ŠKODA KERÉKPÁR KOLLEKCIÓ 2017
|
|
- Artúr Somogyi
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ŠKODA KERÉKPÁR KOLLEKCIÓ 2017
2
3 KEDVES KERÉKPÁROS BARÁTOK! A kerékpárok iránti szenvedélyünk már a cégalapítás, azaz 1895 óta tart. És bár több mint 120 év telt el azóta, rajongásunk töretlen, melyet a 2017-es szezon kollekciója egyértelműen tükröz. A modern technológiával kombinált retro városi kerékpárok a régmúltat idézik. Miközben a dizájn a Laurin és Klement által gyártott legendás Salvia kerékpárra emlékeztet, korszerű felszereltsége kielégíti a mai kerékpárosok minden igényét. Nagyszerű választás mindenkinek, akinek számít a stílus, az egészség és nem utolsó sorban a környezetvédelem. Természetesen nem feledkeztünk meg a csúcstechnológia kedvelőiről sem. Készen áll az útra a 250W-os ebike 3 assistance móddal, melyet úgy terveztek, hogy akár 230%-kal is növelheti a kerékpáros teljesítményét. Kisebb-nagyobb fejlesztéseket hajtottunk végre hagyományos kerékpárjainkon, a Road Elite (carbon) modelltől kezdve a 29 colos MTB-n át a gyermekkerékpárokig (16 és 20). Kívánjuk, hogy pozitív energiákkal töltődjetek minden ŠKODA kerékpárral tett túra alkalmával! 3
4 TARTALOM VOITURETTE ÓTA AZ UTAKON CITY A FELVILLANYOZÓDÁS KORA EBIKE 18 ROAD, AMI SZÁMÍT ROAD ELITE ROAD EBIKE LADY CITY LADY STRETCHGO
5 22 KALANDRA FEL! MTB 29 FULL 28 A JÖVŐ KID 20 KID 16 MTB 29 MTB LADY
6 VOITURETTE Ez nem csak egy szokványos kerékpár, inkább az élethez és a stílushoz való hozzáállásodat tükrözi. A Voiturette kerékpár 22 colos megbízható acél vázzal és rugalmas kerekekkel, magas profillal, valamint rendkívül kényelmes nyereggel rendelkezik. A sárvédőknek köszönhetően a Voiturette a munkába járásban is ideális partner.
7 Súly 15.5 kg Váz Acél Villa Acél Hajtókar Aluminium, 38T M-Wave Első kerékagy Aluminium, 36 holes Hátsó kerékagy Shimano Nexus Inter 7 Sebesség 7 Első fék Shimano Hátsó fék Coaster brake Gumik Bézs Schwalbe Road Cruiser, reflex csíkkal, deffekt elleni védelem Nyereg Selle Monte Grappa Thunder Light (barna műbőr) Méret 21" (530 mm), 22" (560 mm) Cikkszám: C (21" váz) D (22" váz) A pedálokat, sárvédőket és a kitámasztót a csomagolás tartalmazza óta az utakon Voiturette 7
8 CITY Tiszteletreméltó darab. A "City" egy arisztokrata a ŠKODA kerékpárok között. A City időtlen eleganciája kitűnik az ódon városközpontból, miközben lenyűgöző ellenpontja az irodaházak minimalista építészetének. A 21 colos váz kialakítása lehetővé teszi az egyszerű le- és felszállást, komfortos gumiabroncsok és különlegesen kényelmes ülés biztosítják a gördülékeny városi közlekedést. 7 sebességes váltó segíti az ideális menetteljesítményt.
9 Súly 16 kg Váz Acél Villa Acél Hajtókar Aluminium, 38T M-Wave Első kerékyagy Aluminium, 36 holes Hátsó kerékagy Shimano Nexus Inter 7 Sebesség 7 Első fék Shimano Hátsó fék Coaster brake Gumik Bézs Schwalbe Road Cruiser, reflex csíkkal deffekt elleni védelem Nyereg Selle Monte Grappa Swan (barna műbőr) Méret 21" (530 mm) Cikkszám: A (21" váz) A csomagolás tartalmazza a pedálokat, sárvédőket, integrált zárat, LED lámpát, valamint a kitámasztót óta az utcakon City 9
10 CITY LADY Tökéletes választás az elegáns városi közlekedési eszközt kereső hölgyek számára, akár a szombati termelői piacot, akár a kellemes sétányt kívánják felkeresni. Egy kényelmes körutazás a város utcáin ez volt a koncepció a kerékpár tervezésekor, beleértve a megfelelő alkatrészek kiválasztását is. A 19 colos váz kialakítása könnyed fel- és leszállítást, míg a komfortos gumik és ülés különös kényelmet biztosítanak. 7 sebességes váltó segíti az ideális menetteljesítményt. A felszereltség magában foglalja a masszív hátsó zárat és a retrostílusú lámpákat.
11 Súly 16 kg Váz Acél Villa Acél Hajtókar Aluminium, 38T M-Wave Első kerékagy Aluminium, 36 holes Hátsó kerékagy Shimano Nexus Inter 7 Sebesség 7 Első fék Shimano Hátsó fék Coaster brake Gumi Bézs Schwalbe Road Cruiser, reflexcsíkkal, deffekt elleni védelem Nyereg Selle Monte Grappa Swan (barna műbör) Méret 19" (480 mm) Cikkszám: B (19" váz) A csomagolás tartalmazza a pedálokat, sárvédőket, integrált zárat, LED lámpákat és a kitámasztót óta az utakon City Lady 11
12 STRETCHGO A StretchGO összecsukható kerékpár olyan mint egy okosan megtervezett autó. Egyszerre kompakt és kényelmes, még a magasabb emberek számára is. Tökéletes tagja a ŠKODA családnak. A StretchGO modellhez olyan modern anyagokat fejlesztettek, melyek kiváló súly/erő aránnyal bírnak. A rövid váz és a rendkívül magas üléspozíció meglepően jó manőverezhetőséget és tökéletes áttekinthetőséget biztosít a zsúfolt utcákon. Néhány egyszerű fogással a jármű egy kompakt csomaggá alakítható. Könnyen tárolható az autó csomagtartójában anélkül, hogy akadályozná más csomagok elhelyezését. A komfortos gumik, a kényelmes nyereg és a 7 sebességes váltó a városi dzsungel koronázatlan királyává emelheti a ŠKODA StretchGO-t.
13 Súly 12.5 kg Váz Aluminium 6061, összecsukható Villa Aluminium 6061 Hajtókar Fekete eloxált alumínium, 52T Első kerékagy Aluminium, 36 holes Hátsó kerékagy Shimano Nexus Inter 7 Sebesség 7 Első fék Shimano Hátsó fék Shimano Gumik Fekete Schwalbe Road Cruiser, reflexcsíkkal, deffekt elleni védelem Nyereg Selle Monte Grappa Thunder Light (fekete műbőr) Méret Egy méret Cikkszám: E (egy méret) A csomagolás tartalmazza a pedálokat óta az utakon StretchGO 13
14 EBIKE A ŠKODA ebike segít rövidebb idő alatt több kilómétert megtenni, vagy magasabb emelkedőket legyőzni, tekintet nélkül a korodra vagy fizikai állapotodra. A ŠKODA ebike ötvözi a fejlett technológiát a makulátlan dizájnnal - mindezt felhasználóbarát formában. Az ebike Shimano STePS elektromos hajtása (250 W/50 Nm max. 25 km/h sebességig) készen áll arra, hogy segítsen, bármikor is ülsz két kerékre kalandokat és szórakozást keresve. A rendszer 3 üzemmódban működik: eco (kb. 70% támogatás), normál (kb. 150% támogatás) and high (kb. 230% támogatás) ; de természetesen ki is kapcsolható. Sétálás közben választható a WALK opció. A.. letisztult, hi-tech alumínium keret hordozza a kompakt és könnyű Shimano DU-E60001 elektromos motort, melyet egy 11.6 Ah/418 Wh akkumulátor működtet.
15 Súly 17.4 kg kg akkumulátor Váz Aluminium 6061.T6 STePS-45 akkumulátor Villa Alloy rigid Superlight Hajtókar Shimano STePS 44T Első kerékagy Shimano HN-TX505 CL QR Hátsó kerékagy Shimano FH-TX505-8CL QR Váltó Shimano Deore M591 SGS Sebesség 9 Első fék Hydraulikus tárcsafék Rotor CL 160 Hátsó fék Hydraulikus tárcsafék Rotor CL 160 Gumik Marathon Supreme Race Nyereg Selle Royal Look in Athletic Méret L (19" / 483 mm), XL (21.5" / 560 mm) Cikkszám: B (19" váz) C (21.5" váz) A csomagolás tartalmazza a pedálokat és a kitámasztót. A felvillanyozódás kora ebike 15
16 EBIKE LADY Az elektromos cross kerékpár partner a kihívások leküzdésében könnyű terepen és aszfalton egyaránt. A ŠKODA ebike Lady-vel kevesebb erőfeszítés mellett is magabiztos kerékpáros lehetsz. A Shimano STePS elektromos meghajtó három üzzemmódban nyújt segítséget a túrák alkalmával: eco (kb. 70% támogatás), normál (kb. 150 % támogatás) és high (kb. 230% támogatás). Amennyiben jó formában vagy, akár ki is kapcsolhatod. Sétálás közben választható a WALK opció. A letisztult, hi-tech alumínium keret hordozza a kompakt és könnyű Shimano DU-E60001 elektromos motort, melyet egy 11.6 Ah/418 Wh akkumulátor működtet.
17 Súly 17.4 kg kg akkumulátor Váz Aluminium 6061.T6 STePS-45 Down tube battery Villa Alloy rigid Superlight Hajtókar Shimano STePS 44T Első kerékagy Shimano HN-TX505 CL QR Hátsó kerékagy Shimano FH-TX505-8CL QR Váltó Shimano Deore M591 SGS Sebesség 9 Első fék Hydraulikus tárcsafék Rotor CL 160 Hátsó fék Hydraulikus tárcsafék Rotor CL 160 Gumik Marathon Supreme Race Nyereg Selle Royal Look in Athletic Méret S (16.5" / 420 mm), L (18" / 460 mm) Cikkszám: D (16.5" váz) E (18"váz) A csomagolás tartalmmazza a pedálokat és a kitámasztót. A felvillanyozódás kora ebike Lady 17
18 ROAD ELITE Minél kisebb súlyú, annál többet tesz. A karbonvázas kerékpár egy igazi elit az utakon. A ŠKODA Road Elite országúti kerékpár Carbon Road Race CRB kerete rendkívüli rugalmasságot biztosít. A Shimano tárcsafékek garanciát jelentenek a biztos fékhatásra. A teljesítmény fokozása és a karbantartás megkönnyítése érdekében a kerékpár tervezésénél számos okos megoldást alkalmaztunk. A masszív központi egység gondoskodik a kiemelkedő rugalmasságról és a hatékony és tökéletes erőátvitelről. A 2 x 11 sebességes váltó elegendő, hogy leküzdjük a különböző akadályokat..
19 Súly 7.9 kg Váz Carbon Road Race CRB BF-RB03 Villa Full Carbon UD Hajtókar Shimano Ultrega /34T Első kerékagy DT Swiss R32 Spline Hátsó kerékagy DT Swiss R32 Spline Váltó Shimano Ultrega 6800 Sebesség 2 11 Első fék Hydraulikus tárcsafék Rotor CL 140 Hátsó fék Hydraulikus tárcsafék Rotor CL 140 Gumik Schwalbe Durano Nyereg Fizik Antares R5 Méret S (20" / 520 mm), M (21" / 540 mm), L (22" / 560 mm), XL (23" / 580 mm) Cikkszám: Q (20" váz) R (21"váz) S (22"váz) T (23" váz) A csomagolás nem tartalmazza a pedálokat.. Road, ami számít Road Elite 19
20 ROAD Tekerés közben csak az első kerékre fókuszálj, s érezd, ahogy a tested leküzdi a légellenállást A ŠKODA Road kerékpár nagyszerű társ aszfaltos utakon. A váz geometriájának tervezésekor a legfőbb szempont a hatékony erőátvitel és az egyszerű kezelhetőség volt. A carbon villa magasfokú rugalmasságot biztosít és kiváló a rezgéscsillapítása. Ennek eredménye a könnyű kezelés és a kiemelkedő kényelem még rosszabb útviszonyok mellett is.
21 Súly 9.6 kg Váz Carbon ALU Road Race CRB Villa Carbon UD Hajtókar Shimano Sora R345 50/34 Első kerékagy ONE KT QR Hátsó kerékagy ONE KT Sport Llight QR Váltó Shimano Sora R3000 Sebesség 2 9 Első fék Tektro R312 Hátsó fék Tektro R312 Gumik Schwalbe Lugano Nyereg Selle Royal Seta Performa Méret S (20" / 520 mm), M (21" / 540 mm), L (22" / 560 mm), XL (23" / 580 mm) Cikkszám: AA (20" váz) AB (21" váz) AC (22" váz) AD (23" váz) A csomagolás nem tartalmazza a pedálokat.. Road, ami számít Road 21
22 MTB 29 FULL Pattanj fel a ŠKODA 29 colos összteleszkópos kerékpárodra és fedezd fel terepen a képességeidet! Gyökerek, sziklák, vízzel átitatott talaj... az összteleszkópos váz kiemelkedően teljesít a kihívásokkal teli pályákon. A rugózásnak köszönhetően a terepegyenetlenségek eltűnnek, a hátsó kerék folyamatosan tapad a talajhoz. Akár ülve is maradhatsz, az előnyök így is nyilvánvalóak: a kirándulás végén frissebb leszel, mintha egy fix vázas kerékpárt használnál. A 2 x 11 sebességes váltónak köszönhetően mindenki beállíthatja az optimális sebességet a terepviszonyoktól és fittségi állapotától függően.
23 Súly 11.9 kg Váz Carbon-Alu 6061 Ultralite Villa Rock Shox Reba RL Tapered, remote LO Shimano FC-MT700 Hajtókar Boost Hallowtech II 36/26T Első kerékagy Shimano HB-M618-B, Boost CL Hátsó kerékagy Shimano FH-M618-B, Boost CL Váltó Shimano XT M8020 E-type / XT M8000 GS Shadow Plus Sebesség 2 11 Első fék Hydraulic disc Rotor CL 180 mm Hátsó fék Hydraulic disc Rotor CL 160 mm Gumik Schwalbe Racing Ralph Performance Nyereg Fizik Nisene XS MG Méret S (15.5" / 395 mm), M (17.5" / 445 mm), L (19" / 480 mm) Cikkszám: BK (15,5" váz) BL (17.5" váz) BM (19"váz) A csomagolás nem tartalmazza a pedálokat.. Kalandra fel! MTB 29 Full 23
24 MTB 29 A ŠKODA MTB 29 mountain bike csúcsminőségű vázszerkezete könnyű kezelhetőséget biztosít. Még akkor is, ha nem versenyzésre szánod a kerékpárt, értékelni fogod tekerés közben a pedál energiaátvitelét. A több pozícióba állítható nyeregnek és a kényelemet szolgáló váznak köszönhetően elkerülhető a hátfájás. A kellemetlen rezgéseket a felfüggesztések csillapítják. A kerékpáros hosszan időzhet a kényelmes ülésen. A nagy kerekek könnyen leküzdik az egyenetlen terepviszonyokat, miközben a gumiabroncsok nagyobb felületen tapadnak a talajhoz, akadályozva a kicsúszást. A 3 x 9 sebességes váltó ideális sebességválasztást tesz lehetővé, így mindenki élvezheti a túrát.
25 Súly 14.1 kg Váz Aluminium 6061.T6 double butted Villa SR Suntour XCR Air RL-R Hajtókar Shimano FC-M /30/22T Első kerékagy Shimano HB-TX505 CL QR Hátsó kerékagy Shimano HB-TX505-8 CL QR Váltó Shimano Acera M3000 / Deore M592 SGS Shadow Sebesség 3 9 Első fék Hydraulic disc Rotor CL 180 mm Hátfó fék Hydraulic disc Rotor CL 160 mm Gumik Schwalbe Smart Sam Nyereg Selle Royal Seta M1 Méret M (18" / 460 mm), L (20" / 510 mm), XL (22" / 560 mm) Cikkszám: BN (18" váz) BP (20" váz) BQ (22" váz) A csomagolás tartalmazza a pedálokat.. Kalandra fel! MTB 29 25
26 MTB LADY Attraktív dizájn, kifinomult ergonómia, erős fékek és bevált technológia. Az MTB Lady egy olyan partner, melyre a terepen minden hölgy számíthat. Ha megkérdezel egy hölgyet, hogy mit vár el egy mountain bike-tól, a követelmények és kívánságok listája közel fog állni ahhoz, amit a MTB Lady nyújthat. Az alacsony átlépésű váz lehetővé teszi az egyszerűbb és biztonságosabb le- és felszállást. A szélesebb kormány nagyobb stabilitást és könnyebb kezelhetőséget biztosít a kerékpáros számára. A nagy kerekek kifejezetten előnyösek egyenetlen felületen. A kerékpározás könnyedebb. kényelmesebb és kevésbé fárasztóbb lehet.
27 Súly 13.8 kg Váz Aluminium 6061.T6 double butted Villa SR Suntour XCR Air RL-R Hajtókar Shimano FC-M /30/22T Első kerékagy Shimano HB-TX505 CL QR Hátsó kerékagy Shimano HB-TX505-8 CL QR Váltó Shimano Acera M3000 / Deore M592 SGS Shadow Sebesség 3 9 Első fék Hydraulic disc Rotor CL 160 mm Hátsó fék Hydraulic disc Rotor CL 160 mm Gumik Schwalbe Smart Sam Nyereg Selle Royal Seta Ladies Méret XS (14" / 360 mm), S (16" / 410 mm) Cikkszám: BR (14" váz) BS (16" váz) A csomagolás tartalmazza a pedálokat.. Kalandra fel! MTB Lady 27
28 KID 20 Emlékszel az első kerékpárodra, amikor még kisgyermek voltál? Próbáltál váltani és a lánc beszorult, csak úgy mint egy felnőtt kerékpáron. Persze a legnagyszerűbb dolog a hátsó fék volt! Emlékszünk erre. Ez az amiért megalkottuk és a gyűjteményünk részévé vált a Kid 20 modell, mely az első lépés a felnőtt kerékpárosok világába. Egyszerűen szólva: a ŠKODA Kid 20 gyermekbarát és egyben biztonságos is. A keret geometriája és robosztus kialakítása illeszkedik a legfiatalabbak testalkatához. Az eredmény: megfelelő szélesség, hosszúság és ülésmagasság. Gyermeked élvezni fogja a túrát a kényelmes kormány mögött anélkül, hogy elfáradna.
29 Súly 9.5 kg Váz Aluminium 6061.T6 Villa Hi-ten rigid Hajtókar WheelTop M32 32T Első kerékagy ONE KT QR Hátsó kerékagy ONE KT QR freewheel type Váltó Shimano RD-FT35D Sebesség 1 6 Fék Tektro BR-855 V-brake Gumik Impac RidgePac Nyereg Velo Junior Méret 9" / 230 mm Cikkszám: D (9"váz) A csomagolás tartalmazza a pedálokat. A jövő Kid 20 29
30 KID 16 A Kid 16 modellel a legkisebb kerékpárosok is élvezhetik a szabadságot mindezt a ŠKODA Motorsport színeiben. A ŠKODA Kid 16 kerékpárt a legapróbbaknak szánták, hogy megtehessék az első métereket a kormány mögött. Biztonsági érzetüket fokozzák a pótkerekek, melyek idővel eltávolíthatók. A vázon található elegáns, habosított elemek szolgálják a gyermekek további védelmét.
31 Súly 8.9 kg Váz Aluminium 6061.T6 Villa Alloy rigid Superlight Hajtókar Lide DJ521 28T Első kerékyagy KT A86F paralax alloy Hátsó kerékagy Coaster brake Sebesség 1 1 Fék Tektro Alloy V-brake Gumik Schwalbe City Jet Nyereg Velo Kids Méret 9" / 230 mm Cikkszám: D (9"váz) A csomagolás tartalmazza a pedálokat és a mankókerekeket. A jövő Kid 16 31
ŠKODA KERÉKPÁR KATALÓGUS 2019
ŠKODA KERÉKPÁR KATALÓGUS 2019 KEDVES KERÉKPÁROS BARÁTAINK, A kerékpározás a gyár történetének kezdetétől elválaszthatatlan a ŠKODA márkától, és ezt a hagyományt folytatjuk az olyan nagy kerékpáros versenyek
Kedves Ügyfelünk! Hiszünk abban, hogy katalógusunk termékei segítségére lesznek szabadideje kellemes és egészséges eltöltésének.
KERÉKPÁROK 2014 Kedves Ügyfelünk! Ön a ŠKODA kerékpáros termékskáláját bemutató prospektust olvassa, melyben minden olyan termékünkre rátalál, amely a szabadidő aktív, kétkeréken történő eltöltéséhez
Urban & onroad. Katalógus 2013. www.csepelbike.com
Urban & onroad Katalógus 2013 Signo Tipus Kivitel Vázméret Szín Súly (kg) Ár (Ft) Siren, Signo, Spring 26 N3 + Agydinamó 17-19 Piros; Fekete 16,2 113.000 Ft 26 N7 + Agydinamó 17-19 Piros; Fekete 16,4 136.600
Típus Kivitel Vázméret Szín Súly (kg) Ár (Ft)
Típus Kivitel méret Szín Súly (kg) Ár (Ft) Siren, Signo, Spring 26 N3 + Agydinamó 17-19 Piros; Fekete 16,2 113.000 Ft 26 N7 + Agydinamó 17-19 Piros; Fekete 16,4 136.600 Ft 28 N3 + Agydinamó 17-19 Piros;
CSEPEL WOODLANDS Pro 29 4.0
2 0 1 4 CSEPEL WOODLANDS Pro 29 4.0 Váltókar Csepel Woodlands Pro 29" 7005 alu S / M / L Suntour Raidon XC lock-out, 100 mm Csepel Paragramm 31,8 x 70 / 90 / 110 mm 7 alu Csepel Paragramm Flat Top 31,8
Németországban készül az Evobike? Igen, mondhatjuk azt.
Németországban készül az Evobike? Igen, mondhatjuk azt. Pontosabban az Evobike és a nagy múltú Riese und Müller közös lépésre szánta el magát. A Riese und Müller a maga kategóriájában a világ legjobb kerékpárjait
Telo Suntour SF-11-CR-7V. Secutown halogén kapcsolós álló funkcióval. Selle Royal Travel Lite RVS 8211 DC
Tipus Kivitel méret Szín Súly (kg) Ár (Ft) Siren 28" N3 + Agydinamó 19" Fehér, Piros 16,2 133.200 Ft 28" N7 + Agydinamó 19" Fehér, Piros 16,4 155.300 Ft Signo NEO 28" Teleszkóp + N3 + Agydinamó 19" Vaj,
www.csepelbike.com alu univ. saccon
Tipus Kivitel méret Szín Súly (kg) Ár (Ft) Siren, Signo, Spring 26 N3 + Agydinamó 17-19 Piros; Fekete 16,2 113.000 Ft 26 N7 + Agydinamó 17-19 Piros; Fekete 16,4 136.600 Ft 28 N3 + Agydinamó 17-19 Piros;
CSEPEL TRACTION 100/200/300
CSEPEL TRACTION 100/200/300 Típus Csepel Traction 100 Csepel Traction 200 Csepel Traction 300 Váz Csepel Traction 6061 Alu Csepel Traction 6061 Alu Csepel Traction 6061 Alu Váz méretek Női: 17, 19 ; Férfi:
Trance X2 559 900,- Trance X1 619 900,- Trance X3 449 900,-
2008 2 Trance X1 619 900,- Trance X2 559 900,- FOKOZATOK SZÁMA 27 VÁZMÉRET S (16 ), M (18 ), L (20 ) VÁZ AluxX alumínium, FluidForm, Maestro felfüggesztés, 5 /127 mm rugóút RUGÓSTAG Fox Float RP 2 VILLA
Nincs több félmegoldás: a gondozatlan területek, és a magas fű többé nem jelentenek gondot.
Nincs több félmegoldás: a gondozatlan területek, és a magas fű többé nem jelentenek gondot. 115 Professzionális magas gazvágók, sűrű, vad bozót, gaz nyírásához, árkok és egyéb gondozatlan területek tisztításához.
4130 CroMo Méret: 52, 56, 60 cm 2,95 kg 79 990 HUF
Csepel Royal VÁZ SZETT 01 4130 CroMo Méret: 52, 56, 60 cm 2,95 kg 79 990 HUF Luxus SÁRVÉDŐ Alu 28 610 g 9990 HUF Luxus SÁRVÉDŐ Alu 28 610 g 9990 HUF Domina COMFORT NYEREG 541 g 8900 HUF 03 Luxus HÁTSÓ
SUPERIOR. A SUPERIOR bringákat a legújabb és leghatékonyabb technológiákat és szerelési folyamatokat használva építik. Versenyzők által tesztelve
02 TARTALOMJEGYZÉK 3-25. Superior kerékpárok 26-49. Rock Machine kerékpárok 50-52. Rock Machine kiegészítők 53-57. Okbaby gyerekülések 58-61. Menabo kerékpárszállítók 62-71. SKS kiegészítők 72-74. Sturmey-Archer
kedvezménnyel nem vonható össze és online vásárlás esetén nem érvényes. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.
A szórólapban szereplő ajánlatok 17. szeptember 13. és 18. között, illetve az akciós készlet erejéig érvényesek. Az akció más kedvezménnyel nem vonható össze és online vásárlás esetén ÓRÁ JB AKCÓK TB ÁTZATBA
Alacsony üzemanyagfogyasztás,
Alacsony üzemanyagfogyasztás, számtalan lehetőség A stílusos D'elight robogót úgy terveztük, hogy minden utat könnyebbé, gyorsabbá és jóval gazdaságosabbá tegyen. Ezt a gazdaságos városi robogót a kompakt
AoS - AnGle optimized SuSpenSion SenSor elite Méretek: Fékek: Váz: Felnik: Agyak: Villa: Gumik: Kormány / kormányszár: rugóstag: Nyeregcső:
2014 AOS - Angle Optimized Suspension Az egyetlen olyan felfüggesztés, ami valóban képes függetleníteni a hajtási erőket a terepfelől érkező impulzusoktól. Így minden energia, amit a tekerésbe fektetsz,
A gyermekek quadja, de a felnőttek is szeretik.
A gyermekek quadja, de a felnőttek is szeretik. Lehet, hogy az mérete kicsi, de a Yamaha nagyobb típusaiban megtalálható számos funkcióval rendelkezik, így például dupla A-karos, független első felfüggesztéssel,
Forgalmazza: KOLIKEN Kft. 6400 Kiskunhalas, Kötönyi út 15. www.koliken.hu. kerékpárkatalógus 2009-2010
Forgalmazza: KOLIKEN Kft. 6400 Kiskunhalas, Kötönyi út 15. www.koliken.hu kerékpárkatalógus 2009-2010 Elérhetőségeink Kiskunhalas Postacím: 6400 Kiskunhalas, Kötönyi út 15. Tel.: 06-20/978-0282 Tel./fax:
A táblázatban szereplı típusok: Mountain Bike
A táblázatban szereplı típusok: hagyományos 28-as kemping gyermek MTB Trekking Verseny (Országúti) City Cruiser Down-Hill Dirt Triál BMX Cross Cyclo-Cross Fittness Fekvı Trike (háromkerekő) tandem egyéb
JS50. Útra FEL! www.ligier.hu 02/10/2014 13:49
JS50 Útra FEL! www.ligier.hu 02/10/2014 13:49 JS50 Szenzációs dizájn Olyan mint a csodálatos olasz temperamentum, agresszív és barátságos egyben. EXE JS 50 JYL.indd 3 Premium kivitelben Modern fényszórók,
Az off-road kalandok itt kezdődnek.
Az off-road kalandok itt kezdődnek. Ha gyermekeknek való mini motorkerékpárokról van szó, a Yamaha egyértelműen a legjobb minőséget nyújtja. A felhasználóbarát funkcióival és 50 ccm-es, 2 ütemű motorjával
Új Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve
Új Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve Az új, sportos Yamaha NMAX vezetésével a mindennapi ingázásaid elviselendő dologból élvezetes eseménnyé válnak. Ezt a sportos városi robogót kifejezetten úgy
lehetőség D'elight
Alacsony üzemanyagfogyasztás, számtalan lehetőség A stílusos új robogót úgy tervezték, hogy minden utat könnyebbé, gyorsabbá és jóval gazdaságosabbá tegyen. Ennek a gazdaságos városi robogónak a vezetését
A kaland a sarok mögött vár
A kaland a sarok mögött vár Ha kalandra indul, az XT660R-ben megbízható társra lel. Ezzel a masszív motorkerékpárral könnyedén áttérhet a betondzsungelbl a földútra és az erdei ösvényekre. Az új grafika
LADA Granta LADA Kalina LADA 4x4
2016 LADA Granta LADA Kalina LADA 4x4 modellek 2016 A LADA márkanévhez mindenkinek fűződik egy kedves élménye. Egyegy családi kirándulás alkalmával gyerekként ültünk az ezerkettesünk hátsó ülésén, néhányan
Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve
Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve Ha a sportos stílusú Yamaha NMAX 125 robogót vezeted, a mindennapi ingázások elviselendő dologból élvezetes eseménnyé válnak. Ezt a városi robogót kifejezetten úgy
Hozd ki a maximumot minden útból
Hozd ki a maximumot minden útból Dinamikus karosszériájával, könnyű vázával és tiszta X- MAX génjeivel ez a nagy teljesítményű, sokoldalú robogó arra készült, hogy izgalmat és élvezetet nyújtson! A nagy
BIKE BIKE LOGISTICS LOGISTICS
BIKE LOGISTICS BIKE LOGISTICS Edge kerékpárok Az all mountain és enduro modellek egyre népszerűbbek, és az új Floating Pivot Suspension felfüggesztés-rendszerrel a Rock Machine új szintre emeli az efféle
BIKES PEDELECS ACCESSORIES
209 900 FT 2015 BIKES PEDELECS ACCESSORIES KERÉKPÁROK ELEKTROMOS KERÉKPÁROK KIEGÉSZÍTŐK 1 209 900 FT 209 900 FT 3 209 900 FT 209 900 FT GEPIDA IDŐVONAL 1993 1994 1996 1998 2004 2008 2010 2013 20142015
BMW G650 Xmoto. Hosszúság. Szélesség/tükrökkel. Szélesség/ tükrök nélkül. Tengelytáv. Ülésmagasság. Szerzõ Majer Viktor. F650.hu
BMW G650 Xmoto Szerzõ Majer Viktor Kanyarmámor az országúton. G 650 XmotoMár álló helyzetében is látszik a streetmoto-változaton, hogy élvezetes kanyarvadászatra született. Kis átmérõjû, 17 colos kerekei,
SUV EGY ÚJ DIMENZIÓBAN
OPEL Mokka SUV EGY ÚJ DIMENZIÓBAN A Mokka egyszerűen hozza a formáját. Öt személyt kényelmesen befogad, az opcionális FlexFix kerékpártartón pedig akár három kétkerekű is elhelyezhető. Bármilyen is legyen
Min. asztal magasság (mm) Asztal mérete L x B (mm) 700 x 450 815 x 500 1010 x 520 1010 x 520 1010 x 520 1010 x 520 830 x 520 1010 x 520 D K W
HT kézi mûködtetésû mozgatható emelõasztal Ergonómikus megoldás gépek karbantartásához szükséges alkatrészek, szerszámok megfelelõ munkaba emeléséhez. HT: Kézi mûködtetésû emelõasztal. D: Kettõs olló,
Forgattyús tengely alátámasztás: Állítható magasságú kézi fogantyú: Alumínium présöntvény ház:
Forgattyús tengely alátámasztás: A forgattyús tengely alátámasztása a tengelynek kiegészít, oldalsó stabilitást biztosít ez csökkenti a motor sérülésének kockázatát a forgattyús tengely elhajlása miatt,
TARTALOMJEGYZÉK. Bike Logistics Rock Machine kerékpárok Rock Machine kiegészítők Okbaby gyerekülések
02 TARTALOMJEGYZÉK 3-27. Rock Machine kerékpárok 28-31. Rock Machine kiegészítők 32-36. Okbaby gyerekülések 37-40. Menabo kerékpárszállítók 41-51. SKS kiegészítők 52-54. Sturmey-Archer alkatrészek 55-62.
Suntour XCR LO lock-out, 100 mm. 9 double-butted alu. Hajtómű Csepel 175 mm 24 / 34 / 42 7 / 8 S négyszögtengelyes alu. 180 mm-es féktárcsával
2 0 1 4 Csepel WOODLANDS PRO 29 3.0 01 03 Csepel Woodlands Pro 29 1.0 Csepel Woodlands Pro 29 2.0 Csepel Woodlands Pro 29 3.0 Váz Csepel Woodlands Pro 29" 7005 alu S / M / L Váz Csepel Woodlands Pro
A városi dzsungel királya
A városi dzsungel királya A nagyvárosi élet szívós, erős motorkerékpárt kíván. A Párizs-Dakar versenyekről elhíresült, legendás XT-sorozat városi változata kifejezetten a nagyváros utcáira készült. Masszív
e xt rem fejlesztés! Az új Truma Mover manőverezőrendszerek
e xt rem fejlesztés! Az új Truma Mover XT Truma Mover manőverezőrendszerek A Truma a csúcsra manőverez A kempingezés szerelmesei immáron 15 éve használják bevált Mover manőverező rendszereinket lakókocsijaikban.
2-T FIZET MINDEN CIPŐRE
*2017. március 8. és 13. között három pár cipő vásárlása esetén a legolcsóbbat ajándékba adjuk. Az ajánlat papucs és görkorcsolya vásárlása esetén is érvényes. A szórólapban szereplő ajánlatok 2017. március
kerékpáros gyerekülések
kerékpáros gyerekülések 2019 bemutatkozás #Bobike divatra fel bringázz stílusosan. biztonság egyszerűen. A kerékpár életünk része. Azzal visszük gyerekeinket az iskolába, megyünk munkába, vagy barátainkkal
Az élet egy verseny. Aerox R
Az élet egy verseny Az a Yamaha valaha megépített legmenőbb 2 ütemű sportrobogója. R sorozatú kialakításának köszönhetően úgy szeli a levegőt, mint kés a vajat, az azonnali gyorsulás érdekében pedig rendkívül
ZARGES két oldalon járható lépcsős állólétrák
ZARGES két oldalon járható lépcsős állólétrák a legoptimálisabb megoldás a gördülékeny munkához. A két oldalon járható ZARGES állólétrák különösen rugalmas munkavégzést tesznek lehetővé: gyorsan és egyszerűen
Bringások, nyeregbe! Kellékek két kerékhez. NAPTÁRI HÉT: 16. ÉRVÉNYES: 2011. április 20-tól május 31-ig. 02 Női kerékpáros mez
Városi kerekezők, hétvégi túrázók, sportkerékpározók, figyelem! A kerékpározás jóval több, mint a közlekedés egyik formája: egyszerre jelent élményt, kikapcsolódást és egészséges életformát. Egy szabályt
Árassza el fénnyel a külső tereket
PHILIPS mygarden Oszlopos/talapzatos kialakítás Riverside antracitszürke LED Árassza el fénnyel a külső tereket Biztosítsa éjszaka is kertjének nagyszerű nappali látványát ezzel a minimalista, antracit
Az élet egy verseny. Aerox 4
Az élet egy verseny A perceket visszaszámolva vártál erre a pillanatra. Végre itt az idő, hogy kigurulj az utcára, és oda menj, ahová csak akarsz. Az Aerox 4 készen áll, hogy megnyissa egy teljesen új
ABT Q7. East European Central
ABT Q7 East European Central ABT BR könnyűfém keréktárcsa. Gyémánttal megmunkált vagy magasfényű polírozással, választható rejtett szeleppel, súlycsökkentett és tökéletes kezelhetőség. AZ ABT AS7. Kivételes
Árassza el fénnyel a külső tereket
PHILIPS mygarden Falilámpa Riverside antracitszürke LED Árassza el fénnyel a külső tereket Biztosítsa éjszaka is kertjének nagyszerű nappali látványát ezzel a minimalista, antracit színű Philips fali lámpával.
ANYAGMOZGATÓ BERENDEZÉSEK
ANYAGMOZGATÓ BERENDEZÉSEK 265 Anyagmozgató berendezések Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék A Pfaff-silberblau anyagmozgató berendezések kiválóan Kézi raklapemelők 270-281 Kézi raklapemelők mérleggel 282-283
VETÍTÕVÁSZNAK PRÉMIUM VETÍTÕVÁSZNAK EURÓPAI GYÁRTÁSBÓL PROJEKTOR ÁLLVÁNYOK FÜGGESZTÕ KONZOLOK
VETÍTÕVÁSZNAK PRÉMIUM VETÍTÕVÁSZNAK EURÓPAI GYÁRTÁSBÓL PROJEKTOR ÁLLVÁNYOK FÜGGESZTÕ KONZOLOK H A V E S C R E E N, H A V E F U N! A vetítõvásznakról Az optimális vetítõvászon méret meghatározása függ a
2016/2017-es kollekció
2016/2017-es kollekció Projektjeimet akkor indítottam el, amikor rájöttem, hogy nincsenek olyan hajók a piacon, melyek dizájn és használhatóság tekintetében megfelelnének az igényeimnek. Saját ismereteimet
ÚJ MOD. www.ligier.hu
ELL ÚJ MOD! z s é k a Útr wwwligirhu ELL ÚJ MOD a l f z! Fdz Könnyn vzthtő tő Hétköznapokra trvzv Funkcionális és kénylms Az ÚJ MGO a tökélts stílusával, kénylmévl és a praktikus flszrltségivl a mindnnapi
www.magellan.hu Info b I Vega DH I 9 sebességes
H D 2006 Info www.magellan.hu b I Vega DH I 9 sebességes csô csapágy 540.000 HUF I 2,100 Astro, 16 Rock Shox Boxxer Race B+ SubZero 2,3 mm korr. álló acél B+ Break B+ Break WTB Timberwolf Team DH 26x2,5
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HU IN 31712X3 Összecsukható elektromos kerékpár Devron X3 12
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HU IN 31712X3 Összecsukható elektromos kerékpár Devron X3 12 TARTALOM BEVEZETŐ.... 3 BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK... 3 A TERMÉK LEÍRÁSA... 3 A TERMÉK PARAMÉTEREI... 4 KIJELZŐ LEÍRÁSA.... 6
OPTIMAL MIDI. Felhasználási terület Motorok és felépítmények Fémipari szerelvények Építőipar. Autószerelő műhelyek Gumis műhelyek
MII Mini OPTIMAL SGS 360 3/8 SGS 430 1/2 SGS 850 1/2 Felhasználási terület Motorok és felépítmények Fémipari szerelvények Építőipar Javító és összeszerelő műhelyek Karosszériák, felépítmények Fémipari
Dömperek. Technikai adatok: TÍPUS: DP602RM. Méretek: magasság: 2180mm hosszúság: 2370mm szélesség: 1520mm nettó súly: 900kg
Dömperek TÍPUS: DP602RM Méretek: magasság: 2180mm hosszúság: 2370mm szélesség: 1520mm nettó súly: 900kg Motor: 2 hengeres diesel, 13,6LE, léghűtéses Erőátvitel: Mechanikus tárcsás Váltó: 4 előremenet és
KERÉKPÁROK ELEKTROMOS KERÉKPÁROK
KERÉKPÁROK ELEKTROMOS KERÉKPÁROK TARTALOM BEVEZETÉS 1 URBAN E-BIKE 9 1 BEVEZETÉS SPECIAL E-BIKE 21 CITY E-BIKE 26 TREKKING E-BIKE 37 MTB & ATB E-BIKE 53 TREKKING KERÉKPÁR 66 CROSS KERÉKPÁR 81 MTB KERÉKPÁR
NMAX. Mindennapi élet mellékelve
NMAX. Mindennapi élet mellékelve Az NMAX 155 azt az élvezetes vezetést és mozgékonyságot nyújtja, ami egy könnyű robogótól elvárható ezek mellett extra előny a jobb gyorsulás és a magasabb végsebesség,
F-7761_C (2011-06) Termékbemutató - OWS 7
F-7761_C (2011-06) Termékbemutató - OWS 7 Tartalom I. Az OWS 7 előnyei II. III. IV. Műszaki adatok A modulok áttekintése Felszerelési rendszerek V. Tartozékok VI. Kezelés - Különálló kapcsoló VII. Konfigurátor
Ergonomikus. Hosszantartó. Sokoldalú.
A kiváló minőségű és ergonomikus alkalmazásokkal a Climax kínálat, széles választékot kínál. A raklapemelők, targoncák és ollós raklapemelők kézi és félig elektromos kivitelben kaphatóak. Bizonyos raklapemelők
Az eredeti MAX. TMAX
Az eredeti MAX A motorkerékpáros génekkel tervezett a legjobb választás a sportrobogók világában, és teljesítményével minden egyes utat emlékezetessé tesz. Már több mint 250 000 elégedett vásárló döntött
Vágyj arra, amire szükséged van
Vágyj arra, amire szükséged van Mindannyian próbáljuk egyensúlyban tartani a munkánkat és a szabadidőnket. A X-MAX 300 pedig képes könnyebbé, egyszerűbbé és élvezetesebbé tenni minden napot. A motorkerékpár
Motorozz szabadon. Motorozz könnyedén.
Motorozz szabadon. Motorozz könnyedén. Már több mint 60 éve építünk megbízható városi motorokat. Minden nap hozzád hasonló emberek százezrei bízzák magukat Yamahájukra a városi forgatagban. Most pedig
0% THM* Ft 4 VAGY 6 HÓNAPRA -45% ÁPRILIS 5. ÉS 10. KÖZÖTT FÉRFI MODELL IS ALU VÁZ FT HELYETT Ft
A szórólapban szereplő ajánlatok 217. április 5. és 1. között, illetve az akciós készlet erejéig érvényesek. Az akció más kedvezménnyel nem vonható össze és online vásárlás esetén nem érvényes. Az esetleges
STÍLUS LÉTEZIK FORMATERVEZÉS, ÉS LÉTEZIK
LÉTEZIK FORMATERVEZÉS, ÉS LÉTEZIK STÍLUS KARAKTERES, NAGYVÁROSI STÍLUSÁVAL ÉS KÉZMŰVES KIDOLGOZÁSÚ, KIFINOMULT UTASTERÉVEL AZ ÚJ RAV4 ET AZOK SZÁMÁRA ALKOTTUK, AKIK BÜSZKÉK ARRA, HOGY KIEMELKEDNEK A TÖMEGBŐL.
IRÁNY KI A SZABADBA!
A szórólapban szereplő ajánlatok 2017. április 26. és 30. között, illetve az akciós készlet erejéig érvényesek. Az akció más kedvezménnyel nem vonható össze és online vásárlás esetén nem érvényes. Az esetleges
Fellépők és szerelődobogók 3
Fellépők és szerelődobogók reppy két oldalon járható összecsukható fellépő 0. o. Rolly két oldalon járható összecsukható fellépő 0. o. reppo két oldalon járható összecsukható fellépő. o. oppy XL összecsukható
SCANIA AUTÓBUSZOK. Bemutatkozik a Scania Citywide
SCANIA AUTÓBUSZOK Bemutatkozik a Scania Citywide SCANIA CITYWIDE 2-3 Átveszi a vezetést a városi versengésben Napjainkban a világ népességének több mint fele városokban él, és a városiasodás folyamata
Dekorálja otthonát fényekkel
PHILIPS InStyle Függeszték Matrix króm LED Dekorálja otthonát fényekkel Fedezze fel az ízléses csillár rejtett eleganciáját! A fekete üveg és króm felületek minden helyiségben a fényűzés érzetét keltik.
KERÉKPÁROK ELEKTROMOS KERÉKPÁROK KIEGÉSZÍTŐK
KERÉKPÁROK ELEKTROMOS KERÉKPÁROK KIEGÉSZÍTŐK 2018 2 3 TARTALOM BEVEZETÉS 1 URBAN E-BIKE 9 CITY E-BIKE 23 TREKKING E-BIKE 35 MTB E-BIKE 46 TREKKING KERÉKPÁR 64 CROSS KERÉKPÁR 79 MTB KERÉKPÁR 89 URBAN &
HONDA PCX125-2017. Sajtóközlemény kiadásának dátuma: 2016. május 18.
HONDA PCX125-2017 Sajtóközlemény kiadásának dátuma: 2016. május 18. A modellfrissítés főbb elemei: Európa kedvenc robogója immáron az EURO4-es környezetvédelmi előírásoknak is megfelel, így a 2016-os évtől
Mélységütköző, Oldalmarkolat, Tokmánykulcs. Egyenlő furatok a mélységütköző segédletével
ek 83 6305 303 Nagy teljesítményű motor Gumírozott hátsó D markolat Ipari erősségű fogaskoszorús tokmány 850W Acél: Fa : 30mm 1,450/p 346x84x152mm 2.8kg /s² 84dB 95dB 6501X / 6501 70 Egyenlő furatok a
F l e x C o m. Maximális rugalmasságot biztosító új koncepció
Kombinációs egység F l e x C o m Maximális rugalmasságot biztosító új koncepció Setting the standard 7,5 tonna össztömeg GVW jármű A hidraulikusan mozgatható válaszfal Nagyon felhasználóbarát Hidraulikus
Minden részletében Porsche Kiegészítõk és ajándéktárgyak a Porsche Centrum Budapesttõl. 2016. tavasz nyár
Minden részletében Porsche Kiegészítõk és ajándéktárgyak a Porsche Centrum Budapesttõl. 2016. tavasz nyár 2 Bevezetõ Tisztelt Ügyfelünk! Felkészítõ gyorsátvizsgálás a tavaszi-nyári szezonra Végre itt a
Geberit vizelderendszer. Minden igénynek megfelel
Geberit vizelderendszer Minden igénynek megfelel Előnyök egy kézből A Geberit vizelderendszert rugalmasság jellemzi: tökéletes megoldást nyújt bármely kívánság vagy építési helyzet esetén. A teljes körű
A MAX-ból soha nem elég
A MAX-ból soha nem elég Egy páratlan maxi sportrobogó. Aerodinamikus karosszériája, kettős LED-fényszórói és tekintélyt parancsoló utcai megjelenése révén az ikonikus TMAX messze versenytársai előtt jár.
Budapest B 26 24 V. Mi is az a Pedelec? Angol mozaikszó (Pedal Electric Cycle), magyar megfelelőjeként elektromos rásegítésű kerékpár.
B Budapest B 26 24 V 26" vagy 28" 24V, 180W, pedelec LED 3 fokozat + startsegéd 24V Li-ion homlokcső vagy nyeregcső 30 km 50 km acél, férfi vagy női Nexus 3 vagy Nexus 7 agyváltóval kontra és/vagy V-fék
ZARGES Z 300 / Z 200 termékcsalád egy tökéletes termék minden felhasználási területre.
ZARGES / Z 200 termékcsalád egy tökéletes termék minden felhasználási területre. A legtöbb Zarges termék esetében két különböző felépítésű modell között választhat. Mindkét esetben egyértelmű a garantált
½ ÁRON * 10.000 pár cipő KW23/2015. www.hervis.hu
KW23/2015 www.hervis.hu A szórólapban szereplő ajánlatok 2015. június 3. és 9. között, illetve az akciós készlet erejéig érvényesek. Az akció Crocs márka vásárlása esetén is érvényes. Az akció más kedvezménnyel
QUASAR KUKORICA ADAPTER: A TERMÉSZET INNOVÁCIÓJA
QUASAR KUKORICA ADAPTER: A TERMÉSZET INNOVÁCIÓJA MINDEN KÖRÜLMÉNY KÖZÖTT MEGBÍZHATÓ A QUASAR kukorica adapter sorozat a precíz mérnöki munka és hosszú évek fejlesztésének eredménye. Az adapter problémamentes
ember az első! SANO nekünk az elektromos, hernyótalpas lépcsőjáró
elektromos, hernyótalpas lépcsőjáró ember SANO nekünk az az első! LIFTKAR PTR ELEKTROMOS, HERNYÓTALPAS LÉPCSŐJÁRÓ SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSRA BIZTONSÁGOS ÉS KÖNNYEN KEZELHETŐ. A LIFTKAR PTR hernyótalpas lépcsőjáró
A z ú j alap Program 2017
A z ú j alap Program 2017 CARGOPOWER - az új alap A modern CARGOPOWER radiális karkaszok stabil övszalagokkal és rendkívül széles futófelülettel rendelkeznek, ami magas stabilitást és zökkenőmentes működést
Schwinn Csepel standard alkatrész katalógus 2011 kereskedők részére
Schwinn Csepel standard alkatrész katalógus 2011 kereskedők részére Abroncs Kulacs Agy Lakat Csomagtartó Lánc Egyéb Motor Fék Nyereg Gumi Pedál Gyermekülés Pumpa Hajtómű Rezsi Hangjelző Ruházat Javítás
Nem csak egy egyszerû lámpa, hanem SEGÉDESZKÖZ
A formatervezés és hatékony technológia egyesítése. A Boxer 300 fejlámpa egységes, panorámás fényt biztosít. Erõs, és kompakt szerkezetének köszönhetõen szerszámosládában is tárolható. Anyaga kiváló ellenállóságot
Kerti gépek katalogusa /2013
Kerti gépek katalogusa /2013 További információért kérjük, látogassa meg a www.gamagarden.eu honlapot. TARTALOMJEGYZÉK P01-02 P01-02 P01-02 P01-02 P01-02 GSS2500 Alkalmazás Kerti munkálatok során keletkezett
Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve
Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve Ha az új, sportos stílusú Yamaha NMAX robogót vezeted, a mindennapi ingázások elviselendő dologból élvezetes eseménnyé válnak. Ezt a városi robogót kifejezetten
Szeretem, ahogyan közlekedek
Szeretem, ahogyan közlekedek Eljön egy pillanat az ember életében, amikor meg akarja változtatni azt, ahogyan közlekedik és él a városban. Dönts úgy, hogy te irányítod az idődet, hogy kiélvezhesd a jó
Agy, Abroncs, Agy alkatrészek, Küllők és küllőanyák, Kerék alkatrészek
BIONDO BIKE ÁRLISTA - DT SWISS KERÉK ALKATRÉSZEK Agy, Abroncs, Agy alkatrészek, Küllők és küllőanyák, Kerék alkatrészek Cikkszám Megnevezés Lyukszám Paraméterek Szín Ár Országúti abroncsok RCRR44RPS20S020286
A legjobb társ a városban.
A legjobb társ a városban. A gyors és men furikázáshoz válassza a Neo's robogót. A praktikus és megbízható Neo s robogó leveszi a válláról az utazás minden nygjét, így teljesen átadhatja magát a szórakozás
ANYAGMOZGATÓ BERENDEZÉSEK
ANYAGMOZGATÓ BERENDEZÉSEK 265 Anyagmozgató berendezések Tartalomjegyzék A Pfaff-silberblau anyagmozgató berendezések kiválóan Tartalomjegyzék Kézi raklapemelők 270-281 Kézi raklapemelők mérleggel 282-283
Alakítsd te a történetedet
Alakítsd te a történetedet A holnap emlékeit a ma meghozott döntések határozzák meg. Képzeld el, hogy saját életed történetét írod és ebben a pillanatban még üresen áll előtted a következő oldal. A Tracer
Árlista. Kaputechnika és távvezérlés-technika. www.ecotor.hu
Árlista 2012 Kaputechnika és távvezérlés-technika www.ecotor.hu Garázsnyitók sprint evolution sprint evolution 550 (550 N) Cikkszám: 2600V007 49 900 Ft 1 db négygombos távirányítóval (4020V005) 8 m 2 -es
Szeretem, ahogyan közlekedek
Szeretem, ahogyan közlekedek Íme a választási lehetőségek: Eltöltheted az idődet a buszmegállóban, a metróban, keresgélhetsz parkolóhelyet vagy rengeteg időt szabadíthatsz fel, és eldöntheted, hogy mire
Sokoldalúság kompakt méretben 3036E Standard kompakt traktorok
Sokoldalúság kompakt méretben 3036E Standard kompakt traktorok 2 Még soha nem láthatott ilyen standard traktort Bizonyos szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Amikor a 3036E standard kompakt traktort
Derékcsuklós rakodók
Derékcsuklós rakodók Derékcsuklós rakodók Giant kényelem Az állítható kormányoszlop, vezetőülés, az állítható kartámasz, biztonsági öv és háttámla mind a vezető kényelmét szolgálják. A jól áttekinthető
ÉPÍTKEZÉS. A tető- és homlokzatépítés Profi rendszere. FEIN akkus fémipari csavarozó és akkus lemezcsipkedő készletben. Most célirányos készletben!
ÉPÍTKEZÉS A tető- és homlokzatépítés Profi rendszere. FEIN akkus fémipari csavarozó és akkus lemezcsipkedő készletben. Most célirányos készletben! Két gép, egy készlet: az új FEIN Profi rendszer a rugalmasabb
Öleld át a sötét oldalt
Öleld át a sötét oldalt Japán sötét oldala napról napra egyre több embert állít maga mellé. Egyre több motoros fordít hátat a hagyományos típusoknak, és áll be a motorkerékpárok világának egyik legizgalmasabb
Spotlámpák Mélysugárzók Lineáris lámpatestek Térvilágítók Padló fali lámpák Szabadonsugárzók Dekor. lámpatestek Csarnokvilágítók
T LED Tconverter Spotlámpák Mélysugárzók Lineáris lámpatestek Térvilágítók Padló fali lámpák Szabadonsugárzók Dekor. lámpatestek Csarnokvilágítók 1 www.tridonic.com Tconverter Okos lépés A szituáció tökéletes.
Árnyékolás gördülékenyen. biztonsági. redőnyrács Katalógus. www.umbroll.hu
Árnyékolás gördülékenyen biztonsági redőnyrács Katalógus www.umbroll.hu Umbroll - Árnyékolás gördülékenyen Az Umbroll mára Magyarország egyik legismertebb árnyékolástechnikai márkaneve. A fejlesztési kihívások
Megújult külső. Újratervezett műszerfal és kormányoszlop. Modern megjelenés és tökéletes rálátás a gép körüli területekre.
Megújult külső Újratervezett műszerfal és kormányoszlop. Modern megjelenés és tökéletes rálátás a gép körüli területekre. Jóval kisebb erőfeszítés szükséges az előre/hátrameneti pedál működtetéséhez. A
Pneumatikus hajtású jármű hajtásláncának megtervezése és optimalizációja. Készítette: Vidovics Lajos
Pneumatikus hajtású jármű hajtásláncának megtervezése és optimalizációja Készítette: Vidovics Lajos Hajtáslánc építés fázisai irodalomkutatás, hajtáslánc koncepciók képzése, pneumatikus elemek kiválasztása,
NŐI W. Méret: NŐI W: 44 CM Kerékméret: 26 Súly: 23,8kg. .. Nemet szeria / Nexus 8. Fogyasztói ár 449 900 ft
1 2 3 4 Reptila.. 990 Nemet szeria / Nexus 8 Méret: NŐI W: 44 CM Kerékméret: 26 Súly: 23,8kg FOKOZATOK SZÁMA: 8 5 6 449 900 ft NŐI W 30135005A CSAPÁGY KAR GEPIDA HYDROFORMING 6061 ALUMÍNIUM SUNTOUR CR8,