Munkára fel, Európa! Elindult a Szeged Brüsszel járat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Munkára fel, Európa! Elindult a Szeged Brüsszel járat"

Átírás

1 Munkára fel, Európa! Elindult a Szeged Brüsszel járat Menekül? ezt a kérdést tették fel az újságírók legtöbbször az elmúlt hetek során, amikor európai képviselő-jelöltségem okairól érdeklődtek. Soha nem menekültem el sem a feladatok, sem pedig a munka elől és súlyos tévedés lenne a brüsszeli képviselőséget is épp akkor menekülésként értelmezni, amikor az Európai Parlament egyre fajsúlyosabb erőközponttá válik. Kétségtelen ugyanakkor, hogy tizenkét év országgyűlési képviselőség és többéves állami vezetői munka után most egy teljesen új pályán kell bizonyítanom; ami inspiráló izgalommal tölt el. Közel húsz év magyarországi politikai szerepvállalás után nyitok most új lapot. A választók bizalmából kapott európai parlamenti mandátumomat a magyar érdekek kérlelhetetlen képviseletére fogom fordítani. Hiszem, hogy a következő öt évben EP-képviselőként kiismerhetem majd az európai folyamatokat, megismerhetem és érdemben befolyásolhatom a döntéshozatalokat, a megerősödő kapcsolatokat pedig Magyarország és az új alapokra épülő magyar baloldal hasznára fordíthatom majd. Egy kínai tanmese szerint Chu tartományban volt egy kereskedő, aki lándzsákat és pajzsokat árult. A pajzsaim olyan erősek, hogy nincs lándzsa, amely beléjük hatolna - mondta, majd később azt harsogta az új vevőknek: a lándzsáim pedig olyan hegyesek, hogy nincs pajzs, amely ellenállna nekik. Sokan bedőltek neki, míg valaki megkérdezte tőle: mi történik akkor, ha egyik lándzsádat belehajítják az egyik pajzsodba? Erre, a férfi már nem tudott felelni. Most, amikor új politikai időszak kezdődik Magyarországon és Európában egyaránt, olyan vezetőkre van szükség, akik nem árulnak hamis portékát. Akik azt kínálják az embereknek, amire valóban szükségük van. Hamisság, átverés, illúzió nélkül. Ez, a valós politikai szolgálat. Magyarország határait a baloldal nyitotta meg Európa felé. Az a szocialista párt, amelynek ma is érdemi, meghatározó és befolyásoló szava van az európai közösségben. Mi, magyar szocialisták a nemzetek csatája és a kuruckodó érdekérvényesítés helyett a nemzetek hatékony együttműködésében, a határozott és kemény, de kompromisszumkész európai képviseletben hiszünk. Ezért tudunk mi, magyar szocialisták garanciát adni az elmúlt évek bizonytalanságai után a mindannyiunkat érintő ügyekben; európai szinten is. Én, erre vállalkozom. Európai parlamenti feladataimról és eredményeimről rendszeresen jelentkező hírlevelemben is igyekszem majd mind többet megmutatni. Munkára fel! dr. Ujhelyi István

2 Első nap az iskolában Az európai parlamenti képviselők havonta csak négy napot töltenek Strasbourgban, ahol az EP plenáris üléseit tartják, a bizottsági és munkacsoporti ülések Brüsszelben kaptak és kapnak helyet. Annak ellenére tehát, hogy Brüsszelt szokták az Unió fővárosaként említeni és az Európai Unió két legfontosabb intézménye: az Európai Bizottság és a Miniszterek Tanácsa valóban a belga fővárosban ülésezik a hagyományos plenáris üléseket és szavazásokat a francia Strasbourgban tartják. Ez azt is jelenti, hogy a parlamenti képviselőknek rendszeresen utazniuk és költözniük kell a két központ között. Az európai szocialisták parlamenti frakciójának (S&D) első ülését amelyen már részt vettek az újonnan megválasztott képviselők, de jelen voltak a még mandátummal bíró és a hónap végén távozó politikusok is a brüsszeli intézményközpontban tartották. A baloldali magyar képviselők, így Szanyi Tibor (MSZP), Ujhelyi István (MSZP), Molnár Csaba (DK) és Niedermüller Péter (DK) is jelen volt az első, ünnepi tanácskozáson. A sajátos rendszer értelmében azonban nem egymás mellett, hanem egymástól elkülönítve ültek a terem különböző pontjain. Az ülésen több felszólaló is értékelte az európai választásokon elért szocialista eredményeket, külön kiemelve az olaszok és a románok kiugró sikerét. A tanácskozáson szót kért Martin Schulz is, aki megköszönte azon képviselők munkáját, akik a következő öt évben már nem lehetnek tagjai az Európai Parlamentnek. Külön, név szerint is kiemelte Gurmai Zita szocialista EP-képviselőt (aki az ötödik és így nem befutó helyen szerepelt az MSZP listáján), akit a jelenlévők hosszasan meg is tapsoltak. Az első napon a képviselők átestek az ilyenkor szokásos adminisztráción is: elkészítették róluk az első hivatalos fényképeket, elkészítették fiókjukat, aláírták adminisztrációs lapjaikat és vagyonnyilatkozatukat, átvették névre szóló belépőkártyáikat. Az új képviselők egy egyedi kézitáskát is kaptak, benne a legfontosabb információkkal és háttéranyagokkal, amelyek az európai parlamenti rendszer mielőbbi teljes megismeréséhez szükségesek. A négy baloldali EP-képviselő, bár különböző pártok színeiben nyertek mandátumot, közös európai parlamenti delegációban folytatják a munkájukat az S&D-frakcióban. Az MSZP és a DK politikusainak megállapodása értelmében politikailag közösen, működési szempontból külön látják el feladataikat. A delegáció vezetését rotációs rendszerben látják majd el. Hírlevelünk készítésekor még nem született végleges döntés arról, hogy a négy magyar képviselő melyik európai szakbizottságokban kap majd feladatot, az ezzel kapcsolatos igényeket az S&Dfrakció vezetése már megkapta. Ujhelyi István várhatóan az Európai Parlament közlekedési és turisztikai ügyekkel, illetve nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó szakbizottságaiban, illetve a Kínával kapcsolatot tartó parlamenti küldöttségben kaphat pozíciót.

3 Főhajtás egy bátor magyar előtt Egy régi demokráciában nem akkora dolog demokratának lenni, egy évtizedes diktatúrában viszont államférfiúi tett; Horn Gyula pedig igaz demokrata volt többek között ezekkel a szavakkal méltatta a néhai magyar miniszterelnököt Hannes Swoboda, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának vezetője, amikor hivatalosan is átadták azt a tanácstermet, amely a jövőben Horn Gyula nevét viseli az EP-ben. A szűkkörű ceremónián részt vett és Horn Gyula lányával, Annával közösen leplezte le az emléktáblát Martin Schulz, az EP szociáldemokrata elnöke, de jelen volt az ünnepségen Horn Gyula két unokája, a magyar és a német nagykövet, Andor László uniós biztos, valamint több volt és jelenlegi szocialista EP-képviselő, így Ujhelyi István is. Azt, hogy Horn Gyula nevét viselje az egyik terem az Európai Parlamentben, (Tabajdi Csaba magyar- és Udo Bullmann német delegációvezető kezdeményezésére) egyhangúlag, az európai törvényhozás jobboldali képviselőinek támogatásával fogadták el. Igaz, voltak akik az indítvány ellen kampányoltak. Surján László, az Európai Parlamentből a ciklus végén távozó kereszténydemokrata EPképviselő például nyilvánosan ellenezte a javaslatot, mondván Horn Gyula múltbeli tevékenysége, különösen az 1956-os megtorlásokban vállalt szerepe, megosztja a magyar társadalmat. Korábban a magyar Országgyűlés akkor még hivatalban lévő szocialista alelnökeként Ujhelyi István hiába próbálkozott azzal, hogy a volt kormányfő nevét viselje egy terem a magyar Parlamentben is, Kövér László fideszes házelnök Horn vitatott múltja miatt elutasította a kezdeményezést. Ujhelyi most úgy fogalmazott: jól látható a magyar és az európai törvényhozás közötti különbség; míg az egyikben megfér egymás mellett Antall József és Horn Gyula emléke, addig a másikban csak háborúskodás zajlik. Munkát és lehetőséget a magyar fiataloknak! Az ifjúsági munkanélküliség Európa-szerte magasabb, mint a teljes munkaképes korú lakosságnál mért munkanélküliség. Magyarországon azonban a fiatalok relatív hátránya lényegesen meghaladja az Európai Unióban megszokott szintet is. Az elmúlt évek kedvezőtlen gazdasági folyamatai mindenütt aránytalanul sújtották a fiatal korosztályt, de Magyarország e téren is az átlagosnál rosszabbul teljesített: a fiataloknak a többi munkavállalóhoz viszonyított hátránya jobban nőtt, mint az EU-tagállamok többségében. Tavaly márciusban a 27 uniós országban 5,7 millió fiatal volt munka nélkül. Ma már a jobboldal is támogatja azt az ifjúsági garanciaprogramot, amelyet Andor László foglalkoztatásért felelős magyar uniós biztos hozott tető alá és amelyet immár az összes tagország elfogadott. Ennek értelmében négy hónapon belül valamennyi 25 év alatti fiatalnak munkahelyet, szakmai képzést vagy gyakorlati lehetőséget lehet biztosítani az Unió valamennyi tagállamában. Azon kell a továbbiakban dolgoznunk, hogy mindehhez valós és megfelelő mértékű források legyenek hozzárendelve. Megválasztott EP-képviselőként az egyik első brüsszeli utam Andor Lászlóhoz vezetett, akivel erről a programról, a fiatalok lehetőségeiről és kiemelten a határon túl munkát vállaló magyar generáció érdekképviseletének megteremtéséről is tárgyaltunk.

4 Kell egy csapat! Úgy tartják, hogy minden sikeres férfi mögött egy sikeres nő áll. Az is biztos, hogy minden sikeres politikus mögött pedig egy sikeres csapat működik. Ujhelyi István egy különleges és erős válogatottal vág neki a következő öt évnek. A brüsszeli stáb irányítására Szalay Tamás Lajost, a Népszabadság korábbi újságíróját igazolta le az európai csapatba. A szakpolitikai és titkári feladatokat (a távozó EP-képviselő Gurmai Zita mellett közel egy évtizedet eltöltő) európai uniós szakember Benedek Attilát, illetve a politikatudományi és vállalatmenedzsment-ismereteket Párizsban megszerző Hegedűs Orsolyát kérte fel. Az Ujhelyi-stáb budapesti titkárságát a magyar baloldal és a magyar belpolitika rutinos ismerője, Garzó Éva vezeti. Szalay Tamás Lajos Az ELTE bölcsészkarán, majd a Corvinus Egyetem közigazgatás-tudományi karán szerzett diplomát, később elvégezte a London School of Journalism internetes újságírói képzését és grafológus szakképesítést szerzett az Országos Írásszakértői Intézetnél. Az elmúlt tizenöt évben újságíróként dolgozott, legutóbb a Népszabadság parlamenti tudósítójaként. Több dokumentumkötetet, fordítást és regényt jegyez. Hegedűs Orsolya Politikatudományból szerzett diplomát a Párizsi Politikatudományi Intézetben, de egy évig Erasmus-hallgatóként Brüsszelben is tanult. Idén fejezte be mesterképzését a Párizsi Politikatudomány Intézet Pénzügy és Vállalatmenedzsment szakán. Tanulmányai mellett gyakornokként dolgozott az Európai Parlamentben, illetve a Mazars könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cégnél. Benedek Attila A Külkereskedelmi Főiskolán, majd a Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett diplomát. Dolgozott nemzetközi PR ügynökségnél, az Európai Tájékoztatási Központ igazgatójaként közreműködött a magyar EU csatlakozási folyamatban, majd az Európai Parlament köztisztviselőjeként dolgozott. Meghívott előadóként az EU politikáival kapcsolatban tart előadásokat oktatási intézményekben. Garzó Éva A Zsigmond Király Főiskolán, Kommunikáció-Művelődésszervező szakon szerzett két diplomát. Ezalatt elvégezte a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége alapfokú jelnyelvi képzését. Közel húsz éven át a politikai élet különböző területein dr. Ujhelyi István munkatársaként - az elmúlt években a Miniszterelnöki Hivatalban a kormánymegbízotti titkárságon, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárságán, majd a Parlamentben, az alelnöki titkárságon - dolgozott. Ha kérdése, kérése van, keressen minket! Ujhelyi István európai parlamenti képviselővel és stábjával az alábbi elérhetőségeken veheti fel a kapcsolatot: istvan.ujhelyi@europarl.europa.eu Facebook: Postai cím: European Parliament, Rue Wiertz/Wiertzstraat 60. B-1047 Bruxelles/Brussel. Belgique/België Piros könyvvel Brüsszelbe Minden magyar embernek szava lesz Brüsszelben ezt ígérte az EP-kampány során Ujhelyi István. A szegedi politikus egy piros könyvet nyitott az európai választások előtt, amelybe a választók észrevételeit, kéréseit várta. A piros kötetbe soktucat bejegyzés érkezett: orvosok, méhészek, közmunkások, egyetemi oktatók, fiatal munkanélküliek, városvezetők, nagyvállalkozók vagy épp kisgyermeket nevelő szülők egyaránt írtak egy-egy üzenetet. Ez a piros könyv az én kabalám, az én külön alkotmányom, amely meghatározza majd európai képviselőségemet is. Mindig ott lesz az irodámban, hogy mindig emlékeztessen arra: mit is várnak el tőlem a magyar választók fogalmazott a politikus. Ujhelyi titokban csaposnak állt Berlinben Egy estére csaposnak állt Ujhelyi István a német főváros egyik kieső szórakozóhelyén. A helyi magyarok által törzshelyként használt kocsmában a vendégek nem ismertek fel a politikust, ezért leplezetlenül osztották meg vele a magyar valóságot érintő véleményüket. Tudatosan nem fedtem fel a kilétemet, hogy minél őszintébben tudjunk beszélgetni. Kifejezetten izgalmas helyzet volt, hogy kendőzetlenül tudtunk Európa és Magyarország problémáiról véleményt cserélni. Ahhoz, hogy leendő EP-képviselőként megfelelően tudjam érvényesíteni a magyar érdekeket, mindig tudnom kell, hogy mit akarnak, mire vágynak a magyar emberek. Ez az este erre tökéletes példa volt! Brüsszeli politikusként kiemelt feladatomnak tekintem, hogy érdemi képviseletet teremtsek a külföldre vándorolt több mint félmillió magyar honfitársunknak és kortársunknak kommentálta később az estét a képviselő a hivatalos facebook-oldalán.

5 Szerkesztette: Ujhelyi István európai parlamenti irodája

Az év magyar európai parlamenti képviselői 2011-2012

Az év magyar európai parlamenti képviselői 2011-2012 Az év magyar európai parlamenti képviselői 2011-2012 Policy Solutions elemzése a magyar európai parlamenti képviselők munkájáról 2012. augusztus Tartalomjegyzék 1. Az év magyar európai parlamenti képviselője

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A STRUKTURÁLT PÁRBESZÉD ELSŐ CIKLUSÁRÓL

ÖSSZEFOGLALÓ A STRUKTURÁLT PÁRBESZÉD ELSŐ CIKLUSÁRÓL ÖSSZEFOGLALÓ A STRUKTURÁLT PÁRBESZÉD ELSŐ CIKLUSÁRÓL ÖSSZEFOGLALÓ A STRUKTURÁLT PÁRBESZÉD ELSŐ CIKLUSÁRÓL Fiatalok Lendületben Program 2 ÖSSZEFOGLALÓ A FIATALOKKAL ÉS IFJÚSÁGI SZERVEZETEKKEL A SPANYOL

Részletesebben

J e g y zőkö n y v. IF-3/2012. sz. ülés (IF-9/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkö n y v. IF-3/2012. sz. ülés (IF-9/2010-2014. sz. ülés) IF-3/2012. sz. ülés (IF-9/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkö n y v az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága Ifjúsági albizottságának 2012. március 12-én, hétfőn 11 óra 08

Részletesebben

Külügyi Igazgatóság Nemzetpolitikai Tükör II. évf. 12. szám

Külügyi Igazgatóság Nemzetpolitikai Tükör II. évf. 12. szám 1 TARTALOM HÍREK... 3 Nemzeti összetartozás bizottsága... 3 A Nemzeti összetartozás bizottsága április 23-i ülésének beszámolója Nemzetpolitika az Országgyűlésben... 5 Média... 8 Nincs hírértéke a határon

Részletesebben

Most vasárnap Április 11. Választás A jövõnk a kezünkben van KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA

Most vasárnap Április 11. Választás A jövõnk a kezünkben van KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA A VIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA XVIII. évfolyam 6. szám I 2010. április 6. I Megjelenik: kéthetente Most vasárnap Április 11. Választás A jövõnk a kezünkben van ÖNKORMÁNYZAT Minden napra egy

Részletesebben

Az Európai Parlament

Az Európai Parlament Az Európai Parlament 2 Tartalomjegyzék Üdvözöljük az Európai Parlamentben! 3 Az Európai Parlament Önért dolgozik 5 Jó kezekben az európai költségvetés 11 A szabadságjogok és a demokrácia őre 17 Az Európai

Részletesebben

Százhatvanhatan vehették fel a rendőrtiszti egyenruhát

Százhatvanhatan vehették fel a rendőrtiszti egyenruhát Nemzeti Közszolgálati Egyetem 1808 2012 Egyetemi folyóirat Százhatvanhatan vehették fel a rendőrtiszti egyenruhát Emlékoszlopavatás a Ludovikán Altábornagy lett: Bleszity János 10 éve az Európai Unióban

Részletesebben

15 Év 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről

15 Év 15 Hang. Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről 15 Év 15 Hang Vélemények Magyarország 15 éves NATO-tagságának eredményeiről 2014-ben Magyarország számos évfordulót ünnepelhet, többek között az Északatlanti Szerződés Szervezetéhez történő csatlakozásunk

Részletesebben

A Kormány ifjúságpolitikai keretprogramja 2012

A Kormány ifjúságpolitikai keretprogramja 2012 A Kormány ifjúságpolitikai keretprogramja 2012 A Kormány ifjúságpolitikai keretprogramja 2012 KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM www.ujnemzedek.hu www.facebook.com/ujnemzedek

Részletesebben

1. Az Európai Parlament feladatai, döntéshozatali eljárásai és felépítése

1. Az Európai Parlament feladatai, döntéshozatali eljárásai és felépítése 1. Az Európai Parlament feladatai, döntéshozatali eljárásai és felépítése Az Európai Parlament az Európai Unió egyetlen közvetlenül megválasztott testülete, és az egyetlen olyan nemzetek feletti intézmény,

Részletesebben

Van élet a médiatörvényen túl is az Európai Parlamentben

Van élet a médiatörvényen túl is az Európai Parlamentben Van élet a médiatörvényen túl is az Európai Parlamentben A Policy Solutions elemzése a magyar EP-képviselők decemberi-janu{ri munk{j{ról Míg a magyar sajtóban a médiatörvényről szóló vitájukkal, addig

Részletesebben

Ikt. sz.: VFB/29-3/2014. VFB-10/2014. sz. ülés (VFB-10/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv

Ikt. sz.: VFB/29-3/2014. VFB-10/2014. sz. ülés (VFB-10/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv Ikt. sz.: VFB/29-3/2014. VFB-10/2014. sz. ülés (VFB-10/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottságának 2014. december 9-én, kedden, 8 óra 06 perckor az Országház főemelet

Részletesebben

A Kárpátok Eurorégió Interregionális Szövetség Hírlevele The Newsletter of the Carpathian Euroregion

A Kárpátok Eurorégió Interregionális Szövetség Hírlevele The Newsletter of the Carpathian Euroregion 1 2013/december A Kárpátok Eurorégió Interregionális Szövetség Hírlevele The Newsletter of the Carpathian Euroregion 20 éves a Kárpátok Eurorégió A Külügyminisztérium szakmai és anyagi támogatásával a

Részletesebben

KUB-11/2014. (KUB-11/2014-2018.) Ikt. Szám:KUB-40/48-2/2014.

KUB-11/2014. (KUB-11/2014-2018.) Ikt. Szám:KUB-40/48-2/2014. KUB-11/2014. (KUB-11/2014-2018.) Ikt. Szám:KUB-40/48-2/2014. Jegyzőkönyv az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2014. szeptember 23-án, hétfőn, 10 óra 08 perckor az Országház főemelet 55. számú tanácstermében

Részletesebben

Nôk és férfiak közötti esélyegyenlôség az Európai Unióban és Magyarországon

Nôk és férfiak közötti esélyegyenlôség az Európai Unióban és Magyarországon E ENG M IS ÉRINT Nôk és férfiak közötti esélyegyenlôség az Európai Unióban és Magyarországon Budapest 2002 Szerzôk: ALBERT LEVENTE GYULAVÁRI TAMÁS NÔK ÉS FÉRFIAK KÖZÖTTI ESÉLYEGYENLÔSÉG AZ EURÓPAI UNIÓBAN

Részletesebben

Vélemények Magyarország 15 éves NATO tagságának eredményeiről

Vélemények Magyarország 15 éves NATO tagságának eredményeiről Nemzet és Biztonság 2014/6. szám 3 41. 15 év 15 hang Vélemények Magyarország 15 éves NATO tagságának eredményeiről Előszó 1999. március 12-én történelmi jelentőségű eseményre került sor: Magyarország 15

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/8-2/2014. NOB-2/2014. sz. ülés (NOB-2/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/8-2/2014. NOB-2/2014. sz. ülés (NOB-2/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/8-2/2014. NOB-2/2014. sz. ülés (NOB-2/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. június 3-án, kedden, 14 órakor az Országház Esterházy

Részletesebben

Négy és fél milliárddal csökken az adósságunk Több jut fejlesztésre, felújításra a kerületben

Négy és fél milliárddal csökken az adósságunk Több jut fejlesztésre, felújításra a kerületben XXI. évfolyam 4. szám 2013. március 5. Megjelenik: kéthetente Négy és fél milliárddal csökken az adósságunk Több jut fejlesztésre, felújításra a kerületben BERUHÁZÁS Megnyílt a H13 Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Egy tisztalelkû nép lázadása

Egy tisztalelkû nép lázadása XXI. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 2011. OKTÓBER 20. A XIV. KERÜLETI POLGÁROK FÓRUMA ALSÓRÁKOS HERMINAMEZÕ ISTVÁNMEZÕ KIS-ZUGLÓ NAGY-ZUGLÓ RÁKOSFALVA TÖRÖKÕR VÁROSLIGET Rendõrlakást adott át a polgármester Egy tisztalelkû

Részletesebben

Fel fogjuk építeni a Negyedik Magyar Köztársaságot!

Fel fogjuk építeni a Negyedik Magyar Köztársaságot! Mesterházy: Orbán Viktor világa az önkény, a hazugság és a megszegett ígéretek világa Fel fogjuk építeni a Negyedik Magyar Köztársaságot! Az MSZP elnöke pártja városligeti majálisán kijelentette: tíz hónappal

Részletesebben

XXII. évfolyam 16. szám 2014. április 23. Megjelenik: hetente. Újabb felújított bölcsõde. Megújult környezetben játszhatnak a gyerekek

XXII. évfolyam 16. szám 2014. április 23. Megjelenik: hetente. Újabb felújított bölcsõde. Megújult környezetben játszhatnak a gyerekek XXII. évfolyam 16. szám 2014. április 23. Megjelenik: hetente Újabb felújított bölcsõde Megújult környezetben játszhatnak a gyerekek BERUHÁZÁS Dübörög a Magdolna Negyed Program III. Munkahelyeket teremt

Részletesebben

Kanizsa. XXIII. évfolyam 4. szám 2011. február 3. Egy tucat település és Nagykanizsa. meg annak az Európai Unió által támogatott környezetvédelmi

Kanizsa. XXIII. évfolyam 4. szám 2011. február 3. Egy tucat település és Nagykanizsa. meg annak az Európai Unió által támogatott környezetvédelmi Kanizsa LOKÁLPATRIÓTA HETILAP XXIII. évfolyam 4. szám 2011. február 3. Egy tucat település és Nagykanizsa csatornázási gondjai oldódnak meg annak az Európai Unió által támogatott környezetvédelmi nagyberuházásnak

Részletesebben

VAIHINGEN AN DER ENZ. 25 dolgozni év akarnak. az ÚJ évfolyam 1988 decemberétől MeGJeLeNIK HaVONta XXVII.éVfOLyaM, 4. szám 2014. április 15.

VAIHINGEN AN DER ENZ. 25 dolgozni év akarnak. az ÚJ évfolyam 1988 decemberétől MeGJeLeNIK HaVONta XXVII.éVfOLyaM, 4. szám 2014. április 15. az ÚJ évfolyam 1988 decemberétől MeGJeLeNIK HaVONta XXVII.éVfOLyaM, 4. szám 2014. április 15. VAIHINGEN AN DER ENZ 25 dolgozni év akarnak Két dátum: 1989 és 2014. Az első Huszonnyolc csökkent munkaképességű

Részletesebben

SOR(S)OK A TARTALOMBÓL LXX. ÉVFOLYAM A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE HÍRLAPJA ÉS HÍRLEVELE 2014. NOVEMBER 10. ALAPÍTVA: 1945-BEN

SOR(S)OK A TARTALOMBÓL LXX. ÉVFOLYAM A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE HÍRLAPJA ÉS HÍRLEVELE 2014. NOVEMBER 10. ALAPÍTVA: 1945-BEN PEDAGÓGUSOK LAPJA LXX. ÉVFOLYAM 11. A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE HÍRLAPJA ÉS HÍRLEVELE 2014. NOVEMBER 10. ALAPÍTVA: 1945-BEN SOR(S)OK Sorokba szedve sorsunk. Költségvetési sorokba! Ezek összegében dől

Részletesebben

Meghívó. Jelenlétére és együttmûködésére számítva, Szívélyes üdvözlettel: Dr. Sz. Tóth János elnök

Meghívó. Jelenlétére és együttmûködésére számítva, Szívélyes üdvözlettel: Dr. Sz. Tóth János elnök Tartalom Eldurvuló világkapitalizmus, vagy erõsödõ humanizmus és szolidaritás? 3 Születésnapi számvetés 6 Felnõttképzési Civil Hálózat 10 Hogyan tanulunk? 13 A mintakiválasztásra javasolt települések Pest

Részletesebben

A részes államok által benyújtott jelentések vizsgálata az egyezmény 35. cikke értelmében. Magyarország

A részes államok által benyújtott jelentések vizsgálata az egyezmény 35. cikke értelmében. Magyarország Egyesült Nemzetek CRPD/C/HUN/CO/1 Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény Kapják: általános JAVÍTOTT, SZERKESZTÉS NÉLKÜLI VÁLTOZAT 2012. szeptember 27. Fogyatékossággal Élő Személyek Jogaival

Részletesebben

Foci-EB Józsefvárosban is Teljes az egyet nem értés a szurkolók között

Foci-EB Józsefvárosban is Teljes az egyet nem értés a szurkolók között XX. évfolyam 12. szám 2012. június 26. Megjelenik: kéthetente Foci-EB Józsefvárosban is Teljes az egyet nem értés a szurkolók között ÖNKORMÁNYZAT Összefognak Szorosabb együttmûködés a rendvédelmi szervek

Részletesebben

A választási rendszer reformja

A választási rendszer reformja Tordai Csaba A választási rendszer reformja Az országgyűlési képviselők választási rendszerének átalakítása tizenöt éve napirenden van. Több országgyűlési bizottság dolgozott ennek érdekében, 1 és alig

Részletesebben