Auchan Korzó nyereményjáték
|
|
- Judit Papné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Auchan Korzó nyereményjáték RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. A IMMOCHAN Magyarország Kft. (továbbiakban: Szervező) által szervezett nyereményjátékban (továbbiakban: Játék) kizárólag azon 18 éven felüli, devizabelföldi, magyar állampolgár, természetes személy, valamint devizakülföldi természetes személy vehet részt, aki nem esik a 15. pontban meghatározott személyek körébe (továbbiakban: Játékos) és aki a elhelyezi adományát a promóció időtartama alatt a 2-es pontban felsorolt bármely áruházban, az ott kihelyezett óriás ajándékdoboznál a SZERETETPONTOKON, majd ezt követően a host/hostess segítségével regisztrál a jelen szabályzat 4. pontjában meghatározott személyes adataival a hostnál/hostessnél lévő tableteken. A Játékban való részvétel további feltétele, hogy a regisztráció során a Játékos a A felhasználási feltételeket és a játékszabályzatot elfogadom, valamint az Az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadom szövegrész mellett elhelyezett rubrika kipipálásával nyilatkozik arról, hogy a Játékban való részvételhez szükséges szabályokat tudomásul vette és elfogadta. A Játék lebonyolításában a Szervező megbízottjaként a Lauritzen Instore Kft. (1116 Budapest, Kondorosi u 3.) működik közre (az alábbiakban úgy is mint Ügynökség). 2. A Játékban résztvevő áruházak, melyek Auchan Korzóin SZERETETPONTOK találhatóak: 3. A Játék december 5. 10:00 órától december :00 óráig tart. 4. A játék menete: A játékban való részvétel feltétele, hogy a vásárló először elhelyezi adományát a 2-es pontban felsorolt bármely Auchan Korzón felállított SZERETETPONTOKON található óriás ajándékdoboznál, majd ezt követően a Játék időtartama (3-as pont) alatt regisztrál a host/hostessnél lévő tableten a személyes adatainak megadásával (név, telefonszám, cím, cím, születési idő), illetve megjelöli az áruház nevét, ahol leadta adományát, továbbá kiválasztja a nyereményt, amit meg szeretne nyerni. A regisztrációra legkésőbb december 23-án 18:00 óráig van lehetőség a kihelyezett pontokon. A Játék során az alábbi, megnyerhető ajándékok közül választhatnak a Játékosok: 1. Kerékpár: ELOPS 300 VÁROSI KERÉKPÁR B'TWIN
2 Városi kerékpározáshoz, kényelmes, holland stílusú kerékpár, amelyen egyenes háttal kerékpározhat. 2. Elektromos fogkefe: Braun Oral-B D34 Triumph 5000-es Smart Guide-dal elektromos fogkefe 3. LEGO Star Wars játék LEGO Star Wars Imperial Star Destroyer A csomagban 6 minifigurát, és válogatott fegyvereket találsz: Darth Vader, Birodalmi tiszt, 2 Stormtroopers, Birodalmi személyzet, Birodalmi Navy Trooper, plusz 2 új, egyedi figura: Palpatine császár hologramja és egy Mouse Droid. 4. Barbi ház Barbie Malibu ház egy összkomfortos, delux, 6 szobás kinyitható ház Mérete: 91 x 76 cm Csomagolás méretei: 71 x 18 x 58 cm 5. Tefal edényszett Tefal SIMPLY CHEF nemesacél indukciós Edényszett 10 db-os. 6. JYSK ágynemű garnitúra Ágyneműhuzat EXH INDIA fehér Kronborg (SKU: ) 2 szett, Fehér, 100% pamut Párnahuzat méret: 70x80/90 cm Paplanhuzat mérete: 140x220 cm 7. Nespresso kávéfőző Nespresso-Delonghi EN 110 B Pulse U kapszulás kávéfőző, fekete 3 programozható kávémennyiség Automatikus kapszulakiejtés Cseppmentes technológia Tároló használt kapszula számára Víztartály: 0.8 L Méretek: 11.5 x 25.1 x 36.9 cm (SzéxMaxMé) Automatikus kikapcsolási mód 9 perc után 8. Michael Kors női karóra MICHAEL KORS MK3179 karóra Aranyszínű, quartz. óra. Nemesacél karóraszíj (316L rozsdamentes acél) Az óra tartós, nikkelmentes nemesacél tokozású. PVD bevonattal. A karóra 5 BAR nyomásig ellenáll a víz nyomásának.
3 9. Tablet Qilive Tablet 9.7 Quad Core Android 4.2, 2048 x 1536 px, Play Store, Négymagos 1,6 GHz-es, 8GB bult memória, Stereo, HDMI, kijelző Full HD, Első, hátsó kamera, Micro SD bővíthetőség. 10. Fényképezőgép Canon PowerShot SX50 HS Digitális fényképezőgép effektív pixel: 12,10 megapixel felbontás: pixel x pixel nagyítás: 50x optikai, 4x digitális nagyítás (digitális + optikai): 200x fókusztávolság (kisképes formátumnak megfelelő): 24 mm mm kijelző mérete: 2,80" 11. Laptop Samsung NP270E5V-X03HU Black FD Processzor: Core i3 3120M (2500) Memória: 4096 (DDR3) MB Merevlemez: 500 GB Kijelző: 15.6ʺ HD LED matt Videokártya: 1024 MB NVIDIA GF GT 710M Szín: fekete 12. Televízió Sony KDL-40R485 LED TV energiaosztály: A képernyőformátum: 16:9 képátló: 102 cm (40" ) felbontás: pixel x pixel full HD képfrekvencia: 100 Hz 13. Ray-Ban unisex napszemüveg RAY-BAN RB NAPSZEMÜVEG Ray-Ban RB színkódú napszemüveg. Lencseszélesség: 50 mm Orrnyereg: 22 mm Szárhossz: 150 mm 14. Swarovski ékszer utalvány Ft értékű vásárlási utalvány. 15. Wellness hétvége 1 db 2 fő részére, 2 éjszakára szóló ajándékutalvány standard szobában történő elhelyezéssel a LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior szállodában
4 Az wellness hétvége ajándékutalvány tartalma: Szállás 2 fő részére, 2 éjszakára Standard szobában Érkezéskor üdvözlő ital Gazdag választékú büféreggeli és félpanziós vacsora Sportolási, spa vagy étel- italfogyasztási lehetőség Ft értékben (a szálloda kínálatából) m²-es AMETHYST SPA használata nyitvatartási időben: két 120 cm mély, m2-es élménymedence, sodrófolyosó szauna világ: finn-, bio- és infraszauna, illatkamra, natúr wellness szaunával, pihenővel élményzuhany-barlang, jégkút és gőzkamra parkra néző fitnesz terem kardiogépekkel Fürdőköntös használat a tartózkodás ideje alatt Ingyenes wifi a szobákban és a közösségi terekben, ingyenes parkolás a tartózkodás alatt Az utalvány az ÁFA-t igen, az IFA-t nem tartalmazza, ez a helyszínen fizetendő, melynek mértéke 18 éves kor felett 400,- Ft/ fő/ éjszaka. Az utalvány az utazási, illetve egyéb transzfer költségeket nem tartalmazza. Az utalvány és között lesz érvényes, kiemelt időszakok kivételével. Egy Játékos a fent meghatározott nyeremények közül egy megnyerésére jogosult. Előbbiek alapján a Játékos a hostess segítségével végzett regisztráció során egy darab nyereményt jelölhet meg. Érvénytelennek minősül az a regisztráció, amelyben az adományozó személy kettő, vagy annál több nyereményt jelöl meg. Amennyiben egy Játékos több áruházban is regisztrál, és több áruházban is megnyer valamilyen nyereményt, a Játékos a sorrendben előbb kisorsolt nyereményt lesz kötelező választani. A Játékos által a további kisorsolt nyereményekre tartaléknyertes lesz jogosult. 5. A nyertesek és pótnyertesek nevét Dr. Ligeti Erika közjegyző jelenlétében kerülnek kisorsolásra gépi húzással, a Lauritzen Instore Kft irodájában (1116 Budapest, Kondorosi út 3.) A nyertesek nevét a sorsolást követő 10 munkanapon belül a Szervező közzé teszi a oldalon és ezzel egy időben a megadott telefonszámon vagy formájában kiértesítésre kerülnek. Sorsolások időpontja: január órakor A Játék 3. pont alatt megjelölt időtartama alatt beérkezett összes érvényes, a részvételi feltételeknek megfelelő pályázat részt vesz a sorsoláson. A nyertes Játékosok sorsolás útján kerülnek kihúzásra. A nyertes Játékosok kisorsolása áruházanként történik. A 2-es pontban megjelölt áruházak mindegyikére vonatkozóan kisorsolunk egy nyertest, majd ez követően 2 tartalék nyertest, összesen 18 nyertest és 36 tartalék nyertest a nyereményjáték során. A nyertes játékosok és a tartalék nyertesek minden esetben azt a nyereményt nyerik meg, melyet az adatrögzítés alkalmával, az adatrögzítés helyszínén és idejében megjelöltek. Ezen túlmenően további ajándékok, illetve az ajándék összegén felüli kezelési költség juttatását a Szervező és a megbízásából eljáró Ügynökség nem vállalja. A tartalék nyertesek a kihúzás sorrendjében válnak jogosulttá a nyereményre, abban az esetben, ha a nyertes nem felel meg a jelen szabályzatban írt személyi és alaki (1. és 16. pontban leírtaknak) feltételeknek, így kizárásra kerül. A tartaléknyertesekre és azon nyertesekre, akire esetlegesen átruházták a nyereményt ugyanazon szabályok vonatkoznak, mint az elsőként kihúzott nyertesekre, alaki, személyi és egyéb vonatkozásban. Amennyiben a tartalék nyertes sem felel meg a jelen szabályzatban írt személyi és alaki feltételeknek, és kizárásra kerül, a nyeremények nem kerülnek átadásra egyetlen Játékos számára sem.
5 A Nyeremények készpénzre át nem válthatóak és más személy részére nem átruházhatóak, kivétel a wellness hétvége, amely harmadik személy részére átruházható. A nyeremény átruházása esetén a nyertes erre vonatkozó nyilatkozatát köteles legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalni, és azt a Szervező, vagy az Ügynökség részére eljuttatni. Annak a személynek, aki részére a nyertes a nyereményt átruházza minden nyertesre vonatkozó feltételt és szabályt be kell tartania. A nyeremény átruházása esetén, az ebből fakadó vitákkal kapcsolatban Szervező, valamint a megbízásából eljáró Ügynökség mindennemű felelősségét kizárja. 6. A Szervező nem ajánlja a Játékban való részvételt harmadik személy által regisztrált cím/telefonszám megadásával. Amennyiben nem saját maga által regisztrált címet vagy tulajdonolt telefonszámot vesz igénybe a Játékos, a Játék kezdete előtt kérje a jogosult hozzájárulását. A Játékkal kapcsolatos, postafiók/telefon használat jogosultságából fakadó vitákkal kapcsolatban Szervező, valamint a megbízásából eljáró Ügynökség mindennemű felelősségét kizárja. 7. Amennyiben a nyertes cselekvőképességében korlátozott nagykorú személy, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak a törvényes képviselőjével együtt jogosult. 8. A Játékosok, nyerési esélyeiket több érvényes regisztrációval tudják növelni, azonban egy napon csak egyszer tud a leadott adományok után regisztrálni a nyereményjátékban. Amennyiben több alkalommal hozza el adományát a SZERETETPONTOKRA, úgy esélye van többszöri regisztrációra. 9. A feltöltött adatok hiányosságáért/hibájáért (pl.: helytelen, hibás adatok stb.), a Szervező érdekkörén kívül felmerülő technikai problémákért a nyeremények kézbesítésének/átadásának a Nyertesnek felróható elmaradásáért vagy késedelméért, illetve a kézbesítés/szállítás során a nyereményekben keletkezett károkért vagy azok teljes megsemmisüléséért a Szervező és az Ügynökség a Nyertesek felé semmiféle felelősséget nem vállalnak. 10. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a regisztráció alkalmával a Nyerteseket a Játékban résztvevő, általuk regisztrált adatok segítségével azonosítjuk, így az időközbeni esetleges változással járó, valamint a Szervező érdekkörén kívüli technikai okból felmerülő problémákért a felelősséget a Szervező nem vállalja. A Szervező a nyeremény átadásáig kizárhatja a Játékból azokat a játékosokat, akik nem felelnek meg a jelen szabályzatban írt személyi és alaki feltételeknek. 11. A Nyertesek kötelesek együttműködni a Szervezővel, illetve megbízottjával annak érdekében, hogy a nyeremények átadására a sorsolást követő 90 napon belül sor kerüljön. Ha ezen együttműködési kötelezettségüknek a Nyertesek bármelyike nem tesz eleget, és így a nyeremény időben való átadása meghiúsul, úgy e körülményért a Szervező, vagy a megbízásából eljáró Ügynökség felelőssége nem állapítható meg. A Szervező a nyeremények átvételének lehetőségét a fenti határidőn belül tudja biztosítani, az átvétel időtartama nem hosszabbítható meg, így annak elmulasztása az érintett Nyertesre nézve jogvesztő. 12. A Játékos a regisztráció során az adatok megadásával tudomásul veszi, és a részvétellel elfogadja a jelen játékszabályban foglalt valamennyi feltételt, valamint kifejezetten hozzájárulását adja ahhoz, hogy: a) személyes adatait [név, telefonszám, cím, lakcím] a Szervező és a Lauritzen Instore Kft. a nyereményjáték lebonyolítása céljából az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezelje; b) nyereményhez jutása esetén személyes adatai közül nevét, címét a város megjelölésével, továbbá a nyerés tényét az ajándék megjelölése mellett a Szervező nyilvánosságra hozza; c) a nyeremények átadásáról készült kép-, hang- és filmfelvétel akár teljes egészét, akár részleteit a Szervező reklám promóciókhoz felhasználja, alkalombeli korlátozás, valamint külön díjazás nélkül a nyereményjáték kezdetét követő 6 hónapig.
6 d) adatai a Szervező és a Lauritzen Instore Kft. adatbázisába kerüljenek, és hogy azokat a Szervező kizárólag a Játékban és a sorsoláson való részvétel feltételeként, a nyeremények átadásának érdekében célhoz kötötten kezelje és felhasználja. A Játékos tudomásul veszi, hogy bármikor, indokolás nélkül kérelmezheti a tájékoztatást adatai kezeléséről, továbbá adatainak helyesbítését, valamint személyes adataimnak törlését vagy zárolását. Amennyiben az adatkezelést sérelmesnek tartja, tiltakozhat azok kezelése ellen, valamint bírósági jogorvoslatot kezdeményezhet. A Játékos tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Játékban való részvétel, illetve, ezzel egyidejűleg a személyes adatok feltöltése, kezelése a Játékos önkéntes hozzájárulásomon alapul (2011. évi CXII. törvény 5. (1) bekezdés a) pontja). A Játékos a regisztrációval tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szervező és az Ügynökség a regisztráció során megadott adatokat a Játék lezárultát a nyeremények nyertes Játkékosok részére történő átadását követő 3 (három) évig marketin-, illetve reklámcélú anyagok eljuttatása érdekében használni jogosult. 13. A Játékban nem vehetnek részt az Immochan Magyarország Kft., Lauritzen Instore Kft. dolgozói és ezen személyek a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 8:1 (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozói. 14. A nyereményekkel kapcsolatos adó- és egyéb teherviselési kötelezettség a Szervetőt terheli. 15. A nyereményjátékkal kapcsolatos információk és a hivatalos játékszabályzat megtalálható a internetes oldalakon. 16. A Szervező fenntartja a jelen Játékszabály módosításának jogát, illetve az ajándékok listájának esetleges változását, a módosítás egyidejű, honlapján történő közzétételével. 17. A Szervező kizárja felelősségét a promócióival kapcsolatos bármilyen kommunikációs anyagban esetlegesen előforduló nyomdai hibáért. 18. A Szervező, illetve megbízásából eljáró Ügynökség tulajdonosai, vezető tisztségviselői, és alkalmazottai a nyeremények hibáiért, kizárják felelősségüket. Budapest, december 5. IMMOCHAN Magyarország Kft. Szervező
Nemzetek Konyhája az Auchan Korzón
Nemzetek Konyhája az Auchan Korzón RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. Az Immochan Magyarország Kft. (továbbiakban: Szervező) által szervezett nyereményjátékban (továbbiakban: Játék) kizárólag azon 18 éven
Allianz BabaMama Expo nyereményjáték 2015. október 26. 2015. november 15. Játék- és adatkezelési szabályzat
Allianz BabaMama Expo nyereményjáték 2015. október 26. 2015. november 15. Játék- és adatkezelési szabályzat Az Allianz Hungária Zrt. (székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52.; cégjegyzékszám:
VISTA nyereményjáték szabályzat
VISTA nyereményjáték szabályzat A nyár nem egy évszak! 2018. szeptember 27. - 2018. október 10. éjfélig A Vista Utazási Irodák Kft. (székhely: 1061 Budapest, Andrássy út 1., cégjegyzékszám: 01-09-067-990)
Ballantine s Angels Nights Játékszabályzat
Ballantine s Angels Nights Játékszabályzat A Pernod Ricard Hungary Kft. (székhely: 1027 Budapest, Kapás utca 6-12., Cg.: 01-09- 466108; továbbiakban: Pernod Kft.), mint szervező és adatkezelő a jelen játékszabályzatban
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. Az Bonduelle Central Europe Kft. (Székhely: 2750 Nagykőrös, Ceglédi út 25.) (továbbiakban: Szervező) által szervezett promóciós játékban (továbbiakban: Játék) kizárólag
Duna Plaza facebook Playmobil nyereményjáték 2015.04.30. 2015.05.03. JÁTÉKSZABÁLYZAT
Duna Plaza facebook Playmobil nyereményjáték 2015.04.30. 2015.05.03. JÁTÉKSZABÁLYZAT A Duna Plaza üzemeltetője, a Duna Plaza Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 178. adószám: 13096052-2-41) (továbbiakban:
PlayIT Show Videós tehetségkutató 2015.11.28-29. JÁTÉKSZABÁLYZAT
PlayIT Show Videós tehetségkutató 2015.11.28-29. JÁTÉKSZABÁLYZAT A Játék lebonyolítója a MEEX Agent Kft. (székhely: 1095 Budapest, Soroksári út 48.), (a továbbiakban: Szervező) 1. A Játékban való részvétel
Otthontérkép Lakásvadász Játékszabályzat
Otthontérkép Lakásvadász Játékszabályzat Játék, és adatkezelési szabályzat 1. A játék időtartama 2014. szeptember 29. 2014. december 31. 2. A játék szervezője Az INDEX.HU Zrt. székhely: 1033 Budapest,Flórián
Hitelbúvár Gyorsteszt Nyereményjáték
Hitelbúvár Gyorsteszt Nyereményjáték Játékszabály (Módosítva: 2015. szeptember 9.*) 2015.07.02. Az alábbi játékszabály a Hitelbúvár Gyorsteszt ingyenes Nyereményjáték részvételi feltételeit és a sorsolással
A nyereményjátékban a következő nyeremények kerülnek kisorsolásra: Összesen 5 nyertest sorsolunk a játékban regisztrálók között havonta.
Részvételi feltételek Keresd a párját applikáció A nyereményjáték szervezője a Mercur Rent a Car Kft. (Cím: 2220 Vecsés, Hertz u 2. Adószám: 12027222-2- 13. nyilvántartási szám NAIH-86525/2015. továbbiakban,
A Szervező Barkácsforrás regisztráció elnevezéssel ajándékakciót (továbbiakban Akció) szervez a játékszabályzatban található feltételekkel.
Barkácsforrás regisztrációs játék Részvételi és játékszabályzat 1. A játék szervezője a Max-24 Kft. 4700 Mátészalka, Ipari u. 27.sz. a továbbiakban szervező A Szervező Barkácsforrás regisztráció elnevezéssel
ÚJÉVI ORGONAKONCERT PETŐFI NÉPE - NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA
ÚJÉVI ORGONAKONCERT PETŐFI NÉPE - NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE ÉS LEBONYOLÍTÓJA A meghirdetett játék (a továbbiakban: játék) szervezője és lebonyolítója a Mediaworks Hungary Zrt.
Collagen Cocktail Irány Róma! elnevezésű Valentin napi nyereményjátékának hivatalos szabálya és adatkezelési szabályzata
Collagen Cocktail Irány Róma! elnevezésű Valentin napi nyereményjátékának hivatalos szabálya és adatkezelési szabályzata A JÁTÉKBAN MINDEN VÁSÁRLÓNAK LEHETŐSÉGE VAN RÉSZT VENNI, AKI A VALENTIN NAPI AKCIÓ
JÁTSSZON ÉS UTAZZON! NYEREMÉNYJÁTÉK ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
JÁTSSZON ÉS UTAZZON! NYEREMÉNYJÁTÉK ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT 1. Játék szervezője: UNICHEM GAIA Vegyipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1172 Budapest, Cinkotai út
Tippeljen és nyerjen nevezésű játék hivatalos játék-, és adatkezelési szabályzata
Tippeljen és nyerjen nevezésű játék hivatalos játék-, és adatkezelési szabályzata Az AUCHAN Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 2040 Budaörs, Sport utca
Bridgestone Abroncs Kitartás Kihívás június június 17. JÁTÉK- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Bridgestone Abroncs Kitartás Kihívás 2018 2018. június 11. 2018. június 17. JÁTÉK- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Agora Nonprofit Kft. Tatabánya Pont (székhely: 2800 Tatabánya, Szent Borbála út 19.; cégjegyzékszám:
8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték
8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. A Program szervezője A " 8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték (a továbbiakban: Játék/Nyereményjáték) szervezője a Penny Market Kft.
IMOnline Élmény a vásárlás promóció. Részvételi feltételek és Adatvédelmi szabályzat
IMOnline Élmény a vásárlás promóció Részvételi feltételek és Adatvédelmi szabályzat A promócióban (reklámcélú ajándéksorsolásban) részt vevő játékosok részvételükkel automatikusan tudomásul veszik és elfogadják
Részvételi és adatkezelési szabályzat a Nestlé (HU) ig tartó Mikulás** játék üzenőfali nyereményjátékához
Részvételi és adatkezelési szabályzat a Nestlé (HU) 2015.12.02. 2015.12.03-ig tartó Mikulás** játék üzenőfali nyereményjátékához A játék időtartama: 1. december 2. 14:00 órától 2015. december 3. 09:00
Az Áprilisi nyereményeső! Nyereményjáték részvételi- és játékszabályzata
Az Áprilisi nyereményeső! Nyereményjáték részvételi- és játékszabályzata 1. A NYEREMÉNYJÁTÉK SZERVEZŐJE Az Áprilisi nyereményeső elnevezésű Nyereményjáték (a továbbiakban: Promóció ) szervezője a BUSZESZ
Labdarúgó Világbajnokság 2018 országos promóció - online kvíz hivatalos játékszabályzata
Labdarúgó Világbajnokság 2018 országos promóció - online kvíz hivatalos játékszabályzata A nyereményjáték (a továbbiakban: Játék) megnevezése: Ziccer: Nyerjen értékes sorsjegy csomagot foci VB-s kvízjátékunkban!
Bosszúállók szobor promóció elnevezésű játék 2015. június 8.-2015- július 8. JÁTÉKSZABÁLYZATA
Bosszúállók szobor promóció elnevezésű játék 2015. június 8.-2015- július 8. JÁTÉKSZABÁLYZATA A Walt Disney Magyarország Kft. (székhely: 1068 Budapest, Dózsa György út 84/A, Cg. 01 09 729276, adószám:
Balaton régió fotópályázat 2012. hivatalos játékszabályzata
Balaton régió fotópályázat 2012 hivatalos játékszabályzata 1 Megnevezés: Balaton régió fotópályázat 2012 (a továbbiakban Játék ) Szervezők: SG Marketing Kft. (1149 Budapest, Limanova tér 12.), Aktimania
Nyugdíjbiztosítás nyereményjáték 2018
Nyugdíjbiztosítás nyereményjáték 2018 2018. 11.12. 2018. 12.28. JÁTÉK- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Allianz Hungária Zrt. (székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52.; cégjegyzékszám: 01-10-041356;
c) valamint követője az Allianz Hungária Instagram oldalának
SZABÁLYZAT ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Allianz Utasbiztosítás Hűségprogram Nyereménysorsolás 2018. november 19. 2018. december 9. Az Allianz Hungária Zrt. (székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt.
JÁTÉKSZABÁLYZAT. 2. A Játékban kizárólag a Játék időpontjában 18 évét betöltött, cselekvőképes természetes személy vehet részt (továbbiakban: Játékos)
JÁTÉKSZABÁLYZAT Az MS E-Commerce Kft. (székhely: 2040 Budaörs, Petőfi utca 64.; továbbiakban: Szervező) nyereményjátékot szervez. (továbbiakban: Játék). A Játék lebonyolításában közreműködik az Intermedius
NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT
NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. által meghirdetett 2019. június 4. 0:00 órától 2019. augusztus 31. 24:00
Media Markt Pótalkatrész játék 2015.09.24-27. JÁTÉKSZABÁLYZAT
Media Markt Pótalkatrész játék 2015.09.24-27. JÁTÉKSZABÁLYZAT A Media Markt Saturn Holding Kft. (székhely: 2040 Budaörs, Petőfi utca 64.; adószám: 12172951-2-44) (továbbiakban: Szervező) a Facebookon nyereményjátékot
Baba Mama expo nyereményjáték 2018
Baba Mama expo nyereményjáték 2018 2018. 11.16. 2018. 11.18. JÁTÉK- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Allianz Hungária Zrt. (székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52.; cégjegyzékszám: 01-10-041356;
A Játék célja, hogy erősödjön az ügyfelek vezetési tudatossága, illetve közlekedési ismereteikről a Szervező képet kapjon.
Legyen minden utad gondtalan! Nyereményjáték 2018 2018. május 3. 2018. június 3. JÁTÉK- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Allianz Hungária Zrt. (székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52.; cégjegyzékszám:
J Á T É K S Z A B Á L Y Z A T
J Á T É K S Z A B Á L Y Z A T A VKSZ Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. nyereményjátékot szervez, amelynek részvételi feltételeit és szabályait (a továbbiakban: Játékszabályzat ) az alábbiakban határozza
Sissy pendrive nyereményjáték Nyereményjáték
Sissy pendrive nyereményjáték Nyereményjáték RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. A Nyereményjáték Szervezője A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Terület, 5. számú főút, 21.
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat CEWE FOTÓKÖNYV Legyen az esküvő egy örök emlék nyereményjáték 1. Szervezés és lebonyolítás A nyereményjáték szervezője és adatkezelője a CEWE Magyarország Kft. (székhelye:
Parfümcenter - Játékszabályzat
Parfümcenter - Játékszabályzat 1. A nyereményjáték időtartama 2012. december 1-2012. december 23. A nyereményjáték megkezdése előtt, és a nyereményjáték befejezése után érkezett regisztrációkat, valamint
ÁLLATI PÖRGÉS Játékszabályzat. 1. A játék szervezője
ÁLLATI PÖRGÉS Játékszabályzat 1. A játék szervezője A jelen nyereményjáték (továbbiakban: Nyereményjáték vagy Játék ) szervezője a CO-OP Hungary Zrt. (székhely: 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 11/C.,
Az akcióban való részvétel a részvételi szabályok automatikus elfogadását jelenti.
Tavaszi kampány e parosito.hu oldalon RÉSZLETES JÁTÉKSZABÁLY ÉS RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK Kérjük, olvassa el figyelmesen az alábbi részvételi feltételeket! Az akcióban való részvétel a részvételi szabályok
Media Markt Hírlevél Regisztráció elnevezésű játék 2015.06.09-11. JÁTÉKSZABÁLYZAT
Media Markt Hírlevél Regisztráció elnevezésű játék 2015.06.09-11. JÁTÉKSZABÁLYZAT A Media Markt Saturn Holding Kft. (székhely: 2040 Budaörs, Petőfi utca 64.; adószám: 12172951-2-44) (továbbiakban: Szervező)
BestByte Nyerj újévi lendületet! Játékszabályzat
BestByte Nyerj újévi lendületet! Játékszabályzat A BestByte Kft. (székhely: 1139 Budapest, Fáy utca 45., Cg.: 01-09-923260; továbbiakban: BestByte), mint szervező és adatkezelő a jelen játékszabályzatban
Részvételi szabályzat
Részvételi szabályzat A www.velemenyklub.hu üzemeltetője (továbbiakban: Véleményklub vagy Weboldal ) és a Vasárnapi zárva tartás kérdőív kitöltéséhez kapcsolódó jelen részvételi feltételekben szabályozott
NYERJ TV-T A FLAVONNAL! NYEREMÉNYJÁTÉK. FLAVON GROUP KFT. hivatalos promóciós játékszabálya és adatkezelési szabályzata
NYERJ TV-T A FLAVONNAL! NYEREMÉNYJÁTÉK FLAVON GROUP KFT. hivatalos promóciós játékszabálya és adatkezelési szabályzata 1. A játék szervezője a Flavon Group Kft. cím: 4033 Debrecen, Veres Péter u. 19.,
NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT TESCO- GAZPROMNEFT-G-ENERGY
NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT 2018.04.01. 2018.12.31. TESCO- GAZPROMNEFT-G-ENERGY 1. A TESCO- GAZPROMNEFT-G-ENERGY játékon való részvétel feltétele minimum 1 db GAZPROMNEFT vagy G-ENERGY típusú motorolaj termék
WAZE Nyereményjáték szabályzat
2017. 11. 09. WAZE Nyereményjáték szabályzat Tartalom 1. A Játékban résztvevő személyek... 2 2. A Játék időtartama... 3 3. Jelentkezés a játékra... 3 4. A Játék nyereményei... 4 5. Sorsolás... 5 6. Nyertesek
Smart City Karácsonyi Nyereményjáték szabályzat
2018. 11. 26. Smart City Karácsonyi Nyereményjáték szabályzat Tartalom 1. A Játékban résztvevő személyek... 2 2. A Játék időtartama... 3 3. Jelentkezés a játékra... 3 4. A Játék nyereményei... 4 5. Sorsolás...
Startutazás nyereményjáték játékszabályzat
Startutazás nyereményjáték játékszabályzat 1. A nyereményjáték elnevezése, szervezője: A promóciós játék elnevezése: Startutazás nyereményjáték (a továbbiakban: Játék ). A Játékot a Dating Central Europe
Jelen szabályzat vonatkozik az Első Magyar Autós Kedvezmény Klub Kft. (székhely: 1121 Budapest, Kútvölgyi út 101/A.; továbbiakban: Szervező) által
Nyári utazási biztosítás akció - Játékszabályzat 1. A játék neve, szervezője Jelen szabályzat vonatkozik az Első Magyar Autós Kedvezmény Klub Kft. (székhely: 1121 Budapest, Kútvölgyi út 101/A.; továbbiakban:
NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT TESCO- GAZPROMNEFT-G-ENERGY
NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT 2017.02.01. 2017.12.31. TESCO- GAZPROMNEFT-G-ENERGY 1. A TESCO- GAZPROMNEFT-G-ENERGY játékon való részvétel feltétele minimum 1 db GAZPROMNEFT vagy G-ENERGY típusú motorolaj termék
ALDI Iratkozz fel, és nyerj! Játékszabályzat
ALDI Iratkozz fel, és nyerj! Játékszabályzat 1. A játék neve, szervezője és az adatvédelem Jelen szabályzat vonatkozik az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (továbbiakban: ALDI) által kezelt, karbantartott
ALDI Iratkozz fel, és nyerj! Játékszabályzat
ALDI Iratkozz fel, és nyerj! Játékszabályzat 1. A játék neve, szervezője és az adatvédelem Jelen szabályzat vonatkozik az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (továbbiakban: ALDI) által kezelt, karbantartott
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT Dove Men+Care nyereményjáték
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT Dove Men+Care nyereményjáték 1. Az UNILEVER Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 182., továbbiakban: Szervező) által szervezett nyereményjátékban (továbbiakban: Játék)
ALDI Karácsony játékszabályzat
ALDI Karácsony játékszabályzat 1. A játék neve, szervezője és az adatvédelem Jelen szabályzat vonatkozik az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (továbbiakban: ALDI) által kezelt, karbantartott http://www.facebook.com/aldi.magyarorszag
Bosszúállók szobor promóció elnevezésű játék 2015. augusztus 17.-2015- szeptember 15. JÁTÉKSZABÁLYZATA
Bosszúállók szobor promóció elnevezésű játék 2015. augusztus 17.-2015- szeptember 15. JÁTÉKSZABÁLYZATA A Walt Disney Magyarország Kft. (székhely: 1068 Budapest, Dózsa György út 84/A, Cg. 01 09 729276,
Az Év Ügyfélbarát Biztosítója 2015 díj Promóciós Nyereményjátékának
A Netrisk.hu Zrt. Az Év Ügyfélbarát Biztosítója 2015 díj Promóciós Nyereményjátékának részvételi és játékszabályzata 2015.12.01 2015.12.20. 1. A játék szervezője A promóciós kérdőív nyereményjáték (a továbbiakban:
Nyereményjáték szabályzat
1. A Játék leírása 1.1. Az Aqua Danubius 2000 Kft (1126 Budapest, Böszörményi út 3/A., továbbiakban: Szervező) a jelen szabályzatban részletezett nyereményjátékot szervezi bármely megjelölt és résztvevő
Hivatalos Részvételi és Programszabályzat
Hivatalos Részvételi és Programszabályzat I. A Program szervezője Az "Idén az ünnepelt adja az ajándékot! promóció (a továbbiakban: Program) szervezője HENKEL Magyarország Kft. (székhely: 1113 Budapest,
A megye 7 csodája szavazás 2019 Print Játékszabályzata- Békés Megyei Hírlap
A megye 7 csodája szavazás 2019 Print Játékszabályzata- Békés Megyei Hírlap 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE ÉS LEBONYOLÍTÓJA A meghirdetett nyereményjáték (a továbbiakban: Játék) szervezője és lebonyolítója a Mediaworks
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat Húsvéti Kvíz nyereményjáték 1. Szervezés és lebonyolítás A nyereményjáték szervezője a (székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 100., adószám: 10896774-2-41) (továbbiakban:
Wrigley Hungária Kft. ORBIT WHITE nyereményjáték. hivatalos játékszabályzata
Wrigley Hungária Kft. ORBIT WHITE nyereményjáték hivatalos játékszabályzata A nyereményjáték megnevezése: Orbit White A nyereményjáték szervezője: Wrigley Hungária Kft. (1025 Budapest, Cseppkő köz 3.)
A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik a Szallas.hu Kft. (a
Nyereményjáték szabályzat A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik a Szallas.hu Kft. (a továbbiakban: Szervező) által üzemeltetett Szallas.hu, oraatallitas.hu, szallasguru.hu
A MAGISTER M ELNEVEZÉSŰ AJÁNDÉKSORSOLÁSOS NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA
A MAGISTER M ELNEVEZÉSŰ AJÁNDÉKSORSOLÁSOS NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A Játék leírása 1.1. A Pécsi Direkt Kft. (székhely: 1075 Budapest, Károly krt. 3/C, adószám: 11009498-2-44, cégjegyzékszám:
Marquard Media Magyarország Kft. InStyle Style Award 2018 nyereményjáték hivatalos játékszabálya
Marquard Media Magyarország Kft. InStyle Style Award 2018 nyereményjáték hivatalos játékszabálya 1. A játék szervezője Az InStyle Style Award 2018 elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban Játék ) szervezője
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. Az UNILEVER Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 182., továbbiakban: Szervező) által szervezett nyereményjátékban (továbbiakban: Játék) kizárólag azon devizabelföldi,
JÁTÉKSZABÁLYZAT. A Book24 Zrt. Hírlevél nyereményjáték. hivatalos játékszabályzata
JÁTÉKSZABÁLYZAT A Book24 Zrt. Hírlevél nyereményjáték hivatalos játékszabályzata 1. A Book24 Zrt. (továbbiakban: Szervező) által szervezett, promócióban (továbbiakban: Promóció vagy Játék), kizárólag a
Ariston Bónusz Program online részvételi szabályzata
Ariston Bónusz Program online részvételi szabályzata A Program szervezője Az Ariston Thermo Hungária Kft. (továbbiakban: "Szervező") promóciót szervez (továbbiakban: "Program"), amelyben azon, a 1. pontban
Játékszabályzat Magyar Nemzet - Andrássy Rezidencia hotel előfizetői-nyereményjáték
Játékszabályzat Magyar Nemzet - Andrássy Rezidencia hotel előfizetői-nyereményjáték A jelen játékban a Szervező, illetve a szervezésében vagy lebonyolításában közreműködő cégek tulajdonosai, vezető tisztségviselői,
Játék időszaka: június :00 óra :00 óra
A Nagy sérülés-kvíz Játékleírás Játékszervező: UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. (a továbbiakban: Biztosító, Szervező) 1082 Budapest, Baross u. 1. cégjegyzékszám: 01 10 041566 www.union.hu Játék
Új Nissan Pulsar és Note Nyílt Napok! HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA. NISSAN SALES CEE Kft. ( : 2014. november 3-8.)
Új Nissan Pulsar és Note Nyílt Napok! HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYA NISSAN SALES CEE Kft. ( : 2014. november 3-8.) 1) 1.1. Az Új Nissan Pulsar és Note Nissan Nyílt Napok promóciós játék (a továbbiakban: Nyereményjáték
Zsolnay Kulturális Negyed Planetárium nyereményjáték SZABÁLYZAT. (2015. december 15.- 2016. március 11.)
Zsolnay Kulturális Negyed Planetárium nyereményjáték SZABÁLYZAT (2015. december 15.- 2016. március 11.) A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (székhelye: 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37., Cg.: 02-09-073887,
A Húsvéti NyusziTipp 2.0 elnevezésű nyereményjátékának részvételi, adatkezelési és játékszabályzata
A Húsvéti NyusziTipp 2.0 elnevezésű nyereményjátékának részvételi, adatkezelési és játékszabályzata 1. A Nestlé Hungária Kft. (a továbbiakban: Szervező) a jelen részvételi, adatkezelési és játékszabályzatban
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT személyes adatok kezeléséhez
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT személyes adatok kezeléséhez Alulírott,.....(gondviselő neve)... (szül. hely és idő),..... (lakcím)... (gondviselő telefonszáma) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
A SPAR nyereményjáték véget ért! A Friesland Pöttyös pillanatok nyereményjáték részvételi szabályai
A SPAR nyereményjáték véget ért! A kisebb nyeremények 500 HUF-os Spar vásárlási utalvány és a termék nyeremények még 2014. Április 6-ig beválthatóak a Spar és Interspar áruházakban! A fődíj nyeremények
A FBAMSz évi Biztosításszakmai Nagydíjához kapcsolódó nyereményjátékának
A FBAMSz 2018. évi Biztosításszakmai Nagydíjához kapcsolódó nyereményjátékának részvételi és játékszabályzata 2018. július 3. - 2018. szeptember 7. 1. A játék szervezője A Független Biztosítási Alkuszok
OHMYDEER SOMOGYI HÍRLAP - NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA
OHMYDEER SOMOGYI HÍRLAP - NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE ÉS LEBONYOLÍTÓJA A meghirdetett játék (a továbbiakban: játék) szervezője és lebonyolítója a Mediaworks Hungary Zrt. (székhely:
Nemzeti Sport Adventi Nyereményjáték 2018 JÁTÉKSZABÁLYZATA NEMZETISPORT.HU
Nemzeti Sport Adventi Nyereményjáték 2018 JÁTÉKSZABÁLYZATA NEMZETISPORT.HU 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE ÉS LEBONYOLÍTÓJA A meghirdetett promóciós játék (a továbbiakban: játék) szervezője és lebonyolítója a Mediaworks
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT Rama Spar nyereményjáték Karácsonyi Nagybevásárlás a RAMA-val!
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT Rama Spar nyereményjáték Karácsonyi Nagybevásárlás a RAMA-val! 1. Az UNILEVER Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 182., továbbiakban: Szervező) által szervezett nyereményjátékban
A Corvin Pass használata a jelen Játékszabályzat automatikus elfogadását jelenti.
A Corvin Plaza által szervezett 2014. évi, Corvin Pass Pass-olj és nyerj stílustanácsadást Zipyvel elnevezésű ajándéksorsolásos nyereményjáték játékszabályzata ( Játékszabályzat ) 1. AZ AJÁNDÉKSORSOLÁSOS
Babakötvény Promóció játékszabályzata
Babakötvény Promóció játékszabályzata 1. A PROMÓCIÓ SZERVEZŐJE A Babakötvény Promóció, mint promóciós célú nyereményjáték (a továbbiakban: Promóció) szervezője az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen
Yves Rocher Játékszabályzat Samsung játék
Yves Rocher Játékszabályzat Samsung játék (2015. május 1-től 2015. június 30-ig) 1. Játék szervezője és a játék rövid leírása 1.1. Jelen nyereményjáték (a továbbiakban "Játék") szervezője az www.yves-rocher.hu-t
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT EuroFamily nyereményhullám nyereményjáték
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT EuroFamily nyereményhullám nyereményjáték 1. Az UNILEVER Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 121-127/D, továbbiakban: Szervező) által szervezett nyereményjátékban (továbbiakban:
NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT
NYEREMÉNYJÁTÉK SZABÁLYZAT A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. által meghirdetett 2018. július 9. 0:00 órától 2018. szeptember 9. 24:00
elnevezésű nyereményjáték részvételi és adatkezelési szabályzata
A Lalita Kft által szervezett Adventi játékok elnevezésű nyereményjáték részvételi és adatkezelési szabályzata A Lalita Kft (a továbbiakban: Szervező) a jelen részvételi, adatkezelési és játékszabályzatban
Az ACTIMEL Nyerj egy MINI COOPER-t hétvégére! PROMÓCIÓS NYEREMÉNYJÁTÉK hivatalos részvételi- és játékszabályzata
1. Szervező és Lebonyolító Az ACTIMEL Nyerj egy MINI COOPER-t hétvégére! PROMÓCIÓS NYEREMÉNYJÁTÉK hivatalos részvételi- és játékszabályzata Az Actimel Nyerj egy MINI COOPER-t hétvégére! vásárláshoz kötött
A Príma Facebook Donnay elnevezésű nyereményjátéka 2015.05.14. 2015.05.20. JÁTÉKSZABÁLYZAT
A Príma Facebook Donnay elnevezésű nyereményjátéka 2015.05.14. 2015.05.20. JÁTÉKSZABÁLYZAT A CBA Kereskedelmi Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, 2402/1. hrsz.; adószám: 10986772-2-44) (továbbiakban: Szervező)
Nyereményjáték szabályzat a Netex-Magyarország Kft. által a https://www.facebook.com/webkiallitas oldalon meghirdetett nyereményjátékokhoz
Nyereményjáték szabályzat a Netex-Magyarország Kft. által a https://www.facebook.com/webkiallitas oldalon meghirdetett nyereményjátékokhoz 2014. 12. 22. Netex-Magyarország Kft. Bevezető A jelen szabályzat
A FŐGÁZ Zrt. Regisztráljon online ügyfélszolgálatunkon! nyereményjátékának részvételi- és játékszabályzata
A FŐGÁZ Zrt. Regisztráljon online ügyfélszolgálatunkon! nyereményjátékának részvételi- és játékszabályzata 1. A játék szervezője és lebonyolítója A játék szervezője és lebonyolítója a Fővárosi Gázművek
Támogass minket egy egyszerű Facebook megosztással! Facebook játék- és adatkezelési szabályzat
Támogass minket egy egyszerű Facebook megosztással! Facebook játék- és adatkezelési szabályzat A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány (székhely:
A Játékban részt vehet minden az alábbi 2. pontban meghatározott természetes személy, az alábbi feltételek együttes teljesülésével:
Játékszabályzat Az Athenaeum Kiadó Kft. (1086 Budapest, Dankó u. 4-8., továbbiakban: Szervező) által Magyarország területén 2019. 03. 18. és 2019. 04. 18. között szervezett AVATAR KIÁLLÍTÁS NYEREMÉNYJÁTÉK
NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT
NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT A DIGI Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Váci út 35.; a továbbiakban: Szervező ) a szolgáltatásával kapcsolatos nyereményjátékot (a továbbiakban:
ONLINE NYEREMÉNYJÁTÉK - 1 RÉSZLETES JÁTÉKSZABÁLYZAT Részvételi feltételek és adatkezelési tájékoztató
ONLINE NYEREMÉNYJÁTÉK - 1 RÉSZLETES JÁTÉKSZABÁLYZAT Részvételi feltételek és adatkezelési tájékoztató Az Európai Utazási Biztosító Zrt. 2018. június 18-tól 2018. július 1-jéig zajló online nyereményjátékának
A Mozizz a Corvinban, bulizz a Soundon! elnevezésű promóció Hivatalos játékszabálya és adatvédelmi szabályzata
A Mozizz a Corvinban, bulizz a Soundon! elnevezésű promóció Hivatalos játékszabálya és adatvédelmi szabályzata A játékban résztvevő játékosok részvételükkel automatikusan tudomásul veszik és elfogadják
ÁrTúró Gyümölcsjósdája játékszabályzat
ÁrTúró Gyümölcsjósdája játékszabályzat 1. A játék neve, szervezője és az adatvédelem Jelen szabályzat vonatkozik az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (továbbiakban: ALDI) által kezelt, karbantartott http://www.facebook.com/aldi.magyarorszag
HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYZAT
HIVATALOS JÁTÉKSZABÁLYZAT A Bonduelle Central Europe Kft. Vásároljon 2 db Bonduelle Vapeurt és nyerjen! nyereményjátékának hivatalos játékszabálya. A szolgáltatás leírása: A nyereményjáték az alábbiakban
Netrisk.hu Lakásbiztosítás Teszt
A Netrisk.hu Zrt. Netrisk.hu Lakásbiztosítás Teszt nyereményjátékának részvételi és játékszabályzata 2017. 10. 24. 2017. 11. 26. 1. A Játék szervezője A Netrisk.hu Lakásbiztosítás Teszt nyereményjáték
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A "Találd meg az elveszett EFOTT jegyeket!" NYEREMÉNYJÁTÉK Adatvédelmi szabályzata I. Bevezetés A 2015. 07. 08. 00:01 perctől 2015. 07. 13. 23:59 percig tartó "Találd meg az elveszett
MOM PARK DESIGNER POP-UP ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA
MOM PARK DESIGNER POP-UP ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A játék szervezője A MOM Park Designer POP-Up! elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a MOM Park MFC Ingatlanforgalmazó
Ápolt lábak Scholl Fogyasztói Nyereményjáték részvételi- és játékszabályzata
Ápolt lábak Scholl Fogyasztói Nyereményjáték részvételi- és játékszabályzata 1. Részvételi feltételek 1.1. A Reckitt Benckiser Kft. (1113 Budapest, Bocskai utca 134-146.) továbbiakban: Szervező) ajándéksorsolásos
Hivatalos Részvételi- és Programszabályzat
Hivatalos Részvételi- és Programszabályzat I. A Program szervezője Az "Idén az ünnepelt adja az ajándékot! promóció (a továbbiakban: Program) szervezője HENKEL Magyarország Kft. (székhely: 1113 Budapest,
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT Signal Tesco nyereményjáték
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT Signal Tesco nyereményjáték 1. Az UNILEVER Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 182., továbbiakban: Szervező) által szervezett nyereményjátékban (továbbiakban: Játék)
Ingatlan.com Nyerj az albérleteddel!
Ingatlan.com Nyerj az albérleteddel! Nyereményjáték- és adatkezelési szabályzat (2014. július 24-től 2014. szeptember 3-ig) 1 Játék szervezője és a Játék rövid leírása 1.1. Jelen nyereményjáték (a továbbiakban
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT Delikát nyereményjáték
RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT Delikát nyereményjáték 1. Az UNILEVER Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 182. / 1138 Budapest, Váci út 121-127/D, továbbiakban: Szervező) által szervezett nyereményjátékban