PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK"

Átírás

1 PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2 /496 1 / JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: IGAZOLTAN TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: LAKOSSÁG KÖRÉBŐL MEGJELENT: Paloznak Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-én, 17 óra 00 perckor megtartott rendkívüli nyílt ülésről Paloznak, Polgármesteri Hivatal Ülésterme Czeglédy Ákos polgármester Árvay Attila György Kovács Emese Amália Szente Zsolt képviselők Verrasztó Ferenc képviselő dr. Hegyi Zsófia aljegyző 1 fő NAPIREND E L Ő T T : Czeglédy Ákos polgármester Köszönti az ülésen megjelenteket, majd a jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az 5 fő települési képviselő közül 4 fő van jelen, így a Képviselő-testület határozatképes. Verrasztó Ferenc alpolgármester úr jelezte, hogy késni fog az ülésről. Czeglédy Ákos polgármester Javaslatot tesz az ülés napirendjére. Megkérdezi, hogy egyéb napirendi javaslata van-e valakinek a képviselők közül? Egyéb napirendi javaslat nem volt. Paloznak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi határozatot: 112/2016. (XI. 24.) számú önkormányzati határozat: Paloznak Község Önkormányzata Képviselő-testülete a november 24-i rendkívüli nyílt ülés napirendjét az alábbiakban határozza meg: 1.) Javaslat a helyi adókról szóló rendelet módosítására Előadó: Czeglédy Ákos polgármester 2.) Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójára beérkezett pályázatok Előadó: Czeglédy Ákos polgármester 3.) Mikulás ünnepség 1

2 Előadó: Czeglédy Ákos polgármester NAPIREND TÁ R G YA L Á S A : 1. napirend: Javaslat a helyi adókról szóló rendelet módosítására (Előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi) Czeglédy Ákos polgármester Elmondja, hogy az elmúlt ülés alkalmával már tárgyalta a testület a tervezetet. Összefoglalná a jelenleg hatályos rendelethez képest a tervezett módosításokat: az idegenforgalmi adót kívánja a testület 450,- Ft-ról 500,- Ft-ra emelni, az építményadónál a fogalmakat pontosítja a mentesség tekintetében. Új adónemként kerül bevezetésre a külterületi földadó, melynek célja, hogy ne legyen annyi elhanyagolt terület a településen. Ennek ismeretében készítette el aljegyző asszony a rendeletet. Az építményadónál a fogalmak tisztázása szükséges a kommunális beruházások körében: a nyomvonalas vezetékeknél (víz, gáz, csatorna, telefon stb,) a gerincvezeték és ingatlanon a mérőcsatlakozásig tartó szakasz kiépítésének a bekerülési költsége vonható le az építményadóból. Az építményadó tekintetében a mentességeknél az volt a javaslat, hogy ha az ingatlan tulajdonosa magánszemély és egyedül használja az ingatlant, akkor 60 m2 alapterületig adómentes, feltéve, hogy ténylegesen, életvitelszerűen abban él. Eddig két fő állandó bejelentett és életvitelszerűen ott élő lakos esetében 120 m2-ig volt az adómentesség meghatározva, illetve minden további állandóra bejelentett személy esetében plusz 30 m2. Fontos hogy az ingatlan tulajdonosa és közeli hozzátartozója legyen az oda bejelentett személy. Árvay Attila György képviselő Véleménye szerint kevés a 60 m2 terület egyedül élő személy esetében, szerencsésebb lenne a 90 m2. Czeglédy Ákos polgármester A környékben az a tapasztalat, hogy ez a mérték a többi településhez képest magas. Csopakon pl. 40 m2. Egy átlagos családi ház 60 m2-nél nagyobb. A korábbi ülést követően megvizsgáltuk, hogy kb. hány egyedül élő embert érintett a méltányosságból történő adómentességi kérelem. dr. Hegyi Zsófia aljegyző Az adós kolléganőtől kért adatot erre vonatkozóan: 8-9 egyedül élő embert érint, akik közül az idei évben 6-an kérték az adó méltányosságból történő elengedését. Mind a 6 esetben pozitív döntés született. Balogh Lajos lakosság köréből Tudomása szerint sok helyen a nyugdíjasoknak egyáltalán nem kell adót fizetniük. Kéri, hogy ne kelljen kérni minden évben kérelmet benyújtani, kaphassák meg automatikusan az adómentességet. Czeglédy Ákos polgármester Csopakon 63 év feletti egyedül élők azok, aki mentességet kapnak. Nem javasolná, hogy Paloznakon is ez bevezetésre kerüljön, hiszen egyre többen jönnek Paloznakra és vásárolnak ingatlanokat, akik nem szorulnak rá arra, hogy mentességet kérjenek. De nyilván aki tudja, megkeresi annak a lehetőségét, hogy mentesüljön az adófizetés alól. A szociális rászorultság nem életkorhoz kötött. Helybeliek esetében viszont, akik ténylegesen itt élnek életvitelszerűen, meg van a lehetőség arra, hogy egy pár soros kérelem benyújtása mellett mentességet kérjenek. És ahogy ezt látjuk, eddig is működött és a kérelmezők ezt meg is kapták. Balogh Lajos lakosság köréből Ő a pincéje után fizeti is az adót. Gyermekkora óta él itt Paloznakon, soha nem jelentkezett be sehova más lakcímre, midig is itt élt Paloznakon. Igaz, hogy régen az volt a divat, hogy nagy házat építsenek, de ebben a saját maga által épített 2

3 házában élt és nevelte gyermekeit, úgy gondolja, hogy megérdemelnék a helybeliek, hogy a nyugdíjasoknak - miután tudjuk, hogy a nyugdíj-összegek nem olyan mértékűek- ne kelljen adót fizetniük. Czeglédy Ákos polgármester Sajnos az a tendencia, hogy egyre többen keresik a kiskapukat az adófizetés elkerülése végett. Most fizettek vissza több százezer forint nagyságrendű összeget az ingatlan tulajdonosának, miután az kiskaput talált arra, hogy a mentességet igénybe vehesse. És az illető nem is itt született, nem él életvitelszerűen a településen. A külterületi földadóval kapcsolatban elmondja, hogy a Zrínyi utca és Balaton közötti területeket érintené az adó bevezetése. Itt is a magánszemélyek az adóalanyok. Mentességet pedig akkor lehet kapni, ha a művelési ágának megfelelően van az ingatlan művelve, vagy művelt szőlőültetvény van az ingatlanon. Az adó bevezetésének a célja, hogy ezek a jelenleg elhanyagolt területek legyenek megművelve, ezért az adó mértékének megállapításakor az volt a szempont, hogy az ingatlan tulajdonosának inkább a művelés legyen az érdeke és ne az adó megfizetése. Szente Zsolt képviselő Akkor az adó mértékénél mi volt a megállapodás? Czeglédy Ákos polgármester Az elhangzott javaslatok alapján 20 Ft/m2. Árvay Attila György képviselő Hogy történne az adókivetés? dr. Hegyi Zsófia aljegyző Ismerteti a csopaki mintát, miután ott már két éve bevezetésre került ezen adónem. Kovács Emese Amália képviselő Miért januárban van az adókivetés, és év közben pedig csak egyszer a szúrópróbaszerű ellenőrzés? dr. Hegyi Zsófia aljegyző A termőföld tulajdonosa benyújtja a bevallását, egyúttal kéri a mentesítését. Januárban, az adó kivetése előtt, a kollégák nem tudnak kimenni leellenőrizni, hogy a művelés a kérelemben foglaltaknak megfelelően tényleg megtörtént-e. Év közben viszont tudják már előrizni. Czeglédy Ákos polgármester Május végétől augusztus végéig megnézzük az érintett ingatlanokat, és akinél azt tapasztaljuk, hogy elhanyagolt, az nem kap mentességet. Árvay Attila György képviselő A közvilágítás fejlesztése beletartozik-e a kommunális beruházásba? dr. Hegyi Zsófia aljegyző Kommunális beruházás fogalmát a helyi adókról szóló törvény meghatározza. A rendelet-tervezet ezért azt már nem ismétli meg. Czeglédy Ákos polgármester Közvilágításhoz való hozzájáruláshoz bekerülhet kiegészítésként a napelem, mert az nem része a villamos hálózatnak. Véleménye szerint legyen egy f) pont a rendeletben ahová ez kerülne be. Árvay Attila György képviselő Mi az eredménye az IFA emelésnek Alsóörsön? Czeglédy Ákos polgármester Csopakon felemelték 500,- Ft-ra, Alsóörsön nem tudja, hogy született-e már döntés. Árvay Attila György képviselő Egységesség lenne a jó, hiszen ott a Kemping. Nem fogják tudni, hogy hova mennyit fizessenek. Czeglédy Ákos polgármester Tudja Alsóörsöt külön kezelni a Kemping. Pár évvel ezelőtt egy helyszíni szemle során megmutatták, hogy olyan a számítógépes nyilvántartásuk, ahol parcellázva van a terület, és annak megfelelően, hogy melyik parcellát adja ki, tudja, hogy mennyi IFA-t szedjen be a vendégtől és mennyit utaljon az illetékes önkormányzat felé. 3

4 Czeglédy Ákos polgármester Megkérdezi, hogy van-e valakinek még hozzáfűzni valója? Ha nincs, akkor javasolja a rendelet elfogadását az előzőekben részletezett pontosításokkal. Szavazásra teszi fel a kérdést, miszerint a Képviselő-testület egyetért-e az új helyi adókról szóló rendelet megalkotásával? Paloznak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta az alábbi rendeletet: Paloznak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2016. (XI.30.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 2. napirend: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójára beérkezett pályázatok (Előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi) Czeglédy Ákos polgármester Elmondja, hogy az idei évben is csatlakozott az Önkormányzat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által évre kiírt Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatához, melynek keretében 8 pályázat érkezett. A döntés kialakítására zárt ülés keretében kerül sor. 3. napirend: Mikulás ünnepség Czeglédy Ákos polgármester A Szociális Bizottság a korábbi éveknek megfelelően bizottsági ülés keretében megtárgyalta a Mikulás csomagokkal kapcsolatos költségeket, mely szerint a évhez hasonlóan a gyermekek csomagjának árát 2.500,- Ft/fő, míg a szépkorúakét 3.000,- Ft/fő értékben határozta meg. Tekintettel arra, hogy ingyenes juttatás csak a szociális rászorultság alapján adható járulék-vonzat nélkül, javasolja a Mikulás-csomagok beszerzését a szociális keret terhére rászorultság alapján biztosítani. Az ezen felüli csomagok beszerzése az általános tartalék keret terhére megoldható. Megkérdezi a jelenlévőket, hogy van- e kérdés vagy javaslat a Mikulás csomagok összegével kapcsolatban? Kérdés, javaslat nem volt. Szavazásra teszi fel a kérdést, Egyetért-e a gyermekek Mikulás csomagjának 2.500,- Ft-os összegével? Paloznak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi határozatot: 113/2016. (XI. 24.) számú önkormányzati határozat: 1. Paloznak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangúlag egyetért a Szociális Bizottság által a gyermekek évi Mikulás-csomagjára tett Ft/csomag javaslatával. 2. Paloznak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a gyermekek Mikulás-csomagjának beszerzését a szociális keret terhére az alábbiak szerint biztosítja: - Mikulás-csomagban részesül az a gyermek, 4

5 a) aki Paloznakon állandó lakóhellyel rendelkezi és itt is él életvitelszerűen, b) akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 400 %-át. A feltételek meglétét a kérelmezőnek a december 2. napjáig benyújtható kérelemben igazolnia kell. A gyermekek részére a Mikulás csomag átadása december 3. napján történik. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a beérkező kérelmek elbírálására, a döntés meghozatalára és a határozat aláírására. 3. A Képviselő-testület a Mikulás-csomagokat - a 2. pontban meghatározott Mikulás-csomagok kivételével a évi költségvetés általános tartalék sora terhére biztosítja. Felelős: Czeglédy Ákos polgármester Határidő: értelem szerűen Czeglédy Ákos polgármester A polgármester ezt követően szavazásra teszi fel a kérdést miszerint a Képviselő-testület Egyetért-e a szépkorúak ajándékaira szánt 3.000,- Ft-os összegével? Paloznak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi határozatot: 114/2016. (XI.24.) számú önkormányzati határozat: Paloznak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangúlag egyetért a Szociális Bizottság által a szépkorúak évi Mikulás-csomagjára tett Ft/csomag javaslatával. 2. Paloznak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a szépkorúak Mikulás-csomagjának beszerzését a szociális keret terhére az alábbiak szerint biztosítja: - Mikulás-csomagban részesül az a szépkorú, a) aki Paloznakon állandó lakóhellyel rendelkezi és itt is él életvitelszerűen, b) akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 400 %-át. A feltételek meglétét a kérelmezőnek a december 2. napjáig benyújtható kérelemben igazolnia kell. A szépkorúak részére a Mikulás csomag átadása december 3. napján történik. 5

6 A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a beérkező kérelmek elbírálására, a döntés meghozatalára és a határozat aláírására. 3. A Képviselő-testület a Mikulás-csomagokat - a 2. pontban meghatározott Mikulás-csomagok kivételével a évi költségvetés általános tartalék sora terhére biztosítja. Felelős: Czeglédy Ákos polgármester Határidő: értelem szerűen Más kérdés nem volt, megköszöni mindenkinek a részvételt, további napirend nem lévén a rendes nyílt ülést 17 óra 40 perckor bezárta. Kmf Czeglédy Ákos Dr. Hegyi Zsófia Dr. Szántód Anita polgármester jegyzőkönyv tartalmáért felelős jegyző jelenlévő 6

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/401-2/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: IGAZOLTAN TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: LAKOSSÁG KÖRÉBŐL MEGJELENT: Paloznak Község Önkormányzat

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület november 30-án megtartott rendkívüli ülésének

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület november 30-án megtartott rendkívüli ülésének Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2016. november 30-án megtartott rendkívüli ülésének a. ) jegyzőkönyve: 1 b. ) tárgysorozata: 1. c. ) határozatai: 117. d. ) rendelete: 9. 4V('X572016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2 / 2 / 2016. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: LAKOSSÁG KÖRÉBŐL MEGJELENT: Paloznak Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

NAPIREND: 2. Civil szervezetek évi támogatásáról készült beszámoló elfogadása. 3. Civil szervezetek évi támogatási kérelmeinek elfogadása

NAPIREND: 2. Civil szervezetek évi támogatásáról készült beszámoló elfogadása. 3. Civil szervezetek évi támogatási kérelmeinek elfogadása LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA LOVAS Szám: 2ált/29-6/2018 JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Lovas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 11-én, 8 órakor megtartott nyílt üléséről. ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK:

Részletesebben

ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Zomba község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. október 11-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. ZOMBA KÖZSÉG

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú JEGYZŐKÖNYVE

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú JEGYZŐKÖNYVE a Képviselő-testületének 10. számú JEGYZŐKÖNYVE 2015. szeptember 22-én 16.00 órától 17.00 óráig megtartott r e n d k í v ü l i képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015.09.22-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8494 KISCSŐSZ Szám: 24-3/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiscsősz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2014. február 4-én (kedden) 16,30 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 9/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 21/2013. Ö.ü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 5 példányban Készült: Az ülés helye: 2013. szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonkenese Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Balatonkenese,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Kővágóörsi Közös Önkormányzati Hivatal (8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2.) hivatali helyisége

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Kővágóörsi Közös Önkormányzati Hivatal (8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2.) hivatali helyisége BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Szám: 212-13/2017/K. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. november 2. napján

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete június 23-án megtartott. rendkívüli Nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete június 23-án megtartott. rendkívüli Nyílt üléséről Határozat: 215-217 Rendelet: - Jegyzőkönyv A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. június 23-án megtartott rendkívüli Nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13.

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Szám: Krs/705-12/2018. MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 17. napján megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 21. napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : d./ rendeletei:

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-6/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 27-én, 17

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2017. november 14. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2017. november 14 -én 15.00 órakor

Részletesebben

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 82-13/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK JEGYZŐKÖNYV

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK JEGYZŐKÖNYV PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám:150/2011. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL MARADT: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: LAKOSSÁG KÖRÉBŐL: Paloznak Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: 1) Tanyagondnoki rendelet felülvizsgálata 142/2016. (12.01.) számú

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 16. napján 18 óra 50 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 16. napján 18 óra 50 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-11/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 16. napján 18 óra 50 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX. KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2017. Jegyzőkönyv mely készült 2017. augusztus

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott

Részletesebben

Cseh József polgármester

Cseh József polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 99/17/2013.szám. J e g y z ő k ö n y v Készült Ágfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u. 3.) megtartott

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ ,

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ , Ecsegfalva Község Önkormányzata, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/487-100, e-mail: ecsegfalva@t-online.hu 973-10/2015.ikt.sz J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 13. napján 16 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1. Víziközmű-rendszerre vonatkozó Gördülő Fejlesztési Terv jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1. Víziközmű-rendszerre vonatkozó Gördülő Fejlesztési Terv jóváhagyásáról ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. szeptember 25. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/110-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: LAKOSSÁG KÖRÉBŐL MEGJELENT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

TÉNYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TÉNYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TÉNYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9111 Tényő, Győri u. 59. tel: 96/468-026, fax: 96/549-039 e-mail: polgarmester@tenyo.hu jegyzo@tenyo.hu 3-T/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült Tényő Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 13/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 05- én 17.15 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. december 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 17. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 17. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-15/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 17. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-11/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 3-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 3-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 3-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:121-122/2015. (XI. 3.) számú határozatok.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 12.-én, a Községházán 13.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének november 24-én (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének november 24-én (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről. Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 14/2015. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2015. november 24-én (kedd) 19 00 órai kezdettel

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA 1 Ikt. szám: 476-3/2017 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA 3. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: a 2017. február 20. napján megtartott soron kívüli ülésről 2 Készült: Jegyzőkönyv

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte. 1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 25.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: 73-75/2016.(VII.25.) számú határozatokat

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 25.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: 73-75/2016.(VII.25.) számú határozatokat Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 25.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 73-75/2016.(VII.25.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 1.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-én 18.00

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről J E G Y ZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2016. március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza: 10-14/2016.(III.22.) számú PÜB határozatokat J E G Y ZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2016.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Somogyi Csaba István elnök, Orsós János nemzetiségi képviselő, és dr. Varga Katalin aljegyző. Jegyzőkönyv Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2014. november 25.-én (kedden) 17 órakor a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak: Somogyi

Részletesebben

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 5//2017. Oldal: 1/6. 5.sz. Jegyzőkönyv

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 5//2017. Oldal: 1/6. 5.sz. Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 5//2017. Oldal: 1/6 5.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Község Önkormányzat (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. július 12. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 12-én 18.00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-12/2016. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-11/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 13. napján 9 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. október 10. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 16/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. szeptember 10-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Orgoványi László polgármester,

Részletesebben

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása.

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-13/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. július 4-én (kedden) 8.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 2000. április 17-én megtartott rendkívüli testületi ülésén, Gyömrőn a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Csető

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. június 30-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 16-án (hétfőn) 16,00 órai kezdettel tartott zárt ülésén

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 16-án (hétfőn) 16,00 órai kezdettel tartott zárt ülésén VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 16-án (hétfőn) 16,00 órai kezdettel tartott zárt ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 20.-án 17 óra 30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 7. napján 16 óra 30 perckor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 7. napján 16 óra 30 perckor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 110-12/2015. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 7. napján 16 óra 30 perckor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 111-9/2017. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K Elnökétől Tiszaszentmárton, Petőfi út 93/A. -------------------------------------------------- Meghívó A Nemzetiségek jogairól szóló CLXXIX tv.-ben biztosított jogkörömben eljárva Képviselőtestületét 2017.

Részletesebben

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Szám: 67-5/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének május 19. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 67-5/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének május 19. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-5/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 19. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről. - 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről. 1-7/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. június 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye: Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve 263/2016. (X.19.) határozat Vasas Miklósné bánhorváti lakos részére a Nyugdíjasházban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ipolydamásd Község Önkormányzatának április 28.-án megtartott testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ipolydamásd Község Önkormányzatának április 28.-án megtartott testületi üléséről. Szám: 110-6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ipolydamásd Község Önkormányzatának 2011. április 28.-án megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Rományik Ferenc polgármester:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben