NAPELEMEK KERÜLNEK AZ ISKOLÁKRA
|
|
- Júlia Fábián
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DÉL-PEST M E G YE j ú n iu s 26., XXVIII/26. w w w. d p m s z. h u NAPELEMEK KERÜLNEK AZ ISKOLÁKRA Több mint 136 millió forint támogatást nyert a Ceglédi Szakképzési Centrum fotovoltaikus rendszerek felépítésére -mondták a ma délelőtt tartott sajtótájékoztatón. A pályázati pénzből napelemes kiserőműveket hoznak létre a Bem József, a Közgazdasági, a Kereskedelmi és a monori szakgimnázium épületén. Sikeresen pályázott épületenergetikai fejlesztésekre a Ceglédi Szakképzési Centrum jelentették ma be a sajtótájékoztatón. Így több mint 136 millió forintot használhatnak fel az iskolák korszerűsítésére. Földi László országgyűlési képviselő elmondta, hogy az állam kulcsfontosságúnak tartja, hogy a szakképző intézmények felszereltek legyenek és olyan minőségi épületekben tanulhassanak a diákok, mely valóban méltó a XXI. századhoz. Ezt a célt szolgálja többek között ez a fotovoltaikus rendszer, amely csökkenteni fogja az üzemeltetési költséget. A napelemeket a Bem József Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola, a Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium, az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium valamint a monori Szterényi József Szakgimnázium épületére szerelik fel. Ezek a létesítmények már viszonylag régen épültek, így nem a legkorszerűbb energiahatékonysággal üzemelnek. Most megoldódhat ez a probléma. Ha minden a tervek szerint halad a támogatási szerződést a jövő héten megkötik. Buncsák Gágor a Ceglédi Szakképzési Centrum főigazgatója a következőket mondta: "Onnantól számítva 12 hónapunk van arra, hogy a beruházást megvalósítsuk. Nem látom akadályát annak, hogy bármiféle probléma közbejöhetne a projekt megvalósítása során. Reméljük egy év múlva arról fogjuk tájékoztatni önöket, hogy az elnyert összeget maradéktalanul fel is tudtuk használni. A főigazgató azt is elmondta, hogy a nyár folyamán újabb jelentős pályázati konstrukció beadását tervezik." Forrás: ctv.hu
2 június 26. INGYEN EBÉD A VAKÁCIÓ IDEJÉN IS Elkezdődött a nyári közétkeztetés az iskolákban. A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek minden nap ingyen kapnak meleg ételt. Cegléden jelenleg százhetven gyerek veszi igénybe ezt a lehetőséget, a térségben pedig összesen mintegy hatszázan. Az önkormányzatoknak tavaly óta kötelező a szünidőben való közétkeztetés megszervezése. A kormány az előző évekhez képest megháromszorozta az ingyenes gyermekétkeztetés finanszírozását. Minderről sajtótájékoztatón számoltak be. A nyári szünet első napja van, a gyerekek mégis, mintha nem is lenne vakáció, sorban hozzák el ebédjüket a konyháról a Táncsics Iskolában. A szünidő ideje alatt is minden hétköznap ingyen kapnak meleg ételt azok a diákok, akiknek a szülei igényelték. Korábban pályázni lehetett rá, tavaly óta azonban az önkormányzatoknak kötelező feladata hogy megoldja az iskolai szünetekben a közétkeztetést. Magyarországon 208 ezer hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerek él, ők kaphatnak a vakáció ideje alatt ingyen ételt. Megtöbbszöröződött az ingyen ebédre az igény, így a kormány megháromszorozta a szünidei közétkeztetés támogatását-mondta a mai sajtótájékoztatón a szociális ügyekért felelős államtitkár. Czibere Károly az EMMI államtitkára elmondta: "Ennek a többletét, a költségét a kormány biztosítja. A nyári szünidei programra 2,5 milliárd forint volt biztosítva, ez tavaly 5,3 milliárd volt, idén 6,7 milliárd forint, tehát itt is tettenérhető az a majdnem háromszoros emelkedés a költségvetési támogatások teljes összegére vonatkozóan." A 12-es választókerület településein is megoldott a nyári közétkeztetés-erről már az országgyűlési képviselő beszélt a média munkatársai előtt. "A nyári szünetre az én információim szerint gyermek fog ebben részesülni, nem csak Cegléden, hanem a többi 9 településen. Problémát okoz, de reményeim szerint meg tudjuk oldani a tanyán élő gyerekek ellátását." - mondta Földi László országgyűlési képviselő. A tervek szerint az iskolabusz fogja kihordani az ételt azokra a tanyás részekre, ahonnan nem megoldott a gyerekek ebédre való bejutása-tette hozzá Földi László. Cegléd néhány éve elsőként csatlakozott a szünidei közétkeztetéshez, akkor amikor még pályázni kellett. Így mostmár rutinszerűen oldja meg a feladatot a város-fogalmazott a polgármester. Takáts László elmondta: az évek során egyre több igény érkezik be, jelenleg 170 gyerek kap a városban ingyen ebédet a vakáció idején. Takács László Cegléd polgármestere még hozzátette: "Az is jól látszik a megoszlásban a közel 170 igénybevevőnek, hogy nagy része, közel nyolcvanan az általános iskolai korosztályból kerülnek ki, de mind a felsőbb, mind az alsóbb korosztályokból, 0-tól 3 éves korig már vannak igénybevételek, hiszen mintegy huszan veszik igénybe ezt a fajta lehetőséget." Az ingyenes szünidei étkeztetéshez menet közben is lehet csatlakozni. A szülőknek ceglédi közös önkormányzati hivatal szociális osztályára kell leadni igényüket. SZÚNYOGGYÉRÍTÉS CEGLÉDEN Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy én földi kémiai szúnyoggyérítés lesz Cegléd város közigazgatási területén belül. A gyérítési munkákat a Rovért Kft. végzi. A munkát a tervek szerint a késő esti órákban, rossz idő esetén a pótnapon végzik el. Pótnap: A szer kijuttatási módjai: Melegköd-képzéses (füstköd) vagy ULV (nagyon kicsi mikron átmérőjű permetcseppek) eljárás. Ezek a módszerek a már kifejlett csípőszúnyogok ellen használhatóak, azonnal csökkentve a szúnyogártalmat. Az alkalmazott irtószer az engedélyezett kijuttatási mennyiség esetén emberre ctv.hu, Fotó: Szokolai Attila és melegvérű állatokra nem veszélyes, de más rovarokra hat, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a területen előforduló méhek védelmére! A kezeléseket csak a méhek kaptárba vonulása után kezdik meg, és az éjszakai órákban végzik. Vivőanyagként kizárólag fehérolajat használnak fel! A melegködös eljárás nagy előnye, hogy a létrejött fehér köd képes bejutni a növényzettel fedett területekre is, így megfelelő hatékonyságú. A melegködös gyérítés füstképződéssel jár, amivel a levédendő területet elárasztják. VÁRVAG Nonprofit Kft. EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK Ügyeletes gyógyszertárak: Belvárosi Gyógyszertár Szabadság tér Gyógyír Gyógyszertár Rákóczi út Pingvin Patika Múzeum u Schulek Gyógyszertár Kőrösi út PatikaPlusz Gyógyszertár Malomtó szél 30. Tesco Tömörkény Gyógyszertár Rákóczi út Szent Imre Gyógyszertár Szent Imre herceg u Kígyó Patika Reggel u Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út 11. Orvosi ügyelet: A budapesti irányító központ telefonszáma: Hétvégén és ünnepnap (tárgynapon) a gyermekorvosi ügyelet reggel 8 órától este 20 óráig működik. Tel: ; Cegléd, Kárpáti Aurél u. 9. A folyamatos, sürgősségi ellátás érdekében, ha nincs gyermekorvosi ügyelet, akkor továbbra is a felnőtt háziorvosi ügyelet végzi a betegellátási feladatokat: Tel: ; Cegléd, Kossuth F. u. 17. KOSÁFONÓ TÁBOR CSEMŐBEN A Csemői Községi Könyvtár és Közösségi Színtér kosárfonó tábort szervez kezdőknek és haladóknak között Helyszín: Csemői községi könyvtár és közösségi színtér. Oktató: Kovács Zoltán kosárfonó, népi iparművész. A tábort 8 fő jelentkezése esetén rendezzük meg. Részvételi díj (Magában foglalja az oktató díját + az anyagköltséget): Kezdőknek: Ft/fő Haladóknak: Ft/fő Családi kedvezmény (minimum 2 fő/család esetén, kezdőként): forint/2 fő ÁLLATORVOSI ÜGYELET Július Magánügyelet (Házhozmenő állatorvosi ügyelet): Dr. Tóth Tivadar Cegléd, Nádor u. 6. T: , Dr. Évin Sándor Nyársapát, Vasút u. 6. T: , Rendelői ügyelet: Dr. Tóth Tivadar Cegléd, Nádor u. 6. T: , Ügyeleti időben a szolgáltatási díjak magasabbak a hétköznapokon megszokottaknál! CTV MŰSORA Híradó - Friss hírek Háttér - Hírek háttere Magazin műsor - (archív felvételek, sportközvetítések, egészségügyi magazin, politikai műsorok) Adásainkat online is megtekinthetik a ctv.hu weboldalon. Tel.: 53/ , 53/ Adásismétlés hétköznap 9.00 és órától A régi, visszatérő tanfolyamrésztvevőnél minimum 1 fő új tanfolyamos beszervezése esetén forint/2 fő (haladó+1fő), 1 fő új tanfolyamos beszervezése esetén forint/2 fő (kezdő+1fő), 1 napi részvételi díj: ill forint/nap. Előzetes egyeztetést követően szállás, meleg étkezés megoldható. Jelentkezési/Befizetési határidő: július 13. (csütörtök) További információ: Vasné Iréntől kapható. Sok szeretettel várnak a szervezők minden kedves érdeklődőt!
3 www. dpmsz. hu 3 アハ ート 猀稀愀欀愀猀稀 Ⰰ 倀䄀䬀匀 ⴀ 䌀䔀䜀䰀준䐀 㠀㜀欀洀 刀愀樀稀欀椀 氀氀 琀 猀 匀瀀椀渀渀椀渀最琀攀欀攀爀樀 ي ج 欀氀攀攀最礀 ي ج 琀琀愀倀愀欀猀 ⴀ 䌀攀最氀 搀琀 瘀漀琀 嘀攀氀漀挀椀瀀 搀 猀昀愀欀攀爀 欀瀀 爀 䈀爀椀渀最 瘀愀氀愀欀甀瀀漀渀 爀琀 䜀礀攀爀攀戀椀挀椀欀氀椀瘀攀氀 Ⰰ 欀攀爀攀猀搀愀栀漀猀琀攀猀猀攀欀攀琀 猀洀攀最愀樀 渀搀 欀漀稀甀渀欀攀最礀猀 爀 猀攀最礀昀愀最礀椀欀甀瀀甀渀渀愀氀 嘀 爀漀猀椀欀 爀 㔀欀洀 䠀攀最攀匀栀漀眀 唀䜀伀刀䨀䰀䔀㠀䴀준吀䔀刀䴀䄀䜀䄀匀䈀팀䰀 匀娀䄀䬀䄀匀娀䈀䔀䘀唀吀팀㘀 アハ ート 瀀 渀琀攀欀 Ⰰ 䬀漀猀猀甀琀栀琀 爀倀爀漀最爀愀洀漀欀㨀アハ ート㨀 ⴀ 琀 氀 Ⰰ 嘀 爀漀猀戀愀 爀欀攀稀 猀㨀㜀㨀アハ ート 昀愀挀攀戀漀漀欀 挀漀洀 琀搀栀挀攀最氀攀搀
4 június 26. KULÁKÜLDÖZÉS NAPJA CEGLÉD Cegléd Város Önkormányzata szeretettel és tisztelettel meghívja Önt június 29-én (csütörtök) 17 órára a Kuláküldözés áldozatainak emléktáblájánál (Református Nagytemplom oldalánál) tartandó méltó múltidézésre. Beszédet mond Takáts László polgármester A történelmi egyházak REKORDSZÁMÚ LAKSAFŐZŐ - KÖZTÜK A SZUPERINFÓ CSAPATA részéről megemlékezést tart Nagytiszteletű Hánka Levente református lelkész Dr. Jójárt György történelmi visszatekintése Koszorúzás Rossz idő esetén a megemlékezést a Református Gyülekezeti Házban tartjuk meg. Szeretettel hívják és várják a szervezők városunk valamennyi emlékezőjét a rendezvényre! Több mint 80 csapat részvételével zajlott le idén a Laskafesztivál főzőversenye. A zsűri elnöke a Konyhafőnök televíziós sorozatból ismert séf, Bernáth József volt. A mesterszakács úgy fogalmazott, nagyon finom ételeket kóstolhattak, de voltak apró hiányosságok. Ám olyan megoldásokkal is találkozott, amit később akár még ő is felhasznál munkája során. Főtt, pirult a laska szombaton. Mindenki a legjobb tudása szerint igyekezett elkészíteni a remények szerint nyertes ételt. A zsűri pedig csak kóstolt és kóstolt volt mit, hiszen rekordszámú csapat jelentkezett az idei fesztiválra. És persze főtt a város laskája is, Bernáth József séf, a zsűri elnöke pedig a maga kedves ám lehengerlő módján értékelte az ételeket. Bernáth József séf a zsűrielnöke: Nekem ez volt az első és sajnos nem a tízedik, de remélem a tizenegyediken is itt leszek. Azt mondták a kollégáim, hogy ők voltak tavaly is, és azt tapasztalták, hogy valahogy mindenkinek jobban sült el akkor. Nekem így az első alkalommal nagyon tetszettek az ételek és nagyon sok mindent láttam, amit esetleg a későbbiekben én is tudok használni. Több mint 80-an vettek részt a főzőfesztiválon, és a kínálatban volt minden, öreg lebbencs, lebbencs kicsit másként és számos variáció erre az alapvetően egyszerű ételre. Egyszerű étel, mégis sokan kicsit újragondolták. Bernáth József elmondta még: Én nagyon vártam volna az igazi hagyományos ételeket, viszont ami nekem meglepő volt, hogy ahhoz képest, hogy vidéken vagyunk és itt mindenki szereti a jó házi szalonnát és házikolbász, nagyon sok olyannak tűnő kolbász volt az ételekben, ami egyáltalán nem tűnt háziasnak. Nagyon sok olyan szalonna vagy kolbász volt az ételekben, ami esetleg már kicsit túl volt a fénykorán, arra gondolok, hogy a szalonna kicsit avasabb volt, vagy nem volt annyira friss, jó ízű a füstölt kolbász. Azt vártam, hogy ennél azért izgalmasabbak lesznek. Az idei évben a polgármesteri díjat a szülésznők csapata vehette át. A desszert kategóriát pedig a Katona kifőzde nyerte. A polgármesteri díj, a vándorserleg idén az Elastic Kft-é lett. Az idei évben a Dél-Pest Megyei Szuperinfó is képviseltette magát a megmérettetésen, és bár a zsűri nem díjazta külön a csapatot a hatalmas szél ellenére a Szuperinfó "Laslambuc"-a rendkívül jól sikerült, melynek recepjét hamarosan megosztjuk a dpmsz.hu oldalon. ctv.hu és tp VÉRADÁS :00-12:00 Tápiógyörgye, Művelődési Ház Tápiógyörgye, Szent István tér Tápiószele Művelődési Ház Tápiószele, Rákóczi út 4. Adj vért és ments meg három életet! hétfő kedd 15:00 és :00 csütörtök péntek 15:00 Chaplin: Modern idők amerikai vígjáték Rendező: Charles Chaplin Szereplők: Charles Chaplin, Chester Conklin, Henry Bergman hétfő 17:00 és péntek 17: szombat vasárnap 19:00 Múmia magyarul beszélő, amerikai kalandfilm Rendező: Alex Kurtzman Szereplők: Tom Cruise, Annabelle Wallis kedd 17:00 Egy ropi naplója - A nagy kiruccanás magyarul beszélő, amerikai vígjáték Rendező: David Bowers Szereplők: Alicia Silverstone, Rachael Harris, Tom Everett Scott csütörtök 17:00 Jupiter holdjai magyar dráma Szereplők: Jéger Zsombor, Merab Ninidze, Balsai Mónika, Cserhalmi György szombat vasárnap 15:00 Verdák 3. magyarul beszélő, amerikai családi animációs film Rendező: Brian Fee szombat hétfő 17:00 Volt egyszer egy Venice amerikai akció-vígjáték Rendező: Robb Cullen, Mark Cullen Szereplők: Famke Janssen, Jason Momoa Nagykőrös, Szabadság tér / , Patkós Irma terem hétfő szerda 16:30 Verdák 3. amerikai családi animációs film Rendező: Brian Fee hétfő kedd 18:15 Csajok hajnalig amerikai vígjáték Rendező: Lucia Aniello Szereplők: Scarlett Johansson, Zoë Kravitz hétfő szerda 20:00 Volt egyszer egy Venice amerikai akció-vígjáték Rendező: Robb Cullen, Mark Cullen Szereplők: Famke Janssen, Jason Momoa csütörtök szerda Gru 3 3D magyarul beszélő, amerikai animációs kalandfilm Rendező: Pierre Coffin, Kyle Balda szerda szerda Gru 3 magyarul beszélő, amerikai animációs kalandfilm Rendező: Pierre Coffin, Kyle Balda csütörtök szerda Transformers: Az utolsó lovag magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm Rendező: Michael Bay Sz.: Mark Wahlberg, Sir Anthony Hopkins Huszárik Zoltán terem hétfő szerda 16:00 Vuk magyar rajzfilm Rendező: Dargay Attila Szereplők hangjai: Pogány Judit, Gyabronka József, Csákányi László hétfő szerda 17:45 Határidős esküvő feliratos, izraeli filmdráma Rendező: Rama Burshtein Szereplők: Noa Kooler, Amos Tamam hétfő szerda 19:45 Jupiter holdja magyar dráma Rendező: Mundruczó Kornél Szereplők: Jéger Zsombor, Merab Ninidze csütörtök szerda Oltári baki magyarul beszélő, francia vígjáték Rendező: Reem Kherici Szereplők: Reem Kherici, Nicolas Duvauchelle, Julia Piaton, Sylvie Testud csütörtök szerda Mérgezett egér osztrák-német vígjáték Rendező: Josef Hader Szereplők: Josef Hader, Georg Friedrich, Jörg Hartmann csütörtök szerda Elválaszthatatlanok magyarul beszélő, kínai thriller Rendező: Dayyan Eng Szereplők: Kevin Spacey, Daniel Wu Bővebb információ: mozicegled.hu; Cegléd, Batthyány u. 1.,
5 www. dpmsz. hu 5 IDŐSZAKI CÍMERKIÁLLÍTÁS Nagykőrösi nemes családok címerei Svájci Ház, Cifrakert (2750 Nagykőrös, Ceglédi út 21.) Időszaki kiállítás Máthé Erika által festett címerekből. Nyitva: Hétfőtől-Péntekig óráig. Szombaton: óráig. A kiállítás megtekinthető Július 15. Bővebb információ: A címer, a nemesek pajzs alakú megkülönböztető jele a lovagkorban terjedt el széleskörűen. A nemesek adománylevelükben címerhasználati jogot kaptak az uralkodótól. Nagykőrösön a török hódoltság óta éltek nemesek. Az ő címereiket gyűjtötte össze egy kötetbe Benkó Imre az 1908-ban kiadott Nemes családok Nagykőrösön 1848 előtt című könyvében. A kiállítás képei többnyire az abban megjelent címerek leírásai alapján készültek. E nemes családok leszármazói közül sokan ma is számon tartják nemesi múltjukat, kutatják őseiket. A tárlat bemutatja Nagykőrös város címerét is, mely úgynevezett beszélő címer, mert fő motívuma, a kőrisfa utal a város nevére. A vitrinekben további címerképeket, egy adománylevelet, nagykőrösi nemes családok tagjainak fényképeit és címertani könyveket is láthatunk. A kiállítás a nemrég felújított Svájci Házban kerül megrendezésre. KÖZELEDIK A NAGY PRÓBATÉTEL, A 35. LIDL BALATON-ÁTÚSZÁS A szervezők a július elsejei próbatételre sok ezer indulót várnak, akik az 5200 méteres távot biztonságos körülmények között teszik meg. Az esemény fővédnöke Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár. Mivel az átúszás az Olimpiai Ötpróba eseménysorozat része is, annak szervezői megállapodtak a MÁV-val, hogy az átúszásra utazók 50 %-os kedvezménnyel válthatnak vasúti jegyeket. A nyíltvízi úszás olimpiai bajnoka Risztov Éva, a Lidl kampánynagyköveteként a felkészülési időszakban profi tanácsokkal látja el az úszókat. Risztov Éva (aki az eddigi átúszások történetében a legjobb női időt úszta 59:27) mellett az esemény honlapján rendszeresen ad tanácsokat Mányoki Attila, aki az úszás történetének hatodik legjobb idejével úszta át idén a Cook-szorost. Erdei Zsolt, többszörös Balaton-átúszó, profi ökölvívó világbajnok is arra buzdít mindenkit, hogy próbálja ki magát a nyíltvízen, de csak olyanok jelentkezzenek, akik felkészültek a próbára. Erdei Zsolt: Mindenkinek nagyon javaslom az átúszást, de csak megfelelő felkészültség mellett, mert az 5,2 km nagyon hosszú tud lenni. Mányoki bejelentette, hogy az óceánok után idén visszatér a Balatonhoz és Illés Fanni paralimpikon úszóval együtt, - ha szükséges őt segítve teljesíti a távot. Az amatőr és profi sportolókat is megmozgató 35. Lidl Balaton-átúszást idén július elsején rendezik meg (esőnapok július 2, 8, 9, 15, 16). A kihívásra vállalkozók Révfülöpnél szállnak vízbe, s teszik meg az 5,2 kilométeres távot a célig, Balatonboglár Platán strandjáig. Az úszók biztonságára a mintegy vitorlásból, kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó felügyel, s a vízen cirkáló vízirendőrök is folyamatosan figyelik az úszókat. Akiknek esetleg valamilyen gondjuk támad, azok bármelyik egységtől kérhetnek segítséget. Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a résztvevők közel mindegyike teljesíti a távot kisebb-nagyobb pihenésekkel. A 35. Lidl Balaton-átúszás az egyik legbiztonságosabb módja a nyíltvízi úszás kipróbálásának mondta Máth István, a Budapesti Sportiroda ügyvezetője. A 35. Lidl Balaton-átúszásra az előnevezés már elindult ( hu), az online jelentkezés mellett azonban a helyszínen is lehetőség lesz a regisztrációra. A részvétel feltétele az egy hónapnál nem régebbi vagy a helyszínen kiállított orvosi igazolás. KÖZÚTKEZELŐI TÁJÉKOZTATÁS Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Tour de Hongrie elnevezésű országúti kerékpárverseny Baja - Cegléd szakaszának befutója városunkban lesz megrendezve. A rendezvénnyel kapcsolatosan az alábbi lezárásokra kell számítani Cegléd város közterületein: Június 29-én csütörtökön este tól lezárásra kerülnek a Kossuth téren, Teleki utcában (Köztársaság u. Kossuth F. u. között), Kazinczy utcában (Kossuth tér - Iskola utca között) és az Alkotmány utcában (Kossuth tér - Iskola utca között) található parkolók. Június 30-án pénteken reggel tól este ig teljes szélességben lezárásra kerülnek a Kossuth tér hosszanti oldalai. A lezárás idejére a Kossuth tér Árpád és Kőrösi utak közötti egyirányú szakaszát ideiglenesen megnyitjuk a kétirányú forgalom számára. A verseny útvonala és az ahhoz becsatlakozó utcák 17:00 19:00 közötti időpontban kerülnek teljes lezárásra! Cegléd városi körpálya útvonala Mizsei út felőli érkezéssel: Déli út Petőfi utca Kőrösi út Arany utca Szív utca Bercsényi utca Szabadság tér Rákóczi út Batthyány utca Puskaporos utca Szép utca Köztársaság út Teleki utca Kossuth Ferenc utca Kossuth tér Árpád utca Bocskai út Déli út A fenti időpontban, a megváltozott Volánbusz útvonal miatt tilos parkolni a Bercsényi utca teljes szakaszán. Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a rendezvény ideje alatt a környéken fokozott figyelemmel közlekedjenek, figyeljék a kihelyezett jelzőtáblákat, kordonokat, kövessék a rendezvényt biztosító jelzőőrök utasításait. A rendezvényeket a rendőrség, a közterület-felügyelet, valamint a polgárőrség jelzőőrei biztosítják. Köszönjük a közlekedők és az érintett lakosság megértését, türelmét! NYÚJTSD A KAROD, MACIT ADOK! Cegléden rendkívüli kezdeményezés vette kezdetét, mely a "Nyútjsd a karod, macit adok!" nevet viseli. A kezdeményezés CÉLJA, hogy minden gyermeknek, aki vérvételen részt vesz a ceglédi Toldy Ferenc Kórház Rendelőintézet laborjában, ajándékba kap egy plüssmackót vagy bármilyen más plüssfigurát, amit haza is vihet. Dr. Diósgyőri Gitta jegyző Rendelőkben, kórházakban gyakori jelenség, hogy a gyerekek vonakodnak bemenni az orvosi szobába. Ez érthető, mivel gyerekszemmel, mindez félelmetes lehet. Egy felnőtt többféle módon segíthet a vizsgálattal járó fájdalom, kellemetlenség és szorongás leküzdésében. Könnyebbé tehetjük a helyzettel való megküzdést, ha a gyermek a vizsgálat után kap valamit pl. egy csokit vagy játékot. Kérünk, hogy segíts Te is, és adományozz egy plüssfigurát ezeknek a beteg gyermekeknek, amit a labor dolgozói a vérvétel alkalmával adnak oda, ezzel is enyhítve az ijesztő helyzet okozta szorongást és fájdalom enyhítését! A gyűjtési akció határideje: július 15. A plüssjátékokat az alábbi gyűjtőpontokon adhatják le: Face Play Divatáru - Cegléd, Kossuth F. u. 44. Holló Hús- Hentesáru Kft. - Cegléd, Piac csarnok Kossuth Lajos Gimnázium - Cegléd, Rákóczi út 46. Korona Cukrászda - Cegléd, Felház u. 15. La Toscana Bisztró - Cegléd, Kossuth tér 8. (csak du. 14 órától) Pegazus Szépség Szalon - Cegléd, Kossuth F. u. 51. PULZUS Szabadidőközpont - Cegléd, Összekötő út 30. Törőcsik Hús-Hentesáru - Cegléd, Kőrösi út 12.
6 június 26. ÚTRAVALÓ ÚTRA FEL - KÖLCSÖNAUTÓVAL! Szükséged lenne alkalmanként egy autóra? Ha nem akarunk egy pénznyelőt venni, bizony borsos a vételár, átírás, átnézetés. És még ott van a szervizelés, biztosítás, súlyadó, téli gumi, nyári gumi, autópályamatrica, garázs biztosítása. Mi mindezeket a költségeket egy tételre cseréljük neked, mégpedig a bérleti díjra. A többi a mi gondunk. B&B Autókölcsönző. TANÁCSOK GYERMEKKEL UTAZÓKNAK Nyaralással, családi utazással felejthetetlen emlékeket adhatunk gyermekeinknek. Járjunk bármerre, országon belül vagy kívül, a közös élmények nagyon sokat jelentenek majd nekik, amelyekre felnőttként is jóérzéssel gondolhatnak viszsza. A gondtalan nyaralásra azonban fel kell készülni. Erről beszélgettünk Dr. Kiss Katalin gyermekorvossal. Milyen előkészületeket érdemes megtenni utazás előtt? Attól függ, hogy mivel utazunk. Nagyon fontos, hogy biztonságos, becsatolható gyerekülésben utazzon a kisgyermek az autóban, illetve árnyékoljuk az oldalablakokat. Mindemellett bő folyadékot adjunk a gyermeknek! Többször álljunk meg és hamarabb induljunk, kipihenve és nem rohanva. Autóban, buszon vagy vonaton a gyerekeknek gyakran van hányingerük. Ha a gyerkőc erre hajlamos, indulás előtt érdemes hányáscsillapítót beadni. Repüléskor tiszta legyen az orr, átjárható a légút, ezért ha szükséges használjunk orrsprayt. Nem baj, ha a csecsemők sírnak, mert a sírás nyitja és zárja a dobüreget. A nagyobb gyerekek rágógumizzanak le és felszálláskor. Milyen gyógyszerekkel készüljünk a nyaralásra? Mit pakolhatunk össze előre a csomagba? A készenléti csomagban legyen lázcsillapító, fájdalomcsillapító, hányáscsillapító, valamilyen probiotikum és széntabletta. Rovarcsípés és allergiás reakció ellen fontos az antihisztamin és a kalcium. Csípést hűsítendőnek jól jön a Fenistil gél is. Szem és fülcseppre is szükség lehet. A csomagból nem hiányozhat a ragtapasz és a csipesz sem. A sebfertőtlenítő is jó társ lehet, illetve hasznos a kézfertőtlenítő és a nedves törlőkendő is. Magas faktorszámú naptejet semmiképpen se hagyjuk otthon! Készüljünk listával külföldi nyaralás esetén a gyermek gyógyszerérzékenységéről az adott nyelven? Igen, ez mindenképpen hasznos. Így a helyi orvost, ha szükség van rá azonnal tájékoztatni tudjuk. Illetve ha külföldre megyünk mindenképpen kössünk személyre szabott biztosítást és váltsuk ki az Európai Egészségbiztosítási Kártyát. Nyári akció Klíma tisztítás Ft a kórokozóktól mentes, hűs utastérért. Hűtővíz szint/szivárgás ellenőrzés Ft Nem csak a hűtővíz szintjére, hanem a teljes rendszer állapotára is ügyelni kell. Postaautó Duna Zrt Cegléd, Külső-Kátai út / Nyár folyamán mire figyeljünk különösen? Ügyelni kell a napszúrás veszélyeire! Vékony, világos kalapot és ruhát adjunk a gyermekre, a szemét pedig napszemüveggel védjük! A naptejet ne csak a strandon használjuk, kenjük be a gyermeket és persze magunkat is a fedetlen testfelületeken. Fényvédő napkrémet használjunk legalább naponta kétszer óra között amennyire lehetséges ne legyenek napon a gyerekek. Utazás alkalmával folyadék pótlásra ne csak vizet, hanem gyümölcslevet, limonádét, hűs teát is adjunk többször a gyermeknek. Strandon napernyővel tegyünk a napvédelemért! Biztonságos úszógumi, karúszó legyen a kicsin. Csónakázás alkalmával ne maradjon el a mentőmellény. Nyáron a ventilátor és a légkondi használata miatt gyakoriak a megfázások. Ne legyen huzatban a gyermek, ne helyezzük közel a ventilátort! Az autó első ülésén a szülők kevésbé érzékelik azt, hogy hátul milyen hűvös van. A gyerekek egy hosszú úton könnyen megbetegedhetnek a légkonditól. Túlságosan ne vegyük le a hőfokot, időnként kapcsoljuk ki! Egzotikus országokban megkóstolhatják a gyermekek a helyi egzotikus ételeket? Nem javasolnám. A tenger gyümölcsei, kagylók, rákok bizonyos esetekben Hepatitis A fertőzést is okozhatnak. Ezek mellett emésztetési probléma is felmerülhet. A mi gyomrunk nincs hozzászokva ezekhez az ételekhez. Ha távol-keleti, vagy afrikai országba utazunk, érdemes felhívni az oltási tanácsadót. Telefonon tájékoztatást adnak a kötelező oltásokról, illetve be is adják azokat Budapesten az oltási központban. Érdemes már időben intézkedni, előfordulhat, hogy több oltásra lesz szükség, különböző időintervallumban kell beadni, illetve idő kell ahhoz is, hogy egy-egy oltás kifejtse a hatását. Kullancs ellen mi a teendő? A legbiztosabb, ha esténként tetőtől talpig átbogarásszuk a gyermeket, ruháját kiöblítjük. Ha aznap észrevesszük és kivesszük, akkor megnyugodhatunk, hogy biztosan semmi betegségük nem lesz. A betegség időfaktorhoz kötött, minél tovább a bőrben van a kullancs, annál nagyobb az esély a betegségre. Ha mégis kullancsot találunk a gyermekben, mindenképpen szárazon, nem csavarva vegyük ki egy csipesz segítségével, csak utána fertőtlenítsünk Betadine-nal, alkohollal, de szükség esetén apuka arcszesze is megteszi. Nyáron milyen problémával keresik fel a rendelőt leggyakrabban? Szünetben fokozottan ügyelni kell otthon is gyermekeinkre, ilyenkor megszaporodnak a gyerekbalesetek. Az a legjobb, ha egy gyermekre egy felnőtt vigyáz, mert gyorsan meg van a baj. Fontos, ha sportolnak legyen megfelelő védőfelszerelés. Uszodában fokozott a csúszásveszély, fogjuk a kezét, totyogjunk vele együtt. A gyerek lehetőleg a vízből ne igyon, ne merüljön el! Veszélyérzete nincs neki, éppen ezért bármire képes. Sokszor van rokonnál, nagyszülőnél a gyerek nyáron. Ilyenkor érdemes arra figyelni, hogy gyógyszerek ne legyenek szabadon. Sokszor találkozunk olyannal, hogy nem tudják bevette-e a gyerek a nagymama gyógyszerét. Nem kell, hogy feleslegesen kitegyük gyermekünket egy gyomormosásnak. Két vigyázó szemünk egész évben a gyermeken legyen! Vágsélei Csilla Sára
7 www. dpmsz. hu 7 Hatvani Használtruha Nagykereskedés Már fajtára válogatott áruval és válogatási lehetőséggel is várjuk régi és új vásárlóinkat / Darázs Keverő Kft. a 2017-es évben is megkezdi a GABONA FELVÁSÁRLÁSÁT azonnali készpénzfizetéssel az alábbi telephelyein: Jászberény, Szelei út 69. Tel.: 57/ , 06-30/ Hatvan, Jászberényi út Telephely: 06-30/ Adács, Adácsi DA-KE Kft. telephelyén Tel.: 06-30/ Nagykörű, Sovány dűlő major Tel.: 06-30/ Mezőhék, Vitaleggs Kft. Földvári út Tel.: 06-30/ Várjuk régi és leendő partnereinket.
8 június 26. I N G A T L A N CEGLÉD, Budai úton, Nyíl közben 800 négyszögöl terület kis házzal eladó. Víz, villany van. Irányár: 4 mft / / ZÖLDHALOMBAN 3 szobás összkomfortos ház eladó. Érdeklődni: 06-70/ CSEMŐBE luxus ház alkalmi áron eladó. Érdeklődni: 06-70/ BALATONBOGLÁRON vízközeli, közműves telek reális áron eladó. Iá: 5,2Mft, 0670/ JÁSZBERÉNY Újerdőn 31-es főút közelében (volt szőlő gazdaság területén) komfortos tanya 250 m2-es széna tárolóval, istállóval, akácossal, 26 db ős diófával szép környezetben, 3,5 ha területen eladó. Telefon: 06-30/ TISZAPÜSPÖKIBEN, Holt-Tiszánál 972 nm-es, zártkert gyümölcsfákkal bekerítve eladó. Kút, villany szerszámtároló van. Irányár: Ft. Telefon: 56/ VÁROSHOZ közel, Cegléden a Fenyő utcában 3500 nmes zártkert félkész, tetőteres épülettel, +50 nm kész alappal eladó. Irányár: 12 mft 06-30/ CSEMŐ- Zöldhalomban három különálló ház telekkel eladó / ELADÓ Cegléden az Öregszőlőben hobbi, lakható 40 nm-es épülettel, alatta pincével. Víz, villany van. Érdeklődni 15 óra után / CEGLÉDEN Budai úton hobbi eladó. Gáz, villany, víz bekötve / CEGLÉDEN Réti dűlőben 7627 nm-es szántó, erdő nmes tanya, melyen 110 nm-es 3 szoba + nappalis ház eladó 7.8 mft / CEGLÉDEN Összekötő úton, kis telken, 1. emeleti 100 nm-es, 2 szoba+ nappalis tégla lakás eladó 9.6 mft / CEGLÉDEN Wesselényi utcában, 984 nm-es telken, 3,5 szobás, 2 fürdőszobás családi ház garázszsal, egyéb helyiségekkel eladó 15.9 mft / CEGLÉDEN a fürdőhöz közel 1080 nm-es zártkert eladó kis épülettel. Víz, villany van / CEGLÉDEN állomásnál 2 szobás felújított gázfűtéses, erkélyes lakás eladó / CEGLÉDEN a Kossuth Ferenc utcában erkélyes 2,5 szobás, földszinti panellakás eladó. iá: 9,5 mft. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni: 06-20/ ZÖLDHALOMBAN 2 szobás családi ház 1900 nm telken eladó 4.9 mft 06/ CEGLÉD kertvárosban 90 nm 2 és fél szobás + étkezős családi ház 800 nm telken eladó 15,9 mft 06/ CEGLÉD külterületén 90 nm 2 és fél szobás + étkezős családi ház 2400 nm telken eladó sok gazdasági melléképületel 5,9 mft 06/ ALBERTIRSÁN 80 nm, 2 és fél szobás családi ház 1000 nm telken eladó 8.9 mft. Telefon: 06/ ALBERTIRSÁN 70 nm-es családi ház 800 nm telken eladó 3.4 mft 06/ TÁPIÓSZENTMÁRTONBAN 160 nm-es 3+ nappalis, 2 család részére is alkalmas családi ház eladó 13,9 mft Telefon: 06/ CEGLÉD belvárosában 62 nm 2 és fél szobás, erkélyes panel lakás eladó 8.9 mft. Telefon: 06/ CEGLÉDEN újszerű 8 éves családi ház 120 nm 4+ nappalis 800 nm telken eladó 25,9 mft. Az ár tartalmaz 1mft értékben konyhabútort 06/ CEGLÉD belvárosában 81 nm 3+ étkezős + gardrobos + kocsibeállós gáz fűtéses lakás eladó 15,9 mft 06/ MUNKÁLTATÓK figyelem! Cegléd belvárosában családi ház munkásszállónak kiadó 25 főtől 1000 Ft/fő/nap Telefon: 06-70/ CEGLÉDEN Kékkő utcában félkomfortos kertes ház eladó. Iá.: 4,5 mft / I N G A T L A N V É T E L ALBERTIRSÁN családi házat keresek. 06/ ELADÓ családi házat, lakást, nyaralót, termőföldet keresek Cegléd környékén. Telefon: 06-30/ CEGLÉDEN keresek 16 mft-ig jó állapotban lévő 3 szobás családi házat és 8 mft-ig 2 szobás házat kis telekkel. Telefon: 06-20/ K I A D Ó CEGLÉDEN 180 és 300 nmes raktárnak, vagy műhelynek alkalmas helyiségek kiadók / HORVÁTORSZÁGI tengerparton apartman kiadó 06-30/ , 06-20/ CEGLÉDEN a városközpontban a szolnoki út elején 1 db 35 nm-es üzlethelyiség kiadó / GARÁZS Cegléd központjában autó, motor, bútor tárolására kiadó / CEGLÉDEN Népkör utcában a Centrál Irodaházban iroda kiadó (23 m2) belső udvari parkolóval. Érdeklődni: 06-20/ CEGLÉDEN, Kossuth F. utcában (SPÁR-nál) 2,5 szobás, erkélyes lakás kiadó / MEZŐGAZDASÁGI raktár Nyársapáton kiadó. 372 nm-es. Belmagasság 3,3 m Ft/ hó, vagy Ft/év / KIADÓ Cegléd központjában kertes, új nagy családiház igényesnek hosszútávra / CEGLÉDEN, Avangtarde házban három szobás 2. emeleti tetőtéri lakás kiadó Ft/hó + rezsi. 30/ FŐ részére munkásszállónak alkalmas családi ház Cegléd központjában reális áron kiadó / A D Á S - V É T E L RÉGISÉGEKET, festményeket, porcelánokat, bronz tárgyakat és egyéb antik dolgokat vásárolok, magas áron / HÁROM ajtós szekrény, konyhaszekrény, vitrines szekrény, hűtő, kétmedencés mosogató szekrénnyel, csappal, mustárszínű ülőgarnitúra eladó / ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat, papír-régiséget, militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi út / NŐI 28-as Csepel kerékpár nagyon jó állapotban, terménydaráló eladó / EGY lóra való gumiskocsi és női kerékpár eladó. Tel: 06-30/ FRANCIA buldog, németjuhász kiskutyák, ülőgarnitúrák, rotakapák, hűtők, fűnyírók, mosó-, szárítógépek, ágaprítók, körfűrész, sövénynyírók, gáztűzhelyek, felnik, kandallók, autógumik, kerékpárok, Aprillia, Niva, autós gyerekülés, mosó, Simson. Telefon: 06-20/ KÖLES vetőmagnak kapható! Tel.: 06-20/ V E G Y E S VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompresszort, invertert, kis gépeket / VASTAG akác 3050 Ft/100 kg, vékony akác 2750 Ft/100 kg, tölgy és bükk 2800 Ft/100 kg, vegyes tűzifa 2250 Ft/100 kg, nyár tűzifa 1800 Ft/100 kg. H a s í t á s : F t / k g / , 06-30/ TŰZIFA vastag akác 3100 Ft/100 kg, vékony akác 2750 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk.06-30/ VÉKONY akác 2750 Ft/100 kg, vastag akác 3100 Ft/100 kg, tölgyfa 2850 Ft/100 kg 06/30/ VÁSÁROLOK régi bútorokat, régi vaskerítéseket, képkereteket, festményeket, könyveket, mindenfajta hagyatékot, porcelánokat, órákat, régi dolgokat / mindenféle öreg tollat veszek. SZÁRAZ kenyér, kifli, zsemle kapható. 70 Ft/kg. Telefon: 06/30/ EPER cefre eladó. Telefon: 06-70/ DOBOS Tűzifa Kft. Csemő eladó akác és tölgy tűzifa / KIRAKODÓ vásár július 1-én 9-14-ig. Edények, hanglemezek, ruhaneműk stb. Cegléd, Bársony u. 5. ELADÓ bükk szélfa és hasított bükk / KUKORICA, búza, árpa, napraforgó, zab eladó. Házhozszállítással is.tel.: 06-30/ L I G N I T r e n d e l h e t ő. T e l. : 06-20/ J Á R M Ű MINDENFÉLE autót megvásárolok! 20 Ft/kg. Forgalomból kivonatom. Házhoz megyek! 06-20/ ELADÓ 1992-es Ford Fiesta érvényes műszakival. Telefon: 06-53/ RÉGI motorokat, autókat keresek gyűjteménybe. Akár hiányosat is, alkatrészeket is CHEVROLET Kalos 2005-ös évjáratú, jó állapotú szgk. motorhibával áron alul eladó 06-30/ S Z O L G Á L T A T Á S K Ö L T Ö Z T E T É S T, b ú t o r - s z á l l i t á s t, l o m t a l a n í t á s t v á l l a l u n k 3, 5 t, p o n y v á s t e h e r a u t ó v a l. T e l e f o n : 06-20/ ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás.tel.: 06-20/ KERTÉPÍTÉST, kertrendezést (sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést vállalok) 06-20/ (szakember). KÖLTÖZTETÉS, fuvarvállalás országosan ponyvás, zárt és 1 2 t o n n á s t e h e r a u t ó k k a l, m e g b í z h a t ó r a k o d ó k k a l / K e d v e z ő árak! WHIRLPOOL automata mosógép, garanciával eladó, szállítás lehetséges. Ár: , 06-20/ KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvező áron / KÚTTISZTÍTÁS, kútmélyítést, fertőtlenítést, ásást és fakivágást vállalok. Pl.: fenyő/dió / DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, 0-24-ig zsírtalanítás géppel, hétvégén is, garanciával / M Ű A N Y A G n y í l á s z á r o k é s r e d ő n y ö k b e é p í t é s e, a k á r egyedi méretben is. Felár nélkül. Beépítési határidő 3 héten belül. Érdeklődni: 16,30 u t á n a / telefonon. AUTOMATA mosógépek javítását vállalom, akár hétvégén is. T:20/ KÁRPITOS! Antik, stil, modern és retro bútorok áthúzása, javítása, felújítása. Autó kárpitozás / , 06-30/ REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás! 06/20/
