Aranykerék 2010 Közlekkari Napok
|
|
- Zoltán Boros
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Aranykerék 2010 Közlekkari Napok A mottó: választás A mottó teremt kapcsolatot az állomások között ben a fent említett mottó utalt arra, hogy az egyes helyszínek valamilyen kapcsolatban vannak valamilyen választással. 1. ábra Az elrejtett Aranykerék 1. állomás: Népstadion A QUEEN a népstadionban előadta a tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, melynek második sora: minden madár társat választ. Definíció: fgaaggafg (totóból) A helyesen megfejtett TOTÓ a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal első 9 hangját adta ki. 1. segítség: Isten óvja a királynőt! Királynő, angolul QUEEN. 2. segítség: 1986 Ebben az évben volt a fent említett koncert.
2 2. állomás: XVII. kerület - Szent István tér A téren található II. János Pál pápa egész alakos szobra. Ez az állomás a PÁPAVÁLASZTÁS-hoz kapcsolódott. Definíció: porból lettünk, kővé leszünk A definíció első része a vallási jellegre, a kővé leszünk utal az emlékül állított szoborra. jelszó: Gaudum magnum! Habemus papam. A Pápa megválasztásának bejelentésekor elhangzó protokolláris szöveg. A bejelentés röviden így hangzik: Annuntio vobis gaudium magnum: habemus papam! Magyarul pedig: Nagy örömhírt mondok nektek: van pápánk! 1. segítség: II. János Pált október 16-án választották pápává. 2. segítség: Ioannes Paulus PP. II II. János Pál pápa, latinul: Ioannes Paulus PP. II 3. állomás: Z épület A HALLGATÓI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁS-a a Baross Gábor kollégiumon kívül 2 napon keresztül a Z épület ruhatárnál zajlik. Definíció: 4 (12) A BME KSK HÖK SZMSZ 4 (12) pont rendelkezik a HK választásról. jelszó: одиннадцать Oroszul 11, ami a Közlekkari HK létszáma. 1. segítség: Zorró segít, ha baj van. Zorró jele a Z betű. 2. segítség: 6 TSZ 6 Tanszék található a Z épületben: Járműelemek és hajtások TSZ. Járműgyártás és javítás TSZ. Járműváz és könnyűszerkezetek TSZ. Közlekedésautomatikai TSZ. Közlekedésgazdasági TSZ.
3 Közlekedésüzemi TSZ. 4. állomás: III. kerület - Kunigunda u. - RTL Klub A helyszín a Való Világra utal, ahol minden héten a nézők VÁLASZTOTTÁK ki, hogy ki nem folytathatja tovább a játékot. Definíció: Imaginationland Vagyis Imaginationland negáltja. A képzelt világ negáltja pedig a Való Világ (VV). jelszó: keresztapa, vissza a jövőbe, gyűrűk ura Mind a három film trilógia, ugyanúgy, mint a VV volt. 1. segítség: isten hozott Ganxsta Zolee: Isten hozott nálam öcsém ez a Való Világ (dalszöveg) 2. segítség: A szavazást ezennel lezárom! Stohl András műsorvezető legendás mondata, ami a VV-ben minden héten elhangzott. 5. állomás: XII. kerület - Jagelló út 1-3. Budapesti Kongresszusi Központ A Kongresszusi Központ épülete már többször adott otthont a magyarországi SZÉPSÉGKIRÁNYNŐ VÁLASZTÁSOK-nak. Definíció: dohányos mikron, mohikán sodrony, hornyos mándoki Homonyik Sándor anagrammáji. Ő énekli az Álmodj királylány című dalt, mely Molnár Csilla szépségkirálynőnek állít emléket. jelszó: rum-császárkörte Vagyis: kevert. Utalás arra, hogy a definícióban megadott szavak betűi össze vannak keverve. Korábbi évben volt már ilyen jelszó. 1. segítség: anagramma Szintén a definícióra utal. 2. segítség: Világbékét! Szépségkirálynőkről elterjedt sztereotípia, hogy mindig a világbéke elérése az életcéljuk. 6. állomás: M1-M7 bevezető szakasz régi Osztapenkó szobor helye mellett VÁLASZTani kell, hogy a Balaton, vagy Győr felé megyünk tovább. Definíció: köszöntő A szobor köszöntötte a Budapestre érkezőket.
4 jelszó: hitchiker s guide Hitch-hiker: stoppos. A Balaton felé utazók kedvelt stoppoló helye volt. 1. segítség: december 29. Osztapenkó halálának napja. 2. segítség: Zánkára menet összefújja a szemetet a szél, megint, ismét Korábbi Aranykerék vetélkedőkre utalás, ahol Osztapenkó szobor illetve helye szerepelt. A fenti mondat már többször szerepelt mint segítség. 7. állomás: XVIII. kerület - Jég utca A KIRÁLYVÁLASZTÁS-ra utalt, hiszen a legenda szerint, Mátyást a Duna jegén választották meg királyunkká. Definíció: Bátyám haja még mindig tart Hunyadi László tragikus halálával és a rokoni kapcsolattal Mátyásra utal. jelszó: ice-ice-baby Utalás a jégre. 1. segítség: csúszós útszakasz Utalás a jégre, valamit az útszakasz által az utcára. 2. segítség: Az irányítószám: Az Aranykerék helyszíne: hajógyári sziget északi csücske, ami egy VÍZVÁLASZTÓ. Definíció: tüüü-tűűűűűűűű Hajókürt hangját utánzó hang. 1. segítség: zöld híd Az északi csücsökből teljes egészében látni az Újpesti vasúti hidat. 2. segítség: városi gáz A hajógyári sziget mellett van a Gázgyár. 3. segítség: vízválasztó Utalás arra, hogy maga a sziget választja szét a vizet. 4. segítség: prodidzsáj Utalás a 2009-es Sziget Fesztiválra, s így a helyszínre. 5. segítség: odvas fa Az Aranykerék egy odvas fa tetején/belsejében volt elrejtve. 6. segítség: Északon szigetelek
5 Szigetelek, azaz részt veszek a Szigeten, a csücsök pedig Északon van A kereket a Kozmikus Shukárzás csapat találta meg 6 óra 52 perckor. Attish, KáPé, Imika, Sudry, Lajos
Aranykerék 2016 Közlekkari Napok
Aranykerék 2016 Közlekkari Napok A mottó: A vége az őrület határa A mottó teremt kapcsolatot az állomások között. Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából a Széchenyi Bizottság 2016-ot
Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény
Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik
E L Ő T E R J E S Z T É S
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Mándoki Péter gazdasági dékánhelyettes Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T
E L Ő T E R J E S Z T É S
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Mándoki Péter gazdasági dékánhelyettes Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T
Budapesti Rendőr- főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság
Körzeti megbízott Rendfokozata Neve * Bukva főtörzszászló Zoltán s I. Pápai Zoltán II. Budapesti Rendőr- főkapitányság III. Kületi Mobiltelefonszáma** KMB iroda címe, telefonszáma*** 06-70-489-34-06 BRFK
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1724/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1724/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!
KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük
4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév
Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa
Emlékeztető. A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Jelen volt x
Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Az ülés helye: Jelen volt BME Wigner Jenő Belső Benita Kollégium, B201 Fejes Júlia Az ülés ideje: Fodor Csilla 2015. december 7. Gácsig Gergő Kiss
Zöld Tanszék Verseny 2013
Zöld Tanszék Verseny 2013 Rekord számú nevező BME OMIKK BME Támpont Iroda BME Testnevelési Központ ÉMK Építőanyagok és Mérnökgeológiai Tanszék ÉMK Geotechnikai Tanszék ÉMK Magasépítési Tanszék ÉPK Középülettervezési
Budapesti Rendőr- főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság. hivatali helyisége 1036 Budapest, Tímár u. 9/A IV/4.
Körzeti megbízott Neve Bukva I. Pápai II. Sztolyka Roland IV. Dékány Gergely V. Rendfokozata* Budapesti Rendőr- főkapitányság III. Kerületi Mobiltelefonszáma** KMB iroda címe, telefonszáma*** főtörzszászlós
Budapesti Rendőr- főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság
Körzeti megbízott Neve Bukva I. Pápai II. Sztolyka Roland IV. Dékány Gergely V. Rendfokozata* Budapesti Rendőr- főkapitányság III. Kerületi Mobiltelefonszáma** KMB iroda címe, telefonszáma*** főtörzszászlós
Budapest XVI. ker. Szent Györgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: :
JEGYZŐKÖNYV KIVONAT A 2017. VIII. 29-i nevelőtestületi ülésről Tárgy: az intézményi házirend és szmsz helyesbítésének elfogadása Helyszín: 1161 Budapest Csömöri u. 20. A nevelőtestület az alábbi határozatot
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 7-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 7-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Olvadáspont: az a hőmérséklet, amelyen egy anyag folyékony és szilárd állapotban egyaránt jelen van.
Halmazállapot változások olvadás: szilárd halmazállapotból folyadék lesz fagyás: folyadékból szilárd halmazállapotú anyag lesz forrás: folyadékból gázhalmazállapotú anyag lesz lecsapódás: gázhalmazállapotú
Iii. Hidak és Hídépítők Napja
HÍDÉPÍTŐK EGYESÜLETE 31 Fotó: Kovács Tamás MTI Iii. Hidak és Hídépítők Napja Három évvel ezelőtt amikor megszerveztük az I. Hidak és Hídépítők Napját, magunk sem gondoltuk, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 627/2011. (V. 11.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: TA/7153-5/2011 Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 627/2011. (V. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1114 Budapest, Bartók Béla út 17. fsz Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Tel.
1 2 3 4 5 6 A mintatanterv tárgyai táblázatban összefoglalva: 7 8 9 10 kreditpont érdemjegy kreditpont kreditpontérdemjegy 30 11 megszerzett _ kreditpont érdemjegy teljesített _ kreditpont aktív_ félévek_
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének
A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.
% BUDAPEST FŐVÁROS FŐVÁROS I. X V I. XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ^ i j ^ d f POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes
A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZERVEZETI EGYSÉGVEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI. Egység Név Beosztás Iroda Telefon
Egység Név Beosztás Iroda Telefon E-mail Dr. habil András István Rektor F-109 (25) 551-215 rektor@uniduna.hu Kancellária Kabinet Kancellár F-420 (25) 551-174 kancellaria@uniduna.hu Dr. Rajcsányi-Molnár
Budapest a BME Urbanisztika Tanszék oktatási és kutatási tevékenységeiben Benkő Melinda PhD tanszékvezető egyetemi docens
Budapest a BME Urbanisztika Tanszék oktatási és kutatási tevékenységeiben 2012. 10. 25. Benkő Melinda PhD tanszékvezető egyetemi docens Városépítési Tanszék, 1929. - Urbanisztikai Intézet 1992. BME Urbanisztika
Mongol írások. BBN-KEL Távol-keleti nyelvek és írások ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszék Rákos Attila Birtalan Ágnes, október 11.
Mongol írások BBN-KEL11-221 Távol-keleti nyelvek és írások ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszék Rákos Attila Birtalan Ágnes, 2017. október 11. Az írás megjelenése Államszervezet, adminisztráció Gazdaság,
Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban
Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban A Semmelweis Emlékév megemlékezései között is kiemelkedő esemény zajlott Teheránban vasárnap és hétfőn. A két napos Semmelweis Emlékülésen a nőgyógyászati
BUDAPESTI III. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A KERÜLETI KÖRZETI MEGBÍZOTTI KÖRZETEKRŐL
BUDAPESTI III. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A KERÜLETI KÖRZETI MEGBÍZOTTI KÖRZETEKRŐL Ezen az oldalon tájékoztatást szeretnénk adni Önöknek a kerület egyes területeinek közbiztonsági helyzetéről,
Kerezsi Endre Kollégium. Felvételi pontrendszer II. rész
3/C. sz. melléklet Kerezsi Endre Kollégium Felvételi pontrendszer II. rész 1) Tanulmányi munka (maximum 40 pont) A tanulmányi munkát az utolsó lezárt aktív félév súlyozott tanulmányi átlaga (SÁ) alapján
Tanácsülés helyszíne. Zalakovács József. Dr. Benkő Melinda. Dr. Szoboszlai Mihály. Dr. Dobszay Gergely. Németh Péter. Az ülést megnyitották 14:03:20
Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2016.10.05 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (28 /
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐLA KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
12. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐLA KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben
Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Újabb kiállítás nyílt 2012. június 22-én, pénteken, Egerben Lengyelország szubjektíven Múlt és jelen címmel. A Magyarországi Lengyelség
1. forduló 3 4. osztály
1. forduló 3 4. osztály Elérhető összesen: 130 pont Beküldési határidő: 2014. február 14. Hétvezér Általános Iskola ÁLLATISMERET 1. Az alábbi állatok mindegyike védett Magyarországon! Írjátok a megoldólapra
VÁLASZTÁSI JELENTÉS. II.1. Az 1. számú választóközösségben leadott szavazatok összesítése. Az 1. számú választóközösségre vonatkozó alapadatok
VÁLASZTÁSI JELENTÉS A 2015. ÉVI SZENÁTUSVÁLASZTÁSRÓL amely készült: 2015. augusztus 28. napján I. ÁLTALÁNOS MEGÁLLAPÍTÁSOK Az Óbudai Egyetemen a 2015. évi szenátusi választásokat Prof. Dr. Fodor János
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott
0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke
0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 71768014594 Szent János Katolikus Általános Iskola 69 2 71652328331 Üllői Árpád Fejedelem Általános
Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység
Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai
Elnökségi értekezlet. Hírek
Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A májusi értekezlet témái: A NESZ és Tagszervezetek belföldi- és külföldi kapcsolatrendszerének
Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről. egységes szerkezetben
Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az
Méretek, tömegadatok és támasztási távolságok
Méretek, tömegadatok és támasztási távolságok Különbözõ csõtípusok névleges méretei, külsõ átmérõk és csõtömegek. Acél csö vek (forrcsövek) DIN 2448 szerint DN Méret Csõ kül sõ- Csõtömeg üresen Csõtömeg
A LEAN FOLYAMATFEJLESZTŐ SZAKMÉRNÖK ÉS SPECIALISTA KÉPZÉS ILLESZKEDÉSE A BME KJK KÉPZÉSI RENDSZERÉBE
A LEAN FOLYAMATFEJLESZTŐ SZAKMÉRNÖK ÉS SPECIALISTA KÉPZÉS ILLESZKEDÉSE A BME KJK KÉPZÉSI RENDSZERÉBE Dr. Bóna Krisztián egyetemi docens szakfelelős 10+3 GTK 10 ÉMK GPK 10+2 MŰEGYETEM 9+1 TTK Műegyetem
/ 2012.08.20. - 2012.08.26. /
Kulturális Programok - Rendezvények Miskolc / 2012.08.20. - 2012.08.26. / 2012. augusztus 20. Államalapításunk ünnepe ÁLLAMALAPÍTÁSUNK ÜNNEPE 2012. augusztus 20., Szent István tér 9.00 Ökumenikus Istentisztelet
JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan távol van: Pócza Csaba, Patthy Sándor, Pereznyák Zoltán, Pócza Balázs, Gelle József képviselők
1 Bük Város Önkormányzat Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-én a Büki Művelődési és Sportközpont Könyvtár színháztermében megtartott
FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE
Pitypang hetek Pitypang hetek FELADATOK IDŐRENDI ÜTEMEZÉSE Szeptember Napok Téma hetek Programok Felelősök 01. 02. 03. 04. 05. 06. 07. 08. 09. 10. 11. 12. 13. Vezetői értekezlet Szülői értekezlet vezető
Eseménynaptár. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu
Németh Gergő elnökségi tag beszámolója Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2015. február 28. Dunaújváros Egyeztetés - EFOTT civil falu Téma: Feladatkörök beosztása 2015. február. 28. Dunaújváros Egyeztetés
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja
Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról
Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor
Batka Barnabás 1958-1962 B osztály. Tisztelt Tanár Úr, kedves Pista bátyám!
Batka Barnabás 1958-1962 B osztály Tisztelt Tanár Úr, kedves Pista bátyám! Végtelenül megörültem levelednek. Azonnal elkezdtem beleásni magam a régi idık hangulatába és összebarkácsoltam két keresztrejtvényt,
Baross Gábor Közlekedéstudományok Doktori Iskola (azonosítószám: 147) önértékelése
Baross Gábor Közlekedéstudományok Doktori Iskola (azonosítószám: 147) önértékelése 1. Leíró, értékelő rész A Doktori Iskola bemutatása A Baross Gábor Közlekedéstudományok Doktori Iskola a közlekedési és
talált tárgyak anyagok mozgásban
talált tárgyak anyagok mozgásban Skaliczki Judit, Soltész Judit, Szabó Péter konzulensek: Alföldi György DLA, Pálfy Sándor DLA, Szabó Árpád DLA BME Építőművészeti Doktori Iskola 2014/15/1. félév első bemutató
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. április 28. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 9:45 óra. Dékáni köszöntő és technikai
Tervezett forgalomkorlátozások 2015 1/9
Tervezett forgalomkorlátozások 2015 1/9 Jelmagyarázat: A korlátozások forgalmi hatását ötfokú skálán jelöltük. 1 = nincs érdemi forgalmi hatása, 5 = jelentős forgalomkorlátozással jár. 1 2 3 4 5 I. kerület
Kollányi Károly (1905 1993) hagyatéka a Müncheni Magyar Intézet regensburgi könyvtárában. Leltár
Kollányi Károly (1905 1993) hagyatéka a Müncheni Magyar Intézet regensburgi könyvtárában Leltár I. Magyar történelem A) Történelem szakaszonként 1. I. 955 Őstörténetünk, honfoglalás, kalandozások, Kárpát-medence
Emlékeztető. Napirend előtt: A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Késett/előbb távozott. Kimentését kérte. Jelen volt.
Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Az ülés helye: BME Wigner Jenő Kollégium, B201 Bernáth Gábor Boros Gergő Jelen volt Késett/előbb távozott Kimentését kérte Hiányzott Az ülés ideje:
1/50. Teljes indukció 1. Back Close
1/50 Teljes indukció 1 A teljes indukció talán a legfontosabb bizonyítási módszer a számítástudományban. Teljes indukció elve. Legyen P (n) egy állítás. Tegyük fel, hogy (1) P (0) igaz, (2) minden n N
Kedves Gyerekek! Paks gyerekeknek című könyve. a Kincskereső Gyermekkönyvtárban,
Kedves Gyerekek! Közös városismereti barangolásra hívunk benneteket Fürgével és Görgivel. háromfős, 3., 4., és 5. osztályos csapatokat várunk játékunkra. Háromhetente új feladatlapot juttatunk el hozzátok,
Darth Vader Magyarországon
Darth Vader Magyarországon Idén nyáron is lesz "HungaroCon" nyári fantasztikus találkozó. A programsorozat(1) vendége David Prowese, brit színész lesz. Prowese Darth Vadert játszotta a Csillagok háborúja
GAUGUIN : D où venons-nous? Que sommes-nous? Où allons-nous? Embermértékû idõ AVAGY A TÁVCSÕ MELYIK VÉGÉN NÉZZÜK MAGUNKAT?
TROGMAYER OTTÓ GAUGUIN : D où venons-nous? Que sommes-nous? Où allons-nous? Embermértékû idõ AVAGY A TÁVCSÕ MELYIK VÉGÉN NÉZZÜK MAGUNKAT? I. Közhely, hogy a távcső egyik vagy másik végén kukucskálva a
SIKLÓCSAPÁGY KISFELADAT
Dr. Lovas Lászl SIKLÓCSAPÁGY KISFELADAT Segédlet a Jármű- és hajtáselemek II. tantárgyhoz Kézirat 2012 SIKLÓCSAPÁGY KISFELADAT 1. Adatválaszték pk [MPa] d [mm] b/d [-] n [1/min] ház anyaga 1 4 50 1 1440
1/6 Hengeres és kúpos tengelyvégek méretei és a hozzárendelt reteszek főméretei MSZ ISO 775
BME Járműelemek és Hajtások Tanszék Járműelemek I Tervezési felaat Hengeres Kúpos Fészkes retesz Fészkes retesz Íves retesz Hengeres l l 1 MSZ 12868 fő méretei horony MSZ 311 méret tűrése Hosszú Rövi Hosszú
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. NOVEMBER Tisztelt Pusztaföldvári Lakostársaim! Az ünnepnap előtt nem sokkal tudtuk meg, hogy az 56-os megemlékezésünkön prof. Dr. Horváth János Képviselő Úr, a Parlament korelnöke
Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján
Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. október 25-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 51/2011. (X.25.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím odaítéléséről
Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén
Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174
rendezvenynaptar2010_0418 2010.04.19. 13:10 Page 1
rendezvenynaptar2010_0418 2010.019. 13:10 Page 1 rendezvenynaptar2010_0418 2010.019. 13:10 Page 2 Január 7. 7. 1 18., 18:00 18. 19., 17:00 2, 17:00 22. 22. 22., 16:30 Ráckeresztúr 23. 23., 17:00 29., 10:00
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és
örgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: :
örgyi Albert Általános Iskola JEGYZŐKÖNYV KIVONAT A 2017. VIII. 29-i nevelőtestületi ülésről Tárgy: az intézményi pedagógiai program módosításának elfogadása Helyszín: 1161 Budapest Csömöri u. 20. A nevelőtestület
Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N
1. Csaló az Üveghegyen Olvassátok el Fésűs Éva: Csaló az üveghegyen című mesekönyvét!
Olvasásnépszerűsítő játék I. írásbeli forduló Beküldési határidő: 2016. április 6. A csapat neve:... Tagjai:... Az iskola neve, címe, telefonszáma:... Felkészítő tanár neve:... 1. Csaló az Üveghegyen Olvassátok
Szent Mihály hava. sorszám Téma/tevékenység résztvevők helyszín produktum/eredmény 1. Projektnyitó rendezvény, nemzetközi partnertalálkozó
Programterv 2017.09. Szent Mihály hava sorszám Téma/tevékenység résztvevők helyszín produktum/eredmény 1. Projektnyitó rendezvény, nemzetközi partnertalálkozó projektmenedzsment Magyarország Balkány határidők
Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette
Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek 2018. január Tartalom 1. Balatonlelle... 2 2. Beled... 2 3. Győr... 2 4. Kémes... 3 5. Keszü... 3 6. Mezőfalva... 3 7. Mosonszentmiklós... 4 8.
Fenntartható munkahelyi mobilitási tervek koncepciója és lépései
Budapest, 2017.09.07 Fenntartható munkahelyi mobilitási tervek koncepciója és lépései Domokos Esztergár-Kiss, BME MUNKAHELYI MOBILITÁSI TERV hosszú távú stratégia egy cég/szervezet alkalmazza célja a fenntartható
ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla!
ÚJ LAKÁSBAN Kedves Csilla! Képzeld el! Új lakásban lakom! Ez a legszebb ház a környéken! Egy mesés társasházban, gyönyörű lakásban élek! Képzeld el! Van benne egy csendes hálószoba, világos nappali szoba,
emlékeztető
Jelen volt Késett Előbb távozott Kimentést kért Hiányzott Antal Laura Berta Katalin Dobó Diána Horicsányi Krisztina Kapu Tibor Kovalovszki Máté Kun Levente Ale Lukács Virág Majláth Máté Mátics Zoltán Nagy
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács
liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács III. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Ha jól forgatod
Budapesti Rendőr- főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság
Körzeti megbízott Neve Bukva Pápai Sztolyka Roland Dékány Gergely Rendfokozata* Budapesti Rendőr- főkapitányság III. Kerületi Mobiltelefonszáma** KMB iroda címe, telefonszáma*** főtörzszászlós 06-70-489-34-06
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január
A Duna részvízgyűjtő kiemelt víztestjeire vonatkozó intézkedések
Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése KEOP-2.5.0 projekt Duna részvízgyűjtő terv A Duna részvízgyűjtő kiemelt víztestjeire vonatkozó intézkedések Simonffy Zoltán BME Tápanyag és szerves anyag szennyezés
EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 17-én tartott üléséről
EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2012. május 17-én tartott üléséről Jelen voltak: Czinkóczki Krisztián, Engert Attila, Farkas László, Farkas Patrik, Farkas Tímea, Fekete Dóra, Hoffer Dávid,
2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve
Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes
Ebből: Helyi adók Átengedett központ adók. Önkormányzati lakások lakbérbevételei. Önkormányzati nem lakások bérleti díja. Egyéb sajátos bevételek
18. számú melléklet Budapest Főváros. Kerületi Önkormányzat 27.évi költségvetési mérlege 27. évi 27. évi 1 2 6 9 1 1 1 ntézményi működési kiadások 1 ntézményi működési bevételek áfa-ja nélkül) utáni áfa
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál
Nyírő Gyula Kórház Független Egészségügyi Szaks lapja I. Évf. 6. szám 2012.
1 Nyírő Gyula Kórház Független Egészségügyi Szaks lapja I. Évf. 6. szám 2012. Független Egészségügyi Független Egészségügyi Szakszervezet * FESZ *, 2012. június 28., 14:44 Az elfogadott törvény csomag
III. NEGYEDÉV. július eleje
III. NEGYEDÉV július eleje Kéktúra vándorlás az Alföldi-kéken Helyszín: Alföld Későbbi részletes kiírás szerint Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, (MTSZ) Információ: Matolcsi György +36 (30) 732-6002
1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve?
"ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) FELSŐ TAGOZATOS CSAPATVERSENY CSAPATNÉV/TAGOK: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1.
Beszámoló. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar április 11-i Kari Tanácsára
Beszámoló A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar 2013. április 11-i Kari Tanácsára A TÁMOP Egységesített jármű- és mobilgépek képzés- és tananyagfejlesztés tárgyú projektről Előterjesztő: Dr. Varga István
Jegyzőkönyv (2013. november 19.)
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR Hallgatói Önkormányzat 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-8137 Fax: 202-3859 http://www.tofk.elte.hu Jegyzőkönyv (2013. november 19.) Előzetesen kiküldött napirendi
Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak
Tizenegyedik lecke A piacon Jó napot kívánok! Mennyibe kerül ez a paradicsom? Üdvözlöm, uram! Nagyon olcsó. Csak háromszáznegyven forint. Az olcsó? Hm. Lecsónak lesz? Mert akkor van itt százhetven forintos
MÁSODIK FELADATLAP (A kitöltött feladatlapok beküldési határideje: március 28.)
MÁSODIK FELADATLAP (A kitöltött feladatlapok beküldési határideje: március 28.) Csapatnév: Összpontszám: 110 Élményekben gazdag, eredményes versenyt kívánunk Nektek! 1. Magyarországon a vidéki, paraszti
PÁLYÁZATI KIÍRÁS TRASH ART MAGYARORSZÁG 2017 EGY ÚJ KOR HAJNALA: ANTROPOCÉN AZ EMBER KORA
PÁLYÁZATI KIÍRÁS TRASH ART MAGYARORSZÁG 2017 EGY ÚJ KOR HAJNALA: ANTROPOCÉN AZ EMBER KORA HULLADÉK SZOBOR KIÁLLÍTÁS A GÖDÖLLŐI TERMÉSZETFILM FESZTIVÁL IDEJE ALATT GÖDÖLLŐ, 2017. MÁJUS 26-28. A pályázat
Unokáinknak ültetjük
Unokáinknak ültetjük 1. Írj jellemzôket a diófa megjelölt részeirôl! koronája:...... törzse:... kérge fiatalon:...... idõskorban:......... 2. Az alábbi mondatok közül néhányba hiba csúszott. Húzd át a
Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016 tanév
Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016 tanév Tankönyvcsalád: OFI Nemzedékek Tudása Irodalmi olvasókönyv Boldizsár Ildikó Olvasási munkafüzet Borszéki Ágnes Tanítók: Varga Mariann és Fürné Kiss Zsuzsanna
KOLLÉGIUMI KÖRÖK krk.martos.bme.hu
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar KOLLÉGIUMI KÖRÖK 1 krk.martos.bme.hu KEDVES HALLGATÓK! Az alábbi dokumentumban összegyűjtöttük a Karunkon működő öntevékeny
JEGYZŐKÖNYV a 2015. március 18-i ÁOK HŐK Rendkívüli Elnökségi Ülésről
JEGYZŐKÖNYV a 2015. március 18-i ÁOK HŐK Rendkívüli Elnökségi Ülésről 2015. március 18-én Semmelweis Egyetem NET Hallgatói Centrum HŐK Tanácstermében 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Szigeti Szilárd, elnök
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagybajom Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 27-én 17.30 órai kezdettel Nagybajom Város Önkormányzat Dísztermében (7561 Nagybajom, Fő u. 40.) megtartott
A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.
1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb
- Kézirat. Budapest, 1980. -
V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - - 2 - Vértesszőlős lakói