság főműsoridőbe kerül a hír, hogy valaki múmiát talált. Azzal megindokolhatjuk ugyan, hogy gyakorlati okok miatt került sor erre a gondatlanságra, hiszen akkor nem volt könnyű üzemanyaghoz jutni, a múmiák valós értékét nem ismerték fel. Ez azonban azt sugallja, hogy a tárgyak értéke se nem meghatározott, se nemállandó, sőt mi több, az egyedi tárgyak nem is mindig olyan egyediek. A kínai vezér Mao Ce-Tung ( ) szülőháza karrierje csúcsán vált múzeummá, és évente hárommillióan látogattak el szülőfalujába. Hogy meg tudjanak bírkózni e nagy látogatói létszámmal, kisebb csoportoknak tartottak tárlatvezetést. Ugyanakkor a házat magát is átalakították: A múzeumot két, egymással megegyező részre osztották: minden kiállított tárgyról másolat készült, így több látogatói csoportot tudtak körbevezetni ugyanazon idő alatt. (Leys 1976, 115). A forradalmi Kínában ez a múzeum maximális befogadóképességét produkálta; a hitelesség már nem számított, mivel a tárgyak másolatai is megfeleltek a célnak. Ha a hitelesség már nem lényeges többé, csak egy kis lépés választ el attól, hogy a tárgyakat feljavítsák és selejtezzék. Gondolkodás nélkül kidobhatnak tárgyakat például, ha bizonyos személyek kegyvesztettek lesznek. Kínában és a Szovjetunióban a politikai hatalom keze elért a múzeumi szekrényekig is. Ahogy a politikai irányzatok változtak úgy retusáltak fotókat, égettek fel levéltárakat és döntöttek le szobrokat. A berlini fal leomlása (1989) radikális változásokat hozott a volt NDK kormányzásában, de csak azután, hogy a régi tisztogatómódszerek még utoljára szerephez jutottak. Ekkor egész gyűjtemények tűntek el vagy vesztek szem elől. A nyugati múzeumok mindig is nagy hangsúlyt fektettek a hitelességre és az egyediségre. Inkább a valódi tárgyat, mint annak másolatait igyekeznek bemutatni. Ez a nemes elképzelés azonban nem mindig találkozik a mindennapok gyakorlatával. Sok tárgynál az egyediség másodlagos jelentőségű: rengeteg használati eszköz, gép, emléktárgy, játék, bogár és maszk létezik és egy példány elég ahhoz, hogy az összes hasonló tárgyat képviselje. Ugyanakkkor, hogy miért az a bizonyos tárgy kerül a múzeumba, teljességgel a véletlenen is múlhat. Más szempontból, a másolatok néha jobbak az eredetinél. Az embertani bemutatókat manapság jobbára másolatokból állítják össze, mivel a koponyatöredékek túl értékesek ahhoz, 17

18 hogy ide-oda szállítsák őket. A kutatást, a közművelődést, valamint vándorkiállításon történő bemutatót is segíti, ha több másolat is készül. A modern technológiának köszönhetően fotókat és rajzokat majdnem tökéletesen lehet reprodukálni. Ha már egyszer ki van állítva, még a szakembereknek sem könnyű megállapítani, eredetiek-e vagy másolatok. Vannak persze olyan esetek, amikor a hitelességnek van fő jelentősége, mint a festmények, vallásos tárgyak vagy természetfeletti erővel felruházott tárgyak esetében. Az eredetiség maga egy korlátolt fogalom ami a restaurálási munka során válik igazán világossá. Kiegészítsük-e a töredékeket és romokat, és ha igen, hogyan? Mi a helyzet a tárgy használatát és a használat során képződött változásokat jelző nyomokkal? A restaurátor kreatív és ésszerű megoldásokat kínál ezekre a problémákra. Mégis lehetetlen a tárgyat eredeti, tiszta állapotába visszaállítani. Egy tárgyat mindig használtak valamikor és érte sérülés, ezért az eredeti nem egyenlő a legeredetibb formával, hanem azt az állapotot jelenti, amelyben egy adott időben rátaláltak. Az elhasználódás és a hibák a tárgyat még értékesebbé teszik, annak történetét hordozzák magukban. Az eredetiség kérdése még a másolatokat is érintheti egy muzeológusnak eszébe sem jutna egy antik görög darab római kori másolatát kihajítani. A másolatoknak és reprodukcióknak még egy előnye van: a múzeumi boltban el lehet őket adni. A múzeum igazi demokratikus értelmében a látogatók megalapozhatják saját gyűjteményeiket vagy otthonuk melegében tanulmányozhatják a Rosetta-követ. A számítógép még szélesebbre tárja a kapukat, mert lehetővé teszi, hogy az ember önállóan és alaposan tanulmányozhasson egy tárgyat, még annak a belsejét is, amely a régi múzeumi felszereltség mellett nem volt elképzelhető. Ez persze egy érzékeny, de fontos vitára adhat okot: a virtuális kontra tényleges látogatás értékéről, különösen annak a bizarr látomásnak a tükrében, amelyben az embereket jobban érdekli a számítógép képernyője, mint a mellette lévő eredeti tárgy A tárgy és magyarázata Mit tartalmaz a kiállítás? Mi tesz bizonyos tárgyakat kiállításra érdemessé? A válogatás kritériumai nem magában a tárgyban rejlenek, hanem abban, hogy mit ér, mennyire hiteles, milyen állapotban van és mennyire példaértékű. A tárgy magánál többet mutat: utal szokásokra, történelemre és kultúrára. Kikövetkeztethető belőle az a gyakran már nem is létező környezet, amelyből eltávolították. Mivel a tárgyakat elszigetelik a múzeumban, szükséges melléjük magyarázó feliratokat helyezni. Bármilyen természetű felvilágosítás elmagyarázza a látogatónak, hogy mit lát, vagy hogy mit kellene látnia, ami különösen akkor nagy segítség, mikor nehéz a tárgy jelentését megragadni vagy magunk számára értelmezni. Kétségtelen, hogy azokban az esetekben, mikor a látogató kultúráján kívül eső vagy régi tárgyakról van szó, nélkülözhetetlenek a kiegészítő információk. A magyarázatok természete, az, hogy mindent ismert sémákra és szokásokra fordítunk le, azt a benyomást kelti, hogy az emberek szerte a világban ugyanolyanok a múltban és ma. Ez azonban sokkal inkább pedagógiai célzatú és a nyugati tárgyleírás kritériumain alapul: célja, hogy a gyűjteményről speciális ismeretekkel nem rendelkező látogatók is megértsék a kiállított tárgyat. A múzeumok ezt a célt nem mindig szolgálják megfelelően. Bizonyos kifejezések, mint például a népszerű idol gyakran félrevezető vagy rossz lehet. A látogató úgy véli, magyarázatot kap, de a szöveg tartalma ritkán nem is segítség neki, mint ahogy a festmény alatti felirat a festő nevével és a mű címével aligha segít egy átlagos látogatónak értelmezni a képet. A nehezen bemutatható tárgyak, fogalmak és jelentések esetében is szükség van világos magyarázatra. Ellentétben a tárgyakat tartalmzó vitrinek sokasága láttán megfogalmazódó elképzeléssel, sok dolgot nem lehet gyűjteni. Beleltározhatnak és kiállíthatnak egy kanalat, de ételt már nem; bekeretezhetnek egy kártyát, de a játékot magát nem. Elég gyakran egy tárgy csak egy hosszabb folyamat vagy egy tágabb összefüggés apró szeletét képviseli. Hogyan lehet ilyen 18

19 dolgokat gyűjteni, bemutatni? Csak közvetett módon segíthet ha rögzítjük és bemutatjuk a képeket, a hangokat és a szagokat, vagy hatunk az érzelmekre és benyomásokra; a rekonstruált esemény így is kicsúszhat a látogató markából. A szöveg a tárgyak magyarázatának hagyományos eszköze, de ennek múzeumbeli használata a következő problémákat veti fel: a szerző tévedhet, a szakember hajlamos a teljesség és szakzsargon felé törekedni, rossz grafikát használnak, amely a manapság divatos homályos megfogalmazással ötvöződik, a tárgyfelirat vagy eltakarja a tárgyat, vagy olyan messzire teszik, hogy nem egyértelmű, melyik tárgyra vonatkozik. A szöveg a vártnál kevésbé népszerű, és a látogatók többsége gyorsan elveszti érdeklődését, amint a kiállítás első szakaszán túljutott. A látogatók mintegy 65%-a olvassa el a mellékelt szöveg maximum 60%-át, amelynek csupán 10%-ára emlékszik vissza (Janssen 1994). Ez annyit jelent, hogy a magyarázó szövegek nagy részét soha nem olvassák. Ugyanekkor a szöveg el is terelheti a figyelmet. Minél több időt szentel valaki az olvasásnak, annál kevesebb ideig nézi a tárgyakat. A múzeum által biztosított egyetlen információ sem semleges, hanem majdnem mindig van egy alapjelentése. Például azok a feliratok, amelyek azt magyarázzák, milyen volt az élet a múltban, kiemelhetik annak primitív vagy babonákkal teli jellemzőit. A természetet csodásnak és rendezettnek láttatják, melyben fajok és alfajok élnek. A múzeum saját büszkeségét (fontosabb műalkotásokkal) vagy bátorságát (kortárs művekkel) akarja kirakatba helyezni. Mindazonáltal, a szöveg a múzeum küldetését és gyűjteményi szemléletét tükrözi. A látszólag hasznos információk mellett (ami rendszerint a tárgy adatait tartalmazó, jobbára a látogató számára jelentéktelen száraz tények hagyományos, tömör összefoglalása) a feliratok sokat elárulnak magáról a múzeumról is, a konzerváció módjaitól az adományozókon át a tárgyvásárlások történetéig. Nemcsak tárgyi ismereteket hanem ízlésbeli és munkamódszerrel összefüggő információkat is kínál. Ezek a szempontok nem mindig vehetők észre, de éppen olyan valósan hatnak a múzeum döntési mechanizmusaira. Röviden, a szöveg alkalmas arra, hogy hírt adjon a kutatás jelenlegi állásáról, azonosítsa a tárgyat, tükrözze a múzeum szakértelmét és támpontot adjon a látogatónak. Mégis kevés az a múzeum, amelyik megteszi, hogy rendszeresen frissítse ezeket az információkat A virtuális tárgy Az ICOM (International Council of Museums=Nemzetközi Múzeumi Tanács) a következőképpen definiálja a múzeumot: a társadalom és a társadalmi fejlődés szolgálatában álló és a közönség számára nyitott non-profit, állandó intézmény, amely az ember és környezetének tárgyi bizonyítékait gyűjti, őrzi, kutatja, ismerteti és állítja ki tanulmányozás, művelődés és szórakozás céljából. Szórakozás céljából tessék, megint lehet nevetni! Pedig a múzeumnak szórakozást is kellene tudni nyújtaniuk. Ez egy olyan jövőkép, amely tökéletes összhangban van a ma szórakozási kultúrájával, ahol a hosszú vitákat, tekervényes megfogalmazásokat és száraz információkat fokozatosan kiszorítják a magas nézettség és a sorozatgyártott szórakozási lehetőségek. Ezzel kapcsolatban nem a szöveg, hanem inkább valamilyen divat határozza meg, hogyan szüntetik meg a tárgyak elszigeteltségét, milyen összefüggésbe helyezik más kiállított tárggyal vagy hogyan építenek az eredeti környezetet rekonstruáló helyszínt nekik. Az állatkertek a leginkább megfertőzhetők ezzel a fejlődési folyamattal. A műnövényekkel teli ketrecek mára ódivatúakká váltak, és ma már az állatkertek szívesebben vezetik be látogatóikat a minidzsungelekbe, amelyben az állatok szabadon mozoghatnak. Néhány múzeumban másolatokat készítenek, hogy a látogatók megérinthessék és használhassák a tárgyakat. Más intézmények a végletekig viszik ezt a díszletépítést, akár az éttermi menüben is alkalmazzák. Úgy tűnik, a látogatók, akik élvezik a változatosságot, nagyra értékelik ezt a fajta fejlődést. A legmodernebb multimédiás technológia jelenti a tökéletes megoldást a múzeumok 19

20 számára, hiszen ezzel a tárgyakat baj nélkül lehet sokszorozni, vagy a régészeti romokat érintetlen városokká változtatni. Valószínű, hogy a látogató észre sem veszi, hogy ezek a médiumok az elérhetőség és közelség hamis látszatát keltik, ugyanis már megszokták, hogy ilyesfajta szemüvegen keresztül tekintenek a világra. Ez az akadálytalanul fejlődő technológia vannak országok, ahol pénzbírsággal sújtják viharos sebességgel veszi be magát a múzeumba. A másolatok iránti hagyományos ellenszenv eljelentéktelenedik, ugyanakkor az internetnek sikerül egy virtuális valósággal kielégíteni a legbutább látogatót is. Ez lassan, de biztosan tért hódít az olyan múzeumokban is, amelyek rendelkeznek valódi tárgyakkal, ugyanis ez kényelmes és megközelíthetőbbé teszi a múzeumot, mint egyéb médiumok. A rekonstrukcióra és utánzatokra specializált múzeumokban, pl. a panoptikumokban, már ízlelítőt kaphatunk a virtuális valóság nyújtotta lehetőségekről. Be kell vallanunk, hogy nagy a különbség a viaszbábuk és a számítógép között. De míg a viaszfigurák régi technikával ugyan, de egy láthatatlan valóságot utánoznak, a virtuális képek a legmodernebb technikával egy nem létező valóságba kalauzolnak el. A panoptikum a valóság és a fikció keveréke, mégis a hitelesség látszatát próbálja kelteni valódi ruhák és kiegészítők alkalmazásával. Ugyanakkor túltesznek a valóságon, mert finomítanak a komor arckifejezéseken és nyíltan megmutatnak olyat is, amit nem látunk vagy láthatunk. Ami igaz, az igaz, nem szívesen futnánk össze a kegyetlen sorozatgyilkossal! Nemcsak a panoptikumok álcázzák a valóságot, hanem számos hagyományos múzeum is hasonlóan rekonstruálja azt. A new york-i The Cloisters-ben középkori európai épületrészeket újítottak fel, kialakítva egy olyan környezetet, ami soha nem létezett, nem is létezhetett, de talán létezett egy másik világban. Nem csoda, hogy főként az amerikaiak és a kanadaiak a legjobb mesterek ebben a szakmában, hiszen ott a hagyományos múzeumoknak olyan cégekkel kell versenyezniük mint a vidámparkok, a fantáziavilágok (pl. Disney), Hiszed vagy nem múzeumokl (a leghihetetlenebb tárgyaikkal) vagy a Történelem leghírhedtebb bűnözői kiállítással (amely teljes rekonstrukciókat is tartalmaz) (Eco, 1985, 7-70). Az európai kínzástörténeti múzeumokat is ez inspirálhatta. A virtuális valóság növeli a múzeumok erejét. A múzeumok ezáltal tökéletes rekonstrukciókat tudnak bemutatni, ami alapján a látogató elgondolkodhat és ismereteit gazdagíthatja. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a valóságot helyettesíti, hanem másodlagos, monitorról megszerezhető élményt nyújt. A számítógép a kutatás és a művelődés személyes folyamatát biztosítja, az elmélyülés különböző fokozataihoz igazodik és intenzívebb részvételt és kölcsönhatást tesz lehetővé. A legsérülékenyebb tárgyakat ki lehet venni a kiállításból, ugyanakkor a hálózaton keresztül folyton elérhetőek lesznek A szenzációs tárgy A múzeumi valóságot még jobban lehet alakítani. A kiállítást egy érzékeket bevonó élménnyé lehet változtatni, ha képek, hangok, fények és színek kavalkádjával bűvölik el a látogatókat, amelynek eredménye a legmodernebb technológiák által koreografált vidámparki élmény lesz. Ez igencsak költséges mulatság (a londoni Mozgókép Múzeum csődbe ment), ugyanakkor rögtön a nyitás pillanatában elavulttá válik (a nagyszerű első világháborús múzeum, a ieperi Flandria harcmezőin nyitása óta a folytatáson gondolkodik). Viszont, még ha ideiglenesen is, mindkettő nagy figyelmet keltett. Nem teljesen világos, hogy többet tanulnak-e így a látogatók. A mozgalmas filmekhez és a speciális effektusokkal tarkított klipekhez szokott ember számára ez talán sokkal élvezetesebb tanulási folyamatot biztosít. De a múzeumoknak nehezebb ilyesfajta élményt kínálni a látogatás rövid időtartamára, mert ehhez olyan lélegzetelállító trükkökre lenne szükség, mint a belsőségek, halálos veszedelem vagy az őrület bemutatására. Rövidtávú benyomásokat és a valósághoz kötődő letisztult illúziókat létre lehet hozni, de minél közelebb jutunk a horror-gyűjtemények, 20