9 www. dpmsz. hu 9 DUGULÁS elhárítás SOS-ben, lefolyórendszerek tisztítása / DUGULÁSELHÁRÍTÁST és vízvezetékszerelést vállalok a hét minden napján. Telefon: 06-30/ FUVAROZÁST, lomtalanítást, udvar takarítást, sittszállítást vállalok. Érd.: 06-70/ REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz m u n k a, k e d v e z ő á r / MESTERBOSZORKÁNY jövendőmondó, rontáslevétel, szerelmi energiák, halottlátás, isteni gyógyító erővel / K Ö L T Ö Z T E T É S T, f u v a r o z á s t vállalok. Tel.: 06-30/ CSEMPÉZÉS, kisebb kőműves munkák minőségi kivitelben / WEBÁRUHÁZ, hírportál készítése, karbantartása. Bemutatkozó weboldal készítése. Telefon: 06-20/ PALATETŐ bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel. Ingyenes árajánlatkészítés. Akció -10% / , www. palatetofelujitasjavitas.hu HITELES Energetikai Tanúsítvány olcsón, gyorsan, pontosan. Hétvégi felméréssel. Érdeklődni: 06-20/ CSERÉP-, pala, lapostető felújítások akár napelemmel együtt / g e m e r k o r o n a h g m a i l. c o m / LAKÁSSZERVÍZ Redőnyök, reluxák javítása, készítése, festésmázolás, tetők, kőművesmunkák. Tel.:06-30/ VIZES falak utólagos szigetelése acéllemezzel, mérsékelt áron, garanciával. Érdeklődni: 06-30/ T E T Ő F E L Ú J Í T Á S T, k ő m ű v e s m u n k á t, k ü l s ő s z i g e t e l é s i m u n k á k a t v á l l a l o k / FŰKASZÁLÁS, veszélyes fák kivágása, akár az anyagáért is. Szállítás megoldott / SZŐNYEG, kárpit mélytisztítása háztól házig / w w w. t i s z t a s z o n y e g c e g l e d. mlap.hu Hörömpő József VILLANYSZERELÉST, gipszkartonozást és kisebb ács munkát vállalok, kedvező áron / B U R K O L Á S T, f ü r d ő s z o b a felújítást, festést, mázolást, f a l s z i g e t e l é s t l e m e z z e l, i n j e k t á l á s s a l v á l l a l o k. Érdeklődni: 06-30/ SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújitást vállalok referenciákkal, garancivál / Redőnyök, szúnyoghálók készítése és teljeskörű javítása gurtnik cseréje. 06/ TETŐJAVÍTÁST, kúpozást, kéménybontást illetve -rakást, tető átrakást vállalunk / MŰANYAG redőny, faredőny javítás készítés gyors precíz áron! 06-70/ , 06-30/ ÁPOLÁST, masszázst vállalok, eltartási szerződést kötnék. Leinformálható ápolónő / TETŐK javítása, készítése, v e s z é l y e s f á k l e b o n t á s a. M o l n á r G á b o r. 0 6 / , 06-70/ CSALÁDI ház építése teljeskörű ügyintézéssel. CSOK felhasználása, valamint hitelügyintézése lehetséges. Érdeklődni: 06-70/ LAKI kályhakerámikus kályhás mester új cserépkályhák, átrakások, javítás. Mobil kemencék, hordozhatók / Á L L A T KOCA süldők, hízók, anyák, kanok, darálók, hordók. Telefon: 06-53/ ,00 után. TTETRA SL tojóhibrid jérce kapható. Tel.:06-20/ ANYA juhok, kosok, növendék bárányok eladók Jászberényben. Tel.: 06-30/ TOJÓTYÚK 11 hónapos, szép barna tollas ingyenes házhoz szállítással 599 Ft/db / NAPOS és előnevelt csibe augusztus, szeptember hónapra megrendelhető. Fehér és színes húshibridek. Tojó fajták: barna, cirmos és kendermagos. Minőségi intenzív baromfitápok kedvező áron. Gali Baromfikeltető Albertirsa 06-30/ , 06-53/ HÍZÓK eladók. Érdeklődni telefonon: 06-70/ T Á R S K E R E S É S 72 éves özvegyasszony társat keres Cegléden / ÉVES, 152 cm férfi társat keresek / Ü D Ü L É S SIÓFOKI Aranyparton közvetlen vízparti és víztől 100 m-re lévő apartmanok kiadók / Á L L Á S T K Í N Á L ALBERTIRSÁRA megbízható lapterjesztőket keresünk! Tapasztalattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni: 0620/ SZAKKÉPZETT élelmiszeripari dolgozót keresünk! Zöldséges részlegre raktárost B kategóriás jogosítvánnyal felveszünk! Önéletrajzokat küldje: erzsikeker@gmail.com címre MEGBÍZHATÓ, jó fizikumú férfi munkatársakat keresünk ceglédi üzemünkbe présgép mellé. Bérezés: nettó Ft/óra Érd.: 0620/ ÜLLŐRE keresek áruösszekészítőket kiemelt bérezéssel. A szállítás megoldott. Elérhetőségek: 06/ C E G L É D I é p í t ő i p a r i c é g f e l v e s z : k ő m ű v e s t, s e g é d m u n k á s t, s z o b a f e s t ő m á z o l ó s z a k m u n k á s o k a t. A z o n n a l i k e z d é s s e l, j ó k e r e s e t i l e h e t ő s é g g e l. Jelentkezni: 06-30/ SZOBAFESTŐKET, betanított munkásokat felveszek. Telefon: 06-20/ PÉNZÜGYI tanácsadót keresünk banki- és biztosítási termékek érkékesítésére, minimum középfokú végzettséggel. Amit nyújtunk: karrierlehetőség, kezdő támogatás + jutalék. Ingyenes szakmai képzés. Önéletrajzát küldje: tunde.orsos@ groupama.hu re. GYÁLI kontaktlencsegyárba betanított dolgozókat keresünk 12 órás munkarendbe! Bruttó Ft órabér + 40% műszakpótlék Ft cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat: Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Nagykőrös, Tápiószentmárton, Pilis, Törtel, Tápióbicske, Tápiószele, Tápiószőlős. Jelentkezzen a CEGLÉDI Suzuki márkakereskedés karosszéria lakatos és autóvillamossági szerelő munkakörben felvételt hirdet. Jelentkezését a 06-30/ vagy a 06-30/ es telefonszámon várjuk! ALKALMI munkára jó kézügyességű diákot felveszek. Jelentkezni: Tutti Fotó Cegléd, Rákóczi u 4. vagy 06-30/ telefonon lehet FÉNYKÉPEZNI szerető középkorú férfi dolgozót keresünk. Gépkocsivezetői gyakorlat és számítógépes ismeret szükséges. Jelentkezni: 06-30/ ALBERTIRSAI és ceglédi telephelyekre vagyonőröket keresünk 12 órás szolgálatokra, azonnali kezdéssel. Nettó órabér: 600 Ft / oszianita@bastya-or.hu FOLYAMATOS munkalehetőség csomagolói munkára Paty (Kalifa) férfi, női dolgozók jelentkezését várjuk. Jelentkezni: 06-30/ CEGLÉDI szaküzletünkbe hidraulika tömlő gyártásra munkatársat keresünk. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: cegledinfo@gmail.com TAKARÍTÓNŐT felveszek, 4 műszakos munkarendbe, Ceglédre kiemelt keresettel. Jelentkezés: 06-30/ NYERGES szerelvényre, belföldi munkára, leinformálható, gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt keresünk. Feltétel: GKI kártya / JÁSZBERÉNYI, összeszerelői munkára keresünk munkavállalókat. Munkába járás biztosított. 06/30/ Munkanapokon 9-12 óráig BUDAPESTI divatáru üzletekbe keresünk rész- és teljes munkaidős csomagolót, raktári munkatársat. Telefonszám: 0620/ FESTŐT, festősegédet heti bérezéssel felveszek. Tel.: 06-70/ AZ albertirsai Katolikus Általános Iskola határozott idejű teljes munkaidős iskolatitkári állást hirdet 2017.július 1-től. Feltétel: büntetlen előélet, szakmai önéletrajz, pénzügyi-ügyintézői végzettséget igazoló okiratok másolata, plébánosi ajánlás-elnyerés esetén erkölcsi bizonyítvány. Tel.: 06-20/ Sipőczné Farkas Mária igazgatónő. Pályázat benyújtása: albertirsa.katolikus@gmail.com Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik idős Abonyi István végső búcsúztatására eljöttek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett és felejthetetlen drága jó Nagymama és Keresztmama, KIS ERZSÉBET életének 86. évében, június 18-án elhunyt. Temetésére július 4-én, kedden, délután 3 órakor a Kálvária temetőben kerül sor. A gyászoló család BUDAPESTI süteménygyárba várjuk betanított munkatársainkat. Vidékről ingyenes, céges buszjárat, egyműszakos munkarend, kiemelkedő bérezés, bónusz rendszer. Érdeklődni: 06-30/ BUDAPESTI divatáru üzletekbe keresünk nyitás előtti takarításra munkatársakat. Telefonszám: 0620/ HATVANI telephelyünkre betanított dolgozókat keresünk hulladék válogatásra, 800 Ft nettó órabérért. Szállítás biztosított. Állandó délelőttös műszak. Kezdés június közepe / , 06-30/ KECSKEMÉT környékére húsüzembe dolgozókat keresünk azonnali kezdéssel. Érdeklődni: 06/ BETANÍTOTT férfi dolgozókat keresünk raktári munkára budapesti munkahelyre, állandó délután illetve éjszakás műszakra. Szállítás biztosított és két heti fizetéssel. Jelentkezés sms-ben! 06-30/ , 06-30/ SZAKKÉPZETT varrónőket keresünk szolnoki telephelyünkre, 2 műszakos munkarendbe. Ipari gyorsvarrógéppel, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezés sms-ben / , 06-30/ BUDAPESTI kábelgyárba betanított dolgozókat keresünk, kétműszakos munkarendbe. Szállítás biztosított. Jelentkezés sms-ben: 06-30/ BUDAPEST és környékére betanított dolgozókat keresünk azonnali kezdéssel, bejárás megoldott céges busszal. Jelentkezni: 06-30/ BUDAPESTI telephelyünkre komissiózni tudó targoncásokat felveszünk. Nettó 850 Ft/ óra. Mukába járás biztosított. Jelenkezni sms-ben 06-30/
10 június 26. KARRIER BETANÍTOTT dolgozókat keresünk Dunakeszi munkahelyre 2 műszakos munkarendbe, szállítás biztosított és két heti fizetéssel. Jelentkezés sms-ben! 06-30/ , 06-30/ , 06-30/ NEMZETKÖZI gépkocsivezetőt keresünk kiemelt bérezéssel, fiatal gépkocsiparkkal, minden hétvége itthon. Önéletrajzot a szlama@pannonlog.hu, telefonon érdeklődni: 06-70/ os számon lehet. CEGLÉDI családi gyártó cég sofőrt keres hétfőtől péntekig, heti 3 éjszakás távolléttel. Elvárások: B kategóriás jogosítvány, Ford Tranzit vezetésében tapasztalat, megbízhatóság,lojalitás. Kínálunk: versenyképes fix jövedelem, céges autó (Ford Tranzit). Önéletrajzokat az info@galco. hu címre várjuk. MUNKALEHETŐSÉG! Egyszerű címkéző munkára keresünk munkatársakat. Vidékieknek szállás biztosított. Kereseti lehetőség: Ft nettó. Telefon: 0670/ , 0630/ ALKALMAZOTTAT felvesz ingatlaniroda fő- vagy másodállásban (alapbér+jutalék) / BETANÍTOTT dolgozókat keresünk kiemelt bérezéssel győri, sopronkövesdi, ajkai és mosonmagyaróvári munkahelyünkre. Szállást, étkezést, utazást biztosítunk / CEGLÉDI telephelyre udvaros, illetve karbantartó kollégát felveszünk / CEGLÉDI könnyűipari cég, betanított munkára, hosszú távra munkatársat felvesz. Munkaidő: hétfőtől-péntekig, ig. Jelentkezni személyesen a Külső Pesti úton a Galco Kft-nél vagy önéletrajzokat az info@galco.hu címre. AZONNALI kezdéssel kőművest keresek / GYAKORLOTT, fiatal felszolgálót sürgősen felveszünk. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal a ceglédi Arizóna Pizzériában. CEGLÉDI telephelyű cég folyamatosan bővülő, megújuló autóbuszparkjának üzemetetéséhez műszaki ügyintézőt keres. D kategóriás jogosítvány, műszaki végzettség előny. Önéletrajzokat az alábbi címre kérjük: info@avandabusz.hu (Érdeklődni: 30/ ). GYAKORLOTT szakácsot sürgősen felveszünk (hamburgéria rész). Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal a ceglédi Arizóna Pizzeriában. AUTÓBUSZOK javításához, karbantartásához szerelő munkatársat keresünk ceglédi munkavégzéssel. Előny: autóbuszok javításában szerzett tapasztalat, D kategóriás jogosítvány. Önéletrajzot az alábbi címre kérjük: info@avandabusz. hu (Érdeklődni: 30/ ) AUTÓBUSZVEZETŐ kollégát keresünk ceglédi, helyi járatra folyamatos munkavégzéssel. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Elvárások: D kategóriás jogosítvány, GKI vizsga, digitális járművezetői kártya. Önéletrajzokat az alábbi címre kérjük: info@avandabusz.hu. Érdeklődni: 30/ AUSZTRIAI Nightclub hostess munkára keres csinos lányokat 19 éves kortól, top keresettel. Tel.: , KŐMŰVES mellé segédmunkást keresek Cegléden. Telefon: 06-30/ CEGLÉDI családi gyártó cég területi képviselőt keres slepptúrás munkavégzésre, heti 3 éjszakás távolléttel. Elvárások: B kategóriás jogosítvány, érettségi, üzleties megjelenés, jó kommunikációs készség, megbízhatóság, lojalitás. Kínálunk: versenyképes fix jövedelem (nem jutalékos rendszer), főállású, hosszú távú, biztos munkaviszony, céges mobiltelefon, céges autó (Ford Tranzit). Önéletrajzokat az info@galco.hu címre várjuk. MINŐSÉGI munkavégzésre keresünk munkavállalókat azonnali kezdéssel! +3630/ NYERGES szerelvényre C, E kategóriás jogosítvánnyal, tapasztalattal rendelkező gépjárművezetőt keresünk belföldi munkára Nagykőrösi telephelyre. Érdeklődni telefonon: 06-20/ telefonon. C TÍPUSÚ jogosítvánnyal rendelkező sofőrt, illetve segédmunkást és húsipari szakmunkást keresünk albertirsai sertés vágóhídra / VARRODAI pozíciók betöltésére munkatársak jelentkezését várjuk. Munkakörök: varró, szabász, vasalós, varrodai kisegítő. Ha úgy érzi, hogy szeretné megtanulni, mi segítünk benne. Primo Kft. Cegléd Várkonyi u.43. primo@ dfamzrt.hu 06-20/ VILLANYSZERELŐKET, műszaki beállítottságú betanított munkásokat keresünk budapesti munkavégzésre, fizetés nettó 240 ezer Ft-tól 20/ MAJOR-kuckó Kft munkatársakat keres: kőműves, festő, burkoló munkakör betöltésére. Jelenkezni lehet a 06-30/ vagy a 06-30/ ös telefonszámon. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOS munkatársat keresünk, középfokú végzettséggel. Kezdő támogatás + jutalék, ingyenes szakmai képzés. Önéletrajzát küldje: tunde.orsos@groupama.hu KÖNNYŰ hölgy munkaerőt keresünk Vecsésre. - Három műszakos munkarendbe - Kereseti lehetőség: bruttó ezer - hosszú távú munka - ingyenes bejárás céges buszokkal Ft/hó cafetéria Céges busz: Tápiószentmárton, Cegléd, Ceglédbercel, Albertirsa irányából. Jelentkezés: 06-70/ munka@humilitas.hu NAGYKŐRÖSI telephelyű cég lakatosokat, hegesztőket, illetve gépésztechnikust/ gépészmérnököt keres hosszú távra. Érdeklődni: 0630/ AUTÓSZERELŐT keres a Komáromi Gumiszervíz. Érdeklődni a helyszínen: Cegléd, Szolnoki út 12. NEMZETKÖZI fuvarozó cég ceglédi irodájába fuvarszervező kollégát keres. Amit nyújtunk: kiemelkedő bérezés, szabadság teljes mértékű kivétele, laptop, telefon. Munkavégzés szép környezetben, családias hangulatban. Elvárás: angol társalgási szintű nyelvtudás. Fényképes önéletrajzokat a karrier@ boldizsartrans.hu címre várjuk. BIRKÁHOZ is értő állatgondozót keresek ottlakással, teljes ellátással / MŰSZAKI beállítottságú értékesítőt keresek építőipari szegmensbe. Feladat: árajánlat készítés, ügyfelek kiszolgálása. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: cegledallasok@gmail.com FUVAROZÁSSAL foglalkozó cég ceglédi munkahelyre adminisztrációs munkakörbe kollégát keres. Munkavégzés szép környezetben,folyamatosan növekvő bérezéssel. Fényképes önéletrajzokat a karrier@ boldizsartrans.hu címre várjuk. CEGLÉDEN a Kedves ABC-be főállásba eladót keresünk. Jelentkezni: tothkaroly@icloud. com vagy 0670/ CEGLÉDI fuvarozó cég szervizvezető, ügyintéző kollégát keres.szakmai tapasztalat, és számítógép felhasználó szintű kezelése(excel, Word) szükséges. Feladat: műszakik, kötelező szervizek figyelése, árajánlatok kérése, alkatrész beszerzés. Munkavégzés kellemes környezetben, folyamatosan növekvő bérezéssel. Fényképes önéletrajzokat a karrier@ boldizsartrans.hu címre várjuk. CEGLÉDRE szakképzett virágkötőt keresünk / ÉRETTSÉGIZŐK FIGYELEM! INGYENES OKJ-s szakmák Egerben től GRAFIKUS (2 év) MOZGÓKÉP- ÉS ANIMÁCIÓKÉSZÍTŐ (2 év) MÉDIAFOTOGRÁFUS (2 év) INGYENES KOLLÉGIUM Jelentkezni: 20/ NYÍLÁSZÁRÓ beépítésben gyakorlott munkatársat keresünk Cegléd és környékére. Ajtó és Ablak Kereskedelmi Kft., Cegléd, Kőrösi út 50. Érd.: 06-70/ vagy a helyszínen. VILLANYSZERELŐKET és villamos hálózatszerelőket keresünk hosszútávra. Versenyképes jövedelem, tisztességes és stabil munkahelyi háttér / FIATAL ceglédi villanyszerelőt keresünk. Fényképes önéletrajzokat a Szuperinfó szerkesztőségébe "Villanyszerelő" jeligére várom TS Gastro Kft. Albertirsai irodájába főkönyvelőt keres. Elvárás: mérlegképes könyvelői végzettség PM regisztrációs számmal, több éves szakmai gyakorlat. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az allas@tsgastro.hu címen lehet. TS Gastro Kft. élelmezésvezetőt/vendéglátó üzletvezetőt keres Ceglédi telephelyére. Elvárás: élelmezésvezető vagy vendéglátós üzletvezető végzettség, több éves szakmai tapasztalat. Előny: közétkeztetésben szerzett gyakorlat. Jelentkezni: fényképes önéletrajzzal az allas@tsgastro.hu címen lehet. ASZTALOST valamint férfi betanított munkást keresünk Cegléd környéki munkahelyre! Bejárás biztosított. Jelentkezés: H-P: 8-16-ig; ALBERTIRSAI munkahelyre keresünk betanított munkást, elsősorban helyi, megbízható munkavállalót, hosszútávú munkára. Érdeklődni: 06-30/ I M P R E S S Z U M Dél-Pest Megyei Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: péntek óra. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. Tel./fax.: 53/ info@dpmsz.hu Nyomda: Lapcom Zrt., 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Cegléd, Csemõ, Külsõ-Budai út, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyáregyháza, Nyársapát, Nagykõrös, Törtel, Mikebuda, Kocsér, Kõröstetétlen, Jászkarajenõ, Abony, Újszilvás, Tápiószõlõs, Tápiógyörgye, Pilis, Tápiószele, Farmos, Tápiószentmárton. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!
11 FÉRFI betanított-, vagy szak munkást keresünk redőny gyár tásra. Jelentkezés: H-P: 8-16ig; CÉGÜNK ceglédi munkahely re keres fuvarszervező asszisztensi feladatok ellátására mun katársat. Elvárások: jó kommunikációs képes ség stressztűrő képesség Word, Excel felhasz nálói szintű ismerete, térképismeret. Logisztikai területen szerzett tapasz talat, és társal gási szintű angol vagy olasz nyelvtudás előny. Fényképes önélet rajzokat az alábbi címre kérjük: petratrans.hu ÁRUMOZGATÓ és gépkocsi ra kodó munkatársat keresünk kiemelt bérezéssel! Jel. H-P: 8-16-ig ; sze mélyesen:2768 Újszilvás Rózsa utca 10. A CONTO Kft. főállásba mér legképes könyvelőt, számvi teli ügyintézőt vesz fel ceglé di irodájába. Könyvelési gyakorlattal rendel kezők előnyben. Amit nyújtunk: jól fizető, biztos munkahely, szakmai fejlődé si lehetőség. Jelentkezni lehet: 06-53/ telefonon és a conto@conto.hu címen. 11 C E G L É D I p i z z é r i á b a m u n k á j ára igényes pizzakészítő munkatársat keresünk. Önéletrajzot a Pizza Expresszbe kérjük leadni / ALBERTIRSAI sörözőbe kedvező időbeosztással pultos hölgyet felveszek.tel.: 06-20/ DÁNSZENTMIKLÓSI otthonomba háztartási alkalmazottat keresek heti 1 alkalomra. 0620/ CEGLÉDI cég egy műszakos munkarendbe karbantartó, lakatos munkára, hosszú távra dolgozót keres. Hegesztő és tűzvédelmi szakvizsga előny, de nem feltétel. Jelentkezni: info@ galco.hu címen lehet, vagy személyesen önéletrajzzal a cég Külső Pesti úti telephelyén. ÉLELMISZER t e r m é k g y á r t á ssal foglalkozó cég műszaki beállítottságú hasonló területen s z e r z e t t g y a k o r l a t t a l r e n d e l k ez ő b e t a n í t o t t g é p k e z e l ő, g é pbeállító munkakörbe férfi munkavállalókat keres. Ceglédi t ö b b m ű s z a k o s m u n k a v é g z é ssel. Jó kereseti lehetőséggel, Cafeteria juttatással. Jelentkez é s a 2 0 / t e l e f o n s z ámon, valamint az anna.juhasz@ vitecer.com címen. É P Í T Ő I P A R I m u n k á h o z s e g é d eket keresünk! Tel:0670/ CEGLÉDI Reál élelmiszer üzletünkbe, szakképzett eladót f e l ve s z ü n k. E l ő n y : l e g a l á b b 2 éves élelmiszer kereskedelmi tapasztalat, csemege pultban való jártasság. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal: wtrade.real@gmail.com PÉNZÜGYI területre megbízható cég munkatársakat keres. Fő és m e ll é k á l l á s l e h e t s é g e s. J e l e n tkezni lehet: 06-70/ T Á PI Ó S Z Ő L Ő S I t e l e p h e l y r e a u tószerelő munkatársat k eresünk (pályakezdő is lehet). Bérezés m e g e g y ezés szerint / GYÜMÖLCSÖSBE keresek férfi munkaerőt (rotálás, damilos fűkaszálás, gyümölcsszedéskor rakodás) 0630/ FÉRI betanított munkást kere sünk Ceglédi munkahelyre. Jel.: H-P:8-16-ig, AUSZTRIAI munkára keresünk kőműveseket, zsaluzókat, ácso kat, vi llanyszerelőket és segédmunkásokat akár azonnali kez déssel. Minimális nyelvtudás szükséges. Ausztriai munkálta tó, osztrák bejelentés, 13., 14. havi fizetés / A Cleverjob Kft. újhartyáni ta sakgyártással foglalkozó partnercége számára operátorokat és targoncavezetőket ke res. Céges busz számos tele pülésről biztosított.jelentkezés: julianna.eros@cleverjob. hu 06-70/ Munkatársakat keresünk, Jászfényszarui munkahelyre összeszerelői, szalagdolgozói, raktári kisegítői, raktáros pozíciókra. Feltételek: 8.ált. iskolai végzettség, jó kézügyesség. amit kínálunk: fix havi bér+bónuszok, ingyenes bejárás, ingyenes meleg étkezés, extra szezonális juttatások. Jelentkezés: vagy CSOMAGOLÓKAT, GÉPKEZELŐKET keresünk 3 műszakos munkarendbe, Prologis ipari parkba valamint ÉS TARGONCÁSOKAT kereskedelmi raktárba, 2 műszakos munkavégzésre. A Pilis, Nyáregyháza, Monor irányából ingyenes céges busszal a bejárás FELVÉTELI INTERJÚ: , csütörtök óra, Pilis, Western Söröző, Dánosi u. 44. Érd.: 06(70)
12 június 26.
倀섀䰀夀䄀ⴀ 嘀섀䰀䄀匀娀吀섀匀 嘀攀 搀 搀 愀 欀攀 稀攀 搀 戀 攀 愀 樀 瘀儁 搀 攀 琀
㠀 倀섀䰀夀䄀ⴀ 嘀섀䰀䄀匀娀吀섀匀 嘀攀 搀 搀 愀 欀攀 稀攀 搀 戀 攀 愀 樀 瘀儁 搀 攀 琀 TUDTAD? MELYEK A PÉCS-BARANYAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA PÁLYAORIENTÁCIÓT SEGÍTŐ PROGRAMJAI? Nyitott kapuk (üzem-, képzőhely és tanműhely látogatások)
IX. évfolyam, 15. szám július 30.
IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban
IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.
IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre
IX. évfolyam, 7. szám április 9.
IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy
TANYA 2100 LEVEGŐVÉTEL Nisnánszky Réka, Nisnánszky Dániel
Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Tudományos Diákköri Konferencia Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék TANYA 2100 LEVEGŐVÉTEL Nisnánszky Réka, Nisnánszky Dániel
w w w. d p m s z. h u j ú n iu s 19., xxviii/25.
Dél-Pest M Eg ye w w w. d p m s z. h u 2 017. j ú n iu s 19., xxviii/25. 2 2017. június 19. Kosáfonó tábor csemőben Véradás A Csemői Községi Könyvtár és Közösségi Színtér 2017.06.21. 9:00-14.00 Infineon
X. évfolyam, 11. szám június 3.
X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.
XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.
XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869
KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA
KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA NAGYKŐRÖS, Széchenyi tér 9. Tel.: 53/500-831 CEGLÉD, Gubody u. 17. Tel.: 53/318-644 www.kucko-ingatlaniroda.hu Ingyenes ingatlanközvetítő hirdetési és
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2019. január 30. VIII. évfolyam 1. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
XX. évfolyam 11. szám május 27.
XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán
AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo
XVII. évfolyam 6. szám március 22.
XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2018. május 10. VII. évfolyam 3. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye
13000/6350/1/2014.ált. 2014. július hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13.00-20.00 Zsámbék, Etyeki út 08.00-10.00
Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék
Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-
XIX. évfolyam 21. szám október 16.
XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,
DÉL-PEST M E G YE. w w w. d p m s z. h u j ú n iu s 12., XXVIII/24.
DÉL-PEST M E G YE w w w. d p m s z. h u 2017. j ú n iu s 12., XXVIII/24. 2 2017. június 12. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Június 17-18. Magánügyelet (Házhozmenő állatorvosi ügyelet): Dr. József András Albertirsa,
ALAGÚT TECHNIKUS munkakörbe
A, Szekszárd-Bóly-Pécs üzemeltetésére alakult külföldi tulajdonú ALAGÚT TECHNIKUS Az üzemmérnökségen és az autópályán található alagutakban telepített biztonságtechnikai és forgalomszabályozási rendszer,
BATÁRI ATTILA DLA-TÉZISEK FEGYELMEZŐ TEREK AZ ÉPÍTÉSZET FELADATA ÉS LEHETŐSÉGEI A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSBAN június 9.
䈀䄀吀 섀刀䤀 䄀吀吀 䤀 䰀 䄀 䐀䰀 䄀ⴀ 吀 준 娀䤀 匀 䘀 娀䔀吀 䘀 最礀 洀稀 儁 爀 欀ጠ 稀 瀀 稀 昀 搀 栀 儁 最 戀 ﰀ 渀 ⴀ 瘀 最爀 栀 樀 戀 渀 BATÁRI ATTILA DLA-TÉZISEK FEGYELMEZŐ TEREK AZ ÉPÍTÉSZET FELADATA ÉS LEHETŐSÉGEI A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSBAN 2017.
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május
2015. augusztus hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye
13000/8244/3/2015.ált. 2015. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Augusztus 01. (szombat) 09.30-11.30 Budaörs,
DÉL-PEST M E G YE. w w w. d p m s z. h u j ú liu s 03., XXVIII/27.
DÉL-PEST M E G YE w w w. d p m s z. h u 2 017. j ú liu s 03., XXVIII/27. 2 2017. július 03. JUHÁSZFESZTIVÁL TÖRTELEN Idén már III. alkalommal kerül megrendezésre a Törteli Juhászfesztivál, melynek időpontja:
XX. évfolyam 4. szám február 19.
XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás
XVII. évfolyam 5. szám március 8.
XVII. évfolyam 5. szám 2013. március 8. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000
Augusztus 15-én Tiszaugi Falunap
TISZAUGI HÍRMONDÓ Tiszaug Önkormányzatának hivatalos lapja Augusztus 15-én Tiszaugi Falunap Népi fajátékok a falunapon A falunapi készülődések közepette felmerült a szervezőkben, hogy a gyerekeknek bérelnének
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
Korlánc // Chain of time
Korlánc // Chain of time TDK 2015 Identitás és kultúra szekció szerzők: Kristóf Dóra, Novák Sándor konzulens: Gaul Cicelle DLA Tartalom Előszó Hely Koncepció Rendszer Feldolgozás_Tanulmány Megvalósíthatóság
KEMENESALJAI MŰVELŐDÉSIKÖZPONT ÉS KÖNYVTÁRART MOZI Celldömölk
KEMENESALJAI MŰVELŐDÉSIKÖZPONT ÉS KÖNYVTÁRART MOZI Celldömölk Címünk: 9500 Celldömölk, Dr. Géfin tér 1. Telefon: +36 (95) 779301; +36 (95) 779302 Email: artmozi@cellkabel.hu WEB: http://artmozi.celldomolk.hu
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG
Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.
XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2017. november 30. VI. évfolyam 6. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft.
A GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra és a GINOP-5.2.1-14 ifjúsági garancia munkaerőpiaci programok keretében 2017. augusztus hónaptól álláskeresők részvételével indítandó munkaerő-piaci képzések Képzés
Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Feladatkör. Feltételek. Munkaidő. Egyéb
2017.01.03 pénztáros Csergő Kft. http://www.csergoe.hu/ pénztárkezelés Szívesen vesszük megváltozott munkaképességűek (kerekesszékes munkatársak felvételéhez is adottak a körülmények), illetve pályakezdők
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató
Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.
Pénzügyi és üzleti tanácsadó
Pénzügyi és üzleti tanácsadó Érvényes: 2012.04.16-2012.06.14 ING BIZTOSÍTÓ ZRT. 7100 Szekszárd _ Azonosítók: QE000698-2857552 (1705) Állásegyeztetés helye: Foglalkoztatónál: 7100 Szekszárd, Széchenyi utca
Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil:
Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:
Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.
Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:
DÉL-PEST M E G YE. w w w. d p m s z. h u j ú liu s 10., XXVIII/28.
DÉL-PEST M E G YE w w w. d p m s z. h u 2 017. j ú liu s 10., XXVIII/28. 2 2017. július 10. www.dpmsz.hu Szolgáltatók Futómű és fék átvizsgálás 7 499 Ft. Hogy az utazás közben csak kellemes meglepetések
A bácsalmási szakképzés a Váriban szeptember 18. péntek, 09:20
2015. július 1-jétől a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakiskolája és Kollégiuma bácsalmási és mélykúti telephelyein is lehetőség nyílt a kibővített palettájú szakmatanulásra. A tudás
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2018. június 28. VII. évfolyam 4. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
XXVI. Intézetek, intézmények (1872 ) 1945 2008 214,76 fm
XXVI. Intézetek, intézmények (1872 ) 1945 2008 214,76 fm N 2 Nagykőrösi Állami Tanítóképző Intézet iratai 1948 1957 0,38 fm N 51 Nagykőrösi Állami Arany János Gimnázium iratai 1948 1967 2,60 fm K 52 Ráckevei
XVII. évfolyam 13. szám június 28.
XVII. évfolyam 13. szám 2013. június 28. Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel vállalom Telefon:70/3105877 2 Falusi HIRDETÔ VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS
2 ingatlan@cegpasztor.hu
május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
XVII. évfolyam 10. szám május 17.
XVII. évfolyam 10. szám 2013. május 17. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel
A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére.
A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. Munkavégzés helye: Kisvárda és vonzáskörzete Foglalkoztatás jellege:
XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.
XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2018. február 28. VII. évfolyam 2. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031
Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző)
Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Érvényes: 2012.01.16-2012.03.15 Azonosítók: XX002DCJ - 2807137 (1705) VI-TE Kft. 7140 Bátaszék ------------------ telep ---- Állásegyeztetés helye: Kirendeltségen:
A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére.
A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. Munkavégzés helye: Nyírbátor és vonzáskörzete Foglalkoztatás jellege:
4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva
Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon
Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,
műszaki üzletkötő (műszaki-, értékesítési tevékenység)
műszaki üzletkötő (műszaki-, értékesítési tevékenység) Érvényes: 2011.09.23-2011.11.21 Azonosítók: XX00292H - 2765634 (1705) Praktika Tűzvédelmi Kft. 7100 Szekszárd Csonka utca 10 Állásegyeztetés helye:
Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Kontakt személy Telefonszám
Telefonszám 2016.10.05 fényező Veresegyház(Pest-megye) Szemán Judit 06 1 301-7884 06 30 581-9072 Csövek és cső rendszerek előírásnak megfelelő festése. Alkatrészek rozsdamentesítése, zsírtalanítása és
Számítógépes rendszerkarbantartó (számítógép szerelő és karbantartó)
Számítógépes rendszerkarbantartó (számítógép szerelő és karbantartó) 3142 09 Érvényes: 2011.11.28-2012.01.26 Azonosítók: XX003P82-2793391 (1705) AT-INFO KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ
Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne
Felhívás szerinti sorszám Képző intézmény megnevezése Képzés megnevezése Megszerezhető képesítés Képzés helyszíne Bemeneti feltétel Egészségügyi alkalmasság 2. Nyelvi Centrum Szolgáltató Bt. Angol alapfok
Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Honlap elérhetőség Feltételek Előny. Egyéb
2016.07.01 takarító Dóc és Levél(Pest-megye) JOBRAPIDO/TUTIMUNKAK Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. http://www.ujbudaprizma.hu/ Ha van gyakorlat a takarítói munkában. fényképes önéletrajzzal az ujbudaiallasok@gmail.com
Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/
XVII. évfolyam 14. szám 2013. július 12. Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/9385-984 Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel
Global Work Unit Kft.
Global Work Unit Kft. Akire mindenben számíthat, ha megoldásra váró munkája van Gondolkodjon velünk globálisan Cégbemutató Cégbemutató: Global Work Unit Kft az évtizedes szakmai múltra visszatekintő cégekből
jó terhelhetőség önálló munkavégzés igényes és tiszta munkavégzés Előny takarítógépek használatában szerzett tapasztalat Munkaidő
2017.01.09 betanított munkás Üllő(Pest-megye) JOBRAPIDO/PROFESSION Seacontinental Kft. https://www.profession.hu/allas/betanitott-munkas elsősorban könnyű fizikai, betanított munka, csomagolás, címkézés,
1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki munkakörbe!
1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki Kecskemét környéki munkavégzésre megváltozott munkaképességű munkavállalókat keresünk gondnoki Főbb feladatok: telephely tisztántartása Elvárás: jó állóképesség
SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin
2 ingatlan@cegpasztor.hu
szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet.
Tisztelt Szülők! Közeledik a nyári szünet! A tanévet 2017. június 15-én csütörtökön bezárjuk. Ezt követően 2017. június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:
2433 Sárosd, Hantosi u. 46.
Sárosdi vállalkozások BARTA TAMÁS Egyéni vállalkozó 2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Tel: 06-20-427-7921, 06-25-260-009 Szobafestés, mázolás, tapétázás. 1 / 20 Külső szigetelés (DRYVIT rendszerrel). Gipszkartonos
A jelentkezésbe kérjük beírni a megváltozott munkaképesség ÖEK százalékát és a következő felülvizsgálat idejét.
2016.09.28 pénztár host és hostess Maglód(Pest-megye) Work Force Kft. http://workforce.hu/ http://www.cvonline.hu/megvaltozott-munkakepessegumunkavallalokat-keresunk-partnerunk-reszere-reszmunkaidos-penztarhostess-munkakorbe
IX. évfolyam, 3. szám február 13.
IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon
Szerkeszti és kiadja: Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.
JÁSZBERÉNY, KARCAG, TISZAFÜRED, MEZŐTÚR ÉS ÚJSZÁSZ VÁROSOK HELYI AUTÓBUSZ MENETRENDJE és a fenti városokból induló helyközi autóbuszjáratok jegyzéke Érvényes: 2018. december 9-től 2019. december 14-ig
2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON!
NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. 2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a közszolgáltatás keretében ingyenes LOMTALANÍTÁSI
Pilisi Városüzemeltető Kft évi városüzemeltetési koncepció
Pilisi Városüzemeltető Kft. 2017. évi városüzemeltetési koncepció Készítette: Schwarcz Péter Ügyvezető Igazgató Demeterné Hajdú Vanda Gazdasági Vezető Matos Péter Műszaki Vezető Pilis, 2016.10.27 Bevezető:
Pápai Szakképzési Centrum ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA
Több mint 130 éves nagy hagyományokra visszatekintő intézményünk jól felszerelt tanműhelyekben, mérő laborokban várja a tanulni kívánó érdeklődő tanulókat. Katonai alapismeretek tantárgy oktatása lévén
Siklós-Bóly térségi 25.
Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,
2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,
SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája
SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája Rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett szakmái és férőhelyei: Szakma száma Szakma megnevezése Férőhely 0831 ipari gépész 5 fő 0832 hegesztő 3 fő 0833 kőműves
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Global East Kft. Munkáltató. (megnevezése/logó) Feladatok területi megoszlása: Nemzetközi fuvarozási feladatok
Munkáltató Global East Kft. (megnevezése/logó) Feladatok területi megoszlása: Nemzetközi fuvarozási feladatok 1. belföldi fuvarozási feladatok 2. nemzetközi fuvarozási feladatok Magyarország mely területéről
FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA
A konferencia a Magyar Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A piacnyitás értékelése és aktuális energetikai kérdések Sopron, Hotel Szieszta 2008. október
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is
Állam tulajdoni hányada. Állami AK. Állami terület. Megye Település Fekvés hrsz Alrészlet Művelési ág
Megye Település Fekvés hrsz Alrészlet Művelési ág Állam tulajdoni hányada Állami terület Pest Abony külterület 0106/56 a szántó 21990/1043 8,9153 198,53 Pest Abony külterület 0106/56 b legelő 21990/1043
Tanulj Utazva. Nyelvtanfolyamok középiskolás csoportoknak. Broadstairs - Anglia
Tanulj Utazva Nyelvtanfolyamok középiskolás csoportoknak Broadstairs - Anglia 1-4 hetes programok egész évben Intenzív nyelvkurzus délelőttönként Városnéző és szabadidős programok Kirándulások Szállás
Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.
Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel
XVII. évfolyam 15. szám július 26.
XVII. évfolyam 15. szám 2013. július 26. 2 VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS CSATORNA BEKÖTÉS - Családi és társasházak komplett épületgépészeti kivitelezése - Napkollektoros rendszerek telepítése - Központifûtések
Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye
2014. március hónapra tervezett sebességmérések Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Március 01.(szombat) 07.00-09.00 Szada Pazsaki utca 09.30-12.00 Veresegyház Fő út 13.30-15.30 Galgamácsa
2015. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye
13000/6647/6/2015.ált. 2015. július hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Július 1. (szerda) 10.00-12.00 Budaörs, Kinizsi
Pozíció Helyszín Hirdető oldal Hirdető cég Weboldal Kontakt személy Telefonszám. Feladatkör. Feltételek. Előny Munkaidő
2016.08.11 mechanikus összeszerelő operátor Veresegyház(Pest-megye) Szemám Judit Munkadarabok ellenőrzése Munkadarab elkészítése rajzdokumentációnak megfelelően Gépipari elemek pontos és precíz összeszerelése
Feladatkör. Feltételek. pénztár host és hostess. Pozíció
2016.10.18 Pozíció raktári kisegítő IX.kerület Hirdető cég GrandVision Hungary Kft. http://vision-szuperoptika.hu/karrier http://www.rehabjob.hu/allas/hu/3626/raktari-kisegito Raktárba érkező áru átvételében
Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.
i Siklós térség 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.: 06-20/9603678,
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már
2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)
Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján
Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó)
Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó) Érvényes: 2013.11.29-2014.01.27 Azonosítók: WW501196-3157155 (1705) Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért 7100 Szekszárd Béla tér 6 Állásegyeztetés
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A
AKTUÁL INGATLANPARK NYÍREGYHÁZA, Debreceni út 233/D.-E. HRSZ.: 01568/96.
AKTUÁL INGATLANPARK NYÍREGYHÁZA, Debreceni út 233/D.-E. HRSZ.: 01568/96. A K T U Á L I N G A T L A N P A R K K I A D Ó R A K T Á R I G É N Y S Z E R I N T E L H E L Y E Z K E D É S Nyíregyháza Magyarország
A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben
A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.
Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. XVII. évfolyam 11. szám május 31.
XVII. évfolyam 11. szám 2013. május 31. Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. 500 db 15 000 Ft+áfa 250 db 8 750 Ft+áfa Érdeklõdni: 06-30/52-54-353 2 Falusi HIRDETÔ VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS