Országos Zenei Verseny M Ű S O R F Ü Z E T. E g r e s s y B é n i. B u d a p e s t. Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Országos Zenei Verseny M Ű S O R F Ü Z E T. E g r e s s y B é n i. B u d a p e s t. Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium"

Átírás

1 1. Országos JAZ Zenei Verseny M Ű S O R F Ü Z E T Z E g r e s s y B é n i Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium B u d a p e s t

2 JAZZÉNEK és JAZZEGYÜTTES kategória 148-as busszal 2 megálló Cím: 1213, Budapest, Erdőalja út 12. (Hotel vendégház) Tel.: 06-1/ , 06-1/

3 3 3 MEGHÍVÓ EBBEN A MŰSORFÜZETBEN 10 ISKOLA JAZZ-ZENEI VERSENYÉNEK PROGRAMJÁT TALÁLJA AZ OLVASÓ. A VERSENY ELSŐ ALKALOMMAL KERÜL MEGRENDEZÉS- RE A BUDAPESTI EGRESSY BÉNI ZENEMŰVÉSZETI SZAK- KÖZÉPISKOLÁBAN LAKATOS ABLAKOS DEZSŐ EMLÉKÉRE. A BUDAPESTI EGRESSY BÉNI ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖ- ZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TANULÓI ÉS TANTESTÜLETE SZERETETTEL KÖSZÖNTIK A VERSENY RÉSZTVEVŐIT. BUDAPEST 2010 MÁRCIUS iskola@egressybeni.hu HELYSZÍN: 1211 BUDAPEST, II. RÁKÓCZI FERENC ÚT 121.

4 35 I. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY LAKATOS ABLAKOS DEZSŐ EMLÉKÉRE rendezi: az OKTATÁSI MINISZTÉRIUM versenykiírása alapján az OKTATÁSI HIVATAL támogatásával és szakmai gondozásával az EGRESSY BÉNI ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MÁRCIUS7

5 5 10,00 órától E R E D M É N Y H I R D E T É S 10,30 órától G Á L A H A N G V E R S E N Y JAZZVERSENY GÁLA

6 33 A zsűri titkára Papp Károlyné az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanára A jazz-verseny zsűrijének elnöke Binder Károly Erkel-díjas zongoraművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanészkvezető tanára Zsűri tagok Borbély Mihály szaxofonművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára Tisza Bea jazz énekművész 13,00 órától 14,00 óráig szünet 14,00 órától JAZZEGYÜTTESEK döntő MÁRCIUS6

7 3. Zenekar Egressy Béni ZSZKI és Gimnázium 7 JAZZEGYÜTTES 3. Egerváry Dávid - jazz-zongora Várvölgyi Szabolcs - jazz-gitár Plank Tamás - basszusgitár Osim Péter - jazz-dob Tanár: Barcza-Horváth József ELŐDÖNTŐ If I Should Loose You Egerváry Dávid - jazz-zongora Egervári Dávid: Saját szerzemény Donna Lee Plank tamás - basszusgitár Osim Péter - jazz-dob Wisper Not My one and Only Love Joy Spring március 5. péntek 9,00 óra Megnyitó S o r so l á s 9,30 óra Jazzének elődöntő I. korcsoport 12,30 óra Jazzének elődöntő II. korcsoport 15,30 óra Jazzének döntő I. korcsoport 17,00 óra Jazzének döntő II. korcsoport március 6. szombat 9,30 óra Jazzegyüttesek elődöntő 14,00 óra Jazzegyüttesek döntő március 7. vasárnap 10,00 óra Eredményhirdetés 10,30 óra Gálahangverseny

8 31 Angyal Laura Ain t Misbehavin God Bless The Child Yesterday s East Of The Sun Balogh Petra JAZZÉNEK Etűd Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és ZSZKI Tanár: Winand Gábor Etűd Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és ZSZKI Tanár: Winand Gábor Egressy Béni ZSZKI és Gimnázium Tanár: Munkácsi Bea Egressy Béni ZSZKI és Gimnázium Tanár: Munkácsi Bea ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT Ain t Misbehavin Moon And Sand Yesterday s Stormy Weather Bede Blanka All Of Me Goog Morning Heartache Yesterday s Feeling Good Gombos Anasztázia All of Me When I Fall In Love Yesterday s The Shadow Of your Smile MÁRCIUS6

9 1. Zenekar Egressy Béni ZSZKI és Gimnázium Cedar Walton: Bolívia Victor Young: My Poolish Heart Mccoy Tyner: Blues on the Corner Herbie Hancock: Dolphin Dance Thelonius Monk: Round Midnight Demko Gergely: Just for You 9 JAZZEGYÜTTES 1. Demkó Gergely - jazz-zongora Tóth István - jazz-gitár Plank Tamás - basszusgitár Molnár Mátyás - jazz-dob Tanár: Tűzkő csaba 2. Varga Tivadar - jazz-zongora Derecskei András - jazz-hegedű Szőke Csaba - jazz-gitár Siska Tamás - jazz-dob Tanár: Tűzkő Csaba ELŐDÖNTŐ 2. Zenekar Egressy Béni ZSZKI és Gimnázium Bill Bailey Varga Tivadar - jazz-zongora Do You Know What It Means... Derecske András - jazz-hegedű Indiana Szőke Csaba - jazz-gitár Siska Tamás - jazz-dob After You velve Gone Lazy River I ve Found A New Baby MÁRCIUS5

10 Kanizsa Georgina 27 All Of Me All Blues Kanizsa Georgina Yesterday s In a Sentimental Mood All Of Me All Blues Yesterday s In a Sentimental Mood Kelemen Örs JAZZÉNEK Etűd Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és ZSZKI Tanár: Winand Gábor Hang-Szín-Tér Művészeti SZKI Tanár: Kelemen Angelika Művészeti Középiskola és Kollégium - Nyiregyháza Tanár : dr. Bánhidiné Maróti Magdolna Művészeti Középiskola és Kollégium - Nyiregyháza Tanár : dr. Bánhidiné Maróti Magdolna ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT Centerpiece Have You Met Miss Jones Yesterday s Night Train Németh Brigitta Summertime Moanin Yesterday Jim Crow Blues Offra Nikolett Ain t Misbehavin All Night Long Yesterday Only Trust Your Heart MÁRCIUS6

11 1. Zenekar Hang-Szín-Tér Művészeti SZKI Yesterday s A Foggy Day Take Five Summertime I Get A Kick Out Of You Szabó Ádám: Helen 11 JAZZEGYÜTTES 1. Nagy-Danny István - jazz-gitár Szabó Ádám - jazz-gitár Berczi Benjamin - jazzdob Fodor Krisztián - basszusgitár Orsovai Renáta - jazzének Tanár: Bellada István 2. Kész Petra - jazz-ének Gotthárd Mihály - jazz-gitár Csontos Péter - jazz-zongora Fövenyi Máté - basszusgitár Kiss Dávid - jazz-dob Tanár: Bellada István ELŐDÖNTŐ 2. Zenekar Hang-Szín-Tér Művészeti SZKI God Bless The Child Gotthárd Mihály - jazz-gitár There Will Never Be Another You You Go To My Head It Don t Mean A Thing Softy As A Morning Sunrise MÁRCIUS5

12 25 Orsovai Renáta All Of Me Nature Boy Yesterday s Night Train Tóth Diána JAZZÉNEK Hang-Szín-Tér Művészeti SZKI Tanár: Kelemen Angelika Hang-Szín-Tér Művészeti SZKI Tanár: Kelemen Angelika Dr. Lauschman Gyula SZKI Tanár : Kovács Linda ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT Ain t Misbehavin So Nice Yesterday s Night Train Vörös Janka Centerpiece Body & Soul Yesterday s Lullaby Of Birdland MÁRCIUS6

13 3. Zenekar Bartók Béla ZSZKI és Gimnázium - Budapest 13 Blue In Green Four Mr.P.C. Autumn In New York Donna Lee 500 Miles High JAZZEGYÜTTES 3. Tóth Dávid - jazz-gitár Király Tamás - jazz-gitár Árky Dávid - jazz-bőgő Müller Tamás - jazz-dob Tanár: Csuha-Barna Tibor Klimász Tamás - jazz-bőgő Kisák Zoltán - jazz-gitár Tóth Lajos - jazz-zongora Tanár: Nagy János ELŐDÖNTŐ Pikéthy Tibor ZSZKI - Vác Statue Of Liberty Klimász Tamás - jazz-bőgő Body And Soul Kisák Zoltán - jazz-gitár Song for Bilbao Tóth Lajos - jazz-zongora Tortoise And The Hare I Fall In Love Too Easily Lullaby 11,30-13,30 óráig SZÜNET MÁRCIUS5

14 23 Almássy Márton My One And Only Love It could Happen To You Whisper Not Skylark Bazsinka Ágnes JAZZÉNEK Etűd Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és ZSZKI Tanár: Winand Gábor Kőbányai Zenei Stúdió Tanár: Munkácsi Bea Bartók Béla ZSZKI és Gimnázium - Budapest Tanár : Lakatos Ágnes, Urbán Orsolya Kőbányai Zenei Stúdió Tanár: Munkácsi Bea ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT Take Five A Költő és Én Whisper Not Killer Joe Burján Orsolya Twisted You Go To My Head Whisper Not Harlem Nocturne Csemer Boglárka A Night In Tunisia My Funny Valentine Whisper Not La Belle Sans Regret MÁRCIUS6

15 1. Zenekar Bartók Béla ZSZKI és Gimnázium - Budapest 15 Peace Dobri Dániel - jazz-gitár Cherooke Szebényi Dániel - jazz-zongora Birdland Földi Balázs - jazz-dob JAZZEGYÜTTES 1. Dobri Dániel - jazz-gitár Vidákovich Izsák - jazz-szaxofon Paczári Viktor - basszusgitár Szebényi Dániel - jazz-zongora Földi Balázs - jazz-dob Tanár: Csuha-Barna Tibor 2. Szabó Illés - jazz-gitár Árky Dávid - jazz-bőgő Gazsi Norbert - jazz-zongora Tanár: Csuhaj-Barna Tibor ELŐDÖNTŐ Song for You Beautiful Love Dobri Dániel: Saját szerzemény 2. Zenekar Bartók Béla ZSZKI és Gimnázium - Budapest Solar Moon River Gazsi Norbert - jazz-zongora Very Early Müller Tamás - jazz-dob I Love You Peace Stella By Starlight MÁRCIUS5

16 21 Dancs Júlia My One And Only Love Stars Fell On Alabama Whisper Not Wave Kalmár Anna JAZZÉNEK Invitation East Of The Sun Whisper Not Estate Dr. Lauschman Gyula ZSZKI Tanár: Kovács Linda Etűd Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és ZSZKI Tanár: Winand Gábor Hang-Szín-Tér Művészeti SZKI Tanár: Kelemen Angelika Egressy Béni ZSZKI és Gimnázium Tanár: Munkácsi Bea ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT Kész Petra A Night In Tunisia Angel Eyes Whisper Not I m Just A Lucky So Ans So Máthé Evelin Invitation There Will Never Be Another You Whisper Not Chega De Saudade MÁRCIUS6

17 1. zenekar Bartók Béla ZSZKI Miskolc 17 Arthur Hamilton: Cry me a River Horváth Mário - jazz-zongora Horváth Mário: Latin Lover Tálas Áron - jazz-dob Oscar hammerstesin:softly As a Morning Sunrise Farkas Attila - basszusgitár Ördög Krisztián Dávid - jazz-szaxofon JAZZEGYÜTTES Van Hausen: Here s That Rainy Day Chucho Valdes: Mambo Influenciado Dizzy Gillespie: A Night in Tunisia 1. Horváth Mário - jazz-zongora Tálas Áron - jazz-dob Farkas Attila - basszusgitár Ördög Krisztián Dávid - jazz-szaxofon Tanár: Bundzik István 2. Farkas Attila - basszusgitár Tálas Áron - jazz-zongora Czirják Tamás - jazz-dob Tanár: Bundzik István ELŐDÖNTŐ 2. Zenekar Bartók Béla ZSZKI Miskolc Miles Davis: Blue In Green Farkas Attila - basszusgitár Cal Tjader: Mindanao Tálas Áron - jazz-zongora Joshua Redman: Blunt Your Mouth Czirják Tamás - jazz-dob Richard Rodgers: My Funny Valentine Clifford Brown: Daahound Tálas Áron: Bonus Track MÁRCIUS5

18 19 Mészáros Gyöngyvirág Twisted Don t Explain Whisper Not No More Blues Placskó Katinka JAZZÉNEK A Night In Tunisia Don t Go To Strangers Whisper Not Stella By Starlight Dr. Lauschman Gyula ZSZKI Tanár: Kovács Linda Etűd Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és ZSZKI Tanár: Winand Gábor Bartók Béla ZSZKI és Gimnázium - Budapest Tanár: Lakatos Ágnes, Urbán Orsolya Bartók Béla ZSZKI és Gimnázium - Budapest Tanár: Lakatos Ágnes, Urbán Orsolya ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT Sugár Zsófia Invitation Eas Stolen Moments Whisper Not You ve Changed Vers Dóra A Night In Tunisia In a Sentimental Mood YWhisper Not Sophisticated Lady 15,00 órától JAZZÉNEK döntő I. korcsoport 17,00 órától JAZZÉNEK döntő II. korcsoport MÁRCIUS5

M Ű S O R F Ü Z E T. E g r e s s y B é n i. B u d a p e s t. R e f o r m á t u s M ű v é s z e t i K ö z é p i s k o l a

M Ű S O R F Ü Z E T. E g r e s s y B é n i. B u d a p e s t. R e f o r m á t u s M ű v é s z e t i K ö z é p i s k o l a M Ű S O R F Ü Z E T E g r e s s y B é n i R e f o r m á t u s M ű v é s z e t i K ö z é p i s k o l a B u d a p e s t JAZZÉNEK, JAZZHANGSZERES és JAZZEGYÜTTES kategória 3 MEGHÍVÓ EBBEN A MŰSORFÜZETBEN

Részletesebben

III. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére

III. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére III. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére A verseny időpontja: 2016. március 11-13. Rendező: Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Református Művészeti Középiskola

Részletesebben

II. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére

II. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére II. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére A verseny időpontja: 2013. március 8-10. Rendező: Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola 1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc u. 121-123.

Részletesebben

IV. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére

IV. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére IV. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére A verseny időpontja: 2019. március 8-10. Rendező: Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Alap- és Középfokú Zeneművészeti,

Részletesebben

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA GERHÁT DOMONKOS, MÓDRA ANDOR, SZABÓ ÁKOS SÁNDOR, UHLJÁR BALÁZS TANÁR: PALOTÁS

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ 2008/2009. TANÉVI V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: DEBRECEN Időpont: 2008. szeptember 24. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén FIÚ V-VI. KORCSOPORT (1990-1991-1992-1993-ban /

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

MŰDAL KATEGÓRIÁBAN: I. korcsoport. Budai Jázmin Halásztelek, Bocskai István Református Oktatási Központ Felkészítő tanár: Bánfai Beáta

MŰDAL KATEGÓRIÁBAN: I. korcsoport. Budai Jázmin Halásztelek, Bocskai István Református Oktatási Központ Felkészítő tanár: Bánfai Beáta A zsűri a találkozó énekeseinek meghallgatása után a következő döntést hozta: MŰDAL KATEGÓRIÁBAN: Farkas Ida Salgótarján, Váczi Gyula AMI Felkészítő tanár: Tóthné Lengyel Judit Zongorakísérő: Farkas Diána

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

304. terem (20) 305. terem (27)

304. terem (20) 305. terem (27) Magyar nyelv- és irodalom 304. terem (20) 305. terem (27) Balog Ádám Balog Klaudia Bertalan Péter Borsi Nikolett Borsós Andor Csentei Vivien Eskulics Máté István Gál András István Harmath Zsuzsanna Hesz

Részletesebben

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006

Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Jegyzőkönyv Helyszín: Ideje: Rendező: Szombathely, Fedett Uszoda, 50 m-es medence, elektromos időmérés

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Veszprém Vetési Albert Gimn. 37,850 36,350 37,400 37,900 37,650 36,950 224,100 2 Nyíregyháza Eötvös József Gimn. 37,450 37,050 36,000 37,750 37,100 36,650 222,000 3 Nagykőrös Arany

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Dél-Budapesti Döntő eredménylista

Dél-Budapesti Döntő eredménylista Dél-Budapesti Döntő eredménylista 1. korcsoport ( A kategória) Nem volt nevező Nem volt nevező 2. korcsoport ( B kategória) 1. Kollár Tamás Weöres Sándor Általános Isk. 2. Urbán Kristóf Őrmezei Általános

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás 66 2/3m fiú mellúszás 2002-2003 2. versenyszám 2002-2003-ben született leány 1. Erdélyi Dániel 2002 Martfűi Triatlon SE 1:16,99 2. Szeghalmi Zsombor 2002 Szolnoki Sportisk.SE 1:19,43 3. Németh Gergő 2002

Részletesebben

Országos csúcseredmények. Béka. Csúcstartó. Érvényesség kezdete. Versenyszám

Országos csúcseredmények. Béka. Csúcstartó. Érvényesség kezdete. Versenyszám Béka G 50 2012.11.18 Kecskemét Harsányi Mátyás KAC 32,04 G 100 2012.11.17 Kecskemét Harsányi Mátyás KAC 1:10,31 G 200 2009.11.22 Kecskemét Kolonics Milán BACS 2:30,44 G 4X50 2009.12.05 Kecskemét Prékop

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 37,850 37,650 38,250 113,750 2 Tatabánya Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. 37,550 37,750 36,700 112,000 3 Szeged Arany János Ált. Isk. 37,100 37,400

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Hevesi Sándor Ált. Isk.

Hevesi Sándor Ált. Isk. 1 4 Nyíregyháza Vezető: Nagy József Nyíregyh. Főisk. Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. Polyák Dominik 9,000 8,750 8,900 26,650 Szilágyi Attila 8,950 9,000 9,000 26,950 Molnár Levente 9,300 9,150 9,300

Részletesebben

Versenyeredmények tanév I. félév

Versenyeredmények tanév I. félév Versenyeredmények 2017-2018. tanév I. félév Tanuló neve Oszt./csop. Verseny megnevezése Iskolai Megyei/ Területi/ Régiós Országos/ Nemzetközi Eredmény Halász Alexa I. kcs. 25. Farsang Kupa Mezőberény x

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Férfi soft I. osztály eredmény

Férfi soft I. osztály eredmény Férfi soft I. osztály eredmény 1 Várady György Soul DC 20 2 Takács Gábor Pestújhelyi SC 16 3 Balogh Béla Pestújhelyi SC 13 4 Silárszky István WBSE 11 5 Juhász Béla Vecsési SE 9 5 Őri József Smile DC 9

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa 9:33 Férfi ifjúsági 1000 méter I. előfutam 1 3 Merksz Ármin Csepeli Indotek Kajak-Kenu Egyesület 1996 03:18.89 2 6 Piller Kristóf UTE 1997 04:01.12 3 2 Mécsei Máté Esztergomi Hajós Egylet 1997 04:13.46

Részletesebben

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek JEGYZŐKÖNYV A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétikai bajnokságáról 2008. október 07. Budapest, XIII. Tüzér u. Honvéd pálya FIÚ I. korcsoport 1995. január

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

Helyezések-B kategória

Helyezések-B kategória Helyezések-B kategória Helyezés Név Megjegyzés I-kcs. fiú Boros Gergely (2001) Bolyai János Általános Iskola Érd Kis Kasza Miklós (2004) Batthyány Általános Iskola és Sportiskola Érd Pintér Olivér (2001)

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző 1. 9. 10. 11. V. korcsoport Fiú csapat (11) Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Seres Gyula Zsolt, Tamás Patrik Farkas Lilla, Molnár Gergő, Székely Mátyás Erdős Renátó, Sampei Alex, Suki József Becskereki

Részletesebben

50 m. leány mellúszás 1. versenyszám. 50 m. fiú mellúszás 2. versenyszám. 200 m. leány gyorsúszás 3. versenyszám

50 m. leány mellúszás 1. versenyszám. 50 m. fiú mellúszás 2. versenyszám. 200 m. leány gyorsúszás 3. versenyszám 50 m. leány mellúszás 1. versenyszám Bálint Viktória 1994 BVSC 0:44,92 306p Kuzmann Petra BVSC 0:41,85 378p Sánta Klementina BVSC 0:36,03 5p Barnák Viktória 1992 Római SE 0:38,71 478p 50 m. fiú mellúszás

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni III. korcsoport fiú egyéni összetett - 30 m 1. Jónás Máté 1998-10-23 Miskolc, Szilágyi Dezső Általános Iskola 4.80 2. Tóth Ádám 1998-07-24 Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola 4.81 3. Tricskó Patrik

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA Triatlon rövid férfi -29 (7) 1 120 Molnár Máté 90 2:00:24 0:00 2 163 Mészáros Ádám 88 2:05:56 +5:31 3 131 Péter Balázs 91 2:10:18 +9:53 4 105 Kresz Péter Pál 0 2:35:43 +35:18 5 156 Czibolya Csaba 88 2:57:05

Részletesebben

Helyezettek. 1. évfolyam

Helyezettek. 1. évfolyam Helyezettek 1. évfolyam Elérhető maximális pontszám: 86 pont Versenyzők száma: 21 fő Helyezés Tanuló neve Elért Iskola pontszám 1. Jáni Mihály 77 2. Mile Réka 75 3. Kovács Rebeka 74 Egry József Ált. Isk.

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend 1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye 60 m Fiú I. kcs. 1 81 Turó József Eger 8,20 2 82 Farkas Gusztáv Eger 8,40 3 65 Bogdán László Kaposvár 8,50 4 33 Papp Balázs Bp. Siketek 8,80 5 6 2 Tóth József Debrecen 9,10 5 6 114 Rigó Marcell NH. Bp.

Részletesebben

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. 9 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Csaba 28 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Lakatos Áron Levente

Részletesebben

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás)

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK 01-ES KÓD (közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) rangsor

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39

Részletesebben

NTP-SV-MPA A Sárrét legjobbjai. Tehetségkutató sportnap : atlétika kézilabda labdarúgás. Versenyeredmények / atlétika/

NTP-SV-MPA A Sárrét legjobbjai. Tehetségkutató sportnap : atlétika kézilabda labdarúgás. Versenyeredmények / atlétika/ NTP-SV-MPA-12-062 A Sárrét legjobbjai Tehetségkutató sportnap : atlétika kézilabda labdarúgás Versenyeredmények / atlétika/ 2013. 10. 17 III. korcsoport leány: 60 m-es síkfutás: 1. Kiss Boglárka Füzesgyarmat

Részletesebben

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével 100 m III. kcs. Fiú 1 Hatházi Hunor NH. Bp. 12,32 1 16 2 Korotki Dániel Eger 12,44 2 15 3 Kéri Dávid Debrecen 12,55 3 14 4 Csontó Ádám Eger 12,61 4 13 5 Pap Attila Bp. Siketek 12,77 5 12 6 Orsós Gábor

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA

2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Időpont : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016.09.27 13:00 A Versenybizottság elnöke: Bakosi Béla

Részletesebben

Versenyző neve Korcsoport Iskola Neve Címe Felkészítő tanár neve Zongorakísérő Helyezés. Steguráné Ormándi Barbara

Versenyző neve Korcsoport Iskola Neve Címe Felkészítő tanár neve Zongorakísérő Helyezés. Steguráné Ormándi Barbara Versenyző neve Korcsoport Iskola Neve Címe Felkészítő tanár neve Zongorakísérő Helyezés Erhardt Enikő I. Ferencsik János AMI Balatonfüred Zsár Éva Steguráné Ormándi Barbara Lázár Viktória I. Szakgimnázium

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976)

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976) Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, 2014.04.27. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút 1 104 Nagy Richárd Felnőtt (1976) 0:14:05 2 76 Vaskó Balázs IV (2000) 0:14:19 3 125 Tátrai

Részletesebben

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Várkonyi Zsombor 6 1 Veres Sándor Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvő Virág Levente 6 1 Szeıkéné Tanai Éva Óbudai Harrer Pál 2 1 Lengyel Balázs

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Jegyzőkönyv: Algyő november 22.

Jegyzőkönyv: Algyő november 22. Jegyzőkönyv: 0. november. név egyesület idő eredmény 0 m lány mell 0 0 0 Korcsoport: Tóth-Kása Sára 00 Balogh Lili 00 Karasz Luca 00 Ördögh Flóra 00 Seres Alexandra 00 Kistelek Vidács Viktória 00 Gazdag

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 2076 SZABÓ Benjamin 1998 01:54:27 3 3 9:32 min/km +00:00:00 2 2039 KISS Norbert 2000 02:02:55 7 7 10:14 min/km +00:08:24 3 2090 TÓTH Milán 1998 02:11:11 13 13 10:55 min/km +00:16:42

Részletesebben

II. Kategória /12. évfolyam /: A verseny döntőjébe a mellékelt listán vastag betűvel kiemelt tanulók jutottak tovább. A verseny döntőjének

II. Kategória /12. évfolyam /: A verseny döntőjébe a mellékelt listán vastag betűvel kiemelt tanulók jutottak tovább. A verseny döntőjének VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM 8000 Prohászka Ottokár út 71. Telefon: 22/315-198 Tel./fax: 22/312-969 E-mail: iroda@vasvari-szfvar.sulinet.hu Honlap: www.vasvarigimn.hu A verseny döntőjébe a mellékelt listán vastag

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8)

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, 2011. április 15. 21 iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) 1. Baranyai Benett, Lukács Márton, Péntek Bence Batthyány Lajos

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK

Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: NYÍREGYHÁZA Időpont: 2018.10.24 EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI

Részletesebben

Buszmenetrend 2015/2016

Buszmenetrend 2015/2016 Buszmenetrend 2015/2016 Változtatásra csak úgy van lehetőség, hogy az sem a busz férőhelyét, sem a megállók számát, sem a menetidőt nem érinti. Tiszavasvári 7 00 Halász Csárda 1. Lakatos Valentina 7. oszt

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 2098 SZABÓ Pál 1972 01:46:01 1 1 8:49 min/km +00:00:00 1 2045 KOVÁTS György 1978 01:51:49 2 2 9:18 min/km +00:05:47 1 2076 SZABÓ Benjamin 1998 01:54:27 3 3 9:32 min/km +00:08:27 4 2097 BALOGH Zsolt

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia SPORTEREDMÉNYEK 2014/15 Varga Katalin Gimnázium Atlétika Megyei Csapatbajnokság szeptember 25. Atlétika október 8. Megyei mezei futóverseny október 21. gerely lány távolugrás lány 1. Veres Bettina 12.

Részletesebben

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19.

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. A N G O L I. kategória /4-5. évfolyam alap szint Elérhető: 62 pont 1. 108 60,5 98 Szabó Benedek 4. a Kossuth 2. 107 56 90 Juhász Regina 4.b Kossuth

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi 1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

Arany János Ált. Isk.

Arany János Ált. Isk. 1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450

Részletesebben

2013/2014. tanév augusztusi Javító-, pótló- és osztályozó ÍRÁSBELI vizsgák beosztása

2013/2014. tanév augusztusi Javító-, pótló- és osztályozó ÍRÁSBELI vizsgák beosztása 2013/2014. tanév augusztusi Javító-, pótló- és osztályozó ÍRÁSBELI vizsgák beosztása Osztály Tanuló neve Tantárgy Dátum Idıpont Terem 9. AB Horváth Boglárka Angol - célnyelv 2014. augusztus 22. 9:45 201

Részletesebben

ÉVI ISKOLAI CSAPATBAJNOKSÁG, DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY április 16.

ÉVI ISKOLAI CSAPATBAJNOKSÁG, DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY április 16. 5 6. ÉVI ISKOLAI CSAPATBAJNOKSÁG, DÖNTŐ 6. április 6. VÉGEREDMÉNY ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ALSÓ TAGOZATA Bornemisza Péter Gimn. és Ált. Isk. Pánczél András Szántó Ariel Fodros Általános Iskola 5 Cseri Ádám 6

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

A Városi matematikaverseny eredményei. 5. évfolyam

A Városi matematikaverseny eredményei. 5. évfolyam A Városi matematikaverseny eredményei 2016 5. évfolyam Helyezés Név Pontszám Iskola Felkészítő tanár neve 1. Ustea Dániel 83 Jókai Mór 2. Cseh Máté 77 Jókai Mór 3. Tamás Ákos 68 Nyh. Bem J. Ált. Kazinczy

Részletesebben

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat: Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)

Részletesebben

név egyesület idı eredmény 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20

név egyesület idı eredmény 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20 Jegyzıkönyv: Tótkomlós 2007. július 21. Rózsa Fürdı Kupa név egyesület idı eredmény 1 33 1/3m lány mell 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20 3 Gulyás Dzsenifer

Részletesebben