I. A szakképzés jogi háttere

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. A szakképzés jogi háttere"

Átírás

1 évfolyam egészségügy szakmacsoportos alapozó oktatás szakmai tantárgyai, valamint EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4x1 évfolyamos képzésben az első négy évfolyamra, azaz a középiskolai évfolyamokra, két évfolyamos szakképzésben az első évfolyamra, előírt tartalom) az Egészségügy ágazat alábbi szakképesítéseire egységesen vonatkozik: azonosítószám megnevezés Gyakorló ápoló Gyakorló mentőápoló Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló Egészségügyi asszisztens Fogászati asszisztens Gyógy- és sportmasszőr Gyakorló gyógyszertári asszisztens Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens Gyakorló képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens Gyakorló szövettani asszisztens I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet, az Egészségügyi asszisztens szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó./2013. (... ) xxx rendelet alapján készült. II. A szakképesítés alapadatai

2 A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Egészségügyi asszisztens A szakmacsoport száma és megnevezése: 1. Egészségügy Ágazati besorolás száma és megnevezése: I. Egészségügy Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2 Elméleti képzési idő aránya: 50% Gyakorlati képzési idő aránya: 50% Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 160 óra III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: érettségi végzettség Bemeneti kompetenciák: - Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Egészségügyi alkalmassági követelmények: vannak Pályaalkalmassági követelmények: nincsenek IV. A szakképzés szervezésének feltételei Személyi feltételek A szakmai elméleti és gyakorlati képzésben a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény és a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény előírásainak megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus és egyéb szakember vehet részt. Ezen túl az alábbi tantárgyak oktatására az alábbi végzettséggel rendelkező szakember alkalmazható: Tantárgy Egészségügyi alapismeretek Szakképesítés/Szakképzettség egészségügyi szaktanár, egészségügyi szakoktató, egyetemi okleveles ápoló, egészségtan tanár egészségügyi előképzettséggel, jogász (szakmai jogi és etikai ismeretek), egészségügyi menedzser (egészségügyi ellátórendszer), egészségügyi szaktanár, egészségügyi Szakmai kommunikáció szakoktató, egyetemi okleveles ápoló, latin szakos nyelvtanár (orvosi latin) Ápolástan-gondozástan egészségügyi szaktanár, egészségügyi 1

3 Ápolástan-gondozástan gyakorlat Klinikumi ismeretek Klinikumi gyakorlat Egészségügyi asszisztensi ismeretek Szakmai gyakorlat szakoktató, egyetemi okleveles ápoló egészségügyi szaktanár, egészségügyi szakoktató, egyetemi okleveles ápoló, ápoló (BSc), egészségügyi gyakorlatvezető, csecsemő és kisgyermekgondozó (egészséges csecsemő és gyermek gondozása), rendelőintézeti vezető asszisztens (ápolásigondozási feladatok felnőttkorban), szociális munkás (gondozási feladatok felnőttkorban) általános orvos, szakorvos, egészségügyi szakoktató, egészségügyi szaktanár, egyetemi okleveles ápoló, közegészségügyi-járványügyi felügyelő (mikrobiológia-járványtan), közegészségügyi járványügyi ellenőr (mikrobiológia-járványtan), gyógyszerész (gyógyszertani alapismeretek), mentőtiszt (elsősegélynyújtás-első ellátás) egészségügyi gyakorlatvezető, egészségügyi szakoktató, ápoló (BSc), egyetemi okleveles ápoló, egészségügyi szaktanár egészségügyi szaktanár, egészségügyi szakoktató, egyetemi okleveles ápoló, ápoló (BSc), orvos, szakorvos, felsőfokú szakirányú végzettségű szakember (munkavédelmi mérnök, munkavédelmi szakember-felsőfokú, munkavédelmi technikus, mérnöktanár, mérnök-informatikus, felsőfokú finanszírozási szakember), közegészségügyi-járványügyi szakorvos, megelőző orvostan szakorvos, egészségügyi szaktanár, egészségügyi szakoktató, egyetemi okleveles ápoló, ápoló (BSc), egészségügyi gyakorlatvezető, ápoló, vezető asszisztens Tárgyi feltételek A szakmai képzés lebonyolításához szükséges eszközök és felszerelések felsorolását a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (szvk) tartalmazza, melynek további részletei az alábbiak: Elméleti oktatáshoz megfelelően felszerelt tanterem Demonstrációs terem/szaktanterem Audiovizuális eszközök kiegészítőkkel 2

4 V. A szakképesítés óraterve nappali rendszerű oktatásra A szakközépiskolai képzésben a kétévfolyamos képzés második évfolyamának (2/14.) szakmai tartalma, tantárgyi rendszere, órakerete megegyezik a 4x1 évfolyamos képzés érettségi utáni évfolyamának szakmai tartalmával, tantárgyi rendszerével, órakeretével. A kétévfolyamos képzés első szakképzési évfolyamának (1/13.) ágazati szakközépiskolai szakmai tartalma, tantárgyi rendszere, összes órakerete megegyezik a 4x1 évfolyamos képzés középiskolai évfolyamokra jutó ágazati szakközépiskolai szakmai tantárgyainak tartalmával, összes óraszámával. Szakközépiskolai képzés esetén a heti és éves szakmai óraszámok: évfolyam heti óraszám szabadsáv nélkül éves óraszám szabadsáv nélkül heti óraszám szabadsávval éves óraszám szabadsávval 9. évfolyam 5 óra/hét 180 óra/év 6 óra/hét 216 óra/év Ögy. 70 óra 70 óra 10. évfolyam 6 óra/hét 216 óra/év 7 óra/hét 252 óra/év Ögy. 105 óra 105 óra 11. évfolyam 7 óra/hét 252 óra/év 8 óra/hét 288 óra/év Ögy. 140 óra 140 óra 12. évfolyam 10 óra/hét 320 óra/év 11 óra/hét 352 óra/év 5/13. évfolyam 31 óra/hét 992 óra/év 35 óra/hét 1120 óra/év Összesen: 2275 óra 2543 óra évfolyam heti óraszám szabadsáv nélkül éves óraszám szabadsáv nélkül heti óraszám szabadsávval éves óraszám szabadsávval 1/13. évfolyam 31 óra/hét 1116 óra/év 35 óra/hét 1260 óra/év Ögy 160 óra 160 óra 2/14. évfolyam 31 óra/hét 992 óra/év 35 óra/hét 1120 óra/év Összesen: 2268 óra 2540 óra (A kizárólag évfolyamon megszervezett képzésben, illetve a szakközépiskola 9-12., és ezt követő 13. évfolyamán megszervezett képzésben az azonos tantárgyakra meghatározott óraszámok közötti csekély eltérés a szorgalmi időszak heteinek eltérő száma, és az óraszámok oszthatósága miatt keletkezik!) 3

5 1. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként Szakmai követelménymodulok Tantárgyak Ágazati szakképzés a közismereti oktatással párhuzamosan Ágazati szakképzés közismeret nélkül Szakképesítésspecifikus utolsó évf /13 5/13 és 2/14. heti óraszám heti óraszám heti óraszám heti óraszám heti óraszám heti óraszám ögy ögy ögy ögy e gy e gy e gy e gy e gy e gy Munkavédelemi alapismeretek Egészségügyi alapismeretek Alapápolás Munkavédelemi alapismeretek 0,5 0,5 Egészségügyi alapismeretek 0, ,5 4 Szakmai kommunikáció 1,5 0,5 2 Ápolástangondozástan 1,5 2,5 0,5 0,5 5 Ápolástangondozástan gyakorlat Klinikumi ismeretek 2 3, ,5 Klinikumi ismeretek Klinikumi gyakorlat 3, , Foglalkoztatás Foglalkoztatás 0,5 4

6 Elhelyezkedéstmunkavállalást segítő idegen nyelv (5-ös szint) Beavatkozás, asszisztálás, Elhelyezkedéstmunkavállalást segítő idegen nyelv dokumentálás Szakmai gyakorlat Egészségügyi asszisztensi ismeretek 10 összes óra ,5 3,5 7,5 3, ,5 18, összes óra ,5 A kerettanterv szakmai tartalma -a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 8. (5) bekezdésének megfelelően- a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező szakmai elméleti és gyakorlati óraszám legalább 90%-át lefedi. Az időkeret fennmaradó részének (szabadsáv) szakmai tartalmáról a szakképző iskola szakmai programjában kell rendelkezni. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. 5

7 Szakmai követelménymodul 2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Tantárgyak, témakörök Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti oktatással párhuzamosan Ágazati szakközépiskolai Ágazati képzés óraszáma a szakközépiskolai közismeret nélkül képzés összes óraszáma évfolyam 1/13. Szakképesítésspecifikus szakképzés óraszáma 5/13. és 2/14. A szakképzés összes óraszáma e gy ögy e gy ögy e gy ögy e gy e gy ögy e gy Munkavédelmi alapismeretek Munkavédelmi alapismeretek Munkahelyek kialakítása Munkavégzés személyi feltételei Munkaeszközök biztonsága Munkakörnyezeti hatások Munkavédelmi jogi ismeretek Egészségügyi alapismeretek Szakmai jogi és etikai ismeretek Szociológia Pszichológia Egészségügyi alapismeretek Munkavédelemi alapismeretek

8 Pedagógia Egészségügyi ellátórendszer Népegészségügy Egészségfejlesztés Orvosi latin Környezetegészségügy Szakmai kommunikáció Kommunikáció Speciális kommunikáció Ápolástangondozástan Egészséges ember gondozása Akadályozott ember gondozása Ápolástudomány Ápoláslélektan Csecsemő és kisgyermekgondozás Betegmegfigyelés Ápolási beavatkozások Alapápolás

9 gyakorlat Egészséges csecsemő és gyermek gondozása Gondozási feladatok felnőttkorban Ápolási-gondozási feladatok felnőttkorban Klinikumi ismeretek Anatómia-élettan Általános kórtan Ápolástangondozástan Mikrobiológiajárványtan Gyógyszertani alapismeretek Belgyógyászat Sebészet és traumatológia Gyermekgyógyászat Diagnosztikai alapismeretek Terápiás alapismeretek Elsősegélynyújtás első ellátás Klinikumi gyakorlat Klinikumi ismeretek

10 Belgyógyászati gyakorlat Sebészeti gyakorlat Traumatológia Csecsemő- és gyermekosztályos gyakorlat Foglalkoztatási alapismeretek Munkajogi alapismeretek Munkaviszony létesítése Álláskeresés Munkanélküliség 4 Elhelyezkedéstmunkavállalást segítő idegen nyelv Nyelvtani rendszerezés 1 Nyelvtani rendszerezés 2 Nyelvi készégfejlesztés Munkavállalói szókincs 24 Egészségügyi asszisztensi ismeretek Higiéne, Beavatkozás, asszisztálás, dokumentálá s Elhelyezkedéstmunkavállalást segítő idegen nyelv (5- ös szint) Foglalkoztatási alapismeretek

11 munkavédelem, munkabiztonság Klinikumi ismeretek 64 Asszisztensi feladatok diagnosztikai eljárásoknál Asszisztensi feladatok terápiás eljárásoknál Dokumentáció vezetése a járóbeteg ellátásban Prevenció és rehabilitáció a járóbeteg ellátásban Szakmai gyakorlat Betegirányítás Szakrendelések 400 Laboratóriumi és képalkotó diagnosztika Gondozás és rehabilitáció Összesen Összesen Elméleti óraszámok/aránya 1270 óra (49,67%) az öt évfolyamos képzésben, 1156 óra (50,96%) a két évfolyamos képzésben Gyakorlati óraszámok/aránya 1145 óra (50,33%) az öt évfolyamos képzésben, 1112 óra (49,03%) a két évfolyamos képzésben Jelmagyarázat: e/elmélet; gy/gyakorlat; ögy/összefüggő szakmai gyakorlat; 10

12 A táblázatban aranysárga háttérrel kiemelt szakmai követelménymodulok az ágazati közös tartalmakat jelölik. A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény 8. (5) bekezdésének megfelelően a táblázatban a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező szakmai elméleti és gyakorlati óraszám legalább 90%-a felosztásra került. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat arányának a teljes képzési idő során kell teljesülnie. A tantárgyakra meghatározott időkeret kötelező érvényű, a témakörökre kialakított óraszám pedig ajánlás évfolyam szakmai tantárgyai A azonosító számú Munkavédelmi alapismeretek megnevezésű szakmai követelménymodul A tantárgy tanításának célja A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre, a biztonságos munkavállalói magatartáshoz szükséges kompetenciák elsajátíttatása. Nincsen előtanulmányi követelmény. Munkavédelmi alapismeretek tantárgy Heti és éves óraterv 11

13 Modul Tantárgy A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 9. évfolyam Munkavédelmi alapismeretek Munkavédelmi alapismeretek 0,5 óra 18 óra elmélet A szakképzés összes óraszáma: - - 0,5 óra 18 óra 9. évfolyam Javasolt óraterv Témakörök Órakeret Munkavédelmi alapismeretek 4 óra Munkahelyek kialakítása 4 óra Munkavégzés személyi feltételei 2 óra Munkaeszközök biztonsága 2 óra Munkakörnyezeti hatások 2 óra Munkavédelmi jogi ismeretek 4 óra 12

14 Összes óraszám: 18 óra Témaköri egységek Témakör Munkavédelmi alapismeretek 4 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák A munkahelyi egészség és biztonság jelentősége Tudatosítja a munkahelyi egészség és biztonság jelentőségét A munkakörnyezet és a munkavégzés hatása a munkát végző ember egészségére és testi épségére A megelőzés fontossága és lehetőségei Elsajátítja a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések hátrányos következményeit Elsajátítja a munkavédelem fogalomrendszerét, szabályozását Munkavédelem, mint komplex fogalom (munkabiztonság-munkaegészségügy) A munkavédelem fogalomrendszere, források SZAKMAI ISMERETEK: A munkahelyi egészség és biztonság, mint érték Munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések hátrányos következményei A munkavédelem fogalomrendszere, szabályozása SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Olvasott szakmai szöveg megértése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Szabálykövetés 13

15 TÁRSAS KOMPETENCIÁK: visszacsatolási készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK: rendszerező képesség Témakör Munkahelyek kialakítása 4 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák Munkahelyek kialakításának általános szabályai Betartja és betartatja a munkahelyekkel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket Szociális létesítmények Közlekedési útvonalak, menekülési utak, jelölések A munkavédelmi szakemberrel, munkavédelmi képviselővel együttműködve részt vesz a munkavédelmi feladatok ellátásában Alapvető feladatok a tűzmegelőzés érdekében Anyagmozgatás Raktározás Munkahelyi rend és hulladékkezelés SZAKMAI ISMERETEK: Munkahelyek kialakításának alapvető szabályai SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Információforrások kezelése. Biztonsági színés alakjelek. Olvasott szöveg szakmai megértése. MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Körültekintés, elővigyázatosság. Helyzetelismerés. 14

16 Témakör Munkavégzés személyi feltételei 2 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák A munkavégzés személyi feltételei: jogszerű foglalkoztatás, munkaköri alkalmasság orvosi vizsgálata, foglalkoztatási tilalmak, szakmai ismeretek, munkavédelmi ismeretek A munkavégzés alapvető szervezési feltételei: egyedül végzett munka tilalma, irányítás szükségessége. Betartja és betartatja a munkavégzés személyi és szervezési feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket A munkavédelmi szakemberrel, munkavédelmi képviselővel együttműködve részt vesz a munkavédelmi feladatok ellátásában Egyéni védőeszközök juttatásának szabályai SZAKMAI ISMERETEK A munkavégzés általános személyi és szervezési feltételei SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Olvasott szöveg szakmai megértése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Felelősségtudat TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Irányíthatóság. Irányítási készség Témakör Munkaeszközök biztonsága 2 óra 15

17 Tartalom Fejlesztési kompetenciák Munkaeszközök halmazai Munkaeszközök dokumentációi Betartja és betartatja a munkavégzés tárgyi feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket Munkaeszközök veszélyessége, eljárások Munkaeszközök üzemeltetésének, használatának feltételei A munkavédelmi szakemberrel, munkavédelmi képviselővel együttműködve részt vesz a munkavédelmi feladatok ellátásában SZAKMAI ISMERETEK: Munkaeszközök a munkahelyeken SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Információforrások kezelése. Olvasott szakmai szöveg megértése MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Helyzetfelismerés Témakör Munkakörnyezeti hatások 2 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák Veszélyforrások, veszélyek a munkahelyeken (pl. zaj, A munkavédelmi rezgés, szakemberrel, munkavédelmi veszélyes anyagok és keverékek, stressz) A kockázat fogalma, felmérése és kezelése képviselővel együttműködve részt vesz a munkavédelmi feladatok ellátásában SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Információforrások kezelése 16

18 Olvasott szakmai szöveg megértése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Felelősségtudat. Döntésképesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Visszacsatolási készség. Irányíthatóság. Irányítási készség MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Rendszerező képesség. Körültekintés, elővigyázatosság. Helyzetfelismerés Témakör Munkavédelmi jogi ismeretek 4 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák A munkavédelem szabályrendszere, jogok és kötelezettségek Munkavédelmi feladatok a munkahelyeken A munkavédelmi szakemberrel, munkavédelmi képviselővel együttműködve részt vesz a munkavédelmi feladatok ellátásában Munkavédelmi szakemberek feladatai a munkahelyeken Balesetek és foglalkozási megbetegedések Munkavédelmi érdekképviselet a munkahelyen SZAKMAI ISMERETEK A munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések hátrányos következményei A munkavédelem fogalomrendszere, szabályozása Munkavédelmi feladatok a munkahelyeken Munkavédelmi szakemberek és feladataik a munkahelyeken A munkahelyi munkavédelmi érdekképviselet 17

19 SZAKMAI KÉSZSÉGEK Olvasott szakmai szöveg megértése SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Felelősségtudat. Szabálykövetés MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Rendszerező képesség A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. A azonosító számú Egészségügyi alapismeretek megnevezésű szakmai követelménymodul 1.Egészségügyi alapismeretek tantárgy 138 óra/144 óra* * évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés A modul tanításának célja A tantárgy tanításának célja felkészíteni a képzésben résztvevőket az egészségügyi szolgáltatóknál végzendő segítő szakmák elsajátítására. A tantárgy olyan általános, az egészségügyhöz kapcsolódó alapismeretek elsajátítását szolgálja, melyek nélkülözhetetlenek a specifikus szakmai ismeretek elsajátításához, az egészségügy területéhez tartozó valamennyi szakma gyakorlásához. Kapcsolódó közismereti, szakmai tantárgyak Kommunikáció Szakmai kommunikáció Munkavédelmi alapismeretek Ápoláslélektan Akadályozott ember gondozása Speciális ápolást igénylők ellátása 18

20 2.Szakmai kommunikáció tantárgy 70 óra/72 óra* * évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés A tantárgy tanításának célja A szakmai kommunikáció oktatásának célja a kommunikációs ismeretek, készségek, aktív, tudatos fejlesztése, kitérve az egészségügyi pályákon fontos jellemzőkre, speciális helyzetekre. További cél, hogy a tanuló ismerje az orvosi latin nyelvi szakkifejezéseket, munkája során tudja alkalmazni a latin szaknyelv kiejtési, olvasási és írási szabályait. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Magyar nyelvtan Magyar irodalom Történelem Biológia Anatómia-élettan Pszichológia Személyiség lélektan Szociálpszichológia Heti és éves óraterv Modul Tantárgy A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 9. évfolyam Eü-i alapismeretek Pszichológia 0,5 óra 18 óra elmélet Szakmai kommunikáció Kommunikáció 0,5 óra 18 óra elmélet 19

21 Szakmai kommunikáció Orvosi latin 1 óra 36 óra elmélet 10. évfolyam Eü-i alapismeretek Pedagógia 0,5 óra 18 óra elmélet Eü-i alapismeretek Egészségügyi ellátórendszer 0,5 óra 18 óra elmélet 11. évfolyam Eü-i alapismeretek Népegészségügy 0,5 óra 18 óra elmélet Eü-i alapismeretek Környezet-egészségügy 0,5 óra 18 óra elmélet 12. évfolyam Eü-i alapismeretek Szakmai jogi és etikai ismeretek 0,5 óra 16 óra elmélet Eü-i alapismeretek Szociológia 0,5 óra 16 óra elmélet Eü-i alapismeretek Egészségfejlesztés 0,5 óra 16 óra elmélet Szakmai kommunikáció Speciális kommunikáció 0,5 óra 16 óra elmélet A szakképzés összes óra 138 óra 20

22 óraszáma: 9. évfolyam Javasolt óraterv Heti és éves óraterv Tantárgy A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma Pszichológia 0,5 óra 18 óra elmélet Kommunikáció 0,5 óra 18 óra elmélet Orvosi latin 1 óra 36 óra elmélet Összesen: 2 óra 72 óra Tantárgy Pszichológia 18 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák Az általános pszichológia tárgya, felosztása. Pszichológiai alapfogalmak A pszichológia irányzatai Felismeri a betegségből adódó szorongást, elutasító viselkedést, önvédelmi reakciókat 21

23 A pszichológia vizsgálómódszerei Alapvető megismerési folyamatok Motiváció és érzelem Felismeri az agresszió megnyilvánulási formáit, a bántalmazott gyermek vagy felnőtt viselkedését Az alvás szerepe, funkciója Az alvás fázisai. Leggyakoribb alvászavarok A tanulás fogalma, fajtái Tanulási modellek A személyiség fogalma és a legfontosabb személyiség-elméletek Személyiség-tipológia A személyiség fejlődése. A szocializáció folyamata Fejlődéslélektan alapfogalmai, módszerei, a fejlődés törvényszerűségei A megismerési folyamatok fejlődése, a beszédfejlődés A tanulás és viselkedés fejlődése Az érzelmi funkciók kialakulása és az akarat fejlődése A gyermek értelmi fejlettségének mérése SZAKMAI ISMERETEK: Általános élettan Személyiség lélektan SZAKMAI KÉSZSÉGEK: szakmai nyelvű kommunikáció SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Türelmesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Kapsolatteremtő készség. Közérthetőség. Segítőkészség. MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Ismeretek helyükön való alkalmazása. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 22

24 Tantárgy Kommunikáció 18 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák A kommunikáció fogalma, elemei Dinamikai törvényszerűségek Az interperszonális és multiperszonális kommunikációs helyzetek Az őszinte kommunikáció feltételei Érintkezési formák és ezek eltérései más kultúrákban Az érdeklődés és a figyelmes hallgatás jelentősége A közvetlen emberi kommunikáció formái Nyelvi szocializációs szintek A metakommunikáció fogalma és törvényszerűségei, jellemzői A verbális és nonverbális közlés viszonya A pillanatnyi és állandósult érzelmek kifejeződése A kulturális szignálok kommunikatív jelentősége A kongruens és inkongruens kommunikáció fogalma, jellemzői, hitelesség Adekvátan, kongruensen és hitelesen kommunikál a beteggel és a hozzátartozóval, ismeri a megfelelő kommunikációs stílus jelentőségét és felelősségét az ápolásban Munkája során alkalmazza a telefonos kapcsolatfelvétel, telefonálás szabályait SZAKMAI ISMERETEK: Kommunikációs alapismeretek Általános és infokommunikációs akadálymentesítés SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Szakmai nyelvű kommunikáció SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Elhivatottság, elkötelezettség. Felelősség. Türelmesség. Egészségügyi szakmai kommunikáció: Az egészségügyi szakdolgozó-beteg együttműködés javításának kommunikációs lehetőségei A kapcsolatfelvétel, a bemutatkozás jelentősége és általános szabályai Kapcsolatteremtés és fenntartás egészséges TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Kapcsolatteremtő készség. Közérthetőség. Segítőkészség. MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Helyzetfelismerés. Gyakorlatias feladatértelmezés Ismeretek helyükön való 23

25 és a beteg gyermekkel A gyerekek sajátos kommunikációs formái: a sírás, a rajz és a játék Az időskor kommunikációs jellemzői, kommunikációs nehézségek, akadályok Kommunikáció roma páciensekkel Figyelemfelhívó jelek a páciens kommunikációjában Kapcsolat, kommunikáció feszült, indulatos betegekkel Kommunikáció a hozzátartozókkal Kommunikáció az egészségügyi team tagjai között Telefonos kommunikáció szabályai az egészségügyben alkalmazása A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. Tantárgy Orvosi latin 36 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák A latin nyelv eredete, fejlődése Az orvosi latin nyelv kialakulása és fejlődése Az orvosi terminológia helyesírási és kiejtési szabályai Az emberi test főbb részei, síkjai, irányai Szervek, szervrendszerek felépítésére, egészséges és kóros működésére vonatkozó latin szakkifejezések: Alkalmazza az orvosi terminológia helyesírási és kiejtési szabályait Alkalmazza az orvosi latinban használatos megnevezéseket SZAKMAI ISMERETEK: Orvosi latin nyelv 24

26 Mozgásrendszer latin szakkifejezései Keringési rendszer latin szakkifejezései Légzőrendszer latin szakkifejezései Emésztőrendszer latin szakkifejezései Vizeletkiválasztó rendszer latin szakkifejezései Nemi szervek latin szakkifejezései Belső elválasztású mirigyek latin szakkifejezései Idegrendszer latin szakkifejezései Érzékszervek latin szakkifejezései A szervek, szervrendszerek működésére vonatkozó szakkifejezések Kórtani és klinikumi elnevezések Műtéti és vizsgáló eljárások elnevezései Orvosi vények szakkifejezései Számnevek SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Szakmai nyelvű kommunikáció szóban és írásban SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Felelősségtudat TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Közérthetőség MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Ismeretek helyükön való alkalmazása Alapvető nyelvtani ismeretek: a névelő, főnév, birtokos szerkezet, melléknév és minőségjelzős szerkezet névszók, ragozás, határozószók, szóképzés és szóalkotás, rövidítések, igék és igeragozás, képzők A témakört csoportbontásban kell tanítani. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 25

27 10. évfolyam Javasolt óraterv Tantárgy A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma Pedagógia 0,5 óra 18 óra elmélet Egészségügyi ellátórendszer 0,5 óra 18 óra elmélet Összesen: 1 óra 36 óra Tantárgy Pedagógia 18 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák A neveléstudományok helye, felosztása Nevelési célok A nevelés folyamata Az iskola és a nevelés kapcsolata Nevelési módszerek Nevelői-oktató szerep; szerepelvárások és szerepkonfliktusok A személyiség összetevői. A nevelő személyisége Vezetői, szülői attitűdök, módszerek, eszközök Segítő hivatását felelősséggel, empatikusan, toleránsan gyakorolja, a vele kapcsolatba kerülő egészséges vagy beteg ember személyiségét tiszteletben tartja Az egészséges vagy beteg ember felé közvetíti az önsegítő csoportok, betegszervezetek értékeit Kompetenciájának megfelelően részt vesz a közösségi egészségfejlesztési programok szervezésében, kivitelezésében 26

28 Tanulás és oktatás SZAKMAI KÉSZSÉGEK A tanulás. Tanítási-tanulási módszerek. A tanulási folyamat szervezése Tanulási technikák. Tanulásmódszertan Tanulási problémák, zavarok, akadályok A pedagógia módszerei. Az individuális pedagógia Az oktatás szervezeti és munkaformái. Az oktatás eszközei és módszerei Motiválás és aktivizálás Ellenőrzés, értékelés, differenciálás Új módszerek a pedagógiában Szakmai nyelvű kommunikáció szóban és írásban SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Elhivatottság, elkötelezettség. Türelmesség. TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Kapcsolatteremtő készség. Közérthetőség. Segítőkészség. MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Ismeretek helyükön való alkalmazása Andragógiai alapismeretek Kliens/beteg oktatása Az egészségnevelés célja, feladata Az egészségnevelés során alkalmazható egyéni, csoportos és egyéb szervezeti formák, módszerek, azok előnyei, hátrányai A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 27

29 Tantárgy Egészségügyi ellátórendszer 18 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák Az egészségügyi ellátórendszer fogalma, feladata, helye, kapcsolatrendszere a makrogazdaságban Tudja ismertetni egészségügyi ellátórendszer felépítését, a prevenció - kuráció - rehabilitáció feladatait A magyar egészségügyi ellátó rendszer tagozódása, struktúrája A progresszív betegellátás filozófiája, rendszere, jellemzői Kompetenciájának megfelelően részt vesz a közösségi egészségfejlesztési programok szervezésében, kivitelezésében Fogyatékosságok formáinak ismerete Az egészségügyi ellátás színterei, az egyes színterek feladata, célja, szereplői Egészségügyi törvény és egészségügyre vonatkozó jogszabályok ismerete. Az egészségügyi ellátórendszer működésének szabályozása és ellenőrzése Az egészségügyi ellátás tárgyi és humánerőforrás feltételeinek szabályozása Kompetenciák és hatáskörök az egészségügyi ellátórendszerben Az egészségügyi technológia fogalma, összetevői A prevenció helye, színterei az egészségügyi ellátórendszerben Az egészségügyi ellátórendszer Népegészségügyi jelentőségű szűrővizsgálatok SZAKMAI ISMERETEK Önsegítő csoportok Prevenció és rehabilitáció Környezettudatos életmód, környezeti veszélyforrások és kockázati tényezők SZAKMAI KÉSZSÉGEK Szakmai nyelvű kommunikáció szóban és írásban 28

30 A rehabilitáció helye, jelentősége az egészségügyi ellátórendszerben A hazai sürgősségi betegellátó rendszer szintjei, jellemzői Nemzetközi egészségbiztosítási rendszerek Egészségügyi ellátás az EU-ban A hazai egészségbiztosítási rendszer jellemzői A hazai egészségügyi ellátás finanszírozási formái, technikái SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Elhivatottság, elkötelezettség. Felelősség. Türelmesség. TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Kapcsolatteremtő készség. Közérthetőség. Segítőkészség. MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Helyzetfelismerés. Gyakorlatias feladatértelmezés Ismeretek helyükön való alkalmazása A hazai egészségügyi ellátórendszer fejlesztési koncepciói Minőségirányítás az egészségügyben Képzés, továbbképzés az egészségügyben Az egészségügyi dolgozók érdekképviseleti szervei (kamarák, egyesületek, szakszervezetek) A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 11. évfolyam 29

31 Javasolt óraterv Heti és éves óraterv Tantárgy A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma Népegészségügy 0,5 óra 18 óra elmélet Környezet-egészségügy 0,5 óra 18 óra elmélet Összesen: 1 óra 36 óra Tantárgy Népegészségügy 18 óra Tartalom A népegészségtan tárgya A népegészségtan és az orvostudomány kapcsolata Az egészség, egészségkulturáltság A statisztika fogalma, tárgya, A statisztikai adatok jellege Fejlesztési kompetenciák Értelmezi és munkája során alkalmazza az egészség fogalmát, az egészség koncepcióit, annak egyéni tényezőit. Népességi és egészségügyi statisztikai adatokat értelmez, ezzel összefüggésben értelmezi a népbetegségek, vezető haláloki tényezők és morbiditási tendenciájukban emelkedő kóroki tényezők szerepét és jelentőségét. A statisztikai adatgyűjtés, csoportosítás Felismeri a betegmegfigyelés során 30

32 A demográfia fogalma, tárgya, alapfogalmai (népesség, népesedés, népmozgalom) A demográfia módszerei és kiemelt tárgyköreinek áttekintése: A strukturális demográfia Születés, termékenység Halandóság Természetes népmozgalom Család-demográfia Reprodukció Vándorlások Epidemiológia fogalma, tárgya Deszkriptív epidemiológia A betegségek gyakoriságának mérése (prevalencia, incidencia, tartam prevalencia fogalma) Kor-nem és egyéb kategória-specifikus mutatók lényege kiszűrhető rizikófaktorokat, kompetenciájának megfelelően részt vesz a szűrővizsgálatokban. Környezettudatosan gondolkodik, felismeri az egészséget veszélyeztető környezeti veszélyforrásokat, kémiai, fizikai és biológiai környezeti károsító hatásokat. SZAKMAI ISMERETEK: Népegészségügy Statisztika és demográfia Prevenció és rehabilitáció SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Szakmai nyelvű kommunikáció szóban és írásban MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Ismeretek helyükön való alkalmazása 31

33 A betegségek gyakoriságát befolyásoló tényezők A morbiditási adatok forrásai Analitikus epidemiológia, intervenciós epidemiológia fogalma Szociológiai módszerek Szűrővizsgálatok célja, feltételei Prevenció és egészségmegőrzés Az egészségi állapotot befolyásoló életmódbeli, környezeti, társadalmi tényezők A prevenció szintjei Az egészségmegőrzés stratégiája Hazai egészség-megőrzési programok A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. Tantárgy Környezet-egészségügy 18 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák A környezet és az egészség kapcsolata Népességi és egészségügyi statisztikai 32

34 Az ember ökológiai lábnyoma, környezettudatos gondolkodás A természetes és a mesterséges (épített) környezet jellemzői a XXI. Században A víz szerepe az ember életében Az egészséges ivóvíz és az ásványvizek Hazánk gyógy-és termálvizei, azok egészségre gyakorolt hatásai A vízszennyezők és az egészségtelen vizek károsító hatásai A légkör és a levegő fizikai, kémiai jellemzői A főbb légszennyező anyagok, jellemzőik és hatásuk az egészségre Meteorológiai és klimatikus tényezők hatása az emberre Ionizáló és nem ionizáló sugárzások fizikai és biológiai jellemzői és hatásaik A talaj összetétele, öntisztulása, talajszennyeződés Vegyi anyagok a környezetünkben adatokat értelmez, ezzel összefüggésben értelmezi a népbetegségek, vezető haláloki tényezők és morbiditási tendenciájukban emelkedő kóroki tényezők szerepét és jelentőségét. Környezettudatosan gondolkodik, felismeri az egészséget veszélyeztető környezeti veszélyforrásokat, kémiai, fizikai és biológiai környezeti károsító hatásokat. Betartja a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat, szakszerűen kezeli az eszközöket. SZAKMAI ISMERETEK: Környezetegészségügy Környezettudatos életmód, környezeti veszélyforrások és kockázati tényezők Munkaegészségügy Munkabiztonsági tényezők Tűzvédelem Munkavédelem 33

35 Hulladékgazdálkodás, kommunális, ipari és mezőgazdasági hulladékok A veszélyes hulladékok kezelése, tárolása A környezeti zaj, rezgés és annak hatásai a szervezetre A zajártalom és következményei A települések típusai és jellemzőik Urbanizációs ártalmak Az egészséges lakókörnyezet A korszerűtlen lakások, épületek egészségre gyakorolt káros hatásai Egészségügyi kártevők megjelenése a lakásban és a környezetben Környezeti eredetű megbetegedések és azok megelőzése Környezeti katasztrófák, haváriák Környezetvédelem az egyén és a társadalom szintjén Munkabiztonság és munkahigiéné az 34

36 egészségügyi munkahelyeken Biztonságos munkavégzés tárgyi feltételei, munkaeszközök megfelelő használata Tűzveszélyes anyagok a munkakörnyezetben Fizikai, kémiai, biológiai kockázatok az egészségügyi munkahelyeken A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 12. évfolyam Javasolt óraterv Tantárgy A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma Szakmai jogi és etikai ismeretek 0,5 óra 16 óra elmélet Szociológia 0,5 óra 16 óra elmélet Egészségfejlesztés 0,5 óra 16 óra elmélet Speciális kommunikáció 0,5 óra 16 óra elmélet Összesen: 2 óra 64 óra 35

37 Tantárgy Szakmai jogi és etikai ismeretek 16 óra Tartalom A társadalmi, erkölcsi és jogi normák fogalma, egymáshoz való viszonyuk A jog fogalma, kialakulása A jog és a jogrend fogalma és a belső jogforrások rendszere Magyarország Alaptörvényében meghatározott alapvető jogok és kötelezettségek Az állami szervek rendszere, jellegük és egymáshoz való viszonyuk Az állam felelőssége a lakosság egészségi állapotáért Fejlesztési kompetenciák Hivatása gyakorlása során az egészségügyi dolgozóval szemben támaszott etikai, jogi követelményeknek megfelelő viselkedést, magatartást tanúsít, tiszteletben tartja az emberi méltóság Alaptörvényben megfogalmazott jogát. Napi feladatait előítélet-mentesen, az egyenlő bánásmód szabályait betartva látja el. Elfogadja a különböző kultúrkörökből érkező betegek ellátásának specialitásait. Biztosítja és munkája során érvényesíti a betegjogokat, betartja az adatkezelési, adatvédelmi jogszabályokat. A közszolgáltatások rendszere és szervezése: az egészségügy és a szociális ellátás intézményei és azok alapvető követelményei Betartja kompetencia határait, fegyelmezetten és kollegiálisan teammunkában dolgozik. Az egészségügyi igazgatás szervezetrendszere Segítő hivatását felelősséggel, empatikusan, toleránsan gyakorolja, a vele kapcsolatba 36

38 Az egészségügyre és az egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó fontosabb jogi szabályozások Információbiztonság és adatvédelem Az egészségügyi dokumentáció kezelése Szakmai felelősség és felelősségvállalás az egészségügyben Az egészségügyben dolgozókra vonatkozó speciális munkaügyi szabályok és szabályozók Az egészségügyi etika kialakulása és alapjai Az egészségügyi etika alapelvei Etikai értékek az egészségügyben A betegek jogai és a betegjogok érvényesítése Jogi és etikai szabályozás kapcsolata az egészségügyben Az egészségügyi dolgozók tevékenységének etikai elvei és problémái Az egészségügyi dolgozóval szemben elvárt kerülő egészséges vagy beteg ember személyiségét tiszteletben tartja. SZAKMAI ISMERETEK: Általános etika Egészségügyi etika Ápolásetika Egyenlő bánásmód alapelvei Transz- és multikulturális ápolás, ápolásetika alapjai Alaptörvény, sarkalatos jogszabályok Egészségügyi törvény és egészségügyre vonatkozó jogszabályok Team-muka SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Szakmai nyelvű kommunikáció szóban és írásban SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Elhivatottság, elkötelezettség Felelősségtudat Türelmesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Kapcsolatteremtő készség Közérthetőség Segítőkészség MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Helyzetfelismerés 37

39 magatartás, viselkedés Szakmai etikai alapkövetelmények: előítélet mentesség, másság elfogadása, tolerancia, humanitás, empátia, karitativitás, intimitás. Gyakorlatias feladatértelmezés Ismeretek helyükön való alkalmazása Esélyegyenlőség biztosítása Etikai dilemmák és bioetikai kérdések Az abortusz etikai kérdései Az egészségügyi dolgozók és a sztrájkjog etikai kérdései Etikai kódex A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. Tantárgy Szociológia 16 óra Tartalom A szociológia lényege, tárgya, jelentősége A szociálpszichológia tárgya, témakörei Fejlesztési kompetenciák Napi feladatait előítélet-mentesen, az egyenlő bánásmód szabályait betartva látja el. Társadalmi rétegződés és mobilitás Elfogadja a különböző kultúrkörökből érkező 38

40 Társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység A szocializáció fogalma és elméletei; szinterei, intézményei Családszociológia Szerepek és szerepkonfliktusok Csoportok. Csoportdinamika. A csoportokat alakító tényezők. A csoporton belüli tagolódás A csoporttagok egymáshoz való viszonya A csoport egymást erősítő tényezői Deviáns magatartás fogalma, formái A különböző kultúrák szokásai, hagyományai Esélyegyenlőség Foglalkoztatottság és munkanélküliség Népességi mutatók Szociológiai mérések, eredmények, statisztikai adatok Szociális intézményrendszerek betegek ellátásának specialitásait. Segítő hivatását felelősséggel, empatikusan, toleránsan gyakorolja, a vele kapcsolatba kerülő egészséges vagy beteg ember személyiségét tiszteletben tartja. Felismeri az agresszió megnyilvánulási formáit, a bántalmazott gyermek vagy felnőtt viselkedését. SZAKMAI ISMERETEK: Szociálpszichológia SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Szakmai nyelvű kommunikáció szóban és írásban SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Türelmesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Kapcsolatteremtő készség Közérthetőség Segítőkészség MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Ismeretek helyükön való alkalmazása 39

41 Az egészségügyi dolgozók Munkakörök. Munkakörökkel kapcsolatos általános elvárások Személyes attitűdök a segítő szakmákban A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. Tantárgy Egészségfejlesztés 16 óra Tartalom Az egészség definíciója Az egészséget befolyásoló tényezők Fejlesztési kompetenciák Az egészséges vagy beteg ember felé közvetíti az önsegítő csoportok, betegszervezetek értékeit. Az egészségi állapot megítélése Az egészségfejlesztés fogalma, célja, feladata, színterei, intézményei Az egészségkultúra fogalma, összetevői Az egészséges életvitel Értelmezi és munkája során alkalmazza az egészség fogalmát, az egészség koncepcióit, annak egyéni tényezőit. Felismeri a betegmegfigyelés során kiszűrhető rizikófaktorokat, kompetenciájának megfelelően részt vesz a szűrővizsgálatokban. Környezettudatosan gondolkodik, felismeri 40

42 A szükségletek hierarchiája, a szervezet belső környezeti egyensúlya, állandósága Az egészséges szervezetet felépítő anyagok, tápanyagok összetétele, tápanyag-piramis, az egészséges szervezet tápanyagszükséglete Az egészséges táplálkozás; a túlzott tápanyagbevitel következményei Fizikai, szellemi munka energiaigénye A testi erő fenntartása, a mozgás lehetséges módjai A prevenció szintjei A betegségek korai felismerését szolgáló lehetőségek; rizikófaktorok és azok felismerése Szűrővizsgálatok jelentősége, életkorok szenti szűrővizsgálatok formái, teendő a tünetek megjelenése esetén A káros szenvedélyek formái, kialakulásuk okai, betegséget előidéző káros hatásuk, a káros szenvedélyek korai felismerése A drog, az alkohol kapcsolata a mentális egészségünkkel az egészséget veszélyeztető környezeti veszélyforrásokat, kémiai, fizikai és biológiai környezeti károsító hatásokat. SZAKMAI ISMERETEK: Önsegítő csoportok Prevenció és rehabilitáció Egészségfejlesztés, közösségi egészségfejlesztés Környezettudatos életmód, környezeti veszélyforrások és kockázati tényezők SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Szakmai nyelvű kommunikáció szóban és írásban SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Elhivatottság, elkötelezettség Felelősségtudat TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Közérthetőség Segítőkészség MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Helyzetfelismerés Gyakorlatias feladatértelmezés Ismeretek helyükön való alkalmazása 41

43 Önértékelés, önbecsülés Önmagunkról kialakított reális kép, képességeink, korlátaink Az egészséges lelki egyensúly fenntartása, önvédő technikák Relaxáció formái, jelentősége Aktív, passzív pihenés formái Az érzelmi élet egyensúlya Az akaraterő Önsegítő csoportok és betegszervezetek létrejötte, jelentősége, szervezése Az önsegítő csoportok, szervezetek értékei A fogyatékosság fogalma A fogyatékosság főcsoportjai A fogyatékossággal élő emberek életmódja, életminősége A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. 42

44 Tantárgy Speciális kommunikáció 16 óra Tartalom A kommunikációs zavarok és okai Speciális kommunikáció alkalmazása hallás, beszéd és látássérültekkel Fejlesztési kompetenciák Adekvátan, kongruensen és hitelesen kommunikál a beteggel és a hozzátartozóval, ismeri a megfelelő kommunikációs stílus jelentőségét és felelősségét az ápolásban. A hazai és nemzetközi jelnyelv és a Braille írás Felismeri a kommunikációs folyamatban bekövetkezett zavarokat. Az egészségügyi szakdolgozó szerepe a megfelelő kommunikáció biztosításában és fenntartásában Infokommunikációs akadálymentesítés Kommunikációs korlátok leküzdése autizmus spektrumzavar esetén A nyelvi kommunikáció hiányosságai Megfelelően kommunikál látás-, hallás-, beszédsérült személlyel. Alkalmazza a kommunikációfelvétel és - tartás szabályait autizmus spektrumzavar esetén. Segíti tevékenységeik ellátásában a fogyatékossággal élő betegeket, részt vesz a kommunikációs akadálymentesítésben. A szégyenlősség és gátlásosság Kommunikációs gátak és közléssorompók A kommunikációs zavarok leküzdése Segítő beszélgetés SZAKMAI ISMERETEK: Általános és infokommunikációs akadálymentesítés Kommunikációs zavarok felsimerése SZAKMAI KÉSZSÉGEK: Adekvát kommunikáció fogyatékossággal 43

45 Segítő beszélgetés leggyakoribb hibái A témakört csoportbontásban kell tanítani. élő, vagy autista beteggel SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Elhivatottság, elkötelezettség Felelősségtudat Türelmesség TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Kapcsolatteremtő készség Közérthetőség Segítőkészség MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Helyzetfelismerés Ismeretek helyükön való alkalmazása A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. A azonosító számú Alapápolás megnevezésű szakmai követelménymodul 1.Ápolástan-gondozástan tantárgy 176 óra/ 180 óra* * évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés A tantárgy tanításának célja 44

46 A tantárgy tanításának a célja, hogy az egészségügyi alapismeretekre támaszkodva a tanulók ismerjék meg az ápolás alapelveit, sajátítsák el az ápolás elméleti alapjait, az egészséges és akadályozott emberrel kapcsolatos gondozási feladatokat. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak Szakmai jogi és etikai ismeretek, pszichológia, pedagógia, orvosi latin 2.Ápolástan-gondozástan gyakorlat tantárgy 175 óra/ 144 óra* * évfolyamon megszervezett képzés/13. és 14. évfolyamon megszervezett képzés A tantárgy tanításának célja A tantárgy tanításának a célja, hogy a tanulók sajátítsák el az ápolás gondozás gyakorlatának alapjait, valamint az emberi fejlődés törvényszerűségeinek ismeretében gyakorolják az egészséges és akadályozott emberrel kapcsolatos gondozási feladatokat. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak: Szakmai jogi és etikai ismeretek, munkavédelmi alapismeretek, kommunikáció, pszichológia, pedagógia, orvosi latin, egészséges ember gondozása Heti és éves óraterv Modul Tantárgy A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 9. évfolyam Ápolástangondozástan Egészséges ember gondozása 0,5 óra 18 óra elmélet Ápolástan- Csecsemő és 1 óra 36 óra elmélet 45

47 gondozástan kisgyermekgondozás Ápolástangondozástan gyakorlat Egészséges csecsemő és gyermek gondozása 1 óra 35 óra összevont gyakorlat Ápolástangondozástan gyakorlat Gondozási feladatok felnőttkorban 1 óra 35 óra összevont gyakorlat Ápolástudomány 0,5 óra 18 óra elmélet Betegmegfigyelés 1 óra 36 óra elmélet Ápolási beavatkozások 1 óra 36 óra elmélet 10. évfolyam Ápolástangondozástan Ápolástangondozástan Ápolástangondozástan Ápolástangondozástan gyakorlat Egészséges csecsemő és gyermek gondozása 1 óra 35 óra összevont gyakorlat Ápolástangondozástan gyakorlat Ápolási-gondozási feladatok felnőttkorban 2 óra 70 óra összevont gyakorlat 11. évfolyam Ápolástangondozástan Akadályozott ember gondozása 0,5 óra 18 óra elmélet 46

48 12. évfolyam Ápolástangondozástan Ápoláslélektan 0,5 óra 16 óra elmélet A szakképzés összes óraszáma: óra 273 óra 9. évfolyam Javasolt óraterv Heti és éves óraterv Tantárgy A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma Egészséges ember gondozása 0,5 óra 18 óra elmélet Csecsemő és kisgyermekgondozás 1 óra 36 óra elmélet Egészséges csecsemő és gyermek gondozása 1 óra 35 óra összevont gyakorlat Gondozási feladatok felnőttkorban 1 óra 35 óra összevont gyakorlat Összesen: 3,5 óra 124 óra 47

49 Tantárgy Egészséges ember gondozása 18 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák Az ember és környezete Az egészség definíciói Az ember mint bio-pszichoszociális lény Az egészségi állapotot befolyásoló tényezők Az egészségi állapot felmérése Személyi higiéné Egészséges életmód, életvitel, életminőség Az egészséges életvitel kialakításának lehetőségei Az egészség fenntartása a betegség kialakulása, rizikótényezői Egészséges életmód összetevői Egészségkárosító tényezők Egészségtudatos magatartás A testtartás és a rendszeres mozgás jelentősége a mindennapi életben Az életmód keringési szervekre és a légzőrendszerre gyakorolt hatása A táplálkozás, az életmód és az emésztőrendszer közti összefüggések A túlzott tápanyagbevitel következményei Részt vesz az egészség megőrzésében és helyreállításában Biztosítja az egyén komfortját különböző életszakaszok, élethelyzetekben Gondozási feladatot lát el különböző életszakaszokban, élethelyzetekben Idős beteget életkorának, szellemi és fizikai adottságainak megfelelően ápol SZAKMAI ISMERETEK Egészséges ember fejlődése, fejlődéslélektana Egészséges ember gondozása Újszülött, csecsemő és gyermekgondozás Prevenció Egészséges életmód, életvitel Idős ember gondozása Ápolásetika Ápoláslélektan Team-munka szerepe, jelentősége Fertőtlenítés és egyszerhasználatos anyagok kezelése Geriátria Egészségügyi dokumentáció vezetése és adatvédelem 48

50 Egészséges napirend összeállítása Gondozási feladatok életkorok szerint (testápolás, táplálkozás, mozgás, pihenés, alvás, beilleszkedés, alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez) SZAKMAI KÉSZSÉGEK Szakmai nyelvű kommunikáció szóban és írásban Alapápolás és gondozási tevékenységek ellátása Eszközök előkészítése, tisztántartása Az időskor jellegzetességei: szerepváltozások, magatartások és hiedelmek, veszteségek, krízisek, a gazdasági tényezők hatásai, a jövedelmi viszonyok változása, nyugdíjazás, az életmód változás hatása, az életminőség, társas kapcsolatok, a munka) SZEMÉLYES KOMPETENCIÁK: Elhivatottság, elkötelezettség. Felelősségtudat. Türelmesség. TÁRSAS KOMPETENCIÁK: Kapcsolatteremtő készség. Közérthetőség. Segítőkészség. Segítségnyújtás az idős emberek szükségleteinek kielégítésében Veszélyeztető tényezők MÓDSZERKOMPETENCIÁK: Helyzetfelismerés. Ismeretek helyükön való alkalmazása. Gyakorlatias feladatértelmezés A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel. Tantárgy Csecsemő és kisgyermekgondozás 36 óra Tartalom Fejlesztési kompetenciák A gondozás célja, alapelvei, gondozás és nevelés egysége Részt vesz az egészség megőrzésében és helyreállításában A gondozás formái, a gondozó jellemzői Részt vesz az egészséges újszülött, csecsemő és gyermek szükségleteinek biztosításában 49

51 Fejlődéslélektan általános alapfogalmai és azok törvényszerűségei A megismerő tevékenységek kialakulásának folyamata, területei A gondolkodás, a tanulás, a beszéd, a viselkedés kapcsolatai, egymásra hatása A motiváció és akarati cselekvés fejlődése Az életkori periodizáció szerinti fejlődéslélektan A gyermeki személyiség fejlődése A fejlődést befolyásoló tényezők Anya-gyermek kapcsolat jelentősége Gondozási feladatok életkor szerint (étkezés, fürdetés, pelenkázás, öltöztetés, levegőztetés, szobatisztaság kialakulásának segítése, mozgásfejlődés biztosítása, csecsemő és kisgyermek napirendje, életmódja, játéktevékenység fejlődésének biztosítása) Szeparáció és hospitalizáció fogalma, hatása a gyermek érzelmi állapotára és fejlődésére Kórházba kerülő gyermek reakciói a kórházban tartózkodás hatására kialakuló tünet együttes és negatív következményeinek megelőzését szolgáló intézkedések Biztosítja az egyén komfortját különböző életszakaszok, élethelyzetekben Gondozási feladatot lát el különböző életszakaszokban, élethelyzetekben Biztonságos és higiénikus betegkörnyezetet teremt az aszeptikus betegellátás figyelembe vétele mellett Fizikális lázcsillapítást végez, hidegmeleghatást alkalmaz Etikus és felelősségteljes magatartást tanúsítva segítő, támogató kapcsolatot tart a beteggel, hozzátartozókkal Betartja az ápolásetikai normákat, a munkavégzésére vonatkozó munkavédelmi és egyéb jogszabályokat, minőségügyi és szakmai előírásokat Alkalmazza a fertőtlenítő eljárásokat SZAKMAI ISMERETEK Egészséges ember fejlődése, fejlődéslélektana Újszülött, csecsemő és gyermekgondozás Prevenció Egészséges életmód, életvitel Ápoláslélektan 50

2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013.

2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013. 2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 726 01 GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013. A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4x1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ

2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ 2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4x1 évfolyamos képzésben az első négy

Részletesebben

I. A szakképzés jogi háttere

I. A szakképzés jogi háttere 2.42. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 725 02 GYAKORLÓ KÉPI DIAGNOSZTIKAI, NUKLEÁRIS MEDICINA ÉS SUGÁRTERÁPIÁS ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv

Részletesebben

2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ

2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ 2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ 1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,

Részletesebben

A azonosító számú Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy

A azonosító számú Munkahelyi egészség és biztonság megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy A 11500-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgy 1. A 11500-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és témakörök oktatása során

Részletesebben

a(z) SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 762 01 SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi

Részletesebben

a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 31 346 02 Számítógépes

Részletesebben

ÓRATERV GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma

ÓRATERV GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma ÓRATERV GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma Szakmai követelménymodulok 11500-12 11499-12 Foglalkoztatás II. 11498-12

Részletesebben

Tantárgyak. Munkahelyi egészség és biztonság. Foglalkoztatás II. 0,5. Foglalkoztatás I. 2. Szakmai kommunikáció 2. Ápolástan-gondozástan 5

Tantárgyak. Munkahelyi egészség és biztonság. Foglalkoztatás II. 0,5. Foglalkoztatás I. 2. Szakmai kommunikáció 2. Ápolástan-gondozástan 5 1. számú táblázat 2. GYAKORLÓ ÁPOLÓ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként 54 723 02 Szakmai követelménymodulok 11500-12 11499-12 Foglalkoztatás

Részletesebben

2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ

2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ 2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ A kerettanterv a 9-12. középiskolai évfolyamokra előírt tartalommal a Rendészet ágazatra egységesen vonatkozik: Megnevezés: Fegyveres szervek

Részletesebben

ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 54 523 02 ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.

Részletesebben

a(z) ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 341 01 ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 525 03 JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V

S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 582 14 KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 525 03 JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

ÓRATERV KISGYERMEKGONDOZÓ ÉS NEVELŐ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma

ÓRATERV KISGYERMEKGONDOZÓ ÉS NEVELŐ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma ÓRATERV 54 761 02 KISGYERMEKGONDOZÓ ÉS NEVELŐ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma Szakmai követelménymodulok 11499-12 Foglalkoztatás II. 11498-12

Részletesebben

a(z) SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ TŐL FELMENŐ RENDSZERBEN

a(z) SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ TŐL FELMENŐ RENDSZERBEN 1 S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 762 01 SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ 2016.09.01-TŐL FELMENŐ RENDSZERBEN 2 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a

Részletesebben

Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja

Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető

Részletesebben

a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény,

a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, 34 522 04 VILLANYSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

a(z) ÁCS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) ÁCS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 582 01 ÁCS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ. emelt szintű szakképesítés

TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ. emelt szintű szakképesítés 18. Vendéglátás-turisztika 54 812 03 TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ emelt szintű szakképesítés Felnőttoktatás, esti munkarendszerű képzés Helyi tanterv 2017. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum A

Részletesebben

a(z) XXXII. ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ágazathoz tartozó VADGAZDÁLKODÁSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) XXXII. ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ágazathoz tartozó VADGAZDÁLKODÁSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXXII. ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ágazathoz tartozó 54 625 01 VADGAZDÁLKODÁSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXXII. ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ágazathoz

Részletesebben

Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma Ikt.sz: 26. számú melléklet Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma Gyula Szent István út 38. HÍD - II szakmai képzés szakmai tantárgyainak felnőtt oktatás esti képzésben

Részletesebben

FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 582 04 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.

Részletesebben

XXX. SZÉPÉSZET ágazathoz tartozó FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

XXX. SZÉPÉSZET ágazathoz tartozó FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA XXX. SZÉPÉSZET ágazathoz tartozó 54 815 01 FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 582 09 KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

1. számú táblázat Gyógymasszőr NAPPALI óraterv. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként

1. számú táblázat Gyógymasszőr NAPPALI óraterv. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként 1. számú táblázat 54 726 04 Gyógymasszőr NAPPALI óraterv A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként A fő szakképesítésre vonatkozóan: 11499-12 Foglalkoztatás II. 54

Részletesebben

ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 582 01 ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény,

Részletesebben

HELYI TANTERV az 54 720 01 EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ

HELYI TANTERV az 54 720 01 EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ HELYI TANTERV az 54 720 01 EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Pécs, 2014. augusztus 28. Dr. Szabó Attila

Részletesebben

A CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS

A CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS A 34 811 01 CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, valamint

Részletesebben

ÓRATERV AUDIOLÓGIAI ASSZISZTENS ÉS HALLÁSAKUSZTIKUS NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma

ÓRATERV AUDIOLÓGIAI ASSZISZTENS ÉS HALLÁSAKUSZTIKUS NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma ÓRATERV AUDIOLÓGIAI ASSZISZTENS ÉS HALLÁSAKUSZTIKUS NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma Szakmai követelménymodulok 11500-12 Munkahelyi egészség és

Részletesebben

SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS HELYI TANTERVE NAPPALI-ESTI KÉPZÉS

SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS HELYI TANTERVE NAPPALI-ESTI KÉPZÉS ISZTI Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ (34 762 01) SZAKKÉPESÍTÉS HELYI TANTERVE NAPPALI-ESTI KÉPZÉS azonosító száma: 34 762 01 ÉRVÉNYES: 2014. szeptember

Részletesebben

GYAKORLATI KÉPZÉS TANTERVE. az 52 725 02 GYAKORLÓ KÉPI DIAGNOSZTIKAI, NUKLEÁRIS MEDICINA ÉS SUGÁRTERÁPIÁS ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ,

GYAKORLATI KÉPZÉS TANTERVE. az 52 725 02 GYAKORLÓ KÉPI DIAGNOSZTIKAI, NUKLEÁRIS MEDICINA ÉS SUGÁRTERÁPIÁS ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, GYAKORLATI KÉPZÉS TANTERVE az 52 725 02 GYAKORLÓ KÉPI DIAGNOSZTIKAI, NUKLEÁRIS MEDICINA ÉS SUGÁRTERÁPIÁS ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZAT GYAKORLATI NAPLÓ. 10. évfolyam. Szakmai gyakorlat oktatásához. 2018/2019.tanév

EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZAT GYAKORLATI NAPLÓ. 10. évfolyam. Szakmai gyakorlat oktatásához. 2018/2019.tanév Nyíregyházi Szakképzési Centrum Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZAT GYAKORLATI NAPLÓ 10. évfolyam Szakmai gyakorlat oktatásához 2018/2019.tanév Tanuló neve:

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 723 02 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM NAPPALI TAGOZAT 2018. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző

Részletesebben

HELYI TANTERV GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ I. EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZATHOZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a

HELYI TANTERV GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ I. EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZATHOZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a HELYI TANTERV GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ 52 723 02 SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a I. EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZATHOZ Készült a 2013. 03. 22. napon közzétett szakképzési kerettanterv alapján. SZVK-t kiadó rendelet:.eem

Részletesebben

GYAKORLATI KÉPZÉS TANTERVE az 54 726 01 GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ

GYAKORLATI KÉPZÉS TANTERVE az 54 726 01 GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ GYAKORLATI KÉPZÉS TANTERVE az 54 726 01 GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Pécs, 2014. augusztus 28. Dr.

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATI SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM NAPPALI TAGOZAT 2018. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV 2.13. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 720 01 EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (41 évfolyamos képzésben

Részletesebben

LABDARÚGÓ SPORTEDZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA a XXXVII. SPORT ÁGAZATHOZ

LABDARÚGÓ SPORTEDZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA a XXXVII. SPORT ÁGAZATHOZ 54 813 0 LABDARÚGÓ SPORTEDZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA a XXXVII. SPORT ÁGAZATHOZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATI SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM NAPPALI TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 723 02 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM ESTI TAGOZAT 2018. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző

Részletesebben

2.38. SZAKKÉPZÉSIKERETTANTERV az 52 723 02 GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ

2.38. SZAKKÉPZÉSIKERETTANTERV az 52 723 02 GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ 2.38. SZAKKÉPZÉSIKERETTANTERV az 52 723 02 GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (41 évfolyamos képzésben

Részletesebben

A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként /13.

A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként /13. Szakmai követelmény- modul A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Tantárgyak, témakörök Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti oktatással

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV 2.13. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 720 01 EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (41 évfolyamos képzésben

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 725 04 GYAKORLÓ KLINIKAI LABORATÓRIUMI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 723 02 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM NAPPALI TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző

Részletesebben

0407 EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZAT

0407 EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZAT 0407 EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZAT Képzési idő: 4+1 év Szakmai oktatás célja: Megalapozott, széleskörű elméleti ismeretekkel és i képességekkel, készségekkel rendelkező egészségügyi szakemberek képzése. A tanuló

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 723 02 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM ESTI TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 725 05 GYAKORLÓ SZÖVETTANI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM ESTI TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 725 09 RADIOGRÁFIAI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM ESTI TAGOZAT 2018. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 725 04 GYAKORLÓ KLINIKAI LABORATÓRIUMI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 723 01 GYAKORLÓ MENTŐÁPOLÓ SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM ESTI TAGOZAT 2018. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként

2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Szakmai követelmény-modul 2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Tantárgyak, témakörök Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti

Részletesebben

Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból

Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból A vizsga formája: Írásbeli vizsga. A vizsga időtartama: 60 perc A vizsga leírása: A vizsgázó feladatlapot

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI HELYI TANTERV

SZAKKÉPZÉSI HELYI TANTERV SZAKKÉPZÉSI HELYI TANTERV a 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ szakképesítéshez, valamint az I. Egészségügy Ágazathoz Érvényes: 2013. szeptember 1-től 2013. 1 A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 725 09 RADIOGRÁFIAI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM NAPPALI TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 720 02 FOGÁSZATI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM NAPPALI TAGOZAT 2018. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

2.40. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 720 03 GYAKORLÓ GYÓGYSZERTÁRI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ

2.40. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 720 03 GYAKORLÓ GYÓGYSZERTÁRI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ 2.40. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 720 03 GYAKORLÓ GYÓGYSZERTÁRI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (41 évfolyamos

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 723 02 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM ESTI 1 ÉVES TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

HELYI TANTERV az EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ

HELYI TANTERV az EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ HELYI TANTERV az 54 720 01 EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Pécs, 2014. augusztus 28. Dr. Szabó Attila

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54_725_04_16 GYAKORLÓ KLINIKAI LABORATÓRIUMI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54_725_04_16 GYAKORLÓ KLINIKAI LABORATÓRIUMI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54_725_04_16 GYAKORLÓ KLINIKAI LABORATÓRIUMI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak:

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 726 04 GYÓGYMASSZŐR SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM NAPPALI TAGOZAT 2018. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző

Részletesebben

HELYI TANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ

HELYI TANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ HELYI TANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Pécs, 2014. augusztus 28. Dr. Szabó Attila igazgató

Részletesebben

FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XVIII. FAIPAR ÁGAZATHOZ

FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XVIII. FAIPAR ÁGAZATHOZ 54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XVIII. FAIPAR ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv {gazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben az első négy évfolyamra, azaz a 9-12. középiskolai

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 725 03 FIZIOTERÁPIÁS ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM ESTI TAGOZAT 2018. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 725 09 RADIOGRAFIAI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM ESTI TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 720 03 GYÓGYSZERTÁRI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM NAPPALI TAGOZAT 2018. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth

Részletesebben

2.45. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 03 GYAKORLÓ MENTŐÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ

2.45. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 03 GYAKORLÓ MENTŐÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ 2.45. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 03 GYAKORLÓ MENTŐÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (41 évfolyamos képzésben az első

Részletesebben

2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ

2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ 2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 52 723 01 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (41 évfolyamos képzésben az első négy

Részletesebben

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló (52 723 01)

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló (52 723 01) Érettségi utáni képzések nappali képzés 1. Gyakorló ápoló 2. Egészségügyi asszisztens A szakképesítés alapadatai Gyakorló ápoló (52 723 01) A szakképesítés azonosító száma: 52 723 01 A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Projekt címe: Az új szakképzés bevezetése a Keményben. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0052

Projekt címe: Az új szakképzés bevezetése a Keményben. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0052 Projekt címe: Az új szakképzés bevezetése a Keményben Projekt azonosítószáma: TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0052 A tantárgy modulja: 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság A tantárgy címe: Munkahelyi egészség

Részletesebben

Logisztikai ügyintéző

Logisztikai ügyintéző 17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 54 345 01 Logisztikai ügyintéző emeltszintű szakképesítés Nappali munkarendszerű, egyéves képzés Helyi tanterv 2017. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 723 01 GYAKORLÓ MENTŐÁPOLÓ SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM ESTI TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

S Z A K K É P Z É S I H E L Y I T A N T E R V a XXXVIII. RENDÉSZET ÉS KÖZSZOLGÁLAT ágazathoz tartozó KÖZSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ

S Z A K K É P Z É S I H E L Y I T A N T E R V a XXXVIII. RENDÉSZET ÉS KÖZSZOLGÁLAT ágazathoz tartozó KÖZSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ S Z A K K É P Z É S I H E L Y I T A N T E R V a XXXVIII. RENDÉSZET ÉS KÖZSZOLGÁLAT ágazathoz tartozó 54 345 01 KÖZSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ ÉRVÉNYES 2016.09.01-TŐL FELMENŐ RENDSZERBEN 1. A(z)

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 720 02 FOGÁSZATI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM NAPPALI TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

MŰEMLÉKFENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI PROGRAMJA

MŰEMLÉKFENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI PROGRAMJA 55 58 0 MŰEMLÉKFENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 720 03 GYÓGYSZERTÁRI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM ESTI TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó 54 621 02 MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz az alábbi szakképesítések

Részletesebben

a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 723 02 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 723 02 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 723 02 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 52 720 01

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 720 02 FOGÁSZATI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM ESTI TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna

Részletesebben

OKJ Erdészeti szakmunkás

OKJ Erdészeti szakmunkás SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdaság szakmacsoport XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás ágazat OKJ 34 623 01 Erdészeti szakmunkás Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK PP16 SZP SZAKKÖZÉPISKOLA - ERDÉSZETI SZAKMUNKÁS

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA OKJ 54 720 03 GYÓGYSZERTÁRI ASSZISZTENS SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAM NAPPALI TAGOZAT 2016. Elfogadta: Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth

Részletesebben

Felnőttoktatási Pedagógiai Program

Felnőttoktatási Pedagógiai Program Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképz ő Iskolája Pápa, Erkel F. u. 39. Felnőttoktatási Pedagógiai Program Mohó László felnőttoktatási vezető Pápa, 2015. szeptember 1. Tartalom 1. Vonatkozó jogszabályok...3

Részletesebben

2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013.

2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013. 2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 726 01 GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013. A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (41 évfolyamos képzésben

Részletesebben

XXX. SZÉPÉSZET ágazathoz tartozó KOZMETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

XXX. SZÉPÉSZET ágazathoz tartozó KOZMETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA XXX. SZÉPÉSZET ágazathoz tartozó 54 815 02 KOZMETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V

S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V 2.51. S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V az I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 723 02 GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ (az 52 720 01 ÁLTALÁNOS ÁPOLÁSI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS mellék-szakképesítéssel)

Részletesebben

HELYI TANTERV KISGYERMEKGONDOZÓ, -NEVELŐ

HELYI TANTERV KISGYERMEKGONDOZÓ, -NEVELŐ HELYI TANTERV KISGYERMEKGONDOZÓ, -NEVELŐ 54 761 02 SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a III. SZOCIÁLIS ÁGAZATHOZ Készült a 2013. 03. 22. napon közzétett szakképzési kerettanterv alapján. SZVK-t kiadó rendelet:.eem

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSI SZC. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája ÓRATERVEK. Nappali

SZOLGÁLTATÁSI SZC. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája ÓRATERVEK. Nappali SZOLGÁLTATÁSI SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája ÓRATERVEK Nappali 2018/2019 Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája 2018/2019. tanév Osztály jelölése

Részletesebben

A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium. Szakképzési Program

A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium. Szakképzési Program A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnázium Szakképzési Program 2018 S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V az I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó 54 723

Részletesebben

HELYI TANTERV az 54 726 01 GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ

HELYI TANTERV az 54 726 01 GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ HELYI TANTERV az 54 726 01 GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, I. EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATHOZ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Pécs, 2014. augusztus 28. Dr. Szabó Attila

Részletesebben

54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi

Részletesebben

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel,

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel, OKJ: 54 723 01 1000 00 00 AZ ÁPOLÓKÉPZÉS KÖZPONTI PROGRAMJA ALAPJÁN KÉSZÍTETT HELYI TANTERV LEVELEZŐ KÉPZÉS I. tanév I. és II. TANANYAGEGYSÉGEK/TANANYAGELEMEK Óraszámok Elmélet Elméletigényes Gyakorlat

Részletesebben

M1854 FELADATOK. 4 A gerontológia fogalmának értelmezése B 5 A magyar társadalom demográfia jellemzői B

M1854 FELADATOK. 4 A gerontológia fogalmának értelmezése B 5 A magyar társadalom demográfia jellemzői B M1854 FELADATOK Értelmezi az idősek társadalmi helyzetét, szociális 4 problémáit, a modern életforma hatásait életmódjukra Megtervezi a gondozási folyamatot, közreműködik az ápolási, rehabilitációs és

Részletesebben

a(z) SZÁMÍTÓGÉP-SZERELŐ, KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) SZÁMÍTÓGÉP-SZERELŐ, KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 523 02 SZÁMÍTÓGÉP-SZERELŐ, KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

OKJ Erdészeti szakmunkás

OKJ Erdészeti szakmunkás AM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdaság szakmacsoport XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás ágazat OKJ 34 623 01 Erdészeti szakmunkás Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK

Részletesebben

a(z) DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 622 01 DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,

Részletesebben