A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje
|
|
- Klára Szilágyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ügyszám: 2014.El.III.A.2. A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. Tv. 9. -ban foglaltakra figyelemmel Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendjét évre az alábbiak szerint határozom meg. Tanácsok: A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben az alábbi tanácsok járnak el: l.m. Oltárczyné dr. Beke Ágnes 2.M. Dr. Szatinszky Andrea 1.K. Dr. Hadnagyné dr. Göllén Mária 2.K. Dr. Magyarádyné dr. Vándor Zsuzsanna 3.K. Dr. Horváth Tünde 4.K. Oltárczyné dr. Beke Ágnes 5.K. Dr. Szatinszky Andrea A munkaügyi perekben egy hivatásos bíróból (tanácselnök) és két ülnökből (a tanács tagjai) álló tanácsok járnak el. Az ülnököket a bíróság elnöke havonta egyhónapos időtartamra jelöli ki az egyes tanácsokhoz, az előzetes felmérés szerint az általuk megjelölt időszakok figyelembevételével. A közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perekben egyes bíróként ítélkeznek az előbbiekben megjelölt hivatásos bírók, akiket ezen eljárásra az Országos Bírósági Hivatal kijelölt.
2 2 Azokban a közigazgatási perekben, amelyekben az I. fokú bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el, a tanács összetétele: - a társadalombiztosítási, a munkaügyi-munkavédelmi hatósági, és munkaügyi központ által hozott határozatok felülvizsgálata iránti perekben az 1.M., 2.M. és 1.K., - az összes többi közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben 1.K., 2.K., 3.K., A tanács elnöke az a bíró, aki az ügy tanácsban történő elbírálását elrendelte. A nem peres ügyekben egyes bíróként járnak el. Tárgyalások helye és ideje l.m., 4.K. 143-as számú tárgyaló, minden hét szerda, péntek, 2.M., 5.K. fszt.22-es számú tárgyaló, minden hét kedd, 101-es tárgyaló minden hét péntek, 1.K. 101-es tárgyaló minden hét kedd, csütörtök 2.K. fsz. 2-es tárgyaló minden hó harmadik szerda 3.K. fsz. 22-es tárgyaló minden hét szerda, péntek Ügycsoportok felosztása 1.M. és 2.M. tanács: munkaügyi valamint a közigazgatási határozatok felülvizsgálati iránti perek közül a társadalombiztosítási, munkaügyi, munkavédelmi hatóság és a munkaügyi központ által hozott határozatok felülvizsgálata iránti peres és nem peres ügyek.
3 3 1.K. 2.K. 3.K. adó, vám, jövedék, illeték, közbeszerzési, építésügyi igazgatásrendészeti, környezetvédelmi, folyasztóvédelmi, idegenrendészeti és egyéb ügyek, építésügyi, idegenrendészeti, környezetvédelmi, földhivatali, kisajátítási és egyéb ügyek, adó,vám, jövedék, illeték, közbeszerzési, igazgatásrendészeti, környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi, idegenrendészeti, gyámügyi, földhivatali, kisajátítási és egyéb ügyek. 4. és 5.K. az egyenleges ügyteher kialakítása érdekében esetenként külön szignálás alapján, főleg nemperes eljárásokban. Ügyelosztás: Az ügyek kiosztása az eljáró tanácsra, illetve bíróra automatikusan történik. A lajstromiroda vezetője az azonos napon érkezett ügyek sorszámát emelkedő sorrendben a felperes nevének kezdőbetűje alapján ABC szerint határozza meg. Az 1.M. és 2.M. tanács által tárgyalt ügyek között külön csoportban kezelendő a tanácsban elbírálandó munkaügyi és egyes bíróként elbírálandó közigazgatási határozatok felülvizsgálata iránti perek. Mindkét csoportból a tanácsokra növekvő sorrendben és azonos arányban kerül kiosztásra. (1.M.,2.M., 1.M., 2.M.) amely folyamatosan ismétlődik. A közigazgatási ügyek közül a több bíró által ellátott ügycsoportban a bírók által betöltött státuszuk arányában kell kiosztani az ügyeket a következők szerint: adó, vám, jövedéki, illeték, közbeszerzési, fogyasztóvédelmi és idegenrendészeti minden 10 ügyből 5 db 1.K., 5 db 3.K., építésügy minden 10 ügyből 7 db 1.K., 3 db 2.K., igazgatásrendészeti, környezetvédelmi és egyéb minden 10 ügyből 5 db 3.K., 4 db 1.K., 1 db 2.K. tanácsra osztandó.
4 4 Az egyes ügycsoportba tartozó ügyeket növekvő sorszám szerint a fenti arányban váltakozva kell az érintett tanácsra kiosztani. A hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban az a tanács jár el, amelyik a hatályon kívül helyezett határozatot hozta, kivéve, ha a hatályon kívül helyező döntés más tanács eljárását rendelte el. A felfüggesztés, félbeszakadás és szünetelés után újra induló ügyekben ugyan az a tanács jár el, mint az adminisztratív befejezést megelőzően. A végrehajtás miatti nem peres eljárásban az a bíró jár el, aki a végrehajtandó határozat meghozatalában részt vett. Kijelölés módosítása: A kijelölés módosítására az alábbi okok miatt kerülhet sor: - kizárás, - bíró szolgálati viszonyának megszűnése, - bíró tartós távolléte, - az ügyek egyesítése, - az egyenletes munkateher biztosítás. Amennyiben az automatikusan kijelölt tanács helyett másikat kell kijelölni, erre a bíróság elnöke jogosult. Az átszignálásnál általában a helyettesítésre meghatározott rend az irányadó. H e l y e t t e s í t é s : Oltárczyné dr. Beke Ágnes és Dr. Szatinszky Andrea egymást helyettesítik. Dr. Hadnagyné dr. Göllén Mária és dr. Horváth Tünde egymást helyettesítik, Dr. Magyarádyné dr. Vándor Zsuzsannát dr. Hadnagyné dr. Göllén Mária helyettesíti.
5 5 A fenti ügyelosztási rend december 31-éig, illetve módosításig érvényes, melyet a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság lajstromirodájában az ügyfelek által jól látható helyen ki kell függeszteni. Veszprém, november 28. Oltárczyné dr. Beke Ágnes
A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.
VESZPRÉMI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE 8200. Veszprém, Vár u. 19. 8210. Pf.: 1029 telefon: 06 88 577-510 fax: 06 88 577-509 e-mail: munkaugy_veszprem@veszpremit.birosag.hu 2017.EL.III.A.2.
Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár
2017. El. III. A. 2. szám Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Kollégium és Bírói Tanács által véleményezett és
A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben
SZOLNOKI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE 5000 Szolnok, Kossuth út 1. t. 06 56 501 400 f. 06 56 410 905 e. birosagmunkaugy@szolnokit.birosag.hu http://szolnokitorvenyszek.birosag.hu/ 2018.EL.III.A.2/5.
VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK e l n ö k e 8201 Veszprém, Vár u. 19. Pf.: 29. Tel.: (88) 577-500, Fax.: (88) 577-509 VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A bíróságok szervezetéről és
A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje január 1. napjától
ELNÖK 1146 Budapest, Hungária krt. 179-187. 1590 Budapest, Pf,: 225/2 t. 06 1 220 9779 f. 06 1 220 9778 e. birosag@bkkmb.birosag.hu 2015.El.III.A.2/4. Hiv. szám: 2015.El.III.A.2/1. A Budapest Környéki
A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának
SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégium V e z e t ő j e 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 1. t. 06 56 501 410 f. 06 56 410 906 e. birosag@szolnokit.birosag.hu http://www.szolnokitorvenyszek.birosag.hu
Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár
2018. El. III. A. 9. szám Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke Székesfehérvár A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Kollégium és Bírói Tanács által véleményezett ügyelosztási
Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év február december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6722 Szeged, Tábor u. 4. 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-011 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2018. El. III. A. 1.
Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év december december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6726 Szeged, Fő fasor 16-20 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-010 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2018. El. III. A.
Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6722 Szeged, Tábor u. 4. 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-011 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2017. El. III. A. 7.
A Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.
A KAPOSVÁRI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE dr. Tímár Tünde elnök 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/a. Pf.116. t. 82 528-062 f. 82 528-065 e. munkaugyi@kaposvar.birosag.hu www.kaposvaritorvenyszek.hu
VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
E l n ö k e 8200 Veszprém, Vár u. 19 t.: 06-88 577-500 www.veszpremitorvenyszek.birosag.hu VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló
A G y u l a i K ö z i g a z g a t á s i és M u n k a ü g y i B í r ó s á g 2013. évi IV. számú ügyelosztási rendjének tervezete. I.
A G y u l a i K ö z i g a z g a t á s i és M u n k a ü g y i B í r ó s á g 2013. évi IV. számú ügyelosztási rendjének tervezete I. Munkaügyi ügyszak 1.M. számú tanács: Kovácsné dr.kubicza Ildikó helyettese:
BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: január 2-ától december 31-éig.
Barcsi Járásbíróság Elnöke 2016.El.III.A.4. szám BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: 2017. január 2-ától 2017. december 31-éig. 1. Alapadatok 1.1. A Barcsi Járásbíróság Elnökeként a Bíróságok
Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31.
Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év július 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető: Dr. Nádas Katalin a járásbíróság elnöke 1.2. A Járásbíróság ügyelosztási
A KECSKEMÉTI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
KECSKEMÉTI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE 6000 Kecskemét, Rákóczi út 17-19. t. 06 76 519 519 f. 06 76 483 302 e. birosag@kecskemetit. birosag. hu http// kecskemetiitorvenyszék.birosag.hu 2015.
Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január december 31.
l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6726 Szeged, Fő fasor 16-20 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-010 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2018. El. III. A.
Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét
Elnöke 2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2. t. 06.35 501-234 f. 06 35 501-234 e. birosag@balassagyarmatit.birosag.hu www.birosag.hu/balassagyarmatitorvenyszek.birosag.hu/ 2015.El. III.A.1/5. szám A
Ügyelosztási rend október. Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság
Ügyelosztási rend 2014. október Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. III. 305. 2.P. III. 305. 3.P. III. 306. 4.P. II.205. Bíró neve Ügycsoportok
Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke 6000 Kecskemét, Rákóczi u Tel./fax: 76/
Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Elnöke 6000 Kecskemét, Rákóczi u. 17-19. Tel./fax: 76/483-302 2014. El. III.A. 1/2.szám A KECSKEMÉTI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
E l n ö k e 8200 Veszprém, Vár u. 19 t.: 06-88 577-500 www.veszpremitorvenyszek.birosag.hu VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2 0 1 6. Polgári gazdasági - munkaügyi fellebbviteli
KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
Kunszentmiklósi Városi Bíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 50. Tel./Fax: 76 / 351-004 2012.El.III.A.1/2. szám KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A városi bíróság elnöke: Dr.
Füzesabonyi Járásbíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.
Füzesabonyi Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év január 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető: Petőné dr. Bodai Mária a járásbíróság elnöke 1.2. A Járásbíróság
A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje.
A Siklósi Járásbíróság 2015. évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje. A Siklósi Járásbíróságon az ügyek kiosztását a bíróság elnöke, akadályoztatása
A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A
SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKHELYETTESE S Z E K S Z Á R D 2012. El. III. A. 3/6/8. A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A A Szekszárdi Városi Bíróság elnöke 2012.El.III.A.5.
A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKHELYETTESE S Z E K S Z Á R D 2012. El. III. A. 3/2/3. szám A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A Bonyhádi Városi Bíróság elnöke 2012.El.II.A.23. számú javaslatának,
A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje. Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje
A Siklósi Járásbíróság 2014. évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje A Siklósi Járásbíróságon az ügyek kiosztását a bíróság elnöke, akadályoztatása
Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke
Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich 50. Tel.: 76/550-148 Fax: 76/351-004 2015. El. III. A.2. szám KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2016. évre A járásbíróság
1. Alapadatok. 2. A bíróságon működő ügyszakok. 2. A bíróságon közigazgatási és munkaügyi ügyszak működik.
A G y u l a i K ö z i g a z g a t á s i és M u n k a ü g y i B í r ó s á g ügyelosztási rendje 2019.évi január hó 1. napjától 2019. évi április hó 30. napjáig 1. Alapadatok A Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi
Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke
Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich 50. Tel.: 76/550-148 Fax: 76/351-004 2014. El. III. A.4. szám KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2015. évre A járásbíróság
A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/7/3. A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG
A RÁCKEVEI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI július 1. napjától MÓDOSÍTOTT ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
ELNÖKE 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos út 25. tel: 06-24-523-206, fax: 06-24-523-208 2017.El.III.A.2/1-I. A RÁCKEVEI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2017. ÉVI július 1. napjától MÓDOSÍTOTT ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A bíróságon 2017.
(2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 9. (1) bekezdése alapján) BÜNTETŐ ÜGYSZAK
BÜNTETŐ KOLLÉGIUMVEZETŐ 8000 Székesfehérvár, Dózsa Gy. út 1. t. 06 22 330-577 f. 06 22 330-577 e. birosag@szekesfehervarit.birosag.hu http://szekesfehervaritorvenyszek.birosag.hu 2013. El. III. A. 5. A
A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu szekszarditorvenyszek.birosag.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/7/11. A SZEKSZÁRDI
A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.
A MEZŐKÖVESDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI.
ÜGYELOSZTÁSI REND CIVILISZTIKA
POLGÁRI - GAZDASÁGI - KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI KOLLÉGIUM 8200. Veszprém, Vár u. 19. 8210. Pf.: 1029 t. 06 88 577-518 f. 06 88 577-509 e. birosag_veszprem@veszpremit.birosag.hu www.veszpremitorvenyszek.hu
Dunaújvárosi Járásbíróság Elnöke Dunaújváros EL. III. A. 1. szám. 1. Alapadatok
Dunaújvárosi Járásbíróság Elnöke Dunaújváros 2018. EL. III. A. 1. szám A Dunaújvárosi Járásbíróság Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett és egyhangúan jóváhagyott ügyelosztási rendje 2018. január
2012. El. III.A.1/2.szám hivatkozási szám : El.III.A.2. szám. A Battonyai Városi Bíróság évi ügyelosztási rendjének tervezete
BATTONYAI VÁROSI BÍRÓSÁG ELNÖKE Battonya, Hısök tere 7., Pf.: 12. Telefon: 68/456-049 Fax: 68/456-012 2012. El. III.A.1/2.szám hivatkozási szám : 2012. El.III.A.2. szám A Battonyai Városi Bíróság 2013.
KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 50. Tel./Fax: 76 / 351-004 2013.El.III.A.1/2. szám A járásbíróság elnöke: Dr. Parti Zsuzsanna. KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI
Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D év
1 Kiskunhalasi Járásbíróság Elnöke 2015.El.III.A.2. Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D 2016. év A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 9. (1) bekezdése alapján a Kiskunhalasi
A Ceglédi Járásbíróság polgári ügyszakának Ügyelosztási rendje január 01. napjától
CEGLÉDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ELNÖKE 2700 CEGLÉD, KOSSUTH TÉR 2. TELEFON: 311-037 2015. El. III. A.1/4. A Ceglédi Járásbíróság polgári ügyszakának Ügyelosztási rendje 2016. január 01. napjától A Ceglédi Járásbíróságon
A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI GAZDASÁGI KÖZIGAZGATÁSI-MUNKAÜGYI ÜGYSZAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2012. El. III. A. 2/3/9. A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI
A Kunszentmiklósi Járásbíróság Ügyelosztási rendje január 1. napjától december 31. napjáig
A Kunszentmiklósi Ügyelosztási rendje 2019. január 1. napjától 2019. december 31. A Kunszentmiklósi ügyelosztási rendjét a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (továbbiakban
A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE I. A törvényszék büntetőbíráinak beosztása és a helyettesítés :
Büntető Kollégium Kollégiumvezető 8200 Veszprém, Vár u. 19. t. 06 88 577-500 f. 06 88 577-509 e. vargag@veszpremit.birosag.hu www.veszpremitorvenyszek.hu A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÜGYELOSZTÁSI
A Dunaújvárosi Járásbíróság Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett ügyelosztási rendje január 1-től 2019.
Dunaújvárosi Járásbíróság Elnöke Dunaújváros 2019. EL. III. A. 1. szám A Dunaújvárosi Járásbíróság Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett ügyelosztási rendje 2019. január 1-től 2019. december
A Veszprémi Járásbíróság Elnöke Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 11., Pf.830. Tel.: (88) , Fax : (88)
A Veszprémi Járásbíróság Elnöke 8200. Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 11., Pf.830. Tel.: (88) 428-106, Fax : (88) 590-235 2014.El.II.B.1/26 szám Veszprém, 2014. október 15. A Veszprémi Járásbíróság Ügyelosztási
A tanácsok összetétele:
A Kunszentmiklósi Ügyelosztási rendje 2018. január 1. napjától 2018. december 31. napjáig a 2018. május 15. napjával hatályba lépő módosításokkal egységes szerkezetben 1 A Kunszentmiklósi ügyelosztási
A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának december 1-től hatályos ügyelosztási rendje
2013.El.III.A.29/5. 1 A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának 2013. december 1-től hatályos ügyelosztási rendje Az ügyek kiosztása Krajcsovics Józsefné dr. Illés Ibolya
A MISKOLCI KÖZIGZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.
A MISKOLCI KÖZIGZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló
Bicskei Járásbíróság Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett évi ügyelosztási, tárgyalási és ügyfélfogadási rendje
1 Bicskei Járásbíróság Elnöke Bicske 2018.El.III.A.5. szám Bicskei Járásbíróság Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett 2019. évi ügyelosztási, tárgyalási és ügyfélfogadási rendje 1. Alapadatok
A PÉCSI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG 2014. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE vezető és az ügyek kiosztásának rendje A helyi bíróságon az ügyek kiosztását a bíróság elnöke, akadályoztatása esetén az általa
tárgyalóterem hétfő, szerda
Bajai Járásság E l n ö k e 6500 Baja, Kazinczy u. 1-3. Tel.: 79/325-204 2014.El.III.A.2. A Bajai Járásság Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E 2015. ÉVRE A ságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011.
A Zalaegerszegi Törvényszék évi ügyelosztási rendje a büntető ügyszakban
A Zalaegerszegi Törvényszék Elnöke 2015.El.III.A.10/28. szám 8900 Zalaegerszeg, Várkör u. 2. ; Pf.: 221 E-mail: zalaelnok@zalaegerszegit.birosag.hu Kp. e-mail: birosag@zalaegerszegit.birosag.hu Tel: 06-92-501-000,
A NAGYKANIZSAI JÁRÁSBÍRÓSÁG Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E január 1-től december 31-ig
A NAGYKANIZSAI JÁRÁSBÍRÓSÁG Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E 2018. január 1-től december 31-ig 1. A Nagykanizsai Járásbíróság Elnökeként a Nagykanizsai Járásbíróság ügyelosztási rendjét a bíróságok
A Komlói Járásbíróság évi ügyelosztási rendje. Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának a rendje
A Komlói Járásbíróság 2014. évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának a rendje A Komlói Járásbíróságon az ügyek kiosztását a bíróság elnöke, akadályoztatása
A PÉCSI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG 2016. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE vezető és az ügyek kiosztásának rendje A helyi bíróságon az ügyek kiosztását a bíróság elnöke, akadályoztatása esetén az általa
A BUDAÖRSI JÁRÁSBÍRÓSÁG POLGÁRI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE a évre
Elnök 2015.El.III.A.2/4. 2040 Budaörs, Koszorú utca 2. t. 06 23/421-407 f. 06 23/420-430 e. birosag@budaors.birosag.hu A BUDAÖRSI JÁRÁSBÍRÓSÁG POLGÁRI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE a 2016. évre Ügyelosztásra kijelölt
A SÁTORALJAÚJHELYI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.
1. Alapadatok A SÁTORALJAÚJHELYI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi
Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság
2016.El.III.A.1. Ügyelosztási rend 2016. október Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. minden héten szerda III. 304. 2.P. Tölgyfa u. 1-3. I. 141.
A TAMÁSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI MÓDOSÍTOTT ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu szekszarditorvenyszek.birosag.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/6/6. A TAMÁSI
A SZERENCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.
A SZERENCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI.
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2. A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma
A Veszprémi Járásbíróság Elnöke Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 11., Pf.830. Tel.: (88) , Fax : (88)
A Veszprémi Járásbíróság Elnöke 8200. Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 11., Pf.830. Tel.: (88) 428-106, Fax : (88) 590-235 2015.El.II.B.1/36. szám Veszprém, 2015. szeptember 21. A Veszprémi Járásbíróság Ügyelosztási
DUNAUJVÁROSI JÁRÁSBIRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI, TÁRGYALÁSI RENDJE
Dunaújvárosi Járásíróság Elnöke Dunaújváros 2014. EL. III. A. 1. szám DUNAUJVÁROSI JÁRÁSBIRÓSÁG 2014. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI, TÁRGYALÁSI RENDJE Az ítélkező tanácsok számának meghatározása a következő: 1. sz.
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK 2018. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2018. január 1 2018. december 31. a 2018. március 19. napjától hatályba lépő változásokkal egységes szerkezetbe foglalva (a Bszi. 9-11. -ai alapján)
A SIÓFOKI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.
A SIÓFOKI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. Készült a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény ( Bszi.) 9. (1) bekezdése, valamint a 6/2015.
2011.Vez.III.A.1/2. Ügyelosztási rend
2011.Vez.III.A.1/2. Ügyelosztási rend 2012. április 2-től Szervezeti egység megnevezése Közigazgatási Kollégium bírói tanács száma Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege 1.K. Dr. Garáné dr. Horváth Diána a)
A Pécsi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának Ügyelosztási rendje év január 1- december 31.
A Pécsi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának Ügyelosztási rendje 2018. év január 1- december 31. (Az ügyelosztási rend 2018. január 15. napjától hatályba lépő kiegészítését
A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2014.(XII.12.) sz. véleménynyilvánító határozata:
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA Polgári Kollégiuma A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2014.(XII.12.) sz. véleménynyilvánító határozata: A kollégium 2014.dec.12-én megtárgyalta és jóváhagyta a 2015. évre szóló
A SIÓFOKI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január december 31.
Siófoki Járásbíróság Elnöke 1 A SIÓFOKI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2018. január 1. - 2018. december 31. Készült a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény ( Bszi.) 9.
A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium fellebbviteli tanácsok szeptember havi ügyelosztási rendje
A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium fellebbviteli tanácsok 2017. szeptember havi ügyelosztási rendje 1. Alapadatok 1.1. A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi
Ü G Y E L O S Z T Á S I év
1 Kiskunhalasi Járásbíróság Elnöke 2014. El.III.A.1. Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D 2015. év A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 9.. (1)bekezdése alapján a Kiskunhalasi
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK 2018. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2018. január 1 2018. december 31. a 2018. október 1. napjától hatályba lépő változásokkal egységes szerkezetbe foglalva (a Bszi. 9-11. -ai alapján)
Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság
2016.El.III.A.1. Ügyelosztási rend 2016. április 15-től Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. minden héten szerda III. 304. 2.P. Tölgyfa u. 1-3.
2015.El.III.A.1/11-I. ÜGYELOSZTÁSI REND
2015.El.III.A.1/11-I. ÜGYELOSZTÁSI REND 1.P. szerda I.em.161/A. 2.P. csütörtök I.em.157. 3.P. I.em.165. I.em.164. I.em.155. I.em.153. I.em.154. 8.P. I.em.161/B. I.em.164. 10.P. I.em.154 11.P. I.em.161/B.
A Kalocsai Járásbíróság ügyelosztási rendje január 1. december 31. a május 1. napjával hatályba lépő módosításokkal egységes szerkezetben
KALOCSAI JÁRÁSBÍRÓSÁG ELNÖKE 6300 Kalocsa, Szent István király út 46 48. szám telefon: 78/462-400 telefax: 78/510-644 e-mail: Birosag_Kalocsa@kalocsa.birosag.hu 20178.El.III.A.4/21. A Kalocsai Járásbíróság
A Törvényes bíróhoz való jog A Bszi. 8. (1) bekezdése értelmében senki nem vonható el törvényes bírájától.
ELNÖKE 8000 Székesfehérvár, Dózsa Gy. út 1. t. 06 22 330-577 f. 06 22 330-577 e. birosag@szekesfehervarit.birosag.hu http://szekesfehervaritorvenyszek.birosag.hu 2017.El.III.A.20. Székesfehérvári Törvényszék
A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 1/3/3. A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ
Az ügyelosztás szempontjai
ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 tel.: 52/527-971 email: ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2016.El.III.A.2/13. A DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK
A Bszi. alapján a Debreceni Ítélőtáblán Büntető és Polgári Kollégiumok működnek.
ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 tel.: 52/527-971 email: ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2018.El.III.A.1/7. A Debreceni Ítélőtábla Ügyelosztási rendje
2014. El. III. A. 12.
ELNÖKE 6720 Szeged, Széchenyi tér 4. t. 62/549-484 f. 62/549-484 e. birosag@szegedit.birosag.hu www.szegeditorvenyszek.birosag.hu 2014. El. III. A. 12. A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2014. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
Pécsi Törvényszék Büntető Kollégiumának ügyelosztási rendje (2018. január február 1. napjától)
Pécsi Törvényszék Büntető Kollégiumának ügyelosztási rendje (2018. január február 1. napjától) A Pécsi Törvényszék Büntető Kollégiumának ügyelosztási rendjét a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
A Bajai Járásbíróság. tárgyalóterem hétfő, szerda
BAJAI JÁRÁSBÍRÓSÁG ELNÖKE 6500 Baja, Kazinczy 1-3. t. 06 79 322 144 f. 06 79 325 204 e. birosag@baja.birosag.hu 2015.EL.III.A.3. A Bajai Járásság Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E 2016. ÉVRE A ságok
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január december 31. (a Bszi ai alapján)
A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK 2019. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2019. január 1 2019. december 31. (a Bszi. 9-11. -ai alapján) 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető a törvényszék elnöke 1.2.
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári
A Debreceni Ítélőtábla Ügyelosztási rendje évi január hó 01. napjától december 31. napjáig
ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 tel.: 52/527-971 email: ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2017.El.III.A.5. A Debreceni Ítélőtábla Ügyelosztási rendje
A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
ELNÖKE 6720 Szeged, Széchenyi tér 4. t. 62/549-484 f. 62/549-484 e. birosag@szegedit.birosag.hu www.szegeditorvenyszek.birosag.hu 2015. El. III. A. 11. A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2015. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1 napjától POLGÁRI SZAKÁG. A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumában ítélkező bírák:
GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKE 2012.El.III.A.9.szám GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2013. január 1 napjától POLGÁRI SZAKÁG A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumában ítélkező bírák: Dr. Bajnok István ítélőtáblai
Tárgyalt ügycsoport: a) Sajtó-helyreigazítás iránti perek b) Személyhez fűződő jogok megsértése miatti polgári jogi igényekkel kapcsolatos egyéb perek
Fővárosi Ítélőtábla elnöke 2012.El.II.E.5/2/2. a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2013. évi ügyelosztási rendje 1. Pf. tanács Fermanné dr. Polák Zita Dr. Baloginé dr. Faiszt Judit Dr. Hegedűs
A KAZINCBARCIKAI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1. - december 31.
1. Alapadatok A KAZINCBARCIKAI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2017. január 1. - december 31. 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi
A Bszi. alapján a Debreceni Ítélőtáblán Büntető és Polgári Kollégiumok működnek.
ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 tel.: 52/527-971 email: ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2017.El.III.A.5/9. A Debreceni Ítélőtábla Ügyelosztási rend
A Karcagi Járásbíróság - módosított - ügyelosztási rendje január december 31.
KARCAGI JÁRÁSBÍRÓSÁG ELNÖKE 5300 Karcag Kossuth tér 5. t. 06 59 503-124 f. 06 59 312-722 e.birosag@karcag.birosag.hu http://szolnokitorvenyszek.birosag.hu/ 2018.El.III.A.2/30.szám A Karcagi Járásbíróság
Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE JANUÁR
Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2016. JANUÁR Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. szerda I.em.161/A. 2.P. csütörtök I.em.157. 3.P. I.em.165. Bíró neve Dr.
Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE FEBRUÁR
Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2016. FEBRUÁR Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. szerda I.em.161/A. 2.P. csütörtök I.em.157. 3.P. I.em.165. 4.P. I.em.164.
Szombathelyi Törvényszék Szervezeti és Működési Szabályzata. 5.sz. melléklet. Az ügyek kiosztásának rendje és a bírák ügybeosztása. 2015.
Szombathelyi Törvényszék Szervezeti és Működési Szabályzata 5.sz. melléklet Az ügyek kiosztásának rendje és a bírák ügybeosztása 2015. év Járásbíróságok, Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
Tisztelt Elnök Asszony!
POLGÁRI-GAZDASÁGI-KÖZIGAZGATÁSI- MUNKAÜGYI KOLLÉGIUM KOLLÉGIUMVEZETŐ 7623 Pécs, Rákóczi út 34., 7601 Pécs, Pf. 36. t. 06 72 503-543 f. 06 72 503-538 e. birosag@pecsit.birosag.hu pecsitorvenyszek.birosag.hu
A Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási Rendje január 1. - december 31.
A Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási Rendje 2019. január 1. - december 31. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLI. tv. (Bszi.) 9-10. -a, a bírósági ügyvitel szabályairól
A DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSBÍRÓSÁG Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett és egyhangúlag jóváhagyott ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE BÜNTETİ ÜGYSZAK
Dunaújvárosi Járásbíróság Elnöke Dunaújváros 2017. EL. III. A. 1. szám A DUNAÚJVÁROSI JÁRÁSBÍRÓSÁG Kollégiumok és Bírói Tanács által véleményezett és egyhangúlag jóváhagyott 2017. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
A Mohácsi Járásbíróság Ügyelosztási rendje év január 1.- december 31.
A Mohácsi Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2019. év január 1.- december 31. 1. Alapadatok 1.1. A ügyelosztási rendet - a járásbíróság bírái, a bírói tanács és a kollégiumok véleményének ismeretében - a
2017.El.III.A.1.8/I. Sátoraljaújhelyi Járásbíróság Ügyelosztási rendje év január december Alapadatok
2017.El.III.A.1.8/I. Sátoraljaújhelyi Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év január 1. 2018. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról