Fiatal Hypertonologusok IV. Fóruma 2009.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fiatal Hypertonologusok IV. Fóruma 2009."

Átírás

1

2 Kedves Barátunk! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága nevében szeretettel köszöntünk minden fiatal, a hypertoniával foglalkozó vagy iránta érdeklődő Kollégát és Kolléganőt a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Fiatal Hypertonologusok Fórumára. A korábbi években már hagyománnyá vált, hogy koraősszel egy hétvégére összegyűltek a hypertonia iránt elhivatott fiatal orvosok a kiváló adottságokkal rendelkező napfényes fürdővárosba, Hajdúszoboszlóra. Hála a szép számú érdeklődőnek, idén ősszel három napig megint a hypertonia körül forogna a világ Hajdúszoboszlón. Ebben az évben is változatos témákkal várunk mindenkit, mind a klinikum, mind az experimentum területéről, de a határterületi témákat sem nélkülözzük. A Fórumnak továbbra is célja, hogy a fiatalok merjenek kérdezni, véleményt mondani, csiszolják vitakészségüket, sajátítsák el a kritikus szemléletmódot és mutassák be saját kutatási eredményeiket. Ezért köszönjük a sok fiatal Kollégának, hogy a Fórumra elhozta saját kutatási eredményeit, színesebbé téve a tudományos programot. A hagyományteremtést erősítve a Fórum idén sem csak a szakemberekről szól az érdeklődőknek, hanem ugyanolyan hangsúllyal az érdeklődőkről is a szakembereknek. Természetesen arra is törekszünk, hogy a szakmai programok mellett a fürdőváros nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket is felfedezzék a fiatal hypertonologusok. A Fórum célja töretlenül egy, a hypertonia iránt elhivatott fiatal szakmai közösség létrehozása. Kellemes és hasznos 3 napot kívánunk Hajdúszoboszlón! Dr. Kiss István Dr. Páll Dénes Dr. Légrády Péter az MHT leendő az MHT Ifjúsági a Fórum elnöke elnöke Bizottságának elnöke

3 A Fórum elnöke: Tudományos információ: Dr. Légrády Péter SZTE ÁOK I. számú Belgyógyászati Klinika 6720 Szeged, Korányi fasor 8. Tel.: ; Fax: Tudományos Bizottság: Dr. Csiky Botond, PTE ÁOK II. sz. Belgyógyászati Klinika Dr. Járai Zoltán, SE ÁOK I. sz. Belgyógyászati Klinika Dr. Légrády Péter, SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika Dr. Páll Dénes, DEOEC I. sz. Belgyógyászati Klinika Dr. Tislér András, SE ÁOK I. sz. Belgyógyászati Klinika A Fórum szervezője: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda 1051 Budapest, Nádor u. 36. Levélcím: 1443 Budapest, Pf.: 145. Szalma Márta Tel: , Fax: szalma.marta@motesz.hu Internet: Regisztráció: Pásztor Kata Tel: , Fax: pasztor.kata@motesz.hu Szállásinformáció: Szepesi Gizella Tel.: , Fax: szallas@motesz.hu ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A Fórum időpontja: szeptember Helyszíne: Hunguest Hotel Aqua Sol, Hajdúszoboszló, Gábor Á. u Megnyitó: szeptember 25. (péntek) Helyszíni regisztráció: szeptember 25. (péntek) szeptember 26. (szombat) szeptember 27. (vasárnap) A részvételi igazolások a Regisztrációban aláírás ellenében vehetők át. A Fórum Támogatói: BERLIN-CHEMIE / A. MENARINI KFT. BOEHRINGER INGELHEIM PHARMA EGIS GYÓGYSZERGYÁR NYRT. NOVARTIS HUNGÁRIA KFT. SERVIER HUNGÁRIA KFT.

4 PROGRAM szeptember 25. péntek Regisztráció, ebéd, szabadprogram Megnyitó Kiss István, a Magyar Hypertonia Társaság leendő elnöke Légrády Péter, a Fórum elnöke Páll Dénes, a Magyar Hypertonia Társaság Ifjusági Bizottságának elnöke A cardialis autonóm és sensoros perifériás neuropathia, valamint a hypertonia kapcsolata cukorbeteg és nem cukorbeteg állapotokban Légrády Péter: A cardiális autonóm és a sensoros perifériás neuropathia gyakoribb vizsgálati módszerei Keresztes Katalin: Az autonóm és sensoros neuropathia összefüggése az emelkedett vérnyomásértékekkel régóta fennálló és frissen felfedezett 1-es típusú diabeteses betegekben Istenes Ildikó: Az autonóm funkció és a 24 órás vérnyomásprofil közötti kapcsolat csökkent glukóztoleranciában Bajcsi Dóra: A cardialis autonóm és sensoros perifériás neuropathia 2-es típusú cukorbeteg és nem cukorbeteg hypertoniásokban Az érfali tágulékonyság mérése és értéke Szünet Tislér András: Az érfali tágulékonyság mérése Németh Zsófia: Az érfali tágulékonyság mérésének jelentősége hypertoniában Studinger Péter: Az érfali tágulékonyság befolyásolásának lehetőségei Szabad előadások (8 + 2 perc) Üléselnökök: Járai Zoltán, Tislér András Timár Orsolya, Dér H., Kerekes Gy., Szűcs G., Soltész P.: Endoteliális diszfunkció és csökkent érfali tágulékonyság progresszív szisztémás szklerózisban Takács Róbert, Nemes A., Gavallér H., Orosz A., Várkonyi T., Földesi I., Wittmann T., Forster T., Lengyel Cs.: Az aorta elaszticitás és az inzulin szenzitivitás kapcsolatának vizsgálata egészséges szénhidrátanyagcseréjű egyénekben Lengyel Szabolcs, Sárkány P., Szelei E., Komonyi É., Paragh Gy., Fülesdi B., Páll D.: A spinális anesztézia hatása a vérnyomásra és az artériás érfalmerevségre

5 Farkas Réka, Légrády P., Bajcsi D., Ondrik Z., Fehértemplomi K., Frank E., Farkas K., Erdei É., Fejes I., Ábrahám Gy.: A gyors kardiovaszkuláris adaptáció alakulása hemodializált betegekben dialízis kezelés előtt és után Gara Edit, Marki A., Koller Á.: Az endoteliális felszíni réteg, a glikokalyx szerepe az áramlás-indukálta dilatáció közvetítésében Farkas Katalin, Légrády P., Bajcsi D., Ondrik Z., Fehértemplomi K., Frank E., Fejes I., Erdei É., Farkas R., Ábrahám Gy.: Mérési adataink Finometer készülékkel carotis stentelt valamint egyéb cardiovascularis betegekben Ignácz Ferenc, Csiky B., Sulyok E., Wittmann I.: L-karnitin szupplementáció hatása dializált betegek augmentációs indexére Kerekes György, Szokol M., Tímár O., Szekanecz Z., Édes I., Soltész P.: A pulzushullám terjedési sebesség mérése pulzatilis doppler ultrahanggal: a módszer invazív validálása, a mérési hely optimalizálása Fejes Imola, Légrády P., Bajcsi D., Fehértemplomi K., Frank E., Farkas K., Erdei É., Farkas R., Ábrahám Gy.: Az artériás érfalmerevségi index és a visceralis obesitas vizsgálata hypertoniás és normotenziós személyekben Szabad program Vacsora szeptember 26. szombat Szív-érrendszeri betegségek nőkben Csiky Botond: Hypertonia nőkben Sárszegi Zsolt: Nők cardiovascularis rizikója, hormonpótló kezelése Varga Tamás: Hormonpótlás és terhességi hypertonia kezelése a szülész-nőgyógyász szemszögéből Vérnyomásmérés szerepe a hypertonia gondozásban Szünet Dudás Mihály: Az eseti vérnyomásmérés és az otthoni vérnyomás-monitorozás Barna István: Gondolatok a 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozásról Légrády Péter: Non-invazív beat-to-beat vérnyomás-monitorozás

6 11.15 A krónikus vesebetegség néhány cardiovascularis vonatkozása Wórum Endre: Hypertonia és cardiovascularis rizikó krónikusan dializált betegekben. Terápiás vonatkozások Ondrik Zoltán: A renalis anaemia, az erythropoetin kezelés és hypertonia kapcsolata dializált és predializált betegekben Ábrahám György: A proteinuria, mint szubklinikus célszervkárosodás hypertoniás betegekben Ebédszünet, szabad program A hypertonia és a minor kardiovaszkuláris rizikófaktorok Szünet Kiss Attila: A hypertonia és a szívfrekvencia Kováts László: A hypertonia és a húgysav Jenei Zoltán: A hypertonia és a microalbuminuria Páll Dénes: A hypertonia és a CRP Szabad előadások (8 + 2 perc) Üléselnökök: Légrády Péter, Páll Dénes Orbán Marianna, Stefán J., Csapó K.: Hipertónia ellátása sürgősségi esetekben Péter Emőke, Kovács-Kléh L., Koncz J., Simonyi G.: A vérnyomás célérték elérésének aránya diabetes mellitusban Szabó Melinda, Márki A., Török M.: Hemodializált betegek antihypertenzív kezelése műveseállomásunkon Kovács Katalin Réka, Szekeres Cs. C., Bajkó Z., Csapó K., Molnár S., Oláh L., Magyar M. T., Kardos L., Soltész P., Csiba L.: Különböző antihipertenzívumoknak az érfal morfológiai és funkcionális tulajdonságaira gyakorolt hatása Bán Erika-Gyöngyi, Máthé L., Brassai A.: Modern szerek és szokások a hipertonia farmakoterápiájában Laczik Renáta, Szomják E., Kerekes Gy., Oláh L., Molnár S., Magyar T., Fekete I., Csiba L., Soltész P.: Komplex vascularis vizsgálatok az atherosclerosis egyes klinikai megnyilvánulásaiban Vámos Zoltán, Tóth P., Cséplő P., Rózsa B., Koller Á.: Az öregedés hatása a carotis artériák angiotensin I-re és II-re adott vazomotor válaszaira. AT1-receptorok feltételezett szerepe

7 Rózsa Bernadett, Vámos Z., Tóth P., Koller Á.: Az angiotenzin II receptor 1 (AT1R) funkcionális dinamikája hipertóniában. Saját adatok és irodalmi összefoglaló Márki Alex, Gara E., Veresh Z., Koller Á.: Az L-arginin metilált formája, az ADMA, a vascularis angiotensin-nad(p)h-oxidáz oxidatív stressz jelúton keresztül vazokonstrikciót okoz Szabad program Vacsora szeptember 27. vasárnap Hypertonia és a mikrokeringés Szünet Farkas Katalin: A mikroerek funkcionális és strukturális elváltozása hypertoniában ok vagy következmény? Kolossváry Endre: A vese mikrocirkulációjának változása hypertoniában Fülöp Tibor: Kisérkárosodás és a myocardium Molnár Sándor: Kezeletlen hypertoniás betegek cerebrovascularis rezervkapacitása. Ramiprillel történt vizsgálatok tanulságai Poszter prezentáció (3 + 2 perc) Üléselnökök: Csiky Botond, Járai Zoltán Barta Kitti, Kun Cs., Magyar T. M., Bene O., Szabó Z., Lőrincz I.: A QT intervallum, a QT diszperzió és a szívritmuszavarok alvási apnoe szindrómában Kelemen Ágnes Gabriella, Légrády P., Bajcsi D., Farkas R., Fehértemplomi K., Fejes I., Farkas K., Erdei É., Frank E., *Kempler P., Ábrahám Gy.: Baroreflex-szenzitivitás, szenzoros neuropathia és célszervi szövődmények vizsgálata nem cukorbeteg hypertoniásokban Komonyi Éva, Lengyel Sz., Gazsó A., Katona É., Paragh Gy., Fülesdi B., Páll D.: Egészséges fiatalok centrális vérnyomásának vizsgálata Vas Tibor, Nagy J., Wittmann I., Kovács T.: Az obstruktív alvási apnoe syndroma szűrésének lehetséges módszere: pulzoxymetriás vizsgálat Mátrai M., Sára Levente, Székács B., Mericli M., Nádasy Gy. L., Szekeres M., Monos E., Várbíró Sz.: Nőstény patkányok intramurális koronáriáinak kontraktilitás- és biomechanikai változásai angiotenzin II indukálta hipertónia hatására

8 Sági Balázs, Késői I., Tóth I.O., Fazekas A., Vas T., Kovács T., Wittmann I., Nagy J.: Az autoszomális domináns polycystás vesebetegség és az IgA nephropathia hatása az artériás érfalmerevségre Szűcs Zsuzsa: A Hypertonia betegség statisztikája az Egyesült Királyságban és Európai Unióban Sára Levente, Sebestyén A., Deák Gy., Kerkovics L., Kiss I., Paulin F., Várbíró Sz.: A magzat és az anya szempontjai nephrosis szindrómás terhesség kezelése során Esetismertetés Csutak Kinga Éva, Kováts L., Szalay A., Papp Á., Gasztonyi B.: Súlyos hipertóniával kísért sepsis esete Várallyay Zoltán, Poór F., Hati K., Takács J.: Hypertonia decentrum működése 2008-ban Mosonmagyaróváron Kiss István A Magyar Hypertonia Társaság tevékenysége és feladatai A FÓRUM zárása Ebéd SZÁLLÁS és HELYSZÍN: Megközelíthetőség: Autóval Budapest felől: az M3-as majd az M35-ös autópályán Debrecen felé a Debrecen Dél irányt követve, letérés Hajdúszoboszló-Szolnok irányában, majd a 4-es számú főútvonalon Hajdúszoboszló Kelet felé letérve lehet a várost megközelíteni. 4-es számú főúton letérés Hajdúszoboszló Nyugat leágazásnál Nyíregyháza felől: 4-es számú főúton letérés Hajdúszoboszló Kelet leágazásnál Vonattal érkezők az 1-es vagy 1A jelű autóbusszal tudnak a városközpontba jutni. A végállomásnál leszállva 50 m-t sétálva érhető el a szálloda. A buszok indulási időpontja a vonatok érkezéséhez igazodik.

Fiatal Hypertonologusok IV. Fóruma 2009. Kedves Barátunk!

Fiatal Hypertonologusok IV. Fóruma 2009. Kedves Barátunk! Fiatal Hypertonologusok IV. Fóruma 2009. Kedves Barátunk! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága nevében szeretettel meghívunk minden fiatal, a hypertoniával foglalkozó vagy iránta érdeklődő

Részletesebben

FIATALIATAL HYPERTONOLÓGUSOK IV. FÓRUMAÓRUMA IV. F. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2008. szeptember 12-14. II.

FIATALIATAL HYPERTONOLÓGUSOK IV. FÓRUMAÓRUMA IV. F. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2008. szeptember 12-14. II. FIATALIATAL HYPERTONOLÓGUSOK IV. FÓRUMAÓRUMA IV. F Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2008. szeptember 12-14. II. ÉRTESÍTÕ Tisztelt Kolléganõ, tisztelt Kolléga, kedves Barátunk!

Részletesebben

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK AESCULAP MESTERKURZUSA 2011.

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK AESCULAP MESTERKURZUSA 2011. A Magyar Hypertonia Társaság szakmai továbbképző rendezvénye családorvos, belgyógyász, kardiológus, nephrologus, rezidens és PhD. kollégák számára A Kurzus elnöke: Dr. Légrády Péter SZTE ÁOK I. Sz. Belgyógyászati

Részletesebben

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga!

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga! Tisztelt Kolléga! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága elsõ alkalommal rendezi meg az idén a Fiatal Hypertonologusok Fórumát. A szeptember eleji hétvégére tervezett rendezvényen a szakmai továbbképzés

Részletesebben

Fiatal Hypertonologusok V. Fóruma 2011.

Fiatal Hypertonologusok V. Fóruma 2011. Kedves Barátunk! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága nevében nagy örömmel és szeretettel hívunk minden fiatal, a hypertoniával foglalkozó vagy iránta érdeklődő Kolléganőt és Kollégát az ötödik

Részletesebben

III. FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2007. szeptember 14-16. II.

III. FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2007. szeptember 14-16. II. III. FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK FÓRUMA Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2007. szeptember 14-16. II. ÉRTESÍTÕ Tisztelt Kolléganõ, tisztelt Kolléga, kedves Barátunk! A Magyar Hypertonia

Részletesebben

HELYSZÍNI REGISZTRÁCIÓ:

HELYSZÍNI REGISZTRÁCIÓ: TISZTELETTEL KÖSZÖNTJÜK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

TISZTELETTEL MEGHÍVJUK

TISZTELETTEL MEGHÍVJUK TISZTELETTEL MEGHÍVJUK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és Hypertonia

Részletesebben

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.

Részletesebben

II. MATHINÉ Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika

II. MATHINÉ Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Helyszín: Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika 1083 Budapest, Korányi Sándor u. 2/a Kedves Barátunk! A M a g y a r H y p e r t o n i a T á r s a s á g é s a M a g y a r N e p h r o l o g i

Részletesebben

TISZTELETTEL MEGHÍVJUK

TISZTELETTEL MEGHÍVJUK TISZTELETTEL MEGHÍVJUK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és Hypertonia

Részletesebben

Abbott Laboratories Kft. szimpózium Diabeteses dyslipidaemia - új evidenciák a teljes lipidkontrollért Előadó: Prof. Dr.

Abbott Laboratories Kft. szimpózium Diabeteses dyslipidaemia - új evidenciák a teljes lipidkontrollért Előadó: Prof. Dr. Előzetes program 2011. június 3., péntek 13.30 14.00 Megnyitó Zsigó Róbert, Baja város polgármestere Dr. Vácity József, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus

Részletesebben

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hatodik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása ma is megkérdőjelezhetetlen,

Részletesebben

II. Aesculap Mesterkurzus I. MATHINÉ

II. Aesculap Mesterkurzus I. MATHINÉ Helyszín: Aesculap Akadémia Budapest, 1115 Halmi u. 20-22. Kedves Barátunk! A M a g y a r H y p e r t o n i a T á r s a s á g é s a M a g y a r N e p h r o l o g i a i T á r s a s á g I f j ú s á g i Bizottságai

Részletesebben

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ Tisztelt Kolléganõ, tisztelt Kolléga úr! Kedves Barátunk! Nagy örömmel és

Részletesebben

A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon

A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon kívül melyek a kardiológia idszer szer kérdéseit ölelik

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15.

Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15. Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15. A kongresszust a Semmelweis Egyetem akkreditálta. 2012. december 13. csütörtök Program 08.45.

Részletesebben

VIII. Szolnoki Hypertonia Nap és a Magyar Artériás Stiffness Társaság Szimpóziuma

VIII. Szolnoki Hypertonia Nap és a Magyar Artériás Stiffness Társaság Szimpóziuma KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! A "Szolnok Szívügyünk" Alapítvány, a Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Artériás Stiffness Társaság nevében szeretettel meghívjuk Önt/Önöket közös Szimpóziumunkra. Szervezeteink

Részletesebben

XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja

XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja XIX. Dunántúli Diabetes Hétvége Előzetes Programja Wimbledon terem 12.00-13.30: Ebéd 13.30-13.50: Megnyitó 2015. március 12. (csütörtök) 13.50-14.20: Plenáris ülés - Új antidiabetikumok alkalmazása 1-es

Részletesebben

2017. december 1. Budapest, november

2017. december 1. Budapest, november A VII. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára (ez alkalommal ismét a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében is) 2017. december 1-én 10.00-16.00 óra között Budapesten a Hotel Hungaria City

Részletesebben

Antikoaguláció a hétköznapokban: az EHRA 2018 Útmutató ajánlásai hogyan ültethetők át a klinikai gyakorlatba?

Antikoaguláció a hétköznapokban: az EHRA 2018 Útmutató ajánlásai hogyan ültethetők át a klinikai gyakorlatba? 1 2019. április 5., csütörtök Antikoaguláció a hétköznapokban: az EHRA 2018 Útmutató ajánlásai hogyan ültethetők át a klinikai gyakorlatba? MESTERKURZUS Az MKT és MST közös szimpóziuma 13:30 13:50 Érkezés

Részletesebben

Részletesebb előzetes program március 8. csütörtök

Részletesebb előzetes program március 8. csütörtök Részletesebb előzetes program 2018 2018. március 8. csütörtök Wimbledon terem 13.30 13.45: Megnyitó: Dr. Dávid Gyula, veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, Dr. Gaál Zsolt, Kelet-Magyarország képviseletében,

Részletesebben

A rendezvény védnökei: Prof. Dr. Barkai László Prof. Dr. Kempler Péter Prof. Dr. Winkler Gábor. Tudományos program. 2013. október 10.

A rendezvény védnökei: Prof. Dr. Barkai László Prof. Dr. Kempler Péter Prof. Dr. Winkler Gábor. Tudományos program. 2013. október 10. A rendezvény védnökei: Prof. Dr. Barkai László Prof. Dr. Kempler Péter Prof. Dr. Winkler Gábor Tudományos program 2013. október 10., csütörtök 12.00-13.30 Regisztráció 13.30-13.50 Megnyitó Dr. Lampé Zsolt

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS

Részletesebben

MDT Áttekintő program

MDT Áttekintő program MDT 2018 - Áttekintő program 2018. április 19., csütörtök 14.00-14.30 Megnyitó/MDT Közgyűlés első időpontja 15.00-15.30 15.30-16.00 MDT Diabetes EPI projekt (üléselnök: Prof. Dr. Kempler Péter, előadók:

Részletesebben

Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak!

Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! A Magyar Atherosclerosis Társaság 2006. október 12-14. között rendezi XVI. kongresszusát Sopronban, melyre a Társaság nevében szeretettel és tisztelettel

Részletesebben

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés: kizárólag

Részletesebben

Általános információk

Általános információk A kongresszus elnökei: Dr. de Châtel Rudolf, egyetemi tanár Semmelweis Egyetem ÁOK, I. Sz. Belgyógyászati Klinika Dr. habil. Kiss István, egyetemi docens, főorvos Semmelweis Egyetem ÁOK, II sz. Belgyógyászati

Részletesebben

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 2. O K T Ó B E R 1 2 1 3. PROGRAM

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 2. O K T Ó B E R 1 2 1 3. PROGRAM VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 2. O K T Ó B E R 1 2 1 3. SZTE JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 6722 SZEGED, ADY TÉR 10. PROGRAM ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A KONGRESSZUS ÉS AZ OKT.

Részletesebben

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap Szeged, 2009. október 8 10. A Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja

Részletesebben

MAGYAR HYPERTONIA TÁRSASÁG XV. KONGRESSZUSA és VI. NEMZETKÖZI TOVÁBBKÉPZŐ KURZUSA. Budapest, 2007. december 5 8. MEGHÍVÓ

MAGYAR HYPERTONIA TÁRSASÁG XV. KONGRESSZUSA és VI. NEMZETKÖZI TOVÁBBKÉPZŐ KURZUSA. Budapest, 2007. december 5 8. MEGHÍVÓ MAGYAR HYPERTONIA TÁRSASÁG XV. KONGRESSZUSA és VI. NEMZETKÖZI TOVÁBBKÉPZŐ KURZUSA Budapest, 2007. december 5 8. MEGHÍVÓ Tisztelt Kolleganők és Kollegák! A magasvérnyomás betegség a keringési betegségek

Részletesebben

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye PROGRAM Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2016. szeptember 2-3. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

VI. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 1. O K T Ó B E R 21 2 2. PROGRAM

VI. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 1. O K T Ó B E R 21 2 2. PROGRAM VI. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 1. O K T Ó B E R 21 2 2. PROGRAM ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A kongresszus helyszíne és időpontja: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (T.I.K.) 6722

Részletesebben

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke Tisztelt Kolleganők és Kollegák! A Magyar Hypertonia Társaság életében a 2014-es év igazi korszakváltást jelent. Sok éves munka eredményeként államilag elfogadottá vált a hypertonológia képzettség és megszületett

Részletesebben

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor. A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai

Részletesebben

Magyar Hypertonia Társaság

Magyar Hypertonia Társaság A Magyar Hypertonia Társaság VIII. Nemzetközi Továbbképzõ Kurzusa és a XVII. Kongresszusa A kongresszus elnökei: Dr. de Châtel Rudolf, egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem ÁOK, I. Sz. Belgyógyászati Klinika

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap

Részletesebben

XVIII. Dunántúli Diabetes Hétvége

XVIII. Dunántúli Diabetes Hétvége XVIII. Dunántúli Diabetes Hétvége [ www.diabet.hu/ddh2013 ] MEGHÍVÓ É S PROGRAM Hotel Club Tihany, 2013. április 12 14. programfüzet Időpont: 2013. április 12 14. Helyszín: Club Tihany, 8237 Tihany, Rév

Részletesebben

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata Dr. Kiss István Fıv. Önk. Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Mátrix Intézet, Nephrologia-Hypertonia Profil 1 2 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI KOCKÁZAT ÉS BETEGSÉG

Részletesebben

Szolnok. VII. Kelet- Magyarországi Diabétesz hétvége. Szolnok, 2011. szeptember 29 október 1.

Szolnok. VII. Kelet- Magyarországi Diabétesz hétvége. Szolnok, 2011. szeptember 29 október 1. Szolnok VII. Kelet- Magyarországi Diabétesz hétvége Szolnok, 2011. szeptember 29 október 1. VII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége Szolnok, 2011. szeptember 29 október 1. TUDOMÁNYOS PROGRAM 2011. szeptember

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

November 10. A kongresszus megnyitása: 8:45 9:00 Prof. Dr. Wittmann Tibor, Prof. Dr. Forster Tamás

November 10. A kongresszus megnyitása: 8:45 9:00 Prof. Dr. Wittmann Tibor, Prof. Dr. Forster Tamás Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Napok keretében megszervezett belgyógyász szintentartó továbbképző tanfolyam Szervező: SZTE I.sz. Belgyógyászati Klinika November 10. A kongresszus megnyitása: 8:45

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának III. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2015. április 17 19. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az elmúlt két év sikerein

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály Magyar Egészségügyi Társaság Hargita Megye Orvosi Kollégium Pápai Páriz Ferenc Alapítvány

EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály Magyar Egészségügyi Társaság Hargita Megye Orvosi Kollégium Pápai Páriz Ferenc Alapítvány EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály Magyar Egészségügyi Társaság Hargita Megye Orvosi Kollégium Pápai Páriz Ferenc Alapítvány XXI. CSALÁDORVOSI TOVÁBBKÉPZŐ KONFERENCIÁJA PROGR AMFÜZET Székelyudvarhely,

Részletesebben

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Tanterme 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10. 2014. november 27-29. 1 ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Iv. budapesti kardiológiai napok - visszaadott életévek metabolizmus és kardiovaszkuláris betegségek

Iv. budapesti kardiológiai napok - visszaadott életévek metabolizmus és kardiovaszkuláris betegségek Program 2016. november 18., Péntek 11.00 Megnyitó 11.00 12.40 A SZIVINFARKTUS KEZELÉSÉNEK IZGALMAS KÉRDÉSEI Üléselnök: Prof. Dr. Merkely Béla Hazai infarktus regiszter tapasztalatai Prof. Dr. Jánosi András

Részletesebben

AZ ORVOSI HETILAP - MARKUSOVSZKY LAJOS ALAPÍTVÁNY I. INTERDISZCIPLINÁRIS KONGRESSZUSA - A MINDENNAPOK GYAKORLATA Siófok, 2005. május 5-7.

AZ ORVOSI HETILAP - MARKUSOVSZKY LAJOS ALAPÍTVÁNY I. INTERDISZCIPLINÁRIS KONGRESSZUSA - A MINDENNAPOK GYAKORLATA Siófok, 2005. május 5-7. Tisztelt Kolléganõk és Kollégák! Õszinte tisztelettel köszöntöm a Markusovszky Lajos Alapítvány Kuratóriuma és az Orvosi Hetilap Szerkesztõbizottsága nevében az I. Interdiszciplináris Kongresszus valamennyi

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó M E G H Í V Ó A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2014. május 17-én 09.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Danubius Hotel

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

2014. évi Vándorgyűlése

2014. évi Vándorgyűlése Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekció 2014. évi Vándorgyűlése 2014. október 3-4. Második értesítő Pécs, Tudásközpont 7622 Pécs, Universitas utca 2/A Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy

Részletesebben

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK 2013. június 25-26. Zánka Benevezett A csoport Benevezett B csoport KGRE Budapest 0,0 SE Budapest TS 0,0,1 BCE Budapest

Részletesebben

Tájékoztatás a tanulmányi követelményekrôl a IV. évf. számára 2014/2015. tanév II. félév

Tájékoztatás a tanulmányi követelményekrôl a IV. évf. számára 2014/2015. tanév II. félév Tájékoztatás a tanulmányi követelményekrôl a IV. évf. számára 2014/2015. tanév II. félév 1. Az előadások témája: endokrinologia, nephrologia 2. Az előadások időpontja: 1-5. héten: Kedd: 9-10 h Szerda:

Részletesebben

Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak!

Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! Mélyen tisztelt Kolléga Úrhölgyek és Kolléga Urak! A Magyar Atherosclerosis Társaság 2010. október 7-9. k ö z ö t t r e n d e z i X V I I I. k o n g r e s s z u s á t S o p r o n b a n, m e l y r e a Társaság

Részletesebben

MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK VI. KONGRESSZUSA MÁRCIUS BALATONALMÁDI. Programtervezet

MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK VI. KONGRESSZUSA MÁRCIUS BALATONALMÁDI. Programtervezet MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK 2018. MÁRCIUS 23-25. BALATONALMÁDI Programtervezet REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés kizárólag a fisesz2018.misandbos.hu oldalon lehetséges. Kedvezményes

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 Név Nem Összesen 0-8 év 5056 19 3 1 Körömi Kornélia 0-8 év 0:26:08 0:19:50 0:06:18 5051 85 45 2 Kiss Emma 0-8 év 0:35:56 0:27:48 0:08:08 9-13 év 5021 36 13 1 Ficzere Alexa Zoé 9-13 év 0:28:06 0:21:10 0:06:56

Részletesebben

A Magyar Fejfájás Társaság XXI. kongresszusa 2014. május 9-10. Siófok Hotel Panoráma. 2014. május 9. (péntek)

A Magyar Fejfájás Társaság XXI. kongresszusa 2014. május 9-10. Siófok Hotel Panoráma. 2014. május 9. (péntek) A Magyar Fejfájás Társaság XXI. kongresszusa 2014. május 9-10. Siófok Hotel Panoráma 2014. május 9. (péntek) 8:30 órától: Regisztráció 9:50-10:00: Megnyitó Dr. Balázs Árpád, Siófok város polgármestere

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának II. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2014. április 4-6. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az idei év sikerein felbuzdulva

Részletesebben

Az ajánlás a kezdeményező a Magyar Atherosclerosis Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága vezetésével,

Az ajánlás a kezdeményező a Magyar Atherosclerosis Társaság és a Magyar Kardiológusok Társasága vezetésével, Az V. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2011. november 25-én 09.00-16.00 óra között, a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében a Stefánia Palotában kerül sor. Az ajánlás a kezdeményező

Részletesebben

Általános információk

Általános információk A MAGYAR HYPERTONIA TÁRSASÁG XV. KONGRESSZUSA Budapest, 2007. december 5 8. PROGRAM A kongresszus elnöke: Dr. Alföldi Sándor Fővárosi Önkormányzat, Szent Imre Kórház Kardiometabolikus Centrum 1115 Budapest,

Részletesebben

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19.

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19. 10. Jubileumi Kongresszusa Táplálásterápia - Posztgraduális képzés 2015. április 17. 2015. április 17. (péntek) 8.00 10.00 Regisztráció 10.00 12.30 Táplálásterápia Posztgraduális képzés Üléselnök: Pák

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27.

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27. Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27. ELŐZETES PROGRAM Holisztikus belgyógyászati gondolkodás multidiszciplináris

Részletesebben

XII. Háziorvos Napok

XII. Háziorvos Napok IX. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK XII. Háziorvos Napok 20 ÉVES A CSALÁDORVOSKÉPZÉS A PÉCSI EGYETEMEN PROGRAM Pécs, 2013. október 10 12. XII. HÁZIORVOS NAPOK 2013. október 10. (csütörtök) Helyszín: PTE ÁOK

Részletesebben

Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum II. (KIIF)

Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum II. (KIIF) Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum II. (KIIF) 2011.11.10 2011.11.12. Hotel Divinus, Debrecen Főszervező: Prof. Dr. Zeher Margit A Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság és

Részletesebben

A Magyar Kardiológus Társaság és a

A Magyar Kardiológus Társaság és a A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyermekkardiológiai Szekciójának Ülése Mátraháza Lifestyle Hotel Mátra**** 2012. október 5 6. 1 Megnyitó: 2012. október 5., péntek, 11.00

Részletesebben

ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK. Hotel Flamingó. Balatonfüred, Széchenyi u. 16. 2008. április 4-6. PROGRAM

ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK. Hotel Flamingó. Balatonfüred, Széchenyi u. 16. 2008. április 4-6. PROGRAM ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2008. április 4-6. Hotel Flamingó Balatonfüred, Széchenyi u. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hetedik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax:

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax: Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) 311-211, 515-115 Fax: 515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z)

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10.

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10. Pályaalkalmassági interjú 2-es terem Kezdés időpontja: 10.00 óra Román nyelv és irodalom - Angol nyelv és irodalom szak 1 Bálint J. Krisztina 2 Boga A. Zsuzsanna 3 Cochior V. Piroska 4 Gál I. Szilamér

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort

Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának PROGRAMTERVEZET 2018. március 23-25. Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés a figamu2018.misandbos.hu oldalon lehetséges.

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):1-19 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):S1-S19 S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA ELHÍZÁS KALEIDOSZKÓP PROGRAM

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

Tisztelt Kolleganők és Kollégák!

Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Tisztelt Kolleganők és Kollégák! A Magyar Hypertonia Társaság 2010 decemberének első napjaiban immáron 18. alkalommal rendezi meg éves Kongresszusát. A hagyományoknak megfelelően a Kongresszusnak idén

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. november 24. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:00 óra. Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

Dr. Ábrahám György Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter Ph.D. tanszékvezető egyetemi tanár, a SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága elnöke

Dr. Ábrahám György Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter Ph.D. tanszékvezető egyetemi tanár, a SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága elnöke TISZTELETTEL MEGHÍVJUK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és Hypertonia

Részletesebben

Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga Úr!

Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga Úr! Budapest, 2013. december 4-7. Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga Úr! Betegségem, a hipertónia, nem tartozik sem a túl problémátlan, sem a túl sűrű fátyollal fedett betegségek közé... Legjellemzőbb tulajdonsága

Részletesebben

congress press

congress press congress press T M K T RA I F RM CI K SIT www.congresspress.hu MDT 2018 SZERETETTEL ÜDVÖZÖLJÜK A MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXVI. KONGRESSZUSA RÉSZTVEVŐIT! SZEGED, 2018. ÁPRILIS 19-22. congress press ttekintő

Részletesebben

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

XVII február Budapest Marriott Hotel

XVII február Budapest Marriott Hotel XVII. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2017.

Részletesebben

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS Atlétikai Világnap - VIII. Nemzetközi Tiszaújvárosi Verseny Tiszaújváros - 2008. május 17. 100 m síkfutás férfi junior 1. időfutam M Bodó Levente 85 DSC-SI 10.92 100 m síkfutás férfi junior 2. időfutam

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39

Részletesebben

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap 1.lap 1 Z22 Oláh János 15/18 405.97/ 477.27 2 Z16 Szabó Géza 15/20 359.03/ 430.36 3 Z16 Berki József 13/15 314.74/ 348.09 4 Z31 Csabán - Papp 13/14 308.66/ 325.69 5 Z34 Burka - Takács 14/16 301.96/ 330.36

Részletesebben

Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15.

Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15. Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa Program Szolnok, 2012. szeptember 14-15. VENDÉGVÁRÓ A hagyományosan évenként megrendezésre kerülő Magyar Nőorvos Társaság

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció évi Tudományos Ülése

Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció évi Tudományos Ülése Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Pécsi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Továbbképző Tanfolyama Pécs, Tudásközpont 2018. március 2-3. Kedves Kollégák! Nagy megtiszteltetés

Részletesebben

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE 2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE Helyszín: Debrecen Időpont:2009. május 14. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén 2008/2009. TANÉVI ATLÉTIKA

Részletesebben

Akeringési betegségek leggyakoribb kockázati tényezõje a magasvérnyomás-betegség.

Akeringési betegségek leggyakoribb kockázati tényezõje a magasvérnyomás-betegség. MEGHÍVÓ Tisztelt Kolleganõk és Kollegák, Hölgyeim és Uraim! Akeringési betegségek leggyakoribb kockázati tényezõje a magasvérnyomás-betegség. Az agyi érbetegség 72%-ában, koszorúér-betegség 58%-ában hypertonia

Részletesebben

Újdonságok a kardiológiai képalkotásban üléselnök: Prof. Dr. Forster Tamás D.Sc.,

Újdonságok a kardiológiai képalkotásban üléselnök: Prof. Dr. Forster Tamás D.Sc., 2018. november 16., péntek 10.00-11.00 Újdonságok a kardiológiai képalkotásban üléselnök: Prof. Dr. Forster Tamás D.Sc., 10.00-10.15 Nukleáris medicina újdonságai Prof. Dr. Szilvási István Ph.D., 10.15-10.30

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke Tisztelt Kolleganők és Kollegák! A Magyar Hypertonia Társaság életében a 2014-es év igazi korszakváltást jelent. Sok éves munka eredményeként államilag elfogadottá vált a hypertonológia képzettség és megszületett

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola 2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01

Részletesebben

1115 Budapest, Halmi u

1115 Budapest, Halmi u 1115 Budapest, Halmi u. 20-22. A Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Nephrologiai Társaság szakmai továbbképző rendezvénye Belgyógyász, hypertonologus, nephrologus, gyermekgyógyász, pathológus, családorvos

Részletesebben

NYÁRI BUDAPEST BAJNOKSÁG Helyszín: Budapest, X. Pongrácz u. 5. Időpont: 2004. 07. 03-04. Sportpisztoly, ifjúsági lányok: 1. 2. 3. P. 1. 2. 3. Gy. B Kovács Bernadett 88 KSI 89 92 91 272 90 94 91 275 547

Részletesebben